A Blogbejegyzés egy személyes történet, élmény megosztására szolgáló tartalomtípus.
Elöljáróban annyit,hogy a szerelem bevonzásával 2012 március elején ismerkedtem meg,s kezdtem is alkalmazni az innen onnan összeszedett dolgokat,gondolatokat.
2012 április 09.
Egy hétfői munkanap.Minden a szokásos mederben….változásra nem is igen számítottam,egész addig,míg egy hirtelen ötlettől vezérelve a mobilomról be nem léptem a már majdnem 3 hónapja meg nem látogatott játékomba.
De miért is?
Bánjunk úgy másokkal, ahogy mi is szeretnénk, hogy mások bánjanak velünk?
Szeressük az ellenségeinket, bocsássunk meg…stb?
Van értelme ,,jónak lenni”?
Megéri? Miért ha igen?
Képesek vagyunk-e ,,jók” lenni annélkül hogy magunkon eröszakot ne vennénk miközben másoktól nyeljük a békát!?
Szerintem nem…mert ha nem értjük,látjuk át ezek energetikai folyamatát akkor legalábbis én nem tudok részvéttel tekinteni arra a személyre aki éppen engem bánt.
Teremgarázsban alszik az én kis drágaságom. Reggel mikor a garázsajtót nyitottam, egy pillangót (vagy lepke volt) vettem észre a földön. Nem nagyon mozgott. Kicsit megböktem a lábbammal, még élt. Elszállni viszont nem tudott. Csak csapdosta a szárnyait. Ha otthagyom garantált, hogy átmegyek rajta autóval. Mit csináljak? Fogjam meg? Én meg soha nem fogtam meg pillangót. Sőt mikor felém száll, akkor még néha meg is ijedek. El kellett onnan tennem. Megfogtam a szárnyánál és eltettem az útamból. Nagyon furcsa érzés volt megfogni. Csapdosott a szárnyával és talán kicsit csiklandozott is ezáltal.
Amikor egy új kapcsolat előtt állsz és bizonytalan vagy benne, hogy belelépjél, vagy sem, honnan tudhatod, hogy jó lesz Neked ez a kapcsolat, vagy ismét csak egy zsákutcába fordulsz be?
Természetesen biztosan nem tudhatod, hiszen a puding próbája az evés, vagyis ki kell próbálni és majd közben kiderül! Azonban kinek van arra ideje és idegzete, hogy kipróbáljon minden útjába kerülő párkapcsolatot?
Milyen jó lenne, ha még a küszöbön állva viszonylag nagy pontossággal fel tudnád mérni, hogy mire lesz képes ez a kapcsolat, mit lehet majd kihozni belőle hosszú évek alatt? Ehhez adnék pár indító gondolatot, önismereti megvilágításból:
Úgy érzem, hogy különleges lelki kapcsolat van Nagymamám és köztem. Szerencsére kora ellenére nagyondenagyon jó egészségben van. Néha azért már fáradt. A halálról még keveset beszélgettem vele. Néha mikor megemlíti, hogy ki tudja, mikor jön el érte, akkor mindig azt szoktam neki mondani, hogy várja meg az unokáját, tőlem… Már van 10 dédunokája van, várja meg az én gyermekemet is. Azt, hogy megtalálom életem párját és gyermekünk lesz.
2010-ben álmodtam vele először, azt álmodtam, hogy már szeretne elmenni. Az álom után azt éreztem, hogy talán én tartom itt? Felkavaró álom volt….
A múltkori hétvégén én magam gyűjthettem ametisztet. Kedves vendéglátóm megígérte, hogy elvisz oda, ahol ametisztet lehet gyűjteni.
Én eddig csak az üzletekben láttam ametisztet. Bennem volt az öröm, hogy mennyire fantasztikus érzés lesz ametisztet keresni. Az volt a fejecskémben, hogy remélem szerencsém lesz és találok egy szép ametisztet. Valamiért azt gondoltam, hogy szerencse kell hozzá, hogy találjak majd ametisztet. Saját magam talált ametisztem lesz.
Jártál már úgy, hogy újra meg újra ugyanazt a dolgot kellett felismerned, problémát megoldanod, pedig egyszer már megtetted azt?
Mintha elfelejtetted volna a korábbi felismerésedet, vagy semmibe foszlott volna a megoldásod, ezért ismét végig kellett menned ugyan azon a belső úton.
Miért van ez? Miért kell újra meg újra bejárnod ugyanazt az utat, megtalálnod ugyanazt a felismerést?
A napokban többször is előjött ez a klasszikus probléma, ezért úgy gondoltam, érdemes lesz írnom róla, hátha segít megértened a személyiség eme különös működését.
A hétvégét egy iciripicire kis faluban töltöttem, ahova a véletlen és aztán az én döntésem vitt el.
Sport-hétvége egy edzővel. Hogy kerültem oda és miért mentem el? Alakulnak a válaszok….
Áprilisban kísértem el egyik kedves barátnőmet egy futóversenyre – 11 km. Verseny előtt volt egy kis melegítés egy edzővel. Az edző elmondta, hogy lehet nyerni egy sport-hétvégét vele. Tisztán emlékszem, hogy elgondolkodtam azon, hogy milyen lehet e hétvége, ráadásul idegen nyelven illetve, hogy esélyem mennyi van a nyerésre…én csak néző vagyok….azt biztosan tudom, hogy a melegítés alatt voltak a hétvégével kapcsolatos gondolatok a fejemben….
Pár perce chateltem egy nagyon kedves barátommal. Neki írtam ezt a chat végén: „Szeretek adni. Olyankor vagyok Valaki, olyankor van Értelme az életemnek.”
Gondoltam leírom ide, kifejtem, ami most eszembe jut, hátha később is visszatérek rá, és megértem.
1. Ha nem adok valakinek valamit, senki vagyok. Szóval az önértékelésemen lenne mit dolgozni. De kell egyáltalán lenni valakinek? Mért nem maradhatok egy anonym senki? Miért hajt a belső majom?
Ezek szerint a gyökércsakrámra volna mit gyúrni.
Amikor beszéltem Vele, akkor legalább egy kicsit már éreztem rajta, hogy talán tényleg ő is szeretne velem találkozni. Ez furcsa érzéssel töltött el engem. Kérte, hogy szerdán mikor hazaérkezem, mindenképp hívjam fel. Intézi, hogy pénteken találkozhassunk. Addig a pillanatig, amíg szerdán fel nem hívtam, addig minden rendben is volt velem. A hívás után viszont megváltoztam. Elvesztettem a jelenlétet, mert átvette a helyét a remény és a bizonytalanság, hogy valóban találkozunk-e pénteken. Azt mondta, igen, találkozunk, bennem viszont még ott maradt a kétség, hogy na, vajon mi fog közbe jönni.