Archívum: Fórum témas

Ma sétáltam a temetőben és hallgattam nagymamámat, mennyire kötődik halottaihoz. Érdekel, hogy mások hogy viszonyulnak a halottaikhoz. Van, hogy hosszú ideig nem gondolok halottakra. Míg nagymamám rengeteget foglalkozik a temetővel, halottakkal.
Vajon azért van ez, mert még fiatal vagyok és még nem sok embert veszítettem? Vagy kevésbé merek (mertem) embereket közel engedni magamhoz és ezért nem hiányoznak? Vagy csak ilyen rohanás az életem, hogy nem jutnak eszembe?

Az őszinteség az önismeret és az igaz élet feltétele. Azonban az őszintén kimondott szó, az abban levő igazság fáj.
Mennyire legyünk, lehetünk őszinték másokkal? Okozhatunk-e fájdalmat az őszinteségünkkel vagy adott esetben jobb hallgatni?
Válasszuk a kegyes hazugságot és hallgassuk el az igazságot vagy legyünk kegyetlenül őszinték minden esetben?
Te hogy gondolod?

Van egy fejtörőm: Az egyik spirituális elv szerint, minden esetben ragaszkodnunk kell az igazsághoz, mert úgy tudunk tiszta életet élni.
Az "élet szentsége" alapján pedig, az életünket minden esetben kötelesek vagyunk megvédeni, megóvni.
Mi van akkor, ha ez a két elv ütközik? Például, egy olyan helyzetben, amikor csak úgy kerülheted el, hogy egy őrült megöljön, ha hazudsz neki! Melyik elvet kell ilyenkor követni: az őszinteségét vagy az életét?

Te hogy döntenél?
Kérlek, a válaszodban fejtsd ki azt is, hogy miért úgy?!

Nem azt javaslom senkinek, hogy ne foglalkozzon a „rossz” tulajdonságaival. Mondjuk ez is egy vicc valahol: Mégis, mi az, ami alapján bárki egyértelműen kijelentheti, hogy ez „jó” vagy „rossz”… ?
Inkább arra gondoltam, hogy, bár más jellegű tudattal éltek a legtöbben, de miért akartok minden olyat kiirtani magatokból, amit károsnak véltek belső vagy külső megítélés alapján?

A sorsom a végzetem.
A végzetem a sorsom.
Mi a különbség Sors és Végzet között?
Mi a Sors és mi a Végzet?
Meg tudja ezt nekem magyarázni valaki?

Teljesen tanácstalan vagyok és végtelenül szomorú. : (
A történet tavaly kezdődött, amikor kint tanultam Izraelben. Ott volt egy francia osztálytársam, akinek a barátja az én volt párom. „Összehozott” bennünket.
Azért tettem idézőjelbe, mert a srác kanadai (ott született, de Izraelben nőtt fel) és ott is él. Így csak msn-en, telefonon, sms-ben beszéltünk 2 hónapig. Aztán kiutaztam Hozzá!

Nos, ki mit gondol az eutanáziáról?
Van jogunk itt tartani Valakit, amikor már menne?
Van jogunk segíteni Neki, hogy el tudjon menni?
Kíváncsi vagyok, ki mit gondol erről.

Gondoltam, nyitok egy témát ezzel kapcsolatban, hiszen vagyunk egy páran, akik vagy külföldön élünk, dolgozunk, vagy készülünk rá, vagy már túl vagyunk rajta.
Menekülés-e az, ha valaki otthagy csapot-papot, hogy külföldön próbáljon szerencsét?
Vagy csak szimplán kalandvágy? Esetleg lehet más is a háttérben?

Életünk során az egyik legerősebb kötődésünk a szüleink felé irányul. Rengeteg emlék, érzelem, megfelelés, kötődés fűz hozzájuk.
Vajon képes lennél-e még éltükben elengedni a szüleidet úgy, hogy ne legyen rájuk szükséged, ne találkozz velük soha többé? Képes lennél feladni a megfelelési programodat, kioldani a lelkiismeret furdalást annyira, hogy ezt egy természetes leválásként éld meg?