Gondoltam, nyitok egy témát ezzel kapcsolatban, hiszen vagyunk egy páran, akik vagy külföldön élünk, dolgozunk, vagy készülünk rá, vagy már túl vagyunk rajta.
Menekülés-e az, ha valaki otthagy csapot-papot, hogy külföldön próbáljon szerencsét?
Vagy csak szimplán kalandvágy? Esetleg lehet más is a háttérben?
Miért vágyunk/ nem vágyunk külföldre?
szeretettel: Zsani
Az én történetem
Sziasztok!
Amióta az eszemet tudom, vágytam arra, hogy külföldön éljek. Ezt a kíváncsi természetemnek tudtam be, és ezzel le volt zárva a téma.
Aztán úgy egy éve egy utazás kapcsán jöttem rá, hogy nem akarok Magyarországon maradni, külföldön akarok élni. Írtam már arról, hogy otthon kényelmes életem volt, elég jó munkahelyem, anyagi téren mindenem megvolt, de a lényem sikítozott, hogy valami hiányzik, valami nem jó, el innen.
Persze egy-két ‘ezós’ ismerősöm elkezdte mondani, hogy ha tetszik, ha nem, ez bizony menekülés. Persze egyik fülemen be, a másikon ki, aztán gyártottam a magyarázatokat, hogy miért nem az.
Hozzátenném, természetesen menekülés volt. Szépen lassan abbahagytam a ‘kapálózást’, és beláttam.
Leginkább a családomtól akartam minél távolabb lenni, mert úgy éreztem, hogy így nagyobb esély van arra, hogy letisztuljanak a dolgok.
Ez bevált. 7 hónapja jöttem el otthonról, azóta nem láttam Őket.
Nagyon sok minden letisztult, sok olyan dolgot megtapasztaltam,amiért nagyon hálás vagyok, mert ezek a dolgok mind-mind a falaim lerombolásával függnek össze.
Sokkal közelebb kerültem magamhoz, pontosabban a Lényemhez.
Szóval azt vallom, hogy valahol mindenki menekül, aki ott hagyja a szülőföldjét, ha beismeri, ha nem. Mindenki találhat egy átlátszó vagy kevésbé átlátszó indokot arra, hogy miért akar más helyen új életet kezdeni. Viszont ez valahol egy ‘lényegtelen apróság’ ahhoz képest, hogy mennyi mindent tanul magáról az ember. 🙂
Szeretettel: Zsani
Ez egy érdekes téma
Hát nem is tudom hol kezdjem..18 éves voltma épp éretségi elött álltam amikor bejelentették a szüleim h válni fognak…egyszerre széthullott minden…felvettek főiskorára de jött egy lehetőség h elmehetek Németországba baby szitterkedni és én úgy döntöttem mennem kell…csak 1 évre…amiből 2 lett..aztán a nagy szerelem haza csábitott….de hát nemsoká jött egy hajos lehetőség és hát a csábitás h fél év alatt mennyi pénzt lehet keresni és akkor majd abból elkezdetjük élni tökéletes életünket érzés erős volt igy nekivágtam…és jöt a rossz időben rossz helyen fejezet..1 hét szabit kaptam rohanzam haz meglapiből de nem kelett volna eggyel többen voltunk a lakásban…ugye érted???mostmár azt mondom h jó időben jó helyen voltam…dehát és innen beindult a lavina…ez meneküléds volt nekem mert azt hittem ha külföldön maradok akkor elfelejtem ŐT de….már ausztriában éltem nagyon boldogan amikor apukám beteg lett rákos…igy csapot-papot feladva haza rohantam….és akkor megkaptam egyben mindent…h nem volt még lezárva az ügyem a nagy Ővel+apu betegsége+iszonyű harag anyu iránt h ő robbantotta a családi idillt..stb…hát nehéz 2 évem volt otthon…de az agykontroll tanfolyam elinditott egy uton…és már nincs harag…szeretem anyukámat bár nem könnyű vel..:)apcimnak sikerült remélhetőleg végleg meggyógyulnia….és Őt is letettem….BÁÁR…csak h vicces legyen a történet…megint külföldön vagyok…:)a párommal Irországban ahol nagyon boldogan függetlenül élünk…sokat gondolkozok rajta h vajon megint menekülök…HÁÁÁÁT….én azt gondolom h ezt az anyagi függetlenséget külföldön egyszerübben meg tudjuk teremteni…van sok nehézség de az inkább a magyarságomból jön…hisz mi mindig el voltunk nyomva…és ebből jön a kishitüségem…és jó látni h más országokban ez nincs meg…nyitottak az emberek..kérdeznek…segitenek egymásnak stb..mostmár inkább azt mondanám h a kiváncsiság hajt h megismerjem ezt a kulturát és felismerjem az én hiányosságaimat…szerintem már nem menekülölk…hanem tanulok…és tudom h ott vagyok ahol lennem kell…és addig amig lennem kell…hát ez az én kis történetem….Erika
Bocsi
Most olvastam végig és tele van helyesirási hibával..bocses mindenkitől….tulságosan elmerültem a gondolataimban:))))
16 éves korom óta ki szeretnék utazni
Nem is tudom már, hogy honnan kezdjem. 16 éves koromban talán csak a kaland miatt, a változás miatt.
Most 31 vagyok, most már minden mellette szól. Van valami erő ami visszatart és nem bírok vele.
Talán belőlem jön, talán a mostani élettársamból
(2000 óta élek vele kisebb nagyobb megszakításokkal. Ő egy elvált ember és van neki egy 11 és egy 18 éves lánya. Jól megvagyunk (leszámítva, hogy érzelmi zsarolásával tart maga mellett, emiatt már nagyon rég kihalt a szerelem belőlem.)),
talán az anyukámból, talán az egész környezetemből.
Az tény, hogy két éve kint voltam egy Bristol melletti városkában, és amint munkába állhattam volna ott termett az élettársam.
Alig élt. Magával hozta a 16 éves lányát. Hisztériázott, és elővette a szokásos érzelmi zsarolását. Nem volt sok választásom. Vagy hagyom, hogy patáriázzon és úgy kirúgnak, hogy azt, aki beszervezett abba a kastélyba azt is kirugták volna, vagy pedig hazajövök vele. Az utóbbit választottam.
Tudom, hogy mit gondoltok, és igazatok van.
Akkor kellett volna küzdenem. De nagyon gyenge voltam.
Azóta sincs semmi rendben. Nem találom a helyem. Egyszerre ingatlanozok, hitelezek, biztosítózok … de az a baj, hogy „terézanyu módjára”. Csak az számít, hogy az ügyfél jól járjon, és ha nem, inkább lebeszélem róla. És most légyszi ne nevessetek :). Nem szeretem a közgazdaságtant, pedig ezt tanultam.
Ja és hogy fokozzam Ő most a főnököm. Folyamatosan ellenőriz.
Vízöntő vagyok. Mindenem a szabadság, de mivel számomra létszükséglet, hogy legyen egy állandó társam, ezért sajnos kapcsolatfüggő is vagyok.
Szóval ezért szeretnék kimenni .. Olaszországba, Angliába, Spanyolországba.. Talán, ha jönne egy királyfi egy fehér lovon, de akár egy zorró is megteszi 🙂 Dehát ki merne velem felvállalni egy kapcsolatot. Egy ilyen mindenre elszánt élettárssal a sarkamban?
Azt hiszem ebben a kapcsolatban fogok elpusztulni.
Az, hogy 2007ben visszajöttem teljesen elvette az önbizalmam. Egyedül nincs erőm.
Menjek, vagy maradjak?
Lona
Kedves Lona,
Ha tudsz akkor írj nekem privátot erre az email cím
Kedves Lona,
Ha tudsz akkor írj nekem privátot erre az email címre humorgumokukachotmailpontcom-ra mert szerettem volna neked írni de ez a rendszer elég furcsa itt….még szoknom kell
Szia
Máté
Ott hagytam a szívem és a lelkem……..
Ez volt az én vágyam is ellmenni messzire ki valahová kulfoldre. Sikerult is kimennem Olaszországba egy gyonyoru hegyes sziklás tájra TIROLba. Az utolsó kimenetelem 6hónapig tartott. Dolgoztam keményen de megérte, mivel volt lehetoségem bejárni azt a gyonyoru hejet a természet a mindenem és amit ott megéltem egyedul a hegyekben itt kifelyezethetlen. Csak az tudja meg aki ezt már megélte. Leggyonyorubb emlékem, ott hagytam szívem és lelkem. Most meg úgy járok itthon mindt aki mindenét elveszített. Még volt lehetoségem visszamenni,mivel nagyon elégedett volt a feletesem a munkámal. De belehagytam magam húzni egy kapcsolatba és így szép csendesen a visszamenetelem ez miatt elmaradt.
Minden vágyam kialudt.. Ott tudtam meg mi az IGAZI bolldogság,amit eddig még nemismertem. Most nemtudom,hogy éljek annyira legyongít ez a kapcsolat , mindt aki minden erejét elveszített. Udv Erzsi
Szia!
Neked is azt tudom írni amit az előző hozzászólónak, szedd
Szia!
Neked is azt tudom írni amit az előző hozzászólónak, szedd össze magad és menj, mert ezt nem lehet így csinálni.
Lépni kell, én már rájöttem hogy hülyeség várni, hisz mire? jobb nem lesz csak rosszabb!
Remélem léptél azóta, remélem eljut hozzád az üzenet!!
Üdv. babs.
Remélem azóta észhez tértél!
Szia!
Na nem tudom hogy elér-e hozzád az üzenetem, de én is hasonló idiótákkal voltam megáldva 9 éven át, valahogy vonzottam őket!
Azóta megtaláltam a világ legédesebb legkedvesebb törődő emberét, és nem gondoltam volna hogy létezhet ilyen szerelem!
Az az igazi egymást nézzük és megszűnik a világosat.
Komolyan mondom, ha élni akarsz hagyd ott ezt az ürgét, mert úgy rádtelepszik és tönkretesz hogy majd nem tudsz kilábalni belőle, az egészséged is rámegy.
én 45 kilóra fogytam le az egyik ilyen kapcsolatomban, szó szerint kopogtak a csontjaim.
Azóta majd 20 kilót szedtem fel a boldogsággal, és még a túlsúly sem zavar annyira.
Szóval én csak azt tudom mondani hogy szedd össze minden bátorságod, és valahogy lépj le!!
Üdv babs.
babs kukca hotmail pont hu
Nem szeretem külföldöt 🙁 sőt gyűlölöm :((((((
Szia a nevem vivien és én külfoldön vagyok Englandba voltam már Canadába is ott nagyon joll érsztem magam de most jelenleg Englandban vagyok hátt az őszintét megvalva nagyon utállok itt lenni mert nagyon unalmas és az iskola is nagyon rossz mert mindíg piszkálnak a gyerekek 🙁 én Magyarországon éltem de nem azért jöttünk ide mert otthon nem tuttunk megélni hanem azért mert ahogy te is kifejeszted menekülünk a szölőfőldünkről hátt ez van ijen az élet eszt kell szeretni de sajnos é utállom az életem legszivesebben meghalnék de sajnos itt van előttem az élet :(((( szerintem az éllet egy nagyrakáss ..ar mivel egyszer ugy is meghalunk akkor mi értelme szenvedni mert igazábol nagyon sokat szenvedek :(((( köszönöm hogy erőtt attál nekem evel a levélel 😀
szeretettel: Vivien 😀 <3 :*
Az én történetem
Sziasztok!
Amióta az eszemet tudom, vágytam arra, hogy külföldön éljek. Ezt a kíváncsi természetemnek tudtam be, és ezzel le volt zárva a téma.
Aztán úgy egy éve egy utazás kapcsán jöttem rá, hogy nem akarok Magyarországon maradni, külföldön akarok élni. Írtam már arról, hogy otthon kényelmes életem volt, elég jó munkahelyem, anyagi téren mindenem megvolt, de a lényem sikítozott, hogy valami hiányzik, valami nem jó, el innen.
Persze egy-két ‘ezós’ ismerősöm elkezdte mondani, hogy ha tetszik, ha nem, ez bizony menekülés. Persze egyik fülemen be, a másikon ki, aztán gyártottam a magyarázatokat, hogy miért nem az.
Hozzátenném, természetesen menekülés volt. Szépen lassan abbahagytam a ‘kapálózást’, és beláttam.
Leginkább a családomtól akartam minél távolabb lenni, mert úgy éreztem, hogy így nagyobb esély van arra, hogy letisztuljanak a dolgok.
Ez bevált. 7 hónapja jöttem el otthonról, azóta nem láttam Őket.
Nagyon sok minden letisztult, sok olyan dolgot megtapasztaltam,amiért nagyon hálás vagyok, mert ezek a dolgok mind-mind a falaim lerombolásával függnek össze.
Sokkal közelebb kerültem magamhoz, pontosabban a Lényemhez.
Szóval azt vallom, hogy valahol mindenki menekül, aki ott hagyja a szülőföldjét, ha beismeri, ha nem. Mindenki találhat egy átlátszó vagy kevésbé átlátszó indokot arra, hogy miért akar más helyen új életet kezdeni. Viszont ez valahol egy ‘lényegtelen apróság’ ahhoz képest, hogy mennyi mindent tanul magáról az ember. 🙂
Szeretettel: Zsani
Ez egy érdekes téma
Hát nem is tudom hol kezdjem..18 éves voltma épp éretségi elött álltam amikor bejelentették a szüleim h válni fognak…egyszerre széthullott minden…felvettek főiskorára de jött egy lehetőség h elmehetek Németországba baby szitterkedni és én úgy döntöttem mennem kell…csak 1 évre…amiből 2 lett..aztán a nagy szerelem haza csábitott….de hát nemsoká jött egy hajos lehetőség és hát a csábitás h fél év alatt mennyi pénzt lehet keresni és akkor majd abból elkezdetjük élni tökéletes életünket érzés erős volt igy nekivágtam…és jöt a rossz időben rossz helyen fejezet..1 hét szabit kaptam rohanzam haz meglapiből de nem kelett volna eggyel többen voltunk a lakásban…ugye érted???mostmár azt mondom h jó időben jó helyen voltam…dehát és innen beindult a lavina…ez meneküléds volt nekem mert azt hittem ha külföldön maradok akkor elfelejtem ŐT de….már ausztriában éltem nagyon boldogan amikor apukám beteg lett rákos…igy csapot-papot feladva haza rohantam….és akkor megkaptam egyben mindent…h nem volt még lezárva az ügyem a nagy Ővel+apu betegsége+iszonyű harag anyu iránt h ő robbantotta a családi idillt..stb…hát nehéz 2 évem volt otthon…de az agykontroll tanfolyam elinditott egy uton…és már nincs harag…szeretem anyukámat bár nem könnyű vel..:)apcimnak sikerült remélhetőleg végleg meggyógyulnia….és Őt is letettem….BÁÁR…csak h vicces legyen a történet…megint külföldön vagyok…:)a párommal Irországban ahol nagyon boldogan függetlenül élünk…sokat gondolkozok rajta h vajon megint menekülök…HÁÁÁÁT….én azt gondolom h ezt az anyagi függetlenséget külföldön egyszerübben meg tudjuk teremteni…van sok nehézség de az inkább a magyarságomból jön…hisz mi mindig el voltunk nyomva…és ebből jön a kishitüségem…és jó látni h más országokban ez nincs meg…nyitottak az emberek..kérdeznek…segitenek egymásnak stb..mostmár inkább azt mondanám h a kiváncsiság hajt h megismerjem ezt a kulturát és felismerjem az én hiányosságaimat…szerintem már nem menekülölk…hanem tanulok…és tudom h ott vagyok ahol lennem kell…és addig amig lennem kell…hát ez az én kis történetem….Erika
Bocsi
Most olvastam végig és tele van helyesirási hibával..bocses mindenkitől….tulságosan elmerültem a gondolataimban:))))
16 éves korom óta ki szeretnék utazni
Nem is tudom már, hogy honnan kezdjem. 16 éves koromban talán csak a kaland miatt, a változás miatt.
Most 31 vagyok, most már minden mellette szól. Van valami erő ami visszatart és nem bírok vele.
Talán belőlem jön, talán a mostani élettársamból
(2000 óta élek vele kisebb nagyobb megszakításokkal. Ő egy elvált ember és van neki egy 11 és egy 18 éves lánya. Jól megvagyunk (leszámítva, hogy érzelmi zsarolásával tart maga mellett, emiatt már nagyon rég kihalt a szerelem belőlem.)),
talán az anyukámból, talán az egész környezetemből.
Az tény, hogy két éve kint voltam egy Bristol melletti városkában, és amint munkába állhattam volna ott termett az élettársam.
Alig élt. Magával hozta a 16 éves lányát. Hisztériázott, és elővette a szokásos érzelmi zsarolását. Nem volt sok választásom. Vagy hagyom, hogy patáriázzon és úgy kirúgnak, hogy azt, aki beszervezett abba a kastélyba azt is kirugták volna, vagy pedig hazajövök vele. Az utóbbit választottam.
Tudom, hogy mit gondoltok, és igazatok van.
Akkor kellett volna küzdenem. De nagyon gyenge voltam.
Azóta sincs semmi rendben. Nem találom a helyem. Egyszerre ingatlanozok, hitelezek, biztosítózok … de az a baj, hogy „terézanyu módjára”. Csak az számít, hogy az ügyfél jól járjon, és ha nem, inkább lebeszélem róla. És most légyszi ne nevessetek :). Nem szeretem a közgazdaságtant, pedig ezt tanultam.
Ja és hogy fokozzam Ő most a főnököm. Folyamatosan ellenőriz.
Vízöntő vagyok. Mindenem a szabadság, de mivel számomra létszükséglet, hogy legyen egy állandó társam, ezért sajnos kapcsolatfüggő is vagyok.
Szóval ezért szeretnék kimenni .. Olaszországba, Angliába, Spanyolországba.. Talán, ha jönne egy királyfi egy fehér lovon, de akár egy zorró is megteszi 🙂 Dehát ki merne velem felvállalni egy kapcsolatot. Egy ilyen mindenre elszánt élettárssal a sarkamban?
Azt hiszem ebben a kapcsolatban fogok elpusztulni.
Az, hogy 2007ben visszajöttem teljesen elvette az önbizalmam. Egyedül nincs erőm.
Menjek, vagy maradjak?
Lona
Kedves Lona,
Ha tudsz akkor írj nekem privátot erre az email cím
Kedves Lona,
Ha tudsz akkor írj nekem privátot erre az email címre humorgumokukachotmailpontcom-ra mert szerettem volna neked írni de ez a rendszer elég furcsa itt….még szoknom kell
Szia
Máté
Ott hagytam a szívem és a lelkem……..
Ez volt az én vágyam is ellmenni messzire ki valahová kulfoldre. Sikerult is kimennem Olaszországba egy gyonyoru hegyes sziklás tájra TIROLba. Az utolsó kimenetelem 6hónapig tartott. Dolgoztam keményen de megérte, mivel volt lehetoségem bejárni azt a gyonyoru hejet a természet a mindenem és amit ott megéltem egyedul a hegyekben itt kifelyezethetlen. Csak az tudja meg aki ezt már megélte. Leggyonyorubb emlékem, ott hagytam szívem és lelkem. Most meg úgy járok itthon mindt aki mindenét elveszített. Még volt lehetoségem visszamenni,mivel nagyon elégedett volt a feletesem a munkámal. De belehagytam magam húzni egy kapcsolatba és így szép csendesen a visszamenetelem ez miatt elmaradt.
Minden vágyam kialudt.. Ott tudtam meg mi az IGAZI bolldogság,amit eddig még nemismertem. Most nemtudom,hogy éljek annyira legyongít ez a kapcsolat , mindt aki minden erejét elveszített. Udv Erzsi
Szia!
Neked is azt tudom írni amit az előző hozzászólónak, szedd
Szia!
Neked is azt tudom írni amit az előző hozzászólónak, szedd össze magad és menj, mert ezt nem lehet így csinálni.
Lépni kell, én már rájöttem hogy hülyeség várni, hisz mire? jobb nem lesz csak rosszabb!
Remélem léptél azóta, remélem eljut hozzád az üzenet!!
Üdv. babs.
Remélem azóta észhez tértél!
Szia!
Na nem tudom hogy elér-e hozzád az üzenetem, de én is hasonló idiótákkal voltam megáldva 9 éven át, valahogy vonzottam őket!
Azóta megtaláltam a világ legédesebb legkedvesebb törődő emberét, és nem gondoltam volna hogy létezhet ilyen szerelem!
Az az igazi egymást nézzük és megszűnik a világosat.
Komolyan mondom, ha élni akarsz hagyd ott ezt az ürgét, mert úgy rádtelepszik és tönkretesz hogy majd nem tudsz kilábalni belőle, az egészséged is rámegy.
én 45 kilóra fogytam le az egyik ilyen kapcsolatomban, szó szerint kopogtak a csontjaim.
Azóta majd 20 kilót szedtem fel a boldogsággal, és még a túlsúly sem zavar annyira.
Szóval én csak azt tudom mondani hogy szedd össze minden bátorságod, és valahogy lépj le!!
Üdv babs.
babs kukca hotmail pont hu
Nem szeretem külföldöt 🙁 sőt gyűlölöm :((((((
Szia a nevem vivien és én külfoldön vagyok Englandba voltam már Canadába is ott nagyon joll érsztem magam de most jelenleg Englandban vagyok hátt az őszintét megvalva nagyon utállok itt lenni mert nagyon unalmas és az iskola is nagyon rossz mert mindíg piszkálnak a gyerekek 🙁 én Magyarországon éltem de nem azért jöttünk ide mert otthon nem tuttunk megélni hanem azért mert ahogy te is kifejeszted menekülünk a szölőfőldünkről hátt ez van ijen az élet eszt kell szeretni de sajnos é utállom az életem legszivesebben meghalnék de sajnos itt van előttem az élet :(((( szerintem az éllet egy nagyrakáss ..ar mivel egyszer ugy is meghalunk akkor mi értelme szenvedni mert igazábol nagyon sokat szenvedek :(((( köszönöm hogy erőtt attál nekem evel a levélel 😀
szeretettel: Vivien 😀 <3 :*
Az én történetem
25 éves koromban gondoltam egyet és elköltöztem az ország másik végébe…Hogy miért?Azt nem tudom.Menekülésnek nem nevezhetném inkább élt bennem valamiféle kalandvágy.
Az ,,új”városban nagyon hamar összeismerkedtem egy fiuval és ott ragadtam…cirka 7évet.Aztán mikor szakítottam vele nem mentem haza,mert addigra már a szülövárosom teljesen idegenné vált számomra.Persze hazamegyek ha tehetem,de minden olyan más,olyan semmitmondó.Èreztetek már ilyesmit?Nekem most Györ jelenti az otthont…!?
Amikor eljöttem nem volt veszíteni valóm,hiszen persze szeretem Györ-t de nem köt oda semmi.Gyökértelen vagyok…
Néhányan meg is jegyezték amikor ,,otthon”dolgoztam hogy ha már idáig eljöttem miért nem mentem már pár km-el arrébb?Akkor azt modtam hogy ha elindulok akkor nem csak pár km-t fogok araszolgatni hanem elmegyek jó messzire!:)
Talán ezek az okai hogy nincs honvágyam…!?
Azt gondolom hogy aki arra számít hogy egy új környezetben és egy másik országban elmenekülhet ill.elbújhat a problémái elöl akkor egy nagy tévedés áldozata.Hiszen ami elöl menekülünk úgyis szembe jön mi mindaddig amig szembe nem nézünk vele és el nem kezdünk vele foglalkozni!
Hiszem azt hogy ahol születtünk nem feltétlenül ott is kell leélni az életünket.Akinek az van a sorsában hogy menni kell,jobb ha nem áll ellent hisz akkor csak minden sokkal nehezebben de ugyis rákanyarít az élet az útra!
Az ösmagyarok is nomádok voltak.Vándoroltak.Talán ök is menekültek?
Üdv:Erika
Az én történetem
25 éves koromban gondoltam egyet és elköltöztem az ország másik végébe…Hogy miért?Azt nem tudom.Menekülésnek nem nevezhetném inkább élt bennem valamiféle kalandvágy.
Az ,,új”városban nagyon hamar összeismerkedtem egy fiuval és ott ragadtam…cirka 7évet.Aztán mikor szakítottam vele nem mentem haza,mert addigra már a szülövárosom teljesen idegenné vált számomra.Persze hazamegyek ha tehetem,de minden olyan más,olyan semmitmondó.Èreztetek már ilyesmit?Nekem most Györ jelenti az otthont…!?
Amikor eljöttem nem volt veszíteni valóm,hiszen persze szeretem Györ-t de nem köt oda semmi.Gyökértelen vagyok…
Néhányan meg is jegyezték amikor ,,otthon”dolgoztam hogy ha már idáig eljöttem miért nem mentem már pár km-el arrébb?Akkor azt modtam hogy ha elindulok akkor nem csak pár km-t fogok araszolgatni hanem elmegyek jó messzire!:)
Talán ezek az okai hogy nincs honvágyam…!?
Azt gondolom hogy aki arra számít hogy egy új környezetben és egy másik országban elmenekülhet ill.elbújhat a problémái elöl akkor egy nagy tévedés áldozata.Hiszen ami elöl menekülünk úgyis szembe jön mi mindaddig amig szembe nem nézünk vele és el nem kezdünk vele foglalkozni!
Hiszem azt hogy ahol születtünk nem feltétlenül ott is kell leélni az életünket.Akinek az van a sorsában hogy menni kell,jobb ha nem áll ellent hisz akkor csak minden sokkal nehezebben de ugyis rákanyarít az élet az útra!
Az ösmagyarok is nomádok voltak.Vándoroltak.Talán ök is menekültek?
Üdv:Erika
Más tapasztalat
Igen, bizonyára lehet menekülni is, de másfajta életet keresni, más tapasztalatokat szerezni is.
Én életemben kétszer voltam tartósan külföldön. Először önhibámon kívül töltöttem el még az átkosban 3 évet a SZU-ban. Pokol volt. Ma azt mondjuk, hogy a németek idegengyűlölők – ami igaz is – de kutyamicsodája ez ahhoz képest ami Moszkvában volt (van is) Nos, én onnan menekültem! Szüleimnek még ki kellett tölteni a 4 év kötelezőt én inkább hazamenekültem koleszba, egyetem címen. Jól tettem.
Nem sok idő telt el és beköszöntöt az életembe egy pasi. Egy ausztrál magyar, aki Németországban élt. Követtem őt, 8 évet éltem kint.
Megtanultam ÉLNI, céget vezetni, még egy idegen nyelvet, nyitottságot, alkalmazkodást és még sok minden mást. Egyszerűen sokkal kulturáltabban lehet Európa nyugati felében élni mint itthon. Még most is.
Kár, hogy a válás miatt haza kellett jönnöm és nem tudtam már visszamenni. Nagy hiba volt, inkább mindent itt kellett volna hagyni, csak nem hazajönni. Nekem nem volt mitől menekülnöm, hacsak nem az országtól, egy olyan helytől ahol már lassan mindent meg lehet csinálni az emberekkel.
Azt hiszem csajok a ti esetetek az ifjúkori családi menekülés kategóriájába sorolható, amit sokan sokféle képpen élnek meg. (én pl. albérletbe mentem és fordításokból finanszíroztam az egyetemi éveimet) Ti így, és ez igy is van jól. Mindenkinek el kell tudnia szakadni egy bizonyos idő után a családi szorításból, ez egyfajta útja.
Kicsit más az aki érettebben megy ki, tudatosan áll odébb. Ismerőseim gyerekei most kezdenek abba a korba érni, hogy továbbtanulnak, irányt keresnek. Szinte kivétel nélkül mindegyik külföldre megy tanulni és ott is képzeli el az életét. Megértem őket, mégha fáj is hogy messze kerülnek.
Üdv!
Hédi
Más tapasztalat
Igen, bizonyára lehet menekülni is, de másfajta életet keresni, más tapasztalatokat szerezni is.
Én életemben kétszer voltam tartósan külföldön. Először önhibámon kívül töltöttem el még az átkosban 3 évet a SZU-ban. Pokol volt. Ma azt mondjuk, hogy a németek idegengyűlölők – ami igaz is – de kutyamicsodája ez ahhoz képest ami Moszkvában volt (van is) Nos, én onnan menekültem! Szüleimnek még ki kellett tölteni a 4 év kötelezőt én inkább hazamenekültem koleszba, egyetem címen. Jól tettem.
Nem sok idő telt el és beköszöntöt az életembe egy pasi. Egy ausztrál magyar, aki Németországban élt. Követtem őt, 8 évet éltem kint.
Megtanultam ÉLNI, céget vezetni, még egy idegen nyelvet, nyitottságot, alkalmazkodást és még sok minden mást. Egyszerűen sokkal kulturáltabban lehet Európa nyugati felében élni mint itthon. Még most is.
Kár, hogy a válás miatt haza kellett jönnöm és nem tudtam már visszamenni. Nagy hiba volt, inkább mindent itt kellett volna hagyni, csak nem hazajönni. Nekem nem volt mitől menekülnöm, hacsak nem az országtól, egy olyan helytől ahol már lassan mindent meg lehet csinálni az emberekkel.
Azt hiszem csajok a ti esetetek az ifjúkori családi menekülés kategóriájába sorolható, amit sokan sokféle képpen élnek meg. (én pl. albérletbe mentem és fordításokból finanszíroztam az egyetemi éveimet) Ti így, és ez igy is van jól. Mindenkinek el kell tudnia szakadni egy bizonyos idő után a családi szorításból, ez egyfajta útja.
Kicsit más az aki érettebben megy ki, tudatosan áll odébb. Ismerőseim gyerekei most kezdenek abba a korba érni, hogy továbbtanulnak, irányt keresnek. Szinte kivétel nélkül mindegyik külföldre megy tanulni és ott is képzeli el az életét. Megértem őket, mégha fáj is hogy messze kerülnek.
Üdv!
Hédi
Néha messzire kell ahhoz menni, hogy a gyökereinkhez visszatalál
Én is megéltem külföldet, többször is. Óriási nagy tapasztalat egy idegen ország, hiszen minden nemzetnek megvan a maga személyisége, jellemzője, ami mindig más.
Ha úgy érzed, megrekedtél és vágysz külföldre, menni kell. Menni, mert olyan új impulzusok, mentalitás, szemszög, más szituációk jönnek, amik itthon nem tudnak jönni. És ha megtapasztaltad, amit kell, átalakulsz, a szemléleted tágul, másképp látsz dolgokat, amit hazatérve nagyon jól esik használni. Megismered jobban önmagad, mert más kultúrában jobban kijönnek a saját jellemzőid, és az új helyzetekben próbára téve magad jobban láttat saját magadat.
Minimum egy hónap, kötelező tantárggyá tenném az iskolában 🙂
„Néha messzire kell ahhoz menni, hogy a gyökereinkhez visszataláljunk.”
Néha messzire kell menni
Megéltem, hogy nagyon menni vágytam, mentem. Sokat tanultam, pedig csak félévet voltam távol.
Értékrendem a helyére került. Más ember lennék nélküle. Kevesebb.
Érdemes más környezetben tapasztalatokat szerezni.
De számomra most ebben az életemben, ez az ország az igazi. Erősek a kötödéseim.
Kötödöm emberhez, hegyekhez, fákhoz, vízhez.
Ha lehet már maradnék itthon.
Szeretlek Magyarország!
Szerintem nem lehet egy országot szeretni
Mert, hogy igazából meg sem tudom határozni, hogy az micsoda. Szerethetem benne az embereket, a cicámat, a szüleimet, az anyanyelvemet, stb. De ezek mind nem az ország. Az egy mesterséges határ, azért mert valaki valamikor a térképen valamilyen érdekből húzott egy vonalat. Ha belegondolsz, akkor szerintem inkább szeretsz egy környezetet, valószínű megszokásból.
Külföldön az a nagy előny, hogy ott könnyebben le tudod vetkőzni azt, amit itthon tán nem. Mert már megszokták tőled, hogy hogyan viselkedsz, tudod mit hogyan „tudsz megkapni”, milyen manipulációk működnek. Ha kimész akkor az egy reboot, egy új kiindulási helyzet, ahol vagy nem kell, vagy másként kell viselkedni. NB megadja azt a lehetőséget, hogy elhagyd az eddigi felesleges sallangot.
Ja, és rá vagy kényszerítve, hogy elfogadd a másságot és ne ítélkezz annyira.
Üdv!
Hédi
Attól még szeretem Hédi.
Attól még szeretem, ha szerinted nem lehet.
Persze lehet belemagyarázni ezt, meg azt. Ezek érzelmek. De akkor szerinted mi a hazaszeretet?
Minden képpen kötödés az biztos, helyhez, emberekhez, érzelmekkel telve, de az országhoz tartoznak.
Mikor Német földön éltem, pont azt tapasztaltam, hogy a vendégmunkások leginkább önmagukat kellett, hogy levessék, mivel kemény elvárásokkal voltak velük szemben. Vagy elfogadták a feléjük támasztott elvárásokat, vagy mehettek a fenébe.
Manipulációról is lehetett beszélni oda-vissza. Ki mit miért tett , milyen érdekek mozgatták.
Hogy a kint élők között mennyien fogadják el szivből és nem megfelelésből a másságot arról lehetne egy
fórumot létrehozni.
Haza? Szeretet?
Igen, elfogadom, hogy szereted. Tulajdonképpen arra voltam kiváncsi, hogy mit szeretsz. Szerintem az ország és a haza sem egyforma fogalmak, és tényleg nem tudom, hogy mi az amit szeretni lehet rajta. Most itt nem arra gondolok persze, hogy egy dög unalmas és korrupt országban élünk, hanem arra, hogy nem értem mi az hogy ország-szeretet. Meg, hogy lehet szeretni egy közigazgatási fogalmat. A hazaszeretet pedig szerintem valahol egy pótcselekvés, mert hogy szerintem a hazának, meg az országnak is tök mindegy, hogy te milyen érzelmeket táplálsz iránta.
Persze, hogy külföldon sem más, vagy jobb a másság elfogadása. Én is Német honban töltöttem időm elég tetemes részét, tudom. Itt arra gondoltam, hogy annak aki kimegy, annak ez egy lecek, annak kell megtanulni másokat, más szokásokat, értékrendet elfogadni.
Üdv!
Hédi
régi ügy új szemszög
12-13 éves voltam, mikor kijutottam egy Csodás Országba. Tátva maradt a szám: így is lehet? (élni…) Na meg persze a természet… fúúú! Azóta visszavágytam.
Huszadik szülinapomra kaptam is 4 napot odafenn (Finnországról van szó), ami szintén fantasztikus élmény volt, de hozott egy nagy felismerést: ezek a finnek tökmulyák! 😀
Mindigis szerettem volna kiköltözni, de valahogy sose jött össze… vagy csak nem akartam eléggé, nem voltam elég bátor, mittomén, mai fejjel azt mondom itt volt-van dolgom…
Ősszel elvitt a párom pár napra a Pilisbe… hát amit Ott éreztem, azóta nem akarok máshol élni! …max ideiglenesen, nyelvtanulás, tapasztalatszerzés céljából, megtudni hogy állok meg a saját lábamon távol a szülőktől, stb… mert ami KINCS ITT VAN… az nem szavakba önthető.
Irány Dobogókő! 🙂
hol lelheted meg önmagad?
2 éve dolgozom külföldön és egyre inkább erősebb a kötődésem a Hazámhoz. Egy majdnem kész Életet hagytam otthon: vőlegénnyel egyetemben.
Megérte eljönni, mert ahogy oly sokszor hangoztatott, megismertem önmagam, a korlátaim és vágyaim.
Tükröt kaptam és felnőtt lettem. A sok küzdelem azzá tett.
Hogy mi segített leginkább a kötődéshez, nehéz körülírni. Rájöttem, itt csak „rabszolga” lehetek. Nem vagyok elismerve, csak egy láncszem, egy pótolható láncszem a gépezetben. Normális képzettség nélkül labdába sem rúghatok.
Annyi helyen olvasom, hogy külföldön jobban meg van becsülve őmaga és a munkája is. Én ezt nem érzem és nem kaptam meg.
Arra jutottam, hogy csak a hazámban lehetek Valaki, ott ér a beteljesített vágyam, álmom és célom Valamit.
Viszont Magyarország elmaradott és sok a rossz színezet, tartok tőle hogy már nem tudnék otthon mindent megfelelően akceptálni. Ide-oda vetődik a gondolatom: hazamenni vagy maradni? Befolyásolható vagyok, várom a jeleket a válasz eldöntésére. Mi az utam?
De mégis csak a Hazám, az egykori életterem. Külföldön még társat sem sikerült találnom, sőt mi több, az emberektől eléggé el is idegenedtem. Nehéz az emberekkel bánni.
Voltak esték, amikor már csak a sírás segített és eldöntöttem itt vége…. de mégsem lett az. Kitűztem mindig újra és újra egy célt, amit be kell váltanom. Kérdem azóta mindennap: lesz elég erőm hozzá?
Lesz elég erőm meghozni a döntést egy nap!?
Sokat tanultam tényleg! A zsebemben és a fejemben is elég muníció lehetne… ha hazatérnék. De már nincs kihez… és félek, hogy az egyedüllét boldogtalanságot hozna még mindig.
A legtöbben bolondnak tartanak, amiért az egyik legfejlettebb európai államból vágyok haza. Nem értik meg, nem fogják addig amíg annyi nehézséget nem élnek meg.
Nem vagyok boldog külföldön. Keresem a jeleket a következő lépésem helyességéhez. Mindeközben egyre erősebb bennem: magyar vagyok, és büszke is lehetek rá!
Cédrus
Szia Cedrus!
Gondolom uj lehetsz az oldalon…..!?
A kerdeseidre a välaszok egyszerüek.
Minden Benned van!
Csak Te vagy az aki a problemäit összefüggesben lätja a tartozkodäsi helyevel.
Javaslom nezegess bele koräbbi bejegyzesekbe.
Szerintem Te Magad fogsz räjönni a megoldäsra.
Ha beirod a keresöbe a ,,tükör” szot,azokat a bejegyzesekre fogsz talälni ami a modszert mutatja meg.
Toväbbi eszmecserere ällok szivesen a rendelkezesedre!
Erika Szeretettel!
Szinten ,,zenesz”. 😉
Szia Cédrus
Olvastad már Vlagyimir Megrétől az Anasztáziát, ami a zengő Cédrusokról szól?
Engem felemelt minden sora.
Ha a neved is Cédrus, akkor talán rájöhetsz, hogy miért is az:-).
Legyen teljes minden pillanatod,
izi
Sorstárs
Kedves Cédrus!
Öröm volt olvasni a soraidat, nagyon sokban magamra ismertem, úgy gondolom, hogy azért vagyunk egy páran hasonló cipőben:)mivel ez 2010-es bejegyzés, amit olvastam, kíváncsi lennék arra, vajon hogyan döntöttél mentél vagy maradtál?
Sorstárs:)
Vá[1]: Szia
Szia! Timinek hívnak,Bp.,22 éves. Tanácsot szeretnék! Fel lehet venni a kapcsolatot? 🙂 az email címem: szigodance@citromail.hu! puszi.
megertelek
Kedves Cedrus!
Mintha magamat hallottam volna….orditani tudnek …annyira nehez itt kinn ,,pedig csak 3 honapja vagyok itt…de a csaladomat hagytam ott Magyarorszagon …a lanyom 10 eves…rettenetesen honvagyam van…egyedul vagyok es ugy gondolom nem eri meg az a penz ha nem lehetek azokkal akiket szeretek . Haza kell mennem …ugy erzem meg halok.azt hittem a maganyt meg lehet szokni.de belatom keptelenseg …en teljes mertekben megertelek teged ..
ugyanaz
szinte leirtad a gondolataim, en is ket eve külföldön. kerlek ha tudsz jelezz vissza,hatha tudnank kicsit beszelgetni !!! Köszi!
Néha messzire kell ahhoz menni, hogy a gyökereinkhez visszatalál
Én is megéltem külföldet, többször is. Óriási nagy tapasztalat egy idegen ország, hiszen minden nemzetnek megvan a maga személyisége, jellemzője, ami mindig más.
Ha úgy érzed, megrekedtél és vágysz külföldre, menni kell. Menni, mert olyan új impulzusok, mentalitás, szemszög, más szituációk jönnek, amik itthon nem tudnak jönni. És ha megtapasztaltad, amit kell, átalakulsz, a szemléleted tágul, másképp látsz dolgokat, amit hazatérve nagyon jól esik használni. Megismered jobban önmagad, mert más kultúrában jobban kijönnek a saját jellemzőid, és az új helyzetekben próbára téve magad jobban láttat saját magadat.
Minimum egy hónap, kötelező tantárggyá tenném az iskolában 🙂
„Néha messzire kell ahhoz menni, hogy a gyökereinkhez visszataláljunk.”
Néha messzire kell menni
Megéltem, hogy nagyon menni vágytam, mentem. Sokat tanultam, pedig csak félévet voltam távol.
Értékrendem a helyére került. Más ember lennék nélküle. Kevesebb.
Érdemes más környezetben tapasztalatokat szerezni.
De számomra most ebben az életemben, ez az ország az igazi. Erősek a kötödéseim.
Kötödöm emberhez, hegyekhez, fákhoz, vízhez.
Ha lehet már maradnék itthon.
Szeretlek Magyarország!
Szerintem nem lehet egy országot szeretni
Mert, hogy igazából meg sem tudom határozni, hogy az micsoda. Szerethetem benne az embereket, a cicámat, a szüleimet, az anyanyelvemet, stb. De ezek mind nem az ország. Az egy mesterséges határ, azért mert valaki valamikor a térképen valamilyen érdekből húzott egy vonalat. Ha belegondolsz, akkor szerintem inkább szeretsz egy környezetet, valószínű megszokásból.
Külföldön az a nagy előny, hogy ott könnyebben le tudod vetkőzni azt, amit itthon tán nem. Mert már megszokták tőled, hogy hogyan viselkedsz, tudod mit hogyan „tudsz megkapni”, milyen manipulációk működnek. Ha kimész akkor az egy reboot, egy új kiindulási helyzet, ahol vagy nem kell, vagy másként kell viselkedni. NB megadja azt a lehetőséget, hogy elhagyd az eddigi felesleges sallangot.
Ja, és rá vagy kényszerítve, hogy elfogadd a másságot és ne ítélkezz annyira.
Üdv!
Hédi
Attól még szeretem Hédi.
Attól még szeretem, ha szerinted nem lehet.
Persze lehet belemagyarázni ezt, meg azt. Ezek érzelmek. De akkor szerinted mi a hazaszeretet?
Minden képpen kötödés az biztos, helyhez, emberekhez, érzelmekkel telve, de az országhoz tartoznak.
Mikor Német földön éltem, pont azt tapasztaltam, hogy a vendégmunkások leginkább önmagukat kellett, hogy levessék, mivel kemény elvárásokkal voltak velük szemben. Vagy elfogadták a feléjük támasztott elvárásokat, vagy mehettek a fenébe.
Manipulációról is lehetett beszélni oda-vissza. Ki mit miért tett , milyen érdekek mozgatták.
Hogy a kint élők között mennyien fogadják el szivből és nem megfelelésből a másságot arról lehetne egy
fórumot létrehozni.
Haza? Szeretet?
Igen, elfogadom, hogy szereted. Tulajdonképpen arra voltam kiváncsi, hogy mit szeretsz. Szerintem az ország és a haza sem egyforma fogalmak, és tényleg nem tudom, hogy mi az amit szeretni lehet rajta. Most itt nem arra gondolok persze, hogy egy dög unalmas és korrupt országban élünk, hanem arra, hogy nem értem mi az hogy ország-szeretet. Meg, hogy lehet szeretni egy közigazgatási fogalmat. A hazaszeretet pedig szerintem valahol egy pótcselekvés, mert hogy szerintem a hazának, meg az országnak is tök mindegy, hogy te milyen érzelmeket táplálsz iránta.
Persze, hogy külföldon sem más, vagy jobb a másság elfogadása. Én is Német honban töltöttem időm elég tetemes részét, tudom. Itt arra gondoltam, hogy annak aki kimegy, annak ez egy lecek, annak kell megtanulni másokat, más szokásokat, értékrendet elfogadni.
Üdv!
Hédi
régi ügy új szemszög
12-13 éves voltam, mikor kijutottam egy Csodás Országba. Tátva maradt a szám: így is lehet? (élni…) Na meg persze a természet… fúúú! Azóta visszavágytam.
Huszadik szülinapomra kaptam is 4 napot odafenn (Finnországról van szó), ami szintén fantasztikus élmény volt, de hozott egy nagy felismerést: ezek a finnek tökmulyák! 😀
Mindigis szerettem volna kiköltözni, de valahogy sose jött össze… vagy csak nem akartam eléggé, nem voltam elég bátor, mittomén, mai fejjel azt mondom itt volt-van dolgom…
Ősszel elvitt a párom pár napra a Pilisbe… hát amit Ott éreztem, azóta nem akarok máshol élni! …max ideiglenesen, nyelvtanulás, tapasztalatszerzés céljából, megtudni hogy állok meg a saját lábamon távol a szülőktől, stb… mert ami KINCS ITT VAN… az nem szavakba önthető.
Irány Dobogókő! 🙂
hol lelheted meg önmagad?
2 éve dolgozom külföldön és egyre inkább erősebb a kötődésem a Hazámhoz. Egy majdnem kész Életet hagytam otthon: vőlegénnyel egyetemben.
Megérte eljönni, mert ahogy oly sokszor hangoztatott, megismertem önmagam, a korlátaim és vágyaim.
Tükröt kaptam és felnőtt lettem. A sok küzdelem azzá tett.
Hogy mi segített leginkább a kötődéshez, nehéz körülírni. Rájöttem, itt csak „rabszolga” lehetek. Nem vagyok elismerve, csak egy láncszem, egy pótolható láncszem a gépezetben. Normális képzettség nélkül labdába sem rúghatok.
Annyi helyen olvasom, hogy külföldön jobban meg van becsülve őmaga és a munkája is. Én ezt nem érzem és nem kaptam meg.
Arra jutottam, hogy csak a hazámban lehetek Valaki, ott ér a beteljesített vágyam, álmom és célom Valamit.
Viszont Magyarország elmaradott és sok a rossz színezet, tartok tőle hogy már nem tudnék otthon mindent megfelelően akceptálni. Ide-oda vetődik a gondolatom: hazamenni vagy maradni? Befolyásolható vagyok, várom a jeleket a válasz eldöntésére. Mi az utam?
De mégis csak a Hazám, az egykori életterem. Külföldön még társat sem sikerült találnom, sőt mi több, az emberektől eléggé el is idegenedtem. Nehéz az emberekkel bánni.
Voltak esték, amikor már csak a sírás segített és eldöntöttem itt vége…. de mégsem lett az. Kitűztem mindig újra és újra egy célt, amit be kell váltanom. Kérdem azóta mindennap: lesz elég erőm hozzá?
Lesz elég erőm meghozni a döntést egy nap!?
Sokat tanultam tényleg! A zsebemben és a fejemben is elég muníció lehetne… ha hazatérnék. De már nincs kihez… és félek, hogy az egyedüllét boldogtalanságot hozna még mindig.
A legtöbben bolondnak tartanak, amiért az egyik legfejlettebb európai államból vágyok haza. Nem értik meg, nem fogják addig amíg annyi nehézséget nem élnek meg.
Nem vagyok boldog külföldön. Keresem a jeleket a következő lépésem helyességéhez. Mindeközben egyre erősebb bennem: magyar vagyok, és büszke is lehetek rá!
Cédrus
Szia Cedrus!
Gondolom uj lehetsz az oldalon…..!?
A kerdeseidre a välaszok egyszerüek.
Minden Benned van!
Csak Te vagy az aki a problemäit összefüggesben lätja a tartozkodäsi helyevel.
Javaslom nezegess bele koräbbi bejegyzesekbe.
Szerintem Te Magad fogsz räjönni a megoldäsra.
Ha beirod a keresöbe a ,,tükör” szot,azokat a bejegyzesekre fogsz talälni ami a modszert mutatja meg.
Toväbbi eszmecserere ällok szivesen a rendelkezesedre!
Erika Szeretettel!
Szinten ,,zenesz”. 😉
Szia Cédrus
Olvastad már Vlagyimir Megrétől az Anasztáziát, ami a zengő Cédrusokról szól?
Engem felemelt minden sora.
Ha a neved is Cédrus, akkor talán rájöhetsz, hogy miért is az:-).
Legyen teljes minden pillanatod,
izi
Sorstárs
Kedves Cédrus!
Öröm volt olvasni a soraidat, nagyon sokban magamra ismertem, úgy gondolom, hogy azért vagyunk egy páran hasonló cipőben:)mivel ez 2010-es bejegyzés, amit olvastam, kíváncsi lennék arra, vajon hogyan döntöttél mentél vagy maradtál?
Sorstárs:)
Vá[1]: Szia
Szia! Timinek hívnak,Bp.,22 éves. Tanácsot szeretnék! Fel lehet venni a kapcsolatot? 🙂 az email címem: szigodance@citromail.hu! puszi.
megertelek
Kedves Cedrus!
Mintha magamat hallottam volna….orditani tudnek …annyira nehez itt kinn ,,pedig csak 3 honapja vagyok itt…de a csaladomat hagytam ott Magyarorszagon …a lanyom 10 eves…rettenetesen honvagyam van…egyedul vagyok es ugy gondolom nem eri meg az a penz ha nem lehetek azokkal akiket szeretek . Haza kell mennem …ugy erzem meg halok.azt hittem a maganyt meg lehet szokni.de belatom keptelenseg …en teljes mertekben megertelek teged ..
ugyanaz
szinte leirtad a gondolataim, en is ket eve külföldön. kerlek ha tudsz jelezz vissza,hatha tudnank kicsit beszelgetni !!! Köszi!
Én is külföldön élek,sőőt…Ez már a 2ik ország,ahol vagyok
Én is külföldön élek,sőőt…Ez már a 2ik ország,ahol vagyok és ami nem magyar föld.
Nekem egyszer azt mondták,h előző életemben sokat utaztam és erre emlékszik a lelkem a mostani
életemben.
Ha nem spirituálisan nézzük,akkor is jobb menni,mint maradni.Külföldön jobbak a lehetőségek.
Dobogókő nekem is a szivem csücske..nagyon jó rezgése van annak
Dobogókő nekem is a szivem csücske..nagyon jó rezgése van annak a helynek.Remélem tavasszal oda elmegy a társaság:)
Miért kell arra várni?
Szerintem oda bármikor el lehet menni! Még hóban is, akkor is nagy élvezet!
Üdv!
Hédi
Én is külföldön élek,sőőt…Ez már a 2ik ország,ahol vagyok
Én is külföldön élek,sőőt…Ez már a 2ik ország,ahol vagyok és ami nem magyar föld.
Nekem egyszer azt mondták,h előző életemben sokat utaztam és erre emlékszik a lelkem a mostani
életemben.
Ha nem spirituálisan nézzük,akkor is jobb menni,mint maradni.Külföldön jobbak a lehetőségek.
Dobogókő nekem is a szivem csücske..nagyon jó rezgése van annak
Dobogókő nekem is a szivem csücske..nagyon jó rezgése van annak a helynek.Remélem tavasszal oda elmegy a társaság:)
Miért kell arra várni?
Szerintem oda bármikor el lehet menni! Még hóban is, akkor is nagy élvezet!
Üdv!
Hédi
menni és szabadnak lenni………….
szia Zsani!
Nagyon egyetértek Veled amit írtál mert szerintem is ki kell menni külföldre h a „kötöttségektől”család,stb. elszakadjunk és ne terheljék le az elménket mindenféle dolog és h legyen időnk magunkat megtalálni mert ha ez sikerül akkor tudunk csak igazán adni az embereknek vlmi értéket amivel mi már rendelkezünk: szeretetet,örömet és ha sokat egyedül,távol vagyunk,rájövünk h mi a fontos az életben!!!!!
A SZERETET!!!!!!:)
Minden jóót Neked!
Szeretettel: Jánoska
Kedves Jánoska!
Menni és szabadnak lenni?
Nem hiszem, hogy menni kellene ahhoz, hogy szabad légy . Az igazi az ha itthon teszed megmindazt amit
akkor tennél meg, ha elmennél.
menni és szabadnak lenni………….
szia Zsani!
Nagyon egyetértek Veled amit írtál mert szerintem is ki kell menni külföldre h a „kötöttségektől”család,stb. elszakadjunk és ne terheljék le az elménket mindenféle dolog és h legyen időnk magunkat megtalálni mert ha ez sikerül akkor tudunk csak igazán adni az embereknek vlmi értéket amivel mi már rendelkezünk: szeretetet,örömet és ha sokat egyedül,távol vagyunk,rájövünk h mi a fontos az életben!!!!!
A SZERETET!!!!!!:)
Minden jóót Neked!
Szeretettel: Jánoska
Kedves Jánoska!
Menni és szabadnak lenni?
Nem hiszem, hogy menni kellene ahhoz, hogy szabad légy . Az igazi az ha itthon teszed megmindazt amit
akkor tennél meg, ha elmennél.
Sziasztok!
Szerintem az országhatárok csak az emberek elméjében
Sziasztok!
Szerintem az országhatárok csak az emberek elméjében léteznek. Valójában sehol nincs vonal, ahonnan tudnád, ez innentől ez onnantól meg az az ország. Van, hogy a boldogságért és a tudásért messze kell menni.De ha sikerül legyőzni a félelmeidet, sokat láthatsz és tapasztalhatsz és csodás dolgokban lehet részed.
Sziasztok!
Sziasztok!
Én egy 27 éves srác vagyok és az elmúlt 1 évem meglehetősen kalandosra sikeredett.Egy jó lehetőségnek köszönhetően kimentem Kanadába tanulni.Jelenleg is itt vagyok.Mindig is vágytam külföldre, hosszútávra de eddig nem volt meg a lehetőségem plusz a kishitűség is távol tartott.
Iszonyatosan felszabadultnak éreztem magam mikor kijöttem.pár hónap után elmentem nyaralni Mexikóba ahol megismertem egy mexikói lányt.Nagyon jól kijöttünk.Úgyhogy tartottuk a kapcsolatot.Aztán pár hónapra rá hazamentem 3 hétre Magyarországra.Család,barátok,stb.De nem éreztem jól magam.Nem értettem mit keresek otthon.Úgyhogy vettem egy repjegyet és elmentem Mexikóba megint meglátogatni a lányt.6 hetet töltöttem az országban,életem legszebb hat hetét.Utazgattam,teljesen egyedül,csak egy kis hátizsákkal pár napra,aztán vissza a kiinduló városba az új barátokhoz.Akarva akaratlanul elkezdett ragadni a spanyol de nagyon gyorsan.Még húsvétkor visszatértem egyszer egy hétre végiglátogatni mindenkit.És hirtelen minden világos lett.Megértettem mindent,az élettel,magammal kapcsolatban.Azóta is honvágyam van szinte minden nap.De nem Magyarország iránt hanem Mexikó iránt.
Kanadában elvagyok de sosem voltam annyira önmagam soha nem éreztem még annyi energiát,elszántságot mint Mexikóban.Azóta teljesen más vagyok,átalakultam elsősorban érzelmileg.Megértettem hogy ha dolgozik benned a mehetnék nem szabad elfojtani, nem szabad küzdeni ellene,mert sosem lesz teljes az életed.Kockázatos vállalkozás elindulni de jobb mint úgy élni,hogy folyamatosan máshol akarsz lenni.
Szóval amint vége a tanulmányaimnak én megindulok.Hisz Magyarországra bármikor visszatérhetek ha vmi balul sül el,de ha ott leszek boldog,miért tenném? 🙂
Hogy sikerült?
Szia!
Kíváncsi lennék hogy sikerült a dolog? 🙂
Sziasztok!
Szerintem az országhatárok csak az emberek elméjében
Sziasztok!
Szerintem az országhatárok csak az emberek elméjében léteznek. Valójában sehol nincs vonal, ahonnan tudnád, ez innentől ez onnantól meg az az ország. Van, hogy a boldogságért és a tudásért messze kell menni.De ha sikerül legyőzni a félelmeidet, sokat láthatsz és tapasztalhatsz és csodás dolgokban lehet részed.
Sziasztok!
Sziasztok!
Én egy 27 éves srác vagyok és az elmúlt 1 évem meglehetősen kalandosra sikeredett.Egy jó lehetőségnek köszönhetően kimentem Kanadába tanulni.Jelenleg is itt vagyok.Mindig is vágytam külföldre, hosszútávra de eddig nem volt meg a lehetőségem plusz a kishitűség is távol tartott.
Iszonyatosan felszabadultnak éreztem magam mikor kijöttem.pár hónap után elmentem nyaralni Mexikóba ahol megismertem egy mexikói lányt.Nagyon jól kijöttünk.Úgyhogy tartottuk a kapcsolatot.Aztán pár hónapra rá hazamentem 3 hétre Magyarországra.Család,barátok,stb.De nem éreztem jól magam.Nem értettem mit keresek otthon.Úgyhogy vettem egy repjegyet és elmentem Mexikóba megint meglátogatni a lányt.6 hetet töltöttem az országban,életem legszebb hat hetét.Utazgattam,teljesen egyedül,csak egy kis hátizsákkal pár napra,aztán vissza a kiinduló városba az új barátokhoz.Akarva akaratlanul elkezdett ragadni a spanyol de nagyon gyorsan.Még húsvétkor visszatértem egyszer egy hétre végiglátogatni mindenkit.És hirtelen minden világos lett.Megértettem mindent,az élettel,magammal kapcsolatban.Azóta is honvágyam van szinte minden nap.De nem Magyarország iránt hanem Mexikó iránt.
Kanadában elvagyok de sosem voltam annyira önmagam soha nem éreztem még annyi energiát,elszántságot mint Mexikóban.Azóta teljesen más vagyok,átalakultam elsősorban érzelmileg.Megértettem hogy ha dolgozik benned a mehetnék nem szabad elfojtani, nem szabad küzdeni ellene,mert sosem lesz teljes az életed.Kockázatos vállalkozás elindulni de jobb mint úgy élni,hogy folyamatosan máshol akarsz lenni.
Szóval amint vége a tanulmányaimnak én megindulok.Hisz Magyarországra bármikor visszatérhetek ha vmi balul sül el,de ha ott leszek boldog,miért tenném? 🙂
Hogy sikerült?
Szia!
Kíváncsi lennék hogy sikerült a dolog? 🙂
Szentestén utazik egy ismerősöm szolgának egy hotelbe
remélem
Szentestén utazik egy ismerősöm szolgának egy hotelbe
remélem hogy kiteljesítő kalandként éli meg és nem száműzetésként mostohahazájából
akinek idegenszívű urai külföldre zavarják a közös javaiktól megfosztott gyáva lakosokat
az 1929 – es világkifosztás idején Svájcból jöttek ide szolgálni , mert akkor még
termeltünk és ehető élelmiszert is üdvözlettel : felacso
Szentestén utazik egy ismerősöm szolgának egy hotelbe
remélem
Szentestén utazik egy ismerősöm szolgának egy hotelbe
remélem hogy kiteljesítő kalandként éli meg és nem száműzetésként mostohahazájából
akinek idegenszívű urai külföldre zavarják a közös javaiktól megfosztott gyáva lakosokat
az 1929 – es világkifosztás idején Svájcból jöttek ide szolgálni , mert akkor még
termeltünk és ehető élelmiszert is üdvözlettel : felacso
Szia Hédi!
Azt gondolom ez a blog jobban passzol a témához,ezért itt folytatnám a gondolatmenetet…
Hogy mi is az a ,,büszke magyar” magam sem gondoltam mélyen bele mit is írok.Köszönöm hogy felhívtad rá a figyelmemet!
Elsö reakcióm az volt hogy mentegessem ezt a tévképzetet… 😉
Valójában a Föld a mi otthonunk,és mindegy hová születünk.Ez nem lehet kiváltság,sem pedig hogy kevesebbnek érezzük magunkat.
Mindenki a saját életéért felel,és ezt a felelösséget nem lehet egy országra átruházni!
A legfontosabb mindenkor mindenhol,minden körülmény között önmagunkhoz hünek maradni!
Kösz!Puszi!Erika
Örülök neki
Már azt hittem a te lelked helyén is Magyarország van 🙂
Itt van egy szép üzenet Tolle-tól, pont ide passzol!
It’s your state of consciousness in the present moment that determines what kind of world you create, because you are humanity. Humanity as an abstract doesn’t exist; humanity is the ‘human being.’
Legyünk végre EMBEREK!
Üdv!
Hédi
nem akartam külföldön élni!
Én egy olyan valaki vagyok, aki abszolut nem akart sehová se menni, nemhogy külföldre!
Mégis a férjem nagyon szeretett volna elmenni innen, a jobb lehetőségek miatt – pedig most már ő is tudja, csak az anyját akarta tudattalanul „lefejteni” magáról.
Az még csak hagyján, hogy a friss férjem mit akart, de a fiunk is csecsemő volt még és szerettem is a férjem, igy kézzel-lábbal tiltakozva ugyan, de kimentem én is a gyerekkel vele.
Szörnyű volt!
Nem kivánom senkinek sem!
Én spéci depressziós lettem és évekig ittam, hogy oldjam a feszültségem.
14 év külföld lett belőle.
Utólag már látom, ez inditott el az önismereti úton, Isten felé, az ezotéria felé.
Ez volt a kincs, amit ez a szenvedés hozott.
Meg persze egy csomó más pozitiv dolog, nyelv, rugalmasság, nyitni tudás stb….ezt már mind leirtátok.
A szenvedés főleg az első 5 évre volt jellemző, utána már megszoktam sőt jól éreztem magam ebben a másik országban.
Terveinkben nem szerepelt, h hazajöjjünk valamikor is, ám a Sors közbeszólt és hirtelen mégis hazajöttünk.Nagyon örültem!
A férjemnek a fizikai távolsággal nem sikerült leválnia a mamájáról.
Mehet az ember akár Alaszkáig is, de a belső dolgait rendezni kell.
Meggyőződésem, hogy nem lehet lerendezni megoldatlan emberi kapcsolatainkat ezzel a „módszerrel”. A megoldatlanságok megvárnak és megoldásra várnak szülőkkel, gyerekekkel, exekkel, ÖNMAGUNKKAL……..itt, Magyarországon.
sorsszerű dolgok ezek is
Kedves mindenki!
Zsu vagyok, 32 éves, kb. 7 éve élek Olaszországban.
Én azt gondolom, hogy ez az egész kérdéskör (mint általában minden) nagyon szubjektív dolog. Vannak olyan emberek, akiknek sorsszerűen meg van írva a külföld, és ezek az emberek ki sem tudják kerülni. Mint például én (de erről majd később). Vannak viszont olyan lelkek is, akiknek csak menekülés lenne és szenvedéshez vezetne, mert nagyon kötődnek a szülőföldhöz, a szülővárosukhoz és nem is kell elmenniük onnan, hogy életfeladatukat betöltsék. Nem hiszem, hogy lehetne általánosítani vagy meggyőzni egymást, és nem is kell.
Én sosem akartam tudatosan külföldön élni, de már az egyetemen nyelveket tanultam, tehát volt bennem nyitottság. 2001-ben kimentem ösztöndíjjal Angliába 2 hétre egy angol tanfolyamra és ott megismerkedtem egy olasz fiúval, aki később a párom lett 5 évre. Minden nagyon nagyon sorsszerű volt (mennyi esély van arra, hogy egy mindkettőnk számára idegen országban, egy pár hetes nyelvtanfolyamon összefutok életem egyik legnagyobb szerelmével?).
Egy évre rá kiköltöztem Olaszországba és azóta itt élek. A kapcsolatomnak vége szakadt 4 éve, de azóta is nagyon jóban vagyunk. Nehéz időszak volt, amikor szétváltunk, önerőből kellett újra kitalálni saját magam és a nagy nehézségben mély önismeretre tettem szert. Hálás vagyok a sorsnak és ennek az országnak, amiért felnőhettem általa.
Családomtól nem volt könnyű elszakadni, de szükséges volt ahhoz, hogy felnőtté válhassak. Mostanra már harmonikus velük a kapcsolatom, szüleim gyakran meglátogatnak és 2 húgom is szívesen van nálam.
Nyilván, mert király itt a tengerpart :-))
Zsu
Igen Zsu!
Valahogy így működik. Az Élet vagy a Sors ott és akkor teszi le az embert valahova, ahol és amikor ott dolga van…
Lehet, hogy ott és akkor éppen segítséget, támogatás kapsz, vagy Tőled kapja más ugyanazt…:)
hasonló életút?
Kedves Zsu!
Arra próbáltam rákeresni, hogy vajon meg van-e írva a sorsunkban, hogy külföldön kell „kikötnünk”, mikor kidobta elsőként a te bejegyzésedet 🙂 Én egy jósnőnél voltam még tavaly októberben, és Ő mondta, hogy már rég ott kéne élnem, és ezt nagyjából az első 1 perc után, mert a születési dátumomból számolta ki. Nincs esetleg két db 2-es a születési dátumodban, egymás mellett? 🙂 Nekem erre hivatkozott… Később, a kártyavetés során azt mondta, hogy a nagy Ő már kint vár rám, és miatta KELL kimennem. Én is hasonlóan hozzád, nem tervezem, hogy külföldön fogok élni, de a nyelvek mindig is mozgattak, és talán a sors is úgy akarta, hogy 6 éves korom óta angolt tanuljak, aztán idegenforgalmi szakközépiskolába járjak és most turizmus-vendéglátást tanuljak. Én is az olaszra vagyok „rákattanva”, és pont idén terveztem Olaszországba menni szakmai gyakorlatra, de nagyon bizonytalan vagyok, hogy hogy fogom én bírni ezt… mert őszintén szólva nagyon ragaszkodom a gyökereimhez, bár érzem, hogy szabadabb és boldogabb lehetnék, de nincs elég bátorságom.
Szóval ezek után a kérdésem az lenne, hogy esetleg e-mailben le tudnád-e írni a születési dátumodat, hátha tudok valamilyen párhuzamot húzni a kettőnk életútja között, és kicsit biztosabb lehetnék a külföldben.
(Remélem látszik az e-mailem!)
Köszi előre is!
Csilla 🙂
Az Én utam…..
Kedves Csilla,
Voila, az én történetem……
6 évvel ezelőtt én is voltam egy jósnőnél, aki azt mondta nekem anno…a páromat egy utazás során fogom megismerni és köze van a külföldhöz….. Akkor arra gondoltam vagy igen, vagy nem. Éppen „szerelmes” voltam, a párom édesanyja német – édesapja magyar vagyis köze van a külföldhöz. Anno reméltem, hogy az a párom, aki épp mellettem van…..
Aztán teltek az évek együtt és a kapcsolatunk megváltozott. Tudtam, hogy én másra vágyom, de még mindig inkább Vele maradtam, mert féltem kilépni a bizonytalanságba. Belül viszont tudtam, hogy valaminek történnie kell….vártam, valamire….a csodára….
2010-ben a munkahelyem felajánlott egy munkalehetőséget külföldön. Hasonlóan hozzád, én is ragaszkodom a gyökereimhez, mindig azt mondtam, hogy én itthon maradok. Az élet mégis felkínált egy lehetőséget. Elgondolkoztam….telis-teli mindenféle félelemmel….elfogadtam az ajánlatot ….2 évet külföldön fogok dolgozni, egyedül fogok élni….. Tudtam, hogy egy lehetőség a magánéletemben is. Összehoz bennünket vagy elválaszt a távolság….
2011 januárjában külföldre költöztem. 3 hónap külföldi tartózkodás után, elhagytam a páromat. 3 hónap egyedüllét, önmagammal való foglalkozás elég volt ahhoz, hogy ráébredjek…inkább vagyok egyedül….
Éltem az életemet…..hazavágytam….mikor kimentem, arra gondoltam, hogy el tudnám képzelni az életemet egy külföldi fiúval, mert mindig is csodálatos dolognak tartottam a kultúrák ötvözését…. aztán mikor kint éltem rájöttem, én magyar társat szeretnék. Magyarul tudom kifejezni az érzéseimet….magyarul tudok elmondani mindent, ami a szívemben van…úgyhogy magyar társ kell…..ez is volt az egyik ok, amiért 2012 szeptemberében bejelentettem, én hazaköltözöm….szerették volna, ha maradok….én haza akartam jönni….elfogadták…2013 januárjában már itthon fogok dolgozni…..
Mint tudjuk, az élet a legjobb forgatókönyvíró…..miután eldöntöttem, hogy hazaköltözöm…. „megláttam” Őt….. így kellett lennie….
Együtt töltöttünk csodálatos 2,5 hónapot ….olyan a kapcsolatunk, ahogy azt én a szívemben elképzeltem….ennek ellenére kitartottam a döntésem mellett és 2012 decemberében hazaköltöztem….. az, hogy ki Ő nekem….az majd idővel kiderül…. Az biztos, hogy az élet segít bennünket. Havonta egy hetet külföldön fogok tölteni a munkám miatt, így havonta egy hetet együtt tudunk tölteni…. és van skype, telefon….
Ha az érzelem igazi, akkor a kapcsolat erősödni fog közöttünk…és tudom, ha így lesz…elköltözöm külföldre…..ha elmúlik….akkor is megérte…. csodálatos tapasztalásban volt részem…..
Voltak nehéz pillanataim kint….sokszor….de éreztem, így kellett lennie. Szükségem volt a kint töltött időre….változtam, erősödtem….a mérleg pozitív…..
Az én tapasztalatommal azt mondom, Neked….bárkinek…akinek az életében adódik ilyen lehetőség, próbálja ki…..csak nyerni lehet….tapasztalatot…. ha bejön…szuper….ha hazavágysz….visszajössz és legalább tudod, hogy itthon a helyed…..
Szeretettel,
Oneness
Szia Hédi!
Azt gondolom ez a blog jobban passzol a témához,ezért itt folytatnám a gondolatmenetet…
Hogy mi is az a ,,büszke magyar” magam sem gondoltam mélyen bele mit is írok.Köszönöm hogy felhívtad rá a figyelmemet!
Elsö reakcióm az volt hogy mentegessem ezt a tévképzetet… 😉
Valójában a Föld a mi otthonunk,és mindegy hová születünk.Ez nem lehet kiváltság,sem pedig hogy kevesebbnek érezzük magunkat.
Mindenki a saját életéért felel,és ezt a felelösséget nem lehet egy országra átruházni!
A legfontosabb mindenkor mindenhol,minden körülmény között önmagunkhoz hünek maradni!
Kösz!Puszi!Erika
Örülök neki
Már azt hittem a te lelked helyén is Magyarország van 🙂
Itt van egy szép üzenet Tolle-tól, pont ide passzol!
It’s your state of consciousness in the present moment that determines what kind of world you create, because you are humanity. Humanity as an abstract doesn’t exist; humanity is the ‘human being.’
Legyünk végre EMBEREK!
Üdv!
Hédi
nem akartam külföldön élni!
Én egy olyan valaki vagyok, aki abszolut nem akart sehová se menni, nemhogy külföldre!
Mégis a férjem nagyon szeretett volna elmenni innen, a jobb lehetőségek miatt – pedig most már ő is tudja, csak az anyját akarta tudattalanul „lefejteni” magáról.
Az még csak hagyján, hogy a friss férjem mit akart, de a fiunk is csecsemő volt még és szerettem is a férjem, igy kézzel-lábbal tiltakozva ugyan, de kimentem én is a gyerekkel vele.
Szörnyű volt!
Nem kivánom senkinek sem!
Én spéci depressziós lettem és évekig ittam, hogy oldjam a feszültségem.
14 év külföld lett belőle.
Utólag már látom, ez inditott el az önismereti úton, Isten felé, az ezotéria felé.
Ez volt a kincs, amit ez a szenvedés hozott.
Meg persze egy csomó más pozitiv dolog, nyelv, rugalmasság, nyitni tudás stb….ezt már mind leirtátok.
A szenvedés főleg az első 5 évre volt jellemző, utána már megszoktam sőt jól éreztem magam ebben a másik országban.
Terveinkben nem szerepelt, h hazajöjjünk valamikor is, ám a Sors közbeszólt és hirtelen mégis hazajöttünk.Nagyon örültem!
A férjemnek a fizikai távolsággal nem sikerült leválnia a mamájáról.
Mehet az ember akár Alaszkáig is, de a belső dolgait rendezni kell.
Meggyőződésem, hogy nem lehet lerendezni megoldatlan emberi kapcsolatainkat ezzel a „módszerrel”. A megoldatlanságok megvárnak és megoldásra várnak szülőkkel, gyerekekkel, exekkel, ÖNMAGUNKKAL……..itt, Magyarországon.
sorsszerű dolgok ezek is
Kedves mindenki!
Zsu vagyok, 32 éves, kb. 7 éve élek Olaszországban.
Én azt gondolom, hogy ez az egész kérdéskör (mint általában minden) nagyon szubjektív dolog. Vannak olyan emberek, akiknek sorsszerűen meg van írva a külföld, és ezek az emberek ki sem tudják kerülni. Mint például én (de erről majd később). Vannak viszont olyan lelkek is, akiknek csak menekülés lenne és szenvedéshez vezetne, mert nagyon kötődnek a szülőföldhöz, a szülővárosukhoz és nem is kell elmenniük onnan, hogy életfeladatukat betöltsék. Nem hiszem, hogy lehetne általánosítani vagy meggyőzni egymást, és nem is kell.
Én sosem akartam tudatosan külföldön élni, de már az egyetemen nyelveket tanultam, tehát volt bennem nyitottság. 2001-ben kimentem ösztöndíjjal Angliába 2 hétre egy angol tanfolyamra és ott megismerkedtem egy olasz fiúval, aki később a párom lett 5 évre. Minden nagyon nagyon sorsszerű volt (mennyi esély van arra, hogy egy mindkettőnk számára idegen országban, egy pár hetes nyelvtanfolyamon összefutok életem egyik legnagyobb szerelmével?).
Egy évre rá kiköltöztem Olaszországba és azóta itt élek. A kapcsolatomnak vége szakadt 4 éve, de azóta is nagyon jóban vagyunk. Nehéz időszak volt, amikor szétváltunk, önerőből kellett újra kitalálni saját magam és a nagy nehézségben mély önismeretre tettem szert. Hálás vagyok a sorsnak és ennek az országnak, amiért felnőhettem általa.
Családomtól nem volt könnyű elszakadni, de szükséges volt ahhoz, hogy felnőtté válhassak. Mostanra már harmonikus velük a kapcsolatom, szüleim gyakran meglátogatnak és 2 húgom is szívesen van nálam.
Nyilván, mert király itt a tengerpart :-))
Zsu
Igen Zsu!
Valahogy így működik. Az Élet vagy a Sors ott és akkor teszi le az embert valahova, ahol és amikor ott dolga van…
Lehet, hogy ott és akkor éppen segítséget, támogatás kapsz, vagy Tőled kapja más ugyanazt…:)
hasonló életút?
Kedves Zsu!
Arra próbáltam rákeresni, hogy vajon meg van-e írva a sorsunkban, hogy külföldön kell „kikötnünk”, mikor kidobta elsőként a te bejegyzésedet 🙂 Én egy jósnőnél voltam még tavaly októberben, és Ő mondta, hogy már rég ott kéne élnem, és ezt nagyjából az első 1 perc után, mert a születési dátumomból számolta ki. Nincs esetleg két db 2-es a születési dátumodban, egymás mellett? 🙂 Nekem erre hivatkozott… Később, a kártyavetés során azt mondta, hogy a nagy Ő már kint vár rám, és miatta KELL kimennem. Én is hasonlóan hozzád, nem tervezem, hogy külföldön fogok élni, de a nyelvek mindig is mozgattak, és talán a sors is úgy akarta, hogy 6 éves korom óta angolt tanuljak, aztán idegenforgalmi szakközépiskolába járjak és most turizmus-vendéglátást tanuljak. Én is az olaszra vagyok „rákattanva”, és pont idén terveztem Olaszországba menni szakmai gyakorlatra, de nagyon bizonytalan vagyok, hogy hogy fogom én bírni ezt… mert őszintén szólva nagyon ragaszkodom a gyökereimhez, bár érzem, hogy szabadabb és boldogabb lehetnék, de nincs elég bátorságom.
Szóval ezek után a kérdésem az lenne, hogy esetleg e-mailben le tudnád-e írni a születési dátumodat, hátha tudok valamilyen párhuzamot húzni a kettőnk életútja között, és kicsit biztosabb lehetnék a külföldben.
(Remélem látszik az e-mailem!)
Köszi előre is!
Csilla 🙂
Az Én utam…..
Kedves Csilla,
Voila, az én történetem……
6 évvel ezelőtt én is voltam egy jósnőnél, aki azt mondta nekem anno…a páromat egy utazás során fogom megismerni és köze van a külföldhöz….. Akkor arra gondoltam vagy igen, vagy nem. Éppen „szerelmes” voltam, a párom édesanyja német – édesapja magyar vagyis köze van a külföldhöz. Anno reméltem, hogy az a párom, aki épp mellettem van…..
Aztán teltek az évek együtt és a kapcsolatunk megváltozott. Tudtam, hogy én másra vágyom, de még mindig inkább Vele maradtam, mert féltem kilépni a bizonytalanságba. Belül viszont tudtam, hogy valaminek történnie kell….vártam, valamire….a csodára….
2010-ben a munkahelyem felajánlott egy munkalehetőséget külföldön. Hasonlóan hozzád, én is ragaszkodom a gyökereimhez, mindig azt mondtam, hogy én itthon maradok. Az élet mégis felkínált egy lehetőséget. Elgondolkoztam….telis-teli mindenféle félelemmel….elfogadtam az ajánlatot ….2 évet külföldön fogok dolgozni, egyedül fogok élni….. Tudtam, hogy egy lehetőség a magánéletemben is. Összehoz bennünket vagy elválaszt a távolság….
2011 januárjában külföldre költöztem. 3 hónap külföldi tartózkodás után, elhagytam a páromat. 3 hónap egyedüllét, önmagammal való foglalkozás elég volt ahhoz, hogy ráébredjek…inkább vagyok egyedül….
Éltem az életemet…..hazavágytam….mikor kimentem, arra gondoltam, hogy el tudnám képzelni az életemet egy külföldi fiúval, mert mindig is csodálatos dolognak tartottam a kultúrák ötvözését…. aztán mikor kint éltem rájöttem, én magyar társat szeretnék. Magyarul tudom kifejezni az érzéseimet….magyarul tudok elmondani mindent, ami a szívemben van…úgyhogy magyar társ kell…..ez is volt az egyik ok, amiért 2012 szeptemberében bejelentettem, én hazaköltözöm….szerették volna, ha maradok….én haza akartam jönni….elfogadták…2013 januárjában már itthon fogok dolgozni…..
Mint tudjuk, az élet a legjobb forgatókönyvíró…..miután eldöntöttem, hogy hazaköltözöm…. „megláttam” Őt….. így kellett lennie….
Együtt töltöttünk csodálatos 2,5 hónapot ….olyan a kapcsolatunk, ahogy azt én a szívemben elképzeltem….ennek ellenére kitartottam a döntésem mellett és 2012 decemberében hazaköltöztem….. az, hogy ki Ő nekem….az majd idővel kiderül…. Az biztos, hogy az élet segít bennünket. Havonta egy hetet külföldön fogok tölteni a munkám miatt, így havonta egy hetet együtt tudunk tölteni…. és van skype, telefon….
Ha az érzelem igazi, akkor a kapcsolat erősödni fog közöttünk…és tudom, ha így lesz…elköltözöm külföldre…..ha elmúlik….akkor is megérte…. csodálatos tapasztalásban volt részem…..
Voltak nehéz pillanataim kint….sokszor….de éreztem, így kellett lennie. Szükségem volt a kint töltött időre….változtam, erősödtem….a mérleg pozitív…..
Az én tapasztalatommal azt mondom, Neked….bárkinek…akinek az életében adódik ilyen lehetőség, próbálja ki…..csak nyerni lehet….tapasztalatot…. ha bejön…szuper….ha hazavágysz….visszajössz és legalább tudod, hogy itthon a helyed…..
Szeretettel,
Oneness
segítség
Kíváncsian várom bárki véleményét tanácsát:
nagyon érdekes helyzetbe kerültem. Felmondtam a munkahelyemen,mert rájöttem, hogy lépnem kell mostmár 30 évesen, ha leszeretnék tenni valamit, az asztalra,mert így nem fog működni, az anyagi helyzetem rossz, a munkámat sem szerettem. régi vágyam, hogy megprobálkozzam londonnal,mivel ott voltam öt éve és nagyon tetszett. lefoglaltuk a repüljegyet a barátommal,elkezdtünk készülődni, és egy hónappal az indulás előtt, jött egy lehetőség, legyek ügyvezető igazgató egy külföldi cégnél,aki befektetne a városomban. .jó fizetés, céges auto stb. nem volt könnyű döntés, hogy maradjak vagy menjek ..ha elmegyek és es az a dolog jól sül el, akkor nagyon bánnám, de most hogy itt maradtam, vonz a vágy, az új..de lehet hogy ez csak idiglenes dolog, és ha lesz rá alkalmam kimegyek pár hónapra felfedezni önnmagam és meglátni, hogy valójában hol is van nekem a helyem..
ha kimennék ugye fel kellene törnom, mivel nem szeretnék életem végéig egy hotelban dolgozni….mivel nincs kinnt biztos állás,ezért is döntöttem az mellett, hogy maradok és megpróbálom az új lehetőséget..elvégre ki bármikor ki fogok tudni menni, de ez a lehetőség, nem fog megvárni..
nem egyszerű..
volt e valaki esetleg hasonló szituban? ti mit tennétek?
előre is köszönöm a véleményeket
Ismerős az érzés
Én mindig ellensúlyozni szoktam az egyik nő iránt érzett szerelmemet egy párhuzamos másik érzelemmel , és így ha véletlenül be is jön az egyik , akkor még mindig ott a cseppnyi keserű bizonytalanság , hogy hátha a másikkal másképp lett volna jobb . Ha ismerik is egymást , úgy még izgalmasabb ! De szerencsére többnyire a két szék közé lavírozom magam . Üdvözlettel : felacsó
U . i . : Egyszerűen biztosnak kell lenni benne , hogy a bensőm , vagy a véletlen a számomra legjobban döntött , mert az utólagos latolgatás csak elbizonytalanodáshoz , energiavesztéshez vezet , elértékteleníti és élvezhetetlenné teszi a meglevőt .
A döntés felelössége
Ilyenkor arra gondolok hogy; Hoppá!Mit is csinálok?
Mások véleményétöl teszem függövé a döntésem kimenetelét!?
Ezzel kibujni igyekszem a döntés felelössége alól,arra az esetre is felkészülve ha netalán rosszul döntenék ne kelljen már egyedül magamat okolni.
A másik szempont,ha meghallgatom több ember egyöntetü véleményét ez magabiztosságot ad a döntéshozatalban.
Szia Zoltán!
Mindanyian ösztönösen a könnyebbnek látszó utat keressük,hisz mindanyian primitív emberként indulunk ebben a világban.
Csak ha a ,,primitív ember” (nem Rád értem hanem úgy hogy emberi ösztönös reakció alatt értem hogy ,,primtív”)megáll és gondolokozni kezd,rájön hogy magának vet gáncsot ha a félelmei ellen tesz óvintézkedéseket.
(én magam is primitív ember vagyok az elsö reakcióim mindíg a primitív ösztönember reakciói ;))
Szerintem ne add át másoknak a döntéshozatalt semmilyen formában.
A Te Vagy az életed ,,kapitánya”,és a ,,hajó” arra fog menni amerre Te irányítod.
Ne add át a kormányt ha úgy kicsinek érzed Magad a döntéshozatalban,olyasvalakinek akit okosabbnak VÈLSZ önmagadnál a saját életed irányításában.
Úgy érzed mások a saját tapasztalatai alapján jobban tudják hogy lesz Neked a legjobb?
Na ez a nagy átverés amibe sokan belefutunk.
Mert a mások tapasztalatainak,csalódásai,sikereire nem építkezhetünk.
Saját magunknak kell összeögyeskedni-okoskodi,vagy akár összeügyetlenkedni saját bejáratú élményeket a saját világunkban.
Persze a ,,primitív ember” mindíg a külsö kapaszkodókra lel rá a leghamarabb mert külsö világban él.
S ha nem áll meg gondolkozni,hanem csak ösztönböl csinálja,egyre jobban belesülyed az anyagi világba ahol minden fordítva van,és ez méginkább megzavarja.
Döntéshozatalnál kérdezd a belsödet.Mindíg jön a válasz,csak gyakran a félelmek azok amik gyengítik a ,,vételt”.Gyakran annyira gúzsba köti az ember önmagát a saját félelmeivel hogy totál elveszti a ,,vételt” a kapcsolatot a belsö vezetövel.
Na jó megállok…a többi már csak továbbragozása lenne annak amit írtam. 😉
Üdv!Erika
A döntéshozatalt sosem szoktam másnak átadni, főleg az miatt,ami
A döntéshozatalt sosem szoktam másnak átadni, főleg az miatt,ami írtál, én irányítok..csak ez most olyan helyzet, amellyel kapcsolatban meghallagatom mások álláspontját..mint külső szemlélő, lehet hogy lát olyat a dolgokban, amit mondjuk én nem..
köszönöm a véléményt 🙂
Ahha!
Csak mások véleményétöl,tapasztalataiból levont következtetésekböl,és félelmeiktöl avagy reményeiktöl befolyásolva kívánod meghozni azt a bizonyos döntést.
Mi ez ha nem kibújás a döntés felelösége alól!?
Külsö bizonyosságokat keresel ami hamis magabiztosságot ad majd.
Persze én sem vagyok kivétel.
Az emberi ösztönös reakcióim kint keresik a megoldásokat….
S ez a berögzödés nem múlik el egyik pillanatról a másikra.
Legalábbis nekem nem múlt el…
Tehát figyelem magamat…hogy ez most a primitív reakció,vagy a belsö hang.
Talán próbáld Magad elképzelni mind két helyzetben.
Meg is tetted…;)
A Számodra helyes döntéstöl olyan érzésed van mint ha több energiád lenne,ami igaz is…s az ami nem a Te utad az energetikailag olyan mint ha szemben úsznál az árral.
S hogy még ennél is jobban bekavarjalak ha esetleg nem döntöttél azóta,akkor csak tudd hogy nem létezik jó és rossz döntés,csak döntés van.
Ami rossz ha nincs döntés.
Nincs mozgás,amikor fékezés van.
Bár nem hiszem hogy ez a lehetöség fenn állna,csak úgy érzem hozzá tartozik a mondókámhoz.
De egyébként minden elismerésem hogy úgy hagytad ott a melódat hogy abban a pillanatban nem volt kilátás a hogyan továbbra!
Na ez volt a bátor döntés!
Érezed át azt az érzést amikor kiderült hogy Neked volt igazad,és mondhatott bárki amit akart.
Pedig még akkor nem tudhattad…
Üdv!Erika
„Csak mások véleményétöl,tapasztalataiból levont
„Csak mások véleményétöl,tapasztalataiból levont következtetésekböl,és félelmeiktöl avagy reményeiktöl befolyásolva kívánod meghozni azt a bizonyos döntést.
Mi ez ha nem kibújás a döntés felelösége alól!?”
Dehát szerintem nagyon is azért vagyunk emberek itt egymásnak hyog segítsük meghallgassuk egymás, kérdezhessünk egymástól, ott legyünk egymás mellett, meg ezermillió más módon ‘együtt’ legyünk egymással, főként akienk épp szüksége van rá akmiyl apró dologban, és ez nagyon is fontos, akkor is ha végső soron mindenki önmaga, és egyébként úgyis mindig mindenki maga dönt akárhoyg is néz ki úgy mintha másokra támaszkodna abban. Senkise tud soha kibújni a döntés felelőssége alól se a legkisebb se a legnagobb dolgokban..
kis akárki
De igen!
Én meg így akarok segíteni. 😉
Mindenki legjobb tudása szerint igyekszik szerepet játszani az embertársai életében.
Ismétlem:Szerepet játszani.
Mert mindanyian szereplök vagyunk egymás ,,színházában”.
Az én legnagyobb tudásom jelenleg itt tart….
Hogy szerepelek,de közben tudom hogy ez csak játszás.Nem élem bele magam.
S igyekszem a legjobb tudásomhoz mérten tanácsot adni olyankor amikor úgy vélem hogy adok valamit magamból amire én rájöttem,és ettöl a felismeréstöl könnyebben boldogulok.
S az én tanácsom az mindenre vonatkozóan,hogy egyedül is képesek vagyunk mindarra amiröl azt gondoljuk hogy ezek a képességek csak kivételes személyek kiváltságai lehetnek.
Hogyan bizhatnék mások hitelességében ha önmagamban nem bízok?
Ha mások véleménye érdekel,az azért van mert bizonytalan vagyok,és kívülröl várom a megerösítést amit gyakran meg is kapok.
De mi van akkor ha már a külsö megerösítések már hitelüket,és erejüket vesztik?
Amikor egyszer csak azon kapod Magad hogy egyáltalán nem hat meg mások mit gondolnak Rólad,mert van egy tuti vezetöd a belsö hangod…
A külsö véleménynek nincs ereje ellentétben a belsö hangal.Meg aztán gyakori az is hogy a vélemények megoszlanak…..ismétlem,egyéni félelmekre,tapsztalatokra épülnek.
Amihez semmi közünk,és ha mégis nagyon beleéljük magunkat,akkor olyan ,,kabátot” vettünk fel ami nem a sajátunk.
Üdv!Erika
Nagyon sok dolog van
amire egyedül nem vagyunk képesek. Például az, hogy nyitott lélekkel és teljesen nyitott szívvel, a szerepeinket a tűzre hajítva megéljük és megtapasztaljuk, mit jelent az hogy MI. Képes vagyok-e úgy énekelni mint Sting, képes vagyok-e úgy festeni mint Csontváry? Hát nem. De képes vagyok ennek ellenére szeretni és elfogadni magam és képes vagyok megtalálni és kibontani azt ami bennem az egyedi és Isteni. És képes vagyok gyönyörködni a másik emberben, átélni azt hogy MI.
Paradoxon ez, hogy az igazi feloldódást az EGY-ben meg kell előzze sok-sok beleolvadás két vagy több embert érintő MI-be.
Zoltán nem osztotta volna meg velünk a bizonytalanságát és a kérdéseit ha ragaszkodna egy jól bevált szerephez, amit előránthat hogy megvédje a valódi önmagát. Ahol most ő tart, amit átél, az a szerepek kinövése.
Nem is óhajt visszabújni a kinőtt ruhába 🙂
Mit jelen az, hogy teljesen új helyzetekben kipróbálom magam? Szerepben vagy anélkül? Szerepet játszani azt jelenti, félek belevinni a sebezhetőségemet, megmutatni és felvállalni a gyenge pontjaimat, megszelídíteni és elfogadni az árnyék oldalamat. Belekóstolni a bizonytalanba.
Szerepet eljátszani azt jelenti, hogy nem ismerem a lelkem igazi vágyait, és nem is akarom, hogy kiszolgáltatva legyek bármilyen vágynak. Szerepet játszani azt jelenti, a kontrollt a kezemben tartom még akkor is, ha az életem teljesen beszűkül a szerep adta mozgástérre.
Ha egy új élethelyzetben több ember véleményét meghallgatom, a legfontosabb tanítás abban rejlik, mi az aminek teljesen ellenállok, mi zavar irritál, mi dühít fel. Ha tudatosítom ezeket akkor teljesen nyitotta válok az új élethelyzetek elfogadására, megélésére.
Szerepeink adta mozgástér lehet kényelmes, biztonságos, fényes 🙂 Nem az a baj a szerepekkel elsősorban, hogy hazugok. Hanem az, hogy ha valaki ezekkel azonosul, akkor kizárja az ellenkezőjét! Gyenge vagyok és erős. Okos és ostoba. Makacs és engedékeny. Becsületes és becstelen. Minden minőség bennem van. Persze az egóm szerint nem 🙂
Spirituális fejlődés viszont azt jelenti, hogy lépésről lépésre megszabadulok a szerepeimtől, tudatosítom a félelmeimet és megélem a lelkem igazi vágyait. Élni. Néha játszani és néha komolyan venni, elfogadni azt ami jön, elengedni a görcsöt, a kontrollt és az irányítást.
Mind tanulók vagyunk ebben a folyamatban, akár beismerjük, akár nem.
Nem kéne ennyire leírni az egész szerepelméleten alapuló
Nem kéne ennyire leírni az egész szerepelméleten alapuló irányzat-tömeget. Azzal, hogy ezt állítod a szerepekről, amit, ezt teszed. nagyon sok lelket mentett már meg a szerep-elmélet felismerésinek tudatosítása. Személy szerint is ismerek ilyen embereket, akik pánikbetegségtől, a legkülönbözőbb súlyos lelki bajukig tudták oldani és tudatosítani sok mindent magukkal kapcsolatban a szerep-elmélet gyakorlati használatával.
Szerintem te összekevered a spirituális dolgokat a pszichológiával, valahogy. nem egészen látom át, hogy, de nem is akarom beleásni magam.
Az viszont biztos, hogy ha végre tudatosítottuk, milyen szerepeket játszunk, sőt, tudatosan használni kezdjük a szerepeinket, olyan tudatos és egészséges embert eredményez, aki kevés rohangál ebben az országban.
Persze jobb a megvilágosodás fényében ragyogni, de nem lehet a létra fokait csak úgy tízesével átugrálni. Aki nem tanul meg a földön járni, az nem fog tudni az égbe emelkedni. (Minden ellenkező híreszteléssel szemben.)
Meg kell ismernünk és használni tudni a testünk, a pszichénk is ahhoz, hogy a tudatosság olyan fokára érkezzünk idővel, ahol elengedjük a falainkat. Azokat a falakat meg kell látni, fel kell mérni, és szeretni tudni, elfogadni, és örülni a létezésüknek, mielőtt bármit is teszünk velük.
A falak nem rosszak, és nem véletlenül vannak. A szerepek is ilyen értelemben falak. Amíg nem tudatosítottunk egyet, addig nem csak elválaszt dolgoktól, de meg is véd dolgoktól.
Ez valójában egy teljesen természetes fejlődési folyamat, amiről gőgösen azt gondoljuk, a spiritualitás, meg a pszichológia, meg az önismeret gyakorlása közben, hogy ezek által valójában mi felelünk saját fejlődésünkért.
Szerintem a valóság az, hogy ezek megtörténnek A falakat felismerjük, mert egyszer csak összetalálkozunk velük. És elengedjük, mert egyszer csak nem lesz szükség többé rájuk.
A „tanulmányaink” mind csak az ego, az elme magyarázó-éhsége miatt van, hogy azt hihessük, vagyunk „valakik”. Pedig, ilyen értelemben nem. 🙂
Nem igaz, hogy a szerep eljátszása által nem ismerjük a valódi vágyainkat, épp a szerepeink megismerése által ismerjük fel minden vágyunkat és félelmünket. Az összeset. Nem igaz, hogy hazugok a szerepeink: minden egyes szerepünk az énjeink különböző héjai. Van, amit levetünk, amikor felismerjük, és van amit még sokáig játszunk, amikor már felismertük, és átvilágítottuk a szívünk fényével.
meg sem született gyermekek lennénk a szerepeink (személyiségünk) nélkül.
persze egyszer újjá azzá leszünk. de nem azáltal, hogy „nem-kívánatos”-nak minősítjük a szerepeinket. Épp ellenkezőleg: hogy megtanuljuk élvezni őket!
Szóval az, hogy szerepeket játszunk egyáltalán nem rossz, vagy tudatlan dolog, hanem AZ EMBERI LÉT TERMÉSZETES RÉSZE. A pszichés fejlettségünk „evolúciós” (ha úgy tetszik) eredménye. Egy tény. Amelyet, ha elfogadunk, megtanulunk jól játszani, és élvezni, tudatosodunk általa, és hozzásegít az élet teljességének, önmagunknak megismeréséhez és elfogadásához, a gyógyuláshoz és a természetes tovább-fejlődéshez.
Namaszte
Erre reagálnék
mert úgy érzem itt siklott félre a mondanivalóm.
„Szerintem te összekevered a spirituális dolgokat a pszichológiával, valahogy. nem egészen látom át, hogy, de nem is akarom beleásni magam.”
Mi az hogy spirituális?
„Spirituális az, aki a lelki felemelkedéséért tesz, cselekszik, gyakorol. (nem csak beszél róla!) ”
A pszichológia pedig egy tényfeltáró tudomány ( is ) ami az egészséges lelki életet megakadályozó hatásokkal, gátakkal, sérülésekkel, magával a lélekkel foglalkozik, minden egyes ágazata a másik oldaláról nézi ugyanazt a kockát.
Önismereti gondolkodás pedig az, hogy bevállaljuk, a zavar mindig bennünk belül van és azt vetítjük ki a külvilágba.
És tisztázzunk még egy fogalmat, mert ez is nagyon fontos
„Az önismeret szót tágabb értelemben használjuk, mint amit valójában jelentene! Nem csak a megismerés folyamatát értjük alatta, hanem azt is, ahogyan a megismert tartalmakat a helyükre tesszük magunkban.
Mindennek az a helye, ahova az tartozik, vagyis egyfajta rendcsinálást végzünk a saját tudatunkban, aminek az eredménye egy rendezett, tiszta tudat lesz.
Ez a rendcsinálás többféle lelki tettből áll össze: felvállalás, elfogadás, elengedés, feladás, lemondás, egyesítés, átrendezés, értékelés, súlyozás, arányok beállítása, választás, döntés, célkitűzés, változtatás, fejlesztés, tanulás, stb.
A végére minden pont ott lesz és úgy, ahogyan lennie kell. Tömören ennyi. ”
Ez az én világnézetem alapja. A két idézet a Sanyitól van.
A szerep fogalmán sem azt érted, amit én, megnehezíti a kommunikációt az, ha alapfogalmakat kell minden egyes bekezdésben és hozzászólásban tisztázni. De úgy látszik ez nem elkerülhető. De javasolnám a jövőben nyitni neki új blogot. A blog eredeti témája szét van offolva, de miért is?
Milyen hozzászólást írnál ahhoz a kérdéshez dolgozni? Elmenekülni esetleg a problémák elől egy betegségbe?
Vagy felvállalni a felelősséget minden rossz érzés oka én vagyok, értem van és a kezemben a kulcs hogy megváltoztassam a saját belső világomat?
Zoltán az okokat keresi, amiért teljesült a vágya és még sem elégíti ki.
Erre adtam a válaszomat, és nem súlyosan beteg, például testi vagy lelki beteg emberek problémájára.
Ez a Te világod, a blog viszont a munkáról, a munka által megélt lelki szükségletekről és a szerepekről szól(na).
Szinte semmire nem reagáltál a lényegből, abból, amiről
Szinte semmire nem reagáltál a lényegből, abból, amiről valójában írtam a szerepekről való felvetéseidre: a szerepeink gyógyító erejéről, ennek lehetőségéről és hogyan-járól.
és az elképzelésünk a szerepekről egyáltalán nem annyira különbözik. csak a „megítélésünk” (inkább: szemléletünk) róluk.
A Zoltán-féle kérdést egy másik blogban már megválaszoltam, ebben az esetben nyilvánvalóan a te írásodra reagáltam.
Nem menekülnék sehova. Erre a legfényesebb példa az éltemben a transzplantáció, de még sok másik is akad. Akik ismernek, tudják (és én is 🙂
Az, hogy hova megyünk vagy nem, nem egyenlő a meneküléssel, és az, hogy maradunk e vagy nem, nem egyenlő a feldolgozással. és a megoldás nem mindig az ok-keresésében és fellelésben rejlik.
A súlyosan beteg emberek világa pedig annyiban az én világom, hogy sorsbeli feladatom meggyógyulni, nem csak testi értelemben és nem csak részlegesen, és most, hogy ennek a folyamatnak egy tetemes szellemi-lelki és fizikai részét letudtam, nagyon sok embernek tudok társa lenni hasonló folyamatokban az életükben.
Mert én már egészséges vagyok. És ezt annyi tapasztalattal, és munkával a hátam mögött, és olyan tudatossággal tudom, ahogy a legtöbb „egészséges” ember, akinek soha nem kellett hasonló dolgokon keresztülmenni, nem, és még csak nem is tud róla.
Az egészség sem az, ami látható, ami a felszín. Az egészség is, mint minden, belül van, a tudatban, az elhatározásban, az erőben, a belátásban és tudásban. És onnan vetül ki. Csak nézd meg jobban a rólam készült fényképet. (Egyébként azt, amilyen betegséggel küszködtem, azelőtt sem látták rajtam jórészt, és az orvosok a mai napig nem leplezett csodálattal nézik, amilyen gyorsan talpra álltam a halál többszörös torkából, az utolsó pillanatban. )
Ha érdekel mit gondolok Zoltán esetéről ( a ki nem elégült vágy okáról): nem a valódi problémáját oldotta meg, mert nem belül oldotta meg. ha a valódi vágyunk teljesül: hála, öröm és elégedettség, kielégültség érzésünk van. ha nem, hiányérzetünk marad, esetleg nem tudunk örülni annak, amit teremtettünk.
Az, hogy mi vagyunk az Univerzum közepe, nem csak az önismeret középponti gondolata, hanem a spiritualitásé is, sőt a vallások egy részéé is. Én alapvető igazságnak gondolom, tartom, érzem, és helyezem el az éltemben.
Te meg nem ismersz engem, és kérlek, kímélj meg a feltételezéseidtől azt illetően mit tennék, egy olyan ügyben, ami ráadásul nem is rólam szól. Nincs helye itt, és nem kértem és most sem kérem, köszönöm. tartsd meg magadnak a véleményed rólam, vagy arról, vajon mit tennék én más helyében.
Köszönöm.
Annak azonban örülnék, ha reagálnál az írásom tartalmi részére.
Namaszte
Sting képes lenne – e olyan
nagyképű hülyeségeket írni az én stílusomban , mint én , és vajon Csonváry képes lenne – e olyan flegmán viszonyulni a gyógyszerészethez , mint én . NEM !
Stingnek és Csontvárynak még sok tanulnivalója van , ha olyanok akarnának lenni ,mint ÉN . Jó ,hogy fölvetetetted ezt az összehasonlításosdit : kikívánkozott már belőlem egy kis egó . Üdvözlettel : felacso
U . i . : A szerep egy kifejlesztett séma . Véd és csomagol . Veszélye az azonosulásom vele és az ebből fakadó komolyan vétele . Néha suta és gátol ,na de ruhátlanul élni fagyban metsző szélben milyen lenne ( bár néha a bőröm is levetném ) .
Képzeld el ,hogyha minden egyes szerelmi vallomásnál Neked kellene elkülönítened az érzést , mint minden addigitől különbözően egyedit , és Neked kellene hozzá kifejlesztened a kifejezésére legalkalmasabb hangalakot ( szavakat ) is . Nem egyszerűbb , ha van már megtanult , készen kapott hazugság ?
Milyen igaza van Shakespeare-nek…
(Az „Ahogy tetszik”-ből )
…..Színház az egész világ,
és színész benne minden férfi és nő:
fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár életében,
melynek hét felvonása a hét kor.
Első a kisded, aki dajkája karján öklendezik és sír.
Aztán jön a pityergő, hajnalarcú,táskás nebuló:
csigamódra és kelletlen mászik iskolába.
Mint a kemence, sóhajt a szerelmes, és bús dalt zeng kedvese szemöldökéről.
Jön a párduc-szakállú katona:
cifra szitkok, kényes becsület és robbanó düh: a buborék hírért
ágyúk torkába bú.
És jön a bíró:
kappanon hízott kerek potroh és szigorú szem és jól ápolt szakáll:
bölcseket mond, modern közhelyeket,s így játssza szerepét.
A hatodik kor papucsos és cingár figura lesz:
orrán ókula, az övében erszény,aszott combjain tágan lötyög a jól vasalt dendi-nadrág:
férfihangja gyerekessé kezd visszavékonyodni,sípol, fütyül.
A végső jelenet,mely e furcsa s gazdag mesét lezárja,
megint gyermekség, teljes feledés,vak, süket, buta megsemmisülés.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Egyfelől eljátsszuk a ,,szerepeinket” a csecsemő kortól az aggkorunkig,de ez még hagyján,mert még ezeken a ,,szerepeken” belül is játszunk szerepeket jócskán:)
Szerintem ezzel nem is lenne baj,ha az ember így fogná fel az életet,hogy egyfajta ,,játék”. Nem vérre megy,nem harc,nem dráma.
Persze azért kell hozzá kellő komolyság,de szerintem az a lényeg,hogy az ember tudja ezt,mindig legyen öntudatánál,és tudja ,hogy bizonyos értelemben játékos,de sohase ragadjon bele egyetlen ,,szerepébe” sem.
Ha az ember azonosul bármilyen szerepével,akkor jön a ,,gond”,mert megreked abban. Ez a téves önazonosításunk,amikor elveszítjük a tudatosságunkat,és megrekedünk,azonosulunk egy szereppel.
Vagyis hogy ez a legeslegnehezebb ,,színdarab”, az ember élete.
Mert nagyon kevés az igazán ,,jó színész”,aki mindig a helyzet magaslatán van. Virtuóz,és amikor vége a darabnak,jön a megérdemelt tapsvihar:)
Hát igen,ez a baj. Nem vagyunk ,,profi színészek”./még…:)/
Kínlódunk, görcsölünk az emberi szerepünkkel,és rendre elrontjuk a darabot. Mint a ripacs tehetségtelen színész:)))
De azért még így is vannak nagyon szép pillanatok! És már azért is megérte:)
Igen a vége :
egykezes tapsorkán miközben mosolygó síró szemünkbe nézünk. Üdvözlettel : felacsó
Szia Zoltán!
Nagyon tipikus a dolog, ami veled történt. Ha megalkotunk egy vágyat, mint például a képességeknek megfelelő, jól fizető munkahely megszerzése, akkor a bevonzás a szükséges legrövidebb időt igénybe véve meg is valósulhatna.
A klasszikus bevonzás a következőképpen néz ki
– szükséglet tudatos felismerése
– vágy tárgyának megalkotása
– rábízása a Felsőbb Énre
– teljes elengedés, bármi történik értem van.
Az esetek nagyon kis százaléka az, amikor a vágy beteljesülése teljesen letérítene az életutadról vagy karmikus oka van annak, hogy nem valósulhat meg.
Legtöbbször nincs felsőbb akadálya, mi vagyunk azok akik beteszünk akadályokat a megvalósulás elé. Sokszor a görcsös akarásunkat nem tudjuk elengedni. Nem tudunk nem törődni a hiányával és a jelenlegi helyzet keltette negatív érzelmekkel, mint például tehetetlenség érzése, elkeseredettség, unalom és még sorolhatnám mi minden van a palettán.
Viszont ha lemondunk erről a vágyról, nem foglalkozunk vele többet, mert a figyelmünket egy másik cél felé irányítjuk – nálad a külföld volt ez, mint lehetőség – akkor akadály nélkül megvalósulhat.
Mindezek ellenére érdemes kimenni külföldre dolgozni. A legbiztosabb tudást így kaphatod meg arról, hogy a külvilág mindig a belső világodat tükrözi. Ha belül rendet raksz, a külvilág igazodni fog hozzá.
Fontos lenne tudatosítani mi miatt van a hiányérzeted?
Van amikor a jót nehéz befogadni. Helyette inkább választanád a bevándorlóként végzett legalja munkát egy velejéig sznob társadalomban például. Mint munkaerő versenyezhetsz kelet és nyugat színe javával. Ez nem minősítés akar lenni a részemről, Dániában én is dolgoztam, Angliáról meg meséltek az ismerősök.
Amikor nehézségek, veszteségek voltak a vállalkozásomban, mindig mint alternatíva a külföldi munka jelent meg. Ahogy csak azzal foglalkoztam, hová menjek, milyen meló, mennyit fizet a külföldi állás, a vállalkozásom magától, minimális erőfeszítéssel a legnagyobb profitot produkálta. Akkor jöttem rá, hogy a görcsös akarásom, az egóból jövő irányítási kényszerem, a félelmeim azok, az amikkel kezdenem kell valamit. Félelmeim voltak azzal kapcsolatban, mi fog történni ha minden túl jól megy. Ha van minta a katasztrófára, akkor a félelem olyan erős lehet, hogy szegénységben és nehézségben tartja az ember. Ezek a minták a tudatalattiban vannak.
Az új utáni vágy mindig azt jelenti, hogy nem nyílsz meg teljesen a mostani tapasztalatnak, nem tudsz teljesen benne lenni. Azt javaslom hogy hozd ki a maximumot a mostani helyzetből, Anglia ha szükséged van rá mint tapasztalatra, meg fog várni.
ezt találtam egy bejegyzésben: „Kinövöd a környezetedet,” ,
ezt találtam egy bejegyzésben: „Kinövöd a környezetedet,” , valahol ezt érzem..mi ilyenkor a teendő?
segítség
Kíváncsian várom bárki véleményét tanácsát:
nagyon érdekes helyzetbe kerültem. Felmondtam a munkahelyemen,mert rájöttem, hogy lépnem kell mostmár 30 évesen, ha leszeretnék tenni valamit, az asztalra,mert így nem fog működni, az anyagi helyzetem rossz, a munkámat sem szerettem. régi vágyam, hogy megprobálkozzam londonnal,mivel ott voltam öt éve és nagyon tetszett. lefoglaltuk a repüljegyet a barátommal,elkezdtünk készülődni, és egy hónappal az indulás előtt, jött egy lehetőség, legyek ügyvezető igazgató egy külföldi cégnél,aki befektetne a városomban. .jó fizetés, céges auto stb. nem volt könnyű döntés, hogy maradjak vagy menjek ..ha elmegyek és es az a dolog jól sül el, akkor nagyon bánnám, de most hogy itt maradtam, vonz a vágy, az új..de lehet hogy ez csak idiglenes dolog, és ha lesz rá alkalmam kimegyek pár hónapra felfedezni önnmagam és meglátni, hogy valójában hol is van nekem a helyem..
ha kimennék ugye fel kellene törnom, mivel nem szeretnék életem végéig egy hotelban dolgozni….mivel nincs kinnt biztos állás,ezért is döntöttem az mellett, hogy maradok és megpróbálom az új lehetőséget..elvégre ki bármikor ki fogok tudni menni, de ez a lehetőség, nem fog megvárni..
nem egyszerű..
volt e valaki esetleg hasonló szituban? ti mit tennétek?
előre is köszönöm a véleményeket
Ismerős az érzés
Én mindig ellensúlyozni szoktam az egyik nő iránt érzett szerelmemet egy párhuzamos másik érzelemmel , és így ha véletlenül be is jön az egyik , akkor még mindig ott a cseppnyi keserű bizonytalanság , hogy hátha a másikkal másképp lett volna jobb . Ha ismerik is egymást , úgy még izgalmasabb ! De szerencsére többnyire a két szék közé lavírozom magam . Üdvözlettel : felacsó
U . i . : Egyszerűen biztosnak kell lenni benne , hogy a bensőm , vagy a véletlen a számomra legjobban döntött , mert az utólagos latolgatás csak elbizonytalanodáshoz , energiavesztéshez vezet , elértékteleníti és élvezhetetlenné teszi a meglevőt .
A döntés felelössége
Ilyenkor arra gondolok hogy; Hoppá!Mit is csinálok?
Mások véleményétöl teszem függövé a döntésem kimenetelét!?
Ezzel kibujni igyekszem a döntés felelössége alól,arra az esetre is felkészülve ha netalán rosszul döntenék ne kelljen már egyedül magamat okolni.
A másik szempont,ha meghallgatom több ember egyöntetü véleményét ez magabiztosságot ad a döntéshozatalban.
Szia Zoltán!
Mindanyian ösztönösen a könnyebbnek látszó utat keressük,hisz mindanyian primitív emberként indulunk ebben a világban.
Csak ha a ,,primitív ember” (nem Rád értem hanem úgy hogy emberi ösztönös reakció alatt értem hogy ,,primtív”)megáll és gondolokozni kezd,rájön hogy magának vet gáncsot ha a félelmei ellen tesz óvintézkedéseket.
(én magam is primitív ember vagyok az elsö reakcióim mindíg a primitív ösztönember reakciói ;))
Szerintem ne add át másoknak a döntéshozatalt semmilyen formában.
A Te Vagy az életed ,,kapitánya”,és a ,,hajó” arra fog menni amerre Te irányítod.
Ne add át a kormányt ha úgy kicsinek érzed Magad a döntéshozatalban,olyasvalakinek akit okosabbnak VÈLSZ önmagadnál a saját életed irányításában.
Úgy érzed mások a saját tapasztalatai alapján jobban tudják hogy lesz Neked a legjobb?
Na ez a nagy átverés amibe sokan belefutunk.
Mert a mások tapasztalatainak,csalódásai,sikereire nem építkezhetünk.
Saját magunknak kell összeögyeskedni-okoskodi,vagy akár összeügyetlenkedni saját bejáratú élményeket a saját világunkban.
Persze a ,,primitív ember” mindíg a külsö kapaszkodókra lel rá a leghamarabb mert külsö világban él.
S ha nem áll meg gondolkozni,hanem csak ösztönböl csinálja,egyre jobban belesülyed az anyagi világba ahol minden fordítva van,és ez méginkább megzavarja.
Döntéshozatalnál kérdezd a belsödet.Mindíg jön a válasz,csak gyakran a félelmek azok amik gyengítik a ,,vételt”.Gyakran annyira gúzsba köti az ember önmagát a saját félelmeivel hogy totál elveszti a ,,vételt” a kapcsolatot a belsö vezetövel.
Na jó megállok…a többi már csak továbbragozása lenne annak amit írtam. 😉
Üdv!Erika
A döntéshozatalt sosem szoktam másnak átadni, főleg az miatt,ami
A döntéshozatalt sosem szoktam másnak átadni, főleg az miatt,ami írtál, én irányítok..csak ez most olyan helyzet, amellyel kapcsolatban meghallagatom mások álláspontját..mint külső szemlélő, lehet hogy lát olyat a dolgokban, amit mondjuk én nem..
köszönöm a véléményt 🙂
Ahha!
Csak mások véleményétöl,tapasztalataiból levont következtetésekböl,és félelmeiktöl avagy reményeiktöl befolyásolva kívánod meghozni azt a bizonyos döntést.
Mi ez ha nem kibújás a döntés felelösége alól!?
Külsö bizonyosságokat keresel ami hamis magabiztosságot ad majd.
Persze én sem vagyok kivétel.
Az emberi ösztönös reakcióim kint keresik a megoldásokat….
S ez a berögzödés nem múlik el egyik pillanatról a másikra.
Legalábbis nekem nem múlt el…
Tehát figyelem magamat…hogy ez most a primitív reakció,vagy a belsö hang.
Talán próbáld Magad elképzelni mind két helyzetben.
Meg is tetted…;)
A Számodra helyes döntéstöl olyan érzésed van mint ha több energiád lenne,ami igaz is…s az ami nem a Te utad az energetikailag olyan mint ha szemben úsznál az árral.
S hogy még ennél is jobban bekavarjalak ha esetleg nem döntöttél azóta,akkor csak tudd hogy nem létezik jó és rossz döntés,csak döntés van.
Ami rossz ha nincs döntés.
Nincs mozgás,amikor fékezés van.
Bár nem hiszem hogy ez a lehetöség fenn állna,csak úgy érzem hozzá tartozik a mondókámhoz.
De egyébként minden elismerésem hogy úgy hagytad ott a melódat hogy abban a pillanatban nem volt kilátás a hogyan továbbra!
Na ez volt a bátor döntés!
Érezed át azt az érzést amikor kiderült hogy Neked volt igazad,és mondhatott bárki amit akart.
Pedig még akkor nem tudhattad…
Üdv!Erika
„Csak mások véleményétöl,tapasztalataiból levont
„Csak mások véleményétöl,tapasztalataiból levont következtetésekböl,és félelmeiktöl avagy reményeiktöl befolyásolva kívánod meghozni azt a bizonyos döntést.
Mi ez ha nem kibújás a döntés felelösége alól!?”
Dehát szerintem nagyon is azért vagyunk emberek itt egymásnak hyog segítsük meghallgassuk egymás, kérdezhessünk egymástól, ott legyünk egymás mellett, meg ezermillió más módon ‘együtt’ legyünk egymással, főként akienk épp szüksége van rá akmiyl apró dologban, és ez nagyon is fontos, akkor is ha végső soron mindenki önmaga, és egyébként úgyis mindig mindenki maga dönt akárhoyg is néz ki úgy mintha másokra támaszkodna abban. Senkise tud soha kibújni a döntés felelőssége alól se a legkisebb se a legnagobb dolgokban..
kis akárki
De igen!
Én meg így akarok segíteni. 😉
Mindenki legjobb tudása szerint igyekszik szerepet játszani az embertársai életében.
Ismétlem:Szerepet játszani.
Mert mindanyian szereplök vagyunk egymás ,,színházában”.
Az én legnagyobb tudásom jelenleg itt tart….
Hogy szerepelek,de közben tudom hogy ez csak játszás.Nem élem bele magam.
S igyekszem a legjobb tudásomhoz mérten tanácsot adni olyankor amikor úgy vélem hogy adok valamit magamból amire én rájöttem,és ettöl a felismeréstöl könnyebben boldogulok.
S az én tanácsom az mindenre vonatkozóan,hogy egyedül is képesek vagyunk mindarra amiröl azt gondoljuk hogy ezek a képességek csak kivételes személyek kiváltságai lehetnek.
Hogyan bizhatnék mások hitelességében ha önmagamban nem bízok?
Ha mások véleménye érdekel,az azért van mert bizonytalan vagyok,és kívülröl várom a megerösítést amit gyakran meg is kapok.
De mi van akkor ha már a külsö megerösítések már hitelüket,és erejüket vesztik?
Amikor egyszer csak azon kapod Magad hogy egyáltalán nem hat meg mások mit gondolnak Rólad,mert van egy tuti vezetöd a belsö hangod…
A külsö véleménynek nincs ereje ellentétben a belsö hangal.Meg aztán gyakori az is hogy a vélemények megoszlanak…..ismétlem,egyéni félelmekre,tapsztalatokra épülnek.
Amihez semmi közünk,és ha mégis nagyon beleéljük magunkat,akkor olyan ,,kabátot” vettünk fel ami nem a sajátunk.
Üdv!Erika
Nagyon sok dolog van
amire egyedül nem vagyunk képesek. Például az, hogy nyitott lélekkel és teljesen nyitott szívvel, a szerepeinket a tűzre hajítva megéljük és megtapasztaljuk, mit jelent az hogy MI. Képes vagyok-e úgy énekelni mint Sting, képes vagyok-e úgy festeni mint Csontváry? Hát nem. De képes vagyok ennek ellenére szeretni és elfogadni magam és képes vagyok megtalálni és kibontani azt ami bennem az egyedi és Isteni. És képes vagyok gyönyörködni a másik emberben, átélni azt hogy MI.
Paradoxon ez, hogy az igazi feloldódást az EGY-ben meg kell előzze sok-sok beleolvadás két vagy több embert érintő MI-be.
Zoltán nem osztotta volna meg velünk a bizonytalanságát és a kérdéseit ha ragaszkodna egy jól bevált szerephez, amit előránthat hogy megvédje a valódi önmagát. Ahol most ő tart, amit átél, az a szerepek kinövése.
Nem is óhajt visszabújni a kinőtt ruhába 🙂
Mit jelen az, hogy teljesen új helyzetekben kipróbálom magam? Szerepben vagy anélkül? Szerepet játszani azt jelenti, félek belevinni a sebezhetőségemet, megmutatni és felvállalni a gyenge pontjaimat, megszelídíteni és elfogadni az árnyék oldalamat. Belekóstolni a bizonytalanba.
Szerepet eljátszani azt jelenti, hogy nem ismerem a lelkem igazi vágyait, és nem is akarom, hogy kiszolgáltatva legyek bármilyen vágynak. Szerepet játszani azt jelenti, a kontrollt a kezemben tartom még akkor is, ha az életem teljesen beszűkül a szerep adta mozgástérre.
Ha egy új élethelyzetben több ember véleményét meghallgatom, a legfontosabb tanítás abban rejlik, mi az aminek teljesen ellenállok, mi zavar irritál, mi dühít fel. Ha tudatosítom ezeket akkor teljesen nyitotta válok az új élethelyzetek elfogadására, megélésére.
Szerepeink adta mozgástér lehet kényelmes, biztonságos, fényes 🙂 Nem az a baj a szerepekkel elsősorban, hogy hazugok. Hanem az, hogy ha valaki ezekkel azonosul, akkor kizárja az ellenkezőjét! Gyenge vagyok és erős. Okos és ostoba. Makacs és engedékeny. Becsületes és becstelen. Minden minőség bennem van. Persze az egóm szerint nem 🙂
Spirituális fejlődés viszont azt jelenti, hogy lépésről lépésre megszabadulok a szerepeimtől, tudatosítom a félelmeimet és megélem a lelkem igazi vágyait. Élni. Néha játszani és néha komolyan venni, elfogadni azt ami jön, elengedni a görcsöt, a kontrollt és az irányítást.
Mind tanulók vagyunk ebben a folyamatban, akár beismerjük, akár nem.
Nem kéne ennyire leírni az egész szerepelméleten alapuló
Nem kéne ennyire leírni az egész szerepelméleten alapuló irányzat-tömeget. Azzal, hogy ezt állítod a szerepekről, amit, ezt teszed. nagyon sok lelket mentett már meg a szerep-elmélet felismerésinek tudatosítása. Személy szerint is ismerek ilyen embereket, akik pánikbetegségtől, a legkülönbözőbb súlyos lelki bajukig tudták oldani és tudatosítani sok mindent magukkal kapcsolatban a szerep-elmélet gyakorlati használatával.
Szerintem te összekevered a spirituális dolgokat a pszichológiával, valahogy. nem egészen látom át, hogy, de nem is akarom beleásni magam.
Az viszont biztos, hogy ha végre tudatosítottuk, milyen szerepeket játszunk, sőt, tudatosan használni kezdjük a szerepeinket, olyan tudatos és egészséges embert eredményez, aki kevés rohangál ebben az országban.
Persze jobb a megvilágosodás fényében ragyogni, de nem lehet a létra fokait csak úgy tízesével átugrálni. Aki nem tanul meg a földön járni, az nem fog tudni az égbe emelkedni. (Minden ellenkező híreszteléssel szemben.)
Meg kell ismernünk és használni tudni a testünk, a pszichénk is ahhoz, hogy a tudatosság olyan fokára érkezzünk idővel, ahol elengedjük a falainkat. Azokat a falakat meg kell látni, fel kell mérni, és szeretni tudni, elfogadni, és örülni a létezésüknek, mielőtt bármit is teszünk velük.
A falak nem rosszak, és nem véletlenül vannak. A szerepek is ilyen értelemben falak. Amíg nem tudatosítottunk egyet, addig nem csak elválaszt dolgoktól, de meg is véd dolgoktól.
Ez valójában egy teljesen természetes fejlődési folyamat, amiről gőgösen azt gondoljuk, a spiritualitás, meg a pszichológia, meg az önismeret gyakorlása közben, hogy ezek által valójában mi felelünk saját fejlődésünkért.
Szerintem a valóság az, hogy ezek megtörténnek A falakat felismerjük, mert egyszer csak összetalálkozunk velük. És elengedjük, mert egyszer csak nem lesz szükség többé rájuk.
A „tanulmányaink” mind csak az ego, az elme magyarázó-éhsége miatt van, hogy azt hihessük, vagyunk „valakik”. Pedig, ilyen értelemben nem. 🙂
Nem igaz, hogy a szerep eljátszása által nem ismerjük a valódi vágyainkat, épp a szerepeink megismerése által ismerjük fel minden vágyunkat és félelmünket. Az összeset. Nem igaz, hogy hazugok a szerepeink: minden egyes szerepünk az énjeink különböző héjai. Van, amit levetünk, amikor felismerjük, és van amit még sokáig játszunk, amikor már felismertük, és átvilágítottuk a szívünk fényével.
meg sem született gyermekek lennénk a szerepeink (személyiségünk) nélkül.
persze egyszer újjá azzá leszünk. de nem azáltal, hogy „nem-kívánatos”-nak minősítjük a szerepeinket. Épp ellenkezőleg: hogy megtanuljuk élvezni őket!
Szóval az, hogy szerepeket játszunk egyáltalán nem rossz, vagy tudatlan dolog, hanem AZ EMBERI LÉT TERMÉSZETES RÉSZE. A pszichés fejlettségünk „evolúciós” (ha úgy tetszik) eredménye. Egy tény. Amelyet, ha elfogadunk, megtanulunk jól játszani, és élvezni, tudatosodunk általa, és hozzásegít az élet teljességének, önmagunknak megismeréséhez és elfogadásához, a gyógyuláshoz és a természetes tovább-fejlődéshez.
Namaszte
Erre reagálnék
mert úgy érzem itt siklott félre a mondanivalóm.
„Szerintem te összekevered a spirituális dolgokat a pszichológiával, valahogy. nem egészen látom át, hogy, de nem is akarom beleásni magam.”
Mi az hogy spirituális?
„Spirituális az, aki a lelki felemelkedéséért tesz, cselekszik, gyakorol. (nem csak beszél róla!) ”
A pszichológia pedig egy tényfeltáró tudomány ( is ) ami az egészséges lelki életet megakadályozó hatásokkal, gátakkal, sérülésekkel, magával a lélekkel foglalkozik, minden egyes ágazata a másik oldaláról nézi ugyanazt a kockát.
Önismereti gondolkodás pedig az, hogy bevállaljuk, a zavar mindig bennünk belül van és azt vetítjük ki a külvilágba.
És tisztázzunk még egy fogalmat, mert ez is nagyon fontos
„Az önismeret szót tágabb értelemben használjuk, mint amit valójában jelentene! Nem csak a megismerés folyamatát értjük alatta, hanem azt is, ahogyan a megismert tartalmakat a helyükre tesszük magunkban.
Mindennek az a helye, ahova az tartozik, vagyis egyfajta rendcsinálást végzünk a saját tudatunkban, aminek az eredménye egy rendezett, tiszta tudat lesz.
Ez a rendcsinálás többféle lelki tettből áll össze: felvállalás, elfogadás, elengedés, feladás, lemondás, egyesítés, átrendezés, értékelés, súlyozás, arányok beállítása, választás, döntés, célkitűzés, változtatás, fejlesztés, tanulás, stb.
A végére minden pont ott lesz és úgy, ahogyan lennie kell. Tömören ennyi. ”
Ez az én világnézetem alapja. A két idézet a Sanyitól van.
A szerep fogalmán sem azt érted, amit én, megnehezíti a kommunikációt az, ha alapfogalmakat kell minden egyes bekezdésben és hozzászólásban tisztázni. De úgy látszik ez nem elkerülhető. De javasolnám a jövőben nyitni neki új blogot. A blog eredeti témája szét van offolva, de miért is?
Milyen hozzászólást írnál ahhoz a kérdéshez dolgozni? Elmenekülni esetleg a problémák elől egy betegségbe?
Vagy felvállalni a felelősséget minden rossz érzés oka én vagyok, értem van és a kezemben a kulcs hogy megváltoztassam a saját belső világomat?
Zoltán az okokat keresi, amiért teljesült a vágya és még sem elégíti ki.
Erre adtam a válaszomat, és nem súlyosan beteg, például testi vagy lelki beteg emberek problémájára.
Ez a Te világod, a blog viszont a munkáról, a munka által megélt lelki szükségletekről és a szerepekről szól(na).
Szinte semmire nem reagáltál a lényegből, abból, amiről
Szinte semmire nem reagáltál a lényegből, abból, amiről valójában írtam a szerepekről való felvetéseidre: a szerepeink gyógyító erejéről, ennek lehetőségéről és hogyan-járól.
és az elképzelésünk a szerepekről egyáltalán nem annyira különbözik. csak a „megítélésünk” (inkább: szemléletünk) róluk.
A Zoltán-féle kérdést egy másik blogban már megválaszoltam, ebben az esetben nyilvánvalóan a te írásodra reagáltam.
Nem menekülnék sehova. Erre a legfényesebb példa az éltemben a transzplantáció, de még sok másik is akad. Akik ismernek, tudják (és én is 🙂
Az, hogy hova megyünk vagy nem, nem egyenlő a meneküléssel, és az, hogy maradunk e vagy nem, nem egyenlő a feldolgozással. és a megoldás nem mindig az ok-keresésében és fellelésben rejlik.
A súlyosan beteg emberek világa pedig annyiban az én világom, hogy sorsbeli feladatom meggyógyulni, nem csak testi értelemben és nem csak részlegesen, és most, hogy ennek a folyamatnak egy tetemes szellemi-lelki és fizikai részét letudtam, nagyon sok embernek tudok társa lenni hasonló folyamatokban az életükben.
Mert én már egészséges vagyok. És ezt annyi tapasztalattal, és munkával a hátam mögött, és olyan tudatossággal tudom, ahogy a legtöbb „egészséges” ember, akinek soha nem kellett hasonló dolgokon keresztülmenni, nem, és még csak nem is tud róla.
Az egészség sem az, ami látható, ami a felszín. Az egészség is, mint minden, belül van, a tudatban, az elhatározásban, az erőben, a belátásban és tudásban. És onnan vetül ki. Csak nézd meg jobban a rólam készült fényképet. (Egyébként azt, amilyen betegséggel küszködtem, azelőtt sem látták rajtam jórészt, és az orvosok a mai napig nem leplezett csodálattal nézik, amilyen gyorsan talpra álltam a halál többszörös torkából, az utolsó pillanatban. )
Ha érdekel mit gondolok Zoltán esetéről ( a ki nem elégült vágy okáról): nem a valódi problémáját oldotta meg, mert nem belül oldotta meg. ha a valódi vágyunk teljesül: hála, öröm és elégedettség, kielégültség érzésünk van. ha nem, hiányérzetünk marad, esetleg nem tudunk örülni annak, amit teremtettünk.
Az, hogy mi vagyunk az Univerzum közepe, nem csak az önismeret középponti gondolata, hanem a spiritualitásé is, sőt a vallások egy részéé is. Én alapvető igazságnak gondolom, tartom, érzem, és helyezem el az éltemben.
Te meg nem ismersz engem, és kérlek, kímélj meg a feltételezéseidtől azt illetően mit tennék, egy olyan ügyben, ami ráadásul nem is rólam szól. Nincs helye itt, és nem kértem és most sem kérem, köszönöm. tartsd meg magadnak a véleményed rólam, vagy arról, vajon mit tennék én más helyében.
Köszönöm.
Annak azonban örülnék, ha reagálnál az írásom tartalmi részére.
Namaszte
Sting képes lenne – e olyan
nagyképű hülyeségeket írni az én stílusomban , mint én , és vajon Csonváry képes lenne – e olyan flegmán viszonyulni a gyógyszerészethez , mint én . NEM !
Stingnek és Csontvárynak még sok tanulnivalója van , ha olyanok akarnának lenni ,mint ÉN . Jó ,hogy fölvetetetted ezt az összehasonlításosdit : kikívánkozott már belőlem egy kis egó . Üdvözlettel : felacso
U . i . : A szerep egy kifejlesztett séma . Véd és csomagol . Veszélye az azonosulásom vele és az ebből fakadó komolyan vétele . Néha suta és gátol ,na de ruhátlanul élni fagyban metsző szélben milyen lenne ( bár néha a bőröm is levetném ) .
Képzeld el ,hogyha minden egyes szerelmi vallomásnál Neked kellene elkülönítened az érzést , mint minden addigitől különbözően egyedit , és Neked kellene hozzá kifejlesztened a kifejezésére legalkalmasabb hangalakot ( szavakat ) is . Nem egyszerűbb , ha van már megtanult , készen kapott hazugság ?
Milyen igaza van Shakespeare-nek…
(Az „Ahogy tetszik”-ből )
…..Színház az egész világ,
és színész benne minden férfi és nő:
fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár életében,
melynek hét felvonása a hét kor.
Első a kisded, aki dajkája karján öklendezik és sír.
Aztán jön a pityergő, hajnalarcú,táskás nebuló:
csigamódra és kelletlen mászik iskolába.
Mint a kemence, sóhajt a szerelmes, és bús dalt zeng kedvese szemöldökéről.
Jön a párduc-szakállú katona:
cifra szitkok, kényes becsület és robbanó düh: a buborék hírért
ágyúk torkába bú.
És jön a bíró:
kappanon hízott kerek potroh és szigorú szem és jól ápolt szakáll:
bölcseket mond, modern közhelyeket,s így játssza szerepét.
A hatodik kor papucsos és cingár figura lesz:
orrán ókula, az övében erszény,aszott combjain tágan lötyög a jól vasalt dendi-nadrág:
férfihangja gyerekessé kezd visszavékonyodni,sípol, fütyül.
A végső jelenet,mely e furcsa s gazdag mesét lezárja,
megint gyermekség, teljes feledés,vak, süket, buta megsemmisülés.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Egyfelől eljátsszuk a ,,szerepeinket” a csecsemő kortól az aggkorunkig,de ez még hagyján,mert még ezeken a ,,szerepeken” belül is játszunk szerepeket jócskán:)
Szerintem ezzel nem is lenne baj,ha az ember így fogná fel az életet,hogy egyfajta ,,játék”. Nem vérre megy,nem harc,nem dráma.
Persze azért kell hozzá kellő komolyság,de szerintem az a lényeg,hogy az ember tudja ezt,mindig legyen öntudatánál,és tudja ,hogy bizonyos értelemben játékos,de sohase ragadjon bele egyetlen ,,szerepébe” sem.
Ha az ember azonosul bármilyen szerepével,akkor jön a ,,gond”,mert megreked abban. Ez a téves önazonosításunk,amikor elveszítjük a tudatosságunkat,és megrekedünk,azonosulunk egy szereppel.
Vagyis hogy ez a legeslegnehezebb ,,színdarab”, az ember élete.
Mert nagyon kevés az igazán ,,jó színész”,aki mindig a helyzet magaslatán van. Virtuóz,és amikor vége a darabnak,jön a megérdemelt tapsvihar:)
Hát igen,ez a baj. Nem vagyunk ,,profi színészek”./még…:)/
Kínlódunk, görcsölünk az emberi szerepünkkel,és rendre elrontjuk a darabot. Mint a ripacs tehetségtelen színész:)))
De azért még így is vannak nagyon szép pillanatok! És már azért is megérte:)
Igen a vége :
egykezes tapsorkán miközben mosolygó síró szemünkbe nézünk. Üdvözlettel : felacsó
Szia Zoltán!
Nagyon tipikus a dolog, ami veled történt. Ha megalkotunk egy vágyat, mint például a képességeknek megfelelő, jól fizető munkahely megszerzése, akkor a bevonzás a szükséges legrövidebb időt igénybe véve meg is valósulhatna.
A klasszikus bevonzás a következőképpen néz ki
– szükséglet tudatos felismerése
– vágy tárgyának megalkotása
– rábízása a Felsőbb Énre
– teljes elengedés, bármi történik értem van.
Az esetek nagyon kis százaléka az, amikor a vágy beteljesülése teljesen letérítene az életutadról vagy karmikus oka van annak, hogy nem valósulhat meg.
Legtöbbször nincs felsőbb akadálya, mi vagyunk azok akik beteszünk akadályokat a megvalósulás elé. Sokszor a görcsös akarásunkat nem tudjuk elengedni. Nem tudunk nem törődni a hiányával és a jelenlegi helyzet keltette negatív érzelmekkel, mint például tehetetlenség érzése, elkeseredettség, unalom és még sorolhatnám mi minden van a palettán.
Viszont ha lemondunk erről a vágyról, nem foglalkozunk vele többet, mert a figyelmünket egy másik cél felé irányítjuk – nálad a külföld volt ez, mint lehetőség – akkor akadály nélkül megvalósulhat.
Mindezek ellenére érdemes kimenni külföldre dolgozni. A legbiztosabb tudást így kaphatod meg arról, hogy a külvilág mindig a belső világodat tükrözi. Ha belül rendet raksz, a külvilág igazodni fog hozzá.
Fontos lenne tudatosítani mi miatt van a hiányérzeted?
Van amikor a jót nehéz befogadni. Helyette inkább választanád a bevándorlóként végzett legalja munkát egy velejéig sznob társadalomban például. Mint munkaerő versenyezhetsz kelet és nyugat színe javával. Ez nem minősítés akar lenni a részemről, Dániában én is dolgoztam, Angliáról meg meséltek az ismerősök.
Amikor nehézségek, veszteségek voltak a vállalkozásomban, mindig mint alternatíva a külföldi munka jelent meg. Ahogy csak azzal foglalkoztam, hová menjek, milyen meló, mennyit fizet a külföldi állás, a vállalkozásom magától, minimális erőfeszítéssel a legnagyobb profitot produkálta. Akkor jöttem rá, hogy a görcsös akarásom, az egóból jövő irányítási kényszerem, a félelmeim azok, az amikkel kezdenem kell valamit. Félelmeim voltak azzal kapcsolatban, mi fog történni ha minden túl jól megy. Ha van minta a katasztrófára, akkor a félelem olyan erős lehet, hogy szegénységben és nehézségben tartja az ember. Ezek a minták a tudatalattiban vannak.
Az új utáni vágy mindig azt jelenti, hogy nem nyílsz meg teljesen a mostani tapasztalatnak, nem tudsz teljesen benne lenni. Azt javaslom hogy hozd ki a maximumot a mostani helyzetből, Anglia ha szükséged van rá mint tapasztalatra, meg fog várni.
ezt találtam egy bejegyzésben: „Kinövöd a környezetedet,” ,
ezt találtam egy bejegyzésben: „Kinövöd a környezetedet,” , valahol ezt érzem..mi ilyenkor a teendő?
Sziasztok!
Nálam nagyon aktuális ez a külföldi kérdés, így
Sziasztok!
Nálam nagyon aktuális ez a külföldi kérdés, így gondoltam írok ide, hátha tudtok pár tanácsot adni:) Régen teljesen egyetértettem ezzel, hogy aki külföldre megy hosszabb távra az menekül valami elől… Az igazság az, hogy pár éve teljesen abszurdnak tűnt, hogy én külföldre menjek dolgozni, azonban most az elkeseredés hajt ebbe az irányba… Pár hónapja diplomáztam le, azóta körülbelül 100 önéletrajzot küldtem el, 1-2 interjún voltam, de nem kaptam sehol munkát, mondván nincs tapasztalatom… Így megfordult a fejembe, hogy kiutazom Angliába, esetleg Franciaországba dolgozni pár hónapig, hogy addig is a nyelvet gyakoroljam. Eléggé családcentrikus vagyok, nehezen hagynám itt a családomat, de úgy érzem most meg kell tennem ezt a lépést, magam miatt…A véleményetekre vagyok kíváncsi, volt már valaki ilyen helyzetbe? Ez is csak egyfajta menekülés lenne részemről?? Tudom, hogy külföldön sincs kolbászból a kerítés, de itthon egyre kisebb esélyt látok arra, hogy elérhetnék valamit és boldog lehetnék… pedig Isten látja lelkem én nagyon szeretem Magyarországot…
Előre is köszi a válaszokat, mindegyiket szívesen fogadom:))
Tapasztalat külföldön.
Kedves Kikinga,
Januárban költöztem ki Franciaországba, már több, mint 8 hónap eltelt. Csak a saját tapasztalatomat tudom veled megosztani. Régen én is azt mondtam, hogy nem tudnék eljönni Magyarországról. Kereshetek okokat miért nem, a család és barátok miatt vagy félelem az újtól. Teljesen mindegy, nem nagyon tudtam elképzelni azt, hogy külföldön dolgozzam. Legalábbis magamtól soha nem indultam volna el ezen az úton. Aztán 2010-ben a cég, ahol otthon dolgoztam felajánlott egy állást a franciaországi központban. 3-4 hónapig gondolkodtam a dolgon, mire igent mondtam. Még az igen után is tele voltam bizonytalansággal és félelemmel. A lelkemben nagyon helyre kellett tenni a dolgokat. Igazából azt is mondhatnám, hogy nem tudtam nemet mondani. Ki kellett próbálnom. Ha nem próbálom meg, soha nem tudom meg mi lett volna, ha. Ha megpróbálom és nem érzem magam jól, akkor még mindig visszafordulhatok és hazamehetek, de legalább megpróbáltam. Meg akartam próbálni. Nekem nagyon szerencsém volt, mert ilyen esetben nekem a cég segített lakást keresni, papírokat intézni. Le a kalappal azok előtt, akik mindezt maguk intézik. Biztosan hajtja őket belülről a vágy. Nekem így sokkal könnyebb volt a kezdés. Őszíntén bevallhatom azt is, bennem is volt menekülés. Most már azt is tudom, hogy a menekülés mögött ott van a lehetőség is. Lehetőség a menekülés okának megoldására, vagy nem megoldására és akkor, ha hazamegyek kell megoldanom. Nekem a kint létem lehetőség volt a menekülés okának megoldására. Innentől kezdve nagy kaland az egész. Lehetőség a fejlődésemre. Tanulok önállóságot. Úgy érzem a hazaszeretet is érzem. Nem csak a család hiányzik, az ország is, a magyar nyelv. Amíg otthon voltam, nem tudtam elképzelni ez milyen érzés lehet, most érzem. Egyszer hazamegyek. Addig fejlődöm, tanulom a nyelvet, ismerkedem, beutazom a környéket, gyűjtöm a tapasztalatokat.
Amikor hazamegyek pedig élménnyekkel gazdagon fogok hazatérni. Mindig emlékezni fogok az itt töltött időre.
Mindenki más miatt megy el külföldre és mindenki más miatt dönt úgy utána, hogy külföldön marad vagy hazamegy.
Kívánok sok sikert Neked, teljesen mindegy hogy otthon vagy külföldön.
Üdvözlettel
Andi
Szia Kikinga!
Elég nehéz tanácsot adni ilyen kevés konkrétum ismeretében. Nem írtad le milyen területen szereztél diplomát, szereted-e a szakmádat, mik az elképzeléseid.
Ami általános érvényű, az az, hogy mindenki olyan munkát kap és annyit keres, amennyire értékesnek tartja magát. Ha valaki önbizalom hiányban szenved, akkor valószínűleg ezért nem kap munkát és csak a kifogás a munkaadók részéről hogy nincs tapasztalata. Hiszen ha így lenne egyetlen pályakezdő sem kezdene el dolgozni.
Bár úgy érzed, egyetlen választásod maradt, felhívnám a figyelmedet, hogy én most ötöt látok
1. Keresel itthon egy olyan céget ahol van lehetőség alulról felfelé kidolgozni magad, tehát elvállalsz egy alacsonyabb képzettséget igénylő munkát és kiugrasz. Vannak olyan cégek ahol nincs is más lehetőség, csak legalulról elkezdeni, de szerintem szép körítéssel hogy mennyire fontosnak tartod, hogy minden lépcsőt végigjárhass stb ezt díjaznák több helyen 🙂
2. Elmész dolgozni valahová és „szépítesz” az önéletrajzodon, beosztott helyett „kinevezed” magad managernek, hidd el ez kötelező, a munkaadó már úgymond mínusszal olvassa az önéletrajzokat
3. Átképzed magad olyan területre ahol a munkádra lenne piaci igény
4. Amíg nem dolgozol önismerettel kidolgozod magadból a blokkokat, helyrerakod az önismeretedet és bevonzol egy olyan munkát amire vágysz
5. Kimész külföldre dolgozni
A humán erőforrás szakemberei elsősorban a megérzéseikre hallgatnak amikor felvesznek valakit.
A legnagyobb problémát nálad abban látom ahogy fogalmazol: szeretnél elérni valamit, boldog szeretnél lenni…
Ha valaki örömet és sikert keres és talál a munkájában, azt úgy hívják hivatás. Aki a hivatásának él, az meg is találja azt, egyfajta szenvedély ez, a betöltött pozíció, a fizetés és akár a munkavégzés földrajzi helye sem mérvadó.
A legtöbb ember nem a hivatását űzi, pénzért dolgozik, nem örömből. Itt viszont óriási lehetőséget kap az ember arra, hogy megtapasztalja és megismerje saját magát, az el nem fogadásokat, az alázatot, a félelmekkel való szembenézést, a helyes kommunikációt. Minden helyzetet fel lehet használni arra, hogy az ember fejlődjön általa.
Sziasztok!
Nálam nagyon aktuális ez a külföldi kérdés, így
Sziasztok!
Nálam nagyon aktuális ez a külföldi kérdés, így gondoltam írok ide, hátha tudtok pár tanácsot adni:) Régen teljesen egyetértettem ezzel, hogy aki külföldre megy hosszabb távra az menekül valami elől… Az igazság az, hogy pár éve teljesen abszurdnak tűnt, hogy én külföldre menjek dolgozni, azonban most az elkeseredés hajt ebbe az irányba… Pár hónapja diplomáztam le, azóta körülbelül 100 önéletrajzot küldtem el, 1-2 interjún voltam, de nem kaptam sehol munkát, mondván nincs tapasztalatom… Így megfordult a fejembe, hogy kiutazom Angliába, esetleg Franciaországba dolgozni pár hónapig, hogy addig is a nyelvet gyakoroljam. Eléggé családcentrikus vagyok, nehezen hagynám itt a családomat, de úgy érzem most meg kell tennem ezt a lépést, magam miatt…A véleményetekre vagyok kíváncsi, volt már valaki ilyen helyzetbe? Ez is csak egyfajta menekülés lenne részemről?? Tudom, hogy külföldön sincs kolbászból a kerítés, de itthon egyre kisebb esélyt látok arra, hogy elérhetnék valamit és boldog lehetnék… pedig Isten látja lelkem én nagyon szeretem Magyarországot…
Előre is köszi a válaszokat, mindegyiket szívesen fogadom:))
Tapasztalat külföldön.
Kedves Kikinga,
Januárban költöztem ki Franciaországba, már több, mint 8 hónap eltelt. Csak a saját tapasztalatomat tudom veled megosztani. Régen én is azt mondtam, hogy nem tudnék eljönni Magyarországról. Kereshetek okokat miért nem, a család és barátok miatt vagy félelem az újtól. Teljesen mindegy, nem nagyon tudtam elképzelni azt, hogy külföldön dolgozzam. Legalábbis magamtól soha nem indultam volna el ezen az úton. Aztán 2010-ben a cég, ahol otthon dolgoztam felajánlott egy állást a franciaországi központban. 3-4 hónapig gondolkodtam a dolgon, mire igent mondtam. Még az igen után is tele voltam bizonytalansággal és félelemmel. A lelkemben nagyon helyre kellett tenni a dolgokat. Igazából azt is mondhatnám, hogy nem tudtam nemet mondani. Ki kellett próbálnom. Ha nem próbálom meg, soha nem tudom meg mi lett volna, ha. Ha megpróbálom és nem érzem magam jól, akkor még mindig visszafordulhatok és hazamehetek, de legalább megpróbáltam. Meg akartam próbálni. Nekem nagyon szerencsém volt, mert ilyen esetben nekem a cég segített lakást keresni, papírokat intézni. Le a kalappal azok előtt, akik mindezt maguk intézik. Biztosan hajtja őket belülről a vágy. Nekem így sokkal könnyebb volt a kezdés. Őszíntén bevallhatom azt is, bennem is volt menekülés. Most már azt is tudom, hogy a menekülés mögött ott van a lehetőség is. Lehetőség a menekülés okának megoldására, vagy nem megoldására és akkor, ha hazamegyek kell megoldanom. Nekem a kint létem lehetőség volt a menekülés okának megoldására. Innentől kezdve nagy kaland az egész. Lehetőség a fejlődésemre. Tanulok önállóságot. Úgy érzem a hazaszeretet is érzem. Nem csak a család hiányzik, az ország is, a magyar nyelv. Amíg otthon voltam, nem tudtam elképzelni ez milyen érzés lehet, most érzem. Egyszer hazamegyek. Addig fejlődöm, tanulom a nyelvet, ismerkedem, beutazom a környéket, gyűjtöm a tapasztalatokat.
Amikor hazamegyek pedig élménnyekkel gazdagon fogok hazatérni. Mindig emlékezni fogok az itt töltött időre.
Mindenki más miatt megy el külföldre és mindenki más miatt dönt úgy utána, hogy külföldön marad vagy hazamegy.
Kívánok sok sikert Neked, teljesen mindegy hogy otthon vagy külföldön.
Üdvözlettel
Andi
Szia Kikinga!
Elég nehéz tanácsot adni ilyen kevés konkrétum ismeretében. Nem írtad le milyen területen szereztél diplomát, szereted-e a szakmádat, mik az elképzeléseid.
Ami általános érvényű, az az, hogy mindenki olyan munkát kap és annyit keres, amennyire értékesnek tartja magát. Ha valaki önbizalom hiányban szenved, akkor valószínűleg ezért nem kap munkát és csak a kifogás a munkaadók részéről hogy nincs tapasztalata. Hiszen ha így lenne egyetlen pályakezdő sem kezdene el dolgozni.
Bár úgy érzed, egyetlen választásod maradt, felhívnám a figyelmedet, hogy én most ötöt látok
1. Keresel itthon egy olyan céget ahol van lehetőség alulról felfelé kidolgozni magad, tehát elvállalsz egy alacsonyabb képzettséget igénylő munkát és kiugrasz. Vannak olyan cégek ahol nincs is más lehetőség, csak legalulról elkezdeni, de szerintem szép körítéssel hogy mennyire fontosnak tartod, hogy minden lépcsőt végigjárhass stb ezt díjaznák több helyen 🙂
2. Elmész dolgozni valahová és „szépítesz” az önéletrajzodon, beosztott helyett „kinevezed” magad managernek, hidd el ez kötelező, a munkaadó már úgymond mínusszal olvassa az önéletrajzokat
3. Átképzed magad olyan területre ahol a munkádra lenne piaci igény
4. Amíg nem dolgozol önismerettel kidolgozod magadból a blokkokat, helyrerakod az önismeretedet és bevonzol egy olyan munkát amire vágysz
5. Kimész külföldre dolgozni
A humán erőforrás szakemberei elsősorban a megérzéseikre hallgatnak amikor felvesznek valakit.
A legnagyobb problémát nálad abban látom ahogy fogalmazol: szeretnél elérni valamit, boldog szeretnél lenni…
Ha valaki örömet és sikert keres és talál a munkájában, azt úgy hívják hivatás. Aki a hivatásának él, az meg is találja azt, egyfajta szenvedély ez, a betöltött pozíció, a fizetés és akár a munkavégzés földrajzi helye sem mérvadó.
A legtöbb ember nem a hivatását űzi, pénzért dolgozik, nem örömből. Itt viszont óriási lehetőséget kap az ember arra, hogy megtapasztalja és megismerje saját magát, az el nem fogadásokat, az alázatot, a félelmekkel való szembenézést, a helyes kommunikációt. Minden helyzetet fel lehet használni arra, hogy az ember fejlődjön általa.
Köszönöm a válaszaitokat!
Kedves Andi és Katalin!
Köszönöm szépen a válaszaitokat, elgondolkodtatott mindkettő.
Andi, érdekes, amit írtál, hogy a külföldre való távozás lehetőség lehet a menekülés okának megoldására…Úgy gondolom mindenképpen hasznomra válna, ha most kiutaznék egy kis időre és egyedül próbálnék boldogulni, talán rájönnek, hogy igazából mit is akarok, és ez egyfajta lehetőség lenne arra, hogy felnőjek.
Katalin, nálam talán tényleg az a legnagyobb probléma, hogy önbizalomhiányban szenvedek, és bizonytalan vagyok, nem is tudom mit akarok igazából, és ezt sugárzom kifelé is az állásinterjúkon ezt a bizonytalanságot. Csak ez is egy olyan dolog, amit az ember nem tud egyik pillanatról a másikra leküzdeni.
Amúgy turizmus-vendéglátást tanultam, közgazdász lettem, és az igazság az, hogy nem vagyok biztos abban, hogy ez a nekem való szakma, ámbár nem hiszek a véletlenekben, valamiért az élet mégis ebbe az irányba sodort.
Tetszett, amit írtál a hívatásról, és elgondolkodtam vajon én ebben a szakmában örömömet tudnám e lelni. Erre azért nem tudok még válaszolni, mert ezen a szakmán belül, több területen is elvileg eltudnék helyezkedni, a rendezvényszervezés területén is, ami érdekel és úgy gondolom szeretném csinálni, de eddig ahova küldtem önéletrajzot, sajnos mindenhonnan annyit írtak csak vissza, hogy nem keresnek új munkatársat. Így nem tudom szeretem e a szakmámat, mivel a gyakorlatban nem igazán volt még alkalmam hasznosítani a tudásom. Érdekel, látok benne lehetőséget, de hogy szívvel lélekkel tudnám e csinálni, ez csak akkor fog kiderülni, ha már csinálom, nemde?:) Vagy rosszul gondolom?
Mindenesetre köszönöm a válaszaitokat még egyszer!:) És tényleg jelenleg több lehetőség közül választhatok, igyekszem kitalálni hogyan tovább…:)
Köszönöm a válaszaitokat!
Kedves Andi és Katalin!
Köszönöm szépen a válaszaitokat, elgondolkodtatott mindkettő.
Andi, érdekes, amit írtál, hogy a külföldre való távozás lehetőség lehet a menekülés okának megoldására…Úgy gondolom mindenképpen hasznomra válna, ha most kiutaznék egy kis időre és egyedül próbálnék boldogulni, talán rájönnek, hogy igazából mit is akarok, és ez egyfajta lehetőség lenne arra, hogy felnőjek.
Katalin, nálam talán tényleg az a legnagyobb probléma, hogy önbizalomhiányban szenvedek, és bizonytalan vagyok, nem is tudom mit akarok igazából, és ezt sugárzom kifelé is az állásinterjúkon ezt a bizonytalanságot. Csak ez is egy olyan dolog, amit az ember nem tud egyik pillanatról a másikra leküzdeni.
Amúgy turizmus-vendéglátást tanultam, közgazdász lettem, és az igazság az, hogy nem vagyok biztos abban, hogy ez a nekem való szakma, ámbár nem hiszek a véletlenekben, valamiért az élet mégis ebbe az irányba sodort.
Tetszett, amit írtál a hívatásról, és elgondolkodtam vajon én ebben a szakmában örömömet tudnám e lelni. Erre azért nem tudok még válaszolni, mert ezen a szakmán belül, több területen is elvileg eltudnék helyezkedni, a rendezvényszervezés területén is, ami érdekel és úgy gondolom szeretném csinálni, de eddig ahova küldtem önéletrajzot, sajnos mindenhonnan annyit írtak csak vissza, hogy nem keresnek új munkatársat. Így nem tudom szeretem e a szakmámat, mivel a gyakorlatban nem igazán volt még alkalmam hasznosítani a tudásom. Érdekel, látok benne lehetőséget, de hogy szívvel lélekkel tudnám e csinálni, ez csak akkor fog kiderülni, ha már csinálom, nemde?:) Vagy rosszul gondolom?
Mindenesetre köszönöm a válaszaitokat még egyszer!:) És tényleg jelenleg több lehetőség közül választhatok, igyekszem kitalálni hogyan tovább…:)
Külföld
Sziasztok,
Nagyon szeretem a hazámat de akkor amikor menni vagy maradni dilemma elé kerültem,
kénytelen voltam a menni mellett dönteni.
Az egyik barátomnak Mallorcán 2 éve van egy épitőipari vállalkozása, Ő akkor csatlakozott egy 8 fős
komunához Esporlesben. Most lehetne a meglévő csapathoz is társulni, de ha a minimális létszám,
6 -8 fő összejönne/ 2 már van/ akkor új alapokon lehetne egy , a kommunánál modernebb életközösséget létrehozni. Ezt kezdtük a napokban szervezni.Azárt döntöttem e mellett mert nem akarok úgy külföldön élni,hogy egy honfitársam sincs a környezetemben és egy jól szervezett közösségben, hasonló érdeklődési körü emberek között, szép környezetben boldog életetlehet kialakítani.
Üdv. Gábor
Hazádat
szívedben hordod.(lehet,hogy még mélyebben,a gyökércsakrádban,de semmiképpen sem választás kérdése.) Szerintem mindaddig magyar vagy,amíg annak vallod magad,amíg keresed a Hozzád hasonló beállítottságú magyarok társaságát,amíg léted fő kérdéseit magyarul gondolod végig,amíg az összjó irányába indulsz,amíg könny gyűlik a szemedbe a Himnusz hallatán,és amíg rögtön hazasietsz,ha bajában vagy örömében hív a haza.Tedd jobbá ott a világot,és ha lehetőséged lesz rá,akkor az ott megteremtett ragyogást csatold vissza oda,ahonnan most elindultál.
Jó utat,boldog,izgalmas életet! Üdvözlettel :felacso
Külföld
Sziasztok,
Nagyon szeretem a hazámat de akkor amikor menni vagy maradni dilemma elé kerültem,
kénytelen voltam a menni mellett dönteni.
Az egyik barátomnak Mallorcán 2 éve van egy épitőipari vállalkozása, Ő akkor csatlakozott egy 8 fős
komunához Esporlesben. Most lehetne a meglévő csapathoz is társulni, de ha a minimális létszám,
6 -8 fő összejönne/ 2 már van/ akkor új alapokon lehetne egy , a kommunánál modernebb életközösséget létrehozni. Ezt kezdtük a napokban szervezni.Azárt döntöttem e mellett mert nem akarok úgy külföldön élni,hogy egy honfitársam sincs a környezetemben és egy jól szervezett közösségben, hasonló érdeklődési körü emberek között, szép környezetben boldog életetlehet kialakítani.
Üdv. Gábor
Hazádat
szívedben hordod.(lehet,hogy még mélyebben,a gyökércsakrádban,de semmiképpen sem választás kérdése.) Szerintem mindaddig magyar vagy,amíg annak vallod magad,amíg keresed a Hozzád hasonló beállítottságú magyarok társaságát,amíg léted fő kérdéseit magyarul gondolod végig,amíg az összjó irányába indulsz,amíg könny gyűlik a szemedbe a Himnusz hallatán,és amíg rögtön hazasietsz,ha bajában vagy örömében hív a haza.Tedd jobbá ott a világot,és ha lehetőséged lesz rá,akkor az ott megteremtett ragyogást csatold vissza oda,ahonnan most elindultál.
Jó utat,boldog,izgalmas életet! Üdvözlettel :felacso
maradjak, vagy menjek külföldre
Sziasztok,
Én is (maradjak, vagy menjek külföldre) döntés elölt állók és nem tudom azt meghozni.
A szituáció az több összetevős.
Előzmény:
14éven keresztül foglalkoztam egy bizonyos tevékenységgel, amiben voltak kisebb megszakítások, de a fő tevékenység maradt. (irány).
Nemrég kiestem ebből a tevékenységi körből és jelenleg nem is látom, hogy vissza tudnék kerülni. A sors kegyes volt hozzám, mert adott egy másik munkalehetőséget, ami „elviselhető”, de merőben más. Van előnyös része, és hátrányos is.
Közben az egyik volt kollégám szintén kiesett abból a tevékenységi kőrből, amivel én is foglalkoztam, de ő szinte azonnal talált helyet magának ugyanabban a tevékenységi körben.
(Pedig reméltem, hogy közösen belevágunk egy vállalkozásba.)
Jelenleg dolgozom az élet adta tevékenységi körben.
– Ez átmeneti lehetőség? (amíg ismét lesz abban a tevékenységi körben lehetőségem, amit eddig végeztem)
– Végleges? akarom mondani hosszú távú.
Aztán felmerült bennem a gondolat, hogy elmegyek külföldre dolgozni, konkrétan Angliába.
Három okból merült fel bennem:
– Nem szimpatikusak a kollégák (menekülés a munkahelyi légkörből).
– Kíváncsiság, hogy hogyan boldogulnék Angliában.
– Menekülés a szülő háztól, mert úgy érzem, ez egy jó indok arra, hogy ismét külön éljek.
Végül meg kell említenem a félelmet is:
– Mí van, ha ott sem lesz jobb munkám, mint a mostani és a kollégák sem lesznek ott jobbak.
– A lakótársakkal történő élet, nem biztos, hogy jobb lesz, mint a mostani, a szülőkkel történő.
– Anyagilag sem biztos, hogy jobban kijövök
Tudom, ez a lesz, vagy nem lesz, meg a mi van ha, mind, mind bizonytalanság, félelem, és nem épp pozitív szemlélet.
Nem tudom mit tegyek? Tartsak ki az mellet, ami most van és amit az élet nekem adót (mint megtudtam,105fő jelentkezőből pont én kaptam meg az állást. Mi ez, ha nem a sors rendelése?).
És ha lejárt a próba idő, szedjem össze magamat és merjek ellépni a szülői háztól?
Vagy vágjak bele egy kalandba, aminek a kimenetele bármi lehet.
Nem tudom, mitévő legyek, de a nyomás nagy, és a stressz fokozódik bennem, mert döntenem kell, de nem tudok.
emaradt a lényeg
Ó, a hosszú szöveg után lemaradt a lényeg.
Mikor menekülés?
Ha külföldre megyek és eldobom a mostani munkámat és az azzal járó feladatokat (el menekülök előle).
Vagy az a menekülés, ha nem megyek és a külföldre költözés feladatai elöl menekülök el?
Vagy mindegy, hogy melyiket választom, mert a feladatokat így is úgy is megkapom?
szerintetek mit tegyek?
maradjak, vagy menjek külföldre
Sziasztok,
Én is (maradjak, vagy menjek külföldre) döntés elölt állók és nem tudom azt meghozni.
A szituáció az több összetevős.
Előzmény:
14éven keresztül foglalkoztam egy bizonyos tevékenységgel, amiben voltak kisebb megszakítások, de a fő tevékenység maradt. (irány).
Nemrég kiestem ebből a tevékenységi körből és jelenleg nem is látom, hogy vissza tudnék kerülni. A sors kegyes volt hozzám, mert adott egy másik munkalehetőséget, ami „elviselhető”, de merőben más. Van előnyös része, és hátrányos is.
Közben az egyik volt kollégám szintén kiesett abból a tevékenységi kőrből, amivel én is foglalkoztam, de ő szinte azonnal talált helyet magának ugyanabban a tevékenységi körben.
(Pedig reméltem, hogy közösen belevágunk egy vállalkozásba.)
Jelenleg dolgozom az élet adta tevékenységi körben.
– Ez átmeneti lehetőség? (amíg ismét lesz abban a tevékenységi körben lehetőségem, amit eddig végeztem)
– Végleges? akarom mondani hosszú távú.
Aztán felmerült bennem a gondolat, hogy elmegyek külföldre dolgozni, konkrétan Angliába.
Három okból merült fel bennem:
– Nem szimpatikusak a kollégák (menekülés a munkahelyi légkörből).
– Kíváncsiság, hogy hogyan boldogulnék Angliában.
– Menekülés a szülő háztól, mert úgy érzem, ez egy jó indok arra, hogy ismét külön éljek.
Végül meg kell említenem a félelmet is:
– Mí van, ha ott sem lesz jobb munkám, mint a mostani és a kollégák sem lesznek ott jobbak.
– A lakótársakkal történő élet, nem biztos, hogy jobb lesz, mint a mostani, a szülőkkel történő.
– Anyagilag sem biztos, hogy jobban kijövök
Tudom, ez a lesz, vagy nem lesz, meg a mi van ha, mind, mind bizonytalanság, félelem, és nem épp pozitív szemlélet.
Nem tudom mit tegyek? Tartsak ki az mellet, ami most van és amit az élet nekem adót (mint megtudtam,105fő jelentkezőből pont én kaptam meg az állást. Mi ez, ha nem a sors rendelése?).
És ha lejárt a próba idő, szedjem össze magamat és merjek ellépni a szülői háztól?
Vagy vágjak bele egy kalandba, aminek a kimenetele bármi lehet.
Nem tudom, mitévő legyek, de a nyomás nagy, és a stressz fokozódik bennem, mert döntenem kell, de nem tudok.
emaradt a lényeg
Ó, a hosszú szöveg után lemaradt a lényeg.
Mikor menekülés?
Ha külföldre megyek és eldobom a mostani munkámat és az azzal járó feladatokat (el menekülök előle).
Vagy az a menekülés, ha nem megyek és a külföldre költözés feladatai elöl menekülök el?
Vagy mindegy, hogy melyiket választom, mert a feladatokat így is úgy is megkapom?
szerintetek mit tegyek?
Sose vágytam
S mégis itt vagyok.
Mert fontos volt, hogy a családom egybe maradjon és ne külön éljünk ki itt, ki ott.
Menekülés?
Nem tudom, csak azt, hogy miután kiköltöztem bevonzottam ugyanazokat az embertípusokat, mint otthon.
Gondolom ezt nem fejeztem be, nem tanultam meg, hát megkaptam újra.
Most 3 év után még mindig ott tartok, hogy merre tovább? A régi szakmám itt nem létezik, hasonlóhoz még nem elég a nyelvtudásom. De már tudom egypár munkáról, hogy nem nekem való. És tudom bármit is akarok tanulnom kell hozzá. Ha fontos, hogy elismerjenek. De kezdem kapiskálni, hogy nem a mások elismerése a fontos…
Ha otthon maradok anno, nem változtatok semmin. Csinálom tovább és élek a langyos vízben.
És nem jutok sehova.
Itt bár egy helyben toporgok, nagyon sokat változtam, tanultam. Átértékelődtek dolgok.
Sose vágytam
S mégis itt vagyok.
Mert fontos volt, hogy a családom egybe maradjon és ne külön éljünk ki itt, ki ott.
Menekülés?
Nem tudom, csak azt, hogy miután kiköltöztem bevonzottam ugyanazokat az embertípusokat, mint otthon.
Gondolom ezt nem fejeztem be, nem tanultam meg, hát megkaptam újra.
Most 3 év után még mindig ott tartok, hogy merre tovább? A régi szakmám itt nem létezik, hasonlóhoz még nem elég a nyelvtudásom. De már tudom egypár munkáról, hogy nem nekem való. És tudom bármit is akarok tanulnom kell hozzá. Ha fontos, hogy elismerjenek. De kezdem kapiskálni, hogy nem a mások elismerése a fontos…
Ha otthon maradok anno, nem változtatok semmin. Csinálom tovább és élek a langyos vízben.
És nem jutok sehova.
Itt bár egy helyben toporgok, nagyon sokat változtam, tanultam. Átértékelődtek dolgok.