A Fórumtéma egy felvetés vagy kérdés megvitatására szolgáló tartalomtípus.
Van egy kedves,szerető családapa,22 évnyi boldog házasság,közben építkezés,sok nyűggel. Egy 16 éves fiú,aki jólelkű,segítőkész,csak mióta az eszét tudja,”Utálok tanulni” a szlogenje.
A válság kapcsán egyre növekvő anyagi terhek. Mindketten megoldást keresünk.
A férjem alkalmi munkákkal,én a neten próbálok web áruházat nyitni,hogy a hiányt pótoljuk. A párom szabadidejében fut. Maratonikat ,Bécs -Bp.-et. Ez az,ami igazán kikapcsolja.
Sanyi előadásai és meditációi segítségével rengeteg érzelmet sikerült magamban a helyére tennem. Rengeteg haragot, irigységet egyéb negatív érzelmet sikerült magamból kidolgozni, úgy érzem, ráadásul ezek olyan érzelmek voltak, amelyeket útkeresésem előtt nem vallottam magaménak és nem ismertem el, hogy bennem is léteznek.
Az utóbbi hetekben érdekes változáson mentem keresztül. Sorozatos felismerések, melyeket vagy nehezen, vagy egyáltalán nem tudtam feldolgozni. Ezekkel indult az egész.
Mostanában eljutottam oda, hogy nincs motivációm, nem érdekel semmi sem – még azok a dolgok sem amik eddig igen. Ami viszont még érdekesebb, hogy nem lépett ezen dolgok helyére semmi, egy űr van bennem, üresség.
Saját érzéseim régóta nem okoznak gondot, de másoké igen.
„Áthallom” mások érzéseit, amik az utóbbi időben negatívak, és rohamosan romlanak. Nem konkrét emberekét érzem elsősorban, hanem összességében a világét.
Sokan vagyunk így vajon? Világméretű agóniának vagyunk részesei vagy inkább áldozatai.
„Áthallom” a világ közérzetét, és feszült, nyomott, csalódott vagyok, pedig személyes gondjaim nem indokolnák, ugyanis nem olyan egetrengetőek számomra, sőt sokminden kifejezetten örömteli.
A memória központi szerepe:
Tudunk beszélni,mert emlékszünk rá,hogyan kell.Emlékszünk a világra és a világban létező rengeteg tárgyra ,élőlényre,fogalomra,jelenségre,akármire .
Ezáltal tudunk rajtuk gondolkodni.
Sőt.
A memóriánkban létezik a világ: ha most elfelejtenék mindent,csak a szoba létezne számomra,ahol vagyok.
Az emlékeimben léteznek az emberek,akiket ismerek,de egyáltalán minden.
Sőt.
Az emlékeimben létezem én magam is: emlékszem a múltamra,az életemre,a nevemre,a tulajdonságaimra,bármire.
Maslow szerint az önmegvalósító ember jellemzője, hogy a hiány alapú szükségletei kellőképpen kielégültek, így felébred benne a késztetés az önmegvalósításra.
Vizsgálatai és megfigyelései alapján öt alapvető szükségletet ismert fel, úgy találta, hogy ezek hierarchikus sorrendet követve bukkannak fel és késztetik viselkedésre az embert. Ez az öt alapvető szükséglet a
1. fiziológiai szükségletek ( meleg alvóhely, étel, ital, szex stb )
2. a biztonság,
3. szeretet és valahova tartozás,
4. az önbecsülés
5. az önmegvalósítás.
Maslow piramismodellje
Három éve vagyunk együtt a pasimmal, két éve együtt is élünk. Az első egy évben rajtakaptam az internetes előzményekben, hogy egy közösségi oldalon az exei képeit nézegette, meg pár számomra idegen lányt. Szerinte ennek nincs jelentősége, nem akar senkitől semmit, blabla.. Nehezen tettem túl magam ezen, mert felötlött bennem, h ennyire nem vagyok érdekes számára, és még csak az első évnél járunk. Egy darabig minden rendben is volt, nem találtam semmit, pedig (sajnos) kutattam, nyomoztam ugyanúgy, ha egyszer „csalatkozom”, utána nem nyugszom..
Ha hiszünk abban, hogy minden döntés helyes, akkor az önbíráskodás is az? Szabad-e nevelő célzattal atyai pofont adni? Jár-e ezért megtorlás, vagy ez is bekerül a körforgásba? Akik jól elagyabugyálják egymást, az szükséges? Mindenképpen kell az életünkbe az erőszak? Hogyan lehet enélkül élni?
Láttátok a Krisztus utolsó megkísértése című filmet? Mi a benyomásotok róla?
Igaz, a nyolcvanas évek filmje, de valahogy kimaradtam belőle. Most megnézve, biztos vagyok benne, hogy a felét sem értettem volna.
Mindenesetre, velejéig megrázó élményben volt részem. Kíváncsi vagyok, ti hogy éltétek meg? Mit hozott nektek?
Alig vergődtünk egyenesbe anyagilag, /még nem is igazán sikerült/ és már itt a következő probléma!
A legidősebb fiam három gyermekével hazaköltözött, mert a felesége a gyermekei füle hallatára megfenyegette, hogy ha éjjel elalszik, akkor megöli.
Ezt nem csak úgy mondta, mert máskor már történt olyan, hogy neki esett a fiamnak, ütötte, ahol érte. Félti a fiam a gyermekeit.
Nem beszélve, arról, hogy a tizenöt évnyi házasság alatt, a menyemnek nem volt még munkaviszonya soha.