Maslow szerint az önmegvalósító ember jellemzője, hogy a hiány alapú szükségletei kellőképpen kielégültek, így felébred benne a késztetés az önmegvalósításra.
Vizsgálatai és megfigyelései alapján öt alapvető szükségletet ismert fel, úgy találta, hogy ezek hierarchikus sorrendet követve bukkannak fel és késztetik viselkedésre az embert. Ez az öt alapvető szükséglet a
1. fiziológiai szükségletek ( meleg alvóhely, étel, ital, szex stb )
2. a biztonság,
3. szeretet és valahova tartozás,
4. az önbecsülés
5. az önmegvalósítás.
Maslow piramismodellje
Maslow arra is rájött, hogy az első négy szükséglet közös jellemzője, hogy hiányszükségletek, míg az ötödik szükséglet lét, vagy növekedés alapú szükséglet. A hiány alapú szükségleteknél a kielégülést nyugalom követi, egészen addig, míg a vágy újból fel nem támad. A lét vagy növekedésalapú szükségletek belső növekedésre, önmegvalósításra ösztönző késztetések. Maslow később a szükségletek hierarchiáját két új szükséglettel egészítette ki, az esztétika és a transzcendencia szükségletével.
Tapasztalatai alapján az önmegvalósító ember jellemzőit a következő pontokba szedte össze:
1. Az itt és most-ban van
Éberen jelen van, az itt és most-ban él.
2. Elfogadó
Elfogadja önmagát és a többi embert erősségeivel és gyengeségeivel együtt. Elfogadja a természetet, a természet törvényeit, a dolgok és események alakulását.
3. Kreatív és spontán
Bármit tesz, abban a sémák helyett új megoldásokat alkalmaz, egyéni, játékos, alkotó módon használva az addig ismert sémákat.
5. Megoldás centrikus és filozófiai mélységű
Egy probléma felmerülése esetén panaszkodás helyett gyorsan, tiszta ésszerűséggel, és praktikusan keresi, hogyan lehet azt megoldani. Mélyen gondolkodó, a lét alapkérdései, az örök filozófiai kérdések izgatják.
6. Autonóm és független
Mély és intim kapcsolatokra, együttérzésre képes, függés és játszmák nélkül. Tiszta, kontúros én-határai vannak, önmeghatározó, független mások érdekeitől és játszmáitól. Az önmegvalósító ember igényli az egyedüllétet, a saját teret.
7. Kulturálisan független és kreatív
A társadalom által diktált, és az emberek által szilárdnak és egyedülálló valóságnak hitt kultúra számára egy opcionális lehetőség. A kultúra, amelyben él, számára egy alternatív opció, nem egy kényszerítő, kötelező valóság.
8. Magas szintű emberi kapcsolatai vannak – melegszívű, közvetlen, intim, erős, és tiszta határokat tart.
Közvetlenül kommunikál, nem szereti a formalitásokat és a szerepjátszást, az emberi egyenlőség légkörében él. Melegszívű és szeretetteli.
Az önmegvalósító ember mély intimitásra képes, nem fél az érzelmektől és attól, hogy elveszti magát, ha túl közel engedi a másikat. Tisztán kommunikál.
9. Több csúcsélménye van
Csúcsélménynek nevezzük az emberi lét legmagasabb, kiemelt, eksztatikus állapotait, melyek gyakran spirituális állapotok. Az önmegvalósító embereknek több a csúcsélménye, mint a hétköznapi embernek.
Forrás http://www.integralintezet.hu/olvasoszoba/az-onmegvalosito-ember/
Azért tartom fontosnak megosztani a Maslow féle modellt, mert ez kulcs a problémák megoldáshoz. A társadalmi közeg ahol élünk megtanított bennünket a szükségleteink átterelésére, a játszmákra, a függéseket erősítik fel az emberekben.
Egyetlen embert ismerek személyesen, aki megfelel az összes kritériumnak, Huszti Sanyinak hívják. Van még néhány a baráti körömben, akiknél már csak egy két pont okoz elakadást, de felvállalják az ezzel járó kemény belső átalakulás szükségességét.
Tehát ha azt érzi az önismereti úton járó ember, hogy valami nem kerek, meg kell találnia azt az alapszükségletet, ami a hiány érzetet okozza.
Tehát gyakorlati példát hozva, a létbizonytalanság megoldása az, hogy biztosítjuk a bevételeinket. Képessé válunk a saját magunk önálló eltartására és önálló életvitelre. Ha valaki ezt áttereli, például a szeretet és és összetartozás szintjére, a függetlenségéről lemondva eltartatja magát és kapcsolati függővé válik.
Ugyanúgy helytelennek tartom a spirituális vagy vallási szintre terelését az alapszükségleteknek. Józan paraszti ész szerint van ideje a vetésnek, aratásnak és az imádságnak is. A jó pásztor vihar előtt védett helyre tereli a nyáját nem pedig imádkozik bárcsak ne is esne 🙂
Az önbecsülés alapja az önismeret és önelfogadás, sokan terelünk ezen a vonalon. Az igazi játszmák a figyelemért, a sikerért ezen a szükségleten alapulnak. Megfigyelhető az interneten, hogy a beteljesületlen vágyak milyen ál személyiségeket hoznak létre, un „villogni” az interneten. Jó közegnek tűnik, mert mindenki azt állít magáról amit akar. Érdekes módon előbb utóbb azért a személyiség átszivárog a maszkon, átláthatóvá válnak a rejtett hiányosságok.
A szociális sikerek szükséglete abban az esetben tud kielégülni, ha valaki megtalálja az a munkát, ahol a képességeit maximálisan kifejlesztve a többi ember legnagyobb hasznára tud dolgozni, ezért megfelelő anyagi jólétet kap cserébe.
Ha ez nincs így, ezt be kell vállalni, lemondani a mártír játszmáról, és társairól, meg kell találni, milyen blokk, nem tudás, hamis vágy áll a félrecsúszás hátterében.
Pár kiragadott példa, de remélem érzékelteti a lényeget. Oda kell figyelni a környezet visszajelzéseire, hiszen a játszmáink annyira a személyiség részévé válnak, hogy nem vagyunk képesek önmagunkat tisztán látni, használnunk kell a külső tükreinket.
Kedves Kati!
Kapóra jön, amit írsz. Azt hiszem elég sok
Kedves Kati!
Kapóra jön, amit írsz. Azt hiszem elég sok mentális csúsztatást műveltem egész eddigi életem során a „valahova tartozás” kérdéskörében. Azt hittem a különböző csoportok által van nekem identitásom. És amikor az egyes csoportok átalakultak vagy eltűntek, akkor nagy kérdőjel nézett rám vissza a tükörből.
Itt mit ért ez alatt Maslow? Mert sokmindenhez és sokmindenkihez tartozhatunk egyidőben: eredeti családhoz, új családhoz, munkahelyi csoporthoz, baráti körhöz, társhoz, valláshoz, nemzethez, mozgalomhoz stb. Lehet-e állandó „valahova tartozásról” beszélni az élet nagy változásai közepette? Nem arról van itt szó, hogy leginkább saját magunkhoz és önlényegünkhöz kell leginkább tartozni?
Lezsu a kérdésed
már túlmutat az önmegvalósításon, hiszen a ki vagyok én kérdése a transzcendencia felé mutat.
A véleményem az, hogy lélek vagyok, aki fejlődni és tanulni született ide. Hozott tudást és képességet, személyiség típust, amit a szülői környezet tovább alakított. Megtanultuk a képességeink és tudásunk szerinti legjobb illeszkedést a legkülönbözőbb csoportokhoz.
Egyszer viszont az életünkben elérkezik a pont, amikor egyre több dolgot kérdőjelezünk meg. A katolikus hittételeknél ez nálam hat éves koromban kezdődött, a válasz, amit kaptam, a materializmus felé irányított, egészen addig, amíg elkezdtem tapasztalni van valami ami nagyobb, törvényszerű és logikus a működése, sem a materializmusba, sem a katolikus hitrendszerbe nem illeszthető, amit tapasztalok, szerettem volna megismerni.
A lélek tanul és fejlődik, a tökéletes önmegvalósítás – mivel ez egy tudományos modell, a valóságban nem létezik ebben a formában – a személyiség képességeinek a maximális kibontása. Annyiból viszont érdekes, és kell vele foglalkozni, hogy amit nem értél el azt meghaladni, kikerülni nem lehet!
Ellentmondani látszik ennek az, hogy írtam ismerek ilyen embert aki megvalósította, de azért elméleti a modell, mert a megvalósítás során egyes pontokat elkezdik az emberek meghaladni. Életterületenként eltérő a szint, ahová a tudatosítás során eljutunk.
A vallásunkat elengedhetjük, hiszen elérkezik az a pont, ahol már a saját utunkat járva nincs szükség közvetítő köztünk és Isten között.
A családi kapcsolatok átalakulnak, ha az alapelv az elfogadás, az őszinteség és a problémamegoldás. Az az ember, akinek stabil én határai vannak, aki szereti és megbecsüli saját magát kívül marad a játszmákon, eléri azt, hogy tiszteljék. Megalázni és megvezetni lehetetlen azt az embert, bármelyik életterületet nézzük, család, párkapcsolat, munkahely, baráti kör, akinek az önértékelése a helyén van.
Visszatérve az alap kérdésedhez még a belső lényegünk az Önvaló. Az, hogy mennyire ismerem fel, milyen mértékben azonosulok ezzel vagy éppen zárom ki, alapvetően meghatározza a legkülönfélébb csoportokhoz tartozásomat.
Ken Wilber által írt, a Világszemléletek fejlődésvonala több információt ad erről, hogy az adott világnézet, milyen morális fejlettséget alakít ki, milyen az Istenkép, társadalmi berendezkedés, a csoportokhoz való illeszkedés fajtája.
Ha érdekel, át tudom küldeni emailban.
Igen, szívesen elolvasom, ha átküldöd.Értem, amit
Igen, szívesen elolvasom, ha átküldöd.
Értem, amit mondasz.
Számomra a valahova tartozás kérdése egyáltalán nem olyan egyszerű. Életem során gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra olyan helyzetbe kerültem, amikor minden eltűnt a fizikai környezetemből, ami addig meghatározta az identitásomat. Ekkor aztán kénytelen voltam valami módon az igazi identitásom után kutatni. Hála égnek! Mondom most, de akkor nem volt egyszerű.
Ezért érzem ezt a „valahova tartozás” pontot túl áltagosnak. Ez az igény mindenkiben másmilyen szinten van meg és mást jelent szerintem.
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem fontos a világban részt venni, hiszem ezért vagyunk itt, de a valahova tartozást jobb ha megelőzi egy önmagunkhoz való tartozás. Ezzel a rossz féle függőség is elkerülhető.
Az email címem: zsuzsette@libero.it
Akkor tudok függés
mentesen kapcsolódni egy közösséghez, vagy akár egyetlen emberhez, ha elengedem az elvárásaimat. Tudom, ki vagyok. Egyetértek veled, rossz féle függéseket megtapasztaltam én is.
Van ez az almafás hasonlat, szerintem jól leírja a dolgot. A kicsi almafát a szülei nagyravágyásuk okán datolyafának nevelték. Szegény kicsi almafa, majd beleszakadt hogy jó datolyafa legyen. Sokáig nem értette a sóvárgását az almafák világa után, hiszen ő azt hitte, ő még datolyának is vacak. A datolyák között mindig kívülállónak érezte magát, az almafák világát pedig elkönyvelte, hogy csak az almafáknak jár, neki pedig nem jár. Egészen addig amíg meg nem ismerte a saját tökéletes almafaságát. Onnantól kezdve tudott gyönyörködni saját magában, a többi almafában és a datolyafák szépségében is.
Kedves Kati!
Kapóra jön, amit írsz. Azt hiszem elég sok
Kedves Kati!
Kapóra jön, amit írsz. Azt hiszem elég sok mentális csúsztatást műveltem egész eddigi életem során a „valahova tartozás” kérdéskörében. Azt hittem a különböző csoportok által van nekem identitásom. És amikor az egyes csoportok átalakultak vagy eltűntek, akkor nagy kérdőjel nézett rám vissza a tükörből.
Itt mit ért ez alatt Maslow? Mert sokmindenhez és sokmindenkihez tartozhatunk egyidőben: eredeti családhoz, új családhoz, munkahelyi csoporthoz, baráti körhöz, társhoz, valláshoz, nemzethez, mozgalomhoz stb. Lehet-e állandó „valahova tartozásról” beszélni az élet nagy változásai közepette? Nem arról van itt szó, hogy leginkább saját magunkhoz és önlényegünkhöz kell leginkább tartozni?
Lezsu a kérdésed
már túlmutat az önmegvalósításon, hiszen a ki vagyok én kérdése a transzcendencia felé mutat.
A véleményem az, hogy lélek vagyok, aki fejlődni és tanulni született ide. Hozott tudást és képességet, személyiség típust, amit a szülői környezet tovább alakított. Megtanultuk a képességeink és tudásunk szerinti legjobb illeszkedést a legkülönbözőbb csoportokhoz.
Egyszer viszont az életünkben elérkezik a pont, amikor egyre több dolgot kérdőjelezünk meg. A katolikus hittételeknél ez nálam hat éves koromban kezdődött, a válasz, amit kaptam, a materializmus felé irányított, egészen addig, amíg elkezdtem tapasztalni van valami ami nagyobb, törvényszerű és logikus a működése, sem a materializmusba, sem a katolikus hitrendszerbe nem illeszthető, amit tapasztalok, szerettem volna megismerni.
A lélek tanul és fejlődik, a tökéletes önmegvalósítás – mivel ez egy tudományos modell, a valóságban nem létezik ebben a formában – a személyiség képességeinek a maximális kibontása. Annyiból viszont érdekes, és kell vele foglalkozni, hogy amit nem értél el azt meghaladni, kikerülni nem lehet!
Ellentmondani látszik ennek az, hogy írtam ismerek ilyen embert aki megvalósította, de azért elméleti a modell, mert a megvalósítás során egyes pontokat elkezdik az emberek meghaladni. Életterületenként eltérő a szint, ahová a tudatosítás során eljutunk.
A vallásunkat elengedhetjük, hiszen elérkezik az a pont, ahol már a saját utunkat járva nincs szükség közvetítő köztünk és Isten között.
A családi kapcsolatok átalakulnak, ha az alapelv az elfogadás, az őszinteség és a problémamegoldás. Az az ember, akinek stabil én határai vannak, aki szereti és megbecsüli saját magát kívül marad a játszmákon, eléri azt, hogy tiszteljék. Megalázni és megvezetni lehetetlen azt az embert, bármelyik életterületet nézzük, család, párkapcsolat, munkahely, baráti kör, akinek az önértékelése a helyén van.
Visszatérve az alap kérdésedhez még a belső lényegünk az Önvaló. Az, hogy mennyire ismerem fel, milyen mértékben azonosulok ezzel vagy éppen zárom ki, alapvetően meghatározza a legkülönfélébb csoportokhoz tartozásomat.
Ken Wilber által írt, a Világszemléletek fejlődésvonala több információt ad erről, hogy az adott világnézet, milyen morális fejlettséget alakít ki, milyen az Istenkép, társadalmi berendezkedés, a csoportokhoz való illeszkedés fajtája.
Ha érdekel, át tudom küldeni emailban.
Igen, szívesen elolvasom, ha átküldöd.Értem, amit
Igen, szívesen elolvasom, ha átküldöd.
Értem, amit mondasz.
Számomra a valahova tartozás kérdése egyáltalán nem olyan egyszerű. Életem során gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra olyan helyzetbe kerültem, amikor minden eltűnt a fizikai környezetemből, ami addig meghatározta az identitásomat. Ekkor aztán kénytelen voltam valami módon az igazi identitásom után kutatni. Hála égnek! Mondom most, de akkor nem volt egyszerű.
Ezért érzem ezt a „valahova tartozás” pontot túl áltagosnak. Ez az igény mindenkiben másmilyen szinten van meg és mást jelent szerintem.
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem fontos a világban részt venni, hiszem ezért vagyunk itt, de a valahova tartozást jobb ha megelőzi egy önmagunkhoz való tartozás. Ezzel a rossz féle függőség is elkerülhető.
Az email címem: zsuzsette@libero.it
Akkor tudok függés
mentesen kapcsolódni egy közösséghez, vagy akár egyetlen emberhez, ha elengedem az elvárásaimat. Tudom, ki vagyok. Egyetértek veled, rossz féle függéseket megtapasztaltam én is.
Van ez az almafás hasonlat, szerintem jól leírja a dolgot. A kicsi almafát a szülei nagyravágyásuk okán datolyafának nevelték. Szegény kicsi almafa, majd beleszakadt hogy jó datolyafa legyen. Sokáig nem értette a sóvárgását az almafák világa után, hiszen ő azt hitte, ő még datolyának is vacak. A datolyák között mindig kívülállónak érezte magát, az almafák világát pedig elkönyvelte, hogy csak az almafáknak jár, neki pedig nem jár. Egészen addig amíg meg nem ismerte a saját tökéletes almafaságát. Onnantól kezdve tudott gyönyörködni saját magában, a többi almafában és a datolyafák szépségében is.
Maslow – de neeem!
Kedves Kati, amit irsz, az NEM a maslowi tanítás, hanem egy kiragadott és félreértelmezett rész belőle, amit a felsőoktatásban tanítanak, és ezért sajnos nagyon elterjedt.
Ő nem ezt állította!
Tanításának a lényege valojaban éppen a fentiek ellentéte!
Olvassatok Maslow-t!:)
Maslow – de neeem!
Kedves Kati, amit irsz, az NEM a maslowi tanítás, hanem egy kiragadott és félreértelmezett rész belőle, amit a felsőoktatásban tanítanak, és ezért sajnos nagyon elterjedt.
Ő nem ezt állította!
Tanításának a lényege valojaban éppen a fentiek ellentéte!
Olvassatok Maslow-t!:)
Kieg. az előzőhöz – MAslow
Valojában aminek az ellenkezőjét olvastam Maslow-nál, nem a teljes beírásod, hanem ezek a részek:
„Maslow szerint az önmegvalósító ember jellemzője, hogy a hiány alapú szükségletei kellőképpen kielégültek, így felébred benne a késztetés az önmegvalósításra.”
„Vizsgálatai és megfigyelései alapján öt alapvető szükségletet ismert fel, úgy találta, hogy ezek hierarchikus sorrendet követve bukkannak fel és késztetik viselkedésre az embert. Ez az öt alapvető szükséglet a ”
10-es piramisa van…
Kedves Panka
Örülnék neki, ha megjelölnéd a pontos forrásodat.
Ugyanis letöltöttem az internetről az eredeti angol nyelvű cikket, ami a Psychological Reviewban jelent meg 1943-ban.
5 lépcsős piramissal.
Na ,akkor lehet nevetnünk…
…mert az egyetemi tételekben meg 7 lépcsős piramis van.
Ki van még egészítve:
5. Kognitív szükségletek,
6. Esztétikai szükségletek
7.Önmegvalósítás szükséglete
,, A. MASLOW – Szükséglet hierarchia
Motivációs rendszere szerint a szükségleteknek létezik egy hierarchiája, amelyet egy motivációs piramisban foglalt össze.
A piramis legalsó szintjén az alapvető élettani szükségletek, mint például az éhség, szomjúság stb. helyezkednek el, majd a piramis csúcsa felé haladva egyre magasabb rendű motívumokkal találkozunk. Maslow szerint a piramis különböző szintjein található szükségletek csak akkor lépnek fel, ha az alattuk lévő szükségletek részben kielégítettek. Például a piramis második szintjén található biztonság iránti szükséglet csak akkor lép fel, ha az alsó szinten lévő fiziológiai szükséglet részben kielégített. A piramis csak az emberre jellemző szükségleteket is tartalmaz, ilyen a megbecsülés, a kognitív, az esztétikai és az önmegvalósítás szükséglete. Az önmegvalósítás alatt a bennünk lévő lehetőségek kiteljesedését érti.
A Maslow által elképzelt hierarchia azonban nem minden esetben érvényesül, például ez a rendszere a motivációknak nem magyarázza meg az éhező tudósok, vagy az éhségsztrájkot folytatók viselkedését, akik alapvető szükségleteiket alárendelik egy magasabb szükségletnek.”
http://mlmhogyan.com/pszichologia/a-motivacio-elmeletei/
Mint a mellékelt ábra is mutatja,van abban valami ,hogy különböző iskolák ,különböző lépcsős modelleket tanítanak. Bár ez a lényegén nem sokat változtat. /Számomra legalább is nem./
A kérdést pedig valóban Maslow döntheti el. /5-7-10…, ha már ennyire fontos lett:)))/
Éva, a szövegemben ott volt a kiegészítés:
„Maslow később a szükségletek hierarchiáját két új szükséglettel egészítette ki, az esztétika és a transzcendencia szükségletével.”
Az eredeti elméletet 1943-ban alkotta meg, amit aztán később átdolgozott.
Miért is lett ez a középpontban?
Belső vizsgálat helyett el lehet csúsztatni a dolgot az agyalós viták vagy a humorizálás irányába. A blog célja segítség az önismereti munkához.
Javaslom a következő kérdések őszinte megvizsgálását
1. Hogyan állok a világ tökéletlenségének az elfogadásával?
2. Hogyan állok a magam múltbeli és jelenbeli tökéletlenségének az elfogadásával?
3. Irritál-e a másik ember sikerélménye?
4. Van-e sikerélményem ami szociális forrású?
5. Elégedett vagyok-e a fejlődésem ütemével?
6. Az alapszükségleteim ki vannak-e elégítve?
7. Be tudok-e illeszkedni önmegvalósító közösségbe?
9. Tudok-e illeszkedni bármilyen közösséghez?
A blog célja segítség az önismereti munkához…
Én is így gondoltam Kati.
Ezért írtam a hozzászólásomat,hogy ne legyen szét offolva a blogod ilyen felesleges vita miatt,hogy hány lépcsős a piramis?/mert a lényege a fontos,nem az ,hogy melyik iskola hány lépcsősre teszi/
Meglepő a reakciód:)))
Véleményem szerint
ha kérdések merülnek fel, érdemes tisztázni. Szívesen veszem mindenki reakcióját, véleményét.
A modellek azért készülnek, hogy érthetővé tegyék az összefüggéseket.
A ókorban és a középkorban azzal a szemlélettel hogy a nap forog a föld körül, körbe tudták hajózni az egész Földközi Tengert 🙂
Szemlélet kérdése…
..hogy mi forog mi körül?
Ha a Földön vagyok ,bizony nem hülyeség,hogy a Nap forog körülöttem,a Föld körül,
hiszen mindig ott van a Centrum,ahol én vagyok /a tudatom/. Ez a középpont,és innen tapasztalok.
A régiek ezt így értették,mert egyébként olyan csillagászati ismereteik voltak,amiket ma a
modern technikánkkal sem tudunk túlszárnyalni.
Ennek ugyan semmi köze Maslowhoz:))),de az Önmegvalósításhoz viszont igen.
Úgyhogy jó labdát dobtál:) Köszi!
Jogos 🙂
Kiegészíteném akkor a 8. ponttal. Mennyi ideig hurcolom a múltbeli sérelmeimet, tudom-e kezelni a jogos kritikát?
2 forrás jut most az eszembe
1. palferi.hu/2010-2011, de nemtom már, melyik előadása
2. Bevezetés a transzperszonális pszichológiába c. könyv, első harmada Maslow.
Kieg. az előzőhöz – MAslow
Valojában aminek az ellenkezőjét olvastam Maslow-nál, nem a teljes beírásod, hanem ezek a részek:
„Maslow szerint az önmegvalósító ember jellemzője, hogy a hiány alapú szükségletei kellőképpen kielégültek, így felébred benne a késztetés az önmegvalósításra.”
„Vizsgálatai és megfigyelései alapján öt alapvető szükségletet ismert fel, úgy találta, hogy ezek hierarchikus sorrendet követve bukkannak fel és késztetik viselkedésre az embert. Ez az öt alapvető szükséglet a ”
10-es piramisa van…
Kedves Panka
Örülnék neki, ha megjelölnéd a pontos forrásodat.
Ugyanis letöltöttem az internetről az eredeti angol nyelvű cikket, ami a Psychological Reviewban jelent meg 1943-ban.
5 lépcsős piramissal.
Na ,akkor lehet nevetnünk…
…mert az egyetemi tételekben meg 7 lépcsős piramis van.
Ki van még egészítve:
5. Kognitív szükségletek,
6. Esztétikai szükségletek
7.Önmegvalósítás szükséglete
,, A. MASLOW – Szükséglet hierarchia
Motivációs rendszere szerint a szükségleteknek létezik egy hierarchiája, amelyet egy motivációs piramisban foglalt össze.
A piramis legalsó szintjén az alapvető élettani szükségletek, mint például az éhség, szomjúság stb. helyezkednek el, majd a piramis csúcsa felé haladva egyre magasabb rendű motívumokkal találkozunk. Maslow szerint a piramis különböző szintjein található szükségletek csak akkor lépnek fel, ha az alattuk lévő szükségletek részben kielégítettek. Például a piramis második szintjén található biztonság iránti szükséglet csak akkor lép fel, ha az alsó szinten lévő fiziológiai szükséglet részben kielégített. A piramis csak az emberre jellemző szükségleteket is tartalmaz, ilyen a megbecsülés, a kognitív, az esztétikai és az önmegvalósítás szükséglete. Az önmegvalósítás alatt a bennünk lévő lehetőségek kiteljesedését érti.
A Maslow által elképzelt hierarchia azonban nem minden esetben érvényesül, például ez a rendszere a motivációknak nem magyarázza meg az éhező tudósok, vagy az éhségsztrájkot folytatók viselkedését, akik alapvető szükségleteiket alárendelik egy magasabb szükségletnek.”
http://mlmhogyan.com/pszichologia/a-motivacio-elmeletei/
Mint a mellékelt ábra is mutatja,van abban valami ,hogy különböző iskolák ,különböző lépcsős modelleket tanítanak. Bár ez a lényegén nem sokat változtat. /Számomra legalább is nem./
A kérdést pedig valóban Maslow döntheti el. /5-7-10…, ha már ennyire fontos lett:)))/
Éva, a szövegemben ott volt a kiegészítés:
„Maslow később a szükségletek hierarchiáját két új szükséglettel egészítette ki, az esztétika és a transzcendencia szükségletével.”
Az eredeti elméletet 1943-ban alkotta meg, amit aztán később átdolgozott.
Miért is lett ez a középpontban?
Belső vizsgálat helyett el lehet csúsztatni a dolgot az agyalós viták vagy a humorizálás irányába. A blog célja segítség az önismereti munkához.
Javaslom a következő kérdések őszinte megvizsgálását
1. Hogyan állok a világ tökéletlenségének az elfogadásával?
2. Hogyan állok a magam múltbeli és jelenbeli tökéletlenségének az elfogadásával?
3. Irritál-e a másik ember sikerélménye?
4. Van-e sikerélményem ami szociális forrású?
5. Elégedett vagyok-e a fejlődésem ütemével?
6. Az alapszükségleteim ki vannak-e elégítve?
7. Be tudok-e illeszkedni önmegvalósító közösségbe?
9. Tudok-e illeszkedni bármilyen közösséghez?
A blog célja segítség az önismereti munkához…
Én is így gondoltam Kati.
Ezért írtam a hozzászólásomat,hogy ne legyen szét offolva a blogod ilyen felesleges vita miatt,hogy hány lépcsős a piramis?/mert a lényege a fontos,nem az ,hogy melyik iskola hány lépcsősre teszi/
Meglepő a reakciód:)))
Véleményem szerint
ha kérdések merülnek fel, érdemes tisztázni. Szívesen veszem mindenki reakcióját, véleményét.
A modellek azért készülnek, hogy érthetővé tegyék az összefüggéseket.
A ókorban és a középkorban azzal a szemlélettel hogy a nap forog a föld körül, körbe tudták hajózni az egész Földközi Tengert 🙂
Szemlélet kérdése…
..hogy mi forog mi körül?
Ha a Földön vagyok ,bizony nem hülyeség,hogy a Nap forog körülöttem,a Föld körül,
hiszen mindig ott van a Centrum,ahol én vagyok /a tudatom/. Ez a középpont,és innen tapasztalok.
A régiek ezt így értették,mert egyébként olyan csillagászati ismereteik voltak,amiket ma a
modern technikánkkal sem tudunk túlszárnyalni.
Ennek ugyan semmi köze Maslowhoz:))),de az Önmegvalósításhoz viszont igen.
Úgyhogy jó labdát dobtál:) Köszi!
Jogos 🙂
Kiegészíteném akkor a 8. ponttal. Mennyi ideig hurcolom a múltbeli sérelmeimet, tudom-e kezelni a jogos kritikát?
2 forrás jut most az eszembe
1. palferi.hu/2010-2011, de nemtom már, melyik előadása
2. Bevezetés a transzperszonális pszichológiába c. könyv, első harmada Maslow.
A lépcsőkről, magánvélemény, csak elgondolkoztam…:
„Vizsgálatai
A lépcsőkről, magánvélemény, csak elgondolkoztam…:
„Vizsgálatai és megfigyelései alapján öt alapvető szükségletet ismert fel, úgy találta, hogy ezek hierarchikus sorrendet követve bukkannak fel és késztetik viselkedésre az embert.”
„Maslow szerint a piramis különböző szintjein található szükségletek csak akkor lépnek fel, ha az alattuk lévő szükségletek részben kielégítettek”
Nem-e inkább minél kevésbe vannak meg mindezek a dolgok, annál inkább lökdösve van az ember afelé, hogy valamit felismerjen, valahová induljon? Minél kevésbé stimmelnek a dolgok…?
Szóval én nem azt gondolom, hogy ha szép sorjában ezek ki vannak elégítve, akkor jön a következő, az is kielégítődik úgy-ahogy, és ha így szép kerek a világ, akkor támad kedve az embernek önmegvalósítani… Talán épp az ellenkezője? Minél kevésbé vannak kielégítődve az alsóbb lépcsők és minél nagyobb a gáz?
Én így látom. Bár persze, a szó szoros értelmében még csak rövidebb időszakokat éheztem, mondjuk pár hetet, akkor is valami célért bevállalva olyan körülményeket; éveket sose, amiből esetleg rájöhetnék, előbb tényleg kell legalább valami morzsa, aztán lehet csak gondolkodni máson, ha sikerül életben maradni és nem éhenhalni… Szóval ezt a fiziológia részt még értem, hogy szükséges (legalábbis igen keveseknek nem), de a többi, hogy szeretet és valahova tartozás meg ezek, hogy ezek rendben kéne legyenek ahhoz, hogy valaki önmegvalósítani induljon neki…?
„Tehát ha azt érzi az önismereti úton járó ember, hogy valami nem kerek, meg kell találnia azt az alapszükségletet, ami a hiány érzetet okozza.”
Ez így még logikus lenne, viszont mi van, ha esetleg inkább már nem azt szeretné, hogy bármiféle szükségleteit kielégítse, ahogy azok felmerülnek, hanem teljesen mást, máshogy, mondjuk megszüntetni a hiányérzetet anélkül hogy kielégítenéd. Úgy hogy rájössz, nem is gáz amiről azt hitted gáz… Mert azt a pontot, hogy „A hiány alapú szükségleteknél a kielégülést nyugalom követi, egészen addig, míg a vágy újból fel nem támad.” Úgyis csak így lehet túllépni…
Az alapszükségletek bármelyikét meg lehet haladni.
Szia Zsuzsa!
Az alapszükségletek bármelyikét meg lehet haladni.
Ha valakinek az az útja, elvonulhat a világtól remetének, megtanulhat fénnyel táplálkozni mint a jógik stb. Mivel ez egy modell, azt jelenti az emberek többségénél ez működik.
Önismereti szempontból érdemes megvizsgálni, hogy meghaladásról vagy önbecsapásról van-e szó az egyes ember szempontjából.
Meghaladásról akkor beszélünk két alternatíva esetén, ha mind a kettőt képes vagyok megtenni, és szabadon választok közöttük. Felismerem melyik a magasabb szintű és azt választom.
Tehát képes vagyok illeszkedni közösségbe, de az elvonulást választom. Adott időre ha arra van szükségem. A megvilágosodottak is visszatérnek a közösségbe tanítani.
Azért éhezem, mert képtelen vagyok megszerezni a táplálékot, vagy böjtöt tartok egy teli spájzzal a házamban?
Menekülök-e a párkapcsolat elől?
Összefoglalva, menekülés, meghátrálás vagy szabad választás?
A legmélyebb motivációt kell ismerni, ami a lélek motivációja. Az egóé a játszma és az önhazugság területe.
A személyes tapasztalataim azt mutatják, hogy a lelkem tanulni és karmát ledolgozni született ebbe a korszakba. Minél nehezebb egy társadalmi helyzet, annál fejlettebbnek kell lenni hogy jól tudjunk illeszkedni, magunk és a többi ember hasznára.
Ez a tanulási folyamat akkor átlátható, ha több élet folyamatára van rálátás.
Az megvilágosodás elérése azt jelenti hogy EGGYÉ válok mindennel. Megtapasztalom, megtanulom, tovább lépek. A fejlődés során kihagyott lépcsőfokok visszatérésre kényszerítenek, egyetlen lépcsőt sem lehet kihagyni. A sorrend viszont változhat.
Ez az elmélet, amit a legmagasabb szinten Ken Wilber dolgozott ki. Minden elmélettel lehet vitatkozni, a paradoxonok világában. Az elménk kreálja a problémákat 🙂 A lelkünk pedig rátalál a saját útjára.
„A legmélyebb motivációt kell ismerni, ami a lélek
„A legmélyebb motivációt kell ismerni, ami a lélek motivációja.”
Ez itt a lényeg, Kati! Meztelenül megállni saját figyelő tudatunk előtt és megnézni, mi is van a ruhák, a szerepek, az álarcok, a bőrünk alatt.
És ez egy személyes dialógus. Senki nem tudhatja helyettünk, asszem.
Köszi a tanácsokat!!
Útkereső: Mester, mi történik a megvilágosodott mesterekkel
Útkereső: Mester, mi történik a megvilágosodott mesterekkel haláluk után?
Mester: Honnan tudjam?
palferi.hu/2010-2011
‘Szóval én nem azt gondolom, hogy ha szép sorjában ezek ki vannak elégítve, akkor jön a következő, az is kielégítődik úgy-ahogy, és ha így szép kerek a világ, akkor támad kedve az embernek önmegvalósítani… Talán épp az ellenkezője?”
Igen, én is pont ez mondtam, hogy Maslow legjobb tudomasom szerint ezt tanitotta, es nem azt, hogy ha az 1. kielegul, akkor jon a 2., stb. – tehát a fősulin, egyetemen tévesen tanítják a szemléletet, illetve szandekosan meghamisitva.
Pál Feri atya is beszél erről: palferi.hu/2010-2011
Ahogy az aura áthatja
szilárdnak érzékelt testet, úgy hatják át ezek a szükségletek is egymást. A legalsóban is felsejlik a legfelső , és a legfelső is legmélyebb alapját , és a köztes igényeket bearanyozza , emeli , nemesíti .Üdvözlettel : felacso
U . i . : Valóban mind az ötöt ki kell elégíteni , de mikor éppen a középsővel foglalkozol ,akkor is benned ragyog az előző kettő és az utána megtapasztalandók vágya .
A lépcsőkről, magánvélemény, csak elgondolkoztam…:
„Vizsgálatai
A lépcsőkről, magánvélemény, csak elgondolkoztam…:
„Vizsgálatai és megfigyelései alapján öt alapvető szükségletet ismert fel, úgy találta, hogy ezek hierarchikus sorrendet követve bukkannak fel és késztetik viselkedésre az embert.”
„Maslow szerint a piramis különböző szintjein található szükségletek csak akkor lépnek fel, ha az alattuk lévő szükségletek részben kielégítettek”
Nem-e inkább minél kevésbe vannak meg mindezek a dolgok, annál inkább lökdösve van az ember afelé, hogy valamit felismerjen, valahová induljon? Minél kevésbé stimmelnek a dolgok…?
Szóval én nem azt gondolom, hogy ha szép sorjában ezek ki vannak elégítve, akkor jön a következő, az is kielégítődik úgy-ahogy, és ha így szép kerek a világ, akkor támad kedve az embernek önmegvalósítani… Talán épp az ellenkezője? Minél kevésbé vannak kielégítődve az alsóbb lépcsők és minél nagyobb a gáz?
Én így látom. Bár persze, a szó szoros értelmében még csak rövidebb időszakokat éheztem, mondjuk pár hetet, akkor is valami célért bevállalva olyan körülményeket; éveket sose, amiből esetleg rájöhetnék, előbb tényleg kell legalább valami morzsa, aztán lehet csak gondolkodni máson, ha sikerül életben maradni és nem éhenhalni… Szóval ezt a fiziológia részt még értem, hogy szükséges (legalábbis igen keveseknek nem), de a többi, hogy szeretet és valahova tartozás meg ezek, hogy ezek rendben kéne legyenek ahhoz, hogy valaki önmegvalósítani induljon neki…?
„Tehát ha azt érzi az önismereti úton járó ember, hogy valami nem kerek, meg kell találnia azt az alapszükségletet, ami a hiány érzetet okozza.”
Ez így még logikus lenne, viszont mi van, ha esetleg inkább már nem azt szeretné, hogy bármiféle szükségleteit kielégítse, ahogy azok felmerülnek, hanem teljesen mást, máshogy, mondjuk megszüntetni a hiányérzetet anélkül hogy kielégítenéd. Úgy hogy rájössz, nem is gáz amiről azt hitted gáz… Mert azt a pontot, hogy „A hiány alapú szükségleteknél a kielégülést nyugalom követi, egészen addig, míg a vágy újból fel nem támad.” Úgyis csak így lehet túllépni…
Az alapszükségletek bármelyikét meg lehet haladni.
Szia Zsuzsa!
Az alapszükségletek bármelyikét meg lehet haladni.
Ha valakinek az az útja, elvonulhat a világtól remetének, megtanulhat fénnyel táplálkozni mint a jógik stb. Mivel ez egy modell, azt jelenti az emberek többségénél ez működik.
Önismereti szempontból érdemes megvizsgálni, hogy meghaladásról vagy önbecsapásról van-e szó az egyes ember szempontjából.
Meghaladásról akkor beszélünk két alternatíva esetén, ha mind a kettőt képes vagyok megtenni, és szabadon választok közöttük. Felismerem melyik a magasabb szintű és azt választom.
Tehát képes vagyok illeszkedni közösségbe, de az elvonulást választom. Adott időre ha arra van szükségem. A megvilágosodottak is visszatérnek a közösségbe tanítani.
Azért éhezem, mert képtelen vagyok megszerezni a táplálékot, vagy böjtöt tartok egy teli spájzzal a házamban?
Menekülök-e a párkapcsolat elől?
Összefoglalva, menekülés, meghátrálás vagy szabad választás?
A legmélyebb motivációt kell ismerni, ami a lélek motivációja. Az egóé a játszma és az önhazugság területe.
A személyes tapasztalataim azt mutatják, hogy a lelkem tanulni és karmát ledolgozni született ebbe a korszakba. Minél nehezebb egy társadalmi helyzet, annál fejlettebbnek kell lenni hogy jól tudjunk illeszkedni, magunk és a többi ember hasznára.
Ez a tanulási folyamat akkor átlátható, ha több élet folyamatára van rálátás.
Az megvilágosodás elérése azt jelenti hogy EGGYÉ válok mindennel. Megtapasztalom, megtanulom, tovább lépek. A fejlődés során kihagyott lépcsőfokok visszatérésre kényszerítenek, egyetlen lépcsőt sem lehet kihagyni. A sorrend viszont változhat.
Ez az elmélet, amit a legmagasabb szinten Ken Wilber dolgozott ki. Minden elmélettel lehet vitatkozni, a paradoxonok világában. Az elménk kreálja a problémákat 🙂 A lelkünk pedig rátalál a saját útjára.
„A legmélyebb motivációt kell ismerni, ami a lélek
„A legmélyebb motivációt kell ismerni, ami a lélek motivációja.”
Ez itt a lényeg, Kati! Meztelenül megállni saját figyelő tudatunk előtt és megnézni, mi is van a ruhák, a szerepek, az álarcok, a bőrünk alatt.
És ez egy személyes dialógus. Senki nem tudhatja helyettünk, asszem.
Köszi a tanácsokat!!
Útkereső: Mester, mi történik a megvilágosodott mesterekkel
Útkereső: Mester, mi történik a megvilágosodott mesterekkel haláluk után?
Mester: Honnan tudjam?
palferi.hu/2010-2011
‘Szóval én nem azt gondolom, hogy ha szép sorjában ezek ki vannak elégítve, akkor jön a következő, az is kielégítődik úgy-ahogy, és ha így szép kerek a világ, akkor támad kedve az embernek önmegvalósítani… Talán épp az ellenkezője?”
Igen, én is pont ez mondtam, hogy Maslow legjobb tudomasom szerint ezt tanitotta, es nem azt, hogy ha az 1. kielegul, akkor jon a 2., stb. – tehát a fősulin, egyetemen tévesen tanítják a szemléletet, illetve szandekosan meghamisitva.
Pál Feri atya is beszél erről: palferi.hu/2010-2011
Ahogy az aura áthatja
szilárdnak érzékelt testet, úgy hatják át ezek a szükségletek is egymást. A legalsóban is felsejlik a legfelső , és a legfelső is legmélyebb alapját , és a köztes igényeket bearanyozza , emeli , nemesíti .Üdvözlettel : felacso
U . i . : Valóban mind az ötöt ki kell elégíteni , de mikor éppen a középsővel foglalkozol ,akkor is benned ragyog az előző kettő és az utána megtapasztalandók vágya .
Építeni: felülről lefelé…?
Nagyon tetszik ez a modell, és megjegyzem, hogy én is részben ennek a segítségével ismertem fel dolgokat és kezdtem végre rendbe tudni rakni.
Ma pedig Jézus szavai jutottak eszembe és most, olvasva a blogot az, hogy mintha itt lenne némi ellentmondás. Az jutott eszembe, amikor Jézus azt mondta a szegényeknek, hogy ha változást akarnak (tehát akár az éhezésből való kitörést), akkor ne az anyagiakkal foglalkozzanak. „Aki bízik, annak lesz kenyere is”. Arra biztatott és tanított mindenkit, hogy ne alulról felfelé építkezzen, hanem épp ellenkezőleg: a felső legyen az új alapja az életének: a szeretet, a lélek rendberakása, a bizalom, az „Isten madara” szerep.. Szerintem ez nagyon nem mindegy, hogy értelmezzük ezt a modellt, így-e, vagy úgy, hogy, na előbb megszedem magam, oszt majd mehetek sprit tanulni.
Én Jézusnak hiszek (bár mondom ez a modell sok mindenre rádöbbentett és azóta is alkalmazom), mert nálam is így működött. Először a szellemet kellett megváltoztatni aztán a lélekben rendet kezdeni rakni, míg újra esélyem nem lett a fizikai világom is átrendezni ez alapján a belső változás alapján. Ez a változás nem ad többé teret az egónak. Fokozatosan építi le, de épp oly módon, hogy a „felső” belátásoknak akkora ereje lesz, hogy egyszerűen kipöckölődnek az életben azok a megoldások és utak, amiket egóval kellene keresztül vinni. legalábbis nálam így működik. Ezért állati nehéz, mert az ego szinte sose adja fel, mindén meglátja a lehetőségét az erősödére. de a szellemi erő, a tudatalatti erő, helyenként még a gondolkodás ereje is nagyobb nála.
Namaszte
Meg kéne találnunk az egyensúlyt…
Azt hiszem az útkeresőknek ez az ami a legnagyobb gondot okoz,amiről itt írsz.
A két szélsőséges tanítás,a szellemiek,és az anyagiak/pl. materialista tudomány,vagy Biblia,stb…/
A kettő között kéne valahogy megtalálni az egyensúlyunkat,mert a szellemiek mutatják az utat,az eredetünket és a visszatérésünket,viszont az anyagból kiinduló,és ott tartó tanítások meg arra tanítanak talán,hogy most itt vagyunk,ezt kell megélnünk,nem lehet már most elszakadnunk ettől a világtól.
A szellemi utakat járó ember nagyon hamar beleesik abba a hibába,hogy elszakad az anyagtól,és csak
lebeg,és nem tudja mi az a rengeteg probléma az életében,ami ennek következtében kíséri /az anyagi síkon:)/
Kétségtelen ,hogy a materialista tanításokat meg kell haladni,de nem lehet teljesen elvetni.
Ezt pedig szerintem úgy lehet megtenni,hogy nem elméletekhez ragaszkodunk,mert az ugyanolyan ,
mint a vallásban a dogmák,hanem megpróbáljuk mindenből kivenni az értékeket,és ezeket integrálva
előbb utóbb az emberben mintegy szintézisként lesznek a tanítások,nem elméletekként dogmaként.
Ez hasonló a gondolkodáshoz,hogy az ember aprólékosan külön külön elemzőként látja a e világot, és darabonként rakja össze,vagy analógiásan egyben látja az egészet.
Szerintem erre kéne törekednünk,hogy az egyensúlyt megtaláljuk,és ne essünk át egyik,vagy másik oldalra./Bár amikor az ember mégis ezt teszi,valószínű ,hogy valamiért annak oka van./
Az én személyes hitvallásom az,hogy azért vagyunk itt,hogy a szellem általunk átjárja az anyagot. Mintegy meg ,,istenitse” azt.
Ha azt nézem ,ahogy jöttünk,hogy a szellem alá szállt az anyagba,nekem ez azt mutatja,hogy nekem is személy szerint az a dolgom,hogy bennem a szellem átjárja az anyagot,egy belső alkímia által,felemelve azt.
Én az összes szellemi tanításból ezzel a szintézissel /amiről beszéltem/ ezt vettem le.De ezt nem lehet úgy megcsinálni,hogy elszakadok az anyagtól:)))
Vagyis nagyon nehéz dolgunk van. Újra és újra észre kell venni magunkat,ha túlságosan belemerültünk az egyik síkba,és mindig arra törekedni,hogy valahogy a három síkon ahol egyaránt léteznünk kell,megtaláljuk az egyensúlyunkat.
Hát ez szinte lehetetlen,mert adott intervallumban ,hol itt vagyunk,hol ott:)))
Talán ez lenne az Önmegvalósítás,amikor ez már nem okoz problémát,nem külön-külön éljük ezeket a síkokat,hanem tényleg minden egy./mindhárom síkon egyszerre létezünk/
Azt hiszem ezt csak a szellem tudja megtenni, a nagy Én /bennem/,hogy átjárja és felemeli magába az anyagot,én a kis én azt hiszem annyit tehetek ,,csak” ,hogy törekszem erre,teszek érte,és elhárítok minden akadályt magamban,ami a ,,szellem útjában áll”.
Nagyon meglepnélek…
„Talán ez lenne az Önmegvalósítás,amikor ez már nem okoz problémát,nem külön-külön éljük ezeket a síkokat,hanem tényleg minden egy./mindhárom síkon egyszerre létezünk/”
…ha azt mondanám, hogy mindannyian egyszerre létezünk mindhárom síkon?
„én a kis én azt hiszem annyit tehetek ,,csak” ,hogy törekszem erre,teszek érte,és elhárítok minden akadályt magamban,ami a ,,szellem útjában áll”.”
…és azt, hogy talán ez az egyik legnagyobb hibád? Honnét tudhatnád, mit akar Isten, mi van Neki útban? :))
Nem lepsz meg:)
Neked ez a véleményed,nekem meg az amit leírtam:)
,,…ha azt mondanám, hogy mindannyian egyszerre létezünk mindhárom síkon?”
Nyilván , ez az emberi létezés velejárója. Azért mégis azt mondanám,hogy majd mindannyian
tele vagyunk energetikai blokkokkal,elakadásokkal,a különböző síkokhoz tartozó csakráinknál,és környékén. Arról nem is beszélve,amikor az ember úgy elszakad valamely síktól,hogy szinte teljesen elzárja magát onnan azoktól az életterületektől,azok megélésétől. Legyen ez a fizikai sík,vagy akár a lelki, szellemi. Nem találkoztál még ilyen emberrel? Pedig a problémáink többsége ebből ered,még a betegségeké is.
Abban az értelemben ,amiről én beszéltem,nem nagyon vagyunk egyszerre jelen minden síkon,mert egy lelki,szellemi beállítottságú ember nagyon gyakran eltávolodik az anyagi világtól…ezt kár is ragozni,a legtöbbünk járt már ebben a cipőben./is/
Ugyanakkor vannak olyan emberek,akik olyan fokon bele vannak ,,ragadva ” az anyagba,hogy teljesen elzárják magukat többnyire a szellemi síktól,de vannak akik a lelkitől is.
Ismerek olyan embert ,aki egyszer nagyon szenvedett egy szerelem miatt,és megfogadta,hogy soha többé nem fog szenvedni. A lelke úgy le van zárva,mint egy bombabiztos atombunker.
Azon át nem megy egyetlen érzés,érzelem sem. Szerinted pl. ez az ember ugyan mennyit él meg a lelki síkból?
És mondhatnék még számtalan példát…,amire én gondoltam, persze Te meg nem vagy gondolatolvasó:)
,,…és azt, hogy talán ez az egyik legnagyobb hibád? Honnét tudhatnád, mit akar Isten, mi van Neki útban? :))”
Erre csak azt tudom mondani,inkább az a probléma,ha ezt az ember nem tudja.
Akkor nem sok kapcsolata lehet Önmagával,vagy a ,,felsőbb Énjével”,Istennel,…nevezzük bárhogy.
Ha megkérdezed Szeklicét, ő szerintem érteni fogja miről írtam:)
Igen Éva!
„Neked ez a véleményed,nekem meg az amit leírtam:)”
Igen Éva, természetesen ez így igaz.
Mindössze annyit tennék mellé, hogy ha Isten hegyeket akar velünk elhordatni, akkor eszközt is ad hozzá.
A különböző blokkokról, lezárásokról pedig az a véleményem, hogy minél jobban ragaszkodunk hozzájuk, annál inkább szembetalálkozunk velük az életben.
Egészen addig, amíg le nem tesszük, meg nem haladjuk őket…:)
,,Mindössze annyit tennék mellé, hogy ha Isten hegyeket akar
,,Mindössze annyit tennék mellé, hogy ha Isten hegyeket akar velünk elhordatni, akkor eszközt is ad hozzá.”
Az eszköz is mi vagyunk:)
,,A különböző blokkokról, lezárásokról pedig az a véleményem, hogy minél jobban ragaszkodunk hozzájuk, annál inkább szembetalálkozunk velük az életben.
Egészen addig, amíg le nem tesszük, meg nem haladjuk őket…:)”
Ne haragudj ,de ez a kijelentésed kb. olyan ,mintha én az autószerelésbe akarnék beleszólni.
Ez a blokk dolog,meg lezárások,teljesen automatikus folyamatok,észre sem vesszük. Bizonyos helytelen cselekedeteink,hozzáállásunk,hazugságaink,elfojtásaink következménye.
Akkor derül már ki,amikor egyre több a problémánk és nem tudjuk miért,vagy krónikus betegségek lépnek fel,és sehogy sem gyógyulnak.
Ilyenkor az ember többnyire kezébe veszi a sorsát,és szép lassan kiderül a turpiszság.
/Hogy mit művelt magával,és észre sem vette/
Bár Te ezekben a dolgokban úgysem hiszel. Minek meditálni,meg csakrák,energia, egyebek…:)
Meg kell haladni…hahaha…mintha az úgy menne. Persze,minden a fejben dől el,az igaz,de
az eredményért tenni is kell.
A fejben hányszor eldőlt már,Istenem,és mégis az ember újra és újra bele tud esni ugyanabba a hibába. És bizony ilyen az ember, így van kitalálva,hogy ezeknek a dolgoknak ilyen következményi vannak. És ez még arra is érvényes,aki nem hisz benne:))) Merthogy ő is csak emberből van:)
Az ilyen dolgok már csak egy tökéletesen megvalósított embert nem érintenek. Addig pedig dolgunk van ezzel is. Hinni meg mindenki azt hisz ,amit akar. Természetesen Te is:)))
Évikém…
…javaslom a következő kérdések őszinte megvizsgálását:
1. Hogyan állok a világ tökéletlenségének az elfogadásával?
2. Hogyan állok a magam múltbeli és jelenbeli tökéletlenségének az elfogadásával?
3. Irritál-e a másik ember sikerélménye?
4. Van-e sikerélményem ami szociális forrású?
5. Elégedett vagyok-e a fejlődésem ütemével?
6. Az alapszükségleteim ki vannak-e elégítve?
7. Be tudok-e illeszkedni önmegvalósító közösségbe?
9. Tudok-e illeszkedni bármilyen közösséghez?
10. :))
Ajjaj Józsi!
Úgy tudom ez az oldal már régen másról szól,nem arról,hogy régi sérelmek,elfogadás képtelenség,elfojtott agresszió és társai miatt egy másik emberen ,vagy időnként az egész közösségen éljük ki a frusztrációnkat.
Ez a blog Maslow tanításáról szólna,ahhoz kéne hozzászólni, hozzászólni,nem egy másik embert csesztetni, belekötve minden mondatába.
Az sem zavar,hogy egy másik ember újra leírja, /hátha észreveszed?/,hogy ,,kulcsfontosságú gondolat” az amiért itt egyre bőszebben pattogsz.
Persze az ilyen örökös elégedetlenkedőknek,kötekedőknek nyilván hogy nem az,mert ha az lenne,akkor képesek lennének elfogadni,hogy nem lehet minden ember az ő klónjuk, és nem gondolkodhat úgy mint ők.
A mai napig nem fogadtad el az új Felhasználási feltételeket,folyamatosan ellenkezel, kritizálsz,sértegetsz mindenkit aki nem a Te egyedüli ,megkérdőjelezhetetlen igazságodat vallja. Nem egyszer ezt kiterjesztve minden emberre aki ezen az oldalon ír.
Én ebben a játékodban nem óhajtok részt venni.
Egyedül Te nem vagy képes észrevenni,hogy ez az oldal már nem erről szól.
Nem terápiás oldal! Az meg külön szomorú,hogy még a feltett kérdéseid sem a sajátjaid,és hagyod magadat más által mozgatni.
Kérdezni én is tudok,ráadásul saját kútfőből,nem mást szajkózva.
1.Miért képzeled ,hogy mindentudó,és mindenható vagy?
2.Miért képzeled ,hogy csak egy igazság van,a tiéd?
3.Miért csípi mindenki a szemedet,aki másképp gondolkodik a világról,mint Te?
4.Miért vagy képtelen elfogadni azt ami-,aki más?
5,Miért vált ez ki agressziót belőled,és miért veszed üldözőbe ezeket az embereket?
6.Miért nem próbálod megkeresni,az agressziód valódi okát,vagy ha hangzatosan elveted a meditációt,és hülyeségnek tartod,miért nem vezeted le valami egészséges sporttal?
7.Miért vagy képtelen az Elfogadásra,miért vagy bosszúálló?
8.Ha már ennyire tévedhetetlennek tartod magadat,akkor mégis miért hagyod magadat befolyásolni?/Sajnos nem a párod által,mert az legalább a hasznodra válna./
9.Miért vagy képtelen a VALÓDI SZERETETRE,ami FELTÉTELEK NÉLKÜLI és ELFOGADÁSON alapul.
Örülök Éva, hogy…
…segíthettem megnyitni Benned azt a szelepet, ami Kati hozzászólása után beragadhatott nálad. 🙂
A hozzám intézett kérdéseidre sajnos nem tudok válaszolni, mert semmilyen formában nem érintenek. Az viszont érdekelne, hogy miért gondolod ezeket rólam?
És hogy eleget tegyek a témával kapcsolatos kérésednek is:
Maslow elméletével szemben inkább Rogers-szel értek egyet, aki szerint az önmegvalósítás az alapvető mozgatórugója az egyéni magatartásnak.
Tehát az Ő piramisának az ALAPJA az önmegvalósítás…
Örülök,hogy kedveled Rogerst…
…de akkor a legfontosabbat ,amit mond,miért hagyod figyelmen kívül?
,,Rogers a „feltétel nélküli pozitív elfogadás” módszerét alkalmazza, aminek jelentése egy személy elfogadása „alapvető értékének kétségbevonása nélkül”.
Úgy gondolom,hogyha egy másik ember felvetésére válaszolunk egy közösségi oldalon,akkor magával a felvetéssel kéne törődni,nem pedig a személlyel,hogy ő
milyen,mi ,,a legnagyobb hibája” stb…,ugyanis nem így kéne érvelni,és az igazunkat bizonygatni.
A válaszom tehát neked szólt,mert Te kommunikáltál velem végig személyeskedő gangnemben.
Ha Rogersel értesz egyet,akkor a legfontosabb megállapítását se hagyd figyelmen kívül:)
Még egyszer,hogy szokd:
,,Rogers a „feltétel nélküli pozitív elfogadás” módszerét alkalmazza, aminek jelentése egy személy elfogadása „alapvető értékének kétségbevonása nélkül”. /W/
Sőt! Ezek után már…
…Freud-dal is egyet értek!
(gangnemben) 😀
Jó az észrevétel:)
Ez valóban olyan ,,gangos”stílusú /beszólok,leszólok/ társalgás:)
Bár a két billentyű egymás mellett vala,mégiscsak ez ügyben igaza lehet Freudnak:) Nem egészen mellényúlás ez az elírás:)
Próbáltátok már úgy olvasni a saját hozzászólásaitokat hogy a
Próbáltátok már úgy olvasni a saját hozzászólásaitokat hogy a másoknak feltett kérdéseket önmagatoknak tettétek fel?
Próbáltátok-e már úgy olvasni azokat a hozzászólásaitokat amik másoknak van címezve,hogy az önmagatoknak szól elsödlegesen?
Persze lehet ,,hangosan” illetve izé…nyilvánosan gondolkodni,hátha valakinek jól jön az inspiráció…hm?
Azt reméltem Erika, hogy…
…ez a hozzászólásod csak azért volt, mert felismerted az előzményekben a humort…
De sehol egy kacsintójel! Így azt kell feltételeznem (utánad szabadon), hogy magadra vettél, magadénak érzel valamit,..
Csak nem csináltak Belőled „zombit” a német öregasszonyok?
Egyébként, ha kicsit visszaolvasnál, láthatnád, hogy csak a Kati ajánlását egészítettem ki egy mosollyal…
Tessék Neked is egy jó széles! :)))))
Nem olvastam a hozzászólásokat.
Nem olvastam a hozzászólásokat.
Éva, a fején a szöget!
„Az én személyes hitvallásom az,hogy azért vagyunk itt,hogy a szellem általunk átjárja az anyagot”.
Kulcsfontosságú gondolat. Az emberi struktúra jellegéből adódóan össze tud kötni dimenziókat, ha kiteljesíti minden képességét. Elméletileg pont ez lenne a végcél szerintem is. Örülök, hogy erre megint felhívtad a figyelmet!
,,kulcsfontosságú gondolat”
Szia Lezsu!
Isten ments, hogy bárkinek is felhívjam a figyelmét:)))
Én már rég óta azt vallom,hogy ,,legyen mindenkinek a hite szerint”.Ezért mindig is
csak a magam nevében beszélek,ahogy most is.
Annak viszont -kár lenne tagadnom- nagyon örülök, hogy Te is ugyanígy gondolod.
Az Avatárod is nagyon ,,beszédes”,egy s mást elárul rólad:)
Az a kérdés ,hogy az első,vagy az utolsó lap? Úgy tűnik,nem az első:)
Az én figyelmemet felhívtad, és ennek csak örülni tudok. Pont
Az én figyelmemet felhívtad, és ennek csak örülni tudok. Pont ezt a gondolatot kerestem. Szerintem egyébként az embert addig zavarja a mások másmilyen véleménye, amíg nem tiszta számára a sajátja és bizonygatásra van szüksége önmaga és a többiek előtt.
Aztán van olyan is, amikor már olyan szerencsésen magasról tudja valaki szemlélni a dolgokat, hogy rálátása lesz az egységre, ezáltal akkora „tudatosság-halmaza” lesz, hogy abba már minden belefér. Ilyenkor nemcsak nem idegesít fel többé a másmilyen vélemény, hanem el tudjuk fogadni a mások különböző igazságát, mint ugyanazon egység részigazságait.
Természetesen általánosságban beszélek 🙂
Az ellentmondások
feloldhatóak.
A módszer a szintézis elve.
A tézis ebben az esetben az anyagi jólét megteremtése. Antitézisként állítsuk szembe ezzel a spirituális fejlődést, Isten szeretetét. Hogyan lehet létrehozni a szintézist?
Első lépésként el kell fogadni, hogy ez egy hiedelem, ebben az Univerzumban minden lehetséges. Van rá mód, hogy anyagi jól-létben élve idő és energia jusson a spirituális fejlődésre.
A jól-lét természetesen más minőség mint megszedni magunkat. A pazarlás, a kivagyiságot célzó anyagiasság,
a szerzés örömének mámora összeegyeztethetetlen azzal az igénnyel, hogy harmóniában éljünk a világban.
Elvárjuk-e Istentől a halat vagy megtanuljunk halászni?
Ezt a kérdést is a szintézissel kell feloldani, kérni és befogadni a segítséget, embertől, Istentől, ha annak helye van. Addig, amíg a halászatot elsajátítjuk. Rábízni magunkat a felső vezetésre, hogy a segítség „tananyag” vagy hal formájában köszönt be az életünkbe.
Azt tapasztalom, hogy a bőség mind anyagi, mind lelki és szellemi síkon elérhető és befogadható lehetne. A kereteket az egó szabja szűkre, akarásból, elutasításból és tudatlanságból. Ha az akarás, az elengedés képtelensége az ok, akkor meg kell tanulni elengedni a saját akaratot. Ha az elutasítás az ok, akkor ki kell oldani a blokkokat, amik akadályozzák a megnyílást a bőség befogadására. A tudatlanság esetén pedig tanulnunk, tudatosítanunk kell. Általános érvényű útmutatás helyett a konkrét helyzetre érdemes fókuszálni.
Anyagi javak, mint alap kontra szellemi javak mint alap
Én azért hiszek Jézusnak, mert, mint tudjuk nem az a lényeg, hogy valakinek milyen anyagi javai vannak, hanem, hogy ne azonosítsa magát a gazdagságával, és a szerepeivel, amiből azt nyerte. Mert a szellemi törvény az, hogy nem a következmény, az okozat, az anyag vagy, és a boldogság nem valamiben keresendő, vagy ha igen, legfeljebb önmagadban.
Ha azonosítjuk magunkat az anyagiakkal, akkor az ego azonnal örömmel konstatálja: „boldog vagyok, MERT már van végre munkám, pénzem, gyerekem, kocsim, tehetségem, rendszeresen koncertezek, az milyen nagy dolog, stb….” és az első kudarcnál, ami beesik, máris az ellenpólust éli meg. Már ki is estünk az Isten-kapcsolatból.
Ezért tanítanak a szellemi tanítók arra, hogy ne törődjünk, egy bizonyos szinten és értelemben és módon semmivel, ami mulandó, hogy megtanuljuk a figyelmünket állandóan a múlhatatlan, belső énünkben tartani, a fókuszban, ahonnan feltétel nélkül árad a szeretet, a boldogság, a bőség érzése, amit semmi nem érint, ÉS AMI SEMMITŐL SEM FÜGG. Nagy kísértés a világ az egonak. Könnyű semmi nélkül megtalálni a belső ént – de mindennel együtt… az nem ugyanaz a műfaj.
Az emberi természetből (legalábbis a vaskori emberéből biztosan) fakad, hogy a szenvedésben és nélkülözésben erre sokkal könnyebben ráébred, mint hogy meg tudná ezt tartani a bőségben. Ezért mondta Jézus, hogy a gazdag embereknek sokkal nehezebb bejutni a Mennyországba. Így működik az ego. Azért ő jól tudta a dolgokat. (Persze senki ne képzeljen aszkétának, nem hiszek az aszketizmusban és a lemondásban, legfeljebb átmenetileg – de azt általában az élet is megteszi helyettünk.)
Aztán van egy olyan kérdésem is: akkor mondjuk Jean D’Arc, ha az imái helyett hosszasan meditált volna a bőségen, és feladva mérhetetlen szabadságvágyát erősen elhatározta volna, hogy ő lesz a világ leggazdagabb és legnagyobb jólétben élő asszonya, aki ezután bőkezűen segít a rászorulton, akkor vajon nem a tűzben végezte volna? Ez egy súlyos kérdés.
Szerintem Fülöp Atya nem lehetett más, mint Fülöp Atya, és Jean D1Arc sem lehetett volna más, mint ő, az ő sorsával. Szerintem bármit tesz, nem tudta volna legyőzni azokat a hatalmas erőket és vágyakat önmagában, amelyek az útjára taszították, amelyek miatt megjelent a kegyelem és az erőre való vágy a szívében.
A barátnőm mondott a múltkor egy jót megint. Hogy annyira nem fontos, mi a sorsunk, hogy az már arcátlanság, és annyira az a fontos, hogy HOGYAN éltük meg, hogy az a mindent eldöntő. És ez annyira megdöbbentően igaz, hogy az édesanyja, aki rákban halt meg, ugyanezt az életet leélhette volna úgy, hogy nem ellenkezik és nem akar folyton mást, és nem kényszeríti bele magát dolgokba, és nem hal bele, de végül UGYANARRA A TUDATSZINTRE KERÜL – csak élve.
Ez egy nagyon súlyos megállapítás. Érdemes rajta meditálni.
Szóval én arra jöttem rá, hogy a sok okosság, bölcsesség, modell, pszichológia, önismereti tréning, spirituális megvilágosodás, kanálhajlítgatás, szellemi élmények ésatöbbi ésatöbbi között, a vágyak, az elképzeléseim az életemről, a céljaim, az erőgyűjtésem, a fejlődésem, vagy akár az anyagi igényeim ésatöbbi ésatöbbi között valójában, valószínűleg csak egy a fontos, egyetlenegy: hogy mennyire tudom éberen a tudatomban és a szívemben igazságként megőrizni, hogy mindez mulandó, és állandóan képesnek lenni fájdalom nélkül elengedni, és/vagy félelem és ragaszkodás nélkül megőrizni mindezeket. Ennek a mértéke fogja eldönteni, hogy milyen lesz az életem, bármi is történik velem, bármi is lesz a jussom, jó, vagy rossz, kollektíven, vagy egyedül, akkor is ha gazdagnak kell lennem ehhez, és akkor is ha csak mindig annyi lesz, hogy még élhetek.
Ki tudja, hol lesz rám szükség, ki tudja, milyen formában fogok hozzájutni a szükségleteimhez, és ki tudja, mit fogok adni érte majd cserébe. Ki tudja egyáltalán milyen világ vár ránk a változásban.
Túlságosan ennek az időnek és társadalomnak és az elmúlt néhány évszázadnak sémáiban gondolkodunk többnyire, pedig a tulajdon nem az egyetlen módja az életben-maradásnak, sőt, a gazdagságnak sem. El sem tudjuk képzelni, mennyi más lehetőséget kínálhat az élet, ez az igazság.
Én Jézusra szavazok. 🙂
Namaszte
Önismeret fontossága.
Elvárjuk-e Istentől a halat vagy megtanuljunk halászni? A kérdésben benne rejlik az az alapfeltételezés ,hogy nem én vagyok a hal,és a háló.Üdvözlettel : felacso
Önismeret fontossága.
Elvárjuk-e Istentől a halat vagy megtanuljunk halászni? A kérdésben benne rejlik az az alapfeltételezés ,hogy nem én vagyok a hal,és a háló.Üdvözlettel : felacso
Pontosan
ezért fontos feltenni a kérdést, ha „tudom” mindennel EGY vagyok, mi okozhatna gondot? Ez a tudás filozófia csupán és segítséget a filozófálgatáshoz nyújt, a spirituális úthoz másra van szükség.
Mert megtapasztalni a teljes megnyílást képtelenek vagyunk, egyenlőre.
Hiába tapasztaltam én például soha nem érzett boldogságoz csúcsélményben, az egóm halálfélelmében nem engedte ki a kezéből a gyeplőt 🙂
A mindennapi életben kell megélni a folyamatos megnyílást. Elengedés, befogadás, eggyé válás, tudat tágítás.
A hal, a halász és az Isten problematikaköre, avagy ki a teremtő
Nem várom el, de Istenre hagyom a hal előbukkanásának lehetőségét. Én meg halászok (tanulok halászni 🙂 . Ha van hal, elfogadom, ha nincs, azt is. Ez a kérdés (Isten az univerzum és a 42 :), csak annak a kérdése valójában, hogy el tudjam dönteni, adott pillanatban mi az, ami megváltoztatható általam, és ebben benne legyek, és mi az, ami nem megváltoztatható, és ezt Istenre tudjam hagyni (elengedni, bizalommal.)
Vitatkozhatunk itt arról, vajon mi teremtjük e meg a gazdagságot magunknak, vajon valójában van e ekkora hatalmunk a gazdagságunk mértékének meghatározása felett az életben, vagy tévedés az egész, vajon meghatározhatja e ezt a kérdést a sorsunk és mennyire, de valójában szerintem csak annak a harmóniának a két ellenpólusán lovagolunk, hogy mi az ami felett éppen befolyásunk van, és mi az ami felett nem.
Ezért, ahogy épp a napokban jöttem rá, a „Nem én vagyok a teremtő, hanem az Isten” és a „Isten nem egy személy, és nem tesz meg helyettem semmi, én vagyok az, akinek tennie kell, hogy ő is tehesse a dolgát” hitvallások valójában ugyanúgy két ellenpólus, mint annyi más, amikről már itt vitáztunk.
És valószínűleg épp azért léteznek, mert a kettő között van az igazság. Hogy legyen bennem alázat (nem én vagyok a teremtő, hanem Isten), ez csak ennyit jelent. Hogy ne vetítsem ki a saját erőm az Univerzumra, mert az nem fog működni( Meg kell tennem amit meg kel tennem, különben nem működik a teremtés) ez meg csak ennyit.
Hogy az ego értelmezésében egyik sem igaz. Ezért vitatkoznak a vallásosok az önmegvalósítósokkal. Mert abban nagyon is igazuk van, hogy nem Mi vagyunk a teremtők olyan értelemben, hogy a mi feladatunknak véljük azt is, ami valójában éppen nem a hatáskörünk. Tudni kell elengedni is. Ugyanakkor természetesen a másik szélsőség sem igaz, amelyben ezt a mi erőnket nem használjuk, mert teljes egészében az Istentől várjuk a sült galambot – ezért vitatkoznak az önmagvalósítósok a vallásosokkal. 🙂
Pedig valójában a kettő harmóniája az igazság. 🙂
Meg kell tanulnunk halászni, bízni tudni, hogy Isten küldi a halat, és ha nem, akkor alázattal elfogadni. És akkor annyi szállíttatik, amennyi a tanulásunkhoz épp elég. Szerintem ez az igazság. Végső soron.
Vannak olyan tanulások, amik egy életen át tartanak (pl. ha valaki bizonyos betegségekkel születik), ebben az esetben pláne fontos ez a hozzáállás, szerintem. Egy egészséges ember elhitetheti magával egy egész életre, hogy a teremtés csak rajta múlik, és közben megengedheti azt a luxust, hogy nem látja magát (hű de sokan vannak így vele), vagyis nem alázatos. De egy nagy hátránnyal élő ember ezt nem éli túl. Az ilyen hátrányok általában az alázatra tanítanak Ahogy engem is az életem.
Úgyhogy megint át lehet gondolni a fenti modellt. Annak a tükrében, hogy valójában és végső soron a tudatosságunk mértéke számít, ez az amit magunkkal viszünk a túlvilágra, nos, nem igaz, hogy a szellemi fejlődésnek feltétele az anyagi biztonság, sőt, valószínűleg ez teljesen egyéni fejlődési szempont. Kinek mi van előbb, ki mit veszít vagy vagy kap vissza előbb. 🙂 Míg a végén megtanuljuk, hogy semmi sem a mienk. és ráadásul, mindez még mindig semmire sem garancia, mert sorsunk szerint bármilyen szerepet is szánhattunk magunknak, és nem az a lényeg benne, hogy elég e a jussunk benne. leginkább arról lehet felismerni, hogy természetesen és jól érezzük magunkat benne. Jól pedig sok mindenben lehet érezni magunkat – és ez is nagyban függ a szellemi fejlettségünktől.
Vannak és voltak világok, amelyek csak a nélkülözést ismerték. A háborúkban sokat nélkülöztek emberek milliói. talán ott lehetetlen volt boldognak lenni? Megtalálni egy helyet, ahol azt tettük, amit a szívünk diktált, ahol szolgáltunké az élet szolgálatot, szerencsét, segítséget, jókedvet, társakat, barátot, szerelmet, ételt, 8talt adott cserébe? Talán az birtokolja a szellemi erőt, akin az kívül is látszik? Vagy az, aki megéli belül, lett légyen a feladata ápolónőnek lenni a háborúban, vagy hatalommal és bőséggel bánni tudó királynak?
Lehet, hogy nemsokára megtudhatjuk. tartok tőle, hogy a 2012 utáni időszak nem az arannyal futtatott boldogságos fénytestű lebegést tartogatja a számunkra, sokkal inkább káoszt és háborúkat. A fény nem a fényességben látszik, hanem a sötétben.
Én nem hiszek a gondolkodásban, abban, hogy ki lehetne találni, mi az igazság, és modellt lehetne csinálni belőle. nem hiszek abban, hogy ha mindenki jól működne, akkor saját háza, autója és beszélő takarítógépe lenne, ő meg boldogan meditálna és felemelkedne az angyalokkal. Ezek szerintem az elme szüleményei.
Én a tudatosságban és a szeretetben hiszek, abban, hogy bármennyire is fájó, egy sötét kor gyermekeinek születtünk, akiknek az a dolguk, hoyg a legkülönbözőbb körülmények és karmák között találják meg önmagukban és önmaguk által a boldogságot, amelyet szabad döntéseik és vállasaik által manifesztálhatnak ebbe a világba.
Namaszte
Felülről hatékonyabb építkezni
és rombolni is,mind egyéni ,mint társadalmi szinten.A vezető réteg elrohasztásával a sémita népek birodalomalkotó népek munkáját,életét szívták el az ókor óta.A felülről rombolásuk mai példája országunk is.Egyéni szinten is: a gondolataink közt fel sem merült eszme,sosem válik cselekedetünkké.A reklám és oktatás viszont Goebbelsnél is hatékonyabban szívat belénk álvágyakat,amik által vezérelve sorsunk és feladataink mellett vakon elrohanunk. Üdvözlettel : felacso
A működő jóléti állam
például Kanadában és a Skandináv országokban alulról építkezve jött létre, mégpedig szakszervezeti vonalon.
A felülre mutogatás és messiás várás teszi a mai magyar helyzetet impotensé.
Megtanulni közösséget építeni, együtt értéket létrehozni ezért tartom életbevágóan fontosnak.
A birkanyáj is alulról építkezik
újra és újra . A pásztor hagyja ezt , mert tudja , hogy ideje van a nyírásnak ( bár időnként egész nyájakat vágnak le , pl . éghajlatváltozáskor ) , és neki nő a gyapjú . Üdvözlettel : felacso
Ideje van a birkákkal
való azonosulásnak és ideje van a felnőtté válásnak, a felelősség vállalásnak.
Ki mire képes, szerencsére a képességek fejleszthetők. A felnőtté válás az örömteli birkalétet felváltja valami sokkal nehezebbre és sokkal izgalmasabbra.
Igen,
a bográcsban való fővés (átmeneti nehézségek )után a tányérban ránk virrad a Szép Új Világ.(New World Order) Üdvözlettel :felacso
Építeni: felülről lefelé…?
Nagyon tetszik ez a modell, és megjegyzem, hogy én is részben ennek a segítségével ismertem fel dolgokat és kezdtem végre rendbe tudni rakni.
Ma pedig Jézus szavai jutottak eszembe és most, olvasva a blogot az, hogy mintha itt lenne némi ellentmondás. Az jutott eszembe, amikor Jézus azt mondta a szegényeknek, hogy ha változást akarnak (tehát akár az éhezésből való kitörést), akkor ne az anyagiakkal foglalkozzanak. „Aki bízik, annak lesz kenyere is”. Arra biztatott és tanított mindenkit, hogy ne alulról felfelé építkezzen, hanem épp ellenkezőleg: a felső legyen az új alapja az életének: a szeretet, a lélek rendberakása, a bizalom, az „Isten madara” szerep.. Szerintem ez nagyon nem mindegy, hogy értelmezzük ezt a modellt, így-e, vagy úgy, hogy, na előbb megszedem magam, oszt majd mehetek sprit tanulni.
Én Jézusnak hiszek (bár mondom ez a modell sok mindenre rádöbbentett és azóta is alkalmazom), mert nálam is így működött. Először a szellemet kellett megváltoztatni aztán a lélekben rendet kezdeni rakni, míg újra esélyem nem lett a fizikai világom is átrendezni ez alapján a belső változás alapján. Ez a változás nem ad többé teret az egónak. Fokozatosan építi le, de épp oly módon, hogy a „felső” belátásoknak akkora ereje lesz, hogy egyszerűen kipöckölődnek az életben azok a megoldások és utak, amiket egóval kellene keresztül vinni. legalábbis nálam így működik. Ezért állati nehéz, mert az ego szinte sose adja fel, mindén meglátja a lehetőségét az erősödére. de a szellemi erő, a tudatalatti erő, helyenként még a gondolkodás ereje is nagyobb nála.
Namaszte
Meg kéne találnunk az egyensúlyt…
Azt hiszem az útkeresőknek ez az ami a legnagyobb gondot okoz,amiről itt írsz.
A két szélsőséges tanítás,a szellemiek,és az anyagiak/pl. materialista tudomány,vagy Biblia,stb…/
A kettő között kéne valahogy megtalálni az egyensúlyunkat,mert a szellemiek mutatják az utat,az eredetünket és a visszatérésünket,viszont az anyagból kiinduló,és ott tartó tanítások meg arra tanítanak talán,hogy most itt vagyunk,ezt kell megélnünk,nem lehet már most elszakadnunk ettől a világtól.
A szellemi utakat járó ember nagyon hamar beleesik abba a hibába,hogy elszakad az anyagtól,és csak
lebeg,és nem tudja mi az a rengeteg probléma az életében,ami ennek következtében kíséri /az anyagi síkon:)/
Kétségtelen ,hogy a materialista tanításokat meg kell haladni,de nem lehet teljesen elvetni.
Ezt pedig szerintem úgy lehet megtenni,hogy nem elméletekhez ragaszkodunk,mert az ugyanolyan ,
mint a vallásban a dogmák,hanem megpróbáljuk mindenből kivenni az értékeket,és ezeket integrálva
előbb utóbb az emberben mintegy szintézisként lesznek a tanítások,nem elméletekként dogmaként.
Ez hasonló a gondolkodáshoz,hogy az ember aprólékosan külön külön elemzőként látja a e világot, és darabonként rakja össze,vagy analógiásan egyben látja az egészet.
Szerintem erre kéne törekednünk,hogy az egyensúlyt megtaláljuk,és ne essünk át egyik,vagy másik oldalra./Bár amikor az ember mégis ezt teszi,valószínű ,hogy valamiért annak oka van./
Az én személyes hitvallásom az,hogy azért vagyunk itt,hogy a szellem általunk átjárja az anyagot. Mintegy meg ,,istenitse” azt.
Ha azt nézem ,ahogy jöttünk,hogy a szellem alá szállt az anyagba,nekem ez azt mutatja,hogy nekem is személy szerint az a dolgom,hogy bennem a szellem átjárja az anyagot,egy belső alkímia által,felemelve azt.
Én az összes szellemi tanításból ezzel a szintézissel /amiről beszéltem/ ezt vettem le.De ezt nem lehet úgy megcsinálni,hogy elszakadok az anyagtól:)))
Vagyis nagyon nehéz dolgunk van. Újra és újra észre kell venni magunkat,ha túlságosan belemerültünk az egyik síkba,és mindig arra törekedni,hogy valahogy a három síkon ahol egyaránt léteznünk kell,megtaláljuk az egyensúlyunkat.
Hát ez szinte lehetetlen,mert adott intervallumban ,hol itt vagyunk,hol ott:)))
Talán ez lenne az Önmegvalósítás,amikor ez már nem okoz problémát,nem külön-külön éljük ezeket a síkokat,hanem tényleg minden egy./mindhárom síkon egyszerre létezünk/
Azt hiszem ezt csak a szellem tudja megtenni, a nagy Én /bennem/,hogy átjárja és felemeli magába az anyagot,én a kis én azt hiszem annyit tehetek ,,csak” ,hogy törekszem erre,teszek érte,és elhárítok minden akadályt magamban,ami a ,,szellem útjában áll”.
Nagyon meglepnélek…
„Talán ez lenne az Önmegvalósítás,amikor ez már nem okoz problémát,nem külön-külön éljük ezeket a síkokat,hanem tényleg minden egy./mindhárom síkon egyszerre létezünk/”
…ha azt mondanám, hogy mindannyian egyszerre létezünk mindhárom síkon?
„én a kis én azt hiszem annyit tehetek ,,csak” ,hogy törekszem erre,teszek érte,és elhárítok minden akadályt magamban,ami a ,,szellem útjában áll”.”
…és azt, hogy talán ez az egyik legnagyobb hibád? Honnét tudhatnád, mit akar Isten, mi van Neki útban? :))
Nem lepsz meg:)
Neked ez a véleményed,nekem meg az amit leírtam:)
,,…ha azt mondanám, hogy mindannyian egyszerre létezünk mindhárom síkon?”
Nyilván , ez az emberi létezés velejárója. Azért mégis azt mondanám,hogy majd mindannyian
tele vagyunk energetikai blokkokkal,elakadásokkal,a különböző síkokhoz tartozó csakráinknál,és környékén. Arról nem is beszélve,amikor az ember úgy elszakad valamely síktól,hogy szinte teljesen elzárja magát onnan azoktól az életterületektől,azok megélésétől. Legyen ez a fizikai sík,vagy akár a lelki, szellemi. Nem találkoztál még ilyen emberrel? Pedig a problémáink többsége ebből ered,még a betegségeké is.
Abban az értelemben ,amiről én beszéltem,nem nagyon vagyunk egyszerre jelen minden síkon,mert egy lelki,szellemi beállítottságú ember nagyon gyakran eltávolodik az anyagi világtól…ezt kár is ragozni,a legtöbbünk járt már ebben a cipőben./is/
Ugyanakkor vannak olyan emberek,akik olyan fokon bele vannak ,,ragadva ” az anyagba,hogy teljesen elzárják magukat többnyire a szellemi síktól,de vannak akik a lelkitől is.
Ismerek olyan embert ,aki egyszer nagyon szenvedett egy szerelem miatt,és megfogadta,hogy soha többé nem fog szenvedni. A lelke úgy le van zárva,mint egy bombabiztos atombunker.
Azon át nem megy egyetlen érzés,érzelem sem. Szerinted pl. ez az ember ugyan mennyit él meg a lelki síkból?
És mondhatnék még számtalan példát…,amire én gondoltam, persze Te meg nem vagy gondolatolvasó:)
,,…és azt, hogy talán ez az egyik legnagyobb hibád? Honnét tudhatnád, mit akar Isten, mi van Neki útban? :))”
Erre csak azt tudom mondani,inkább az a probléma,ha ezt az ember nem tudja.
Akkor nem sok kapcsolata lehet Önmagával,vagy a ,,felsőbb Énjével”,Istennel,…nevezzük bárhogy.
Ha megkérdezed Szeklicét, ő szerintem érteni fogja miről írtam:)
Igen Éva!
„Neked ez a véleményed,nekem meg az amit leírtam:)”
Igen Éva, természetesen ez így igaz.
Mindössze annyit tennék mellé, hogy ha Isten hegyeket akar velünk elhordatni, akkor eszközt is ad hozzá.
A különböző blokkokról, lezárásokról pedig az a véleményem, hogy minél jobban ragaszkodunk hozzájuk, annál inkább szembetalálkozunk velük az életben.
Egészen addig, amíg le nem tesszük, meg nem haladjuk őket…:)
,,Mindössze annyit tennék mellé, hogy ha Isten hegyeket akar
,,Mindössze annyit tennék mellé, hogy ha Isten hegyeket akar velünk elhordatni, akkor eszközt is ad hozzá.”
Az eszköz is mi vagyunk:)
,,A különböző blokkokról, lezárásokról pedig az a véleményem, hogy minél jobban ragaszkodunk hozzájuk, annál inkább szembetalálkozunk velük az életben.
Egészen addig, amíg le nem tesszük, meg nem haladjuk őket…:)”
Ne haragudj ,de ez a kijelentésed kb. olyan ,mintha én az autószerelésbe akarnék beleszólni.
Ez a blokk dolog,meg lezárások,teljesen automatikus folyamatok,észre sem vesszük. Bizonyos helytelen cselekedeteink,hozzáállásunk,hazugságaink,elfojtásaink következménye.
Akkor derül már ki,amikor egyre több a problémánk és nem tudjuk miért,vagy krónikus betegségek lépnek fel,és sehogy sem gyógyulnak.
Ilyenkor az ember többnyire kezébe veszi a sorsát,és szép lassan kiderül a turpiszság.
/Hogy mit művelt magával,és észre sem vette/
Bár Te ezekben a dolgokban úgysem hiszel. Minek meditálni,meg csakrák,energia, egyebek…:)
Meg kell haladni…hahaha…mintha az úgy menne. Persze,minden a fejben dől el,az igaz,de
az eredményért tenni is kell.
A fejben hányszor eldőlt már,Istenem,és mégis az ember újra és újra bele tud esni ugyanabba a hibába. És bizony ilyen az ember, így van kitalálva,hogy ezeknek a dolgoknak ilyen következményi vannak. És ez még arra is érvényes,aki nem hisz benne:))) Merthogy ő is csak emberből van:)
Az ilyen dolgok már csak egy tökéletesen megvalósított embert nem érintenek. Addig pedig dolgunk van ezzel is. Hinni meg mindenki azt hisz ,amit akar. Természetesen Te is:)))
Évikém…
…javaslom a következő kérdések őszinte megvizsgálását:
1. Hogyan állok a világ tökéletlenségének az elfogadásával?
2. Hogyan állok a magam múltbeli és jelenbeli tökéletlenségének az elfogadásával?
3. Irritál-e a másik ember sikerélménye?
4. Van-e sikerélményem ami szociális forrású?
5. Elégedett vagyok-e a fejlődésem ütemével?
6. Az alapszükségleteim ki vannak-e elégítve?
7. Be tudok-e illeszkedni önmegvalósító közösségbe?
9. Tudok-e illeszkedni bármilyen közösséghez?
10. :))
Ajjaj Józsi!
Úgy tudom ez az oldal már régen másról szól,nem arról,hogy régi sérelmek,elfogadás képtelenség,elfojtott agresszió és társai miatt egy másik emberen ,vagy időnként az egész közösségen éljük ki a frusztrációnkat.
Ez a blog Maslow tanításáról szólna,ahhoz kéne hozzászólni, hozzászólni,nem egy másik embert csesztetni, belekötve minden mondatába.
Az sem zavar,hogy egy másik ember újra leírja, /hátha észreveszed?/,hogy ,,kulcsfontosságú gondolat” az amiért itt egyre bőszebben pattogsz.
Persze az ilyen örökös elégedetlenkedőknek,kötekedőknek nyilván hogy nem az,mert ha az lenne,akkor képesek lennének elfogadni,hogy nem lehet minden ember az ő klónjuk, és nem gondolkodhat úgy mint ők.
A mai napig nem fogadtad el az új Felhasználási feltételeket,folyamatosan ellenkezel, kritizálsz,sértegetsz mindenkit aki nem a Te egyedüli ,megkérdőjelezhetetlen igazságodat vallja. Nem egyszer ezt kiterjesztve minden emberre aki ezen az oldalon ír.
Én ebben a játékodban nem óhajtok részt venni.
Egyedül Te nem vagy képes észrevenni,hogy ez az oldal már nem erről szól.
Nem terápiás oldal! Az meg külön szomorú,hogy még a feltett kérdéseid sem a sajátjaid,és hagyod magadat más által mozgatni.
Kérdezni én is tudok,ráadásul saját kútfőből,nem mást szajkózva.
1.Miért képzeled ,hogy mindentudó,és mindenható vagy?
2.Miért képzeled ,hogy csak egy igazság van,a tiéd?
3.Miért csípi mindenki a szemedet,aki másképp gondolkodik a világról,mint Te?
4.Miért vagy képtelen elfogadni azt ami-,aki más?
5,Miért vált ez ki agressziót belőled,és miért veszed üldözőbe ezeket az embereket?
6.Miért nem próbálod megkeresni,az agressziód valódi okát,vagy ha hangzatosan elveted a meditációt,és hülyeségnek tartod,miért nem vezeted le valami egészséges sporttal?
7.Miért vagy képtelen az Elfogadásra,miért vagy bosszúálló?
8.Ha már ennyire tévedhetetlennek tartod magadat,akkor mégis miért hagyod magadat befolyásolni?/Sajnos nem a párod által,mert az legalább a hasznodra válna./
9.Miért vagy képtelen a VALÓDI SZERETETRE,ami FELTÉTELEK NÉLKÜLI és ELFOGADÁSON alapul.
Örülök Éva, hogy…
…segíthettem megnyitni Benned azt a szelepet, ami Kati hozzászólása után beragadhatott nálad. 🙂
A hozzám intézett kérdéseidre sajnos nem tudok válaszolni, mert semmilyen formában nem érintenek. Az viszont érdekelne, hogy miért gondolod ezeket rólam?
És hogy eleget tegyek a témával kapcsolatos kérésednek is:
Maslow elméletével szemben inkább Rogers-szel értek egyet, aki szerint az önmegvalósítás az alapvető mozgatórugója az egyéni magatartásnak.
Tehát az Ő piramisának az ALAPJA az önmegvalósítás…
Örülök,hogy kedveled Rogerst…
…de akkor a legfontosabbat ,amit mond,miért hagyod figyelmen kívül?
,,Rogers a „feltétel nélküli pozitív elfogadás” módszerét alkalmazza, aminek jelentése egy személy elfogadása „alapvető értékének kétségbevonása nélkül”.
Úgy gondolom,hogyha egy másik ember felvetésére válaszolunk egy közösségi oldalon,akkor magával a felvetéssel kéne törődni,nem pedig a személlyel,hogy ő
milyen,mi ,,a legnagyobb hibája” stb…,ugyanis nem így kéne érvelni,és az igazunkat bizonygatni.
A válaszom tehát neked szólt,mert Te kommunikáltál velem végig személyeskedő gangnemben.
Ha Rogersel értesz egyet,akkor a legfontosabb megállapítását se hagyd figyelmen kívül:)
Még egyszer,hogy szokd:
,,Rogers a „feltétel nélküli pozitív elfogadás” módszerét alkalmazza, aminek jelentése egy személy elfogadása „alapvető értékének kétségbevonása nélkül”. /W/
Sőt! Ezek után már…
…Freud-dal is egyet értek!
(gangnemben) 😀
Jó az észrevétel:)
Ez valóban olyan ,,gangos”stílusú /beszólok,leszólok/ társalgás:)
Bár a két billentyű egymás mellett vala,mégiscsak ez ügyben igaza lehet Freudnak:) Nem egészen mellényúlás ez az elírás:)
Próbáltátok már úgy olvasni a saját hozzászólásaitokat hogy a
Próbáltátok már úgy olvasni a saját hozzászólásaitokat hogy a másoknak feltett kérdéseket önmagatoknak tettétek fel?
Próbáltátok-e már úgy olvasni azokat a hozzászólásaitokat amik másoknak van címezve,hogy az önmagatoknak szól elsödlegesen?
Persze lehet ,,hangosan” illetve izé…nyilvánosan gondolkodni,hátha valakinek jól jön az inspiráció…hm?
Azt reméltem Erika, hogy…
…ez a hozzászólásod csak azért volt, mert felismerted az előzményekben a humort…
De sehol egy kacsintójel! Így azt kell feltételeznem (utánad szabadon), hogy magadra vettél, magadénak érzel valamit,..
Csak nem csináltak Belőled „zombit” a német öregasszonyok?
Egyébként, ha kicsit visszaolvasnál, láthatnád, hogy csak a Kati ajánlását egészítettem ki egy mosollyal…
Tessék Neked is egy jó széles! :)))))
Nem olvastam a hozzászólásokat.
Nem olvastam a hozzászólásokat.
Éva, a fején a szöget!
„Az én személyes hitvallásom az,hogy azért vagyunk itt,hogy a szellem általunk átjárja az anyagot”.
Kulcsfontosságú gondolat. Az emberi struktúra jellegéből adódóan össze tud kötni dimenziókat, ha kiteljesíti minden képességét. Elméletileg pont ez lenne a végcél szerintem is. Örülök, hogy erre megint felhívtad a figyelmet!
,,kulcsfontosságú gondolat”
Szia Lezsu!
Isten ments, hogy bárkinek is felhívjam a figyelmét:)))
Én már rég óta azt vallom,hogy ,,legyen mindenkinek a hite szerint”.Ezért mindig is
csak a magam nevében beszélek,ahogy most is.
Annak viszont -kár lenne tagadnom- nagyon örülök, hogy Te is ugyanígy gondolod.
Az Avatárod is nagyon ,,beszédes”,egy s mást elárul rólad:)
Az a kérdés ,hogy az első,vagy az utolsó lap? Úgy tűnik,nem az első:)
Az én figyelmemet felhívtad, és ennek csak örülni tudok. Pont
Az én figyelmemet felhívtad, és ennek csak örülni tudok. Pont ezt a gondolatot kerestem. Szerintem egyébként az embert addig zavarja a mások másmilyen véleménye, amíg nem tiszta számára a sajátja és bizonygatásra van szüksége önmaga és a többiek előtt.
Aztán van olyan is, amikor már olyan szerencsésen magasról tudja valaki szemlélni a dolgokat, hogy rálátása lesz az egységre, ezáltal akkora „tudatosság-halmaza” lesz, hogy abba már minden belefér. Ilyenkor nemcsak nem idegesít fel többé a másmilyen vélemény, hanem el tudjuk fogadni a mások különböző igazságát, mint ugyanazon egység részigazságait.
Természetesen általánosságban beszélek 🙂
Az ellentmondások
feloldhatóak.
A módszer a szintézis elve.
A tézis ebben az esetben az anyagi jólét megteremtése. Antitézisként állítsuk szembe ezzel a spirituális fejlődést, Isten szeretetét. Hogyan lehet létrehozni a szintézist?
Első lépésként el kell fogadni, hogy ez egy hiedelem, ebben az Univerzumban minden lehetséges. Van rá mód, hogy anyagi jól-létben élve idő és energia jusson a spirituális fejlődésre.
A jól-lét természetesen más minőség mint megszedni magunkat. A pazarlás, a kivagyiságot célzó anyagiasság,
a szerzés örömének mámora összeegyeztethetetlen azzal az igénnyel, hogy harmóniában éljünk a világban.
Elvárjuk-e Istentől a halat vagy megtanuljunk halászni?
Ezt a kérdést is a szintézissel kell feloldani, kérni és befogadni a segítséget, embertől, Istentől, ha annak helye van. Addig, amíg a halászatot elsajátítjuk. Rábízni magunkat a felső vezetésre, hogy a segítség „tananyag” vagy hal formájában köszönt be az életünkbe.
Azt tapasztalom, hogy a bőség mind anyagi, mind lelki és szellemi síkon elérhető és befogadható lehetne. A kereteket az egó szabja szűkre, akarásból, elutasításból és tudatlanságból. Ha az akarás, az elengedés képtelensége az ok, akkor meg kell tanulni elengedni a saját akaratot. Ha az elutasítás az ok, akkor ki kell oldani a blokkokat, amik akadályozzák a megnyílást a bőség befogadására. A tudatlanság esetén pedig tanulnunk, tudatosítanunk kell. Általános érvényű útmutatás helyett a konkrét helyzetre érdemes fókuszálni.
Anyagi javak, mint alap kontra szellemi javak mint alap
Én azért hiszek Jézusnak, mert, mint tudjuk nem az a lényeg, hogy valakinek milyen anyagi javai vannak, hanem, hogy ne azonosítsa magát a gazdagságával, és a szerepeivel, amiből azt nyerte. Mert a szellemi törvény az, hogy nem a következmény, az okozat, az anyag vagy, és a boldogság nem valamiben keresendő, vagy ha igen, legfeljebb önmagadban.
Ha azonosítjuk magunkat az anyagiakkal, akkor az ego azonnal örömmel konstatálja: „boldog vagyok, MERT már van végre munkám, pénzem, gyerekem, kocsim, tehetségem, rendszeresen koncertezek, az milyen nagy dolog, stb….” és az első kudarcnál, ami beesik, máris az ellenpólust éli meg. Már ki is estünk az Isten-kapcsolatból.
Ezért tanítanak a szellemi tanítók arra, hogy ne törődjünk, egy bizonyos szinten és értelemben és módon semmivel, ami mulandó, hogy megtanuljuk a figyelmünket állandóan a múlhatatlan, belső énünkben tartani, a fókuszban, ahonnan feltétel nélkül árad a szeretet, a boldogság, a bőség érzése, amit semmi nem érint, ÉS AMI SEMMITŐL SEM FÜGG. Nagy kísértés a világ az egonak. Könnyű semmi nélkül megtalálni a belső ént – de mindennel együtt… az nem ugyanaz a műfaj.
Az emberi természetből (legalábbis a vaskori emberéből biztosan) fakad, hogy a szenvedésben és nélkülözésben erre sokkal könnyebben ráébred, mint hogy meg tudná ezt tartani a bőségben. Ezért mondta Jézus, hogy a gazdag embereknek sokkal nehezebb bejutni a Mennyországba. Így működik az ego. Azért ő jól tudta a dolgokat. (Persze senki ne képzeljen aszkétának, nem hiszek az aszketizmusban és a lemondásban, legfeljebb átmenetileg – de azt általában az élet is megteszi helyettünk.)
Aztán van egy olyan kérdésem is: akkor mondjuk Jean D’Arc, ha az imái helyett hosszasan meditált volna a bőségen, és feladva mérhetetlen szabadságvágyát erősen elhatározta volna, hogy ő lesz a világ leggazdagabb és legnagyobb jólétben élő asszonya, aki ezután bőkezűen segít a rászorulton, akkor vajon nem a tűzben végezte volna? Ez egy súlyos kérdés.
Szerintem Fülöp Atya nem lehetett más, mint Fülöp Atya, és Jean D1Arc sem lehetett volna más, mint ő, az ő sorsával. Szerintem bármit tesz, nem tudta volna legyőzni azokat a hatalmas erőket és vágyakat önmagában, amelyek az útjára taszították, amelyek miatt megjelent a kegyelem és az erőre való vágy a szívében.
A barátnőm mondott a múltkor egy jót megint. Hogy annyira nem fontos, mi a sorsunk, hogy az már arcátlanság, és annyira az a fontos, hogy HOGYAN éltük meg, hogy az a mindent eldöntő. És ez annyira megdöbbentően igaz, hogy az édesanyja, aki rákban halt meg, ugyanezt az életet leélhette volna úgy, hogy nem ellenkezik és nem akar folyton mást, és nem kényszeríti bele magát dolgokba, és nem hal bele, de végül UGYANARRA A TUDATSZINTRE KERÜL – csak élve.
Ez egy nagyon súlyos megállapítás. Érdemes rajta meditálni.
Szóval én arra jöttem rá, hogy a sok okosság, bölcsesség, modell, pszichológia, önismereti tréning, spirituális megvilágosodás, kanálhajlítgatás, szellemi élmények ésatöbbi ésatöbbi között, a vágyak, az elképzeléseim az életemről, a céljaim, az erőgyűjtésem, a fejlődésem, vagy akár az anyagi igényeim ésatöbbi ésatöbbi között valójában, valószínűleg csak egy a fontos, egyetlenegy: hogy mennyire tudom éberen a tudatomban és a szívemben igazságként megőrizni, hogy mindez mulandó, és állandóan képesnek lenni fájdalom nélkül elengedni, és/vagy félelem és ragaszkodás nélkül megőrizni mindezeket. Ennek a mértéke fogja eldönteni, hogy milyen lesz az életem, bármi is történik velem, bármi is lesz a jussom, jó, vagy rossz, kollektíven, vagy egyedül, akkor is ha gazdagnak kell lennem ehhez, és akkor is ha csak mindig annyi lesz, hogy még élhetek.
Ki tudja, hol lesz rám szükség, ki tudja, milyen formában fogok hozzájutni a szükségleteimhez, és ki tudja, mit fogok adni érte majd cserébe. Ki tudja egyáltalán milyen világ vár ránk a változásban.
Túlságosan ennek az időnek és társadalomnak és az elmúlt néhány évszázadnak sémáiban gondolkodunk többnyire, pedig a tulajdon nem az egyetlen módja az életben-maradásnak, sőt, a gazdagságnak sem. El sem tudjuk képzelni, mennyi más lehetőséget kínálhat az élet, ez az igazság.
Én Jézusra szavazok. 🙂
Namaszte
Önismeret fontossága.
Elvárjuk-e Istentől a halat vagy megtanuljunk halászni? A kérdésben benne rejlik az az alapfeltételezés ,hogy nem én vagyok a hal,és a háló.Üdvözlettel : felacso
Önismeret fontossága.
Elvárjuk-e Istentől a halat vagy megtanuljunk halászni? A kérdésben benne rejlik az az alapfeltételezés ,hogy nem én vagyok a hal,és a háló.Üdvözlettel : felacso
Pontosan
ezért fontos feltenni a kérdést, ha „tudom” mindennel EGY vagyok, mi okozhatna gondot? Ez a tudás filozófia csupán és segítséget a filozófálgatáshoz nyújt, a spirituális úthoz másra van szükség.
Mert megtapasztalni a teljes megnyílást képtelenek vagyunk, egyenlőre.
Hiába tapasztaltam én például soha nem érzett boldogságoz csúcsélményben, az egóm halálfélelmében nem engedte ki a kezéből a gyeplőt 🙂
A mindennapi életben kell megélni a folyamatos megnyílást. Elengedés, befogadás, eggyé válás, tudat tágítás.
A hal, a halász és az Isten problematikaköre, avagy ki a teremtő
Nem várom el, de Istenre hagyom a hal előbukkanásának lehetőségét. Én meg halászok (tanulok halászni 🙂 . Ha van hal, elfogadom, ha nincs, azt is. Ez a kérdés (Isten az univerzum és a 42 :), csak annak a kérdése valójában, hogy el tudjam dönteni, adott pillanatban mi az, ami megváltoztatható általam, és ebben benne legyek, és mi az, ami nem megváltoztatható, és ezt Istenre tudjam hagyni (elengedni, bizalommal.)
Vitatkozhatunk itt arról, vajon mi teremtjük e meg a gazdagságot magunknak, vajon valójában van e ekkora hatalmunk a gazdagságunk mértékének meghatározása felett az életben, vagy tévedés az egész, vajon meghatározhatja e ezt a kérdést a sorsunk és mennyire, de valójában szerintem csak annak a harmóniának a két ellenpólusán lovagolunk, hogy mi az ami felett éppen befolyásunk van, és mi az ami felett nem.
Ezért, ahogy épp a napokban jöttem rá, a „Nem én vagyok a teremtő, hanem az Isten” és a „Isten nem egy személy, és nem tesz meg helyettem semmi, én vagyok az, akinek tennie kell, hogy ő is tehesse a dolgát” hitvallások valójában ugyanúgy két ellenpólus, mint annyi más, amikről már itt vitáztunk.
És valószínűleg épp azért léteznek, mert a kettő között van az igazság. Hogy legyen bennem alázat (nem én vagyok a teremtő, hanem Isten), ez csak ennyit jelent. Hogy ne vetítsem ki a saját erőm az Univerzumra, mert az nem fog működni( Meg kell tennem amit meg kel tennem, különben nem működik a teremtés) ez meg csak ennyit.
Hogy az ego értelmezésében egyik sem igaz. Ezért vitatkoznak a vallásosok az önmegvalósítósokkal. Mert abban nagyon is igazuk van, hogy nem Mi vagyunk a teremtők olyan értelemben, hogy a mi feladatunknak véljük azt is, ami valójában éppen nem a hatáskörünk. Tudni kell elengedni is. Ugyanakkor természetesen a másik szélsőség sem igaz, amelyben ezt a mi erőnket nem használjuk, mert teljes egészében az Istentől várjuk a sült galambot – ezért vitatkoznak az önmagvalósítósok a vallásosokkal. 🙂
Pedig valójában a kettő harmóniája az igazság. 🙂
Meg kell tanulnunk halászni, bízni tudni, hogy Isten küldi a halat, és ha nem, akkor alázattal elfogadni. És akkor annyi szállíttatik, amennyi a tanulásunkhoz épp elég. Szerintem ez az igazság. Végső soron.
Vannak olyan tanulások, amik egy életen át tartanak (pl. ha valaki bizonyos betegségekkel születik), ebben az esetben pláne fontos ez a hozzáállás, szerintem. Egy egészséges ember elhitetheti magával egy egész életre, hogy a teremtés csak rajta múlik, és közben megengedheti azt a luxust, hogy nem látja magát (hű de sokan vannak így vele), vagyis nem alázatos. De egy nagy hátránnyal élő ember ezt nem éli túl. Az ilyen hátrányok általában az alázatra tanítanak Ahogy engem is az életem.
Úgyhogy megint át lehet gondolni a fenti modellt. Annak a tükrében, hogy valójában és végső soron a tudatosságunk mértéke számít, ez az amit magunkkal viszünk a túlvilágra, nos, nem igaz, hogy a szellemi fejlődésnek feltétele az anyagi biztonság, sőt, valószínűleg ez teljesen egyéni fejlődési szempont. Kinek mi van előbb, ki mit veszít vagy vagy kap vissza előbb. 🙂 Míg a végén megtanuljuk, hogy semmi sem a mienk. és ráadásul, mindez még mindig semmire sem garancia, mert sorsunk szerint bármilyen szerepet is szánhattunk magunknak, és nem az a lényeg benne, hogy elég e a jussunk benne. leginkább arról lehet felismerni, hogy természetesen és jól érezzük magunkat benne. Jól pedig sok mindenben lehet érezni magunkat – és ez is nagyban függ a szellemi fejlettségünktől.
Vannak és voltak világok, amelyek csak a nélkülözést ismerték. A háborúkban sokat nélkülöztek emberek milliói. talán ott lehetetlen volt boldognak lenni? Megtalálni egy helyet, ahol azt tettük, amit a szívünk diktált, ahol szolgáltunké az élet szolgálatot, szerencsét, segítséget, jókedvet, társakat, barátot, szerelmet, ételt, 8talt adott cserébe? Talán az birtokolja a szellemi erőt, akin az kívül is látszik? Vagy az, aki megéli belül, lett légyen a feladata ápolónőnek lenni a háborúban, vagy hatalommal és bőséggel bánni tudó királynak?
Lehet, hogy nemsokára megtudhatjuk. tartok tőle, hogy a 2012 utáni időszak nem az arannyal futtatott boldogságos fénytestű lebegést tartogatja a számunkra, sokkal inkább káoszt és háborúkat. A fény nem a fényességben látszik, hanem a sötétben.
Én nem hiszek a gondolkodásban, abban, hogy ki lehetne találni, mi az igazság, és modellt lehetne csinálni belőle. nem hiszek abban, hogy ha mindenki jól működne, akkor saját háza, autója és beszélő takarítógépe lenne, ő meg boldogan meditálna és felemelkedne az angyalokkal. Ezek szerintem az elme szüleményei.
Én a tudatosságban és a szeretetben hiszek, abban, hogy bármennyire is fájó, egy sötét kor gyermekeinek születtünk, akiknek az a dolguk, hoyg a legkülönbözőbb körülmények és karmák között találják meg önmagukban és önmaguk által a boldogságot, amelyet szabad döntéseik és vállasaik által manifesztálhatnak ebbe a világba.
Namaszte
Felülről hatékonyabb építkezni
és rombolni is,mind egyéni ,mint társadalmi szinten.A vezető réteg elrohasztásával a sémita népek birodalomalkotó népek munkáját,életét szívták el az ókor óta.A felülről rombolásuk mai példája országunk is.Egyéni szinten is: a gondolataink közt fel sem merült eszme,sosem válik cselekedetünkké.A reklám és oktatás viszont Goebbelsnél is hatékonyabban szívat belénk álvágyakat,amik által vezérelve sorsunk és feladataink mellett vakon elrohanunk. Üdvözlettel : felacso
A működő jóléti állam
például Kanadában és a Skandináv országokban alulról építkezve jött létre, mégpedig szakszervezeti vonalon.
A felülre mutogatás és messiás várás teszi a mai magyar helyzetet impotensé.
Megtanulni közösséget építeni, együtt értéket létrehozni ezért tartom életbevágóan fontosnak.
A birkanyáj is alulról építkezik
újra és újra . A pásztor hagyja ezt , mert tudja , hogy ideje van a nyírásnak ( bár időnként egész nyájakat vágnak le , pl . éghajlatváltozáskor ) , és neki nő a gyapjú . Üdvözlettel : felacso
Ideje van a birkákkal
való azonosulásnak és ideje van a felnőtté válásnak, a felelősség vállalásnak.
Ki mire képes, szerencsére a képességek fejleszthetők. A felnőtté válás az örömteli birkalétet felváltja valami sokkal nehezebbre és sokkal izgalmasabbra.
Igen,
a bográcsban való fővés (átmeneti nehézségek )után a tányérban ránk virrad a Szép Új Világ.(New World Order) Üdvözlettel :felacso
„Ki mire képes, szerencsére a képességek fejleszthetők.”
A ki
„Ki mire képes, szerencsére a képességek fejleszthetők.”
A ki mire kepesen mulik, h mennyire fejleszthetok a kepessegek. A velunk szuletett kepessegeinknek, majd a teljesebb fogalmi megertesre tekintettel kepessegeinknek es tudasunknak megfeleoen alakul az eletunk. Mikozben a ketto egy, tudati tartam, tehat annak megfeleloen alakulunk es alakul a kulvilag is. (Szandekosan valasztottam kette, az illuzio en es az illuzio vilag egy.) Tehat senki sem kepes nem a kepessegeinek/tudasanak megfeleloen elni, fejlodni – kepessegeket fejleszteni.
A Maslowot piramisrol pedig, lehet ugy is szemlelni, h mig kielegited a szuksegleteket, addig is fejlodsz, mikozben elered az ujabb es ujabb celjaidat. A kulonbozo szuksegleteknel kulonbozoek a celokhoz vezeto utak. Talan akkor elegult ki a szukseglet, ha elerted a kul. fejlodesi allomasokat, az hatarozza meg h mennyi az eleg.
Ez a megallapitasom pedig nem foglalja magaba minden szintjet, de az onmegvalosito onnan is felismerheto, h muvesz es nagy racionalis gondolkodo egyben. Az en esetemben pl. „ruhazati attervezes” es filmkritika iras volt, amig felul nem emelkedtem ezeken (kb. 5 ev kellett) es IT majd mernoki szak (a ketto egyutt 8 ev), amiknek koszonhetoen fejlodott ki a racionalis gondolkodasom is. (Az 5 es a 8 ev egybeesett, tehat osszesen 8 ev.) A racionalis gondolkodas es az esztetikai erzek meg nem minden, viszont kozben rugalmasabba valunk (rugalmas allaspontok!), konnyebben megnyilunk (nyitottsag!) a lenyegre, akar a filozofiai akar a pszichologiai iranyzatokra, onmagunk megismeresere.
Foleg azok szoktak a Maslow piramisba belekotni, akik valojaban meg nem onmegvalositok. Elkepzelheto az is, h pl. az esztetikai resz nem mindenkinel alakul ki, viszont akkor az ahhoz tartozo kepessegek csokevenyesek.
Atgondolva, viszonylag ertheto, az ember kielegiti a legalso szintet a fejlett tarsadalmakban igen konnyen, a masodik szinten ragad a tobbseg, vagyis a kovetkezo szintbe/szintekbe is belekezd, de energiainak egy reszet mindig ide kell forditania, mert nincsenek meg a kepessegei/tudasa, nem hasznal modszereket, h felelemnelkulive valljon, az elmevel azonosulva allando felelmei vannak akar anyagiaktol, akar betegsegtol… A harmadik szint elerheto egy szereto csaladdal, boldog parkapcsolattal, baratokkal, sokan kielegitik, he nem is a tobbseg. A valahova tartozasba beleszuletik, egy nemzethez tartozik, valamint az oktatas altal csoportosul, majd a munkaja es elfoglaltsaga altal is. Meg az esztetikai szintet emelnem ki, a mai nyugati tipusu embert szoktak esztetikai tudatszinten elonek is nevezni (nem csak a nyugati tipusut). Igy szocializalodik, a tobbseg trendeket, divatokat kovet, majd egy kisebbsegnek esze agaban sem lesz kovetni azokat, azokon felulemelkedik, egyeniseg lesz. De legtobben leragadnak az „egyenisegmentes” iranyzatok kovetesenel. Reszleges a fejtegetesem, de ennyi jutott eszembe, ami megkonnyiti az atlagember, a tobbseg ertelmezeset, megerteset.
Tobben is irtak az anyagi jolet megteremteserol. Az „eleget”kell megteremeteni, de a kul. fejlodesi szakaszokban valtozik az eleg merteke, egy szint folott fokozatosan csokken. Komfort zonaban elo „fejlett embernek” (nem a jelenlegi Magyarorszagon) eleg 2-3 napot „penzt keresnie” hetente, h kielegitse az eleget. Egy kornyezettudatos ember mar csak a letszuksegleteit elegiti ki, az a legkornyezettudatosabb. Raadasul a tudatos vasarlas is idot/energit vesz el a fontosabb teruletektol. A „fejlett ember” a jelenben el, nem aggodik azon, h h lesz penze a jovoben, mire, minek az elegen felul? Nincs szuksege nagy hazra, autora, sot meg hazra sem, az is egyfajta birtoklasi vagy, raadasul oda is koti, korlatozza szabadsagat.
Ez nem jelenti azt, ha a penz vagy a jolet rossz. A penz mellektermek es nem cel. Az onmegvalosito eleteben is megjelenhet a jolet, de nem azt celozza meg.
Köszönöm
a hozzászólásodat.
A racionális gondolkodó és a művész harmóniája a személyiségen belül, nagyon jó téma. Tükrözi a blogom témáját, hol tartunk valójában? Amivel EGGYé váltunk az a mienk. Az összes eddigi hozzászólás ismeretében érdemes áttekinteni, mi került a felszínre és miért.
Racionalitás nélkül lehetetlen meghaladni a játszmákat és felismerni a valódi szükségleteket. A művészet viszont kulcs a másik agyféleke megnyitásához.
A művészet megnyitja a tudatalattit, kapcsolatot teremt az isteni minőséggel. Az érzelmi gyógyulás, az önkifejezés elképzelhetetlen zene, képzőművészet és tánc nélkül.
A tudatalattiban van a játszmák, a rosszul működő szerepek érzelmi bázisa.
Az önmegvalósító ember a saját belső világát alakítja át és ez közvetlenül kihat a környezetére is. A legfontosabb felismerni, nekem attól lesz jó, ha kioldom a belső okokat. Racionalitás.
A problémák legfontosabb forrásának azt látom, hogy az elakadások során az érzelmi, az anyagi és a szellemi területet zavarosan összemosódik.
Ha a létszükségletek kielégítését nézzük, ha valaki érzelmi alapon nyugvó mártír játszmában van benne, annak ezt kell feloldani. Diszharmónia esetén pontosan annyi pénze, anyagi java van az embernek, amilyen játszmával viszonyul a társadalomhoz. A bűnösséggel történő tudat alatti azonosulás vezekléshez vezet, kizárja a jólétet.
Ha a játszma a Rúgj belém légy szíves, akkor teátrális felhangokkal bővelkedik. Szemben a Szegény én játszma csöndes panaszáradatával.
Érzelmi és szellemi zűrzavar az oka a vallásos hittérítők játszmájának, a Mindenki milyen hülye/gonosz/alávaló bűnös itt, hát hiába is vagyok én ennyire okos/szent/ártatlan stb. néven definiált játszmának. Az önmegvalósító ember elfogadja a hit szükségességét az alacsonyabb tudatossági fokon. Ezért marad a saját területén, messzire elkerülve a vallásos fórumokat.
Akinek inge magára veheti a Meg nem értettség és a Te vagy a hibás amiért nekem rossz játszmabeli szerepeket.
Könnyen észre lehet venni az érzelmek bemosódását, ha világnézeti és hiedelem rendszeri vitákról van szó. Tisztán látás magasabb szintre emelkedve jöhet létre, feldolgozva a saját érzelmi töltetünket. Ebben segítséget pártatlan, objektív segítő tud nyújtani. Az érzelmileg elfogult barátok erősítik és fenntartják a rossz mintázatot. A játszma bántó, követelőző, személyeskedő szereplője pedig túlreagálásokat generál.
A kompenzáció a helyzeten ront. Ahelyett hogy a tudatosítás fel lenne vállalva a lemaradt terülten, az elfojtott csalódások, sérelmek, dühök által motivált, alul vagy éppen felülértékelésben leledző személyiség, a játszmákon keresztül próbálja meg a többi embertől elvenni amit megteremtenie kellene saját magának. Ezt a fő kérdés, véleményem szerint. Elvenni, vagy teremteni. Ha valaki elismerésre vágyik, megkapja ha a helyén van és a dolgát jól csinálja. Helyén kezeli a hízelgést, a játszma neve, Te olyan szupika vagy és én olyan vagyok mint te, emellett a másik ember lenyomását, bírálatát is meghaladta már, a helyére az elfogadás került. Érzelmi fogantyúi amivel játszmába berángatható lenne leváltak róla.
A megoldás külön választani a felszíni kommunikációt és a tudatalatti kommunikációt. Objektív, tapasztalt segítséget kérve, amennyiben a megrekedés hónapok óta fennáll.
„Ki mire képes, szerencsére a képességek fejleszthetők.”
A ki
„Ki mire képes, szerencsére a képességek fejleszthetők.”
A ki mire kepesen mulik, h mennyire fejleszthetok a kepessegek. A velunk szuletett kepessegeinknek, majd a teljesebb fogalmi megertesre tekintettel kepessegeinknek es tudasunknak megfeleoen alakul az eletunk. Mikozben a ketto egy, tudati tartam, tehat annak megfeleloen alakulunk es alakul a kulvilag is. (Szandekosan valasztottam kette, az illuzio en es az illuzio vilag egy.) Tehat senki sem kepes nem a kepessegeinek/tudasanak megfeleloen elni, fejlodni – kepessegeket fejleszteni.
A Maslowot piramisrol pedig, lehet ugy is szemlelni, h mig kielegited a szuksegleteket, addig is fejlodsz, mikozben elered az ujabb es ujabb celjaidat. A kulonbozo szuksegleteknel kulonbozoek a celokhoz vezeto utak. Talan akkor elegult ki a szukseglet, ha elerted a kul. fejlodesi allomasokat, az hatarozza meg h mennyi az eleg.
Ez a megallapitasom pedig nem foglalja magaba minden szintjet, de az onmegvalosito onnan is felismerheto, h muvesz es nagy racionalis gondolkodo egyben. Az en esetemben pl. „ruhazati attervezes” es filmkritika iras volt, amig felul nem emelkedtem ezeken (kb. 5 ev kellett) es IT majd mernoki szak (a ketto egyutt 8 ev), amiknek koszonhetoen fejlodott ki a racionalis gondolkodasom is. (Az 5 es a 8 ev egybeesett, tehat osszesen 8 ev.) A racionalis gondolkodas es az esztetikai erzek meg nem minden, viszont kozben rugalmasabba valunk (rugalmas allaspontok!), konnyebben megnyilunk (nyitottsag!) a lenyegre, akar a filozofiai akar a pszichologiai iranyzatokra, onmagunk megismeresere.
Foleg azok szoktak a Maslow piramisba belekotni, akik valojaban meg nem onmegvalositok. Elkepzelheto az is, h pl. az esztetikai resz nem mindenkinel alakul ki, viszont akkor az ahhoz tartozo kepessegek csokevenyesek.
Atgondolva, viszonylag ertheto, az ember kielegiti a legalso szintet a fejlett tarsadalmakban igen konnyen, a masodik szinten ragad a tobbseg, vagyis a kovetkezo szintbe/szintekbe is belekezd, de energiainak egy reszet mindig ide kell forditania, mert nincsenek meg a kepessegei/tudasa, nem hasznal modszereket, h felelemnelkulive valljon, az elmevel azonosulva allando felelmei vannak akar anyagiaktol, akar betegsegtol… A harmadik szint elerheto egy szereto csaladdal, boldog parkapcsolattal, baratokkal, sokan kielegitik, he nem is a tobbseg. A valahova tartozasba beleszuletik, egy nemzethez tartozik, valamint az oktatas altal csoportosul, majd a munkaja es elfoglaltsaga altal is. Meg az esztetikai szintet emelnem ki, a mai nyugati tipusu embert szoktak esztetikai tudatszinten elonek is nevezni (nem csak a nyugati tipusut). Igy szocializalodik, a tobbseg trendeket, divatokat kovet, majd egy kisebbsegnek esze agaban sem lesz kovetni azokat, azokon felulemelkedik, egyeniseg lesz. De legtobben leragadnak az „egyenisegmentes” iranyzatok kovetesenel. Reszleges a fejtegetesem, de ennyi jutott eszembe, ami megkonnyiti az atlagember, a tobbseg ertelmezeset, megerteset.
Tobben is irtak az anyagi jolet megteremteserol. Az „eleget”kell megteremeteni, de a kul. fejlodesi szakaszokban valtozik az eleg merteke, egy szint folott fokozatosan csokken. Komfort zonaban elo „fejlett embernek” (nem a jelenlegi Magyarorszagon) eleg 2-3 napot „penzt keresnie” hetente, h kielegitse az eleget. Egy kornyezettudatos ember mar csak a letszuksegleteit elegiti ki, az a legkornyezettudatosabb. Raadasul a tudatos vasarlas is idot/energit vesz el a fontosabb teruletektol. A „fejlett ember” a jelenben el, nem aggodik azon, h h lesz penze a jovoben, mire, minek az elegen felul? Nincs szuksege nagy hazra, autora, sot meg hazra sem, az is egyfajta birtoklasi vagy, raadasul oda is koti, korlatozza szabadsagat.
Ez nem jelenti azt, ha a penz vagy a jolet rossz. A penz mellektermek es nem cel. Az onmegvalosito eleteben is megjelenhet a jolet, de nem azt celozza meg.
Köszönöm
a hozzászólásodat.
A racionális gondolkodó és a művész harmóniája a személyiségen belül, nagyon jó téma. Tükrözi a blogom témáját, hol tartunk valójában? Amivel EGGYé váltunk az a mienk. Az összes eddigi hozzászólás ismeretében érdemes áttekinteni, mi került a felszínre és miért.
Racionalitás nélkül lehetetlen meghaladni a játszmákat és felismerni a valódi szükségleteket. A művészet viszont kulcs a másik agyféleke megnyitásához.
A művészet megnyitja a tudatalattit, kapcsolatot teremt az isteni minőséggel. Az érzelmi gyógyulás, az önkifejezés elképzelhetetlen zene, képzőművészet és tánc nélkül.
A tudatalattiban van a játszmák, a rosszul működő szerepek érzelmi bázisa.
Az önmegvalósító ember a saját belső világát alakítja át és ez közvetlenül kihat a környezetére is. A legfontosabb felismerni, nekem attól lesz jó, ha kioldom a belső okokat. Racionalitás.
A problémák legfontosabb forrásának azt látom, hogy az elakadások során az érzelmi, az anyagi és a szellemi területet zavarosan összemosódik.
Ha a létszükségletek kielégítését nézzük, ha valaki érzelmi alapon nyugvó mártír játszmában van benne, annak ezt kell feloldani. Diszharmónia esetén pontosan annyi pénze, anyagi java van az embernek, amilyen játszmával viszonyul a társadalomhoz. A bűnösséggel történő tudat alatti azonosulás vezekléshez vezet, kizárja a jólétet.
Ha a játszma a Rúgj belém légy szíves, akkor teátrális felhangokkal bővelkedik. Szemben a Szegény én játszma csöndes panaszáradatával.
Érzelmi és szellemi zűrzavar az oka a vallásos hittérítők játszmájának, a Mindenki milyen hülye/gonosz/alávaló bűnös itt, hát hiába is vagyok én ennyire okos/szent/ártatlan stb. néven definiált játszmának. Az önmegvalósító ember elfogadja a hit szükségességét az alacsonyabb tudatossági fokon. Ezért marad a saját területén, messzire elkerülve a vallásos fórumokat.
Akinek inge magára veheti a Meg nem értettség és a Te vagy a hibás amiért nekem rossz játszmabeli szerepeket.
Könnyen észre lehet venni az érzelmek bemosódását, ha világnézeti és hiedelem rendszeri vitákról van szó. Tisztán látás magasabb szintre emelkedve jöhet létre, feldolgozva a saját érzelmi töltetünket. Ebben segítséget pártatlan, objektív segítő tud nyújtani. Az érzelmileg elfogult barátok erősítik és fenntartják a rossz mintázatot. A játszma bántó, követelőző, személyeskedő szereplője pedig túlreagálásokat generál.
A kompenzáció a helyzeten ront. Ahelyett hogy a tudatosítás fel lenne vállalva a lemaradt terülten, az elfojtott csalódások, sérelmek, dühök által motivált, alul vagy éppen felülértékelésben leledző személyiség, a játszmákon keresztül próbálja meg a többi embertől elvenni amit megteremtenie kellene saját magának. Ezt a fő kérdés, véleményem szerint. Elvenni, vagy teremteni. Ha valaki elismerésre vágyik, megkapja ha a helyén van és a dolgát jól csinálja. Helyén kezeli a hízelgést, a játszma neve, Te olyan szupika vagy és én olyan vagyok mint te, emellett a másik ember lenyomását, bírálatát is meghaladta már, a helyére az elfogadás került. Érzelmi fogantyúi amivel játszmába berángatható lenne leváltak róla.
A megoldás külön választani a felszíni kommunikációt és a tudatalatti kommunikációt. Objektív, tapasztalt segítséget kérve, amennyiben a megrekedés hónapok óta fennáll.
A belső béke 11-jele
1. Spontán gondolkodásra és cselekvésre való hajlam, ahelyett, hogy a múlt félelmeiből és tapasztalataiból keresnél válaszokat
2. Félreérthetetlen képesség arra, hogy élvezz minden pillanatot
3. Elveszíted az érdeklődésed azzal kapcsolatban, hogy mások cselekedeteit megfejtsd, megmagyarázd
4. Elveszíted az érdeklődésedet a konfliktusok iránt
5. Elveszíted az aggódásra való képességedet (ez egy igen erős jel)
6. Gyakori hálaérzet és az életed minden pillanatának értékelése
7. Gyakori elégedettség-érzés csak azért, mert létezel
8. Örömérzet a másokkal és a természettel való kapcsolódáskor
9. Gyakori mosolygás (általában különösebb ok nélkül)
10. Növekvő tendencia arra, hogy hagyod a dolgokat megtörténni, ahelyett, hogy te akarnád őket megtenni, kézben tartani minden áron
11. Megnövekedett fogékonyság a többiek felől áradó szeretetre, éppúgy, mint a kontrollálhatatlan vágy erősödése, hogy viszontszeresd őket
A részlet forrása: http://www.harmonet.hu/psziche/61902-a-belso-beke-11-jele.ht
Kicsit nevettem amikor ezt olvastam, mert jól jellemzi, hogy
Kicsit nevettem amikor ezt olvastam, mert jól jellemzi, hogy mennyire túl tudjuk bonyolítani a dolgokat.
A Belső béke 11 jele 🙂 Ha az ember igazán realizált, akkor a dolog ennél egyszerűbb, mert véleményem szerint a belső békének egyetlen és csakis egyetlen jele van:
Érzed, hogy a belsődben Béke van
Mert azt az ember érzi kérem szépen és tapaszalja… nem szükség ott „jelekre”, hogy meghatározzuk. Ha mégis akkor az nem teljesen belső béke. Ennyi… 🙂
Azt a hozzáállást tartom helyesnek
amikor a humorizálás és a kritizálás mellett ( ideális esetben teljesen mellőzve azt ) találunk egy jelenségben, hozzászólásban, történetben pozitív, előrevivő dolgot is.
Tehát ha a belső békét valaki eddig még nem élte át, vagy elveszítette és keresi hogyan kaphatná vissza, a felsorolásból áttekintheti mi az oka. Az okok ismerete nélkül hogyan lehetne megtalálni a megoldásokat? Max vak tyúk is talál szemet alapon.
A másik vitathatatlan előny, leszögezhetjük, hogy ha azt tapasztalja valaki, hogy manipulálják, megpróbálják megfélemlíteni, kritizálják, elfogadhatatlannak tartják, akkor a másik ember tuti kibillent a 11 pont bármelyikéből, a saját belső békéjéből. Elég hát annyit mondani az illetőnek, felejtsd el azt az ál erkölcsi fölényedet, hogy Te a saját belső békédből prédikálsz. Tégy rendet a saját világodban, élvezd és érezd át a harmóniát a világgal.
Ademon hozzászólásából azt érzem hogy „kicsit kineveti” az első osztályosok szamár vezetőjét, mert kompenzálni szeretné azt, hogy van olyan terület az életében, ahol kevésnek bizonyult, ennek a feszültségét kellene feloldani, a gyökér okait a problémának. Bevállalni az esendőséget, megtapasztalni az empátiát.
A 8-as pont sajátos értelmezése 🙂 az másokhoz való örömteli kapcsolódás a másik kinevetésével. Elég messze van az együtt nevetéstől, ugye?
Ezek a kérdések az önáltatás ellen vannak.
Bár aki nem őszinte magához,úgysem teszi fel magának ezeket. Sokkal kényelmesebb egyetlen hatalmas IGEN,hogy én aztán…márpedig…
Mert ha mégis felteszi magának az ember ezeket ,esetleg kiderülhet,hogy több téren is sérült az a
belső béke:)
Szóval ezek a kérdések/is/,az önbecsapásainkra igyekeznek felhívni a figyelmet.
Nevetni pedig bármin lehet. Főleg,ha az ember hárít. A zavarának első jele,legtöbbször a nevetés.
Ilyenkor a kérdések -úgy tűnik- célba találtak:)
A válaszom természetesen nem személy szerint neked szól,hanem egy ,jelenségnek”
Amikor kényelmesebb,biztonságosabb az önáltatás,minthogy megvizsgáljunk valamit.
Ami pedig a realizációt illeti,abban egyetértek. Egy valóban realizált embernek ilyen kérdésekre már valóban semmi szüksége. Na de hol vagyunk mi attól???:)))
Nagyon fontos
őszintén bevállalni hol tartunk. A másik legalább olyan fontos kérdés hogy haladunk-e vagy pedig megrekedtünk? A harmadik pedig el tudjuk-e fogadni és szeretni magunkat a fejlődésünk meghatározott pontján elfogadva teljesen azt ahol tartunk és elfogadva azt hogy az átalakulás fájdalmas és időt vesz igénybe?
Két féle megoldási módot követnek az emberek. Az egyik, találni olyan embert, aki az adott területen realizált, példa értékű életet él, kérni segítséget, elfogadni az, követni az iránymutatást. Azt meglátni és megtalálni a világban ami fejlettebb, előre mutató, igazi megoldás az adott problémára. Megtalálni a Mester, aki elfogad a tanítványának. A terapeutát, aki támaszt nyújt amíg az öngyógyító folyamatok beindulnak.
A másik „megoldás” megrekedni és folyamatos játszmázásba bonyolódni, a másikra mutogatni. Szerezni ezáltal átmeneti nyereségeket. Konzerválva a problémákat. Függőségek mögé rejteni el a valódi szükségleteket.
Tudom-e mi a feltétel nélküli szeretet?
Tudom-e magam feltétel nélkül szeretni?
El tudom-e magam fogadni olyannak amilyen valójában vagyok?
Ezek nélkül a környezet visszajelzése elutasítás, kritika, gúny, lenyomás stb. Ami a karmikus kör miatt szépen cirkulálni kezd, oda-vissza vég nélkül.
A felelősség felvállalása a felnőtté válás pillanata az, amikor a másik embertől függetlenül kilépek a játszma rendszeréből.
Van a Sanyinak egy nagyon jó meditációja erre, keresd meg a saját belső világodban, amire szükséged van, és add meg magadnak! Válj eggyé vele! Amivel egy vagy, azt már senki nem veheti el tőled. Elveszteni csak azt tudod, ami soha nem volt a tied…
Tökéletesen egyetértek…
…a leírtakkal. Elméletben szinte mindannyian erre törekszünk, mert a belátás többnyire megvan.
Sokszor az elfogadás is.
Szerintem az eggyé válás a legnehezebb,arról legtöbbször csak azt hisszük,hogy megtörtént.
A változás
elakadása esetén az őszinteség segít belátni, egyedül nem megy. A Sanyi középpontba helyezte újra az őszinteség témáját.
Véleményem szerint ha az elakadás oka olyan blokk, amit egyedül lehetetlen kioldani érdemes lenne egy Rogersi módszerrel dolgozó szakemberhez fordulni.
A végére a sok kérdésből egyetlen maradt 🙂
Fontos vagy saját magadnak?
Őszintén 🙂
Rogers a feltétel nélküli elfogadást helyezte a középpontba, a lényege a módszerének az, hogy a támogató és elfogadó közegben a lélek megnyílik végre elfogadja a saját személyiségét olyannak amilyen. Ezzel megteremti az alapját annak, hogy személyiség felismerje hogy eddig feltételekhez kötötten volt képes önmagát elfogadni és szeretni. Tükrözi az adott ember gondolatait, érzéseit, minősítés és bírálat nélkül. Elérve azt, hogy az meglássa az igazságot és felismerései legyenek önmagáról. A feltétel nélküli elfogadás az alap, amire építkezhet aztán stabilan az önmegvalósítás.
Ez igaz, hogy érzed, hogy éppen Béke van, de szerintem ha
Ez igaz, hogy érzed, hogy éppen Béke van, de szerintem ha összeszedünk pár pozitív jelet a gyakorlatból (akár 11-et, akár más számút), az segíthet abban is, hogy megtaláld azokat a pontokat, amin ha segítesz a gyakorlatban, akkor könnyebben eléred a Békét. 🙂 Még bennem sincs meg minden téren. Pl. hajlamos vagyok aggódni. De legalább tudom, hogy itt van valami, amivel foglalkozni kellene.
A belső béke 11-jele
1. Spontán gondolkodásra és cselekvésre való hajlam, ahelyett, hogy a múlt félelmeiből és tapasztalataiból keresnél válaszokat
2. Félreérthetetlen képesség arra, hogy élvezz minden pillanatot
3. Elveszíted az érdeklődésed azzal kapcsolatban, hogy mások cselekedeteit megfejtsd, megmagyarázd
4. Elveszíted az érdeklődésedet a konfliktusok iránt
5. Elveszíted az aggódásra való képességedet (ez egy igen erős jel)
6. Gyakori hálaérzet és az életed minden pillanatának értékelése
7. Gyakori elégedettség-érzés csak azért, mert létezel
8. Örömérzet a másokkal és a természettel való kapcsolódáskor
9. Gyakori mosolygás (általában különösebb ok nélkül)
10. Növekvő tendencia arra, hogy hagyod a dolgokat megtörténni, ahelyett, hogy te akarnád őket megtenni, kézben tartani minden áron
11. Megnövekedett fogékonyság a többiek felől áradó szeretetre, éppúgy, mint a kontrollálhatatlan vágy erősödése, hogy viszontszeresd őket
A részlet forrása: http://www.harmonet.hu/psziche/61902-a-belso-beke-11-jele.ht
Kicsit nevettem amikor ezt olvastam, mert jól jellemzi, hogy
Kicsit nevettem amikor ezt olvastam, mert jól jellemzi, hogy mennyire túl tudjuk bonyolítani a dolgokat.
A Belső béke 11 jele 🙂 Ha az ember igazán realizált, akkor a dolog ennél egyszerűbb, mert véleményem szerint a belső békének egyetlen és csakis egyetlen jele van:
Érzed, hogy a belsődben Béke van
Mert azt az ember érzi kérem szépen és tapaszalja… nem szükség ott „jelekre”, hogy meghatározzuk. Ha mégis akkor az nem teljesen belső béke. Ennyi… 🙂
Azt a hozzáállást tartom helyesnek
amikor a humorizálás és a kritizálás mellett ( ideális esetben teljesen mellőzve azt ) találunk egy jelenségben, hozzászólásban, történetben pozitív, előrevivő dolgot is.
Tehát ha a belső békét valaki eddig még nem élte át, vagy elveszítette és keresi hogyan kaphatná vissza, a felsorolásból áttekintheti mi az oka. Az okok ismerete nélkül hogyan lehetne megtalálni a megoldásokat? Max vak tyúk is talál szemet alapon.
A másik vitathatatlan előny, leszögezhetjük, hogy ha azt tapasztalja valaki, hogy manipulálják, megpróbálják megfélemlíteni, kritizálják, elfogadhatatlannak tartják, akkor a másik ember tuti kibillent a 11 pont bármelyikéből, a saját belső békéjéből. Elég hát annyit mondani az illetőnek, felejtsd el azt az ál erkölcsi fölényedet, hogy Te a saját belső békédből prédikálsz. Tégy rendet a saját világodban, élvezd és érezd át a harmóniát a világgal.
Ademon hozzászólásából azt érzem hogy „kicsit kineveti” az első osztályosok szamár vezetőjét, mert kompenzálni szeretné azt, hogy van olyan terület az életében, ahol kevésnek bizonyult, ennek a feszültségét kellene feloldani, a gyökér okait a problémának. Bevállalni az esendőséget, megtapasztalni az empátiát.
A 8-as pont sajátos értelmezése 🙂 az másokhoz való örömteli kapcsolódás a másik kinevetésével. Elég messze van az együtt nevetéstől, ugye?
Ezek a kérdések az önáltatás ellen vannak.
Bár aki nem őszinte magához,úgysem teszi fel magának ezeket. Sokkal kényelmesebb egyetlen hatalmas IGEN,hogy én aztán…márpedig…
Mert ha mégis felteszi magának az ember ezeket ,esetleg kiderülhet,hogy több téren is sérült az a
belső béke:)
Szóval ezek a kérdések/is/,az önbecsapásainkra igyekeznek felhívni a figyelmet.
Nevetni pedig bármin lehet. Főleg,ha az ember hárít. A zavarának első jele,legtöbbször a nevetés.
Ilyenkor a kérdések -úgy tűnik- célba találtak:)
A válaszom természetesen nem személy szerint neked szól,hanem egy ,jelenségnek”
Amikor kényelmesebb,biztonságosabb az önáltatás,minthogy megvizsgáljunk valamit.
Ami pedig a realizációt illeti,abban egyetértek. Egy valóban realizált embernek ilyen kérdésekre már valóban semmi szüksége. Na de hol vagyunk mi attól???:)))
Nagyon fontos
őszintén bevállalni hol tartunk. A másik legalább olyan fontos kérdés hogy haladunk-e vagy pedig megrekedtünk? A harmadik pedig el tudjuk-e fogadni és szeretni magunkat a fejlődésünk meghatározott pontján elfogadva teljesen azt ahol tartunk és elfogadva azt hogy az átalakulás fájdalmas és időt vesz igénybe?
Két féle megoldási módot követnek az emberek. Az egyik, találni olyan embert, aki az adott területen realizált, példa értékű életet él, kérni segítséget, elfogadni az, követni az iránymutatást. Azt meglátni és megtalálni a világban ami fejlettebb, előre mutató, igazi megoldás az adott problémára. Megtalálni a Mester, aki elfogad a tanítványának. A terapeutát, aki támaszt nyújt amíg az öngyógyító folyamatok beindulnak.
A másik „megoldás” megrekedni és folyamatos játszmázásba bonyolódni, a másikra mutogatni. Szerezni ezáltal átmeneti nyereségeket. Konzerválva a problémákat. Függőségek mögé rejteni el a valódi szükségleteket.
Tudom-e mi a feltétel nélküli szeretet?
Tudom-e magam feltétel nélkül szeretni?
El tudom-e magam fogadni olyannak amilyen valójában vagyok?
Ezek nélkül a környezet visszajelzése elutasítás, kritika, gúny, lenyomás stb. Ami a karmikus kör miatt szépen cirkulálni kezd, oda-vissza vég nélkül.
A felelősség felvállalása a felnőtté válás pillanata az, amikor a másik embertől függetlenül kilépek a játszma rendszeréből.
Van a Sanyinak egy nagyon jó meditációja erre, keresd meg a saját belső világodban, amire szükséged van, és add meg magadnak! Válj eggyé vele! Amivel egy vagy, azt már senki nem veheti el tőled. Elveszteni csak azt tudod, ami soha nem volt a tied…
Tökéletesen egyetértek…
…a leírtakkal. Elméletben szinte mindannyian erre törekszünk, mert a belátás többnyire megvan.
Sokszor az elfogadás is.
Szerintem az eggyé válás a legnehezebb,arról legtöbbször csak azt hisszük,hogy megtörtént.
A változás
elakadása esetén az őszinteség segít belátni, egyedül nem megy. A Sanyi középpontba helyezte újra az őszinteség témáját.
Véleményem szerint ha az elakadás oka olyan blokk, amit egyedül lehetetlen kioldani érdemes lenne egy Rogersi módszerrel dolgozó szakemberhez fordulni.
A végére a sok kérdésből egyetlen maradt 🙂
Fontos vagy saját magadnak?
Őszintén 🙂
Rogers a feltétel nélküli elfogadást helyezte a középpontba, a lényege a módszerének az, hogy a támogató és elfogadó közegben a lélek megnyílik végre elfogadja a saját személyiségét olyannak amilyen. Ezzel megteremti az alapját annak, hogy személyiség felismerje hogy eddig feltételekhez kötötten volt képes önmagát elfogadni és szeretni. Tükrözi az adott ember gondolatait, érzéseit, minősítés és bírálat nélkül. Elérve azt, hogy az meglássa az igazságot és felismerései legyenek önmagáról. A feltétel nélküli elfogadás az alap, amire építkezhet aztán stabilan az önmegvalósítás.
Ez igaz, hogy érzed, hogy éppen Béke van, de szerintem ha
Ez igaz, hogy érzed, hogy éppen Béke van, de szerintem ha összeszedünk pár pozitív jelet a gyakorlatból (akár 11-et, akár más számút), az segíthet abban is, hogy megtaláld azokat a pontokat, amin ha segítesz a gyakorlatban, akkor könnyebben eléred a Békét. 🙂 Még bennem sincs meg minden téren. Pl. hajlamos vagyok aggódni. De legalább tudom, hogy itt van valami, amivel foglalkozni kellene.
Az „önlényeg” a lényeg
Kedves LeZsu! Mindenképpen az „önlényeg” a lényeg, a hovatartozás meg magnetikus természeti törvény – legalábbis a bölcsek ezt állítják.
A Maslow-i 1943-ban keletkezett piramis – így az ábrát nézve – csakugyan 5 lépcsősnek tűnik, a Gizai nagy piramis viszont (és ez talán nem tartozik ide) 203 fokú. És itt van még a „Taipei 101” felhőkarcoló, ahol 2046 lépcső vezet a csúcsra. Ott a legjobb felfutási idő 10 perc 53 másodperc. Hol itt a fejlődés? A lépcsők száma? Vagy telán az idő lerövidülése?
Az „önlényeg” a lényeg
Kedves LeZsu! Mindenképpen az „önlényeg” a lényeg, a hovatartozás meg magnetikus természeti törvény – legalábbis a bölcsek ezt állítják.
A Maslow-i 1943-ban keletkezett piramis – így az ábrát nézve – csakugyan 5 lépcsősnek tűnik, a Gizai nagy piramis viszont (és ez talán nem tartozik ide) 203 fokú. És itt van még a „Taipei 101” felhőkarcoló, ahol 2046 lépcső vezet a csúcsra. Ott a legjobb felfutási idő 10 perc 53 másodperc. Hol itt a fejlődés? A lépcsők száma? Vagy telán az idő lerövidülése?