Anno olvastam egy történetet, ami a mai napig nagy hatással van rám:
"ősi római birodalomban minősített halálbüntetés: az elítéltet berakták egy zsákba, egy kutyával, egy kakassal, egy kígyóval, és egy majommal együtt. Összevarrták a zsák száját, és vízbe dobták a zsákot."
Mit jelent ez?
Nos, azon túl, hogy nem szeretném ezt átélni, maga az egész élet. Zsák, mint a testünk, az embertől a kígyóig a személyiség jegyeink, a víz maga a létezésünk, tér/idő, és ami a tuti: elkerülhetetlen vég, a halál. Bár, ha a bevarrt egyedek a harc helyett békét kötnének, ami lássuk be, nem valószínű, még ki is tudnának kecmeregni valahogy a szituból, ha együtt működnének.
Vagy a pszichológus barátosném állítása: mndenkinek kezelésre van szüksége, csak vannak, akik bevállalják, vannak, akik nem. Ő a "bolondok hajójának" nevezi a személyiséget, és milyen igaza van.
Mindenkinek van egy képe önmagáról, általában (magamból kiindulva), jóval szebb a kép, mint a valóságban. Ugyanis, attól függ kinél van a kormány: ha én kipihent és elégedett vagyok az életemmel, akkor valóban nagylelkű, figyelmes, szeretetteljes vagyok, ahogy magamat látom, de ha mondjuk nem aludtam eleget, és a gépem sem úgy működik a gyárban, ahogy kellene, na akkor Isten irgalmazzon annak a gépbeállítónak, aki elém kerül :). És ráadásul közli is velem, mekkora hülye vagyok, na az bizony fájdalmas halállal lakol. Na, akkor kinél van a kormány? Melyik énem a vezető? Naná, hogy a terrorista áll ott :D.
Gondolkoztam, hogyan is néznek ki a személyiségjegyek, hogyan is jönnek össze a gyakorlatban a játszmák.Játszmák főleg az energiáért zajlanak, mióta éjszakás vagyok, pláne látom ezt, de előkerülnek a személyes érdekek kovácsolása közben is.
Néhány történetet le is írok, én miket figyeltem meg, hogyan működik a "bolondok hajója", a saját életemben.
Íme:
Mikor a Skorpiók hatalmi harcba lendülnek
Két barátnőm is Skorpió. Sok történetem fűződik hozzájuk, sok esetet segítettek nekem már magamban is feltárni.
Történt egyszer, két barátnőm féltékeny lett, mind a kettő úgy látta, én a másikkal többet törődöm, mert az a szemét másik engem kisajátít, én meg kis naív, ezt észre sem veszem, hát jöttek engem megmenteni.
Nem is értettem miről beszélnek, számomra semmi sem változott, mert az egyikkel is ugyanúgy beszéltem, mint eddig, mint a másikkal, sőt, ha hárman voltunk, kifejezetten élveztem is a dolgot.
Eleinte mikor a megmentésemre jöttek, még hízelgő is volt nekem, milyen jó arc vagyok, hogy rajtam össze is vesznek, aztán leesett, naná, hogy nem erről volt szó. Küzöttek, kő keményen, melyikük az erősebb, a szebb, jobb, okosabb, én meg csak egy eszköz voltam, a kolonc, amibe mindketten beleharptak, és huzigáltak. na mikor erre rájöttem, előjött a Kőműves Kelemen énem, gondoltam, elsimítom én ezt az ügyet, sérülések nélkül.
Mindkettővel leültem, mindkettőnek elmondtam, mennyire szeretem, és fontosak nekem, és ezután is beszélni fogok a másikkal is, mert a másikkal is ugyanúgy érzek, jó lenne, ha ezt befejeznénk.
Nos, ebből az lett, értelmi szinten megértik, de fájdalmat okoztam nekik (érzelmi zsarolás), mert nem választottam őket. És sajnálnak, hogy nem látom a másik rossz tulajonságát (nem viccelek, mindketten ugyanazt mondták egymásra), de hát ők mindent megtettek értem, ne sírjak, ha az élet megtanít engem, ők már szóltak.
Na erre kivontam magam a forgalomból. Ráébrettem végleg, itt semmit nem tehetek, nem is rólam szól, ez szimplán hatalmi játszma, kemény csata, sok sértés, fejek hullanak, ha a közelébe lépsz.
Nos mikor vége lett (számomra nem tisztázódott hogyan, ki nyert, vesztett), mintha mi sem történt volna, együtt nevettek, bár maradtak a tüskék, amiket fel is hánytorgatnak, persze nem a másik szemébe (önigazolás), mai napig fenn áll a hidegháború (kötélhúzás egy-egy beszólással, persze mosollyal az arcon).
Mi volt ez? Mit kellett volna meglátni? Szimpla tükröződés volt, elfogadás nélkül, valamint a megbocsátás lecke a végén, ami azért valljuk be, elmaradt. hatalmi játszma, ki is legyen a vezér. Nekem meg az, hogy két lépés hátra, ne Kőműveskejek, ez az ő dolguk, ne szenvedjek ezen annyit.
Mikor a Skorpiók hatalmi harcba lendülnek
Két barátnőm is Skorpió. Sok történetem fűződik hozzájuk, sok esetet segítettek nekem már magamban is feltárni.
Történt egyszer, két barátnőm féltékeny lett, mind a kettő úgy látta, én a másikkal többet törődöm, mert az a szemét másik engem kisajátít, én meg kis naív, ezt észre sem veszem, hát jöttek engem megmenteni.
Nem is értettem miről beszélnek, számomra semmi sem változott, mert az egyikkel is ugyanúgy beszéltem, mint eddig, mint a másikkal, sőt, ha hárman voltunk, kifejezetten élveztem is a dolgot.
Eleinte mikor a megmentésemre jöttek, még hízelgő is volt nekem, milyen jó arc vagyok, hogy rajtam össze is vesznek, aztán leesett, naná, hogy nem erről volt szó. Küzöttek, kő keményen, melyikük az erősebb, a szebb, jobb, okosabb, én meg csak egy eszköz voltam, a kolonc, amibe mindketten beleharptak, és huzigáltak. na mikor erre rájöttem, előjött a Kőműves Kelemen énem, gondoltam, elsimítom én ezt az ügyet, sérülések nélkül.
Mindkettővel leültem, mindkettőnek elmondtam, mennyire szeretem, és fontosak nekem, és ezután is beszélni fogok a másikkal is, mert a másikkal is ugyanúgy érzek, jó lenne, ha ezt befejeznénk.
Nos, ebből az lett, értelmi szinten megértik, de fájdalmat okoztam nekik (érzelmi zsarolás), mert nem választottam őket. És sajnálnak, hogy nem látom a másik rossz tulajonságát (nem viccelek, mindketten ugyanazt mondták egymásra), de hát ők mindent megtettek értem, ne sírjak, ha az élet megtanít engem, ők már szóltak.
Na erre kivontam magam a forgalomból. Ráébrettem végleg, itt semmit nem tehetek, nem is rólam szól, ez szimplán hatalmi játszma, kemény csata, sok sértés, fejek hullanak, ha a közelébe lépsz.
Nos mikor vége lett (számomra nem tisztázódott hogyan, ki nyert, vesztett), mintha mi sem történt volna, együtt nevettek, bár maradtak a tüskék, amiket fel is hánytorgatnak, persze nem a másik szemébe (önigazolás), mai napig fenn áll a hidegháború (kötélhúzás egy-egy beszólással, persze mosollyal az arcon).
Mi volt ez? Mit kellett volna meglátni? Szimpla tükröződés volt, elfogadás nélkül, valamint a megbocsátás lecke a végén, ami azért valljuk be, elmaradt. hatalmi játszma, ki is legyen a vezér. Nekem meg az, hogy két lépés hátra, ne Kőműveskejek, ez az ő dolguk, ne szenvedjek ezen annyit.
szegény én kontra alkoholista Apa
Szintén Skorpió barátnőm sokat mesélt az Apjáról, iszik, mint a kefekötő. Tudja, az enyémnek is voltak ilyen gondjai, agyba-főbe vert minket, mégis, mamár nagyon szeretjük egymást, a családi béke helyreállt, nem is iszik azóta.
Barátnőmnél azzal sütöttem ki a biztosítékot, mikor már meguntam hallgatni, milyen szemét az az ember, és azt mertem neki javasolni, figyelje meg mikor van jobb napja (nem iszik) és barátkozzon meg vele, ismerje meg, milyen ember. Na, azt a kifakadást, hogy én mekkora paraszt vagyok, most nem írom le, de a sűrű szidalmak mellett azt vettem észre, hogy állítólag az az ember állandóan szemét, aki őt mindig bántja, én kegyetlen meg odadobnám az oroszlán szájába. Hogy lehetek ilyen? Mondom neki, te kérdezted, hogyan oldottam meg Apámmal az ügyet, hát én így. Na persze, az egy különleges eset volt, jött erre a válasz.
Jó darabig nem is hozta fel a témát, én meg nem is mertem megkérdezni. Mire egyszercsak azt vettem észre, akármit mondok neki, megsértődik. Kérdezgettem, mi a baj? Otthoni gondok megint? Vagy fáratt vagy? A pasiddal mi van? Kiderült, minden oké, a pasijával is nagy a szerelem, a tenyerén hordja, az Apja több mint egy hete nem iszik, nem is szidja, alszik is rendesen, mert otthon nyugalom van. Fizut is akkoriban kaptunk, anyagi baj sem lehet.
Mégsem értettem, akkor mi lehet a baj? Mitől ilyen mimóza a lelkem. Két napig csak néztem, magyarázkodtam, de hát nem bántalak, nem is úgy gondoltam, de ő elvonult susmorogni máshoz, hogy én mennyire beletapostam a lelkébe, nem is azzal amit mondtam, hanem azzal, ahogyan mondtam. Már keztem elfogadni, jó, barátságunknak vége lett, ennyi, már komolyan marcangoltam magam, mekkora paraszt vagyok. Akkor támadásba lendült, és jókat nevetett, hogy ő Skorpió, jobb, ha megtanulom, a kis Ikrek énem elgázolja. Na ez volt az a pont, amikor leültem vele elbeszélgetni. A vége az lett, a határokat meglátta, rájött, mire ment ki a játék, hogy én léptem a szemében a szemét Apja helyére, és hogy egszerűen szüksége van arra, hogy valaki szemét legyen, ő meg a szegény, jóravaló kis egérke.
Hál’ Istennek, azóta rendeződött a dolog, az viszont a rosszabb része, hogy csak azért, mert az Apja újra inni kezdett. Most már tudja, sosem akarom bántani, ezek után is beszélünk. Minden esetre Apuhoz is közelebb vitt, mivel megláttam, a családi energiamezőt. Ki volt osztva a pozitív pont (Anyu), és a negatív (Apu), és a játszma, ami ezt életben tartotta, mi gyerekek meg attól lettünk jók, vagy rosszak, kihez húztunk jobban. Én mivel "apás" kislány voltam, Anyu szemében ma sem vagyok olyan kedves, mint a tesóm, aki mint "Védelmező" segítségére kelt. Ráadásul Anyu szegény éne is sérült, valahányszor gyerekként Apukám mellé álltam, mert őt is meghallgattam, sokszor láttam sírni azért, mert Anyu hogy bánt vele. Számomra ez a játszma adja meg a választ, ha valaki azt meséli, valamelyik szülő alkoholista lett. Innia kell, hogy a negatív bűnbak szerepből kiillúzióza magát. Azt is megláttam, hogy hiába is győködöm a szegény ént, ha egyszerűen pont az élteti, ha más bántja. Megszűnne, ha nem lenne a gaz támadó, így keres magának mást, egészen addig, amíg saját maga nem akar kilépni.
szegény én kontra alkoholista Apa
Szintén Skorpió barátnőm sokat mesélt az Apjáról, iszik, mint a kefekötő. Tudja, az enyémnek is voltak ilyen gondjai, agyba-főbe vert minket, mégis, mamár nagyon szeretjük egymást, a családi béke helyreállt, nem is iszik azóta.
Barátnőmnél azzal sütöttem ki a biztosítékot, mikor már meguntam hallgatni, milyen szemét az az ember, és azt mertem neki javasolni, figyelje meg mikor van jobb napja (nem iszik) és barátkozzon meg vele, ismerje meg, milyen ember. Na, azt a kifakadást, hogy én mekkora paraszt vagyok, most nem írom le, de a sűrű szidalmak mellett azt vettem észre, hogy állítólag az az ember állandóan szemét, aki őt mindig bántja, én kegyetlen meg odadobnám az oroszlán szájába. Hogy lehetek ilyen? Mondom neki, te kérdezted, hogyan oldottam meg Apámmal az ügyet, hát én így. Na persze, az egy különleges eset volt, jött erre a válasz.
Jó darabig nem is hozta fel a témát, én meg nem is mertem megkérdezni. Mire egyszercsak azt vettem észre, akármit mondok neki, megsértődik. Kérdezgettem, mi a baj? Otthoni gondok megint? Vagy fáratt vagy? A pasiddal mi van? Kiderült, minden oké, a pasijával is nagy a szerelem, a tenyerén hordja, az Apja több mint egy hete nem iszik, nem is szidja, alszik is rendesen, mert otthon nyugalom van. Fizut is akkoriban kaptunk, anyagi baj sem lehet.
Mégsem értettem, akkor mi lehet a baj? Mitől ilyen mimóza a lelkem. Két napig csak néztem, magyarázkodtam, de hát nem bántalak, nem is úgy gondoltam, de ő elvonult susmorogni máshoz, hogy én mennyire beletapostam a lelkébe, nem is azzal amit mondtam, hanem azzal, ahogyan mondtam. Már keztem elfogadni, jó, barátságunknak vége lett, ennyi, már komolyan marcangoltam magam, mekkora paraszt vagyok. Akkor támadásba lendült, és jókat nevetett, hogy ő Skorpió, jobb, ha megtanulom, a kis Ikrek énem elgázolja. Na ez volt az a pont, amikor leültem vele elbeszélgetni. A vége az lett, a határokat meglátta, rájött, mire ment ki a játék, hogy én léptem a szemében a szemét Apja helyére, és hogy egszerűen szüksége van arra, hogy valaki szemét legyen, ő meg a szegény, jóravaló kis egérke.
Hál’ Istennek, azóta rendeződött a dolog, az viszont a rosszabb része, hogy csak azért, mert az Apja újra inni kezdett. Most már tudja, sosem akarom bántani, ezek után is beszélünk. Minden esetre Apuhoz is közelebb vitt, mivel megláttam, a családi energiamezőt. Ki volt osztva a pozitív pont (Anyu), és a negatív (Apu), és a játszma, ami ezt életben tartotta, mi gyerekek meg attól lettünk jók, vagy rosszak, kihez húztunk jobban. Én mivel "apás" kislány voltam, Anyu szemében ma sem vagyok olyan kedves, mint a tesóm, aki mint "Védelmező" segítségére kelt. Ráadásul Anyu szegény éne is sérült, valahányszor gyerekként Apukám mellé álltam, mert őt is meghallgattam, sokszor láttam sírni azért, mert Anyu hogy bánt vele. Számomra ez a játszma adja meg a választ, ha valaki azt meséli, valamelyik szülő alkoholista lett. Innia kell, hogy a negatív bűnbak szerepből kiillúzióza magát. Azt is megláttam, hogy hiába is győködöm a szegény ént, ha egyszerűen pont az élteti, ha más bántja. Megszűnne, ha nem lenne a gaz támadó, így keres magának mást, egészen addig, amíg saját maga nem akar kilépni.
Nagy segítő énem esete a Tóth Marival
Tóth Marinak kutyamenhelye van. Nem tudom, hogy hívják, csak most nevezem így.
Gondoltam segítek, mert hát ugye, segíteni jó dolog. Ekkor olvastam viszont, hogy a Segítő énnek rá kell ébrednie, önmagáért teszi, ez is egy játszma, amiből úgy tud klépni, ha saját motivációját végre tudatosítja, és nem áll le mindenkin segíteni, nyakra főre, hanem önmagába néz, végre saját értékeit önmagának feltárja, nem a külvilágtól könyörög önigazolást, jó ember vagyok, szeressetek, hanem önmagát szereti. Ha ezen már túljutt, akkor már hála kapása nélkül is tud segíteni, nem vár visszaigazolást, lekötelezettséget.
Nos én ezt elolvasva, be is azonosítottam ismerőseimet, ki hova tartozik, persze naná, hogy nem én vagyok ez, én már ezt rég megoldottam!
Felbuzgulva indultam a kutyamenhely felé, még örültem is, hogy fognak nekem örülni, végre jön valaki segíteni. Kezdetben még az sem zavart, alig találtam oda. Na, meglett a hely, kijött egy ember, arcára volt írva, na vajon ez mit keres itt? Mit se törődtem én ezzel, elhadartam mit is akarok, mire mondja a főnöknő nincs itt, de itt a telefon, hívjam fel, ő ugyan nem beszél vele. Még ezen sem akadtam fenn, tárcsáztam, fel is vette egy nő, elmondtam neki miért jöttem, ő finoman bár, de elküldött melegebb éghajlatra. Lerakta rám a telefont köszönés nélkül, én meg csak pislogtam. Látom az embert, mosolyogva kérdi, na mit felelt, elmondtam neki, nincs szüksége rám. Még a ledöbbenéstől sem tudtam mit reagáljak, lesúlytva mentem a kocsimhoz, miközben a pasi nevetve mondta, hogy még jó hangulata is volt a nőnek, örüljek, hogy velem szépen beszélt.
Beültem az autómba,és eszembe jutott a Segítők jellemzése. Elkapott a düh, hogy nem kellek, aztán kitőrt belőlem a röhögés:- ja, én már megoldottam a fene nagy Segítő énemet!
Detto 2 😉
Az nehezen odataläläs is stimmel,csak a sajät sztorimban nekem vizsgäznom kellene….
De hät irtam is akkorban privätban Neked ezeket.
Puszi!Erika
S köszi a mäsik bloban a tippet!;)
Erikám
többet vártam most 😉
Erikám
szeretnél-e, ha azt mondanám, Éva vagyok?
Igen.
Van olyan is hogy viszonzatlan ,,szerelem”…! 😉
Erikám, puszi !
Erikám, puszi !
Nagy segítő énem esete a Tóth Marival
Tóth Marinak kutyamenhelye van. Nem tudom, hogy hívják, csak most nevezem így.
Gondoltam segítek, mert hát ugye, segíteni jó dolog. Ekkor olvastam viszont, hogy a Segítő énnek rá kell ébrednie, önmagáért teszi, ez is egy játszma, amiből úgy tud klépni, ha saját motivációját végre tudatosítja, és nem áll le mindenkin segíteni, nyakra főre, hanem önmagába néz, végre saját értékeit önmagának feltárja, nem a külvilágtól könyörög önigazolást, jó ember vagyok, szeressetek, hanem önmagát szereti. Ha ezen már túljutt, akkor már hála kapása nélkül is tud segíteni, nem vár visszaigazolást, lekötelezettséget.
Nos én ezt elolvasva, be is azonosítottam ismerőseimet, ki hova tartozik, persze naná, hogy nem én vagyok ez, én már ezt rég megoldottam!
Felbuzgulva indultam a kutyamenhely felé, még örültem is, hogy fognak nekem örülni, végre jön valaki segíteni. Kezdetben még az sem zavart, alig találtam oda. Na, meglett a hely, kijött egy ember, arcára volt írva, na vajon ez mit keres itt? Mit se törődtem én ezzel, elhadartam mit is akarok, mire mondja a főnöknő nincs itt, de itt a telefon, hívjam fel, ő ugyan nem beszél vele. Még ezen sem akadtam fenn, tárcsáztam, fel is vette egy nő, elmondtam neki miért jöttem, ő finoman bár, de elküldött melegebb éghajlatra. Lerakta rám a telefont köszönés nélkül, én meg csak pislogtam. Látom az embert, mosolyogva kérdi, na mit felelt, elmondtam neki, nincs szüksége rám. Még a ledöbbenéstől sem tudtam mit reagáljak, lesúlytva mentem a kocsimhoz, miközben a pasi nevetve mondta, hogy még jó hangulata is volt a nőnek, örüljek, hogy velem szépen beszélt.
Beültem az autómba,és eszembe jutott a Segítők jellemzése. Elkapott a düh, hogy nem kellek, aztán kitőrt belőlem a röhögés:- ja, én már megoldottam a fene nagy Segítő énemet!
Detto 2 😉
Az nehezen odataläläs is stimmel,csak a sajät sztorimban nekem vizsgäznom kellene….
De hät irtam is akkorban privätban Neked ezeket.
Puszi!Erika
S köszi a mäsik bloban a tippet!;)
Erikám
többet vártam most 😉
Erikám
szeretnél-e, ha azt mondanám, Éva vagyok?
Igen.
Van olyan is hogy viszonzatlan ,,szerelem”…! 😉
Erikám, puszi !
Erikám, puszi !
Steven Seagal a főnököm
Csaba egyik napról a másikra meghülyült.
Idáig sokat nevettünk, sok mindent megbeszéltünk, örültem is, végre egy főnök, aki leereszkedik a mi szintünkre, mígnem kifordult önmagából.
Gondoltam, kivárom a végét, de mégis, ahogy telt az idő, egyre jobban szivatott. Már kifordultam én is önmagamból, előjött a dacos gyerek énem, azért se hagyom magam!
De ezt is meguntam, bántott a dolog, hiányoztak a régi röhögések, beszélgetések, mire morfondíroztam, mi lehet a baja?
Nos, kiderült, asszonnyal otthon háború dúlt, mi nők meg voltunk azok, akiknél meg akarta tanulni, hogy hogyan hordja a nadrágot. Ki is mondta, tudjuk meg, hol a helyünk. Na ki is hozta belőlem a feminista énemet, egy-kettőre, és a fegyverem a dacos gyerek volt, aki borsot tőr az orra alá, a végén meg még ki is neveti. De mivel ezt a helyzetet azért mégsem élveztem, gondoltam, csak megoldom valahogy, fő a békesség, nem jó ez így. Gyomor ideg minden nap, mégis össze vagyunk zárva.
Eszembe jutott Mamám: okos enged, szamár szenved.
Oda is mentem Csabához és közöltem vele:- most olyan információhoz foglak jutattni téged, amit el mersz árulni egy másik férfinek, halálnak halálával kell, hogy megöljelek.
Erre ő nézett rám, meghökkenve, engem mi lelt?
Látta, hogy komoly vagyok, így komolyan oabüffentett nagy lelkűen, na mondjad, ne fárasszál, már!
Mire én: Csaba, te vagy a főnök!
Édes, elégedett mosoly ült az arcára. Ott hagytam, napokig viszont úgy is viselkedtem vele: tanácsát, engedélyét kértem, erre kiakadt, tudod mit lehet, minek kérdezed? Akkor ha hiba történt, jött a Csaba megengedte, jött a felelősséget kellett vállalnia a döntéseiért. Na ez eltartott egy darabig. Napról napra azt vettem észre, hogy sündörög, néha szólna, de mégsem teszi. A végén az lett, odajött és megmondta, olyan rég beszélgettünk, mi van veled?
Mire én::- Csaba, azóta a főnököm lettél. Felnézek rád, jó ez így, marajon a három lépés, tartsuk ezt tiszteletben, én is szemtelen voltam veled, belátom.
Csaba: -akar a franc a főnököd lenni, sz..r ez így!
Szétröhögtük magunkat. Asszony köszöni jól van, még mindig ő az úr a háznál, de leagább Csaba rájött, nem mi vagyunk az ő feleségei 😀
Steven Seagal a főnököm
Csaba egyik napról a másikra meghülyült.
Idáig sokat nevettünk, sok mindent megbeszéltünk, örültem is, végre egy főnök, aki leereszkedik a mi szintünkre, mígnem kifordult önmagából.
Gondoltam, kivárom a végét, de mégis, ahogy telt az idő, egyre jobban szivatott. Már kifordultam én is önmagamból, előjött a dacos gyerek énem, azért se hagyom magam!
De ezt is meguntam, bántott a dolog, hiányoztak a régi röhögések, beszélgetések, mire morfondíroztam, mi lehet a baja?
Nos, kiderült, asszonnyal otthon háború dúlt, mi nők meg voltunk azok, akiknél meg akarta tanulni, hogy hogyan hordja a nadrágot. Ki is mondta, tudjuk meg, hol a helyünk. Na ki is hozta belőlem a feminista énemet, egy-kettőre, és a fegyverem a dacos gyerek volt, aki borsot tőr az orra alá, a végén meg még ki is neveti. De mivel ezt a helyzetet azért mégsem élveztem, gondoltam, csak megoldom valahogy, fő a békesség, nem jó ez így. Gyomor ideg minden nap, mégis össze vagyunk zárva.
Eszembe jutott Mamám: okos enged, szamár szenved.
Oda is mentem Csabához és közöltem vele:- most olyan információhoz foglak jutattni téged, amit el mersz árulni egy másik férfinek, halálnak halálával kell, hogy megöljelek.
Erre ő nézett rám, meghökkenve, engem mi lelt?
Látta, hogy komoly vagyok, így komolyan oabüffentett nagy lelkűen, na mondjad, ne fárasszál, már!
Mire én: Csaba, te vagy a főnök!
Édes, elégedett mosoly ült az arcára. Ott hagytam, napokig viszont úgy is viselkedtem vele: tanácsát, engedélyét kértem, erre kiakadt, tudod mit lehet, minek kérdezed? Akkor ha hiba történt, jött a Csaba megengedte, jött a felelősséget kellett vállalnia a döntéseiért. Na ez eltartott egy darabig. Napról napra azt vettem észre, hogy sündörög, néha szólna, de mégsem teszi. A végén az lett, odajött és megmondta, olyan rég beszélgettünk, mi van veled?
Mire én::- Csaba, azóta a főnököm lettél. Felnézek rád, jó ez így, marajon a három lépés, tartsuk ezt tiszteletben, én is szemtelen voltam veled, belátom.
Csaba: -akar a franc a főnököd lenni, sz..r ez így!
Szétröhögtük magunkat. Asszony köszöni jól van, még mindig ő az úr a háznál, de leagább Csaba rájött, nem mi vagyunk az ő feleségei 😀
Buddhanita a szentember, vagy a terrorista?
Apuval történt az eset.
Akkoriban lenéztem azokat, akik a dühüket nem tudták kezelni, no lám, milyen primitív ösztön ember, semmi önuralom!
Apukám jött a házamat felújítani, gondoltam, de jó, meglátja nálam milyen jó is a nyugalom! Hogy fog ő ennek örülni, ha Anyukám terreorja alól kiszabadul!
Eltelt egy hónap, Apu az első héten még élvezte, de aztán elkanászodott, inni kezdett, jaj de jó a szabad élet, a munka nem hogy megoldódott volna, sorra el is rontotta a dologokat. Eleinte nem tudtam mi lehet, nyugtattam magam, kitombolja magát a rabságból, majd a helyére billen, de csak rosszabb lett. Amit elrontott, újra meg kellett vennem, ráadásul fűnek-fának szidott, hogy ő milyen jó ember, én meg nem segítek neki, ha segítek is, kész röhej, hogy a kezembe a malteros kanál. Egyre jobban elegem lett. Eltelt a nyár, én meg persze a frissen vakolt belső falakat néztem, szörnyű hideg, nedves volt odabent, hiába mondtam még a nyár elején, hagyjuk a külső munkát, belül végezzünk, mert mag fogok fagyni télen.
Vacogtam, le volt kékülve a szám, szó szerint melegedni jártam a munkahelyemre, de nem szóltam, mert uralom a dühömet! Nem vagyok primitív ember!
Apu már kijelentette, ő marad nálam télire is, Anyu is mondogatta, nem baj, ha iszik Apu, ő otthon azóta halál nyugott, nem fáj a feje se, nagyszerű ez így. Sírtam, Anyu, én ezt nem akarom. Mígnem Apu egyik berugása olyan jól sikerült, hogy másfél napig szidott engem, Anyám, meg mindenkit a világon, akik tönkretették az életét, pedig milyen szabad élete lehetet volna.
Na a dühöm, amit már jó néhány hónapja lefojtottam, olyan hirtelen előjött, hogy már nem is gonolkotam, csak azon, én úgy megverem Apámat, mint a lovat, csak kerüljön a közelembe! (Apu 130 kg-os, én akkor voltam 52)
Elkezdtem eleinte üvölteni, amíg kiabáltam, addig ő is mondta a magáét, aztán mikor már csak sziszegtem a fogam közt, hogy na gyere csak ide, mit látok? Apukám elsomfordál az uvarom legvégébe, és ott az orra alá motyog.
Egy pillanatra egy hang megszólalt bennem, tisztán, hatalmas nyugalommal: – jó ez neked?
Meglepődtem, mi volt ez? Akkor esett le, a dühömben azt sem tudtam mit teszek. Csak évek múlva jutottam el arra a felismerésre, hogy minden egyes elfojtásommal ilyen állapotba hozom magam, magamnak és másoknak is nagy károkat okozva.
Nem elfojtani kell, hanem még a csírájában megélni, megnézni honnan jön, mi ez? Kibeszélni őszintén mit érzek, nem gőggel tekinteni másokra, azért, amilyenek, hanem felismerni, igen, még az állat is, a terrorista, a gyilkos is mind-mind bennünk vannak, amiket fel kell oldani, tudatosítani, elfogadni, Eggyévállni, ezzel egy lépést teszünk önmagunk és mások felé is.
Buddhanita a szentember, vagy a terrorista?
Apuval történt az eset.
Akkoriban lenéztem azokat, akik a dühüket nem tudták kezelni, no lám, milyen primitív ösztön ember, semmi önuralom!
Apukám jött a házamat felújítani, gondoltam, de jó, meglátja nálam milyen jó is a nyugalom! Hogy fog ő ennek örülni, ha Anyukám terreorja alól kiszabadul!
Eltelt egy hónap, Apu az első héten még élvezte, de aztán elkanászodott, inni kezdett, jaj de jó a szabad élet, a munka nem hogy megoldódott volna, sorra el is rontotta a dologokat. Eleinte nem tudtam mi lehet, nyugtattam magam, kitombolja magát a rabságból, majd a helyére billen, de csak rosszabb lett. Amit elrontott, újra meg kellett vennem, ráadásul fűnek-fának szidott, hogy ő milyen jó ember, én meg nem segítek neki, ha segítek is, kész röhej, hogy a kezembe a malteros kanál. Egyre jobban elegem lett. Eltelt a nyár, én meg persze a frissen vakolt belső falakat néztem, szörnyű hideg, nedves volt odabent, hiába mondtam még a nyár elején, hagyjuk a külső munkát, belül végezzünk, mert mag fogok fagyni télen.
Vacogtam, le volt kékülve a szám, szó szerint melegedni jártam a munkahelyemre, de nem szóltam, mert uralom a dühömet! Nem vagyok primitív ember!
Apu már kijelentette, ő marad nálam télire is, Anyu is mondogatta, nem baj, ha iszik Apu, ő otthon azóta halál nyugott, nem fáj a feje se, nagyszerű ez így. Sírtam, Anyu, én ezt nem akarom. Mígnem Apu egyik berugása olyan jól sikerült, hogy másfél napig szidott engem, Anyám, meg mindenkit a világon, akik tönkretették az életét, pedig milyen szabad élete lehetet volna.
Na a dühöm, amit már jó néhány hónapja lefojtottam, olyan hirtelen előjött, hogy már nem is gonolkotam, csak azon, én úgy megverem Apámat, mint a lovat, csak kerüljön a közelembe! (Apu 130 kg-os, én akkor voltam 52)
Elkezdtem eleinte üvölteni, amíg kiabáltam, addig ő is mondta a magáét, aztán mikor már csak sziszegtem a fogam közt, hogy na gyere csak ide, mit látok? Apukám elsomfordál az uvarom legvégébe, és ott az orra alá motyog.
Egy pillanatra egy hang megszólalt bennem, tisztán, hatalmas nyugalommal: – jó ez neked?
Meglepődtem, mi volt ez? Akkor esett le, a dühömben azt sem tudtam mit teszek. Csak évek múlva jutottam el arra a felismerésre, hogy minden egyes elfojtásommal ilyen állapotba hozom magam, magamnak és másoknak is nagy károkat okozva.
Nem elfojtani kell, hanem még a csírájában megélni, megnézni honnan jön, mi ez? Kibeszélni őszintén mit érzek, nem gőggel tekinteni másokra, azért, amilyenek, hanem felismerni, igen, még az állat is, a terrorista, a gyilkos is mind-mind bennünk vannak, amiket fel kell oldani, tudatosítani, elfogadni, Eggyévállni, ezzel egy lépést teszünk önmagunk és mások felé is.
Okoska vagy Bölcs?
Dupla mérleg barátném igen kommunikatív. Sokan nem tudták megérteni, miről is beszélünk mi ketten, mert irgalmat gyorsan is beszéltünk, ráadásul témáról-témára váltottunk, amibe igen nehéz volt bekapcsolódni. Hát na, ez is egy művészet.
Sosem zavart, hogy milyen okos, tájékozott, mígnem egyszercsak már én sem tudtam végig mondani a történetem, mondta magától, mi lehetet a vége, persze köze sem volt hozzá a valós történetnek.
Hát mondom ez nem igaz, milyen okoskodó lett! Kész voltam.
Mígnem magamba nem néztem: okos aki mondja, Bölcs aki éli, te mi akarsz lenni? Kérdezte tőlem a másik barátnőm, mosolyogva.
Azóta nem zavar, hogy okos, hiszen én sem vagyok Bölcs :D, és imádom őt, mit bánom én, mit, mennyit beszél 😀
Okoska vagy Bölcs?
Dupla mérleg barátném igen kommunikatív. Sokan nem tudták megérteni, miről is beszélünk mi ketten, mert irgalmat gyorsan is beszéltünk, ráadásul témáról-témára váltottunk, amibe igen nehéz volt bekapcsolódni. Hát na, ez is egy művészet.
Sosem zavart, hogy milyen okos, tájékozott, mígnem egyszercsak már én sem tudtam végig mondani a történetem, mondta magától, mi lehetet a vége, persze köze sem volt hozzá a valós történetnek.
Hát mondom ez nem igaz, milyen okoskodó lett! Kész voltam.
Mígnem magamba nem néztem: okos aki mondja, Bölcs aki éli, te mi akarsz lenni? Kérdezte tőlem a másik barátnőm, mosolyogva.
Azóta nem zavar, hogy okos, hiszen én sem vagyok Bölcs :D, és imádom őt, mit bánom én, mit, mennyit beszél 😀
örök elégedetlen
Anyukám.
Vettek egy autót, 120 ezer Ft-ért, megkímélt Ladát, de tényleg olyan állapotban, mintha most gyártották volna. Anyu felhív: -kislányom, vígasztalj már meg!
Hiába mondta 100 ember, milyen jól járt vele, el volt keseredve, mennyi pénzt adott érte.
Meglepetés szülinapi partyt rendeztem neki, nos, kellett neki majdnem két egész nap, mire feldolgozta, hogy a család mind érte jött össze, mert szeretjük, és megérdemli, de ő még mindig azon volt kiakadva, mennyibe került ez mindenkinek. Akkor állt le ezzel, mikor megfenyegettem, ha nem hagyja abba, felhívom az összes rokont, mindenkinek elmondom, köszöni Anyu szépen a meglepetést, de máskor elég, ha csak gondolatban költitek Anyura azt a pénzt, amit erre szántatok. Eleinte Anyu azt hitte csak gúnyolom, szégyelősen kuncogot, ne már, én meg folytattam, arcomon elszántan, Anyu, azonnal kezdjél neki örülni, máskülönben megyek és tárcsázok! Na erre kitőrt belőle a nevetés. Kinevette saját magát is, de a helyzet azóta sem változott sokat, a mai napig elégedetlenkedik valamin :D.
De hát minden nap fenyegessem meg?
örök elégedetlen
Anyukám.
Vettek egy autót, 120 ezer Ft-ért, megkímélt Ladát, de tényleg olyan állapotban, mintha most gyártották volna. Anyu felhív: -kislányom, vígasztalj már meg!
Hiába mondta 100 ember, milyen jól járt vele, el volt keseredve, mennyi pénzt adott érte.
Meglepetés szülinapi partyt rendeztem neki, nos, kellett neki majdnem két egész nap, mire feldolgozta, hogy a család mind érte jött össze, mert szeretjük, és megérdemli, de ő még mindig azon volt kiakadva, mennyibe került ez mindenkinek. Akkor állt le ezzel, mikor megfenyegettem, ha nem hagyja abba, felhívom az összes rokont, mindenkinek elmondom, köszöni Anyu szépen a meglepetést, de máskor elég, ha csak gondolatban költitek Anyura azt a pénzt, amit erre szántatok. Eleinte Anyu azt hitte csak gúnyolom, szégyelősen kuncogot, ne már, én meg folytattam, arcomon elszántan, Anyu, azonnal kezdjél neki örülni, máskülönben megyek és tárcsázok! Na erre kitőrt belőle a nevetés. Kinevette saját magát is, de a helyzet azóta sem változott sokat, a mai napig elégedetlenkedik valamin :D.
De hát minden nap fenyegessem meg?
Sorolhatnám még
a rettegő énem, az aggodalmas, a mérgelődös agresszív kismalac, a koldus, a céda, a szerető szerelmes, az Anya, a szűz, mind mind egy- egy szerepem, személyiségjegyem.
Ki hol ismer magára? Ki mire mondja, na hát ez nem én vagyok?
Kedves Anita! Ezeket én is tapasztaltam, hogy ez így mind bennem
Kedves Anita! Ezeket én is tapasztaltam, hogy ez így mind bennem tud lenni, helyzettől függően. Halak vagyok Nyilas aszcendenssel, szóval én is érzek magamban több vonást, a víztől a tűzig.
(Egyébként édesapámmal nekem is hasonló gondok voltak, és hasonlóan oldódott meg (viszonylag), bár én anyás vagyok, de én is úgy oldom meg, hogy próbáltam benne meglátni a jót. A Skorpió barátnős eset is ismerős (akiről írtál, hogy alkoholista az apja, csak más volt a szituáció, de a lényege hasonló).
és kire mondanád, hogy ez nem én vagyok? 😉
és kire mondanád, hogy ez nem én vagyok? 😉
Nem találtam olyat. 😀 Korábban próbálkoztam azzal, hogy
Nem találtam olyat. 😀 Korábban próbálkoztam azzal, hogy próbáljak mindig ugyanolyan maradni, szilárd és egyféle módon/hangulatban reagálni mindenre. De aztán rájöttem, az nem lehetséges, nem is lenne természetes.
minden benned van?
semmi ellen nincs kifogás, lázadás, vagy bármi, még ha nem is szerepel itt a felsorolásban?
Az igaz, az Anya még nincs, csak tudom, hogy tudnék az lenni. 🙂
Az igaz, az Anya még nincs, csak tudom, hogy tudnék az lenni. 🙂 Amiket felsoroltál, azokat a szerepeket átéltem valahogy már, éreztem, milyen az.
Katipotter
és ha azt mondom neked, zsidó vagyok?
Kedves Anita!
Azt írtam már, hogy nem tudok senkit utálni a
Kedves Anita!
Azt írtam már, hogy nem tudok senkit utálni a származása miatt. Az izraeli politikával van bajom, és nem a zsidó származású emberekkel általában. A média minket nemzeti radikálisokat persze nagy rasszistának meg szélsőségesnek meg hűdenagyongonosznak állít be. 🙂 Egyik volt barátom zsidó származású, aki azért szakított velem, mert jobbikos vagyok (kb 2 hétig bírtul egymással). Pedig én elfogadtam, hogy ő nem jobbikos, a származásáért meg sose mondtam neki semmi rosszat. Ennek ellenére szakított velem, mikor látta, hogy nem tud eltántorítani a Jobbiktól. Akkor ki is volt a kirekesztő?:)
Katipotter
Nagyon jó, haladunk Kati, ott a bibi: politika. Minden "gondunk" belólünk ered. Sőt, bennünk fellelhető.
Ott indulj el, önmagaddal szemben mikor, hol vagy politikus?
Kirekesztés: hol vagy Te kirekesztő? Mi az, amit önmagadból kirekesztesz?
Ezen még nem gondolkodtam, köszönöm, hogy felvetetted. Magammal
Ezen még nem gondolkodtam, köszönöm, hogy felvetetted. Magammal miben vagyok kirekesztő, hát ez most nehéz kérdés. egyelőre az jut eszembe a témában, amit nem rekesztek ki: ami politikában vezérelv nálam, az a hazaszeretet. Ez belőlem jön, bennem él. Nem harcolok magammal, mert szilárd ez bennem. Akkor valami mást kell keresni, amit kirekesztek magamból. Eszembe jutott valami. Az, még ha ellentmondásos is, az a gyűlölet. Nem akarom hagyni, hogy a természetes harag abba csapjon át, az nem lenne jó politika. szóval általában a negatív dolgokat igyekszem kirekeszteni, ami nem baj. De még lehet van más is, amit kirekesztek. Mert sokszor érzek elfojtást. De ezen még gondolkodnom kell.
Katipotter
Ugyanúgy szeretni kell nem csak a hazát is, hanem az egész bolygót, Mindenséget, én legalábbis ezt gondolom.
hazaszeretet nagyon jó dolog, félre ne értsd, de határokat szab. Korlátokat, amiket én nem értek. persze, van magyar tudatom, de erősebb bennem inkább ez: Ember vagyok.
Ne rekesz ki semmit: nem természetes, ha a haragot, vagy dühöt nem éljük, elfojtással csak korbáccsal csiholjuk, ami egyrészt pillanatnyilag, látszólagosan igába hajtja, de szélsőségekben hozza vissza ránk az Élet, míg be nem fogadjuk.
Meg lesz a többi is, köszönöm, hogy nyíltan állsz hozzá,
pusz, Anita 😉
Én is ezt érzem, szeretem az egész élővilágot, és azt
Én is ezt érzem, szeretem az egész élővilágot, és azt szeretném, hogy béke legyen. De ezen belül erős a magyar nemzethez mint jó nagy családhoz való ragaszkodásom. És aki a magyarokat bántja, arra haragszom, de igyekszem igazságos és emberi jogokat tiszteletben tartó megoldásokkal szimpatizálni.
Az önző ártó emberek iránti természetes harag egy bizonyos szintig azért nem baj szerintem, mert küzdeni kell az általuk képviselt dolgok ellen, hogy megvédjünk ártatlan embereket és magunkat. Akkor ez talán inkább személy szerint nem is irántuk, hanem az általuk képviselt dolgok iránti harag. Őket inkább sajnálom, hogy ilyen szinten vannak lelki fejlettség terén, amilyenen. Ebben a témába erre jutottam.
Találtam még egy szerepet, amit átéltem: a szabadságharcos szerepe. Amikor történelemből tanultunk az 1848-as vagy 1956-os forradalmárokról, mindig odaképzeltem magam. Akkor azt hittem, én nem kerülök hasonló szerepbe. De aztán ha nem is ilyen szinten, de valamennyire mégis. Miután ráébredtem, mi zajlik itt valójában, az üldözött gárdisták mellett ott voltam én is. Átéltem, hogy ezért üldöznek, hogy társaim egy részét elviszik a fogdába, és ez szörnyű volt. De nem adtuk fel, most sem. Akkor kezdtem érezni, mit éreztek régen pl az 56-osok. Valami ilyesmit. Tiszta szívvel kiállni az értékrendünk és hazánk mellett akkor is, ha üldöznek érte. Sajnos nem tudtam többet tenni, mint ott lenni, meg aztán segíteni a Jobbiknak a kampányban. De akkor is átéreztem ezt a szerepet. Ami egyben szomorú, hogy szükség van rá, de mivel a szeretet vezérelt, amit jó átérezni és kifejezni, szívmelengető is.
Azt kihagytam, hogy amikor erre a szerepemre ráébredtem, amikor
Azt kihagytam, hogy amikor erre a szerepemre ráébredtem, amikor átéltem, úgy éreztem, az önmegvalósítás terén is előre jutottam, vagyis jobban rajta vagyok a saját utamon, önmagam vagyok. Arra, hogy mi zajlik pontosan az országban, sajnos későn jöttem rá (eleinte pl ferde szemmel is néztem a Jobbikra), mert későn is kezdtem vele foglalkozni, a családban meg más nem volt ilyen. De a lényeg, hogy megtaláltam ezt magamnak, és érzem, hogy kellett. Nekem ez az utam része, és sokat tanultam általa.
” Tiszta szívvel kiállni az értékrendünk és hazánk mellett
" Tiszta szívvel kiállni az értékrendünk és hazánk mellett akkor is, ha üldöznek érte."
Küzdesz-e önmagadért ennyire? Vagy inkább magadra veszed mások terhét, érzelem világát? Elfolysz bennük, elveszted saját határaidat?
Nem lehet, hogy a düh, a küzdeni akarás ezért nyílvánul meg benned ennyire?
Tudat alatt szeretnél már önmagadért tenni? Önmagad megélni?
Érdekes ez az üldözés, ezt most mint magán véleményt fogad kérlek: egy országban élünk, engem senki nem üldöz mégsem. Miért lehet ez?
Pont egyszerre írtunk, és pont válaszoltam arra, amit most
Pont egyszerre írtunk, és pont válaszoltam arra, amit most kérdeztél. 🙂 Telepátia. 🙂 Azt írtam, ez az önmegvalósításom része nálam, életem része lett, a szívem ezt súgja. Így élem meg önmagam. Üldözés: igen, sajnos ma is létezik ez, a 21. századi Magyarországon. Nem volt itt rendszerváltás, csak módszerváltás… De nem szeretnék most politikai kérdésekbe belemenni, mert lehet leszólnak, hogy ez nem olyan oldal, és jogos is lenne. A lényeg: azt biztosan hallottad, hogy a gárdistákat üldözik. Pedig ártatlanok, a média mocskolja őket. Furcsa érzés szembe nézni több száz rendőrrel, ártatlanul bűnösnek és veszélyesnek kezelve… én már átéltem sajnos. És sokan még durvábbakat is, pl a „fincsi” paprikasprayt az egyik barátnőm, egy fél óráig nem tudta kinyitni a szemét. És még sok ilyen van, csak a médiában ez úgy hangzik: „a rendőrök ismét sikeresen felléptek a szélsőséges rasszista tüntetők ellen.” Akit érdekel, hogy ilyenkor valójában mi történik, hallgassa meg Fankadeli Magyar rendőr velünk van című számát. Mert aki magyar érzelmű, az ilyet nem tesz, kivéve ha kényszerítik (van ilyen is)….
Katipotter
örülök, ha beszélgetünk, másképp látunk sokmindent, de pont ezért is érdekes ;).
Kérlek azért néhány napig hagyd érlelődni a mostani beszélgetést, hátha új távlatokat nyitnak meg a bensődben.
Ölellek addig is, folytatjuk mi még a beszélgetést remélem;), de most megyek én is gyakorolni, önmagamon :D. Csak azért, hogy ne csak prédikáljak 😉
Kedves Anita! Én is örülök, hogy megbeszéljük, ezáltal én is
Kedves Anita! Én is örülök, hogy megbeszéljük, ezáltal én is tanulok. 🙂 Én is remélem, hogy beszélünk még. 🙂 És fogok is még ezeken gondolkodni.
További szép estét! 🙂
Katipotter
ha gondolod bármikor megkereshetsz privátban is, a kapcsolat cimke alatt 😉
köszi, hogy meghallgattál 🙂
Én is köszönöm, hogy meghallgattál. 🙂 Majd beszélünk még,
Én is köszönöm, hogy meghallgattál. 🙂 Majd beszélünk még, most én is megyek haza, könyvtárban vagyok, otthon csak jövő héten lesz netem, de gyakran itt leszek még ezen az oldalon, és írok majd privátban is. 🙂
Kedves KatiPotter! Csinálod még vagy húsz évig, aztán választ
Kedves KatiPotter! Csinálod még vagy húsz évig, aztán választ kapsz, amikor magaddal számolsz el…:) Hidd el nekem, öreg róka vagyok ezen a fronton. De Szeges barátom is megmondhatja…Ja, és persze telik-múlik az idő, változik körülöttünk minden, ahogy mi is változunk. Ez Téged sem fog kikerülni. Amiért ma még kardot rántassz, az holnapra már értelmét veszti.
Kedves Bodza! A jóért való küzdelem szerintem sosem értelmetlen,
Kedves Bodza! A jóért való küzdelem szerintem sosem értelmetlen, akkor se, ha elbukik a harc. Mert egy tiszta értékrendet terjesztünk, jó energiákat erősítünk ilyenkor. És ennek mindnek van hatása és értelme szerintem.
a jóért nem küzdeni kell, hanem szolgálni
Küzdés: két erő
a jóért nem küzdeni kell, hanem szolgálni
Küzdés: két erő ellentétes erőt fejt ki a másikra, összacsapás, összetűzés, ebből én még szép dolgot sosem láttam. Mindegy mi van a zászlón, milyen eszme.
Az eszme mindig elkopik, mert a politika erről szól. Szép eszme volt a komonista eszme is: minenki egyenlő, lásd mi lett belőle…
Egyéni érdekek lépnek hatalomra, előbb, vagy utóbb, és akkor már ki emlékszik a szép kezdeti eszmékre
Ebben igazad van. Mi úgy szoktuk ezt hívni: nem valakik ellen
Ebben igazad van. Mi úgy szoktuk ezt hívni: nem valakik ellen küzdünk, hanem valamiért. A jóért. Igaz, a szép eszmék a történelem során gyakran csaptak át embertelenségbe. De ha megnézem a kedvenc politikai csapatom politikusait (egyet személyesen is ismerek, mert a csapatának segítettem a kampányban), akkor ez lehetetlennek tűnik. Mert a vezetőik nagyon is józan gondolkodásúak, a célok konkrétan rögzítve vannak, amikre mindent lehet mondani véleménytől függően, de azt, hogy embertelen vagy erőszakos, biztos nem. 🙂 Egyébként a gárdisták pl szolgálják a jót, ha azt nézem pl. hogy így is mennyi emberen segítettek már karitatív tevékenységükkel. És ez nekik is jó érzés, meg akinek segítenek, annak is. 🙂 De ez csak egy példa volt, emellett sokféle módon lehet szolgálni a jót. 🙂 De a szebb jövőért meg küzdeni kell. Így születtek régen a forradalmak is, hogy voltak emberek, akik ezt érezték küldetésnek, így valósították meg önmagukat. Mert hát azt csak rossz ölbetett kézzel nézni, hogy hataloméhes politikai szereplők hogy tesznek tönkre egy csomó mindent. Amikor minket bántanak, védjük önmagunkat, amikor a családot, azt védjük, mikor a hazát, azt védjük. Nem valakik ellen, hanem a jóért. Ez ilyen reakció.
Ó, a fiatalság lelkesedése! Én már 16 évesen muszka zászlókat
Ó, a fiatalság lelkesedése! Én már 16 évesen muszka zászlókat égettem a debreceni főutcán, aztán szaladtunk a rendőrök elől.:) Ez még az átkosban volt. Aztán minden megváltozott. Nem a korodat szólom le, félre ne értsd! Én a kezdetektől – sőt sokkal régebb óta – benne vagyok ebben. Minden változik, ez az egy, ami állandó. Aztán eljön az a pont, amikor azt mondod: elég. Ez egy mocskos munka, kicsiben és nagyban egyaránt. Óhatatlanul is konfrontálódni kell, emberi kapcsolatok sérülnek súlyosan, kapsz és adsz bőven tüskéket, amik elgennyednek, és nagyon nehéz begyógyítani ezeket a sebeket. Néha lehetetlen.
Az én nagyapám valóban forradalmár volt, 1956-os hős, börtönben ült, a családunkat üldözték, figyelték, nem járhattunk templomba, nem folytatom, sokat szenvedtünk. Tavaly Ádventben temettük, 85 évesen.
Tudod, mit hagyott ránk örökül? Már csak suttogni tudott, oly fáradt volt: „ne bántsátok, szeressétek egymást, mert csak ez az egy dolog számít az életben!” Nem csak a családra vonatkozott…
Egy csodálatos Tanító pedig egyszer azt kérdezte tőlem, teljesen váratlanul: „miért kell mindig harcolni?”
Szerinted miért? Mert én már tudom a választ…:)
Én már letettem a kardot.:)
Sorolhatnám még
a rettegő énem, az aggodalmas, a mérgelődös agresszív kismalac, a koldus, a céda, a szerető szerelmes, az Anya, a szűz, mind mind egy- egy szerepem, személyiségjegyem.
Ki hol ismer magára? Ki mire mondja, na hát ez nem én vagyok?
Kedves Anita! Ezeket én is tapasztaltam, hogy ez így mind bennem
Kedves Anita! Ezeket én is tapasztaltam, hogy ez így mind bennem tud lenni, helyzettől függően. Halak vagyok Nyilas aszcendenssel, szóval én is érzek magamban több vonást, a víztől a tűzig.
(Egyébként édesapámmal nekem is hasonló gondok voltak, és hasonlóan oldódott meg (viszonylag), bár én anyás vagyok, de én is úgy oldom meg, hogy próbáltam benne meglátni a jót. A Skorpió barátnős eset is ismerős (akiről írtál, hogy alkoholista az apja, csak más volt a szituáció, de a lényege hasonló).
és kire mondanád, hogy ez nem én vagyok? 😉
és kire mondanád, hogy ez nem én vagyok? 😉
Nem találtam olyat. 😀 Korábban próbálkoztam azzal, hogy
Nem találtam olyat. 😀 Korábban próbálkoztam azzal, hogy próbáljak mindig ugyanolyan maradni, szilárd és egyféle módon/hangulatban reagálni mindenre. De aztán rájöttem, az nem lehetséges, nem is lenne természetes.
minden benned van?
semmi ellen nincs kifogás, lázadás, vagy bármi, még ha nem is szerepel itt a felsorolásban?
Az igaz, az Anya még nincs, csak tudom, hogy tudnék az lenni. 🙂
Az igaz, az Anya még nincs, csak tudom, hogy tudnék az lenni. 🙂 Amiket felsoroltál, azokat a szerepeket átéltem valahogy már, éreztem, milyen az.
Katipotter
és ha azt mondom neked, zsidó vagyok?
Kedves Anita!
Azt írtam már, hogy nem tudok senkit utálni a
Kedves Anita!
Azt írtam már, hogy nem tudok senkit utálni a származása miatt. Az izraeli politikával van bajom, és nem a zsidó származású emberekkel általában. A média minket nemzeti radikálisokat persze nagy rasszistának meg szélsőségesnek meg hűdenagyongonosznak állít be. 🙂 Egyik volt barátom zsidó származású, aki azért szakított velem, mert jobbikos vagyok (kb 2 hétig bírtul egymással). Pedig én elfogadtam, hogy ő nem jobbikos, a származásáért meg sose mondtam neki semmi rosszat. Ennek ellenére szakított velem, mikor látta, hogy nem tud eltántorítani a Jobbiktól. Akkor ki is volt a kirekesztő?:)
Katipotter
Nagyon jó, haladunk Kati, ott a bibi: politika. Minden "gondunk" belólünk ered. Sőt, bennünk fellelhető.
Ott indulj el, önmagaddal szemben mikor, hol vagy politikus?
Kirekesztés: hol vagy Te kirekesztő? Mi az, amit önmagadból kirekesztesz?
Ezen még nem gondolkodtam, köszönöm, hogy felvetetted. Magammal
Ezen még nem gondolkodtam, köszönöm, hogy felvetetted. Magammal miben vagyok kirekesztő, hát ez most nehéz kérdés. egyelőre az jut eszembe a témában, amit nem rekesztek ki: ami politikában vezérelv nálam, az a hazaszeretet. Ez belőlem jön, bennem él. Nem harcolok magammal, mert szilárd ez bennem. Akkor valami mást kell keresni, amit kirekesztek magamból. Eszembe jutott valami. Az, még ha ellentmondásos is, az a gyűlölet. Nem akarom hagyni, hogy a természetes harag abba csapjon át, az nem lenne jó politika. szóval általában a negatív dolgokat igyekszem kirekeszteni, ami nem baj. De még lehet van más is, amit kirekesztek. Mert sokszor érzek elfojtást. De ezen még gondolkodnom kell.
Katipotter
Ugyanúgy szeretni kell nem csak a hazát is, hanem az egész bolygót, Mindenséget, én legalábbis ezt gondolom.
hazaszeretet nagyon jó dolog, félre ne értsd, de határokat szab. Korlátokat, amiket én nem értek. persze, van magyar tudatom, de erősebb bennem inkább ez: Ember vagyok.
Ne rekesz ki semmit: nem természetes, ha a haragot, vagy dühöt nem éljük, elfojtással csak korbáccsal csiholjuk, ami egyrészt pillanatnyilag, látszólagosan igába hajtja, de szélsőségekben hozza vissza ránk az Élet, míg be nem fogadjuk.
Meg lesz a többi is, köszönöm, hogy nyíltan állsz hozzá,
pusz, Anita 😉
Én is ezt érzem, szeretem az egész élővilágot, és azt
Én is ezt érzem, szeretem az egész élővilágot, és azt szeretném, hogy béke legyen. De ezen belül erős a magyar nemzethez mint jó nagy családhoz való ragaszkodásom. És aki a magyarokat bántja, arra haragszom, de igyekszem igazságos és emberi jogokat tiszteletben tartó megoldásokkal szimpatizálni.
Az önző ártó emberek iránti természetes harag egy bizonyos szintig azért nem baj szerintem, mert küzdeni kell az általuk képviselt dolgok ellen, hogy megvédjünk ártatlan embereket és magunkat. Akkor ez talán inkább személy szerint nem is irántuk, hanem az általuk képviselt dolgok iránti harag. Őket inkább sajnálom, hogy ilyen szinten vannak lelki fejlettség terén, amilyenen. Ebben a témába erre jutottam.
Találtam még egy szerepet, amit átéltem: a szabadságharcos szerepe. Amikor történelemből tanultunk az 1848-as vagy 1956-os forradalmárokról, mindig odaképzeltem magam. Akkor azt hittem, én nem kerülök hasonló szerepbe. De aztán ha nem is ilyen szinten, de valamennyire mégis. Miután ráébredtem, mi zajlik itt valójában, az üldözött gárdisták mellett ott voltam én is. Átéltem, hogy ezért üldöznek, hogy társaim egy részét elviszik a fogdába, és ez szörnyű volt. De nem adtuk fel, most sem. Akkor kezdtem érezni, mit éreztek régen pl az 56-osok. Valami ilyesmit. Tiszta szívvel kiállni az értékrendünk és hazánk mellett akkor is, ha üldöznek érte. Sajnos nem tudtam többet tenni, mint ott lenni, meg aztán segíteni a Jobbiknak a kampányban. De akkor is átéreztem ezt a szerepet. Ami egyben szomorú, hogy szükség van rá, de mivel a szeretet vezérelt, amit jó átérezni és kifejezni, szívmelengető is.
Azt kihagytam, hogy amikor erre a szerepemre ráébredtem, amikor
Azt kihagytam, hogy amikor erre a szerepemre ráébredtem, amikor átéltem, úgy éreztem, az önmegvalósítás terén is előre jutottam, vagyis jobban rajta vagyok a saját utamon, önmagam vagyok. Arra, hogy mi zajlik pontosan az országban, sajnos későn jöttem rá (eleinte pl ferde szemmel is néztem a Jobbikra), mert későn is kezdtem vele foglalkozni, a családban meg más nem volt ilyen. De a lényeg, hogy megtaláltam ezt magamnak, és érzem, hogy kellett. Nekem ez az utam része, és sokat tanultam általa.
” Tiszta szívvel kiállni az értékrendünk és hazánk mellett
" Tiszta szívvel kiállni az értékrendünk és hazánk mellett akkor is, ha üldöznek érte."
Küzdesz-e önmagadért ennyire? Vagy inkább magadra veszed mások terhét, érzelem világát? Elfolysz bennük, elveszted saját határaidat?
Nem lehet, hogy a düh, a küzdeni akarás ezért nyílvánul meg benned ennyire?
Tudat alatt szeretnél már önmagadért tenni? Önmagad megélni?
Érdekes ez az üldözés, ezt most mint magán véleményt fogad kérlek: egy országban élünk, engem senki nem üldöz mégsem. Miért lehet ez?
Pont egyszerre írtunk, és pont válaszoltam arra, amit most
Pont egyszerre írtunk, és pont válaszoltam arra, amit most kérdeztél. 🙂 Telepátia. 🙂 Azt írtam, ez az önmegvalósításom része nálam, életem része lett, a szívem ezt súgja. Így élem meg önmagam. Üldözés: igen, sajnos ma is létezik ez, a 21. századi Magyarországon. Nem volt itt rendszerváltás, csak módszerváltás… De nem szeretnék most politikai kérdésekbe belemenni, mert lehet leszólnak, hogy ez nem olyan oldal, és jogos is lenne. A lényeg: azt biztosan hallottad, hogy a gárdistákat üldözik. Pedig ártatlanok, a média mocskolja őket. Furcsa érzés szembe nézni több száz rendőrrel, ártatlanul bűnösnek és veszélyesnek kezelve… én már átéltem sajnos. És sokan még durvábbakat is, pl a „fincsi” paprikasprayt az egyik barátnőm, egy fél óráig nem tudta kinyitni a szemét. És még sok ilyen van, csak a médiában ez úgy hangzik: „a rendőrök ismét sikeresen felléptek a szélsőséges rasszista tüntetők ellen.” Akit érdekel, hogy ilyenkor valójában mi történik, hallgassa meg Fankadeli Magyar rendőr velünk van című számát. Mert aki magyar érzelmű, az ilyet nem tesz, kivéve ha kényszerítik (van ilyen is)….
Katipotter
örülök, ha beszélgetünk, másképp látunk sokmindent, de pont ezért is érdekes ;).
Kérlek azért néhány napig hagyd érlelődni a mostani beszélgetést, hátha új távlatokat nyitnak meg a bensődben.
Ölellek addig is, folytatjuk mi még a beszélgetést remélem;), de most megyek én is gyakorolni, önmagamon :D. Csak azért, hogy ne csak prédikáljak 😉
Kedves Anita! Én is örülök, hogy megbeszéljük, ezáltal én is
Kedves Anita! Én is örülök, hogy megbeszéljük, ezáltal én is tanulok. 🙂 Én is remélem, hogy beszélünk még. 🙂 És fogok is még ezeken gondolkodni.
További szép estét! 🙂
Katipotter
ha gondolod bármikor megkereshetsz privátban is, a kapcsolat cimke alatt 😉
köszi, hogy meghallgattál 🙂
Én is köszönöm, hogy meghallgattál. 🙂 Majd beszélünk még,
Én is köszönöm, hogy meghallgattál. 🙂 Majd beszélünk még, most én is megyek haza, könyvtárban vagyok, otthon csak jövő héten lesz netem, de gyakran itt leszek még ezen az oldalon, és írok majd privátban is. 🙂
Kedves KatiPotter! Csinálod még vagy húsz évig, aztán választ
Kedves KatiPotter! Csinálod még vagy húsz évig, aztán választ kapsz, amikor magaddal számolsz el…:) Hidd el nekem, öreg róka vagyok ezen a fronton. De Szeges barátom is megmondhatja…Ja, és persze telik-múlik az idő, változik körülöttünk minden, ahogy mi is változunk. Ez Téged sem fog kikerülni. Amiért ma még kardot rántassz, az holnapra már értelmét veszti.
Kedves Bodza! A jóért való küzdelem szerintem sosem értelmetlen,
Kedves Bodza! A jóért való küzdelem szerintem sosem értelmetlen, akkor se, ha elbukik a harc. Mert egy tiszta értékrendet terjesztünk, jó energiákat erősítünk ilyenkor. És ennek mindnek van hatása és értelme szerintem.
a jóért nem küzdeni kell, hanem szolgálni
Küzdés: két erő
a jóért nem küzdeni kell, hanem szolgálni
Küzdés: két erő ellentétes erőt fejt ki a másikra, összacsapás, összetűzés, ebből én még szép dolgot sosem láttam. Mindegy mi van a zászlón, milyen eszme.
Az eszme mindig elkopik, mert a politika erről szól. Szép eszme volt a komonista eszme is: minenki egyenlő, lásd mi lett belőle…
Egyéni érdekek lépnek hatalomra, előbb, vagy utóbb, és akkor már ki emlékszik a szép kezdeti eszmékre
Ebben igazad van. Mi úgy szoktuk ezt hívni: nem valakik ellen
Ebben igazad van. Mi úgy szoktuk ezt hívni: nem valakik ellen küzdünk, hanem valamiért. A jóért. Igaz, a szép eszmék a történelem során gyakran csaptak át embertelenségbe. De ha megnézem a kedvenc politikai csapatom politikusait (egyet személyesen is ismerek, mert a csapatának segítettem a kampányban), akkor ez lehetetlennek tűnik. Mert a vezetőik nagyon is józan gondolkodásúak, a célok konkrétan rögzítve vannak, amikre mindent lehet mondani véleménytől függően, de azt, hogy embertelen vagy erőszakos, biztos nem. 🙂 Egyébként a gárdisták pl szolgálják a jót, ha azt nézem pl. hogy így is mennyi emberen segítettek már karitatív tevékenységükkel. És ez nekik is jó érzés, meg akinek segítenek, annak is. 🙂 De ez csak egy példa volt, emellett sokféle módon lehet szolgálni a jót. 🙂 De a szebb jövőért meg küzdeni kell. Így születtek régen a forradalmak is, hogy voltak emberek, akik ezt érezték küldetésnek, így valósították meg önmagukat. Mert hát azt csak rossz ölbetett kézzel nézni, hogy hataloméhes politikai szereplők hogy tesznek tönkre egy csomó mindent. Amikor minket bántanak, védjük önmagunkat, amikor a családot, azt védjük, mikor a hazát, azt védjük. Nem valakik ellen, hanem a jóért. Ez ilyen reakció.
Ó, a fiatalság lelkesedése! Én már 16 évesen muszka zászlókat
Ó, a fiatalság lelkesedése! Én már 16 évesen muszka zászlókat égettem a debreceni főutcán, aztán szaladtunk a rendőrök elől.:) Ez még az átkosban volt. Aztán minden megváltozott. Nem a korodat szólom le, félre ne értsd! Én a kezdetektől – sőt sokkal régebb óta – benne vagyok ebben. Minden változik, ez az egy, ami állandó. Aztán eljön az a pont, amikor azt mondod: elég. Ez egy mocskos munka, kicsiben és nagyban egyaránt. Óhatatlanul is konfrontálódni kell, emberi kapcsolatok sérülnek súlyosan, kapsz és adsz bőven tüskéket, amik elgennyednek, és nagyon nehéz begyógyítani ezeket a sebeket. Néha lehetetlen.
Az én nagyapám valóban forradalmár volt, 1956-os hős, börtönben ült, a családunkat üldözték, figyelték, nem járhattunk templomba, nem folytatom, sokat szenvedtünk. Tavaly Ádventben temettük, 85 évesen.
Tudod, mit hagyott ránk örökül? Már csak suttogni tudott, oly fáradt volt: „ne bántsátok, szeressétek egymást, mert csak ez az egy dolog számít az életben!” Nem csak a családra vonatkozott…
Egy csodálatos Tanító pedig egyszer azt kérdezte tőlem, teljesen váratlanul: „miért kell mindig harcolni?”
Szerinted miért? Mert én már tudom a választ…:)
Én már letettem a kardot.:)
merre tovább?
Sajnos sorra magamra ismertem, egyiket sem tudom letagadni, (még a kibővített listámon sem) csak azt tudom megállapítani, hogy változó erősséggel és intenzitással vannak meg bennem ezek az átélések.
Próbálom megérteni, hogy honnan jönnek, de eddig még nem sikerült rájönnöm, hogy a saját tudattalanom vagy a kollektív tudattalan a forrás (vagy felváltva mindkettő). Bár nem tudom, hogy ez az információ valójában segítene-e bármit rajtam?
Úgy szeretném viszont ha már nem csak ezek tudatosításán, elfogadásán tudnék dolgozni, hanem valahogy kevésbé vennék el a kedvemet, kevésbé befolyásolnának, egyszóval jobban ki tudnám vonni magam a hatásuk alól. Úgy szeretném, ha már nem ezek rángatnának, vagy ringatnának, hanem egy sokkal szelídebb belső erő!
Merre tovább? Úgy gondolom, hogy addig is – míg eljuthatok az általam vágyott állapotig – marad a jelenlegi helyzet és kegyelmi ajándéknak tekintem, ha időnként rálátok, ráérzek erre a belső erőre.
Miért érem be ennyire kevéssel? Mert azt figyeltem meg, hogy minél inkább törekszem ennek az elérésére, annál kevésbé sikerül… tehát marad a lenni a mostban, ahogyan éppen tudok, alázattal átengedni magam a „hadd legyen”-nek, (történjen, aminek az erők játéka folytán történnie kell) és bízni abban, hogy egyszer csak „felnő” bennem a sebzett, sértett, önsajnáltató énrészem is, hogy minél teljesebben élhessem és tapasztalhassam meg az életet, az életemet.
Michaelita!
Ezt már múltkor is olyan szépen leírtad, most is sikerült.:) Én is ezt csinálom. Ami nem megy, nem kell siettetni, az csak visszahúz. Úgyis eljön az a pillanat, amelyben megtörténik a váltás-változás-csoda! Én is csak tipegek, hagyom, hogy sodorjon, és jönnek-jönnek a felismerések és megoldások.
Ha most ülnék le egy fa alá, teljesen csendesen helyen, és elkezdeném a végtelen önmagamba szállást, még biztosan nem sikerülne!:)
Sok mindennel van még dolgom, egynek viszont nagyon örülök: tegnapi felismerésemnek. Leírtam a „Félelem” blogban. Így, hogy már van neve, alapos munkába kell kezdenem, csak elindulni nehéz, mert erre nem számítottam. Fogalmam nincs, hogy kezdjek hozzá, de biztosan kapok valahonnan egy lökést…:)
Michaelita
hogy állsz a keménységgel, agresszióval, mit érzel, ha azt mondanám, gyilkos vagy?
gyilkos is vagyok?
elfogadom
A keménység mindig is jellemző volt rám, most is tudok olyan is lenni (első sugaras szülött vagyok, akinek nagy az akaratereje és a belső keménysége).
Az agresszió és a düh is jellemző rám (az eneagramm szerint düh gyökérpontos vagyok), s jó ha már merem érezni és nem folytom el (mert régen még érezni sem volt bátorságom).
Igen sajnos több életben voltam már gyilkosság áldozata és bennem is lakik egy belső gyilkos, ezt már tudom. (Csak miért ismeretlen, ártatlan emberekkel kapcsolatban jött elő a gondolat, aki nem vétett nekem, csak ártatlanul, védtelenül, csendesen aludt… ezt nagyon nem értem… és akkor és ott nagyon örültem neki, hogy még nincs teremtő erőm, hogy mindez nem tudott megvalósulni. Ha a cél az volt, hogy felismerjem a felelősségem a gondolataimért, akkor ez viszont talált)
Hogy lehet az ilyen gondolatainkat közömbösíteni, jóra fordítani, nehogy ártó elementálokat (lényeket, erőket) küldjek a másik felé?
Kérdezz még nyugodtan, ha eszedbe jut valami, hátha valamivel mégsem számoltam (bár már évek óta kemény tudatosítás zajlik nálam és elég sok mindennel szembesítettek a tudattalanomból is).
Köszönöm a kérdéseidet! Puszillak érte!
Michaelita
Nagyon jó úton haladsz!
Kérdéseim nem voltak véletlenek, van, amit már tudsz magadról, de mégis fáj, ha másnál látod, ebből gondoltam, még nem élted meg. De hát a tévedés nálam is fennáll, ezért kérdezek inkább.
Ártó gondolatok: agyunk működése is duális (elementál dolgokban bocsi, nem hiszek), alapból ha megfigyeled egy nap a gondolataid áramlásád észreveszed, hogy vannak +/- gondolatok váltakozva. Szerintem pont ezért természetes.
Mégis mit kezdjünk velük? Be kell fogadni őket is.
Ezek csak minőségek, amik a másoktól való elkülönülés illúzióját teremtik meg. Ha viszont tudatosítjuk magunkban, hogy igen, bennünk is rejlenek ezek az erők, könnyebb mondjuk egy gyilkost is megérteni. Már ha alapból azt valljuk, Egyek vagyunk. Akkor nincs apróbetűs rész, kivéve: ő, meg ő. Igaz? Félni meg aztán pláne nem kell tőlük. Pláne nem elfojtani. Vannak és kész, ne bántsd magad értük. Hiszem, ha kellőképpen tisztulunk, egyre kevesebbek lesznek, majd megszűnnek aztán. Addig meg fogadjuk el magunk működését. Mégis csak könnyebb lesz. Ne várd el magadtól a tökéletességet, az elvárással csak magad előtt löktösöd. 😉
Csak figyeld magad működését, aztán a másikét is. Ha magadban megfigyeled, mindig a tudásod szerint legjobb döntést hozod, mások is eszerint cselekszenek.
Attól meg ne félj, hogy "rossz" vagy, attól Te már rég messze jársz! Merd a dühöd is kifejezni: -haragszom rád, mert megbántottál. stb. Ha nem adod mások tudtára mi él benned, mit válltottak ki belőled, nem fog változni a helyzet, csak gyűlik a feszültség, és jön a nagy BUMM!
Pusz
Tündér Anita
Tündér vagy Anita!
Köszönöm Neked, hogy sokkal jobb véleménnyel vagy rólam, mint én magamról:)
Engem néha-néha jobban elkeserít az árnyékoldalaim látványa, de a Te hozzáállásod a jó, így kell felfogni!
De kár, hogy messzire vagy, nem tudsz itt lenni holnap a Sanyi búcsúztató klubján:(
Köszönök mindent, amit írtál, nagyon érthető és nagyon jó ahogy leírtad, mert többet segít a megértésben, mint a saját magam teóriája, ahogy én meg tudom fogalmazni magamnak.
Szeretettel puszillak: Marcsi
Michaelita
Szeretlek, kérlek, szeretgesd meg Magad helyettem is! Nagy öleléssel! (nem vicc, szoktam magam én is így ölelgetni!)
„(nem vicc, szoktam magam én is így ölelgetni!)” ——> én nem
„(nem vicc, szoktam magam én is így ölelgetni!)” ——> én nem csak ölelgetni 😀
merre tovább?
Sajnos sorra magamra ismertem, egyiket sem tudom letagadni, (még a kibővített listámon sem) csak azt tudom megállapítani, hogy változó erősséggel és intenzitással vannak meg bennem ezek az átélések.
Próbálom megérteni, hogy honnan jönnek, de eddig még nem sikerült rájönnöm, hogy a saját tudattalanom vagy a kollektív tudattalan a forrás (vagy felváltva mindkettő). Bár nem tudom, hogy ez az információ valójában segítene-e bármit rajtam?
Úgy szeretném viszont ha már nem csak ezek tudatosításán, elfogadásán tudnék dolgozni, hanem valahogy kevésbé vennék el a kedvemet, kevésbé befolyásolnának, egyszóval jobban ki tudnám vonni magam a hatásuk alól. Úgy szeretném, ha már nem ezek rángatnának, vagy ringatnának, hanem egy sokkal szelídebb belső erő!
Merre tovább? Úgy gondolom, hogy addig is – míg eljuthatok az általam vágyott állapotig – marad a jelenlegi helyzet és kegyelmi ajándéknak tekintem, ha időnként rálátok, ráérzek erre a belső erőre.
Miért érem be ennyire kevéssel? Mert azt figyeltem meg, hogy minél inkább törekszem ennek az elérésére, annál kevésbé sikerül… tehát marad a lenni a mostban, ahogyan éppen tudok, alázattal átengedni magam a „hadd legyen”-nek, (történjen, aminek az erők játéka folytán történnie kell) és bízni abban, hogy egyszer csak „felnő” bennem a sebzett, sértett, önsajnáltató énrészem is, hogy minél teljesebben élhessem és tapasztalhassam meg az életet, az életemet.
Michaelita!
Ezt már múltkor is olyan szépen leírtad, most is sikerült.:) Én is ezt csinálom. Ami nem megy, nem kell siettetni, az csak visszahúz. Úgyis eljön az a pillanat, amelyben megtörténik a váltás-változás-csoda! Én is csak tipegek, hagyom, hogy sodorjon, és jönnek-jönnek a felismerések és megoldások.
Ha most ülnék le egy fa alá, teljesen csendesen helyen, és elkezdeném a végtelen önmagamba szállást, még biztosan nem sikerülne!:)
Sok mindennel van még dolgom, egynek viszont nagyon örülök: tegnapi felismerésemnek. Leírtam a „Félelem” blogban. Így, hogy már van neve, alapos munkába kell kezdenem, csak elindulni nehéz, mert erre nem számítottam. Fogalmam nincs, hogy kezdjek hozzá, de biztosan kapok valahonnan egy lökést…:)
Michaelita
hogy állsz a keménységgel, agresszióval, mit érzel, ha azt mondanám, gyilkos vagy?
gyilkos is vagyok?
elfogadom
A keménység mindig is jellemző volt rám, most is tudok olyan is lenni (első sugaras szülött vagyok, akinek nagy az akaratereje és a belső keménysége).
Az agresszió és a düh is jellemző rám (az eneagramm szerint düh gyökérpontos vagyok), s jó ha már merem érezni és nem folytom el (mert régen még érezni sem volt bátorságom).
Igen sajnos több életben voltam már gyilkosság áldozata és bennem is lakik egy belső gyilkos, ezt már tudom. (Csak miért ismeretlen, ártatlan emberekkel kapcsolatban jött elő a gondolat, aki nem vétett nekem, csak ártatlanul, védtelenül, csendesen aludt… ezt nagyon nem értem… és akkor és ott nagyon örültem neki, hogy még nincs teremtő erőm, hogy mindez nem tudott megvalósulni. Ha a cél az volt, hogy felismerjem a felelősségem a gondolataimért, akkor ez viszont talált)
Hogy lehet az ilyen gondolatainkat közömbösíteni, jóra fordítani, nehogy ártó elementálokat (lényeket, erőket) küldjek a másik felé?
Kérdezz még nyugodtan, ha eszedbe jut valami, hátha valamivel mégsem számoltam (bár már évek óta kemény tudatosítás zajlik nálam és elég sok mindennel szembesítettek a tudattalanomból is).
Köszönöm a kérdéseidet! Puszillak érte!
Michaelita
Nagyon jó úton haladsz!
Kérdéseim nem voltak véletlenek, van, amit már tudsz magadról, de mégis fáj, ha másnál látod, ebből gondoltam, még nem élted meg. De hát a tévedés nálam is fennáll, ezért kérdezek inkább.
Ártó gondolatok: agyunk működése is duális (elementál dolgokban bocsi, nem hiszek), alapból ha megfigyeled egy nap a gondolataid áramlásád észreveszed, hogy vannak +/- gondolatok váltakozva. Szerintem pont ezért természetes.
Mégis mit kezdjünk velük? Be kell fogadni őket is.
Ezek csak minőségek, amik a másoktól való elkülönülés illúzióját teremtik meg. Ha viszont tudatosítjuk magunkban, hogy igen, bennünk is rejlenek ezek az erők, könnyebb mondjuk egy gyilkost is megérteni. Már ha alapból azt valljuk, Egyek vagyunk. Akkor nincs apróbetűs rész, kivéve: ő, meg ő. Igaz? Félni meg aztán pláne nem kell tőlük. Pláne nem elfojtani. Vannak és kész, ne bántsd magad értük. Hiszem, ha kellőképpen tisztulunk, egyre kevesebbek lesznek, majd megszűnnek aztán. Addig meg fogadjuk el magunk működését. Mégis csak könnyebb lesz. Ne várd el magadtól a tökéletességet, az elvárással csak magad előtt löktösöd. 😉
Csak figyeld magad működését, aztán a másikét is. Ha magadban megfigyeled, mindig a tudásod szerint legjobb döntést hozod, mások is eszerint cselekszenek.
Attól meg ne félj, hogy "rossz" vagy, attól Te már rég messze jársz! Merd a dühöd is kifejezni: -haragszom rád, mert megbántottál. stb. Ha nem adod mások tudtára mi él benned, mit válltottak ki belőled, nem fog változni a helyzet, csak gyűlik a feszültség, és jön a nagy BUMM!
Pusz
Tündér Anita
Tündér vagy Anita!
Köszönöm Neked, hogy sokkal jobb véleménnyel vagy rólam, mint én magamról:)
Engem néha-néha jobban elkeserít az árnyékoldalaim látványa, de a Te hozzáállásod a jó, így kell felfogni!
De kár, hogy messzire vagy, nem tudsz itt lenni holnap a Sanyi búcsúztató klubján:(
Köszönök mindent, amit írtál, nagyon érthető és nagyon jó ahogy leírtad, mert többet segít a megértésben, mint a saját magam teóriája, ahogy én meg tudom fogalmazni magamnak.
Szeretettel puszillak: Marcsi
Michaelita
Szeretlek, kérlek, szeretgesd meg Magad helyettem is! Nagy öleléssel! (nem vicc, szoktam magam én is így ölelgetni!)
„(nem vicc, szoktam magam én is így ölelgetni!)” ——> én nem
„(nem vicc, szoktam magam én is így ölelgetni!)” ——> én nem csak ölelgetni 😀
Most megirom, miért is inditottam ezt a blogot
Keresem az Egységet. Keresem a megoldást. Erre jöttem rá:
én az érzelmi életem fojtottam le magamban. Jött az elme, a figyelés. De mivel csak az elme volt jelen, nem vettem észre mit okozok szavakkal, gesztusokkal a másikban. Jöttek a felismerések. Figyeltem. Magam is, másokat is. Másokat azért sokkal könnyebb. Valahogy mindig tisztábban látjuk, kiben mi lakik, könnyebb az okokat is meglátni, könnyebb a működésüket felfedezni, de mégis maradt egy: itélkezés (bocsi, már megint a hosszú i-m nem működik). pedig az elmém tudja, Egy vagyok velük, mégsem élem. Mégis jön az érzelmi reakció, az önelfogadásom hiánya.
Aztán kezdtem a sziv útján. Nyitott sziv csakra, szeretek, befogadok mindenkit. Mikor sikerült egy napot igy eltöltenem, akkor észrevettem, egy mégis maradt: itélkezés.
Akármelyik úton jártam, önmagamba gabalyodtam. Hol az eszmék súlya alatt estem össze, hol a vágyak, félelmek, szerelmek tengerében fulldokoltam.
Na már most hogy lesz meg bennem az Egységélmény?
Kétségbeestem, most mi lesz, ha egyik sem az út.
Aztán olvastam valahol: emberiség elfogadása. Na mondom, lehet itt a kulcs.
Mégsincs.
Rá kellett ébrednem, nem az emberiséggel, vagy egy adott emberrel van gondom.
Mit nem szeretek? Mit nem fogadok el? A tudatossági szintjüket néha. Az Egójukat néha. NÉHA.
Mert szeretni/elfogadni könnyen tudok, ha…
nekem megfelelően viselkednek.
Tudok-e akkor is szeretni, ha nem ilyenek? Még nem. 🙁
Mi kell ahhoz, hogy ezt megtapasztalhassam?
Önmagamban elfogadni: Egóból működöm, jelen tudatosságom annyi, amennyi ténylegesen (ŐSZINTÉN, nem pedig a vágyaimhoz mérten magamat ostorozni), aztán a két út együtt.
Figyelni is, szeretni is, befogadni is, nyilni minden pillanatban.
Nem csak mikor meditálok, hanem akkor is, mikor az élet elém hoz valamit.
Nyilni EGGYÉVÁLLNI minden pillanatban.
Amit magamban és másokban felismertem, azt most átadtam Nektek. Ezért voltak a kérdések, ki mennyire látja meg önmagát, bennem. Mindannyian minőségeket hordozunk, mégis másokban keressük azt, ki hol nem tökéletes még. Önmagunkban viszont nagy hazugságok dúlnak. Van aki tud magáról valamit, de nem éli, van aki "kritikának" veszi, és hátrahőköl, van, aki meg néz, de hülye, van, aki csak bölcsen mosolyog a háttérben.
Amire azt mondjuk, na én ilyen tuti nem vagyok, nos ott nem történik más, csak a legnagyobb önhazugságunk nyilvánul meg.
De nem elég a fej, és a sziv útját egyesitenünk. Kell hozzá a torok is: bevallani/bevállalni, kinyilvánitani.
Kell hozzá az erő is (kölök csakra, személyiség, erő kifejtés): megélni, nem félni magunkat kitárni.
Kell hozzá maga a szexualitás is (2. csakra, életerő) , meg a gyökerek(gyökér csakra teremtő erő) megismerni, Eggyévállni minden minőséggel az összes csakra szintjén.
Most ezt fogom kipróbálni. Vajon a Bölcsesség igy megnyilvánul-e? Ha a szivemben a helyére kerül az összes csakrám tudatossági szintje. És aztán hagyni, hogy a teljesség létrejöjjön (korona csakra). Nem a vágyaimmal hajkurászni, csak hagyni, mikor lép szinre szép csendesen, észrevétlen.
Még nem tudom. Lehet, ez sem az igaz út. De bevállalom? Igen, most úgy érzem, igen. Megélni kell a pillanatot.
Béke Veletek 🙂
Most megirom, miért is inditottam ezt a blogot
Keresem az Egységet. Keresem a megoldást. Erre jöttem rá:
én az érzelmi életem fojtottam le magamban. Jött az elme, a figyelés. De mivel csak az elme volt jelen, nem vettem észre mit okozok szavakkal, gesztusokkal a másikban. Jöttek a felismerések. Figyeltem. Magam is, másokat is. Másokat azért sokkal könnyebb. Valahogy mindig tisztábban látjuk, kiben mi lakik, könnyebb az okokat is meglátni, könnyebb a működésüket felfedezni, de mégis maradt egy: itélkezés (bocsi, már megint a hosszú i-m nem működik). pedig az elmém tudja, Egy vagyok velük, mégsem élem. Mégis jön az érzelmi reakció, az önelfogadásom hiánya.
Aztán kezdtem a sziv útján. Nyitott sziv csakra, szeretek, befogadok mindenkit. Mikor sikerült egy napot igy eltöltenem, akkor észrevettem, egy mégis maradt: itélkezés.
Akármelyik úton jártam, önmagamba gabalyodtam. Hol az eszmék súlya alatt estem össze, hol a vágyak, félelmek, szerelmek tengerében fulldokoltam.
Na már most hogy lesz meg bennem az Egységélmény?
Kétségbeestem, most mi lesz, ha egyik sem az út.
Aztán olvastam valahol: emberiség elfogadása. Na mondom, lehet itt a kulcs.
Mégsincs.
Rá kellett ébrednem, nem az emberiséggel, vagy egy adott emberrel van gondom.
Mit nem szeretek? Mit nem fogadok el? A tudatossági szintjüket néha. Az Egójukat néha. NÉHA.
Mert szeretni/elfogadni könnyen tudok, ha…
nekem megfelelően viselkednek.
Tudok-e akkor is szeretni, ha nem ilyenek? Még nem. 🙁
Mi kell ahhoz, hogy ezt megtapasztalhassam?
Önmagamban elfogadni: Egóból működöm, jelen tudatosságom annyi, amennyi ténylegesen (ŐSZINTÉN, nem pedig a vágyaimhoz mérten magamat ostorozni), aztán a két út együtt.
Figyelni is, szeretni is, befogadni is, nyilni minden pillanatban.
Nem csak mikor meditálok, hanem akkor is, mikor az élet elém hoz valamit.
Nyilni EGGYÉVÁLLNI minden pillanatban.
Amit magamban és másokban felismertem, azt most átadtam Nektek. Ezért voltak a kérdések, ki mennyire látja meg önmagát, bennem. Mindannyian minőségeket hordozunk, mégis másokban keressük azt, ki hol nem tökéletes még. Önmagunkban viszont nagy hazugságok dúlnak. Van aki tud magáról valamit, de nem éli, van aki "kritikának" veszi, és hátrahőköl, van, aki meg néz, de hülye, van, aki csak bölcsen mosolyog a háttérben.
Amire azt mondjuk, na én ilyen tuti nem vagyok, nos ott nem történik más, csak a legnagyobb önhazugságunk nyilvánul meg.
De nem elég a fej, és a sziv útját egyesitenünk. Kell hozzá a torok is: bevallani/bevállalni, kinyilvánitani.
Kell hozzá az erő is (kölök csakra, személyiség, erő kifejtés): megélni, nem félni magunkat kitárni.
Kell hozzá maga a szexualitás is (2. csakra, életerő) , meg a gyökerek(gyökér csakra teremtő erő) megismerni, Eggyévállni minden minőséggel az összes csakra szintjén.
Most ezt fogom kipróbálni. Vajon a Bölcsesség igy megnyilvánul-e? Ha a szivemben a helyére kerül az összes csakrám tudatossági szintje. És aztán hagyni, hogy a teljesség létrejöjjön (korona csakra). Nem a vágyaimmal hajkurászni, csak hagyni, mikor lép szinre szép csendesen, észrevétlen.
Még nem tudom. Lehet, ez sem az igaz út. De bevállalom? Igen, most úgy érzem, igen. Megélni kell a pillanatot.
Béke Veletek 🙂