Archívum: Blogbejegyzés

2011. február 16.

Jaj, de nagyon régen írtam már! Az érzések és tapasztalások pedig csak gyűlnek! Már lassan másfél hónapja vagyok Franciaországban és próbálok minden napot csodaként megélni, illetve figyelni arra, hogy mi zajlik bennem, mit érzek. Annak ellenére, hogy egyelőre keveset meditálok, illetve jógázom (bár jóllehet eldöntöttem, hogy sokat fogok) úgy érzem éber állapotban is sok olyan tapasztalásom van, amivel úgy érzem, fejlődök. Ezeket valahogy korábban nem vettem észre.

Kitártam az ablakom, és sok minden berepült rajta. Amikor kitárjuk az ajtónkat is, akkor nem csak friss levegő áramolhat be azon, hanem olyanok is besétálhatnak, akiket nem vártunk, és ez okozhat örömet is, de kellemetlenséget is. Az emberekkel való találkozásoknál sokszor jó érzés kapcsolódni, ismerkedni, adunk és kapunk, megérint minket valaki, mi is megérintjük a másikat, de az is előfordul, hogy próbálkozásaink ellenére sem tudunk jól viszonyulni a másikhoz, állandó a taszítás, félreértés, zavar.

Nem szoktam élesen emlékezni az álmaimra, de ha nagyon éles a kép, akkor mindig találok rá valami magyarázatot, hogy miért. Ennek inkább nem is csak a jelentése fogott meg, hanem az egész kép. De hogy ennyire megfogott, az azt jelzi, mennyire hiányzik a természetes környezet, és keveredett mindenfélével.

Ebben a blogban szeretném összegyüjteni az álláskereséssel kapcsolatos spirituális tapasztalatokat.
Illetve jól bevált módszerek,vagy érdekes tapasztalatok amiket szívesen megosztanánk egymással dolgozósdi témában.

u.i:hozzászólásban majd én is jövök egyel! 😉

Ma történt valami, mindegy mi, nem szeretném leírni. De a lényege: akkor, amikor én is valami hülyeséget csinálok, esetleg egy félreértés miatt durván és igazságtalanul reagálok le valamit, amiben szintén érzek durvaságot, csak lehet félreértem, az tud fájni a legjobban. És az, hogy nem tudom már helyrehozni, bocsánatot kérni. De eszembe jutottak régen engem ért sérelmek, amiket megbocsátottam. Ha magunknak meg tudunk, mert megértjük magunkat, akkor másnak is. Ez oké. Magamat értem, meg is bocsátottam magamnak.

Sziasztok!

A mult vasárnap feltünt hogy megállt az egyik óra miközben oda voltam,nem emlékszem pontosan,de olyan 16 órakor állhatott meg,és én kb.20 órakor érkeztem haza.
Nem foglalkoztam vele,gondoltam majd kicserélem az elemet majd…
Aztán csütörtökön hogy ott takarítottam a polcról mindent lepakoltam,az órát is….
S látom hogy a kezemben elindult a mutató!
S az óra jár azóta is. 😉

Szerintetek mi történt?
Gondoltam felvetem ezt a kérdést,a komolytalanság kedvéért. 😉

Nagyon tetszett, itt a helye! 🙂

Már jó ideje végzek magamon belső munkát, hallgatom a Sirály csomagokat, medizek és próbálom az életemet az általam nagyra becsült belső értékek mentén – ha kell fegyelmezetten, ha kell lazábban – élni.
Tudom, mert időközönként megerősítést kapok arról, hogy sokat változtam, fejlődtem, de…
… s most erről a „de”-ről szeretnék írni, mert ez elgondolkodtat/elkeserít/elszomorít:(
Még mindig hiányzik az igazi önbecsülésem, öntiszteletem, (önszeretetem)

Hallgattam valakinek a történetét az élethelyzetéről, és magam is kilátástalannak láttam. Nem csak az ő tehetetlenségét éreztem, hanem a sajátomat is. Ezt fájdalmas volt megélni, és elszomorított. Újra erősödött bennem az a meggyőződés, hogy van, akin nem lehet segíteni, vannak emberek, akik nem tudnak változni, és vannak helyzetek, amiből éppen nem lehet kimászni. A legnagyobb jóindulatunk ellenére sem. Gyakorlatilag egyetlen megoldás van ilyenkor, az pedig az elfogadás.

Az időnek mindent egybevéve, mindösszesen egyetlen haszna van: múlásának köszönhetően, az ember képes és hajlandó lesz általa eljutni annak belátásához, hogy az életben csupán két értelmes és hasznos elfoglaltság van, a meditáció és az olvasás. A józan és körültekintő ember számára nincs hasznosabb felkiáltás, minthogy – Olvasni, olvasni, olvasni! Legpontosabban kognitív, vagyis megismerő tevékenységet végezni. A felelős emberre ráolvasva pedig ez így hangzik: – Gnoti se auton, vagyis „ismerd meg önmagad!” Az idő nem ismer kivételt és pardont e vonatkozásban.