Archívum: Blogbejegyzés

2011. február 28.

Mérhetetlenül dühös vagyok a világra és önmagamra, és akik világra hoztak engem, hogy gondolhatták h embert lehet nevelni szeretet, törődés és foglalkozás nélkül valakiből? Mit hittek? Elég legyártani és ruhát adni rá? Soha nem volt megengedett/elfogadott az érzelem kinyilvánítás.
S most csodálkoznak h nem vagyok hajlandó megszólalni társaságban és az érzelmeimről talán soha senki nem hallott/nem hallhatott. Ocsmány egy érzés ez amikor szétmar a gyűlölet és a fájdalom, nincs aki szeressen, hogyisne ..ki szeretne/tisztelne egy hiteltelen embert aki képtelen véleményt nyilvánítani?

Az egyik út láthatatlan, mégis minden porcikánkban ott remeg. Behatárolhatatlan, mégis határtalanra nyit.
A másik minden ízében lüktet és él, mégis halottabb birodalomba vezet, mint az élettelen test.

Angyalok ölelnek, és a bokorban a kígyó, bár látható, mégsem látjuk. Még nem veszélyes. Még nem léptünk tovább, egyik útra sem.

Utak találkozásánál, ketten egyek vagyunk, s lábunk előtt hever a világ minden csodája.

A szomjúság vizet kíván. A sötétség fényt. A hideg föld a Napot kívánja. A forró Nap enyhet adó szelet. Az égő erdő oltást kíván, a túláradt folyó sziklát, mely útját állja.

És ennek soha nincs vége.

Csak ott, ahol a sötét és a fény összeér és többé nincsenek. A tűz és a víz összeér, és kioltódnak egymásban. Ahol véget ér a végtelen idő. A határtalan határán túl.

Az Óperenciás tengeren is túl, az Üveghegyen is, valahol a Gyémánt Palotának tükör-termeiben.

A közel-keleti világban több országban is tüntetések vannak az kormányzat ellen.
Érdekelnének a vélemények, hozzászólások, esetleg megoldások. Mit gondoltok ezekről a tüntetésekről? Egyiptomban megdőlt a kormány, Líbiában pedig szinte már forradalom van, az uralkodó osztály meg fegyverrel és erőszakkal próbálja elfojtani. Állítólag legalább kétezer halott van már, szóval ez már nem egy hétköznapi eset.

Hétfőn nagyon húzós napom volt. Azt hiszem az első nap volt, hogy legszívesebben elsírtam volna magam. Általában az időm nagy részét megbeszéléseken töltöm, ráadásul a megbeszélések különböző épületekben is vannak. Gyakran az egyik megbeszélésemnek 15-kor van vége a másik pedig már 15-kor kezdődik. Esély nulla, hogy ott legyek időben, de itt ez természetes.

Saját ötlet híján megkérdezem az erre kószáló közösséget , hogy milyen ezoterikus , spirituális , elvont jelentése , figyelmeztetése lehet annak , hogy két hónapon belül már másodszor csapódott fel a motorháztető szálguldás közben a kocsimon ? ( csavarkilazulás miatt ) Köszönettel : felacsó

Most tudatosult igazán, ami eddig is zavart, csak nem tudtam róla, hogy ez milyen furcsán hat a lelkemnek. Nem olyan régen történt, hogy a koliban beszélgettem egy ismerősömmel, aki keresztény fiatalok közösségébe jár, őszintén hiszi, hogy Jézus a megváltó, és őszintén segít neki a Biblia. Ez nagyon szép, és tök jó, hogy megtalálta az útját, és mindenkinél tiszteletben tartom, aki így gondolja. Engem is hívott, hogy ismerjem meg a közösségüket. Mondtam neki, szívesen ismerkedek, csak nem tudom ezt úgy elhinni.

Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
Hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
Hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
Hogy összekössek, ahol széthúzás van,
Hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
Hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
Hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
Nem arra, hogy megvigasztaljanak,
Hanem, hogy én megvigasztaljak,

Itt egy szöveg, amely sok tévedést eloszlathat a megvilágosodás állapotával (állapotaival) kapcsolatban.
Hogy „le lehet-e jönni” onnan, vagy sem, hogy emberként hogyan lehet megvilágosodott valaki, stb…
Ha valamiből, ebből az írásból talán inkább érdemes elindulni, a saját kis elméleteink „tovább-gyúrása” helyett.
Van, amikor a magunk számára össze kell rakni a képet, a tudást, de nem jó olyasmit a magunk képére formálni, amiben még nincs teljes tapasztalatunk. Ilyenkor (az a tapasztalatom) jó a „mestereket” hallgatni, olvasni újra, és befogadóan, hogy ki tudjuk javítani a rosszul működő (valóságba nem illő) sémáinkat a területtel kapcsolatban.