Üdvözlet mindenkinek, bocsánat a címért, tudom már a csapból is ez folyik, de szükséges volt!!
Hozzá jutottam egy könyvhöz, és úgy éreztem mindenképp tovább kell adjam az olvasottakat, ezért gondoltam ide is felteszem.
A könyv írója Amorah Qan Yin tisztánlátó, vagyis teljes körű érzékeléssel rendelkezik,s ebben a könyvben A Plejádok Fényküldöttei általa üzennek nekünk. Amorah-t ugyanis megkérték egy könyv írására, amiben elmondják részletesen és pontosan, hogy mi fog történni hamarosan a Földdel, továbbá kezünkbe adtak egy technikát amivel megtisztíthatjuk Ka-csatornáinkat a karmikusan hozott szennyeződéstől és blokkolt energiáktól.
Elmondásuk szerint ugyanis amennyiben a Ka áramlása nem tökéletes, a testünk nem lesz képes kiállni azt a rezgésszintváltást (2012év végén-2013 év elején), amely a fotonövezet folyamatosan erősödő sugárzásával együtt jár. Idézek a Ra (a Plejádok Fényküldötteinek sorába tartozó Plejádok Arkangyali Testvériségének szószólója) szavaiból néhány sort:
„Emberek, ti és a bolygótok -szellemi fejlődéseteket illetően- kivételes és csodálatos átalakulásnak néztek elébe. Olyan kvantumugrásra készültök, amilyenre nem volt még példa a történelmetek folyamán.
A 2012-es év végén és a 2013-as év elején bekövetkező szintváltást megelőzően a Föld testi-szellemi tisztuláson fog átmenni – az ezzel járó változásokat összefoglaló néven „bolygószintű" módosulásoknak" nevezhetjük. Ezek a változások már elkezdődtek, jelenleg is folyamatban vannak.
Szoláris gyűrűtök szellemi felébredését és az evolúciós robbanást elősegítendő, Napotokra és Földetekre szent kódokat továbbítanak majd a Galaktikus Középponton, a Szíriuszon, az Alycyone-on és a Mayán keresztül.
Ezek a fotonkilövellések és kódolások olyan magas rezgésszinten zajlanak majd, hogy azok elviselésére külön fel kell készíteni, rá kell hangolni emberi idegrendszereteket, érzelmi és elektromos testeiteket.
(és itt jön az izgalmas rész)
A Föld lehet az első bolygó, amely eleddig soha nem látott méretű kvantumugrást tehet a szellemi fejlődés terén. Ahhoz, hogy ekkora előrelépésnek egyáltalán meglegyen az esélye, mostantól 2013-ig legalább 144.000 embernek el kell érnie a megvilágosodást, és meg kell valósítania a Krisztus-tudatot. (nem rossz…) Ha a felébredettek száma eléri a kritikus tömeget, azzal tulajdonképpen Krisztus tömeges szintű második eljövetele valósul meg.
Bekövetkezik a „századik majom" effektus: egy, a megvilágosodás rezgésszintjének megfelelő energiahullám fog végigsöpörni az egész bolygón és annak lakosságán, amely megsemmisíti az összes alacsonyabb szintű asztrális gondolatformát és birodalmat, és széjjeltépi azt a fátylat, amely jelenleg elválasztja az embereket saját isteni lényegük és az igazság belső megtapasztalásától. A Föld minden népe megérzi majd, ahogy a megvilágosodás hulláma minden létezőn keresztülrezeg, és abban a pillanatban bekövetkezik a bolygószintű megvilágosodás…
Ha sikerülne elérni a 144.000 fős kritikus tömeget, ezeknek az énjüket átkrisztusított lényeknek akkora hatásuk lenne a népesség maradékára, hogy egyenként további 144.000embert tudnának magukkal rántani a tudatosság magasabb fokaira. Más szóval, 144.000 megvilágosodott, Krisztus-tudatú egyén 20.736.000.000 ember számára tenné lehetővé a szellemi kvantumugrást. A sötét fátyol vagy más néven „térháló", amely jelenleg körbeveszi a Föld külső légkörét, szertefoszlana, így a Napról áradó teljes galaktikus kódskála elérné és áthatná a Földet. Ennek következtében egyetlen negatív töltésű asztrálsík sem maradna fenn, és minden ember megtapasztalná a „fehér fény", vagyis a saktiput élményét.
Ezután valamennyien egy új, a hátrahagyottnál sokkal szebb és tisztább Földön találnák magukat – ez is a Föld lenne, csakhogy a negyedik dimenzióban. Mindazok, akik már korábbi életeik során emelkedtek fel ide, ezúttal szintén továbblépnek, egyenesen az ötödik dimenzióba vagy akár még feljebb. A negyedik dimenzió lakói számára már jó előre kiképző iskolák alakulnak majd, hogy azokban elsajátítsák teremtésük múltbeli történetét, megismerhessék lelkük eredetét és céljait,illetve az adott szellemi síkra mint fejlődési állomásra vonatkozó valamennyi tanítást.
Ezeréves kegyelmi időszak köszönt a Földre, általános lesz a béke és a szellemi fejlődésre fordított figyelem. … Az ezer év lejártával a Föld hivatalosan is előlép, hogy betöltse galaktikus szerepét mint a Fény Városainak otthont adó bolygó, és mint misztériumiskola más, háromdimenziós planéták lakói számára.
Annak érdekében, hogy Krisztusi Jelenlétetek beleáramolhasson az anyagi világba, hogy lehorgonyozhasson fizikai testetekben, feltétlenül meg kell tisztítanotok Ka-csatornáitokat és a Ka-mintázatot minden karmikusan hozott szennyeződéstől és blokkolt energiától."(a könyv további fejezetei ezt tanítják)
Miért pont 2012?
„Ahogyan a ti naprendszeretek a Galaktikus Középpont körül kering, úgy maga a Galaxis egymásba kapcsolódó körök mentén halad az űrben; tulajdonképpen egy nagy, kozmikus spirálpályát ír le. A Nagy központi Nap körül egy teljes kör megtétele több milliárd évet vesz igénybe, ezután a galaxis átlósan elmozdul, és bekapcsolódik a kozmikus spirál következő gyűrűjébe. Amikor ez a rézsútos átkapcsolódás megtörténik egyik gyűrűből a másikba, a galaxis minden bolygója és naprendszere, valamint azok lakói egy új fejlődési ciklusba lépnek. …
A földi emberiség életében ezúttal nemcsak egy 26.000 éves Föld-Nap-Plejádok ciklus ér véget, hanem a Galaktikus Központ körüli keringés 230 millió éves periódusa is lezárul, továbbá a Nagy Központi Nap körüli végtelen hosszúságú körpálya két végpontja is most záródik. A három ciklus szinkronban van egymással, és a spirális körtáncban hamarosan egy hármas eltolódás fog bekövetkezni, ami kifejezetten kritikus átmeneti időszakot eredményez. Az eddigi ‘tánc’ véget ér, és új veszi kezdetét."
Mi lesz azokkal akik nem lényegülnek át?
„Ti akik ebben a pillanatban a Földön éltek választás előtt álltok: eldönthetitek, hogy emberi lényekként készek vagytok-e spirituális felelősségvállalásra, és így a Földön maradtok-e a 2013-as változásokat követő időkben is, vagy sem. Mindazok akik nem kívánnak a Földön maradni, a galaxis egy másik részében található bolygóra vitetnek majd, ahol folytatódni fognak karmikus leckéik és az a háromdimenziós evolúciós folyamat, amelynek most is részesei. …
Egyesek azért választják a természeti „katasztrófák" általi halált, mert magasabb tudatuk felismeri, hogy emberi megtestesülésük már túlságosan mélyre süllyedt a látszatok világába, és képtelen egyéb módon kitörni onnan.
Mások azért hagyják el ily módon a földi árnyékvilágot, hogy a Fény honába segítsék a halálon velük együtt átmenőket, és követendő példával járjanak elöl a felemelkedés terén. Megint mások azért választják a halálnak ezt a módját, mert készen állnak a Föld elhagyására, hogy ezután egy másik bolygón folytassák evolúciós pályafutásukat.
És megint mások egyszerűen azért halnak meg ilyenkor, mert fizikai szervezetük – akár genetikai elváltozások, akár sejtszintű mutációk miatt – a fennmaradó időben már nem alkalmas arra, hogy átlépéshez szükséges változásokat meg tudja valósítani a Földön.
Mindazok, akik elhagyják a fizikai síkot, maguk döntenek erről. Mindazok pedig, akik a Földön maradnak felelősek azért, hogy támogassák egymást a fizikai túlélésben és a szellemi fejlődésben."
itt egy link a könyvről: http://www.libri.hu/konyv/a-plejadok-fenykuldottei.html
…hát ennyi.
További szép napot mindenkinek!
Mit akartok tőlünk Plejádok fényküldöttei?
Köztudott, hogy hülyeségnek, nép butításnak tartom ezeket az irományokat, ezért nem is szoktam hozzászólni, de most mégis csak megteszem, hátha felnyitom vele pár embertársam szemét!
"…amennyiben a Ka áramlása nem tökéletes, a testünk nem lesz képes
kiállni azt a rezgésszintváltást …, amely a
fotonövezet folyamatosan erősödő sugárzásával együtt jár."
Én még nem hallottam erről a "Ka"-ról, de gyanítom, hogy a Kí és chi után kitaláltak valami jól csengő, hihetőnek tűnő szót.
A "fotonövezet" pedig olyan sci-fi -s hangulatot ad a mondatnak, de a Google-ben rákeresve csak Plejádos írásokban említik, sehol egy csillagászati leírás. Ezért úgy sejtem, hogy ez is csak az elhomályosítás része, mint a "Kvantumugrás" és a "szoláris gyűrű"!
Már Hubbard bácsi óta tudjuk, hogy ha össze akarjuk zavarni az olvasók gondolkodását, elég becsempészni pár olyan szót a mondatba, amelyek jelentéséről fogalma sincs és máris eltompul az illető agya, homályosodik a tudatossága! Ráadásul senki nem mer jelentkezni, hogy Ő nem érti ezeket a szavakat, nehogy ostobának titulálja Őt a többi ostoba. Ez egy jól bevált manipulációs eszköz, informatikusok és közgazdászok használják, ha le akarják rázni a kérdezősködő ügyfelet.
"Napotokra és Földetekre szent kódokat továbbítanak…"
Már alig várom, hogy megkapjam a kódokat! Majd összedolgozom a da Vinci-kóddal, hátha megvilágosodom tőlük!
"Ahhoz, hogy ekkora előrelépésnek egyáltalán meglegyen az esélye,
mostantól 2013-ig legalább 144.000 embernek el kell érnie a
megvilágosodást, és meg kell valósítania a Krisztus-tudatot."
Akkor ezt rendesen elszúrtuk!
Pár ezer év alatt, alig pár tucat megvilágosodottat tudtunk felmutatni, most meg négy év alatt kellene 144 ezret produkálnunk?? Nem túl nagy elvárás ez?
"Bekövetkezik a „századik majom” effektus…"
Ez menni fog. De már nem a századiknál tartunk, hanem több ezernél!
"A sötét fátyol … szertefoszlana, így a Napról áradó teljes
galaktikus kódskála elérné és áthatná a Földet."
Maszlag.
"…ezután a galaxis átlósan elmozdul, és bekapcsolódik a kozmikus spirál következő gyűrűjébe."
Már látom is, ahogy a galaxisunk rézsútosan átkapcsol, majd odébb táncol a következő gyűrűbe. De mit szólnak ehhez a csillagászok? Visszaadják a diplomájukat?
"Mások azért hagyják el ily módon a földi árnyékvilágot… És megint mások egyszerűen azért halnak meg…"
Olyan már nem is lesz, hogy betegségben, balesetben vagy öregségben halljunk meg? Pedig én szerettem ezeket a klasszikusokat!
Majd ha nagyon rosszul megy az üzlet, akkor én is írok egy 2012-es dimenzióváltásos könyvet. Így fog kezdődni:
Na, hogy tetszik? Vennétek a könyvemből?
Ezt az alap írást én is olvastam…. én egyszerűbben
:D:D:D:D:D Ezt az alap írást én is olvastam…. én egyszerűbben lezártam, kb úgy, hogy ez hülyeség! 🙂 Vennék a könyvedből! 🙂 Sőt, ebookot is lehet neki készíteni, pólót, bögrét, cd-ket árusítani a Plázában és Isten fut Windows alatt! 🙂
gilisztáknak
Alap reakció a röhögés, jobb esetben ásítás vagy sírás, esetleg csuklás és a tagadás(elutasítás). Így reagál a fizikai test elméje olyan információkra amit nem tud feldolgozni, mert meghaladja a befogodóképességét. Nálad a röhögés és a tagadás működik. Minek olvasol olyasmit amit nem bírsz megérteni? A földigiliszták sosem másznak ki a sárból. Szeretik a sötétjét a melegét és a változatlanságát.
Ez az! Jól megmondtad… köszi! Mondok, jobbat! Azóta már
Ez az! Jól megmondtad… köszi! Mondok, jobbat! Azóta már változott a „befogadóképességem”! 🙂
A szellemi tanok nyelveiről Sanyinak (is)
Minden nyelv más.
De minden nyelv ugyanarról szól.
(lásd Babilon)
A bölcsesség az, meglátni a másik világában (tudatában) a tieddel való egységet. Ez a szeretet.
Minden tudat más.
De minden tudat összekapcsolódik a közös tudat által, ami a szeretet, az egység.
A kritika, az okosság, a lenézés, még ha igaz lenne is, akkor sem szeretet.
Ráadásul nem is igaz.
Ez kicsit gáz.
Egy szellemi vezetőnek nem árt tisztelni más szellemi irányzatokat.
Ismerni sem árt.
De tisztelni mindenképpen jó lenne.
(Tiszt=funkció)
Ha már a szeretet útjáról tanít.
Mert az Univerzumban mindennek tökéletes helye van.
De magunk soroljuk oda a törvényszerűségek által – a tudatunk minősége által.
Saját magunkat is.
A tiszta tudat nem reagál.
Nem néz le (nem gőgös).
Ha valaki elhiszi hogy a piros bogyótól meggyógyul, nem fogom neki elmagyarázni, h az csak egy cukorka. Hanem hagyom, h bevegye.
Ez a szeretet.
És ez nem azt jelenti, hogy miközben veregetem a vállam, h milyen okos vagyok, és még szeretni is tudok teszem ezt….
A bölcsesség belátja, h mindenkinek a maga igaza az igazság.
És tudja, a híd az igazságok között a szeretet.
Nincs olyan, h megváltó valóság.
Csak a szeretet kapcsolhatja össze a valóságainkat.
Látod, mennyire nem egyszerű azt élni, amit tanítasz?
És nemrég még annyira megítéltél engem.
Ebben a csodálatos, ragyogó mindenségben végtelen út létezik. Éppen annyi, ahányan vagyunk, mi létezők.
És ha megtaláljuk a közös hangjainkat, éppen azt tanítjuk egymásnak (akár csak a létezésünk által), amire szükségünk van.
Mert együtt teszünk ki egy nagy EGY-et!
Ha elfogadással fordulunk egymás iránt, olyan jövőt építhetünk, ami emberi, és életszerű, amire vágyunk, ami értünk, és a közösségeinkért van.
És egy, közös nyelvre épül: a szeretet nyelvére.
Miért éppen a szellemi vezetők értik ezt meg olyan nehezen?
Ti, akik a legnagyobb tapasztalattal rendelkeztek pocskondiázzátok legjobban egymást. Pedig ti is csak emberek vagytok. Más utakkal.
De ezek az utak kiegészítik egymást. A tudatban.
Mert minden kiegészíti egymást a közös tudatban.
Csak ehhez alázat kell. Hogy lássuk.
Hogy csak egy kis rész vagyunk a Mindenségben.
Egyenlőre. Amíg ki nem egészülünk egymás megsegítése által.
Tisztelettel a Benned élő Teremtőnek, a Tudatnak, ami által létezünk
U.I: „Tudok róla, tehát vagyok.” Ez a megtapasztalás túlnő a halálon.
A gondolat feloldódik a halálban. Új kort élünk.
Haladni kell. A felső világok ismerete nélkül lemaradsz. Mert léteznek.
Csak nem tudsz róla.
Amit megteremtesz a tudatosságoddal, azzal találod magad szembe.
De amíg nem ismered a világod (létező tudatszintjeid), addig tudattalanul is teremtesz.
Ezért fontos az ítélet-nélküli nyitottság.
Namaszte
vessétek rám a követ!
, de szerintem Aditinak igaza van abban, hogy ez a viselkedés nem nem illik egy spirituális tanítóhoz. a bölcs a hülyeséget megmosolyogja, de nem gúnyolja.
kérlek nézz most egy kicsit magadba! ha te kaptál volna egy hasonló hangvételű reagálást egy blog bejegyzésedre mit tettél volna? … és mit kezdtél volna az érzéssel, amit az esetleg kiváltott volna?
…tudod sok könyvet elolvastam már, még nem találtam meg az utolsót. 🙂
bármikor Ramana Maharsitól, Tollétól vagy hasonló nagynevű tanítóktól olvasok nem csak azért teszem, mert érdekel mi van benne. a sorok mögött „varázslat” rejtőzik, ami magával ragad… mint amikor a nyílegyes ösvényt is olvasod… nem kell ezt a varázslatot megnevezni tudományosan vagy spirituálisan, elég ha érzed 🙂
ebben a könyvben is találtam egy kis varázslatot, és úgy éreztem meg kell osztanom veletek. s akinek nem inge -e könyv ne vegye magára!
…valaki egyszer azt mondta, „a könyv választja az olvasót, nem az olvasó a könyvet” … talán igaza volt, talán nem 🙂
további gyönyörűszép napot mindenkinek!
🙂
Nem kövezünk meg, nem Te írtad a könyvet!
Mit tennék, ha hasonló reagálást kapnék egy bejegyzésemre?
Azt, amit tanítok: Magamba nézek és megvizsgálom, miért fáj, mit bánt, sért bennem?
Amit találok legmélyebb okként, azt pedig megváltoztatom vagy elfogadom, annak megfelelően, hogy melyiket kell tenni vele! Ez be szokott válni, javaslom mindenkinek!
Remélem, nem sértődnék meg, de ha mégis, akkor annak az okát is megvizsgálnám magamban.
Elgondolkodtam rajta, hogy miért ilyen gunyorosan reagálok erre a témára:
Ha egy problémát valósnak érzek, megoldható problémának, akkor arra igyekszem komoly, tényfeltáró, segítő választ adni.
Amit viszont alapjaiban komolytalannak tartok, azon csak nevetni tudok és így gúnyolódva reagálok.
Igazatok van, ez nem bölcs hozzáállás, hiszen MINDEN-MINDEN A KÖZÖS TUDATUNK RÉSZE, AMELY EGY AZ ÉN LEGFELSŐBB TUDATOMMAL, de pillanatnyilag én nem vagyok bölcs, ezért csak ilyen beszűkült tudattal látom a dolgokat.
Nem hinném, hogy aki a legfelsőbb tudatosság állapotában van, az mindent elhisz, ami a KÖZÖS TUDAT-ba bekerült!
Te például elhiszed, hogy megkövezünk?
Pedig gondoltunk rá! ; )
köszönöm a válaszod!
köszönöm a válaszod! (gondoltam felteszek egy képet, ha már én látlak te is láss 🙂
…én az érzelmek oldásával kapcsolatban egy másik úton járok.
„Te például elhiszed, hogy megkövezünk?
Pedig gondoltunk rá!” megkövezné-tek? ez érdekes 🙂 no és milyen indokkal?
Te aztán nem válogatsz!
Jajj, dehogy köveznénk meg, csak viccnek szántam, hiszen Te vetetted fel!
Arra akartam utalni, hogy attól, hogy egy ilyen gondolat-lehetőség bekerült a NAGY-KÖZÖS-TUDATBA, azt még nem kell elhinni, hogy igaz vagy meg is történik!
De úgy látszik, Te aztán nem válogatsz, ami ott van a KÖZÖS-TUDATBAN, azt mind készpénznek veszed.
valóban így lenne?
🙂 köszi, majd elmélkedem rajta!
további szép és vidám estét!
🙂
Nem elhisz, megvizsgál…! Tudomásul vesz, beazonosítja a
Nem elhisz, megvizsgál…! Tudomásul vesz, beazonosítja a rezgést…stb 🙂
A többiről már a másik blogban eszmét-cseréltünk.
Namaszte
igeeeeen éééén vennéééék
Ha azon is ennyit röhögnék, tuti, még tanítanám is.
🙂
Szia,
nem!! nem vennék a
Szia,
nem!! nem vennék a könyvedböl.
nem látod a levegöt, de tudod, hogy van. !!UGYE !! Ha valamit nem látsz, azért az még létezik. Ha 500 évvel ezelött, adtál volna egy számitogépet egy ember kezébe, elégettek volna boszorkányságért ! ma viszont egy három éves gyerek is tudja, hogyan müködik. Külömben nem négy év alatt, kellene megemelni a rezgés szintedet, hanem erröl van szó 20 éve. Aludtál!!! vagy nem itt élsz!!??? hiányos a tudásod, de lehet rajta javitani, csak rajtad múlik, hogy okosodni akarsz vagy maradsz a tudatlanok között.
Kedves Mayácska!
Kedves Mayácska!
Hát igen, aludtam az elmúlt húsz évben! : ((
Megmondanád akkor, hogy mit kellene tennem, hogy felébredjek? Te mit javasolnál nekem?
Igen.

tényleg nagyon vicces 🙂
igazán nagyon vicces 🙂
…szóval mennyi időt is jósoltok az emberiségnek, ha így folytatja tovább?
…vagy ez lenne az emberiség sorsa? környezetszennyezés, éhezés, háború, atombomba, pusztulás?
Eckhart Tolle azt mondta Új Föld című könyvéről, hogy ez lesz az utolsó könyv, többre nincs szükség :).
A könyv utolsó sorai:”A szelídek az egótlanok. Ők azok, akik ráébredtek önmaguk esszenciális, valódi természetére – tudat voltukra –, és ezt az esszenciát minden „másban”, minden létformában is észreveszik. Új faj jelenik meg a bolygón. Most jelenik meg, és az te vagy!”
…idézhetnék a Yotengritből, vagy megemlíthetném a Maya naptárat, látomásokat, közvetítéseket meg még sok mindent… viszont itt a szavaknak semmi jelentősége :). nem áll szándékomban senkit meggyőzni semmiről, hiszen a lényegen úgysem változtat a „személyes vélemény” 🙂
további szép estét!
nem Tolle mondta
Nem olvastad elég figyelmesen…
Nem Tolle mondta hogy ez lesz az utolsó könyv, és nem azért mert világvége-hejehuja lesz. A fordító barátja mondta, hogy ez az utolsó könyv, mégpedig azért, mert ha ezt úgy olvasod el, hogy meg is érted, akkor már nem lesz szükséged más könyvre… nagy különbség!
Nekem a Mahabharata volt az utolsó könyv.
Nekem a Mahabharata volt az utolsó könyv. Ezt pár ezer évvel Tolle előtt írták, de csak most jutottam hozzá! : ))
embere válogatja 😛
Ez a szép az életben. Kinek mi a maga utolsója… 🙂 még jó h van miből válogatni! Lehet h valakinek a Sirály lesz…??? 😉
Dzsungelírtás
Ezekről eddig az jut eszembe, hogy talán nem véletlenül vagyok ilyen lusta könyvek olvasása terén (is), mert lehet hogy ilyen az én életutam. 20-30 könyvnél nem hiszem hogy olvastam volna összesen eddig többet, pedig rengeteget felhalmoztam az utóbbi években is, mint valami mókus télire.
Talán azért esik nehezemre, hogy folyamatosan lekössenek könyvek, mert az én utam inkább a számítógép, meg mióta internet van a szörfözés, ottani ismeretek, tömör infók után keresgélés, egy-egy témára több nézőpont megtalálása pillanatok alatt stb.. Hogy az én agyamat ez a rengeteg-féle spirituális irányzat, „szépirodalom” nem kuszálhatta mégjobban össze, nem is hiányzott neki talán. És lehet hogy sok ember emiatt nem fogja tudni meglátni a fától az erdőt!
Engem egyre inkább csakis a gyakorlati, egyszerű, tiszta egyenes, „hétköznapi” tanítások érdekelnek. Eckhart Tolle például kiváló, de akkor ő vajon miért nem science-fictionözik, bár nem tudom csak kérdezem, de meglepődnék ha lenne bármi ilyesmi témájú írása. De ott van akár Weöres Sándor Teljesség felé-je, mi értelme plejádokkal, űrutazással terhelni az agyunkat feleslegesen, holott fényévekre vagyunk még attól hogy ez legyen a problémánk, még ha lenne is valós alapja netán.
Pár évvel ezelőttig egyáltalán a spiritualitás mint olyan létezéséről sem tudtam, aztán ahogy kinyílt a szemem a világra egyre inkább láttam, hogy egy csomó dolog igaz és működik amit addig csak mesének gondoltam az életben. És eljutottam oda, hogy szinte minden ilyesmi dologban alapvetően hittem már, nem kérdőjeleztem meg semmit automatikusan (mint ahogy sokan ma materialistaként felnőve teszik), amíg nem voltak azzal esetleg ellentétes tapasztalataim.
De mára már felháborítónak tartom ezt a spirituális dzsungelt ami körülvesz minket, hogy rendesen kutakodni kell, hogy akkor kinek lehet hinni, kinek a szavai hitelesek, és ki az akinek meg csak egy beteges elszállt agya van és/vagy csak egy egóhuszár-mester. Szerencsére ilyen téren általában működnek a megérzéseim, de tudom kevesen vannak ezzel így az én szintem környékén sajnos. És iszonyatosan sok embert az ilyen dolgok miatt taszítanak a „spirituális” dolgok, ez engem felháborít, mélységes egyetértés és riszpekt Sanyinak a vitatott hozzászólásáért.
Mahabharata
Aki felemelőt, izgalmasat és LETEHETETLENT akar olvasni, az olvassa el, a Mahabharata-t.
Nincs még egy ilyen könyv a világon……………..!
Emeljétek föl a lelketeket vele, mert ez megteszi.
Ez fölemeli.
Még hozzá olyan magasságokba, ami egyszerre nem evilági, hanem Isteni, mégis mélységesen emberi.
Tán már években lehet számolni, mikor Sanyi nekem erről a könyvről többször is emlitést tett.
Akkor nem reagáltam. Most már tudom; nem tudtam volna mélységében befogadni.
Még egy hasonló gyöngyszem létezik: a Bhagavad Gita
ki mondott mit
Hé várjunk csak, honnan van az az ötcsillagos kitüntetésed, miért kaptad? Én is akarok olyat, nekem miért nincs?! 😀
Egyébként meg eléggé sokatmondó tőled ebben a témában ez a mondatod, szmájlival:
„Eckhart Tolle azt mondta Új Föld című könyvéről, hogy ez lesz az utolsó könyv, többre nincs szükség :).”
Mivel véletlenül itt van nálam a fenti könyv, idézem a hátulját, pontosan ez áll rajta semmi több:
– Ez az utolsó könyv – mondta a barátom, amikor elolvasásra kölcsönadta az Angliából frissen hozott művet.
– Hogy érted, hogy „utolsó könyv”? – kérdeztem.
– Több könyvre nincs szükség.
Ez az állítás ugyan természetesen költői túlzás, hiszen nyilván írnak majd még fontos és értékes könyveket, a mű elolvasása után alapvetően mégis egyetértettem vele, mert könyvével Eckhart Tolle a szenvedéstől való végleges megszabadulás kulcsát adja kezünkbe.
dr. Domján László
köszönöm jaguár, 🙂
bár egyszer kirsikka már kijavított, (lásd feljebb:) sajnálom, rosszul emlékeztem az idézetre.
a csillagokról meg csak annyit, hogy fogalmam sincs hogy mik azok, én nem kértem őket, és nem tudom hogyan kerültek oda. kérdezd Sándort, ő biztosan tudja.
további szép napot 🙂
Meg is kérnélek rá Titeket, hogy rendszeresen értékeljétek!
Tudtok értékelni egy-egy tartalmat, sőt nem csak tudtok, hanem meg is kérnélek rá Titeket, hogy rendszeresen értékeljétek azt, amibe beleolvastatok!
Köszönöm!
értékelni?
mármint a könyv tartalmát?
Ezen a weboldalon
Nem.
Ezen a weboldalon bármelyik tartalmat, amit olvasol.
Próbáltam
,de nekem nem sikerült (pedig be voltam lépve). Hogyan kell?
nem ez nem vicces.
Miért
nem ez nem vicces.
Miért nem veszed észre ezt a rengeteg változást? miért csak a negativot látod?
Lebontották
a Berlini falat, pont a magyarok voltak akik kinyitották a határ kapuit. Vagy nem éltél akkor még a földön?
nincs szocializmus, Europaiak vagyunk. Afrikában segitjük az éhezöket, gyógyitjuk a betegeket. Küzdünk a Terroristák ellen. Vagy TE nem csinálsz semmit!! ??? Beállsz a tudatlanok közé? Jól érzed ott magad? Meddig akarsz még aludni? a föld is tisztul, mit gondolsz miért van ez a sok természeti katasztrofa?
Gondolkozz el ezeken a dolgokon. Minden jòt kivánok neked, legyen egy békés boldog szép életed.
Máris gondolkodom…

csak vidáman 😀
s ha már ennyire vicc az egész, hagy tegyek ide valamit a témával kapcsolatban!
A „Halálcsip az, nem vakcina” című iromány egyik hozzászólója -„Zulu Alfa Kilo” nevű barátunktól:”…Arról nem is beszélve, hogy jön 2012 dec. 12, amikor vége a világnak és felesleges az egész injekciós felhajtás. És ha vége volt a világnak, akkor következő évben az irániak/zsidók/ruszkik (tetszőleges aláhúzandó) úgyis nullára atombombázzák a Földet. Aztán a kínaiak megveszik kilóra és tarkón lőnek minden engedetlent. Utána meg kiolvadnak az Antarktiszból a jéghegyek és elönt minket a víz. Aztán jön az Apophis aszteroida, és az tutira betesz mélyen. És mindeközben a mobilok sugárzása megsüti az agyunkat is és csak a bushmanok maradnak a bozótban. Ja ha mindez megvolt, végül a CERN LHC is elindul, és a Föld úgyis fekete lyukká változik, a Nap meg nova lesz.
jó éjt 🙂
A világvége érdeklődés hiányában elmarad!
Tényleg akkora a választék, hogy nem is tudom melyiket válasszam?!?
Mi van akkor, ha túl sok felé oszlik a figyelem, és egyik sem éri el a kritikus tömeget, nem félnek tőle annyian, hogy be is következzen:
"A világvége érdeklődés hiányában elmarad!"
Akkor mit mondanak majd a világvége hírdetők? Bocsánat, tévedtünk! Vagy átteszik a dátumot 2024-re?
Az 1999 és 2000-es világvégéket is így datálták át 2012-re.
Sanyinak az egyéni és kollektív felelősségről !!
A kollektív tudattalan ugyanúgy működik, a természet kérlelhetetlen törvényszerűségei szerint, mint a te személyes kis egód..
Attól hogy kiröhögöd ezeket a folyamatokat, amiket nem ismersz, még léteznek más emberek tudatában.
És így a kollektívben is.
De aki tud erről, az már előrébb jár, mint a többiek, ÉS ENNEK TUDATÁBAN DÖNTHET, nem úgy, mint azok, akik csak a lefelé irányuló energiát ismerik, és az alapján döntenek vagy ítélik meg a helyzetet, amit a látszólag tőlük különálló világ teremt.
Tehát engedik, hogy manipulálják őket, („mert hát micsináljunk, ilyen világot élünk, ahol a pénz az úr”, ahogy az egyik tanítványod egócskája kifejtette nekem a minap), majd amikor szorul a hurok, reagálnak. Erre, vagy arra az oldalra állnak. (mert azt hiszik, nincs más lehetőségük) És persze ez a része is már jóelőre le van zsírozva.
Te meg, mint egy idétlen kisfiú állsz a harcmező közepén és röhögsz mert a dombtól nem látod a tankokat. A tanítványaid egy része meg csinálja utánad.
Ha kritika ér, támadnak, mint az ebek, ész nélkül…. 🙂 Tök vicces. Ugyanakkor szomorú.
Egy csomó szellemi vezető itt tart. Ez elképesztő.
Mi lenne ha tudomásul vennétek, a nagy TUDATOSSÁGOTOKBAN VALÓ ELVAKULTSÁGBAN, amit ordít a világ körülöttetek?
Ugyanakkor, persze, nem az a fontos, hogy mi lesz, meg mikor.
De az igen, hogy TUDJUK mi zajlik, hogy tudjunk segíteni, mindennel, akik vagyunk.
Az összes tudásunkkal, a testünkkel, a lelkünkkel, a javainkkal.
Aki a megvilágosodást akarja, MINDENT oda kell adnia érte.
Amíg bármiben is közömbös vagy lenéző, gőgös, tudor, vidor és társai, addig becsapható, elvonható a figyelme, az ébersége. Elbukik.
Nem vállalhatja a felelősséget azokért, akiket tanít, mert magáért sem tudja még vállalni.
MINDEN AMI A VILÁGUNKBAN LÉTEZIK, ÉS MEGNYILVÁNUL, AZ ÖSSZES SZÓ, TETT, EMBER, AKI KÖRÜLVESZ, AKINEK A LÉTEZÉSÉRŐL TUDSZ, ÁLLAT ÉS NÖVÉNY, ÉRZELEM, VALLÁS, BÁRMILYEN MATERIALIZÁLÓDOTT GONDOLAT MIND-MIND A KÖZÖS TUDATUNK RÉSZE, AMELY EGY A TE LEGFELSŐBB TUDATODDAL!!!! A TE LEGBENSŐBB LÉNYEDNEK A KIVETÜLÉSE AMIT AZÉRT CSINÁLTÁL HOGY MEGISMERD MAGAD.
HA EBBŐL BÁRMIT IS HÁRÍTASZ, ELLENÁLLSZ A TERMÉSZET TÖRVÉNYEINEK.
CSAK OTT VAN BÉKE AHOL ELFOGADÁS VAN. CSAK AZT TUDOD ELFOGADNI AMIT A SZÍVEDDEL ISMERSZ.
A SÁRKÁNY AZ ERŐNK, AMELLYEL TEREMTÜNK. DE A TEREMTÉSÜNK, A VILÁGUNK, KÖZÖS TEREMTÉS.
A sárkány békét teremt ha elfogadjuk az univerzális törvényt hogy egy személyben vagyunk felelősek és együtt is a teremtéseinkért.
De ha harcolunk (ellenállunk), egy levágott fej helyett százat növeszt és betöri az ajtód.
HOGY MEGISMERD AZ EREJÉT ÉS MEGTANULD HASZNÁLNI.
Ez az egyén szintjén ugyanúgy igaz, mint a Föld kollektív tudatának szintjén.
„Csak” erről szól a világvége. Az emberiség tudata kihívta maga ellen a sárkányát.
Először egyéni szinten kell helyrerakni magunkat. De van egy szint, amikor felismerjük, egyedül ez sem megy. A tükreink nélkül. A világ nélkül. Nem csinálhatunk úgy, mintha nem lenne. Mert közelebb jön, hogy észrevegyük.
Aztán a szeretet megszüli a vágyat, hogy másoknak is segítsünk.
Ki- ki oda áll be, ahol a dolga van, mire megvilágosodik. De ott MINDENT odaad.
TE DÖNTESZ.
ERRŐL IS.
Namaszte
Tudod, Aditi?
Üdvözöllek Aditi!
Elolvastam 3 hozzászólásodat, és az alábbi kérdések fogalmazódtak meg bennem:
Te tudod, hogy miket írsz?
Tudod, hogy az írásaid miről árulkodnak?
Tudod, hogy az olvasott tudásodat mennyire nem tudod átültetni a gyakorlatba?
Tudod, hogy mennyire nem tudod, hogy mennyire nem vagy a helyeden?
TUDOD, ADITI?
Válaszok
Kedves Edit!
Válaszaim:
Igen.
Azt csak te tudod, mert a Te élményed, hogy Neked miről.
Azt meg csak én tudom, mert az én élményem. A többiek legfeljebb csak ítéletet alkothatnak róla. (Neked szerintem kevesebb esélyed van valósat alkotni, mert alig ismersz. Persze attól még alkotsz. 🙂
Azt meg végképp csak én tudhatom. esetleg még a mesterem. És talán még néhány ember megközelítőleg jól megítélheti, de nagyon kevés.
És ezek a válaszok általában mindannyiunkkal így vannak. Amiatt, ahogy működünk.
Tudni valamit egy dolog.
Tudatosnak lenni az nem ugyanazt jelenti.
Namaszte
Sajnállak
Tudod, Aditi nem szoktam embereket sajnálni, mert valamiért mindenki kapta amit kapott. Elolvasván eme beírásodat két dolog jutott eszembe. Vagy már megint megvilágosodtál, vagy mégis megtaláltad azt az Istent akit a múltkor nem. Egyszóval sajnállak és bocsásd meg szarkazmusomat, de az a sértődöttség ami leveledből áramlik ezt váltja ki belőlem.
Igen vannak egészséges emberek és közülük sokan nem hiszik, hogy Amorah-al valóban leíratták ezt a könyvet. Hiszen honnan tudjuk, hogy nem egy haszonéhes kiadó manipulációja az egész. Nem tudhatod. TE SEM.
Sokszor az az érzésem, amikor beleolvasok a bejegyzéseidbe, hogy megvilágosodottnak tartod magad és nem érted, hogy ezt itt egy páran miért nem fogadjuk el. Hát azért amit és ahogy irsz.
Azt hiszem te haragszol az egész világra, mert azok egészségesek, esetleg van pénzük, stb. Igen ez igy van. A kérdés az, hgoy neked miért nincs?!? Szerinted?
Lehet engem lekistanítványozni, szivesen vállalom, mert életemben sok magát tanárnak nevezővel találkoztam, de Sanyinál volt is miért „letáboroznom”. (Bár azt nem tudom, hogy már tanitványává fogadott volna :):)) Egy biztos, nekem nem lenne bátorságom senkit sem lekisegózni, különösen akkor nem ha veszem magamnak a bátorságot, hogy a honlapját használjam az igéim hirdetésére. Pedig nem vagyok egy bátortalan lány.
Egyébként érdekelne, hogy szerinted mit lehetne csinálni a pénzzel? Tegyük kötelezővé, hogy mindenki lenyelje, vagy szolgáltassa be, inditsunk kersztes hadjáratot ellene? Mégis mit? Te mit teszel, hogy kikerülj a „fogságából”? És miért pont a pénz? Miért nem a háborúkat szüntetjük meg, vagy az éhezést, a hazugságot, a lopást, vagy a rémhirterjesztést? Én bevállalom, hogy életem része, és megpróbálok általa tanulni, mert valamiért mégis teremtődött. Egyébként ez ugyanúgy „A KÖZÖS TUDATUNK RÉSZE, AMELY EGY A TE LEGFELSŐBB TUDATODDA”, ahogy te irod….
Számtalan számomra értelmezhetetlen megjegyzéseid egyike „Amíg bármiben is közömbös vagy lenéző, gőgös, tudor, vidor és társai, addig becsapható, elvonható a figyelme, az ébersége. Elbukik.” És akkor veled mi lesz?
Kívánok neked mindent, ami a lelki egyensúlyodhoz szükséges és legfőképp egészséget.
Üdv!
Hédi
Hédinek
Kedves vagy, de ez a te élményed. A sajnálat egyébként egy nagyjából felesleges érzelem.
Azok szoktak sajnálkozni (vagy akkor sajnálkozunk), akik nem tesznek semmit, és sajnálják hogy nem akarnak vagy nem tudnak. A sajnálatnak a világon semmi köze a másik emberhez, ezért nem szeretet. Csak egy élmény, egy töltés, az ego reakciója. Arról szól, aki sajnálkozik.
Az én reakcióm nem a sértődöttség volt, hanem a felháborodás (ami szintén az ego reakciója :), azon, hogy egy magát tudatosnak valló ember ennyire egósan nyilatkozik valamiről, ennyire nem hajlandó megvizsgálni mást, mit amiről tud (ez is az ego tulajdonsága), és ezt ennyire szarkasztikusan teszi. Miközben az ok-okozatokat nem látja.
Ha jól, ha rosszul kommunikáltam, most van esélye megvizsgálni egy másik oldalról a dolgot. És nektek is.
Nem tartom magam megvilágosodottnak.
Az hogy ki mit írt valóban le, nem számít. Aki ismeri hogyan működik a tudat, az tudja ezt. És én erről írtam. csak még nem értitek. Ez nem jelenti azt, h én több, vagy jobb, vagy nagyobb tudású lennék, mint ti. Csak azt jelenti tudok valamiről (tapasztalatilag is), amiről, látom, ti nem. De ti is segítetek azzal, amiben nektek van nagyobb ismeretetek, tapasztalatotok.
A stílusaink persze mások. De ha már ott tartunk ki hogy ír, a felháborodásom-motivált írásom még mindig kevésbé volt egós, mint a Sanyi gőgös stílusa, ami bántó és még tudatlan is (a témában). Úgy gondoltam, jobban teszem, ha szólok. Úgy, hogy észre is vegye, és megvizsgálja. Ennyi történt.
Egyébként a Plejádok ügyben nem vagyok érintett. De tudok róla. És nem csinálok úgy, mintha nem lenne.
Egója itt még mindenkinek bőven van. Ez a reakciókból is látszik. Én sem vagyok kivétel. És nekem jó nagy van…! 🙂 De dolgozom rajta. Csakúgy, mint ti.
Már van pénzem. Bevonzottam egy olyan munkát, ami napi három óra munkáért annyi pénzt hoz, mint egy diplomás egész állásért. És csak angolul kell beszélnem egy kisfiúval. 🙂
Nyáron megkértem, hogy kapjak egy olyan munkát, ami átsegít a nehézségeken, amíg túlleszek a műtéten, ami könnyű, fizikailg elbírom, amit kirázok a kisujjamból (felsőfokúm, meg tanári diplomám van a szakból) és mégis sok pénzt keresk vele. Elég lehetetlen kérés volt.
DE ITT NINCS LEHETETLEN!!!
Na, akkor hogy is van ez?
Lehet, hogy mégis tudok valamit?
Vannak még ilyenek most az életemben, mert elkezdtem oldani a mélyebb blokkjaim. De arról fogalmatok sincs, eddig mennyit dolgoztam, és ha egy ilyen blokkal születsz, az mivel jár. Én mindig tettem a dolgomat. Soha nem lazsáltam.
Nekem nem azért jöttek a pofonok, mert leszartam a világot, mert nem akartam felismerni a dolgom, vagy mert beszartam. Hanem mert lezsíroztam magamnak már a születésem előtt…:) Ennek is megvannak az okai. És már ezerszer elmondtam, de még mindig nem értitek: NE ÍTÉLJ A KÜLSŐBŐL!!!!
A világ egyik legnagyobb zsenije (nemrég halt meg, valószínű eltart egy darabig még mire hall róla a világ), egy totális „kripli” volt. Olyan betegséggel született, amit nem tudott még életében oldani, de nem is ez volt a dolga. Mérhetetlen szenvedéseit azonban felszámolta a tudatában, és használta amit tudott: a szívét és az agyát. (mert egyébként teljesen béna volt, meg minden). A jövő elméleti fizikusa, csillagásza. Csináltatott egy olyan gépet (ő találta fel), ami biorezgések segítségével vitte át a gondolatait a számítógépre, és legépelte azt, hogy tudjon kommunikálni. Mert még beszélni sem tudott soha.
Megszületett, felnőtt, megöregedett és meghalt. Soha nem tudott semmit csinálni, amit egy „normális ember”. De az életenegriáját tudatossággal, szívvel és elfogadással olyan magas szintű szellemi energiává transzformálta, ami még évszázadokig fogja szolgálni az emberiséget. Így lehet a „rossz” karmát „jó” karmára fordítani.
Van valami egészen halvány elképzelésed arról, hogy közben milyen lelki folymatokon mehetett át teljesen ép elmével, és lélekkel? És hogy milyen hatalmas szintű tudatosságra tett szert a mi kis pisis világlátásunkhoz képest? Miről is vitázunk??
Ilyen szellemek is születnek.
ÉS MINDENNEK MEGVAN A TÖKÉLETES HELYE ÚGY AHOGY VAN
Egyébként nagyon sokat tanítanak engem az ítéleteitek, mert az egyik legnagyobb lelki sérülésem az, hogy lebénulok, h azzal találkozom, hogy nem tudnak az emberek szeretettel fordulni felém. Talán akkor szedtem össze, amikor hat hetesen elválasztottak anyámtól, megműtöttek (fájdalomcsillapító nélkül, mert a 70-es években még azt hitték az orvosok, hogy a csecsemők nem éreznek fájdalmat), aztán várták, h túlélem e. Három hónaposan vett újra karjába az anyám. És nemrég egy meditációban az egész előjött, és elkezdtem feldolgozni. (Tapasztalt, hipno-*terápiával is foglalkozó pszichológus barátnőm segítségével, aki azt mondta, az emberek töredéke jut el idáig, hogy hajlandó legyen ilyen szintű, és mélységű blokkjainak félelmeivel szembenézni.)
Melyikőtök ismert fel ilyen szintű (születés körüli), vagy netán AZ ELŐTTI és ilyen fajsúlyú blokkot, és oldotta? Azon túl, hogy a miérteken tűnődtök, melyikőtök ÉLTE is meg az életében ezeket a félelmeket újra, és hajlandó újra és újra szembenézni vele, amíg ki nem oltódik?
Aki igen, azt onnan tudom, hogy nem úgy viszonyul, mint ti. Ezért találták ki az embernek a szenvedést, mert a másik szenvedése általában csak akkor ébreszt kegyelmet a szívében, ha már maga is átesett hasonlón. (Egyébként az agyas szöveggel reagál, h aki szenved, az hülye. Persze az ember végső soron magán segít, de a szeretet ugyanakkor nem az, otthagyod az utcán ájultan, mondván: kelj fel magad, mert a te karmád!” ) Ezt emberi gyarlóságnak hívják. Persze nem feltétlen szüksége a szeretethez a szenvedésen átesni, de kevés olyan ember él a földön, akinek ez megy. A többség általában csak értekezik róla.
A Sanyit meg nem akarom bántani, és tisztelem a tudásáért. Csak észreveszem, amikor egózik, és nem hagyom szó nélkül, csakúgy, ha más teszi. Sőt, még inkább, mert ő vezető. Tehát még fontosabb, hogy ne egózzon, mint azoknak, akik kezdők, és példának tekintik őt. De lehet, hogy ez nem is fontos annyira, és tévedek. Majd megvizsgálom. És tök jó ez az oldal. Nem szándékozom hirdetni az igémet, mert nincs is. Egyszerűen megnyilvánulok, mint ti. Amit tanultam, amit tudok, aki vagyok. Nem tudtam, hogy zárt körű. Ha az, szóljatok.
Pénz? Most alakul a kép bennem. De ezt írtam. Már van egy elképzelésem, a HOGYANRÓL. Ha majd megérik, és még érdekel, megosztom veletek. Addig is sajnos engem is köt. de már azon vagyok, hogy tudatosabban kezeljem a témát. A múltamhoz képest, már most is százszor jobb a helyzet. Sokkal többet csinálhatom azt, amit szeretek, és ingyen adhatom a tudásom, a szeretetem. És már tanítani is máshogy tanítok. Sokkal többet számít a szeretet, ami megfizethetetlen ezekben a délutánokban, mint amit angolul megtanul ez a klassz kisfiú, akinek nem ér rá az anyukája foglalkozni vele….
nincsenek véletlenek
Ha látjátok a lelki sérüléseim (reakcióim), megköszönöm, ha visszatükrözitek.
De ha szeretettel, tudatosan kommunikáljátok (nem érzelemmel, az más, és nem is közömbösen, mert az sem szeretet), az a legjobb, akkor nagyon sokat tudtok segíteni. Én is ezen vagyok!
És köszönöm a jókívánságaid, tök jól vagyok. Híztam két kilót, és elengedtem a múltam egy jó nagy részét.
És most úgy érzem, tényleg egyre inkább a helyemen vagyok!! Még nem mindig, de már nagyon sokszor!
És ez a halál kapujához képest egy jó nagy út megtételét jelenti. De még sok van hátra.
Neked is jó utazást!
Namaszte
Összegzett megfigyelés 🙂
Minden egyben válasz! Olvasom a hozzászólásokat és megy a vita, mint az oviban, hogy bibíí Te egóbol beszélsz,! Nem is, bibííí, megmondalak Óvónéninak! Járunk ide az oldalra 17-50 év közöttiek, kb…. Na, kérdezem én, kitudod iktani az egót? És mi számít egózásnak és egóból beszédnek? Asszem, emíg használsz pl egy nyelvet, beszélsz, gondolkodsz, kombinálsz… egóból működsz, mert a szellemnek kell gondolkodni? nyelvet beszélnie?
Most komolyan? Azzal vádolni a másikat, h egózik az ugyanolyan álszentség, mint az, hogy én nem egózok és megértő, meg szeretettel teli vagyok…csak a második eset még rosszab, mert ott van némi önámítás.. nem? Az, hogy megsértődnek egyesek és ovos módon csatáznak az mit sem bizonyít jobban, h ot az az Egó,csak már keveredett néni ezós dologgal…. Én is egóból nyilatkozok most, mivel gondolkodtam, ember vagyok, vannak érzelmeim és reakciókat vált ki belőlem.
Jah, igen….. mint a világban, természetben 2 pólus van…szóval az hogy itélkezek, haragszom, minden szarság, amit egózás címszóval illetnek az olyan velejárója a szeretnek, a megértésnek..stb… Persze, mivel haladunk, tanulunk fejlődünk, előbb utóbb ez csökken és kiegyenítődik, szóval annyira nem lesznek nagy kilengések a pólusok között, de azért ne huncutkodjunk már azzal, hogy akkor ki egózik és ki nem… Egó nélkül nem lehetne azt mondani, h én nem egózom. 🙂 muhahaha
Elismerem, a Plejádos tanításokat sekélyesen sem ismerem
Elismerem, a Plejádos tanításokat sekélyesen sem ismerem és ellent is állok neki, annyira feleslegesnek tartom, de egyelőre megtartom ezt a hibámat, hadd hízzon még! : )
A gúnyos, szarkasztikus hangvételt még mindig nem érzem tanítóhoz, vezetőhöz méltatlannak, mert én nem kapcsolok ezekhez a szerepekhez elvárásokat, de erről a másik fórumon még cseveghetünk! Miért nem vagyok hiteles, spirituális Mester, szellemi tanító?
Egyetértek Szabox-szal, hogy az egóból beszélés elkerülhetetlen, de nyilván Aditi nem is erre gondolt, hanem arra, amikor nem csak egoból szól az ember, hanem annak negatív tulajdonságai jelentősen kitüremkednek. Szerintem ezt nem kell visszafognunk, ne álszenteskedjünk, mert akkor még esélyünk sem lesz, hogy felismerjük a hibáinkat!
Elég mindössze visszaolvasnunk az egóval rendesen átitatott bejegyzéseinket és máris felismerhetjük, hogy mi bánt, hol sértődünk meg, mire vagyunk büszkék.
Ahogy a saját beszólásaimat olvasom, látom hogy büszke vagyok, elbizakodott, gőgös. Igaza van Aditinek, és engem is zavar.
De ha nem engedném ki ezeket az egó-megnyilvánulásokat, akkor még azt hihetném, hogy minden rendben van belül!
Ez igen! Bírom, hogy rálátsz magadra.
„De ha nem engedném ki
Ez igen! Bírom, hogy rálátsz magadra.
„De ha nem engedném ki ezeket az egó-megnyilvánulásokat, akkor még azt hihetném, hogy minden rendben van belül!”
Ezzel csak részben értek egyet. Csak addig jó kiküldeni, amíg meg nem tanuljuk a szeretettel feltranszformálni, vagyis a negatív energiákat másik pólusban megélni, hatékonnyá tenni magunk és mások számára is…
(Lehet, hogy megtanulok végre beszélni..:?)
Ezért nem igaz szerintem (vagy az én számomra) az sem, hogy „A gúnyos, szarkasztikus hangvételt még mindig nem érzem tanítóhoz, vezetőhöz méltatlannak, mert én nem kapcsolok ezekhez a szerepekhez elvárásokat…”. Persze jobb tudni róla, mint elfojtani, de a legjobb, miután elfogadtuk feloldani a szeretetben, és átminősíteni. Mert ezek csak energiák, amiket ha tudatosak vagyunk, magunk alakítunk. de csak ha már nem kötnek, vagyis nem azonosítjuk magunkat velük a tudatunkban.
PL. „Én makacs vagyok, mert Bak vagyok” na, ez ezós duma.
A valóság az, hogy van egy energia, ami az állhatatosság, egy jellembeli jegy, ami egyedi abban az emberben. De ő nem az az energia, hanem a tudat, aki HASZNÁLJA az energiákat. és irányítja!
Ezért a tudatos ember, aki azelőtt makacs volt, és csökönyös, állhatatossá és kitartóvá válhat, vagy az, és a csökönyösségét megtanulhatja ebbe a minőségbe át-transzformálni.
Egyébként engem is zavart eleinte a gőgöd, meg az elbizakodottságod, az önbizalomhiányod (szexes kérdések :), meg még ki tudja mi. Ezért „piszkáltalak” fel első körben. 🙂 Aztán rájöttem, hogy azért zavar, mert én még nem fogadtam el magamban… 🙁 P. a büszkeséged nem zavart. Mert én is büszke vagyok. 🙂 És büszke vagyok rá!!! :)))
De a lényeg az egészben az, hogy TUDOM: ez nem én vagyok, és hogy az a dolgom, hogy felfedezzem, elfogadjam és feloldjam. Csak türelem kell. És ebben is nagyon sokat segítettél…!
Azt hiszem nem az itt a lényeg, hogy „pozitív” jellembeli jegyeket gyártson az ember. hanem az, hogy ha áttranszformálja ezeket az energiákat, az neki és MINDENKI MÁSNAK IS JOBB! És ez megint csak a szeretet!!!
Hiszen ezzel a munkával egymást szolgáljuk, mert kinek jó ennyit nyögni, csakhogy ne legyen büszke??? Mégis ezt tanítja az Élet! és ezért első és utolsó midig mindenben a szeretet.
A szellemi tulajdonságok (vagyis azok, akik szolgálják a szeretetet): a szelídség, az alázat, a tisztelet, a bölcsesség, a csendesség, a lassúság (bármi furcsa) vagy inkább nyugalom?, a derű, az állhatatosság…stb..
A gőg, a büszkeség, és a sok negatív tulajdonság, amit már annyit emlegettem az „egózás” az én szótáramban, de vannak pozitívnak tartottak is, amik mégsem szolgálják a szeretetet!!! pl. a „pozitív” indulatok: jól beszívva heje-huja, az érzelmek másokra erőltetése merő „szeretetből”, a túlzott szenvedélyesség, a vigyor (nem mosoly), az idétlenkedés, ami humornak van beállítva a „jó” célú kritika, az okoskodás…stb. Ezeket nehezebb felismerni, de ez is ego.
Az előzőekben foglalt módon történő megnyilvánulások azonban nem az ego, hanem a szív/a tudatosság/a szeretet/a szellem megnyilvánulásai.
Így érthetőbb?
Namaszte
Ne menjünk bele bizonygatásokba, hogy ki a tudatosabb!
Ezúton megkérek mindenkit, hogy ne menjünk bele bizonygatásokba, hogy ki a tudatosabb, ki mászott ki nagyobb problémájából, ki mennyit fejlődött az elmúlt tíz évben!
Egyrészt, ez hihetetlenül ovis színvonal, inkább oldjuk ki otthon, ne itt piszkítsuk ezzel a felületet, másrészt meg úgyis én győznék! : ))
*
Maximálisan értem amit írsz-és a sorok közöttit is megtalálom.Helyén van a szíved és ezt nem is kell bizonygatnod!Áldás!

Aditi !
Nekem is van „ismeretem ” egy a sárkányról.
A Jelenések

A Jelenések könyve, amelyben a Napba öltözött Asszonyról olvashatunk.
Ott a sárkány 7 fejü . A fej jelentése : kútfő, forrás.
A hetes a BŰN 7 forrását jelképezi.
Mindegyik fejen 10szarv .
Mely jelentése :10 szeresen uralkodik az emberen.
Isten 10 parancsolatának ellenkezőjére buzdít
és így teszi rabszolgájává az embert.
A 10szarv az Uralom jelképe…IS !
Minden bűn tökéletes megtestesítője ! ! !
Szarvból készítették a kürtöt,
ami régen a hírek továbbítására is szolgált.
Mondhatjuk a korabeli média…kürtjével harsogja az
Isten ellenes propagandáját., a kürt elharsogta egészen
a világ végéig…
( ma is elérik a médián keresztül ezek az Isten ellenes
információk az emberek igen nagy részét..)
Tehát a sárkány erő, de egyszer gondolj bele milyen erő ? ? ?
Pontosan azt akarja elhitetni , a te megfogalmazásod szerint, hogy
BÉKÉT teremt , ha elfogadjuk az ” univerzális törvényt „..hogy
egyszemélyben vagyunk felelősek stb…ez az állítás Isten teljes
tagadásával egyenlő ! Isten fölé helyeződik az ember + a sárkány is ”
Ez azért egyenlő Isten tagadásával vagyis(eretnekség ),
mert olyat tulajdonít az embernek, ha az „univerzális ” törvényt elfogadja-
– amit csak Istenre érthetünk, mert az Ő SAJÁTJA CSAK ! ! !
Ebben a megfogalmazásban a sárkány hívatkozik Istenre ( univerzum )
és egy csúsztatással –
( a Sátán-Isten ellenes lélek mindíg Istennel ,lletve
az Ő Igazságaival „érvel ” ! ! ! MINDÍG !mert tudja , hogy AZT elhiszi
az ember mert ” hihető „)
– Istennel EGYENLŐNEK mutatja meg az embert….
Szeretettel :Úá
Hajrá, Sanyi!
No lám, most kezd izgalmassá válni a dolog. Ha már most így megoszt bennünket is, akik spirituális szemmel nézzük a világot, mi lesz itt később? Betyár jó cirkusz várható.
Addig is, míg nem jön a világvége, jó kis üzleteket lehetne tető alá hozni.
Meg fogadásokat kötni.
A nép vevő rá. Még a szkeptikusokat is érdekli a téma titkon. Különben hogy tudnának ellene tiltakozni?
Eszi, nem eszi, nem kap mást. Józsi bácsi szavaival: Inkább legyél rosszul, de edd meg!
Tavaly még két ezoterikus központban is arról győzködtek, hogy
Tavaly még két ezoterikus központban is arról győzködtek, hogy olyan előadást tartsak, amelyiknek a címében (és a tartalmában is) benne van "2012"!
Ilyen címek lehettek volna:
Humoros, nem?
Dobjak össze egy extra bevételt hozó könyvet?
Huszti Sándor: Nem lesz világvége 2012-ben, ha addig megismered önmagad!
Persze.
mert ha 2011ig mindenki elolvasná a könyvet,vagy ha
Persze.
mert ha 2011ig mindenki elolvasná a könyvet,vagy ha olvasás nélkül megvilágosodna, akkor nem 2012 lenne a világvége hanem 2011. igy az történne, hogy megváltoztatjuk a jövőt…(előrébb hozott választás lenne:) )
figyejunk a bibliaba
eloszor is hat ezek a szovegek nagyon jok embert ijeszteni en bene vagyok aba hogy ecer eljon avilag veg de az bisztos hogy nem 2012 ben hamar bibliabol beszelunk ,szerintem azt irja abiblia hogy a vilag veg ugy jon el mint az ejeli tolvaj es azt nem tudja senki meg az egyetlen fiam sem tudja akit meg valtonkent atam nektek hogy el ne veszetek .akor honet tudjuk mi a fold lakosa en eszt nem ertem mostan kire halgasak bibliara vagy emberekre segicsetek kerlek mert tenyleg nem akarok el veszni koszonom hogy velem vagytok sziasztok legyetek jok es figyejetek abibliat az talan tobet segi mind ezek az emberektol letezo szavak
A Biblia szerint
Szia!
Ennek a végén ott van, hogy mikorra várja a Biblia a váltást és mit is jelent az valójában.
Nem a telmplomokban hallható verzió.
http://video.google.com/videoplay?docid=4357079350414065219&hl=en#
Kedves Karmatőrlő !
Aranyos és vicces ,- ha úgy akarom -az , hog
Kedves Karmatőrlő !
Aranyos és vicces ,- ha úgy akarom -az , hogy ezt a kis bugyuta filmet
a bibliával azonosítod ( ? ! ) ,és , hogy ez nem a ” templomoikban ” hallaható ( ? ! )
verzió ( ? ! )
Úgy érzem előbbre jutunk ha két fogalmat tisztázunk…ami ma NAGYON be
tud zavarni:
Ezoteria :titkos rejtett ” ( TUDÁS )csak beavatottaknak „érthető…
Transzcendens : értelemmel fel nem fogható,a megismerés határain
túli, tapasztalat feletti.
A kettő -ha szabad idődben egyszer végiggondolod -nem ugyanaz.
Ezt a kettőt legalább ITT nem kellene keverni.
Fogalomzavar az van minden téren, ezért nem árt ( jó lenne ) fogalmakat
a helyükre tenni.
Én és még sokan vagyunk annyira együgyüek a transzcenedens
dolgokat illetően IS, hogy kellenek a szavak.
Ha már Isten szavakban és nyelveken keresztül, szólt az emberhez,
talán nekem sem annyira ciki…
Az a hülye , buta ,ostoba egyház akit CSAK a pénz érdekel , az említett
témakörökön kívül,,,
– EGY BIZTOSAN NEM : nem ezoterikus ! ! !
A transzcendens Isten Szeretetének ( Teremtés )
,az ember Megváltásának a Jó hírét próbálja hírdetni…
Cél az Ember , mint teremtett lény MINDÍG -ha egyszer leereszkedsz
a betűig és elolvasod pl. a bibliát- ezt a legelső mondattól az
utolsóig meg fogod tapasztalni.
( a megtestesülés misztériuma egyenlő a lélek+
a test és így az ANYAG megszentelődésével is…! ! !
az anyagba mutatja meg a transzcendest.Pl .stigmák..
melyek nem hitünk alapjai , de elfogadjuk , hogy van…)
-Jézus hús, vér nő által születik és éli az emberi létet a legvégsőkig-,,,
…azért , hogy mi emberek jobban ismerjük meg Istent.
(A” tudomány „a megtestesülést mint misztériumot hírből sem
ismeri. ( de tudjuk elveti Istent )
Ha ismerné, nem akarna újra és újra életet teremteni az idők
kezdetétől, hanem elfogadná azt csodaként ,azok
alapján amiket Isten kinyílvánított.
Ez „kevés ” -de nekünk pontosan
elég a boldogságunkhoz.
Nem a tudománnyal van a baj
hanem azzal, hogy istennek kiáltja ki magát…annak ellenére , hogy semmit nem TUD..
bocsika és nem csak a transzcendens dolgokról ! ! !)
Fordítva nincs szükség ismeretre , mert Isten a kezdet és a vég,
mint tudjuk…Ő ismeri a teremtményét nem NEKI van szüksége
megismerésre , hanem nekünk.
Az emberért történt minden: kinyilatkoztatás, törvények
stb…a kereszthalálig…
Jó üzlet, mivel az embernek az üdvösséget kínálja fel.
Az üdvösség egy dinamikus valóság, mely állandóan fejlődik ,
míg el nem érjük a tökéletességet. ( Üdvtörténet )
Az pedig , hogy a mi mesterünk ,Jézus Krisztus mikor jön el
újra , megmondta : az idő egyedül az Ő kompetenciája.
Nekünk kár erre időt pazarolni.
Nekünk embereknek megmondta hány dekák vagyunk
Istenhez képest ,mit kell tennünk…stb..
Az egész földi léte arról szólt, hogyan éljünk személy szerint és együtt
ahhoz , hogy az nekünk a legjobbat teremje …,hogy tényleg
az Ő Szeretete és az Ő Békéje legyen bennünk,..
.. mert ezen nyugszik meg minden szív.
Mivel az ember egész ( megtestesülése ellenére is )
nem lehet megosztani.
TEST és LÉLEK EGY+az AKARAT még egy, +a Szetet melletti döntés
szabad akaratból az megint egy, de a transzcendens megismerés
szempontjából , nem választhatók el egymástól.
Baráti szeretettel: ÚÁ
Pontosítás
Nem azt mondtam, hogy ez a video a Biblia. Az, hogy a Biblia mikorra várja az idők végezetét, és azt miként értelmezi, az a bugyuta kis videócskában benne van.
Szét kell választani az ügyeket. A Biblia és az egyházak, az összes intézmény, amelyik rá hivatkozva autentikusnak és isteninek képzeli magát, azok nagyon nagyon különböznek. A Bibliának nincs köze az inkvizícióhoz, de az egyház, élén a pápával azt lobogtatta a gyilkos évszázadok alatt. Az intézményeknek, az egyházaknak sem Istenhez, sem az eredeti Bibliához nincs köze.
Ma már minden tudás nyilvános és napvilágra kerül, mindenki számára hozzáférhető, ezért már nincs értelme az ezotériának, nincs titkos tudás, ez csak egy elnevezés. A titkos tudás annyira egyszerű, hogy senki nem akarja elhinni, folyton agyonértelmezik és bonyolítják.
Pedig egyszerű, mindenki számára érthető. Ezért is kellett titkolni. Mi lett volna akkor a hatalommal, hogyan állították volna elő a szolgalelkűek tömegeit? Hogyan tartották volna kordában az embereket?
Az első ezotér könyv az eredeti Biblia volt, tartalmazta a „titkos tudást”. Csak azt jelenlegi formájára átírták, kihúztak belőle, szándékos ferdítések és jó néhány félreértés, félrefordítás van benne. A mai formája a hatalomgyakorlás eszköze volt, sőt, sok helyen ma is az. A politikai pártok mellett agitáló egyház? Hm? Mi köze a Bibliához? Semmi. Ez politika, hatalom és pénz. És igen, az USA-ban a mai napig a Bibliára tesznek esküt. Ott még a hatalom legitimálásának eszköze a Biblia.
Valakinek le kéne kérnie az eredeti Bibliát, ha még van jelentősége.
Az Akasha turkászoknak biztosan menne.
Van valaki, aki ott turkál?
Kapott valaki engedélyt, hogy letöltse az eredeti Bibliát?
Szívesen kiadnám ebookban, pardon, elektronikus könyvben.
Darabját egy metrojegyért árulnám, hogy mindenkihez eljuthasson.
Én lennék az első, aki Biblia olvasókört szervezne.
Kedves Karmatörlő !
Azok a gyilkos évszázadok …
akkor még az
Kedves Karmatörlő !
Azok a gyilkos évszázadok …
akkor még az egyház és az állam nem vált ketté …
azok az állam emberi voltak ,akik levezényelték az inkvizíciókat..
A kommunizmus idején , beépített béke papok…
Az állam és az egyház szétválása megtörtént pár száz éve…
ezért valóban üdvös mindenkinek szétválasztani az ügyeket..
Az egyház nem képzeli magát Istennek, mivel pontosan Istent szolgálja .
Az Ő tanításait ,az Ó és Új Szövetséget ,melyet Isten kötött az emberrel,
Szent fia által— hirdeti, tanítja.
Tévedsz abban , hogy az első ezoter könyv a biblia volt.
Ez nem igaz. Sem az Ó Szövetségre, sem az Új Szövetségre.
Az ezoter , titkos tudást az alkimista vonal képviselte mindíg is.
Ők minden ” tudásukat ” arra használták, hogy többek
közt az „élet vizét ” és aranyat állítsanak elő és ezzel olyanok
lehessenek mint Isten…,miközben tagadták Istent.
Ebből alakult ki később a kémia tudománya pl.
Ma klónoznak éppen , mert nem adják fel ….
Ehhez csak annyi köze volt az egyháznak , hogy ugyan úgy , mint ma
felhívták a figyelmüket arra , hogy ne akarjanak Isten-ek lenni ,
mert nem fog menni…
Az egyház mindíg is transzcendes mívoltát hangoztatta és tanítja ma is.
A biblia pontosabb fordítása folyamatban van.
De az alapvető hitigazságokat nem érinti az eddigi fordítás sem.
A megtisztult szív megérti és élni tudja ebben a fordításban
is Isten Szeretét és Igazságait.
Reméljük , hogy csak ez a kifogás van még ellene és a személy,
magát teljesen odaadó szeretete, már csak ezen fog múlni…
Amerikában a hálaadás ünnepén azt ünneplik , hogy kiírtották
( legyőzték ? ! ) az utolsó indiánt is.
De vannak Amekirában is keresztények és valóban , ugyanarra
a bibliára tesznek esküt , mint amit mi is olvashatunk – az angolnál
jobb fordításban jelenleg is . ( Károli )
Úá.
Ne ferdítsünk!
Kedves UÁ, az ezotérikus tanítások soha nem tagadták Istent, csupán azt mondták, hogy az ember képes önmagában is kapcsolatba kerülni az isteni tudattal – nem kellenek hozzá a papok, nem kellenek az egyházi közvetítők! A vallás abban különbözik az etotériától, hogy míg a hívő Istent kívül keresi (meg is találja egy büntető öregúr személyében a felhők között), addig az ezoterikus önmagában. Ha Isten mindenben benne van, akkor ez talán logikus is.
A kereszténység ezoterikus vonulata a gnoszticizmus, kezdetben Jézus eredeti tanításait vallotta magáénak. Később alakult át a Rózsakeresztes mozgalommá. Az egyház mindig nagy keddvel és dühhel üldözte őket… Például a 12. század közepén, Dél-Franciaországban, Albi és Bourges környékén élt a katárok közössége, akik gnosztikus tanokat vallottak. 1198-ban III. Ince pápa szent háborút hirdetett ellenük (akárcsak napjainkban a dzsihád-ot)
1209-ben Bourges ostrománál kb. 30 ezer katárt gyilkoltak le az isteni szeretet és az igaz hit nevében, nőket, gyerekeket válogatás nélkül. Mikor a lovagok megkérdezték a pápai legátust, hogy hogyan különböztessék meg a katárokat a katolikusoktól, az volt a válasz, hogy „Öljétek meg mindet, Isten megismeri az övéit.” A katolikus enciklopédia tagadja ezt az esetet, de az tény, hogy a város teljes lakosságát lemészárolták. Ez a volt történelem első, valóban tömeges népirtása, amit a másképpen gondolkodók ellen hajtottak végre. A gnosztikusok teljes kiirtására és üldözésére hozta létre a katolikus egyház az inkvizíciót.
Még talán annyit, hogy Isten elérésének minden kultúrában három útja van – a hit, a megismerés és a jócselekedet, de igazán az első kettőt szokták megkülönböztetni. Nos, a gnoszticizmus, mint az ezotéria általában, a saját tapasztaláson keresztüli megismerés útja. A keresztény egyház csak a hit útját ismeri el, a megismerést mindig is tűzzel vassal hárítani igyekezett.
A valóság pedig az, hogy szembe állítani a kettőt – hülyeség, és mindig torzulásokhoz vezet. A végén minden út úgyis egymásba csatlakozik, és Őhozzá vezet.
Nem ferdítünk .
Mindez azért történt anno , mert az emberek a
Nem ferdítünk .
Mindez azért történt anno , mert az emberek a szívükben
az Ószövetségi tanokat tartották „igaznak „,vagyis szemet szemért,
fogat fogért…ez sokan ma is így gondolják és sajnos teszik is.
A megkeresztelkedetteknek is fel kell nőni Jézushoz.
A Jézusi tanítást nem tudták magukévá tenni, mert ahhoz követni kell
szabad akaratból az Ő Tanításait és az Ő cselekedeteit ( a Szent Lélek
általi kersztség , úgy ahogyan Jézus is megkeresztelkedett a Jordánban…)
ki kell inni azt a kelyhet melyet Ő is kiivott a getszemáni kertben…
… tisztán és pontosan megmondja mit kell tenni az embernek,
ha Őt akarja követni…ha üdvözülni akar, mert ez a földi lét édes kevés az
örök léthez képest , ezt minden ember érzi…majd a megismerés után tudja is.
Azt is megmutatja mennyi az ember, mit jelent szolgai alakot felvenni és mit
jelent engedelmekedni, hinni egy az emberi tudás és emberi szeretet fölötti
NAGYOBB SZERETETBEN…engedelmes a keresthalálig az Atyjának..
Az inkviziciót még az állam emberei hozták létre és semmi nincs letagadva.
Minden per anyaga ma is olvasható a Vatikán könyvtárába.
A Vatikán nem zárolt dolgokat , mint a földi politikai hatalmak..
mivel nem érdeke , mert mindenből tanulhatunk..,
A Gallilei pertől végig minden megvan.
A megismerés csak egy momentum Isten-hez, de nem elhanyagolható…
ami minden mögött húzódik az az Isten Kegyelme és Szeretete,mely mindíg
az embernek akarja a javát.
Az Ő Igazságai messze esnek az emberi érdekektől , -sokszor -,
ezért az emberi megismerés is kétes mindaddíg , amíg az
ember be nem engedi Istent az életébe…
amíg nem Isten a legfelső hatalom az életében…,
amíg leginkább önmagában bízik és nem abban, aki őt
szeretetből létrehozta.
Szembeállást azért érzel mert a köztudatba ezt akarják benyomni.
De ha egyszer belegondolsz abba amit Jézus tanít,:aki nem gyűjt velünk
az ellenünk van.
Amikor már Istennel dolgozunk nincs külön csak együtt,
mert Ő maga az alap és akkor már igen, ugyanarra megyünk és
örülni tudunk egymásnak.
Én most is örülök neked, így is , mert nagyon akarod a jót.Minden mögött
amit teszel v írsz érzem a jót,csak még a magad módján akarod.
Szeretettel:
ÚÁ
Vallásos kivetítés?
Csodálom a kitartásod.
És a tudásod is.
Ha rájöttél, hogyan lehet a vallásos kivetítést feloldani… Légyszi szólj.
Miért szeretnénk annyira, hogy legyen egy Isten, aki végül mégiscsak segít beteljesíteni a csodát, amire vágyunk, aki biztonságot ad a létezésünkben, aki feloldoz a bűneink alól, aki szeret minket feltétel nélkül, aki mindentudó, és hatalmában mindenek felett áll, és a szeretete olyan végtelen, mint az óceán, olyan végtelen, amire vágyunk, amit csak el tudunk képzelni…. tehát magunk is képesek vagyunk rá, mert belőlünk és csakis belőlünk fakad?
Hiszen mi képzeljük el/érezzük/éljük át.
Mi/ki hitette el velünk hogy ez nem MI VAGYUNK??
Mi az a piszok a tudatunkban, az a folt, amelyik olyan makacs, hogy újra és újra az illuzórikus hiányt éljük át, a nem-valódi űrt annak a helyén ami ott van BENNÜNK?
A „de”, az újabb kérdések, az összehasonlítás igénye, a vita? Az „igazam” és az „igazad”? Az életEM és az életED?
Mi folytja el a szívünk hangját és vezeti az agyunkba az energiát?
Miféle bűntudat? Önvád? Félelem? Az ego melyik bugyra?
Amikor mindaz vagyunk, amire valaha is vágytunk, mindaz, amit csak el tudunk képzelni. Mi vagyunk a csoda, az élet tündöklő gyémántjai. Mi vagyunk az egészség és a szeretet, a legfényesebb fények fényei. A szivárvány, a tudás, a bölcsesség, az isteni, legcsodább szeretet.
Minden.
Csak abba kéne hagyni a keresést. Leállítani a programot, amelyik elhiteti velünk hogy nem vagyunk a éppen ott, ahol lennünk kell. Amelyik elégedetlen, mohó, és mutogatni akarja magát: „ennyi mindent tudok Istenről….” És maga nem él.
Milyen félelem hárítja bennünk ennyire az életet?
A halál elfogadása? A pokoltól való félelem? De hiszen ez maga a pokol. A megmérettetés?
Talán még mindig nem tudtunk megbocsátani magunknak… ?
De mit?
Mi hozza létre ezeket a fantazmagórikus félelemeket? Mi táplálja a MÁTRIXOT? Melyik vélt bűnünk? Melyik tudat alatti, rejtett, ősi félelemünk, melyet egymásban táplálunk folyton azzal pusztán, ahogy élünk, és amit teszünk?
El kéne csendesíteni. Valahogy.
Annyira szeretném.
Namaszte
Szeretlek!
Szia, Edit!
Legszívesebben nem is írnék többet, de némelyek miatt magyarázattal tartozom. Bár, tudom, hogy Te így is érted.
Gyönyörködöm a lelkedben és igazi örömöt lelek benned. Egyszerű vagy, tiszta, fenkölt és bátor.
Oiolosselote
Igazad van…
Huszti Sanyi!
Mennyire igazad van! „A Világvége érdeklődés hiányában elmarad.”
Lehet, hogy ezt viccnek szántad, de már túl vagyunk rajta. Valóban elmaradt! – Hála neked és nekünk, akik mindíg is így akartuk. El sem tudtuk képzelni, hogy világvége legyen ezen a gyönyörű bolygón. Ehhez elegendő volt néhány olyan ezoterikus gondolkodó, akiknek a fejében meg sem fordult ez a lehetőség. Talán csak kinevetjük azokat, akik ezeket az időpontokat kikiáltották, de mi voltunk azok, akik hallani sem akartunk róla. Pedig a föld lakosságának a 99%-a valóban rettegett tőle. Mi azonban azért születtünk le – veled együtt -, hogy elhárítsuk ezt a veszélyt. Ki így, ki úgy de sikerült. Tehát jó tudni, hogy a veszély elmúlt – még az árnyéka is. Köszönet érte neked és nekünk, – mégha egyesek, mint te is – ezt a szkepticizmus köpönyegébe öltöztettétek is. Jól tettétek. Mégeszer, köszönet érte. Nagyszerűek vagytok.
Egyébként 2012 nem a világvégéről szól, semmi köze hozzá – sőt egy úgy formájú kezdetről. Egy nagyszerű kezdetről. Nem félni kell tőle, hanem boldog szívvel üdvözölni.
Valójában NEKED „ezzel a tudattal” beleszólásod semmibe
Valójában NEKED „ezzel a tudattal” beleszólásod semmibe sincsen.
Nagyon sajnállak!

igazad van kirsikka
most elolvastam újra, és tényleg igazad van kirsikka, anno félreértelmeztem a cikket 🙂
…még csak annyit, hogy ezt a könyv részletet pedig azért írtam fel, mert úgy éreztem nem azért kaptam ezt az infót, hogy megtartsam magamnak, hanem azért, hogy megosszam másokkal is.
az már nem az én dolgom, hogy ki hiszi el és ki nem 🙂
további szép napot mindenkinek! 🙂
nagyon örülök hogy feltetted a könyvből a részletet KÖSZ.Meg
nagyon örülök hogy feltetted a könyvből a részletet KÖSZ.Meg is rendeltem!nem e tudnátok segiteni hogy a tolle töl új föld hol tudnám megvenni köszike
szia, nincs mit 🙂 Tolle könyvét pedig letöltheted akár innen
szia, nincs mit 🙂
Tolle könyvét pedig letöltheted akár innen is:
http://www.kincseslada.hu/kozmikusember/content.php?article.323
további szép napot! 🙂
Szerintem ne töltsd le, mert az lopás!
Szerintem ne töltsd le, mert az lopás!
Inkább vedd meg! Ha kiadod érte azt a pár ezer forintot, azzal kifejezed, hogy megbecsülöd a munkáját, értékeled Őt és köszönöd a segítségét.
Nagyon egyszerű az interneten vásárolni: Beírod a keresőbe a könyv címét meg azt, hogy "könyvesbolt" és több találatot is kapsz:
Ezen elgondolkodtam, mert akkor ezek szerint már „loptam” egy ra
Ezen elgondolkodtam, mert akkor ezek szerint már „loptam” egy rakás dolgot…mármint netről. Erre még nem gondoltam így. Köszi!
Tudom, ez a vesszőparipám
Tényleg nem volt evidens?
Habár sokaknak a bliccelés sem számít lopásnak!
Tudom, ez a vesszőparipám, nem vagyok helyemen, nem fogadom el a lopást.
Félig lopás
Először is nagyon támogatnám, hogy irj egy ilyen könyvet, szétröhögtem magam rajta. Nagyon jó pillanatban jöt :):)
A letöltésekkel én úgy vagyok, hogy az számit lopásnak, amit tilt a tulaja. Vannak olyan előadó művészek pl. akiknek ez ellen semmi kifogásuk.
Nem ismerem Tolle hozzáállását ehhez a kérdéshez. Egyébként teljesen egyetértek veled, amit csak vásárlással lehet megszerezni az meg kell venni. A kölcsönkérésen még nem gondolkoztam, lehet, hogy akkor is lopok, vagy vétek, ha kölcsönadom? Végül is nem tudom pontosan hány felhasználós licencet kap az ember egy papir-verzióra.
Jómagam egyébként támogatnám a jutányos letöltést, mert kiméli a környezetet.
És hogy miért félig lopás:
Annak amit kifizetsz a könyvért annak a töredékét kapja meg az aki irta, ill. fordította. A legtöbbet a kiadó keresi rajta, méghozzá aránytalanul sokat. Különösen kis országunkban, hiszen más nyelven nem értünk, tehát csak tőle veheted meg. Na ennél a pontnál egy kicsit együttérzek a letöltőkkel.
Üdv!
Hédi
A könyvírás biztosan nem fog menni!
A könyvírás biztosan nem fog menni, mert ennek a pár sornak a megfogalmazásához is majd egy órára volt szükségem, annyira nem állt rá az agyam!
Keresgélnem kellett a misztikus idegenszavakat, ki kellett találnom egy zagyva alaptörténetet, – nagyon megszenvedtem!
Ha választhatok, akkor még mindig inkább szegényen halnék meg, mint hazugul!
Ja, ezt is felvehetnénk az emberiséget sújtó katasztrófák közé:
"Inkább hazugon haljak meg, mint szegényen! "
Káááár!
Nagy kár! Azaz egész ahogy összeraktad, nagyon ott van!
Nem tudom, te hogy vagy vele, nekem az ilyen egy óra „agyalás” az amikor figyelem, hogy mit „dob ki” Melyik témára milyen kifejezést, viccet, szójátékot. Engem nagyon szórakoztat, mert elűzi az egyéb agyalást, belső videonézést, stb. Szóval, kín, egytértek, de a vége finom!
Ja, és engem nem zavarnak az inyenc témák! Az élet része, nehogy elhagyd!
Üdv!
Hédi
A lopás témát vigyük át ide: Mi számít lopásnak?

BOCSÁNAT!, de
A spiritualitás divat lett? Megélhetési forma?Egy új szakma?
Miért van az, hogy a természetgyógyászok, látók, mesterek, stb.. tudásukat anyagi javakért árulják?(Persze vannak kivételek, de a kivétel erősiti a szabályt)
Nem szabadon kellene áramlania a tudásnak? Szerintem az aki megteheti megvásárolja a könyveket, lemezeket, hanyagokat. De mi van azokkal akik még nem a „teremtés mesterei”? épp csak most kezdenek ismerkedni a formán túli világgal, és nincs speciel több ezer Ftjuk ilyenekre? Ők nem érdemesek a tudásra? (megteremtik tudat alatt maguknak a lehetőséget, hogy mégha ingyen is, de hozzájuthatnak..)
Szerintem a nagy tanítók annak örülnek, ha látják, hogy az emberekben megmozdul valami, és akarnak többet tudni, megismerni magukat. És ha a kollektív tudatosságra ébredés megtörténik, vagy szép lasssan kialakul a felébredés, akkor teljesen mindegy hogy fizettek e az emberek az adoot szolgálatért vagy sem. Mert a szeretet sokkal fontosabb.
(igaz, abban a világban élünk hogy fizetni kell (megfizetni:)) … de van aki megvásárolja, van aki letölti, igy eegyensúlyban lesz, nem??)
nagyon jó könyv
Érdemes megkérdezni az alábbi antikváriumban, gyakran van. szia
Aranycsillag Antikvárium és Könyvesbolt
1114 Budapest Bartók Béla út 21.
tel.: 209 4737
mobiltelefon: 20 340 4868
fax.: 279 1904
http://www.aranycsillag.hu

Számomra hiteles
Ez a könyv egyike azoknak, amelyek a ciklusváltás folyamatát igyekeztek elmagyarázni és a gyakorlatokkal felkészíteni a testünket a váltásra. A ciklusváltás forgatókönyve, mint minden más az Univerzumban nem statikus, állandóan változik.
Az Univerzumban meglehetősen sokféle energia létezik, másra használhatók, más jellegűek, más a prána/chi, más a deeksha, és megint más a KA energia. A chi vagy az univerzális prána áramlását talán Sanyi is érzékeli, ha meditál.
A könyv nagy előnye, hogy kevés a duma és sok gyakorlat található benne. Ha másért nem, a gyakolatokat megéri kipróbálni. Aki figyel, észrevezheti a saját energiáiban a változásokat, ha lelkiismeretesen, a leírásoknak megfelelően végigcsinálja a gyakorlatokat.
Nem véletlenül a legelső gyakorlat a földelés. Nem véletlen, hogy az angyalkártyákban benne van a földelés. A ciklusváltás egyik lehetősége, hogy eloldozzuk magunkat a karmánktól, ennek legelső lépése, hogy leföldelünk. Földelni kell, Földanyához. Javaslom ennek a kipróbálását.
Ha másért nem, brahiból, hogy tényleg lehetséges-e? Földanya energiája különleges élmény.
Nem mindenki földelhet le helyből, vannak, akik visszapattannak, azoknak speciális tisztításon kell keresztülesnie ehhez. Nekem is ez kellett, de két hónap alatt rátaláltam arra, aki ezt megtehette.
Egyébként már nem él az a forgatókönyv a ciklusváltásról, amit ott leírnak. Viszonylag régi a könyv.
Tavaly év vége felé már elérte az emberiség a kritikus tömeget és képes a dimenzióváltásra. Minden egyes ember az összes segítséghez hozzáférhet, kérd és megadatik, és természetesen el kell fogadni, elvileg minden egó képes rá, aki felkészül.
A ciklusváltás bármikor elkezdődhet, kb. 2015-ig megtörténik.
Van jónéhány dolog a könyvben, amit leírnak, de nem evidens, hogy mit jelent. Többek között Sanyi sem tudja, hogy a Föld forgástengelyének dőlésszöge nem csak az évszakokért felel, hanem az Univerzum bizonyos energiaáramlásába is kapcsolja a Földet. Olyan energiák áramlásába, amiről a NASA nem ír tanulmányokat és a HUBBLE sem vizsgálódik azokban a frekvenciatartományokban. Merthogy a csillagászok csak azokat a frekvenciatartományokat tudják vizsgálni és érzékelni, amihez műszerük van, de ezek attól még léteznek, hogy nincs műszere a NASA-nak hozzá.
Illetve van hozzá „műszerünk”, csak nem külsődleges és teljesen felesleges akárhova fellőni rakétával.
A ciklusváltás során a dőlésszög megszűnik és egy másik energiaáramlásba fogja kapcsolni a Földet. A Föld dőlésszögének megszűnését egy amerikai tudóscsapat modellezte, akik a pólusváltással és a földmágnesesség vizsgálatával foglalkoztak. Elképesztően egyszerű és döbbenetes, minden — itt és most — itt van a Földön hozzá.
A ciklusváltás maja forgatókönyvéről és a Föld forgástengelyének kiegyenesedéséről is beszélt Drunvalo Melchizedek július végi tóksójában az ezo tv-n. Most ez a legújabb forgatókönyv a ciklusváltásra.
Nyugi van és lazaság, ez Drunvalo tanácsa.
Ja, találjunk vissza önmgunkhoz, csak ennyi a felkészülés. Légy tudatában ki vagy valójában.
Praktikus tanács: a szerelmi, kapcsolati problémák jól gyógyulnak abban a kristálykamrában, aminek a leírása és használati módja a könyvben benne van. A tantrások próbálják ki szintén. Elképesztő érzés, micsoda energiák! Hu… Szingliknek különösen ajánlom.
az én forgatókönyvem
Nekem (gyenge ezo-spiri agyúnak) tök mindegy mi lesz 2012-ben. Az a lényeg, hogy ne fájjon, sőt ha lehet inkább kellemesen szeretném érezni magam. És ami a legfontosabb együtt akarok lenni azokkal, akiket szeretek.
Pár hete meghallgattam Szabó Judit előadását (itt rakta fel valaki) erről, hogy mi, hogy lesz (szerinte). Kicsit beparáztam, mert nem tudtam eldönteni, hogy én most „rendes” ember vagyok-e , aki „megérdemli”, hogy magasabb szintekre jusson? Vagy „goni” anyagias, akinek lesz majd nemulass?
Én igyekszem becsületben, tisztességben, szeretetben élni, nem bántani másokat, sőt igyekszem segíteni (a munkám is olyan, és szeretem). Csak hát nem tudok meditálni, csakrákat bizergálni, megvilágosodni….
A másik amitől megijedtem, hogy mi lesz a gyerekekkel, akik talán még fel sem fogják (mint én), hogy mi van? Hiszen ők is „ártatlanok”?
Ma megint hallottam, hogy ólomkamrában és sötétben kell majd átvészelni 30 órát, meg olyan hideg lesz, mint az Űrben….
Szóval, pár nap gyötrődés után úgy döntöttem, szabad(?) akaratomból, hogy teszek az egészre. Én ott akarok lenni, ahol a gyerekeim, és JÓL akarom érezni magam.
2012. december 21-én otthon maradunk, gyertyát gyújtunk, felteszünk valami kellemes zenét és karácsonyi süteményeket fogunk sütögetni, együtt.
Van jobb ötletetek?
Ági
Ági
Nagyon igazad van.Nem kell hogy érdekeljen minket,hogy mi lessz.Mi most az ITTés MOST-ban élünk.
Most rettegjek,hogy UR ISTEN-mit hoz a jövő…….és ezzel a rettegésel elrontom az életem,életem végéig rettegésben éjek.
Szerintem ISTEN vagy amiben hiszel…….pont ezt nem akarja.
Ezt a félelmet az egó okozza.
Egyetértek
Jó forgatókönyv. Akár hétköznapra is.
Csak attól ne ijedj meg, hogy minden koromsötét lesz 30 óráig. Teljesen. Olyan lesz, mintha megvakulnál. Nos, ha akkor elkezdesz félni, az gáz lehet.
A 30 órás tök sötétben is tudnod kell, hogy minden rendben van, a legnagyobb rendben, csak a ciklusváltás zajlik, és ha véget ér, újból látsz, újból itt lesz a fény. Átölelheted gyermeked és családodat, vicceket mesélhetsz, végigmeditálhatod, akármi. Csak maradj nyugodt és legyél tudatában, hogy minden a legnagyobb rendben van. A maják vagy százezer éve, minden kb. ötezredik évben végigcsinálták a pólusváltást.
Csak ne félj, mert a legtöbb ember a félelemtől pusztul el. Ahogy a szakadékba zuhanók sem a köveken halnak meg, hanem zuhanás közben, a halál biztos tudata miatt halnak meg. Ahogy azok is meghaltak, akiket forró fürdőbe tettek és elhitették velük, hogy felvágták az ereiket és elvéreznek, pedig semmi bajuk nem volt, csak piros festékezték a vizet a kísérletezők.
Nem érdem kérdése, hogy átjutsz-e, hanem tudatosságé. Annak a tudatáé, hogy minden a legnagyobb rendben van. Tudod ki vagy, tudod mi történik és tudod, hogy a sötétség elmúlik és a világ ugyan teljesen megváltozva, de megint rendben lesz. Drunvalo azt mondta, hogy csak arra kell ügyelni, hogy a fizikai változásra készüljün fel, vagyis lehet, hogy mérsékelt égövből hideg sarokra vagy trópusokra, esetleg sivatagba kerülünk.
Szép napokat és ne csak Karácsonykor, hanem hétköznap is érezd jól magad!
Üdv:
Karmatörlő
Ugyan már Karmatörlő !
Hagyd azt a Karácsonyt, mert
Ugyan már Karmatörlő !
Hagyd azt a Karácsonyt, mert ellentmodásba kerülsz
önmagaddal.
Egyszerűem érezd jól magad !
szeretettel :ÚÁ
„Ez a könyv egyike azoknak, amelyek a ciklusváltás folyamatát
„Ez a könyv egyike azoknak, amelyek a ciklusváltás folyamatát igyekeztek elmagyarázni és a gyakorlatokkal felkészíteni a testünket a váltásra.”
Mi? Hogy ezek az Új Föld-ben vannak benne?? Akkor lehet hogy bele is kéne olvasnom? 🙂
Amúgy érdekeseket írsz, de honnan ez a sok infó Karmatörlő? (* http://hu.wikipedia.org/wiki/A_South_Park_mell%C3%A9kszerepl%C5%91i#T.C3.B6rcsi :))
Más téma:
A kirohanásokról, ovis viselkedésekről. Szerintem nagy szükség van rá, mert hol máshol ha nem itt engedjük ki a gőzt, ahol utána láthatjuk is a saját viselkedésünk lenyomatát, felfedezhetjük általa egós vakfoltjainkat, esetleg reagálnak is rá – környezetünkben élőknél esetleg tudatosabb – emberek és ebből lehet igazán tanulni.
nem figyelsz,
ebben a blogban Amorah Qan Yin könyvéről van szó, Karmatörlő arról beszél. az Új Földet csak egy hozzászólásban említettük meg 😉
Honnan van az info?
Jaguár, könyvekből. pl. Tolle könyve nem jutott el hozzám, az Új Föld, lassan őt is el kell olvasnom. Már egy másik bejegyzésben is kérdezte Skorpio, hogy honnan vannak az infok. Könyvekből. Most költöztem ezért, de még nem most lesz, amikor a többezer kötet közül megtalálom az ezotér könyveket. Régen olvastam ezeket, nem emlékszem pontosan a szerzőkre és a címekre sem. Kábé:
Az egyiknek az a címe: A fénytest kialakulása
A Plejádok fényküldöttei szintén alapirodalom
2012 Van választásod
Kryon könyvek (minimum az utolsó, a) XI. kötet: Fellebben a fátyol
Nekem alapirodalom Drunvalo Melchizedek: Az élet virága I-II.
Olvastam mást is Drunvalotól, ő fontos nekem valamiért. + az Ezo tv-s élő adását megvettem. Az pont a ciklusváltásról szól.
az espavo.hu-t rendszeresen olvasom, a meditációk és aktiválások egy részét megcsináltam
A titok szintén alapirodalom számomra, nekem elég volt arra, hogy a vonzás törvényének működését pontosan megértsem és alkalmazzam. A titok nyomán rájöttem, hogy hogyan olvashatok a földi tükörben és hogyan fordíthatok majdnem minden helyzetet az előnyömre. Megtanultam detektálni, hogy mikor ámítom magam, onnan már nem olyan nehéz továbblépni.
Egyébként semmi különös, ébredek, és őszinte vagyok, amennyire tudok. Két lábbal állok, itt és most a Földön és itt és most érzem jól magam. Ha akarok elrugaszkodom és repülök egyet a Mindenséggel, pátosz nélül és boldogan, és tudom, hogy itt a helyem és jó helyen vagyok.
Izgis időket élünk.

A Plejádok fényküldöttei
Hát elég sajátosan fejezi ki magát: „A Plejádok fényküldöttei”… hm
Minden esetre én azt mondom, hogy ebben a Végtelen a Végtelenediken szintű univerzumban minden lehetséges. Még ez is. Lehet, hogy szavakban kicsit fura 🙂 de mennyivel furább mint az, hogy minden pusztán a tudatunk teremtménye? Pedig így van 🙂
Nem evidens
A Plejádok egy szóval sem mondták, hogy világvége lesz. Ciklusváltás lesz.
A maják egy szóval sem mondták, hogy világvége lesz. A maják azt mondták, hogy az idő ér véget.
Ez csak azt jelenti, hogy átérünk az időtlenségbe, a lineáris idődimenzió nélküli multidimenziós világba. Az örök mostba, a vallásos könyvek örökkévalót szoktak írni. Erről meg a lineáris időben általában az a képzet támad, hogy valami iszonyúan régi és ősibe, ami nagyon-nagyon régóta van és abba.
Tévedés, a mostba. Az örök mostba. Csak a most létezik, így mindennek tökéletesen tudatában leszünk.
Abba a tudatállapotban leszünk, mint amikor meghalunk, akkor a leszületéskor elválasztott tudatrétegeink egyesülnek. Természetesen az a cél, hogy még itt az életünkben képessé váljuk a tudatrétegeink integrálására. De ha máskor nem, halálunkkor megtörténik.
Az nem evidens, hogy minden pusztán tudatunk teremtménye.
Mégis kinek a tudata?
A te saját valóságodat magad teremted meg. Ami körülvesz, ami benned van, az a saját teremtményed.
Ami a Földön emberalkotta, az mind az emberiség tudatának, vagy az emberiség tudatába oltott ismeretnek a terméke, gyakran azt is meg lehet mondani, hogy kié. Mint Bell és a telefon. Ha az emberiség egyként elveszíti emlékezetét, amikor a Föld elveszíti mágnesességét, akkor minden, ami annak a terméke, eltűnik a Földről. Így minden a tudatunk terméke is. Telefonostól, műanyagostól, kemikáliástól, panelházastól, országházastól.
Az emberi elmét ugyanis a mágnesesség tartja egyben. Erre úgy jöttek rá, hogy a hosszú ideig űrben lévő űrhajósok megzakkantak. Ott már nagyon gyenge a mágneses mező és anélkül szétesnek az emlékeink. A visszatérő űrhajósok azt sem tudták kicsodák. Mostmár saját mágneses mezejük van az űrhajósoknak. Pontosan tudják a NASA-nál az emlékezet és a mágnesesség kapcsolatát.
Hogyan maradhatnak meg úgy a dolgok, ha az alkotója már meghalt? Úgy, hogy a kollektív emlékezet tárolja. Ha a Föld mágnesessége megszűnik, a kollektív emberi tudat is kiürül. Ennek megelőzésére természetesen van mód. Már nagyon sokan képesek arra, hogy a tudatukat és tudatukon keresztül az emberiség tudatát is átmentsék.
A maják a kollektív emlékezetüket materializálják is, ezer évente eltárolják egy kristálykoponyába.
A 2000. évi „világvége” például „megvolt”, csak nem úgy, ahogy az emberek képzelték. Akkor törölték el az emberiség és minden egyes ember karmáját. Ez fizikai szinten többek között úgy jelentkezett, hogy 1999 decemberében a csillagvárosunk, a Tejút közepén lévő fekete lyukból sosem látott energiakitörést észleltek. Új energia vált dominánssá, új világ kezdete volt.
Az új enerigák nagyon sok változást segítettek elő. Most, egyre-másra tapasztalom, hogy az emberek az ezotéria felé fordulnak. A fiam osztályában, egy teljesen átlagos iskola, teljesen átlagos első osztályában tavaly spotnán „meditációkat”tartottak. 6-7 gyerek egyszerre csak felült a padjára, szabályos kéz- és lábtartás, és OM-ol. A többiek meg vagy nézik vagy másolják. Egyiküket sem tanították a szülők meditálni. Hihetetlen. Ők már mind karmátlanok. Elképesztő sebességgel fejlődnek, 4-5 évvel megelőzik az előző generációt, annyival önállóbbak, érettebbek. A tanítójuk azt mondta, hogy majdnem kétszer akkora az osztálya, mint az előző és legalább kétszer-háromszor annyit haladnak az órán, mint az előző eresztéssel, pedig csak négy év a korkülönbség.
A változás nem mindig ott és úgy jelentkezik, ahol a bulvárlapok vagy bulvárhírek várják.
A most folyamatosan változik és az ezotéreknek folyamatosan kell fejlődnie.
Ez így már sokkal érthetőbb
Jólesett ilyen formában olvasni erről a témáról, ezt így jobban be tudom fogadni.
Érdekes amit írsz a gyerkőcökről. Nekem csupa fiatal kollégám van, akiknek most cseperednek a gyerekeik. Az egyik (7 évesen) mindenféle előzmény nélkül közölte, hogy neki nem tesz jót a húsevés,ő régebben (!) sem evett húst, és mától fogva nem kéri. Néha a mamája megpróbálja belecsempészni az ételébe. Szó nélkül szépen kiturkálja a tányér szélére és ott hagyja. A másik kollégám 4 éves fia hihetetlen dolgokat mesél, amire soha senki nem tanította. A szülők abszolút materiális és racionális szemléletűek!
És ami egy bennük, hogy mintha tudnák- nem tanulták! – dolgok „okát”. A harmadik elvált, a lányuk pontosan „látja” mi történik. Még mielőtt az apja elmagyarázná neki, hogy megértse mi történik körülötte, a kislány hihetetlen „éleslátással” a papa elé rohan és elmondja mi miért van. És ami a durva, hogy teljesen átlátja a szülei játékát és hihetetlen érzékkel teljesen kivül tartja. Mindezt 7 – 8 évesen Nem tudom, hogy ennek az e az oka amit leírtál, de nagyon érdekes látni. Nagyon kiváncsi vagyok hogy folytatják…
Üdv!
Hédi
Ki tudja?
A gyerekek új generációja gyorsan a szülők fejére nő. Sokkal öntudatosabbak és önállóbbak, mint az előző generáció. Ez van. Ők lettek a tanítóink. Nekem is a gyerekem az egyik tanítóm. Persze attól még a gyerekem és segítenem kell eligazodni a világban.
Üdv:
Karmatörlő
bölcs gyerekek
Ismerek olyan gyereket, aki közös előző életeikről mesélt az anyjának meg a nagynénjének. Halálról is… Egy másik meg magzatbeli élményekről.
Váláskor is pontosan tudják mi történik, hol van a Szeretetközösség. De úgy általában érzik, hogy ki hogy közelít hozzájuk. Aztán ahogy telnek az évek, megtanulnak „normálisnak” lenni… beilleszkednek.

Hirtelen megvilágosodás?
Nekem mondjuk lennének fenntartásaim ezzel kapcsolatban. A világ szerintem nem így működik, legalábbis nem ennyire felszínesen, hogy hirtelen átfordul minden azt kész. Nem azt mondom, hogy nem lehet, hanem inkább azt, hogy nem ilyen gyorsan. Az egyénnél lehet, de egyetemesen nem biztos, hogy mindenki fel van erre készülve.
Még ha lesz is megvilágosodás, akkor azt is mindenki egyénileg fogja értelmezni, és nem biztos, hogy kívülről ebből bármit is észreveszünk. Viszont spontán módon, évek alatt javulhat hatására a világ. Nem hiszem, hogy olyan lesz, hogy valaki kibírja valaki meg nem. Isten nem kivételezik senkivel sem, és nem kényszerít semmit sem. Nem mondja azt, hogy most lesz és kész, akinek nem teszik az meg elmehet…
Ha valami fog történni akkor arra a tudomány, a racionalitás, a logika, a művészet és a spiritizmus ugyanúgy tudni fogja a választ mint a vallás. Ebben nem lesz kivétel. Mindenki megtalálja majd benne a saját nézőpontját. De, hogy ez 2012-ben?
Nincs ennek konkrét időpontja. Akkor lesz ha majd itt az ideje, ha mindenki magától tudni fogja majd, és fel lesz készülve.
Nem most kezdődött
Az átfordulás viszonylag gyors. A ciklus nagysága valamivel több mint 22 ezer év, ez négy kisebb kb. 5100 éves ciklusra tagozódik. A ciklusváltás utolsó fázisa a hatvanas évek elején kezdődött és 2000-ben ért véget. A változások igazodnak az emberiség fejlődési üteméhez. Folyamatosan gyorsul az üteme.
Nekem a repülés a kedvencem, a példa is ez. Mit tudtunk 100 éve, 80 éve, 60 éve, 40 éve, 20 éve, 10 éve, 5 éve és most a repülésről? Milyen szerepet játszott akkor és milyen szerepet játszik most? Wright fivérek és a Discovery? Hm?
A személyes fejlődésed is úgy zajlik, hogy annyi változás következik be az életedben, amennyit képes vagy elfogadni. Van, amiben el tudod fogadni az egyik pillanatról a másikra a változást, de az ritka, van, amiben a lassú változást is nehéz.
És igen, hihetetlen méretű most a fejlődés az emberiségben. Az emberiség a huszadik század első felében annyi fejlődést ért el, mint az előző kétezer évben összesen, ez a fejlődési idő azóta háromszor feleződött. Ma már az emberiség öt-tíz év alatt annyi új tudást halmoz fel, mint korábban összesen. Elképesztő ütemben fejlődünk. Ez nem csak a technológián követhető.
Nem szükséges minden egyes ember megvilágosodása ahhoz, hogy a ciklusváltás sikeres legyen. Ahogy a magasugró átugorja a magasságot. Nem kell egyszerre minden testrészének elérnie a léc magasságát, akkor is átsuhan felette, de ismerni kell hozzá a technikát és kell a megfelelő erőnlét. Vagy az egészség. Nem kell minden egyes sejtednek tökéletesen működni ahhoz, hogy egészséges legyél. Csak egyensúlyban kell lennie a szervezetnek. Ez pedig már megvan, az emberiség eljutott ide is.
És igazad van, nincs kitűzött időpont. A maják szerint nincs határozott időpontja a ciklusváltásnak. Szerintük 30 óráig tart és bármikor elkezdődhet, 2015-ig valamikor meg fog történni. Ez Drunvalo elő adásában szerepelt. De ez egyike a tanításoknak. Több is van.
Az apokaliptikus elképzelések népszerűek és látványosak, de az a történetnek csak töredéke. Nem is ez a lényege, viszont mozinézőket lehet vele vonzani és jó bizniszt csinálni.
Nyugi van és lazaság, tudjuk kik vagyunk, kalap, kabát. Mit nekünk egy ciklusváltás, megcsináljuk!
Ugyanakkor a Föld zártsága után valóban nehéz feldolgozni, hogy a dajkamesék lényeinek jelentős része valós, ezen és más világokon éltek és élnek, vannak más formájú tudatos lények, varázskardok és miazmák.
Izgis.

Mindennek helye van e világban…
Kedves Hajni!
Eszembe jutattad a bejegyzéseddel mikor én tettem be a nem épp erről s zóló blogomba egy bejegyzést……és megadtam egy letöltési címet…..stb stb….
Tisztán éreztem, hogy EZT KELL TENNEM…kétségem sem volt affelől, hogy most elmerengeni kéne, hogy igaz vagy sem……….megtettem…………és kész ezzel megtettem azt ami ezügyben a feladatom volt..
Attól függetlenül, hogy nem vagyok semmilyen vallás elkötelezettje…csupán az ÉLETÉ …..és nyilván Önnön Lényemé……
Soha ne az számítson kinek mi a véleménye egy adott írásról, dologról amiről TE azt gondolod..megérintett….és megtalált…csupán az számít…..ÖNNÖN LÉNYED…BELSŐ HANGOD..TE MAGAD…..mit érez épp akkor vele kapcsolatban………..
Erős lélekre vall, hogy felvállaltad………további jó utazást kívánok Neked..ÉLETUTATOD:-)
Vannak dolgok amiket az ember nem magyaráz és nem kombinál …hanem elraktároz……ennyi és nem több:-)
üdvözlettel
„Szélcsengő”
A dualitás még küzd bennünk, ezen a szív útján tudunk átlépni
A következő időkben rohamosan növekszik a fény oldalának és a sötétség erőinek száma is. Ahogy egyre többen hiszünk bizonyos új energiás tanításokban és akár asztrális tapasztalatokat is szerzünk amelyek megerősítik a hitünket, ugyanúgy egyre több a kételkedő és a félelmet keltő. Ahogy többen korábban írták, az a fontos, hogy minket mi érint meg és hogy érezzük-e a szeretet rezgését az üzenetekben. Ahol hiányzik a szeretet, ott bizony hamisság van jelen. Akik pedig korábban kritizálták a fotonöv jelenségét, és ha esetleg nyitottak lennének mégis a dolgok befogadására, akkor feltárom, hogy a Föld felemelkedését nézhetjük egy teljesen racionális szempontból is. Minden galaxis és minden bolygó egy spirál szerű pályán halad. Vagyis hiába járja be a Föld ugyanazokat az ellipszis alakú pályákat, a pozíciója mégha kicsit is de folyamatosan változik az univerzumban. Azt már tudjuk, hogy a testek hatnak egymásre, így a bolygók is, valamint, hogy egy nagyon finom egyensúlyi állapot jellemezte azt elmúlt 13.000 évet amiről a tudósoknak viszonylag sok információja van. Ez az egyensúly pedig bármikor mostmár a feje tetejére állhat. Igazándiból 2007 óta vagyunk benne a fotonövben, és ennek több hatásáról is tud a Nasa és a kormányok. Az, hogy velünk „kisemberekkel” ezeket az információkat nem közlik egyértelműen és, hogy megy a titkolózás még nem jelenti azt, hogy mindez nem így van. Több csillagász tud ezekről a folyamatokról, tudomásuk van a Nibiru bolygó létezésének lehetőségéről is például. De azok a műszerek amelyekkel ezek pontosan mérhetőek és kimathatóak lennének, egyelőre kormányok hatalmában vannak és az általuk feltárt infomációt bizony komolyan szűrik. Én megértek mindenkit. Sokunknak bal agyféltekés magyarázara van szüksége, és ezt meg is lehet kapni, csak utána kell járni 🙂
Ajánlok egy könyvet, amely szinte az összes kérdést megválaszolja az emberisséggel és Földünkkel kapcsolatban, valamint a most következő időszakkal:
Drunvalo Melchizedek: Az Élet Virágának Ősi Titka I-II.
A Mandala-Véda könyvkiadó gondozásában jelent meg, és csodálatosan alátámaszt minden spirituális kinyilatkoztatást tudományos tényekkel 🙂
Ja és a amikor már a fény és a sötétség akkorára duzzad, hogy egyik sem tud már tovább növekedni, akkor a fény óhatatlanul kiszorítja majd a sötétséget 🙂 A szeretnél hatalmasabb nincs, és pont 🙂
Aloha,
Maiku

vajúdik a Föld
„Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása az Önök országából fog elindulni. A világ szívcsakrája az Önök országában, a Pilisben (Dobogókő) található. Ez a spirituális megújhodás már megindult Önöknél!… Most vajúdik a Föld és a Kárpát-medencében szüli a jövőt.”
Ez egy idézet egy cikkből, aminek címe: A Föld bolygó és azon belül a magyarság helyzete 2009-ben
Akit érdekel ez a téma annak ajánlom, érdemes elolvasni!
itt találod: http://www.magunk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=608:a-foeld-bolygo-es-azon-beluel-a-magyarsag-helyzete-2009-ben&catid=44:jelen&Itemid=163
A Dalai Láma is ugyanezt mondja.
A Dalai Láma is ugyanezt mondja. Mi egy spirituálisan fejlett nemzet vagyunk, a szellemi felemelkedés hulláma tőlünk fog kiáramlani a világba, hogy egy szebb jövőt hozzon el az emberiségnek!

Hajni, hallottad már, hogy a papír sokat elbír?
Ha papír sokat, az internet még többet… jóból is, de hamisságból is… tévedésből is… ilyen a világunk…
„Amorah Qan Yin tisztánlátó” – …hmmm… hány világvége volt már megcélozva?
Ajánlok én is egy könyvet: Carl Sagan: Korok és démonok ( http://www.typotex.hu/konyv/Korok%20%C3%A9s%20d%C3%A9monok )
hány világvége lesz? 😉
„hány világvége volt már megcélozva?” Nos, egyszer biztosan be fog jönni ;D
Nézd kedves Titkom, én nem tudom hogy lesz-e világvége vagy sem, és azt sem tudom, hogyha lesz akkor mikor. Nem akarok világvégét, én csak ennek a helyzetnek akarom már végre a végét amiben most vagyunk. A spirituális felemelkedésnek meg kell történnie, mert különben végünk van. Ha ebbe az irányba halad tovább az emberiség, akkor ehhez nem is kell olyan sok idő.
Nézzük csak: állítólag ma a Föld 46 milliárd éves, ehhez képest az anatómiailag modern ember mintegy 150-200 ezer éve alakult ki. Csupán „légypiszoknyi” ideje élünk ezen a bolygón, és már tönkre vágtuk szegényt! Ma akár már egy gombnyomással el lehetne pusztítani az Életet a Földön, és ahogyan az egót ismerjük -csak idő kérdése, hogy ez mikor következik be. (Mellesleg a a dinoszauruszok 140 millió évig „uralták a Földet …mi hol vagyunk még attól?) Mint látjuk az elme nem képes megoldani ezt a helyzetet, hiszen ha meg tudná már rég megtette volna. Egyre mélyebbre süllyed az emberiség hajója, innen már csak Isten (Tudat, Önvaló, Lélek…vagy nevezd ahogyan akarod) erejében bízhatunk, az viszont ezen a Földön csak rajtunk keresztül valósulhat meg.
Szóval én optimista vagyok, és bízom a Tudatban, bízom a Lelkemben hogy tudja mi a dolga, és ha eljön az ideje megteszi amit kell. Most még csak annyit tudok/tudunk tenni, hogy amikor csak lehet a Jelenben élni, és ezáltal befogadni Isten Szeretetének Fényét, -Tudatosodni, -Átlényegülni (vagy ki hogyan hívja…) (bár próbálkozhatnánk valamiféle közös meditációval az otthonunkból, hiszen ilyenkor hatalmas energiák jöhetnek össze.) Ezzel rosszat nem teszünk senkinek, sőt!
Az ilyen és ehhez hasonló „2012 világvége” irományok jönni fognak ezrével, nekem ez a könyv az első, és szerintem az utolsó is. Mindenesetre ha mást nem, annyit megért, hogy egy szép hosszú beszélgetés született általa 🙂
további szép estét!
Közös meditáció
Nagyszerű lenne, ha megszervezné valaki! Jó hogy felvetetted,,,
Sanyié az oldal és az előjog… Lehetne heti egy alkalom ugyanabban az időben, valamilyen közös témára, amit egy héten át előtte ki lehetne blogolni.
Sokan meditálnak már együtt, különböző kezdeményezések vannak. Nem annyira fontos, hogy mindenki, aki képes elmélyülni, vagy fölfelé kapcsolódni egyszerre tegye az egész világon, vagy az országban. De mégis fontos, hogy lehetőleg minél többen tegyük egyszerre, mert úgy marad meg az erős gondolatforma és kapcsolódik hozzá hasonló a kollektív tudatban.
És talán majd egyszer az összes hasonló tartalmú energiainformációs mező összekapcsolódik és lesz egy kritikus érték, amitől a kollektív tudat gyorsabban fog változni a jó irányba…
Közös meditáció
Nos Sándor, mit szólsz ehhez?
Már léteznek az országban ilyen csoportok, akik közös imákat és közös meditációkat tartanak. Például van egy közösség, akik a Szent Koronával összekapcsolódva sugározzák ki az országra és a nemzettudatba az energiát, (ez utóbbiba én is beszálltam) céljuk ezzel a Tudatok felébresztése az országban.
Nagyon jó lenne összehozni egy ilyet, csak jót tehetünk vele 🙂

Sziasztok, ajánlanék egy ezzel kapcsolatos oldalat, nagyon jó!
Sziasztok, ajánlanék egy ezzel kapcsolatos oldalat, nagyon jó! 🙂
http://www.bia24.eoldal.hu
2012-ről!!

Nostradamus jóslata 2012-re
Ezt ma találtam, elég érdekes. Sok oldalon idézgetik Nostradamus eme 2012-re vonatkozó jóslatát. Eddig még nem találtam meg az egész jóslatot, de keresem. Ha valaki tudja hol lehet fellelni írja ide. Íme az idézet:
„Húsz meg kétszer hatban az egek tudása a Földre látogat nagy öröm közepette. A betegség, a pestis, az éhínség eltűnik. Róma örül majd a megmentett lelkeknek. A tudósok félelem teli csodálattal mosolyognak. Megerősítést nyer az asztrológia. Új kezdet a tudományban”

az már nyilvánvaló, hogy 2012-re összeomlik a jelenlegi rendszer
az már nyilvánvaló, hogy 2012-re összeomlik a jelenlegi rendszer, és azután fel kell épülnie egy újnak
ezért érdekesek az ilyen írások, de én szeretnék több konkrétumot
Mitől nyilvánvaló? Nekem pl. ez a 2012 inkább tűnik
Mitől nyilvánvaló? Nekem pl. ez a 2012 inkább tűnik képzelődésnek, mint valami igazságnak. Kissé olyan ilyesztgetésnek tűnik a dolog.
azért tűnhet úgy, mert nem látod a folyamatokat
nyilván, aki nem

nyilván, aki nem ért hozzá, annak ez csak ijesztegetés
de ha megfigyeled a gazdasági, társadalmi, és a környezetet érő folyamatokat, látod, hogy közeledik az összeomlás
ez nyilvánvaló, a kizsákmányoláson alapuló rendszerek nem is tarthatóak fent sokáig
a kérdés az, hogyan élhetjük túl az átmenetet
A hozzáértés relatív dolog 🙂 Válság az akár lehet is, csak
A hozzáértés relatív dolog 🙂
Válság az akár lehet is, csak szerintem ez nem lesz olyan spirituális világvége, vagy tömeges megvilágosodás. Ha bármi lesz az nem hiszem, hogy a megjósolt „2012” miatt lesz. Ilyen válság már többször volt történelemben, de efféle „ezotérikus” oka szerintem nincs.
Össze fog omlani Miki,de nem 2 év alatt.
Akik ehhez értenek még

Akik ehhez értenek még kb.50 évet mondanak.
Persze addig is lesznek apróbb összeomlások,míg végül teljesen bedől mostani rendszer.
Még erőlködnek,de ez már nem megy sokáig,ez igaz.
hát akkor akik szerinted értenek hozzá, azok ugyanannyira értene
hát akkor akik szerinted értenek hozzá, azok ugyanannyira értenek hozzá, mint te: semennyire
nincsen 50 év, a gazdasági rendszer 2 éven belül összeomlik, de az a terhelés, amit a szemeteléssel/pazarlással terhelünk a környezetre, az sem tartható fent tovább
Ez ennél sokkal összetettebb dolog.
Először ez dől be aztán
Ez ennél sokkal összetettebb dolog.
Először ez dől be aztán annak következtében az,erre majd kitalálnak valamit,egy ideig sántikál a dolog,aztán megint kiborul a bili és így tovább.
Én hiszek azoknak,akik értenek ehhez,és reális elemzők.Ők nyilván sokkal jobban átlátják a folyamatokat.
Mert ez bizony hosszú folyamat,már nagyon régen elkezdődött,és még el is tart is egy darabig.
Én valószínűleg nem érem már meg ezt a globális összeomlást,de a fiatalabbak sajnos igen.
Valószínűleg ezért születik ez a sok indigó,meg kristály,és addigra biztos,hogy már tudják használni a képességeiket is,mert gondolom szükségünk lesz rá.
hát persze, hogy hiszel nekik
ezt is várják el tőled
hát persze, hogy hiszel nekik
ezt is várják el tőled
Tudod én nem az a zombi fajta vagyok!
Nagyon megnézem,hogy kinek
Tudod én nem az a zombi fajta vagyok!
Nagyon megnézem,hogy kinek hiszek.
Ha valamit elhiszek ,mert nem tudom pontosan,mert nem érthetek mindenhez 100%-osan,akkor is van alapja ,hogy miért hiszem el.Van róla saját tudásom is,csak úgy ,,puszira” nem hiszek el semmit,és befolyásolni sem hagyom magamat.
Neked a saját véleményemet mondtam,az elemzőket azért említettem,hátha szélesíteni akarod a ,,tudásodat” és esetleg utána nézel ennek a dolognak.
/Nagyon alapos indok és belátás kell ahhoz ,hogy valamit elhiggyek,úgymond./
Ha már itt tartunk,hadd kérdezzem meg,Te ugyan miért hiszed el,hogy ez 2 év múlva bekövetkezik,mikor ezeknek a híreszteléseknek az alapja már tisztázva lett ,hogy tévedésen ,tudatlanságon ,és ebből fakadó félremagyarázáson alapszik?
Merthogy állítod a 2012-őt,ugyan honnan ez a biztos tudásod ,hiszen te is csak elhiszed, ,,mert ezt várják el tőled”,hogy téged idézzelek:)
Van egy jó hírem:
nemsokára Te is leszelídülsz itt,ahogy én is tettem:)))
feltételezéssel zártad a kommented, de attól tartok a többi
feltételezéssel zártad a kommented, de attól tartok a többi része is arra épül
pontosan hogy lett tisztázva, hogy ezek az elméletek tévedésen alapszanak?
úgy hogy hsanyi azt mondta, és erre 3 ismerőse rábólintott, hogy bizony-bizony?
mint amikor a tudományos konferencián megszavazták, hogy terjesszék az ősrobbanás elméletet, mert abban több tudós hisz éppen?
akkor tényleg nem vagy zombi… hogy is lehetnél, amikor ugyanabban hiszel, mint a többiek, miközben a zombik mind önállóan gondolkdonak
onnan veszem, hogy 2012re összeomlik az egész rendszer, hogy látom milyen gazdasági/környezeti folyamatok zajlanak
mint amikor két vonat megy egymással szembe, és aki látja ezt az tudja, hogy össze fognak ütközni
míg a „nemzombik”, akik ülnek a vonaton, meg vannak győzödve róla, hogy ilyesmi aztán sose történhet, hiszen hozzáértő emberek vezetnek…
HIHI..,jót nevettem ,Miki.
Most sajna nem tudom megindokolni,mer
HIHI..,jót nevettem ,Miki.
Most sajna nem tudom megindokolni,mert dolgoznom is kell valamikor,de este jövök:)
Én olyan biztos vagyok ebben a dologban,hogy fogadok veled.
Ha érdekel,este megbeszélhetjük!
Üdv : Éva
Addig gondold ki mi legyen a tét:) /miben fogadjunk? /
Én eddig még mindig nyeretem,úgyhogy saját érdekedben ne túl nagy dologban gondolkodj.
Könnyebb legyen elveszíteni:)
hogy nézel ki?
hogy nézel ki?
,,hogy nézel ki?”
Ha arra gondolsz,hogy miért nincs fent rólam
,,hogy nézel ki?”
Ha arra gondolsz,hogy miért nincs fent rólam fénykép,hát az az igazság,hogy sokáig volt.
A probléma az ,hogy kb.20 éves kép,mert azóta nem készült rólam újabb,és egy idő után úgy döntöttem,hogy ez nem fair,és inkább levettem.
Megmutathatom neked,/szerintem tetszeni fog/,de azért már kicsit más vagyok,úgyhogy nem sok értelmét látom.
Miki először azt kéne szerintem tisztázni,hogy ugyanarra
Miki először azt kéne szerintem tisztázni,hogy ugyanarra gondolunk e 2012-es események alatt.
Te itt főleg a gazdasági összeomlásról beszélsz,de eredetileg nem csak erről szólt a fáma,hanem konkrétan a világvégéről,mégpedig a maja naptárra hivatkozva.
Úgy értelmezték,hogy a majáknál 2012 ben véget ér az időszámítás,tehát akkor vége lesz a világnak.
Szóval én erre gondoltam,és ennek a mindenféle túlmisztifikált változataira,,,dimenzióváltás” és egyebek,
ami szerint csak azok élhetik túl a világvégét,akik ugye a csatornázások által átjött energetikai gyakorlatokkal felkészítik magukat erre.
Szóval ez az eredeti 2012-ről szóló rémhír,és ezért járja most Nomád Farkas /a maják szellemi vezetője / a világot,hogy ezeket a rémhíreket eloszlassa,és elmagyarázza miről is van szó.
Talán ő mégiscsak jobban tudja,hogy mi van az ő naptárukban?
Ha akarod itt az oldalon el is olvashatod,mit mondott itt Magyarországon nem rég erről.
Én részemről erről beszéltem,azt gondoltam Te is.
Csak most kezdett gyanús lenni,mert6 mindig csak a gazdasági bedőlésről beszélsz…szóval?
Te mit gondolsz 2012-vel kapcsolatban?
konkrétan a világvégére gondolok
a jelenlegi világ
konkrétan a világvégére gondolok
a jelenlegi világ végére
http://index.hu/tudomany/2010/06/17/2013-ban_johet_az_armageddon/
amikor a pénzed semmit nem ér, a számítógépek nem működnek, nincs áram, vezetékes víz, gáz, szemétszállítás, benzin
amikor nem tudsz lemenni a tescoba ennivalóért, vagy mp3 lejátszóért
Király! Végre történik valami, és az unalmas szürke
Király! Végre történik valami, és az unalmas szürke hétköznapokat feldobja egy kicsit 🙂
Érdekes leírás, kíváncsi leszek rá!
mindig történik valami, legfeljebb te nem veszed észre
igaz nem

igaz nem mindig olyan dolog, amibe belehalhatsz
,,Egy-egy hevesebb napkitörés során a Nap akár több milliárd
,,Egy-egy hevesebb napkitörés során a Nap akár több milliárd tonna anyagot is kilövellhet a Föld irányába: a jelenség elektromágneses viharokkal jár, ez pedig kiütheti az elektromos berendezéseket bolygónkon.”
Hát ez azért nem a világ vége,szerencsére.
Egyébként emlékszel,nem olyan régen,tuti volt hogy egy üstökös ütközik a Földdel.
Ugyan olyan tuti ,mint ez:)
Egyébként azért ,ha elfogadsz egy tanácsot a tudományos értesüléseidet azért ne az Indexről gyűjtsd be…
Ez a szokásos kiapadhatatlan riogatás.Azt hittem ,valami komolyabb bizonyítékkal állsz elő.
Te ,aki olyan éber és okos vagy,bedőlsz egy ilyen forrásnak,mint az Index?
Ennél azért HSanyi sokkal jobb,már megbocsáss.
Lehet ,hogy túl sokat gondoltam rólad?
szomorú, hogy ehhez sem értesz :((
ma amikor mindent (érted mit
szomorú, hogy ehhez sem értesz :((
ma amikor mindent (érted mit jelent ez a szó?) számítógépek irányítanak (és a pénz), igenis a világ vége, ha ezek a dolgok nem működnek
megnézném, hogy te mihez kezdenél a panelban, ha nem lenne áramod, fűtésed, meg vezetékes vized
és nem indulna az autód
de abban is biztos vagyok, hogy a hatalom jelenlegi birtokosai megpróbálnak pozícióban maradni, és még háborúk, és öldöklés is lesz
ha ez nem lenne elég
a természeti katasztrófákról nem beszélve
éppen hétfőn indult el egy kisebb iszaptenger, ez a héten történt, lehet te még ezért nem hallottál róla, az is épp elég problémát okozott jónéhány embernek így egymagában is
Elég nagy vészmadár tudsz lenni néha 🙂 De igen, lehet hogy
Elég nagy vészmadár tudsz lenni néha 🙂 De igen, lehet hogy tényleg ez lesz és akkor majd elmondhatod, hogy igazad volt… persze azzal majd már nem megyünk semmire 🙁 Most meg nincs értelme, mert nem segít.
Másfelől meg, nem kell azonnal leírni az emberiséget…van esetleg optimistább verzió ebből?
mi ebben a vészmadárkodás?
jön a jobb világ, ahol majd
mi ebben a vészmadárkodás?
jön a jobb világ, ahol majd összefognak az emberek, megosztják a javaikat, és nem zsákmányolják ki a természetet
ehhez a jelenlegi rabszolgatartó társadalomnak össze kell omlania
ez szükségszerű
a kérdés az, hogy éled túl az átmenetet
Na ,ez most így nem ér!
Akkor most mégsem lesz vége a
Na ,ez most így nem ér!
Akkor most mégsem lesz vége a világnak?
Különben nem olvasol Te túl sok scifit ,fantasyt?
Most ez a megoldásod nagyon hasonlít ezekre a műfajokra.
Egy rabszolga tartó társadalomban én is rabszolga lennék,vagy rabszolgatartó,de hát egyik sem vagyok.
Valami itt nem stimmel,nem vagy egy kicsit túl romantikus ezekkel az elméletekkel?
de igen a jelenlegi világnak vége lesz
ezt írtam az előbb
de igen a jelenlegi világnak vége lesz
ezt írtam az előbb is
látjátok, ezért nincsenek női nobel díjasok, vagy vb sakkozók
Figyelj ez így nagyon átvitt értelemben van.
Én értem ,hogy mire

Én értem ,hogy mire akarsz Te kilyukadni,de ezek természetes folyamatok egymásból következnek,
nem kell ehhez semmiféle katasztrófa ,hogy egyszer megváltozzanak a dolgok.
Én azt mondanám ,hogy ehhez a jelenlegi helyzetből kiindulva ,2 év nagyon kevés.
Szerintem sokkal több kell hozzá,és nem hinném ,hogy egy ilyen katasztrófa hozná ezt ennyire előre.
Azt tudtad,hogy az 1600-as években volt egy kisebb jégkorszak?
És? ,semmit nem befolyásolt,ment minden a maga útján,olyannyira,hogy mi már nem is tudunk róla…pedig hát ez azért természeti katasztrófa.
Dehogy nem hallottam róla,épp én raktam fel az oldalra.
Látszik

Látszik ,hogy hogy figyelsz.
Szóval ez akkor sem a világ vége,mert ebbe nem fognak belehalni az emberek.
Azelőtt nem volt áram,meg telefon,számítógép,mégis virágzott az élet.
Hát majd megszokják alkalmazkodnak.
Az életösztön nagy úr,de nem lesz ilyen,és nem egészen értem,miért lovalod magad ennyire bele egy ilyen -egyelőre-minden alapot nélkülöző feltevésbe?
Még azt szeretném megkérdezni,miért gondolod zsigerből,hogy az ember hülye,és nem tud felfogni dolgokat? A felfogása,meg az elhívése valaminek nem egy és ugyanaz tudniillik.
Mondjuk,ha én bedőlnék ilyesminek,hogy két évem van még,hát lehet ,hogy én is ideges lennék.
Szóval most már ,hogy tisztáztuk a dolgokat,bátran fogadok veled,nem lesz világvége 2012-ben,sem 13-ban.
Kicsit alább válaszoltam,hogy lettek ezek az elméletek
Kicsit alább válaszoltam,hogy lettek ezek az elméletek tisztázva.
,,úgy hogy hsanyi azt mondta, és erre 3 ismerőse rábólintott, hogy bizony-bizony?”
Miért van neked itt mindenkiről ilyen rossz véleményed?
Bántott valaki? Ahhoz képest,ahogy itt minden ok nélkül neki estél az embereknek,szerintem elég barátságosan kommunikálunk veled.
Sanyi sem tiltott le,/mindezek ellenére/,pedig a másik Mikinek mennie kellett még akkor is ha nagyon sok értéket is adott az oldalnak.
Te nem akarsz esetleg a piszkálódás,ítélkezés,okoskodás ,provokálás helyett valami értékeset is hozzáadni az oldalhoz?
Tudod akkor tényleg lenne értelme,hogy itt töltesz ennyi időt.
Meg akkor is ha esetleg magadba szállnál,és bevallanád legalább saját magadnak,hogy miért is lógsz itt ennyit az oldalon?
Az én meglátásom szerint azért,mert problémáid vannak,és jó lenne egy kis külső segítség /is/,merthogy ha olyan nagyokos lennél,/ mint ahogy itt pót-tevékenységként beállítod /,akkor már rég rendben lennél magaddal.De nem ,tudniillik a bemutatkozásodból ezt csak a vak nem láthatta,hogy komoly gondokkal küszködsz.
Nem lenne sokkal jobb befejezni ezt az elterelő hadműveletet,és kibökni,mi a gond ?
Itt mindenki azt teszi,és segítünk egymásnak,mert sokszor egyedül sehogy sem megy.
Ha már itt vagy ,töltsd hasznosabban az időt.Mire való ez a hülyeség ,amit most itt csinálsz?
Tudod mi jutott eszembe a képedről?/habár nem tudom,hogy a tiéd e?/
Szóval a népmesében a hős,a legkisebb fiú a kis kanász,aki elindul szerencsét próbálni.
Számtalan nehéz próba után legyőzi a sárkányt,és megmenti a királyságot .
/jutalmul elnyeri a királylány kezét,és a fele királyságot/
Nem akarsz kis kanász lenni inkább?

Sziasztok!
Én nem tudom, mi lesz 2012-ben, de már nagyon várom.
Sziasztok!
Én nem tudom, mi lesz 2012-ben, de már nagyon várom. 🙂
Sokat olvastam erről, de a legjobb mégis az volt, amit álmodtam. Szoktam jókat álmodni, néha fáradtabban kelek fel, mint mikor lefeküdtem. Általában ezek az álmok úgy kezdődnek, hogy meghalok. Vicces. És aztán van mindenféle eseménysor, jobb, mint a mozi esküszöm.
Aztán vannak olyan álmok is, mint például ez is, amik nem az élet utáni eseményekről szólnak.
Amikor felkeltem másnap reggel meg voltam győződve arról, hogy a dimenzióváltásról álmodtam. Egy teremben voltunk páran, gyerekekkel, talán iskolában, amikor is jött a hír (nem verbálisan, hanem gondolati úton), hogy elérkezett az idő. És furamód az álomban mindenki tudta, miről van szó. Én is.
Hogy mire? A testváltásra kérem szépen! Borzasztó fájdalmat éreztem a gyomromban (valami erőset ehettem aznap este 🙂 és úgy éreztem a testem atomjaira hullik, szétrobban. Belekapaszkodtam egy székbe aztán elsötétült minden.
Amikor magamhoz tértem egy olyan testben találtam magam, aminek nem voltak pontos határai, nem volt körvonala, vagy legalábbis sokkal nagyobb volt mint ez. Az érzékelés megváltozott teljesen. Ez most elég hülyén hangzik, de nem csak láttam, vagy hallottam a dolgokat, hanem éreztem őket. Azt kommunikálták felénk, hogy a testváltás rendben zajlott és most már ráhangolódtunk az új érzékelésre. A színek élesek voltak, minden nagyon vibrált, a mozgás is másmilyen volt, a kommunikáció azonnali és csatorna nélküli.
Hát ennyi. Jól elvagyok, mi?
Szóval én remélem, ilyen lesz. :-))
Zsu
Szia! Itt olvastam az oldalon egy nagyon jó cikket, amit Éva az
Szia! Itt olvastam az oldalon egy nagyon jó cikket, amit Éva az egyik hsz-ben bemásolt, csak már nem találom: egy maja leszármazott nyilatkozata: 2012-ben valójában semmi óriási fordulat nem lesz (vagyis nincs így pontos időhöz kötve): az értékrendváltozás, ami zajlik az anyagiasságtól az igazi értékek felé, az egy folyamat, és nem testet váltunk, hanem folyamatosan életvitelt, felfogást, vagy valami ilyesmi. Szóval a maják szerint is, és még sokak szerint is, a világvége, látható dimenzióváltás és egyéb verziók: ezek mind kitalációk. Egyszerűen csillagászati újév kezdődik, de persze az értékrendváltás és a spirituális fejlődés az zajlani fog rendesen, ez már most látszik. Én is így hiszem.
Igen ez tök logikus nekem, erre gondolok én is 🙂

Azt hiszem Fehér Farkas ,a Maják szellemi vezetője tartotta azt
Azt hiszem Fehér Farkas ,a Maják szellemi vezetője tartotta azt az előadást nálunk / is /.
Szerencsétlen járja a világot,mert a Majákra hivatkoztak,a Maja naptárra,de érteni már nem értették,
hogy miről van szó.
Ezért most elmegy ahova tud,és elmondja,hogy a Maják ezt hogy gondolták,ha már rájuk hivatkozunk ugye:)
Szia Éva! Megtaláltam a kommentet, először azért volt nehéz,
Szia Éva! Megtaláltam a kommentet, először azért volt nehéz, mert az Útmutató csillagaink című blogban volt és nem Fehér Farkas, hanem Nomád Farkas. 🙂 Annyira tetszik, hogy megkerestem a neten és a facebookra is kiraktam az előadás szövegét. 🙂
Igazad van,Nomád Farkas,mondtam is ,hogy nem emlékszem pontosan
Igazad van,Nomád Farkas,mondtam is ,hogy nem emlékszem pontosan a nevére.
Valószínű a fehér jelzőt a szellemisége/fény/ miatt raktam rá tudat alatt.
Kösz ,hogy kijavítottad,nekem már tegnap késő éjjel erre nem igen volt energiám,de így legalább helyesen van itt a neve.
Wandering Wolf
Igen, igaz. Láttam őt Dobogókőn, ott tartott egy tűzszertartást augusztusban.
És egyet is értek veletek. 🙂
Zsu
Én ebből kimaradnék:)
Szerintem nem a testünkkel van a baj,hanem
Én ebből kimaradnék:)
Szerintem nem a testünkkel van a baj,hanem sokkal inkább mentálisan.
Nem a testünket kéne lecserélni,hanem a gondolkodásunkat,tudati váltás kéne !
/ezt nem személy szerint neked mondtam!/
De azért érdekes az álmod,díjazom. /ha ez számít valamit./

Ez tök jó: a facebookon egy világraszóló esemény ajánlása:
Ez tök jó: a facebookon egy világraszóló esemény ajánlása: 2013 🙂 http://www.facebook.com/?ref=home#!/event.php?eid=185565304443

ki tudja?
Minden tiszteletem a hozzászólóké, hogy ennyire beleásták magukat a témába. Nekem érzéseim vannak leginkább ezzel az egésszel kapcsolatban. főleg az átmenetről… aki akar az vált, aki akar az nem… majd akkor kiderül. találgathatunk, láthatunk „tisztán” kaphatunk közvetíthetünk üzeneteket a galaxis másik végéről vagy a szomszédból. de minden változik folyamatosan. Te is én is, a sorsunk is. tény, hogy ez nagy változás lesz, de szerintem is kicsit túl van spirázva a dolog. készüljünk, persze. De mire? arra amit xy mond? vagy arra, amit hg, vagy z vagy zs?? mindenki eldönti miben hisz és kire hallgat.
szerintem az a legveszélyesebb ebben az egészben, hogy magunk fogjuk megteremteni az állapotokat, miknek az alapjait most fektetjük, fektetitek le. Itt megy a vita és a nézetütköztetés még „köztünk is” spiri- emberek közt…?
nem érzitek egy kicsit ellentmondásosnak ezeket a dolgokat? a nagy váltás és hogy varázsütésre minden jórafordul…? ez nem így megy…..
bocs ha szokatlan tőlem a hangvétel…..de nem tudtam elmenni e mellett.
az ilyen hírek adnak alapot sok ember számára, hogy készüljön:
háborúra, védekezésre, támadásra, semmittevésre, álmélkodásra elmélkedés helyett, stb stb… túl sok már az önjelölt vezető, és tudó ember… akik nem vezetnek, hanem megvezetnek minket…..
szóval én majd a napforduló után térnék vissza erre a kérdéskörre, de ahogyan már más is mondta, addigra valószínűleg értelmét veszti a dolog…
szóval csak nyugi, és béke legyen veletek…..

Ti ezt beveszitek?
Ez egy áltudományos maszlag. Ki a franc ír le ilyen baromságokat? A „Sirius lesz a nagy központi nap” Miért pont a sirius? Mert jól megjegyezhető neve van? Miért nem egy a másik 400milliárd csillag közül a galaxisban? Mi az hogy nagy központi nap? Olyan nincs. Ott egy kib…tt fekete lyuk van. És 2012-13ban? Egy év alatt elrepül a sirius a 20ezer fényévet? Inkább nézzetek Cosmost Carl Sagantól!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
hiteles tisztánlátók
Amennyire én látom: a hiteles tisztánlátók által közvetített üzenetek mindig egyéni tudatosodásról szólnak, pozitív, megnyugtató képet adnak a jövőről, és nagyon gyakorlatias életvezetési tanácsokat adnak. Nem beszélnek Földvégéről, mert a Föld vége azért nem a világvége, már itt bibis az elmélet. Az a motívum, amit írtál 144000 ember, nem tudom, szerintem bibliai szám, mert Jehova tanúi is ennyiről beszélnek-de attól még nem biztos, hogy igaz. Én a mátrix-ban hiszek. Ha sokan tudatosodnak egyénenként, akkor a kollektív tudatosodásra is nagyobb lehetőség nyílik.

bingóóóóóóóó husztisanyi
Én csak mosolygok a támadásokon ,mert már nem idegesítenek a hitetlen kötözködős emberek.
Érdekes, hogy semmilyen tanfolyam, olvasmány nélkül évek óta tudom azt amit ez a könyv ír.
Ugye drága még nem volt test kilépésed???
nekem volt 2x.
A tied is meg lesz, mert kötözködhetsz , lenézhetsz, de 1x te is kilépsz és veled is megtörténik,de ez az életed erről szól ellenállj.
Sajnállak, de megértelek.
Én sem hittem, addig amíg spontán meg történtek velem a „hitetlenfurakiagyalt ” dolgok.
Te észre sem fogod venni azt ami történik mert az egód elég nagy.
Tényleg csak sajnállak mert győnyörű megtapasztalások elkerülnek téged, de tényleg ez a vonzás törvénye vagy nem??!!:))))))
Majd meglátjuk.
Valóban nem hiszek számos dologban, csak olyanokban, amit meg is tapasztaltam. Szerintem elég mélyen benne vagyok a spiritualitásban, de az ezotéria számos nézetével, vagy inkább a magukat ezoterikusnak valló emberek számos nézetével nem értek egyet, sok mindent badarságnak tartok.
Vannak dolgok, folyamatok, amelyeket sokkal egyszerűbben is lehet látni, nem kell hókuszpókuszt sejteni mögötte, elég ha ismerjük a fizika törvényeit, a személyiség működését és belelátunk a spirituális világba.
De persze a nem tudását az emberiség mindig is megpróbálta elfedni azzal, hogy csodát, természetfelettit, varázslást látott a dolgokban, pedig csak egyszerűen nem értette az ok-okozati összefüggéseket.
Mindez még veszélyesebben el tud hajolni a valóságtól, amikor még a hitünket, vágyunkat is belekeverjük. Amikor az ember nem tudja elfogadni, hogy dolgok nem annyira szépek és jók körülötte, mint ahogyan azt szeretné és mivel változtatni nem tud ezeken, ezért elkezdi azt vetíteni, hogy minden halad a csodálatos felemelkedés felé.
Persze halad, csak nem abban a tempóban, ahogyan azt látni szeretnétek.
Például ha a gyereked neveletlen, mert nevelés helyett Te az ezó-világba menekültél a fájdalmaid elől, akkor felelősség vállalás helyett neked sokkal könnyebb abban hinned, hogy a gyerek egy kristály szülött a Síriusról, aki azért nem hagyja magát nevelni, mert Ő fogja majd megváltani az emberiséget. És honnan teszi majd ezt, a börtönből vagy az aluljáróból? Nem hiszem.
Ezért segítene sok ezoterikus mókusnak az önismeret, mert szembenézve és megoldva saját problémáikat, nem kellene az ezó-maszlaggal kábítaniuk magukat, hogy elviselhető legyen az életük.
Én ezó-maszlag nélkül is nagyon jól érzem magam, látom a valóságot, és az nem fáj, ha pedig fáj, akkor azt el tudom fogadni.
Sok tanítványom ezoterikus mérgezéssel került az önismeret útjára, és fél év önismeret után el tudták engedni azok nagy részét, mert rájöttek, hogy csak magukat áltatták vele, mert nem mertek szembenézni a valósággal. Ma már Ők is mernek látni, élni a jelenben és nem a csodás 2012-ben hisznek, hanem Önmagukban, a tudásukban.
Dimenzióváltás
A napokban ismét eszembe jutott, hogy vajon mi lesz a jövő év végére a dimenzióváltásból és a beígért világvégékből? Hiszen ahogy közeledünk a dátumhoz, úgy változnak a jóslatok is:
Felmerülnek még elszálltabb elképzelések, a korábbiak egy része pedig finomodik, visszább vesz a fantazmagóriájából.
Aki már nem olyan biztos a dolgában, az már csak egy fokozatos tudatosságra ébredést ígér, amely 2012-2015 között fog végbemenni.
Aki pedig még elvetemültebb lett, attól például olyanokat hallok, hogy a Föld lelkének lejárt az ideje, fel fog szabadulni, és 2012 decemberében egy új lélek költözik a helyébe.
Nos, erre csak azt tudom mondani, hogy majd meglátjuk, aztán lehet majd magyarázkodni utána.
Kedves Látogató!
Neved is van,csak elfelejtetted a nagy spontaneitásodban aláírni?
Csak azért,mert ha konkrét személyhez beszélsz,illene:)
Gondolod,hogy a 2x-es testelhagyás élményed jelent bármit is? Attól te most több vagy? …Miben ?
Spontaneitásban?
Ezzel nem dicsekednék,hogy bármi is csak úgy megtörténik velem,mert az azt jelenti,hogy öntudatlan vagyok,nem én irányítom a dolgokat tudatosan,hanem valamiféle ismeretlen erő játékszere vagyok,amiről még nem is tudok ráadásul semmit. Én azért erre nem lennék ennyire büszke:)
Ha mást nem ,tudatosságot legalább tanulhatnál Huszti Sanyitól:)
,,az egód elég nagy.”-írod ezt te?:DDD,…ezek után:)))
Tudod miért nem tudsz te felfogni magasabb tanítást?
Ezért! …Olvasd el amit írtál és gondolkodj el egy kicsit.
Nézz inkább magadba,ahelyett hogy kifelé tekintgetnél /,,röpködnél”/magadból.
Sokkal hasznosabb lenne,hidd el:)

nem én vagyok az egyedüli
Végre valaki aki nem veszi be a rengeteg linkséget. Eddig azt hittem én vagyok egyedül a hitetlen. De azért felkészülök ha netántán mégis találkoznák a Jóistennel akkor megvédjem magam.
Persze ha lenne egy ember, aki kísérletileg igazolná tudását, akkor lehet, hogy hívővé válnék.
Szeretnék látni egy olyan kísérletet, hogy egy látó, a sötét szobában megszámolja hány aurát lát, azaz hányan vannak a szobában.
Elsöpör.Ne fegyverkezz,hanem lazítsd,tágitsd magad.
Találkozás a Jóistennel :A tudatkitágulás páni félelemérzettel is járhat ,talán ,mint egy epilepsziás roham.
Auraszámolás :Ezek a kísérletek már lefolytak ,és egyre több ember számára napi valóság ez a képesség.
Üdvözlettel : felacso