Auralátó tanfolyam | Önmegvalósítás.hu

Auralátó tanfolyam

2010. szep. 04. 10:00
2010. szep. 04. 18:00
Kezdődik: 2010. szep. 04. szombat 10:00
, tanfolyam, Bognár Tas

A 8 órás elméleti és gyakorlati auralátó tanfolyam során részletesen kitérünk az aura természetére, elemzésére és látásának technikájára, majd ki is próbáljuk az auralátást többször. Az auralátó tanfolyam pénzvisszafizetési garanciát ígér: aki az auralátó tanfolyam legelején nem látja aurájának egyenlőre fehér részeit, annak nem kell befizetnie a tanfolyamra, és nem kell végigülnie azt! Több éves oktatói munkám során egyszer sem volt erre példa. Tapasztalatom szerint a tanítványok 10%-a a tanfolyamon már a színeket is látja!
Egy tapasztalt auraelemző és látó fotókkal és esettanulmányokkal alátámasztott auralátó tanfolyama arról az energiamezőről, mely legbelsőbb énünket összeköti az univerzum minden aspektusával.

Bognár Tas évek óta főállásban elemzi és tanítja az aurát, ezért több száz tanítvány sikeresen elvégezte nála ezt a spirituális felkészültséget nem igénylő, meglehetősen gyakorlati tanfolyamot.

Az auralátás egy velünk született képesség! A megfelelő technikákkal mindenki képes arra, hogy az auralátó tanfolyamon már lássa a keze körüli mezőt, sőt, tapasztalat, hogy a tanítványok 10%-a már a tanfolyamon látja az aura alapszínét is.

Természetesen külön hangsúlyt fektetünk az optikai csalódások megértésére és elkerülésére, melyek könnyen elkerülhetőek: ezek a szemmel mozognak, statikusak, tünékenyek, míg az aura a testtel együtt mozog, dinamikus és nem tűnik el pislogásra.

A technikák gyakorlásával pár nap alatt az aura színei is láthatóvá válnak, majd 2-3 héten keresztül napi 20 perc gyakorlással mélyebb rétegeit is megláthatjuk auránknak. Később ezek már nem csak elemezhető színekként, de információkat közlő képekként és érzelmekként is feltárulnak, mivel a tanfolyamon szó lesz még a hatodik érzék, avagy a "harmadik szem" fiziológiájáról, hétköznapi és professzionális használatáról.Az auralátó tanfolyam se nem ezoterikus, se nem tudományos. Mindkettő.

Kisugárzásunk tartalmaz tudományosan elfogadott (hő és párolgás), és ezoterikus elemeket is (lelki és tudati aktivitás). Ezért akár szkeptikusoknak is ajánlott többet megtudni -és megtapasztalni- az ember hullámtermészetű mibenlétéről, és annak hétköznapokban is használható elemzéséről.

Gyógyítóknak szinte elengedhetetlen eszköz a páciens mélyebb összefüggéseinek feltárásához.A 8órás elméleti és gyakorlati tanítás 14.000 forint, CD-n átadott tanfolyami anyaggal és auraképekkel együtt.

VÁROK MINDENKIT SZERETETTEL!

Bognár Tas

www.auraszakerto.hu

Visszajelzések:

Tiszta szívemből köszönök mindent, szeretném, ha továbbra is tartanánk a kapcsolatot...

Nagyon feltöltött ez a tanfolyam, régen nem volt bennem ennyi energia, mint ezen a hétvégén.

Először is nagyon szépen köszönöm a tegnapi napot. Mert azon kívül, hogy jó csomag információval lettem gazdagabb - olyanokkal, amelyek segítenek az óriáspuzzle további részleteinek helyreillesztésében - , emberileg is fejlődni tudtam.

Gyakorlok reggel, este, napközben, amikor tudok. Most úgy vagyok, hogy a kezem körül halovány zöldet látok, és nem muszáj sötét háttér előtt kizárólag, hanem ilyenkor odébbcipelhetem a kezem akár világosabb háttér elé is, és tökjó :-) (nem a szemem káprázik...)...összegezve: élvezem a sokat, amit átadtál!

A tanfolyamot követő otthoni (nem sok) gyakorlással sikerült látni az aurát a testem körül,és boldogsággal töltött el!

Kedves Tas, nem számítottam ilyen gyors sikerélményekre, ezt őszintén mondhatom!

Néhány nappal a tanfolyam után napról napra egyre csak nőtt a kesztyű, de szinek nem akartak jönni talán 5-6 nap után sem (talán türelmetlen voltam). Majd véletlenül úgy alakult, hogy este a lányom éppen a megfelelő körülmények között volt (félhomály és sötétháttér), amikor pár másodperc alatt kialakult körülötte egy világoskékes, rózsaszínes felhő. Pislogtam, mozgattam a szemem, és szájtátva kellett konstatáljam, hogy ez tényleg nem optikai csalódás! Meg is kérdeztem, hogy milyennek látja magát, és azokat a szineket mondta, amiket én is láttam!!!

Mostanában többet gyakorlok. Rájöttem, hogy általában kihagytam előtte a relaxációs részt, ami igencsak visszavetett. Szombaton relaxáltam és utána kezdtem el gyakorlatozni. Először kirajzolódott a szokásos 'felhő' a kezem körül, de tovább is jutottam. Elsőre nekem lilára váltanak a dolgok és csak utána változik a színe.

Az auralátást,ahogy mondtad,tükör előtt kezdtem nézegetni,ide-oda dőlve,hogy tényleg az aurát érzékeljem. Leginkább félhomályban látom, a fejtől kb 25-cm távolságra. A fej búbjától felfelé valami madzagszerűséget is, ezüstös/fehér színben látok. Ködszerűen,de élénk világító sárgás arany a színe. Néztem egyéb testrészeken is pl. a vállamon erőteljes volt,és pont akkor fájt és húzódott a terület. Körülbelül 1 éve, azóta, mióta nálad jártam, meditálok rendszerességgel is. Időnként, ha beszélgetek, "beleélem" magam egy hozzátartozó mondandójába, látom az energiamezőjét, jobban tudom mit akar mondani, mint Ő maga. Öcsém esetében egy ideig nagyon gyenge/összehúzódott aurát láttam;akkor rémálmai voltak hónapokig

Szia Tas!

Gondoltam bejelentkezem... :-)

Gyakorlok reggel, este, napközben, amikor tudok. Most úgy vagyok, hogy a kezem körül halovány zöldet látok, és nem muszáj sötét háttér előtt kizárólag, hanem ilyenkor odébbcipelhetem a kezem akár világosabb háttér elé is, és tökjó :-) (nem a szemem káprázik...).

Gyakorlom a Tong-lent is, jönnek az apróbb sikerélmények, visszajelzések.

Összegezve: élvezem a sokat, amit átadtál!

Nagyon szép napot!

Eszter

Két hete voltam nálad tanfolyamon, vasárnap (márc.28.). Akkor nem sok mindent láttam a kezem körül, azt is csak fehérben.
Kb. 1 hete látom a színeket is. Nem kell hozzá, hogy félhomály legyen, nappali fényben is jól látszik. Szoktam gyakorolni reggel, este, és napközben is, amikor lehetőségem van rá. Egyre kevesebb idő kell a ráhangolódásra, mostanában már kb. 10 másodperc múlva megjelenik egy vékony, 1 centis réteg, aztán fél perc múlva már vastagabb és színes is. Szoktam nézegetni a kezemet, meg a fejem körüli teret is tükörben. A saját színemet általában világoskéknek látom, néha kicsit sárga is vegyül bele. Tegnap este amikor hazamentem jógáról, megnéztem magam a tükörben és teljesen zöld voltam :-)
Úgy vettem észre, az fontos, hogy egyszínű legyen a háttér, lehetőleg fehér. Akkor látom a legkönnyebben. Más embereket ha nézek, ott általában nem egyszerű a helyzet, mert ritkán adódik olyan alkalom, amikor valaki fehér háttér előtt áll folyamatosan egy ideig.

A tanfolyamot követő otthoni (nem sok)gyakorlással sikerült látni az
aurát a testem körül,és boldogsággal töltött el!

Megpróbáltam az auralátást megtanulni, időnként látom, időnként nem, kiegyensúlyozottabb állapotokban meditáció után színes ködfelhőként látom, vagy főnővéri értekezleten egyszer csak mindenki körül fehér felhőt kezdtem el látni.

A tanfolyamon utáni héten egyre könnyebben és hamarabb érzékeltem az ujjaimból kiinduló fénycsóvát, de színeket nem láttam.

A második héten is ugyanez volt a helyzet, bár szinte minden nap gyakoroltam, nem jöttek a színek. Elkezdtem tükör előtt is gyakorolni, és ezt követően rendszeresen a fejem körül láttam egy színtelen ködszerű jelenséget.

A harmadik hét elején megpróbáltam világos háttér előtt nézegetni a kezemet és szinte azonnal megjelent egy zöld színű burok a kézfejem körül. Ehhez nem is kellett teljesen sötétnek lenni, csak félhomály volt, amit nem is tudatosan alakítottam ki az első ötletszerű próbálkozásnál. Azóta mindig fehér háttér előtt gyakorolok, ezt napközben is meg tudom tenni, mert túlzottan nem kell elsötétíteni. Egy alkalmat kivéve egy héten keresztül mindkét kezemet zöldnek láttam, és az az érdekes, hogy minden alkalommal a bal kezem körül volt erősebb a zöld fény.

Ritkán kerülök olyan helyzetbe, amikor más személyeket világos háttér előtt hosszasan szemlélhetek, ezért néhány napja kialakítottam egy lehetőséget, ahol világos háttér előtt tükörben próbálkozom. Három napja minden reggel láttam a fejem körül és a vállamnál egy igen halvány világoskék felhőt, amely a vállamnál kicsit sűrűbbnek tűnt. Ma reggel néhány perc nézegetés után ez a felhő lilás színre váltott át. Úgy tapasztalom, hogy ezt a jelenséget -mármint a felhőt a fejem körül - reggel sokkal jobban tudom érzékelni, mint este mert például tegnap este nem jött be, lehet hogy túl fáradt voltam.

Nagyon nagy segítségemre voltak azok a tapasztalatok, amelyeket a tanfolyamot korábban elvégzett társaink osztottak meg velünk. Először csupán érdekes olvasmány, de a gyakorlás során igen hasznos segédeszköz a menet közben szerzett tapasztalatok értelmezéséhez. Emellett arra is nagyon jó volt, hogy amikor néha úgy éreztem, hogy elakadtam, csak beleolvastam és láthattam hogy kevés szerencsés kivételtől eltekintve mások is megküzdöttek az eredményekért. Ezúton is köszönöm mindenkinek!

Kedves Tas, nem számítottam ilyen gyors sikerélményekre, ezt őszintén mondhatom!

Néhány nappal a tanfolyam után napról napra egyre csak nőtt a kesztyű, de szinek nem akartak jönni talán 5-6 nap után sem (talán türelmetlen voltam). Majd véletlenül úgy alakult, hogy este a lányom éppen a megfelelő körülmények között volt (sötét és háttér), amikor pár másodperc alatt kialakult körülötte egy világoskékes rózsaszínes felhő. Pislogtam, mozgattam a szemem, és szájtátva kellett konstatáljam, hogy ez tényleg nem optikai csalódás!

Meg is kérdeztem, hogy milyennek látja magát, és azokat a szineket mondta, amiket én is láttam!!!

Látok színeket magam körül-illetve csak lilát-sötét lilát- és tényleg ott van...mert pislogtam, de nem tűntek el :-)

MA NAGY ÉLMÉNYEM VOLT. A FÜRDŐSZOBÁBAN MIKÖZBEN A FÜLEMET

FIGYELTEM A TÜKÖRBEN, (GYAKORLATOZTAM) A FEJEMNÉL ÁS A VÁLLAMNÁL BAL OLDALON MEGJELENT EGY GYÖNYÖRŰ CITROMSÁRGA MÁSFÉL UJJNYI FÉNY.BOLDOG VAGYOK ÉS KÖSZÖNÖM.

Mostanában többet gyakorlok. Rájöttem, hogy általában kihagytam előtte a relaxációs részt, ami igencsak visszavetett. Szombaton relaxáltam és utána kezdtem el gyakorlatozni. Először kirajzolódott a szokásos 'felhő' a kezem körül, de tovább is jutottam. Elsőre nekem lilára váltanak a dolgok és csak utána változik a színe…

Még elemzésen voltam nálad, és megkérdeztem mit hogy kell gyakorolnom, hogy lássak aurát, majd mire a tanfolyamra kerültem már tökéletesen láttam az aurát, egyenlőre még csak a sima szoba tartományban, de csalhatatlanul látszik, pedig még alig 1-2 hét telt csak el az elemzés és a tanfolyam között.

A tanfolyamon a résztvevők aura látásával, és az ismeretségemben is azt a közös hibát vélem felfedezni, hogy nagyon akarják látni, keresik a szemükkel az aurát, és pont ezért nem látják meg. Először a kezünket kell figyelni, és szép lassan elengedni a szemünket, és bambulva nézni, és ahogy a tekintetünket az ujjaink felé visszük, persze továbbra is ellazítva a szemünket, először az „uszony „ szerű hártyát figyelhetjük meg, ha ujjainkon tovább visszük tekintetünket, akkor az ujjvégekből kiinduló fény csóvát figyelhetjük meg. De csak akkor látszik igazán, ha mozgatjuk az ujjainkat. Ha esetleg nem látjuk ezt, az már biztosan látható, ha két ujjunkat összetartva, pisztoly fogásból eltávolítjuk ujjainkat. Ha mást nem is ezt már meglátta mindenki.

A színeket legjobban az ujjaktól néhány centiméteres távolságban lehet a legjobban meglátni. A legjobban a pirosas szín, és a narancssárga látható könnyebben, aztán zöld, majd a kék. Addig, amíg valaki nem látta meg az összes fő szint addig nem tudja egymástól pontosan elkülöníteni.

Saját színemet nem szoktam vizsgálgatni, de egyszer egy meditatív állapotban a harmadik szem csakrája felett egy gyönyörű kékes lila köd gomolygott, nagyon tetszett.

Továbbra is gyakorlom a csiga spirál nézegetését, most már nappali világosnál bármikor, bármilyen háttér mellett látom az aurát, de tudom, hogy sok gyakorlás kell még!

Az auralátást,ahogy mondtad,tükör előtt,kezdtem nézegetni,ide-oda dőlve,hogy tényleg az aurát érzékeljem.
Leginkább félhomályban látom ;a fejtől kb 25-cm távolságra.
A fej búbjától felfelé valami madzagszerűséget is,ezüstös/fehér színben látok.Ködszerűen,de élénk világító sárgás arany a színe.
Néztem egyéb testrészeken is pl. a vállamon erőteljes volt,és pont akkor fájt és húzódott a terület. Körülbelül 1 éve,azóta,mióta nálad jártam,meditálok rendszerességgel is.
Időnként,ha beszélgetek,"beleélem"magam egy hozzátartozó mondandójába,érzékelem energiamezőjét.

Öcsém esetében egy ideig nagyon gyenge/összehúzódott aurát láttam;akkor rémálmai voltak hónapokig.

Szia Tas…az aura alapszínét már akár természetes, illetve villanyfénynél is sikerül látni, igaz csak halványan de azért egyértelműen ott van J

Köszönöm!!!

voltam múlt héten egy nadi reinkarnációs utaztató tanfolyamon, ahol a második nap végén tökfáradtan, elzsibbadva ránéztem az éppen soron következő lányra, és valami nagyon durva piros "gyertyafényt" láttam körülötte. Fontos infó lehet még, hogy a falvédő, ami előtt ült, szintén piros volt, így azt gondoltam, csak "káprázik" a szemem...Tekintettel arra, hogy ugye nem vittem eleddig túlzásba a gyakorlást a komplex tanfolyamod után.. :( Szem dörzsöl, elnéz, visszanéz, s a piros fényesség csak nem tűnik el, még mindig pirosban izzik...A fényesség meg nem tágít körülötte, mozog vele meg világít... Azt gyanítom, az auráját láthattam...

Úgy hiszem sűrűbben kell színházba járnom,mert a (Nemzeti színház:Lear) "látásom, ott mintha működne...ott is a vége felé, eszembe jutott hogy itt is tökéletes a háttár (fekete), és kevesebb a fény...sok ember,lassan mozgott a színpadon...álltak és beszélgettek...néha helyet változtattak, ekkor bekapcsolódott valami, és feltűntek színfoltok, és az egyes embereknél egyedi színek, volt akinél lilásabb, vagy kékesebb, soknál volt sárga árnyalat, egynél érzékeltem zöldet a vállrésznél. Továbbra is azt mondom, hogy még több kísérletet szeretnék tenni....

Aztán az itthoni gyakorlás:a kezem körül is feltűnik szín, és sárgászöld kevertnek látom..

Képzeld tegnap megmasszíroztam egy kolléganőmet (aki okleveles masszőr, így még tanulságos is volt az akció), és utána, fehér fal előtt láttam, ahogy levelibékazölden világít a kezem:-)

Az élményt, az auralátás lehetőségét fantasztikus volt megtapasztalni nálad. Bár bocsáss meg nekem, nem gyakoroltam, mégis olyan dolgot kaptam tőled, amit szavakba önteni nem nagyon tudok. Valami olyan biztonság, bizonyosság megtapasztalása megy bennem keresztül, ami még a kikristályosodás fázisában van ugyan, de nagyon-nagyon szépen köszönöm!

Nem is kellett sokat várni a „csodára”. Tas pontos instrukciói által, kizárhattam minden téves reakciót és csak arra figyeltem és összpontosítottam amire kellett. A sötétben néhány perc után érzékelni lehetett a kéz hőpárolgását majd halványan egy fényszálat amely az ujjaimat kötötte össze. További koncentrálás és türelmes figyelés után liláskék szín jelent meg az ujjaim között. Vitathatatlanul ott volt ha pislogtam akkor sem tűnt el. Néhány másodpercig láttam csak de végre tudom mit kell majd a későbbiekben látnom.

Azóta a gyakorlásoknál már szinte néhány másodperc után látom a vékony szálat az ujjaim között és tegnap újra láttam a liláskék színt néhány pillanat erejéig. Aztán elvégeztem egy reiki gyakorlatot és figyeltem miként változik a szín. A liláskékből kékeszöld lett, aztán újra vissza állt az alapszín.

A múlt héten az évzáró rendezvényünkön láttam az aura színeit is!!!! Edith Piafról néztünk egy darabot a színházban, félhomály volt, és kb. 20 perc után érdekes színeket láttam az emberek körül. Olyat, amit eddig még nem... A gitáros körül vöröseset, az énekes körül sárgás-narancssárgást és a másik aszereplő körül citromosat. Nagyon megható volt. Köszönöm Neked mindezt!!!

A barátnőm megengedte, hogy megnézzem az auráját, s a bal oldalon lilás,míg a jobb oldalon zöldes színeket láttam.

vasárnap a színházban a Cserna Antal körül(Fekete háttár és kevés fény volt,és szinte egy helyben ült)Látni véltem a fej-nyak váll körül,ibolya-indigó-kéket...elvettem a tekintetem,majd vissza,és akkor is ott volt,gomolygott,de mégis határozottan elkülönölt a színmező...

Mindjárt ahogy megkaptam a leveled kipróbáltam a világos hátteret, és bevált. Kialakult a kesztyű úgy,mintha egy sugárzó fényt próbálnék eltakarni a kezemmel.Még nem nagy az átmérője,de pici apró fényeket is látok 30-40 centire az újjaimtól. A fehér háttér mellett több fényt is beengedek és jön-megy a köd,de már nem tűnik el a kezem. A sötétben tudtam gyakorolni fél órákat,de most elfárad a szemem és könnyezik is, mintha a hagyma csípné. Monitort nem nézek egyébként se, max hetente kétszer .

Ma a tizedik napon csoda történt! Megláttam a színeket ! Olyanokat, amilyeneket a fotóidon mutattál! Az újjaim között és a kezem körül lila /mindenféle árnyalatban/ és zöld felhők úszkáltak,de viszonylag nagy sebességgel mozogtak. Nagyon élvezem a gyakorlást , mert minden próbálkozás hoz valami újat,és már nem kell mindent előlről kezdeni, szinte ott lehet folytatni ahol az előzőt abbahagytam.

Köszönöm ezt az élményt, én már most elégedett vagyok magammal,bár tudom hogy a java még hátra van.

Üdv: Alíz

Kedves Tas!

A legutóbbi jelentkezésem óta tele vagyok kérdéssel és igyekeztem megoldást találni a látottakra, de végül mégiscsak megpróbálom szavakba rendezni! /nem könnyű/

Odáig jutottam,hogy megjelent a lila és a zöld szín a kezem körül és a tükrös gyakorlatnál is. De ez a szín nem rendeződik a kezem és a tükörképem köré,hanem szinte egyenletesen betölti a látóteret.

Sőt a nem tükrös próbálkozásnál vettem észre ,hogy amikor elfáradt a kezem ,leengedtem magam mellé ,a kesztyű egy rövid ideig nyomot hagyott ,aztán eltűnt, de színes háttér fennmaradt.

Egyébként a kesztyű és a tükörkép vonalát követő fényesség egyre nagyobb és hamarabb jön,pedig egyre több fényt engedek és egyre több helyen próbálkozom. Ma már úgy tűnt ,hogy a lila szín szétszakadozik

kékre és rózsaszínre.

Őszintén bevallom nem szakadok bele a gyakorlásba, azt mondom naponta 5-6 perc kézfej nézegetés, viszont a sötétben motoszkálást tudatosan gyakorolom a lépcsőházban, fürdőben és egyéb zárt helyeken.

Egy hét gyakorlás után ott tartok hogy színt még nem látok, de a szintelen energia mezőt látom magamon mindenhol (fejnél, vállanál, törzsemnél, ha tükörben nézem magam ruhástól vagy anélkül látom a hátamnál, lábam szárán és fején és körös-körül a testemen, sőt valamelyik nap egy narancs körül is láttam :))). A munkahelyemen a kollégáimon is bármikor észreveszem a körülöttük lévő energiaburkot.

A lányom 14 éves és megmutattam neki a kezdő gyakorlatokat és megdöbbentett, amit tapasztaltam! Kb. 15 perc alatt eljutott oda ,ami nekem 1 hétbe telt! Azóta ő is elvonul és csodálkozik a sötétben. Nem kell neki relaxálni ,nem kell se füstölő,se zene egyszerűen mindent lát. Végig olvasta a honlapodat is.

Hazaérkeztem a tanfolyamról és a 7 éves fiam megkérdezte merre jártam.Én elmondtam, hogy auralátó tanfolyamon.Soha nem hallott még erről, nem tudta mi az az aura.Erre én elmondtam, hogy egy felhőféle veszi körül az embereket ami szép színes.

- Ja, olyanokat szoktam látni néha a gyerekek körül a suliban,csak nem tudtam mi az.-válaszolta. -Jól van kisfiam- mondtam- akkor este majd játszunk "auralátósat".

Este amikor már elég sötét volt,behúztam a függönyöket, csak egy kevés utcai lámpafény szűrődött be a szobába. Kicsit még elhülyéskedtünk a sötétben, hogy szokja a szeme a félhomályt.Majd leültem az ágyra a (narancsszínű) fal elé.Megkértem a gyereket, hogy bámuljon engem.Kb. 5 perc után már látta a rikító kék színű bioenergiát,először azt hitte az az aura. Már kezdte az egészet unni de én mondtam legyünk még egy kis türelemmel.Nézzen körém vagy fölém. Újra eltelt kb.5-6perc és a fiam csodálkozva mondta: - Óóóó!.... ott van (mutat fölém)....meg ott is(mutat jobbra-balra)...óóóó......ááá....anya.....wow anya.....ez nagyon szép.......ezt látnod kéne!

Elmondta a színeket amiket lát,majd felkiáltott: -Anya az arcod meg olyan mint egy bohócnak! (előző nap fáztam meg a buszon a légkonditól)

Kapva kapva az alkalmon kíváncsiságból megnézettem vele a reiki energiát is.A fejem fölé tartottam a tenyerem és meg kérdeztem most lát e valamit.Azt mondta, hogy pirosas-fehéres fény jön ki a tenyeremből, megy be a fejembe sugárban és egyre gyorsul.

Nagyon felemelő érzés volt az egész történet, én is nagyon meglepődtem mennyire fogékonyak lehetnek erre a gyerekek. Azóta is szoktam vele gyakorolni ha van hozzá kedve

A gyakorlás alatt, már kb. 2 másodperc után azt láttam, hogy nagyon erős fény kiséretében a kezem minden részéből úgy jött az energia, mint amikor főzés közben látod a gőzt. A gyerekek nézték a tévét, én ugyanabban a szobában ott, ahol félhomájos rész volt elkezdtem a gyakorlást. Érdekelt, hogy váltakozó fényviszony mellett mit látok. A fekete háttér előtt egy kissé félelmetes volt az első két másodperc, mikor felfogtam, hogy mi történik. Ugyanis a gőz olyan volt, mintha fehér fény jönne felém fekete részecskékkel keveredve nagyon gyorsan mozogva felém. Úgy döntöttem megnézem az egész folyamatot világos háttér előtt is. Felmentem a tetőtéri szobába, nyitott terű, ajtó nincs rajta. Gyújtottam egy gyertyát és letettem a földre egy tálcán. Itt mégjobban kiteljesedett az egész folyamat. Olyan volt, mintha a kezem lett volna a gyertya, ami akkor is világít, amikor már elvan fújva és ilyenkor a gyertya füstölni szokott, na ezt láttam én mindkét kezemből. Ráadásul ez a füstszerű energia beterítette az egész szobát. Halovány zöldes ködöt is láttam kb. 30 cm-re az ujjaimtól. El kell mondjam, hogy a kezdeti meglepiből származó enyhe nyugtalanságot felváltotta egyfajta boldogság érzet. Nagyon jó volt.

Egy tanítvány naplója:

1. nap

Úgy döntöttem minden nap írok neked arról, hogy hogy sikerült az otthoni gyakorlása az aura látásának.
Este ültem le, nagyon nehéz volt eltalálni a megfelelő fényviszonyt. Nekem a gyertyás megoldás túl világos vólt, ezért az ajtót nyitottam minimálisan meg. A kinti lámpát is lekapcsoltam, a függöny be volt húzva, mégis a függönynél beszűrödött valamennyi fény. Pár perc múlva már lattam is a vékony vonalat az ujjaim között. A hártya az nem volt meg, de pár pillanat alatt akkora lett a fehér kesztyű, mintha teniszütő lett volna a kezem helyén. Az ujjaimból pedig kb. 15 cm- es műkörmök nőttek volna ki. Nagyon nagy sikerélmény volt nekem. Igyekszem sokat sötétben közlekedni. A sötétben való fürdés egészen világosnak tünt a második este. Most már nem fáj a szemem.Szint sajnos nem sikerült látnom a szemeimmel. Nehéz kikapcsoljam a belső látásomat, mert már nagyon hozzászoktam , hogy használom. Vele már röktön láttam a zöld szint, ami a kezemtől kb.30cm-re látható. Igyekszem koncentrálni a szemeimre, hogy azzal is lássam amit kell.

2.nap:

Ma is nehezen sikerült a helyes fényviszony eltalásása. Az anyukáknak saját tapasztalatomból kiindúlva javaslom, hogy akkor álljanak neki a gyakorlásnak, amikor alszik a család. Különben úgy járnak mint én, akkor nyitnak mindíg rá, amikor már sikerül meglátni az energiát az ujjai között. :-)
Ma nagyon különlegesre sikerült a gyakorlás. Az érdekes számomra az volt, hogy kicsi volt nagyon a kesztyű, de különböző szikrákra és felvillanásokra lettem figyelmes. Az ujjaim hegyéből széles fénysugarak nőttek ki. Kb. 20 cm-re az ujjaimtól haloványan zöldes fény villant fel. Utánna mintha nem láttam volna semmit. Aztán a kitartásom miatt nem adtam fel és sárgás-zöldes tiszta felhő jelent meg ugyanott, ahol eddig csak felvillanó zöld szint láttam. Megnéztem, hogy nem érzéki csalódás-e?! Mivel együtt mozgott a kezemmel, ezért úgy döntöttem valóban jól látok és nem káprázik a szemem.Este sokat közlekedem sötétben. Igyekszem edzeni a pupillámat. Ezt a gyakorlást nagyon fontos bemelegítésnek tartom.

3. nap:

Tegnap nagyon fárasztó napom volt. Sok munkám volt, és a szemeim is elfáradtak, mert sokat kellett kicsi számokat nézzek. Itt van az a pont, ahol el lehet szurni a gyakorlás menetét a feladással. Én úgy döntöttem csukva tartom a szememet legalább 5 percig. Utánna elmondtam a Mi Anyánkat és a Mi Atyánkat. Az ima nagyon jót tesz az energiafeltöltésnek. Utánna kezdtem neki a gyakorlásnak. Ma élesebb volt a kesztyű fénye. Volt egy nagyobb fényvillanás is. Szineket most nem sikerült látnom. Ezt a tényt betudtam annak, hogy rettentően fáradt voltam . Kitartás! - mondtam magamnak. Nem adom fel. Fontos, hogy minden nap legyen gyakorlás, különben megszűnik a rendszeresség és egy idő után a lustábbak abba is hadják az egészet. Legalábbis én így gondolom. Mára csak ennyi.Folyt.köv.

4. nap:

A tegnap esti gyakorlás elött sokat gyakoroltam napközben a spirálos melléklettel. A cső tényleg hamar összejött, de a kúp már nekem nehezebb volt. Valamiért nekem átváltott többször csőbe. Az a dolog, hogy nézzek piros, zöld és kék szint, jónak tartom, de még nem próbáltam ki. Az esti gyakorlásnál a fányviszonyt már könyebben betudtam állítani. Most a kesztyű kicsire sikerült, viszont a szikrák nagyon élesek és világosak voltak. Szint , műkörmöt, hártyát külön sajnos most nem láttam. Betudtam annak, hogy feszült voltam.

5. nap: kimaradt

6. nap:

Ma is gyakoroltam sokat a spirállal napközben. Meg is lett az eredménye. :-)
Sokkal könnyebben sikerült minden. A két kezemet most egyformán erős fényben láttam. Minden ujjamból 20 cm hosszan V alakban megjelentek a műkörmeim :-)
A bal kezemen a hüvelykujjamból erős kék fényre lettem figyelmes, ami hol felvillant, hol nem. A szikrák is erősebben látszottak. Kipróbáltam milyen az, amikor összerakom a kezemet, mintha imádkoznék. Olyan látvány volt, amikor elemlámpával világítasz a sötétben és az elem kezd már kimerülni benne. Nagyon tetszett a látvány. :-)

7. nap:

Ma egy kicsit máshogy gyakoroltam, mint szoktam. Kipróbáltam azt, hogy nem kelek fel az ágyból, hanem magam elé tartom a kezeimet , félhomályos szobában, világos háttér elött gyakorolok. Először az érzéki csalódások jelentek meg. Mondtam is magamnak, hogy 6 nap alatt nem válthatom meg a világot. :-)
Kitartásomnak viszont megvolt az eredménye. Most az ujjaimból kb.40 cm hosszú V alaku fény ( műköröm :-) ) jelent meg. Utánna láttam halvány kék szint is. Ezt az életenergiának tudtam be.
Ma csak ennyi sikerült. Folytatom a spirállal való gyakorlást és a piros, zöld és kék szin nézését.
Szép napot neked!
Szeretettel és fénnyel ölel
Barbi

Előadó: Bognár Tas


Kezdődik:
2010. szep. 04. szombat 10:00

Vége:
2010. szep. 04. szombat 18:00
Elérhetőség
Előadó: 
Bognár Tas
Telefon: 
+3612990989
Telefon: 
+36304391470
Beküldte: | 2010. aug. 30. hétfő - 14:11

Hozzászólások

0 hozzászólás

Feliratkozás Hírlevélre