Archívum: Blogbejegyzés

Sziasztok!

Már régóta feltűnt, hogy nem tudom kimondani azt, ami foglalkoztat. Egyszerűen, mintha nem ENGEDNÉK.
Amikor épp valami fontos dolgot szeretnék mondani, akkor valaki mindig a szavamba vág, vagy történik vmi ilyesmi…
Ma is ez volt.
Reggel egy padon ültem egy jóbarátnőmmel, és furcsa dolgot láttam: egy lány energiáját vagy auráját, ahogy elment előttem. Nagyon érdekes volt, még ennyire élesen és nagyban nem láttam ilyet. A döbbenet kiülhetett az arcomra is, mert a barátnőm megkérdezte, mi az, mit látok.

Budapesten jártam a hétvégén. Két hónapja költöztünk Veszprémbe és azóta nem voltam Budapesten. Kiváncsian vártam milyen lesz újra Pesten! Hát…, nem volt kellemes élmény. Furcsa volt, hogy milyen erősen hatott rám, az igénytelenség, kosz, elhanyagoltság, hajléktalanok, kutyapiszok, omladozó falak, tömeg, autógázok…

A hétvégét a barátnőimnél töltöttem. Izgalmas volt, mert a péntek estét az egyik, a szombat estét pedig a másiknál töltöttem. Mindekettőt nagyon szeretem és azt hiszem, ők is kedvelnek engem. Mindkét csajszival sokáig beszélgetttem, de mégis más minőségű volt a kapcsolódás. Az egyik barátosném többször megjegyezte, hogy mennyire szeret és, hogy mennyire örül, hogy velem lehet. Szíve nyitott volt és jókedűen áradt felém, velem! Figyelmét, szeretetét szavaival, gesztusaival, áradásával fejezte ki. Sem vacsorát, sem reggelit nem kaptam tőle.

Volt ma egy heves vitánk a férjemmel az otthonszüléssel kapcsolatban. A vitát nem is igazán az ellentétes vélemények okozták, hanem azért volt mérges, mert úgy gondolta, elvakult vagyok, és úgy alkotok véleményt, hogy nem ismertem meg mindkét oldalt eléggé.

(Egyébként ez valóban előfordul néha velem, főleg ha fenyegetettnek érzem azt, amivel egyetértek. Valóban hajlamos vagyok ilyenkor az érzéseim alapján csak az egyik oldalra figyelni.)

Visszatérő momentum az életemben, ami elgondolkoztatott. Mi lehetett ez?

Mindig egy nagy testű kutya van az ügyben. Valamelyik állatom védem meg, támadásnak indul, de sosem engem, hanem az állataimat támadja egy ilyen nagy kutya. Ha rájuk szólok, megnyugszanak, letesznek a támadásról, tovább állnak. Nincs bennem bántás, vagy harag a kutya iránt. Sosem.

Sosem félek, kutyám macskám megvédem. Minden állatom bízik bennem szerintem pont ezért. Csak érdekesnek találom ezt, miért jön kb.: negyedévente?

Elgondolkodtam a napokban, hogy vajon miért van az, hogy egyre többször hallunk
trágárabbnál trágárabb szavakat szinte már mindenütt.
Nem csak vonaton, utcán, boltban, hanem a médiában szintén.

Mi készteti az embereket arra, hogy igy fejezzék ki nem tetszésüket valaminek.
Most már oly könnyedén kimondanak olyan szavakat, melyeket régebben illetlenség
volt kiejteni bizonyos helyeken, bizonyos körökben.
Sokat változott a világ tudom. Azt mondják haladni kell a korral.
Kell-e egyáltalán haladni valamivel?

Kedvenc mesémmel a Harry Potterrel kapcsolatos élményemet szeretném megosztani, röviden leírni, hogy miért kedvenc, és mi köze ennek az önismerethez.

Véleményeket kérnék arról, hogy kinek melyik tetszik jobban és milyen viszonyban van a másikkal.

Nem a jó és rosszról lenne szó, sokkal inkább a szabadság (akár a szabad akarat) és a rendezettség (esetleg egységesség) viszonyáról.

Káosz alatt leginkább a dolgok szabadságát és kiszámíthatatlanságát értem, míg rend alatt a logikusságot és egyértelműséget.

Futottam, siettem, bandukoltam majd ismét futásnak eredtem. Kerestem. Kérdeztem. Hol van? Ki vagy? Hol vagyok? Fáradt voltam és piszkos. Portól és verejtéktől mocskos.

Emlékszem arcokra. Egy-egy kedves mosolyra, egy biztató, vigasztaló szóra, hűsítő víz a fülledt éjszakában. Egy-egy kéz, amely felsegített, megsimogatott. Ismét sötétség. Vicsorgó, vigyorgó pofák. Röhögnek rajtam, ahogy botladozom jobbra-balra s vízért esedezem.

Zihálás, könnyek, hamis pénz.

Egy dal.

Kedves barátaim!