Archívum: Blogbejegyzés

Jelenleg Vietnámban élünk, így a kulturális különbségek sokszor adnak alkalmat az elfogadás fejlesztésére (kisebb-nagyobb sikerrel), önismereti megfigyelésekre…

Ezt a bejegyzést egy Vietnámban élő külföldi nő, kérdőívben adott vicces válasza ihlette.
„Mi nevettet meg Vietnámban?”- kérdésre a következő volt a válasza:
„Soha nem fogom megérteni, hogy a nyilvános csók/puszi rosszallást vált ki, míg vizelni bárhol lehet!”

És ebből már jönnek a kérdések, hogy miért nem szeretik kimutatni az érzéseiket?

„Jó a hangulat, mindenki benn áll a körben és táncol. Majd hirtelen becsapódik mellém, megfogja a kezemet valami átszáguld rajtam. Nem értem, vizsgálom, hogy mi lehet ez. Ránézek, s ő is rám. Mosolyog. Rájöttem.
korábban is találkoztunk már, köszöntünk, s mentünk tovább. de most valami történt.

Telnek múlnak a napok, hetek. sehol nem lelem… ismerve magamat kutakodom itt belül… csak képzelem, vagy tényleg, tényleg kigyúlt itt valami. Lehet nem is jól emlékszem, szépítem, túltöltöm… és igazából nincs is semmi. nem mozdított meg belül

Rövid videó….

Miért fontos a mélyreható önismeret?? Mert nem meghatározod önmagad,
hanem felismered az érzésvilágot, amiben élsz!
Ami vagy a szeretet, vagy a félelem érzelmeinek a birodalma!
És ha véletlenül a félelmekben élsz, akkor az egód ural teljesen, ami
a torkodat fojtogató félelem és elfojtás hatalmas energiája!!!
Ami a legszomorúbb, hogy ilyenkor utálod, esetleg gyűlölöd önmagad!!!
Haldoklik a benned élő szeretet!!!!
Ezért nem árt a tudatosodás, frekvenciaemelés, dimenzióváltás!!!

Amitől szinte mindenki fél! Egy depresszív érzésvilág,
ami a szeretet hiányából fakad! Nem szeret senki, senkinek sincs
szüksége rám! És ez egyet jelent azzal, hogy nem szeretem önmagam!
És ezért kényszert érzek arra, hogy legalább valaki más szeressen
vagy legalább valakit tudjak szeretni, mert utálom önmagam (de KELL a szeretet)!!
Kényszer arra, hogy találjak valakit, aki megoldja ezt a félelmemet!
Tehát félelem önmagamtól!
Az egyedüllét teljesen más. Egy hasznos helyzet, ami segít az önismeretben.

Láttam tegnap egy filmet, ami bár összességében nem volt egy nagy durranás, az alap gondolat nagyon tetszett.
Az angol cím (Invention of Lying) sokkal találóbb, mivel valóban a hazugság feltalálásáról szólt.

Nyári nyaralásunk utolsó napjaiban ismerkedtünk meg egy másik házaspárral, akikkel egy kedves ismerősünknél találkoztunk. Nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Szinte úgy beszélgettünk,
mintha azelőtt is ismertük volna egymást.
Utolsó napunkat töltöttük a nyaralóhelyen, s még egyszer lementünk fürödni, mert tudtuk sok
idő telik majd el, mikor újra ott lehetünk. A házaspár csatlakozott hozzánk, s igy az ismerkedés
a parton és a vizben is folytatódott. Sok nevetés, mesélés tette még kellemesebbé ezeket
az órákat.

Tegnap egy beszélgetés során nyakon vágott ez a kérdés.
Miért kell, hogy azt érezzük ismerjük a másikat?
Bizalom. Biztonságérzet.
Ha nem ismerjük, instabil a helyzet… kiszámíthatatlan, megszületik a félelem: fájni fog.

Barátok, ismerősök otthonában járva régóta figyeltem, hogy bizonyos családokban nagyon „divat” kitenni a gyerekek, nyaralások képét. Akár az egész könyvespolc ezzel lehet díszítve, másoknál meg nem látni egyet se.

Mivel én soha nem hivattam még elő fotókat mondjuk a férjemről, vagy kettőnkről, azzal a céllal, hogy a lakást díszítse, volt hogy elkezdtem magamban keresni a „hibát”, hogy vajon én miért nem rakom ki a képeket. Nagyon azért nem gyötört a kérdés, de mivel újra eszembe jutott, gondoltam megkérdezem a véleményeteket.

A szent ember:
– nem politizál. Az pórnépnek való, őt nem érinti a politika, ő annál magasabbrendű, ezért nem foglalkozik vele.
– nincs véleménye. Vagy ha van, az ugyanaz, ami a szakértőké, akik beavatott tévedhetetlen emberek, a TV-ben lehet őket látni.
– egyébként is, amiben ő hisz, az az igaz. De ha rákérdezel, hogy pontosan miben is hisz, zavaros gondolatokat kapsz eredményül.
– meg van győződve róla, hogy őt nem lehet megvezetni. Ő nem birka, csak az összes többi ember.