Archívum: Blogbejegyzés

Ha időben értesülni szeretnél az új hozzászólásokról, tartalmakról, de nem akarsz naponta többször benézni a weboldalra, akkor érdemes használnod a FEED-csatornáinkat! Weboldalunk ezeken a csatornákon küldi el a friss tartalmakat az általad használt Feed-olvasó alkalmazásnak, így ha máshol jársz, akkor is értesülhetsz új tartalmainkról.

Számtalan típusú feed-olvasó létezik, amelyek szinte mindenhová képesek beépülni.

Elvárás hegyek, kedvező előjelek, egyre nagyobb remények, ennek megfelelően nagy pofára esés, csalódás, fájdalom: Meditáció.
Első mondat: „fáj az egóm”. Na gyerünk, hadd fájjon. Toltam ki, hatalmasodjon el, jöttek más életterületről hasonló szituációk, olyanok, amikben ugyanúgy EZT a fajta fájdalmat éltem meg… lám, én csinálom magamnak. Szedtem össze mindent ami kapcsolódik: imagináció nem nagyon hatott, másik élet fájdalmai annál inkább, gyerünk! Még még…

Azt kérdezi tőlem a Webmester, hogy Élem az életem? Ez elsőre bármennyire is döbbenetes kérdésnek hangzik, sajnos nem az.
Mert van, hogy hosszasan a más gondjaival, problémáival foglalkozom, tehát ekkor nem a saját életemet élem, hanem az övét. Van, hogy valamit tökéletesen szeretnék csinálni, ez is valami olyan belső elvárás lehet, aminek valószínűleg köze sincs hozzám.
Van, hogy valamit félek megcsinálni, ezért az elkezdését elhalasztom arra az időre, amíg össze tudom gyűjteni a lelkierőimet, hogy akkor kezdjek bele.

S nekem a Tiédben? Vagy bárki másnak? Gondolkodtál már ezen?

Mostanában gyakran elgondolkodom azon, hogy miért pont azokkal az emberekkel van dolgom akikkel, és miért pont azért amiért?
Hiszen a Világomat magam teremtem, de miért teremtek bele problémákat is?
Ki mint vet, úgy arat? Azt hiszem ez a kulcs, legalábbis ezt tapasztalom elég rég óta, csak mintha mostanában hamarabb érnének a vetések…
Te is észleltél már valami hasonlót? Kire emlékeztetlek? Talán valamelyik barátodra, rokonodra, ellenfeledre? Vagy egy általad megélt helyzet valamelyik szereplőjére?

mostanában sokat vizsgálgattam a hasonlóság-különbözőség témát.
pontosan tudom,hogy kevesen gondolják azt,hogy ez igazán fontos lenne.
de!
megmutatom mire jutottam:

-kutatók felfedezték,hogy még a növények is rivalizálnak,kivéve a saját klónjaikkal(gyökérrendszer,kémiai gátlóanyagok,stb)

– a rovarok,pl hangyák azonnal megölik,kilökik az idegen boly tagjait,nem beszélve arról,ha egy nem-hangya rovarral találkoznak.

Lett egy tisztaszoba nevű oldal itt, azt gondolom, ahogy az életünk, a környezetünk is olyan, amilyenné mi tesszük. Ennek az oldalnak a tisztasága csak is tőlünk függ, a mi felelősségünk, milyenné alakítjuk.
Ne csak egy szoba legyen tiszta, hanem mindegyiket tegyük azzá!
Vigyázunk magunkra az otthonunkra, a környezetünkre. Vigyázzunk erre az oldalra is.

Eric Berne Emberi játszmák c. könyvét talán többen olvastuk és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy elég nehéz eligazodni ezen a területen. Miért is? Talán azért, mert annyira megszoktuk a játszmázást hogy észre sem vesszük. Én pl. még saját magammal is tudok játszmázni, még a másik ember sem kell hozzá, sajnos.
Véleményem szerint az a legszomorúbb a játszmázásban, hogy észre sem vesszük, hogy annyira belegabalyodtunk a dolgokban, annyira lefoglalt bennünket a játszmában való részvétel, hogy közben eltávolodtunk nem csak embertársainktól, hanem valódi önmagunktól is.

Az életben szükségünk van a másokkal való meghitt együttlétre, azonban időközönként – ha a helyzet úgy kívánja meg – szükségünk van a távolságtartásra is.
Ezt különösen igaznak érzem olyan nehéz időszakokban, amikor az érzéseink, vagy az indulataink mást diktálnak, mint ami a szívünk mélyén előkívánkozik belőlünk.
Miért olyan nehéz mégis a távolságtartás ilyenkor? A távolságtartás az éppen zajló eseményektől, hogy egy (pár) lépést hátrálva másképp, más felfrissült szemmel nézzük az olyan-amilyen, de bennünk és körülöttünk zajló eseményekre?

Kedves Fórumozók!

Ezt a blogot annak szeretném szentelni, hogy az esetleges konfliktusok, elmérgesedett viták után leírhassuk az önmagunkban lejátszódott változások, felismerések tapasztalatait tiszta fejjel és szívvel, indulatok, vádaskodások nélkül.

A blog nyitásának gondolatát a Szeklice kontra Éva és Egy kis akárki konfliktus engem érintő része generálta, amelyben meggyőződésem szerint mint gyakran felemlített személy, a „láthatatlan” indikátor szerepét töltöttem be.

Egyelőre ennyi, mert most már munkába készülök. Ma éjjel vagy holnap reggel folytatom.

Egy élethelyzetem (rossz érzéseim amit a szomszédom hívott elő belőlem) arra világított rá, hogy valakit nem tudtam elengedni és nem tudtam megbocsátani sem neki, sem az akkori önmagamnak. Ez arra világított rá, hogy a megbocsátás egy több lépcsős, hosszú folyamat, amelyben az egész személyiségünk minden részével részt kell vennünk, hogy eredményes, sikeres lehessen.