A Blogbejegyzés egy személyes történet, élmény megosztására szolgáló tartalomtípus.
homályos gondolat mozog bennem, napok óta. különösen, amikor a hozzászólásokat olvasom az oldalon. az önismereti út, a különböző spirituális elindulások oly sokszor válnak nagyonis ellenőrizetlen vágyak, földhöz ragadt indulatok eszközeivé. érzelmekkel fűtött látszat ismeretek, mint megokolások, mint a valódi motivációt torzító prizmák.
Megint itt vagyok. Valami nem jó. Valami nem megy. Megint a zűrzavar a fejemben, és a negatív gondolatok, bárhogy igyekszem. Úgy érzem, sosem lesz jobb. Úgy érzem, semmire sem vagyok képes. Úgy érzem senki vagyok. Mit rontok el folyton? Mikor lesz ennek vége? Mi lesz ennek a vége?
A végén kezdem. Megnéztük Tom Hanks főszereplésével a Számkivetett című amerikai filmet. Nagyon jól eljátszotta benne Hanks a lakatlan szigetre sodródott ember szerencsétlen küszködését a természettel, önmaga természetével és sorsával. Viszont, nem tetszett a film befejezése, amikor megmenekül a szigetről, majd visszatérvén szerelméhez – aki időközben megházasodott és gyereket is szült – egymásnak szerelmet vallanak, de mégsem fogadja el
A barátainkkal arról beszélgettünk, hogy egyesek mennyire leszoktak, vagy rá se szoktak az érintésre, ölelésre, simogatásra, pedig mekkora szükségletünk lenne rá! Sajnos, vannak olyan ismerőseink és rokonaink, akik képtelenek egy "normális" ölelést adni és elfogadni, mert érezhetően kellemetlen számukra ez a fajta közelség és intimitás.
Őrült pszichológus kutatók szerint, egy embernek naponta legalább 9 ölelésre van szüksége az egészséges lelki működéshez, ennyi ölelés kell ahhoz, hogy érezze: Szeretve van!
Sírt, sírdogált, vasalás közben. Tegnap is rossz hangulatban aludt el, de már előző reggel valami nehéz érzéssel kelt fel, akkor még nem értette mi a baja.
Szombaton leugrottak az édesanyjához, hogy koccintsanak az új évre. Hisz most volt szabadnap bőven, így összebeszéltek, a lánya az öccse, a fia és a nő, hogy ezt a napot töltsék ott.
Igazából karácsonykor tűnt fel, mennyire feledékeny az anyukája. Akkor úgy volt ezzel, mit lehet tenni, megöregedett, már nem a régi, ő elfogadta, így működnek az öregek.
Soha nem tudtam egyet érteni az ego elnyomásával, mégis belesétáltam és én is megtettem.
Már-már megfosztva magamat az élettől.
Az elmúlt években mindent sikerült elfogadnom bármi történhetett, azt be- ill. elfogadtam.
Szia!
Bizonyára hallottál már Braco-ról (ejtsd: Brácó) a Horvátországban, Zágrábban élő „gyógyítóról”, akinek a Gyógyító Jelenlétében az elmúlt 12 évben több százezrek időztek… és sok ezren gyógyultak már meg a segítségével nagyon súlyos, az orvostudomány által már gyógyíthatatlannak minősített betegségekből.
Braco egy-egy ilyen gyógyító alkalommal nem szól egy szót sem, nem ér hozzá az emberekhez… csak áll előttük és van, létezik és néz, LÁT. „A szem a Lélek (a Lényeg) tükre”
Szenteste a kisebbik fiam megtette első lépéseit. Ajándékbontogatás közben bevallom elfeledkeztem az angyalokról, de eszembe jutottak, mikor jött felém széttárt karokkal a kicsi. Békét és szeretet kértem, érzem, hogy megkapom. 30-án eljutottam A titok című könyvig, vagyis megnéztem a filmet. Néhány hét leforgása alatt rengeteg információ birtokába jutottam, és elmondani sem tudom, mekkora a változás, ami az életemben mostanában végbemegy…
A karácsony és a szilveszter utáni időszakban jutott idő a pihenésre, lazításra. Végre volt idő túrázásra, sportra, családi együttlétre, baráti összejövetelekre. Ritkán nézek filmet, de ezekben a napokban még ezt is megengedtem magamnak. Barátaimtól kaptam pár nagyon értékes, tanulságos, kedves filmet. Jó okulásul szolgáltak, tudatosíthattam olyan élethelyzeteket amelyek éppen most aktuálisak. A lányom is hozott egy nagyon kedves animációs nézni valót a címe, Nagyon vadon, nagyon élveztem.
Kattints ide!