Ha széjjel nézünk a barátaink, ismerőseink között, alig találunk olyat, aki egészséges, boldog párkapcsolatban él. Az emlékeimben az él, hogy régen többen éltek jó párkapcsolatban, …vagy lehet, hogy akkoriban még nem láttam elég mélyen a kapcsolatok mélyére?
Vannak, akik évek-évtizedek óta keresik az Igazit, de csak esélytelen futó kapcsolatokba tudnak belebonyolódni, vagy még rosszabb, amikor harmadiknak egy amúgy sem működő kapcsolatba.
Mások párkapcsolatban élnek ugyan, de fásultak, boldogtalanok és csak a család ideának való megfelelésből, vagy a gyerekekre hivatkozva maradnak benne a fejlődéssel nem kecsegtető kapcsolatban.
Aztán előfordul olyan is, aki látszólag nagyon boldog, de ha jobban belelátunk a kapcsolatba, akkor kiderül, hogy ezt próbálja minden tettével elhitetni magával és a külvilággal is, csak hogy ne kelljen felvállalnia az elégedetlenségét, mert abból szakítás, majd a lélekőrlő magány következne.
Inkább él kapcsolatban magányosan, mint egyedül? Hmmm.
- Vajon miért ilyen nehéz megtalálni a boldog párkapcsolatot?
- Hol található az a partner, aki passzol hozzád?
- Mersz elindulni ezen az úton?
Kérlek, oszd meg velünk, hogy Te hol akadtál el a boldog párkapcsolat keresésében, megvalósításában!
Kérdéseidre válaszolni fogunk és mutatunk Neked egy olyan megoldási utat is, ahol önfejlesztéssel és tudatos belső munkával megtalálod, megvalósíthatod a szerelmet és a boldogságot.
És, ha megtaláltam, miért nem tetszik?
Kiléptem egy boldogtalan párkapcsolatból több, mint egy éve. Úgy éreztem, hogy nagyon jó döntés volt, végre szabadnak éreztem magam. Felépítettem újra saját magam és nem kerestem új kapcsolatot. Éreztem, hogy most már ideje lenne, de nem akartam erőltetni, gondoltam majd jön. Vizualizáltam, hogy milyen legyen, hogy milyen lesz majd vele, hogy közelebb kerüljek ahhoz, hogy akarjam majd.
Ekkor betoppant az életembe valaki, akire egyáltalán nem számítottam. Az elképzeléseimnek csak néhány tételben felel meg. Úgy gondoltam, hogy egy futó kalandnak megfelelő lehet, így belementem. Annyira akar és szeret a mai napig, hogy én is megszerettem. Majdnem minden tökéletes vele, kivéve a külsőségeket (életkor, önállóság, felnőttség a szó financiális értelmében, műveltség…). Boldoggá tenne, HA… ha nem gondolkodnék minden nap azon, hogy nem-e kéne szakítanom vele és keresni tovább azt, akit elképzeltem magamnak. Az is megfordul a fejemben, hogy maradok vele és majd csak megtalál az, aki majd az igazi lesz, de így nem tudok boldog lenni.
A kérdés az: ő nem elég nekem, vagy én képtelen vagyok szeretni azt, aki nem az elvárásaimnak megfelelő? Én rontom el a dolgot a túlzott elvárásokkal, vagy egyszerűen csak elkápráztatott a pillanatnyi boldogság és beleragadtam egy nemműködő kapcsolatba?
Szerintem érdemes tovább keresned, ne add fel a vágyaidat!
Szerintem érdemes tovább keresned, ne add fel a vágyaidat!
Viszont azt is látnod kell, hogy most egy olyan kapcsolatban vagy, ahol lehetnél boldog is, de ebben pont a saját el nem fogadásaid, elutasításaid akadályoznak meg. Mi lesz akkor, ha tovább menekülve egy másik kapcsolatba, szintén belefutsz olyan tulajdonságokba, amelyeket nem tudsz elfogadni? Újra tovább szaladsz?
Előbb-utóbb meg kell tanulnod elfogadnod az eddig elfogadhatatlannak tartott dolgokat is. Szerintem erre tanít ez a mostani kapcsolatod.
Ha ezt megtanulod, ha már képes vagy elfogadni a másikat a hibáival együtt, akkor ezzel érdemled ki azt a bevonzást, ahol már nem kell az elfogadással sem bajlódnod, mert pont olyan partnert kapsz, amilyenre vágysz!
Vagyis amíg olyanokba futsz bele, akikben nem fogadsz el valamit és ez akadályoz a boldogságban, addig ebből tudhatod, hogy még fejlesztened kell az elfogadás képességedet.
Az elfogadás és szeretet fejlesztésére bátran ajánlom a Sirály 6-os csomagot, én is ezt gyakorlom és igen jó szintre sikerült fejlesztenem ezen képességeket!
És, ha megtaláltam, miért nem tetszik?
Kiléptem egy boldogtalan párkapcsolatból több, mint egy éve. Úgy éreztem, hogy nagyon jó döntés volt, végre szabadnak éreztem magam. Felépítettem újra saját magam és nem kerestem új kapcsolatot. Éreztem, hogy most már ideje lenne, de nem akartam erőltetni, gondoltam majd jön. Vizualizáltam, hogy milyen legyen, hogy milyen lesz majd vele, hogy közelebb kerüljek ahhoz, hogy akarjam majd.
Ekkor betoppant az életembe valaki, akire egyáltalán nem számítottam. Az elképzeléseimnek csak néhány tételben felel meg. Úgy gondoltam, hogy egy futó kalandnak megfelelő lehet, így belementem. Annyira akar és szeret a mai napig, hogy én is megszerettem. Majdnem minden tökéletes vele, kivéve a külsőségeket (életkor, önállóság, felnőttség a szó financiális értelmében, műveltség…). Boldoggá tenne, HA… ha nem gondolkodnék minden nap azon, hogy nem-e kéne szakítanom vele és keresni tovább azt, akit elképzeltem magamnak. Az is megfordul a fejemben, hogy maradok vele és majd csak megtalál az, aki majd az igazi lesz, de így nem tudok boldog lenni.
A kérdés az: ő nem elég nekem, vagy én képtelen vagyok szeretni azt, aki nem az elvárásaimnak megfelelő? Én rontom el a dolgot a túlzott elvárásokkal, vagy egyszerűen csak elkápráztatott a pillanatnyi boldogság és beleragadtam egy nemműködő kapcsolatba?
Szerintem érdemes tovább keresned, ne add fel a vágyaidat!
Szerintem érdemes tovább keresned, ne add fel a vágyaidat!
Viszont azt is látnod kell, hogy most egy olyan kapcsolatban vagy, ahol lehetnél boldog is, de ebben pont a saját el nem fogadásaid, elutasításaid akadályoznak meg. Mi lesz akkor, ha tovább menekülve egy másik kapcsolatba, szintén belefutsz olyan tulajdonságokba, amelyeket nem tudsz elfogadni? Újra tovább szaladsz?
Előbb-utóbb meg kell tanulnod elfogadnod az eddig elfogadhatatlannak tartott dolgokat is. Szerintem erre tanít ez a mostani kapcsolatod.
Ha ezt megtanulod, ha már képes vagy elfogadni a másikat a hibáival együtt, akkor ezzel érdemled ki azt a bevonzást, ahol már nem kell az elfogadással sem bajlódnod, mert pont olyan partnert kapsz, amilyenre vágysz!
Vagyis amíg olyanokba futsz bele, akikben nem fogadsz el valamit és ez akadályoz a boldogságban, addig ebből tudhatod, hogy még fejlesztened kell az elfogadás képességedet.
Az elfogadás és szeretet fejlesztésére bátran ajánlom a Sirály 6-os csomagot, én is ezt gyakorlom és igen jó szintre sikerült fejlesztenem ezen képességeket!
Pénz- és párkeresés? Inkább -teremtés!
Tények: férjemmel 34 évi ismeretség, 29 évi házasság, öt gyerek felnevelése után válnak ketté útjaink. Neveltük egymást, változtunk. Igaz, olyannyira másfelé változtunk, hogy ezért kell átalakítani a kapcsolatunkat. Nem megszüntetjük, hanem átalakítjuk. Többé már nem felelhetünk meg valami idilli családi képnek, még akkor sem, ha korábban nem igazán veszekedtünk. Számos újrakezdési kísérlet után döntöttünk így.
Itt az idő, hogy megtaláljuk először önmagunkat, átöleljük igazi valónkat, sőt szeressük! És… akkor több esély van arra, hogy berobog a valódi „másik felünk” az életünkbe. Ez a másik felünk akár lehettünk volna egymásnak, de eddig nem így volt.
Többek közt a pénz miatt is változott a köztünk lévő erőáramlás…
Enyém a felelősség, hogy már ne „keressem” a lehetőségeket, hanem folyamatosan teremtsem az életem alkotórészeit !
Tényleg nincs értelme tovább erőltetni a párkapcsolatot
Jól látod!
Ha különváltak útjaitok, akkor már tényleg nincs értelme tovább erőltetni a párkapcsolatot, csak hogy megfeleljetek bármiféle külső-belső elvárásnak. Nem kötelező egymással leélni az életet, viszont kifejezetten ajánlatos keresni és megtalálni azt, akivel a következő szakaszon közös az utatok!
Ez a keresés nem kívül fog végbemenni, hanem a saját megváltozott énetek, értékrendetek és világnézetetek felfedezésével körvonalazódik egyre inkább, hogy végül felismerjétek, ki is illik leginkább mellétek?!
Sikeres Önfelfedezést kívánok!
„Többek közt a pénz miatt is változott a köztünk lévő erőáramlás…”
Pontosabban, nem a pénz miatt, hanem a pénzhez, az anyagi értékekhez való hozzáállásotok miatt, ami mellett gondolom más értékek így a háttérbe szorultak.
Ugyanakkor feltételezhető, hogy aki a pénzben látja, keresi a boldogulás útját, az vagy nem tudja, hogy ott nem leli meg, vagy tudja, de mégsem mer rálépni a belső útra, mert ott bizonytalan, fájdalmaktól tart, félelmek korlátozzák. Ezek ellen semmit sem ér a józan ész, vagy a vágy, a célkitűzés. Módszeresen kell kioldani a félelmeket, különben képesek elnyomni legigazabb lelki énünket is!
Pénz- és párkeresés? Inkább -teremtés!
Tények: férjemmel 34 évi ismeretség, 29 évi házasság, öt gyerek felnevelése után válnak ketté útjaink. Neveltük egymást, változtunk. Igaz, olyannyira másfelé változtunk, hogy ezért kell átalakítani a kapcsolatunkat. Nem megszüntetjük, hanem átalakítjuk. Többé már nem felelhetünk meg valami idilli családi képnek, még akkor sem, ha korábban nem igazán veszekedtünk. Számos újrakezdési kísérlet után döntöttünk így.
Itt az idő, hogy megtaláljuk először önmagunkat, átöleljük igazi valónkat, sőt szeressük! És… akkor több esély van arra, hogy berobog a valódi „másik felünk” az életünkbe. Ez a másik felünk akár lehettünk volna egymásnak, de eddig nem így volt.
Többek közt a pénz miatt is változott a köztünk lévő erőáramlás…
Enyém a felelősség, hogy már ne „keressem” a lehetőségeket, hanem folyamatosan teremtsem az életem alkotórészeit !
Tényleg nincs értelme tovább erőltetni a párkapcsolatot
Jól látod!
Ha különváltak útjaitok, akkor már tényleg nincs értelme tovább erőltetni a párkapcsolatot, csak hogy megfeleljetek bármiféle külső-belső elvárásnak. Nem kötelező egymással leélni az életet, viszont kifejezetten ajánlatos keresni és megtalálni azt, akivel a következő szakaszon közös az utatok!
Ez a keresés nem kívül fog végbemenni, hanem a saját megváltozott énetek, értékrendetek és világnézetetek felfedezésével körvonalazódik egyre inkább, hogy végül felismerjétek, ki is illik leginkább mellétek?!
Sikeres Önfelfedezést kívánok!
„Többek közt a pénz miatt is változott a köztünk lévő erőáramlás…”
Pontosabban, nem a pénz miatt, hanem a pénzhez, az anyagi értékekhez való hozzáállásotok miatt, ami mellett gondolom más értékek így a háttérbe szorultak.
Ugyanakkor feltételezhető, hogy aki a pénzben látja, keresi a boldogulás útját, az vagy nem tudja, hogy ott nem leli meg, vagy tudja, de mégsem mer rálépni a belső útra, mert ott bizonytalan, fájdalmaktól tart, félelmek korlátozzák. Ezek ellen semmit sem ér a józan ész, vagy a vágy, a célkitűzés. Módszeresen kell kioldani a félelmeket, különben képesek elnyomni legigazabb lelki énünket is!
Már gyermekkoromban elakadtam
Rossz mintákat örököltem szüleimtől, a környezetemben is sok-sok veszekedés, tettlegesség, hangos ordítás, elválások, szenvedés volt. Ezt láttam, ezért igen korán elhatároztam, miszerint én „soha nem fogok férjhez menni”. Önbeteljesítő jóslat..
Hogyan dolgozzuk fel a bántalmazást?
A legvégével kezdem, ha feldolgoztad, többé már nem fogod tapasztalni, bevonzani, megélni. Helyére kerül benned, eszedbe sem jut már, megnyílsz az újabb tapasztalatok befogadására, a beszűkült életed újra nyitott lesz. Amit megőrzöl az a tudatosságod és az empátiád.
A bántalmazásról tudni kell, hogy a traumatikus hatás szempontjából teljesen mindegy, hogy veled történik meg, vagy „csak” végignézed vagy végighallgatod. A sérülést az okozza, hogy az erősebb ezt megteheti. Ezt kell befogadni és feldolgozni.
Hogyan történik a feldolgozás?
Az összes érzelmet ki kell bontani. Először is itt van a düh. Megélni meditációban hogy aki büntetlenül megúszta, megkapja a büntetését.
A félelem. Itt két részre kell bontani a belső munkát. Az egyik, hogy meg kell élni a félelmet, hogy másokat bántalmaznak és én tehetetlenül kell végig nézzem. A másik része, amikor én kapom az ütlegeket, egészen addig, amíg bele nem halok.
A meditációban meg kell élni a megnyílást, a lelked nyisd meg a verésnek.
Ez nagyon durva tapasztalat, mindenképpen darabolni kell a feldolgozását. Ehhez szükséges a meditációs rutin vagy pedig lelki segítőtől kapott vezetés és tartás.
Amikor ilyen meditációt vezetek pontosan el tudunk menni addig a határig, amíg a lélek befogadó tud lenni az érzésre, elkerülve a komoly borulásokat, az önmegszenvedeztető zsákutcákat.
A bántalmazás feldolgozásában benne van a düh, a védtelenség, a szégyen, a szeretet hiány, az undor, a vég nélküli menekülés, az értelmetlen áldozat hozatal… A gyerekkor történetei, az előző életek feldolgozatlanul maradt élményei…
A fizikai fájdalmak feldolgozása gyorsabb és egyszerűbb folyamat, mint a lelki terror által okozott sérülések gyógyítása. A félelem helyére betöltődik az ősbizalom, a védettség, a bátorság érzése. Nálam ez teljes egészében a helyén van a fizikai területen, kifinomult veszélyérzet alapján érzem a másik embert, a legveszélyesebb helyekre bemehetnék sértetlenséget élvezve, kiírtam a programot, ami meghatározta, hogy ezt meg kell tapasztalni.
Fontos része a feldolgozásnak, amikor már képes rá az ember ( lánya ) hogy meglássa a bántalmazó lelkét. A választást, a mintát, ahogy ő választott. Megtapasztalta a bántalmazást, lelkileg arra ő arra érett, hogy azt mondja, ha a világ két részre szakadt, legyek inkább én az, aki üt. Majd el fog jutni ő is oda, ahogy a lelke fejlődik, ahogy a kontroll erősebbé tud válni, hogy elsajátítsa az intelligens és humánus konfliktus kezelés képességét. A saját védtelensége miatt üt, a saját dühével szemben védtelen. Képtelen szembenézni azzal, mi történne, ha be kellene vállalnia a saját gyengeségét. Inkább üt. A düh milliószorosan magasabb rezgés, mint a totális kétségbeesés.
Hab a tortán szembetalálkozni az intelligens pszichopatával. Aki nem dühös, viszont nagyon élvezi, hogy szórakozhat. Ezt a területet is meg kell élni és fel kell dolgozni, a legfinomabb gúnytól a legundorítóbb megszégyenítésig széles a skála, mivel tudja az egyik „ember” fizikailag és lelkileg megkínozni a másikat.
Summa summárum, az önbeteljesítő jóslatok, a minták másik jóslattal és minta rendszerrel átírhatóak. Be kell vállalni a feldolgozást, az évekig tartó kemény önismereti munkát, ugyanis az adott életterület beszűkítése, a bezárulás ideig-óráig adhat védelmet. A leszületésünk előtt bevállaltuk azt, mekkorát és milyen területen fogunk fejlődni, a gyerekkorban ehhez megkaptuk a megfelelő traumákat. Ha elbújunk a feladat elől, elégedetlenek leszünk, kiüresedetté és érzelem szegénnyé válunk. Ráadásul tovább görgetjük a feladatot, amit a következő leszületésben újra megkapunk.
Kérdés tehát feldolgozod vagy leszületsz újra egy bántalmazó környezetbe?
Már gyermekkoromban elakadtam
Rossz mintákat örököltem szüleimtől, a környezetemben is sok-sok veszekedés, tettlegesség, hangos ordítás, elválások, szenvedés volt. Ezt láttam, ezért igen korán elhatároztam, miszerint én „soha nem fogok férjhez menni”. Önbeteljesítő jóslat..
Hogyan dolgozzuk fel a bántalmazást?
A legvégével kezdem, ha feldolgoztad, többé már nem fogod tapasztalni, bevonzani, megélni. Helyére kerül benned, eszedbe sem jut már, megnyílsz az újabb tapasztalatok befogadására, a beszűkült életed újra nyitott lesz. Amit megőrzöl az a tudatosságod és az empátiád.
A bántalmazásról tudni kell, hogy a traumatikus hatás szempontjából teljesen mindegy, hogy veled történik meg, vagy „csak” végignézed vagy végighallgatod. A sérülést az okozza, hogy az erősebb ezt megteheti. Ezt kell befogadni és feldolgozni.
Hogyan történik a feldolgozás?
Az összes érzelmet ki kell bontani. Először is itt van a düh. Megélni meditációban hogy aki büntetlenül megúszta, megkapja a büntetését.
A félelem. Itt két részre kell bontani a belső munkát. Az egyik, hogy meg kell élni a félelmet, hogy másokat bántalmaznak és én tehetetlenül kell végig nézzem. A másik része, amikor én kapom az ütlegeket, egészen addig, amíg bele nem halok.
A meditációban meg kell élni a megnyílást, a lelked nyisd meg a verésnek.
Ez nagyon durva tapasztalat, mindenképpen darabolni kell a feldolgozását. Ehhez szükséges a meditációs rutin vagy pedig lelki segítőtől kapott vezetés és tartás.
Amikor ilyen meditációt vezetek pontosan el tudunk menni addig a határig, amíg a lélek befogadó tud lenni az érzésre, elkerülve a komoly borulásokat, az önmegszenvedeztető zsákutcákat.
A bántalmazás feldolgozásában benne van a düh, a védtelenség, a szégyen, a szeretet hiány, az undor, a vég nélküli menekülés, az értelmetlen áldozat hozatal… A gyerekkor történetei, az előző életek feldolgozatlanul maradt élményei…
A fizikai fájdalmak feldolgozása gyorsabb és egyszerűbb folyamat, mint a lelki terror által okozott sérülések gyógyítása. A félelem helyére betöltődik az ősbizalom, a védettség, a bátorság érzése. Nálam ez teljes egészében a helyén van a fizikai területen, kifinomult veszélyérzet alapján érzem a másik embert, a legveszélyesebb helyekre bemehetnék sértetlenséget élvezve, kiírtam a programot, ami meghatározta, hogy ezt meg kell tapasztalni.
Fontos része a feldolgozásnak, amikor már képes rá az ember ( lánya ) hogy meglássa a bántalmazó lelkét. A választást, a mintát, ahogy ő választott. Megtapasztalta a bántalmazást, lelkileg arra ő arra érett, hogy azt mondja, ha a világ két részre szakadt, legyek inkább én az, aki üt. Majd el fog jutni ő is oda, ahogy a lelke fejlődik, ahogy a kontroll erősebbé tud válni, hogy elsajátítsa az intelligens és humánus konfliktus kezelés képességét. A saját védtelensége miatt üt, a saját dühével szemben védtelen. Képtelen szembenézni azzal, mi történne, ha be kellene vállalnia a saját gyengeségét. Inkább üt. A düh milliószorosan magasabb rezgés, mint a totális kétségbeesés.
Hab a tortán szembetalálkozni az intelligens pszichopatával. Aki nem dühös, viszont nagyon élvezi, hogy szórakozhat. Ezt a területet is meg kell élni és fel kell dolgozni, a legfinomabb gúnytól a legundorítóbb megszégyenítésig széles a skála, mivel tudja az egyik „ember” fizikailag és lelkileg megkínozni a másikat.
Summa summárum, az önbeteljesítő jóslatok, a minták másik jóslattal és minta rendszerrel átírhatóak. Be kell vállalni a feldolgozást, az évekig tartó kemény önismereti munkát, ugyanis az adott életterület beszűkítése, a bezárulás ideig-óráig adhat védelmet. A leszületésünk előtt bevállaltuk azt, mekkorát és milyen területen fogunk fejlődni, a gyerekkorban ehhez megkaptuk a megfelelő traumákat. Ha elbújunk a feladat elől, elégedetlenek leszünk, kiüresedetté és érzelem szegénnyé válunk. Ráadásul tovább görgetjük a feladatot, amit a következő leszületésben újra megkapunk.
Kérdés tehát feldolgozod vagy leszületsz újra egy bántalmazó környezetbe?
párkapcsolati elakadás
Most nem írnék arról a kb. 150 emberről, akikkel találkoztam, akik csak egy részt akarnak a másikból (kényelem,szex,pénz), mivel saját magamat megvizsgálva, az én érveim mellett is sajnos a biztonság szerepel. Mivel a családomon kívül nem találtam olyan személyt aki, legalább annyira megbízható lenne , mint egy munkahely, így feladtam. Én sokat segítek és megbízható vagyok a családom számára, a munkahelyemen, barátaimnál- nem ez a probléma. Az igazi az, hogy – bár már nem vagyok túl fiatal- igazából nem tudom, hogy mit akarok. Nem tudom, hogy mi az életcélom. Sok mindent szeretek, a munkámat hivatásnak tekintettem – amíg meg nem szüntették ezt a státuszt (kormánydöntés). Most azt látom, hogy a család nagyon fontos. (a szüleim, testvérem-merthogy nincs más) De képtelen vagyok rájönni, hogy mit akarok az élettől. 8-as születési és személyiségi számmal valami nagyot kellene tennem-de mit? Ha ebben döntésre jutnék, biztos vagyok benne, hogy a párkapcsolati rész is megoldódna.
A 8-as születési szám
nem azt jelenti, hogy nagyot fogsz alkotni, hanem azt, hogy vezetői képességeid vannak, amit ha jól használsz, sikeres leszel, mint vezető, ha nem, akkor szimplán karrierista. A karrieristák ha megérnek arra, hogy lelkileg fejlődjenek, bevonzhatnak egy olyan életeseményt, mint egy kormánydöntés.
Hogy elkerüljük a félreértéseket, a karrierista ember alatt azt értem, aki a szakmai előmenetelének lelki és emberi értékeket alárendel.
A nagyot alkotáshoz belső nagyság kell és rengeteg tűz. Ezen felül nyitottság, ugyanis a nagyság az Isteniből, az egón túlról származik. Aki nagyot képes alkotni az bizalommal tud fordulni az ismeretlen felé, kihívásokat lát minden problémában. Nyitottság, bizalom, lelkesedés, kitartás és tehetség – ez kell véleményem szerint hozzá.
Ha valamelyik tulajdonság hiányzik már a gyerekkorban a személyiségedből, akkor karaktered szerint nem leszel nagyot alkotó ember. Boldog és kiegyensúlyozott, önmegvalósított lehetsz ettől függetlenül.
Más kérdés viszont az, ha megvoltak ezek a tulajdonságaid, de történtek traumatikus események, amik megváltoztatták a személyiségedet. A kreativitás kiölhető a gyerekekből a folyamatos kritizálással, a beszűkített mozgástérrel, a lélekölő feladatok elvégzésének a kényszerítésével.
Visszatérve a számmisztikára. Ha egyetlen csalhatatlan módszer lenne az emberiség kezében, ami igaz választ ad, akkor nem alakult volna ki ennyiféle elemzési módszer. Tehát mindegyik rámutat valami igazra, de általánosít, az emberi lélek és a fejlettségi szintek szerint nem tud eléggé árnyalt lenni. Pontosabb képet adhat az enneagram, vagy a Jung teszt, hasznos infókat kaphatunk a karma asztrológiából is.
Az elemzések helyett viszont létezik egy módszer, amivel megkaphatjuk a kért válaszokat. Azzal kell tisztában lenni, hogy Isten mit akar tőlem és a lelkem mit szeretne.
Párkapcsolati elakadásaim miatt én is körbejártam az elemzések által adott szempontokat, a Tarot, a karma asztológia, Hellinger, előző élet látó stb.
Hasznos volt rálátni több nézőpontból a problémákra, a legtisztább választ azonban a meditáció adta. Erre a kérdésre, hogy Isten mit szeretne tőlem, gyorsan jött a válasz:
” Azt, hogy egészséges és boldog légy! ”
A lelkem pedig ezt a választ adta:
” Azt szeretném, hogy szabadulj meg attól, ami szomorúvá tett! ”
Nálam ezek a dolgok mély érzelmi sérülések, a gyerekkorból fakadóak. Ezeket gyógyítom, ahogy zajlik a folyamat, úgy leszek újra egyre nyitottabb, derűsebb, bevállalósabb, bizalommal teli.
Tehát azt javaslom neked, áss a mélyére, mikor és hol veszítetted el a bizalmadat, dolgozd fel és élj sokkal nyitottabban!
A csalódásoktól való félelem meditációban tökéletesen feldolgozható, persze időigényes a személyiség nagymértékű átalakítása. De megéri!
Minden út az Önmegvalósításhoz vezet.
Sokan vannak hozzád hasonlóan, akik nem tudják merre menjenek. Nem érzik az útjukat, ezért kívül keresik a választ, nyúlva az asztrológiához, numerológiához, Tarot kártyához és más jóslási technikákhoz.
Talán a végtelenségig lehetne vitatkozni azon is, hogy vajon mit kövessünk, merre menjünk az életben?
Kövessük a vágyainkat? Hallgassunk a megérzésünkre? Misztikus módszerek tudják a választ? Vagy éljünk kedvünk szerint? Esetleg a világot kellene szolgálni? Nagyot alkotni? – el is tévednénk, ha ezek között keresnénk az igazságot!
Tapasztalataim szerint ilyen esetben két módszer segíthet:
1. Kövesd a vágyaidat!
A vágyak sok esetben (de nem mindig!) mutatják az utunkat. Ha érzékeled a vágyaidat, akkor elég azokat beteljesítve élned, és ezzel igen valószínű, hogy egyúttal az utadat is bejárod.
Azonban van, hogy a vágyak nem tiszták, mások vágyaival tarkítottak, vagy az ego vágyai és félelmei miatt zavartak. Ilyenkor ha ezeket követed, akkor rendkívül sok akadályba ütközhetsz, mind-mind olyan jelekbe, amelyek majd az önmegismerés felé, például a vágyaid megtisztítása felé terelnek.
2. Mélyítsd, tisztítsd magad!
Vannak azonban olyanok, akik nem érzékelik a vágyaikat, mert azokat korábban elnyomták (félelemből, megfelelésből), vagy soha nem is voltak a felszínen a vágyaik.
Ebben az esetben sem érdemes külső forrástól átvenni célokat (pl.: az asztrológusom azt mondta, hogy…), hanem önismereti, önfeltáró munkával kell megnyitnod, mélyítened magadat, ugyanis a legfőbb feladatunk ez!
Az életfeladatunk, sorsunk, életutunk, de még a vágyaink és félelmeink is, az önfeltáró, önmegismerő munka alá vannak rendelve, ami pedig azt a spirituális célt óhajtja elérni, hogy visszatérj valódi Önmagadhoz, a forráshoz.
Vagyis amikor nem érzed, hogy mi az utad, nem tudod, hogy mi legyen a következő lépés, akkor tegyél lépéseket Önmagad felé, gyakorolj önismereti vagy spirituális meditációkat és ezek eredménye egészen biztosan az lesz, amivel a helyedre kerülsz, közelebb jutsz éned és életed megértéséhez, elfogadásához.
Ez az utóbbi módszer mindig működik, mivel a legfőbb feladatunk megvalósításában segít (sanatana dharma).
párkapcsolati elakadás
Most nem írnék arról a kb. 150 emberről, akikkel találkoztam, akik csak egy részt akarnak a másikból (kényelem,szex,pénz), mivel saját magamat megvizsgálva, az én érveim mellett is sajnos a biztonság szerepel. Mivel a családomon kívül nem találtam olyan személyt aki, legalább annyira megbízható lenne , mint egy munkahely, így feladtam. Én sokat segítek és megbízható vagyok a családom számára, a munkahelyemen, barátaimnál- nem ez a probléma. Az igazi az, hogy – bár már nem vagyok túl fiatal- igazából nem tudom, hogy mit akarok. Nem tudom, hogy mi az életcélom. Sok mindent szeretek, a munkámat hivatásnak tekintettem – amíg meg nem szüntették ezt a státuszt (kormánydöntés). Most azt látom, hogy a család nagyon fontos. (a szüleim, testvérem-merthogy nincs más) De képtelen vagyok rájönni, hogy mit akarok az élettől. 8-as születési és személyiségi számmal valami nagyot kellene tennem-de mit? Ha ebben döntésre jutnék, biztos vagyok benne, hogy a párkapcsolati rész is megoldódna.
A 8-as születési szám
nem azt jelenti, hogy nagyot fogsz alkotni, hanem azt, hogy vezetői képességeid vannak, amit ha jól használsz, sikeres leszel, mint vezető, ha nem, akkor szimplán karrierista. A karrieristák ha megérnek arra, hogy lelkileg fejlődjenek, bevonzhatnak egy olyan életeseményt, mint egy kormánydöntés.
Hogy elkerüljük a félreértéseket, a karrierista ember alatt azt értem, aki a szakmai előmenetelének lelki és emberi értékeket alárendel.
A nagyot alkotáshoz belső nagyság kell és rengeteg tűz. Ezen felül nyitottság, ugyanis a nagyság az Isteniből, az egón túlról származik. Aki nagyot képes alkotni az bizalommal tud fordulni az ismeretlen felé, kihívásokat lát minden problémában. Nyitottság, bizalom, lelkesedés, kitartás és tehetség – ez kell véleményem szerint hozzá.
Ha valamelyik tulajdonság hiányzik már a gyerekkorban a személyiségedből, akkor karaktered szerint nem leszel nagyot alkotó ember. Boldog és kiegyensúlyozott, önmegvalósított lehetsz ettől függetlenül.
Más kérdés viszont az, ha megvoltak ezek a tulajdonságaid, de történtek traumatikus események, amik megváltoztatták a személyiségedet. A kreativitás kiölhető a gyerekekből a folyamatos kritizálással, a beszűkített mozgástérrel, a lélekölő feladatok elvégzésének a kényszerítésével.
Visszatérve a számmisztikára. Ha egyetlen csalhatatlan módszer lenne az emberiség kezében, ami igaz választ ad, akkor nem alakult volna ki ennyiféle elemzési módszer. Tehát mindegyik rámutat valami igazra, de általánosít, az emberi lélek és a fejlettségi szintek szerint nem tud eléggé árnyalt lenni. Pontosabb képet adhat az enneagram, vagy a Jung teszt, hasznos infókat kaphatunk a karma asztrológiából is.
Az elemzések helyett viszont létezik egy módszer, amivel megkaphatjuk a kért válaszokat. Azzal kell tisztában lenni, hogy Isten mit akar tőlem és a lelkem mit szeretne.
Párkapcsolati elakadásaim miatt én is körbejártam az elemzések által adott szempontokat, a Tarot, a karma asztológia, Hellinger, előző élet látó stb.
Hasznos volt rálátni több nézőpontból a problémákra, a legtisztább választ azonban a meditáció adta. Erre a kérdésre, hogy Isten mit szeretne tőlem, gyorsan jött a válasz:
” Azt, hogy egészséges és boldog légy! ”
A lelkem pedig ezt a választ adta:
” Azt szeretném, hogy szabadulj meg attól, ami szomorúvá tett! ”
Nálam ezek a dolgok mély érzelmi sérülések, a gyerekkorból fakadóak. Ezeket gyógyítom, ahogy zajlik a folyamat, úgy leszek újra egyre nyitottabb, derűsebb, bevállalósabb, bizalommal teli.
Tehát azt javaslom neked, áss a mélyére, mikor és hol veszítetted el a bizalmadat, dolgozd fel és élj sokkal nyitottabban!
A csalódásoktól való félelem meditációban tökéletesen feldolgozható, persze időigényes a személyiség nagymértékű átalakítása. De megéri!
Minden út az Önmegvalósításhoz vezet.
Sokan vannak hozzád hasonlóan, akik nem tudják merre menjenek. Nem érzik az útjukat, ezért kívül keresik a választ, nyúlva az asztrológiához, numerológiához, Tarot kártyához és más jóslási technikákhoz.
Talán a végtelenségig lehetne vitatkozni azon is, hogy vajon mit kövessünk, merre menjünk az életben?
Kövessük a vágyainkat? Hallgassunk a megérzésünkre? Misztikus módszerek tudják a választ? Vagy éljünk kedvünk szerint? Esetleg a világot kellene szolgálni? Nagyot alkotni? – el is tévednénk, ha ezek között keresnénk az igazságot!
Tapasztalataim szerint ilyen esetben két módszer segíthet:
1. Kövesd a vágyaidat!
A vágyak sok esetben (de nem mindig!) mutatják az utunkat. Ha érzékeled a vágyaidat, akkor elég azokat beteljesítve élned, és ezzel igen valószínű, hogy egyúttal az utadat is bejárod.
Azonban van, hogy a vágyak nem tiszták, mások vágyaival tarkítottak, vagy az ego vágyai és félelmei miatt zavartak. Ilyenkor ha ezeket követed, akkor rendkívül sok akadályba ütközhetsz, mind-mind olyan jelekbe, amelyek majd az önmegismerés felé, például a vágyaid megtisztítása felé terelnek.
2. Mélyítsd, tisztítsd magad!
Vannak azonban olyanok, akik nem érzékelik a vágyaikat, mert azokat korábban elnyomták (félelemből, megfelelésből), vagy soha nem is voltak a felszínen a vágyaik.
Ebben az esetben sem érdemes külső forrástól átvenni célokat (pl.: az asztrológusom azt mondta, hogy…), hanem önismereti, önfeltáró munkával kell megnyitnod, mélyítened magadat, ugyanis a legfőbb feladatunk ez!
Az életfeladatunk, sorsunk, életutunk, de még a vágyaink és félelmeink is, az önfeltáró, önmegismerő munka alá vannak rendelve, ami pedig azt a spirituális célt óhajtja elérni, hogy visszatérj valódi Önmagadhoz, a forráshoz.
Vagyis amikor nem érzed, hogy mi az utad, nem tudod, hogy mi legyen a következő lépés, akkor tegyél lépéseket Önmagad felé, gyakorolj önismereti vagy spirituális meditációkat és ezek eredménye egészen biztosan az lesz, amivel a helyedre kerülsz, közelebb jutsz éned és életed megértéséhez, elfogadásához.
Ez az utóbbi módszer mindig működik, mivel a legfőbb feladatunk megvalósításában segít (sanatana dharma).
Örök elégedetlen?
Nehéz helyzetbe kerültem ismét. Két váláson vagyok túl. Most az első férjemmel élek a második házasságunkban. Az élet ismétli önmagát,és én mindig ugyanazokat a hibákat követem el. Annak idején azért váltunk el,mert ellaposodott a kapcsolatunk. Nekem unalmassá vált. Elkezdtem élni a saját életem, nélküle. Neki ez annyira nem tetszett,ezért ő is elkezdett ismerkedni. megismert egy nőt,akibe azt hitte beleszeretett. Én akkor sírtam,toporzékoltam,mégsem szerettem volna elveszíteni. Mindent visszacsináltam volna,de már nem lehetett. Ő már nem akarta. Hozzá kell tennem,hogy ő nagyon szeretett és szeret a mai napig. Neki én vagyok a nagy Ő,azt mondja. Elváltunk. Mikor én két év múlva megismertem a második férjem,akkor ő akarta volna visszacsinálni az egészet,de akkor már én nem akartam. Férjhez mentem. Nem bántam meg,ő jobban passzolt hozzám,mint az első férjem. De talán ez volt a hiba,hogy nagyon egyformák voltunk. Ezért sokat veszekedtünk. Ő nem nagyon bírta a kötöttségeket, ezért elhagyott. Rá egy évre újra összejöttünk az első férjemmel. Én kezdeményeztem,de ő örült ennek. Nyugodt életre vágytam és tudtam mellette az lesz. Nem voltam szerelmes,nyalogattam még a sebeimet. De közben megismerkedtem valakivel. Nem kerestem,lassan alakult ki a dolog. Barátságnak indult,de nem az lett. Mindig véget akartam ennek vetni,de sohasem tudtam. Mindig mondtam neki,keress mást,de ő nagyon szeret. Elküldtem,visszahúztam. Ez ment. Én elválni nem akartam. Néha megfordult a fejemben,de hamar elhessegettem. Most ő talált valakit. Most megijedtem. Azt hiszem,most jöttem rá,hogy szeretem,vagy csak elették a játékszerem és az a baj? Nem tudom,de nem tudjuk elengedni egymást. Én sem,ő sem. Ugyan úgy kapaszkodok belé,mint annak idején a férjemnél. Megtalálom a boldogságot valaha??? Tudok boldog párkapcsolatban élni?
Egyelőre a saját tetteid mozgatórugóit sem látod tisztán
„Megtalálom a boldogságot valaha?”
Azt hiszem attól még messze vagy.
Egyelőre a saját tetteid mozgatórugóit sem látod tisztán, azért kapkodsz ide-oda.
Mélyebben, sokkal mélyebben kell belelátnod a motivációidba és megértened a mögöttük levő vágyakat (amelyeket hiányok keltenek) és a félelmeket (ezeket is a hiányok keltik)!
Ha ezeket látod, megérted, akkor be kell tölteni, meg kell adni magadnak azt, ami hiányzik, hogy az abból fakadó vágy vagy félelem ne ráncigáljon tovább.
Így eléred, hogy rendezettebb leszel, tudatosabb, nyugodtabb. Ekkor a vágyak és félelmek nem zavarnak már meg, pontosan tudod, hogy mi az utad, kivel legyél és miért.
Örök elégedetlen?
Nehéz helyzetbe kerültem ismét. Két váláson vagyok túl. Most az első férjemmel élek a második házasságunkban. Az élet ismétli önmagát,és én mindig ugyanazokat a hibákat követem el. Annak idején azért váltunk el,mert ellaposodott a kapcsolatunk. Nekem unalmassá vált. Elkezdtem élni a saját életem, nélküle. Neki ez annyira nem tetszett,ezért ő is elkezdett ismerkedni. megismert egy nőt,akibe azt hitte beleszeretett. Én akkor sírtam,toporzékoltam,mégsem szerettem volna elveszíteni. Mindent visszacsináltam volna,de már nem lehetett. Ő már nem akarta. Hozzá kell tennem,hogy ő nagyon szeretett és szeret a mai napig. Neki én vagyok a nagy Ő,azt mondja. Elváltunk. Mikor én két év múlva megismertem a második férjem,akkor ő akarta volna visszacsinálni az egészet,de akkor már én nem akartam. Férjhez mentem. Nem bántam meg,ő jobban passzolt hozzám,mint az első férjem. De talán ez volt a hiba,hogy nagyon egyformák voltunk. Ezért sokat veszekedtünk. Ő nem nagyon bírta a kötöttségeket, ezért elhagyott. Rá egy évre újra összejöttünk az első férjemmel. Én kezdeményeztem,de ő örült ennek. Nyugodt életre vágytam és tudtam mellette az lesz. Nem voltam szerelmes,nyalogattam még a sebeimet. De közben megismerkedtem valakivel. Nem kerestem,lassan alakult ki a dolog. Barátságnak indult,de nem az lett. Mindig véget akartam ennek vetni,de sohasem tudtam. Mindig mondtam neki,keress mást,de ő nagyon szeret. Elküldtem,visszahúztam. Ez ment. Én elválni nem akartam. Néha megfordult a fejemben,de hamar elhessegettem. Most ő talált valakit. Most megijedtem. Azt hiszem,most jöttem rá,hogy szeretem,vagy csak elették a játékszerem és az a baj? Nem tudom,de nem tudjuk elengedni egymást. Én sem,ő sem. Ugyan úgy kapaszkodok belé,mint annak idején a férjemnél. Megtalálom a boldogságot valaha??? Tudok boldog párkapcsolatban élni?
Egyelőre a saját tetteid mozgatórugóit sem látod tisztán
„Megtalálom a boldogságot valaha?”
Azt hiszem attól még messze vagy.
Egyelőre a saját tetteid mozgatórugóit sem látod tisztán, azért kapkodsz ide-oda.
Mélyebben, sokkal mélyebben kell belelátnod a motivációidba és megértened a mögöttük levő vágyakat (amelyeket hiányok keltenek) és a félelmeket (ezeket is a hiányok keltik)!
Ha ezeket látod, megérted, akkor be kell tölteni, meg kell adni magadnak azt, ami hiányzik, hogy az abból fakadó vágy vagy félelem ne ráncigáljon tovább.
Így eléred, hogy rendezettebb leszel, tudatosabb, nyugodtabb. Ekkor a vágyak és félelmek nem zavarnak már meg, pontosan tudod, hogy mi az utad, kivel legyél és miért.
Hogyan tovább?
Egy váláson, majd egy hosszabb, hullámzóan működő élettársi kapcsolaton vagyok túl. A házasságom vége nem viselt meg, talán mert tudatos döntés volt részemről. Az élettársi kapcsolatom befejezése szintén az én döntésem volt, de már nem tudatosan. Az élethelyzet amiben váratlanul találtam magam, arra kényszerített, hogy lezárjam. Nehéz volt, hiszen nagyon szerettem, talán túlzottan is. Másfél év eltelt azóta. Eleinte pánikszerűen próbáltam társat találni. Rájöttem, hogy ez így nem fog menni, mert senki nem felel meg nekem, hiszen nem állok készen egy új kapcsolatra. Először nekem kell meggyógyulnom (szeretnem kell saját magamat) ahhoz, hogy valaki mást tudjak szeretni. Jó úton haladok, de elakadtam. Várom, hogy valaki belépjen az életembe, de nem történik semmi. Mivel párkapcsolatilag üres a jelenem, így mélypontokon még néha a múlton gondolkodom (mit rontottam el, hol hibáztam, biztosan jó döntést hoztam-e akkor, stb.). Azt a kapcsolatot, bármennyire megviselt és fájt, nem kezdeném újra. Hogyan tudok továbblépni? Ha a múltat véglegesen nem tudom (a fejemben) lezárni jöhet-e új kapcsolat? Azt mondják nem. Ha agyalok a múlton, az már hátráltatja, hogy haladjon előre, új irányba az életem? Mit tegyek? Esetleg még több időre van szükségem? Hát én itt akadtam el …. jól jönne egy kis segítség a „hogyan továbbra”, mert szeretnék egy jó működő kapcsolatot! 🙂
A múltad elengedése, vagy feldolgozása nem idő kérdése, hanem
A múltad elengedése, vagy feldolgozása nem idő kérdése, hanem tudatosságé. Tudatosan kell feldolgoznod, különben csak betemetődik, de meg nem szűnik a hatása.
Ezt úgy tudod megtenni, ha meditációban újra éled azokat a helyzeteket, amelyeken a mai napig is rágódsz, hiszen ezek pont azért jutnak eszedbe, mert még van velük dolgod.
Az újra élés során indítsd el a történetet, majd onnantól hagyd, hogy kibontakozzon erre is, arra is, mikor melyik utat, alternatívát kell megélned. Mindegyik hordoz számodra valami tanítást, azok is amelyek jól végződnek és azok is, amelyek rosszul.
Ezeket átélve és elfogadva, a lelked is megkapja azokat a válaszokat, élményeket, amelyekre szüksége van a tovább lépéshez.
Például éld meg, mi lett volna ha:
– együtt maradtok és minden jól alakul.
– minden rosszul alakul
– találsz mást.
– totál egyedül maradsz.
stb-stb.
Mindegyik történet ad olyan válaszokat, amilyeneket most csak a fejedben ismersz, de mélyen, érzelmileg, lelkileg nem tudsz, pedig kellene az elengedéshez, a tovább lépéshez.
Segítségül az Érzelmek és oldások Sirály Cd-t ajánlom, amelyben megtalálod a Kötődések elengedése anyagot is
Köszönöm!
Köszönöm a válaszod és megteszem amiket javasoltál.
Hogyan tovább?
Egy váláson, majd egy hosszabb, hullámzóan működő élettársi kapcsolaton vagyok túl. A házasságom vége nem viselt meg, talán mert tudatos döntés volt részemről. Az élettársi kapcsolatom befejezése szintén az én döntésem volt, de már nem tudatosan. Az élethelyzet amiben váratlanul találtam magam, arra kényszerített, hogy lezárjam. Nehéz volt, hiszen nagyon szerettem, talán túlzottan is. Másfél év eltelt azóta. Eleinte pánikszerűen próbáltam társat találni. Rájöttem, hogy ez így nem fog menni, mert senki nem felel meg nekem, hiszen nem állok készen egy új kapcsolatra. Először nekem kell meggyógyulnom (szeretnem kell saját magamat) ahhoz, hogy valaki mást tudjak szeretni. Jó úton haladok, de elakadtam. Várom, hogy valaki belépjen az életembe, de nem történik semmi. Mivel párkapcsolatilag üres a jelenem, így mélypontokon még néha a múlton gondolkodom (mit rontottam el, hol hibáztam, biztosan jó döntést hoztam-e akkor, stb.). Azt a kapcsolatot, bármennyire megviselt és fájt, nem kezdeném újra. Hogyan tudok továbblépni? Ha a múltat véglegesen nem tudom (a fejemben) lezárni jöhet-e új kapcsolat? Azt mondják nem. Ha agyalok a múlton, az már hátráltatja, hogy haladjon előre, új irányba az életem? Mit tegyek? Esetleg még több időre van szükségem? Hát én itt akadtam el …. jól jönne egy kis segítség a „hogyan továbbra”, mert szeretnék egy jó működő kapcsolatot! 🙂
A múltad elengedése, vagy feldolgozása nem idő kérdése, hanem
A múltad elengedése, vagy feldolgozása nem idő kérdése, hanem tudatosságé. Tudatosan kell feldolgoznod, különben csak betemetődik, de meg nem szűnik a hatása.
Ezt úgy tudod megtenni, ha meditációban újra éled azokat a helyzeteket, amelyeken a mai napig is rágódsz, hiszen ezek pont azért jutnak eszedbe, mert még van velük dolgod.
Az újra élés során indítsd el a történetet, majd onnantól hagyd, hogy kibontakozzon erre is, arra is, mikor melyik utat, alternatívát kell megélned. Mindegyik hordoz számodra valami tanítást, azok is amelyek jól végződnek és azok is, amelyek rosszul.
Ezeket átélve és elfogadva, a lelked is megkapja azokat a válaszokat, élményeket, amelyekre szüksége van a tovább lépéshez.
Például éld meg, mi lett volna ha:
– együtt maradtok és minden jól alakul.
– minden rosszul alakul
– találsz mást.
– totál egyedül maradsz.
stb-stb.
Mindegyik történet ad olyan válaszokat, amilyeneket most csak a fejedben ismersz, de mélyen, érzelmileg, lelkileg nem tudsz, pedig kellene az elengedéshez, a tovább lépéshez.
Segítségül az Érzelmek és oldások Sirály Cd-t ajánlom, amelyben megtalálod a Kötődések elengedése anyagot is
Köszönöm!
Köszönöm a válaszod és megteszem amiket javasoltál.
Zátonyra futott a kapcsolatom
2000-óta élek a mostani Párommal.2001-ben megszületett közös gyermekünk.Sosem ment simán a kapcsolatunk,mert nekem az előző házasságomból van három gyermekem,igaz nem laknak velünk,de ez folyamatos vita volt és a volt páromat is folyamatosan szapulta velem együtt.Mellette sokat is iszik kétszer ezért szét is mentünk.De aztán újra összeköltöztünk,majd a volt férjemet kifizettem a lakásból ezért hitelt kellett felvennem.Ő NEM akart .aztán volt egy kis csend,de csak akkor,ha minden úgy történt ahogy Ő akarta.Egyszer be is nőzött amit Én megbocsájtottam.Majd megint csend következett kisebb vitákkal,de mindig visszaesik a mókuskerékbe,amiből nehéz kirángatni.Folyamatos napi ivás,ami szerinte nem alkoholizmus,a folytonos vádaskodása ordibálása Velem és Gyerekkel is ha olyanja van.Semmi nem jó neki,de mindig azt ordibálja,hogy nekem nem jó semmi.Kérte vágassam le a hajam,mert úgy szeretett amikor rövid volt megtettem.De így sem jó.KB három hónapja kiderült éreztem megint van valakije,és akár hozzá is költözhetne.Mikor kérdőre vontam ordibált,hogy süket vagyok Ő ilyet nem mondott.Beteg vagyok,kezeltessem magamat.A telefon beszélgetést amit végig hallgattam közel egy órán keresztül letagadta,pedig mikor kijött a szobából ott álltam az ajtóban.Nehezen tudom túl tenni ezen a dolgon.Azon túl tettem amikor tavaly ügyvédhez ment megfenyegettek,hogy elválik ha nem iratom a nevére a lakást három hónapos cirkusz és huzavona után visszamondott mindent,mert nem álltam kötélnek.Egy évig nem volt szinte semmi veszekedés.Közben lett egy Barátom még az ügyvédi perpatvar alatt,de sosem éreztettem vele.Megfőztem a Páromnak annak ellenére,hogy válni akart,kimostam vasaltam neki.Mikor úgy döntött Család kell neki a Barátommal a testi kapcsolat megszakadt,mert még mindig a Párom közelségét akartam érezni.De nem nyúlt hozzám nem volt testi kapcsolat köztünk.Ha elmentem dolgozni akkor inkább a neten a szex oldalakat nézte még akkor is amikor a kiskorú gyermekem itthon volt.Volt olyan,hogy arra keltem mikor itthon volt hogy kielégíti magát a számítógép előtt.Ez Engem dühített,mert úgy érzem nem vagyok csúnya NŐ sőt négy gyermek után is kívánatos vagyok.Ezt Ő mondta,de nem nyúl hozzám.Mondtam Neki akkor ha nem kellek meg kell mondani.Nem tette.Aztán mikor ismét Nő került a vonzáskörzetébe voltunk együtt Ő akarta.De valamit haza hozott gyógyszert kellett szedni mindkettőnknek.Aztán egy hétig megint csend volt,most a héten megint költözni akar,mert rátelepszek,neki nincs elszámolni valója felém,mit képzelek ÉN,hagyjam élni mert elege van a kapcsolatból.Nagyon csúnyán beszélt velem most már nem először elfáradtam,jobb volna ha elmenne végleg,de akkor nem tudom miből élünk meg.Azzal fenyeget semmit nem ad nem segít bennünket.A másik szavában meg az ellenkezőjét mondja.Mindenért Engem okol mindenért Én vagyok a hibás.Már el is hinném ha a Barátaim nem lennének mellettem és a Gyermekem.Ezek után kiváncsi lennék a véleményükre.Köszönettel Marika
Számodra az életben maradás fontosabb, mint a lelki közérzet
Elképedve olvasom a történetedet. És Te mindezek után még azon gondolkodol, hogy vele maradjál?
Nekem mindennek a tizede is sokk lenne, egy percig nem maradnék egy ilyen idióta alkoholista mellett!
Persze mindenkinek más a tűrő képessége, de azt hiszem ez nálad nem a tűrésről szól, hanem a félelemről!
Annyira félsz attól, hogy egyedül nem állnál meg (anyagilag) a lábadon, hogy inkább elviselsz egy ilyen megalázó helyzetet. Én inkább éhen halnék, mint hogy tovább tűrjem ezt!
…és azt hiszem, ez a legfőbb különbség köztünk!
Baj van az értékrendeddel, ezért kerülsz ilyen helyzetbe, illetve ezért nem tudsz/mersz változtatni.
Számodra az életben maradás fontosabb, mint a lelki közérzet, tisztaság. Márpedig milyen élet az ilyen?? Így akarod leélni az életed?
Meg kell cserélned a kettő sorrendjét! Legyen fontosabb az életed minősége, legyen felé elvárásod, tartásod!
„Inkább ne éljek, minthogy ezt egy percig is el kell tűrjem!” …ha ezt már így érzed, így tartod, akkor képes leszel meghozni a döntést. Akkor már nem a félelmed irányít, hanem a józan eszed és a lelked szava.
Ahhoz viszont, hogy ere képes legyél, szembe kell nézned a megélhetési félelmeiddel! Fel kell dolgoznod az elszegényedéstől, nincstelenségtől, anyagi kiszolgáltatottságtól való félelmeidet. Amíg ezek ilyen erősek benned, addig nem látod tisztán az értékek (dolgok) megfelelő helyét, sorrendjét és így nem tudsz még egy normális döntést sem meghozni!
megaláztatás
Valamiért te ragaszkodsz ahhoz, hogy téged folyamatosan megalázzon ez az ember. Ha nem magad miatt, akkor a gyerekedre való tekintettel kellene ebből a káoszból kilépni. Én biztosan nem hagynám, hogy a gyerekem ilyen légkörben nőjön fel. Vajon milyen felnőtté válik? Az embernek a félelmeit le kell küzdenie, főleg ha nem csak magadért vagy felelős. Ne tedd neki tönkre a gyerekkorát. Milyen minta lesz előtte? Így hogy fog tudni boldog életet élni, hogy a szülei folyamatosan ölik egymást? Másod sorban pedig tiszteld Önmagadat annyira, hogy ezt nem engedet, hogy megtegyék veled. Ennél rövidebb az élet, hogy folyamatos stresszben és megaláztatásban tartson ez az ember….
Szóval rajtad múlik minden, elsősorban a félelmeidet kell legyőzni, attól, hogy „egyedül” maradsz (mert most is egyedül vagy, az ilyen az nem társ…), az, hogy nem tudsz önmagad talpon maradni. Valahogy mindig lesz, és ha te igazán akarod, a megoldás adja magát. Ne tétovázz!
Tapasztalat: amikor belátásból és önmagadért elengedsz valakit,
Tapasztalat: amikor belátásból és önmagadért elengedsz valakit, aki bántalmaz téged és mást mond mint amit tesz, akihez főleg félelemből ragaszkodsz, az Élet melléd áll. Amikor önmagadért, önmagad jólétéért, a lelki békéért, a szeretetért döntesz, és igyekszel megbízni a jövődben, önmagadban, bár még nem látod, a hogyanokat, az élet melléd áll, és segít mindabban, amiben szükséged van.
Ez azért van, mert addig is segít, csak te nem tudod felvenni, mert helyette egy nagy terhet cipelsz, ami nem is a tiéd. Ne hagyd, hogy kihasználjanak, ne hagyd, hogy meg légy félemlítve! Akard azt az életet, amiben nyugodt vagy, elégedett, és boldog. Amiben szeretve vagy és szeretsz, őszintén. Amiben megmondhatod, mit érzel, és meghallgatásra találsz. És hozz döntést érte! Engedd el a terhed és bízz benne, hogy a problémáidra megoldást találsz! csak döntsd el, hogy nem fogsz félelemből maradni, és már el is indul a folyamat!
De ehhez meg kell tanulnod nemet mondani: nemet mindarra, ami nem jó neked. Minden alkalommal. És a következő kapcsolatodban, helyzeteidben is így kell. Sok mindent magad mögött kell még hagynod, hogy elérj oda, amire valójában vágysz, mert sokszor megpróbál az élet, mennyire tartasz ki önmagad mellett, mersz e újra és újra nemet mondani arra, ami nem jó neked, mert csak így juthatsz el oda, ami valóban az, ami / aki neked kell!
Ez azért van, mert meg kell tanulnod szeretni magad és meg kell tapasztalnod, hogy ha Te szereted magad, az élet is szeretni fog! és az olyan emberek, akik így bánnak veled, mint akivel most élsz, már meg sem fognak találni. Mert te észre sem fogod őket venni. Mert az ilyen emberek azokra csatlakoznak rá, akik félnek szeretni magukat. Érzik, hogy gyengék, és érzelmi alapon nem fognak nemet mondani. Az Élet így tanít, hogy erősebbé válj és megtanuld szeretni magad, megtanuld, mit jelent szereti magad. Hogy a szeretet ne érzelmi alapú, nem csak adás, és hogy önmagadnak is adni kell. De azzal is szeretnek kell magad, hogy megállítasz minden ellened és a gyermeked ellen irányuló dolgot, tettet, szót. Meg kell védened magad, az is a szeretet egy formája, amit te még nem tudsz.
Ne hagyd hogy elhitessen veled dolgokat, ne támaszkodj arra, amit mond, tudod te mennyit érsz, mit jó neked, van saját lelkiismereted, elég erős az, tudja mit vétettél, mit nem. ne add át neki a hited, vedd vissza tőle. ha megtanulsz tenni magadért, megsegít az élet. Csak arra vár, hogy tegyél magadért. Hogy becsüld magad annyira, hogy elhidd, sokkal jobbat és többet érdemelsz ennél. A hited akarja, a bizalmad, önmagadban és a tudást, hogy megszerezd, a tudást arról, hogy Beked csak azt kell megtenned, ami a te dolgod, az valójában nagyon kicsi ahhoz képest, amit az élet ehhez hozzá fog adni neked, hogy túlélj, és önálló lehess. csak keresd a lehetőségeidet, kezdd keresni máris, hogyan tudnád letenni a terhet, és felvenni azt, ami a tiéd: amit te teremtettél. Mert csak azzal tudsz megküzdeni. De azzal igen.
Namaszte
Te ne tudnád, Aditi…
…hogy írhatsz, mondhatsz, mutathatsz amit csak akarsz? Nem számít! Nem változnak a dolgok, amíg nincs meg a maguk ideje!
Rengeteg „okosság” leíródott már ezen az oldalon (is) de hasztalan, ha nincs még szem a látásra és fül a hallásra. Sokan küszködnek itt azzal, hogy meghallanak, elolvasnak valami szívüknek tetszőt, és annak próbálnak megfelelni, aztán még mélyebbre csúsznak, mert azt hiszik, mindenkinek sikerül, csak nekik nem.
Teremteni? Nem teremthetsz magadnak Mennyországot alapok nélkül! A káoszból csak káosz teremhet, mint a fenti példa is világosan mutatja. Marika is teremt, mint mindenki más, de most ott van dolga, feladata, ahol, amiben éppen van.
Különben nem lenne ott… :))
…hiábavalóság? Lehet, h annak tűnik, még az is lehet, hogy az.
…hiábavalóság? Lehet, h annak tűnik, még az is lehet, hogy az. Ez az írás, ezek a szavak, itt és most. De lehet, hogy hozzáadódnak ahhoz sok kicsi többihez, amelyet vagy egyszer megelégel :), mint én annak idején, félredobja, és elkezd cselekedni, vagy egyszer segít majd, amikor már ott jár.
Nekem a szavak, amiket éveken át hallottam, olyanok most, mint a lámpások az úton. Nem érdemes azt várni, hogy most történjen valami. Ezek a szavak kimennek az univerzumba és onnan jönnek vissza, amikor szükség lesz rájuk. Ha veszik őket, veszik, ha nem nem. De az már nem az én dolgom. 🙂
Namaszte
Három dolog határozza meg alapvetően
hogy hol vagyunk és mit tapasztalunk.
Az egyik a karma.
A második a szülőktől, családtól kapott mintarendszer.
A harmadik pedig a lélek fejlettsége, tudatossága.
A karma egészen addig megtartja az adott helyzetet, amíg a személyiséget meg nem tudja változtatni. Marika esetében az egó lerombolása már megtörtént, el kellene takarítani a romokat és nekiállni építkezni.
Itt jön képbe a tudatosság. Ő ott tart, hogy kívülről várja a megerősítést, jár-e neki más.
„Mindenért Engem okol mindenért Én vagyok a hibás. Már el is hinném ha a Barátaim nem lennének mellettem…”
Alapigazság, hogy ha ellentétesek a vélemények, a válasz minden esetben az IS!
Tehát oka-e Marika ennek a helyzetnek? Igen, pontosan 50%-ban, hiszen hiányzik az a belső alap, a lélek tudatossága, amire aztán építkezni lehetne. Tehát a barátok sem adnak jó tanácsot, ha minden rossz okozójának a férfit tüntetik fel.
Azért történik ez, mert Marikából hiányzik a belső erő és a tudás a változáshoz.
A megoldás az, hogy meg kell találni a belső bölcsességet, a saját belső erőnknek a forrását, a tiszta igazság hangját. Ezen kívül pedig fel kell építeni a stabil én-határokat, meddig szabhatja meg a másik ember az én létezésemet.
Ha valaki megélhetési félelemből beáldozta idáig magát, annak meg kell tanulni a megélhetést. Ha elszánja magát a belső munkára, akkor ki kell oldani a gyökér csakrás félelmeket, meg kell találnia a saját belső középpontját, plusz fel kell építenie és stabilizálni az én-határait.
Ehhez iránymutatást adhat elolvasni az okosságokat de szükség van elszántságra, lelki erőre és technikai tudásra is. Rengeteg módszer van amivel a folyamatot elő lehet segíteni.
Sima ügy!
Akkor csak: Ezt KELL megtenned, azt KELL megtalálnod, így KELL gondolkodnod, úgy KELL érezned, ezt KELL látnod, azt KELL felismerned, amazt KELL megtanulnod, itt KELL kioldani, ott KELL felépíteni, meg KELL tapasztalnod, szeretned KELL magad, stb.
Szóval azt gondolom, hogy a jó párkapcsolatra, – csakúgy, mint az érzelmeket érintő többi életterületre – se létezik jó recept. Mert az mindig olyan, amilyenné engeded, amilyenné teszed. Nem a másik, hanem TE!!!
Tény hogy túl sok a kell… 🙂
Be lehet helyettesíteni az érdemes szóval 🙂 Szerintem érdemes megtanulni, hogyan lehet jobbá tenni, amit eddig rosszul csinálnunk. Érdemes törekedni a tisztességre, a hűségre, a gerincességre.
Érdemes megtanulni, hogyan tartsuk el magunkat például, érdemes megtanulni, hogyan törődjünk jobban a gyerekünkkel. Érdemes megtanulni, hogyan adjuk meg a tiszteletet a szüleinknek, a volt társainknak, egyáltalán a másik embernek, legelsősorban pedig saját magunknak. Dehogy kell, ha nem vagy rá képes. Viszont érdemes rá törekedni.
Zátonyra futott a kapcsolatom
2000-óta élek a mostani Párommal.2001-ben megszületett közös gyermekünk.Sosem ment simán a kapcsolatunk,mert nekem az előző házasságomból van három gyermekem,igaz nem laknak velünk,de ez folyamatos vita volt és a volt páromat is folyamatosan szapulta velem együtt.Mellette sokat is iszik kétszer ezért szét is mentünk.De aztán újra összeköltöztünk,majd a volt férjemet kifizettem a lakásból ezért hitelt kellett felvennem.Ő NEM akart .aztán volt egy kis csend,de csak akkor,ha minden úgy történt ahogy Ő akarta.Egyszer be is nőzött amit Én megbocsájtottam.Majd megint csend következett kisebb vitákkal,de mindig visszaesik a mókuskerékbe,amiből nehéz kirángatni.Folyamatos napi ivás,ami szerinte nem alkoholizmus,a folytonos vádaskodása ordibálása Velem és Gyerekkel is ha olyanja van.Semmi nem jó neki,de mindig azt ordibálja,hogy nekem nem jó semmi.Kérte vágassam le a hajam,mert úgy szeretett amikor rövid volt megtettem.De így sem jó.KB három hónapja kiderült éreztem megint van valakije,és akár hozzá is költözhetne.Mikor kérdőre vontam ordibált,hogy süket vagyok Ő ilyet nem mondott.Beteg vagyok,kezeltessem magamat.A telefon beszélgetést amit végig hallgattam közel egy órán keresztül letagadta,pedig mikor kijött a szobából ott álltam az ajtóban.Nehezen tudom túl tenni ezen a dolgon.Azon túl tettem amikor tavaly ügyvédhez ment megfenyegettek,hogy elválik ha nem iratom a nevére a lakást három hónapos cirkusz és huzavona után visszamondott mindent,mert nem álltam kötélnek.Egy évig nem volt szinte semmi veszekedés.Közben lett egy Barátom még az ügyvédi perpatvar alatt,de sosem éreztettem vele.Megfőztem a Páromnak annak ellenére,hogy válni akart,kimostam vasaltam neki.Mikor úgy döntött Család kell neki a Barátommal a testi kapcsolat megszakadt,mert még mindig a Párom közelségét akartam érezni.De nem nyúlt hozzám nem volt testi kapcsolat köztünk.Ha elmentem dolgozni akkor inkább a neten a szex oldalakat nézte még akkor is amikor a kiskorú gyermekem itthon volt.Volt olyan,hogy arra keltem mikor itthon volt hogy kielégíti magát a számítógép előtt.Ez Engem dühített,mert úgy érzem nem vagyok csúnya NŐ sőt négy gyermek után is kívánatos vagyok.Ezt Ő mondta,de nem nyúl hozzám.Mondtam Neki akkor ha nem kellek meg kell mondani.Nem tette.Aztán mikor ismét Nő került a vonzáskörzetébe voltunk együtt Ő akarta.De valamit haza hozott gyógyszert kellett szedni mindkettőnknek.Aztán egy hétig megint csend volt,most a héten megint költözni akar,mert rátelepszek,neki nincs elszámolni valója felém,mit képzelek ÉN,hagyjam élni mert elege van a kapcsolatból.Nagyon csúnyán beszélt velem most már nem először elfáradtam,jobb volna ha elmenne végleg,de akkor nem tudom miből élünk meg.Azzal fenyeget semmit nem ad nem segít bennünket.A másik szavában meg az ellenkezőjét mondja.Mindenért Engem okol mindenért Én vagyok a hibás.Már el is hinném ha a Barátaim nem lennének mellettem és a Gyermekem.Ezek után kiváncsi lennék a véleményükre.Köszönettel Marika
Számodra az életben maradás fontosabb, mint a lelki közérzet
Elképedve olvasom a történetedet. És Te mindezek után még azon gondolkodol, hogy vele maradjál?
Nekem mindennek a tizede is sokk lenne, egy percig nem maradnék egy ilyen idióta alkoholista mellett!
Persze mindenkinek más a tűrő képessége, de azt hiszem ez nálad nem a tűrésről szól, hanem a félelemről!
Annyira félsz attól, hogy egyedül nem állnál meg (anyagilag) a lábadon, hogy inkább elviselsz egy ilyen megalázó helyzetet. Én inkább éhen halnék, mint hogy tovább tűrjem ezt!
…és azt hiszem, ez a legfőbb különbség köztünk!
Baj van az értékrendeddel, ezért kerülsz ilyen helyzetbe, illetve ezért nem tudsz/mersz változtatni.
Számodra az életben maradás fontosabb, mint a lelki közérzet, tisztaság. Márpedig milyen élet az ilyen?? Így akarod leélni az életed?
Meg kell cserélned a kettő sorrendjét! Legyen fontosabb az életed minősége, legyen felé elvárásod, tartásod!
„Inkább ne éljek, minthogy ezt egy percig is el kell tűrjem!” …ha ezt már így érzed, így tartod, akkor képes leszel meghozni a döntést. Akkor már nem a félelmed irányít, hanem a józan eszed és a lelked szava.
Ahhoz viszont, hogy ere képes legyél, szembe kell nézned a megélhetési félelmeiddel! Fel kell dolgoznod az elszegényedéstől, nincstelenségtől, anyagi kiszolgáltatottságtól való félelmeidet. Amíg ezek ilyen erősek benned, addig nem látod tisztán az értékek (dolgok) megfelelő helyét, sorrendjét és így nem tudsz még egy normális döntést sem meghozni!
megaláztatás
Valamiért te ragaszkodsz ahhoz, hogy téged folyamatosan megalázzon ez az ember. Ha nem magad miatt, akkor a gyerekedre való tekintettel kellene ebből a káoszból kilépni. Én biztosan nem hagynám, hogy a gyerekem ilyen légkörben nőjön fel. Vajon milyen felnőtté válik? Az embernek a félelmeit le kell küzdenie, főleg ha nem csak magadért vagy felelős. Ne tedd neki tönkre a gyerekkorát. Milyen minta lesz előtte? Így hogy fog tudni boldog életet élni, hogy a szülei folyamatosan ölik egymást? Másod sorban pedig tiszteld Önmagadat annyira, hogy ezt nem engedet, hogy megtegyék veled. Ennél rövidebb az élet, hogy folyamatos stresszben és megaláztatásban tartson ez az ember….
Szóval rajtad múlik minden, elsősorban a félelmeidet kell legyőzni, attól, hogy „egyedül” maradsz (mert most is egyedül vagy, az ilyen az nem társ…), az, hogy nem tudsz önmagad talpon maradni. Valahogy mindig lesz, és ha te igazán akarod, a megoldás adja magát. Ne tétovázz!
Tapasztalat: amikor belátásból és önmagadért elengedsz valakit,
Tapasztalat: amikor belátásból és önmagadért elengedsz valakit, aki bántalmaz téged és mást mond mint amit tesz, akihez főleg félelemből ragaszkodsz, az Élet melléd áll. Amikor önmagadért, önmagad jólétéért, a lelki békéért, a szeretetért döntesz, és igyekszel megbízni a jövődben, önmagadban, bár még nem látod, a hogyanokat, az élet melléd áll, és segít mindabban, amiben szükséged van.
Ez azért van, mert addig is segít, csak te nem tudod felvenni, mert helyette egy nagy terhet cipelsz, ami nem is a tiéd. Ne hagyd, hogy kihasználjanak, ne hagyd, hogy meg légy félemlítve! Akard azt az életet, amiben nyugodt vagy, elégedett, és boldog. Amiben szeretve vagy és szeretsz, őszintén. Amiben megmondhatod, mit érzel, és meghallgatásra találsz. És hozz döntést érte! Engedd el a terhed és bízz benne, hogy a problémáidra megoldást találsz! csak döntsd el, hogy nem fogsz félelemből maradni, és már el is indul a folyamat!
De ehhez meg kell tanulnod nemet mondani: nemet mindarra, ami nem jó neked. Minden alkalommal. És a következő kapcsolatodban, helyzeteidben is így kell. Sok mindent magad mögött kell még hagynod, hogy elérj oda, amire valójában vágysz, mert sokszor megpróbál az élet, mennyire tartasz ki önmagad mellett, mersz e újra és újra nemet mondani arra, ami nem jó neked, mert csak így juthatsz el oda, ami valóban az, ami / aki neked kell!
Ez azért van, mert meg kell tanulnod szeretni magad és meg kell tapasztalnod, hogy ha Te szereted magad, az élet is szeretni fog! és az olyan emberek, akik így bánnak veled, mint akivel most élsz, már meg sem fognak találni. Mert te észre sem fogod őket venni. Mert az ilyen emberek azokra csatlakoznak rá, akik félnek szeretni magukat. Érzik, hogy gyengék, és érzelmi alapon nem fognak nemet mondani. Az Élet így tanít, hogy erősebbé válj és megtanuld szeretni magad, megtanuld, mit jelent szereti magad. Hogy a szeretet ne érzelmi alapú, nem csak adás, és hogy önmagadnak is adni kell. De azzal is szeretnek kell magad, hogy megállítasz minden ellened és a gyermeked ellen irányuló dolgot, tettet, szót. Meg kell védened magad, az is a szeretet egy formája, amit te még nem tudsz.
Ne hagyd hogy elhitessen veled dolgokat, ne támaszkodj arra, amit mond, tudod te mennyit érsz, mit jó neked, van saját lelkiismereted, elég erős az, tudja mit vétettél, mit nem. ne add át neki a hited, vedd vissza tőle. ha megtanulsz tenni magadért, megsegít az élet. Csak arra vár, hogy tegyél magadért. Hogy becsüld magad annyira, hogy elhidd, sokkal jobbat és többet érdemelsz ennél. A hited akarja, a bizalmad, önmagadban és a tudást, hogy megszerezd, a tudást arról, hogy Beked csak azt kell megtenned, ami a te dolgod, az valójában nagyon kicsi ahhoz képest, amit az élet ehhez hozzá fog adni neked, hogy túlélj, és önálló lehess. csak keresd a lehetőségeidet, kezdd keresni máris, hogyan tudnád letenni a terhet, és felvenni azt, ami a tiéd: amit te teremtettél. Mert csak azzal tudsz megküzdeni. De azzal igen.
Namaszte
Te ne tudnád, Aditi…
…hogy írhatsz, mondhatsz, mutathatsz amit csak akarsz? Nem számít! Nem változnak a dolgok, amíg nincs meg a maguk ideje!
Rengeteg „okosság” leíródott már ezen az oldalon (is) de hasztalan, ha nincs még szem a látásra és fül a hallásra. Sokan küszködnek itt azzal, hogy meghallanak, elolvasnak valami szívüknek tetszőt, és annak próbálnak megfelelni, aztán még mélyebbre csúsznak, mert azt hiszik, mindenkinek sikerül, csak nekik nem.
Teremteni? Nem teremthetsz magadnak Mennyországot alapok nélkül! A káoszból csak káosz teremhet, mint a fenti példa is világosan mutatja. Marika is teremt, mint mindenki más, de most ott van dolga, feladata, ahol, amiben éppen van.
Különben nem lenne ott… :))
…hiábavalóság? Lehet, h annak tűnik, még az is lehet, hogy az.
…hiábavalóság? Lehet, h annak tűnik, még az is lehet, hogy az. Ez az írás, ezek a szavak, itt és most. De lehet, hogy hozzáadódnak ahhoz sok kicsi többihez, amelyet vagy egyszer megelégel :), mint én annak idején, félredobja, és elkezd cselekedni, vagy egyszer segít majd, amikor már ott jár.
Nekem a szavak, amiket éveken át hallottam, olyanok most, mint a lámpások az úton. Nem érdemes azt várni, hogy most történjen valami. Ezek a szavak kimennek az univerzumba és onnan jönnek vissza, amikor szükség lesz rájuk. Ha veszik őket, veszik, ha nem nem. De az már nem az én dolgom. 🙂
Namaszte
Három dolog határozza meg alapvetően
hogy hol vagyunk és mit tapasztalunk.
Az egyik a karma.
A második a szülőktől, családtól kapott mintarendszer.
A harmadik pedig a lélek fejlettsége, tudatossága.
A karma egészen addig megtartja az adott helyzetet, amíg a személyiséget meg nem tudja változtatni. Marika esetében az egó lerombolása már megtörtént, el kellene takarítani a romokat és nekiállni építkezni.
Itt jön képbe a tudatosság. Ő ott tart, hogy kívülről várja a megerősítést, jár-e neki más.
„Mindenért Engem okol mindenért Én vagyok a hibás. Már el is hinném ha a Barátaim nem lennének mellettem…”
Alapigazság, hogy ha ellentétesek a vélemények, a válasz minden esetben az IS!
Tehát oka-e Marika ennek a helyzetnek? Igen, pontosan 50%-ban, hiszen hiányzik az a belső alap, a lélek tudatossága, amire aztán építkezni lehetne. Tehát a barátok sem adnak jó tanácsot, ha minden rossz okozójának a férfit tüntetik fel.
Azért történik ez, mert Marikából hiányzik a belső erő és a tudás a változáshoz.
A megoldás az, hogy meg kell találni a belső bölcsességet, a saját belső erőnknek a forrását, a tiszta igazság hangját. Ezen kívül pedig fel kell építeni a stabil én-határokat, meddig szabhatja meg a másik ember az én létezésemet.
Ha valaki megélhetési félelemből beáldozta idáig magát, annak meg kell tanulni a megélhetést. Ha elszánja magát a belső munkára, akkor ki kell oldani a gyökér csakrás félelmeket, meg kell találnia a saját belső középpontját, plusz fel kell építenie és stabilizálni az én-határait.
Ehhez iránymutatást adhat elolvasni az okosságokat de szükség van elszántságra, lelki erőre és technikai tudásra is. Rengeteg módszer van amivel a folyamatot elő lehet segíteni.
Sima ügy!
Akkor csak: Ezt KELL megtenned, azt KELL megtalálnod, így KELL gondolkodnod, úgy KELL érezned, ezt KELL látnod, azt KELL felismerned, amazt KELL megtanulnod, itt KELL kioldani, ott KELL felépíteni, meg KELL tapasztalnod, szeretned KELL magad, stb.
Szóval azt gondolom, hogy a jó párkapcsolatra, – csakúgy, mint az érzelmeket érintő többi életterületre – se létezik jó recept. Mert az mindig olyan, amilyenné engeded, amilyenné teszed. Nem a másik, hanem TE!!!
Tény hogy túl sok a kell… 🙂
Be lehet helyettesíteni az érdemes szóval 🙂 Szerintem érdemes megtanulni, hogyan lehet jobbá tenni, amit eddig rosszul csinálnunk. Érdemes törekedni a tisztességre, a hűségre, a gerincességre.
Érdemes megtanulni, hogyan tartsuk el magunkat például, érdemes megtanulni, hogyan törődjünk jobban a gyerekünkkel. Érdemes megtanulni, hogyan adjuk meg a tiszteletet a szüleinknek, a volt társainknak, egyáltalán a másik embernek, legelsősorban pedig saját magunknak. Dehogy kell, ha nem vagy rá képes. Viszont érdemes rá törekedni.
Önismeret nélkül…
egy eljegyzésen, egy házasságon, és pár próbálkozáson vagyok túl…
A probléma, ami szerintem szinte mindenkinél igaz,az az hogy nem ismerjük önmagunkat. Ha nem ismerjük önmagunkat, azt se tudjuk mit szeretnénk, mit keresünk és mégis a másiktól várjuk hogy boldoggá tegyen minket.
Én minden kapcsolatomon érzem hogy feladtam magamat a másikért, az elején a szerelem miatt, később már megszokásból. Ez a feladás oda vezetett hogy boldog nem voltam, nem is kaptam semmit amit szerettem volna és a rengeteg elfojtásból sok-sok betegségem lett.
Hát, itt állok én 35 évesen, elváltan, gyerek nélkül, sok egészségügyi problémával….és próbálok rájönni mit is keresek, mit akarhatok még így, és hogy találok-e ehhez Társat?…
Önmagad tudásától függ minden!
Így van, ahogy írod. Önismeret nélkül nincs képben az ember a legfőbb dolgot, Önmagát illetően!
Mivel életünk minden pillanata, mozdulata rajtunk keresztül áramlik, így aki magát nem ismeri, az képtelen irányítani, képtelen jó döntést hozni a megfelelő pillanatban.
Olyan így élni, mintha egy olyan hajóval utaznál a viharos tengeren, amelyik kapitánya nem ismeri a hajója működését, de még a tengerét, sőt a viharét sem! Ugyan mire számíthatnak így? Jó esetben arra, hogy a hajótörést túlélik és a hibákból tanulva, legközelebb tudatosabban hajóznak majd az élet tengerén.
Önismeret nélkül…
egy eljegyzésen, egy házasságon, és pár próbálkozáson vagyok túl…
A probléma, ami szerintem szinte mindenkinél igaz,az az hogy nem ismerjük önmagunkat. Ha nem ismerjük önmagunkat, azt se tudjuk mit szeretnénk, mit keresünk és mégis a másiktól várjuk hogy boldoggá tegyen minket.
Én minden kapcsolatomon érzem hogy feladtam magamat a másikért, az elején a szerelem miatt, később már megszokásból. Ez a feladás oda vezetett hogy boldog nem voltam, nem is kaptam semmit amit szerettem volna és a rengeteg elfojtásból sok-sok betegségem lett.
Hát, itt állok én 35 évesen, elváltan, gyerek nélkül, sok egészségügyi problémával….és próbálok rájönni mit is keresek, mit akarhatok még így, és hogy találok-e ehhez Társat?…
Önmagad tudásától függ minden!
Így van, ahogy írod. Önismeret nélkül nincs képben az ember a legfőbb dolgot, Önmagát illetően!
Mivel életünk minden pillanata, mozdulata rajtunk keresztül áramlik, így aki magát nem ismeri, az képtelen irányítani, képtelen jó döntést hozni a megfelelő pillanatban.
Olyan így élni, mintha egy olyan hajóval utaznál a viharos tengeren, amelyik kapitánya nem ismeri a hajója működését, de még a tengerét, sőt a viharét sem! Ugyan mire számíthatnak így? Jó esetben arra, hogy a hajótörést túlélik és a hibákból tanulva, legközelebb tudatosabban hajóznak majd az élet tengerén.
Hol akadtam el a párkapcsolatban?
Mindig elakadok, és mindig ugyanúgy, ugyanott. Az elején minden szépen indul, ahogy az lenni szokás, és amint telik az idő, valahogy elmarad a férfi érdeklődése irántam. Hiába mindig „kedvére teszek”, szeretem, ahogy csak bírom. Aztán persze sohasem jön össze, mert kivétel nélkül elhagynak, egy Másik Nőért, aki izgalmasabb, szexibb, kisugárzóbb. És ez újabb frusztrált sebet hagy bennem, ami méginkább nehezíti az újrakezdést. És mindig ugyanazokat a hibákat követem el. Legbelül talán már el sem hiszem, hogy valaki mellettem is fog maradni.
Másik problémám, hogy mindig olyanokat vadászok ki, akiknek eleve nem tetszem IGAZÁN, és nem vagyok számukra elég fontos. Vagy olyanokba, akik nekem nem jönnek be!! Arról már nem is szólva, hogy nős emberek, vagy, akiknek van barátnőjük, tehát én nem vagyok egyes számú. Tehát olyan, ami nem MÉLTÓ!Jelenleg is egy olyan férfivel tartom a kapcsolatot, aki nős, és emellett még van 4-5 szerető párhuzamosan, és néha én is divatban vagyok nála 1-2 órára. Csak hát ez így nem jó. A sebek mélyek, és fájnak, az idő telik, és nem tudom hogyan lehet ebből
kimászni, hogy egyszer viszonzott, boldog párkapcsolatban találjam magamat. Azt gondolom, hogy „nem vagyok elég jó” a számukra, hogy úgysem tetszem nekik, a Másik Nőt biztosan jobban kedveli nálam.
Egyelőre magadnak sem kellesz, ezt tükrözik vissza a pasik
Kétségtelen, hogy a férfiakat az izgalmas, szexi nők jobban vonzzák, mint a kedvesek háziasszonyok. Ez ugyan olyan, mint ahogy a csajok a rossz fiúkra buknak, nem a jól neveltekre. Kezdheted innen is a megoldást, hozd ki magadból az izgalmas, csábító nőt és akkor ostromolni fognak a pasik. Azonban megtartani így sem fogod tudni Őket, mert a hiba mélyebben van!
A történeted tipikus „Nem kellek!”, „Nem vagyok elég jó!” – többnyire – gyerekkori mintából táplálkozik. Többnyire, mert leggyakrabban a gyerekkorban szedjük össze ezt az énképet (játszmát), aminek megéléséhez (bizonyításához) aztán újra meg újra bevonzzuk az arra megfelelő szereplőket. Amikor nem gyerekkorban, akkor pedig az előző életekben találjuk az okot, de ennek kifejtésébe most nem megyek bele.
A lényeg az, hogy van egy ilyen énképed, vagy esetleg egy kép a szüleid kapcsolatáról, amit újra meg újra lejátszol, de soha nem tanulsz belőle! Hiába az önigazolás, hogy elég jó vagy, hiába az önbizalom erősítő mantra, a vége csak mindig az, hogy nem kellesz!
Ezt kioldani csak úgy lehet, ha egyszer végre rendesen megéled, hogy nem kellesz (de aztán senkinek sem!!), majd pedig elfogadod ezt az állapotot.
Ne tévesszen meg az „egyszer”, ez nem ilyen könnyű feladat. Több körön keresztül fogsz eljutni oda, hogy képes leszel tudatosan beleengedni magadat ebbe a mély állapotba és nem összeroskadva, hanem az elengedésektől Önmagad lényegét megtalálva térsz majd vissza.
Mert mit is kell megtalálnod?
Leginkább azt, hogy nem attól vagy valaki, hogy kellesz a másiknak! Te egy tudatalatt működő tévedéstől hajtva arra használod a párkapcsolatot (de feltehetően más kapcsolatokat is), hogy bebizonyítsd saját létjogosultságodat, fontosságodat, értékességedet.
Miért másoktól akarod ezeket megkapni? Te nem tudod mindezt Önmagadról?
Természetesen nem.
Rá kell jönnöd arra, hogy Te magad miatt élsz, mert Te meg akartál születni és nem azért, mert a szüleid akartak is, meg nem is.
Rá kell ébredned arra is, hogy nem azért vagy értékes, mert kellesz a másiknak, hanem azért, mert valóban vannak benned értékek! – már amennyi van, hiszen még nem vagy abszolút értékes, vannak értéktelen részeid is.
De mindezeket leginkább az önmagad el nem fogadása hajtja, hogy nem fogadod el magad olyannak, amilyen vagy, nem szereted magad, nem rajongsz magadért!
Ezt viszont nem tudod odahazudni, vagy úgy tenni! Lépésről-lépésre kell mindezt az utat bejárnod, Önmagadban felfedezned.
Azt javaslom, indulj el az önmegismerés, önértékelés, önelfogadás útján az alapoktól kezdve és meglátod, a fentebb említett felismerések szépen beérnek majd.
Az élet tükröz:
Ha magadnak már kellesz, szereted, elfogadod magadat, akkor bevonzod azokat a partnereket, akiknek szintén kellesz, akik szeretnek, akik meg akarnak tartani, akiknek fontos vagy, számítasz!
Egyelőre magadnak sem kellessz…
Kedves Sanyi!
Már jó ideje gyűröm ezt a témát, de sajnos még messze nem tartok ott, ahol szeretnék.
Biztosan, mert akkor a „tükör” más lenne!
Köszönöm a válaszodat! – dolgozom tovább!
üdv, Klári
Hol akadtam el a párkapcsolatban?
Mindig elakadok, és mindig ugyanúgy, ugyanott. Az elején minden szépen indul, ahogy az lenni szokás, és amint telik az idő, valahogy elmarad a férfi érdeklődése irántam. Hiába mindig „kedvére teszek”, szeretem, ahogy csak bírom. Aztán persze sohasem jön össze, mert kivétel nélkül elhagynak, egy Másik Nőért, aki izgalmasabb, szexibb, kisugárzóbb. És ez újabb frusztrált sebet hagy bennem, ami méginkább nehezíti az újrakezdést. És mindig ugyanazokat a hibákat követem el. Legbelül talán már el sem hiszem, hogy valaki mellettem is fog maradni.
Másik problémám, hogy mindig olyanokat vadászok ki, akiknek eleve nem tetszem IGAZÁN, és nem vagyok számukra elég fontos. Vagy olyanokba, akik nekem nem jönnek be!! Arról már nem is szólva, hogy nős emberek, vagy, akiknek van barátnőjük, tehát én nem vagyok egyes számú. Tehát olyan, ami nem MÉLTÓ!Jelenleg is egy olyan férfivel tartom a kapcsolatot, aki nős, és emellett még van 4-5 szerető párhuzamosan, és néha én is divatban vagyok nála 1-2 órára. Csak hát ez így nem jó. A sebek mélyek, és fájnak, az idő telik, és nem tudom hogyan lehet ebből
kimászni, hogy egyszer viszonzott, boldog párkapcsolatban találjam magamat. Azt gondolom, hogy „nem vagyok elég jó” a számukra, hogy úgysem tetszem nekik, a Másik Nőt biztosan jobban kedveli nálam.
Egyelőre magadnak sem kellesz, ezt tükrözik vissza a pasik
Kétségtelen, hogy a férfiakat az izgalmas, szexi nők jobban vonzzák, mint a kedvesek háziasszonyok. Ez ugyan olyan, mint ahogy a csajok a rossz fiúkra buknak, nem a jól neveltekre. Kezdheted innen is a megoldást, hozd ki magadból az izgalmas, csábító nőt és akkor ostromolni fognak a pasik. Azonban megtartani így sem fogod tudni Őket, mert a hiba mélyebben van!
A történeted tipikus „Nem kellek!”, „Nem vagyok elég jó!” – többnyire – gyerekkori mintából táplálkozik. Többnyire, mert leggyakrabban a gyerekkorban szedjük össze ezt az énképet (játszmát), aminek megéléséhez (bizonyításához) aztán újra meg újra bevonzzuk az arra megfelelő szereplőket. Amikor nem gyerekkorban, akkor pedig az előző életekben találjuk az okot, de ennek kifejtésébe most nem megyek bele.
A lényeg az, hogy van egy ilyen énképed, vagy esetleg egy kép a szüleid kapcsolatáról, amit újra meg újra lejátszol, de soha nem tanulsz belőle! Hiába az önigazolás, hogy elég jó vagy, hiába az önbizalom erősítő mantra, a vége csak mindig az, hogy nem kellesz!
Ezt kioldani csak úgy lehet, ha egyszer végre rendesen megéled, hogy nem kellesz (de aztán senkinek sem!!), majd pedig elfogadod ezt az állapotot.
Ne tévesszen meg az „egyszer”, ez nem ilyen könnyű feladat. Több körön keresztül fogsz eljutni oda, hogy képes leszel tudatosan beleengedni magadat ebbe a mély állapotba és nem összeroskadva, hanem az elengedésektől Önmagad lényegét megtalálva térsz majd vissza.
Mert mit is kell megtalálnod?
Leginkább azt, hogy nem attól vagy valaki, hogy kellesz a másiknak! Te egy tudatalatt működő tévedéstől hajtva arra használod a párkapcsolatot (de feltehetően más kapcsolatokat is), hogy bebizonyítsd saját létjogosultságodat, fontosságodat, értékességedet.
Miért másoktól akarod ezeket megkapni? Te nem tudod mindezt Önmagadról?
Természetesen nem.
Rá kell jönnöd arra, hogy Te magad miatt élsz, mert Te meg akartál születni és nem azért, mert a szüleid akartak is, meg nem is.
Rá kell ébredned arra is, hogy nem azért vagy értékes, mert kellesz a másiknak, hanem azért, mert valóban vannak benned értékek! – már amennyi van, hiszen még nem vagy abszolút értékes, vannak értéktelen részeid is.
De mindezeket leginkább az önmagad el nem fogadása hajtja, hogy nem fogadod el magad olyannak, amilyen vagy, nem szereted magad, nem rajongsz magadért!
Ezt viszont nem tudod odahazudni, vagy úgy tenni! Lépésről-lépésre kell mindezt az utat bejárnod, Önmagadban felfedezned.
Azt javaslom, indulj el az önmegismerés, önértékelés, önelfogadás útján az alapoktól kezdve és meglátod, a fentebb említett felismerések szépen beérnek majd.
Az élet tükröz:
Ha magadnak már kellesz, szereted, elfogadod magadat, akkor bevonzod azokat a partnereket, akiknek szintén kellesz, akik szeretnek, akik meg akarnak tartani, akiknek fontos vagy, számítasz!
Egyelőre magadnak sem kellessz…
Kedves Sanyi!
Már jó ideje gyűröm ezt a témát, de sajnos még messze nem tartok ott, ahol szeretnék.
Biztosan, mert akkor a „tükör” más lenne!
Köszönöm a válaszodat! – dolgozom tovább!
üdv, Klári
Hát én már kipróbáltam sokféle variációt. Tudatlanul benne lenni
Hát én már kipróbáltam sokféle variációt. Tudatlanul benne lenni egy sémába, (házasság), és nem érteni, miért nem működik elég jól. Tudatlanul másoknak megfelelni próbálni, elhinni, hogy amit a jelen társadalom tud arról, hogy kellene boldognak lennem, annak működnie kell. 🙂 Robbantani, és más sémákat kipróbálni, a sémát okolni („azért nem voltam boldog, mert a házasság intézménye rossz” -típusú próbálkozások), próbálgatni más kapcsolódásokat, hogy megtalálhassam azt a formát, amit el tudok fogadni.
Belátni, hogy a két ember milyensége meghatároz egy kapcsolatot, és az is, melyik, mennyit akar, képes és tud fejlődni. Rájönni, hogy ez is, mint minden azon múlik, BELÜL mi van. Milyen vágyak, milyen félelmek, miről való tudás és nem tudás. Hogy itt is igaz, hogy nem az tesz boldoggá, a másik milyen, nem az, házasság vagy nem, elérem e amit akarok, amire vágyok, hogy milyen ideáim vannak arról hogyan tudnék boldog lenni… stb.
Ha elhiszem, hogy a boldogság mindig velem van, és alapvetően csak rajtam múlik, merem meglátni a valóságot, és elfogadni. Azt is, hogy milyen emberrel hozott össze a sorsom. Merek elengedni, amikor kell, és nem megerőszakolni a kapcsolatot, magam és a másikat. Merek befogadó és önátadó lenni, és nem várni érte semmit, mert ez önmagáért van, és az örömért, amit nyerek belőle. Merem látni a rosszat is, önmagamban és elkezdeni dolgozni rajta, és a másikban is és azt elengedni, de ugyanakkor és ott meghúzni a határaimat.
Ha elhiszem hogy az élet értem és a fejlődésemért van, nem akarom befolyásolni azt, ami rajtam múlik, és elfogadom, hogy bölcsebben tanít azzal, kit vonzok be, mint amit adott esetben elképzelnék magamnak. Hagyom, hogy tanítson. Arról, hogyan kell elfogadni és elengedni, önmagamról, arról, ki is vagyok, kivé akarok válni és ki az, aki valóban illik hozzám, csak még nem tudom, vagy nem hiszem el. Elfogadom az ajándékait, amiket emberek és kapcsolatok, örömek és tanulságok formájában kapok, hálás vagyok, azért ami sikerül, és újra kezdem, ami még nem.
Tapasztalataim miatt nem ítélkezem. Sem azok felett, akik házasságban élnek és boldogtalanok, sem azok felett, akik sok szeretőt tartanak. Sem azok felett akik félnek, sem azok felett akik azt hiszik valami másban van a kapcsolati boldogságuk titka, vagy valaki más az oka annak, hogy boldogtalanok.
Sem azok felett, akik árulják vagy árultatják magukat sem azok felett akik államilag törvényes kapcsolatban teszi ugyanezt.
Már nem keresek. Élek, elfogadok, tanulok. Már tudom, hogy semmitől sem függ az, hogy boldog vagyok e e kapcsolatban, sem attól, milyen formátumú kapcsolatban vagyok, sem attól, milyennek ismerem meg a másikat. Csak tőlem, és attól, mennyire tudok élni. Tudom, hogy mindegy milyen formáját választom a szerelmi kapcsolatnak, ha elég tudatos vagyok.
És tudom, érzem és érzékelem, ahogy haladok előre a tanulásomban, hogy egyszer, nem is sokára eljutok oda, hogy megtalálom azt, amit ebben az életemben hosszútávra választani fogok. És azt is, akit.
Namaszte
Hát én már kipróbáltam sokféle variációt. Tudatlanul benne lenni
Hát én már kipróbáltam sokféle variációt. Tudatlanul benne lenni egy sémába, (házasság), és nem érteni, miért nem működik elég jól. Tudatlanul másoknak megfelelni próbálni, elhinni, hogy amit a jelen társadalom tud arról, hogy kellene boldognak lennem, annak működnie kell. 🙂 Robbantani, és más sémákat kipróbálni, a sémát okolni („azért nem voltam boldog, mert a házasság intézménye rossz” -típusú próbálkozások), próbálgatni más kapcsolódásokat, hogy megtalálhassam azt a formát, amit el tudok fogadni.
Belátni, hogy a két ember milyensége meghatároz egy kapcsolatot, és az is, melyik, mennyit akar, képes és tud fejlődni. Rájönni, hogy ez is, mint minden azon múlik, BELÜL mi van. Milyen vágyak, milyen félelmek, miről való tudás és nem tudás. Hogy itt is igaz, hogy nem az tesz boldoggá, a másik milyen, nem az, házasság vagy nem, elérem e amit akarok, amire vágyok, hogy milyen ideáim vannak arról hogyan tudnék boldog lenni… stb.
Ha elhiszem, hogy a boldogság mindig velem van, és alapvetően csak rajtam múlik, merem meglátni a valóságot, és elfogadni. Azt is, hogy milyen emberrel hozott össze a sorsom. Merek elengedni, amikor kell, és nem megerőszakolni a kapcsolatot, magam és a másikat. Merek befogadó és önátadó lenni, és nem várni érte semmit, mert ez önmagáért van, és az örömért, amit nyerek belőle. Merem látni a rosszat is, önmagamban és elkezdeni dolgozni rajta, és a másikban is és azt elengedni, de ugyanakkor és ott meghúzni a határaimat.
Ha elhiszem hogy az élet értem és a fejlődésemért van, nem akarom befolyásolni azt, ami rajtam múlik, és elfogadom, hogy bölcsebben tanít azzal, kit vonzok be, mint amit adott esetben elképzelnék magamnak. Hagyom, hogy tanítson. Arról, hogyan kell elfogadni és elengedni, önmagamról, arról, ki is vagyok, kivé akarok válni és ki az, aki valóban illik hozzám, csak még nem tudom, vagy nem hiszem el. Elfogadom az ajándékait, amiket emberek és kapcsolatok, örömek és tanulságok formájában kapok, hálás vagyok, azért ami sikerül, és újra kezdem, ami még nem.
Tapasztalataim miatt nem ítélkezem. Sem azok felett, akik házasságban élnek és boldogtalanok, sem azok felett, akik sok szeretőt tartanak. Sem azok felett akik félnek, sem azok felett akik azt hiszik valami másban van a kapcsolati boldogságuk titka, vagy valaki más az oka annak, hogy boldogtalanok.
Sem azok felett, akik árulják vagy árultatják magukat sem azok felett akik államilag törvényes kapcsolatban teszi ugyanezt.
Már nem keresek. Élek, elfogadok, tanulok. Már tudom, hogy semmitől sem függ az, hogy boldog vagyok e e kapcsolatban, sem attól, milyen formátumú kapcsolatban vagyok, sem attól, milyennek ismerem meg a másikat. Csak tőlem, és attól, mennyire tudok élni. Tudom, hogy mindegy milyen formáját választom a szerelmi kapcsolatnak, ha elég tudatos vagyok.
És tudom, érzem és érzékelem, ahogy haladok előre a tanulásomban, hogy egyszer, nem is sokára eljutok oda, hogy megtalálom azt, amit ebben az életemben hosszútávra választani fogok. És azt is, akit.
Namaszte
Furcsa álom
Gyerekkoromban volt egy furcsa álmom. Reggel volt, egy teljesen idegen helyen voltam. A környezet nagyon szép volt, ápolt gyep, öreg fák, kőút, a szélén patkával. Sok autót láttam, és kerestem valakit. Megtaláltam az egyik autóban, egy fiatal férfi volt, az arcára nem emlékszem. Az autó hátsó ülésén ült, és egy tányérsapkás sofőr vezette a kocsit. Az esküvőjére ment. Elé álltam és azt mondtam neki, hogy ezt nem teheti. Visszakérdezett: miért? A válasz nagyon mélyről jött belőlem; mert engem kell feleségül venned. Mintha születésünk előtt megállapodtunk volna abban, hogy összeházasodunk, azért mert szerettük egymást. Ezen annyira meglepődtem, hogy ki sem mondtam, de ő válaszolt. El kezdte sorolni, hogy miért nem mondhatja le az esküvőt. Az elsődleges érve az volt, hogy nagyon sok olyan embert megbántana, akit szeret, és akik őt is szeretik. Nem csak a menyasszonyra gondolt, hanem a családjára is. A sofőr azt gondolta, hogy magában beszél és bepánikolt az esküvő előtt, próbálja magát meggyőzni, hogy miért is nősül meg. Fájó szívvel ugyan de elfogadtam a döntését.
Látni akartam a menyasszonyt. Szép volt, és tudtam, hogy nagyon szerelmes. Ez megnyugtatott. Legalább jó kezekben lesz.
Ezután felébredtem és sírtam. Még három napig sírtam, amikor nem látott senki. Azután arra gondoltam, hogy abba kellene ezt hagynom, mert ha véletlen meglátnak, és megkérdezik, hogy miért sírok, akkor mit fogok mondani. Nem mondhatom meg az igazat, mert bolondnak néznének, és ha bele gondolok igazuk is lenne, mert egy bolond álom miatt borulok ki ennyire.
A férjemet úgy választottam ki, hogy apát kerestem a születendő fiamnak, és bementem a moziba akkor amikor a legtöbben voltak, (ez még a videó előtti korszak volt, amikor a fiatalok moziba jártak) és kiválasztottam azt aki a legjobb genetikával rendelkezett. Egy év múlva összejöttünk, házasság gyerek (fiú) és persze válás lett a vége. Utána is próbálkoztam, de úgy éreztem mindig, hogy fényévekre vagyok az igazitól. Utána hagytam, hogy anyám válasszon helyettem. Gyorsan kiderült, hogy rossz választás, ezt anyám is belátta, de nehéz volt tőle megválni, mert nagyon jó volt az ágyban.
Utána találkoztam valakivel aki nagyon emlékeztetett az édesapámra, gondoltam talán Ő az. Mások jóképűnek mondják, de nekem nem tetszett soha. Inteligensnek tűnt, mert keveset beszélt, de később kiderült, hogy nem így van. Láttam róla egy gyerekkori fotót, és gyönyörű kisbaba volt, ezért úgy döntöttem, hogy ő lesz a lányom apja. Így is lett, de lelépett amikor terhes lettem. Elegem lett a párkapcsolatokból egy időre, úgy hogy magányos korszak következett. Ebben az időben is volt egy furcsa álmom. Egy nagyon jóképű férfi jött hozzám, akiről tudtam, hogy szeretők voltunk. Nagyon megörültünk egymásnak, és rámfeküdt, úgy hogy a lábát a lábamra tette, a kezét a kezemre, a fejét a fejemre. Furcsa póz, de ez a testtartás állt legközelebb ahhoz, hogy eggyé váljunk. Nagyon jó érzés volt, a teljesség érzése, amikor semmi nem hiányzik, de a legfurcsább az volt, hogy egyikünk sem érzett szexuális vágyat. Nagyon boldogító és intim volt ez a találkozás, és megtanított arra, hogy nem kell szex az intimitáshoz. Felállt és elment, és tudtam, hogy nagyon sokáig nem jön vissza.
Most a fiam tizenhét, a lányom hat éves, és ismét furcsa dolog történt velem. Beleszetettem valakibe interneten keresztül, úgy, hogy ő nem is ismer engem. Sajnos nős, és ezért nem is akarom, hogy megismerjen.
Furcsa álom
Gyerekkoromban volt egy furcsa álmom. Reggel volt, egy teljesen idegen helyen voltam. A környezet nagyon szép volt, ápolt gyep, öreg fák, kőút, a szélén patkával. Sok autót láttam, és kerestem valakit. Megtaláltam az egyik autóban, egy fiatal férfi volt, az arcára nem emlékszem. Az autó hátsó ülésén ült, és egy tányérsapkás sofőr vezette a kocsit. Az esküvőjére ment. Elé álltam és azt mondtam neki, hogy ezt nem teheti. Visszakérdezett: miért? A válasz nagyon mélyről jött belőlem; mert engem kell feleségül venned. Mintha születésünk előtt megállapodtunk volna abban, hogy összeházasodunk, azért mert szerettük egymást. Ezen annyira meglepődtem, hogy ki sem mondtam, de ő válaszolt. El kezdte sorolni, hogy miért nem mondhatja le az esküvőt. Az elsődleges érve az volt, hogy nagyon sok olyan embert megbántana, akit szeret, és akik őt is szeretik. Nem csak a menyasszonyra gondolt, hanem a családjára is. A sofőr azt gondolta, hogy magában beszél és bepánikolt az esküvő előtt, próbálja magát meggyőzni, hogy miért is nősül meg. Fájó szívvel ugyan de elfogadtam a döntését.
Látni akartam a menyasszonyt. Szép volt, és tudtam, hogy nagyon szerelmes. Ez megnyugtatott. Legalább jó kezekben lesz.
Ezután felébredtem és sírtam. Még három napig sírtam, amikor nem látott senki. Azután arra gondoltam, hogy abba kellene ezt hagynom, mert ha véletlen meglátnak, és megkérdezik, hogy miért sírok, akkor mit fogok mondani. Nem mondhatom meg az igazat, mert bolondnak néznének, és ha bele gondolok igazuk is lenne, mert egy bolond álom miatt borulok ki ennyire.
A férjemet úgy választottam ki, hogy apát kerestem a születendő fiamnak, és bementem a moziba akkor amikor a legtöbben voltak, (ez még a videó előtti korszak volt, amikor a fiatalok moziba jártak) és kiválasztottam azt aki a legjobb genetikával rendelkezett. Egy év múlva összejöttünk, házasság gyerek (fiú) és persze válás lett a vége. Utána is próbálkoztam, de úgy éreztem mindig, hogy fényévekre vagyok az igazitól. Utána hagytam, hogy anyám válasszon helyettem. Gyorsan kiderült, hogy rossz választás, ezt anyám is belátta, de nehéz volt tőle megválni, mert nagyon jó volt az ágyban.
Utána találkoztam valakivel aki nagyon emlékeztetett az édesapámra, gondoltam talán Ő az. Mások jóképűnek mondják, de nekem nem tetszett soha. Inteligensnek tűnt, mert keveset beszélt, de később kiderült, hogy nem így van. Láttam róla egy gyerekkori fotót, és gyönyörű kisbaba volt, ezért úgy döntöttem, hogy ő lesz a lányom apja. Így is lett, de lelépett amikor terhes lettem. Elegem lett a párkapcsolatokból egy időre, úgy hogy magányos korszak következett. Ebben az időben is volt egy furcsa álmom. Egy nagyon jóképű férfi jött hozzám, akiről tudtam, hogy szeretők voltunk. Nagyon megörültünk egymásnak, és rámfeküdt, úgy hogy a lábát a lábamra tette, a kezét a kezemre, a fejét a fejemre. Furcsa póz, de ez a testtartás állt legközelebb ahhoz, hogy eggyé váljunk. Nagyon jó érzés volt, a teljesség érzése, amikor semmi nem hiányzik, de a legfurcsább az volt, hogy egyikünk sem érzett szexuális vágyat. Nagyon boldogító és intim volt ez a találkozás, és megtanított arra, hogy nem kell szex az intimitáshoz. Felállt és elment, és tudtam, hogy nagyon sokáig nem jön vissza.
Most a fiam tizenhét, a lányom hat éves, és ismét furcsa dolog történt velem. Beleszetettem valakibe interneten keresztül, úgy, hogy ő nem is ismer engem. Sajnos nős, és ezért nem is akarom, hogy megismerjen.
Börtön
Nos… Teljesen átérzem ezt a helyzetet, amit most leírtatok. Csak sajnos miközben minden ismerősnek körülöttem a kapcsolata rendeződni látszik az enyém nem javul semerre. Már nem is számolom hány éve vagyunk együtt, talán 4 vagy 5… Eleinte minden jól indult, csak aztán szép lassan elromlottak a dolgok. Nálunk leginkább az intimitás megvonásával kezdődött minden. Először csak érthető kifogások… anyuka a másik szobában… költözzünk el, sok a munka, majd ha kevesebb lesz, nem elég az albérlet, lakás kell… Aztán ahogy minden megvolt, természetesen sok hitellel és kötöttségekkel még mindig nem változott semmi. Gyűlöltem magam. Minden az én hibám. Undorító vagyok és nem vagyok elég jó… Aztán szép lassan kiderült, hogy más igenis szeretne velem lenni, de hiába minden mert ott a lakás, a munka ami köt és nem mehetek el, mert az anyagiak nem engedik. Így, aki akart is velem lenni, inkább tovább ment…
Nem szeretjük már egymást ezt tudjuk, de kiút nincs, mert a munkahelyem nem merem otthagyni és az adósságok ahelyett, hogy csökkennének csak halmozódnak. Ő neki ez így tökéletesen megfelel, az meg, hogy nekem nem azt ő sajnálja, de nem tud mit csinálni… Marad a vergődés, a tanácstalanság, az önutálat… Azt hiszem a megoldás az elköltözés lenne, csak éppen lehetőséget nem látok rá… Addig pedig maradok a börtönömben.
Amíg úgy gondolkozol, hogy az anyagiak
határozzák meg az életed, a lehetőségeidet, addig materialista vagy. A valóságban viszont a gondolatainkkal teremtjük meg a saját világunkat, amibe az érzéseink teszik bele a megélt minőséget. Megteremted a saját börtönödet, ahol aztán szépen utálhatod saját magad.
Ha valaki képes arra, hogy szeresse saját magát és elfogadja saját magát, aki hisz a saját erejében, az megteremti magának a lehetőségeket a változtatásra.
Az adósságaid nőnek, mert a problémára helyezed a figyelmedet. A megoldás centrikus gondolkodás azt jelenti, elkezdem keresni a megoldásokat. Ha utálod az adósságaidat, akkor a hiány is utálni fog téged, növeszted folyamatosan.
Változz meg belül!
Ha félsz, oldd fel a félelmeidet!
Ha utálod magad, tanuld meg elfogadni és szeretni magad!
Ha szeretem magam a külső világom is megváltozik, a világ szeretni fog engem. Meg kell nyílni a jó befogadására, Te a kifogások és a mellőzések elfogadására vagy nyitott.
A párkapcsolatban pontosan azt kapjuk a partnerünktől, amire belül programozva vagyunk, mi jár nekünk, mit gondolunk magunkról, mennyit érünk.
A legerősebb kötelék tapasztalataim szerint az, amit a gyerekkori sérülés hoz létre és tart életben. Feldolgozatlanul maradt harag, fájdalom, szégyen, meg nem értés, elutasítás, szeretet hiány amit a belső gyermekünk kétségbeesetten szeretne végre letenni. A bevonzott partner vagy akit képtelenek vagyunk elengedni rámutat a bennünk meglévő diszharmóniára, minél durvább a játszma, annál koraibb a gyerekkori sérülés.
Meg kell tanulnod tehát a félelem oldását és a személyiséged szeretetének a technikáját. Véleményem szerint tévedés az, hogy nem tudnál megállni a lábadon. Honnan tudod, hiszen nem próbáltad.
A szívcsakra mélyén ott a szeretet és az elfogadás ereje. Ha feldolgozod a gátlásokat, sérüléseket, a hiányok betölthetők a saját forrásból. A gyerekkori minták, ahol azt láttad, az ilyen életet el kell fogadni, mert ennél nem érdemelsz jobbat, átdolgozhatóak.
A jó befogadását, a minőségi életet tanulni kell annak, akinek erre nincs tapasztalata. Az, hogy mekkora a lelki erő mögötte, még elképzelni sem tudod. A belső erődet ugyanis felemészti az a harc, amivel a személyiséged egyik része támadja és bekorlátozza a másikat, és viszont, az egyik szeretné a változást és meg akarja élni a vágyait a másik pedig fél és kapaszkodik.
Első lépésben el kell fogadni, hogy vagy egy részed, aki önbizalom hiányos és fél. Helyére kell tenni alapos és kitartó munkával az önértékelésedet. Hiszen a külvilág már visszajelezte, ha hinnél magadban, kaphatnál ennél sokkal jobbat is.
A személyiség negatív, fejletlen, beteg, sérült részeinek az elfogadása, tudatosságba emelése a kulcs a változáshoz, a jó befogadásához, az én-erő kibontásához.
Az elfogadás az egyik legnehezebb technika, ugyanis a szív teljes megnyitása nélkül nem működik. Az elfogadás teljesen a helyére teszi az adott tényt, leválik róla minden pozitív vagy negatív, egóból származó címke. Az maga a valóság, nem téveszme rendszer és nem hiedelem világ. Biztos alappá tud válni, amivel aztán lehet kezdeni valamit, felépíteni a személyiségedet egy sokkal tudatosabb szinten.
Bemutatkozás
Üdvözlök mindenkit, véletlenül bukkantam erre az oldalra. A harag és feloldása témáben kerestem írásokat és így találtam Rátok. Beleolvastam a témáitokba és azonnal regisztráltam. Már nem is a keresett téma volt fontos, hanem a Ti írásaitok. Mindig foglalkoztattak engem is ezek a gondolatok amikről Ti írtok. Szeretnék közétek tartozni, sok gondolatot elolvasni és ha valaki ajánlana könyveket egy kezdő ” kereső” számára, megköszönném.
Üdv: Csák Ili
Szia Ili
Üdv az oldalon. A kezdőként ajánlanám neked az oldal gazdájától, Huszti Sanyitól az ingyenesen letölthető előadásokat az őszinteség, felelősség vállalás témakörben.
Ez az önismeret alapja.
Itt az oldalon megtalálod:
onmegvalositas.hu/cikk/oszinteseg
A harag és más érzelmi-indulati témakörben ajánlanám Bradshaw: Vissza önmagunkhoz című művét, ahol a bennünk élő gyermek indulatairól, azok keletkezésének okairól és a megoldásokról olvashatsz.
Alap mű, ami nélkül kapcsolatainkat rendbe hozni nagyon nehéz Eric Berne: Emberi játszmák című könyve.
Börtön
Nos… Teljesen átérzem ezt a helyzetet, amit most leírtatok. Csak sajnos miközben minden ismerősnek körülöttem a kapcsolata rendeződni látszik az enyém nem javul semerre. Már nem is számolom hány éve vagyunk együtt, talán 4 vagy 5… Eleinte minden jól indult, csak aztán szép lassan elromlottak a dolgok. Nálunk leginkább az intimitás megvonásával kezdődött minden. Először csak érthető kifogások… anyuka a másik szobában… költözzünk el, sok a munka, majd ha kevesebb lesz, nem elég az albérlet, lakás kell… Aztán ahogy minden megvolt, természetesen sok hitellel és kötöttségekkel még mindig nem változott semmi. Gyűlöltem magam. Minden az én hibám. Undorító vagyok és nem vagyok elég jó… Aztán szép lassan kiderült, hogy más igenis szeretne velem lenni, de hiába minden mert ott a lakás, a munka ami köt és nem mehetek el, mert az anyagiak nem engedik. Így, aki akart is velem lenni, inkább tovább ment…
Nem szeretjük már egymást ezt tudjuk, de kiút nincs, mert a munkahelyem nem merem otthagyni és az adósságok ahelyett, hogy csökkennének csak halmozódnak. Ő neki ez így tökéletesen megfelel, az meg, hogy nekem nem azt ő sajnálja, de nem tud mit csinálni… Marad a vergődés, a tanácstalanság, az önutálat… Azt hiszem a megoldás az elköltözés lenne, csak éppen lehetőséget nem látok rá… Addig pedig maradok a börtönömben.
Amíg úgy gondolkozol, hogy az anyagiak
határozzák meg az életed, a lehetőségeidet, addig materialista vagy. A valóságban viszont a gondolatainkkal teremtjük meg a saját világunkat, amibe az érzéseink teszik bele a megélt minőséget. Megteremted a saját börtönödet, ahol aztán szépen utálhatod saját magad.
Ha valaki képes arra, hogy szeresse saját magát és elfogadja saját magát, aki hisz a saját erejében, az megteremti magának a lehetőségeket a változtatásra.
Az adósságaid nőnek, mert a problémára helyezed a figyelmedet. A megoldás centrikus gondolkodás azt jelenti, elkezdem keresni a megoldásokat. Ha utálod az adósságaidat, akkor a hiány is utálni fog téged, növeszted folyamatosan.
Változz meg belül!
Ha félsz, oldd fel a félelmeidet!
Ha utálod magad, tanuld meg elfogadni és szeretni magad!
Ha szeretem magam a külső világom is megváltozik, a világ szeretni fog engem. Meg kell nyílni a jó befogadására, Te a kifogások és a mellőzések elfogadására vagy nyitott.
A párkapcsolatban pontosan azt kapjuk a partnerünktől, amire belül programozva vagyunk, mi jár nekünk, mit gondolunk magunkról, mennyit érünk.
A legerősebb kötelék tapasztalataim szerint az, amit a gyerekkori sérülés hoz létre és tart életben. Feldolgozatlanul maradt harag, fájdalom, szégyen, meg nem értés, elutasítás, szeretet hiány amit a belső gyermekünk kétségbeesetten szeretne végre letenni. A bevonzott partner vagy akit képtelenek vagyunk elengedni rámutat a bennünk meglévő diszharmóniára, minél durvább a játszma, annál koraibb a gyerekkori sérülés.
Meg kell tanulnod tehát a félelem oldását és a személyiséged szeretetének a technikáját. Véleményem szerint tévedés az, hogy nem tudnál megállni a lábadon. Honnan tudod, hiszen nem próbáltad.
A szívcsakra mélyén ott a szeretet és az elfogadás ereje. Ha feldolgozod a gátlásokat, sérüléseket, a hiányok betölthetők a saját forrásból. A gyerekkori minták, ahol azt láttad, az ilyen életet el kell fogadni, mert ennél nem érdemelsz jobbat, átdolgozhatóak.
A jó befogadását, a minőségi életet tanulni kell annak, akinek erre nincs tapasztalata. Az, hogy mekkora a lelki erő mögötte, még elképzelni sem tudod. A belső erődet ugyanis felemészti az a harc, amivel a személyiséged egyik része támadja és bekorlátozza a másikat, és viszont, az egyik szeretné a változást és meg akarja élni a vágyait a másik pedig fél és kapaszkodik.
Első lépésben el kell fogadni, hogy vagy egy részed, aki önbizalom hiányos és fél. Helyére kell tenni alapos és kitartó munkával az önértékelésedet. Hiszen a külvilág már visszajelezte, ha hinnél magadban, kaphatnál ennél sokkal jobbat is.
A személyiség negatív, fejletlen, beteg, sérült részeinek az elfogadása, tudatosságba emelése a kulcs a változáshoz, a jó befogadásához, az én-erő kibontásához.
Az elfogadás az egyik legnehezebb technika, ugyanis a szív teljes megnyitása nélkül nem működik. Az elfogadás teljesen a helyére teszi az adott tényt, leválik róla minden pozitív vagy negatív, egóból származó címke. Az maga a valóság, nem téveszme rendszer és nem hiedelem világ. Biztos alappá tud válni, amivel aztán lehet kezdeni valamit, felépíteni a személyiségedet egy sokkal tudatosabb szinten.
Bemutatkozás
Üdvözlök mindenkit, véletlenül bukkantam erre az oldalra. A harag és feloldása témáben kerestem írásokat és így találtam Rátok. Beleolvastam a témáitokba és azonnal regisztráltam. Már nem is a keresett téma volt fontos, hanem a Ti írásaitok. Mindig foglalkoztattak engem is ezek a gondolatok amikről Ti írtok. Szeretnék közétek tartozni, sok gondolatot elolvasni és ha valaki ajánlana könyveket egy kezdő ” kereső” számára, megköszönném.
Üdv: Csák Ili
Szia Ili
Üdv az oldalon. A kezdőként ajánlanám neked az oldal gazdájától, Huszti Sanyitól az ingyenesen letölthető előadásokat az őszinteség, felelősség vállalás témakörben.
Ez az önismeret alapja.
Itt az oldalon megtalálod:
onmegvalositas.hu/cikk/oszinteseg
A harag és más érzelmi-indulati témakörben ajánlanám Bradshaw: Vissza önmagunkhoz című művét, ahol a bennünk élő gyermek indulatairól, azok keletkezésének okairól és a megoldásokról olvashatsz.
Alap mű, ami nélkül kapcsolatainkat rendbe hozni nagyon nehéz Eric Berne: Emberi játszmák című könyve.
A tudat hatalma 🙂 És a hozzáállásé…. 🙂 Íme:
Azt vonzod be, akit akarsz, akire vágysz és ahova elértél. Nincsenek véletlenek.
És máris: megjelent valaki 🙂 Nagyon jól érzem magam vele. Nagyon sok mindenen ment keresztül amin én is. Nagyon sok a szinkronicitás 🙂 És nagyon érdekel engem. És boldog vagyok, máshogy vagyok benne.
Nagyon jó kipróbálni magam. Várni, amikor türelmetlen vagyok :), elengedni, amikor követelni akarok. 🙂 Játszani, amikor túl komolyan venném. 🙂 Újra kislánynak lenni, de ébernek. Minden mozdulatnál, minden jónál és rossznál érezni, hogy bármi történik, többé soha nem leszek boldogtalanná, mert többé nem veszítem el magam: Tehát csak jó lehet. Ha máshogy alakul, mint ahogy elképzelem, azért. Ha úgy alakul, azért. Mint egy izgalmas, élettel teli film! Nagyon szép az egész. Nyugodt.
És érti. Érti, miről beszélek. 🙂 Lehet, hogy találkoztam egy férfival, aki már felnőtt? 🙂 Aki nem akarja odaadni azt a helyet a szívében, ami csak Istené? És tőlem sem várja ezt? Majd meglátjuk. De már eddig is megérte. 🙂
Minden nap egy új nap. Tanítom magam. És tanít az Élet. Ez a leggyönyörűbb dolog. Meglátni a dolgok mögött ezt. A boldogság ott van. Nem a dolgok által. És így már nem kell függenem. Micsoda szabadság!! 🙂
Namaszte
A tudat hatalma 🙂 És a hozzáállásé…. 🙂 Íme:
Azt vonzod be, akit akarsz, akire vágysz és ahova elértél. Nincsenek véletlenek.
És máris: megjelent valaki 🙂 Nagyon jól érzem magam vele. Nagyon sok mindenen ment keresztül amin én is. Nagyon sok a szinkronicitás 🙂 És nagyon érdekel engem. És boldog vagyok, máshogy vagyok benne.
Nagyon jó kipróbálni magam. Várni, amikor türelmetlen vagyok :), elengedni, amikor követelni akarok. 🙂 Játszani, amikor túl komolyan venném. 🙂 Újra kislánynak lenni, de ébernek. Minden mozdulatnál, minden jónál és rossznál érezni, hogy bármi történik, többé soha nem leszek boldogtalanná, mert többé nem veszítem el magam: Tehát csak jó lehet. Ha máshogy alakul, mint ahogy elképzelem, azért. Ha úgy alakul, azért. Mint egy izgalmas, élettel teli film! Nagyon szép az egész. Nyugodt.
És érti. Érti, miről beszélek. 🙂 Lehet, hogy találkoztam egy férfival, aki már felnőtt? 🙂 Aki nem akarja odaadni azt a helyet a szívében, ami csak Istené? És tőlem sem várja ezt? Majd meglátjuk. De már eddig is megérte. 🙂
Minden nap egy új nap. Tanítom magam. És tanít az Élet. Ez a leggyönyörűbb dolog. Meglátni a dolgok mögött ezt. A boldogság ott van. Nem a dolgok által. És így már nem kell függenem. Micsoda szabadság!! 🙂
Namaszte
Tényleg létezik?
Ott akadtam el, hogy nem hallgattam a belső hangomra és belementem egy olyan kapcsolatba, amiben az erőm elveszik és teljesen felőröl az egész. Fogalmam sincs ezt hogyan hozhatnám helyre magamban. Mi lenne a megoldás, amivel nem megyek bele ezek után is ugyanilyen értelmetlen és fárasztó kapcsolatokba? Kiszolgáltatott és tanácstalan vagyok. Úgy érzem nincs erőm a változtatáshoz. Inkább választom a biztos rosszat, pedig minden vágyam fejest ugrani az ismeretlenbe. Miért nem teszem meg? Miért cipelek egy másik embert is magamon? Végigcsináltam a Vonzás Hatalma munkafüzetet és úgy éreztem ez vagyok Én. Tele voltam élettel és lelkesedéssel és energiával az életemmel kapcsolatban. Mégis abbahagytam ezt is, mint oly sok mást, ami változást hozhat. Most megint várok, pedig tudom, hogy a megoldás bennem van, valahogy mégis elhitetem magammal, hogy kell valami, mert egyedül nem megy. Legyen az egy Tanító, egy Társ, valaki, vagy valami külső dolog. Ez egy is 1000 szer megfutott kör már, mert egyik sem adhatja meg a megoldást, csak utat mutathat és feltöltheti a lelkemet, de lépnem Nekem kell…. mégsem teszem meg. A szakadék szélén állok és nem merek elrugaszkodni, pedig ha megtenném kinyílna a szárnyam és Én is repülhetnék, ahogy mindig is tudtam, hogy ez az utam. Csak azt tudnám mire várok még? Ez a nagy kérdés. A szüleim, a nagyszüleim leélték az életüket, de Én élni akarom. Nekem is pereg az idő homokja. Mire gondolok majd öregen vissza? A sok küzdelemre és szenvedésre, ami csak boldogtalanságot szült a szívemben, hogy csinálhattam volna másképpen is; bárcsak újra ott lehetnék, 25 éves lehetnék.
Azért akadtam el szerintem, mert nem merem felvállalni a vágyaimat és elfogadni azt, amire hivatott vagyok. Szerintem, ha megtöröm az ego köröket felszabadítom Önmagam és akkor ki is jelenthetem, hogy létezik boldog párkapcsolat….
Csak dobáld el bátran amit úgy érzel, el kell dobálnod. Ami
Csak dobáld el bátran amit úgy érzel, el kell dobálnod. Ami hozzád tartozik, visszajön. Még nem tettél elég gyakorlatra szert a dolgok kidobálásában. Élni nem lehet a sok kacat között. Bízni kell benne, hogy új dolgokat, érdekes, hasznos, még tanulságosabb dolgokat találsz. És nem foglalkozni azzal, mit fizetsz meg érte, mert bármi is az, kevesebb, mint az Életed. Csak menj. És mondd a nemeket. Ez se jó! Ez sem elég jó! Jobb kell!
Namaszte
A félelem oka a legtöbb esetben a következő
még ennyit sem fogok kapni.
Minden emberben van egy meghatározó minta, hogy mennyit kap és ezért mennyit kell adnia.
A másikat a hátán cipelő ember mintája az, hogy sokat adok és morzsákat kapok. Mivel a morzsákkal jóllakni nem lehet, a mintája alapján meghozza a döntést, akkor még többet adok. Egészen addig, amíg érzi, ennél többet már képtelen vagyok kifacsarni magamból, de még mindig éhezem!
A megoldás megváltoztatni az adok-kapok mintarendszert, vagyis megnyílni a jó befogadására és meghúzni a határt mennyi energiát adok a sajátomból. Hiszen ha nem kapok vissza figyelmet, szeretet és törődést, kifáradok és kiégek. Ehhez először fel kell oldani a félelmet a maradék morzsák elvesztésére vonatkozóan. Utána pedig meditációban meg kell találni a hiányzó jó belső forrását és kifeszíteni az egót, megnyílni a befogadásra. Beépülhet a mintába a múltbeli bűntudatok miatti vezeklési kényszer, a túlzott felelősség vállalás és sok esetben az ok az előző életből áthozott élet vagy halál helyzet, aminek a megoldatlanságát visszük tovább.
Az önsorsrontó minták okait a meditációk teljes tisztaságban mutatják meg. A gyökér okok kioldásával az új életminőségek elérhetővé válnak, elkezdődhet maga az Élet.
tényleg létezik!
Kedves Azték!
Az veszi el az erődet, és az őröl fel, hogy magadra kényszerítessz valamit, amivel amúgy nem értessz egyet.
Ez önmagad totális elnyomása!
Szabadíts fel magadat és tiszteld magadat annyira, hogy csak olyasmit adsz önmagadnak, a lehető legjobbat, amit megérdemelsz.
Amikor hasonló cipőben bártam – mármint kapcsolaton kívül szenvedtettem magamat – akkor barátaim azt mondták, hogy számtalan sokszor mondjam magamnak, hogy „Engedem, hogy jó legyen!!!”
Ez eleinte erős ellenállást váltott ki belőlem, még sírtam is a belső ellenállás és a mondat megütközése miatt, majd egyre inkább elfogadtam a mondatból számomra sugárzott igazságot. Ez után sikerült valóban közel engedni önmagamhoz az élet jó dolgait: jó párkapcsolat, elégséges pénzforrás. Mostanában ha fennakadásaim vannak már csak azt mondom, hogy „Engedem, hogy nagyon jó legyen!!!” S ez az önmagamnak adott engedély segít abban, hogy teremtő képzelettel bevonzzam a számomra fontosnak tartott dolgokat.
Kedves Azték és Kedves Blogolós Társaim! Engedjétek meg magatoknak, hogy jó legyen, hogy az élet minden jót elhozhasson az életetekbe, hisz ennek megtapasztalására születtünk ide.
Tényleg létezik?
Ott akadtam el, hogy nem hallgattam a belső hangomra és belementem egy olyan kapcsolatba, amiben az erőm elveszik és teljesen felőröl az egész. Fogalmam sincs ezt hogyan hozhatnám helyre magamban. Mi lenne a megoldás, amivel nem megyek bele ezek után is ugyanilyen értelmetlen és fárasztó kapcsolatokba? Kiszolgáltatott és tanácstalan vagyok. Úgy érzem nincs erőm a változtatáshoz. Inkább választom a biztos rosszat, pedig minden vágyam fejest ugrani az ismeretlenbe. Miért nem teszem meg? Miért cipelek egy másik embert is magamon? Végigcsináltam a Vonzás Hatalma munkafüzetet és úgy éreztem ez vagyok Én. Tele voltam élettel és lelkesedéssel és energiával az életemmel kapcsolatban. Mégis abbahagytam ezt is, mint oly sok mást, ami változást hozhat. Most megint várok, pedig tudom, hogy a megoldás bennem van, valahogy mégis elhitetem magammal, hogy kell valami, mert egyedül nem megy. Legyen az egy Tanító, egy Társ, valaki, vagy valami külső dolog. Ez egy is 1000 szer megfutott kör már, mert egyik sem adhatja meg a megoldást, csak utat mutathat és feltöltheti a lelkemet, de lépnem Nekem kell…. mégsem teszem meg. A szakadék szélén állok és nem merek elrugaszkodni, pedig ha megtenném kinyílna a szárnyam és Én is repülhetnék, ahogy mindig is tudtam, hogy ez az utam. Csak azt tudnám mire várok még? Ez a nagy kérdés. A szüleim, a nagyszüleim leélték az életüket, de Én élni akarom. Nekem is pereg az idő homokja. Mire gondolok majd öregen vissza? A sok küzdelemre és szenvedésre, ami csak boldogtalanságot szült a szívemben, hogy csinálhattam volna másképpen is; bárcsak újra ott lehetnék, 25 éves lehetnék.
Azért akadtam el szerintem, mert nem merem felvállalni a vágyaimat és elfogadni azt, amire hivatott vagyok. Szerintem, ha megtöröm az ego köröket felszabadítom Önmagam és akkor ki is jelenthetem, hogy létezik boldog párkapcsolat….
Csak dobáld el bátran amit úgy érzel, el kell dobálnod. Ami
Csak dobáld el bátran amit úgy érzel, el kell dobálnod. Ami hozzád tartozik, visszajön. Még nem tettél elég gyakorlatra szert a dolgok kidobálásában. Élni nem lehet a sok kacat között. Bízni kell benne, hogy új dolgokat, érdekes, hasznos, még tanulságosabb dolgokat találsz. És nem foglalkozni azzal, mit fizetsz meg érte, mert bármi is az, kevesebb, mint az Életed. Csak menj. És mondd a nemeket. Ez se jó! Ez sem elég jó! Jobb kell!
Namaszte
A félelem oka a legtöbb esetben a következő
még ennyit sem fogok kapni.
Minden emberben van egy meghatározó minta, hogy mennyit kap és ezért mennyit kell adnia.
A másikat a hátán cipelő ember mintája az, hogy sokat adok és morzsákat kapok. Mivel a morzsákkal jóllakni nem lehet, a mintája alapján meghozza a döntést, akkor még többet adok. Egészen addig, amíg érzi, ennél többet már képtelen vagyok kifacsarni magamból, de még mindig éhezem!
A megoldás megváltoztatni az adok-kapok mintarendszert, vagyis megnyílni a jó befogadására és meghúzni a határt mennyi energiát adok a sajátomból. Hiszen ha nem kapok vissza figyelmet, szeretet és törődést, kifáradok és kiégek. Ehhez először fel kell oldani a félelmet a maradék morzsák elvesztésére vonatkozóan. Utána pedig meditációban meg kell találni a hiányzó jó belső forrását és kifeszíteni az egót, megnyílni a befogadásra. Beépülhet a mintába a múltbeli bűntudatok miatti vezeklési kényszer, a túlzott felelősség vállalás és sok esetben az ok az előző életből áthozott élet vagy halál helyzet, aminek a megoldatlanságát visszük tovább.
Az önsorsrontó minták okait a meditációk teljes tisztaságban mutatják meg. A gyökér okok kioldásával az új életminőségek elérhetővé válnak, elkezdődhet maga az Élet.
tényleg létezik!
Kedves Azték!
Az veszi el az erődet, és az őröl fel, hogy magadra kényszerítessz valamit, amivel amúgy nem értessz egyet.
Ez önmagad totális elnyomása!
Szabadíts fel magadat és tiszteld magadat annyira, hogy csak olyasmit adsz önmagadnak, a lehető legjobbat, amit megérdemelsz.
Amikor hasonló cipőben bártam – mármint kapcsolaton kívül szenvedtettem magamat – akkor barátaim azt mondták, hogy számtalan sokszor mondjam magamnak, hogy „Engedem, hogy jó legyen!!!”
Ez eleinte erős ellenállást váltott ki belőlem, még sírtam is a belső ellenállás és a mondat megütközése miatt, majd egyre inkább elfogadtam a mondatból számomra sugárzott igazságot. Ez után sikerült valóban közel engedni önmagamhoz az élet jó dolgait: jó párkapcsolat, elégséges pénzforrás. Mostanában ha fennakadásaim vannak már csak azt mondom, hogy „Engedem, hogy nagyon jó legyen!!!” S ez az önmagamnak adott engedély segít abban, hogy teremtő képzelettel bevonzzam a számomra fontosnak tartott dolgokat.
Kedves Azték és Kedves Blogolós Társaim! Engedjétek meg magatoknak, hogy jó legyen, hogy az élet minden jót elhozhasson az életetekbe, hisz ennek megtapasztalására születtünk ide.
Hol akadtál el a boldog párkapcsolat megtalálásában?
Én már ott elakadtam, hogy nem keresnünk kéne, hanem találnunk. Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy „boldog párkapcsolat találás.
Hol akadtál el a boldog párkapcsolat megtalálásában? Vagy megvalósításában? 🙂
Ott, hogy kikosarazott.
Az vili, hogy keresni nem lehet, csak találni.
Sose szoktam tudni megkeresni, de sokszor találtam már.
A megvalósításban akadok el mindig, ott, hogy kikosaraz.
Hol akadtál el a boldog párkapcsolat megtalálásában?
Én már ott elakadtam, hogy nem keresnünk kéne, hanem találnunk. Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy „boldog párkapcsolat találás.
Hol akadtál el a boldog párkapcsolat megtalálásában? Vagy megvalósításában? 🙂
Ott, hogy kikosarazott.
Az vili, hogy keresni nem lehet, csak találni.
Sose szoktam tudni megkeresni, de sokszor találtam már.
A megvalósításban akadok el mindig, ott, hogy kikosaraz.
úgy gondolom, hogy
nem a boldog párkapcsolatot kell megtalálnom, hanem csakis az önmagammal való mély és elkötelezett belső kapcsolatot. Mert ha a lehető legmélyebben jó kapcsolatban vagyok a belső énemmel, s elfogadom a felszíni éneim megnyilvánulásának sokaságát, akkor másokkal is csak jó kapcsolatban lehetek, attól függetlenül, hogy ők hogyan éreznek velem kapcsolatban.
Lehet, hogy túlságosan leegyszerűsítettem ezt a dolgot, de én így tapasztaltam és tapasztalom meg ezt a dolgot.
Persze ez egyben azt is jelenti, hogy akit igazán megszerettem, azt a kapcsolat végeztével sem tudom nem szeretni és valamiféle szeretetkapcsolatban maradok vele, bár már nem tudunk egymásról semmit sem (nem szűntem meg szeretettel gondolni rá, még akkor is, ha akár évekig eszembe sem jut).
Miért olyan nehéz ez manapság? Úgy gondolom azért, mert olyan időket élünk manapság – a korábbiaktól eltérően – amikor a hibák, próbák, problémák, eltérések felnagyítódnak, azért, hogy észrevehessük és változtathassunk rajta. Tehát bármennyire is nehezményezzük a sok problémának tű nő próbánkat, azok nagyon is értünk vannak.
Régen én nagyon nehezen éltem meg az elválásokat, nehéz volt számomra az elengedés lelki gyakorlata. De ahogy egyre többet tanultam együttérzésből, megértésből és egyre merészebb lettem az érzéseim, érzelmeim megélésében, úgy egyre rövidebb idő alatt és egyre tökéletesebben tudok utána jutni egy-egy ilyen időszaknak, hála Istennek.
Persze még mindig van hova fejlődnöm, de nagyon örülök annak, hogy már itt tartok:)
úgy gondolom, hogy
nem a boldog párkapcsolatot kell megtalálnom, hanem csakis az önmagammal való mély és elkötelezett belső kapcsolatot. Mert ha a lehető legmélyebben jó kapcsolatban vagyok a belső énemmel, s elfogadom a felszíni éneim megnyilvánulásának sokaságát, akkor másokkal is csak jó kapcsolatban lehetek, attól függetlenül, hogy ők hogyan éreznek velem kapcsolatban.
Lehet, hogy túlságosan leegyszerűsítettem ezt a dolgot, de én így tapasztaltam és tapasztalom meg ezt a dolgot.
Persze ez egyben azt is jelenti, hogy akit igazán megszerettem, azt a kapcsolat végeztével sem tudom nem szeretni és valamiféle szeretetkapcsolatban maradok vele, bár már nem tudunk egymásról semmit sem (nem szűntem meg szeretettel gondolni rá, még akkor is, ha akár évekig eszembe sem jut).
Miért olyan nehéz ez manapság? Úgy gondolom azért, mert olyan időket élünk manapság – a korábbiaktól eltérően – amikor a hibák, próbák, problémák, eltérések felnagyítódnak, azért, hogy észrevehessük és változtathassunk rajta. Tehát bármennyire is nehezményezzük a sok problémának tű nő próbánkat, azok nagyon is értünk vannak.
Régen én nagyon nehezen éltem meg az elválásokat, nehéz volt számomra az elengedés lelki gyakorlata. De ahogy egyre többet tanultam együttérzésből, megértésből és egyre merészebb lettem az érzéseim, érzelmeim megélésében, úgy egyre rövidebb idő alatt és egyre tökéletesebben tudok utána jutni egy-egy ilyen időszaknak, hála Istennek.
Persze még mindig van hova fejlődnöm, de nagyon örülök annak, hogy már itt tartok:)
Pffff. Na, ezt is csak kidobni kellett.. Mindegy. Ez már csak
Pffff. Na, ezt is csak kidobni kellett.. Mindegy. Ez már csak pár nap volt. A legutóbbi hasonló kaliberű 5 év. 🙂 Vállveregetés. Megyünk tovább. Nem elég jó. Hálás vagyok, hogy már felismerhetem.
Namaszte
Ezt???
Egy emberről van szó?
Namaszte???
http://onmegvalositas.hu/blog/szabo_peti/namaste_jelentese
Jaj, nem kell mindig megbotránkozni. Persze, hogy nem egy
Jaj, nem kell mindig megbotránkozni. Persze, hogy nem egy emberről van szó. Hiszen őt megszerettem. Az esetről van szó. Sajnos kuka. 🙂
Tudod, mint a gyerekeknél, meg kell különböztetni őt és azt ahogy személyesen szeretem attól, ahogy viselkedik, és ahogy ezt kezelnem kell. Hogy igazán szerethessem őt is és magamat is a személyes szereteten/érzelmeken túl. Hogy jól tudjak bánni a helyzettel, amit az Élet kínál fel. És belülről hozzak döntést.
Ebben az esetben az volt ilyen értelemben a helyes döntés, hogy nem megyek bele. És látom is hogy miért. Bár az érzelmeim, és a vágyam, főleg a vágyam mást mondott. De már észrevettem, mi a dolgom. 🙂 Ezért sírok is és nevetek is. Tanulok. És továbblépek.
A Namasztét nyilván nem használnám, ha nem tudnám miről szól, amúgy több helyen is leírtam, miről szól, azoknak, akik nem ismerték. Nem magyar szó. Már tűnődön rajta, h helyettesíteni kellene magyarul, de olyan frappáns így, és kevésbé félreérthető. majd meglátjuk.
Tisztelem a Benned Élő Istent
Pffff. Na, ezt is csak kidobni kellett.. Mindegy. Ez már csak
Pffff. Na, ezt is csak kidobni kellett.. Mindegy. Ez már csak pár nap volt. A legutóbbi hasonló kaliberű 5 év. 🙂 Vállveregetés. Megyünk tovább. Nem elég jó. Hálás vagyok, hogy már felismerhetem.
Namaszte
Ezt???
Egy emberről van szó?
Namaszte???
http://onmegvalositas.hu/blog/szabo_peti/namaste_jelentese
Jaj, nem kell mindig megbotránkozni. Persze, hogy nem egy
Jaj, nem kell mindig megbotránkozni. Persze, hogy nem egy emberről van szó. Hiszen őt megszerettem. Az esetről van szó. Sajnos kuka. 🙂
Tudod, mint a gyerekeknél, meg kell különböztetni őt és azt ahogy személyesen szeretem attól, ahogy viselkedik, és ahogy ezt kezelnem kell. Hogy igazán szerethessem őt is és magamat is a személyes szereteten/érzelmeken túl. Hogy jól tudjak bánni a helyzettel, amit az Élet kínál fel. És belülről hozzak döntést.
Ebben az esetben az volt ilyen értelemben a helyes döntés, hogy nem megyek bele. És látom is hogy miért. Bár az érzelmeim, és a vágyam, főleg a vágyam mást mondott. De már észrevettem, mi a dolgom. 🙂 Ezért sírok is és nevetek is. Tanulok. És továbblépek.
A Namasztét nyilván nem használnám, ha nem tudnám miről szól, amúgy több helyen is leírtam, miről szól, azoknak, akik nem ismerték. Nem magyar szó. Már tűnődön rajta, h helyettesíteni kellene magyarul, de olyan frappáns így, és kevésbé félreérthető. majd meglátjuk.
Tisztelem a Benned Élő Istent
Távkapcsolat. Működhet?
Idegenvezetőként dolgozom külföldön, de most, hogy vége lett a szezonnak haza kellett jönnöm. viszont kint megismertem egy férfit, akivel az utolsó egy hónapban nagyon jól megvoltunk, bár tudtuk, hogy jövök haza, megbeszéltük, hogy vissza megyek hozzá látogatóba. A jegyem is megvan már, november 6-án utazom. Ez a férfi 40 éves én 23 viszont nagyon jól kijövünk, nagyon sok közös van bennünk, és hihetetlenül jól éreztük magunkat együtt, a szex az eszméletlen. 3 éve elvált, van egy 13 éves fia aki egy tünemény, vele is nagyon jól kijöttem.
Engem nagyon sok csalódás ért már az életben férfiak terén és szeretném ezeket levetkőzni és erre a kapcsolatra nem rávetíteni. Hamar kezdek ragaszkodni sajnos, és úgy érzem, hogy hozzá is már eléggé kötődöm, bár nem mondtuk ki soha úgy, h mi most barátnő és barát vagyunk, hanem, hogy egy jó kezdés egy párkapcsolathoz. Ha most vissza megyek hozzá 10 napra, igazából az a tervem, hogy keresnék valami munkát télre amíg nem kezdődik a szezon, hogy együtt lehessünk folyamatosan, mert úgy érzem nem vagyok elég erős egy távkapcsolathoz és ő sem, és még 3 hét van az indulásig de én már tűkön ülök. Sajnos sokszor vannak negatív gondolataim, hogy épp mit csinál és, hogy nem vagyok vele ez miatt nehogy elidegenedjünk. Kérlek segítsetek, nagyon nehéz időszakon vagyok túl, muszáj fejlődnöm, fejleszteni magam, hogy egészségesen tudjak gondolkodni, ugyanis néha elborítanak a negatív gondolatok és csak sírok, zokogok, nem tudom abbahagyni. Olvasok jó személyiségfejlesztő könyveket is, esetleg ha ajánlanátok még párat, annak is örülnék.
Üdv, és köszönet!
Könyvek mellé a meditációt ajánlanám
mint módszert.
A személyiség fejlesztésének két nagyon különböző szintje van. A megértést és a belátást elősegítik a könyvek, a tanfolyamok. Ez a gondolkodás szintje. Bradshaw Vissza önmagunkhoz című könyvét mindenkinek ajánlom, aki a gyerekkori minták, traumák hatásáról szeretne olvasni, arról, hogy milyen hatással van a mostani önmagunkra a szüleink által leosztott szerep és hogyan lehet a bennünk élő gyermeket újra szabaddá és boldoggá tenni.
A személyiség fejlesztésének másik területe az érzések szintje, az érzések átdolgozása meditációban a legeredményesebb. A megállíthatatlan zokogás azért nem csillapodik, mert a gyökér oka nem a jelenlegi helyzetben van. A mostani élethelyzeted előhozza az összes múltbeli csalódásod feldolgozatlanságát.
A legelsőkhöz érdemes visszamenni, onnan elkezdeni feldolgozni. A korkülönbség, ami kettőtök között van sejteti, hogy apát is keresel a kapcsolatban.
A probléma a feldolgozatlan csalódásoknál érzésem szerint összetettebb, a félelmeiddel és a túlzott ragaszkodással is foglalkozni kellene.
Távkapcsolat. Működhet?
Idegenvezetőként dolgozom külföldön, de most, hogy vége lett a szezonnak haza kellett jönnöm. viszont kint megismertem egy férfit, akivel az utolsó egy hónapban nagyon jól megvoltunk, bár tudtuk, hogy jövök haza, megbeszéltük, hogy vissza megyek hozzá látogatóba. A jegyem is megvan már, november 6-án utazom. Ez a férfi 40 éves én 23 viszont nagyon jól kijövünk, nagyon sok közös van bennünk, és hihetetlenül jól éreztük magunkat együtt, a szex az eszméletlen. 3 éve elvált, van egy 13 éves fia aki egy tünemény, vele is nagyon jól kijöttem.
Engem nagyon sok csalódás ért már az életben férfiak terén és szeretném ezeket levetkőzni és erre a kapcsolatra nem rávetíteni. Hamar kezdek ragaszkodni sajnos, és úgy érzem, hogy hozzá is már eléggé kötődöm, bár nem mondtuk ki soha úgy, h mi most barátnő és barát vagyunk, hanem, hogy egy jó kezdés egy párkapcsolathoz. Ha most vissza megyek hozzá 10 napra, igazából az a tervem, hogy keresnék valami munkát télre amíg nem kezdődik a szezon, hogy együtt lehessünk folyamatosan, mert úgy érzem nem vagyok elég erős egy távkapcsolathoz és ő sem, és még 3 hét van az indulásig de én már tűkön ülök. Sajnos sokszor vannak negatív gondolataim, hogy épp mit csinál és, hogy nem vagyok vele ez miatt nehogy elidegenedjünk. Kérlek segítsetek, nagyon nehéz időszakon vagyok túl, muszáj fejlődnöm, fejleszteni magam, hogy egészségesen tudjak gondolkodni, ugyanis néha elborítanak a negatív gondolatok és csak sírok, zokogok, nem tudom abbahagyni. Olvasok jó személyiségfejlesztő könyveket is, esetleg ha ajánlanátok még párat, annak is örülnék.
Üdv, és köszönet!
Könyvek mellé a meditációt ajánlanám
mint módszert.
A személyiség fejlesztésének két nagyon különböző szintje van. A megértést és a belátást elősegítik a könyvek, a tanfolyamok. Ez a gondolkodás szintje. Bradshaw Vissza önmagunkhoz című könyvét mindenkinek ajánlom, aki a gyerekkori minták, traumák hatásáról szeretne olvasni, arról, hogy milyen hatással van a mostani önmagunkra a szüleink által leosztott szerep és hogyan lehet a bennünk élő gyermeket újra szabaddá és boldoggá tenni.
A személyiség fejlesztésének másik területe az érzések szintje, az érzések átdolgozása meditációban a legeredményesebb. A megállíthatatlan zokogás azért nem csillapodik, mert a gyökér oka nem a jelenlegi helyzetben van. A mostani élethelyzeted előhozza az összes múltbeli csalódásod feldolgozatlanságát.
A legelsőkhöz érdemes visszamenni, onnan elkezdeni feldolgozni. A korkülönbség, ami kettőtök között van sejteti, hogy apát is keresel a kapcsolatban.
A probléma a feldolgozatlan csalódásoknál érzésem szerint összetettebb, a félelmeiddel és a túlzott ragaszkodással is foglalkozni kellene.
Lehet-e változás?
” Aztán előfordul olyan is, aki látszólag nagyon boldog, de ha jobban belelátunk a kapcsolatba, akkor kiderül, hogy ezt próbálja minden tettével elhitetni magával és a külvilággal is, csak hogy ne kelljen felvállalnia az elégedetlenségét, mert abból szakítás, majd a lélekőrlő magány következne.
Inkább él kapcsolatban magányosan, mint egyedül? Hmmm. ”
Elolvastam e bekezdést és én a saját jelenlegi helyzetemre ismertem rá…. Vajon kiút ? Hogyan kell felkészülni arra a változtatásra. Hogy lehet rossz napokat újakra cserélni. A férjem tiszta rosszkedvű, depressziós…. és veszi el tőlem is az energiát. Lehet, hogy én vagyok gyenge, hogy változtassak ? A válaszodat köszi Mária
Lehet-e változás?
” Aztán előfordul olyan is, aki látszólag nagyon boldog, de ha jobban belelátunk a kapcsolatba, akkor kiderül, hogy ezt próbálja minden tettével elhitetni magával és a külvilággal is, csak hogy ne kelljen felvállalnia az elégedetlenségét, mert abból szakítás, majd a lélekőrlő magány következne.
Inkább él kapcsolatban magányosan, mint egyedül? Hmmm. ”
Elolvastam e bekezdést és én a saját jelenlegi helyzetemre ismertem rá…. Vajon kiút ? Hogyan kell felkészülni arra a változtatásra. Hogy lehet rossz napokat újakra cserélni. A férjem tiszta rosszkedvű, depressziós…. és veszi el tőlem is az energiát. Lehet, hogy én vagyok gyenge, hogy változtassak ? A válaszodat köszi Mária
Megtört hazugságok
Tizenharmadszor húztam ki a kezdősort, most már itthagyom…
Jónéhány éve keresem az „igazit”. No, nem túl nagy intenzitással, mert soha nem tudtam úgy belekezdeni egy kapcsolatba, hogy ez csak egy futókaland. Az én életemből kimaradt a kamaszkor, családi tragédiák sora tett hirtelen felnőtté – kb. tizennégy lehettem. Akkor kezdtem azt hinni hogy Isten nincs vagy csak nem szeret engem. Megtanultam hogy csak magamban bízhatok. Hamar magamra találtam és a mai napig merek nagyokat álmodni. Ez hajt előre. Néhányszor megbotlottam ugyan, de mindig talpra tudtam állni – akár munkáról, akár kapcsolatokról legyen szó.
Érdekeltek az emberek, a grafológia révén kiderült hogy az óvatos lélekvájkálásban is jó vagyok. Nagyképűen hangzik, de volt néhány barát, ismerős (vagy éppen társ), akinek segítettem már, hogy rátaláljon a saját útjára. Megtörtem a hazugságaikat, amiket szépen felépítettek maguk köré.
Soha nem osztogattam jótanácsokat, túl nagy felelősség lenne eldöntenem, hogy valaki másnak mi a jó. Valahogy mindenki rátalált a saját valódi megoldására, miután adtam egy jó adag kezdőlökést.
Volt néhány rosszul sikerült kapcsolatom. Nem szeretnék párhuzamokat vonni, a mai napig úgy érzem, hogy akkor és ott jól tettem amit tettem. Talán az volt mindennek a célja, hogy fejlődjek és tovább tudjak lépni.
Sok keserű pirulát nyeltem és ez egyre zárkózottabbá, mogorvábbá, elutasítóbbá tett az emberekkel szemben.
Odáig jutottam, hogy inkább egyedül lennék magányos mint egy párkapcsolatban. Párja amúgy is a cipőnek van… inkább csak kiegészítik egymást. Én társra vágytam: akik mint egy törött érme két fele pontosan összeillenek. Persze lehet ezen némi öniróniával egy jót röhögni – én is azon kaptam magam, hogy életem fele eltelt és már lemondtam a nagy találkozásról. De még mindig hittem benne. Sajnos le kell hogy lőjem a poént: rátaláltam. Első pillanattól fogva elvesztem a tekintetében.
Fizikai értelemben véve nem tettünk semmit – nem egyszer percekig szótlanul néztük egymást.
Eltűnt belőlem minden keserűség, mintha a szemeiben fürdettem volna a lelkemet.
Nincs katartikus érzésem. Pedig százszázalékig biztos vagyok benne, hogy ő a lélektársam. Csak éppen megtagad. Ő boldog akar lenni a jelenlegi kapcsolatában – szó szerint ezt mondta. Éppen most adja fel az álmait és arra készül, hogy kétéves emlékfoszlányok darabkáira építsen egy életet.
Szóba sem áll velem és ez mélyen megaláz. Úgyis arra vágytam, hogy ne csak a szereplők változzanak a férjes-elvált asszonykák szeretője vagyok című mókuskerékben; most legalább történik valami új 🙂
Hát tessék Aditi, én is lógyilkos vagyok! Mindig ezzel ölöm meg a lovam: nem engedem meg neki hogy hazudjon.
Mindig „márcsakazértse”-gyerek voltam: nem fogok beállni a sorba, ezt meghagytam azoknak, akik az első érettségi találkozón elmesélték hogy megnősültek, a másodikon hogy pokol az életük, a harmadikon hogy elváltak, a negyediken pedig hogy azért jó a második házasság, mert akkorra az ember már rájön hogy kell mellette egy-két szeretőt is tartani…
Ti mit gondoltok?
Megtört hazugságok
Tizenharmadszor húztam ki a kezdősort, most már itthagyom…
Jónéhány éve keresem az „igazit”. No, nem túl nagy intenzitással, mert soha nem tudtam úgy belekezdeni egy kapcsolatba, hogy ez csak egy futókaland. Az én életemből kimaradt a kamaszkor, családi tragédiák sora tett hirtelen felnőtté – kb. tizennégy lehettem. Akkor kezdtem azt hinni hogy Isten nincs vagy csak nem szeret engem. Megtanultam hogy csak magamban bízhatok. Hamar magamra találtam és a mai napig merek nagyokat álmodni. Ez hajt előre. Néhányszor megbotlottam ugyan, de mindig talpra tudtam állni – akár munkáról, akár kapcsolatokról legyen szó.
Érdekeltek az emberek, a grafológia révén kiderült hogy az óvatos lélekvájkálásban is jó vagyok. Nagyképűen hangzik, de volt néhány barát, ismerős (vagy éppen társ), akinek segítettem már, hogy rátaláljon a saját útjára. Megtörtem a hazugságaikat, amiket szépen felépítettek maguk köré.
Soha nem osztogattam jótanácsokat, túl nagy felelősség lenne eldöntenem, hogy valaki másnak mi a jó. Valahogy mindenki rátalált a saját valódi megoldására, miután adtam egy jó adag kezdőlökést.
Volt néhány rosszul sikerült kapcsolatom. Nem szeretnék párhuzamokat vonni, a mai napig úgy érzem, hogy akkor és ott jól tettem amit tettem. Talán az volt mindennek a célja, hogy fejlődjek és tovább tudjak lépni.
Sok keserű pirulát nyeltem és ez egyre zárkózottabbá, mogorvábbá, elutasítóbbá tett az emberekkel szemben.
Odáig jutottam, hogy inkább egyedül lennék magányos mint egy párkapcsolatban. Párja amúgy is a cipőnek van… inkább csak kiegészítik egymást. Én társra vágytam: akik mint egy törött érme két fele pontosan összeillenek. Persze lehet ezen némi öniróniával egy jót röhögni – én is azon kaptam magam, hogy életem fele eltelt és már lemondtam a nagy találkozásról. De még mindig hittem benne. Sajnos le kell hogy lőjem a poént: rátaláltam. Első pillanattól fogva elvesztem a tekintetében.
Fizikai értelemben véve nem tettünk semmit – nem egyszer percekig szótlanul néztük egymást.
Eltűnt belőlem minden keserűség, mintha a szemeiben fürdettem volna a lelkemet.
Nincs katartikus érzésem. Pedig százszázalékig biztos vagyok benne, hogy ő a lélektársam. Csak éppen megtagad. Ő boldog akar lenni a jelenlegi kapcsolatában – szó szerint ezt mondta. Éppen most adja fel az álmait és arra készül, hogy kétéves emlékfoszlányok darabkáira építsen egy életet.
Szóba sem áll velem és ez mélyen megaláz. Úgyis arra vágytam, hogy ne csak a szereplők változzanak a férjes-elvált asszonykák szeretője vagyok című mókuskerékben; most legalább történik valami új 🙂
Hát tessék Aditi, én is lógyilkos vagyok! Mindig ezzel ölöm meg a lovam: nem engedem meg neki hogy hazudjon.
Mindig „márcsakazértse”-gyerek voltam: nem fogok beállni a sorba, ezt meghagytam azoknak, akik az első érettségi találkozón elmesélték hogy megnősültek, a másodikon hogy pokol az életük, a harmadikon hogy elváltak, a negyediken pedig hogy azért jó a második házasság, mert akkorra az ember már rájön hogy kell mellette egy-két szeretőt is tartani…
Ti mit gondoltok?
ismételt elakadás a párkapcsolatban!
Üdv!
+ férjem volt,a 4.-ik től most válok! De,már 1 éve élek együtt egy férfivel.Ez a legutóbbi,kb 30 szor torkollott összeveszésbe,aminek álltalában az az oka(legalábbis felszinesen)hogy én felhozom kedvesen a problémámat,amiről szeretnék beszélni,de innen nem jutunk tovább,mert a párom nem hajlandó semmit megbeszélni,hanem azonnal letorkoll,mondván mi bajod van már megint? De persze nem ilyen kedvesen,hanem válogatott sértésekkel tarkitva (káromkodásokra gondolok) Ezután feláll,és nagyon dühösen elviharzik,de először megmondja hogy pakoljam össze a cuccát,jön érte.Újabb legcsúnyább káromkodások,az én szexuális szokásaimat emlitve,úgymint mindenkivel meg amúgy is én egy beteg nő vagyok,és neki elege van ebből a rabságbó! Kocsmába megy és hányásig issza magát! 4 nap neki a regeneráció! De két hétnél hamarább nemjön békülni! Akkor sem mond semmit,csak megáll a kapumban,és aztmondja beszélgetni akar! Nahát többször megengedtem neki,de 4 nap is eltelik hogy arra várok akkor beszélgessünk! Semmit nemmond! Arra vár,hogy én mondjak valamit,ő legfeljebb azt mondja rá hogy jó! Legyen úgy! 2 nap sem telik el,már megint ugyan azt csinálja!
A problémáim vele: Piszkos,rendetlen,alkoholista,és nemhajlandó semmit megbeszélni!
Én azt várnám el tőle hogy csinálja a férfi munkákat,aminek neki is fog,de kétszeri megismétlés után nem teszi többet! Ha szólok érte akkor ne szekáljam,ha nemszólok,akkor nekem kell csinálnom!
Ahányszor összeveszünk,én találok munkát,elmegyek más városba dolgozni,amire ő saját erejéből képtelen! Ahol most dolgozik arra a helyre is én vittem magammal! Ennek ellenére nem számithatok rá,mert legalább havonta 2 ször lelép a pénzével,majd visszatér pénz nélkül!
Legutodd mondtam neki,ha mégegyszer anyagilag lehetetlen helyzetbe hoz,elmegyek külföldre dolgozni,amit mellesleg tőle várnék el,hiszen ő a férfi! Hát persze hogy ki kellett mennem.10.szer keresek annyit mint ő! Hogyan nézzek fel rá,annyira nemképes mint én! Ha nemlehetek nő mellette,akkor ő nem férfi,minek is nekem,ráadásul nem értékel hogy ügyes vagyok,még a vizet sem akarja meghordani,képes egyszerre egy vödörrel menni vizért! Ami egy hónap alatt 2 ször fordult elő! Én persze 2 vel hozok! Egész el vagyok keseredve! Nemtudom átlátható e ebből a leirásból mi is a gondom,de ha tudna megoldást,vagy felhivná arra a figyelmemet amit nemlátok,nagyon megköszönném! Ja még annyit hogy egyik összeveszésünk alkalmával,mikor szintén beszélgetni akartam,még meg is csalt! Természetesen soha nem vállalta fel érte a felelősséget,azt mondja én is tehetek róla! Vállaljam fel én! Hogyan lehet megbocsátani ha azt sem tudja hogy rosszat csinált! Segitsen kérem!
Üdvözlettel! Molnár Piroska
írtál sok mindenről. Felsoroltál ezer dolgot, miért nem kell
írtál sok mindenről. Felsoroltál ezer dolgot, miért nem kell neked. Mégis vele vagy. Miért? Miért pont Ő KELL MÉGIS NEKED?
(szeretet-gyűlölet a kapcsolatok rabsága)
ismételt elakadás a párkapcsolatban!
Üdv!
+ férjem volt,a 4.-ik től most válok! De,már 1 éve élek együtt egy férfivel.Ez a legutóbbi,kb 30 szor torkollott összeveszésbe,aminek álltalában az az oka(legalábbis felszinesen)hogy én felhozom kedvesen a problémámat,amiről szeretnék beszélni,de innen nem jutunk tovább,mert a párom nem hajlandó semmit megbeszélni,hanem azonnal letorkoll,mondván mi bajod van már megint? De persze nem ilyen kedvesen,hanem válogatott sértésekkel tarkitva (káromkodásokra gondolok) Ezután feláll,és nagyon dühösen elviharzik,de először megmondja hogy pakoljam össze a cuccát,jön érte.Újabb legcsúnyább káromkodások,az én szexuális szokásaimat emlitve,úgymint mindenkivel meg amúgy is én egy beteg nő vagyok,és neki elege van ebből a rabságbó! Kocsmába megy és hányásig issza magát! 4 nap neki a regeneráció! De két hétnél hamarább nemjön békülni! Akkor sem mond semmit,csak megáll a kapumban,és aztmondja beszélgetni akar! Nahát többször megengedtem neki,de 4 nap is eltelik hogy arra várok akkor beszélgessünk! Semmit nemmond! Arra vár,hogy én mondjak valamit,ő legfeljebb azt mondja rá hogy jó! Legyen úgy! 2 nap sem telik el,már megint ugyan azt csinálja!
A problémáim vele: Piszkos,rendetlen,alkoholista,és nemhajlandó semmit megbeszélni!
Én azt várnám el tőle hogy csinálja a férfi munkákat,aminek neki is fog,de kétszeri megismétlés után nem teszi többet! Ha szólok érte akkor ne szekáljam,ha nemszólok,akkor nekem kell csinálnom!
Ahányszor összeveszünk,én találok munkát,elmegyek más városba dolgozni,amire ő saját erejéből képtelen! Ahol most dolgozik arra a helyre is én vittem magammal! Ennek ellenére nem számithatok rá,mert legalább havonta 2 ször lelép a pénzével,majd visszatér pénz nélkül!
Legutodd mondtam neki,ha mégegyszer anyagilag lehetetlen helyzetbe hoz,elmegyek külföldre dolgozni,amit mellesleg tőle várnék el,hiszen ő a férfi! Hát persze hogy ki kellett mennem.10.szer keresek annyit mint ő! Hogyan nézzek fel rá,annyira nemképes mint én! Ha nemlehetek nő mellette,akkor ő nem férfi,minek is nekem,ráadásul nem értékel hogy ügyes vagyok,még a vizet sem akarja meghordani,képes egyszerre egy vödörrel menni vizért! Ami egy hónap alatt 2 ször fordult elő! Én persze 2 vel hozok! Egész el vagyok keseredve! Nemtudom átlátható e ebből a leirásból mi is a gondom,de ha tudna megoldást,vagy felhivná arra a figyelmemet amit nemlátok,nagyon megköszönném! Ja még annyit hogy egyik összeveszésünk alkalmával,mikor szintén beszélgetni akartam,még meg is csalt! Természetesen soha nem vállalta fel érte a felelősséget,azt mondja én is tehetek róla! Vállaljam fel én! Hogyan lehet megbocsátani ha azt sem tudja hogy rosszat csinált! Segitsen kérem!
Üdvözlettel! Molnár Piroska
írtál sok mindenről. Felsoroltál ezer dolgot, miért nem kell
írtál sok mindenről. Felsoroltál ezer dolgot, miért nem kell neked. Mégis vele vagy. Miért? Miért pont Ő KELL MÉGIS NEKED?
(szeretet-gyűlölet a kapcsolatok rabsága)
párkapcsolat
8 honapig voltunk együtt majd vége lett. de öt honap után ujra megjelent és ismét elment azt mondta a tulágosan ragaszkodom érte de tudom hogy szeret kértem isten segitségét akkor jött ujra vissza hozzám nem tudom mit tegyek hogy ujra velem legyen.
Megfojtó kapcsolatokból az emberek elmenekülnek
A túlzott ragaszkodás oka félelem, mégpedig a veszteségtől való félelem.
A legtöbb ember nem érti, mi zajlik le a másikban, mert a felszínre koncentrál. Szeretem és neki ez sok. A tisztán látáshoz tudni kell, hogy két ember amikor kapcsolódik, akkor a tudatalattijuk is kapcsolódik. A tudatalattink mielőtt átdolgoznák a benne lévő blokkokat kb 90%-ban határozza meg a kapcsolataink minőségét.
A történet általában így jön létre. Valakit a gyerekkorban veszteség ért, ennek a fájdalmát a benne élő gyermek cipeli. A tudatalattiban tehát fájdalom van. Bevonz ezért olyan embert, akire elkezd vágyni és aki elhagyja, megéleti vele azt az érzést, rákényszeríti, hogy tapasztalja meg ami a tudatalattiban van. A megoldás ezért a múlbéli veszteségeink feldolgozásában rejlik.
Ha kitisztul a tudatalattiból a kétségbeesés, a félelem, a gyász, a helyét kitölti az elfogadás és a szeretet, akkor ezzel tudunk a másik emberhez kapcsolódni.
Ezért bukik meg minden kísérlet, ami egy ilyen helyzetet a jelen energiáival akar megoldani. Keresd meg a legmélyebb okot, miért ennyire fájdalmas egyedül lenni?
Ha ezt feldolgozod, tudsz a párodnak szabadságot adni és nem érzi megfojtva magát.
Arra vágysz legyen egy madarad. Amikor kalitkában tartod, mindig rettegni fogsz, mikor marad nyitva a kalitka ajtaja. Dobd ki a kalitkát, ülj le egy parkban, légy szelíd és a válladra szállnak a madarak…
A benned élő gyermek a parkba vágyik, tiszta és szabad érzésekre.
párkapcsolat
8 honapig voltunk együtt majd vége lett. de öt honap után ujra megjelent és ismét elment azt mondta a tulágosan ragaszkodom érte de tudom hogy szeret kértem isten segitségét akkor jött ujra vissza hozzám nem tudom mit tegyek hogy ujra velem legyen.
Megfojtó kapcsolatokból az emberek elmenekülnek
A túlzott ragaszkodás oka félelem, mégpedig a veszteségtől való félelem.
A legtöbb ember nem érti, mi zajlik le a másikban, mert a felszínre koncentrál. Szeretem és neki ez sok. A tisztán látáshoz tudni kell, hogy két ember amikor kapcsolódik, akkor a tudatalattijuk is kapcsolódik. A tudatalattink mielőtt átdolgoznák a benne lévő blokkokat kb 90%-ban határozza meg a kapcsolataink minőségét.
A történet általában így jön létre. Valakit a gyerekkorban veszteség ért, ennek a fájdalmát a benne élő gyermek cipeli. A tudatalattiban tehát fájdalom van. Bevonz ezért olyan embert, akire elkezd vágyni és aki elhagyja, megéleti vele azt az érzést, rákényszeríti, hogy tapasztalja meg ami a tudatalattiban van. A megoldás ezért a múlbéli veszteségeink feldolgozásában rejlik.
Ha kitisztul a tudatalattiból a kétségbeesés, a félelem, a gyász, a helyét kitölti az elfogadás és a szeretet, akkor ezzel tudunk a másik emberhez kapcsolódni.
Ezért bukik meg minden kísérlet, ami egy ilyen helyzetet a jelen energiáival akar megoldani. Keresd meg a legmélyebb okot, miért ennyire fájdalmas egyedül lenni?
Ha ezt feldolgozod, tudsz a párodnak szabadságot adni és nem érzi megfojtva magát.
Arra vágysz legyen egy madarad. Amikor kalitkában tartod, mindig rettegni fogsz, mikor marad nyitva a kalitka ajtaja. Dobd ki a kalitkát, ülj le egy parkban, légy szelíd és a válladra szállnak a madarak…
A benned élő gyermek a parkba vágyik, tiszta és szabad érzésekre.
Érzelmek
„Vannak, akik évek-évtizedek óta keresik az Igazit, de csak esélytelen futó kapcsolatokba tudnak belebonyolódni, vagy még rosszabb, amikor harmadiknak egy amúgy sem működő kapcsolatba.” – írtad.
Vagy még rosszabb? Egy ismerősöm így volt egy kapcsolatban harmadik. Mindenki fejlődött ettől a kapcsolattól ahogy hallottam a sztorikat róla. Miért olyan rossz ez?
A saját példám például, hogy ki hol ilyen területen, ki hol olyan területen ideális. Számomra. De létezik egyáltalán olyan másik fél, aki 100%-ig a mi mozaikdarabunk? Vagy ha nem, akkor mi értelme bármilyen párkapcsolatnak is keretet adni és ezáltal beszennyezni két ember közötti kapcsolat tisztaságát?
Meg egyáltalán, honnan jönnek az érzelmek, mi dolgunk velük, meg kell tanulnunk érzelemmentes robot módjára szemlélni őket életünk hullámvölgyeiben?
Én például most azt vettem észre, amióta nem táplálok érzelmeket az ex-em felé, teljesen jó lett a kapcsolatunk. Egy legújabbat meg épp az érzelmek miatt küldtem vakvágányra úgy tűnik már az elején.
Az érzelem mentes robot lét beszűkült állapot
Azért vagyunk itt hogy egyre mélyebben megnyílva, egyre teljesebben tapasztaljuk a valóságot.
Az érzések tökéletesen megmutatják hogy adott tudattartamot a meghatározott tudat állapotban hogyan éljük meg, egyszerűbben fogalmazva, úgy tud rád hatni, ahogy beengeded a szívedbe. Félig nyílt szívvel, szűrőkkel az egységet megtapasztalni nem lehet.
Ha a figyelmeddel egy szerepet élsz meg, akkor minden tapasztalat ami megfoszt ettől a szereptől fájni fog.
A három szereplős kapcsolatok minden aspektusát volt szerencsém tapasztalni, igen, valóban szükséges tapasztalat az osztozkodást megélni például, az alapjául azok a gyerekkori élmények szolgálnak, ahol kevés szeretetben és figyelemben volt részünk, és még ezen a kevésen is osztoznunk kellett, a másik szülő vett el belőle, nem beszélve a testvérekről. Egynél több partnerre azért van szükség, mert valami nagy belső hiányt akar valaki külső megoldással helyretenni.
Ahogy saját magunkat megismerjük, az igazi igényeinket és vágyainkat úgy tudunk egyre jobban passzoló mozaikdarabokat találni. Ehhez az érzések tudatos, tiszta átélése szükséges, elfojtások nélkül, tudatmódosítók nélkül. Úgy ismerem meg magam, ha megélem teljes mértékben amit érzek és ott a tiszta figyelem is, ugyanabban a pillanatban. Tehát megélem például a haragot vagy a csalódást és közben megfigyelem hogyan élem meg.
Közömbösen szemlélni az élvezet és a fájdalom váltakozásait
A robot hasonlatot az alábbi idézet miatt hoztam, már amennyiben ez igaz, akkor ezt hogy?
„Meg kell tanulnunk közömbösen szemlélni az élvezet és a fájdalom, a nyereség és a veszteség váltakozásait.
„Az elme, amely a tévelygő érzéseket követi, oly magatehetetlenné teszi a lelket, mint a szél a vizeken hánykolódó csónakot.”
Bhagavad Gíta
Öld meg a vágyat, tanítja a Sutta Nipata; tekints egyformán az élvezetre és fájdalomra, a nyereségre és a veszteségre, a győzelemre és a vereségre.”
Mert ez alapján akkor, ha a kedvesedre nem ugyanazzal a feltétel nélküli szeretettel nézel, mint bárki más élőlényre a világon, akkor ott valami nem tiszta, ragaszkodás, vagy valami egó van. Csak amikor annak ott van a helye, akkor gondolni rá, folyamatos elengedettségi állapotban lenni. Kb ilyen lehet egy tiszta párkapcsolat akkor elméletben, nem?
A „kapcsoló”
Inkább talán azt mondanám, SZERETETTEL szemlélni. De a közömbös is már egy kilépés, hátralépés, ránézés, az azonosulástól való szabadulás. Amikor már szeretet is van benne, akkor már elégedett vagyok, még ha el is vesztettem valamit, még ha fájdalommal is járt, még ha vágyok is valamire, amit most nem kaphatok éppen meg. és a szeretet, az elégedettség, a hála, az öröm, a jólét érzése feloldja ezeket a megkötő érzéseket, valószínűleg azért, mert felsőbbrendű.Különben fordítva történne.
Ez az öld meg a vágyat, jó szöveg, de nekem már annyira hiányosak ezek a bölcsességek. Mindent értek, mindent tudok… :). Tényleg, legalábbis úgy érzem, annyira igen, amire most szükségem van. Mégis. Amikor a helyzetben vagyok nem segít. Amikor azonosulásban vagy, nem segít amit tudsz, csak amit teszel. Most itt tartok. Nálam ezek a dolgok, amit említettél úgy működnek, mint egy kapcsoló. Most pl azt hiszem, kicsit szerelmes vagyok, és ez felkelti egy csomó régi félelmem, egy csomó apró helyzetben. Azt vettem észre, hogy segít az, hogy észreveszem, segít, hogy sokszor rádöbbenek, hogy az a valami amit érzek, félelem, szorongás, vágy, nem a jelenhez tartozik, nem a szituációról szól, és nem arról az emberről, aki ott van velem benne, hanem az én lelkem élményeiről. Nem biztos, hogy ez önmagában elég, de egyszer csak valahogy kattan az a bizonyos kapcsoló, és elönt a szabadság és a szeretet érzése, hogy biztonságban vagyok, bármi lesz. És olyankor feloldódik a félelem és öröm marad bennem, bárhogy is lesz.
Szerintem valahogy így működik. De kezdem azt gondolni, hogy soha senki nem fogja tudni ezt úgy leírni másoknak, elmondani, vagy megtanítani, hogy működtethető legyen. Mert ez annyira belső dolog. A tudás csak felszín. A kapcsolót megtalálni, nos, nem tudom, mi kell hozzá. Bárcsak tudnám.
Namaszte
Véleményem szerint annak az embernek
aki képes a feltétel nélküli szeretetre minden létező és így önmaga iránt is annak nincs szüksége párkapcsolatra. Teljes anélkül is.
A párkapcsolatra azért van szükségünk, hogy lelkileg fejlődjünk, hogy tapasztaljunk, elsősorban a saját szexualitásunkat, hogy megismerjük önmagunkat és tudatosítsuk a bennünk élő nőt és férfit.
A vágyak meghaladása elég magas szint, az elme lecsendesítése, a közömbösség elérése elsősorban a keleti embereknek járható út. Nagyon fontos különbséget tenni a vágyak és érzések elfojtása, letagadása és a meghaladása között. Ugyanis ha valaki erővel emeli magát a tisztább, csendesültebb állapotba, elfojtva a valódi, sokszor tényleg nagyon zavaros érzéseit, azokat csomóba gyűjti, ahelyett hogy kioldaná őket. Amit erőből csinálsz, az nem természetes állapot, az nem a nyitottság, az nem az áramlás.
Más és más spirituális ösvény való az introvertált, kevéssé szenvedélyes embereknek és más a tüzes, extrovertált típusoknak. A dervisek útján ugyanúgy el lehet jutni Istenhez, a szenvedélyes arabokat ki tudta volna leültetni egy fa alá? Viszont a lelkük a tánc és a zene, ez lett a keringő dervisek útja.
Az üresség meditáció útja is meghatározott személyiségű embereknek vált be. Buddha minden vágyát megélte, hiszen nagyon gazdag volt, szép felesége, szerető szülei voltak, mindene meg volt. Milyen vágyról kellett neki lemondania? Könnyen lemondok arról ami már semmilyen pluszt nem tud nyújtani nekem…
A Sanyi a tantra ösvényét tanítja, nekem is ez a választott utam. A tudat minden irányba nyílik és tágul, teljesen és tisztán bevállalva és megélve az egó által kellemesnek ítélt és a negatív érzéseket egyaránt.
Az árnyék oldal megélése és tudatosítása a része ennek az ösvénynek, elfogadom az összes negatívumot önmagamon belül. Mert minden én vagyok. Ez nem azt jelenti, nem akarok változtatni rajta, fejlődni, kiteljesedni, jobb emberré válni, hanem azt, hogy a saját magam felé irányuló őszinteséget és bevállalás mértékét folyamatosan emelem. Együtt tanulok és tapasztalok az élettel.
A buddhisták az vallják, választanod kell az utat, nem pedig ide-oda kapni, ahogy az egónak éppen a legkényelmesebb. Ezzel mélyen egyetértek. Nagyon fontos megtalálni azt a módszert, ami átsegít a zavaros mélypontokon, a szétcsúszásokon, a megrekedéseken. Számomra az átütő sikert az biztosította már több életterületen, ha le tudtam mondani az irányításról és átadtam az adott problémát meditációban a belső bölcsességemnek. Elfogadva a vezetést.
Párkapcsolati szükség
Amit a párkapcsolati szükségről írtál, hát lehet benne valami. Én most pl egy olyan, hát kapcsolatszerűségben vagyok, ahol olyan mélységű elvárásokat és ragaszkodásokat kell elengednem, amiket eddig soha. És onnantól működik! Addig nem. Ha egótlanul vagyok benne, csak akkor működik. Az, amire az előbb még vágytam, de elengedtem, akkor abban a pillanatban felmerül benne utána.. De bármilyen akarás részemről nagyeséllyel kudarchoz vezet. Egymás tanítói vagyunk. Néha szex. De ennél tisztább, játszmamentesebb kapcsolatom végülis ha úgy vesszük még nem volt.. 😀
Na de visszakanyarodva, a meghaladás/elfojtás téma érdekelne bővebben, de ezt nem értettem teljesen az írásodból: „Nagyon fontos különbséget tenni a vágyak és érzések elfojtása, letagadása és a meghaladása között. Ugyanis ha valaki erővel emeli magát a tisztább, csendesültebb állapotba, elfojtva a valódi, sokszor tényleg nagyon zavaros érzéseit, azokat csomóba gyűjti, ahelyett hogy kioldaná őket. Amit erőből csinálsz, az nem természetes állapot, az nem a nyitottság, az nem az áramlás.”
Eleve azt nem tudom mit értesz az ‘erővel emelni magad a tisztább, csendesültebb állapotba’ alatt? Napi rendszerességű meditáció, akkor is ha nincs kedved hozzá?
Mit jelent megtartva meghaladni?
Először ezt tisztáznám. Gyakorlati példán át tudom a legjobban megmutatni. Képzeld el, hogy a problémás életterület a fizikai önvédelem. Vágysz arra, hogy veszélyes helyeken meg tud védeni magad. Legyen mondjuk egy afrikai utazás, amire nagyon vágysz. Elkezdesz járni valamilyen önvédelmi sportra, legyen mondjuk karate. Kiderül még a középszerű szintet sem vagy képes elérni. Elfojtod, letagadod akkor a vágyadat ha azt hazudod magadnak nem is érdekel, sem az utazás, sem a karate. Ezért nem mész inkább olyan helyekre, ahol tisztán látod mekkora veszélyben vagy. Bezárkózol. Túlkompenzálod viszont akkor, ha széles hátú barátokkal és géppisztolyokkal villogsz, direkt keresed a bajt. A legveszélyesebb helyekre utazol.
A megtartva meghaladni azt jelenti, hogy megtalálod a fizikai önvédelem olyan formáját, amit tökéletesen el tudsz sajátítani. Eggyé válsz a képességgel. Innentől fogva nem érdekel, hogy a hely ahová utazol, veszélyes vagy nem, azért fogsz oda menni mert ott van dolgod, tisztán látod a lehetőségeidet. Megtartod magát a képességet, használod ha az élet azt hozza, sem el nem kerülöd gyengeségből, sem nem hajszolod azért hogy kitűnj a többi ember közül. A helyén van benned.
Az érzelmi fájdalmaktól való félelem, például a csalódástól való rettegés a leggyakoribb ami kóros magatartást okoz a kötődések területén. Az egyik egészségtelen reakció a teljes bezárulás, ahol az illető azt hazudja semmilyen kapcsolatra nincs már szüksége, mert meghaladta. Meghaladta volna akkor, ha nyitottan belemenne abba a kapcsolatba, amit az élet neki felkínál. A túlkompenzáló viselkedés formák széles skálája létezik az érzelem mentes kaland hajhászástól a görcsös túlkontrolláló, paranoias féltékenység által irányított kapcsolatig. Az érzelmi fájdalmaktól való félelmet akkor tudjuk meghaladni, ha rendelkezünk a feldolgozás képességével. Hiszen az az ember is bezárul, aki a fájdalmas érzésekbe csak bokáig megy bele. Soha meg nem tapasztalja, milyen ha átcsapnak a feje felett a hullámok, nem fog úszni és megfulladni megtanulni.
Erővel emelni magunkat a tisztább állapotba az olyan gyakorlatokat, döntéseket jelent, ahol képtelenek vagyunk tisztázni zavaros helyzeteket, ezért erőből jót teszünk, a szebbik oldalunkat megmutatva, vagy pedig elvonulunk a saját belső harmóniát adó kuckónkba, a fényes és tiszta állapotokat betöltve meditációban, leengedve kidobálva a feszültséget. Természetesen az ilyen döntéseknek és gyakorlatoknak helye van, fénnyel feltölteni magunkat ha túlvállaltuk magunkat, kiégtünk. Ezek a gyakorlatok tisztítanak a tudatosítás nélkül. Használni kell amikor energiára van szükség, azzal a tudattal, hogy amit most hárítasz, elfojtasz, később szembetalálkozol vele. Viszont tied akkor már a lehetőség, hogy egy harmonikusabb, tisztább állapotból jól átlátod és megbirkózol vele. Erre a legjobb példa a kialvatlanság miatti ingerültség. Választhatsz, hogy ami ingerülté tesz, megoldod egy rossz állapotból vagy képes vagy félretenni és kipihenni magad. A rossz döntés csak az, ha azt gondolod, azzal hogy félretetted meg is úsztad.
A tudatos elengedése a ragaszkodásnak egy tanulási folyamat. Azt jelenit, hogy már a játszmákból jól ismered a gyerekes, óvodás szinteket, most pedig begyakorlod, megtanulod és elfogadod a legmagasabb szintű kapcsolódást egy másik emberhez.
Érzelmek
„Vannak, akik évek-évtizedek óta keresik az Igazit, de csak esélytelen futó kapcsolatokba tudnak belebonyolódni, vagy még rosszabb, amikor harmadiknak egy amúgy sem működő kapcsolatba.” – írtad.
Vagy még rosszabb? Egy ismerősöm így volt egy kapcsolatban harmadik. Mindenki fejlődött ettől a kapcsolattól ahogy hallottam a sztorikat róla. Miért olyan rossz ez?
A saját példám például, hogy ki hol ilyen területen, ki hol olyan területen ideális. Számomra. De létezik egyáltalán olyan másik fél, aki 100%-ig a mi mozaikdarabunk? Vagy ha nem, akkor mi értelme bármilyen párkapcsolatnak is keretet adni és ezáltal beszennyezni két ember közötti kapcsolat tisztaságát?
Meg egyáltalán, honnan jönnek az érzelmek, mi dolgunk velük, meg kell tanulnunk érzelemmentes robot módjára szemlélni őket életünk hullámvölgyeiben?
Én például most azt vettem észre, amióta nem táplálok érzelmeket az ex-em felé, teljesen jó lett a kapcsolatunk. Egy legújabbat meg épp az érzelmek miatt küldtem vakvágányra úgy tűnik már az elején.
Az érzelem mentes robot lét beszűkült állapot
Azért vagyunk itt hogy egyre mélyebben megnyílva, egyre teljesebben tapasztaljuk a valóságot.
Az érzések tökéletesen megmutatják hogy adott tudattartamot a meghatározott tudat állapotban hogyan éljük meg, egyszerűbben fogalmazva, úgy tud rád hatni, ahogy beengeded a szívedbe. Félig nyílt szívvel, szűrőkkel az egységet megtapasztalni nem lehet.
Ha a figyelmeddel egy szerepet élsz meg, akkor minden tapasztalat ami megfoszt ettől a szereptől fájni fog.
A három szereplős kapcsolatok minden aspektusát volt szerencsém tapasztalni, igen, valóban szükséges tapasztalat az osztozkodást megélni például, az alapjául azok a gyerekkori élmények szolgálnak, ahol kevés szeretetben és figyelemben volt részünk, és még ezen a kevésen is osztoznunk kellett, a másik szülő vett el belőle, nem beszélve a testvérekről. Egynél több partnerre azért van szükség, mert valami nagy belső hiányt akar valaki külső megoldással helyretenni.
Ahogy saját magunkat megismerjük, az igazi igényeinket és vágyainkat úgy tudunk egyre jobban passzoló mozaikdarabokat találni. Ehhez az érzések tudatos, tiszta átélése szükséges, elfojtások nélkül, tudatmódosítók nélkül. Úgy ismerem meg magam, ha megélem teljes mértékben amit érzek és ott a tiszta figyelem is, ugyanabban a pillanatban. Tehát megélem például a haragot vagy a csalódást és közben megfigyelem hogyan élem meg.
Közömbösen szemlélni az élvezet és a fájdalom váltakozásait
A robot hasonlatot az alábbi idézet miatt hoztam, már amennyiben ez igaz, akkor ezt hogy?
„Meg kell tanulnunk közömbösen szemlélni az élvezet és a fájdalom, a nyereség és a veszteség váltakozásait.
„Az elme, amely a tévelygő érzéseket követi, oly magatehetetlenné teszi a lelket, mint a szél a vizeken hánykolódó csónakot.”
Bhagavad Gíta
Öld meg a vágyat, tanítja a Sutta Nipata; tekints egyformán az élvezetre és fájdalomra, a nyereségre és a veszteségre, a győzelemre és a vereségre.”
Mert ez alapján akkor, ha a kedvesedre nem ugyanazzal a feltétel nélküli szeretettel nézel, mint bárki más élőlényre a világon, akkor ott valami nem tiszta, ragaszkodás, vagy valami egó van. Csak amikor annak ott van a helye, akkor gondolni rá, folyamatos elengedettségi állapotban lenni. Kb ilyen lehet egy tiszta párkapcsolat akkor elméletben, nem?
A „kapcsoló”
Inkább talán azt mondanám, SZERETETTEL szemlélni. De a közömbös is már egy kilépés, hátralépés, ránézés, az azonosulástól való szabadulás. Amikor már szeretet is van benne, akkor már elégedett vagyok, még ha el is vesztettem valamit, még ha fájdalommal is járt, még ha vágyok is valamire, amit most nem kaphatok éppen meg. és a szeretet, az elégedettség, a hála, az öröm, a jólét érzése feloldja ezeket a megkötő érzéseket, valószínűleg azért, mert felsőbbrendű.Különben fordítva történne.
Ez az öld meg a vágyat, jó szöveg, de nekem már annyira hiányosak ezek a bölcsességek. Mindent értek, mindent tudok… :). Tényleg, legalábbis úgy érzem, annyira igen, amire most szükségem van. Mégis. Amikor a helyzetben vagyok nem segít. Amikor azonosulásban vagy, nem segít amit tudsz, csak amit teszel. Most itt tartok. Nálam ezek a dolgok, amit említettél úgy működnek, mint egy kapcsoló. Most pl azt hiszem, kicsit szerelmes vagyok, és ez felkelti egy csomó régi félelmem, egy csomó apró helyzetben. Azt vettem észre, hogy segít az, hogy észreveszem, segít, hogy sokszor rádöbbenek, hogy az a valami amit érzek, félelem, szorongás, vágy, nem a jelenhez tartozik, nem a szituációról szól, és nem arról az emberről, aki ott van velem benne, hanem az én lelkem élményeiről. Nem biztos, hogy ez önmagában elég, de egyszer csak valahogy kattan az a bizonyos kapcsoló, és elönt a szabadság és a szeretet érzése, hogy biztonságban vagyok, bármi lesz. És olyankor feloldódik a félelem és öröm marad bennem, bárhogy is lesz.
Szerintem valahogy így működik. De kezdem azt gondolni, hogy soha senki nem fogja tudni ezt úgy leírni másoknak, elmondani, vagy megtanítani, hogy működtethető legyen. Mert ez annyira belső dolog. A tudás csak felszín. A kapcsolót megtalálni, nos, nem tudom, mi kell hozzá. Bárcsak tudnám.
Namaszte
Véleményem szerint annak az embernek
aki képes a feltétel nélküli szeretetre minden létező és így önmaga iránt is annak nincs szüksége párkapcsolatra. Teljes anélkül is.
A párkapcsolatra azért van szükségünk, hogy lelkileg fejlődjünk, hogy tapasztaljunk, elsősorban a saját szexualitásunkat, hogy megismerjük önmagunkat és tudatosítsuk a bennünk élő nőt és férfit.
A vágyak meghaladása elég magas szint, az elme lecsendesítése, a közömbösség elérése elsősorban a keleti embereknek járható út. Nagyon fontos különbséget tenni a vágyak és érzések elfojtása, letagadása és a meghaladása között. Ugyanis ha valaki erővel emeli magát a tisztább, csendesültebb állapotba, elfojtva a valódi, sokszor tényleg nagyon zavaros érzéseit, azokat csomóba gyűjti, ahelyett hogy kioldaná őket. Amit erőből csinálsz, az nem természetes állapot, az nem a nyitottság, az nem az áramlás.
Más és más spirituális ösvény való az introvertált, kevéssé szenvedélyes embereknek és más a tüzes, extrovertált típusoknak. A dervisek útján ugyanúgy el lehet jutni Istenhez, a szenvedélyes arabokat ki tudta volna leültetni egy fa alá? Viszont a lelkük a tánc és a zene, ez lett a keringő dervisek útja.
Az üresség meditáció útja is meghatározott személyiségű embereknek vált be. Buddha minden vágyát megélte, hiszen nagyon gazdag volt, szép felesége, szerető szülei voltak, mindene meg volt. Milyen vágyról kellett neki lemondania? Könnyen lemondok arról ami már semmilyen pluszt nem tud nyújtani nekem…
A Sanyi a tantra ösvényét tanítja, nekem is ez a választott utam. A tudat minden irányba nyílik és tágul, teljesen és tisztán bevállalva és megélve az egó által kellemesnek ítélt és a negatív érzéseket egyaránt.
Az árnyék oldal megélése és tudatosítása a része ennek az ösvénynek, elfogadom az összes negatívumot önmagamon belül. Mert minden én vagyok. Ez nem azt jelenti, nem akarok változtatni rajta, fejlődni, kiteljesedni, jobb emberré válni, hanem azt, hogy a saját magam felé irányuló őszinteséget és bevállalás mértékét folyamatosan emelem. Együtt tanulok és tapasztalok az élettel.
A buddhisták az vallják, választanod kell az utat, nem pedig ide-oda kapni, ahogy az egónak éppen a legkényelmesebb. Ezzel mélyen egyetértek. Nagyon fontos megtalálni azt a módszert, ami átsegít a zavaros mélypontokon, a szétcsúszásokon, a megrekedéseken. Számomra az átütő sikert az biztosította már több életterületen, ha le tudtam mondani az irányításról és átadtam az adott problémát meditációban a belső bölcsességemnek. Elfogadva a vezetést.
Párkapcsolati szükség
Amit a párkapcsolati szükségről írtál, hát lehet benne valami. Én most pl egy olyan, hát kapcsolatszerűségben vagyok, ahol olyan mélységű elvárásokat és ragaszkodásokat kell elengednem, amiket eddig soha. És onnantól működik! Addig nem. Ha egótlanul vagyok benne, csak akkor működik. Az, amire az előbb még vágytam, de elengedtem, akkor abban a pillanatban felmerül benne utána.. De bármilyen akarás részemről nagyeséllyel kudarchoz vezet. Egymás tanítói vagyunk. Néha szex. De ennél tisztább, játszmamentesebb kapcsolatom végülis ha úgy vesszük még nem volt.. 😀
Na de visszakanyarodva, a meghaladás/elfojtás téma érdekelne bővebben, de ezt nem értettem teljesen az írásodból: „Nagyon fontos különbséget tenni a vágyak és érzések elfojtása, letagadása és a meghaladása között. Ugyanis ha valaki erővel emeli magát a tisztább, csendesültebb állapotba, elfojtva a valódi, sokszor tényleg nagyon zavaros érzéseit, azokat csomóba gyűjti, ahelyett hogy kioldaná őket. Amit erőből csinálsz, az nem természetes állapot, az nem a nyitottság, az nem az áramlás.”
Eleve azt nem tudom mit értesz az ‘erővel emelni magad a tisztább, csendesültebb állapotba’ alatt? Napi rendszerességű meditáció, akkor is ha nincs kedved hozzá?
Mit jelent megtartva meghaladni?
Először ezt tisztáznám. Gyakorlati példán át tudom a legjobban megmutatni. Képzeld el, hogy a problémás életterület a fizikai önvédelem. Vágysz arra, hogy veszélyes helyeken meg tud védeni magad. Legyen mondjuk egy afrikai utazás, amire nagyon vágysz. Elkezdesz járni valamilyen önvédelmi sportra, legyen mondjuk karate. Kiderül még a középszerű szintet sem vagy képes elérni. Elfojtod, letagadod akkor a vágyadat ha azt hazudod magadnak nem is érdekel, sem az utazás, sem a karate. Ezért nem mész inkább olyan helyekre, ahol tisztán látod mekkora veszélyben vagy. Bezárkózol. Túlkompenzálod viszont akkor, ha széles hátú barátokkal és géppisztolyokkal villogsz, direkt keresed a bajt. A legveszélyesebb helyekre utazol.
A megtartva meghaladni azt jelenti, hogy megtalálod a fizikai önvédelem olyan formáját, amit tökéletesen el tudsz sajátítani. Eggyé válsz a képességgel. Innentől fogva nem érdekel, hogy a hely ahová utazol, veszélyes vagy nem, azért fogsz oda menni mert ott van dolgod, tisztán látod a lehetőségeidet. Megtartod magát a képességet, használod ha az élet azt hozza, sem el nem kerülöd gyengeségből, sem nem hajszolod azért hogy kitűnj a többi ember közül. A helyén van benned.
Az érzelmi fájdalmaktól való félelem, például a csalódástól való rettegés a leggyakoribb ami kóros magatartást okoz a kötődések területén. Az egyik egészségtelen reakció a teljes bezárulás, ahol az illető azt hazudja semmilyen kapcsolatra nincs már szüksége, mert meghaladta. Meghaladta volna akkor, ha nyitottan belemenne abba a kapcsolatba, amit az élet neki felkínál. A túlkompenzáló viselkedés formák széles skálája létezik az érzelem mentes kaland hajhászástól a görcsös túlkontrolláló, paranoias féltékenység által irányított kapcsolatig. Az érzelmi fájdalmaktól való félelmet akkor tudjuk meghaladni, ha rendelkezünk a feldolgozás képességével. Hiszen az az ember is bezárul, aki a fájdalmas érzésekbe csak bokáig megy bele. Soha meg nem tapasztalja, milyen ha átcsapnak a feje felett a hullámok, nem fog úszni és megfulladni megtanulni.
Erővel emelni magunkat a tisztább állapotba az olyan gyakorlatokat, döntéseket jelent, ahol képtelenek vagyunk tisztázni zavaros helyzeteket, ezért erőből jót teszünk, a szebbik oldalunkat megmutatva, vagy pedig elvonulunk a saját belső harmóniát adó kuckónkba, a fényes és tiszta állapotokat betöltve meditációban, leengedve kidobálva a feszültséget. Természetesen az ilyen döntéseknek és gyakorlatoknak helye van, fénnyel feltölteni magunkat ha túlvállaltuk magunkat, kiégtünk. Ezek a gyakorlatok tisztítanak a tudatosítás nélkül. Használni kell amikor energiára van szükség, azzal a tudattal, hogy amit most hárítasz, elfojtasz, később szembetalálkozol vele. Viszont tied akkor már a lehetőség, hogy egy harmonikusabb, tisztább állapotból jól átlátod és megbirkózol vele. Erre a legjobb példa a kialvatlanság miatti ingerültség. Választhatsz, hogy ami ingerülté tesz, megoldod egy rossz állapotból vagy képes vagy félretenni és kipihenni magad. A rossz döntés csak az, ha azt gondolod, azzal hogy félretetted meg is úsztad.
A tudatos elengedése a ragaszkodásnak egy tanulási folyamat. Azt jelenit, hogy már a játszmákból jól ismered a gyerekes, óvodás szinteket, most pedig begyakorlod, megtanulod és elfogadod a legmagasabb szintű kapcsolódást egy másik emberhez.
Hol akadtam el?
hogy hol akadtam el?
jó kérdés, nem tudom.
eddig olyan emberkékkel találkoztam, akiktől sokat kaptam, de ők nem akartak teljesen az életükbe, abban az értelemben, hogy nős emberkék voltak.
úgy érzem, hogy nincs rájuk többé szükségem, nem akarom őket.
a magam részérül felkészültnek érzem magamat, hogy rendes párkapcsolatom, otthonom legyen.
most van egy olyan érzésem, mintha megtaláltam volna a páromat.
külföldre költöztem, új munkahelyem van, és azt hiszem, hogy a főnököm az. azt hiszem, hogy nem véletlenül vagyunk egymás mellett, mintha segítenünk/tanítanunk kellene egymást.
néha mintha éreznénk egymás jelenlétét, egy kicsit olyan „látlak téged” feeling.mintha valamiféle belülről fakadó őszinteséggel fordulnánk egymás felé.
igazából nem tudom, hogy szükséges-e valamit tenni, vagy csak rábízni az Életre és az időre a megoldást.
Az teljesen mindegy, ki és honnan származik az a valaki, lehet
Az teljesen mindegy, ki és honnan származik az a valaki, lehet színes, nős vagy nőtlen, mindig a szívedre hallgass!
Én személy szerint akkor mentem bele 1kapcsolatba,ha szívem is azt diktálta.
A tanácsom az,mérlegeld ki és hogy szeret és szeretett valaha,és úgy menj bele 1új kapcsolatba!
Üdv Montana
Hol akadtam el?
hogy hol akadtam el?
jó kérdés, nem tudom.
eddig olyan emberkékkel találkoztam, akiktől sokat kaptam, de ők nem akartak teljesen az életükbe, abban az értelemben, hogy nős emberkék voltak.
úgy érzem, hogy nincs rájuk többé szükségem, nem akarom őket.
a magam részérül felkészültnek érzem magamat, hogy rendes párkapcsolatom, otthonom legyen.
most van egy olyan érzésem, mintha megtaláltam volna a páromat.
külföldre költöztem, új munkahelyem van, és azt hiszem, hogy a főnököm az. azt hiszem, hogy nem véletlenül vagyunk egymás mellett, mintha segítenünk/tanítanunk kellene egymást.
néha mintha éreznénk egymás jelenlétét, egy kicsit olyan „látlak téged” feeling.mintha valamiféle belülről fakadó őszinteséggel fordulnánk egymás felé.
igazából nem tudom, hogy szükséges-e valamit tenni, vagy csak rábízni az Életre és az időre a megoldást.
Az teljesen mindegy, ki és honnan származik az a valaki, lehet
Az teljesen mindegy, ki és honnan származik az a valaki, lehet színes, nős vagy nőtlen, mindig a szívedre hallgass!
Én személy szerint akkor mentem bele 1kapcsolatba,ha szívem is azt diktálta.
A tanácsom az,mérlegeld ki és hogy szeret és szeretett valaha,és úgy menj bele 1új kapcsolatba!
Üdv Montana
Szóval párkapcsolat, de jó is lenne.
Épp társkereső oldalakon történő böngészés után léptem ide, amikor ezt a téma feljött:
Párkapcsolat? Én már azt sem tudom mi az, mert már évek óta nem volt még egy randim sem.
Nem hogy boldog , de semmilyen párkapcsolatot nem találok, mert ahhoz előbb egy párt kellene találnom. Hogy keserűn hangzik mindez? Igen! Mert ez egy keserű állapot.
Persze, nem vagyok tökéletes, vannak problémáim, amikről már írtam, de attól még lehetne társam. Vannak nálam nagyobb hibákkal problémákkal létező emberek, és mégis van társuk, tehát ez nem lehet akadály.
A nálam fiatalabb barátom vitte a kisfiát az első iskolai napra, és azért ilyenkor már látom, hogy nekem nem lesz gyermekem aki azt mondaná, apa. Ez is csak rátesz egy lapáttal arra, hogy ne kedveljem az életet. Szóval párkapcsolat, de jó is lenne.
Gábor.
Szóval párkapcsolat, de jó is lenne.
Épp társkereső oldalakon történő böngészés után léptem ide, amikor ezt a téma feljött:
Párkapcsolat? Én már azt sem tudom mi az, mert már évek óta nem volt még egy randim sem.
Nem hogy boldog , de semmilyen párkapcsolatot nem találok, mert ahhoz előbb egy párt kellene találnom. Hogy keserűn hangzik mindez? Igen! Mert ez egy keserű állapot.
Persze, nem vagyok tökéletes, vannak problémáim, amikről már írtam, de attól még lehetne társam. Vannak nálam nagyobb hibákkal problémákkal létező emberek, és mégis van társuk, tehát ez nem lehet akadály.
A nálam fiatalabb barátom vitte a kisfiát az első iskolai napra, és azért ilyenkor már látom, hogy nekem nem lesz gyermekem aki azt mondaná, apa. Ez is csak rátesz egy lapáttal arra, hogy ne kedveljem az életet. Szóval párkapcsolat, de jó is lenne.
Gábor.