Friss tartalom | Önmegvalósítás.hu

Friss tartalom

Az emberek magukon kívül keresik a boldogságot nem tudván, hogyan találhatnák azt meg magukban. Azáltal próbálnak rátalálni a boldogságra, hogy megváltoztatják a környezetüket, mint például új kapcsolatokat létesítenek, más pályát választanak, új hobbikat űznek, változtatnak az étrendjükön, más városba költöznek, vagy többek között önsegítő könyveket olvasnak. De mivel az emberi elme változékony és a körülmények is szüntelen változnak, a boldogság soha nem állandó.

Tudom ma, hogy sok fajdalom forrasa a penzhiany.
95% aki pszihologushoz megy, vegulis penzhianyba szenved es ha penze volna, nem volna szuksege terapiara, gondoljunk csak a sok asszonyra, aki kulönköltözne bantalmazo ferjetol, ha penze volna, ehelyett sokszor hibasan közelitik meg a problemat a lelekbuvarok, hiszen többseguk maga is nyomorban vergodik.

Úgy érzem, hogy különleges lelki kapcsolat van Nagymamám és köztem. Szerencsére kora ellenére nagyondenagyon jó egészségben van. Néha azért már fáradt. A halálról még keveset beszélgettem vele. Néha mikor megemlíti, hogy ki tudja, mikor jön el érte, akkor mindig azt szoktam neki mondani, hogy várja meg az unokáját, tőlem… Már van 10 dédunokája van, várja meg az én gyermekemet is. Azt, hogy megtalálom életem párját és gyermekünk lesz.

2010-ben álmodtam vele először, azt álmodtam, hogy már szeretne elmenni. Az álom után azt éreztem, hogy talán én tartom itt? Felkavaró álom volt….

A múltkori hétvégén én magam gyűjthettem ametisztet. Kedves vendéglátóm megígérte, hogy elvisz oda, ahol ametisztet lehet gyűjteni.
Én eddig csak az üzletekben láttam ametisztet. Bennem volt az öröm, hogy mennyire fantasztikus érzés lesz ametisztet keresni. Az volt a fejecskémben, hogy remélem szerencsém lesz és találok egy szép ametisztet. Valamiért azt gondoltam, hogy szerencse kell hozzá, hogy találjak majd ametisztet. Saját magam talált ametisztem lesz.

Sziasztok, mi a velemenyetek azokrol, akik internetes szexoldalakon szexchattelnek, sok ferfi özvegynek tunteti fel magat, mit szoltok, egyszer elunk es erre mindenkinek joga van , hogy kielje a titkos fantaziait?
Biztos sok olyan van, aki boldog parkapcsolat mellol csettel, mintegy fugg az ilyenfajta szexualis kielegulestol, hat kedves, okos forumtarsak, mit szoltok, jo ez a dolog?
Többen nem titkoljak, hogy hazasok es csak alkalmi kalandot keresnek.
Ezek ilyen maszturbaciofuggo alakok?

A hétvégét egy iciripicire kis faluban töltöttem, ahova a véletlen és aztán az én döntésem vitt el.
Sport-hétvége egy edzővel. Hogy kerültem oda és miért mentem el? Alakulnak a válaszok….

Áprilisban kísértem el egyik kedves barátnőmet egy futóversenyre - 11 km. Verseny előtt volt egy kis melegítés egy edzővel. Az edző elmondta, hogy lehet nyerni egy sport-hétvégét vele. Tisztán emlékszem, hogy elgondolkodtam azon, hogy milyen lehet e hétvége, ráadásul idegen nyelven illetve, hogy esélyem mennyi van a nyerésre…én csak néző vagyok….azt biztosan tudom, hogy a melegítés alatt voltak a hétvégével kapcsolatos gondolatok a fejemben….

Amikor beszéltem Vele, akkor legalább egy kicsit már éreztem rajta, hogy talán tényleg ő is szeretne velem találkozni. Ez furcsa érzéssel töltött el engem. Kérte, hogy szerdán mikor hazaérkezem, mindenképp hívjam fel. Intézi, hogy pénteken találkozhassunk. Addig a pillanatig, amíg szerdán fel nem hívtam, addig minden rendben is volt velem. A hívás után viszont megváltoztam. Elvesztettem a jelenlétet, mert átvette a helyét a remény és a bizonytalanság, hogy valóban találkozunk-e pénteken. Azt mondta, igen, találkozunk, bennem viszont még ott maradt a kétség, hogy na, vajon mi fog közbe jönni.

Az egyik barátomnak Mallorcán 2 éve van egy épitőipari vállalkozása, Ő úgy került ki a szigetre,hogy csatlakozott egy 8 fős komunához Esporlesben. Most lehetne a meglévő csapathoz is társulni, de ha a minimális létszám, 6-8 fő összejönne/ 2 már van/ akkor új alapokon lehetne egy , a kommunánál moderneb életközösséget létrehozni. Ennek a szervezésébe kezdtünk a napokban.

A spanyol gazdaság álltalánosságban most nincs jó állapotban de Mallorca kivételes helyzetben van a turizmus miatt.
A mai rohanó,személytelen világban az emberek gazdasági és lelki problémákkal küszködnek.

Keresgéltem a "boldogságkutatás" szóra a neten, kíváncsi voltam mit-hogyan kutatnak ezzel kapcsolatban.
Elszomorító.
Boldogtalanság lett rajtam úrrá, ahogy látom, milyen könnyen mossák össze a boldogság fogalmát az örömmel, jó közérzettel, felszabadító érzésekkel. 
Aztán belefutottam ebbe a beszélgetésbe, amiben annyi ... hallottam, hogy megint lehullott egy csillag az égről. Kár volt odavetítenem! De most már legalább a helyén van.

Autóval haza, Magyarországra. El kellett indulnom.

Innen-haza: 1642 km, 21 óra, sebesség betartva, tényleg csak minimális pihenő-idővel.

Egyedül csak Genfig mentem, mert szerencsére egy nagyon kedves, rendes barátom eljött Genfig, így az út nagy részét együtt tettük meg, felváltva vezettünk.

A jóslás fortélyaival kapcsolatos kérdésre gondoltam nyitok egy új blogot, mert a téma ennyit megér!

Jaj nekem érdekes cikket olvastam a neten. "Részlet Susanna Thorpe-Clark cikkjéből, melynek címe ‘The Bigger Picture’" Erre a cikkre akadtam rá ami arra inspirált az eredeti cikket keressem meg és olvassam el.

Az elmúlt időszakban nagyon sok rossz dolog történt velem. Előtte sose volt olyan, hogy ennyi rossz szakadjon a nyakamba. Fura volt, ezért elmentem valakihez, akit többen is ajánlottak. Ő azt mondta, hogy nem véletlen, mert valakinek a negatív gondolatai hosszú időn keresztül irányultak felém, és egy baljós átok formájában lecsapódott. Látta rajtam, és azt mondta, ameddig nem szabadulok meg tőle, addig nem ér véget a negatív periódus.

Meditációban pucolgatom le magamról, remélem ez megoldja a gondom.

Nos írásomat egy dolog ihlette meg, 2 nagyon kedves hölgy kopogott be kb 1 órája a lakásba, és érdeklődtek, hogy hiszek-e Istenben. Természetesen igennel válaszoltam hiszen én tényleg hiszek benne, és elindult egy beszélgetés ami nagyon elgondolkodtatott. Ők nem reklámoztak, hirdettek hanem elővették a Bibliát és egy egy gondolathoz idéztek belőle. A lényeg hogy figyelmeztetik az embereket hogy nagy változás jön, vége lesz a "Sátán" bajkeverésének, és aki tényleg hisz Istenben próbáljon meg az ő törvényei szerint élni.

Egyik este rájöttem, hogy álmodom. Csak úgy, egyszerűen. Volt már ilyen. De akkor gyakoroltam rá, most csak úgy rájöttem.

Valami furcsaság volt, valakivel labdát dobáltunk egymáshoz, és amikor nekem dobták, mindig ketté vált a labda. Álmomban mondtam, hogy ilyen nincs. És akkor beugrott: ez nem más, mint egy álom. Gyorsan elkezdtem kipróbálni, amit az életben nem tudok. Pl: kézen álltam, átmentem a falon. Más nem nagyon jutott akkor eszembe. Vajon, mit próbálhatnék még ki? ;)