Életünk, mint libikóka
Szó esett a nincstelenségről, a pénzről, vagy arról a tényről, hogy ha az ember belül jól van, akkor kint is. Ez elgondolkoztatott. Az egyetemen vita kerekedett ki anno: a koldusnak adjak pénzt, vagy ne adjak? Jó cselekedet, vagy nem, akármelyiket is választom? Mindegy, a választ mindenki megválaszolhatja a maga gondolata tükrében.
Szerintem, ha én jó szívvel adom, akkor oké, de ha képmutatásból, vagy bármi másból akkor az nem oké. A lényeg, Én nem oldom meg az Ő (koldus) problémáját egyikkel sem, hiszen azt csak maga tudja.
Nyilvánvaló, ő is tudja az élete problémáinak megoldásait, a hogyanokkal küzdhet is, meg sajnálhatja is magát, meg félhet, meg el is döntheti magában lát-e kiutat, vagy sem. Én annyit tehetek akkor és csakis akkor, hogy megnézem, Bennem mi lehet. Ha jó vagy, önkéntelenül, szinte automatikusan tudod mit kell tenned, a dolgok jönnek egymás után, meg a válaszok. Eszedbe nem jutt a felismerés: Hű, de jó voltam most.
Történt egyszer 1 eset: Budán odalépett hozzám 1 koldus, az újságot az orrom alá dugta, cigit vagy pénzt kért volna. önkéntelenül adtam neki oda az utolsó 100 Ft-osomat, nem is érdekelt, mit vesz belőle, vagy mi lesz ezután. Csak vártam a villamost. Kezemben a jegyemmel. Az meg csak nem jött. Az emberünk meg elkezdte mondani az életét. Én meg csak figyeltem, hallgattam. Jó volt, hogy megnyílt előttem. Nem éreztem, hogy "leszívott" volna, vagy "bepiszkol". Vagy bármi ilyen hülyeséget.
Tudta ő, mi miért történt vele, tudta a megoldást is. Felállni, dolgozni, lakhatást keresni. Nem tett egyebet, csak összegezte, nem volt benne vád a másik iránt, mit tettek vele, hova jutott. Csak elmondta.
Mire végzet, jött a villamos. Megköszönte, hogy meghallgattam, hogy milyen jót "beszélgettünk", én felszálltam, integettünk és azóta nem tudom mi lett vele. A lényeg, most is jó visszagondolni rá.
Ő tanítást adott a "nyomorúságról, a megtapasztalásról, az elfogadásról, az ÉLETRŐL". Ez csak mostanában tudatosodott bennem.
Aztán hallok olyanokról, hogy lásd az én életem milyen kerek, van párkapcsolatom, megélhetésem, járom a tudatosságom, milyen remek vagyok én. Csak 1 dolog merül fel bennem: ez is csak pillanatnyi tudatszintünk tükre. Ha mindezt úgy éli meg valaki, hogy ez is a spirális fejlődésnek 1 része, és a JELENLEGI TUDATSZINTEM TÜKRÉBEN én most jól helyezem el magam, de nem állok meg a fejlődésben, nem szállok el magamtól, hogy bezzeg én milyen frankó vagyok, akkor jól van ez így. Csak TUDJA a libikóka MOST fent van, de ha tudatosságom tovább fejlesztem, akkor ezt is túl kell lépnem.
De ha, beleragadok a fenti jó vagyok (én vagyok a Mester) képbe, akkor jönnek újra a libikóka lenti részének megtapasztalásai. Az Élet és a tudatosság útja szerintem így működik.
Mester lehet anélkül is valaki, ha valami nem stimmel az életében, akkor is, ha minden klappol.
Hiszen minden 1 folyamat, semmi sem állandó.
Ha jelenlegi helyzetében az ember élete "jól megy" , az még nem azt jelenti, ő lett a következő Buddha. Csak annyit jelent, hogy az ő saját tudatszintjének megfelelően jó helyen van. Nem több, nem kevesebb.
Hiszen vannak emberek, akik nem keresik az utat, csak élik a maguk hétköznapjait, mégis szeretetben, bőségben áll rendelkezésükre minden.
És van amikor az én Mesterem is a poklot járja érzelmileg, mégis tudom, ez nem azt jelenti, hogy Őt meg kell tagadni, mert nincs jól önmagával, sem az élete sem a belső lénye.
Hamis illúzió, ha azt hisszük, a tudatossággal egyre könnyebb lesz és nem lesznek mélységek az életünkben. Az nagyot fog csalódni. Sőt, egyre "nehezebb" tanok jönnek, egyre "keményebb" megélések. Jézus is megjárta a poklot, mikor azon a ponton tartott.
De ez szintén csak az én feltevésem. :)
És ti, hogy látjátok?
Üdv, Béke!
Hozzászólások
11 hozzászólásTetszik a kérdés nagyon és aktuális is.A privát válaszom:
Ez nagyon jo kérdés!Erre nem lehet egyértelmuen felelni.VALAMIKOR EPP AZ A SEGíTSEG,HA NEMSEGíTESZ!
Ha valakinek segítesz kimászni a godor fenekérol,azaz megfogod a kezét,akkor a továbbiakban egész életén át rá fog szorulni mások segítségére és soha nem lessz mersze saját kezébe vennie élete irányítását.Ha a godor fenekén magárahagyod,rá lessz szorulva a magában rejlo ero megtalálására-kiaknázására,persze ha még szeretne élni,és további élete során nemcsak hogy segítségre nem szorul majd,hanem képes lessz másokon segíteni,másoknak erot adni az élethez.
Ha az afrikai éhezo gyerekeket nézzuk-szerintem,mivel még pici gyerekek és nincs lehetoséguk tanulni,magukon segíteni-segíteni kell nekik.
Ha egy europai koldust nézunk-szerintem tudna magán segíteni,ha akarna,mivel iskolázott és a kornyezete is megfelelo.
Szeretném az ideillo versemet megosztani veletek:
TITOK
Gyurj magadbol embert,
Képezz magadbol Mestert,
Fogadd el ki vagy,
Légy aki vagy.
Senki nem élhet helyettunk,
A kitarto megleli kincsunk.
Orom vagy bánat akaratunkon mulik,
Az életunk csak rajtunk mulik,
Változtasd mesebelivé ezt a világot,
Kamatoztasd a virágod.
Te vagy a Fold gyongyszeme,
Igazgyogy az O szeme,
Keresd a Lelked,itt van elotted,
Nem bujkál az eloled.
Ha megtaláltad,
Már félig megcsináltad!
ó, ha tudnád, hányszor léptem ebbe a csapdába!!
Majd én megmutatom a szerencsétlen bajba jutottnak, hogy is lehet kimászni, ha nem akarta még akkoris! Na csak azért is. Igen ez lett a vége, ahogy írod. :)
Eszembe se jutott az ő szabad akarata, a karmája, hagyjam tanulni.
Most így visszatekintve saját magamat kinevetem. De fájt, nagyon fájt, főleg mikor elengedtem, és jött a vád, hogy cserben hagytam.
Ez van, az ember mindig kerekedik :)
Ödv, Béke
En is számtalanszor kerultem tévutra.Az ontokéletesítés soha nem verseny.Szerinted aki elobbre van nálunk annak már nincs semmi dolga és logathatja a lábát?
tudod, hogy nem így gondolom :)
A "Cserben hagytál, rossz ember vagy!" vádnak nem fogsz bedőlni még egy pillanatra sem, ha legbelül is tudod, hogy azzal segíthetsz a legtöbbet egy felnőtt emberen, ha hagyod szenvedni, küszködni, mert ettől fog felébredni majd egyszer!
Segítőként el kell döntened, hogy jó akarsz lenni, vagy segíteni szeretnél?
Mert ha jó akarsz lenni, akkor ez mentén megpróbálnak majd manipulálni a sajnálatra éhezők, de változni nem akarók. Olyan segítséget kívánnak tőled, amiben nekik nem kell változtatniuk, viszont elszívják az energiádat, kihasználnak, amennyire csak tudnak.
Ezért a "jó" segítő sokszor kegyetlennek tűnhet a keresztényi segítő ideához viszonyítva.
Mert megmondja az igazat, méghozzá úgy, hogy az fájjon, és átégesse a hazugságod falait.
Nem ad, sőt elvesz, hogy rávilágítson a félelmeidre, szembesítsen azzal, ami elől menekülsz.
Kíméletlenül őszinte, mert Te nem voltál magaddal szemben az, ezért kerülhettél ilyen nagy csávába!
Nem szeret, nem vigasztal és nem sajnál, hogy megtanuld végre önmagadat szeretni és megvigasztalni!
Persze, a kíméletlen szembesítés kevés a hatékony tanításhoz. Eszközöket is adnia kell, hogy ha végre új életet akarsz kezdeni, akkor azt megtehesd!
A tökünk tele van már a spiri guruk instrukcióival, hogy legyél őszinte, fogadd el magadat, szeress, engedd el a kötődést, oldd fel a félelmedet... Ha nem adnak ezekhez eszközöket, akkor úgysem tudjuk megvalósítani a jótanácsaikat.
Mert ki az, aki születésétől fogva tudja ezeket a lelki technikákat, akinek nem kell megtanulnia ezeket? Én nem ismerek ilyet.
Bizony ezeket a lelki képességeket egytől-egyig meg kell tanulnunk ahhoz, hogy aztán valódi alkalmazás és ne csak szócséplés menjen!
Kevesen tudnak szeretni, elfogadni, őszinteséget növelni, belső látást használni, elengedni, feldolgozni, befogadni. De aki tudja ezeket a lelki tetteket, az már önellátó, igazi önmegvalósító.
Ismerjük a mondást: Ne halat adjunk az éhezőnek, hanem tanítsuk meg halászni!
Ki kezdi el megtanítani az embereket halászni, a koldust önmegvalósítani?
Látom, megindított ez a mondatom, már kétszer is említetted a bejegyzéseidben: "Az igaz, hogy nekem közel helyén van a párkapcsolatom, a családommal való kapcsolatom, a munkám, a megélhetésem, az egészségem."
Nem dicsekedni akartam vele, habár úgy gondolom, valóban ritka dolog. Azért írtam, mert ott, az érvelésemben hasznosnak találtam.
Tudtam, hogy kívülről megítélve az érvelésem és az eszközeim ellenszenves lesz, mert nem ismeritek a módszerem. Emiatt nem is használtam minden eszközt, amit szoktam, csak annyit, amennyi részemről is belefért. Személyes csevejben egészen biztosan hatékonyabb lettem volna, de hát ennyit enged meg ez a háló adta keret! : )
Nekem is megvannak a napi problémáim, feldolgozni valóim. Rengeteg rendezetlen tudattartalmat találok és oldok fel nap mint nap, de elégedett is vagyok az eredménnyel!
Más. Ezzel a gondolatoddal nem értek egyet: "Hamis illúzió, ha azt hisszük, a tudatossággal egyre könnyebb lesz és nem lesznek mélységek az életünkben."
Tapasztalatom szerint egyre könnyebb. Habár mélységek és magasságok bőven vannak, amíg el nem fogy az út, de ezeket megjárni jóval könnyebb, még ha nagyobb is az amplitudójuk!
Több tudatossággal könnyebben járom az utam, magabiztosabb és terhelhetőbb is vagyok, mint régen. Ma már nem jelent olyan kihívást egy-egy félelem, fájdalom vagy kötődés feldolgozása, mint amikor kevesebb volt a tudatosságom.
Ne vedd a szavaimat "támadásnak", semmi ilyen nincs bennem. Csak meg akartam ismerni mi van benned, bocs, ha megsértettelek, én csak a személyes "elképzelésemet" írtam le ezzel. A te életedből merítettem, csak annyi volt a közlésem célja, hogy SZERINTEM, ez mind pillanatnyi állapot és az én megtapasztalásom a libikóka efektus.
Csak ennyi semmi több.
Nem vettem támadásnak, nem sértettél meg. Csak mivel két helyen is olvastam utalást tőled, gondoltam érdekel a mélysége is, azért fejtettem ki.
Mivel nem vagyok tökéletes, legalábbis a tapasztalataim ezt mutatják, ezért nincs is mit magyarázkodjak erről.
Egyébként meg ha én olvasnám egy spiri embertől ugyanezt, aki közben ezerrel osztja az észt, engem is elgondolkodtatna, hogy ez most ennyire el van szállva magától, vagy tényleg közel helyén van?
Asszem, ezt úgyis csak az tudja eldönteni, aki ismer személyesen, hiszen itt írhatok akármit magamról, az igazság meg lehet, hogy teljesen más! : )
Így jó, köszi
Sokszor szoktam beszélgetni a hajléktalanokkal. Valahogy így adódik. Rengetet, tudnék mesélni milyen tanításokat, hordoznak.
Én írtam már többször erről a mester témáról így most nem tenném.
Ha valaki azt állítja, hogy neki rendben vannak ezen életterületei, nekem nem jut eszembe, hogy felfuvalkodott.
Lehet, elismeri mindazt, amiért megdolgozott, és megvan neki. Tegye is. Feleslegesnek tartom az álszent alázatot, amit sokan nyomnak.
Az életben az emberek nagy többségének romokba hever az élete sok önjelölt "mesternek" meg pláne.
Bennem érdeklődést kelt, ha valaki ilyet, állit.
1, Tetszik az őszintesége
2, Szívesen meghallgatom, és alkalmazom a módszerét, mert látom, tudja kezelni a saját életét.
A tudatossággal, sokkal könnyebb lesz én ezt tapasztaltam. Nem tartom hamis illúziónak.
Nehezebb és komolyabb feladatok jönnek. De képes vagyok megoldani őket.
Míg régen összerezzentem a legkisebb feladattól bezárkóztam, és azon gondolkoztam mikor lesz vége az életnek, mert nem bírom. Menekültem, mert féltem mindentől.
Ma meg alig már várom az Élet kihívásait, hogy mit tesz elém, hogy megoldjam.
Én sem tartom felfuvalkodottnak, ha ilyet mond 1 mester, és a tudatosságra sem értettem, hamis illúzió.
számomra az a hamis illúzió, hogy 1 Mester, ha problémája akad az életében, vannak emberkék, akik elfordulnak tőle. Láttam már ilyet nem is egyet.
Nem is ez volt a szándékom, én csak a témát, (mint életünk alakulása) próbáltam fejtegetni.
Régen én is mindenen paráztam. aztán rájöttem, elszakít engem a félelem az életemtől. Mikor ez nagy nehezen leesett, kezdtem kinyílni mások felé, még ha "nem is volt kedvem", de elmentem helyekre, ahova a barátaim hívtak.
Ma már a pénztelenségtől sem félek. Kész voltam, meg idegbeteg, ha nem volt 1 vasam se, de ugyanakkor, ha volt, pillanatok alatt elköltöttem. Volt 1 nagy adag szegénységi programom. Elég sok medi kellett hozzá, hogy a helyére (eszköznek) tegyem a pénzzel való viszonyomat.
De vannak még megoldandó feladatok, fő a türelem, ami viszont még nem kenyerem :)
örülök, hogy írtál,
üdv,
Béke