Karácsony: ünnep és tanítás | Önmegvalósítás.hu

Karácsony: ünnep és tanítás

Hozzászólások

5 hozzászólás
Születés
2013. december 20. péntek, 10:13 | csaesz

Pont idén gondoltam arra először, hogy az év legsötétebb, legkilátástalanabb napján születtem. Biztos ez is jelent valamit számomra, de még nem tudom, hogy micsodát. Csak most újra eszembe jutott erről a meditációról.

Michaelita képe
úgy tartják,
2013. december 20. péntek, 11:20 | Michaelita

hogy akik a sötétség mélypontján születnek, azoknak éppen az a hivatásuk, hogy a fényt hozzák el a világba... én több helyen ezt olvastam, hallottam.
Valami olyan is megmaradt bennem, hogy a régi ősmagyarok még tudták, hogy azok akik ilyenkor - karácsunkor, téli napfordulókor - születtek, azok annyi lelkierőt kapnak, amivel ellensúlyozni tudják a külső és a belső sötétséget.

Én ezt el is hiszem, mégpedig azért, mert a nyári szülöttek nagyon nehezen viselik a téli, fényszegény időszakot, de pl. már a késő őszi, vagy téli szülöttek - a többiekhez képest - egészen jól elboldogulnak ezzel, akár úgy is, hogy hódolnak a téli sportoknak, akár úgy, hogy megtalálják a fényhiány ellensúlyozásának módszereit, akár sima elfogadással.

Michaelita képe
mit is ünnepel a magyarság karácsonykor?
2013. december 20. péntek, 11:41 | Michaelita

Nagyon jó lesz az ünnepi lelki gyakorlatot végigcsinálni, köszi szépen.

Egy idézetet is bemellékelek a karacsun (karácsony) feltételezett ősi magyar ünneplésével kapcsolatban, ahogy azt a táltosok, regősök ma tanítják:

"Közeledik az ősi magyarság egyik legnagyobb ünnepe a Karacsun – a Téli Napforduló.

A téli napforduló ünnepe a keleti pusztai népeknél, így őseinknél is, a legkiemelkedőbb örömnap lehetett. A kínai krónikák, már a hunok esetében is feljegyezték a sötétség fordulójának megünneplését. A turáni népek hitvilágában ez a nap a megújulást az újjászületést is jelképezte. A sötétség átfordulását a világosságba: kara csun (azaz karácsony) ünnepe.

A sztyeppei lovasnomád népek hitvilágában, így a magyarokéban is nagyon fontos szerepet játszott a ”Téli napforduló” megünneplése. Az év legrövidebb napja (december 21.) és ebből adódóan az év leghosszabb éjszakája ekkor van (néha december 22-re esik). Valószínűleg az ősi magyar neve a “kara csun” volt. A “kara”- feketét, sötétet jelent a türk nyelvekben és feltehetően a régi magyar nyelvben is, valamint a “csun” – fordulás szóösszetételből állt össze a karacsun szavunk. A feketeség csúcsa és annak “átfordulása” után egyre nő a fény, a világosság ideje. A fény csökkenésének, növekedésbe való átfordulását, a majdan elérkező tavasz és megújulás reményét ünnepelték az Anyatermészetet tisztelő ősi hitvilágban.

A karacsun- karácsony, olyan erősen gyökeredzett a magyar hagyományban, hogy a magyarság körében jóval később meghonosodott keresztény ünnepre ”karácsony” (itt már Jézus születése) is ezt szót vetítették át. A legtöbb európai nyelvben a karácsony ünnepet Jézus Krisztus nevéből származik (pl. angol: christmas) vagy az Ő megszületéséből, a születni szóból (olasz: natale, spanyol: navidad illetve a szláv nyelvekben pl. orosz: rozsdesztvo is a születésre emlékeztet). Kivételt szinte csak a magyar képez (illetve a román: craciun, ejtsd: kröcsun amely a magyar karácsony, esetleg egy hasonló alakú besenyő illetve kun szó átvétele)"
Forrás: kurultaj.hu

Történelmi témájú regényekben úgy olvastam, hogy a régi avarok, hunok, (a magyarok feltételezett elődei) december közepére behajtották a nyári legelőkről a téli szállásokra a lovakat, és háziállatokat, hogy a téli napfordulót már a többi rokonukkal együtt ünnepelhessék.
Ilyenkor, ebben az időszakban erőpróbákat, harcászati kiképzéseket, beszámolókat, egymás tanítását (eltérő helyekről tértek meg, eltérő tapasztalatokkal) és kerecsen röptetést tartottak.

Hogy ez mind igaz-e vagy sem, azt ma már nem lehet megállapítani, de vannak olyan átörökített jellembeli és vérmérsékleti tulajdonságaink, amik igaznak tűnővé, hihetővé teszik ezeket a tényeket. Miért lehet ez fontos nekünk, a mai magyarságnak?

Mert jó ha tudjuk, hogy mély gyökereink vannak és sok olyan hagyományunk, ami még a kereszténység előtti időkből átöröklődött ránk és belső erőben, belső képességekben is több van bennünk, mint azt ma elhisszük önmagunkról. Márpedig ma (is) olyan időket élünk, amikor ezt fontos tudatosítanunk.

S van még egy fontos momentum: a magyarság annak köszönheti létét, fennmaradását, hogy békében megfért a - vele egy ügyért harcoló - többi nemzettel, népcsoporttal.
Az egyik honlapon azt olvastam - s azt vallom magam is, - hogy a magyarság nem nemezeti hovatartozás, sokkal inkább lelkiség kérdése! Legszebb példánk erre - többek között - a 13 aradi vértanú, vagy Sissy királynő elkötelezett magyarsága.

Mese Yule napjára
2013. december 20. péntek, 12:27 | Yule (útkereső)

Volt egyszer, hol nem volt, valamikor réges-régen egy kék és zöld szigeten élt egy szép fiatal asszony. Sok barátja volt a szigeten, tündérek, fák, virágok, nyulak, szarvasok és madarak…ám õ volt az egyetlen ember, aki a szigeten élt. Szerette volna magához hasonló emberekkel megosztani a barátságát, a titkait, ezért szülni kezdett. Minden hónapban, amikor a hold elrejtőzött, az asszony szült. Az első hat hónapban sötét bőrű és szemű leányokat szült. Az év második hat hónapjában fehér bőrű leányoknak adott életet. Minden év hetedik hónapjában varázserejű, szent tölgyfát szült az Első Asszony. Ahogy teltek az évek, sok-sok leány született, és néhány tölgyfa is. A leányok az állatokkal és egymással játszadoztak, fölmásztak a tölgyfa ágai közé és a tündérek társaságában virágokat szedtek.

Egy napon az Első Anya elsőszülött leánya maga is szült. Az Első Anya nagyon büszke és boldog volt, legkedvesebb barátja, a Tölgyfa (aki szerfölött bölcs volt) ezüstkoronát ajándékozott neki, és elnevezte Nagyanyónak. Hamarosan sok leány szült még, és a sziget még boldogabb hely lett, mint valaha, benépesült csecsemőkkel, nagylányokkal és nagyanyókkal, akik együtt játszottak az állatokkal, a fákkal és a tündérekkel. Egy téli éjszakán, amikor a hold elrejtőzött, az egyik leány olyan babát szült, aki minden eddig látott lénytől különbözött. Nem leány volt, se nem tölgyfa, hanem Fiúgyermek! Nagyon sötét és hideg éjszaka volt, az év leghosszabb éjszakája, ezért minden leány és minden állat összebújt, hogy ne fázzanak. Miután izgalmuk lecsillapodott a különleges csecsemő láttán, rájöttek, hogy a kisfiú nem érzi jól magát. Nem volt olyan erős és nem volt olyan melegvérű, mint a sziget eddigi szülöttei. Mindannyian aggódni kezdtek érte, és megpróbálták őt átmelegíteni. A vastag prém és állatok odabújtak hozzá meg az anyjához, a tündérek varázsködöt hintettek fölé, a kicsi leányok pedig gyönyörűséges dalokat daloltak és körbe-körbe táncoltak a szobában. Ám a kisbaba nem tudott eléggé fölmelegedni, és hamarosan annyira kihűlt, hogy már sem sírni, sem a tápláló anyatejet szopni nem maradt ereje.

Első Nagyanyó nagyon féltette a kisfiút. Igyekezett eltitkolni könnyeit a leányai előtt, és kifutott az erdőbe. A hó szörnyen mély volt és szikrázóan fehér. Annyira mély volt, hogy Nagyanyó lépni sem tudott benne. Így hát barátja, a bagoly a tömött hófelhők fölé emelte őt, és magával vitte a varázserdőbe, ahol elsőszülöttje, a legszentebb, legbölcsebb barátja, a Tölgyfa élt. Első Nagyanyó elhatározta, tanácsot kér barátjától, hogyan segíthetne a kisfiún. Amikor a bagoly odaért a tisztáshoz, ahol a szent Első Tölgyfa élt, Nagyanyónak a szava is elakadt a látványtól! A földön egy szem hó sem volt, s a szabályos kör közepén ott hevert barátja, a Tölgy. Kidőlt ugyanis, és egy halom tuskóvá és gallyakká hasadt. Nagyanyó térdre rogyott a kidőlt fa mellett, és kicsorduló könnyei szikrázó jégcsapokká fagytak az arcán. Miközben próbálta megérteni, hogy mi történhetett drága barátjával, egy prérifarkas lépett a körbe, és mellételepedett. Először lenyalta arcáról az odafagyott könnyeket, majd egy titkot súgott Első Nagyanyó fülébe. Nagyanyó bólintott, majd a prérifarkas és a bagoly segítségével néhány rőzseköteget szedett össze legöregebb barátja, a Tölgy ágaiból, majd visszatért leányához és kis unokájához. A Tölgy adományát és a prérifarkas titkát felhasználva Nagyanyó megépítette a kék és zöld sziget legelső tűzrakását. A tündérek megrémültek, még sohasem láttak olyat, ami szárnyak nélkül táncol. Az állatok kacagtak, még sohasem láttak ilyen ragyogó színeket, hacsak nem a tavaszi virágokon. A leányok nem tudták, mitévők legyenek, még sohasem éreztek tél közepén olyan meleget, mint a nyári homok a tengerparton. Az anyja közelebb húzta kisfiát a tűz széléhez, közelebb, mint bárki más (kicsit mindannyian meg voltak illetődve az új dologtól, amit tűznek hívnak). A kisbaba egy egész kicsit kinyitotta szemét, és mozgatni kezdte ujjacskáit. Aztán elmosolyodott, és lábujjacskáit is megmozgatta. Amikor már jól fölmelegedett, odabújt anyjához és szopni kezdett, és hamarosan már mindenki biztos volt benne, hogy minden rendben van vele. Mindannyian olyan boldogok voltak, hogy táncra perdültek a tűz körül, kedvenc különleges dalaikat énekelték, és kicsiny ajándékokat adtak a tűznek.

A kisfiú erős és boldog ifjúvá cseperedett, hála az Első Tölgyfa adományának. Sok-sok fia lett, és megtanította őket makkot ültetni az év hetedik újholdjának idején, hogy mindig sok-sok tölgyfa legyen a szigeten. Minden télen, az év leghosszabb, leghidegebb, legsötétebb napján a kék és zöld sziget egész népe különleges tüzet rakott. Különleges fából rakták a máglyát, és fényes díszekkel, csillogó tündérköddel ékesítették. Különleges ágat vagy tuskót szedtek össze, és miközben ékesítették, kedvenc dalaikat dalolták. Aztán ezt a szépséges tuskót a jövőnek adták ajándékba… és minden gyermek meghallgathatta az Első Tölgyfa ajándékának történetét. Az év leghosszabb éjszakáján, amikor gyertyát gyújtotok vagy tüzet raktok, emlékezzetek az Első Nagyanyó és a prérifarkas történetére, aki elárulta a titkot Nagyanyónak. Nem számít, milyen hideg van és milyen sötét, a Nap mindig újjászületik és nekünk adja melegét, fényét.

Aditi képe
Egy "kicsit" más megélés....
2013. december 28. szombat, 15:33 | Aditi

Idén érzékeltem tisztán a Karácsony ünneplésének teljesen illuzórikus mivoltát. Annyira áthatott, h energiát kellett tennem abba, h egyáltalán a minimális rituáléhoz hozzá tudjak járulni. nem tudom, mi lesz jövőre, lehet, h felrúgom a tradíciókat. ha már nem bírja el a lelkem, akkor tutira. Mindenesetre ha még lesz fám, műfa lesz, az biztos.

Eddig is jellemző volt, h a fény energiáit nagyon tisztán át tudtam élni. Visszaemlékszem gyerekkoromra, fiatal felnőtt koromra. Olyan sokáig. Mostanára teljesen letisztult bennem mi is történik. Semmi olyasmi, amit érdemesebb ünnepelni, mint mást. Egy természeti változás, egy nagyon fontos és erős természeti változás, ami tükre egy szelleminek. Minden csak szimbólum. A Jézusról szóló mese, a vallással meg a Bibliával együtt. A születés, az újjászületés, minden. minden csak szimbólum.

Kell egyáltalán ünnepelni, Már ez is felvetődött bennem. Pedig az ünneplés nagymestere voltam mindig is. Imádtam ünnepelni és ünneppel a lelkemben járni kelni, nem csak karácsonykor. minden alkalommal. Emlékszem, gyerekkoromban minden reggel új ünnepre adott inspirációt. és ünnepeltem.

Érdekesek a mostani tapasztalataim. majdcsak letisztulnak. csak figyelem őket.

Talán csak megfigyelni kell. ugyanazzal az örömmel, az ok-nélküli örömmel, amivel születtünk. és figyeljük magunkat, az életünket, a testünket, az elménket. A változásokat, a természetet és ahogy ezzel együtt változunk. Részei vagyunk ennek az egésznek.

Feltűnően nehéz napok voltak 21-ke és 22dike nekem. Azt hiszem megszenvedte a testem a változást. Együtt élünk a változásokkal, a természettel, e felől nincs kétségem. Részei vagyunk az egységnek.

és ez önmagában is csodálatos -ha annak látjuk.

Ezen kívül semmi egyéb nem történik.

Az a fura érzés kerített hatalmába, hogy szeretném levetkőztetni csonttá ezt az ünnepet. Mintha a mátrixot le tudnám bontani. Le róla a vásárlási lázat, a rohanást, az autók dudálást és a baleseteket, a rendőröket, az ideges embereket, a zsúfoltságot, a kivágott fák halmait, a kereskedőket és a vigyort az arcukon, a fa műanyag és egyéb díszeit, a mézeskalács-házikókat, a pénzt, az ajándékot, az ünnepi vacsorát, a kínai csillogó ruhákat és ékszereket, a nagymama halászlevét, a terítőt, a szünetet, a munka-nélküli napokat és mindent, mindet.

és megcsodálni tudni így, meztelenül a téli napforduló történéseit. Belül. vagy csak hagyni, minden nélkül. Mert így van.

Azt hiszem a magam számára, idén megtettem ezt. Most már csak bánnom kell megtanulni a hazugságokkal, amik ezt az egyszerű változást kísérik a társadalomban amiben élek, a kultúrában, a vallásban, a családban. Majd jövőre.

N.

Szólj hozzá!

  • Figyelj az írásjelek használatára: előttük nem kell szóköz, viszont utánuk mindenképpen hagyjál egy szóközt! Így.
  • Megengedett HTML tagok, ha a szövegszerkesztő nincs bekapcsolva: <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <center> <img> <font> <div> <span> <br> <u> <i> <b> <p> <a> <hr> <align> <border> <table> <tbody> <tr> <td> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <blockquote> <dl> <dt> <dd> <object> <param> <embed> <iframe> <strike> <!--break-->
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
  • A linkek követhetőségét kiszűri a rendszer.

  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • A hozzászólás a Fórumszabályzat elvei alapján kerül moderálásra.

Az űrlap kitöltésével elfogadod a Mollom adatvédelmi irányelvét.

Hírlevél feliratkozások

Jelöld ki és iratkozz fel: