Számmisztika – vess számot az életeddel!

Az univerzumban minden mindennel összefügg, és így nem is csoda, hogy a számokat is lehet orákulumként, jóslásra is használni. Nekem, mint asztrológusnak, sokat mondanak a számok, hiszen ezek a bolygók uralma alá vannak rendelve, és a bolygó tulajdonságai jellemzik a számokat is, és hatásuk is a bolygó hatásaival jellemezhető.
Az első és nagyon fontos szám, ami létünket meghatározza, az un. Életszám, születési szám, a születési év, hónap, nap összeadva.
Az összeadást értelem szerűen addig kell folytatni, amíg egy jegyű számot nem kapunk, vagy, ha esetleg 11-et, vagy 22. kapuk, mert ezek mesterszámok.

Ez a szám, az egész életünkben érvényesülő hatásokat mutatja. Mint egy radix, születési képlet.
Sorsszám: a születési év számai összeadva. Az életünkben elérhető eredményeket mutatja.
Ezek szerint a velünk azonos évben született emberekkel hasonló életutunk kel, hogy legyen. Talán ez a szám mutatja meg a generációs hatásokat, az azonos évben születettek életében.

A születésnap száma is különös jelentéssel bír

Az erre a számra redukálható napok a szerencsés napjaink, arra kellene törekednünk, hogy minden hónapban a fontos eseményeket azokra napokra időzítsünk, amik szintén erre a számra redukálhatók. ( a számjegyeket össze kell adni) Pl. ha valaki 23.-án született az redukálva ( 2+3) 5.-öt ad ki. De mindenki az 5-ös számot kell, hogy nézze aki 5.-én; 14.-én; vagy 23.-án születtek, és számukra ezek a napok lesznek kedvezőek ügyeik intézésére is.
Ha mélyebben szeretnénk belemenni a számmisztikába, megnézhetjük nevünk számértékeinek jelentését is.

A legismertebbek a Pütagorász által is használt rendszer, és a ma olyan divatos kabbalisztikus rendszer. Mivel a héber ábécé nem egyezik meg a miénkkel, számunkra talán könnyebb a Pütagorasz-féle rendszert használni.
Pütagorasz a nyugati ábc. Betűit számokká alakította át.
Ennek legegyszerűbb módszere, ha a számokat egy lapra leírjuk 1-9 ig és és ezek alá a számok alá sorban leírjuk az ábécé betűit.
Egyébként éppen Ő, úgy vallotta, hogy a számoknak saját egyéniségük van, és vannak közöttük erősebbek, ezek a páratlan számok, és hímneműek, és vannak gyengébbek, ezek a páros, nőnemű számok.

Ma gyakran használják a számmisztikusok a A Cheiro által kialakított számkulcsot, ez pedig 1-8ig helyezi a betűket egy sajátos számrendszerbe. Ebben az a különbség, hogy mivel a 9.-es szám, bármivel összeadva, nem változtat annak értékén, nem adja egyetlen betűnek sem, így sajátos értékrendszere, csak egy előre megadott táblázatból tudható meg, és nem olyan egyszerű kiszámolni.
Az eredményekben azért vannak különbségek. Érdemes elgondolkodni azon, hogy melyiket szeretnénk használni.

Ha az egyszerűbb módszerrel számítjuk ki. Mondjuk azt a szót, ami egyben egy név is, hogy Extrém , akkor az egyszerűbb módszerrel
E=5 +X=6+ T=2+ R= 9+E=5+M=4= 31 = 4 Uránusz, Nap Oroszlán, Vízöntő, igazán extrém, éteri, ultramodern, stb.

A Cheiro módszerrel:
E=5+X=5+T=4+R=2+E=5+M=4= 25 = 7 Neptun, Hold; Rák, Halak, Harmonikus, feloldódó, konzervatív,

Névszám

A névszám, a teljes név betűinek az összeadásával kapjuk meg. Az egyén általános jellemére, egyéniségére mutat.

Talán észrevettük, hogy névváltozáskor, – és ez a legfeltűnőbb, amikor férjhez megy az ember, – megváltozik az életünk. Ez, sokban köszönhető a névváltozásnak is. Érdemes meggondolni, hogy akarjuk-e, hogy megváltozzon az életünk, és, esetleg eldönthetjük, hogy milyen irányban szeretnénk a változást.
Figyeljük meg, hogy különböző élethelyzetekben, különböző társaságokban, milyen néven ismernek, és szólítanak minket, mert ebben a társaságban olyannak ismernek és tartanak minket, amit a nevünk száma sugall. Érdemes átgondolni, és talán változtatni is. Előfordulhat, hogy egy nem túl kedves név számértéke igencsak büszkeséggel tölthet el minket, ugyanakkor előfordulhat, hogy egy kedves, becéző szó jelentésének nem annyira örülünk.

Szívszám

(vágy ) Szívszám, a vezeték, és keresztnév magánhangzóinak számértéke. Azt jelzi, hogyan érzünk belül?
Az extrém névben két magánhangzó van, két E. ezek 5+5= 10 = 1 Nap és Plútó

Kifejezésszám

A névben szereplő mássalhangzók értékeinek összege: Mások első ránézésre milyennek látnak bennünket?
A kifejezés, vagy személyiségszám a külső jellemre utal, úgy ahogy az asztrológiában az aszcendens. Megmutatja, hogy milyennek látják Őt a többiek. X=6+T=2+R=9+M=4 = 21 = 3

Sorsszám

Össze kell adnia a kifejezés és a szívszámot. Megmutatja, hogy hogyan kezeljük ügyeinket?
3+1= 4 Uránusz és Nap. Modern, fiatalos, extrém megoldásokkal, meghökkentő, lázadó, nem mindennapi. A szokásoktól eltérő, izgalmas és különleges módon.

Végzetszám

Össze kell adni az élet és sors számot: Életcélunkat, vagy a karmát jelenti. Emlékszünk, hogy a születési szám lenne az életszám, és akkor ki tudjuk számolni a karmát, a sorsfeladatot is.
Prognózist úgy lehet mondani, hogy a vizsgált évszámhoz adjuk a születésünk hónapját és napját.
Egy név akkor a legjobb, ha minden számot megtalálunk benne, és lehetőleg a kellő arányban. Ez úgy mint az asztrológiában az elemek harmóniája, mutatja, hogy mennyire kiegyensúlyozott emberünk, illetve a hiányzó számok rámutatnak a hiányosságokra, illetve a többször előforduló számok a túlzásokra. Ezek azonnal felhívják a figyelmet arra, hogy miben van szükségünk változtatásra.

1 szám

Képletükben hangsúlyos lehet: Az Oroszlán jegy. Az 1-es szám a Napot jelenti.
Ő a legfőbb, a kezdet. Minden élet alapja a Földön a Nap, éppen így az összes szám alapja az egy.
Ez a szám mindent képvisel, ami egyedi, kreatív és pozitív. Aki ennek a számnak a befolyása alatt született, az munkájában alkotókész, leleményes, találékony. Nézetei erősen egyediek és határozottak. Az ilyen emberek egyéni vállalkozásaikban makacsok és határozottak.
Ez vonatkozik mindenkire, aki az 1-es szám jegyében született, így bármely hónap 1-ején, 10-edikén, 19-edikén, 28-adikán.

Az 1-es számú emberek ambiciózusak, nem szeretik a korlátozásokat, s bármi is legyen a szakmájuk, mindig kitűnnek benne. Vezetők kívánnak lenni és képesek megőrizni tekintélyüket. Elérik, hogy beosztottjaik tiszteljék őket, s fölnézzenek rájuk.
Legszerencsésebb nap a számukra a vasárnap Szerencsés színeik az arany, aranyló színek. Szerencsés ékszerek, amiket érdemes viselniük vagy otthonukban tartani belőlük: A topáz, a borostyán, a sárga gyémánt és minden sárgás színű kő.

… Folytatás pár nap múlva. www.asztromania.hu

Leave a Comment

Scroll to Top