Ha valaki tudatosan szeretné élni az életét és belső eszközökkel megoldani a problémáit, akkor ehhez lelki képességekre, lelki tudásra van szüksége. De vajon mely lelki képességek és tudás a legfontosabb, melyiket fejlessze az ember, hogy minél sikeresebben oldja meg az előtte tornyosuló problémákat?
Amikor lelki tanácsadással foglalkoztam, akkor három lépést kellett megtetetnem a tanácskérővel: a helyes problématudat kialakítása, a probléma okának megkeresése és az okok feloldása.
Problématudat
Először is, lássa be az illető, hogy ez az Ő problémája, Neki kell megoldania azt, nem másban kell keresnie a hibát vagy mástól várnia a megoldást! A probléma benne van, magában kell keresnie, Önmagán kell változtatnia és akkor megoldódik minden baja! Ha ez a beismerés és belátás elmarad, akkor nem fogja észrevenni a problémája valódi okát, és nem kezd el dolgozni Önmaga tudatosításán, változtatásán.
Egy problémának mindig az az okozója és ezáltal a potenciális megoldója is, akit az a dolog zavar! Probléma önmagában sosem létezik, a dolgok attól válnak problémává a szemünkben, mert nem fogadjuk el azokat annak, ami!
Másrészt, ha a probléma megoldásának a felelősségét kihárítjuk másra, azzal kiadjuk az egyetlen esélyét annak, hogy mi magunk megoldhassuk azt a problémát!
Ugyanis egy problémát csak az tud megoldani, aki felelős érte, akit okolunk, akitől a változást vagy a változtatást várjuk. Vagyis ha felvállaljuk magunkra a felelősséget, akkor mi leszünk azok, akik meg tudjuk oldani a problémát, így nem kell mások belátására várnunk, nem fogunk másoktól függni a probléma megoldásában!
Oknyomozás
A második lépés, hogy ismerje fel, mi a problémájának a valódi oka, melyek a legmélyebb gyökerek, ahonnan a felszínen tapasztalható probléma fakad?
A problémáinkat többnyire azért nem tudjuk megoldani, mert nem ott akarjuk megragadni, ahonnan az valójában fakad, hanem egy felszínesebb, látszólagosabb szinten próbálkozunk vele. Ezért aztán a felszínen ugyan elérünk némi változást, de valódi megoldás abból sosem lesz, idővel újra megjelennek a probléma tünetei!
Ezért a probléma gyökerét, legmélyebb kiindulópontját kell keresni és ehhez sokszor elengedhetetlen valamilyen módosult tudatállapot alkalmazása, hogy a probléma kereső beleláthasson tudata mélyebb rétegeibe is!
Sajnos, az emberek többsége, még az egyszerűbb okok felismerésére sem képes, hiszen erre nincs képzettsége, nem tanulta, nem gyakorolta a probléma kibogozását, az oknyomozást! Ehhez a lelki tevékenységhez kell egy speciális világszemlélet, amiben képesek vagyunk az önismereti elveket figyelembe véve, objektíven látni,
analógiásan gondolkodni és közben kíméletlen őszinteséget gyakorolni magunk és mások felé.
Az analógiás gondolkodás elsajátítható, az önismereti elvek megtanulhatóak, az őszinteséget pedig folyamatosan
gyakorolni kell, és akkor kialakul az emberben a lényeglátás, a tisztánlátás képessége.
Feldolgozás
A harmadik lépés az, hogy a felismert okokat fel kell oldani, rendet kell tenni a tudatunkban, Önmagunkban!
Hiába értjük, tudjuk a problémáink okait, ha azokat meghagyjuk, és nem teszünk semmit sem az eltávolításukért, feloldásukért. Önmagától, vagy az idő múlásától, még bizony egyetlen probléma sem oldódott meg!
A probléma, az okainak a felszámolásától fog megoldódni!
Viszont az okok feloldásához feloldó technikákra, módszerekre lesz szükség, és azt is értenünk kell, hogy hogyan alakul ki egy dolog bennünk, milyen a belső működésünk, mitől keletkezik egy hiba a rendszerben és hogyan lehet kijavítani azt?!
Nem könnyű feladat mindezt átlátni és önállóan alkalmazni, de határozottan állíthatom, hogy ez is megtanulható, mint oly sok minden más is, ha az embert érdekli az, ami benne játszódik, amivel kínlódik nap mint nap. Márpedig ez mindenkit érdekel, mindenki szeretne annyira érteni Önmagához, hogy tudjon boldogulni, és végre képes legyen önállóan megoldani a problémáit!
Tehát összefoglalva, a tudatos problémamegoldáshoz a következőkre van szükség:
- Belátni, hogy ez az Én problémám, én vagyok a felelős, tehát én is tudom megoldani azt!
- Minden falat elsöprő őszinteséggel és önismereti, analógiás gondolkodással megtalálni a valódi okokat.
- Az okokat maradéktalanul felszámolni, helyre tenni, mert ettől fog a probléma valójában is megoldódni!
Példa
Nézzünk egy példát, amin végigvisszük a tudatos problémamegoldás pontjait.
A látszólagos probléma az, hogy Andit elégedetlen a párjával Ferivel: "Úgy érzem, Feri nem figyel rám eléggé, lehet, hogy nem is szeret, valami hiányzik a kapcsolatunkból!"
Ez a probléma megfogalmazás már önmagában is mutatja, hogy egyáltalán nem tudatos Andi a problémájában, valószínűleg fogalma sincs arról, hogy mi a valódi problémája!
Először is, Andinak be kell látnia azt, hogy nem Feri a problémájának az okozója, hiszen Feri olyan, amilyen, miért is vár el Tőle több figyelmet, több szeretetet, amikor belőle most csak ennyi fakad! Egyáltalán, miért nem elég Andinak az a figyelem és szeretet, amit Önmagának ad, miért kell még Feritől is ezt követelnie?
Ha ezt Andi átgondolja, akkor felmerül a gyanú, hogy talán Andi nem képes szeretni Önmagát annyira, mint amennyi a valós szükséglete és a hiányát eddig Feritől próbálta meg behajtani. Vajon miért nem szereti Andi magát eléggé?
Ha magába mélyed, azt találhatja, hogy nem érzi méltónak Önmagát arra, hogy szeretetet kapjon, szeretetet adjon Önmagának. Nem tartja magát elég szépnek, ügyesnek, okosnak, értékesnek, ezért azt sem hiszi el, hogy Ő szeretetre méltó lehet, hogy megérdemli, hogy szeressék!
Na most, ha Andi saját magát sem tartja elég szerethetőnek, akkor hogyan várhatja el mástól azt, hogy a saját magáról kialakult "szeretetre méltatlan" kép ellenére, mégis csak szeresse Őt?! Ha azt sugározza magáról, hogy én nem érdemlem meg, hogy szeressenek, mert nem vagyok elég jó és értékes hozzá, akkor ezt többnyire mások is elhiszik és eszerint fognak hozzá viszonyulni.
De vajon miért nem tartja értékesnek Önmagát Andi?
Mély meditációkban megvizsgálva azt találhatja okként, hogy gyerekkorában olyan kis ügyetlenke volt, annyira rossz volt a mozgáskoordinációja korához képest, hogy az Apja emiatt sokszor leszidta, elmarasztalta. Ezt Andi természetesen úgy élte meg, hogy Ő nem elég jó, küzdenie kell azért, hogy szeressék, de soha sem kapja meg a hőn áhított elfogadást, feltétel nélküli szeretetet!
Azóta benne maradt ez a minta, hogy a férfiaknak nem felel meg, akárhogy is kepeszt, azoknak igazából nem kell, nem szeretik Őt. Ehhez a belső mintához választott aztán partnereket, akik ezt a tévképzetét igazolni tudták, így találta meg Ferit is, aki ugyan szereti, de annyira nem, mint amennyi Andiból hiányzik!
Persze az is lehet, hogy Feri szereti és rajong érte, de ha Andi nem fogadja el ezeket az érzéseket, mert belül a mintájának él, akkor úgysem fogja érezni amit megkap Feritől.
Andi ezen okfejtésből megérti, hogy alapvetően nem Ferinél kell megoldania a saját problémáját, hanem Önmagában. De hol kezdje?
Hogyan tehetné semmissé, amit gyerekkorában érzett az Apja felől? Hogyan oldhatná fel az akkor kialakult nem-szeretlek mintát?
Nos, hiába mondogatná azt magának, hogy szeretett az Apám, csak nem tudta kifejezni, amikor ez alapjában véve nem igaz! Be kell látnia, hogy az Apja tényleg nem szerette Őt úgy, ahogy van, mert az Apja azt az Andikát szerette volna, aki ügyes, nem pedig kétbalkezes.
Akkor talán meg kellene megbocsájtania az Apjának, mert nem fogadta el olyan ügyetlennek? Ezt is meg kell majd tennie egyszer, de most ettől nem fogja visszakapni a hiányzó szeretetet!
A megoldás az, hogy már a gyerekkori énjét szeretnie kellene úgy, ahogyan azt nem kapta meg akkor az Apjától. A felnőttkori – jelenlegi énjét pedig úgy kellene szeretnie, ahogyan azt a jelenlegi partnerétől nem kapja meg.
Vagyis, teljes életére vonatkoztatva szeretnie és elfogadnia kellene Önmagát annyira, hogy ezeket ezentúl ne mástól várja el, ne mással akarja a hiányt betölteni, hanem teljes mértékben önellátó legyen szeretetben, önelfogadásban!
Ismerjük tehát az okot, tudjuk, hogy mi lenne a megoldás, most már csak meg kell oldani a problémát, vagyis a kiváltó okokat fel kell számolni!
Ha Andi megtanulja az önelfogadás és önszeretet technikáit, akkor azokat rendszeresen gyakorolva, újra megtaníthatja a lelkét arra, hogyan is kell Önmagát szeretnie, elfogadnia.
Ha szereti és elfogadja magát, akkor elfogadja a saját ügyetlenségeit, hibáit és hiányosságait is, és nem fogja azt hinni magáról, hogy Ő ezek miatt nem szerethető. Sőt, ezekkel együtt is szereti majd Önmagát, értékesnek és jónak tartja magát, mint ahogy a legtöbb ember az is! / Na, ezen a mondaton páran kiakadnak majd remélem! : ) /
Ha szereti magát, akkor ezt mutatja magáról, ezzel olyan embereket fog bevonzani, akik szintén szeretik Őt.
Akik eddig nem szerették Őt (kellően), azoknak az új Andival találkozva megváltozik a véleményük és felismerik, hogy mennyire értékes és szerethető is Andi!
Aki erre még így is képtelen, – mert saját traumájából fakadóan nem tud szeretni – az eltávolodik Anditól, mert nem tud már igaz tükre lenni, az Önmagát szerető és elfogadó Andinak.
Andi tehát Önmagában meglelve és feloldva az okokat, jutott el egy olyan végleges megoldáshoz, amihez addig kívül erőltetve képtelen volt.
Gratulálok Andinak és szeretnék Neked is gratulálni, a számos, hasonlóan tudatos problémamegoldásodhoz!
sokszorolvasós és nagy segítség, köszönet!
sokszorolvasós és nagy segítség, köszönet!
Sanyi ismét…
Kedves Sanyi!
Ismét sikerült belenyúlnod a legaktuálisabb témába. Problémamegoldás önmagunkban. Gratulálok,és köszönöm ezt az újabb leckét. Legjobbkor a legjobb helyen és időben.Ez is a te különleges képességeidhez tartozik.
Köszönöm
Az este késztetésem volt, hogy írjak valamit
Az este késztetésem volt, hogy írjak valamit, ezért belekezdtem egy a Hírlevélhez tervezett témába, "A leggyengébb láncszem" címűbe. Aztán a 3. mondattól erőteljesen a problémamegoldásba kanyarodott a szöveg, nem is tudtam visszavezetni, így aztán hagytam, és ez lett belőle.
Engem is beindított, még ma délelőtt is ezen gondolkodtam. Le is fogom írni az ötleteimet a Problémamegoldás Sirály csomaghoz!
Ez igen!
Hát Sanyi… Ezt az oldalt most sok ismerősömnek elküldtem. 🙂
Azt szeretem benned, hogy olyan egyértelmű és logikus dolgokat tudsz írni/mondani, amiket olvasva/hallva mindig azt érzem, hogy „Igen, igen, ez pont így van szerintem is..” de én sosem tudnám ilyen szépen rendszerbe szedve elmondani/leírni/összefoglalni másoknak. (Se magamnak.. 🙁 )
Köszi!
Mintha rólam szólt volna…. Köszönöm,sokat segített…
Mintha rólam szólt volna…. Köszönöm,sokat segített…biztos véletlen,hogy én is Andi vagyok:)
biztos nem véletlen 🙂
Szia Andi!
Én is úgy éreztem, h rólam szól, nyugi, csak én nem Andi vagyok, hanem Péter.. de az most mindegy… Ha szétnézünk, akkor elég sok embernek van gondja ezzel az önelfogadás témával és leginkább a szeretettel ill annak adásával fogadásával… És ahogy az írásban volt, kapaszkodót keresnek és ezért is fuccsol be a kapcsolatok nagyrésze… mert mondják két fél egy egész, de két egész azért még is csak kettő!! 🙂 És az nem mindegy! 🙂
Hogy érted ezt a „két fél egy egész, de két egész azért még
Hogy érted ezt a "két fél egy egész, de két egész azért még is csak kettő!!" dolgot?
Menjünk át vele ide és beszéljük meg!
problémák nem léteznek, csak feladatok
a képesség és a tudás
problémák nem léteznek, csak feladatok
a képesség és a tudás mindenkiben adott ezeknek a megoldására
s ha elcsitítod a gondolataidat megkapod a megoldást
probléma megoldás
Kedves Sanyi!
a felvetett téma, és a lehetséges megoldás kísértetiesen hasonlít Richard Bach:Búcsú a biztonságtól című könyvének tartalmához.érdemes elolvasni aki még nem tette.
Mintha rólam…
Mintha rólam szólna. Bár én próbálom elfogadni önmagam,de ez nálam párosul a megfelelni mindenkinek tulajdonsággal.Ezért nagyon nehéz:(
Mintha rólam…
Mintha rólam szólna. Bár én próbálom elfogadni önmagam,de ez nálam párosul a megfelelni mindenkinek tulajdonsággal.Ezért nagyon nehéz:(
Érdekes, hogy ezek a szándékos meditációk nekem nem „fekszenek”
Érdekes, hogy ezek a szándékos meditációk nekem nem „fekszenek” valamiért, de most olvasás közben beugrott egy érdekes kép, mintegy üzenet.
Lehet, hogy az én alapvető problémám az anyámmal való kapcsolatomban található.
Valamiért már kisgyerek koromban (3-4 évesen) nem fogadtam el a szeretetét. Már akkor olyan kis magamnak való elvonulós voltam és nem szerettem ha akaratoskodnak felettem. Ezt tudom, mert anyám mindig elmondja amikor találkozunk :))
Aztán a következő domináns üzenete ennek az olvasás közbeni „üzenetnek”, hogy anyám kölyök korom óta nagyon sokat hülyézett engem, ennek köszönhető, hogy ellenállhatatlan vágy alakult ki bennem mindenféle tudások megszerzésére, megmutatva a „világnak/neki”, hogy én igen is nem vagyok hülye…
Na már most a hülyézés alapja talán abban kereshető, hogy én nem fogadtam a szeretetét, aminek az okát viszont nem tudom, hiszen igen kicsi voltam még, egyáltalán nem volt tudatos, a hülyézésért cserébe haragudtam rá, és még inkább elutasítottam amire Ő még inkább hülyézett, én meg egyre inkább eltávolodtam, mostanra mondhatom, hogy az anyámmal azért tartok csak kapcsolatot, mert az anyám, tehát formális a kapcsolat. A szeretetét viszont érzem, hogy nagyon szeretné átadni, de ezt teljesen elutasítom, a tudásaim és a képességeim által én tudom magam annyira szeretni, hogy ne legyen szükségem mások szeretetére, hanem éppen én vagyok az aki mások szeretetét nem fogadom.
Viszont semmilyen haragot sem érzek az anyám iránt ezekért (tehát nem érzem, hogy meg kellene bocsátanom valamiért), egyszerűen túl tettem magam rajta, és olyan páncélt növesztettem, hogy lepattan rólam a legdurvább sértése is, mert néha még elenged egy-egy „hülyét”.
Nem úgy az idegenek „sértése” amivel szemben viszont nincs páncélom, ezért velük harcba kell bocsátkoznom, ha a támadásnak a legkisebb megnyilvánulását veszem is észre…
Na persze ez sokkal árnyaltabb a valóságban, de vázlatosan ilyen képem alakult ki…
Hogy gyerekként miért utasítottam el anyám szeretetét, az még egy külön kérdés, de valami oka nyilván annak is van…
Lehet, hogy az én alapvető problémám az anyámmal való kapcsolato
Ez majdnem biztos Miki! :))
Itt is jártunk egy cipőben, hosszú történet, most nem is untatnálak vele, de tény, hogy csak néhány hete, Szeklice rábeszélésére kezdtem mélyebben vizsgálni Anyámhoz fűződő érzéseimet. Azt gondoltam, megbocsátottam Neki, és harag nélküli közömbösséget éreztem iránta.
Aztán rájöttem, hogy dehogy. Hiszen még 50 év után is eszembe jutottak időnként a Tőle kapott sérelmeim. Csak mostanában tudom Őt igazán megérteni, azzal, hogy összeraktam magamban az akkori idők eseményeit, és rájöttem, hogy nem igazán tehetett mást.
Látod, Téged is foglalkoztatnak az évtizedekkel ezelőtti dolgok. De ha jobban belegondolsz, tulajdonképpen Ő löködött arra az útra, amin most jársz, és az sem véletlen, hogy a Feleséged is ugyanazt a jelzőt használja időnként Veled kapcsolatban. 😀
Szerintem, ha kicsit mélyebben beleásod magad a múltba, és ha a családi elbeszélésekből összerakod 3-4 éves korod körüli eseményeket, akkor a megoldást a válaszokkal együtt Te is megtalálod…
Akkor kerülsz igazán a helyedre, sőt, akkor a Világodban minden a helyére kerül!
Szerintem…:))
,,egyszerűen túl tettem magam rajta, és olyan páncélt
,,egyszerűen túl tettem magam rajta, és olyan páncélt növesztettem, hogy lepattan rólam a legdurvább sértése is, mert néha még elenged egy-egy „hülyét”.
Ha az ember páncélt növeszt az egyértelműen védekezést jelent valami ellen,amin ebből kifolyólag sajnos mégsem tudta túltenni magát
Ha ez így lenne,akkor nem kellene a páncél.
,,Nem úgy az idegenek „sértése” amivel szemben viszont nincs páncélom, ezért velük harcba kell bocsátkoznom, ha a támadásnak a legkisebb megnyilvánulását veszem is észre…”
Ahogy én ezt látom,és a saját bőrömön tapasztalom,az ,,idegenek sértése”,egy vélt sérelem,ami
ebből a gyerekkori feldolgozatlan problémából ered,annak a kivetítése arra a szerencsétlen ,,idegenre”
aki esetleg ugyanolyan szeretettel fordulna feléd,ahogy az anyád,de hát ezt is ugyan úgy elutasítod,
és az ő ,,hülyézését” látod az ,,idegen” tisztességes kritikájában is,ahol pedig nyoma sincs a hülyézésnek.
Azért harcolsz ilyenkor,mert gyermekként az anyáddal ezt nem tehetted,és viszont most ezt bepótolhatod. Nyilván ezért is minősíted ezeket a szerintem teljesen ártatlan dolgokat támadásnak.
Tulajdonképpen egyértelműen anyád sértései miatt állsz bosszút,amit akkor nem tehettél meg,csak az a probléma,hogy nem anyád szól hozzád,és senki sem sérteget.
Remélem ezt nem veszed támadásnak,hiszen ez egy önismereti oldal ,és te vártál választ a problémáidra. Én így látom.
Egyetértek azzal, amit Éva írt. Hozzáteszem, az anyámmal még
Egyetértek azzal, amit Éva írt. Hozzáteszem, az anyámmal még nekem is ‘le kell számolnom’ magamban, na jó, ez csúnya volt tőlem, szóval meg kell még oldanom ezt a dolgot….
Az apámmal, aki a durvább dolgot követte el ellenem, már helyreállt a harmónia, azt muszáj volt hamarabb megoldani, mert olyan volt a helyzetem-állapotom miatta, bár én segítséggel csináltam, magamtól nem lettem volna ilyen tuti… És ő már nem is él (azt biztos nem kell mondanom neked, attól azt még uyganúgy le kellett rendezni vele, mintha élne), nagyon kemény volt megoldani, de megérte! De az anyámmal, akitől máig levegőt sem kapok, van még bőven nekem is feladatom, pedig ő csak a nemtörődésével és a hagyom a dolgokat, nem veszem észre inkább az az egyszerűbb hozzáállásával ‘tett ellenem’ világéletemben, meg a megjegyzéseivel… A páncél, az messze nem megoldás, mert valóban mindenre kihat, valóban máson csattan (meg rajtad önmagadon!!!)!
Nekem az segített amikor apámmal a kapcsolatunkat helyreraktam (és az elég szép történet volt), hogy megértettem azt, átéreztem, hogy tényleg az van, hoyg ő a maximumot adta így is magából, a legjobbat hozta ki, és ez sajnos az volt, ami… Igyekezett nyilván, csak kicsit belebukott. Ember volt, és olyan, amilyen. Bizonyos tekintetben nem tehetett róla, a viselkedéséről, mert valóban egy nagyon beteg ember volt (szívben, lélekben), és ebből hozta ki, amit tudott. Akármilyen is a ti kapcsolatotok, meg akármilyen is volt gyerekkorodban, szerintem ez a kulcs, hogy valahoyg ő erre volt képes, valami gátolta őt abban, hogy másképp szeressen, úgy ahogy neked jobb, arra nem volt képes, de erre igen, és ezt kell becsülni, amit adni tudott/tud….
Szóval nekem ezek segítettek, de ez csak akkor segít, ha valóban megéled ezt az érzést és így bocsátasz meg (nekem eleve nehéz volt, mert nem bírtam se dühös lenni rá, se haragudni eleve, inkább sajnáltam, és előbb ezt kellett megélnem direkt, na, ez volt a nehezebb)!
Huuuu, akkor majd ha rendeződik a mostani helyzetem egyáltalán, akkor utána kikérdezlek, hogy sikerült-e valamire jutnod, hoyg csináltad, és majd én is rendezem a saját anyámmal a kapcsolatomat…
Én nagyjából érzem már a gondot és a helyrehozatal módját is.
Én nagyjából érzem már a gondot és a helyrehozatal módját is. Meg is fogom csinálni, mert megakarom oldani, bizonyos okoskodó elképzelésekkel ellentétben, ugyan is a saját lányommal való kapcsolatomban ez egyértelműen kirajzolódik. Éli az én szerepemet, nem fogadja tőlem a szeretetemet, annyival több eszem van anyunál, hogy nem erőszakolom magamat rá, hanem megfigyelem a jelenséget és tudomásul veszem…
Tehát a szituáció a saját családomban ismétlődik. Ez abból a szempontból jó is, hogy megértem anyám érzéseit és bánatát amikor visszautasítom. Ezért mostanság megerőltetem magam és tudatosan elfogadom a szeretet nyilvánítását, de egyébként feláll a szőr a hátamon tőle… De megteszem akkor is.
Én nem vagyok pénzéhes, ha segíthetek segíteni fogok bárkinek, neked is szívesen, és a lélek munkájáért nem kérhetek pénzt. Megfogom oldani, hogy legyen valamiképpen valami ami minden kritériumnak megfelel.
A családállításnak nevezett dolgot pedig bárki tudja használni, nem kell tanulni sehol. Hellinger sem tanulta sehol. Nem szakma, nem volt Iskolája, nem kell magolni, feltételeknek megfelelni, vizsgázni.
A lélek nem szab feltételeket, nem ítélkezik, nem is szeret, nem is gyűlöl, csak megmutatja a háttér dinamikákat…
Ugyan ez a lélek működik, csak át kell adni neki a feladatot… Ismerem a módját ahogyan képessé válunk érzékelni az üzeneteit.
Meg is csinálhatjuk, ha van kedved. próbáljuk ki. Ha már úgy is hasonló gondunk van ezekszerint…
Mit szólsz hozzá? találkozzunk… Egy csomó mindent el tudok mondani full totálisan ingyen…
Igen, meg is kell oldanod, nagyon jó hogy észreveszed szépen
Igen, meg is kell oldanod, nagyon jó hogy észreveszed szépen hogy ugyanez jön ki most a te és a kislányod kapcsolatában! Ez főleg nagyon jó motiváció is, ugye?
Akkor sokkal tovább fogsz jutni, mint az hogy megerőltetve magad fogadod anyukád szeretetnyilvánításait. És az sokkal jobb lesz! De ezt úgyis tudod.
Sajnos én amíg nem lesz valami a fő ‘problémámmal’, addig nem piszkálhatok bele a kisebb problémáimba, meg nem is akarok. Nem lenne jobb tőle, hiába kavarnyásznék bennük, amíg nem akarok élni, amíg ki nem derül miért nem és meg nem oldódik. (tudom, hogy ezt nemsokan értik, de hidd el, nem is várom el)
Úgyhogy nekem ez majd csak egy távolabbi dolog, csak leírtam, hogy nekem is tökhasonló megoldandó leckém van ezen a téren, mert annyira idevágott, és szerintem is ezek a dolgok rengeteget számítanak hogy helyretegyük őket.
Azért megőrizem a javaslatodat az agyam zugában…
Szerintem el kellene menned Ildikóhoz egy családállításra.
A
Szerintem el kellene menned Ildikóhoz egy családállításra.
A meghalni akarás a legtöbb esetben valaki után vágyódás, vagy valaki helyett való elmenni akarás, nem feltétlenül a saját életedben. nagyon valószínű, hogy átvettél egy olyan családi mintát amiről nem tudod, hogy kihez köt.
A családállítás egyértelműen megfogja mutatni.
Hú, Miki, voltam én már mindenhol. Azon is. Csak tudod,
Hú, Miki, voltam én már mindenhol. Azon is. Csak tudod, mindenhol mást mondanak, hogy az az ok. Hiszek én ebben is, másban is amivel próbálkoztam, az ember csak valami alapján kiválasztja, melyik módszert próbálja meg egyáltalán, miben bízik (főleg ha anyagilag szarul áll, és ez eleve bekorlátozza). Csak amikor ott állsz, hogy az egyik arra esküszik, hogy minden a gyerekkori traumáidból fakad, a másik arra, hogy elakadtál szülés közben és akkor akartál meghalni mert annyira borzasztó volt, és ez kapcsol be az életdben ahányszor változás lenne, a harmadik hogy meghalt még az anyaméhben az ikertestvéred, és utána mennél, a negyedik… És ugyanúgy érzed magad ennyi hónap után is hogy már az egésznek rég nincs köze az élethez, akkor már nem hiszel semmiben és nem mész sehova… A családállítással amúgy semmi gondom, álltam már vagy 5-6 ember állításán mint képviselő, és éreztem…
Valószínűleg a lényeg tényleg az, ha már segítséget kérsz, bízzál meg teljesen abban, akitől kéred, és kövess mindent, amit mond. VAgy ne menj senkihez. Nekem van egy ilyen ember a legelejétől (ráadásul már rég ingyen segít), csak annyira nehéz amit mond, meg ne is hittem el, nem bírkóztam meg vele, hogy így így jártam, néha kínomban próbálkoztam máshol is, és csak egyre jobban belegabalyodam… Most próbálok hinni neki (de úgy, hogy valójában az egész arról szól, csak önmagamban higgyek és belülről tudjam majd meg a megoldást, tehát egyáltalán nem kell hinni neki), csak nem haladok.
Leginkább előző életes okban hiszek, hogy már ott is öngyilkos lettem (állítólag már két életben is, és ez most ezért már feloldhatatlan feladat ezt megoldani (nagyon sok jele van annak valóban, hogy nem engednek meghalni, ha belegebedek se, produkáltam veseleállást egy hétre, nem pisiltem egyáltalán addig, mert leállt az a múködés (állítólag ebbe pár nap alatt bele lehet halni), nem aludtam két hétig, stb, meg az előző régi kísérleteim), de hogy akkor abba az életekben miért, annak kell kiderülnie, mert azt kell megoldani valójában amit akkor nem sikerült. Meg abban hiszek, hogy nem a helyemen vagyok, de nagyon nem, és annak is ezáltal helyre kell kerülnie.
Ezeket én már érzem (bár eredetileg ezt is kívülről mondta nekem, de a sok ok közül amit mindenfelé elsoroltak nekem, erről érzem, hogy ez lesz az), és már ez is valami.
Szóval most már csak önmagamban hiszek, hogy én fogom megtudni mi az igazság, mi az ok, senki más. Ha beledöglök is.
És majd utána megoldom az összes problémámat, ami még marad…
Zsuzsi! Jól értem, hogy azt gondolod, egyetlen oka van annak,
Zsuzsi! Jól értem, hogy azt gondolod, egyetlen oka van annak, hogy ott tartasz, ahol? Eszedbe jutott már, hogy az a sok minden, amit a segítők mondanak, mind igaz lehet?
Én most hirtelen „csak” 4 okot tudok mondani, amiatt, hogy régebben úgy éreztem, hogy nem voltam a helyemen. (azokról nem is beszélek, amiket már elfelejtettem. :)) Ezeket mind szépen, egymás után rendbe kellett tennem a sikerhez.
Lehet, hogy mind igaz. És egytől egyik szépen, sorban, egymás után érdemes megszüntetni. Vagy ….
Ezt nagyon jó hogy írtad, mert valóban erre már én is gondoltam,
Ezt nagyon jó hogy írtad, mert valóban erre már én is gondoltam, hoyg mindegyik ok mind igaz lehet akár, de úgy, hogy én azt is el tudom képzelni, ezt mind tényleg én akartam magamnak hogy megtörténjen, hogy annál biztosabban eljussak idáig, ebbe az állapotba, hogy aztán megoldjam… Szóval mivel már régebben sem tudtam megoldani, most mégtöbb szart terveztem be hogy annál jobban ne bírjam, majd valamiképp ez segítsen hozzá, hogy megoldjam. Vagy ennyi véletlen lenne???
Csak akkor is, egyik helyen ezt mondják, másikon azt, tudod, akkor hinném el igazán, ha mindenhol mindet felsorolnák, és ez mindenhol egybevágna…
Viszont, abban már nem hiszek, hogy egyenként megoldani sorban, inkább abban, hogy majd valami áttör és kiderül, az egész mégis miért így lett tervezve, mert annak oka van, és különben is, Istennek sincs annyi pénze mint amennyi problémám akkor ezek szerint nekem, én magam meg ingyen vagyok… Szerintem a segítség ott elérhető, ahol te el tudod érni, akár anyagilag is, szóval ha megoldódhat a dolog, meg fog oldódni, ha meg nem, akkor az van.
Még egy kérdés: valójában azt szeretnéd tudni, hogy jelenlegi
Még egy kérdés: valójában azt szeretnéd tudni, hogy jelenlegi állapotod a sorsod, vagy nem a sorsod?
Még egy kérdés Zsuzsi: valójában azt szeretnéd tudni, hogy a
Még egy kérdés Zsuzsi: valójában azt szeretnéd tudni, hogy a jelenlegi állapotod a sorsod, vagy nem a sorsod?
Én biztos vagyok benne, hoyg a sorsom a jelenlegi állapotom,
Én biztos vagyok benne, hoyg a sorsom a jelenlegi állapotom, szükséges és ezért nem mászom ki belőle vagy ezért nem sikerül még. Biztos vagyok benne hoyg elkerülhetetlen volt, meg kellett történnie, és ehhez a sok rossz csak hozzásegitett. És h vége lesz, akkor kiderül, mi értelme volt, és az is hoyg megérte. Ebben bízom. Másként ezt nem lehetne túlélni sem. Szerintem senki sincs igazán ok nélkül nagyon rosszul.
Nos, ha biztos vagy benne, akkor mesélek valamit.
Képzeld el,
Nos, ha biztos vagy benne, akkor mesélek valamit.
Képzeld el, hogy az üzlet, ahova szívesen jársz, öt kilométerre van a lakásodtól. Eljuthatsz oda busszal, villamossal, kerékpárral, vagy gyalog. De te mindig gyalog mész. Van választási lehetőséged, és te mindig úgy határozol hogy gyalogolsz
Ennek természetesen megvan az oka: szép a táj, vagy kirakatokat nézegethetsz, esetleg találkozhatsz séta közben kedvenc királyfiddal, vagy jó mozogni. Végül is mindegy miért, a lényeg, hogy van módod választani, és te a gyaloglást választod.
Vagy képzeld el, hogy a középkorban élsz, egy tanyán, és nagy távolságra van a kút. De csak gyalog tudod megközelíteni, nincs más út. Nos, ez a sorsodhoz tartozik. Mert nem tehetsz mást. Gyalog kell menned.
Viszont ha több dolog közül választhatsz, akkor az a te döntésed, mit teszel.
Ha valaki balesetben meghal, vagy megrokkan, esetleg betegen születik, akkor nincs mit tenni, történt, ami történt, megváltoztatni már nem lehet, – tehát ez a sorsa.
De ha van alternatíva, akkor a mi határozzuk meg, hogy mit teszünk. Hiszen adott esetben a választási lehetőség is sorsunkhoz hozzá tartozik.
Ez egy igen jó példa volt.Én azt is hozzá tenném, hogy csak
Ez egy igen jó példa volt.
Én azt is hozzá tenném, hogy csak az tekinthető sorsszerűnek vagy „karmikusnak” ami már megtörtént. Ami csak megtörténhet az pusztán csak egy lehetőség. Egészen addig míg valami meg nem történik, addig bármi lehet. Csak a múlt az, amin már nem nagyon lehet változtatni. Így ha valaki azt mondja: „az sorsom, hogy gyalog járjak dolgozni” az valójában csak leszűkíti a saját lehetőségeit. Aki viszont azt mondja, hogy „anno gyalog jártam iskolába” az nevezhető sorsnak. Ez sors dolog valójában csak kifogásnak tűnik nekem, mert könnyebben tudjuk elfogadni általa a történéseket.
Így viszont a sors a jövőre és a jelenre nézve csak illúzió, mert minden pillanatban a döntéseinktől függ, hogy mi a „sorsunk”.
Csak annyit tennék ehhez, hogy a döntéseink nyomán sosszerű az
Csak annyit tennék ehhez, hogy a döntéseink nyomán sosszerű az életünk, tehát nem csak az eseményekben lehet a karmát megfogni, hanem a döntési motívumainkban is.
Mert mitől függ, hogy egy adott helyzetben hogyan döntünk. Másként kérdezve: Mitől függ, hogy mit fogunk akarni? Ha tehát a szabad akaratot valami meghatározza, valamitől függ, akkor az tökéletesen karmikus lehet, túl azon, hogy a szabad akarat valójában csak egy elképzelés, ebben a konstellációban…
Sokkal összetettebb ez annál, hogy röviden meg tudja bárki
Sokkal összetettebb ez annál, hogy röviden meg tudja bárki válaszolni, de a példánkban: mi a fontos? Már ha van választási lehetőségünk. Kirakatnézegetés, vagy gyorsabb odaérés? Ha a kerékpárt választjuk, a mozgás? Vagy valami más?
De menjünk tovább. Mitől lesz egy dolog fontosabb a másiknál? Na ez az, amit nem lehet általánosan meghatározni.
Egy példa: nagyon szeretek autót vezetni. Fontos: nem kell várakozni, akkor indulok, amikor akarok, télen meleg van, kényelmesen ülök, stb.
Az utóbbi hétben az az értésem támadt, hogy nem akarok vezetni. Magamat ismerve ezen igen elcsodálkoztam, és utánajártam, minek köszönhető a változás. Arra jutottam, hogy egyszerűen kívánom, hogy csak nézzek ki a fejemből, és ne kelljen állandóan alkalmazkodnom a környezethez. Most ez lett a fontos.
Hát így változhatnak a döntések.
És hogy mitől vált fontossá a fejemből való kinézés? Ennek is utána járhatunk, és bátran tovább is kérdezhetnénk, ha nagyon lényeges dologról lenne szó.
Maga a folyamat lehet érdekes, ahogy eljutunk a forrásig, a
Maga a folyamat lehet érdekes, ahogy eljutunk a forrásig, a legfőbb ok-ig. A nyomozás az ügy felgöngyölítése az érdekes, az analízis a közbeni megismerés, felismerések.
Szoktam ilyet csinálni néha :)) Csak megunom :))))
Szerintem igenis van hogy a szabad akaratod valami lekorlátoza,
Szerintem igenis van hogy a szabad akaratod valami lekorlátoza, és akkor az karmikus, és azért nem sikerül ez vagy az, és nem választható. Én erre gyanakszom. Másra nem tudok. Még az is lehet, ahogy irod, eleve ezért nem tudok akarni.
Mindegy, az agyalástól nem jobb.
Akkor én lehet, hoyg az az eset vagyok hogy addig jár a korsó a
Akkor én lehet, hoyg az az eset vagyok hogy addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik… Nem tudom. De jó amit írsz. Valóban nem tudom. Én egyenlőre azt tapasztaltam, hogy nincs mód vagy nincs meg még az a mód amitől változna ez és ráadásul valami nem hagy keresni sem (bár valahol most is keresek nyilván). Ebből jutottam ezekre amiket írtam, hogy ez a sorsom és nem lehetett/lehet másképp. Nem látom mi közül választhatnék. Egyszerűen nem látom. És nem jó hogy nem látom, nehogy azt higgyétek.
De megtörtént. Tehát az már sors. így lettem egyszercsak. Jó,
De megtörtént. Tehát az már sors. így lettem egyszercsak. Jó, értem, hoyg elvileg mostantól változhatna és akkor már nem így lennék. De nem találom azt a valamit. És még az is lehet, nem akarom találni, de azt nem tudom, miért, miközben így rettenetes.
Na de miért kellett megtörténnie? Minek köszönhető ez?
Na de miért kellett megtörténnie? Minek köszönhető ez?
Ha tudnám, nem lennék itt. Nem tudom miért kellhet ilyennek
Ha tudnám, nem lennék itt. Nem tudom miért kellhet ilyennek történnie bárkivel, van-e értelme, célja vagy mégis az van hoyg mégcsak az sincs.
Nem veszem sértésnek, de természetesen igen önkényes ez a
Nem veszem sértésnek, de természetesen igen önkényes ez a meglátás, és az ég világon semmi alapja sincsen.
Ellenben ellentmondás az van, ezért biztosra veszem, hogy nem vélt, hanem teljesen valós támadás ez is.
Azt eltudom fogadni, hogy nem tudatosul benned ez a számdék, de valójában ez húzódik meg mögötte…
„szeretettel fordulna feléd,ahogy az anyád,….
elutasítod, az ő ,,hülyézését” látod az ,,idegen” tisztességes kritikájában ”
Nincs olyan, hogy tisztességes kritika… A szeretet nem kritizál Éva, a szeretet nem ítél Éva, aki kritizál halvány köze sincs a szeretethez és a jó szándékhoz, te pedig folyamatosan azt csinálod, kritizálsz mindenhol és mindenkit, nem csak most, hanem lassan mindenkivel szemben aki itt ír valamit.
Ez a te lelkednek a problémája, és talán a te anyáddal való kapcsolatodból ered… Ne vetítsd rám…
Az analízised amúgy is gyenge lábakon áll, semmiféle konzisztenciát nem mutat. Ennél te tudsz jobbat is. Ne add alább a tökéletesnél, amire annyira törekszel…
Ez érdekes. Én kívülálló vagyok, de semmi kritikát nem láttam
Ez érdekes. Én kívülálló vagyok, de semmi kritikát nem láttam abban, amit Éva írt. Azért is írtam a fentebbi hozzászólást. Abban értek egyet, hoyg igenis, minden ilyne problémánk, és a legdurvébbakat szerintem majdnem midenki a szüleitől kapta, kivetül minden kapcsolatunkra, sok-sok reakciónkra….
Miki szerintem nem én fedeztem fel a spanyol viaszt.
Biztos
Miki szerintem nem én fedeztem fel a spanyol viaszt.
Biztos vagyok benne,hogy mindenki aki az oldalon komolyabban foglalkozok az önismerettel, önmegvalósítással,az ugyanúgy meglátja a problémát ,ahogy én,/ahogy itt már a hozzászólásokból látszik is/
.
A probléma,éppen azért probléma,mert nem akarjuk észrevenni.Ha ezren mondanák ugyanazt,
akkor sem.
És ösztönből védekezünk,és a legjobb védekezés a támadás,ezt is tudjuk.
Mindig azt mondod,hogy dolgozni akarsz ezeken a problémákon,de ha rajtad kívül ezt valaki más hozza szóba,akkor az támad.
Nem vitás az éles elméd,mert cáfolni ugyan nem tudtál semmit,de megtaláltad azonnal az egyetlen gyenge pontot a hozzászólásomban/a kritika szóhasználat/,amire az egész ,,védelmedet ”építetted,mert ugye ,,bántottalak”,és hát akkor én ilyen és olyan vagyok…
Valóban az az egy szó,nem a legszerencsésebb kifejezés,de ettől még teljesen érthető volt a dolog,és egy szó ezen semmit sem változtatott.
Láthatod,hogy nem csak én gondoltam így.
Nekem ebből az a tanulság,hogy aki ,bár elő jön a problémáival,de amikor azzal szembesítik
azt a személye elleni támadásnak veszi,/változatlanul!/,annak nem fogok többet reagálni a
,,segítségkérésére”,mert annak nem lehet segíteni,mindaddig amíg be nem látja ,hogy mik is problémái,és valóban ,igazán tenni is akarna érte.
Úgy hogy én soha többet nem fogok ,,úgymond ”támadást intézni ellened:)
Ez egy jó hír Éva. Kitűnő hír…
Ha én elmondtam a problémámat
Ez egy jó hír Éva. Kitűnő hír…
Ha én elmondtam a problémámat és azt valaki vissza mondja nekem, az nem segítség és nem is szembesítés, hanem okoskodás. Arra nem vagyok kíváncsi.
Itt senki nem tárta fel az én problémáimat.
A problémáimat Én mondtam el. Ha te nekem azt vissza mondod az semmi. Azért kár volt koptatni a billentyűdet.
Ha vizet kérek és te el küldsz a fekete erdőbe a forráshoz, az semmi. Körül zengtek engem, mint a húst a legyek, de nem csináltok semmit.
Szembesítesz azzal amit én mondtam el:))))))))) Hát az meg mi?
Érdekes, hogy mennyire másképpen tudok beszélni azokkal akik valóban a problémára koncentrálnak, és nem a maguk bölcsessége általi dicsőségüket akarják csak emelni…
A nagy tapasztalt, megvilágosodott bölcsek, akiknek több problémájuk van, mint nekem :DDD
Már meg is jött a jó kedvem :))))
Hitelesség mi?
Na ennek örülök Miki ,hogy megjött a jókedved,akkor mégis csak
Na ennek örülök Miki ,hogy megjött a jókedved,akkor mégis csak tettem valami jót veled:D
Igen, van „oka” a „szeretet elutasításának”
„Igen, van „oka” a „szeretet elutasításának”” – mégpedig az, hogy a szülők „olyan irányzékú, afelé fókuszáló” szeretetet adnak a gyermeküknek, amire valójában nekik lett volna szükségük gyermekkorban, és nem tudják figyelembe venni (ismeretek hiányában), hogy a gyermekük más irányultságú, ezért teljesen másfajta szeretetre volna szükségük, mint annakidején nekik volt. Sanyi nagyon jól látja a dolgokat, és gondolom, a kezelések ideje alatt rávezeti a pácienseit a jóval mélyebb, jóval régebbi „gyökerek” feloldására.
Ha végigjátszod magadban, hogy Anyukád azt adta számodra, amire képes volt – és azt, amit Te elvártál volna tőle, nem biztos, hogy képes lett volna adni – akkor már nem páncél lenne körülötted, hanem egy olyan elasztikus burok, ami ugyan megvéd, de, akit be akarsz engedni, azt képes leszel beengedni, ha megmutatod neki a „bejáratot”. Ehhez viszont tudatosítanod kell, hogy a bejárat megmutatásával nem „kiszolgáltatod” magad, hanem lehetőséget adsz Önmagadnak és Másoknak arra, hogy egymáshoz kölcsönösen közel kerüljetek.
Érdekes, hogy ezek a szándékos meditációk nekem nem „fekszenek”
Érdekes, hogy ezek a szándékos meditációk nekem nem „fekszenek” valamiért, de most olvasás közben beugrott egy érdekes kép, mintegy üzenet.
Lehet, hogy az én alapvető problémám az anyámmal való kapcsolatomban található.
Valamiért már kisgyerek koromban (3-4 évesen) nem fogadtam el a szeretetét. Már akkor olyan kis magamnak való elvonulós voltam és nem szerettem ha akaratoskodnak felettem. Ezt tudom, mert anyám mindig elmondja amikor találkozunk :))
Aztán a következő domináns üzenete ennek az olvasás közbeni „üzenetnek”, hogy anyám kölyök korom óta nagyon sokat hülyézett engem, ennek köszönhető, hogy ellenállhatatlan vágy alakult ki bennem mindenféle tudások megszerzésére, megmutatva a „világnak/neki”, hogy én igen is nem vagyok hülye…
Na már most a hülyézés alapja talán abban kereshető, hogy én nem fogadtam a szeretetét, aminek az okát viszont nem tudom, hiszen igen kicsi voltam még, egyáltalán nem volt tudatos, a hülyézésért cserébe haragudtam rá, és még inkább elutasítottam amire Ő még inkább hülyézett, én meg egyre inkább eltávolodtam, mostanra mondhatom, hogy az anyámmal azért tartok csak kapcsolatot, mert az anyám, tehát formális a kapcsolat. A szeretetét viszont érzem, hogy nagyon szeretné átadni, de ezt teljesen elutasítom, a tudásaim és a képességeim által én tudom magam annyira szeretni, hogy ne legyen szükségem mások szeretetére, hanem éppen én vagyok az aki mások szeretetét nem fogadom.
Viszont semmilyen haragot sem érzek az anyám iránt ezekért (tehát nem érzem, hogy meg kellene bocsátanom valamiért), egyszerűen túl tettem magam rajta, és olyan páncélt növesztettem, hogy lepattan rólam a legdurvább sértése is, mert néha még elenged egy-egy „hülyét”.
Nem úgy az idegenek „sértése” amivel szemben viszont nincs páncélom, ezért velük harcba kell bocsátkoznom, ha a támadásnak a legkisebb megnyilvánulását veszem is észre…
Na persze ez sokkal árnyaltabb a valóságban, de vázlatosan ilyen képem alakult ki…
Hogy gyerekként miért utasítottam el anyám szeretetét, az még egy külön kérdés, de valami oka nyilván annak is van…
Lehet, hogy az én alapvető problémám az anyámmal való kapcsolato
Ez majdnem biztos Miki! :))
Itt is jártunk egy cipőben, hosszú történet, most nem is untatnálak vele, de tény, hogy csak néhány hete, Szeklice rábeszélésére kezdtem mélyebben vizsgálni Anyámhoz fűződő érzéseimet. Azt gondoltam, megbocsátottam Neki, és harag nélküli közömbösséget éreztem iránta.
Aztán rájöttem, hogy dehogy. Hiszen még 50 év után is eszembe jutottak időnként a Tőle kapott sérelmeim. Csak mostanában tudom Őt igazán megérteni, azzal, hogy összeraktam magamban az akkori idők eseményeit, és rájöttem, hogy nem igazán tehetett mást.
Látod, Téged is foglalkoztatnak az évtizedekkel ezelőtti dolgok. De ha jobban belegondolsz, tulajdonképpen Ő löködött arra az útra, amin most jársz, és az sem véletlen, hogy a Feleséged is ugyanazt a jelzőt használja időnként Veled kapcsolatban. 😀
Szerintem, ha kicsit mélyebben beleásod magad a múltba, és ha a családi elbeszélésekből összerakod 3-4 éves korod körüli eseményeket, akkor a megoldást a válaszokkal együtt Te is megtalálod…
Akkor kerülsz igazán a helyedre, sőt, akkor a Világodban minden a helyére kerül!
Szerintem…:))
,,egyszerűen túl tettem magam rajta, és olyan páncélt
,,egyszerűen túl tettem magam rajta, és olyan páncélt növesztettem, hogy lepattan rólam a legdurvább sértése is, mert néha még elenged egy-egy „hülyét”.
Ha az ember páncélt növeszt az egyértelműen védekezést jelent valami ellen,amin ebből kifolyólag sajnos mégsem tudta túltenni magát
Ha ez így lenne,akkor nem kellene a páncél.
,,Nem úgy az idegenek „sértése” amivel szemben viszont nincs páncélom, ezért velük harcba kell bocsátkoznom, ha a támadásnak a legkisebb megnyilvánulását veszem is észre…”
Ahogy én ezt látom,és a saját bőrömön tapasztalom,az ,,idegenek sértése”,egy vélt sérelem,ami
ebből a gyerekkori feldolgozatlan problémából ered,annak a kivetítése arra a szerencsétlen ,,idegenre”
aki esetleg ugyanolyan szeretettel fordulna feléd,ahogy az anyád,de hát ezt is ugyan úgy elutasítod,
és az ő ,,hülyézését” látod az ,,idegen” tisztességes kritikájában is,ahol pedig nyoma sincs a hülyézésnek.
Azért harcolsz ilyenkor,mert gyermekként az anyáddal ezt nem tehetted,és viszont most ezt bepótolhatod. Nyilván ezért is minősíted ezeket a szerintem teljesen ártatlan dolgokat támadásnak.
Tulajdonképpen egyértelműen anyád sértései miatt állsz bosszút,amit akkor nem tehettél meg,csak az a probléma,hogy nem anyád szól hozzád,és senki sem sérteget.
Remélem ezt nem veszed támadásnak,hiszen ez egy önismereti oldal ,és te vártál választ a problémáidra. Én így látom.
Egyetértek azzal, amit Éva írt. Hozzáteszem, az anyámmal még
Egyetértek azzal, amit Éva írt. Hozzáteszem, az anyámmal még nekem is ‘le kell számolnom’ magamban, na jó, ez csúnya volt tőlem, szóval meg kell még oldanom ezt a dolgot….
Az apámmal, aki a durvább dolgot követte el ellenem, már helyreállt a harmónia, azt muszáj volt hamarabb megoldani, mert olyan volt a helyzetem-állapotom miatta, bár én segítséggel csináltam, magamtól nem lettem volna ilyen tuti… És ő már nem is él (azt biztos nem kell mondanom neked, attól azt még uyganúgy le kellett rendezni vele, mintha élne), nagyon kemény volt megoldani, de megérte! De az anyámmal, akitől máig levegőt sem kapok, van még bőven nekem is feladatom, pedig ő csak a nemtörődésével és a hagyom a dolgokat, nem veszem észre inkább az az egyszerűbb hozzáállásával ‘tett ellenem’ világéletemben, meg a megjegyzéseivel… A páncél, az messze nem megoldás, mert valóban mindenre kihat, valóban máson csattan (meg rajtad önmagadon!!!)!
Nekem az segített amikor apámmal a kapcsolatunkat helyreraktam (és az elég szép történet volt), hogy megértettem azt, átéreztem, hogy tényleg az van, hoyg ő a maximumot adta így is magából, a legjobbat hozta ki, és ez sajnos az volt, ami… Igyekezett nyilván, csak kicsit belebukott. Ember volt, és olyan, amilyen. Bizonyos tekintetben nem tehetett róla, a viselkedéséről, mert valóban egy nagyon beteg ember volt (szívben, lélekben), és ebből hozta ki, amit tudott. Akármilyen is a ti kapcsolatotok, meg akármilyen is volt gyerekkorodban, szerintem ez a kulcs, hogy valahoyg ő erre volt képes, valami gátolta őt abban, hogy másképp szeressen, úgy ahogy neked jobb, arra nem volt képes, de erre igen, és ezt kell becsülni, amit adni tudott/tud….
Szóval nekem ezek segítettek, de ez csak akkor segít, ha valóban megéled ezt az érzést és így bocsátasz meg (nekem eleve nehéz volt, mert nem bírtam se dühös lenni rá, se haragudni eleve, inkább sajnáltam, és előbb ezt kellett megélnem direkt, na, ez volt a nehezebb)!
Huuuu, akkor majd ha rendeződik a mostani helyzetem egyáltalán, akkor utána kikérdezlek, hogy sikerült-e valamire jutnod, hoyg csináltad, és majd én is rendezem a saját anyámmal a kapcsolatomat…
Én nagyjából érzem már a gondot és a helyrehozatal módját is.
Én nagyjából érzem már a gondot és a helyrehozatal módját is. Meg is fogom csinálni, mert megakarom oldani, bizonyos okoskodó elképzelésekkel ellentétben, ugyan is a saját lányommal való kapcsolatomban ez egyértelműen kirajzolódik. Éli az én szerepemet, nem fogadja tőlem a szeretetemet, annyival több eszem van anyunál, hogy nem erőszakolom magamat rá, hanem megfigyelem a jelenséget és tudomásul veszem…
Tehát a szituáció a saját családomban ismétlődik. Ez abból a szempontból jó is, hogy megértem anyám érzéseit és bánatát amikor visszautasítom. Ezért mostanság megerőltetem magam és tudatosan elfogadom a szeretet nyilvánítását, de egyébként feláll a szőr a hátamon tőle… De megteszem akkor is.
Én nem vagyok pénzéhes, ha segíthetek segíteni fogok bárkinek, neked is szívesen, és a lélek munkájáért nem kérhetek pénzt. Megfogom oldani, hogy legyen valamiképpen valami ami minden kritériumnak megfelel.
A családállításnak nevezett dolgot pedig bárki tudja használni, nem kell tanulni sehol. Hellinger sem tanulta sehol. Nem szakma, nem volt Iskolája, nem kell magolni, feltételeknek megfelelni, vizsgázni.
A lélek nem szab feltételeket, nem ítélkezik, nem is szeret, nem is gyűlöl, csak megmutatja a háttér dinamikákat…
Ugyan ez a lélek működik, csak át kell adni neki a feladatot… Ismerem a módját ahogyan képessé válunk érzékelni az üzeneteit.
Meg is csinálhatjuk, ha van kedved. próbáljuk ki. Ha már úgy is hasonló gondunk van ezekszerint…
Mit szólsz hozzá? találkozzunk… Egy csomó mindent el tudok mondani full totálisan ingyen…
Igen, meg is kell oldanod, nagyon jó hogy észreveszed szépen
Igen, meg is kell oldanod, nagyon jó hogy észreveszed szépen hogy ugyanez jön ki most a te és a kislányod kapcsolatában! Ez főleg nagyon jó motiváció is, ugye?
Akkor sokkal tovább fogsz jutni, mint az hogy megerőltetve magad fogadod anyukád szeretetnyilvánításait. És az sokkal jobb lesz! De ezt úgyis tudod.
Sajnos én amíg nem lesz valami a fő ‘problémámmal’, addig nem piszkálhatok bele a kisebb problémáimba, meg nem is akarok. Nem lenne jobb tőle, hiába kavarnyásznék bennük, amíg nem akarok élni, amíg ki nem derül miért nem és meg nem oldódik. (tudom, hogy ezt nemsokan értik, de hidd el, nem is várom el)
Úgyhogy nekem ez majd csak egy távolabbi dolog, csak leírtam, hogy nekem is tökhasonló megoldandó leckém van ezen a téren, mert annyira idevágott, és szerintem is ezek a dolgok rengeteget számítanak hogy helyretegyük őket.
Azért megőrizem a javaslatodat az agyam zugában…
Szerintem el kellene menned Ildikóhoz egy családállításra.
A
Szerintem el kellene menned Ildikóhoz egy családállításra.
A meghalni akarás a legtöbb esetben valaki után vágyódás, vagy valaki helyett való elmenni akarás, nem feltétlenül a saját életedben. nagyon valószínű, hogy átvettél egy olyan családi mintát amiről nem tudod, hogy kihez köt.
A családállítás egyértelműen megfogja mutatni.
Hú, Miki, voltam én már mindenhol. Azon is. Csak tudod,
Hú, Miki, voltam én már mindenhol. Azon is. Csak tudod, mindenhol mást mondanak, hogy az az ok. Hiszek én ebben is, másban is amivel próbálkoztam, az ember csak valami alapján kiválasztja, melyik módszert próbálja meg egyáltalán, miben bízik (főleg ha anyagilag szarul áll, és ez eleve bekorlátozza). Csak amikor ott állsz, hogy az egyik arra esküszik, hogy minden a gyerekkori traumáidból fakad, a másik arra, hogy elakadtál szülés közben és akkor akartál meghalni mert annyira borzasztó volt, és ez kapcsol be az életdben ahányszor változás lenne, a harmadik hogy meghalt még az anyaméhben az ikertestvéred, és utána mennél, a negyedik… És ugyanúgy érzed magad ennyi hónap után is hogy már az egésznek rég nincs köze az élethez, akkor már nem hiszel semmiben és nem mész sehova… A családállítással amúgy semmi gondom, álltam már vagy 5-6 ember állításán mint képviselő, és éreztem…
Valószínűleg a lényeg tényleg az, ha már segítséget kérsz, bízzál meg teljesen abban, akitől kéred, és kövess mindent, amit mond. VAgy ne menj senkihez. Nekem van egy ilyen ember a legelejétől (ráadásul már rég ingyen segít), csak annyira nehéz amit mond, meg ne is hittem el, nem bírkóztam meg vele, hogy így így jártam, néha kínomban próbálkoztam máshol is, és csak egyre jobban belegabalyodam… Most próbálok hinni neki (de úgy, hogy valójában az egész arról szól, csak önmagamban higgyek és belülről tudjam majd meg a megoldást, tehát egyáltalán nem kell hinni neki), csak nem haladok.
Leginkább előző életes okban hiszek, hogy már ott is öngyilkos lettem (állítólag már két életben is, és ez most ezért már feloldhatatlan feladat ezt megoldani (nagyon sok jele van annak valóban, hogy nem engednek meghalni, ha belegebedek se, produkáltam veseleállást egy hétre, nem pisiltem egyáltalán addig, mert leállt az a múködés (állítólag ebbe pár nap alatt bele lehet halni), nem aludtam két hétig, stb, meg az előző régi kísérleteim), de hogy akkor abba az életekben miért, annak kell kiderülnie, mert azt kell megoldani valójában amit akkor nem sikerült. Meg abban hiszek, hogy nem a helyemen vagyok, de nagyon nem, és annak is ezáltal helyre kell kerülnie.
Ezeket én már érzem (bár eredetileg ezt is kívülről mondta nekem, de a sok ok közül amit mindenfelé elsoroltak nekem, erről érzem, hogy ez lesz az), és már ez is valami.
Szóval most már csak önmagamban hiszek, hogy én fogom megtudni mi az igazság, mi az ok, senki más. Ha beledöglök is.
És majd utána megoldom az összes problémámat, ami még marad…
Zsuzsi! Jól értem, hogy azt gondolod, egyetlen oka van annak,
Zsuzsi! Jól értem, hogy azt gondolod, egyetlen oka van annak, hogy ott tartasz, ahol? Eszedbe jutott már, hogy az a sok minden, amit a segítők mondanak, mind igaz lehet?
Én most hirtelen „csak” 4 okot tudok mondani, amiatt, hogy régebben úgy éreztem, hogy nem voltam a helyemen. (azokról nem is beszélek, amiket már elfelejtettem. :)) Ezeket mind szépen, egymás után rendbe kellett tennem a sikerhez.
Lehet, hogy mind igaz. És egytől egyik szépen, sorban, egymás után érdemes megszüntetni. Vagy ….
Ezt nagyon jó hogy írtad, mert valóban erre már én is gondoltam,
Ezt nagyon jó hogy írtad, mert valóban erre már én is gondoltam, hoyg mindegyik ok mind igaz lehet akár, de úgy, hogy én azt is el tudom képzelni, ezt mind tényleg én akartam magamnak hogy megtörténjen, hogy annál biztosabban eljussak idáig, ebbe az állapotba, hogy aztán megoldjam… Szóval mivel már régebben sem tudtam megoldani, most mégtöbb szart terveztem be hogy annál jobban ne bírjam, majd valamiképp ez segítsen hozzá, hogy megoldjam. Vagy ennyi véletlen lenne???
Csak akkor is, egyik helyen ezt mondják, másikon azt, tudod, akkor hinném el igazán, ha mindenhol mindet felsorolnák, és ez mindenhol egybevágna…
Viszont, abban már nem hiszek, hogy egyenként megoldani sorban, inkább abban, hogy majd valami áttör és kiderül, az egész mégis miért így lett tervezve, mert annak oka van, és különben is, Istennek sincs annyi pénze mint amennyi problémám akkor ezek szerint nekem, én magam meg ingyen vagyok… Szerintem a segítség ott elérhető, ahol te el tudod érni, akár anyagilag is, szóval ha megoldódhat a dolog, meg fog oldódni, ha meg nem, akkor az van.
Még egy kérdés: valójában azt szeretnéd tudni, hogy jelenlegi
Még egy kérdés: valójában azt szeretnéd tudni, hogy jelenlegi állapotod a sorsod, vagy nem a sorsod?
Még egy kérdés Zsuzsi: valójában azt szeretnéd tudni, hogy a
Még egy kérdés Zsuzsi: valójában azt szeretnéd tudni, hogy a jelenlegi állapotod a sorsod, vagy nem a sorsod?
Én biztos vagyok benne, hoyg a sorsom a jelenlegi állapotom,
Én biztos vagyok benne, hoyg a sorsom a jelenlegi állapotom, szükséges és ezért nem mászom ki belőle vagy ezért nem sikerül még. Biztos vagyok benne hoyg elkerülhetetlen volt, meg kellett történnie, és ehhez a sok rossz csak hozzásegitett. És h vége lesz, akkor kiderül, mi értelme volt, és az is hoyg megérte. Ebben bízom. Másként ezt nem lehetne túlélni sem. Szerintem senki sincs igazán ok nélkül nagyon rosszul.
Nos, ha biztos vagy benne, akkor mesélek valamit.
Képzeld el,
Nos, ha biztos vagy benne, akkor mesélek valamit.
Képzeld el, hogy az üzlet, ahova szívesen jársz, öt kilométerre van a lakásodtól. Eljuthatsz oda busszal, villamossal, kerékpárral, vagy gyalog. De te mindig gyalog mész. Van választási lehetőséged, és te mindig úgy határozol hogy gyalogolsz
Ennek természetesen megvan az oka: szép a táj, vagy kirakatokat nézegethetsz, esetleg találkozhatsz séta közben kedvenc királyfiddal, vagy jó mozogni. Végül is mindegy miért, a lényeg, hogy van módod választani, és te a gyaloglást választod.
Vagy képzeld el, hogy a középkorban élsz, egy tanyán, és nagy távolságra van a kút. De csak gyalog tudod megközelíteni, nincs más út. Nos, ez a sorsodhoz tartozik. Mert nem tehetsz mást. Gyalog kell menned.
Viszont ha több dolog közül választhatsz, akkor az a te döntésed, mit teszel.
Ha valaki balesetben meghal, vagy megrokkan, esetleg betegen születik, akkor nincs mit tenni, történt, ami történt, megváltoztatni már nem lehet, – tehát ez a sorsa.
De ha van alternatíva, akkor a mi határozzuk meg, hogy mit teszünk. Hiszen adott esetben a választási lehetőség is sorsunkhoz hozzá tartozik.
Ez egy igen jó példa volt.Én azt is hozzá tenném, hogy csak
Ez egy igen jó példa volt.
Én azt is hozzá tenném, hogy csak az tekinthető sorsszerűnek vagy „karmikusnak” ami már megtörtént. Ami csak megtörténhet az pusztán csak egy lehetőség. Egészen addig míg valami meg nem történik, addig bármi lehet. Csak a múlt az, amin már nem nagyon lehet változtatni. Így ha valaki azt mondja: „az sorsom, hogy gyalog járjak dolgozni” az valójában csak leszűkíti a saját lehetőségeit. Aki viszont azt mondja, hogy „anno gyalog jártam iskolába” az nevezhető sorsnak. Ez sors dolog valójában csak kifogásnak tűnik nekem, mert könnyebben tudjuk elfogadni általa a történéseket.
Így viszont a sors a jövőre és a jelenre nézve csak illúzió, mert minden pillanatban a döntéseinktől függ, hogy mi a „sorsunk”.
Csak annyit tennék ehhez, hogy a döntéseink nyomán sosszerű az
Csak annyit tennék ehhez, hogy a döntéseink nyomán sosszerű az életünk, tehát nem csak az eseményekben lehet a karmát megfogni, hanem a döntési motívumainkban is.
Mert mitől függ, hogy egy adott helyzetben hogyan döntünk. Másként kérdezve: Mitől függ, hogy mit fogunk akarni? Ha tehát a szabad akaratot valami meghatározza, valamitől függ, akkor az tökéletesen karmikus lehet, túl azon, hogy a szabad akarat valójában csak egy elképzelés, ebben a konstellációban…
Sokkal összetettebb ez annál, hogy röviden meg tudja bárki
Sokkal összetettebb ez annál, hogy röviden meg tudja bárki válaszolni, de a példánkban: mi a fontos? Már ha van választási lehetőségünk. Kirakatnézegetés, vagy gyorsabb odaérés? Ha a kerékpárt választjuk, a mozgás? Vagy valami más?
De menjünk tovább. Mitől lesz egy dolog fontosabb a másiknál? Na ez az, amit nem lehet általánosan meghatározni.
Egy példa: nagyon szeretek autót vezetni. Fontos: nem kell várakozni, akkor indulok, amikor akarok, télen meleg van, kényelmesen ülök, stb.
Az utóbbi hétben az az értésem támadt, hogy nem akarok vezetni. Magamat ismerve ezen igen elcsodálkoztam, és utánajártam, minek köszönhető a változás. Arra jutottam, hogy egyszerűen kívánom, hogy csak nézzek ki a fejemből, és ne kelljen állandóan alkalmazkodnom a környezethez. Most ez lett a fontos.
Hát így változhatnak a döntések.
És hogy mitől vált fontossá a fejemből való kinézés? Ennek is utána járhatunk, és bátran tovább is kérdezhetnénk, ha nagyon lényeges dologról lenne szó.
Maga a folyamat lehet érdekes, ahogy eljutunk a forrásig, a
Maga a folyamat lehet érdekes, ahogy eljutunk a forrásig, a legfőbb ok-ig. A nyomozás az ügy felgöngyölítése az érdekes, az analízis a közbeni megismerés, felismerések.
Szoktam ilyet csinálni néha :)) Csak megunom :))))
Szerintem igenis van hogy a szabad akaratod valami lekorlátoza,
Szerintem igenis van hogy a szabad akaratod valami lekorlátoza, és akkor az karmikus, és azért nem sikerül ez vagy az, és nem választható. Én erre gyanakszom. Másra nem tudok. Még az is lehet, ahogy irod, eleve ezért nem tudok akarni.
Mindegy, az agyalástól nem jobb.
Akkor én lehet, hoyg az az eset vagyok hogy addig jár a korsó a
Akkor én lehet, hoyg az az eset vagyok hogy addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik… Nem tudom. De jó amit írsz. Valóban nem tudom. Én egyenlőre azt tapasztaltam, hogy nincs mód vagy nincs meg még az a mód amitől változna ez és ráadásul valami nem hagy keresni sem (bár valahol most is keresek nyilván). Ebből jutottam ezekre amiket írtam, hogy ez a sorsom és nem lehetett/lehet másképp. Nem látom mi közül választhatnék. Egyszerűen nem látom. És nem jó hogy nem látom, nehogy azt higgyétek.
De megtörtént. Tehát az már sors. így lettem egyszercsak. Jó,
De megtörtént. Tehát az már sors. így lettem egyszercsak. Jó, értem, hoyg elvileg mostantól változhatna és akkor már nem így lennék. De nem találom azt a valamit. És még az is lehet, nem akarom találni, de azt nem tudom, miért, miközben így rettenetes.
Na de miért kellett megtörténnie? Minek köszönhető ez?
Na de miért kellett megtörténnie? Minek köszönhető ez?
Ha tudnám, nem lennék itt. Nem tudom miért kellhet ilyennek
Ha tudnám, nem lennék itt. Nem tudom miért kellhet ilyennek történnie bárkivel, van-e értelme, célja vagy mégis az van hoyg mégcsak az sincs.
Nem veszem sértésnek, de természetesen igen önkényes ez a
Nem veszem sértésnek, de természetesen igen önkényes ez a meglátás, és az ég világon semmi alapja sincsen.
Ellenben ellentmondás az van, ezért biztosra veszem, hogy nem vélt, hanem teljesen valós támadás ez is.
Azt eltudom fogadni, hogy nem tudatosul benned ez a számdék, de valójában ez húzódik meg mögötte…
„szeretettel fordulna feléd,ahogy az anyád,….
elutasítod, az ő ,,hülyézését” látod az ,,idegen” tisztességes kritikájában ”
Nincs olyan, hogy tisztességes kritika… A szeretet nem kritizál Éva, a szeretet nem ítél Éva, aki kritizál halvány köze sincs a szeretethez és a jó szándékhoz, te pedig folyamatosan azt csinálod, kritizálsz mindenhol és mindenkit, nem csak most, hanem lassan mindenkivel szemben aki itt ír valamit.
Ez a te lelkednek a problémája, és talán a te anyáddal való kapcsolatodból ered… Ne vetítsd rám…
Az analízised amúgy is gyenge lábakon áll, semmiféle konzisztenciát nem mutat. Ennél te tudsz jobbat is. Ne add alább a tökéletesnél, amire annyira törekszel…
Ez érdekes. Én kívülálló vagyok, de semmi kritikát nem láttam
Ez érdekes. Én kívülálló vagyok, de semmi kritikát nem láttam abban, amit Éva írt. Azért is írtam a fentebbi hozzászólást. Abban értek egyet, hoyg igenis, minden ilyne problémánk, és a legdurvébbakat szerintem majdnem midenki a szüleitől kapta, kivetül minden kapcsolatunkra, sok-sok reakciónkra….
Miki szerintem nem én fedeztem fel a spanyol viaszt.
Biztos
Miki szerintem nem én fedeztem fel a spanyol viaszt.
Biztos vagyok benne,hogy mindenki aki az oldalon komolyabban foglalkozok az önismerettel, önmegvalósítással,az ugyanúgy meglátja a problémát ,ahogy én,/ahogy itt már a hozzászólásokból látszik is/
.
A probléma,éppen azért probléma,mert nem akarjuk észrevenni.Ha ezren mondanák ugyanazt,
akkor sem.
És ösztönből védekezünk,és a legjobb védekezés a támadás,ezt is tudjuk.
Mindig azt mondod,hogy dolgozni akarsz ezeken a problémákon,de ha rajtad kívül ezt valaki más hozza szóba,akkor az támad.
Nem vitás az éles elméd,mert cáfolni ugyan nem tudtál semmit,de megtaláltad azonnal az egyetlen gyenge pontot a hozzászólásomban/a kritika szóhasználat/,amire az egész ,,védelmedet ”építetted,mert ugye ,,bántottalak”,és hát akkor én ilyen és olyan vagyok…
Valóban az az egy szó,nem a legszerencsésebb kifejezés,de ettől még teljesen érthető volt a dolog,és egy szó ezen semmit sem változtatott.
Láthatod,hogy nem csak én gondoltam így.
Nekem ebből az a tanulság,hogy aki ,bár elő jön a problémáival,de amikor azzal szembesítik
azt a személye elleni támadásnak veszi,/változatlanul!/,annak nem fogok többet reagálni a
,,segítségkérésére”,mert annak nem lehet segíteni,mindaddig amíg be nem látja ,hogy mik is problémái,és valóban ,igazán tenni is akarna érte.
Úgy hogy én soha többet nem fogok ,,úgymond ”támadást intézni ellened:)
Ez egy jó hír Éva. Kitűnő hír…
Ha én elmondtam a problémámat
Ez egy jó hír Éva. Kitűnő hír…
Ha én elmondtam a problémámat és azt valaki vissza mondja nekem, az nem segítség és nem is szembesítés, hanem okoskodás. Arra nem vagyok kíváncsi.
Itt senki nem tárta fel az én problémáimat.
A problémáimat Én mondtam el. Ha te nekem azt vissza mondod az semmi. Azért kár volt koptatni a billentyűdet.
Ha vizet kérek és te el küldsz a fekete erdőbe a forráshoz, az semmi. Körül zengtek engem, mint a húst a legyek, de nem csináltok semmit.
Szembesítesz azzal amit én mondtam el:))))))))) Hát az meg mi?
Érdekes, hogy mennyire másképpen tudok beszélni azokkal akik valóban a problémára koncentrálnak, és nem a maguk bölcsessége általi dicsőségüket akarják csak emelni…
A nagy tapasztalt, megvilágosodott bölcsek, akiknek több problémájuk van, mint nekem :DDD
Már meg is jött a jó kedvem :))))
Hitelesség mi?
Na ennek örülök Miki ,hogy megjött a jókedved,akkor mégis csak
Na ennek örülök Miki ,hogy megjött a jókedved,akkor mégis csak tettem valami jót veled:D
Igen, van „oka” a „szeretet elutasításának”
„Igen, van „oka” a „szeretet elutasításának”” – mégpedig az, hogy a szülők „olyan irányzékú, afelé fókuszáló” szeretetet adnak a gyermeküknek, amire valójában nekik lett volna szükségük gyermekkorban, és nem tudják figyelembe venni (ismeretek hiányában), hogy a gyermekük más irányultságú, ezért teljesen másfajta szeretetre volna szükségük, mint annakidején nekik volt. Sanyi nagyon jól látja a dolgokat, és gondolom, a kezelések ideje alatt rávezeti a pácienseit a jóval mélyebb, jóval régebbi „gyökerek” feloldására.
Ha végigjátszod magadban, hogy Anyukád azt adta számodra, amire képes volt – és azt, amit Te elvártál volna tőle, nem biztos, hogy képes lett volna adni – akkor már nem páncél lenne körülötted, hanem egy olyan elasztikus burok, ami ugyan megvéd, de, akit be akarsz engedni, azt képes leszel beengedni, ha megmutatod neki a „bejáratot”. Ehhez viszont tudatosítanod kell, hogy a bejárat megmutatásával nem „kiszolgáltatod” magad, hanem lehetőséget adsz Önmagadnak és Másoknak arra, hogy egymáshoz kölcsönösen közel kerüljetek.
FELEBARÁTOM
Kér és nem tudja,
hogy amit kér, annak jó-
fele:
FELEBARÁTOM
Kér és nem tudja,
hogy amit kér, annak jó-
fele: nála van.
(Fodor Ákos)
Én is mondok egy bölcsességet!
Barát az, aki elfogadja a múltad, hisz a jövődben, és elfogad annak aki vagy…
(fogalmam sincs ki szerezte :)))
Baratsag
Aki mindig emlekszik a szeretetre, mit töled kapott, emiatt soha nem hagy magdra, nem engedi el a lezed akkor sem, ha sündiszno lettel egy idöre.
FELEBARÁTOM
Kér és nem tudja,
hogy amit kér, annak jó-
fele:
FELEBARÁTOM
Kér és nem tudja,
hogy amit kér, annak jó-
fele: nála van.
(Fodor Ákos)
Én is mondok egy bölcsességet!
Barát az, aki elfogadja a múltad, hisz a jövődben, és elfogad annak aki vagy…
(fogalmam sincs ki szerezte :)))
Baratsag
Aki mindig emlekszik a szeretetre, mit töled kapott, emiatt soha nem hagy magdra, nem engedi el a lezed akkor sem, ha sündiszno lettel egy idöre.