Milyen jegyben születtél volna indiánként? 1. rész

Az indiánok a természet jegyeit megfigyelve alkották meg az "indián asztrológiát", amely épp annyira igaz, mint a hagyományos nyugati vagy a keleti asztrológia. Megfigyelték az állatok viselkedését, és ezek alapján állították össze a jegyekre jellemző leírásokat. Nézzük meg, melyik állat havában születtünk, és ha néhány tulajdonságot igaznak találnánk, akkor vonuljunk vissza a sátrunkba és meditáljunk együtt az indián varázslóval!

Sólyom (III. 03. – IV. 19.)

Erénye: dinamikus és optimista.
Hibája: fölényes, tapintatlan.

Remek megfigyelő, egyetlen pillanat alatt átlátja helyzetet, sok múlik az életében a gyorsaságán. Ebből adódóan örökös feszültségben él, hiszen mindig kész arra, hogy lecsapjon az áldozatára vagy a kínálkozó lehetőségekre. A kis és nagy ügyek között azonban nem tud különbséget tenni, mindkettőre ugyanakkora elánnal veti rá magát. Mindig nyílt lapokkal játszik, a ravaszság nem kenyere. A kötöttségeket rosszul tűri, azt szereti, ha szabadon szárnyalhat, önállóan dönthet, bátorságát bizonyíthatja. Vezetőként is megállja a helyét. Tele van vitalitással, lendülettel, ám állóképessége nem túl jó, ezért teljesítménye hullámzó. A nagy erőfeszítések után halálos fáradtság vesz rajta erőt, de gyorsan regenerálódik.

Hód (IV. 20. – V. 20.)

Erénye: kitartó, állhatatos.
Hibája: makacs, korlátolt.

A hód nem kockáztat soha semmit, mindig biztosra megy. Pedig a földön éppúgy boldogul, mint a vízben, igaz, a víz alatt is a szilárd talajt keresi. Ha valamit elhatároz, azt biztosan véghez viszi. Zavarba csak akkor jön, ha váratlan helyzetbe kerül. Ilyenkor nemcsak komoly fejtörést okoz neki az alkalmazkodás, hanem kínszenvedést is, hiszen amit megszokott, ahhoz körömszakadtáig ragaszkodik. Szívesen hódol a testi örömöknek, élvezi a finom étkeket, italokat. Fontos számára a kényelem, a biztonság és a nyugalom. Nem vágyik vezető szerepre. Végtelenül becsületes, nyugodtan rá lehet bízni az értékeket vagy akár a házipénztárt. Huzamosabb ideig képes komoly erőfeszítésekre, hiszen nemcsak állóképessége kiváló, de az ellenállóképessége is.

Szarvas (V. 21. – VI. 20.)

Erénye: sokoldalú, mozgékony.
Hibája: felületes.

A szarvas örökké a változatosságot keresi. Belső erő hajtja, hogy új tájakat fedezzen fel magának. A hosszú, erőltetett hegymenet azonban nem neki való. Útja során mindenbe belekóstol, és nem riad vissza attól sem, hogy veszélyes szakadékokat ugorjon át. Érdeklődése sokirányú, talán ez az oka annak, hogy soha semmire sincs ideje. Gyakran változtatja a véleményét – számára ez természetes -, de sohasem érdekből teszi. Következetesség, kitartás nem várható el tőle. Hivatása területén remekül megállja a helyét, ha sokoldalúságát kamatoztathatja, és ha tevékenysége nem helyhez kötött. Észjárása gyors, feltalálja magát minden helyzetben, könnyen szót ért mindenkivel, a híreket viszi-hozza.

Harkály (VI. 21. – VII. 21.)

Erénye: együttérző, odaadó.
Hibája: szeszélyes.

A harkályt nem véletlenül nevezik a fák doktorának. Erős csőrét és karmait kizárólag arra használja, hogy megtalálja, hol van a baj, és azt ott azon nyomban orvosolja. Érzelmi élete intenzív, de gyakran kiszámíthatatlanok a hangulatváltozásai. Az embereket két nagy csoportra osztja, az egyikbe azok tartoznak, akiket szeret és akikért áldozatokra is kész, a másikba pedig azok, akiket nem kedvel, ám a bajba jutottakon mindig megesik a szíve. Hűséges, nemcsak a kapcsolataiban, hanem tárgyakhoz is ragaszkodik. Megszokott környezetét nem szívesen hagyja el, a régi erdőbe, az ismert fákhoz mindig visszatér. Nem vágyik karrierre, a hatalom hidegen hagyja. Ha családias légkör veszi körül, és feladataival érzelmileg azonosulni tud, nyugdíjas koráig kitart egy munkahelyen.

Lazac (VII. 22. – VIII. 21.)

Erénye: öntudatos, melegszívű.
Hibája: büszke, arrogáns.

A lazacot a halak királyaként tartják számon, amit nemcsak elegáns küllemével érdemelt ki, hanem bátorságával is. A lazac ugyanis – bár az óceánban él – az ívás idejére visszatér abba a folyóba, ahol maga is világra jött. Vándorlása során – amely akár több ezer kilométer is lehet – a folyó sodrával szemben halad és mindenre képes, hogy elérje célját. A lazac jószívű, nagyvonalú, kicsinyes vitákba, perekbe soha nem megy bele, ezeket méltóságán alulinak tartja. Nemcsak anyagiakban bőkezű, de nagy, mindent elsöprő érzelmekre is képes. Határozott és célratörő, jó vezetői képességekkel van megáldva. Olykor azonban a fejébe száll a dicsőség, és túlértékeli saját magát. Ha irányítják, elveszti az érdeklődését, erőt vesz rajta a lustaság.

2 thoughts on “Milyen jegyben születtél volna indiánként? 1. rész”

  1. Szarvas
    Én Szarvasnak születtem. Azaz az Ikrek jegyében van a Napom, de ez még túl kevés az emberi személyiség jóval összetettebb. (asztrológiában nem véletlenül nézzük kompletten az egész ábrát, pl.: énkelölők melyik házban, milyen szögben, mivel áll együtt stb. sőt fokozhatnám minőségében is, hiszen lehet 2 ember 1 azon ábrája, Pl.: buddhista szerzetes, vagy idült alkoholista , aki a mámor tengerébe burkolózott.) Ha viszont csak az Ikrek (szarvas) leírást nézem, az általánosság függvényében, akkor általánosan elmondható, a jellemi vonatkozásokról, helyes a megállapítás.
    Legalábbis én így gondolom, nem tudom ki-mit gondol a többi jegyről. Minden esetre érdekes a téma 🙂

  2. Szarvas
    Én Szarvasnak születtem. Azaz az Ikrek jegyében van a Napom, de ez még túl kevés az emberi személyiség jóval összetettebb. (asztrológiában nem véletlenül nézzük kompletten az egész ábrát, pl.: énkelölők melyik házban, milyen szögben, mivel áll együtt stb. sőt fokozhatnám minőségében is, hiszen lehet 2 ember 1 azon ábrája, Pl.: buddhista szerzetes, vagy idült alkoholista , aki a mámor tengerébe burkolózott.) Ha viszont csak az Ikrek (szarvas) leírást nézem, az általánosság függvényében, akkor általánosan elmondható, a jellemi vonatkozásokról, helyes a megállapítás.
    Legalábbis én így gondolom, nem tudom ki-mit gondol a többi jegyről. Minden esetre érdekes a téma 🙂

Leave a Comment

Scroll to Top