Szülő választás – miért éppen ők?

A spirituális utunk során valamennyien szembesülünk azzal a kérdéssel valamikor, miért pont a szüleinket választottuk ( később azzal is, gyermekeink vajon miért minket választottak )
Ahhoz, hogy a tudatosságunkat erősítsük, az életfeladatunkat megtudjuk valósítani, nagyon fontos befogadni hogy minden ami megtörtént velünk, értünk van, jó és rossz egyaránt. A gyermekkorban kapott negatív hatások nem feltétlen konkrét traumához köthetők, van amikor a probléma nagyon burkolt, jóformán nem történt semmi.
Nem kapott a gyermek az anyjától rossz bánásmódot, viszont a jót, a biztonság érzetet sem tapasztalta meg. A transzperszonális pszichoterápia úttörő terapeutája, Barbara Somers három típusú anyát ír le, ebből most az elsőt szeretném nektek bemutatni, a hatásokat negatív és pozitív következményekkel együtt. Ha az első életévekben nem az anya neveli a gyereket, akkor az őt „kézben tartóra” vonatkozik. Hozzáteszem, hogy természetesen nagyon ritka az a pszichológiai típus, akár a Barbara felosztását akár bármelyik más csoportosítást ha nézzük, ami teljesen tipikus, inkább azt lehet mondani a leírtak jó része illik rá.

Forrás: Barbara Somers és Ian Gordon-Brown A gyógyító utazás

Túl laza tartás: az anya gyenge, bizonytalan az anyai szerepben.( Az anya maga is neurotikus, esetleg gyógyszer vagy alkoholfüggő saját bej. ) Következetlenség, erős hangulati ingadozások, A bébi úgy érzi, „rossz kezekben” van, leejtik. Visszautasítják. Ezért rosszul fog kötődni. Következmény: szorongás, az élet kicsúszik a kezei közül, önkép homályos, hajlamos elveszteni a kapcsolatot saját testével és ösztöneivel. Gyökértelenség.

Passzív típusú gyermek laza tartás esetén

Fantáziában, múltban és jövőben élés. Kívülről várt megerősítések. Túl nagy árat hajlamos fizetni az erősebb partnernek a szeretetért. Fejben élés, elszakadás a szívtől. Depresszió, teljesen rossz önkép. Borzasztó, kényszeres, szünet nélküli segítség adása. Csak akkor fogadják el, ha tesz valamit, úgy érzi magáért, a lényéért sohasem. Folyamatos sóvárgás a külső megerősítésért. Belső üresség érzet. Túlérzékenység, sértődés, törékenység érzet. Öngyilkossági hajlam súlyosabb esetben.

Az elveszett paradicsom keresése. Jól értenek az állatokhoz. Kapcsolatokban vagy a nagyon gyengék vagy a nagyon erősek kapcsolatát keresik. Földi világ elutasítása.

Terápiás javaslat: megfelelő énkép kialakítása. Megtanítani elfogadni saját magát. A terapeuta addig adja a támaszt amíg megtanulják magukat elfogadni és szeretni.

Aktív típus: úgy reagál a túl laza tartásra, a leejthetőség érzésére, hogy harcolni kezd. Eszmék felkarolása felnőtt korban. Én határok merevek, hajlam a szadisztikus viselkedésre. Önbüntetés és mások büntetése. Nőiesség megvetése. Érzések, szubjektív belső élmények elutasítása. Félelem a testi kontaktustól. Félelem az elköteleződéstől. Szülőszerep a kapcsolatokban. Megaláznak másokat. Vágy a náluk még erősebb után, szerelmesek abba aki ellen harcolnak :-))
Érzés, szeretet egyenlő számukra a gyengeséggel.

Terápiás javaslat: meggyógyítani a fej, a szív és a test közötti elszakadást.

Problémák a nemi identitásban passzív és aktív típusnál egyaránt: mivel kevés ölelésben volt része kisgyermekként, minden közeledést, a barátit is szexuális kezdeményezésként fog fel, nem képes különbséget tenni. Ölelés esetén a reakció zavarodottság vagy teljes elutasítás: ne érints meg!!! Nincs tisztában a saját nemi identitásával. Rettegés a homoszexuális hajlamoktól. Homoszexualitás. Fétisek a szexben. Nőknél gyakran orgazmus képtelenség.

Különleges képességek a passzív típusnál: ha a pozitív énerőt sikerült megerősíteni, hiperérzékenység a másik belső világával, a szükségleteivel szemben. Erőt adó empátia. Az egyedüli helytállás képessége. Magas rendű kedvesség és diplomácia.

Különleges képességek az aktív típusnál: kreatív üzemmódban bátorság, vezetői képességek, újítói hajlam, nagy dolgok elérése, tudományos kutatások és nagy eredmények elérése.

158 thoughts on “Szülő választás – miért éppen ők?”

  1. Biztos vagy benne, hogy mi választjuk őket? Én nem emlékszem rá,
    Biztos vagy benne, hogy mi választjuk őket? Én nem emlékszem rá, hogy ezt tettem volna, bár nem csalódtam 🙂

    1. Domoszlai Katalin

      Igen, biztos
      vagyok benne. Mivel én és a Felsőbb Énem egy és ugyanaz vagyok 😀

      Több életre szóló terv részeként most, ebben az életben pont ezekre a szülőkre van szükségünk. Szerepet játszanak itt a karmikus visszahatások, bevállalt tanulási feladatok és maga az életfeladat, amihez fel kell nőnie a személyiségnek. Mélyen egyetértek Barbarával abban, hogy transzperszonális terapeuta pl. csak akkor lehet valaki, ha megjárta a legmélyebb poklokat.

      Amióta megcsináltam a reinkarnációs utazásomat, azóta teljesen a helyén van bennem a szüleim szerepe. Amíg azt nem láttam, addig csak hipotéziseim voltak 😀

      1. Én egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy mi választjuk! Ez is
        Én egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy mi választjuk! Ez is egy felfogás. Egy a sok közül. Az én felfogásom szerint ez csak részben lehet igaz. Van, olyan, hogy inkább „beéri” a lélek, de tudja, hogy nem lesz számára teljesen jó. Valamennyire választhatjuk is amúgy, de ez nem így van teljesen. Ez egy is egy felfogás, amit sokan képviselnek, hogy mi választjuk… De attól még nem biztos, hogy teljesen igaz. 🙂

        1. Domoszlai Katalin

          A megfelelő hozáállás
          ha olyan dologgal találkozunk, ami nagyon ütközik eddigi világképünkkel, ha azt mondjuk, lehet, hogy igaz. És figyelünk arra, a történések igazolják, vagy pedig cáfolják az állítást.

          Katipotter, szerinted nincsenek igazságok, csak felfogások, objektivitás nem létezik, csak szubjektív vélemények.
          Ez csak azt tükrözi, amire a Sanyi is rámutatott, ” Ez nem szubjektív, legfeljebb Te szubjektíven kezeled.”
          Ennél többet ehhez nem tudok én sem hozzátenni.

          Nem foglak győzködni, mint ahogy senkit sem. A győzködés csak arra lenne tükör, hogy saját magamat is győzködnöm kell 😀

          Ezelőtt három évvel, amikor elkezdtem a Sanyitól tanulni az volt a ( szubjektív 😀 ) véleményem, hogy nagyon jó dolgokat mondd ez a pasi részben, de a másik felét, a sok őrültséget vajon miért teszi bele? És olyan erős félelmet éreztem, mert majdnem mindet lerombolt volna amiben addig hittem, hogy arra az akkori személyiségem még nem volt befogadó.

          1. Én nem zárom ki ezek igazságtartalmát. De azt sem, hogy nem igaz
            Én nem zárom ki ezek igazságtartalmát. De azt sem, hogy nem igaz teljesen. 🙂 Én nem kérdőjelezem meg Sanyi tudását: ő egyszerűen megmutatja, ami neki bevált, és másoknak is segít, és ez becsülendő. Viszont nem tartom ezeket abszolút igazságnak, a magam dolgait sem. Én csak annyit tudok mondani, ez vagy az bevált, ebben vagy abban én ezt láttam. 🙂 Ez ilyen. 🙂
            Kati, a nevünk hasonlít, de a világképünk, megoldási módszereink nagy mértékben különböznek, ahogy figyelem az eddigiek alapján. És ezért nehezen értjük meg egymást. Valószínű egyik sem a teljes igazság. De ez nem baj. 🙂 Így színes a világ.

          2. Domoszlai Katalin

            Na végre valamiben egyet értünk!
            Abszolút nem baj nekem, ha nem érted, mit szeretnék ezzel a fórumtémával elmondani. Nem is neked céloztam 🙂

          3. Nem kell minden bajért magunkban látni a hibát, mivel a
            Nem kell minden bajért magunkban látni a hibát, mivel a problémákért sem csak mi vagyunk a felelősek. Ha valaki ragaszkodik ehhez a felfogáshoz, előbb vagy utóbb oda lyukad ki, hogy már az is baj, hogy ő létezik, hiszen magával a létezésével is már problémákat kelt 😀

          4. Domoszlai Katalin

            Szerintem pedig
            az vezet a megoldáshoz, ha felvállalom a teljes felelősséget azért, hogy minden probléma belőlem fakad. Mert ha így van, akkor csak annyit kell tennem hogy belül önmagamban rendet rakjak. Nem vagyok a körülmények áldozata, sőt egyáltalán nem vagyok áldozat. A probléma, baj, ebben a felfogásban nem más mint tanulni való, feladat.

            Ez a felfogás szerintem a végtelen lehetőségeket bontja ki az ember előtt. Csak tudni kell élni vele.

          5. Ez is módszer, ami van, akinek egy bizonyos élethelyzetben jól
            Ez is módszer, ami van, akinek egy bizonyos élethelyzetben jól működik, de van, akinek a saját aktuális éppen helyzetében nem válik be, mert nem ő a felelős éppen (vagy nem csak) 🙂

          6. Domoszlai Katalin

            Muszáj lefordítanom
            amit írsz. A felelősség felvállalásával nem tudom megoldani a problémáimat mert nem vállalom fel a felelősséget.
            Ezzel nem a módszert cáfolod, csak közszemlére bocsátod a hárításodat. Nagyon színes a világ, rózsaszín köd is jócskán van benne 😀

            Vannak problémáim amiért a Gonoszok a felelősek, de én jó vagyok! 😀

          7. Vagy azért mert túllép az aktuális lehetőségein. Nem mindig a
            Vagy azért mert túllép az aktuális lehetőségein. Nem mindig a felelősség érzet hiányával van a gond, olykor nehéz felismerni az ideális megoldást.

          8. Szerintem is, ez nagyon találó: sokszor nehéz felismerni. Mert e
            Szerintem is, ez nagyon találó: sokszor nehéz felismerni. Mert ez összetett lehet, hogy ki mennyire felelős dolgokért. És sokszor idő kell, hogy jól átlássunk valamit.

          9. Az a jó, hogy ezek szerint mindketten megtaláltuk azt, ami
            Az a jó, hogy ezek szerint mindketten megtaláltuk azt, ami működik az életünkben és segítenek megoldani dolgokat, és elérni a boldogságot (vagyis én nagyjából, bár biztos érnek még meglepetések). 🙂 Rózsaszín köd? 🙂 Kinek mi az.
            Amúgy ezekről így nincs is értelme vitázni. Konkrét szituációk esetén lehet jól bemutatni. Így nem lehet semmit érzékeltetni, érvelni, de nem is cél. A lényeg, hogy találjuk meg, ami működik nekünk. 🙂 És az is egyénfüggő lehet, illetve helyzetfüggő. Nem hiszem, hogy lenne „abszolút módszer”. Ahogy nem minden gyógyszer jó egy betegségre, lehet, van, akinek gyógyszer, de másnak már méreg, ha túladagolja… Ezt is valahogy így képzelem.
            Na, de mindegy, én már elmondtam, amit tudtam, utána valószínű csak magam ismételném a témában. 🙂

          10. Azonban ha rendet raksz rájössz majd, hogy habár belsőleg a
            Azonban ha rendet raksz rájössz majd, hogy habár belsőleg a problémákkal már nem rendelkezel, kívül továbbra is meglesznek, csak már nem szenvedsz a létezésüktől. Az ember halandó még a halhatatlan lelke ellenére is, és még ha hosszútávon mindenhatóak is vagyunk, rövidtávon csak az emberi mércével élhetünk a lehetőségeinkkel. Vigyázni kell, hogy csak azért mert istenként bármit el tudunk gondolatban képzelni, attól még a gyakorlatban emberként működünk.

          11. Gyerekek nem titok,hogy én sokszor nem értek egyet D.Katival,de
            Gyerekek nem titok,hogy én sokszor nem értek egyet D.Katival,de amit most itt mond,az egy kardinális kérdés,és nagyon igaz,és valóban az egyetlen megoldása a problémáknak.

            Mi /öregek:) /,könnyebb helyzetben vagyunk,mert már a saját kárunkon ,kínlódásainkon keresztül rá kellett jönnünk erre a nagy igazságra.
            A fiatalok ellenkezését ,hárítását teljesen megértem,én is ilyen voltam ennyi idős koromban,hiszen ez természetes.Az ember ilyenkor a saját gondolkodására,felfogására hagyatkozik,mert még nincs meg az az élettapasztalata,ami csak a korral jön meg,hogy a megélt problémák- ,leckék-,tanításokból megélhette volna ennek a megállapításnak az igazságát,amiről itt Kati beszél.

            Persze az ember minél előbb rájön erre,annál jobban jár ,és hamarabb sínre teheti az életét.
            Én például csak 38 éves korom körül kezdtem rájönni erre,és a mai napig problémáim vannak e miatt,hogyha előbb jutok erre a felismerésre bizony ,hogy mennyire tudtam volna pozitív értelemben befolyásolni a dolgokat.Nem csak az én saját dolgaimat,hanem a körülöttem zajlókat,a családom életét is.

            Igen is minden tőlem is függ,még az is amiről nem gondolnám.Élet-halál is függhet tőlem ,és észre sem veszem,azután mikor eljutok idáig,jön a lelkiismeret furdalás,és ha nem akarok úgy járni,ahogy Ademon mondta, /hogy az ember megutálhatja magát,ha mindennek ő az oka/,szóval akkor csak iszonyatos munkával dolgozhatom fel a korábbi nem tudásomat,nem értésemet és annak a következményeit.
            Ezek egy idő után szinte betemetik az embert és ha nem ébred rá,és nem kezdi felszámolni,hát valóban rá is mehet.

            Ezt ilyen fiatalon,amilyenek ti vagytok,Kati P. és Ademon,még tapasztalatok hiányában nem lehet érteni,elfogadni,és megértem a hárításotokat,de minél előbb fogad el az ember ilyen szintű igazságokat,
            annál hamarabb menekül meg attól a hibás hozzáállástól,amivel akaratán kívül is nagyon sokat árthat saját magának,a szeretteinek,a környezetének.

            Csak egy példa,olyan ,ami itt kapcsolódik a blog témájához: szülő,gyerek…
            Példának okáéért ugyan mit tehet szegény gyerek arról,hogy a szülök nem értik meg egymást és veszekedések vannak és válás lesz a vége.Most mit tehet erről a gyerek,mikor ez a szülők problémája ugye?…

            …Gondoltam én ezt gyerekfejjel.De:…imádtam az Apámat,nem vettem észre,hogy mitől szenved az Anyám.
            Csak dühös voltam rá,hogy miért veszekszik folyton az Apámmal,akit én ugye istenítek? Amikor már gimnazista voltam ,megkérdezte Apám ,hogy mit szólnánk,ha elválna,mert…
            na én a nagy ostoba ,,felvilágosult” modern liba,rávágtam,hogy persze válj el,megérdemli…
            Fel sem fogtam,mi következik utána…a pokol mindenkinek.Az Anyám változó korban,egyébként sem tudta feldolgozni a veszteségét,hiszen ő mártírként a családjáért élt,a gyerekei ,persze főleg én ,ellene fordulnak,mert ugye ő miatta veszítik el az imádott Apjukat…és így tovább,ami többéves tragédiába torkollik.
            Aki tud menekül.Apám egy újabb rossz házasságba,ami szinte törvényszerű,mert itt nem oldotta meg a problémáját,én pedig külföldi szerződésekbe.Akik gyengébbek lelkileg tovább emésztődnek.A testvérem meghal.Anyámnak ez az utolsó csepp a pohárba,és rákot kap.
            És én csak itt térek észhez.Itt jövök rá a dolgokra,és itt állok végre mellé,de még mindig nem eléggé,aminek a halála után újabb több éves szenvedés az ára.
            És egy szavamba került volna,amikor az apám 17 évesen megkérdezett.És persze ,ha én nemet mondok,az sem lett volna végleges,és helyes megoldás,de úgy kellett volna kezdeni.
            És úgy folytatni,hogy nem vakít el az Apám iránti szeretet annyira ,hogy nem veszem észre ,hogy az Anyám a hibái ellenére is mennyire csodálatos ,tehetséges ,értékes ember.És amikor esetleg mégis elmegy az apám,akkor mellé állok,megértem,mint nő,és támogatom érzelmileg ,lelkileg.
            És,és,és,….És millió példát hozhatnék még,hogy mennyire tőlünk függ minden.
            Fel sem fogjuk,élet halál urai vagyunk.

            Persze lehet élni süketen és vakon.Azt is le lehet vonni ebből,hogy Jaj,de szerencsétlen vagyok,Istenem
            mik történtek velem,hát nem csoda ,hogy itt tartok én szegény ,ilyen tragédiák után…jajj…jajjj…
            Ezt bizony fel kell vállalni,erősen szembenézni a hibáinkkal ,tévedéseinkkel,és azok következményeivel.
            És amikor az ember rádöbben,akkor kell a legtöbb erő,hogy a felismerések le ne terítsék,maguk alá ne temessék,és igenis,hogy kitartó sziszifuszi munkával szembesülni,és feldolgozni .

            Ha az ember azt mondja ,mit tehetek én erről,ártatlan vagyok,áldozat vagyok,akkor mélyen lenyomva az igazság az egész életében kísérti,és állítom,hogy jobb ,ha meg sem született volna,mert az ilyen dolgok olyan következményeket tudnak produkálni,hogy arra a fajta életre csak ezt tudom mondani.

            Nem csak az én életem ,és tapasztalataim,felismeréseim kapcsán mondom azt ,hogy Katinak most igaza van,hanem azért mert most olyat állít,ami nem csak szakmailag elfogadott igazság,hanem egyszerűen,ha
            erről komolyabb vitát nyitnánk,cáfolhatatlan.
            Most meg kellett védenem őt,bár tudott,hogy sokszor nem értünk egyet:)

          12. Szia Éva!
            Bár korántsem vagyok szakértő ebben a témában, de

            Szia Éva!

            Bár korántsem vagyok szakértő ebben a témában, de azért furcsállom, hogy édesapád 17 évesen rád tette ezt a terhet, hogy tőled (és testvéreidtől ?) kérdezte, elváljon-e anyukádtól. Ha jól értettem a leírásodat. Ezzel rád tette a felelősséget (látszólag), de valójában szerintem már döntött, maximum tőled várta a megerősítést.

            Kriszti

          13. Nem.
            Ez természetesen így kívülről,hogy az ember nem volt

            Nem.
            Ez természetesen így kívülről,hogy az ember nem volt benne,nagyon nehezen látható át.
            Az Apám bizonytalan volt,sajnált bennünket is ,Anyámat is.Az Apám egy csodálatos ember,feláldozta volna magát értünk,hisz addig azt tette.Nem a saját ötlete volt,nem kezdeményezte volna.Elég nagy ember volt,és beszóltak neki ,hogy rendezze le a családi helyzetét.
            Itt szó sincs a felelősség áthárításáról.Ő is vívódott,és ha én azt mondom ,hogy nem ,akkor biztos várt volna még.Bele is betegedett ,gyomorfekély.Tudod,a befelé nyelem.

            Én nem vagyok mazochista,hogy most magamat okoljam az egész családi tragédiáért,de ilyen durva példán keresztül kellett érzékeltetnem,hogy igenis minden döntésünknek ,cselekedetünknek következménye van,
            és nem helyes az ,ha erről nem veszünk tudomást,mert az attól még van,és lenyomva dolgozik a tudatalattiban.A vak,süket ,és érzéketlen ember meg nagyon nem tudja ilyenkor mi is a baja.
            Aztán járhat pszichoanalízisre évekig,ha csak nem veszi a kezébe a sorsát.

          14. Megértelek Éva. És egyetértek azzal is, hogy minden
            Megértelek Éva. És egyetértek azzal is, hogy minden cselekedetünknek következménye van, de ugyanakkor meg kell tanulnunk megbocsátanunk magunknak a tévedéseinket és elfogadni, hogy akkor önmagunktól, szüleinktől éppen csak annyi tellett. Nem szabad haragudni magunkra, amiért akkor nem voltunk okosabbak. Ahogy Loise L. Hay is írja az Éld az életed c. könyvében valahol, s most nem pontosan idézek, de egy kisbabára sem haragszunk, amikor megbotlik és elesik. Ösztönösen feláll és újra próbálja a dolgot és így halad előre, így tanul meg járni.
            Az én szüleim is elváltak, de meg mondom őszintén nekem valamennyire felszabadulást hozott ez a történés. Nagyon szenvedtem az addigi feszült, diszharmonikus környezetben. Ugyanezt a dolgot az ikertesóm pedig iszonyú nehezteléssel élte meg édesanyám felé, tehát ez is mutatja, hogy nem tehetünk mindent úgy, hogy az mindenkinek elfogadható legyen. Szerintem nagyon mérgező és káros tud lenni a gyerekeknek, ha benne maradunk egy kapcsolatban, amelyben mindkét fél boldogtalan.
            Nekem úgy sikerült ezt a dolgot elfogadtatni magammal, hogy édesapám helyesen tette, hogy felismerte, hogy a kapcsolatuk nem vihető tovább, még ha bizonyos mértékig nehéz is volt utána lelkileg önmagának is, meg a testvéremnek. Mint írtam, én nem éltem meg annyira rossznak a válásukat. Dehát ehhez kellett az én nem megalkuvó természetem.
            Az is sokat segített nekem a megbocsátásban, megértésben, hogy felismertem, hogy az ő életükben nem álltak ilyen önismereti módszerek és lehetőségek rendelkezésre. Más korban, más körülmények között éltek és bár könnyen mondjuk azt, hogy nincs olyan, hogy körülmények áldozata, de szerintem igen is számít, hogy az embereknek milyen lehetőségük van egy adott probléma megoldásához. Én hihetetlenül hálás vagyok, hogy most élek – még ha én választottam is – mert csodálatos eszközök állnak rendelkezésemre, hogy a bennem lévő rendezetlenségeket helyrehozzam. Ma tényleg csak annyi a dolgunk, hogy nyitottak legyünk ezekre. A szüleinknek sokkal nehezebb volt a feladata ebből a szempontból, s Én még nem látom át ebből a szempontból a Tökéletes Isteni Tervet, de valószínűleg ennek így kellett lennie.

            Szeretettel: Kriszti

          15. Kriszti,a magad szempontjából tökéletesen igazad van.Én meg a
            Kriszti,a magad szempontjából tökéletesen igazad van.Én meg a magam verzióját mondtam el.
            Persze ,hogy a mai fejemmel egészen másképp gondolom.Én az akkori helyzetet mondtam el,hogy akkor milyen vak voltam.
            Aztán pedig a későbbi felismeréseimet ezzel kapcsolatban,és persze ,hogy nem okolhatom magamat,nem is teszem,de a felismeréstől hosszú idő telt el addig,amíg annyira be tudtam látni a dolgokat,hogy ne kelljen lelkiismeret furdalással élnem.
            Egyébként ez csak egy morzsa volt az egészből,tehát így nehéz átlátni.
            A lényeg,hogy ne gondold ebből azt ,hogy én most magamat okolom.

          16. Éva, itt senki nincs betámadva, így nem tudom, miért szükséges
            Éva, itt senki nincs betámadva, így nem tudom, miért szükséges a védés. Én nem Katit támadtam, csak véleményt, tapasztalatot osztottam meg. Nem is fejtem ki tovább: annyit látok, hogy félreértés történt: nem hárításról van szó, nem mondtam, hogy én nem hibázok semmit, ez egy összetett dolog, de ezt is leírtam már, nem szeretném ismételni.
            Viszont ez a mondat:
            „Ha az ember azt mondja ,mit tehetek én erről,ártatlan vagyok,áldozat vagyok,akkor mélyen lenyomva az igazság az egész életében kísérti,és állítom,hogy jobb ,ha meg sem született volna,mert az ilyen dolgok olyan következményeket tudnak produkálni,hogy arra a fajta életre csak ezt tudom mondani.”
            Ezt most komolyan gondolod? Nem csak hirtelen felindulásból írtad? Lehetnek az ember életében ugyanis ilyen pillanatok, de aztán átlátja, és túl van rajta, és helyén tudja kezelni. És csak mert valakinek épp ilyen pillanata van (amin aztán simán van esélye túl jutni), akkor ássa el magát szerinted? Vagy mi? Én üzenem minden ilyen olvasónak, aki most valamiért áldozatnak érzi magát: egy percig ne csorbuljon az önbizalma. Meg fogja oldani, megtanulja majd kezelni a dolgokat. Mindig van esély a boldogabb életre, még ha pillanatnyilag nem úgy tűnik, vagy nem látja épp át… És aki a korábbi gondjai miatt őt gyengébbnek akarja érzékeltetni, annak ne hagyja, hogy elvegye az önbizalmát! Mindenki maga fölött ítélkezzen, hiszen ő látja jobban a saját lelkét, de másnak ne hagyja! „Ha magadba nézel, és azt látod, hogy a szíved tiszta, akkor jó az út, amin jársz, és többé ne is fordulj vissza!” (Ha nem, akkor tisztíts, és hajrá tovább: amíg élsz, remélj!):)

          17. Katikám,én már megszoktam nálad,hogy az első pillanatban mindent
            Katikám,én már megszoktam nálad,hogy az első pillanatban mindent a személyed elleni támadásnak veszel.

            Hidd el ,hogy annyira nem akartam személyeskedni,annyira személy szerint nem neked szól amit írtam.
            A nevetek meg van ugyan említve,de csak olyan értelemben,hogy a fiatalabb korosztályt képviselitek,és
            szó nincs személyeskedésről.
            Hogy a fenében tudod így felhúzni magadat?

            Nem Katit védtem,nem téged marasztaltalak el,nem ismersz engem? /mikor bántottalak?/
            Egy olyan kijelentést védtem meg,ami szakmailag is megállja a helyét,a pszichológiában,és a saját életemből ,saját megélésből is hoztam példát.

            Miért veszed ezt a személyed elleni támadásnak,amikor általánosságban beszélek.
            Az általad idézett rész pedig főként arról szól.Valószínűleg nem gondoltad át ,mit akarok vele mondani,mert ez derül ki abból,amit kihoztál belőle.
            Pontosan én is azt akartam ezzel mondani,amit Te ,hogy rá kell jönni,fel kell dolgozni,mert ha nem ,akkor ez és ez lesz a következmény…
            Én ezzel nem téged minősítettelek,kimondottan pszichológiában tetten érhető tünet -eggyüttesről beszéltem,és annak lehetséges okáról.És igenis ,hogy vannak ilyen emberek,akik olyan állapotba jutnak,
            ilyen elnyomott problémák miatt,hogy pszichiátriára kerülnek ,mert bekattantak,és gyógyszerezik őket,és úgy élnek ,mint egy zombi.Láttam ilyeneket,és azért mondtam,hogy lehet,hogy ennél az állapotnál az is jobb,ha az ember meg sem születik.
            Valószínűleg nem tudtad miről beszélek,és valamit félreértettél,és ezért húztad így fel magadat,de hidd el semmi okod rá.

          18. Tudom, hogy nem ellenem írtad, én azokért írtam a mondandóm,
            Tudom, hogy nem ellenem írtad, én azokért írtam a mondandóm, azoknak szántam, akik valamiért most mélyponton vannak, és „az áldozat vagyok” fázisban vannak épp (ami sokakkal előfordulhat, de meg lehet oldani), és esetleg nehezebb pillanataiban vehet az önbizalmából egy ilyen jellegű eszement (bocsánat) mondat, amit épp leírtál nagy általánosítani a különböző problémákkal küzdő emberekről. Szerintem igenis megoldható, és különböző nehezebb szakaszok után visszatérhet az ember ereje, és ahogy tanul, egyre több dolgot megold. Ide leírnám azt, amit a tettek mezején című blogomba írtam pont ma erről, ez a hozzászólás, akinek van kedve, olvassa el:
            http://onmegvalositas.hu/blog/katipotter/tettek_mezejen#comment-27122
            Nekem ez a véleményem erről, ezt tapasztaltam, mert nálam így működött, de kinek hogy. Nem lehet általánosítani, főleg nem ilyen felületesen, ahogy ne haragudj, de úgy írtál.

          19. Változatlanul nem értelek,ha megfeszülök ,akkor sem.
            Én pont

            Változatlanul nem értelek,ha megfeszülök ,akkor sem.
            Én pont ezekért az emberekért írtam,akikről beszélsz,hogy igen pont ez a megoldás a felállásból.
            Ugyanarról beszélünk,nem értem,kit mivel bántok meg azzal,hogy azt írom,hogy nem szabad úgy hagyni a dolgokat,mert nagyon megbosszulja magát,hanem igenis dolgozni kell rajta,bármilyen nehéz is.
            Mi a félreértés tárgya?nem tehetek róla,de nem értem.
            Valamit tulajdonítasz nekem ,amit csak Te gondolsz úgy ,mert én nem azt mondtam.Vagy másképp értelmezed ,amit mondtam.

          20. Akkor ne haragudj. 🙂 Csak úgy lehetett értelmezni, mert így
            Akkor ne haragudj. 🙂 Csak úgy lehetett értelmezni, mert így érted: „annak nem érdemes megszületni”. Úgy gondolom, ezt egészen félre lehet érteni… Azzal egyetértek, hogy a problémákat ne hagyjuk úgy. Hanem próbáljuk megoldani. Ez így már máshogy hangzik. 🙂

          21. Domoszlai Katalin

            Ha nem teljesíted azt a feladatot
            amiért leszülettél, mert hárítod, lenyomod a tudatalattiba, akkor valóban jobb ha le se születtél volna. Elég drasztikus megfogalmazás, viszont igaz, és az igazság fáj. A cukormáz meg édes 🙂

            A leosztott leckékből ha nem tanulsz, először a sors meglegyint, utána az arcodba vág, majd akkorát kapsz összerogysz…És lehet mantrázni az egyik kedves barátom mondatát – Na innen szép felállni!

          22. Kati, akkor keresem is a kötelet, és felkötöm magam, mert még
            Kati, akkor keresem is a kötelet, és felkötöm magam, mert még nem teljesítettem mindent, nem vagyok tökéletes, szóval akkor minek is születtem meg… éljen, rájöttem, köszönöm, megvilágosodtam. :D:D:D:D
            Na jó, ez vicc: üzenem minden éppen szomorú olvasónak, csak a saját belső fényére hallgasson. És bármi van éppen, eszébe jusson, hogy jobb, ha le sem született volna a Földre. Igenis, szükség van rá, mindenkiben van érték! Vannak nehezebb időszakok, tény, és nem is lehet minden megoldani. De igenis: mindig van értelme élni! Akármi van!
            Ezt üzeni „Kati Potter”, aki most épp „sötét varázslatok kivédését oktat” annak, aki nyitott rá, mert ő már legyőzte, és próbál másnak is segíteni! Dögöljön meg „Voldemort”, aki nem más valójában, mint az a reményvesztettség, amikor nem hiszi el, nem érzékeli az ember a fényt! De valójában benne él, és idővel képes legyőzni a sötétséget! xD na ezt most jól megaszontam, igazán azoknak mosolyogtató, akik ismerik a mesét, bár nem ez a lényeg, hanem az üzenet. 🙂

          23. Természetesen nem 23 évesen probléma ez,hanem akkor ,ha az ember
            Természetesen nem 23 évesen probléma ez,hanem akkor ,ha az ember úgy is hal meg,hogy azt sem tudta meg odáig,hogy miért is született és élt! /mert akkor kezdheti előlről:D/
            Ez erről szólna szerintem.
            A ,,sötét varázslatokon” meg akár meg is sértődhetnék:)ugye,de még mindig Te vagy felháborodva:)

          24. Nem rád értettem. 🙂 Nem ismered a mesét, ezzel meg nekem kellet
            Nem rád értettem. 🙂 Nem ismered a mesét, ezzel meg nekem kellett volna vigyáznom, hogy hogyan használom az onnan átvett kifejezéseket. A „sötét varázslatok” a reményvesztettség, szeretethiány, egyéb gondok stb, ilyesmi. Ezeknek a kivédéséről írtam, ezt értem alatta.

          25. Domoszlai Katalin

            Védekezel és támadsz
            már egyszer kérdeztem, hol van a háború? Mert itt béke van. A háború benned belül zajlik, kivetíted, hogy meg tudd élni. Ugrálókötelet szívesen adok, az jól illik a mesevilágba. Csak egy probléma van, az Élet ki fogja venni a kezedből a meséskönyvet.

          26. Az élet már kivette a kezemből a rózsaszín világot régen. És
            Az élet már kivette a kezemből a rózsaszín világot régen. És rájöttem, a valóság is lehet szép. Attól, hogy szeretek irodalmi művekből, mesékből példákat venni, nem azt jelenti, hogy rózsaszín köd van előttem. Te is úgy ítélsz most, hogy nem ismersz, sem a felfogásom, sem az életem, max egy töredékét, de ez nem baj, engem nem zavar. Nincs háború. Mondtam, hogy nem valaki ellen írtam, hanem azoknak szántam: hogy akik ezeket olvassák, és esetleg átéltek hasonló érzéseket, eseményeket, mint én is, azoknak hátha segít, ami nekem segített akkor. De ezt leírtam már.

          27. Szerintem ez nem segít neki ha azt beszéljük be neki, hogy ő
            Szerintem ez nem segít neki ha azt beszéljük be neki, hogy ő gyenge mert nem tud uralkodni magán. Nekem ez inkább lehúzásbak tűnik, még ha segítő szándék is van mögötte. Tapasztalatból tudom, hogy ez soksozr nem segít, sőt néha még mélyebbre húzza az embert.
            Semmi baj a mesevilággal, mert az is példaképként szolgálhat. Tudom mit jelent ez, mert nekem is segített.

          28. Domoszlai Katalin

            Személy szerint
            én nem akarok segíteni neki. Nyitottam egy fórumtémát – szerintem nagyon fontos témában – amit szétoffolt.
            Ha valamit magára vesz, akkor az az ő inge.

          29. „Ha valamit magára vesz, akkor az az ő inge.”
            Egy kommunikációs

            „Ha valamit magára vesz, akkor az az ő inge.”

            Egy kommunikációs folyamatban mindig legalább két fél van. Ebből kifolyólag, egy bizonyos pontig minkét fél egyéni felelősége, hogy a másikat milyen helyzetbe hozza.

          30. Domoszlai Katalin

            Körbe ért a gondolatmenet
            bár a témát nem ennek szántam, de visszalyukadtunk a felelősségvállaláshoz.Még egy kört nem óhajtok futni ebben a témában.

          31. Tényleg nem gyenge feltétlenül, aki érez ilyesmit, csak mert
            Tényleg nem gyenge feltétlenül, aki érez ilyesmit, csak mert éppen vannak gondjai. A gyengeség/erő nem pillanatnyi állapotokon múlik szerintem. 🙂 Mindenkiben ott van a belső erő, fény, és ha akarja, idővel egyre jobban összhangban tud vele élni, felszínre hozni, és egyre jobban ki tudja védeni a kellemetlen élmények hatását.

          32. Ki mondta azt ,hogy ő gyenge?
            Valamiért most hadakozik,mert vala

            Ki mondta azt ,hogy ő gyenge?
            Valamiért most hadakozik,mert valamit magára vett,bár azt mondja,hogy mások védelmében tette.
            Akkor is ő az érintett.

            A minap megvédtem Michaelitát.Kritikát kaptam érte,hogy azért csináltam,mert nekem van ezzel dolgom.
            Először hárítottam,aztán rájöttem,hogy igen több eset volt,hogy nem álltam ki magamért,ezért,azért,és most itt kompenzációként kiálltam valaki másért.

            Szóval sajnos így működnek a dolgok.Katinak valami betalált,és felzaklatta.Az egész reakciója ezt mutatja.
            Én ezt itt már többször átéltem,már nem is nagyon kapálódzom ilyenkor.
            Senki nem bántotta őt.egyébként az ominózus írásomban téged is megemlítettelek,neked akkor miért nem ilyenek a reakcióid? Mert nem érintett olyan hevesen a téma.
            Én tudom mi zaklatta fel Katit,nem titok ,mert írt itt róla.Az hogy a szüleim válásáról írtam,és az azzal kapcsolatos szenvedésekről.Ez ütötte ki a biztosítékot,mert Ő is komoly szenvedéseken megy át,ami most feljött benne,és tökmindegy ,mit írtam,megy a hadakozás.
            Mindegy,majd ha lehiggad,belátja,hogy szó nem volt semmiféle bántásról,se felé,se más felé.

            Az ominózus mondat,/,,jobb ha meg sem születik”/ pedig két felől is értelmezve lett,és remélem ,hogy most már nem ad félreértésre okot.
            Én a begyógyszerezett ,zombivá vált pszichiátriai betegekre gondoltam ,D.Kati pedig azokra akik életük végéig sem ismerik fel a sorsfeladatukat,azt amiért megszülettek.
            Tehát ezek után végképp nem értem a felháborodás okát.

          33. Éva, én írtam, hogy miért írom azokat a dolgokat, amiket. 🙂
            Éva, én írtam, hogy miért írom azokat a dolgokat, amiket. 🙂 Szerintem kétszer is leírtam. Most épp nem vagyok annyira felzaklatva, persze nem vagyok teljesen felhőtlen kedvű, de nem annyira, mint látszik, hiszen írtam. Nem, nem a szüleid válása és hasonló témák. Csak azt nem értem, ha én egyszer leírom, miért írom, vagy mi zajlik bennem, miért próbáljátok megmagyarázni, hogy de biztos ez vagy az van. 🙂

          34. Én részemről azért,mert nem kaptam elfogadható
            Én részemről azért,mert nem kaptam elfogadható magyarázatot.Mert olyasmivel indokoltál,amit csak gondol-
            tál,és én nem arról beszéltem.

            Egyébként pedig semmit nem akarok rád erőltetni,e miatt én is korábban sokat bosszankodtam ezen az oldalon,hogy miért akarják nekem mások megmondani…mikor nem is ismernek,én talán csak jobban tudom…stb…De azóta másképp gondolom,mert egy két dolog tényleg kibukott,amikor már befogadóbb voltam,és több bizalmam volt.

            Tehát semmiképp sem szeretnék semmilyen véleményt rád erőltetni.
            Egyszerűen nem értettem a felháborodásod okát /felém legalábbis/,és még mindig nem értem,de szerintem
            most már lapozzunk:),mert minden indokunkat,magyarázatunkat kimerítettük,és innen már csak egymás energiáját merítgethetnénk ki:D

          35. „Senki nem bántotta őt.egyébként az ominózus írásomban téged
            „Senki nem bántotta őt.egyébként az ominózus írásomban téged is megemlítettelek,neked akkor miért nem ilyenek a reakcióid? Mert nem érintett olyan hevesen a téma.”

            Azért mert (kissé nagyképűen) megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy ne zaklassam fel magam ezen ennyire. Nem érint meg annyira, mert nincs annyi vesztenivalóm vele. De neki lehet hogy igen, így nem árt odafigyelni. Oka van annak, hogy ő miért vette a szívére, és annak is ahogyan ti reagáltok. Nagyon hibás egyén itt nincs, csak néha úgy érzem a belelátás hiányzik.

          36. Domoszlai Katalin

            Személy szerint
            én nem tudok segíteni Katipotternek. Én is szeretem a meséket, nagyon komoly szimbolikájuk van, használom meditációban. Csak nem kell összekeverni az élettel, a valósággal.

          37. Azzal egyetértek, hogy nem kell összekeverni a valósággal. Nem
            Azzal egyetértek, hogy nem kell összekeverni a valósággal. Nem járkálok varázspálcával, és nem mormolok varázsigéket. 🙂 Én a lelki példákat szedem ki a mesékből, regényekből, filmekből, amikkel a valsóágban is találkoztam valamilyen formában. Szétoffolni nem akartam a blogod, viszont olyan értelemben kapcsolódik a beszélgetés a bloghoz, ha valakinek pl szülőkkel kapcsolatos az a fájdalma, amit éppen le kell győznie (gyakori).

          38. Kop kop 😉
            Szia KatiPotter!

            ,,pl szülőkkel kapcsolatos az a fájdalma, amit éppen le kell győznie”

            Nem akarok beszállni a beszélgetésbe,csak ez a sor szúrja a szememet.
            Légyszi ezt gondold át mégegyszer! 😉
            Nem akarok belemenni családállításos témakörbe,mert túlságosan tudatlan vagyok benne.
            Pedig ebböl a szemszögböl is boncolható.

            Szerény véleményem az hogy a fájdalmat,legyen az bármilyen nem legyözni hanem befogadni kell.
            Hisz a fájdalom nem ellenség,hanem jóbarát aki figyelmeztet valamire. 😉
            Talán tényleg sok Harry Pottert nézel….

            Erika Szeretettel!

          39. „Szerény véleményem az hogy a fájdalmat,legyen az bármilyen nem
            „Szerény véleményem az hogy a fájdalmat,legyen az bármilyen nem legyözni hanem befogadni kell.”

            Azért óvatosan vele, mindenből megárt a sok 🙂

          40. Kati harcos.Neki most ezek az eszközei,hogy harcol és nem
            Kati harcos.Neki most ezek az eszközei,hogy harcol és nem befogad.Én belátom ezt,csak hát ez most már túl sokszor vezet vitákhoz.
            Mert olyankor is harcol,és olyan ellen is,amikor nincs rá oka,meg hát tudhatná,hogy ahogy ő értelmezte a dolgot az a másiktól nagyon távol áll. /Mivel ismeri a másikat,történetesen engem/

          41. Szia Erika! A fájdalom, pontosabban az eltüntetése tényleg tanít
            Szia Erika! A fájdalom, pontosabban az eltüntetése tényleg tanít dolgokra. Ez igaz. 🙂 De szerintem senki sem szeretné, hogy sokáig érezze azt. Ez a szülőkkel kapcsolatos dolog: ez tényleg hosszú lenne most. Saját magánéleti példákat nem szívesen írok le ide részletesen, mert nem csak az én életem lenne ide leírva, és ez eléggé nyilvános blog. Már követtem el ilyen hibát még korábban, többet nem szeretnék. De a mesés példák pont erre jók, hogy ki lehessen fejezni velük dolgokat. 🙂 Én szeretem ezt a módszert. Nem arról van szó, hogy sok HP-t néznék (pedig ez is igaz), írtam, hogy az életben tapasztalom, aztán mivel megéltem, felfedezem a mesékben is a hasonlót. Egyébként olvastam az írónő életrajzi könyvét is: és abból kiderül pár dolog, honnan szedi a mesébe ültetett példákat. Ez egy kifejezőeszköz, de ezt leírtam. 🙂

          42. Pedig a fájdalom csak addig létezik amíg harcolsz ellene.
            Ha

            Pedig a fájdalom csak addig létezik amíg harcolsz ellene.
            Ha befogadod eltünik.

            Abban a pillanatban nyomtalanul,mint ha soha ott sem lett volna.
            Érzelmileg legalábbis.

            Viszont az emléke fájdalomból tapasztalássá változik át.
            Nagyon érdekes!

            Próbáld csak ki!
            Mit veszíthetsz! 😉

            Erika Szeretettel!

          43. Ha belegondolok, akkor próbáltam hasonlót, és tényleg bevált.
            Ha belegondolok, akkor próbáltam hasonlót, és tényleg bevált. 🙂 Végül is egy darabig megéled, tudatosul, aztán „feldolgozódik” Ez tényleg működik nekem is sok esetben. 🙂 A harc az relatív, ezt is fel lehet fogni annak. 🙂 Néha bizonyos fogalmak máshogy való értelmezése okoz félreértést, aztán kiderülhet, hogy amúgy hasonló dologról beszélünk. 🙂

          44. Azt szeretném még hozzátenni,ami nagyon fontos,és ezek után
            Azt szeretném még hozzátenni,ami nagyon fontos,és ezek után biztos,hogy furcsa is,hogy mindezek ellenére,nekem NAGYON CSODÁLATOS GYEREKKOROM VOLT.

            Ezek a dolgok,úgy 16 éves korom körül jöttek ki a felszínre,az egész gyerekkorom példa értékű volt.
            Hálás vagyok a szüleimnek ,hogy ennyi értéket adtak nekem és szeretetet, törődést.
            Annyi elvárásuk volt,hogy jól tanuljak,ami nem esett nehezemre,mert annyira érdekelnek a világ dolgai,hogy ez eleve fakadt belőlem.Azért kicsit eminensnek neveltek:)

            Ami viszont végig kísér,az az ,hogy Apámnak csak annyi elvárása volt,hogy nem volt szabad hazudni,és veszekedni /már mint a tesómmal/.Na most ahhoz képest,hogy én kicsi gyerekkoromban csak ,,nagyot” mondtam,igazat nem igen,ahhoz képest aztán felnőtten,ha lelőnének,akkor sem tudnék hazudni,és ez már úgy belém vésődött ,hogy így is fogok meghalni.
            A másik kérése miatt ,pedig egész életemben konfliktus kerülő voltam.Egyfelől mindent megtettem minden helyzetben ,hogy megoldódjon,ne legyen veszekedés belőle,másfelől mindig én voltam mindenhol a békítő,közvetítő,konfliktus megoldó.Egy különös képesség alakult ki bennem ez irányban,gondolom azért ,hogy megfeleljek ennek az elvárásnak.
            Na most ez milyen szerencse,hogy csak ennyi elvárása volt Apukámnak.Ahogy én imádtam ,istenítettem őt,ha nem ilyen ember,és mindenféle elmebeteg követelményeket állít elém,akkor egy beteg embert csinálhatott volna belőlem.
            Annyira meghagyta a szabadságomat,még a pályaválasztásomba sem szólt bele.Mondj egy ilyen szülőt:)
            Pedig a nyomdokaiba kellett volna lépnem,én meg elmentem énekelni,és így is büszke volt rám.
            Szóval én hálát adok az Istennek,ezerszer is ,hogy ilyen szüleim voltak,és akkor az Anyukámról még nem is beszéltem.
            Én nagyon jól választottam,amikor őket választottam!
            Talán ez volt ,,életem” legjobb döntése:)

          45. Örülök, hogy így alakult az életed. 🙂 Csak azon próbálj meg
            Örülök, hogy így alakult az életed. 🙂 Csak azon próbálj meg szerintem elgondolkodni: van-e jogod ítélkezni azok fölött, akik találkoztak nagyon durva dolgokkal, és azt különböző módon ugyan megoldják, de vannak nehezebb fázisok ebben, amikor gyengébbnek tűnnek, holott hosszú távon majd kiderül: egyáltalán nem azok. Ezért ítélkezel szerintem, mert olyan dolgokról írsz, amit valójában nem éltél, legyél bármilyen idős: de valamiben tapasztalatlan mégis. Ez nem baj, bár azt is megfigyeltem: pont azok szoktak ítélkezni, akik nem érthetik ezeket a dolgokat, mert soha nem látták meg. Én azt kívánom: ne is lássák. Bár tény, hogy lehet előnye, mivel aztán erősebb és bölcsebb lesz az ember, idővel, ahogy ezáltal megtanul dolgokat. 🙂

          46. Újra szeretném elmondani neked,hogy valamit nagyon magadra
            Újra szeretném elmondani neked,hogy valamit nagyon magadra vettél,amit egyáltalán nem neked szántam.
            Most már azt kell mondanom,hogy lehet hogy valami betalált nálad,pedig nem volt szándékos,mint ahogy az előbb is írtam.
            Miért akarod minden áron rám fogni ,hogy én ítélkezek fölötted,amikor nem is neked személy szerint írtam amit írtam?
            Miért veszed magadra?
            Ráadásul egyből védekezel is,hogy én azért ítélkezem,mert nem tudom a Te problémádat,mert nem éltem meg.
            Értsél már szót,kérlek,nem a Te problémádról beszéltem,hanem saját magamról,az én megéléseimről.
            Nagyon heves a reakciód.Támadsz és védekezel,pedig nem rólad volt szó!
            Most tényleg gondolkodj el,milyen érzékeny pontodat érintettem,akaratomon kívül?

          47. Vannak olyan dolgok amik nem korfüggők. A gyakorlati
            Vannak olyan dolgok amik nem korfüggők. A gyakorlati élettapasztalatok mint a munka, tanulás… stb. ezek lehetnek korhoz kötöttek bizonyos szinten, azonban a lelki tapasztalatok minden korban ugyanolyan érvényűek. Ezekre nem hiszem, hogy lenne olyan szabály, hogy aki idősebb az valóban több vagy kevesebb pozitív-negatív élménnyel gazdagodott. A kor inkább a világi tapasztalatoknál számít, de számomra nem csak ez a mérce.

            Félre ne értsetek, ezzel nem az idősebbeket akarom lehúzni, csak attól még nem lesz senkinek sem nagyobb igazság tartalma mert idősebb. Van aki még 80 évesen is „tudattalanabb” mint egy 16 éves.

          48. ,,lelki tapasztalatok minden korban ugyanolyan érvényűek.”
            Ebbe

            ,,lelki tapasztalatok minden korban ugyanolyan érvényűek.”

            Ebben nem tudok egyet érteni veled.Pontosan ,hogy ebben számít a kor.Ugyanazt a dolgot egészen másképp éli meg az ember huszonévesen,és egészen másképp 50 évesen.akármilyen az az idősebb ember,mindenképpen érettebben fogja megélni ugyanazt,pontosan az addigi megélések ,tapasztalatok tanulságok miatt.
            Ezt megint csak nem tudom neked bebizonyítani,mert majd Te is csak idősebb korodban tudsz ebben különbséget tenni,most nincs erre rálátásod,csak gondolod,amit gondolsz.

            Csak egy példa./ma úgy látszik őszinteségi rohamom van:,maradjunk nálam/
            Én fiatalon ,20 évig énekesnő voltam.Nagyon jó hangom volt,túl fiatalon kivittek külföldre.
            Mindenem megvolt ,elismerés,pénz,jó élet,stb…és valami baj volt mégis.Sokáig nem jöttem rá,sokat szenvedtem e miatt,és egyszer csak leesett a tantusz,hogy hiába van gyönyörű hangom,de nem vagyok igazi művész,és ez minden elégedetlenségem forrása.
            Azért nem vagyok igazi művész,mert nincsenek az életben tapasztalataim,igazi nagy dolgokat nem éltem meg a szerelmen kívül,és így nem is tudom azt visszaadni,a színpadon,amit sohasem éltem meg.
            És ez bizony a koromból adódott,hogy túl korán felkaptak,még semmit nem tudtam az életről,és aztán már meg sem élhettem ,mert túl jó dolgom volt,mindent intéztek helyettem,vigyáztak rám mint a hímes tojásra,és kész,amikor erre rájöttem,ott hagytam csapot -papot ,hazajöttem és elkezdtem Élni.
            Vége lett az arany életnek,a pénzbeli gazdagságnak,de egy másik gazdagodás pótolta,pedig iszonyatos megélni valókat zúdítottam a nyakamba.
            Most ,ha visszamennék a színpadra,ott megtörténne a csoda.De ehhez kellett a másik húsz év ,a megélések,tapasztalatok.

            Én azért védelmembe venném az időseket.A nálam sokkal idősebbeket főleg.
            Néha beszélek olyan 80 körüli emberekkel,lehet hogy csak 8 általánosa van,vagy még az sem,de az a bölcsesség,ami csak egyetlen mondatából is árad…szóval elmehetek én a sunyiba minden tudományommal együtt:)
            Nem egyszer tapasztaltam ezt.

            Azt természetesen senki sem állíthatja,hogy valakinek azért van igaza,mert idősebb.
            Szerintem ezen az oldalon nem is állította senki.

          49. „akármilyen az az idősebb ember,mindenképpen érettebben fogja
            „akármilyen az az idősebb ember,mindenképpen érettebben fogja megélni ugyanazt,pontosan az addigi megélések ,tapasztalatok tanulságok miatt.”

            Feltéve ha voltak ilyenek megfelelő mértékben, és mennyire azonosul ezekkel, nehogy a végén a saját személyisége szűrje meg a valóságot. A tapasztalatok nagyon kondicionálják az ember gondolatvilágát, erre vigyázni kell, ezért kell különválasztani a tapasztalatot önmagadtól. És hogy saját magadat miként azonosítod és érzed az már megint egy befolyásoló tényező lehet.

          50. korfüggő utalások
            Először egy korábbi hozzászólásra reagálnék. (Mindkettő „korfüggőségre” utal ezért vontam egybe.) Nem tudom ki számít öregnek, és fiatalnak, de én 31 évesen inkább az öreg kategóriába tartozom, ha azt vesszük, hogy egyetértek-e D. Katival.

            Azt gondolom, el kell dönteni, hogy hiszünk-e a felelősségvállalásban vagy sem. Ha igen (én erre szavaznék ;), és azt mondjuk, hogy igenis tőlünk függ, hogyan zajlik az életünk, akkor nem lehet valahol egy vonalat húzni, hogy ez még az én felelősségem, hogy így élek meg valamit, de az már a kormányé, világválságé meg mittudoménmié. Mert akkor az a vonal nagyon könnyen mozoghat attól függően, hogy mi kényelmes nekünk. Mi az, amit szívesen bevállalunk és mi nem.

            Nyilván én sem tudok mindig tudatos lenni, és valószínűleg elhangzik olyasmi a számból, hogy „de ez azért történt…”, stb, de aztán észbe kapok és rájövök, hogy bármi is történik kívül – ami lehet sok ember felelőssége – de az, hogy hogyan csapódik le bennem, csak az enyém.

            A mostanival viszont nem értenék egyet, mert azt gondolom, nem korfüggő, hogy valaki mennyire tudatosan, „bölcsen” tud megélni valamit. Ennyi elvvel nem ülnének Sanyi előadásán nála idősebbek…:) Pedig akadnak jócskán.;)

          51. Domoszlai Katalin

            Néhány téma kipipálása után
            elérkeztem ugyanehhez a problémakörhöz, amit Éva, így írtál le

            „na én a nagy ostoba ,,felvilágosult” modern liba”. A jelenbeli és a múltbeli hülyeségeim befogadása. A visszafordíthatatlan, a jóvátehetetlen befogadása és feldolgozása. Az a helyzet, hogy Éván is érzem még az ön-el-nem fogadottság megnyilvánulásait, magamról pedig azt tudom mondani, az elme, a racionalitás szintjén már elfogadtam, de a szív még nem dolgozta fel. Mert amikor úgy érezzük – bár ez nem igaz – hogy miattunk halt meg valaki, hát a hárítás jóval könnyebben megy. De amíg túlfűtött érzelemmel reagálunk az jelzi, még nincs a helyén. Kíváncsi vagyok, a Sanyi milyen gyakorlatot ad erre ma este.

          52. Ezt a Jelzőt a 16 éves korombeli Évára adtam,aki ettől még
            Ezt a Jelzőt a 16 éves korombeli Évára adtam,aki ettől még nagyon klassz ember volt,és soha semmiért nem tudnék haragudni magamra,semmilyen életkoromban sem./sőt sok dologért büszke is vagyok rám:)
            /
            Talán túlságosan is elnéző,és megbocsátó vagyok magammal szemben./én tökre bírom magamat,azért is szeretek egyedül lenni,mert nagyon jól elvagyunk:)/
            Szóval bennem ezzel nincs semmi baj.Biztos sok minden mással,tudod,írom azt is amikor beletrafálsz.

            Hál istennek ilyen elfogadásos problémám nincs,hiszen így dolgozok fel mindent.
            Én szeretem magamat,és amit hibáztam az életem során,azt én nem kudarcnak veszem,hanem egy fejlődési vonalnak,mert látom ,honnan hova jutottam,és hogyan./sokszor még élveztem is a nehézségeket,mert nagy kihívásnak,tanulási feladatnak láttam./

            Azt nem mondom ,hogy minden tökéletesen rendben van nálam,de a java igen,azt állíthatom.
            És ami nem ,az meg feladat,de pont azért mert szeretem és elfogadom magamat,nem akarom kínozni sem magam,ezért nem megyek ajtóstól a háznak,tartok pihenőket ,feltöltődési időket is,mert utána sokkal könnyebben megy a további munka.

            Az Apukám ,ami el van téve még /egy része/,és ami viszont a legégetőbb problémám,az nem kimondottan az anyagi sik,az rendben van,hanem csak egy szelete,a pénz.
            Ez az ami a legsürgősebb megoldani valóm most ,és már jó ideje ezzel nyűglődök.
            Meg a harmadik életciklusommal,ami valahogy sehogy sem akar kialakulni,vagy csak nem vagyok elég türelmes.
            Bár most értek meglepetések:)

            Amit valamilyen okból átmenetileg elteszek,azt úgy csinálom,hogy sem érzelmet,sem gondolatot nem adok neki,nincs elfojtva,lenyomva,mert ahhoz kéne valami/érzelem ,gondolat,amit elfojtok ,lenyomom/,
            Szóval nekem ez bevált,tudok dolgokat teljesen semlegessé tenni,addig amíg rá kerül a sor,mert fontossági sorrend van.Nálam legalább is,mivel nem akarom kinyírni magamat.
            Így végig stabil,kiegyensúlyozott tudok maradni,sem a munkám,sem a környezetem kárára nem megy a magamon való munka.

            Ezt azt hiszem ,írtam már,hogy eszemben sincs úgy érezni ,hogy miattam halt meg valaki.Ez annál sokkal bonyolultabb dolog,ráadásul nem lehet tudni,hogy mi lett volna ha….
            Az egész sztorit azért írtam le,mert úgy gondolom,hogy igenis tőlünk is függenek a dolgok,ami nem azt jelenti,hogy mindenért magunkat kellene okolnunk,de ettől függetlenül mégiscsak közünk van mindenhez.
            Ha esetleg valami ilyen töltete lett volna az írásomnak,az valószínű a halottak napjának tudható be,valóban nekem is feltűnt,hogy kicsit nyomott a dolog az nap a temetőkben,mondjuk a tavalyi állapothoz képest,de most talán többet vettem magamra,a nagyszülőket nagynéniket nagybácsikat,
            és az én szoros családomat.Lehet ,hogy kicsit sok volt.
            Mindenesetre másnap ennek már nem éreztem a nyomát.

            Lehet hogy ez fárasztó amit írtam,inkább magamnak írtam .Gondolkodtam azon ,amit felvetettél velem kapcsolatban.
            Köszi,mert legalább még egyszer átgondoltam.

          53. Évi
            Jó olvasni amit írsz önmagad elfogadásával kapcsolatban. Még van mit tanulnom Tőled, köszönöm, hogy megosztottad a gondolataidat.

            „Talán túlságosan is elnéző,és megbocsátó vagyok magammal szemben./én tökre bírom magamat,azért is szeretek egyedül lenni,mert nagyon jól elvagyunk:)” írod.

            Nos én nem vagyok ennyire elnéző most még magammal – de dolgozom rajta!:) -, de én is szeretek egyedül lenni, mert csak ritkán kerülök önmagammal konfliktusba, az esetek nagy részében béke és harmónia van belül és igazad van, időközönként jó együtt a békés, harmónikus önmagammal ez bármennyire önzően is hangzik egy kívülálló számára.

            Az egyedüllét nem magányt jelent, hanem csak a fecsegés hiányát (jó ha a belső fecsegését is:) egy belső, nyugodt, elfogadó, szeretetteljes hozzáállást önmagunkhoz, a világhoz, a szeretteinkhez, a sorsunkhoz, az életünhöz.

          54. Hát igen,csak nálam már ez nagyon érdekesen alakul,mert egy idej
            Hát igen,csak nálam már ez nagyon érdekesen alakul,mert egy ideje már a munkám is ,,zavar”
            mármint ha nincs legalább fél napom,hogy emberek nélkül lehessek,úgy értem,hogy a munkám nélkül.
            Mert egyébként ha az utcán ,vagy bárhol vagyok,ott az emberektől függetlenül tökéletesen tudok csak magammal lenni,mert úgy beolvadnak a többiek is,nem szentelek nekik külön figyelmet,valahogy teljesen természetes.

            A párkapcsolatom is már elég rég óta olyan ,hogy nem lógunk egymáson,mindketten elvagyunk magunkkal ,
            és a tudat ott van ,hogy ott a másik,és nem kell lógunk egymás nyakán,hanem mindketten csináljuk otthon,ami épp jólesik. Persze beszélgetünk ,meg egyebek.:),meg csinálunk közösen is dolgokat.De van olyan is,hogy 1-2 órán keresztül nem szólunk egymáshoz,és az is teljesen normális.

            Azért írom ezt ,mert nekem egyre inkább arra tendál a dolog,hogy minél inkább magammal legyek,pedig mindig közösségi ember voltam,de ez már nem igényem annyira ,sőt… E miatt egyre égetőbb nekem,hogy munkát is változtassak,és ezen totyogok itt vagy 2-3 éve már,de csak nem jön a megoldás.
            Szóval arra szerettem volna kilyukadni,hogy ahogy alakul,változik az ember,hát azt sem könnyű megélni,amíg az kialakul,helyére kerül.

            ,,Az egyedüllét nem magányt jelent”

            -hát igen,csodálkoztam is mindig ezen,és írtam is már erről,hogy mennyire nem értem ezt az ,,egyedül vagyok”problémát.Arról az igazi lényemről már nem is beszélek,de hát benne vagyok a világban,hogy a fenében lehetek egyedül,amikor minden velem van,azt sem tudom hova nézzek,minek örüljek.
            Nem tehetek róla ,de úgy érzem,hogy sok olyan dologtól szenvednek emberek,amiről csak is ők tehetnek,és ezzel most nem ítélkezni akarok.

          55. Pillangó effektus
            „ráadásul nem lehet tudni,hogy mi lett volna ha….” – csak egy rövid kitérő, de nagyon ide vágott a Pillangó effektus c. film. A főszereplő vissza tud menni az időben és az élethez képest apró dolgokat megváltoztatva a jövő merőben megváltozik minden. Az állandó beavatkozásokkal mindig másfelé mozdul el az élet. Folyton felelősséget akar vállalni mások életéért, úgy gondolja jó felé mozdítja el a dolgokat, de soha nem tudja kiszámolni, mi lesz a következmény.
            Érdemes megnézni!!

  2. Biztos vagy benne, hogy mi választjuk őket? Én nem emlékszem rá,
    Biztos vagy benne, hogy mi választjuk őket? Én nem emlékszem rá, hogy ezt tettem volna, bár nem csalódtam 🙂

    1. Domoszlai Katalin

      Igen, biztos
      vagyok benne. Mivel én és a Felsőbb Énem egy és ugyanaz vagyok 😀

      Több életre szóló terv részeként most, ebben az életben pont ezekre a szülőkre van szükségünk. Szerepet játszanak itt a karmikus visszahatások, bevállalt tanulási feladatok és maga az életfeladat, amihez fel kell nőnie a személyiségnek. Mélyen egyetértek Barbarával abban, hogy transzperszonális terapeuta pl. csak akkor lehet valaki, ha megjárta a legmélyebb poklokat.

      Amióta megcsináltam a reinkarnációs utazásomat, azóta teljesen a helyén van bennem a szüleim szerepe. Amíg azt nem láttam, addig csak hipotéziseim voltak 😀

      1. Én egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy mi választjuk! Ez is
        Én egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy mi választjuk! Ez is egy felfogás. Egy a sok közül. Az én felfogásom szerint ez csak részben lehet igaz. Van, olyan, hogy inkább „beéri” a lélek, de tudja, hogy nem lesz számára teljesen jó. Valamennyire választhatjuk is amúgy, de ez nem így van teljesen. Ez egy is egy felfogás, amit sokan képviselnek, hogy mi választjuk… De attól még nem biztos, hogy teljesen igaz. 🙂

        1. Domoszlai Katalin

          A megfelelő hozáállás
          ha olyan dologgal találkozunk, ami nagyon ütközik eddigi világképünkkel, ha azt mondjuk, lehet, hogy igaz. És figyelünk arra, a történések igazolják, vagy pedig cáfolják az állítást.

          Katipotter, szerinted nincsenek igazságok, csak felfogások, objektivitás nem létezik, csak szubjektív vélemények.
          Ez csak azt tükrözi, amire a Sanyi is rámutatott, ” Ez nem szubjektív, legfeljebb Te szubjektíven kezeled.”
          Ennél többet ehhez nem tudok én sem hozzátenni.

          Nem foglak győzködni, mint ahogy senkit sem. A győzködés csak arra lenne tükör, hogy saját magamat is győzködnöm kell 😀

          Ezelőtt három évvel, amikor elkezdtem a Sanyitól tanulni az volt a ( szubjektív 😀 ) véleményem, hogy nagyon jó dolgokat mondd ez a pasi részben, de a másik felét, a sok őrültséget vajon miért teszi bele? És olyan erős félelmet éreztem, mert majdnem mindet lerombolt volna amiben addig hittem, hogy arra az akkori személyiségem még nem volt befogadó.

          1. Én nem zárom ki ezek igazságtartalmát. De azt sem, hogy nem igaz
            Én nem zárom ki ezek igazságtartalmát. De azt sem, hogy nem igaz teljesen. 🙂 Én nem kérdőjelezem meg Sanyi tudását: ő egyszerűen megmutatja, ami neki bevált, és másoknak is segít, és ez becsülendő. Viszont nem tartom ezeket abszolút igazságnak, a magam dolgait sem. Én csak annyit tudok mondani, ez vagy az bevált, ebben vagy abban én ezt láttam. 🙂 Ez ilyen. 🙂
            Kati, a nevünk hasonlít, de a világképünk, megoldási módszereink nagy mértékben különböznek, ahogy figyelem az eddigiek alapján. És ezért nehezen értjük meg egymást. Valószínű egyik sem a teljes igazság. De ez nem baj. 🙂 Így színes a világ.

          2. Domoszlai Katalin

            Na végre valamiben egyet értünk!
            Abszolút nem baj nekem, ha nem érted, mit szeretnék ezzel a fórumtémával elmondani. Nem is neked céloztam 🙂

          3. Nem kell minden bajért magunkban látni a hibát, mivel a
            Nem kell minden bajért magunkban látni a hibát, mivel a problémákért sem csak mi vagyunk a felelősek. Ha valaki ragaszkodik ehhez a felfogáshoz, előbb vagy utóbb oda lyukad ki, hogy már az is baj, hogy ő létezik, hiszen magával a létezésével is már problémákat kelt 😀

          4. Domoszlai Katalin

            Szerintem pedig
            az vezet a megoldáshoz, ha felvállalom a teljes felelősséget azért, hogy minden probléma belőlem fakad. Mert ha így van, akkor csak annyit kell tennem hogy belül önmagamban rendet rakjak. Nem vagyok a körülmények áldozata, sőt egyáltalán nem vagyok áldozat. A probléma, baj, ebben a felfogásban nem más mint tanulni való, feladat.

            Ez a felfogás szerintem a végtelen lehetőségeket bontja ki az ember előtt. Csak tudni kell élni vele.

          5. Ez is módszer, ami van, akinek egy bizonyos élethelyzetben jól
            Ez is módszer, ami van, akinek egy bizonyos élethelyzetben jól működik, de van, akinek a saját aktuális éppen helyzetében nem válik be, mert nem ő a felelős éppen (vagy nem csak) 🙂

          6. Domoszlai Katalin

            Muszáj lefordítanom
            amit írsz. A felelősség felvállalásával nem tudom megoldani a problémáimat mert nem vállalom fel a felelősséget.
            Ezzel nem a módszert cáfolod, csak közszemlére bocsátod a hárításodat. Nagyon színes a világ, rózsaszín köd is jócskán van benne 😀

            Vannak problémáim amiért a Gonoszok a felelősek, de én jó vagyok! 😀

          7. Vagy azért mert túllép az aktuális lehetőségein. Nem mindig a
            Vagy azért mert túllép az aktuális lehetőségein. Nem mindig a felelősség érzet hiányával van a gond, olykor nehéz felismerni az ideális megoldást.

          8. Szerintem is, ez nagyon találó: sokszor nehéz felismerni. Mert e
            Szerintem is, ez nagyon találó: sokszor nehéz felismerni. Mert ez összetett lehet, hogy ki mennyire felelős dolgokért. És sokszor idő kell, hogy jól átlássunk valamit.

          9. Az a jó, hogy ezek szerint mindketten megtaláltuk azt, ami
            Az a jó, hogy ezek szerint mindketten megtaláltuk azt, ami működik az életünkben és segítenek megoldani dolgokat, és elérni a boldogságot (vagyis én nagyjából, bár biztos érnek még meglepetések). 🙂 Rózsaszín köd? 🙂 Kinek mi az.
            Amúgy ezekről így nincs is értelme vitázni. Konkrét szituációk esetén lehet jól bemutatni. Így nem lehet semmit érzékeltetni, érvelni, de nem is cél. A lényeg, hogy találjuk meg, ami működik nekünk. 🙂 És az is egyénfüggő lehet, illetve helyzetfüggő. Nem hiszem, hogy lenne „abszolút módszer”. Ahogy nem minden gyógyszer jó egy betegségre, lehet, van, akinek gyógyszer, de másnak már méreg, ha túladagolja… Ezt is valahogy így képzelem.
            Na, de mindegy, én már elmondtam, amit tudtam, utána valószínű csak magam ismételném a témában. 🙂

          10. Azonban ha rendet raksz rájössz majd, hogy habár belsőleg a
            Azonban ha rendet raksz rájössz majd, hogy habár belsőleg a problémákkal már nem rendelkezel, kívül továbbra is meglesznek, csak már nem szenvedsz a létezésüktől. Az ember halandó még a halhatatlan lelke ellenére is, és még ha hosszútávon mindenhatóak is vagyunk, rövidtávon csak az emberi mércével élhetünk a lehetőségeinkkel. Vigyázni kell, hogy csak azért mert istenként bármit el tudunk gondolatban képzelni, attól még a gyakorlatban emberként működünk.

          11. Gyerekek nem titok,hogy én sokszor nem értek egyet D.Katival,de
            Gyerekek nem titok,hogy én sokszor nem értek egyet D.Katival,de amit most itt mond,az egy kardinális kérdés,és nagyon igaz,és valóban az egyetlen megoldása a problémáknak.

            Mi /öregek:) /,könnyebb helyzetben vagyunk,mert már a saját kárunkon ,kínlódásainkon keresztül rá kellett jönnünk erre a nagy igazságra.
            A fiatalok ellenkezését ,hárítását teljesen megértem,én is ilyen voltam ennyi idős koromban,hiszen ez természetes.Az ember ilyenkor a saját gondolkodására,felfogására hagyatkozik,mert még nincs meg az az élettapasztalata,ami csak a korral jön meg,hogy a megélt problémák- ,leckék-,tanításokból megélhette volna ennek a megállapításnak az igazságát,amiről itt Kati beszél.

            Persze az ember minél előbb rájön erre,annál jobban jár ,és hamarabb sínre teheti az életét.
            Én például csak 38 éves korom körül kezdtem rájönni erre,és a mai napig problémáim vannak e miatt,hogyha előbb jutok erre a felismerésre bizony ,hogy mennyire tudtam volna pozitív értelemben befolyásolni a dolgokat.Nem csak az én saját dolgaimat,hanem a körülöttem zajlókat,a családom életét is.

            Igen is minden tőlem is függ,még az is amiről nem gondolnám.Élet-halál is függhet tőlem ,és észre sem veszem,azután mikor eljutok idáig,jön a lelkiismeret furdalás,és ha nem akarok úgy járni,ahogy Ademon mondta, /hogy az ember megutálhatja magát,ha mindennek ő az oka/,szóval akkor csak iszonyatos munkával dolgozhatom fel a korábbi nem tudásomat,nem értésemet és annak a következményeit.
            Ezek egy idő után szinte betemetik az embert és ha nem ébred rá,és nem kezdi felszámolni,hát valóban rá is mehet.

            Ezt ilyen fiatalon,amilyenek ti vagytok,Kati P. és Ademon,még tapasztalatok hiányában nem lehet érteni,elfogadni,és megértem a hárításotokat,de minél előbb fogad el az ember ilyen szintű igazságokat,
            annál hamarabb menekül meg attól a hibás hozzáállástól,amivel akaratán kívül is nagyon sokat árthat saját magának,a szeretteinek,a környezetének.

            Csak egy példa,olyan ,ami itt kapcsolódik a blog témájához: szülő,gyerek…
            Példának okáéért ugyan mit tehet szegény gyerek arról,hogy a szülök nem értik meg egymást és veszekedések vannak és válás lesz a vége.Most mit tehet erről a gyerek,mikor ez a szülők problémája ugye?…

            …Gondoltam én ezt gyerekfejjel.De:…imádtam az Apámat,nem vettem észre,hogy mitől szenved az Anyám.
            Csak dühös voltam rá,hogy miért veszekszik folyton az Apámmal,akit én ugye istenítek? Amikor már gimnazista voltam ,megkérdezte Apám ,hogy mit szólnánk,ha elválna,mert…
            na én a nagy ostoba ,,felvilágosult” modern liba,rávágtam,hogy persze válj el,megérdemli…
            Fel sem fogtam,mi következik utána…a pokol mindenkinek.Az Anyám változó korban,egyébként sem tudta feldolgozni a veszteségét,hiszen ő mártírként a családjáért élt,a gyerekei ,persze főleg én ,ellene fordulnak,mert ugye ő miatta veszítik el az imádott Apjukat…és így tovább,ami többéves tragédiába torkollik.
            Aki tud menekül.Apám egy újabb rossz házasságba,ami szinte törvényszerű,mert itt nem oldotta meg a problémáját,én pedig külföldi szerződésekbe.Akik gyengébbek lelkileg tovább emésztődnek.A testvérem meghal.Anyámnak ez az utolsó csepp a pohárba,és rákot kap.
            És én csak itt térek észhez.Itt jövök rá a dolgokra,és itt állok végre mellé,de még mindig nem eléggé,aminek a halála után újabb több éves szenvedés az ára.
            És egy szavamba került volna,amikor az apám 17 évesen megkérdezett.És persze ,ha én nemet mondok,az sem lett volna végleges,és helyes megoldás,de úgy kellett volna kezdeni.
            És úgy folytatni,hogy nem vakít el az Apám iránti szeretet annyira ,hogy nem veszem észre ,hogy az Anyám a hibái ellenére is mennyire csodálatos ,tehetséges ,értékes ember.És amikor esetleg mégis elmegy az apám,akkor mellé állok,megértem,mint nő,és támogatom érzelmileg ,lelkileg.
            És,és,és,….És millió példát hozhatnék még,hogy mennyire tőlünk függ minden.
            Fel sem fogjuk,élet halál urai vagyunk.

            Persze lehet élni süketen és vakon.Azt is le lehet vonni ebből,hogy Jaj,de szerencsétlen vagyok,Istenem
            mik történtek velem,hát nem csoda ,hogy itt tartok én szegény ,ilyen tragédiák után…jajj…jajjj…
            Ezt bizony fel kell vállalni,erősen szembenézni a hibáinkkal ,tévedéseinkkel,és azok következményeivel.
            És amikor az ember rádöbben,akkor kell a legtöbb erő,hogy a felismerések le ne terítsék,maguk alá ne temessék,és igenis,hogy kitartó sziszifuszi munkával szembesülni,és feldolgozni .

            Ha az ember azt mondja ,mit tehetek én erről,ártatlan vagyok,áldozat vagyok,akkor mélyen lenyomva az igazság az egész életében kísérti,és állítom,hogy jobb ,ha meg sem született volna,mert az ilyen dolgok olyan következményeket tudnak produkálni,hogy arra a fajta életre csak ezt tudom mondani.

            Nem csak az én életem ,és tapasztalataim,felismeréseim kapcsán mondom azt ,hogy Katinak most igaza van,hanem azért mert most olyat állít,ami nem csak szakmailag elfogadott igazság,hanem egyszerűen,ha
            erről komolyabb vitát nyitnánk,cáfolhatatlan.
            Most meg kellett védenem őt,bár tudott,hogy sokszor nem értünk egyet:)

          12. Szia Éva!
            Bár korántsem vagyok szakértő ebben a témában, de

            Szia Éva!

            Bár korántsem vagyok szakértő ebben a témában, de azért furcsállom, hogy édesapád 17 évesen rád tette ezt a terhet, hogy tőled (és testvéreidtől ?) kérdezte, elváljon-e anyukádtól. Ha jól értettem a leírásodat. Ezzel rád tette a felelősséget (látszólag), de valójában szerintem már döntött, maximum tőled várta a megerősítést.

            Kriszti

          13. Nem.
            Ez természetesen így kívülről,hogy az ember nem volt

            Nem.
            Ez természetesen így kívülről,hogy az ember nem volt benne,nagyon nehezen látható át.
            Az Apám bizonytalan volt,sajnált bennünket is ,Anyámat is.Az Apám egy csodálatos ember,feláldozta volna magát értünk,hisz addig azt tette.Nem a saját ötlete volt,nem kezdeményezte volna.Elég nagy ember volt,és beszóltak neki ,hogy rendezze le a családi helyzetét.
            Itt szó sincs a felelősség áthárításáról.Ő is vívódott,és ha én azt mondom ,hogy nem ,akkor biztos várt volna még.Bele is betegedett ,gyomorfekély.Tudod,a befelé nyelem.

            Én nem vagyok mazochista,hogy most magamat okoljam az egész családi tragédiáért,de ilyen durva példán keresztül kellett érzékeltetnem,hogy igenis minden döntésünknek ,cselekedetünknek következménye van,
            és nem helyes az ,ha erről nem veszünk tudomást,mert az attól még van,és lenyomva dolgozik a tudatalattiban.A vak,süket ,és érzéketlen ember meg nagyon nem tudja ilyenkor mi is a baja.
            Aztán járhat pszichoanalízisre évekig,ha csak nem veszi a kezébe a sorsát.

          14. Megértelek Éva. És egyetértek azzal is, hogy minden
            Megértelek Éva. És egyetértek azzal is, hogy minden cselekedetünknek következménye van, de ugyanakkor meg kell tanulnunk megbocsátanunk magunknak a tévedéseinket és elfogadni, hogy akkor önmagunktól, szüleinktől éppen csak annyi tellett. Nem szabad haragudni magunkra, amiért akkor nem voltunk okosabbak. Ahogy Loise L. Hay is írja az Éld az életed c. könyvében valahol, s most nem pontosan idézek, de egy kisbabára sem haragszunk, amikor megbotlik és elesik. Ösztönösen feláll és újra próbálja a dolgot és így halad előre, így tanul meg járni.
            Az én szüleim is elváltak, de meg mondom őszintén nekem valamennyire felszabadulást hozott ez a történés. Nagyon szenvedtem az addigi feszült, diszharmonikus környezetben. Ugyanezt a dolgot az ikertesóm pedig iszonyú nehezteléssel élte meg édesanyám felé, tehát ez is mutatja, hogy nem tehetünk mindent úgy, hogy az mindenkinek elfogadható legyen. Szerintem nagyon mérgező és káros tud lenni a gyerekeknek, ha benne maradunk egy kapcsolatban, amelyben mindkét fél boldogtalan.
            Nekem úgy sikerült ezt a dolgot elfogadtatni magammal, hogy édesapám helyesen tette, hogy felismerte, hogy a kapcsolatuk nem vihető tovább, még ha bizonyos mértékig nehéz is volt utána lelkileg önmagának is, meg a testvéremnek. Mint írtam, én nem éltem meg annyira rossznak a válásukat. Dehát ehhez kellett az én nem megalkuvó természetem.
            Az is sokat segített nekem a megbocsátásban, megértésben, hogy felismertem, hogy az ő életükben nem álltak ilyen önismereti módszerek és lehetőségek rendelkezésre. Más korban, más körülmények között éltek és bár könnyen mondjuk azt, hogy nincs olyan, hogy körülmények áldozata, de szerintem igen is számít, hogy az embereknek milyen lehetőségük van egy adott probléma megoldásához. Én hihetetlenül hálás vagyok, hogy most élek – még ha én választottam is – mert csodálatos eszközök állnak rendelkezésemre, hogy a bennem lévő rendezetlenségeket helyrehozzam. Ma tényleg csak annyi a dolgunk, hogy nyitottak legyünk ezekre. A szüleinknek sokkal nehezebb volt a feladata ebből a szempontból, s Én még nem látom át ebből a szempontból a Tökéletes Isteni Tervet, de valószínűleg ennek így kellett lennie.

            Szeretettel: Kriszti

          15. Kriszti,a magad szempontjából tökéletesen igazad van.Én meg a
            Kriszti,a magad szempontjából tökéletesen igazad van.Én meg a magam verzióját mondtam el.
            Persze ,hogy a mai fejemmel egészen másképp gondolom.Én az akkori helyzetet mondtam el,hogy akkor milyen vak voltam.
            Aztán pedig a későbbi felismeréseimet ezzel kapcsolatban,és persze ,hogy nem okolhatom magamat,nem is teszem,de a felismeréstől hosszú idő telt el addig,amíg annyira be tudtam látni a dolgokat,hogy ne kelljen lelkiismeret furdalással élnem.
            Egyébként ez csak egy morzsa volt az egészből,tehát így nehéz átlátni.
            A lényeg,hogy ne gondold ebből azt ,hogy én most magamat okolom.

          16. Éva, itt senki nincs betámadva, így nem tudom, miért szükséges
            Éva, itt senki nincs betámadva, így nem tudom, miért szükséges a védés. Én nem Katit támadtam, csak véleményt, tapasztalatot osztottam meg. Nem is fejtem ki tovább: annyit látok, hogy félreértés történt: nem hárításról van szó, nem mondtam, hogy én nem hibázok semmit, ez egy összetett dolog, de ezt is leírtam már, nem szeretném ismételni.
            Viszont ez a mondat:
            „Ha az ember azt mondja ,mit tehetek én erről,ártatlan vagyok,áldozat vagyok,akkor mélyen lenyomva az igazság az egész életében kísérti,és állítom,hogy jobb ,ha meg sem született volna,mert az ilyen dolgok olyan következményeket tudnak produkálni,hogy arra a fajta életre csak ezt tudom mondani.”
            Ezt most komolyan gondolod? Nem csak hirtelen felindulásból írtad? Lehetnek az ember életében ugyanis ilyen pillanatok, de aztán átlátja, és túl van rajta, és helyén tudja kezelni. És csak mert valakinek épp ilyen pillanata van (amin aztán simán van esélye túl jutni), akkor ássa el magát szerinted? Vagy mi? Én üzenem minden ilyen olvasónak, aki most valamiért áldozatnak érzi magát: egy percig ne csorbuljon az önbizalma. Meg fogja oldani, megtanulja majd kezelni a dolgokat. Mindig van esély a boldogabb életre, még ha pillanatnyilag nem úgy tűnik, vagy nem látja épp át… És aki a korábbi gondjai miatt őt gyengébbnek akarja érzékeltetni, annak ne hagyja, hogy elvegye az önbizalmát! Mindenki maga fölött ítélkezzen, hiszen ő látja jobban a saját lelkét, de másnak ne hagyja! „Ha magadba nézel, és azt látod, hogy a szíved tiszta, akkor jó az út, amin jársz, és többé ne is fordulj vissza!” (Ha nem, akkor tisztíts, és hajrá tovább: amíg élsz, remélj!):)

          17. Katikám,én már megszoktam nálad,hogy az első pillanatban mindent
            Katikám,én már megszoktam nálad,hogy az első pillanatban mindent a személyed elleni támadásnak veszel.

            Hidd el ,hogy annyira nem akartam személyeskedni,annyira személy szerint nem neked szól amit írtam.
            A nevetek meg van ugyan említve,de csak olyan értelemben,hogy a fiatalabb korosztályt képviselitek,és
            szó nincs személyeskedésről.
            Hogy a fenében tudod így felhúzni magadat?

            Nem Katit védtem,nem téged marasztaltalak el,nem ismersz engem? /mikor bántottalak?/
            Egy olyan kijelentést védtem meg,ami szakmailag is megállja a helyét,a pszichológiában,és a saját életemből ,saját megélésből is hoztam példát.

            Miért veszed ezt a személyed elleni támadásnak,amikor általánosságban beszélek.
            Az általad idézett rész pedig főként arról szól.Valószínűleg nem gondoltad át ,mit akarok vele mondani,mert ez derül ki abból,amit kihoztál belőle.
            Pontosan én is azt akartam ezzel mondani,amit Te ,hogy rá kell jönni,fel kell dolgozni,mert ha nem ,akkor ez és ez lesz a következmény…
            Én ezzel nem téged minősítettelek,kimondottan pszichológiában tetten érhető tünet -eggyüttesről beszéltem,és annak lehetséges okáról.És igenis ,hogy vannak ilyen emberek,akik olyan állapotba jutnak,
            ilyen elnyomott problémák miatt,hogy pszichiátriára kerülnek ,mert bekattantak,és gyógyszerezik őket,és úgy élnek ,mint egy zombi.Láttam ilyeneket,és azért mondtam,hogy lehet,hogy ennél az állapotnál az is jobb,ha az ember meg sem születik.
            Valószínűleg nem tudtad miről beszélek,és valamit félreértettél,és ezért húztad így fel magadat,de hidd el semmi okod rá.

          18. Tudom, hogy nem ellenem írtad, én azokért írtam a mondandóm,
            Tudom, hogy nem ellenem írtad, én azokért írtam a mondandóm, azoknak szántam, akik valamiért most mélyponton vannak, és „az áldozat vagyok” fázisban vannak épp (ami sokakkal előfordulhat, de meg lehet oldani), és esetleg nehezebb pillanataiban vehet az önbizalmából egy ilyen jellegű eszement (bocsánat) mondat, amit épp leírtál nagy általánosítani a különböző problémákkal küzdő emberekről. Szerintem igenis megoldható, és különböző nehezebb szakaszok után visszatérhet az ember ereje, és ahogy tanul, egyre több dolgot megold. Ide leírnám azt, amit a tettek mezején című blogomba írtam pont ma erről, ez a hozzászólás, akinek van kedve, olvassa el:
            http://onmegvalositas.hu/blog/katipotter/tettek_mezejen#comment-27122
            Nekem ez a véleményem erről, ezt tapasztaltam, mert nálam így működött, de kinek hogy. Nem lehet általánosítani, főleg nem ilyen felületesen, ahogy ne haragudj, de úgy írtál.

          19. Változatlanul nem értelek,ha megfeszülök ,akkor sem.
            Én pont

            Változatlanul nem értelek,ha megfeszülök ,akkor sem.
            Én pont ezekért az emberekért írtam,akikről beszélsz,hogy igen pont ez a megoldás a felállásból.
            Ugyanarról beszélünk,nem értem,kit mivel bántok meg azzal,hogy azt írom,hogy nem szabad úgy hagyni a dolgokat,mert nagyon megbosszulja magát,hanem igenis dolgozni kell rajta,bármilyen nehéz is.
            Mi a félreértés tárgya?nem tehetek róla,de nem értem.
            Valamit tulajdonítasz nekem ,amit csak Te gondolsz úgy ,mert én nem azt mondtam.Vagy másképp értelmezed ,amit mondtam.

          20. Akkor ne haragudj. 🙂 Csak úgy lehetett értelmezni, mert így
            Akkor ne haragudj. 🙂 Csak úgy lehetett értelmezni, mert így érted: „annak nem érdemes megszületni”. Úgy gondolom, ezt egészen félre lehet érteni… Azzal egyetértek, hogy a problémákat ne hagyjuk úgy. Hanem próbáljuk megoldani. Ez így már máshogy hangzik. 🙂

          21. Domoszlai Katalin

            Ha nem teljesíted azt a feladatot
            amiért leszülettél, mert hárítod, lenyomod a tudatalattiba, akkor valóban jobb ha le se születtél volna. Elég drasztikus megfogalmazás, viszont igaz, és az igazság fáj. A cukormáz meg édes 🙂

            A leosztott leckékből ha nem tanulsz, először a sors meglegyint, utána az arcodba vág, majd akkorát kapsz összerogysz…És lehet mantrázni az egyik kedves barátom mondatát – Na innen szép felállni!

          22. Kati, akkor keresem is a kötelet, és felkötöm magam, mert még
            Kati, akkor keresem is a kötelet, és felkötöm magam, mert még nem teljesítettem mindent, nem vagyok tökéletes, szóval akkor minek is születtem meg… éljen, rájöttem, köszönöm, megvilágosodtam. :D:D:D:D
            Na jó, ez vicc: üzenem minden éppen szomorú olvasónak, csak a saját belső fényére hallgasson. És bármi van éppen, eszébe jusson, hogy jobb, ha le sem született volna a Földre. Igenis, szükség van rá, mindenkiben van érték! Vannak nehezebb időszakok, tény, és nem is lehet minden megoldani. De igenis: mindig van értelme élni! Akármi van!
            Ezt üzeni „Kati Potter”, aki most épp „sötét varázslatok kivédését oktat” annak, aki nyitott rá, mert ő már legyőzte, és próbál másnak is segíteni! Dögöljön meg „Voldemort”, aki nem más valójában, mint az a reményvesztettség, amikor nem hiszi el, nem érzékeli az ember a fényt! De valójában benne él, és idővel képes legyőzni a sötétséget! xD na ezt most jól megaszontam, igazán azoknak mosolyogtató, akik ismerik a mesét, bár nem ez a lényeg, hanem az üzenet. 🙂

          23. Természetesen nem 23 évesen probléma ez,hanem akkor ,ha az ember
            Természetesen nem 23 évesen probléma ez,hanem akkor ,ha az ember úgy is hal meg,hogy azt sem tudta meg odáig,hogy miért is született és élt! /mert akkor kezdheti előlről:D/
            Ez erről szólna szerintem.
            A ,,sötét varázslatokon” meg akár meg is sértődhetnék:)ugye,de még mindig Te vagy felháborodva:)

          24. Nem rád értettem. 🙂 Nem ismered a mesét, ezzel meg nekem kellet
            Nem rád értettem. 🙂 Nem ismered a mesét, ezzel meg nekem kellett volna vigyáznom, hogy hogyan használom az onnan átvett kifejezéseket. A „sötét varázslatok” a reményvesztettség, szeretethiány, egyéb gondok stb, ilyesmi. Ezeknek a kivédéséről írtam, ezt értem alatta.

          25. Domoszlai Katalin

            Védekezel és támadsz
            már egyszer kérdeztem, hol van a háború? Mert itt béke van. A háború benned belül zajlik, kivetíted, hogy meg tudd élni. Ugrálókötelet szívesen adok, az jól illik a mesevilágba. Csak egy probléma van, az Élet ki fogja venni a kezedből a meséskönyvet.

          26. Az élet már kivette a kezemből a rózsaszín világot régen. És
            Az élet már kivette a kezemből a rózsaszín világot régen. És rájöttem, a valóság is lehet szép. Attól, hogy szeretek irodalmi művekből, mesékből példákat venni, nem azt jelenti, hogy rózsaszín köd van előttem. Te is úgy ítélsz most, hogy nem ismersz, sem a felfogásom, sem az életem, max egy töredékét, de ez nem baj, engem nem zavar. Nincs háború. Mondtam, hogy nem valaki ellen írtam, hanem azoknak szántam: hogy akik ezeket olvassák, és esetleg átéltek hasonló érzéseket, eseményeket, mint én is, azoknak hátha segít, ami nekem segített akkor. De ezt leírtam már.

          27. Szerintem ez nem segít neki ha azt beszéljük be neki, hogy ő
            Szerintem ez nem segít neki ha azt beszéljük be neki, hogy ő gyenge mert nem tud uralkodni magán. Nekem ez inkább lehúzásbak tűnik, még ha segítő szándék is van mögötte. Tapasztalatból tudom, hogy ez soksozr nem segít, sőt néha még mélyebbre húzza az embert.
            Semmi baj a mesevilággal, mert az is példaképként szolgálhat. Tudom mit jelent ez, mert nekem is segített.

          28. Domoszlai Katalin

            Személy szerint
            én nem akarok segíteni neki. Nyitottam egy fórumtémát – szerintem nagyon fontos témában – amit szétoffolt.
            Ha valamit magára vesz, akkor az az ő inge.

          29. „Ha valamit magára vesz, akkor az az ő inge.”
            Egy kommunikációs

            „Ha valamit magára vesz, akkor az az ő inge.”

            Egy kommunikációs folyamatban mindig legalább két fél van. Ebből kifolyólag, egy bizonyos pontig minkét fél egyéni felelősége, hogy a másikat milyen helyzetbe hozza.

          30. Domoszlai Katalin

            Körbe ért a gondolatmenet
            bár a témát nem ennek szántam, de visszalyukadtunk a felelősségvállaláshoz.Még egy kört nem óhajtok futni ebben a témában.

          31. Tényleg nem gyenge feltétlenül, aki érez ilyesmit, csak mert
            Tényleg nem gyenge feltétlenül, aki érez ilyesmit, csak mert éppen vannak gondjai. A gyengeség/erő nem pillanatnyi állapotokon múlik szerintem. 🙂 Mindenkiben ott van a belső erő, fény, és ha akarja, idővel egyre jobban összhangban tud vele élni, felszínre hozni, és egyre jobban ki tudja védeni a kellemetlen élmények hatását.

          32. Ki mondta azt ,hogy ő gyenge?
            Valamiért most hadakozik,mert vala

            Ki mondta azt ,hogy ő gyenge?
            Valamiért most hadakozik,mert valamit magára vett,bár azt mondja,hogy mások védelmében tette.
            Akkor is ő az érintett.

            A minap megvédtem Michaelitát.Kritikát kaptam érte,hogy azért csináltam,mert nekem van ezzel dolgom.
            Először hárítottam,aztán rájöttem,hogy igen több eset volt,hogy nem álltam ki magamért,ezért,azért,és most itt kompenzációként kiálltam valaki másért.

            Szóval sajnos így működnek a dolgok.Katinak valami betalált,és felzaklatta.Az egész reakciója ezt mutatja.
            Én ezt itt már többször átéltem,már nem is nagyon kapálódzom ilyenkor.
            Senki nem bántotta őt.egyébként az ominózus írásomban téged is megemlítettelek,neked akkor miért nem ilyenek a reakcióid? Mert nem érintett olyan hevesen a téma.
            Én tudom mi zaklatta fel Katit,nem titok ,mert írt itt róla.Az hogy a szüleim válásáról írtam,és az azzal kapcsolatos szenvedésekről.Ez ütötte ki a biztosítékot,mert Ő is komoly szenvedéseken megy át,ami most feljött benne,és tökmindegy ,mit írtam,megy a hadakozás.
            Mindegy,majd ha lehiggad,belátja,hogy szó nem volt semmiféle bántásról,se felé,se más felé.

            Az ominózus mondat,/,,jobb ha meg sem születik”/ pedig két felől is értelmezve lett,és remélem ,hogy most már nem ad félreértésre okot.
            Én a begyógyszerezett ,zombivá vált pszichiátriai betegekre gondoltam ,D.Kati pedig azokra akik életük végéig sem ismerik fel a sorsfeladatukat,azt amiért megszülettek.
            Tehát ezek után végképp nem értem a felháborodás okát.

          33. Éva, én írtam, hogy miért írom azokat a dolgokat, amiket. 🙂
            Éva, én írtam, hogy miért írom azokat a dolgokat, amiket. 🙂 Szerintem kétszer is leírtam. Most épp nem vagyok annyira felzaklatva, persze nem vagyok teljesen felhőtlen kedvű, de nem annyira, mint látszik, hiszen írtam. Nem, nem a szüleid válása és hasonló témák. Csak azt nem értem, ha én egyszer leírom, miért írom, vagy mi zajlik bennem, miért próbáljátok megmagyarázni, hogy de biztos ez vagy az van. 🙂

          34. Én részemről azért,mert nem kaptam elfogadható
            Én részemről azért,mert nem kaptam elfogadható magyarázatot.Mert olyasmivel indokoltál,amit csak gondol-
            tál,és én nem arról beszéltem.

            Egyébként pedig semmit nem akarok rád erőltetni,e miatt én is korábban sokat bosszankodtam ezen az oldalon,hogy miért akarják nekem mások megmondani…mikor nem is ismernek,én talán csak jobban tudom…stb…De azóta másképp gondolom,mert egy két dolog tényleg kibukott,amikor már befogadóbb voltam,és több bizalmam volt.

            Tehát semmiképp sem szeretnék semmilyen véleményt rád erőltetni.
            Egyszerűen nem értettem a felháborodásod okát /felém legalábbis/,és még mindig nem értem,de szerintem
            most már lapozzunk:),mert minden indokunkat,magyarázatunkat kimerítettük,és innen már csak egymás energiáját merítgethetnénk ki:D

          35. „Senki nem bántotta őt.egyébként az ominózus írásomban téged
            „Senki nem bántotta őt.egyébként az ominózus írásomban téged is megemlítettelek,neked akkor miért nem ilyenek a reakcióid? Mert nem érintett olyan hevesen a téma.”

            Azért mert (kissé nagyképűen) megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy ne zaklassam fel magam ezen ennyire. Nem érint meg annyira, mert nincs annyi vesztenivalóm vele. De neki lehet hogy igen, így nem árt odafigyelni. Oka van annak, hogy ő miért vette a szívére, és annak is ahogyan ti reagáltok. Nagyon hibás egyén itt nincs, csak néha úgy érzem a belelátás hiányzik.

          36. Domoszlai Katalin

            Személy szerint
            én nem tudok segíteni Katipotternek. Én is szeretem a meséket, nagyon komoly szimbolikájuk van, használom meditációban. Csak nem kell összekeverni az élettel, a valósággal.

          37. Azzal egyetértek, hogy nem kell összekeverni a valósággal. Nem
            Azzal egyetértek, hogy nem kell összekeverni a valósággal. Nem járkálok varázspálcával, és nem mormolok varázsigéket. 🙂 Én a lelki példákat szedem ki a mesékből, regényekből, filmekből, amikkel a valsóágban is találkoztam valamilyen formában. Szétoffolni nem akartam a blogod, viszont olyan értelemben kapcsolódik a beszélgetés a bloghoz, ha valakinek pl szülőkkel kapcsolatos az a fájdalma, amit éppen le kell győznie (gyakori).

          38. Kop kop 😉
            Szia KatiPotter!

            ,,pl szülőkkel kapcsolatos az a fájdalma, amit éppen le kell győznie”

            Nem akarok beszállni a beszélgetésbe,csak ez a sor szúrja a szememet.
            Légyszi ezt gondold át mégegyszer! 😉
            Nem akarok belemenni családállításos témakörbe,mert túlságosan tudatlan vagyok benne.
            Pedig ebböl a szemszögböl is boncolható.

            Szerény véleményem az hogy a fájdalmat,legyen az bármilyen nem legyözni hanem befogadni kell.
            Hisz a fájdalom nem ellenség,hanem jóbarát aki figyelmeztet valamire. 😉
            Talán tényleg sok Harry Pottert nézel….

            Erika Szeretettel!

          39. „Szerény véleményem az hogy a fájdalmat,legyen az bármilyen nem
            „Szerény véleményem az hogy a fájdalmat,legyen az bármilyen nem legyözni hanem befogadni kell.”

            Azért óvatosan vele, mindenből megárt a sok 🙂

          40. Kati harcos.Neki most ezek az eszközei,hogy harcol és nem
            Kati harcos.Neki most ezek az eszközei,hogy harcol és nem befogad.Én belátom ezt,csak hát ez most már túl sokszor vezet vitákhoz.
            Mert olyankor is harcol,és olyan ellen is,amikor nincs rá oka,meg hát tudhatná,hogy ahogy ő értelmezte a dolgot az a másiktól nagyon távol áll. /Mivel ismeri a másikat,történetesen engem/

          41. Szia Erika! A fájdalom, pontosabban az eltüntetése tényleg tanít
            Szia Erika! A fájdalom, pontosabban az eltüntetése tényleg tanít dolgokra. Ez igaz. 🙂 De szerintem senki sem szeretné, hogy sokáig érezze azt. Ez a szülőkkel kapcsolatos dolog: ez tényleg hosszú lenne most. Saját magánéleti példákat nem szívesen írok le ide részletesen, mert nem csak az én életem lenne ide leírva, és ez eléggé nyilvános blog. Már követtem el ilyen hibát még korábban, többet nem szeretnék. De a mesés példák pont erre jók, hogy ki lehessen fejezni velük dolgokat. 🙂 Én szeretem ezt a módszert. Nem arról van szó, hogy sok HP-t néznék (pedig ez is igaz), írtam, hogy az életben tapasztalom, aztán mivel megéltem, felfedezem a mesékben is a hasonlót. Egyébként olvastam az írónő életrajzi könyvét is: és abból kiderül pár dolog, honnan szedi a mesébe ültetett példákat. Ez egy kifejezőeszköz, de ezt leírtam. 🙂

          42. Pedig a fájdalom csak addig létezik amíg harcolsz ellene.
            Ha

            Pedig a fájdalom csak addig létezik amíg harcolsz ellene.
            Ha befogadod eltünik.

            Abban a pillanatban nyomtalanul,mint ha soha ott sem lett volna.
            Érzelmileg legalábbis.

            Viszont az emléke fájdalomból tapasztalássá változik át.
            Nagyon érdekes!

            Próbáld csak ki!
            Mit veszíthetsz! 😉

            Erika Szeretettel!

          43. Ha belegondolok, akkor próbáltam hasonlót, és tényleg bevált.
            Ha belegondolok, akkor próbáltam hasonlót, és tényleg bevált. 🙂 Végül is egy darabig megéled, tudatosul, aztán „feldolgozódik” Ez tényleg működik nekem is sok esetben. 🙂 A harc az relatív, ezt is fel lehet fogni annak. 🙂 Néha bizonyos fogalmak máshogy való értelmezése okoz félreértést, aztán kiderülhet, hogy amúgy hasonló dologról beszélünk. 🙂

          44. Azt szeretném még hozzátenni,ami nagyon fontos,és ezek után
            Azt szeretném még hozzátenni,ami nagyon fontos,és ezek után biztos,hogy furcsa is,hogy mindezek ellenére,nekem NAGYON CSODÁLATOS GYEREKKOROM VOLT.

            Ezek a dolgok,úgy 16 éves korom körül jöttek ki a felszínre,az egész gyerekkorom példa értékű volt.
            Hálás vagyok a szüleimnek ,hogy ennyi értéket adtak nekem és szeretetet, törődést.
            Annyi elvárásuk volt,hogy jól tanuljak,ami nem esett nehezemre,mert annyira érdekelnek a világ dolgai,hogy ez eleve fakadt belőlem.Azért kicsit eminensnek neveltek:)

            Ami viszont végig kísér,az az ,hogy Apámnak csak annyi elvárása volt,hogy nem volt szabad hazudni,és veszekedni /már mint a tesómmal/.Na most ahhoz képest,hogy én kicsi gyerekkoromban csak ,,nagyot” mondtam,igazat nem igen,ahhoz képest aztán felnőtten,ha lelőnének,akkor sem tudnék hazudni,és ez már úgy belém vésődött ,hogy így is fogok meghalni.
            A másik kérése miatt ,pedig egész életemben konfliktus kerülő voltam.Egyfelől mindent megtettem minden helyzetben ,hogy megoldódjon,ne legyen veszekedés belőle,másfelől mindig én voltam mindenhol a békítő,közvetítő,konfliktus megoldó.Egy különös képesség alakult ki bennem ez irányban,gondolom azért ,hogy megfeleljek ennek az elvárásnak.
            Na most ez milyen szerencse,hogy csak ennyi elvárása volt Apukámnak.Ahogy én imádtam ,istenítettem őt,ha nem ilyen ember,és mindenféle elmebeteg követelményeket állít elém,akkor egy beteg embert csinálhatott volna belőlem.
            Annyira meghagyta a szabadságomat,még a pályaválasztásomba sem szólt bele.Mondj egy ilyen szülőt:)
            Pedig a nyomdokaiba kellett volna lépnem,én meg elmentem énekelni,és így is büszke volt rám.
            Szóval én hálát adok az Istennek,ezerszer is ,hogy ilyen szüleim voltak,és akkor az Anyukámról még nem is beszéltem.
            Én nagyon jól választottam,amikor őket választottam!
            Talán ez volt ,,életem” legjobb döntése:)

          45. Örülök, hogy így alakult az életed. 🙂 Csak azon próbálj meg
            Örülök, hogy így alakult az életed. 🙂 Csak azon próbálj meg szerintem elgondolkodni: van-e jogod ítélkezni azok fölött, akik találkoztak nagyon durva dolgokkal, és azt különböző módon ugyan megoldják, de vannak nehezebb fázisok ebben, amikor gyengébbnek tűnnek, holott hosszú távon majd kiderül: egyáltalán nem azok. Ezért ítélkezel szerintem, mert olyan dolgokról írsz, amit valójában nem éltél, legyél bármilyen idős: de valamiben tapasztalatlan mégis. Ez nem baj, bár azt is megfigyeltem: pont azok szoktak ítélkezni, akik nem érthetik ezeket a dolgokat, mert soha nem látták meg. Én azt kívánom: ne is lássák. Bár tény, hogy lehet előnye, mivel aztán erősebb és bölcsebb lesz az ember, idővel, ahogy ezáltal megtanul dolgokat. 🙂

          46. Újra szeretném elmondani neked,hogy valamit nagyon magadra
            Újra szeretném elmondani neked,hogy valamit nagyon magadra vettél,amit egyáltalán nem neked szántam.
            Most már azt kell mondanom,hogy lehet hogy valami betalált nálad,pedig nem volt szándékos,mint ahogy az előbb is írtam.
            Miért akarod minden áron rám fogni ,hogy én ítélkezek fölötted,amikor nem is neked személy szerint írtam amit írtam?
            Miért veszed magadra?
            Ráadásul egyből védekezel is,hogy én azért ítélkezem,mert nem tudom a Te problémádat,mert nem éltem meg.
            Értsél már szót,kérlek,nem a Te problémádról beszéltem,hanem saját magamról,az én megéléseimről.
            Nagyon heves a reakciód.Támadsz és védekezel,pedig nem rólad volt szó!
            Most tényleg gondolkodj el,milyen érzékeny pontodat érintettem,akaratomon kívül?

          47. Vannak olyan dolgok amik nem korfüggők. A gyakorlati
            Vannak olyan dolgok amik nem korfüggők. A gyakorlati élettapasztalatok mint a munka, tanulás… stb. ezek lehetnek korhoz kötöttek bizonyos szinten, azonban a lelki tapasztalatok minden korban ugyanolyan érvényűek. Ezekre nem hiszem, hogy lenne olyan szabály, hogy aki idősebb az valóban több vagy kevesebb pozitív-negatív élménnyel gazdagodott. A kor inkább a világi tapasztalatoknál számít, de számomra nem csak ez a mérce.

            Félre ne értsetek, ezzel nem az idősebbeket akarom lehúzni, csak attól még nem lesz senkinek sem nagyobb igazság tartalma mert idősebb. Van aki még 80 évesen is „tudattalanabb” mint egy 16 éves.

          48. ,,lelki tapasztalatok minden korban ugyanolyan érvényűek.”
            Ebbe

            ,,lelki tapasztalatok minden korban ugyanolyan érvényűek.”

            Ebben nem tudok egyet érteni veled.Pontosan ,hogy ebben számít a kor.Ugyanazt a dolgot egészen másképp éli meg az ember huszonévesen,és egészen másképp 50 évesen.akármilyen az az idősebb ember,mindenképpen érettebben fogja megélni ugyanazt,pontosan az addigi megélések ,tapasztalatok tanulságok miatt.
            Ezt megint csak nem tudom neked bebizonyítani,mert majd Te is csak idősebb korodban tudsz ebben különbséget tenni,most nincs erre rálátásod,csak gondolod,amit gondolsz.

            Csak egy példa./ma úgy látszik őszinteségi rohamom van:,maradjunk nálam/
            Én fiatalon ,20 évig énekesnő voltam.Nagyon jó hangom volt,túl fiatalon kivittek külföldre.
            Mindenem megvolt ,elismerés,pénz,jó élet,stb…és valami baj volt mégis.Sokáig nem jöttem rá,sokat szenvedtem e miatt,és egyszer csak leesett a tantusz,hogy hiába van gyönyörű hangom,de nem vagyok igazi művész,és ez minden elégedetlenségem forrása.
            Azért nem vagyok igazi művész,mert nincsenek az életben tapasztalataim,igazi nagy dolgokat nem éltem meg a szerelmen kívül,és így nem is tudom azt visszaadni,a színpadon,amit sohasem éltem meg.
            És ez bizony a koromból adódott,hogy túl korán felkaptak,még semmit nem tudtam az életről,és aztán már meg sem élhettem ,mert túl jó dolgom volt,mindent intéztek helyettem,vigyáztak rám mint a hímes tojásra,és kész,amikor erre rájöttem,ott hagytam csapot -papot ,hazajöttem és elkezdtem Élni.
            Vége lett az arany életnek,a pénzbeli gazdagságnak,de egy másik gazdagodás pótolta,pedig iszonyatos megélni valókat zúdítottam a nyakamba.
            Most ,ha visszamennék a színpadra,ott megtörténne a csoda.De ehhez kellett a másik húsz év ,a megélések,tapasztalatok.

            Én azért védelmembe venném az időseket.A nálam sokkal idősebbeket főleg.
            Néha beszélek olyan 80 körüli emberekkel,lehet hogy csak 8 általánosa van,vagy még az sem,de az a bölcsesség,ami csak egyetlen mondatából is árad…szóval elmehetek én a sunyiba minden tudományommal együtt:)
            Nem egyszer tapasztaltam ezt.

            Azt természetesen senki sem állíthatja,hogy valakinek azért van igaza,mert idősebb.
            Szerintem ezen az oldalon nem is állította senki.

          49. „akármilyen az az idősebb ember,mindenképpen érettebben fogja
            „akármilyen az az idősebb ember,mindenképpen érettebben fogja megélni ugyanazt,pontosan az addigi megélések ,tapasztalatok tanulságok miatt.”

            Feltéve ha voltak ilyenek megfelelő mértékben, és mennyire azonosul ezekkel, nehogy a végén a saját személyisége szűrje meg a valóságot. A tapasztalatok nagyon kondicionálják az ember gondolatvilágát, erre vigyázni kell, ezért kell különválasztani a tapasztalatot önmagadtól. És hogy saját magadat miként azonosítod és érzed az már megint egy befolyásoló tényező lehet.

          50. korfüggő utalások
            Először egy korábbi hozzászólásra reagálnék. (Mindkettő „korfüggőségre” utal ezért vontam egybe.) Nem tudom ki számít öregnek, és fiatalnak, de én 31 évesen inkább az öreg kategóriába tartozom, ha azt vesszük, hogy egyetértek-e D. Katival.

            Azt gondolom, el kell dönteni, hogy hiszünk-e a felelősségvállalásban vagy sem. Ha igen (én erre szavaznék ;), és azt mondjuk, hogy igenis tőlünk függ, hogyan zajlik az életünk, akkor nem lehet valahol egy vonalat húzni, hogy ez még az én felelősségem, hogy így élek meg valamit, de az már a kormányé, világválságé meg mittudoménmié. Mert akkor az a vonal nagyon könnyen mozoghat attól függően, hogy mi kényelmes nekünk. Mi az, amit szívesen bevállalunk és mi nem.

            Nyilván én sem tudok mindig tudatos lenni, és valószínűleg elhangzik olyasmi a számból, hogy „de ez azért történt…”, stb, de aztán észbe kapok és rájövök, hogy bármi is történik kívül – ami lehet sok ember felelőssége – de az, hogy hogyan csapódik le bennem, csak az enyém.

            A mostanival viszont nem értenék egyet, mert azt gondolom, nem korfüggő, hogy valaki mennyire tudatosan, „bölcsen” tud megélni valamit. Ennyi elvvel nem ülnének Sanyi előadásán nála idősebbek…:) Pedig akadnak jócskán.;)

          51. Domoszlai Katalin

            Néhány téma kipipálása után
            elérkeztem ugyanehhez a problémakörhöz, amit Éva, így írtál le

            „na én a nagy ostoba ,,felvilágosult” modern liba”. A jelenbeli és a múltbeli hülyeségeim befogadása. A visszafordíthatatlan, a jóvátehetetlen befogadása és feldolgozása. Az a helyzet, hogy Éván is érzem még az ön-el-nem fogadottság megnyilvánulásait, magamról pedig azt tudom mondani, az elme, a racionalitás szintjén már elfogadtam, de a szív még nem dolgozta fel. Mert amikor úgy érezzük – bár ez nem igaz – hogy miattunk halt meg valaki, hát a hárítás jóval könnyebben megy. De amíg túlfűtött érzelemmel reagálunk az jelzi, még nincs a helyén. Kíváncsi vagyok, a Sanyi milyen gyakorlatot ad erre ma este.

          52. Ezt a Jelzőt a 16 éves korombeli Évára adtam,aki ettől még
            Ezt a Jelzőt a 16 éves korombeli Évára adtam,aki ettől még nagyon klassz ember volt,és soha semmiért nem tudnék haragudni magamra,semmilyen életkoromban sem./sőt sok dologért büszke is vagyok rám:)
            /
            Talán túlságosan is elnéző,és megbocsátó vagyok magammal szemben./én tökre bírom magamat,azért is szeretek egyedül lenni,mert nagyon jól elvagyunk:)/
            Szóval bennem ezzel nincs semmi baj.Biztos sok minden mással,tudod,írom azt is amikor beletrafálsz.

            Hál istennek ilyen elfogadásos problémám nincs,hiszen így dolgozok fel mindent.
            Én szeretem magamat,és amit hibáztam az életem során,azt én nem kudarcnak veszem,hanem egy fejlődési vonalnak,mert látom ,honnan hova jutottam,és hogyan./sokszor még élveztem is a nehézségeket,mert nagy kihívásnak,tanulási feladatnak láttam./

            Azt nem mondom ,hogy minden tökéletesen rendben van nálam,de a java igen,azt állíthatom.
            És ami nem ,az meg feladat,de pont azért mert szeretem és elfogadom magamat,nem akarom kínozni sem magam,ezért nem megyek ajtóstól a háznak,tartok pihenőket ,feltöltődési időket is,mert utána sokkal könnyebben megy a további munka.

            Az Apukám ,ami el van téve még /egy része/,és ami viszont a legégetőbb problémám,az nem kimondottan az anyagi sik,az rendben van,hanem csak egy szelete,a pénz.
            Ez az ami a legsürgősebb megoldani valóm most ,és már jó ideje ezzel nyűglődök.
            Meg a harmadik életciklusommal,ami valahogy sehogy sem akar kialakulni,vagy csak nem vagyok elég türelmes.
            Bár most értek meglepetések:)

            Amit valamilyen okból átmenetileg elteszek,azt úgy csinálom,hogy sem érzelmet,sem gondolatot nem adok neki,nincs elfojtva,lenyomva,mert ahhoz kéne valami/érzelem ,gondolat,amit elfojtok ,lenyomom/,
            Szóval nekem ez bevált,tudok dolgokat teljesen semlegessé tenni,addig amíg rá kerül a sor,mert fontossági sorrend van.Nálam legalább is,mivel nem akarom kinyírni magamat.
            Így végig stabil,kiegyensúlyozott tudok maradni,sem a munkám,sem a környezetem kárára nem megy a magamon való munka.

            Ezt azt hiszem ,írtam már,hogy eszemben sincs úgy érezni ,hogy miattam halt meg valaki.Ez annál sokkal bonyolultabb dolog,ráadásul nem lehet tudni,hogy mi lett volna ha….
            Az egész sztorit azért írtam le,mert úgy gondolom,hogy igenis tőlünk is függenek a dolgok,ami nem azt jelenti,hogy mindenért magunkat kellene okolnunk,de ettől függetlenül mégiscsak közünk van mindenhez.
            Ha esetleg valami ilyen töltete lett volna az írásomnak,az valószínű a halottak napjának tudható be,valóban nekem is feltűnt,hogy kicsit nyomott a dolog az nap a temetőkben,mondjuk a tavalyi állapothoz képest,de most talán többet vettem magamra,a nagyszülőket nagynéniket nagybácsikat,
            és az én szoros családomat.Lehet ,hogy kicsit sok volt.
            Mindenesetre másnap ennek már nem éreztem a nyomát.

            Lehet hogy ez fárasztó amit írtam,inkább magamnak írtam .Gondolkodtam azon ,amit felvetettél velem kapcsolatban.
            Köszi,mert legalább még egyszer átgondoltam.

          53. Évi
            Jó olvasni amit írsz önmagad elfogadásával kapcsolatban. Még van mit tanulnom Tőled, köszönöm, hogy megosztottad a gondolataidat.

            „Talán túlságosan is elnéző,és megbocsátó vagyok magammal szemben./én tökre bírom magamat,azért is szeretek egyedül lenni,mert nagyon jól elvagyunk:)” írod.

            Nos én nem vagyok ennyire elnéző most még magammal – de dolgozom rajta!:) -, de én is szeretek egyedül lenni, mert csak ritkán kerülök önmagammal konfliktusba, az esetek nagy részében béke és harmónia van belül és igazad van, időközönként jó együtt a békés, harmónikus önmagammal ez bármennyire önzően is hangzik egy kívülálló számára.

            Az egyedüllét nem magányt jelent, hanem csak a fecsegés hiányát (jó ha a belső fecsegését is:) egy belső, nyugodt, elfogadó, szeretetteljes hozzáállást önmagunkhoz, a világhoz, a szeretteinkhez, a sorsunkhoz, az életünhöz.

          54. Hát igen,csak nálam már ez nagyon érdekesen alakul,mert egy idej
            Hát igen,csak nálam már ez nagyon érdekesen alakul,mert egy ideje már a munkám is ,,zavar”
            mármint ha nincs legalább fél napom,hogy emberek nélkül lehessek,úgy értem,hogy a munkám nélkül.
            Mert egyébként ha az utcán ,vagy bárhol vagyok,ott az emberektől függetlenül tökéletesen tudok csak magammal lenni,mert úgy beolvadnak a többiek is,nem szentelek nekik külön figyelmet,valahogy teljesen természetes.

            A párkapcsolatom is már elég rég óta olyan ,hogy nem lógunk egymáson,mindketten elvagyunk magunkkal ,
            és a tudat ott van ,hogy ott a másik,és nem kell lógunk egymás nyakán,hanem mindketten csináljuk otthon,ami épp jólesik. Persze beszélgetünk ,meg egyebek.:),meg csinálunk közösen is dolgokat.De van olyan is,hogy 1-2 órán keresztül nem szólunk egymáshoz,és az is teljesen normális.

            Azért írom ezt ,mert nekem egyre inkább arra tendál a dolog,hogy minél inkább magammal legyek,pedig mindig közösségi ember voltam,de ez már nem igényem annyira ,sőt… E miatt egyre égetőbb nekem,hogy munkát is változtassak,és ezen totyogok itt vagy 2-3 éve már,de csak nem jön a megoldás.
            Szóval arra szerettem volna kilyukadni,hogy ahogy alakul,változik az ember,hát azt sem könnyű megélni,amíg az kialakul,helyére kerül.

            ,,Az egyedüllét nem magányt jelent”

            -hát igen,csodálkoztam is mindig ezen,és írtam is már erről,hogy mennyire nem értem ezt az ,,egyedül vagyok”problémát.Arról az igazi lényemről már nem is beszélek,de hát benne vagyok a világban,hogy a fenében lehetek egyedül,amikor minden velem van,azt sem tudom hova nézzek,minek örüljek.
            Nem tehetek róla ,de úgy érzem,hogy sok olyan dologtól szenvednek emberek,amiről csak is ők tehetnek,és ezzel most nem ítélkezni akarok.

          55. Pillangó effektus
            „ráadásul nem lehet tudni,hogy mi lett volna ha….” – csak egy rövid kitérő, de nagyon ide vágott a Pillangó effektus c. film. A főszereplő vissza tud menni az időben és az élethez képest apró dolgokat megváltoztatva a jövő merőben megváltozik minden. Az állandó beavatkozásokkal mindig másfelé mozdul el az élet. Folyton felelősséget akar vállalni mások életéért, úgy gondolja jó felé mozdítja el a dolgokat, de soha nem tudja kiszámolni, mi lesz a következmény.
            Érdemes megnézni!!

  3. Nekem betalált
    Ez a leírás teljesen rám illik (passzív típus), és valószínűleg innen ered, hogy nem hiszek magamban. A szüleim mindig túl sokat vártak el tőlem, és keveset adtak. Természetesen választhatunk, hogy ki miben hisz, (mi választottuk-e a szüleinket) de engem ez a felfogás visz előre. Ezzel tudom kibogozni az összekuszálódott szálakat. Segít a megbocsátásban, és segít a lépegetésben. Most éppen a megfelelő énkép kialakítása a cél. Megszabadulni a félelmektől, és hinni magamban, és hogy „Elég Jó” legyek! 🙂

  4. Nekem betalált
    Ez a leírás teljesen rám illik (passzív típus), és valószínűleg innen ered, hogy nem hiszek magamban. A szüleim mindig túl sokat vártak el tőlem, és keveset adtak. Természetesen választhatunk, hogy ki miben hisz, (mi választottuk-e a szüleinket) de engem ez a felfogás visz előre. Ezzel tudom kibogozni az összekuszálódott szálakat. Segít a megbocsátásban, és segít a lépegetésben. Most éppen a megfelelő énkép kialakítása a cél. Megszabadulni a félelmektől, és hinni magamban, és hogy „Elég Jó” legyek! 🙂

  5. jó a téma, jó a felvetés
    Eddig azért nem szóltam hozzá, mert túlságosan is érintve érzem magam benne.

    Én úgy érzem, hogy Őket választottam (az Édesapámat és az anyai Nagymamámat mindenképp) és örülök neki, mert mindkettő nemeslelkű ember volt.
    Viszont túl sok hatás ért, ami az énképemen módosított és még mindig azon dolgozom, hogy kihozzam az életemből, amit csak tudok.
    Sok minden ered a szüleimtől, de nem okolnám őket érte, mert azt adták, amit a saját tapasztalataik alapján az előző generációktól átörökítettek.
    Úgy gondolom, hogy mindegy is, hogy én választottam, vagy nem, inkább az a lényeg, hogy az éppen adott lehetőségekkel mihez kezdek.

    A „miért éppen Ők”-ön meg sokat gondolkodom, de ez sokkal összetettebb és hosszadalmasabb számomra annál, mint hogy így levelezve kifejthessem. (Több kinez oldás után is lenne még mit megértenem, úgy érzem)

    1. Domoszlai Katalin

      Ja ez pont így jött le
      mást is, akit mélyen, fájdalmasan érintett, nem reagált az oldalon. Van mit megemészteni valamennyiünknek.
      Pedig szívesen folytatnám a témát, a túl szorosan tartó, fojtogatva szerető anyai típussal és annak a következményeivel. Ha nem ezen az oldalon, akkor máshol 😀

      1. én a másik véglethez tartozom:)
        Engem a túl lazán, túl bizonytalanul tartottság, és a nehezen megélt anyaszerep viselt meg és annak következményeit igyekszem korrigálni valahogyan az életemben, immár felnőtt fejjel.

        Az igazi lelki kötelék és a legtöbb szeretet az Édesapám felől áramlott felém, sajna Ő már 24 éve nincs velünk.
        Az Édesanyám jelenleg 88 és fél éves, itt van velünk és ha együtt vagyunk igyekszem vele sokat beszélgetni. Ő a bizonytalan anyaszerep és más jellegű dolgok miatt nem volt túl bőbeszédű velem, a sors iróniája, – és a saját belátásom, – hogy nem azt kapja tőlem, amit én anno…

        A fiamat pedig elég öntudatosra „sikerült” felnevelnem, s eléggé meghagytam az igazságérzetét is.
        Az élet nagy tanítómester és a fiamon keresztül nagyon sok mindent megtanított nekem az életről, a mások megértéséről, a tiszteletről, a lovagiasságról, a szeretetről.
        Még az is meglehet, hogy az Ő felneveléséhez kaptam segítségül az anyai „lazán tartás”t… ki tudja?

        Tudod Katikám a túl szorosan tartó anyai szeretethez hozzászólva: azt látom, hogy van olyan is, (ez nem Neked/Rólad szól, csak most egy megfigyelésről írok) amikor a másik fél – mármint a gyermek – még jobban igényli ezt a köteléket, ezt a helyzetet, – mint az Anya – mert így sok mindent könnyebben és kényelmesebben tud berendezni az életében, s mert valamiféle bizonytalanság vagy félelem is visszatartja az igazi függetlenség, szabadság megélésétől (s lehet, hogy mindez még nem is tudatosul igazából, csak valami sorsszerű kényszernek tűnik fel).

  6. jó a téma, jó a felvetés
    Eddig azért nem szóltam hozzá, mert túlságosan is érintve érzem magam benne.

    Én úgy érzem, hogy Őket választottam (az Édesapámat és az anyai Nagymamámat mindenképp) és örülök neki, mert mindkettő nemeslelkű ember volt.
    Viszont túl sok hatás ért, ami az énképemen módosított és még mindig azon dolgozom, hogy kihozzam az életemből, amit csak tudok.
    Sok minden ered a szüleimtől, de nem okolnám őket érte, mert azt adták, amit a saját tapasztalataik alapján az előző generációktól átörökítettek.
    Úgy gondolom, hogy mindegy is, hogy én választottam, vagy nem, inkább az a lényeg, hogy az éppen adott lehetőségekkel mihez kezdek.

    A „miért éppen Ők”-ön meg sokat gondolkodom, de ez sokkal összetettebb és hosszadalmasabb számomra annál, mint hogy így levelezve kifejthessem. (Több kinez oldás után is lenne még mit megértenem, úgy érzem)

    1. Domoszlai Katalin

      Ja ez pont így jött le
      mást is, akit mélyen, fájdalmasan érintett, nem reagált az oldalon. Van mit megemészteni valamennyiünknek.
      Pedig szívesen folytatnám a témát, a túl szorosan tartó, fojtogatva szerető anyai típussal és annak a következményeivel. Ha nem ezen az oldalon, akkor máshol 😀

      1. én a másik véglethez tartozom:)
        Engem a túl lazán, túl bizonytalanul tartottság, és a nehezen megélt anyaszerep viselt meg és annak következményeit igyekszem korrigálni valahogyan az életemben, immár felnőtt fejjel.

        Az igazi lelki kötelék és a legtöbb szeretet az Édesapám felől áramlott felém, sajna Ő már 24 éve nincs velünk.
        Az Édesanyám jelenleg 88 és fél éves, itt van velünk és ha együtt vagyunk igyekszem vele sokat beszélgetni. Ő a bizonytalan anyaszerep és más jellegű dolgok miatt nem volt túl bőbeszédű velem, a sors iróniája, – és a saját belátásom, – hogy nem azt kapja tőlem, amit én anno…

        A fiamat pedig elég öntudatosra „sikerült” felnevelnem, s eléggé meghagytam az igazságérzetét is.
        Az élet nagy tanítómester és a fiamon keresztül nagyon sok mindent megtanított nekem az életről, a mások megértéséről, a tiszteletről, a lovagiasságról, a szeretetről.
        Még az is meglehet, hogy az Ő felneveléséhez kaptam segítségül az anyai „lazán tartás”t… ki tudja?

        Tudod Katikám a túl szorosan tartó anyai szeretethez hozzászólva: azt látom, hogy van olyan is, (ez nem Neked/Rólad szól, csak most egy megfigyelésről írok) amikor a másik fél – mármint a gyermek – még jobban igényli ezt a köteléket, ezt a helyzetet, – mint az Anya – mert így sok mindent könnyebben és kényelmesebben tud berendezni az életében, s mert valamiféle bizonytalanság vagy félelem is visszatartja az igazi függetlenség, szabadság megélésétől (s lehet, hogy mindez még nem is tudatosul igazából, csak valami sorsszerű kényszernek tűnik fel).

  7. Megközelíthetem egy másik oldalról is ezt a – szerintem is nagyo
    Megközelíthetem egy másik oldalról is ezt a – szerintem is nagyon helytálló – felvetést? Én úgy olvastam, hogy nemcsak azért választjuk ki szüleinket, hogy az adott életünkben a megfelelő tapasztalatokat megszerezzük és ezáltal magunkévá tegyük ezen keresztül a tanítást. Hanem mi magunk, gyermekként is hordozunk tanítást a szüleinknek. Én pl. ezt nagyon tisztán érzem a nagyobb lányomon, amióta magam is anya lettem. Bevallom, gyermekkoromban a saját édesanyámmal is voltak érzelmi kötődés beli problémák, 6-8 évesen már arról álmodoztam, hátha csak tévedés történt és nem ő az anyám, illetve nem ők a szüleim. Aztán már felnőtt fejjel, a spiri érdeklődésemnek köszönhetően „világosodtam meg” és úgy gondolom, hogy ahogyan az én nagyobb lányommal rengeteg konfliktusom volt és még néha most is van, nekem is így volt ez édesanyámmal, ami nem lehet véletlen. Mind anyai, mind az apai ágon generációkon át jellemző volt, hogy a gyermeket valamiért nem fogadták el szüleik, ezért a gyerekek egyre nehezebben kezelhetőbbé váltak és ezért azt hiszem gyermekként akármelyik generációt nézem a családunkban, mindegyiknek valahol szerepe/feladata volt gyermekként, hogy „ébressze” a szülőket, rávilágítson mintegy tükröt tartva saját belső rendezetlenségeikre, azonban ezeket a jeleket eddig csak én véltem felfedezni a lányomban. Én voltam az első a családunkban, akit a köztünk lévő konfliktusok gondolkodásra késztettek és nem a szokásos nyűgös napja van a gyereknek, meg én is fáradt vagyok c. hárítással zártam le a dolgot. Hanem átgondoltam, mi lehet a mögöttes ok és feltettem a kérdéseket, hogy miért is nyugtalan ez a gyermek és mi közöm van nekem ehhez? Most már szép lassacskán már a válaszok is jönnek, saját belső rendezetlenségeim is kezdenek elsimulni. Persze azért van még dolgom bőven, úgy gondolom.

    Kriszti

    1. Kriszti igazad vagyon:)
      Nagyon jó az új képed, Nekem legalábbis tetszik:)

      Osztom a véleményedet, mivel én is úgy látom, hogy nem kevés kihívást jelentettem a szüleim életében, nem irígylem őket a feladatért, hogy egy nyitott, érdeklődő, kíváncsi nyilas szülöttet kellett felnevelniük. Édesapám még csak megbirkózott vele valahogy, de Édesanyámnak ez nem egy hétköznapi kihívás volt abban az időben, egy egyszerű ingerszegényebb háttérből indulva.
      Isten áldja meg őket érte, hogy vállalták és lehetőségükhöz képest igyekeztek helytállni a szülői szerepben.

      A fiam általi tanításomról meg már írtam fent is.
      Köszönöm a sorsnak, hogy a fiamon (és korosztályos barátain, barátnőjén) keresztül tanított és tanít.

      Én így látom (most) ezeket a dolgokat.

  8. Megközelíthetem egy másik oldalról is ezt a – szerintem is nagyo
    Megközelíthetem egy másik oldalról is ezt a – szerintem is nagyon helytálló – felvetést? Én úgy olvastam, hogy nemcsak azért választjuk ki szüleinket, hogy az adott életünkben a megfelelő tapasztalatokat megszerezzük és ezáltal magunkévá tegyük ezen keresztül a tanítást. Hanem mi magunk, gyermekként is hordozunk tanítást a szüleinknek. Én pl. ezt nagyon tisztán érzem a nagyobb lányomon, amióta magam is anya lettem. Bevallom, gyermekkoromban a saját édesanyámmal is voltak érzelmi kötődés beli problémák, 6-8 évesen már arról álmodoztam, hátha csak tévedés történt és nem ő az anyám, illetve nem ők a szüleim. Aztán már felnőtt fejjel, a spiri érdeklődésemnek köszönhetően „világosodtam meg” és úgy gondolom, hogy ahogyan az én nagyobb lányommal rengeteg konfliktusom volt és még néha most is van, nekem is így volt ez édesanyámmal, ami nem lehet véletlen. Mind anyai, mind az apai ágon generációkon át jellemző volt, hogy a gyermeket valamiért nem fogadták el szüleik, ezért a gyerekek egyre nehezebben kezelhetőbbé váltak és ezért azt hiszem gyermekként akármelyik generációt nézem a családunkban, mindegyiknek valahol szerepe/feladata volt gyermekként, hogy „ébressze” a szülőket, rávilágítson mintegy tükröt tartva saját belső rendezetlenségeikre, azonban ezeket a jeleket eddig csak én véltem felfedezni a lányomban. Én voltam az első a családunkban, akit a köztünk lévő konfliktusok gondolkodásra késztettek és nem a szokásos nyűgös napja van a gyereknek, meg én is fáradt vagyok c. hárítással zártam le a dolgot. Hanem átgondoltam, mi lehet a mögöttes ok és feltettem a kérdéseket, hogy miért is nyugtalan ez a gyermek és mi közöm van nekem ehhez? Most már szép lassacskán már a válaszok is jönnek, saját belső rendezetlenségeim is kezdenek elsimulni. Persze azért van még dolgom bőven, úgy gondolom.

    Kriszti

    1. Kriszti igazad vagyon:)
      Nagyon jó az új képed, Nekem legalábbis tetszik:)

      Osztom a véleményedet, mivel én is úgy látom, hogy nem kevés kihívást jelentettem a szüleim életében, nem irígylem őket a feladatért, hogy egy nyitott, érdeklődő, kíváncsi nyilas szülöttet kellett felnevelniük. Édesapám még csak megbirkózott vele valahogy, de Édesanyámnak ez nem egy hétköznapi kihívás volt abban az időben, egy egyszerű ingerszegényebb háttérből indulva.
      Isten áldja meg őket érte, hogy vállalták és lehetőségükhöz képest igyekeztek helytállni a szülői szerepben.

      A fiam általi tanításomról meg már írtam fent is.
      Köszönöm a sorsnak, hogy a fiamon (és korosztályos barátain, barátnőjén) keresztül tanított és tanít.

      Én így látom (most) ezeket a dolgokat.

  9. Én 🙂
    Én azt gondolom, hogy azért választottam a szüleimet a leszületésem előtt, hogy megtapasztaljam a szeretetlenséget, a bizonytalanságot, a hatalmaskodást, a kiszolgáltatottságot. Azt gondolom, hogy nagyon kevés „emberi” életem volt eddig, mert nem érzek túl sok „felhalmozódást”. Szerintem az a feladatom, hogy megtanuljam a biztonságot magamban megtalálni, megtapasztalni a szeretet, az elfogadást. (Köszi D. Kati, Eszter, Kriszti!) Nekem ez elég nagy falat.
    Ott van azonban a párom, aki kapott egy kiegyensúlyozott családot 16 évre, majd meghalt az apukája, és szerintem azóta se dolgozta fel, valahol elakadt. Folyton átvágják, lehúzzák. Meg kéne tanulnia elengedni, megbocsátani. De mivel nem hisz a spiris dolgokban, és persze kemény pasi, nehogy már engedje, hogy valaki meggyógyítsa!!!
    Dolgozik az egóm. Tudom, hogy én jó úton haladok, de azt érzem, hogy ő visszahúz, mert nem tud gyógyulni. Mi lesz ebből? Van jogom győzködni? Most megint ott tartunk, hogy én szépen megyek előre, ő meg most hívott, hogy már megint nem akarják kifizetni a bérét…
    Kati! Engem tényleg érdekelne a második típus! Nem folytatnád mégis?

    1. Hát ez döbbenet, hogy milyen egyforma a sorsunk, legalább is nag
      Hát ez döbbenet, hogy milyen egyforma a sorsunk, legalább is nagy vonalakban. 🙂

      Kriszti

  10. Én 🙂
    Én azt gondolom, hogy azért választottam a szüleimet a leszületésem előtt, hogy megtapasztaljam a szeretetlenséget, a bizonytalanságot, a hatalmaskodást, a kiszolgáltatottságot. Azt gondolom, hogy nagyon kevés „emberi” életem volt eddig, mert nem érzek túl sok „felhalmozódást”. Szerintem az a feladatom, hogy megtanuljam a biztonságot magamban megtalálni, megtapasztalni a szeretet, az elfogadást. (Köszi D. Kati, Eszter, Kriszti!) Nekem ez elég nagy falat.
    Ott van azonban a párom, aki kapott egy kiegyensúlyozott családot 16 évre, majd meghalt az apukája, és szerintem azóta se dolgozta fel, valahol elakadt. Folyton átvágják, lehúzzák. Meg kéne tanulnia elengedni, megbocsátani. De mivel nem hisz a spiris dolgokban, és persze kemény pasi, nehogy már engedje, hogy valaki meggyógyítsa!!!
    Dolgozik az egóm. Tudom, hogy én jó úton haladok, de azt érzem, hogy ő visszahúz, mert nem tud gyógyulni. Mi lesz ebből? Van jogom győzködni? Most megint ott tartunk, hogy én szépen megyek előre, ő meg most hívott, hogy már megint nem akarják kifizetni a bérét…
    Kati! Engem tényleg érdekelne a második típus! Nem folytatnád mégis?

    1. Hát ez döbbenet, hogy milyen egyforma a sorsunk, legalább is nag
      Hát ez döbbenet, hogy milyen egyforma a sorsunk, legalább is nagy vonalakban. 🙂

      Kriszti

  11. Szia D. Kati!
    Annak ellenére, hogy jól szétoffolták ezt a blogodat, nagyon örülök neki, hogy megírtad! A kérdés igen elgondolkodtató, az általad beírtak nagyon megállják a helyüket! Már reggel 1/2 7 óta olvasgatok és gondolkodok itt – elég sok felismerésre jutottam. Jó magasra tudod a labdát dobni! 🙂 Ezért szeretem az írásaidat.

    Teljesen más aspektusba került nálam jónéhány dolog. Így már egyszerűbb lesz dolgozgatni rajtuk. Részemről kíváncsian várom a folytatást, mert ez így azért hiányos…Légy kedves írd tovább a típusokat.

    Úgy sejtem, vannak átfedések. Erre lennék kíváncsi.

    Köszi: Bodza

    1. Domoszlai Katalin

      Igen, fogom folytatni
      Vannak átfedések, természetesen. Mert lehet valakinek lazán tartó anyja és mondjuk apja nincs. Egész más a történet, ha van apja, és az a bizonytalan anya mellett élő zsarnok.

      Most megint kicsit el kell mennem pénzt keresni, meg a könyvvel is kellene haladnom…
      Szóval két héten belül indítom a következő témát 😀

  12. Szia D. Kati!
    Annak ellenére, hogy jól szétoffolták ezt a blogodat, nagyon örülök neki, hogy megírtad! A kérdés igen elgondolkodtató, az általad beírtak nagyon megállják a helyüket! Már reggel 1/2 7 óta olvasgatok és gondolkodok itt – elég sok felismerésre jutottam. Jó magasra tudod a labdát dobni! 🙂 Ezért szeretem az írásaidat.

    Teljesen más aspektusba került nálam jónéhány dolog. Így már egyszerűbb lesz dolgozgatni rajtuk. Részemről kíváncsian várom a folytatást, mert ez így azért hiányos…Légy kedves írd tovább a típusokat.

    Úgy sejtem, vannak átfedések. Erre lennék kíváncsi.

    Köszi: Bodza

    1. Domoszlai Katalin

      Igen, fogom folytatni
      Vannak átfedések, természetesen. Mert lehet valakinek lazán tartó anyja és mondjuk apja nincs. Egész más a történet, ha van apja, és az a bizonytalan anya mellett élő zsarnok.

      Most megint kicsit el kell mennem pénzt keresni, meg a könyvvel is kellene haladnom…
      Szóval két héten belül indítom a következő témát 😀

  13. a leszületés időpontja
    Remélem nem offolás, ha egy részben kötődő kérdést teszek fel.
    Nekem valahogy mindig alap volt az, hogy a szülőket mi választjuk, attól függetlenül, hogy soha nem volt saját megtapasztalásom ezzel kapcsolatban, és nem igazán ástam mélyre a témában.

    Viszont éppen emiatt nincs is sok tudásom a részletekkel kapcsolatban.
    Lehet, hogy kicsit naiv kérdés, mert a világban miden olyan összetett és lehet, hogy innen nézve nincs is értelme a kérdésnek, de engem érdekel, hogy mikor is választjuk ki őket.
    Annyira specifikus egy szülőpár, hogy a gyerek inkább vár a leszületéssel, ha a szülők még nem készek vagy az idő esetleg jobban meghatározó és van néhány alternatíva hasonló karakterű szülőkből? (Most ez kicsit lecsupaszított, és talán materiálisan hangzó, de remélem érthető a kérdés.)
    Vagy pont az összetettségből fakadóan minden egyből passzol?

    A leszületés időpontjával kapcsolatban az asztrológia jutott eszembe.
    Az asztrológia számomra egy olyan terület, amiről nem alkottam éles véleményt. El tudom képzelni, hogy sok mindenre választ ad (kaptam is már sok igazságot tükröző elemzést), másik oldalról meg vannak néha kétségeim, de azt biztosan tudom, hogy nagyon kényesen kell fogalmaznia egy asztrológusnak a kijelentéseit.
    Szóval az ötlött fel bennem, hogy ha az asztrológia pontos leírást tud adni bizonyos tendenciákról, egy ember személyiségjegyeiről, stb., akkor nagyon nem mindegy, hogy mikor születik le. Vagyis megint csak rengeteg mindennek kell passzolnia.
    Mit gondoltok erről?

    1. Ez nagyon jó kérdés,Virág.
      Ha elhisszük azt ,hogy a köztes

      Ez nagyon jó kérdés,Virág.
      Ha elhisszük azt ,hogy a köztes létben előre minden eldől ,születési terv van,tudjuk a szülőt,barátokat,
      és bizonyos lelkek együtt születnek ,,le”,akkor valóban minden, percre pontosan kell hogy történjen.

      Van egy kis barátnőm ,ő látó,meg egyébként is vannak dolgai:).Mikor kérdeztem ,hogy miért pont Dávidnak nevezte a fiát,azt mondta hogy azért mert úgy hívták,úgy mutatkozott be.Ahogy előtte a lánya is,tehát a gyerekek már jóval születésük előtt megjelentek és beszélgettek vele.Ő teljesen normális,ismerem 20 éve.

      Köztes lét a keleti ,,vallásokban” is van,bár az indiaiak beszélnek olyan lehetőségről is ,hogy ha valaki nagyon szomjazik az életre ,a létre,az ahogy meghal és távozik a lélek,azonnal ,,beleszédül”az első alkalmas anyaméhbe,és ebben az esetben nincs köztes lét,azonnal folytatja tovább.

      Lehet hallani különböző érdekes esetekről is.Magyarországon is volt egy híres eset a két háború között,ami teljesen igazolt volt és be is járta az egész világot.
      Egy jómódú család iskolás lánya,tüdőgyulladás nagyon magas láz.Így aludt el,és úgy ébredt ,hogy egy spanyol munkásnő beszélt már reggel,madridi gyárakról,szegény negyedről a családjáról,spanyolul .
      A kislány már magyarul nem is tudott,teljesen eltűnt minden emlék,ez a nő volt ez után egész hátralévő életében.
      Hát vannak ezek szerint tervtől eltérő furcsa dolgok is.

      Ezt leszámítva,és is abban hiszek,hogy a lélek egy preegzisztenciális létben egy számára megfelelő terv szerint kiválasztja a fejlődése számára ,a legoptimálisabb feltételeket,és ehhez a szülőket ,és a többi
      ,,közreműködőt is”.Én ezt elhiszem ,bár azt mondom,hogy az életterv nincs szóról szóra megírva,csak egy irányvonal,amin a lélek szeretne menni,és itt van a szabad akarata az embernek,hogy a hogyanokról, mikéntekről szabadon dönthet.

      Én személy szerint úgy érzem,mintha lenne bennem egy program,és aszerint csinálnék mindent.
      Nem kötelező,és sokszor egészen mást gondolok,de sohasem az eszem dönti ezt el,hanem e szerint a belső indíttatás szerint cselekszem,még ha úgy is tűnik,hogy nem jó nekem.Ezen mondjuk már túl vagyok,hogy mi az hogy jó,meg nem jó, ,merthogy kinek ,minek nem jó az egónak?
      A lényeg az ,hogy én hiszek ebben az előzetes tervben,mert a saját életemben is nap mint nap tetten érek dolgokat,ezzel kapcsolatban.A kezdeti értetlenségből olyan szépen összeállt ez az egész.
      Szóval mi választunk mindent,a szüleinket is,én erre voksolok.

  14. a leszületés időpontja
    Remélem nem offolás, ha egy részben kötődő kérdést teszek fel.
    Nekem valahogy mindig alap volt az, hogy a szülőket mi választjuk, attól függetlenül, hogy soha nem volt saját megtapasztalásom ezzel kapcsolatban, és nem igazán ástam mélyre a témában.

    Viszont éppen emiatt nincs is sok tudásom a részletekkel kapcsolatban.
    Lehet, hogy kicsit naiv kérdés, mert a világban miden olyan összetett és lehet, hogy innen nézve nincs is értelme a kérdésnek, de engem érdekel, hogy mikor is választjuk ki őket.
    Annyira specifikus egy szülőpár, hogy a gyerek inkább vár a leszületéssel, ha a szülők még nem készek vagy az idő esetleg jobban meghatározó és van néhány alternatíva hasonló karakterű szülőkből? (Most ez kicsit lecsupaszított, és talán materiálisan hangzó, de remélem érthető a kérdés.)
    Vagy pont az összetettségből fakadóan minden egyből passzol?

    A leszületés időpontjával kapcsolatban az asztrológia jutott eszembe.
    Az asztrológia számomra egy olyan terület, amiről nem alkottam éles véleményt. El tudom képzelni, hogy sok mindenre választ ad (kaptam is már sok igazságot tükröző elemzést), másik oldalról meg vannak néha kétségeim, de azt biztosan tudom, hogy nagyon kényesen kell fogalmaznia egy asztrológusnak a kijelentéseit.
    Szóval az ötlött fel bennem, hogy ha az asztrológia pontos leírást tud adni bizonyos tendenciákról, egy ember személyiségjegyeiről, stb., akkor nagyon nem mindegy, hogy mikor születik le. Vagyis megint csak rengeteg mindennek kell passzolnia.
    Mit gondoltok erről?

    1. Ez nagyon jó kérdés,Virág.
      Ha elhisszük azt ,hogy a köztes

      Ez nagyon jó kérdés,Virág.
      Ha elhisszük azt ,hogy a köztes létben előre minden eldől ,születési terv van,tudjuk a szülőt,barátokat,
      és bizonyos lelkek együtt születnek ,,le”,akkor valóban minden, percre pontosan kell hogy történjen.

      Van egy kis barátnőm ,ő látó,meg egyébként is vannak dolgai:).Mikor kérdeztem ,hogy miért pont Dávidnak nevezte a fiát,azt mondta hogy azért mert úgy hívták,úgy mutatkozott be.Ahogy előtte a lánya is,tehát a gyerekek már jóval születésük előtt megjelentek és beszélgettek vele.Ő teljesen normális,ismerem 20 éve.

      Köztes lét a keleti ,,vallásokban” is van,bár az indiaiak beszélnek olyan lehetőségről is ,hogy ha valaki nagyon szomjazik az életre ,a létre,az ahogy meghal és távozik a lélek,azonnal ,,beleszédül”az első alkalmas anyaméhbe,és ebben az esetben nincs köztes lét,azonnal folytatja tovább.

      Lehet hallani különböző érdekes esetekről is.Magyarországon is volt egy híres eset a két háború között,ami teljesen igazolt volt és be is járta az egész világot.
      Egy jómódú család iskolás lánya,tüdőgyulladás nagyon magas láz.Így aludt el,és úgy ébredt ,hogy egy spanyol munkásnő beszélt már reggel,madridi gyárakról,szegény negyedről a családjáról,spanyolul .
      A kislány már magyarul nem is tudott,teljesen eltűnt minden emlék,ez a nő volt ez után egész hátralévő életében.
      Hát vannak ezek szerint tervtől eltérő furcsa dolgok is.

      Ezt leszámítva,és is abban hiszek,hogy a lélek egy preegzisztenciális létben egy számára megfelelő terv szerint kiválasztja a fejlődése számára ,a legoptimálisabb feltételeket,és ehhez a szülőket ,és a többi
      ,,közreműködőt is”.Én ezt elhiszem ,bár azt mondom,hogy az életterv nincs szóról szóra megírva,csak egy irányvonal,amin a lélek szeretne menni,és itt van a szabad akarata az embernek,hogy a hogyanokról, mikéntekről szabadon dönthet.

      Én személy szerint úgy érzem,mintha lenne bennem egy program,és aszerint csinálnék mindent.
      Nem kötelező,és sokszor egészen mást gondolok,de sohasem az eszem dönti ezt el,hanem e szerint a belső indíttatás szerint cselekszem,még ha úgy is tűnik,hogy nem jó nekem.Ezen mondjuk már túl vagyok,hogy mi az hogy jó,meg nem jó, ,merthogy kinek ,minek nem jó az egónak?
      A lényeg az ,hogy én hiszek ebben az előzetes tervben,mert a saját életemben is nap mint nap tetten érek dolgokat,ezzel kapcsolatban.A kezdeti értetlenségből olyan szépen összeállt ez az egész.
      Szóval mi választunk mindent,a szüleinket is,én erre voksolok.

  15. Tényleg olyan fontos kérdés ez?
    Mert mi van ha nem választottuk öket?
    Ha csak azért éppen ök mert ök biztosítják az optimális körülményt ahhoz amiért a fizikai formát választottuk eszköznek!?

    S mi van ha a szüleink személye a saját döntésünkön múlt?
    Akkor talán jobban fogjuk szeretni,megbecsülni öket?
    Hm?

    Tényleg olyan fontos ez!?
    Nem az a lényeg hogy itt vagyunk,itt és most,és azzal kezdjünk valamit amink adatott nekünk?

    Persze Kati a kérdés jó,mert ez a kérdés felmerül az emberben aki keres,aki nem
    elégszik meg annyival hogy csak él,hanem miértek merülnek fel benne,és azokra választ keres.

    Szerintem a választ leírtam odafent,és aki nem hiszi járjon utána! :))))
    Itt a vége fuss el véle!
    Jó éjszakát Gyerekek!

    Üdv!Erika

  16. Tényleg olyan fontos kérdés ez?
    Mert mi van ha nem választottuk öket?
    Ha csak azért éppen ök mert ök biztosítják az optimális körülményt ahhoz amiért a fizikai formát választottuk eszköznek!?

    S mi van ha a szüleink személye a saját döntésünkön múlt?
    Akkor talán jobban fogjuk szeretni,megbecsülni öket?
    Hm?

    Tényleg olyan fontos ez!?
    Nem az a lényeg hogy itt vagyunk,itt és most,és azzal kezdjünk valamit amink adatott nekünk?

    Persze Kati a kérdés jó,mert ez a kérdés felmerül az emberben aki keres,aki nem
    elégszik meg annyival hogy csak él,hanem miértek merülnek fel benne,és azokra választ keres.

    Szerintem a választ leírtam odafent,és aki nem hiszi járjon utána! :))))
    Itt a vége fuss el véle!
    Jó éjszakát Gyerekek!

    Üdv!Erika

  17. szüleink elfogadása
    Szerintem érdemes elolvasni a szüleink elfogadásával kapcsolatos régebbi blogot:

    tp://onmegvalositas.hu/cikk/bert_hellinger_mukodo_szeretet

  18. szüleink elfogadása
    Szerintem érdemes elolvasni a szüleink elfogadásával kapcsolatos régebbi blogot:

    tp://onmegvalositas.hu/cikk/bert_hellinger_mukodo_szeretet

  19. Kérdés
    Kedves Katalin!

    Még csak most ismerkedem az oldallal és a hozzászólásokat sem mindig sikerül követnem…

    Soha nem hallottam még arról, hogy „A gyerek három éves koráig van az anyja aurájában”. Kifejtenéd ezt nekem kicsit, hogy mivel jár ez vagy tudnál könyvet ajánlani, ahol utána tudnék olvasni?
    A kislányom kettő múlt…:-)

    Megragadtad a lényeget velem kapcsolatba, köszönöm, hogy tükröt tartottál nekem.
    Három hónappal ezelőtt a „véletlen” elém hozta – Susan Forward : Mérgező szülők c. könyvét. Sajnos nem tudtam elolvasni akkor, már látom ezzel MOST már szembe kell néznem. El fogom olvasni amit ajánlottál, John Bradshow : Vissza önmagunkhoz című könyvét is. Köszönöm!
    Mióta a belső fejlődés útjára léptem, mindig sikerült kezelnem a felmerülő „leckéket”.
    Sokat dolgoztam a belsőmön és TELJESNEK, BOLDOGNAK éreztem magam. Ezután kaptam egy társat. Ismét sok ÚJ dolgokat kellett megtanulnom. Ahogy harmonikus lett a kapcsolatunk, kaptunk egy gyereket. Hááát a mostani leckék nagyon durvának tűnnek, de persze minden viszonyítás kérdése. 🙂
    Úgy gondoltam a szüleimmel rendeztem a kapcsolatom. Sokat „neveltem” őket mióta férjhez mentem. Nagyon szeretem őket, de ha őszinte vagyok édesanyám irányító, szavakkal verő, édesapám pedig alkalmatlan szülő kategóriába sorolható lenne. Persze nekik sem volt egészséges szülői mintájuk, így nem is tudhatták hogyan kellene jól csinálni. Kisgyerekként közöltem velük, hogy engem biztosan adoptáltak, vallják csak be! Ráolvastam a hibáikat… Nem volt szép gyerekkorom.
    Végig csináltam Brandon Bays : Belső utazását és szívből megbocsájtottam nekik. Most jó a kapcsolatunk, a karácsony is veszekedés és manipulációk nélkül telt el. 🙂
    Most jött el az ideje, hogy a csontvázakat kiszedegessem a tudatalattimból. Űgy tűnik csak így válhatok jó anyává… és az önértékelésem is így lesz újra teljes.
    Kicsit sokat írtam, de tényleg hálás vagyok, hogy pályára állítottál.

    Minden jót neked

    Üdvözlettel: Karola

  20. Kérdés
    Kedves Katalin!

    Még csak most ismerkedem az oldallal és a hozzászólásokat sem mindig sikerül követnem…

    Soha nem hallottam még arról, hogy „A gyerek három éves koráig van az anyja aurájában”. Kifejtenéd ezt nekem kicsit, hogy mivel jár ez vagy tudnál könyvet ajánlani, ahol utána tudnék olvasni?
    A kislányom kettő múlt…:-)

    Megragadtad a lényeget velem kapcsolatba, köszönöm, hogy tükröt tartottál nekem.
    Három hónappal ezelőtt a „véletlen” elém hozta – Susan Forward : Mérgező szülők c. könyvét. Sajnos nem tudtam elolvasni akkor, már látom ezzel MOST már szembe kell néznem. El fogom olvasni amit ajánlottál, John Bradshow : Vissza önmagunkhoz című könyvét is. Köszönöm!
    Mióta a belső fejlődés útjára léptem, mindig sikerült kezelnem a felmerülő „leckéket”.
    Sokat dolgoztam a belsőmön és TELJESNEK, BOLDOGNAK éreztem magam. Ezután kaptam egy társat. Ismét sok ÚJ dolgokat kellett megtanulnom. Ahogy harmonikus lett a kapcsolatunk, kaptunk egy gyereket. Hááát a mostani leckék nagyon durvának tűnnek, de persze minden viszonyítás kérdése. 🙂
    Úgy gondoltam a szüleimmel rendeztem a kapcsolatom. Sokat „neveltem” őket mióta férjhez mentem. Nagyon szeretem őket, de ha őszinte vagyok édesanyám irányító, szavakkal verő, édesapám pedig alkalmatlan szülő kategóriába sorolható lenne. Persze nekik sem volt egészséges szülői mintájuk, így nem is tudhatták hogyan kellene jól csinálni. Kisgyerekként közöltem velük, hogy engem biztosan adoptáltak, vallják csak be! Ráolvastam a hibáikat… Nem volt szép gyerekkorom.
    Végig csináltam Brandon Bays : Belső utazását és szívből megbocsájtottam nekik. Most jó a kapcsolatunk, a karácsony is veszekedés és manipulációk nélkül telt el. 🙂
    Most jött el az ideje, hogy a csontvázakat kiszedegessem a tudatalattimból. Űgy tűnik csak így válhatok jó anyává… és az önértékelésem is így lesz újra teljes.
    Kicsit sokat írtam, de tényleg hálás vagyok, hogy pályára állítottál.

    Minden jót neked

    Üdvözlettel: Karola

Scroll to Top