Tagadhatatlan, hogy nem könnyű nem várt, nem kívánt gyermekként megszületni.
Talán több mindenkit érdekelhet ez a téma, ezért gondoltam, hogy egy blogban közösen nézzük meg, hogy miként viselkedünk/viselkedhetünk ilyenkor, hogyan nyomja rá az életünkre a bélyegét a fenti tény.
Szeretném, ha közösen megfogalmaznánk azt is, hogy mit lehet tenni azért, hogy idővel a lehető legjobbat hozzuk ki mégis/mindennek ellenére is az életünkből.
ahogyan megéltem
Érdekesen éltem/élem meg ezt a nem kívánt gyermek dolgot.
Nincsen bennem harag, düh, vagy rossz érzés, sőt inkább az a gond, hogy megértem a szülői aggodalmat, idegenkedést, elfogadom mindazt ami történt (hisz visszamenőleg változtatni már úgy sem tudnék rajta)
Van viszont bennem egy nagyfokú bizonyítási kényszer. Az tudatosul nagyon sokszor, hogy bizonygatom, hogy szükség van rám, jogom van az élethez, jogom van az örömhöz, szerethető vagyok. (Mindezt úgy, hogy másoknak ezekhez a dolgokhoz való jogát meg sem kérdőjelezem)
Nehéz önmagamat képviselni, de ennek ellenére igyekszem ezt tenni, amennyire csak tudom.
Elmenekülök a nehezen kezelhető helyzetből, ha nem elég tudatosan állok a történtekhez. Ha benne tudok maradni a helyzetben, az már önmagában is nagy siker számomra. Viszont nagyon sokszor belátom már, hogy ez életem egyik legnagyobb feladata.
Mivel tudok még javítani a helyzeten?
Próbálok nagyon sok önbizalom erősítést csinálni. Igyekszem rájönni arra, hogy egy-egy megélt élethelyzetben mik a belső motivációim, megérteni/rájönni, hogy valóban azt szeretném-e amit teszek, vagy „megintcsak” bizonyítani akarnék/akarok? Ezt néha nem is olyan könnyű tettenérni, de ha sikerül, nagyon sokat segít tisztázni a helyzetet.
Gondolkoztam a dolgodon, és arra jutottam, hogy valóban az a”
Gondolkoztam a dolgodon, és arra jutottam, hogy valóban az a” baj”, hogy túlzottan megértő vagy. Ha az ember úgy érzi, hogy nem várták (akarták) a szülei, az fájdalommal járhat. Te elnyomod ezt a természetes érzést, és az elfogadással szinte megerősíted azt a hitet, hogy „nem kellesz.”
Hogyan képviselhetné bárki is önmagát, ha egyetért azzal, hogy „minek született meg”. De tévedés lenne azt hinni, hogy a szülők iránti harag megoldás lenne, ez csak a ló túlsó oldala, és ugyanúgy a fájdalom elnyomására irányul.
Azért nehéz erről gondolkozni, mert például a „nem várt”- nak különböző fokozatai vannak. A terhesség fizikális, durva megszakításának próbájától kezdve a „jaj, most mi lesz?- gondolkozunk és aggódunk egy hónapig” változatáig.
Azt írod, elfogadod a helyzetet. Én inkább azt gondolom, el akarod fogadni. Erőszakolod magad. De valójában legszívesebben zokognál.
Nehéz olyan „tanácsot” adni arra vonatkozóan, hogy mit tegyél.
Én is valamilyen szinten váratlan gyerek voltam, de az enyhébbik formából, és nem éreztem ennek a hatását. Egészen addig fel sem merült problémaként, amíg el nem kezdtem azzal foglalkozni, hogy mitől érzek falat édesanyám és én közöttem? Családállításon (mert hol máshol 😀 ) kiderült, hogy miután a dédmamámnak minden gyermeke meghalt, anyukám nem akart gyereket, mert félt, hogy ő is ugyanúgy jár, mint a dédmamám. És a kötődéstől is félt, hiszen ha kötődünk valakihez, és elveszítjük, az nagyon fájdalmas. Aztán ezt rendbe is tettük. 🙂
Tehát én nem tudatos megértés által jutottam a megoldáshoz. Gyakran látom azt, hogy a tudatos következtetések teljesen félrevisznek. De ez egy másik téma.
Talán az segítene, hogy átélnéd a fájdalmat. Nem tudom.
szerencsére
Köszönöm Ildikó a hozzászólásodat.
Hála Istennek én is az enyhébb formából „kaptam”. Elég egyszerűen éltek, sokat dolgoztak a szüleim és különösen Anyukám, hogy mindene meglegyen a már úgy is 4 tagú, kis keresetű családnak és ehhez képest Anyukám már 8 és 10 éves gyerekeket nevelt. Szóval megijedt, hogy jaj Istenem minek ez nekem ennyi idősen, nem tudom már felnevelni, meg miből,… meg mit szólnak majd, meg nem akarom én ezt már.
Igen régen sírtam, zokogtam néha mert fájt, aztán mintha kisírtam volna magamból a fájdalmat és hogy e miatt-e vagy miért azt nem tudom, de a végeredmény az, hogy ma már valahol értem mégis az Anyukámat, (mert úgy reagált, ahogy abban az időben, abban a helyzetben, abban a társadalmi közegben képes volt reagálni).
Egyébként olyan volt, mintha inkább a sok sírás hozta volna el ezt a megbékélést, ezt a beismerést, ezt az elfogadást, s mintha inkább szívvel fogadtam volna el, mint fejjel (ha jól értelmezem a történteket)
Ha viszont úgy érzed, hogy ez a dolog rendben van, akkor más ok
Ha viszont úgy érzed, hogy ez a dolog rendben van, akkor más ok miatt nem tudsz kiállni magadért.
Kedves Ildikó!
nagyon jó volt, amit egy másik blogban írtál, és
Kedves Ildikó!
nagyon jó volt, amit egy másik blogban írtál, és ide is kapcsolódik. Ma délelőtt emésztődött bennem, és több válaszra leltem. Arra gondolok, hogy az elveszett iker milyen traumákat okoz, és ennek következményeire.
Az egyik, amit írtál, a félelem, az általunk szeretett elvesztésének a félelme, valamint azoké, akiket mi szeretünk. EZ, ha a félelem miatt ragaszkodássá válik, birtoklás válik belőle, és máris meg van sebezve a szeretet. De ennek nem csak ez a következménye, hanem legalább két másik dolog is:
1. bűntudat, hogy én vagyok az oka a másik halálának! Ezt nem gondoltam még tovább, de abszolút kardinálisnak érzem, lehet, h a legmélyebb bűntudatunk, amiből sok más bűntudat levezethető, és amelyet jól ki lehet használni (itt visszautalnék az egyházra pl.). és ehhez kapcsolódóan a (2.) bizonyítási kényszer. A maximalizmus és a bizonyítási kényszer simán lehet így okozat. És ha még össze is kapcsolódik akárcsak az egyik szülő tudatos, vagy tudatalatti ellenállásával, súlyos következményei lehetnek.
A szeretetet és önelfogadást felváltja egy állandóan nyugtalanító kényszer, hogy be kell bizonyítanom, hogy én is érek valamit, különben, nem érdemlem meg a szüleim/világ szeretetét, sőt, alapban büntetést érdemlek, csak azért mert létezem! (Ez hihetetlen! most, hogy írok, esett le, hogy innen van a kegyetlenség karmám! Azta. Ez a májcsere hihetetlen csodákat tesz. 🙂 Egyre másra dobódnak fel és értem meg ezeket a súlyos, mélyen tudatalatti karmákat, de már sokkal hamarabb, mint azelőtt.)
Szóval, aki ezeket örökli (és vagyunk egypáran), az kegyetlen magával, önbüntető, megfelelési kényszere van, rabszolgája a világnak, hogy szeressék, és közben retteg, és ragaszkodik. Most jól leírtam, amit örököltem az apámtól. Ő ugyanúgy cipeli. Hál’Isten, nekem már nem kell. Még azt is merem állítani, hogy az „ikergyilkosság” tudatalatti bűntudata simán lehet oka öngyilkossági kísérletnek, vagy hajlamnak, nálunk volt is a családban apám ágán.
A szellemi tanítók szerint azért van ez a méhen belüli, korai drámája az embernek, mert itt kell beavatódnia az ölés gyakorlatába. Valami miatt állítólag szükségünk van, lenne erre, tudnia kell a tudatunknak, tapasztalatunknak kell lennie róla, lehet h majd a meghaláskor vesszük hasznát, ezt még nem tudom. Sajnos ez még mindig tabu téma, ekkora szellemi kinyíltság mellett is, ami mostanság zajlik, pedig szerintem fontos lenne megérteni, miért is avat be az élet, minden egyes embert az ölésbe. Mert az kétségtelen, hogy beavat és a természet soha nem téved.
Nekem csak az az egy jutott eszembe (de ezen is sokan vitatkoznak, felháborodnak, meg a vallásokra hivatkoznak ezerrel…mondom, még tabu), hogy szeretettel is lehet ölni. Pl. egy szenvedő állatot, olyan helyzetben, ahol megmenthetetlen. És biztos vagyok benne, hogy az emberekkel kapcsolatban is vannak ilyen helyzetek (erre vonatkozólag ismerek is szellemi tanítást), de ahhoz igen tudatosnak és tisztán látónak, meg tiszta szeretettől motiváltnak kell lenni, valószínűleg olyan nem is kerül ilyen helyzetbe, aki nincs ezen a szinten, vagy már nem képes rá. Mondom, ez tabu, de szerintem van létjogosultsága.
És még talán az jut itt eszembe, hogy ez ismétlése az állati ösztönnek, ahol az a törvény, hogy védd magad és a kölykeid, mindenáron, mert nincs ott a tudatos szeretet tudatszintjének a lehetősége, amire az állatok nem képesek. Egyébként ez a fajta ösztön nem rossz, abszolút természetes, az élet védelméhez kapcsolódik, az embernél az önbecsüléshez is, ahhoz, hogy magam szabom meg a határaimat. A támadás tulajdonképpen csak ennek a tükörképe, hiszen szükség van élelemre, szintén az élethez. Az állatok tudatszintjén ez teljesen rendben van.
Az már más kérdés, hogy az embernek ennél magasabb tudatszintek is kijárnak, sőt, kötelező megtanulnia őket, felébrednie rájuk, és ott kiderül, hogy életet elvenni egy másik életért nem érdemes, mert mindig van más megoldás.
De az, aki a sebei miatt feladja magát, és nem képes megélni az önvédelem, vagy akár a támadás ösztönét, még nem képes megszelídíteni sem azt, és feljebb emelni. Szeretetből odaadni az életét, vagy talán, akár szeretetből elvenni másét.
Az öngyilkosság pl. tipikusan az első példa: az önvédelmi ösztön, az egészséges én, a határozottság, akarat megélésének hiánya. Önfeladás, az erő hiánya. De ki lehet gyógyulni! 🙂
Látod, nagyon inspiráló volt ez a hozzászólásod, köszönöm!
Namaszte
Nagyon szívesen! 🙂
Bár lehet, hogy ez nem ide való, mégis
Nagyon szívesen! 🙂
Bár lehet, hogy ez nem ide való, mégis eszembe jutott:
Kreativitás?
Kérdéseket állítunk
a Válasz elé. (Fodor Ákos)
Remélem nem voltam ünneprontó? 🙂
Én nem ismerem a szellemi tanításokat, egyszerű, szinte földhöz ragadt szemszögből, gyakorlati tapasztalatokból merítek. Meg gyakorlatból kikövetkeztetett könyvekből, amit ha lehet, rögtön ellenőrzök is. Csak azt hiszem el, amit le is ellenőriztem. :))
🙂 Nem tudom ez hogy jutott eszedbe Ildikó, de nagyon jól jött.
🙂 Nem tudom ez hogy jutott eszedbe Ildikó, de nagyon jól jött. Tényleg ez a mechanizmus működik a kreativitásban, ma lecsekkoltam , és pont ennek a tudatosítására volt szükségem. 🙂 (Ma délután tűnődtem rajta, amikor egy barátommal beszélgettem, és igyekeztem ötleteket adni neki egy témában, ahol el volt kicsit akadva – lakásátalakításban van – és csodálkoztam, hogy jutott eszembe, milyen gondolkodásmóddal az, amiket mondtam neki. Lecsekkoltam, és tényleg ez történt, hogy a kész válasz elé újabb kérdéseket tettem fel magamban, csak annyira gyorsan történik az egész, hogy nem tudtam követni…:) Ez érdekes felismerés.
Egyébként én is mindig mindent megvizsgálok, ez egy alapvetően fontos kulcs. És a fejlett szellemi tanítókat is onnan lehet felismerni, hogy a legelső mondataik között ott van: vizsgáld meg, amit hallasz tőlem. Semmit nem higgy el. A másik ismérvük pedig az, hogy kivétel nélkül mind vallásokon felül állnak. Ezt csak úgy zárójelben.
Felfedeztem, hogy van egy híd a szellemi jelenségek/tanítások és a tapasztalások között, hogy lefordítható és átjárható a két világ, mert nem is kettő :), mert minden ami fent az lent és fordítva. Azt hiszem én egy olyan utat járok, amiben megismerem ezt a hidat és kiépítem a magam számára azt a nyelvet, amelyben ez az átjárhatóság/fordítás történik. (Egyik horoszkóp leírásomban benne is volt ez a képességem.) Ez nagyon izgalmas, és szerintem elsősorban azért érdekes, mert ez is egy módja a valóság-látásra való képességünk fejlesztésének.
Úgyhogy bár én ismerem a szellemi tanításokat, igyekszem legalább annyira földhözragadt is lenni, hogy sose szálljak el.
Egyébként van egy csillagom, amelyik ezt kőkeményen garantálja: Bak jegyű vagyok, és rendesen olyan is. :))
Köszi a tippet.
Namaszte
Csak egy ötlet… Michaelita, mi lenne, ha a másik oldalról
Csak egy ötlet… Michaelita, mi lenne, ha a másik oldalról indulnál ki? Azaz, OK, nem várt gyermek voltál, ez a szüleid oldala. De a te oldalad? Te akartál megszületni, nem? És pont oda, és pont úgy, hogy nem akartak és nem vártak! Valamit ezzel akartál elérni, megtapasztalni, megoldani. Na, és innentől kezdve, ha ezzel az érzéssel átitatod magad, akkor nézzük meg, van-e olyan kérdés még, hogy van-e jogod az élethez, van-e jogod az örömhöz, stb….?
Én a totálmás oldalról tudom leírni az én érzéseimet (azaz én vagyok az anya, akinek a nem várt gyereke született, és hoyg hoyg dolgoztam ezt fel a gyerek szemszögéből, mert engem az bántott hogy nem okoz-e ez neki majd valamit, hogy ő egy nem várt gyerek!), de hátha ezt is ki lehet forgatni a te esetedre:
Nekem úgy született gyerekem, hogy nem terveztem, sőt, olyan ért, ami miatt máig nem lehet tudni, nem-e egy vadidegen az apja. De ő jött és kész, még úgy is, hogy olyan körülmények közt éltem egy távoli országban, hogy akkoriban szinte nem volt mit ennem, egy marék rizsből és vegetából főztem levest egy teljes hétre, stb, szinte táplálékot sem kapott az első hetekben amikor megfogant ami a legdöntőbb időszak a magzatnak, nem beszélve a lelki tápanyagról, borzalmas stresszen mentem át pont akkor, majd ezt betetőzve hazajöttem, iszonyatos súlyú csomagokkal, amiket egyedül cipeltem, és az a gyerek bent maradt. Minden azellen tett, és ő megmaradt! A legdurvább lehetőséget nézte ki magának megszületni. És még úgy is, hoyg amikor megtudtam, el akartam vetetni, mert azt diktálta volna minden logika (se munka, se pénz, se otthon)… De hát én egész addigi életemben családról, gyerekekről álmodoztam, és éreztem, hoyg ha már van, akkor van, és elsősorban az enyém, és semmi más nem számít. Lehet, hoyg ő akkor mégis várt gyereknek számit hozzád képest és akkor nem jó a gondolatmenetem? Akkor bocs. De akkor is, nekem elég sok munkám volt azzal, hoyg úristen, neki most akkor milyen rossz, nem elég a körülmények ahogy élünk, nem elég hoyg nincs apja, de még az anyja sem akarta, te jó ég, mi lesz vele, mit okozott ez neki (mert uyge a lelki dolgokat elég komolyan vettem, hoyg az milyen fontos, mindent összeolvastam a gyerekpszichologiáról na, azt nem kellett volna pláne stb)…. Mindezen az segitett amikor beláttam, kit érdekel, igenis ő akart pont hozzám pont igy születni, valami miatt, és akkor neki igy jó, igy lesz jó!!! És innentől nem érdekel, tudom jogom van imádni, megadni neki amit tudok, abban a tudatban, hogy többet nem tudok, de nem is kell több, és jogom van ahhoz, hogy ő is szeressen így is, azzal együtt, hogy tőlem ennyi telik! Mert pont ezt kell majd elfogadnia, hogy én ennyit és így tudtam/tudok neki adni. Szerintem neked is így jó, csak még nem tudod!
Vagy nagyon hülyeséget irok? Hmmmm…
a másik oldal
Köszönöm, hogy felnyitod a szemem a másik oldal meglátására is.
Igen valóban én akartam megszületni és pont oda és pont úgy (úgy érzem belülről)
Ha az én szemszögemből nézzük a dolgot, akkor viszont azt kell hogy mondjam, hogy azért állítottam önmagam elé az ilyen akadályokat, hogy megbirkózzam vele és lelkileg megerősítsem magamat általa.
Mert igaz ugyan, hogy vannak visszahatásai, ami miatt néha még most is hátrányokkal küzdök, de hihetetlen lelkierőre tettem szert menet közben, talán pont e miatt. S ez jó, nagyon jó!:)
Azután az is nagyon jó, hogy én már sóvárogva vártam és teljes tudatossággal akartam a Fiamat.
Igen, ugyanezt gondolom és ugyanamiatt tettem túl magam az ezen
Igen, ugyanezt gondolom és ugyanamiatt tettem túl magam az ezen való aggódáson, hogy az én fiam is direkt állította önmaga elé ezt az akadályt, és majd megbírkózik vele és ezáltal erősebb, több lesz! Ahogy te mondod magadról! Szóval nemkis feladat lesz neki sem, de megcsinálja. És tulajdonképpen én nem vagyok hibás, hiszen akkor nem hozzám született volna, pont ez kellett ahhoz, hoyg hozzám szülessen, és ugyanígy a te szüleid sem hibásak semmiben, ez az amit adni tudtak neked.
És pláne, jó amit írsz, remek lenne ha majd az én gyerekem is teljes tudatossággal várhatna gyerekeket ennek ellenére vagy épp ebből afelé fordulva, arra ösztönözve! Most feldobtál!
ahogyan megéltem
Érdekesen éltem/élem meg ezt a nem kívánt gyermek dolgot.
Nincsen bennem harag, düh, vagy rossz érzés, sőt inkább az a gond, hogy megértem a szülői aggodalmat, idegenkedést, elfogadom mindazt ami történt (hisz visszamenőleg változtatni már úgy sem tudnék rajta)
Van viszont bennem egy nagyfokú bizonyítási kényszer. Az tudatosul nagyon sokszor, hogy bizonygatom, hogy szükség van rám, jogom van az élethez, jogom van az örömhöz, szerethető vagyok. (Mindezt úgy, hogy másoknak ezekhez a dolgokhoz való jogát meg sem kérdőjelezem)
Nehéz önmagamat képviselni, de ennek ellenére igyekszem ezt tenni, amennyire csak tudom.
Elmenekülök a nehezen kezelhető helyzetből, ha nem elég tudatosan állok a történtekhez. Ha benne tudok maradni a helyzetben, az már önmagában is nagy siker számomra. Viszont nagyon sokszor belátom már, hogy ez életem egyik legnagyobb feladata.
Mivel tudok még javítani a helyzeten?
Próbálok nagyon sok önbizalom erősítést csinálni. Igyekszem rájönni arra, hogy egy-egy megélt élethelyzetben mik a belső motivációim, megérteni/rájönni, hogy valóban azt szeretném-e amit teszek, vagy „megintcsak” bizonyítani akarnék/akarok? Ezt néha nem is olyan könnyű tettenérni, de ha sikerül, nagyon sokat segít tisztázni a helyzetet.
Gondolkoztam a dolgodon, és arra jutottam, hogy valóban az a”
Gondolkoztam a dolgodon, és arra jutottam, hogy valóban az a” baj”, hogy túlzottan megértő vagy. Ha az ember úgy érzi, hogy nem várták (akarták) a szülei, az fájdalommal járhat. Te elnyomod ezt a természetes érzést, és az elfogadással szinte megerősíted azt a hitet, hogy „nem kellesz.”
Hogyan képviselhetné bárki is önmagát, ha egyetért azzal, hogy „minek született meg”. De tévedés lenne azt hinni, hogy a szülők iránti harag megoldás lenne, ez csak a ló túlsó oldala, és ugyanúgy a fájdalom elnyomására irányul.
Azért nehéz erről gondolkozni, mert például a „nem várt”- nak különböző fokozatai vannak. A terhesség fizikális, durva megszakításának próbájától kezdve a „jaj, most mi lesz?- gondolkozunk és aggódunk egy hónapig” változatáig.
Azt írod, elfogadod a helyzetet. Én inkább azt gondolom, el akarod fogadni. Erőszakolod magad. De valójában legszívesebben zokognál.
Nehéz olyan „tanácsot” adni arra vonatkozóan, hogy mit tegyél.
Én is valamilyen szinten váratlan gyerek voltam, de az enyhébbik formából, és nem éreztem ennek a hatását. Egészen addig fel sem merült problémaként, amíg el nem kezdtem azzal foglalkozni, hogy mitől érzek falat édesanyám és én közöttem? Családállításon (mert hol máshol 😀 ) kiderült, hogy miután a dédmamámnak minden gyermeke meghalt, anyukám nem akart gyereket, mert félt, hogy ő is ugyanúgy jár, mint a dédmamám. És a kötődéstől is félt, hiszen ha kötődünk valakihez, és elveszítjük, az nagyon fájdalmas. Aztán ezt rendbe is tettük. 🙂
Tehát én nem tudatos megértés által jutottam a megoldáshoz. Gyakran látom azt, hogy a tudatos következtetések teljesen félrevisznek. De ez egy másik téma.
Talán az segítene, hogy átélnéd a fájdalmat. Nem tudom.
szerencsére
Köszönöm Ildikó a hozzászólásodat.
Hála Istennek én is az enyhébb formából „kaptam”. Elég egyszerűen éltek, sokat dolgoztak a szüleim és különösen Anyukám, hogy mindene meglegyen a már úgy is 4 tagú, kis keresetű családnak és ehhez képest Anyukám már 8 és 10 éves gyerekeket nevelt. Szóval megijedt, hogy jaj Istenem minek ez nekem ennyi idősen, nem tudom már felnevelni, meg miből,… meg mit szólnak majd, meg nem akarom én ezt már.
Igen régen sírtam, zokogtam néha mert fájt, aztán mintha kisírtam volna magamból a fájdalmat és hogy e miatt-e vagy miért azt nem tudom, de a végeredmény az, hogy ma már valahol értem mégis az Anyukámat, (mert úgy reagált, ahogy abban az időben, abban a helyzetben, abban a társadalmi közegben képes volt reagálni).
Egyébként olyan volt, mintha inkább a sok sírás hozta volna el ezt a megbékélést, ezt a beismerést, ezt az elfogadást, s mintha inkább szívvel fogadtam volna el, mint fejjel (ha jól értelmezem a történteket)
Ha viszont úgy érzed, hogy ez a dolog rendben van, akkor más ok
Ha viszont úgy érzed, hogy ez a dolog rendben van, akkor más ok miatt nem tudsz kiállni magadért.
Kedves Ildikó!
nagyon jó volt, amit egy másik blogban írtál, és
Kedves Ildikó!
nagyon jó volt, amit egy másik blogban írtál, és ide is kapcsolódik. Ma délelőtt emésztődött bennem, és több válaszra leltem. Arra gondolok, hogy az elveszett iker milyen traumákat okoz, és ennek következményeire.
Az egyik, amit írtál, a félelem, az általunk szeretett elvesztésének a félelme, valamint azoké, akiket mi szeretünk. EZ, ha a félelem miatt ragaszkodássá válik, birtoklás válik belőle, és máris meg van sebezve a szeretet. De ennek nem csak ez a következménye, hanem legalább két másik dolog is:
1. bűntudat, hogy én vagyok az oka a másik halálának! Ezt nem gondoltam még tovább, de abszolút kardinálisnak érzem, lehet, h a legmélyebb bűntudatunk, amiből sok más bűntudat levezethető, és amelyet jól ki lehet használni (itt visszautalnék az egyházra pl.). és ehhez kapcsolódóan a (2.) bizonyítási kényszer. A maximalizmus és a bizonyítási kényszer simán lehet így okozat. És ha még össze is kapcsolódik akárcsak az egyik szülő tudatos, vagy tudatalatti ellenállásával, súlyos következményei lehetnek.
A szeretetet és önelfogadást felváltja egy állandóan nyugtalanító kényszer, hogy be kell bizonyítanom, hogy én is érek valamit, különben, nem érdemlem meg a szüleim/világ szeretetét, sőt, alapban büntetést érdemlek, csak azért mert létezem! (Ez hihetetlen! most, hogy írok, esett le, hogy innen van a kegyetlenség karmám! Azta. Ez a májcsere hihetetlen csodákat tesz. 🙂 Egyre másra dobódnak fel és értem meg ezeket a súlyos, mélyen tudatalatti karmákat, de már sokkal hamarabb, mint azelőtt.)
Szóval, aki ezeket örökli (és vagyunk egypáran), az kegyetlen magával, önbüntető, megfelelési kényszere van, rabszolgája a világnak, hogy szeressék, és közben retteg, és ragaszkodik. Most jól leírtam, amit örököltem az apámtól. Ő ugyanúgy cipeli. Hál’Isten, nekem már nem kell. Még azt is merem állítani, hogy az „ikergyilkosság” tudatalatti bűntudata simán lehet oka öngyilkossági kísérletnek, vagy hajlamnak, nálunk volt is a családban apám ágán.
A szellemi tanítók szerint azért van ez a méhen belüli, korai drámája az embernek, mert itt kell beavatódnia az ölés gyakorlatába. Valami miatt állítólag szükségünk van, lenne erre, tudnia kell a tudatunknak, tapasztalatunknak kell lennie róla, lehet h majd a meghaláskor vesszük hasznát, ezt még nem tudom. Sajnos ez még mindig tabu téma, ekkora szellemi kinyíltság mellett is, ami mostanság zajlik, pedig szerintem fontos lenne megérteni, miért is avat be az élet, minden egyes embert az ölésbe. Mert az kétségtelen, hogy beavat és a természet soha nem téved.
Nekem csak az az egy jutott eszembe (de ezen is sokan vitatkoznak, felháborodnak, meg a vallásokra hivatkoznak ezerrel…mondom, még tabu), hogy szeretettel is lehet ölni. Pl. egy szenvedő állatot, olyan helyzetben, ahol megmenthetetlen. És biztos vagyok benne, hogy az emberekkel kapcsolatban is vannak ilyen helyzetek (erre vonatkozólag ismerek is szellemi tanítást), de ahhoz igen tudatosnak és tisztán látónak, meg tiszta szeretettől motiváltnak kell lenni, valószínűleg olyan nem is kerül ilyen helyzetbe, aki nincs ezen a szinten, vagy már nem képes rá. Mondom, ez tabu, de szerintem van létjogosultsága.
És még talán az jut itt eszembe, hogy ez ismétlése az állati ösztönnek, ahol az a törvény, hogy védd magad és a kölykeid, mindenáron, mert nincs ott a tudatos szeretet tudatszintjének a lehetősége, amire az állatok nem képesek. Egyébként ez a fajta ösztön nem rossz, abszolút természetes, az élet védelméhez kapcsolódik, az embernél az önbecsüléshez is, ahhoz, hogy magam szabom meg a határaimat. A támadás tulajdonképpen csak ennek a tükörképe, hiszen szükség van élelemre, szintén az élethez. Az állatok tudatszintjén ez teljesen rendben van.
Az már más kérdés, hogy az embernek ennél magasabb tudatszintek is kijárnak, sőt, kötelező megtanulnia őket, felébrednie rájuk, és ott kiderül, hogy életet elvenni egy másik életért nem érdemes, mert mindig van más megoldás.
De az, aki a sebei miatt feladja magát, és nem képes megélni az önvédelem, vagy akár a támadás ösztönét, még nem képes megszelídíteni sem azt, és feljebb emelni. Szeretetből odaadni az életét, vagy talán, akár szeretetből elvenni másét.
Az öngyilkosság pl. tipikusan az első példa: az önvédelmi ösztön, az egészséges én, a határozottság, akarat megélésének hiánya. Önfeladás, az erő hiánya. De ki lehet gyógyulni! 🙂
Látod, nagyon inspiráló volt ez a hozzászólásod, köszönöm!
Namaszte
Nagyon szívesen! 🙂
Bár lehet, hogy ez nem ide való, mégis
Nagyon szívesen! 🙂
Bár lehet, hogy ez nem ide való, mégis eszembe jutott:
Kreativitás?
Kérdéseket állítunk
a Válasz elé. (Fodor Ákos)
Remélem nem voltam ünneprontó? 🙂
Én nem ismerem a szellemi tanításokat, egyszerű, szinte földhöz ragadt szemszögből, gyakorlati tapasztalatokból merítek. Meg gyakorlatból kikövetkeztetett könyvekből, amit ha lehet, rögtön ellenőrzök is. Csak azt hiszem el, amit le is ellenőriztem. :))
🙂 Nem tudom ez hogy jutott eszedbe Ildikó, de nagyon jól jött.
🙂 Nem tudom ez hogy jutott eszedbe Ildikó, de nagyon jól jött. Tényleg ez a mechanizmus működik a kreativitásban, ma lecsekkoltam , és pont ennek a tudatosítására volt szükségem. 🙂 (Ma délután tűnődtem rajta, amikor egy barátommal beszélgettem, és igyekeztem ötleteket adni neki egy témában, ahol el volt kicsit akadva – lakásátalakításban van – és csodálkoztam, hogy jutott eszembe, milyen gondolkodásmóddal az, amiket mondtam neki. Lecsekkoltam, és tényleg ez történt, hogy a kész válasz elé újabb kérdéseket tettem fel magamban, csak annyira gyorsan történik az egész, hogy nem tudtam követni…:) Ez érdekes felismerés.
Egyébként én is mindig mindent megvizsgálok, ez egy alapvetően fontos kulcs. És a fejlett szellemi tanítókat is onnan lehet felismerni, hogy a legelső mondataik között ott van: vizsgáld meg, amit hallasz tőlem. Semmit nem higgy el. A másik ismérvük pedig az, hogy kivétel nélkül mind vallásokon felül állnak. Ezt csak úgy zárójelben.
Felfedeztem, hogy van egy híd a szellemi jelenségek/tanítások és a tapasztalások között, hogy lefordítható és átjárható a két világ, mert nem is kettő :), mert minden ami fent az lent és fordítva. Azt hiszem én egy olyan utat járok, amiben megismerem ezt a hidat és kiépítem a magam számára azt a nyelvet, amelyben ez az átjárhatóság/fordítás történik. (Egyik horoszkóp leírásomban benne is volt ez a képességem.) Ez nagyon izgalmas, és szerintem elsősorban azért érdekes, mert ez is egy módja a valóság-látásra való képességünk fejlesztésének.
Úgyhogy bár én ismerem a szellemi tanításokat, igyekszem legalább annyira földhözragadt is lenni, hogy sose szálljak el.
Egyébként van egy csillagom, amelyik ezt kőkeményen garantálja: Bak jegyű vagyok, és rendesen olyan is. :))
Köszi a tippet.
Namaszte
Csak egy ötlet… Michaelita, mi lenne, ha a másik oldalról
Csak egy ötlet… Michaelita, mi lenne, ha a másik oldalról indulnál ki? Azaz, OK, nem várt gyermek voltál, ez a szüleid oldala. De a te oldalad? Te akartál megszületni, nem? És pont oda, és pont úgy, hogy nem akartak és nem vártak! Valamit ezzel akartál elérni, megtapasztalni, megoldani. Na, és innentől kezdve, ha ezzel az érzéssel átitatod magad, akkor nézzük meg, van-e olyan kérdés még, hogy van-e jogod az élethez, van-e jogod az örömhöz, stb….?
Én a totálmás oldalról tudom leírni az én érzéseimet (azaz én vagyok az anya, akinek a nem várt gyereke született, és hoyg hoyg dolgoztam ezt fel a gyerek szemszögéből, mert engem az bántott hogy nem okoz-e ez neki majd valamit, hogy ő egy nem várt gyerek!), de hátha ezt is ki lehet forgatni a te esetedre:
Nekem úgy született gyerekem, hogy nem terveztem, sőt, olyan ért, ami miatt máig nem lehet tudni, nem-e egy vadidegen az apja. De ő jött és kész, még úgy is, hogy olyan körülmények közt éltem egy távoli országban, hogy akkoriban szinte nem volt mit ennem, egy marék rizsből és vegetából főztem levest egy teljes hétre, stb, szinte táplálékot sem kapott az első hetekben amikor megfogant ami a legdöntőbb időszak a magzatnak, nem beszélve a lelki tápanyagról, borzalmas stresszen mentem át pont akkor, majd ezt betetőzve hazajöttem, iszonyatos súlyú csomagokkal, amiket egyedül cipeltem, és az a gyerek bent maradt. Minden azellen tett, és ő megmaradt! A legdurvább lehetőséget nézte ki magának megszületni. És még úgy is, hoyg amikor megtudtam, el akartam vetetni, mert azt diktálta volna minden logika (se munka, se pénz, se otthon)… De hát én egész addigi életemben családról, gyerekekről álmodoztam, és éreztem, hoyg ha már van, akkor van, és elsősorban az enyém, és semmi más nem számít. Lehet, hoyg ő akkor mégis várt gyereknek számit hozzád képest és akkor nem jó a gondolatmenetem? Akkor bocs. De akkor is, nekem elég sok munkám volt azzal, hoyg úristen, neki most akkor milyen rossz, nem elég a körülmények ahogy élünk, nem elég hoyg nincs apja, de még az anyja sem akarta, te jó ég, mi lesz vele, mit okozott ez neki (mert uyge a lelki dolgokat elég komolyan vettem, hoyg az milyen fontos, mindent összeolvastam a gyerekpszichologiáról na, azt nem kellett volna pláne stb)…. Mindezen az segitett amikor beláttam, kit érdekel, igenis ő akart pont hozzám pont igy születni, valami miatt, és akkor neki igy jó, igy lesz jó!!! És innentől nem érdekel, tudom jogom van imádni, megadni neki amit tudok, abban a tudatban, hogy többet nem tudok, de nem is kell több, és jogom van ahhoz, hogy ő is szeressen így is, azzal együtt, hogy tőlem ennyi telik! Mert pont ezt kell majd elfogadnia, hogy én ennyit és így tudtam/tudok neki adni. Szerintem neked is így jó, csak még nem tudod!
Vagy nagyon hülyeséget irok? Hmmmm…
a másik oldal
Köszönöm, hogy felnyitod a szemem a másik oldal meglátására is.
Igen valóban én akartam megszületni és pont oda és pont úgy (úgy érzem belülről)
Ha az én szemszögemből nézzük a dolgot, akkor viszont azt kell hogy mondjam, hogy azért állítottam önmagam elé az ilyen akadályokat, hogy megbirkózzam vele és lelkileg megerősítsem magamat általa.
Mert igaz ugyan, hogy vannak visszahatásai, ami miatt néha még most is hátrányokkal küzdök, de hihetetlen lelkierőre tettem szert menet közben, talán pont e miatt. S ez jó, nagyon jó!:)
Azután az is nagyon jó, hogy én már sóvárogva vártam és teljes tudatossággal akartam a Fiamat.
Igen, ugyanezt gondolom és ugyanamiatt tettem túl magam az ezen
Igen, ugyanezt gondolom és ugyanamiatt tettem túl magam az ezen való aggódáson, hogy az én fiam is direkt állította önmaga elé ezt az akadályt, és majd megbírkózik vele és ezáltal erősebb, több lesz! Ahogy te mondod magadról! Szóval nemkis feladat lesz neki sem, de megcsinálja. És tulajdonképpen én nem vagyok hibás, hiszen akkor nem hozzám született volna, pont ez kellett ahhoz, hoyg hozzám szülessen, és ugyanígy a te szüleid sem hibásak semmiben, ez az amit adni tudtak neked.
És pláne, jó amit írsz, remek lenne ha majd az én gyerekem is teljes tudatossággal várhatna gyerekeket ennek ellenére vagy épp ebből afelé fordulva, arra ösztönözve! Most feldobtál!
Szia Ildikó! Én is küzdök hasonló problémával, mint Michaelita.
Szia Ildikó!
Én is küzdök hasonló problémával, mint Michaelita. Nálam az a helyzet, hogy azért születtünk meg az ikertesómmal, mert anyukámék úgy határoztak, hogy ugyan nem volt tervezett a várandósság, de szülessünk meg, mert megkísérelték megmenteni általa elfásult házasságukat. Ami persze nem sikerült. Ezt a történetet nekem anyukám mesélte el kamaszkoromban, nem sokkal a szétköltözésük után. Ezt csak azért írom le, mert picit megértem Michaelitát, mármint ami a fájdalom elnyomását illeti. Az ő véleményéről és érzéseiről nem tudok állást foglalni, de önismereti utam során nekem is világossá vált, hogy a sorozatos kudarcaimnak ez az egyik lehetséges oka, hogy mivel az édesanyámék által kitűzött célt nem tudtam megvalósítani, ezért egyrészt állandóan bizonygatni akarom, hogy a létemnek ennek ellenére van értelme, emellett pedig a céljaim többnyire nem valósulnak meg. Persze én is kaptam olyan tanácsokat, hogy éljem át a fájdalmat. Csak az a baj, hogy én úgy érzem, hogy nekem nem ez fáj. Nekem a tehetetlenség fáj és a továbblépés lehetetlensége és az, hogy egyik életterületemen sem érek el tartós, pozitív változást, függetlenül attól, hogy melyik módszerrel dolgozom magamon.
Régebben – talán épp azért, mert menekültem a problémáimmal való szembenézéstől – azt mondogattam, hogy ezt a sok „hülyeséget” azért találják ki a lélekgyógyászok, hogy legyen miből megélniük. Talán nem ennyire durván gondolom ezt most így, de lehetséges-e, hogy éppen a hiedelmeim, a „még nem vagyok elég jó, tiszta, rendezett” képzetem miatt nem tudok egyről a kettőre lépni?
rájöttem
Kedves Kriszti!
Lehet, hogy kicsit türelmesnek kell lenned, hogy idővel kiderüljön a dolgok értelme és enyhüljön az ami most még Rádnehezedik.
Nekem hosszú évekbe telt míg elértem ezt a mostani helyzetet. S mivel ez egy folyamatosan változó folyamat volt eddig, hiszek benne, hogy lesz még ennél is jobb.
Nekem szokott segíteni az, ha a pillanatnyi helyzetet el tudom fogadni és szeretettel magamhoz ölelem az itt és most helyzetet, az itt és most tapasztalt érzéseimet, a tehetetlenséget, az egy helyben állás érzését. Ez nagyjából (ha szeretettel magamhoz tudtam ölelni) ki is billent a korábbi állapotomból és lassan elkezd változni/javulni a helyzet.
Hálás köszönetem annak, aki inspirált ennek a blognak a megírásában, mert egyrészt úgy tűnik, hogy van miről írnunk egymásnak, másrészt meg rájöttem valamire.
Rájöttem arra, hogy volt az életemben 2 olyan személy is – az Édesapám és az Anyai Nagymamám személyében -, akik nagyon jó mintát mutattak arról, hogy nem az számít, hogy milyen nehéz helyzetben vagyunk, hanem az, hogy mihez kezdünk ezzel a helyzettel és hogyan tudjuk átfordítani önmagunk és a világ javára. Ők mindketten abban voltak nagyok, hogy a szívük érzéseivel hatották át az életüket és alakították át a kapott nehéz sorsukat, mind önmaguk, mind a környezetük javára.
A Nagymamámnak ez sikerült is, őt tisztelte és elismerte a környezete és a családja, az Apukámat csak én és a gyerekkorából még két ember ismerte csak el, de ő viszont még ezzel sem törődött, hanem adta azt, ami lehető legjobb tőle telt.
Elgondolkodtam azon is, hogy miért vagyok ennyire megértő? Azt hiszem a dolognak ahhoz van nagy köze, hogy népes és kiterjedt családból származom és a Nagymamám is, meg az Apukám is sokat mesélt az őseikről, az ősök életéről, nagyszülőkig visszamenőleg, illetve még arról is, ami csak szóbeszédben maradt meg az ősök életéről.
Emiatt már gyermekkoromban is több emberöltőn keresztül néztünk dolgokat/történéseket. Azután később pedig a spiri utamon oldásokat kellett végeznem és nemegyszer szembesültem azzal, hogy a belémivódott minta nem is az enyém, hanem a generációs vonalon az ősöktől hoztam magammal. Csodálatos volt ilyenkor feloldani magamban a régi, többgenerációsan bekódolt rossz mintát és akkor értettem meg, hogy az ősök nagyon sokszor csak áldozatok és nincs sok más lehetőségük az élethelyzet megélésére mint ami éppen az adott helyzetben/korban kínálkozik.
Én viszont nagyon hálás vagyok a sorsomnak, hogy olyan időben és körülmények között élhetek, amikor már nem kötnek a régi minták, hanem lépéseket tehetek a feloldásukra, az elengedésükre.
Talán ezért van bennem ekkora béke, ekkora elfogadás, ennyi megértés.
Persze, ha mégsem ez az igazi ok, akkor idővel az is ki fog derülni:)
,,hogy mivel az édesanyámék által kitűzött célt nem tudtam
,,hogy mivel az édesanyámék által kitűzött célt nem tudtam megvalósítani, ”
Azt szeretném tőled kérdezni Kriszti,/mivel csak ezt a hozzászólásodat olvastam/,hogy ezt még mindig így gondolod?,hogy te lettél volna a kulcsa az ő együtt maradásuknak? Hogy te vallottál kudarcot,és nem ők? Nem ők gondolták ezt rosszul,mert nem így kellett volna megoldaniuk a problémájukat?
Nem az ő rossz döntésük volt ez? mert a helyes az lett volna ugye,ha rendbe hozzák a kapcsolatukat, és úgy vállalnak gyereket,vagy ha sehogy sem megy,akkor elválnak és nem vállalnak gyereket. /persze akkor te sem lennél:)/
Tehát még most is úgy gondolod,te nem feleltél meg az elvárásoknak,és nem inkább ők csinálták rosszul?
Azért kérdezem,mert ugye gondolom,te is tudod már,hogy teljesen egyértelműen igazságtalanul vádoltad magadat,ami bűntudatot okozott,és amiatt vannak ezek a megfelelési kényszerek,meg hogy sehogy sem oldódik meg ez a probléma.
Szerintem ebből a téves következtetésedből kialakult bűntudatodon kéne dolgozod,/meg hát a félelmen is,amit a bűntudat termel /hogy félsz,hogy nem felesz meg/,mert ebben a dologban te nem vagy vétkes. Ezt ha belátnád,akkor nem okolnád magadat,nem lenne bűntudatod,és félelmed,és
ezzel együtt szűnnének meg azok a bizonyítási kényszerek is. Tehát a bűntudatodat kéne feloldanod, és az ebből fakadó félelmet.
,,lehetséges-e, hogy éppen a hiedelmeim, a „még nem vagyok elég jó, tiszta, rendezett” képzetem miatt nem tudok egyről a kettőre lépni?”
Ha nem haragszol meg,elmondom,hogy ugyanezt gondoltam a 2012-es blogodba,azért írtam ,azt amit.
Mert valahogy szinte nem hittem a szememnek,hogy azt írtad, mi lesz ha te nem éred el azt az ,,elvárt tudatszintet,és akkor majd mi lesz veled? Tehát megint csak egy teljesen kétes hiedelemtől féltél, még csak nem is egy konkrét reális dologtól.
Tehát amit én észrevettem az írásodban az első esetben a bűntudat/félelem/,ami egy téves hiedelem kapcsán alakult ki,és a másik blogban meg konkrétan a félelem egy hiedelemtől.Ahol szintén fellelhető
a bűntudat,hiszen félsz,hogy nem teljesítettél/megint a megfelelési kényszer!/,és tulajdonképpen ettől félsz,hogy nem teljesítettél,és nem felesz meg.Vagyis ugyan arról van szó mindkét esetben.És ez csak két eset,a többi problémádat nem ismerem.
Ez a három dolog /bűntudat félelem,megfelelési kényszer/kézzelfogható,marad még a hiedelem.
Ott viszont ki kéne deríteni miért alakulnak ki nálad a ilyen hiedelmek? Van erről is véleményem, /helyes önértékelés tájékán keresendő:)/de szerintem ezen már gondolkodj el te:)
Szia Éva!
Megnyugtatlak, túl vagyok most a nehezén. Tegnap
Szia Éva!
Megnyugtatlak, túl vagyok most a nehezén. Tegnap ünnepeltük a lányom 6. szülinapját, hihetetlen jó gyerekbulit csaptunk és most nagyon jól érzem magam. Rájöttem, a munka is nem kizárólagosan a pénz miatt hiányzik (persze az is jól jönne), hanem a társasághiányom felszámolására, no meg persze belejátszik az is, hogy hosszú évek rutinnal végzett tevékenysége után szükségét érezném a változásnak az életemben. Őszintén szólva nem tudom, hogy miért nincs munkám. Nincs kizárva, hogy az az ok, amire rákérdeztél, az is egy picit a megfelelés miatt van. Elmondom miért. Észrevettem magamban egy olyan érzést, hogy akik rajtam sokat segítenek, támpontot adnak, azoknak tartozom annyival, hogy hallgatok rájuk. És itt a probléma. Ez is megfelelés. Sanyi és Kati nagyon sokat segít az önfeltérképezésemben, legalább is, ami a technikát illeti. Sanyi mondta, hogy nézzem meg, hogy mi lehet az oka annak, hogy van bennem egy gyökércsakrában lévő blokk, ami akadályozza a sikeres végkifejletet, még akkor is, ha 150%-ot teljesítek egy adott területen. Konkrétan ezt a munkával kapcsolatosan mondta. És én megkerestem az okot, és ezt találtam. Egy baj van csak, hogy nem érzem azt, hogy nekem ez fájna a felszínen. Nekem az fáj, hogy még mindig nincs munkám, illetve az, hogy ugyan minden tőlem telhetőt megteszek, nem jutok előrébb ebben a kérdésben (sem).
Szerintem most le kell kicsit állnom. Elég az önfeltérképezéssel, legalább is egy időre. Pihenni akarok és élvezni az életem úgy, ahogyan az van.
Tudom, hogy az előző blogom olyan hangnemben írtam meg, hogy azt képzelem, nekem nem fog menni a felemelkedés. De alapjában véve azért nem gondolom így. Ott valóban arra voltam kíváncsi, hogy mi van akkor, ha valakinek ez nem megy. Szerintem semmi, minden jól ki van itt találva. 🙂
Szia Kriszti!
Kösz a válaszod,de had kérdezzek valamit.
Olyan furcsa érzésem volt,ahogy kezdtem olvasni. Rögtön az elején:
,,Szia Éva!…Megnyugtatlak”……???
Nekem ez a mondat és az egész válaszod úgy tűnt ,mintha teljesen mást vettél volna le az írásomból,mint aminek íródott.
Én egyszerűen elgondolkodtam,ok okozati összefüggéseken,és azt írtam le,nem a te megítélésedre szántam. Bármilyen hasonló helyzetben ezt írtam volna,ez teljesen független a te személyedtől.
És azt láttam,rosszul eshetett neked,mert egész végig bizonygattál nekem,akinek az ég világon semmiféle elvárása nem lehet veled,és persze nincs is./Ez számomra most megint csak a megfelelési vágyról szólt,és megértheted ,hogy ez nekem kicsit furcsa,merthogy nekem aztán tényleg semmiféle elvárásom nem lehet feléd/
Az hogy valahogy nincs munkád,azt is az önbizalom,önértékelés táján kell keresni,mert valahogy nem tartod megadat elég jónak,és ez valószínű,ha jól megpiszkálnád minden életterületeden előjönne.És hogy ez miért van,azt tudod te is,még abból a téves elképzelésből ered,hogy a szüleidnek nem váltottad be a hozzád fűzött reményeit…
Azt mondod,hogy a munkaproblémádat érzékeled csak. Igen ez az /egyik / tünete a mélyben húzódó oknak. Hiszen ,ha az a felszínen lenne,könnyű dolgunk lenne:)
Az egy jó ötlet látod,/szerintem is/,hogy pihenni is kell és élvezni az életet amennyire lehet,és nem csak mindig ,,sanyargatni” magunkat,akármilyen fontosak is ezek a dolgok.
Sajnálom,hogy másképp élted meg ezt a hozzászólást,mint ahogy én ezt írtam:)
Nekem is van söprögetni való az én házam tájékán,tehát nyilván nem okoskodó-ítélkező szándékkal írtam neked,mert valami ilyesmire reflektáló érzést vettem ki a válaszodból,ahogy reagáltál.
Nézd el nekem ,hogy egyszerűen,lényegre törően ,kertelés nélkül írok. Attól én még szeretlek,
talán ezért is gondolom,hogy nem kell ezt még nekem külön,látványosan demonstrálnom is.
Kriszti! Azt gondolom, hogy kissé türelmetlen vagy. Nem tudom,
Kriszti! Azt gondolom, hogy kissé türelmetlen vagy. Nem tudom, mikor kezdtél el az önismeret útjára lépni, de ez – ha tetszik, ha nem – egy életen át tart. Sajnos. Sajnos?
Érzéseink attól függnek, hogy mit nézünk. Azt, hogy a kiindulástól hova jutottunk, vagy a feltételezett célhoz képest hol tartunk. De mii a cél?
Amikor én ilyen mélypontokon vagyok, valahogy mindig vagy hallom, vagy látom, vagy olvasom azt a szót: KITARTÁS.
Szia Ildikó!
Igazad van, tudom, hogy türelmetlen vagyok. 5-6 éve
Szia Ildikó!
Igazad van, tudom, hogy türelmetlen vagyok. 5-6 éve kezdtem járni az önismereti utat és elképzelhető, hogy nem is a külső dolgok változását óhajtom annyira, hanem az ezekhez fűződő érzéseimet. Pl. akik ismernek, tudják, hogy küzdök azzal, hogy sokszor úgy érzem, nem szeretek anya lenni. És emiatt az érzés miatt is bűntudatom van. Lehet, csak annyit kéne tennem, hogy befogadni ténylegesen, hogy vannak rossz érzéseim.
Szia Ildikó! Én is küzdök hasonló problémával, mint Michaelita.
Szia Ildikó!
Én is küzdök hasonló problémával, mint Michaelita. Nálam az a helyzet, hogy azért születtünk meg az ikertesómmal, mert anyukámék úgy határoztak, hogy ugyan nem volt tervezett a várandósság, de szülessünk meg, mert megkísérelték megmenteni általa elfásult házasságukat. Ami persze nem sikerült. Ezt a történetet nekem anyukám mesélte el kamaszkoromban, nem sokkal a szétköltözésük után. Ezt csak azért írom le, mert picit megértem Michaelitát, mármint ami a fájdalom elnyomását illeti. Az ő véleményéről és érzéseiről nem tudok állást foglalni, de önismereti utam során nekem is világossá vált, hogy a sorozatos kudarcaimnak ez az egyik lehetséges oka, hogy mivel az édesanyámék által kitűzött célt nem tudtam megvalósítani, ezért egyrészt állandóan bizonygatni akarom, hogy a létemnek ennek ellenére van értelme, emellett pedig a céljaim többnyire nem valósulnak meg. Persze én is kaptam olyan tanácsokat, hogy éljem át a fájdalmat. Csak az a baj, hogy én úgy érzem, hogy nekem nem ez fáj. Nekem a tehetetlenség fáj és a továbblépés lehetetlensége és az, hogy egyik életterületemen sem érek el tartós, pozitív változást, függetlenül attól, hogy melyik módszerrel dolgozom magamon.
Régebben – talán épp azért, mert menekültem a problémáimmal való szembenézéstől – azt mondogattam, hogy ezt a sok „hülyeséget” azért találják ki a lélekgyógyászok, hogy legyen miből megélniük. Talán nem ennyire durván gondolom ezt most így, de lehetséges-e, hogy éppen a hiedelmeim, a „még nem vagyok elég jó, tiszta, rendezett” képzetem miatt nem tudok egyről a kettőre lépni?
rájöttem
Kedves Kriszti!
Lehet, hogy kicsit türelmesnek kell lenned, hogy idővel kiderüljön a dolgok értelme és enyhüljön az ami most még Rádnehezedik.
Nekem hosszú évekbe telt míg elértem ezt a mostani helyzetet. S mivel ez egy folyamatosan változó folyamat volt eddig, hiszek benne, hogy lesz még ennél is jobb.
Nekem szokott segíteni az, ha a pillanatnyi helyzetet el tudom fogadni és szeretettel magamhoz ölelem az itt és most helyzetet, az itt és most tapasztalt érzéseimet, a tehetetlenséget, az egy helyben állás érzését. Ez nagyjából (ha szeretettel magamhoz tudtam ölelni) ki is billent a korábbi állapotomból és lassan elkezd változni/javulni a helyzet.
Hálás köszönetem annak, aki inspirált ennek a blognak a megírásában, mert egyrészt úgy tűnik, hogy van miről írnunk egymásnak, másrészt meg rájöttem valamire.
Rájöttem arra, hogy volt az életemben 2 olyan személy is – az Édesapám és az Anyai Nagymamám személyében -, akik nagyon jó mintát mutattak arról, hogy nem az számít, hogy milyen nehéz helyzetben vagyunk, hanem az, hogy mihez kezdünk ezzel a helyzettel és hogyan tudjuk átfordítani önmagunk és a világ javára. Ők mindketten abban voltak nagyok, hogy a szívük érzéseivel hatották át az életüket és alakították át a kapott nehéz sorsukat, mind önmaguk, mind a környezetük javára.
A Nagymamámnak ez sikerült is, őt tisztelte és elismerte a környezete és a családja, az Apukámat csak én és a gyerekkorából még két ember ismerte csak el, de ő viszont még ezzel sem törődött, hanem adta azt, ami lehető legjobb tőle telt.
Elgondolkodtam azon is, hogy miért vagyok ennyire megértő? Azt hiszem a dolognak ahhoz van nagy köze, hogy népes és kiterjedt családból származom és a Nagymamám is, meg az Apukám is sokat mesélt az őseikről, az ősök életéről, nagyszülőkig visszamenőleg, illetve még arról is, ami csak szóbeszédben maradt meg az ősök életéről.
Emiatt már gyermekkoromban is több emberöltőn keresztül néztünk dolgokat/történéseket. Azután később pedig a spiri utamon oldásokat kellett végeznem és nemegyszer szembesültem azzal, hogy a belémivódott minta nem is az enyém, hanem a generációs vonalon az ősöktől hoztam magammal. Csodálatos volt ilyenkor feloldani magamban a régi, többgenerációsan bekódolt rossz mintát és akkor értettem meg, hogy az ősök nagyon sokszor csak áldozatok és nincs sok más lehetőségük az élethelyzet megélésére mint ami éppen az adott helyzetben/korban kínálkozik.
Én viszont nagyon hálás vagyok a sorsomnak, hogy olyan időben és körülmények között élhetek, amikor már nem kötnek a régi minták, hanem lépéseket tehetek a feloldásukra, az elengedésükre.
Talán ezért van bennem ekkora béke, ekkora elfogadás, ennyi megértés.
Persze, ha mégsem ez az igazi ok, akkor idővel az is ki fog derülni:)
,,hogy mivel az édesanyámék által kitűzött célt nem tudtam
,,hogy mivel az édesanyámék által kitűzött célt nem tudtam megvalósítani, ”
Azt szeretném tőled kérdezni Kriszti,/mivel csak ezt a hozzászólásodat olvastam/,hogy ezt még mindig így gondolod?,hogy te lettél volna a kulcsa az ő együtt maradásuknak? Hogy te vallottál kudarcot,és nem ők? Nem ők gondolták ezt rosszul,mert nem így kellett volna megoldaniuk a problémájukat?
Nem az ő rossz döntésük volt ez? mert a helyes az lett volna ugye,ha rendbe hozzák a kapcsolatukat, és úgy vállalnak gyereket,vagy ha sehogy sem megy,akkor elválnak és nem vállalnak gyereket. /persze akkor te sem lennél:)/
Tehát még most is úgy gondolod,te nem feleltél meg az elvárásoknak,és nem inkább ők csinálták rosszul?
Azért kérdezem,mert ugye gondolom,te is tudod már,hogy teljesen egyértelműen igazságtalanul vádoltad magadat,ami bűntudatot okozott,és amiatt vannak ezek a megfelelési kényszerek,meg hogy sehogy sem oldódik meg ez a probléma.
Szerintem ebből a téves következtetésedből kialakult bűntudatodon kéne dolgozod,/meg hát a félelmen is,amit a bűntudat termel /hogy félsz,hogy nem felesz meg/,mert ebben a dologban te nem vagy vétkes. Ezt ha belátnád,akkor nem okolnád magadat,nem lenne bűntudatod,és félelmed,és
ezzel együtt szűnnének meg azok a bizonyítási kényszerek is. Tehát a bűntudatodat kéne feloldanod, és az ebből fakadó félelmet.
,,lehetséges-e, hogy éppen a hiedelmeim, a „még nem vagyok elég jó, tiszta, rendezett” képzetem miatt nem tudok egyről a kettőre lépni?”
Ha nem haragszol meg,elmondom,hogy ugyanezt gondoltam a 2012-es blogodba,azért írtam ,azt amit.
Mert valahogy szinte nem hittem a szememnek,hogy azt írtad, mi lesz ha te nem éred el azt az ,,elvárt tudatszintet,és akkor majd mi lesz veled? Tehát megint csak egy teljesen kétes hiedelemtől féltél, még csak nem is egy konkrét reális dologtól.
Tehát amit én észrevettem az írásodban az első esetben a bűntudat/félelem/,ami egy téves hiedelem kapcsán alakult ki,és a másik blogban meg konkrétan a félelem egy hiedelemtől.Ahol szintén fellelhető
a bűntudat,hiszen félsz,hogy nem teljesítettél/megint a megfelelési kényszer!/,és tulajdonképpen ettől félsz,hogy nem teljesítettél,és nem felesz meg.Vagyis ugyan arról van szó mindkét esetben.És ez csak két eset,a többi problémádat nem ismerem.
Ez a három dolog /bűntudat félelem,megfelelési kényszer/kézzelfogható,marad még a hiedelem.
Ott viszont ki kéne deríteni miért alakulnak ki nálad a ilyen hiedelmek? Van erről is véleményem, /helyes önértékelés tájékán keresendő:)/de szerintem ezen már gondolkodj el te:)
Szia Éva!
Megnyugtatlak, túl vagyok most a nehezén. Tegnap
Szia Éva!
Megnyugtatlak, túl vagyok most a nehezén. Tegnap ünnepeltük a lányom 6. szülinapját, hihetetlen jó gyerekbulit csaptunk és most nagyon jól érzem magam. Rájöttem, a munka is nem kizárólagosan a pénz miatt hiányzik (persze az is jól jönne), hanem a társasághiányom felszámolására, no meg persze belejátszik az is, hogy hosszú évek rutinnal végzett tevékenysége után szükségét érezném a változásnak az életemben. Őszintén szólva nem tudom, hogy miért nincs munkám. Nincs kizárva, hogy az az ok, amire rákérdeztél, az is egy picit a megfelelés miatt van. Elmondom miért. Észrevettem magamban egy olyan érzést, hogy akik rajtam sokat segítenek, támpontot adnak, azoknak tartozom annyival, hogy hallgatok rájuk. És itt a probléma. Ez is megfelelés. Sanyi és Kati nagyon sokat segít az önfeltérképezésemben, legalább is, ami a technikát illeti. Sanyi mondta, hogy nézzem meg, hogy mi lehet az oka annak, hogy van bennem egy gyökércsakrában lévő blokk, ami akadályozza a sikeres végkifejletet, még akkor is, ha 150%-ot teljesítek egy adott területen. Konkrétan ezt a munkával kapcsolatosan mondta. És én megkerestem az okot, és ezt találtam. Egy baj van csak, hogy nem érzem azt, hogy nekem ez fájna a felszínen. Nekem az fáj, hogy még mindig nincs munkám, illetve az, hogy ugyan minden tőlem telhetőt megteszek, nem jutok előrébb ebben a kérdésben (sem).
Szerintem most le kell kicsit állnom. Elég az önfeltérképezéssel, legalább is egy időre. Pihenni akarok és élvezni az életem úgy, ahogyan az van.
Tudom, hogy az előző blogom olyan hangnemben írtam meg, hogy azt képzelem, nekem nem fog menni a felemelkedés. De alapjában véve azért nem gondolom így. Ott valóban arra voltam kíváncsi, hogy mi van akkor, ha valakinek ez nem megy. Szerintem semmi, minden jól ki van itt találva. 🙂
Szia Kriszti!
Kösz a válaszod,de had kérdezzek valamit.
Olyan furcsa érzésem volt,ahogy kezdtem olvasni. Rögtön az elején:
,,Szia Éva!…Megnyugtatlak”……???
Nekem ez a mondat és az egész válaszod úgy tűnt ,mintha teljesen mást vettél volna le az írásomból,mint aminek íródott.
Én egyszerűen elgondolkodtam,ok okozati összefüggéseken,és azt írtam le,nem a te megítélésedre szántam. Bármilyen hasonló helyzetben ezt írtam volna,ez teljesen független a te személyedtől.
És azt láttam,rosszul eshetett neked,mert egész végig bizonygattál nekem,akinek az ég világon semmiféle elvárása nem lehet veled,és persze nincs is./Ez számomra most megint csak a megfelelési vágyról szólt,és megértheted ,hogy ez nekem kicsit furcsa,merthogy nekem aztán tényleg semmiféle elvárásom nem lehet feléd/
Az hogy valahogy nincs munkád,azt is az önbizalom,önértékelés táján kell keresni,mert valahogy nem tartod megadat elég jónak,és ez valószínű,ha jól megpiszkálnád minden életterületeden előjönne.És hogy ez miért van,azt tudod te is,még abból a téves elképzelésből ered,hogy a szüleidnek nem váltottad be a hozzád fűzött reményeit…
Azt mondod,hogy a munkaproblémádat érzékeled csak. Igen ez az /egyik / tünete a mélyben húzódó oknak. Hiszen ,ha az a felszínen lenne,könnyű dolgunk lenne:)
Az egy jó ötlet látod,/szerintem is/,hogy pihenni is kell és élvezni az életet amennyire lehet,és nem csak mindig ,,sanyargatni” magunkat,akármilyen fontosak is ezek a dolgok.
Sajnálom,hogy másképp élted meg ezt a hozzászólást,mint ahogy én ezt írtam:)
Nekem is van söprögetni való az én házam tájékán,tehát nyilván nem okoskodó-ítélkező szándékkal írtam neked,mert valami ilyesmire reflektáló érzést vettem ki a válaszodból,ahogy reagáltál.
Nézd el nekem ,hogy egyszerűen,lényegre törően ,kertelés nélkül írok. Attól én még szeretlek,
talán ezért is gondolom,hogy nem kell ezt még nekem külön,látványosan demonstrálnom is.
Kriszti! Azt gondolom, hogy kissé türelmetlen vagy. Nem tudom,
Kriszti! Azt gondolom, hogy kissé türelmetlen vagy. Nem tudom, mikor kezdtél el az önismeret útjára lépni, de ez – ha tetszik, ha nem – egy életen át tart. Sajnos. Sajnos?
Érzéseink attól függnek, hogy mit nézünk. Azt, hogy a kiindulástól hova jutottunk, vagy a feltételezett célhoz képest hol tartunk. De mii a cél?
Amikor én ilyen mélypontokon vagyok, valahogy mindig vagy hallom, vagy látom, vagy olvasom azt a szót: KITARTÁS.
Szia Ildikó!
Igazad van, tudom, hogy türelmetlen vagyok. 5-6 éve
Szia Ildikó!
Igazad van, tudom, hogy türelmetlen vagyok. 5-6 éve kezdtem járni az önismereti utat és elképzelhető, hogy nem is a külső dolgok változását óhajtom annyira, hanem az ezekhez fűződő érzéseimet. Pl. akik ismernek, tudják, hogy küzdök azzal, hogy sokszor úgy érzem, nem szeretek anya lenni. És emiatt az érzés miatt is bűntudatom van. Lehet, csak annyit kéne tennem, hogy befogadni ténylegesen, hogy vannak rossz érzéseim.
Kedves Marcsi!
Köszönöm biztató, türelemre intő soraidat.
Kedves Marcsi!
Köszönöm biztató, türelemre intő soraidat. Teljesen igazad van és az eszemmel tudom is ezt. Először most ezt szeretném befogadni újra, hogy nagyon nem tetszik, amit magam körül látok. Nem is maga a körülmény, hanem hogy még mindig nem változnak a dolgok. Hiszem, hogy lesz majd még jobb. Csak nehéz kivárnom.
Puszi
Kedves Marcsi!
Köszönöm biztató, türelemre intő soraidat.
Kedves Marcsi!
Köszönöm biztató, türelemre intő soraidat. Teljesen igazad van és az eszemmel tudom is ezt. Először most ezt szeretném befogadni újra, hogy nagyon nem tetszik, amit magam körül látok. Nem is maga a körülmény, hanem hogy még mindig nem változnak a dolgok. Hiszem, hogy lesz majd még jobb. Csak nehéz kivárnom.
Puszi
Engem is szeressenek!
Az a baj a nem várt gyermekekkel, hogy mindig mindenkinek meg akarnak felelni, és mindent azért és úgy tesznek, hogy őket szeressék.
Tapasztalataim alapján, ez akkor is igaz ha egy kislányt valamelyik szülője fiúnak várt, vagy fordítva.
Ezért aztán ha az ilyen embernek a véleményét szeretnéd tudni valamiről, hát sosem lehetsz benne biztos, hogy valóban azt mondja amit gondol. Az ő számára ugyanis csak az a fontos, hogy engem is szeressenek.
Mindannyiuknak nagyon erős a Mérleg jegyük, tehát vagy a Nap, vagy a Hold, esetleg az ASC esik ebbe az állatövi jegybe.
Nagyon fontos feladat számukra, hogy elfogadják önmagukat, úgy ahogy vannak, olyannak, amilyenek.
Engem is szeressenek!
Az a baj a nem várt gyermekekkel, hogy mindig mindenkinek meg akarnak felelni, és mindent azért és úgy tesznek, hogy őket szeressék.
Tapasztalataim alapján, ez akkor is igaz ha egy kislányt valamelyik szülője fiúnak várt, vagy fordítva.
Ezért aztán ha az ilyen embernek a véleményét szeretnéd tudni valamiről, hát sosem lehetsz benne biztos, hogy valóban azt mondja amit gondol. Az ő számára ugyanis csak az a fontos, hogy engem is szeressenek.
Mindannyiuknak nagyon erős a Mérleg jegyük, tehát vagy a Nap, vagy a Hold, esetleg az ASC esik ebbe az állatövi jegybe.
Nagyon fontos feladat számukra, hogy elfogadják önmagukat, úgy ahogy vannak, olyannak, amilyenek.
Az én kislányom, nem várt, inkább azt mondanám, nem tervezett
Az én kislányom, nem várt, inkább azt mondanám, nem tervezett jövetelű gyerek volt.
Emlékszem, amikor az asszonyom oda jött hozzám, és közölte velem: Miki terhes vagyok, most mi lesz?
Mondom: Hát mi lenne, meg fog születni.
Egy pillanatnyi kétségem nem volt afelől, hogy meg fog születni, ha az asszonyom el akarta volna vetetni, gyilkosnak tituláltam volna, mint ahogy minden abortusz gyilkosság is….
Nincs mérlegelésre mód. Ha egy élet világra kívánkozik, az ember minden körülmények között világra kell, hogy segítse…
Ha várták ha nem.
És itt nincs a nők részére kegyelem, mert ha levetkőzni volt kedve, akkor a következmények vállalása kutya kötelessége…
És a férfiaknak nincs is ebben felelősségük??? Nem ők nemzik
És a férfiaknak nincs is ebben felelősségük??? Nem ők nemzik véletlenül a gyermeket?:)
Szerintem ez ügyben /is/ ,,kettőn áll a vásár”?…:D
Miért csak a nő felelőssége?
De persze.
Nekem egy pillanatnyi kétségem sem volt, hogy Én
De persze.
Nekem egy pillanatnyi kétségem sem volt, hogy Én vagyok az apja annak a jövevénynek és az anyjával együtt teljes mellszélességgel vállaltam minden következményét annak amit nyilván ketten hoztunk össze…
Olyan gyors voltál ,hogy nem tudtam kijavítani az
Olyan gyors voltál ,hogy nem tudtam kijavítani az írásjeleket:)/kérdőjel,és D-törölve:)/
E miatt kérdeztem:)
,,És itt nincs a nők részére kegyelem, mert ha levetkőzni volt kedve, akkor a következmények vállalása kutya kötelessége…”
Ez azért ránk nézve nem valami hízelgő,és igazságtalannak is érzem,mert mindkét ember felelőssége szerintem.meg hát a pasi is levetkőzik,nem ?:D
Az én szemléletembe nem fér bele a magzat-gyilkosság.
Akárhogyan
Az én szemléletembe nem fér bele a magzat-gyilkosság.
Akárhogyan csűrjük csavarjuk. A végső döntés a nőké… Ebbe mi nem tudunk bele szólni…
Aztán nézzük az isteni rendet: Vagy inkább ne nézzük, mert abban a rendben a mai európai és amerikai nők a prostitúciót súrolják… Az átlag…
A többi a disznó ól lakója ebből a szempontból…
Ne spirázzuk túl a dolgot szerintem.
Ha egy élet keletkezik, nem pusztítható el…. ennyi és ezen nincs mit magyarázni, és nincsenek mentő körülmények… Vagy ha vannak azok nagyon brutálisan indokoltak kell, hogy legyenek…
Az én szemléletembe sem fér bele. És esetemben valóban
Az én szemléletembe sem fér bele. És esetemben valóban ‘brutálisan indokolt’ lett volna (hogy a szavaidat használjam). Így első gondolatom a szemléletem ellenére is az volt. Kb két napig, de nyilván akkor se gondoltam komolyan, mert a szívem nem engedte, valóban szó sem volt komoly szándékról. Én akkor is vártam valójában már gyereket, mikor erről szó sem volt, egész kamaszkorom meg egyetemista éveim eleje babysitterkedéssel telt, szoros kötődésekkel, és egész kamaszkoromban (meg most is) egy nagy családról álmodoztam. Hát akkor hoyg tudtam volna?
De nem várhatjuk mindenkitől ugyanezt.
Mert például mégis olyat tett elém az élet, hogy brutálisan a szemléletem ellenére ‘tettetett’ velem majdnem.
Sokszor nem a nőé szinte a döntés amúgy , hanem kényszerítve van. Persze, mondhatjuk, hoyg az már akkor is egy döntés ha hagyja magát kényszeríteni, de nem láthatunk bele mindenki sorsába… És a három gyilkos akár több is (az én szememben az orvos csak eszköz), ott a környezete a nőnek…
A hozzászólásod többi része számomra értelmezhetetlen.
Jó, értjük. A két hozzászólást Évátől és tőlem azért kaptad,
Jó, értjük. A két hozzászólást Évátől és tőlem azért kaptad, mert ez „És itt nincs a nők részére kegyelem, mert ha levetkőzni volt kedve, akkor a következmények vállalása kutya kötelessége…” erősen általánosító volt… Reméljük, csak félreértettük.
Az élet élethez való joga kétséget kizáró, megalapozott és
Az élet élethez való joga kétséget kizáró, megalapozott és elősegítendő.
Nem értettél félre semmit.
Gondolkodom az erőszak révén keletkező életre, de az erőszakért nem felelős a magzat, tehát az anyát semmi nem jogosítja fel annak a meggyilkolására.
Továbbá az ilyen esetek hitünk szerint karmikusak, tehát vállalásra kötelezik a nőt.
Szarabb helyzetben vagytok ilyen szempontból ez tény…
Azért én nem biztos ,hogy el tudnám ítélni azt a nőt,akit
Azért én nem biztos ,hogy el tudnám ítélni azt a nőt,akit elkapnak,és megerőszakolnak mondjuk öten ,hatan,hogyha úgy dönt ,hogy nem szeretné megtartani azt a szerencsétlen magzatot.
Főleg ha belegondolok,milyen ,,emberek” követnek el ilyen tetteket./szívesen használnék erre jelzőt is/…
NEM szerencsétlen az a magzat. A nő, az mondjuk úgy érezheti
NEM szerencsétlen az a magzat. A nő, az mondjuk úgy érezheti magát.
De a legszerencsétlenebb a férfi.
🙂
Hát ez tény és bitang dolog, de a magzat akkor sem felelős,
Hát ez tény és bitang dolog, de a magzat akkor sem felelős, ráadásul mondom ha karmikus a dolog… mit tett előzőleg amiért ilyen sorsra jutott?
Jóval tágabban kell szemlélni a dolgot…
A háborgó ember igen csak szolgálja háborgása tárgyát… nem gondolod?
Kemény szavak tudom, és nem vagyok abban a helyzetben és nem is szeretnék, de akivel megtörténik, nem véletlenül történik…
De gyilkosságra nem hatalmaz fel semmi tulajdonképpen…. lássuk be…
Tévedsz. A karma nem így működik. A rossz dolgok nem azért
Tévedsz. A karma nem így működik. A rossz dolgok nem azért történnek, mert valami nagy szart elkövettünk, és hozzánkvágnak egy másikat hogy nesze, éldd át most te, hogy vezekelj. Hanem leginkább azért, mert nagy szart átélve lehet feljebb jutni igazán, és magunknak kérjük előre a sok szart, amikor igazán el akarunk érni valamit.
Szerintem. (persze, mondhatjuk, hogy csak mosakodok)
Az én kislányom, nem várt, inkább azt mondanám, nem tervezett
Az én kislányom, nem várt, inkább azt mondanám, nem tervezett jövetelű gyerek volt.
Emlékszem, amikor az asszonyom oda jött hozzám, és közölte velem: Miki terhes vagyok, most mi lesz?
Mondom: Hát mi lenne, meg fog születni.
Egy pillanatnyi kétségem nem volt afelől, hogy meg fog születni, ha az asszonyom el akarta volna vetetni, gyilkosnak tituláltam volna, mint ahogy minden abortusz gyilkosság is….
Nincs mérlegelésre mód. Ha egy élet világra kívánkozik, az ember minden körülmények között világra kell, hogy segítse…
Ha várták ha nem.
És itt nincs a nők részére kegyelem, mert ha levetkőzni volt kedve, akkor a következmények vállalása kutya kötelessége…
És a férfiaknak nincs is ebben felelősségük??? Nem ők nemzik
És a férfiaknak nincs is ebben felelősségük??? Nem ők nemzik véletlenül a gyermeket?:)
Szerintem ez ügyben /is/ ,,kettőn áll a vásár”?…:D
Miért csak a nő felelőssége?
De persze.
Nekem egy pillanatnyi kétségem sem volt, hogy Én
De persze.
Nekem egy pillanatnyi kétségem sem volt, hogy Én vagyok az apja annak a jövevénynek és az anyjával együtt teljes mellszélességgel vállaltam minden következményét annak amit nyilván ketten hoztunk össze…
Olyan gyors voltál ,hogy nem tudtam kijavítani az
Olyan gyors voltál ,hogy nem tudtam kijavítani az írásjeleket:)/kérdőjel,és D-törölve:)/
E miatt kérdeztem:)
,,És itt nincs a nők részére kegyelem, mert ha levetkőzni volt kedve, akkor a következmények vállalása kutya kötelessége…”
Ez azért ránk nézve nem valami hízelgő,és igazságtalannak is érzem,mert mindkét ember felelőssége szerintem.meg hát a pasi is levetkőzik,nem ?:D
Az én szemléletembe nem fér bele a magzat-gyilkosság.
Akárhogyan
Az én szemléletembe nem fér bele a magzat-gyilkosság.
Akárhogyan csűrjük csavarjuk. A végső döntés a nőké… Ebbe mi nem tudunk bele szólni…
Aztán nézzük az isteni rendet: Vagy inkább ne nézzük, mert abban a rendben a mai európai és amerikai nők a prostitúciót súrolják… Az átlag…
A többi a disznó ól lakója ebből a szempontból…
Ne spirázzuk túl a dolgot szerintem.
Ha egy élet keletkezik, nem pusztítható el…. ennyi és ezen nincs mit magyarázni, és nincsenek mentő körülmények… Vagy ha vannak azok nagyon brutálisan indokoltak kell, hogy legyenek…
Az én szemléletembe sem fér bele. És esetemben valóban
Az én szemléletembe sem fér bele. És esetemben valóban ‘brutálisan indokolt’ lett volna (hogy a szavaidat használjam). Így első gondolatom a szemléletem ellenére is az volt. Kb két napig, de nyilván akkor se gondoltam komolyan, mert a szívem nem engedte, valóban szó sem volt komoly szándékról. Én akkor is vártam valójában már gyereket, mikor erről szó sem volt, egész kamaszkorom meg egyetemista éveim eleje babysitterkedéssel telt, szoros kötődésekkel, és egész kamaszkoromban (meg most is) egy nagy családról álmodoztam. Hát akkor hoyg tudtam volna?
De nem várhatjuk mindenkitől ugyanezt.
Mert például mégis olyat tett elém az élet, hogy brutálisan a szemléletem ellenére ‘tettetett’ velem majdnem.
Sokszor nem a nőé szinte a döntés amúgy , hanem kényszerítve van. Persze, mondhatjuk, hoyg az már akkor is egy döntés ha hagyja magát kényszeríteni, de nem láthatunk bele mindenki sorsába… És a három gyilkos akár több is (az én szememben az orvos csak eszköz), ott a környezete a nőnek…
A hozzászólásod többi része számomra értelmezhetetlen.
Jó, értjük. A két hozzászólást Évátől és tőlem azért kaptad,
Jó, értjük. A két hozzászólást Évátől és tőlem azért kaptad, mert ez „És itt nincs a nők részére kegyelem, mert ha levetkőzni volt kedve, akkor a következmények vállalása kutya kötelessége…” erősen általánosító volt… Reméljük, csak félreértettük.
Az élet élethez való joga kétséget kizáró, megalapozott és
Az élet élethez való joga kétséget kizáró, megalapozott és elősegítendő.
Nem értettél félre semmit.
Gondolkodom az erőszak révén keletkező életre, de az erőszakért nem felelős a magzat, tehát az anyát semmi nem jogosítja fel annak a meggyilkolására.
Továbbá az ilyen esetek hitünk szerint karmikusak, tehát vállalásra kötelezik a nőt.
Szarabb helyzetben vagytok ilyen szempontból ez tény…
Azért én nem biztos ,hogy el tudnám ítélni azt a nőt,akit
Azért én nem biztos ,hogy el tudnám ítélni azt a nőt,akit elkapnak,és megerőszakolnak mondjuk öten ,hatan,hogyha úgy dönt ,hogy nem szeretné megtartani azt a szerencsétlen magzatot.
Főleg ha belegondolok,milyen ,,emberek” követnek el ilyen tetteket./szívesen használnék erre jelzőt is/…
NEM szerencsétlen az a magzat. A nő, az mondjuk úgy érezheti
NEM szerencsétlen az a magzat. A nő, az mondjuk úgy érezheti magát.
De a legszerencsétlenebb a férfi.
🙂
Hát ez tény és bitang dolog, de a magzat akkor sem felelős,
Hát ez tény és bitang dolog, de a magzat akkor sem felelős, ráadásul mondom ha karmikus a dolog… mit tett előzőleg amiért ilyen sorsra jutott?
Jóval tágabban kell szemlélni a dolgot…
A háborgó ember igen csak szolgálja háborgása tárgyát… nem gondolod?
Kemény szavak tudom, és nem vagyok abban a helyzetben és nem is szeretnék, de akivel megtörténik, nem véletlenül történik…
De gyilkosságra nem hatalmaz fel semmi tulajdonképpen…. lássuk be…
Tévedsz. A karma nem így működik. A rossz dolgok nem azért
Tévedsz. A karma nem így működik. A rossz dolgok nem azért történnek, mert valami nagy szart elkövettünk, és hozzánkvágnak egy másikat hogy nesze, éldd át most te, hogy vezekelj. Hanem leginkább azért, mert nagy szart átélve lehet feljebb jutni igazán, és magunknak kérjük előre a sok szart, amikor igazán el akarunk érni valamit.
Szerintem. (persze, mondhatjuk, hogy csak mosakodok)
Húúú, én is nagyon felháborodtam. Ilyen esetben miért is a nőé a
Húúú, én is nagyon felháborodtam. Ilyen esetben miért is a nőé a felelősség, mármint az egész? Azért az esetek nagy része szerintem úgy indul, hogy a férfi vetkőzi le a felelősséget, csak épp ő megteheti könnyedén, mivel fizikailag nincs hozzákapcsolva, azaz nem benne van a magzat.
Minden csecsemőgyilkosságnál MINIMUM két gyilkos van. Ha úgy vesszük (és én is annak terkintem az abortuszt is), az abortusznál is.
Három gyilkos van !!!!
Az anya, az apa, és az orvos aki
Három gyilkos van !!!!
Az anya, az apa, és az orvos aki megcsinálja…
Háborgásra pedig semmi alap. Aki a lábát szét tudja tenni az azt is tudja, hogy annak milyen következményei lehetnek.
Hogy az „apa” vállalja-e vagy sem az már egy teljesen más kérdés…
De a gyermek testi megteremtődése a nők döntési hatalma, vagy flegmasága… Ezen nincs mit háborogni…
Nem teljesen más kérdés, hogy az apa vállalja-e. De ezt csak
Nem teljesen más kérdés, hogy az apa vállalja-e. De ezt csak akkor fogod érteni, ha nőnek születsz, és lelépnek mellőled… 🙂 Szerintem ha a férfiaknak kéne kihordani a gyermeket, sokkal több abortusz lenne… Nem véletelen a nőknek jutott ez! Én örülök neki részemről!
Ez blabla és találgatás és durva egoizmus…
Ha lelépnek
Ez blabla és találgatás és durva egoizmus…
Ha lelépnek mellőled, téged az sem jogosít fel gyilkosságra…
Ezen nincs mit magyarázni…
Én nem mondtam hogy feljogosít. Pedig én akkor szét sem tettem a
Én nem mondtam hogy feljogosít. Pedig én akkor szét sem tettem a lábam, hogy a következményeit viselnem kötelező legyen (a te szemszögedből)… Hoyg szintén a te szavaidat használjam. ‘Aki a lábát szét tudja tenni az azt is tudja, hogy annak milyen következményei lehetnek.’
Kisezerféle helyzetben fogannak gyerekek, és kisezerféle helyzet visz egy nőt a gyermeke elvetetésére, csak erre akartam felhívni a figyelmed.
Nekem minden porickám és szemléletem ellene van amúgy, ha egy gyerek jön, jönnie kell, jönni akar.
Mindegy, én örülök, hoyg ilyen következménnyel lett gazdagabb az életem!
Akármit is mondasz, senki nem alkothat erről jogosen véleményt, míg meg nem tapasztalja…
Ez igaz. A tapasztalat hiánya értetlenséget szül bennem… Még
Ez igaz. A tapasztalat hiánya értetlenséget szül bennem… Még is azt mondom, hogy nem ölhetünk meg egy magzatot…
Nincs rá indok… nem ad jogot semmi egy gyilkossághoz… Főleg nem spirituális körökben.
Itt bújik elő a hit az isten felé fordulás, a sok gyakorlat az egész élete az embernek amit arra fordított, hogy „megvilágosodjon” és akkor eljut a magzatgyilkosság gondolatáig? Fel sem tudom fogni, hogy miről beszéltek…
Szerintem itt ebben a kérdésben egyöntetűen egyetértünk.Egyikőnk
Szerintem itt ebben a kérdésben egyöntetűen egyetértünk.Egyikőnk sem mondta az ellenkezőjét.
Az egyoldalú,csak nőkre testált felelősség válalásban nem értettünk egyet,nem pedig
a magzatgyilkosságban.
Ki beszél arról, hogy jogos, és helyénvaló?
Én a magam részéről
Ki beszél arról, hogy jogos, és helyénvaló?
Én a magam részéről még abban is biztos vagyok, egy így fogant gyermek pont ezt akarta, pont így születni.
De mindannyian követünk el nem jogos és nem helyénvaló dolgokat. És főként, nem dolgunk másokat elítélni. Különösképpen, mivel nem tudjuk mit él meg, min megy keresztül, és mi magunk az ő helyében képesek lennénk-e nem megtenni azt a nem jogos és nem helyénvaló dolgot! az hoyg azt mondod, te iylenre nem lennél képes, nem azt jelenti, hoyg nem tennéd meg egy ugyanilyen helyzetben, az ő helyzetében.
Amikor én szültem, volt a kórházban oylan lány, akinek amiatt volt abortusza, ami miatt én szültem. És ez egy kórház volt csak, és csak egy lány. És nekem eszemben sincs megvetni, mert értem, mit érzett.
Mikinek meg azt hiszem legközelebb nőnek kéne születni,aztán
Mikinek meg azt hiszem legközelebb nőnek kéne születni,aztán kíváncsi lennék akkor mi lenne a véleménye ezekről a dolgokról? 🙂
Igen. Sőt, meg is kéne élni élesben… De ezzel szerintem ő nem
Igen. Sőt, meg is kéne élni élesben… De ezzel szerintem ő nem fog egyetérteni…
Bocsánat, Miki nem téged akarlak bántani ezzel, de másnak nem címezhetem csak neked, mert te írod itt ezeket, hanem én valóban úgy gondolom, csak átélve ilyet lehet valóban azt mondani, én nem tenném meg, én nem tettem meg. Addig üres duma.
Például, nem hinném hogy képes lennék embert ölni, de még az is lehet, olyan helyzetbe hoz az élet, hogy nem leszek képes másként dönteni…
,,Aki a lábát szét tudja tenni az azt is tudja, hogy annak
,,Aki a lábát szét tudja tenni az azt is tudja, hogy annak milyen következményei lehetnek.”
Meg aki a spermáját ki tudja bocsátani,az szintén ugyanúgy kell ,hogy tudja:)
,,gyermek testi megteremtődése a nők döntési hatalma”
Meg a férfié ugyanúgy, ő is védekezhet ! Főleg ha a nőnek rizikós a fogamzásgátlás./pl. egészségi okokból/
És ha például csak egy éjszakás kapcsolat,akkor meg főleg védekezhet a teremtés koronája,ha nem akar egyszer csak gyermektartást fizetni:)
Úgyhogy vonjuk már be a férfit is ebbe az ügybe:)
Bevonhatjuk.
Az egy éjszakás nőt szajhának nevezik… Nem
Bevonhatjuk.
Az egy éjszakás nőt szajhának nevezik… Nem erkölcsi kategória…
Aztán, volt nekem egy menyasszonyom, akinek az apja két évig udvarolt a menyasszonyom anyjának, mire összeházasodtak, és csak azután kerültek testi közelségbe…
Na erre varrjál gombot… Belenyúltatok egy témába megint amiből már nem tudtok szűzen kimászni megint csak…
A szűzségről jut eszembe, hogy rájöttem Mária miként volt szűz, és miként szállta meg a szent lélek szűzen, és szült szűzen… teljes félrevezetettségben vagyunk…
NA és, minek hívják az egyéjszakás
NA és, minek hívják az egyéjszakás férfit????????????
Gondolkodjál már.
Érdekes, hogy ezek a kategóriák csak nőből léteznek… Csak kivel töltik az egy éjszakát, nem egy férfival, akinek az uyganúgy egy éjszaka?
Az egy éjszakás nőt szajhának hívják, az egy éjszakás férfit
Az egy éjszakás nőt szajhának hívják, az egy éjszakás férfit bikának… Igazságtalan? Háborogsz? Mi ellen is háborogsz? A férfi dolga az élet tovább adása, a nő dolga az új élet befogadása, ha megfelelő körülményeket lát maga körül..
hagyjuk most az erőszakot… Az most csak mellé beszélés…
És hány férfi van aki megakarta tartani a gyerekét és a nő a háta mögött elment abortuszra?…
Sok rétű a kérdéskör természetesen, de maradjunk az átlagnál…
Nem háborgok, csak nem tudtam, hyog bikának hívják 🙂
Az
Nem háborgok, csak nem tudtam, hyog bikának hívják 🙂
Az erőszakkal kapcsolatos esetek: nem mellébeszélés. Csak nem tudod, mennyire gyakori. Nemsokan verik nagydobra.
De persze, igazad van abszolút, sokrétű a kérdés, és biztos rengeteg az apa háta mögött végeztetett abortusz is van. Abszolút igaz.
NA ezt most hogy értetted:
‘a nő dolga az új élet befogadása, ha
NA ezt most hogy értetted:
‘a nő dolga az új élet befogadása, ha megfelelő körülményeket lát maga körül’?
Szóval függene mégis a körülményektől szerinted hogy mikor jogos meg mikor nem elvetetni egy gyereket?
VAgy teljesen mást értettél ez alatt?
Teljesen mást értettem.
Azt értettem alatta, hogy ha megfelelőek
Teljesen mást értettem.
Azt értettem alatta, hogy ha megfelelőek a körülményei, akkor vállalkozik egy új élet befogadására.
Azért kicsit meg kell, hogy kövesselek benneteket, mert tudom, hogy pl fogamzásgátlás mellett is előfordul, hogy állapotos marad egy nő, és nagyon sokféle változat és variáció létezik.
Az erőszakot azért akartam kihagyni, mert az azért nem tartozik a mindennapok közé annyira, és előbb magát az erőszak kifejezést kellene értelmezni ebben a témakörben… És ez is borzasztóan sokrétű, és nem tudunk minden speciális helyzettel foglalkozni, ezért egy úgy nevezett átlagra kell szűkíteni a kört…
Itt csak a sperma az élet, a pete az amolyan üres edény 🙂
Itt csak a sperma az élet, a pete az amolyan üres edény 🙂 Boruljunk le mind lányok a teremtés koronája előtt. Már tűnődöm rajta, hogy keresek egy jó többnejűség tradícióját támogató társadalmat, mert ez a nyugati patriarchális nem alázta meg még eléggé a nőt, úgy érzem szükségem van még egy kis porba-tiprásra…
Meg huszonöt nyomorban tengődő gyermekre, hogy elég életet adhassak a szenvedésre, úgysem fogom látni, mert negyvenévesen már nem leszek se szép, se ember, se nő, de nem baj, mert legalább előbb találkozhatok Isteni Atyámmal a felhőkön, mert már úgyis annyira elvágyódom a boldogságba.
mert ez a földi lét, ez annyira nyomorult…..
🙂
na most, dobálózhatsz megint Miki, ha akarsz, de akkor is elmondom, hogy rég találkoztam ennyire rövidlátó pasival, és hogy nagyon meg fogod bánni az életedben, hogy ennyire nem tudod szeretni a nőket.
Inkább próbálj rájönni, mi az oka ennek. Kezd az édesanyáddal való kapcsolatoddal, meg a szexualitás, mint örömszerzés fogalmának tisztázásával, és próbáld meg elképzelni, hogy szeretni is lehet valakit miközben szeretkezünk vele. Nem magadért, és nem a szerelemre gondolok. Az még mindig magadért van.
Olvass Káma Szútrát.
A prostitúció a szeretet, öröm és összekapcsolódás, tiszta motiváció nélküli szex. Azt férfi ugyanúgy megélheti, mint nő, a világon semmi különbség nincs. Mint ahogy az ellentétét is. A különbség nem a formában van, a külsőben, SOHA! Csak az számít, mit, hogyan élsz meg. Szívvel, vagy anélkül. Csak ezzel fogsz elszámolni.
Ja, és legfőképpen próbáld meg elvonatkoztatni a nemiséged az emberségedtől. Ez, a birtoklási ösztön után a második legerősebb ego-pont: a vággyal, a nemiségeddel való azonosulás csapdája, hogy aszongya hogy „én férfi vagyok, te meg nő vagy, és ezért….” és jönnek a szereposztások, a sok marhaság, agyszülemény, ítélkezés, kitalálás, okoskodás, munkamegosztás, boszorkányégetés, meg a többi, ami ide juttatta a civilizációnkat, meg a megéléseinket a témában, ahova.
Tudod, elsősorban emberek vagyunk, akik próbálják szeretni magukat, meg egymást. Az, hogy a szaporítószerveinket kívül, vagy belül hordjuk, másodlagos kérdés, és egy csomó mindent nem határoz meg, amit elhitetnek velünk, és azonosítanak vele.
Telis tele vagy előítéletekkel, miközben a spirituaéitásról, meg Istenről papolsz, olyan dolgokról okoskodsz, amiről nincs tapasztalatod, sőt nem átallod azokat kioktatni, akiknek van (ezt már sok mindenkivel megtetted itt), teljesen az egód és az elméd, a tanult sémáid, társadalmi előítéletek, és előfeltételezéseid rabja vagy.
Bár valamennyire már bemutatkoztál, de most én is meglepődtem.
Sajnálom, mondtam, hogy ki fogom mondai, amit gondolok, és érzek.
Továbbra is tisztelettel a benned élő Isteni szellemnek, te ego bácsi! 🙂
ÉBREDJ MÁR FEL!!! CSAK A SZERETET SZÁMÍT! HOGY TUDSZ E ÖRÜLNI ŐSZINTÉN ANNAK AMIT KAPTÁL ÉS ADHATSZ ELŐÍTÉLETEK, SÉMÁK, ÉS OKOSKODÁS NÉLKÜL.
„Itt csak a sperma az élet, a pete az amolyan üres edény 🙂
„Itt csak a sperma az élet, a pete az amolyan üres edény 🙂 „
Élet és élőkörnyezet
„Boruljunk le mind lányok a teremtés koronája előtt.”
Ez a mondatod pedig a saját szereped el nem fogadása/pénisz irigység?
„Már tűnődöm rajta, hogy keresek egy jó többnejűség tradícióját támogató társadalmat,”
Akkor javaslom az Iszlám vallás felvételét :))
„mert ez a nyugati patriarchális nem alázta meg még eléggé a nőt,”
Biztos, hogy a nők vannak megalázva? Kifejtenéd?
„Meg huszonöt nyomorban tengődő gyermekre,”
Nem kell bevállalni, léteznek olyan fogamzásgátlási módszerek amelyek nem károsítanak, Amúgy pedig három gyerek és 35 éves életkor után el lehet köttetni a petevezetéket (ez ráadásul visszafordítható ha meggondolja magát valaki)
———————————————————————————————-
„hogy elég életet adhassak a szenvedésre, „
„úgysem fogom látni, mert negyvenévesen már nem leszek se szép, se ember, se nő, „
„de nem baj, mert legalább előbb találkozhatok Isteni Atyámmal a felhőkön,”
„mert már úgyis annyira elvágyódom a boldogságba.”
„mert ez a földi lét, ez annyira nyomorult.”
Ezek kitűnő meditációs mondatok, nem is rontom el őket egy válasszal…
Érdemes elolvasni amit írtál mondatonként… Igazán meglepő kép tárul elénk…
——————————————————————————————–
„rég találkoztam ennyire rövidlátó pasival, „
Mit nevezel rövidlátónak? Hogy nem értek egyet a nők elkurvulásával? Kimegyek az utcára és szinte csak kurvákat látok. Mind kelleti mutogatja magát. Nézd csak meg miféle ruhákba járnak a fiatalok??? Ezt tanulják a tv-ből, a sorozatokból. Hogyan kell aljas számító ribancnak lenni. /bocsánat a durva szóhasználatért, de a tévéből ez árad/ mindenkivel intrikálni, és a férfiakhoz fűződő szeretetet pénzben és vagyonban mérni. Ezt aztán megtetézni a „csábítás eszközeivel” Már maga a csábítás is kifordult a helyéből. És amelyik nő csábít az bizony nem tartozik az erkölcs mintaadói közé… Miközben a férfi szereplők, mind pipogya idiótaként van bemutatva… Tudom, ne is mondd, rátok ez éppen nincs hatással :))
Látod azért anyámtól ezt is megtanultam, nem csak az erőszakosság-ellenességem alakult ki, hanem még némi erkölcsiség is.
Egyetlen férfi az életébe (apám) és 42 éve együtt vannak… Én ezt a példát láttam otthon…
„és hogy nagyon meg fogod bánni az életedben, hogy ennyire nem tudod szeretni a nőket.”
Hogyne szeretném én a nőket, persze, hogy szeretem a nőket, nincs ezzel semmi gondom. Éppen azért mert szeretem őket azért is kell vigyázni rájuk, és nem prédának engedni ki őket az utcákra „csábítani”
Az első részét az írásomnak szarkazmusnak szántam, eléggé otthon
Az első részét az írásomnak szarkazmusnak szántam, eléggé otthon vagyok az irodalomban, szerintem stimmel. Te viszont nem vetted észre és kielemezted, mintha a saját gondolataimat leírtam volna.
Ez egy öngól volt, bocs. természetesen egyetlen mondata sem az én gondolatom, hanem kölcsönvettem a tieidet, letükröztem és kikarikatúráztam, ezért azzal, hogy elemzed tulképp magadnak segítesz.
Nem én vágyódom el a földről, és nem én ítélem meg a nőket a szexuális szokásaik alapján nagyon is vulgárisan, és nem nekem van olyan nőképem, ami sémák és ítéletek halmaza, valóságlátás nélkül – még egyenlőre.
Tanulság: A kritikára vagy meglátásra nem kritikával válaszolj.
Egyébként nincsenek tele az utcák kurtizánokkal, csak olyan nőkkel, akik szintén nem képesek érzeni magukat, jól, egészségesen és szabadon megélni a nőiségüket és ugyanúgy a felszínen próbálják meg orvosolni ezt, ahogy te is csak a felszínt látod. Amit látsz, azok mind sémák, és kompenzáció. Nem arra van szükségük, hogy megítéld őket, hanem arra, hogy elfogadják őket, hogy ők is megtanulhassák elfogadni magukat, a termszetes vágyukat és nőiségüket tupír, divat és pótcselekvések nélkül, mert önmagukban nem éerzik elégnek magukat, a nőiségüket, a vontásukat. Ez csak tudatlanság. Ahogy a férfiaknál is az a jelenség, amiről veled kapcsolatban ítam. Kollektív karmák.
Amit sz édesnyádtól tanultál, az egy séma, egy társadalmi és egyéni minta. Tanult. Elme szint. Aki te vagy, az az az út, amit belülről érze, amerre vezérel a tiszta vágyad, a természetes, őszinte megélésed, amely elfogadó és odaadó, és onnan lehet felismerni, hogy sem nem kritikán, sem nem sémán, elváráson, elveken, erkölcsön vagy bármi máson nem alapul: viszont örömmel, és felszabadultsággal párosul.
Sem az elfojtás, se, a szabadosság nem ez.
Mindenki azt az utat járja be a tanulásában, amerre viszik a karmái, a nem tudatos megélései, és az sok szélsőséggel jár manapság az emberiség életében világszerte. Ebben a témában miért lenne másképp? De nem ez lényeg, nem az, amit látsz: az csak következmény. És habból indulsz ki, zsákutcába jutsz. Ez az ítélet ne a felszínt lásd, és abból próbáld a megoldásokat keresni.
Mindig kérdezd meg magadtól: mi az oka rá, hogy így viselkedik? És nekem mi az okom, hogy nem tudom elfogadni, rossznak tartom, megítélem?
Akkor közelebb kerülsz az igazsághoz.
Namaszte
Köszönöm a dicséreteid, egyre nagyobb az öröm bennem, hogy
Köszönöm a dicséreteid, egyre nagyobb az öröm bennem, hogy ennyire egyértelműen egészségessé váltam. Végre megerősödtek és előjönnek a férfienergiáim, ami persze nem jelenti azt, hogy a nőit nem tudom megélni. (Sosem volt rájuk panasz…:)
csak Te nem ezt hozod ki belőlem. 🙂
Sajnálom, de amíg egózol, képtelen vagyok megállni, hogy ne lyuggassam szitává az agymenéseid…:)
Ha szeretnél kapni a női energiáimból, bánj velem több tisztelettel, és vedd észre, hogy jobban jársz, ha megvizsgálod, amiket mondok, mert nagyos sok értékes információt kaptál tőlem, és másoktól is itt ezen az oldalon, ami mellett elrohantál a dühöd, sértődöttséged, indulataid, bizonytalanságod, önbizalomhiányod, ítéleteid és nem-látásaid miatt.
Ez mind nem baj.
De vedd észre, hogy szeretnek itt Téged, és azért piszkálnak, hogy felébredj ebből.
Ezen is átmentem, és éppen az Erika volt az (ezúton is köszönöm), aki hasonlómódon packázta az egóm akkoriban itt az oldalon,mint most én a tied.
És ez egészen addig fog így menni, amíg egózol, meg vádaskodsz meg indulatoskodsz, reagálsz meg okoskodsz,meg amíg élvezetem lelem benne, és el nem unom,hogy nem vagy hajlandó megállni,és visszanézni, hátha tényleg nem azért csinálom,mert rosszat akarok neked.
Tudod, ha valaki úszik a mocsarában és jól érzi magát, azt csak kicibálni lehet, ami nem egy kellemes művelet. De a szeretet egy ideig próbálkozik.
Ha nem akarod, úgysem tehetek semmit.
Én,akkoriban azt választottam, hogy megálltam, és visszanéztem, alázatot gyakoroltam, és megvizsgáltam a kritikákat.
Évekig tartott, de megérte.
Egészen más ember lettem.És utólag hálás vagyok a cibálásért. Ha nem lettek volna cibáló emberek, már nem élnék. megölt volna az egóm.
Hidd el,senki sem akar neked itt rosszat, és hagyd már abba ezt a kisgyerekes viselkedést, hogy könnyebb legyen szót érteni végre veled. 🙂
Namaszte
http://youtu.be/ZvJbpfHCczc
http://youtu.be/ZvJbpfHCczc
🙂
Nem rossz ez a szám. Jó sok férfi-energia van benne, meg
🙂
Nem rossz ez a szám. Jó sok férfi-energia van benne, meg vágy-energia. 🙂 Színtiszta föld és tűz.
Na, valami ilyesmit kezdtem élni, rátapintottál!
Egyébként a születési jegyem föld-elemű, az aszcendensem meg tűz, ráadásul Kos, mint tudjuk, a Mars energia a legférfiasabb energia. Sajnálom, ezzel születtem, ez a feladatom. Úgy tűnik, mégiscsak akad köze önmagamhoz annak, amit most megélek…:)
Köszi, ez jó volt!
Namaszte
De mind eközben maradj teljesértékű NŐ….
A befogadó,
De mind eközben maradj teljesértékű NŐ….
A befogadó, megtartó…
A védelem nem ennek az érának a dolga… Ha mégis magadra vállalod, az azt jelzi, hogy nincs a közeledben ez az erő…
Az Én asszonyomnak eszébe nem jutna harcolni… Azért vagyok ÉN…
Örülök, hogy váltottál! :))))
Miattam meg ne aggódj, sosem volt
Örülök, hogy váltottál! :))))
Miattam meg ne aggódj, sosem volt baj a női energiáimmal. 🙂 Csak most egy másik periódust élek, a kiegyenlítődését.
Én nem érában, szerepekben meg elvekben gondolkodom. Azt, hogy kinek mi a dolga, mindenki maga dönti el, ez a szellemi szabadságunk, emberi lehetőségünk, amely független attól, nőnek vagy férfinak születünk. (Illetve befolyásol minket a sors, a hozott karmák, feladatok, amik sok mindenre megtanítanak, még mielőtt észbe kapnánk, és bármilyen szerepet magunkra akarnánk húzni. )
Jeanne d’Arc például a férfi energiáival élt és teljesítette be élete küldetését. Nem véletlenül volt szűz. Ő ezt tanulta és élte meg, abban az életében. Nem sokra ment volna „igazi” nőként.
Számomra egyébként egy igazi nő mindkét energiával rendelkezik és tud bánni, nem pedig gyenge. És ha már itt tartunk, szerintem az igazi férfi is ismeri a női energiáit, és használja. Egy igazi ember teljes ember, szellemi ember.
Vannak nők, akik sok gyermeket szülnek, és anyai és női energiáikat gyakorolják, és teljesen a helyükön vannak az életükben. Így döntöttek.Ők jól teszik, ha beállnak egy férfi mellé,aki meg férfias energiáit éli abban az életében és úgy van a helyén, mert így, amit nem tudnak megélni, mert a fizikai szerepük nem engedi, azt kiegészíti a férfi: harcol, és véd. Ez a tradicionális séma, de ez is csak az európai, és onnan elterjedt patriarchális „civilizált” társadalomé, amely párkapcsolatokon, családokon alapszik.
Ma már más lehetőségek is vannak, és a szellemek/életek nem mind ugyanazzal a programmal születnek, mind mással. A szerepeink, tudatosságunk, nemiségünk és minden ami test és asztrális tényező szolgálja ezt a célt/programot, és idomul hozzá.
Azok, akik a szellemi utat választják, vagy a sorsuk erre hívja őket, megtanulhatják kibontani a teljességet önmagukban, megtanulni, felismerni és megélni, tudatosítani mindkét energiát. És kiegyenlíteni.
A szellem nem-nélküli, és szerep-nélküli, teljes, mindkét energia tökéletes egysége.
És minden egyes emberben ott van a teljesség, minden. Az ő döntésén, tudatosságán, és élet-programján áll, hogy mennyit hoz ki belőle.
Lehet, hogy csak ezért nem értettük egymást. Más az élet-programunkból adódó lehetőségünk a nemi szerepünkről való tudatos döntésről.
Érdekes, nem?
Namaszte
Ez nem az illúzióval itatós technika, hanem a „kutyaharapást
Ez nem az illúzióval itatós technika, hanem a „kutyaharapást szőrével” technika! 🙂 És úgy van, ahogy itt alattam írja Erika.
Tényleg érdemes megkeresni a nyafogós és elszállt „szegény én” Aditi írásait és Erika „üldözéseit” meg a siránkozásokat. Én mondjuk nem vádaskodtam, meg dobálóztam, hanem siránkoztam meg elfojtottam, de hát mindenkinek máshogy reagál az egója.
De nem ez a lényeg, hanem az,hogy ki tudtam jönni belőle, és ha figyeled az írásainkat, Miki is épp az előbb váltott.
Ezek a váltások kardinálisak, és a tanulásban nagyon nagy lépcsők és tapasztalatok. Ilyenkor tudatosan lép ki az ember az egóból, és saját maga, önként hagyja abba a drámát. Mindegy miért, és mi juttatja el ide, a lényeg hogy megtapasztalja.
Ez egy lehetséges útja annak, hogy megismerd és megszelídítsd az egót és az elmét.
Ehhez nagy szellemi erő kell, és Miki most megélte.
És ez a lényeg. 🙂
Én pedig nem akarattal, hanem abszolút intuitíven „kattantam rá” szinte észre sem vettem. És attól függetlenül,hogy élveztem a meccset, láthatod, képben vagyok, tudatos a hozzáállásom, és örülök az eredménynek. A dolog nem rólam szólt és nem a dráma motivált.
Valószínűleg nem véletlen ez a találkozás sem, ezt a helyzetet tisztelni kell,még ha penge váltással is jár. Nincs vele a világon semmi baj. 🙂 Minden helyzet tanít, egyik így, másik úgy.
Nem kell köcsögbe esni…:))
Namaszte
A Nő legyen Nő, a férfi pedig férfi…
Ez nem szocializáció meg
A Nő legyen Nő, a férfi pedig férfi…
Ez nem szocializáció meg kultúra kérdése…
A test dominánsan determinálja a nemiséget… Nincsenek androgünek manapság, még a hermafroditák is azonosulnak valamelyik nemükkel és ahhoz tartozónak élik meg magukat…
Ha egy nő „férfi energiákat” dominál a viselkedésében, akkor az a Nő nincs rendben. Nincs a helyén…
Ez nem szerep, hanem tény… A nő, Nő, a férfi meg férfi normális esetben… Ez a normális.
Ami ettől eltérő, az nem normális…
nincsenek más lehetőségek.
Ha nő létedre a nőiségen kívüli más lehetőségeket keresel, akkor valami nincs rendben nálad…
Ezt nem bántásként mondom…. Hanem valami nem stimmel….
Ja és egy szinten minden játék, épp ez a lényeg, hogy ezt meg
Ja és egy szinten minden játék, épp ez a lényeg, hogy ezt meg tudjuk tanulni.
Játszani csak az tud, aki már mentes a drámájától, az egója programjától, (abban a helyzetben),képes szemlélni és tudatosan használni az energiáit.
Magyarul nem szívja mellre dolgot, nem éli meg a reakcióit, és a viszonyuásában tudatos.
Attól, hogy valami fáj (az egónak fáj,mert csak az reagál és veszi magára a dolgokat), vagy harc, még nem rossz. A sebet, amikor kitisztítod, az is fáj, de segít és gyorsítja a gyógyulást.:)
Namaszte
Nem menekülsz :)))
Itt már nincs mód további lavírozásra…
Éld
Nem menekülsz :)))
Itt már nincs mód további lavírozásra…
Éld meg önmagad, és ne egy képzelt önmagad…
Olvasd el amiket írsz. Nagyon tanulságos…
„A test dominánsan determinálja a nemiséget… Nincsenek
„A test dominánsan determinálja a nemiséget… Nincsenek androgünek manapság, még a hermafroditák is azonosulnak valamelyik nemükkel és ahhoz tartozónak élik meg magukat…”
Aki a testével és a nemiségével azonosítja magát, az a teste és a nemisége játékszere. Ott van a tudatszintje,tudatossága.
Én nem vagyok nő, én a tudat vagyok, aki női testbe született ebben az életében.
Fizikai szinten választanunk kell, és korlátokat elfogadnunk,mert a fizikai világnak ez sajátossága, törvényszerűsége. Ezért hordja ki a nő a gyermeket és nem a férfi. De lelki és szellemi szinten mentesek vagyunk ezektől a korlátoktól, a szellem pedig teljesen szabad.
Csak az elme az, amely a duális törvények szerint (maga is a test törvényei szerint működvén ) határokat és szerepeket szab meg. Egyébként ebből származik az emberiség összes rákfenéje, maga az ego is.
Abból, hogy az okos fehér ember (ő leginkább manapság), állandóan ki akarja találni, kinek mi a jó, hol a helye, és mi a dolga. És főleg másokét tudja általában nagyon tutin. És elfelejtett szívvel élni, szabadon, úgy ahogy az jó neki, és megengedni ezt másoknak is.
Ehelyett felesleges elme-korlátok, hitek, hiedelmek, elvek, erkölcsök, ítéletek, nézetek, elgondolások, kitalált szerepek közé szorítja a lelket, és ezek nevében drámázik, szenved és gyilkol.
„Asszony! Mi az hogy még nem mosogattál el????? Mit képzelsz, tán majd az én harcos kezeim nyúlnak a mosogatóvízbe?!” A háborúk ugyanerről szólnak. Hogy mindenki tudni véli, mit kellene a másiknak csinálni, miben kellene hinni, milyen kellene hogy legyen és milyen nem, különböző elgondolások, szerep-minták és elképzelések alapján. Ezek az elme sémái.
Az emberiség összes drámája ezért van. A boszorkányégetéstől a vallásháborúkon át, az összes. Ez minden szenvedésünk forrása: az elme uralma a szív felett, az elme, amely a test. A testtel való hamis azonosulásunk. A korlátok uralma a szabadság felett, a test uralma a szellem felett.
Mert elgondolások szerint akarunk élni,ahelyett,hogy élnénk a szívünk szerint. A szív a szellemmel kapcsolódik,amely szabad, és nem gondolkodik, csak létezik, és örül a létezésének.Tiszta , érdek nélküli, mindentől független örömben van. Szeretetben.
Az elme nem tud ezen a szinten működni, ezért kell megtanulni kikapcsolni és szolgálatba állítani, amikor bekapcsoljuk.
Az elme, a gondolkodás, az elvek, és szerepek még a test szintje.
Az ember nem a teste, hanem a tudat, ami manifesztálódik egy testben, aminek a legalacsonyabb szintje a nemisége és legmagasabb szintje a szíve/szelleme. Én még életlenül sem vagyok nő. Vagyok, aki vagyok, egy női testbe született tudat, és tanulok élni ezzel a lehetőséggel, és örömem lelni benne. Egy másik dolog, hogy a lelki és szellemi teljességem kibontakoztatásában is örömem lelem, és nem kategorizálom be magam semmilyen emberi sémába, mert nem az elme szintjén határozom meg magam.
A tudatosságommal és a szeretet képességemmel mérem magam, nőként is, mert elsősorban ember vagyok és csak azután nő.
A természet hierarchiája ez, és nem fordítva. Meg lehet élni fordítva, csak az előbb utóbb visszaüt. Mert a valóság egyféleképpen működik,és nem diplomatizál, mint az elme.
Namaszte
Mi a bajod a játékkal? Szerintem teljesen félreértesz.
És honnan
Mi a bajod a játékkal? Szerintem teljesen félreértesz.
És honnan tudod, hogy én mennyire élem önmagam?
Egyébként még soha nem éltem ennyire.
A játék nem felelőtlenséget jelent, hanem azt, hogy a sorsunkat szeretettel és alázattal elfogadván, mentesítjük magunkat a személyes érdekeinktől, és örömmel játsszuk a szerepeinket, élünk a lehetőségeinkkel, és képességeinkkel, amik között ott van a döntés és a teremtés, amiben benne van a határtalan szabadságunk, h képesek vagyunk a szellemünkkel azonosítani magunkat és nem a testünkkel.
És közben tanuljuk mindezt szeretettel tenni.
Egyébként az összes nagy tanító ezt tanította, úgyhogy tovább nem is ragozom, aki nem hiszi, járjon utána. 🙂
Namaszte
Ha már a nagy tanítóknál tartunk ,akkor ők a játék ,,Lillá”
Ha már a nagy tanítóknál tartunk ,akkor ők a játék ,,Lillá” alatt nem ezt értették ,hanem egészen mást:)
,,Minden játékból van,minden játék,mindennel és mindenkivel játszanak,vagyis játszik a Játékos,és a Játék Ura…..
…Vagy játszanak velem-mint a játék egyik tartozékával,vagy bábjával-vagy pedig én magam vagyok a Játékos,a Játék Ura.”
Szóval itt nem a mi kis játszadozásainkról van szó egymás között:),hanem ahogy velünk ,,játszanak”,/sokkal magasabb erők:)/,és nem hiszem,hogy a mi szintünkön még tudnánk uralni ezt a ,,játékot’,hogy úgy vegyünk részt benne,mint a Játék Ura,mert akkor mi lennénk Isten:)
Szóval a Lillá erről szól a ,,nagy tanítóknál”,nem a mi kis emberi játszmáinkról.
Ezekkel egyébként sem foglalkoznak a ,,nagy tanítók”.
Bocsánat ,de ezt már nem állhattam meg:D
Még is a test meghatározza, hogy melyik nemhez tartozik az
Még is a test meghatározza, hogy melyik nemhez tartozik az ember.
A test maga hordozza a kettősségnek ezt a választási kényszerét. Végül meg kell, hogy határozza magát az ember a test szintjén is. Én is tudom, hogy nem a testem vagyok pusztán. Nem csak a testem vagyok. Az ÉN nem egy homogén valami, hanem időn és téren átívelő rétegek a végső szellemen, akitől jelenlegi emberi tudatunk igen erősen el van zárva.
A legfelsőbb tudat szüli az alsóbbakat, a szellem-emberi androgün öntudata ketté vált mikor a „test” ketté vált, nőre és férfire, és a maguk tudata és szerepei szerint kellett, hogy meghatározzák önmagukat. Amint fent úgy lent… Tehát a fizikai test is meghatározott tudattal gondolkodásmóddal és a nemiségének megfelelő szerepkörrel éli meg önmagát. Az azonosulások nem választás eredményei. Ha nőnek születtél akkor női azonosulásokkal fogsz élni… Ez így van, a valóságunkban, mert ezt is itt valóságként éljük meg ha az, ha nem az…
A háztartás feladatai nem véletlenül lettek a női nemhez kötve. A ház, az otthon a befogadó, a megtartó, ez a nőiséggel adekvát funkció, természetes hogy a nők feladatai közé tartozik.
A férfi feladatai közé azt tartozik, hogy ellássa a szükséges forrásokkal az otthont (a nőt), hogy így „egyéválva” tartsák fenn magukat, és majd nemzenek utódokat akik szintén a saját nemiségük szerint folytatják ezt a sémát.
Azt mondod, hogy te most férfi energiáidat éled meg.. Ez azt jelenti, hogy a nemiségedhez inadekvát működésimódot élsz meg. Nem veheti el egyik nem sem a másik feladatait, szerepeit, azonosulásait. Nő létedre nem viselkedhetsz férfiként. Van benned valamennyi férfi jelleg, és a férfiakban női jelleg, de csak annyira amennyire a yin yang szimbólumban látható. Dominánsan mindenki a maga szerepeit és jellegeit kell, hogy megélje.
A világunkban ez az egyik döbbenetesen nagy probléma. Hogy a nemek egymás szerepeire ácsingóznak, az üzlet az üzlet jelszóval, mert mindegy mit csinálunk, csak pénz legyen belőle. Ezért sokszor rá is kényszerülünk egymás szerepeinek az átvételére. Például bele dugom a „harcos” kezem a mosogatóvízbe sőt még főzni is szoktam, mert nekem nincs melóm az asszonyomnak van, tehát én lettem a megtartó és Ő a „vadász”… Hogyan is érezhetnénk jól magunkat amikor természetünkkel ellentétes életmódot kell folytatni kényszerből…
A túlzott férfi jelleg felborítja egy nő természetességét, míg a Nő nem lesz képes azokat a harcokat megvívni, és forrásokat biztosítani ami a férfi dolga lenne. Ez a normális nemekkel adekvát létállapot. Amit élünk az pedig egy magából kifordult torz mutáns életmód, ami nem is fog már sokáig menni szerintem…
Ezt írod éppen, hogy nem tudsz azonosulni saját nemeddel, persze magasabb szintre emelve sem lehet megmagyarázni a dolgot, hiszen azért születtél nőnek ebbe a fizikai világba, hogy a nőiségedet éld meg. Ez te magad is írod…
Mindemellett azt is tudom, hogy ez nem választás vagy egyéni döntés, mert mindenkiben saját lelke dominál, ha tehát neked ilyen férfias lelked van akkor az ellen aligha tehetsz valamit, ha csak nem megvizsgálod magadban az okokat, amelyek hozzákötik a szellemedet egy ilyen lelki élethez…
játék
„Játszani csak az tud, aki már mentes a drámájától, az egója programjától,”
a játszás ugyanúgy egó-program, mint a drámázás. Csak egy másik.
A szellem útja: Isteni játék
Ha képes vagy abba a tudatszintbe helyezkedni, aki a játékos akkor te játszol, vagy talán pontosabban látod magad játszani…… 🙂
Ezt lehet a sorselfogadás egy fajtájának is hívni.
Jó és rossz történik, de te mindig a középpontban vagy, elengedve az összes köteléket, semmi se húz és von be, sem gond-, gondolat, sem érzelem. Átélsz, és elengedsz, örülsz és elengedsz, mindig ott vagy és akkor, bátran önmagaddal és másokkal.
Nem térít el mások befolyása, mert érzed magad, és mered azt tenni, azt a ritmust felvenni, ami a békédben, jó érzésedben van, mert nem reagál az egód az ő egójuk programjára, vagy időben észreveszed és kezelni tudod: tudatosan elengedni/nem azt az energiát élni.
teljesen szabad vagy, tervezel, de elengeded a megvalósulás útjait minden pillanatban újra, és döntesz és választasz az adott pillanatban, amikor valóban ott a döntés ideje, és nem előbb – ezzel megvalósítasz.
Ez a lét könnyűsége, amikor a szellemeddel egy szinten operálsz
és ezért könnyű, és ezért „játék”
nincs vesztenivalód, tudod, hogy az élet minden egyes pillanata ajándék, ezért felelősséggel fordulsz ezek felé a pillanataid felé, a felelősség pedig azt jelenti, békével és szeretettel, alázattal az élet akarat iránt, nem sietve, nem túl sokat, de amit kell akkor és ott megteszed.
A legerősebben a mentőben éltem át ezt a tudatállapotot. Amikor felhívtak, annyi időm volt „lelkizni”, meglepődni, meg izgalomba jönni, meg elkezdeni futtatni az egóm programját, amíg bekísértem a kisfiam az iskolába. Szerencsére fel voltam készülve teljesen szellemileg és lelkileg, és ez ott derült ki. Akkor vizsgáztam az elmúlt négy-öt év tanulásából.
Amikor beérkeztem, egyszer csak kapcsoltam, hoztam egy döntést, hogy most „kilépek” nem tudom ezt jól megfogalmazni, és tudtam, hogy most nekem kell átvenni az irányítást, tudatosan viszonyulni, mert ez mindenki másnak is fontos. A kisfiamhoz fordultam és azt mondtam, kicsim képzeld, felhívtak, és mehetek Pestre meggyógyulni. És neki felcsillant a szeme, és láttam, hogy örült. Mondtam, hogy jön érte az apukája, és amikor már bejöhetnek a kórházba, találkozunk. Átöleltem és eszembe sem jutott semmi rossz gondolat, de semmi jó sem azzal kapcsolatban, vajon látjuk e egymást még. Tökéletesen középen voltam. Önmagammal, a valódi énemmel, a szellememmel, aki számára nincs jó és rossz, csak a pillanat van, mert nem a duális törvények szerint működik. Ráéreztem, méghozzá tudatos döntéssel, és hagytam, hogy „vezessen”. És érdekes módon, ahogy én a helyemre kerültem (ami természetesen nem egy hely, hanem egy belső állapot), mindenki más is, beleértve a kisfiamat és az apját, a szüleimet, a volt páromat, aki azonnal újra mellém állt kérdés és kérdezés nélkül, és olyan szinten működött a dolog, hogy az intenzív osztályon beengedték, és ott gyógyított, ahová egyébként senkit sem engednek be…:) Ha a helyeden vagy, minden támogatás, erő, társ, és bőség amire szükséged van megtalál, bármilyen képtelenségnek is tűnik, mert képtelenség csak az elme számára van.
Minden úgy ment, mint a karikacsapás, mintha repítettek volna. Semmi félelem nem volt bennem, tudtam mi a dolgom, és semmin, semmin egy percig sem molyoltam. Örültem. És a dolgok történtek, mentek a maguk útján, és én tudtam, de nem az agyammal tudtam, éreztem, de nem az érzelmeimmel éreztem, hogy most minden a legnagyobb rendben van. És nem érdekes, hogy hogy lesz és mint, eszembe sem jutott, hogy lehet hogy ez csak egy riasztás (van hogy útközben kiderül, hogy mégis egy másik kapja aznap a szervet, mindig több embert hívnak egy ilyen esetben), A félelemnek a leghalványabb szele sem érintett meg. Ellenkezőleg, tejes biztonságban éreztem magam, miközben tudtam, hogy lehet h másnap már nem leszek, hogy ez is benne van a pakliban. Nem akartam különösebben semmit. Elfogadtam, hogy így van ahogy van és várakozással néztem a történtek elébe, mint egy kíváncsi kisgyerek. Minden újabb hírnek, ami arról szólt, hogy nőnek az esélyeim, örültem, de nem kérdeztem. Mindenkivel úgy kommunikáltam a telefonon, hogy megnyugtattam őket, és érezték, hogy jól vagyok, és erős vagyok, és „kézben tartom a dolgokat”. Valójában csak tudatosan viszonyultam egy bizonyos tudatszinten.
És végtelenül könnyű volt.
Ez a rezgés akkor tudatosult bennem és megerősödött a műtét után, és azóta is az a feladatom, hogy erre figyeljek. Most már meg tudom különböztetni attól, amikor az elme, vagy az ego akar belehajtani valamibe és tudatosan visszatérek ebbe az állapotba, BEFELÉ FIGYELEK. Folyton.
Erre tanítanak a legkisebb napi teendőim, feladataim, hogy mit és mennyit egyek, mikor induljak sétálni, és HOGYAN, merre menjek, hogyan kommunikáljak a szüleimmel. ez az energia harc nélkül képes nem beengedni az enged az ego befolyását, sem a sajátomét, sem másokét, egyszerűen csak teszi a dolgát és elengedi a többit.
És onnan lehet tudni, hogy abban vagy, hogy boldog vagy, anélkül, hogy különösebb okod lenne rá. Fel vagy töltve és minden perc egyre jobban tölt. Béke van és öröm, és könnyűek és kényelmesek a dolgok, miközben te is folyamatosan aktív vagy, de sohasem sietsz. A dolgok történnek és megoldódnak és te mindig ráérzel, hogy most mit kell éppen megcselekedned, mi az, ami ott, a te faladatod, abban a pillanatban.
Ez a Flow. Amikor a flowban vagy, a szellemeddel vagy, a mostban, elengedően és elfogadóan, aktívan, de szemlélőn. nem Te irányítasz mindent, de aktív részese vagy életed játékának, és a döntésedből, erődből, és tudatosságodból vagy nyitott önmagad azon , isteni részére, amely vezet.
És bármi furcsa, igen, lehetünk mi Isten, de nem úgy, hogy annak nevezzük ki magunkat, hanem ügy, hogy átadjuk magunkat ennek a kapcsolatnak és engedjük, hogy az vezéreljen az intuíción, a szereteten, az örömön, az erőn, az inspiráción keresztül.
És játszunk: benne és Általa – Vele egységben, és nézzük az Ő szemeivel, ami már a miénk is: magunkat játszani.
Namaszte
„Még is a test meghatározza, hogy melyik nemhez tartozik az
„Még is a test meghatározza, hogy melyik nemhez tartozik az ember.”
De Téged nem határoz meg! Ezért a szerepeid sem határozhatnak meg. És elvárások sem határozhatnak meg. Szabad vagy, a te döntésed mindbe! Megfelelő tudatszinten még a tested teljessége is!!!!
Utoljára mondom el Neked, hogy nem vagyok túlzottan férfias. ha továbbra is ebből kiindulva érvelsz, és vezetsz le következtetéseket meg adsz kéretlen tanácsokat, azzal nem tudok mit kezdeni, mert nem vonatkozik rám, te meg nem veszed észre, hogy rossz ajtón kopogtatsz. Ezekre nincs mit mondanom egyszerűen. ne foglalkozz már annyit velem. Nincs rá szükségem. Köszönöm, hogy aggódsz, de hidd el, nem kell. 🙂 JÓl vagyok. :)))
„Mindemellett azt is tudom, hogy ez nem választás vagy egyéni döntés, mert mindenkiben saját lelke dominál” – abszolút egyéni döntés. Minden az, amikor már meg tudod különböztetni a belső lényed az egódtól, meg a „lelkedtől” (mert a szellem és a lélek nem azonos szint), nem az érzelmeid, a gondolataid, vagy még rosszabb, ha másoké, a társadalomé, elvárásoké stb vezetnek, meg a csapongó és folyton gondolkodó elméd, akkor rádöbbensz, hogy mindent tudatosíthatsz és azután dönthetsz, mit élsz.
Teljhatalmat kapsz magad és az életed felett. De ez csak egy bizonyos szinten valósul meg. Addig tanulunk, meg ismerkedünk az egónnkal is, hiszen ahhoz hogy el tudjunk tekinteni tőle, meg kell ismernünk a működését.
Ha akarsz, legyél a tradicionális szerepben, de legyél nyitott, mert a világ , Isten színpada milliárd színű, és sokféle dolog van a helyén, ami nem úgy van a helyén ahogy te elképzeled. Engedd meg a többieknek hogy úgy érezzék jól magukat ahogy érzik, sőt, legyél kíváncsi, arra, hogy máshogy is lehet „jól” csinálni. Ne csak a te szemszögedből lásd a dolgokat, és ítéld meg.
Sok út van, és mind másikat járunk.
Én másikat járok, mint te, és máshol is tartok. Sok mindent nem látsz velem kapcsolatban, ezt fogadd el és próbálj meg egy kicsit nyitottabb lenni.
Köszönöm a beszélgetést, a jót és rosszat :), tanulságos volt. Sok sikert a nemi szereped „játékában”!
Részemről ezt a témát itt lezártam.
Namaszte
Persze nem is személyekről szólt ez, hanem szemléletekről
Persze nem is személyekről szólt ez, hanem szemléletekről látásmódról csak megszemélyesítésre kerültek a dolgok.
Milyen borzasztó dolog amikor folyton a személyedet veszik céltáblának… Nem véletlenül háborogtam ellene én is…
Ha te nem zártad volna le, lezártam volna én a témát.
Mindent elmondtam ami ezzel kapcsolatban érdekes volt a számomra…
A válaszaid kiváló lehetőségeket biztosítottak, hogy saját látásomat kifejtsem a témával kapcsolatban…
Örülök, hogy jól vagy és, hogy a végére sikerült egészen nőies stílusban megnyilvánulnod :)))
„ÉBREDJ MÁR FEL!!! CSAK A SZERETET SZÁMÍT! HOGY TUDSZ E ÖRÜLNI
„ÉBREDJ MÁR FEL!!! CSAK A SZERETET SZÁMÍT! HOGY TUDSZ E ÖRÜLNI ŐSZINTÉN ANNAK AMIT KAPTÁL ÉS ADHATSZ ELŐÍTÉLETEK, SÉMÁK, ÉS OKOSKODÁS NÉLKÜL.”
Feltéve ha jelen van az emberben, és tapasztalja azt. Ha nincs jelen akkor olyan, mintha nem is létezne. Ha valakiben kevés a szeretet, lehet, hogy soha nem is volt lehetősége megtapasztalni. Ezért nem lehet mindenben a szeretetre hivatkozni, mert csak ez érti meg aki már megélte.
Nem lehet valakiben szeretet ébreszteni azzal, hogy folyamosan nyomjuk a fejébe: szeretet – szeretet – szeretet! Ez nem a szeretet, hanem egy „szeretet-ego” erőszakossága (nem vedd magadra Aditi, itt most általában beszélek). Az igazi szeretetet vagy sugározzuk magunkból, vagy ha nem tudjuk, akkor tettekkel próbáljuk megjeleníteni, de legalább az őszinte törekvés jelenjen meg. De a szöveg és prédikáció alig ér valamit.
Azért írom ezt le, mert sok szó esik a szeretetről, de sokszor sincs mögötte a türelmes megértés és elfogadás érzése, hanem csak „intellektuális kioktatás” van.
Igen, ez sokáig nagy dilemmám volt. Ez a kutyaharapás szőrével
Igen, ez sokáig nagy dilemmám volt. Ez a kutyaharapás szőrével technika elég fájdalmas tud lenni.
És én is megéltem egy periódust, amikor hányingerem volt, ha a szeretetre hivatkoztak. Azóta rájöttem, csak azért, mert nem tudtam szeretni magam,és ez folyton emlékeztette rá a tudatalattim, és közben meg az egómon egyre nőtt a nyomás..
Egyszer csak feladta az ego, és valahogy átestem a „korláton” Kitisztult bennem a rezgés, és a szó is visszanyerte eredeti ízét.
Nálam így működött, ezért én így tudom működtetni másokkal való viszonyomban. Egyébként nem annyira az számít,milyen szavakat mond vagy ír az ember, hanem milyen tudatossággal és ráérzéssel. Mert a megélés számít, a tapasztalat energiája, ami mögötte van.Azt mindig érzi a másik. (És az ego is)
Ha az nincs mögötte, akkor valóban üres kioktatás.
Namaszte
„Mert a megélés számít, a tapasztalat energiája, ami mögötte
„Mert a megélés számít, a tapasztalat energiája, ami mögötte van.Azt mindig érzi a másik. (És az ego is)”
Ennyire azért ne legyünk ebbe biztos. Aki még nem tapasztalta azelőtt az nem fogja érezni. Meg aztán nem hiszem, hogy téged a mások prédikálása váltott meg; a szeretetet érzeni kell nem mondani. Valószínűleg már előtte volt tapasztalásod a szeretetről, azért tudtál „váltani”.
Megint azt mondom: sokaknál a beszéd nem számít; van akiknél szavak nem használnak.
Igen, egyetértek.
De nekem meg kellett „tanulnom” a szeretetet
Igen, egyetértek.
De nekem meg kellett „tanulnom” a szeretetet tudatosan megélni, ez tett helyre, és folyton gyakorolnom kell, tudatosan, odafigyelve magamra. Egyébként azt gondolom, manapság kevesen születünk ide olyan traumák nélkül, amelyek engednék, hogy a szeretet ösztönösen jól működjön bennünk.
Ma, a tudatossá válás útján ezt a megélésre való képességünket is gyógyítani kell.
De valahol, mélyen, belül az isteni énünk hordozza, és emlékszik rá, ezért ha hajlandóak vagyunk kitartani, és átvergődni magunk a magunk állította szakadékainkon, a sötétség legmélyén rálelünk a létezésünk alapjára: a szeretetre, ami éltet. Ez egy ősi emlékezet, a szellem „anyaga”. Amíg itt a szellemünk (a fizikai valóságunkkal együtt léteztük, vagyis nem haltunk meg – bár ez utóbbi nem pontos kifejezés, de közhasználatban van), addig van esélyünk megtalálni és használni ezt az ősi emléket, és megteremteni a szeretet alapú életet, újjáformálni az életünket, letenni a karmákat és elindulni felfelé, a transzcendens felé.
Namaszte
„De nekem meg kellett „tanulnom” a szeretetet tudatosan megélni,
„De nekem meg kellett „tanulnom” a szeretetet tudatosan megélni, ez tett helyre, és folyton gyakorolnom kell, tudatosan, odafigyelve magamra.”
Mit jelent ez a gyakorlatban? Mit csinálsz, amikor ezt teszed?
Egy lehetséges út csak ez – az enyém…
Hát ez azért bonyi kicsit, mert nagyon sok apró dologból áll össze végül egy tapasztalat, egy gyakorlati „kapcsolás” ott bent.
ehhez sok tudást kellett először összeszednem, aztán megismernem az egóm, aztán ismerkedni más részeimmel is, hogy működik. és tapasztalni és tudatosítani, hogy felismerjem azt a rezgést, amely felold minden mást.
de igazából az a lényege az, hogy fel kell ismerni, hogy most az egoban vagy, most az elméd csapong, most a fájdalom, vagy a fizikai test reagál, és felülemelkedni, tudni, hogy a tudat, az aki te vagy a középpontod, az nem ez, tehát most nem önmagad éled….
és kapcsolni, „áthelyezni” a nézőpontot
azért nehéz arról írni, hogy hogyan, mert ez mindenkinél más, mert mindenkinek más a gyengesége, az egója összetétele
és ezt nem lehet elmével csinálni, a gondolatok képek és érzések legfeljebb kicsit közelebb visznek, de még ez is illúzió, talán
ez egy „kapcsolás” , „kiesés” abból a megélésből, amiben addig voltál, és egy másik dimenziódba esel, és hirtelen kisüt a nap, elengedsz, és magától elfogadóvá válsz
mosoly jelenik meg az arcodon, és ráébredsz, milyen csoda minden eges pillanat, minden egyes virág, ember és az egész teremtés.
és boldog vagy. Csak úgy.
de ez nem az a tömjén-boldogság, mégis elönt teljesen, és éber lesz az ember, minden világos és világosabban érzékel, szinte vibrál minden, szinte megáll az idő, mégis az óra kevesebbet mutat, amikor visszaérek a sétából, mint azt gondoltam volna.
és érzem, ahogy a szívem kinyílik, ez egy érzet, egy bizonyos érzet, amit meg kell tapasztalni, TUDATOSÍTANI, ÉS MEGTANÍTANI AZ ELMÉNEK, ÉS AKKOR AZT MONDHATJUK NEKI: EZT AKAROM ÉREZNI, EZ VAGYOK! NEKEM EZ JÓ, ÉS NEKED IS.
ÉS ÍGY A HIERARCHIA HELYREÁLL, ÉS A EST ÉS AZ ELME SZOLGÁLNI FOGJA A SZERETETET, AZ ÖRÖMÖT, A GYÓGYULÁST ÉS AZ ÉLETET
(bocs, véletlenül nyomtam meg a cps-et)
U.I. most eszembe jutott, hogy az egyik sétámnál figyeltem a folyamat végét. amikor elindultam, jól voltam, és nagy nagy öröm volt sétálni a gyönyörű virágok és növények és fák és bokrok között itt az utcánkban, és elfeledkeztem minden másról, és átadtam magam ennek a megélésnek. csak élveztem hogy gyönyörködöm, és gyönyörködtem tovább. Ez egyre jobban töltött. Megálltam egy virágokkal és méhekkel borított bokornál, és teljesen elragadott a látvány. Megragadott egyetlen méh, ahogy tette a dolgát, és egy re jobban elmélyedtem ebben ez érzetben, és közben figyelmes lettem arra, hogy az elmém dolgozik, különböző gondolatok érkeznek és mennek a látvánnyal kapcsolatban „ez egy méh”, „milyen szép” stb. és akkor arra gondoltam, ez is csak az elme, meg gondolatok. nem foglalkozunk vele, engem nem ez érdekel, hanem az érzet. és elengedtem a gondolatokat is. és csak voltam.
fantasztikus.
Ezt gyakorolom minden nap, és minden percben.
Az a legjobb, amikor az emberekkel meg tudom élni, mert ilyenkor teljesen stabil maradok, és semennyire nem érint semmi rossz. és örömet tudok adni. Ez a legjobb dolog a világon, nem is kell semmi más!!
Namaszte
Erről a tv kommentárok jutottak eszembe..
„különböző gondolatok
Erről a tv kommentárok jutottak eszembe..
„különböző gondolatok érkeznek és mennek a látvánnyal kapcsolatban „ez egy méh”, „milyen szép” stb. és akkor arra gondoltam, ez is csak az elme, meg gondolatok.”
Mindegy, hogy mutatnak-e képet, vagy milyen képet mutatnak, akár teljesen ellenkező kommentárt is képesek mondani hozzá… És ha az ember nem figyel, hajlamosabb elhinni amit hall, mint amit lát, akkor is ha teljesen egymásnak ellentmondó dolgokról szól a kép és a hang…
Milyen szépen leképeződik, a van-ság és a virtuális van-ság… A kommentár az elme, ami folytonosan bobmáz a maga elképzeléseivel…
Mindamellett a gondolkodás, és a gondolatok igen hasznosak és szükségesek. Úgy látszik, hogy a kóbor gondolatok önálló életre kelnek ha a figyelem nem koncentrálódik meghatározott dologra, és mint egy kommentátor, közlik a maguk elképzeléseit…
Mindennel egyetértek, kivéve ezt:
„”ez egy méh”, „milyen szép”
Mindennel egyetértek, kivéve ezt:
„”ez egy méh”, „milyen szép” stb. és akkor arra gondoltam, ez is csak az elme, meg gondolatok. nem foglalkozunk vele, engem nem ez érdekel, hanem az érzet. és elengedtem a gondolatokat is. és csak voltam.”
Szerintem vigyázz az ilyen gondolatokkal, mert ekkor esel át a ló másik oldalára, és leszel olyan mint egy „drogos” aki már csak az érzésnek él és kezdi ez elhomályosítani az elméjét (amire azt hinnénk hogy jó ha el van „homályosítva”).
Ne feledd, hogy a „…ez is csak az elme, meg gondolatok. nem foglalkozunk vele, engem nem ez érdekel” is ugyancsak egy gondolat az elméből. És szerintem legbelül ez a spirituális ego, aki nem akar a formákkal foglalkozni csak az érzéssel (valójában csak azért mert erre nevelték, hogy a világ „csak” egy forma, és az elme kreálmánya …mintha az valami időszakos dolog lenne amin túl kell lépni). Itt most egy csapdába esel egy gondolat miatt ami arra utasít, hogy ne foglalkozz vele, pedig az érzést is pont a forma adja a jelenethez.
A víz és a homokos part furcsa határa…:)
Igen, igen, észre is vettem ezt a csapdát, de nem ennél az élményemnél, itt nem volt.
csak nehéz leírni abban az állapotban mit csinál az elme, szavakkal fogalmaztam meg, amit tettem abban hogy „és akkor arra gondoltam, hogy ez csak az elme”, miközben egy megélésről volt szó, inkább tudatosult bennem, mi is történik, és itt is el tudtam választani, itt is „kapcsolni” tudtam
mégegyszer….
elengedni, és az érzetre figyelni, befelé….. és kifelé is egyszerre valahogy
mondom, ezt nem lehet jól leírni, minden szó félreérthető, mert a szavak is a teremtett és duális világ része
nem véletlen hogy a nagy tanítók olyan „bölcsen” beszélnek, valójában jól és tehetségesen művelik a szellemi dolgok közvetítésének módját
ez egy külön művészet, amiben én csak botladozom
még csak most élem át ezeket, és egyenlőre ez lefoglal és elég is
nehéz róla beszélni
eszembe jutott egy bölcsesség ezzel kapcsolatban, már nem tudom, melyik mester mondása. Az a lényege, hogy hogyan is tudna a víz mesélni arról, milyen víznek lenni a homokos partnak…..
A két világ összeér, de mégis annyira különböző, hogy a szavak nem alkalmasak arra, hogy hidat képezzek. A szavak még mindig a homokos parthoz tartoznak…:)
a két világ között (bár egyben vannak) minőségben valóban egy világ a különbség…:)
ezért veszélyes ek a szavak és a gondolatok itt
Namaszte
Szerintem ekkor a tudat a tisztább állapotait éli meg,
Szerintem ekkor a tudat a tisztább állapotait éli meg, koncepciók és igazságok nélküli állapotát. Ettől tiszta, hisz nincs benne semmi ami megszűrné a valóságot. Egyszerűen azt figyeli, ami van és nem merül bele a boncolgatásba.
A megfigyelő békés állapota. Én úgy hívom életérzés, élet-valóság-élmény, a valóság megélése, de nevezhetjük simán a jelen varázsának is 🙂
Igen. Úgy is nevezik, szemlélés, vagy flow, vagy egység élmény.
Igen. Úgy is nevezik, szemlélés, vagy flow, vagy egység élmény. Egyről beszélünk. 🙂
Egyébként a tiszta, személyiségtől és ego-tól mentes szeretetet, ami nem szerelem, és nem érzelem csak ebben, a szemlélő tudatállapotban lehet megélni. Ez a szellem képessége („alapanyaga”, ilyenkor az egész asztrális állapotunkat „ki lehet kapcsolni”.
A halálban is hasonló folyamat történik, mert a test elhagyásával elhagyjuk az agyat és az elme befolyása (ha még volt ránk :), megszűnik. ilyenkor megmarad az asztráltest, a lélek tele azokkal a gondolatokkal és érzelmekkel, amiket futtatott éltünkben az elme, meg az emlékek lenyomatai: töltések. A szellem ezeket, ugyanúgy ahogy életünkben ebben a tudatállapotban szeretettel szemlélve éli meg, ezúttal töltés és az elme felesleges hozzáfűznivalói és a lélek reakciói (félelem, vágy) nélkül, így lehetséges az a bizonyos „végignézem életem filmjét”.
Ez a tudatállapot már annyira „ott van”, hogy aki így tud „meghalni” (valójában nem halunk meg természetesen), annak olyan a halál lelkileg, mint kimenni egy házból mondjuk a kertbe. 🙂
Aki még nem tudja ezt, fél, és csak az asztrális énjére tudatos (érzelmek, gondolatok), azzal azonosítja magát, annak szoktak segíteni, mert (a Tibeti halottas könyv szerint pl) ilyenkor a halál után is ebben a tudatállapotban marad, és újra kivetíti maga köré az egész világát, amiből elment. Ezért van, hogy a nem tudatos lelkek egy ideig még azt hiszik, hogy élnek a halál beállta után, és próbálják tapasztalni a fizikai világot (Ghost).
Ezt csak azért írtam le, mert szerintem kardinális dolog a szemlélő, szeretet-tudatállapotot megtanulni és gyakorolni az életünkben, mert előre ledolgozhatjuk az asztráltestünket, kitisztíthatjuk, vagyis megcsinálhatjuk azt a munkát, amit egyébként csak halálunk után, v agy még rosszabb, ha következő életünkben kellene.
Szerintem az egész fejlődés első nagy célja ez.
Utána, ha már tiszták vagyunk eldönthetjük szabadon, akarunk e még földi életet élni, vagy aszcendálunk, megyünk felsőbb szintekre, mint pl. Jézus,
Namaszte
És ezek fényében mi a megvilágosodás?
És ezek fényében mi a megvilágosodás?
JÓ kérdés.
Szerintem ha már eleget tudunk ebben a
JÓ kérdés.
Szerintem ha már eleget tudunk ebben a tudatállapotban lenni, és nem csak amikor meditálunk, sétálunk, zenét hallgatunk (vagy játszunk..:), meg ilyesmi, hanem a szellem által diktált ritmusban mozdul minden egyes tagunk, és a test és lélek működései , minden rezdülésünk az utolsó mozzanatig, gondolatig érzelemig állandóan a flowban van, a szellemet szolgálja
De ha már sikerül ezt, főleg ha tudatosan sikerül megélni, és megtanul az ember legalább mondjuk mediben vagy alkalmakkor erre kapcsolni, az is már egy kis megvilágosodás.
namaszte
U.I. azt tanultam régen egy tanítótól, hogy sok kis megvilágosodásból lesz a megvilágosodott állapot _ 🙂
Kedves Aditi!
Szeretnék mást mondani Neked ezek helyett:
„A két világ összeér, de mégis annyira különböző, hogy a szavak nem alkalmasak arra, hogy hidat képezzek. A szavak még mindig a homokos parthoz tartoznak…:)”
Pontosan a szavak /no és pl. a zongora-játékod../ lehetnek a hidak a két világ között!
A szavak, ahogyan bánsz velük, ahogyan válogatod őket, ahogyan egyre pontosabban fogalmazol magadról, úgy egyre pontosabb kompozíciót alkotnak a „láthatatlanodról”…
Az égi létrád nagyon pontos fokmérői ők, míg aztán el nem fogynak…
Ezért ha sok szó kell, hogy azonosítsd magad, akkor még nem jutottál közel az esszenciádhoz. Sem kinn, sem benn.
Ezért NEM VESZÉLYESEK A SZAVAK ÉS A GONDOLATOK szerintem, hanem mindig mérők.
Azt írod:
„eszembe jutott egy bölcsesség ezzel kapcsolatban, már nem tudom, melyik mester mondása. Az a lényege, hogy hogyan is tudna a víz mesélni arról, milyen víznek lenni a homokos partnak…..”
Én sejtem;)
Erre valók a „lelki dagályok”!
Ne félj hát ezektől a káprázatokkal is teli dagályoktól Aditi, mert ezek áztatják át a homokod, hogy az aztán egyre jobban emlékezzen a vízre. Míg aztán eltűnhet a part…
De én jobb szeretek boldogan fürdőzni:-))
/bár még tanulgatok úszni/
Jó egészséget Neked, szeretettel: szeklice
Én meg tudok olyan fiatal párról akik végig járták az egyetemet
Én meg tudok olyan fiatal párról akik végig járták az egyetemet úgy, hogy semmi szex,csak amikor összeházasodtak,mert a kislány elég vallásos volt.Úgyhogy az nem 2 év,hanem 5:)))
Most már van 2 gyönyörű gyerekük:)
Húúú, én is nagyon felháborodtam. Ilyen esetben miért is a nőé a
Húúú, én is nagyon felháborodtam. Ilyen esetben miért is a nőé a felelősség, mármint az egész? Azért az esetek nagy része szerintem úgy indul, hogy a férfi vetkőzi le a felelősséget, csak épp ő megteheti könnyedén, mivel fizikailag nincs hozzákapcsolva, azaz nem benne van a magzat.
Minden csecsemőgyilkosságnál MINIMUM két gyilkos van. Ha úgy vesszük (és én is annak terkintem az abortuszt is), az abortusznál is.
Három gyilkos van !!!!
Az anya, az apa, és az orvos aki
Három gyilkos van !!!!
Az anya, az apa, és az orvos aki megcsinálja…
Háborgásra pedig semmi alap. Aki a lábát szét tudja tenni az azt is tudja, hogy annak milyen következményei lehetnek.
Hogy az „apa” vállalja-e vagy sem az már egy teljesen más kérdés…
De a gyermek testi megteremtődése a nők döntési hatalma, vagy flegmasága… Ezen nincs mit háborogni…
Nem teljesen más kérdés, hogy az apa vállalja-e. De ezt csak
Nem teljesen más kérdés, hogy az apa vállalja-e. De ezt csak akkor fogod érteni, ha nőnek születsz, és lelépnek mellőled… 🙂 Szerintem ha a férfiaknak kéne kihordani a gyermeket, sokkal több abortusz lenne… Nem véletelen a nőknek jutott ez! Én örülök neki részemről!
Ez blabla és találgatás és durva egoizmus…
Ha lelépnek
Ez blabla és találgatás és durva egoizmus…
Ha lelépnek mellőled, téged az sem jogosít fel gyilkosságra…
Ezen nincs mit magyarázni…
Én nem mondtam hogy feljogosít. Pedig én akkor szét sem tettem a
Én nem mondtam hogy feljogosít. Pedig én akkor szét sem tettem a lábam, hogy a következményeit viselnem kötelező legyen (a te szemszögedből)… Hoyg szintén a te szavaidat használjam. ‘Aki a lábát szét tudja tenni az azt is tudja, hogy annak milyen következményei lehetnek.’
Kisezerféle helyzetben fogannak gyerekek, és kisezerféle helyzet visz egy nőt a gyermeke elvetetésére, csak erre akartam felhívni a figyelmed.
Nekem minden porickám és szemléletem ellene van amúgy, ha egy gyerek jön, jönnie kell, jönni akar.
Mindegy, én örülök, hoyg ilyen következménnyel lett gazdagabb az életem!
Akármit is mondasz, senki nem alkothat erről jogosen véleményt, míg meg nem tapasztalja…
Ez igaz. A tapasztalat hiánya értetlenséget szül bennem… Még
Ez igaz. A tapasztalat hiánya értetlenséget szül bennem… Még is azt mondom, hogy nem ölhetünk meg egy magzatot…
Nincs rá indok… nem ad jogot semmi egy gyilkossághoz… Főleg nem spirituális körökben.
Itt bújik elő a hit az isten felé fordulás, a sok gyakorlat az egész élete az embernek amit arra fordított, hogy „megvilágosodjon” és akkor eljut a magzatgyilkosság gondolatáig? Fel sem tudom fogni, hogy miről beszéltek…
Szerintem itt ebben a kérdésben egyöntetűen egyetértünk.Egyikőnk
Szerintem itt ebben a kérdésben egyöntetűen egyetértünk.Egyikőnk sem mondta az ellenkezőjét.
Az egyoldalú,csak nőkre testált felelősség válalásban nem értettünk egyet,nem pedig
a magzatgyilkosságban.
Ki beszél arról, hogy jogos, és helyénvaló?
Én a magam részéről
Ki beszél arról, hogy jogos, és helyénvaló?
Én a magam részéről még abban is biztos vagyok, egy így fogant gyermek pont ezt akarta, pont így születni.
De mindannyian követünk el nem jogos és nem helyénvaló dolgokat. És főként, nem dolgunk másokat elítélni. Különösképpen, mivel nem tudjuk mit él meg, min megy keresztül, és mi magunk az ő helyében képesek lennénk-e nem megtenni azt a nem jogos és nem helyénvaló dolgot! az hoyg azt mondod, te iylenre nem lennél képes, nem azt jelenti, hoyg nem tennéd meg egy ugyanilyen helyzetben, az ő helyzetében.
Amikor én szültem, volt a kórházban oylan lány, akinek amiatt volt abortusza, ami miatt én szültem. És ez egy kórház volt csak, és csak egy lány. És nekem eszemben sincs megvetni, mert értem, mit érzett.
Mikinek meg azt hiszem legközelebb nőnek kéne születni,aztán
Mikinek meg azt hiszem legközelebb nőnek kéne születni,aztán kíváncsi lennék akkor mi lenne a véleménye ezekről a dolgokról? 🙂
Igen. Sőt, meg is kéne élni élesben… De ezzel szerintem ő nem
Igen. Sőt, meg is kéne élni élesben… De ezzel szerintem ő nem fog egyetérteni…
Bocsánat, Miki nem téged akarlak bántani ezzel, de másnak nem címezhetem csak neked, mert te írod itt ezeket, hanem én valóban úgy gondolom, csak átélve ilyet lehet valóban azt mondani, én nem tenném meg, én nem tettem meg. Addig üres duma.
Például, nem hinném hogy képes lennék embert ölni, de még az is lehet, olyan helyzetbe hoz az élet, hogy nem leszek képes másként dönteni…
,,Aki a lábát szét tudja tenni az azt is tudja, hogy annak
,,Aki a lábát szét tudja tenni az azt is tudja, hogy annak milyen következményei lehetnek.”
Meg aki a spermáját ki tudja bocsátani,az szintén ugyanúgy kell ,hogy tudja:)
,,gyermek testi megteremtődése a nők döntési hatalma”
Meg a férfié ugyanúgy, ő is védekezhet ! Főleg ha a nőnek rizikós a fogamzásgátlás./pl. egészségi okokból/
És ha például csak egy éjszakás kapcsolat,akkor meg főleg védekezhet a teremtés koronája,ha nem akar egyszer csak gyermektartást fizetni:)
Úgyhogy vonjuk már be a férfit is ebbe az ügybe:)
Bevonhatjuk.
Az egy éjszakás nőt szajhának nevezik… Nem
Bevonhatjuk.
Az egy éjszakás nőt szajhának nevezik… Nem erkölcsi kategória…
Aztán, volt nekem egy menyasszonyom, akinek az apja két évig udvarolt a menyasszonyom anyjának, mire összeházasodtak, és csak azután kerültek testi közelségbe…
Na erre varrjál gombot… Belenyúltatok egy témába megint amiből már nem tudtok szűzen kimászni megint csak…
A szűzségről jut eszembe, hogy rájöttem Mária miként volt szűz, és miként szállta meg a szent lélek szűzen, és szült szűzen… teljes félrevezetettségben vagyunk…
NA és, minek hívják az egyéjszakás
NA és, minek hívják az egyéjszakás férfit????????????
Gondolkodjál már.
Érdekes, hogy ezek a kategóriák csak nőből léteznek… Csak kivel töltik az egy éjszakát, nem egy férfival, akinek az uyganúgy egy éjszaka?
Az egy éjszakás nőt szajhának hívják, az egy éjszakás férfit
Az egy éjszakás nőt szajhának hívják, az egy éjszakás férfit bikának… Igazságtalan? Háborogsz? Mi ellen is háborogsz? A férfi dolga az élet tovább adása, a nő dolga az új élet befogadása, ha megfelelő körülményeket lát maga körül..
hagyjuk most az erőszakot… Az most csak mellé beszélés…
És hány férfi van aki megakarta tartani a gyerekét és a nő a háta mögött elment abortuszra?…
Sok rétű a kérdéskör természetesen, de maradjunk az átlagnál…
Nem háborgok, csak nem tudtam, hyog bikának hívják 🙂
Az
Nem háborgok, csak nem tudtam, hyog bikának hívják 🙂
Az erőszakkal kapcsolatos esetek: nem mellébeszélés. Csak nem tudod, mennyire gyakori. Nemsokan verik nagydobra.
De persze, igazad van abszolút, sokrétű a kérdés, és biztos rengeteg az apa háta mögött végeztetett abortusz is van. Abszolút igaz.
NA ezt most hogy értetted:
‘a nő dolga az új élet befogadása, ha
NA ezt most hogy értetted:
‘a nő dolga az új élet befogadása, ha megfelelő körülményeket lát maga körül’?
Szóval függene mégis a körülményektől szerinted hogy mikor jogos meg mikor nem elvetetni egy gyereket?
VAgy teljesen mást értettél ez alatt?
Teljesen mást értettem.
Azt értettem alatta, hogy ha megfelelőek
Teljesen mást értettem.
Azt értettem alatta, hogy ha megfelelőek a körülményei, akkor vállalkozik egy új élet befogadására.
Azért kicsit meg kell, hogy kövesselek benneteket, mert tudom, hogy pl fogamzásgátlás mellett is előfordul, hogy állapotos marad egy nő, és nagyon sokféle változat és variáció létezik.
Az erőszakot azért akartam kihagyni, mert az azért nem tartozik a mindennapok közé annyira, és előbb magát az erőszak kifejezést kellene értelmezni ebben a témakörben… És ez is borzasztóan sokrétű, és nem tudunk minden speciális helyzettel foglalkozni, ezért egy úgy nevezett átlagra kell szűkíteni a kört…
Itt csak a sperma az élet, a pete az amolyan üres edény 🙂
Itt csak a sperma az élet, a pete az amolyan üres edény 🙂 Boruljunk le mind lányok a teremtés koronája előtt. Már tűnődöm rajta, hogy keresek egy jó többnejűség tradícióját támogató társadalmat, mert ez a nyugati patriarchális nem alázta meg még eléggé a nőt, úgy érzem szükségem van még egy kis porba-tiprásra…
Meg huszonöt nyomorban tengődő gyermekre, hogy elég életet adhassak a szenvedésre, úgysem fogom látni, mert negyvenévesen már nem leszek se szép, se ember, se nő, de nem baj, mert legalább előbb találkozhatok Isteni Atyámmal a felhőkön, mert már úgyis annyira elvágyódom a boldogságba.
mert ez a földi lét, ez annyira nyomorult…..
🙂
na most, dobálózhatsz megint Miki, ha akarsz, de akkor is elmondom, hogy rég találkoztam ennyire rövidlátó pasival, és hogy nagyon meg fogod bánni az életedben, hogy ennyire nem tudod szeretni a nőket.
Inkább próbálj rájönni, mi az oka ennek. Kezd az édesanyáddal való kapcsolatoddal, meg a szexualitás, mint örömszerzés fogalmának tisztázásával, és próbáld meg elképzelni, hogy szeretni is lehet valakit miközben szeretkezünk vele. Nem magadért, és nem a szerelemre gondolok. Az még mindig magadért van.
Olvass Káma Szútrát.
A prostitúció a szeretet, öröm és összekapcsolódás, tiszta motiváció nélküli szex. Azt férfi ugyanúgy megélheti, mint nő, a világon semmi különbség nincs. Mint ahogy az ellentétét is. A különbség nem a formában van, a külsőben, SOHA! Csak az számít, mit, hogyan élsz meg. Szívvel, vagy anélkül. Csak ezzel fogsz elszámolni.
Ja, és legfőképpen próbáld meg elvonatkoztatni a nemiséged az emberségedtől. Ez, a birtoklási ösztön után a második legerősebb ego-pont: a vággyal, a nemiségeddel való azonosulás csapdája, hogy aszongya hogy „én férfi vagyok, te meg nő vagy, és ezért….” és jönnek a szereposztások, a sok marhaság, agyszülemény, ítélkezés, kitalálás, okoskodás, munkamegosztás, boszorkányégetés, meg a többi, ami ide juttatta a civilizációnkat, meg a megéléseinket a témában, ahova.
Tudod, elsősorban emberek vagyunk, akik próbálják szeretni magukat, meg egymást. Az, hogy a szaporítószerveinket kívül, vagy belül hordjuk, másodlagos kérdés, és egy csomó mindent nem határoz meg, amit elhitetnek velünk, és azonosítanak vele.
Telis tele vagy előítéletekkel, miközben a spirituaéitásról, meg Istenről papolsz, olyan dolgokról okoskodsz, amiről nincs tapasztalatod, sőt nem átallod azokat kioktatni, akiknek van (ezt már sok mindenkivel megtetted itt), teljesen az egód és az elméd, a tanult sémáid, társadalmi előítéletek, és előfeltételezéseid rabja vagy.
Bár valamennyire már bemutatkoztál, de most én is meglepődtem.
Sajnálom, mondtam, hogy ki fogom mondai, amit gondolok, és érzek.
Továbbra is tisztelettel a benned élő Isteni szellemnek, te ego bácsi! 🙂
ÉBREDJ MÁR FEL!!! CSAK A SZERETET SZÁMÍT! HOGY TUDSZ E ÖRÜLNI ŐSZINTÉN ANNAK AMIT KAPTÁL ÉS ADHATSZ ELŐÍTÉLETEK, SÉMÁK, ÉS OKOSKODÁS NÉLKÜL.
„Itt csak a sperma az élet, a pete az amolyan üres edény 🙂
„Itt csak a sperma az élet, a pete az amolyan üres edény 🙂 „
Élet és élőkörnyezet
„Boruljunk le mind lányok a teremtés koronája előtt.”
Ez a mondatod pedig a saját szereped el nem fogadása/pénisz irigység?
„Már tűnődöm rajta, hogy keresek egy jó többnejűség tradícióját támogató társadalmat,”
Akkor javaslom az Iszlám vallás felvételét :))
„mert ez a nyugati patriarchális nem alázta meg még eléggé a nőt,”
Biztos, hogy a nők vannak megalázva? Kifejtenéd?
„Meg huszonöt nyomorban tengődő gyermekre,”
Nem kell bevállalni, léteznek olyan fogamzásgátlási módszerek amelyek nem károsítanak, Amúgy pedig három gyerek és 35 éves életkor után el lehet köttetni a petevezetéket (ez ráadásul visszafordítható ha meggondolja magát valaki)
———————————————————————————————-
„hogy elég életet adhassak a szenvedésre, „
„úgysem fogom látni, mert negyvenévesen már nem leszek se szép, se ember, se nő, „
„de nem baj, mert legalább előbb találkozhatok Isteni Atyámmal a felhőkön,”
„mert már úgyis annyira elvágyódom a boldogságba.”
„mert ez a földi lét, ez annyira nyomorult.”
Ezek kitűnő meditációs mondatok, nem is rontom el őket egy válasszal…
Érdemes elolvasni amit írtál mondatonként… Igazán meglepő kép tárul elénk…
——————————————————————————————–
„rég találkoztam ennyire rövidlátó pasival, „
Mit nevezel rövidlátónak? Hogy nem értek egyet a nők elkurvulásával? Kimegyek az utcára és szinte csak kurvákat látok. Mind kelleti mutogatja magát. Nézd csak meg miféle ruhákba járnak a fiatalok??? Ezt tanulják a tv-ből, a sorozatokból. Hogyan kell aljas számító ribancnak lenni. /bocsánat a durva szóhasználatért, de a tévéből ez árad/ mindenkivel intrikálni, és a férfiakhoz fűződő szeretetet pénzben és vagyonban mérni. Ezt aztán megtetézni a „csábítás eszközeivel” Már maga a csábítás is kifordult a helyéből. És amelyik nő csábít az bizony nem tartozik az erkölcs mintaadói közé… Miközben a férfi szereplők, mind pipogya idiótaként van bemutatva… Tudom, ne is mondd, rátok ez éppen nincs hatással :))
Látod azért anyámtól ezt is megtanultam, nem csak az erőszakosság-ellenességem alakult ki, hanem még némi erkölcsiség is.
Egyetlen férfi az életébe (apám) és 42 éve együtt vannak… Én ezt a példát láttam otthon…
„és hogy nagyon meg fogod bánni az életedben, hogy ennyire nem tudod szeretni a nőket.”
Hogyne szeretném én a nőket, persze, hogy szeretem a nőket, nincs ezzel semmi gondom. Éppen azért mert szeretem őket azért is kell vigyázni rájuk, és nem prédának engedni ki őket az utcákra „csábítani”
Az első részét az írásomnak szarkazmusnak szántam, eléggé otthon
Az első részét az írásomnak szarkazmusnak szántam, eléggé otthon vagyok az irodalomban, szerintem stimmel. Te viszont nem vetted észre és kielemezted, mintha a saját gondolataimat leírtam volna.
Ez egy öngól volt, bocs. természetesen egyetlen mondata sem az én gondolatom, hanem kölcsönvettem a tieidet, letükröztem és kikarikatúráztam, ezért azzal, hogy elemzed tulképp magadnak segítesz.
Nem én vágyódom el a földről, és nem én ítélem meg a nőket a szexuális szokásaik alapján nagyon is vulgárisan, és nem nekem van olyan nőképem, ami sémák és ítéletek halmaza, valóságlátás nélkül – még egyenlőre.
Tanulság: A kritikára vagy meglátásra nem kritikával válaszolj.
Egyébként nincsenek tele az utcák kurtizánokkal, csak olyan nőkkel, akik szintén nem képesek érzeni magukat, jól, egészségesen és szabadon megélni a nőiségüket és ugyanúgy a felszínen próbálják meg orvosolni ezt, ahogy te is csak a felszínt látod. Amit látsz, azok mind sémák, és kompenzáció. Nem arra van szükségük, hogy megítéld őket, hanem arra, hogy elfogadják őket, hogy ők is megtanulhassák elfogadni magukat, a termszetes vágyukat és nőiségüket tupír, divat és pótcselekvések nélkül, mert önmagukban nem éerzik elégnek magukat, a nőiségüket, a vontásukat. Ez csak tudatlanság. Ahogy a férfiaknál is az a jelenség, amiről veled kapcsolatban ítam. Kollektív karmák.
Amit sz édesnyádtól tanultál, az egy séma, egy társadalmi és egyéni minta. Tanult. Elme szint. Aki te vagy, az az az út, amit belülről érze, amerre vezérel a tiszta vágyad, a természetes, őszinte megélésed, amely elfogadó és odaadó, és onnan lehet felismerni, hogy sem nem kritikán, sem nem sémán, elváráson, elveken, erkölcsön vagy bármi máson nem alapul: viszont örömmel, és felszabadultsággal párosul.
Sem az elfojtás, se, a szabadosság nem ez.
Mindenki azt az utat járja be a tanulásában, amerre viszik a karmái, a nem tudatos megélései, és az sok szélsőséggel jár manapság az emberiség életében világszerte. Ebben a témában miért lenne másképp? De nem ez lényeg, nem az, amit látsz: az csak következmény. És habból indulsz ki, zsákutcába jutsz. Ez az ítélet ne a felszínt lásd, és abból próbáld a megoldásokat keresni.
Mindig kérdezd meg magadtól: mi az oka rá, hogy így viselkedik? És nekem mi az okom, hogy nem tudom elfogadni, rossznak tartom, megítélem?
Akkor közelebb kerülsz az igazsághoz.
Namaszte
Köszönöm a dicséreteid, egyre nagyobb az öröm bennem, hogy
Köszönöm a dicséreteid, egyre nagyobb az öröm bennem, hogy ennyire egyértelműen egészségessé váltam. Végre megerősödtek és előjönnek a férfienergiáim, ami persze nem jelenti azt, hogy a nőit nem tudom megélni. (Sosem volt rájuk panasz…:)
csak Te nem ezt hozod ki belőlem. 🙂
Sajnálom, de amíg egózol, képtelen vagyok megállni, hogy ne lyuggassam szitává az agymenéseid…:)
Ha szeretnél kapni a női energiáimból, bánj velem több tisztelettel, és vedd észre, hogy jobban jársz, ha megvizsgálod, amiket mondok, mert nagyos sok értékes információt kaptál tőlem, és másoktól is itt ezen az oldalon, ami mellett elrohantál a dühöd, sértődöttséged, indulataid, bizonytalanságod, önbizalomhiányod, ítéleteid és nem-látásaid miatt.
Ez mind nem baj.
De vedd észre, hogy szeretnek itt Téged, és azért piszkálnak, hogy felébredj ebből.
Ezen is átmentem, és éppen az Erika volt az (ezúton is köszönöm), aki hasonlómódon packázta az egóm akkoriban itt az oldalon,mint most én a tied.
És ez egészen addig fog így menni, amíg egózol, meg vádaskodsz meg indulatoskodsz, reagálsz meg okoskodsz,meg amíg élvezetem lelem benne, és el nem unom,hogy nem vagy hajlandó megállni,és visszanézni, hátha tényleg nem azért csinálom,mert rosszat akarok neked.
Tudod, ha valaki úszik a mocsarában és jól érzi magát, azt csak kicibálni lehet, ami nem egy kellemes művelet. De a szeretet egy ideig próbálkozik.
Ha nem akarod, úgysem tehetek semmit.
Én,akkoriban azt választottam, hogy megálltam, és visszanéztem, alázatot gyakoroltam, és megvizsgáltam a kritikákat.
Évekig tartott, de megérte.
Egészen más ember lettem.És utólag hálás vagyok a cibálásért. Ha nem lettek volna cibáló emberek, már nem élnék. megölt volna az egóm.
Hidd el,senki sem akar neked itt rosszat, és hagyd már abba ezt a kisgyerekes viselkedést, hogy könnyebb legyen szót érteni végre veled. 🙂
Namaszte
http://youtu.be/ZvJbpfHCczc
http://youtu.be/ZvJbpfHCczc
🙂
Nem rossz ez a szám. Jó sok férfi-energia van benne, meg
🙂
Nem rossz ez a szám. Jó sok férfi-energia van benne, meg vágy-energia. 🙂 Színtiszta föld és tűz.
Na, valami ilyesmit kezdtem élni, rátapintottál!
Egyébként a születési jegyem föld-elemű, az aszcendensem meg tűz, ráadásul Kos, mint tudjuk, a Mars energia a legférfiasabb energia. Sajnálom, ezzel születtem, ez a feladatom. Úgy tűnik, mégiscsak akad köze önmagamhoz annak, amit most megélek…:)
Köszi, ez jó volt!
Namaszte
De mind eközben maradj teljesértékű NŐ….
A befogadó,
De mind eközben maradj teljesértékű NŐ….
A befogadó, megtartó…
A védelem nem ennek az érának a dolga… Ha mégis magadra vállalod, az azt jelzi, hogy nincs a közeledben ez az erő…
Az Én asszonyomnak eszébe nem jutna harcolni… Azért vagyok ÉN…
Örülök, hogy váltottál! :))))
Miattam meg ne aggódj, sosem volt
Örülök, hogy váltottál! :))))
Miattam meg ne aggódj, sosem volt baj a női energiáimmal. 🙂 Csak most egy másik periódust élek, a kiegyenlítődését.
Én nem érában, szerepekben meg elvekben gondolkodom. Azt, hogy kinek mi a dolga, mindenki maga dönti el, ez a szellemi szabadságunk, emberi lehetőségünk, amely független attól, nőnek vagy férfinak születünk. (Illetve befolyásol minket a sors, a hozott karmák, feladatok, amik sok mindenre megtanítanak, még mielőtt észbe kapnánk, és bármilyen szerepet magunkra akarnánk húzni. )
Jeanne d’Arc például a férfi energiáival élt és teljesítette be élete küldetését. Nem véletlenül volt szűz. Ő ezt tanulta és élte meg, abban az életében. Nem sokra ment volna „igazi” nőként.
Számomra egyébként egy igazi nő mindkét energiával rendelkezik és tud bánni, nem pedig gyenge. És ha már itt tartunk, szerintem az igazi férfi is ismeri a női energiáit, és használja. Egy igazi ember teljes ember, szellemi ember.
Vannak nők, akik sok gyermeket szülnek, és anyai és női energiáikat gyakorolják, és teljesen a helyükön vannak az életükben. Így döntöttek.Ők jól teszik, ha beállnak egy férfi mellé,aki meg férfias energiáit éli abban az életében és úgy van a helyén, mert így, amit nem tudnak megélni, mert a fizikai szerepük nem engedi, azt kiegészíti a férfi: harcol, és véd. Ez a tradicionális séma, de ez is csak az európai, és onnan elterjedt patriarchális „civilizált” társadalomé, amely párkapcsolatokon, családokon alapszik.
Ma már más lehetőségek is vannak, és a szellemek/életek nem mind ugyanazzal a programmal születnek, mind mással. A szerepeink, tudatosságunk, nemiségünk és minden ami test és asztrális tényező szolgálja ezt a célt/programot, és idomul hozzá.
Azok, akik a szellemi utat választják, vagy a sorsuk erre hívja őket, megtanulhatják kibontani a teljességet önmagukban, megtanulni, felismerni és megélni, tudatosítani mindkét energiát. És kiegyenlíteni.
A szellem nem-nélküli, és szerep-nélküli, teljes, mindkét energia tökéletes egysége.
És minden egyes emberben ott van a teljesség, minden. Az ő döntésén, tudatosságán, és élet-programján áll, hogy mennyit hoz ki belőle.
Lehet, hogy csak ezért nem értettük egymást. Más az élet-programunkból adódó lehetőségünk a nemi szerepünkről való tudatos döntésről.
Érdekes, nem?
Namaszte
Ez nem az illúzióval itatós technika, hanem a „kutyaharapást
Ez nem az illúzióval itatós technika, hanem a „kutyaharapást szőrével” technika! 🙂 És úgy van, ahogy itt alattam írja Erika.
Tényleg érdemes megkeresni a nyafogós és elszállt „szegény én” Aditi írásait és Erika „üldözéseit” meg a siránkozásokat. Én mondjuk nem vádaskodtam, meg dobálóztam, hanem siránkoztam meg elfojtottam, de hát mindenkinek máshogy reagál az egója.
De nem ez a lényeg, hanem az,hogy ki tudtam jönni belőle, és ha figyeled az írásainkat, Miki is épp az előbb váltott.
Ezek a váltások kardinálisak, és a tanulásban nagyon nagy lépcsők és tapasztalatok. Ilyenkor tudatosan lép ki az ember az egóból, és saját maga, önként hagyja abba a drámát. Mindegy miért, és mi juttatja el ide, a lényeg hogy megtapasztalja.
Ez egy lehetséges útja annak, hogy megismerd és megszelídítsd az egót és az elmét.
Ehhez nagy szellemi erő kell, és Miki most megélte.
És ez a lényeg. 🙂
Én pedig nem akarattal, hanem abszolút intuitíven „kattantam rá” szinte észre sem vettem. És attól függetlenül,hogy élveztem a meccset, láthatod, képben vagyok, tudatos a hozzáállásom, és örülök az eredménynek. A dolog nem rólam szólt és nem a dráma motivált.
Valószínűleg nem véletlen ez a találkozás sem, ezt a helyzetet tisztelni kell,még ha penge váltással is jár. Nincs vele a világon semmi baj. 🙂 Minden helyzet tanít, egyik így, másik úgy.
Nem kell köcsögbe esni…:))
Namaszte
A Nő legyen Nő, a férfi pedig férfi…
Ez nem szocializáció meg
A Nő legyen Nő, a férfi pedig férfi…
Ez nem szocializáció meg kultúra kérdése…
A test dominánsan determinálja a nemiséget… Nincsenek androgünek manapság, még a hermafroditák is azonosulnak valamelyik nemükkel és ahhoz tartozónak élik meg magukat…
Ha egy nő „férfi energiákat” dominál a viselkedésében, akkor az a Nő nincs rendben. Nincs a helyén…
Ez nem szerep, hanem tény… A nő, Nő, a férfi meg férfi normális esetben… Ez a normális.
Ami ettől eltérő, az nem normális…
nincsenek más lehetőségek.
Ha nő létedre a nőiségen kívüli más lehetőségeket keresel, akkor valami nincs rendben nálad…
Ezt nem bántásként mondom…. Hanem valami nem stimmel….
Ja és egy szinten minden játék, épp ez a lényeg, hogy ezt meg
Ja és egy szinten minden játék, épp ez a lényeg, hogy ezt meg tudjuk tanulni.
Játszani csak az tud, aki már mentes a drámájától, az egója programjától, (abban a helyzetben),képes szemlélni és tudatosan használni az energiáit.
Magyarul nem szívja mellre dolgot, nem éli meg a reakcióit, és a viszonyuásában tudatos.
Attól, hogy valami fáj (az egónak fáj,mert csak az reagál és veszi magára a dolgokat), vagy harc, még nem rossz. A sebet, amikor kitisztítod, az is fáj, de segít és gyorsítja a gyógyulást.:)
Namaszte
Nem menekülsz :)))
Itt már nincs mód további lavírozásra…
Éld
Nem menekülsz :)))
Itt már nincs mód további lavírozásra…
Éld meg önmagad, és ne egy képzelt önmagad…
Olvasd el amiket írsz. Nagyon tanulságos…
„A test dominánsan determinálja a nemiséget… Nincsenek
„A test dominánsan determinálja a nemiséget… Nincsenek androgünek manapság, még a hermafroditák is azonosulnak valamelyik nemükkel és ahhoz tartozónak élik meg magukat…”
Aki a testével és a nemiségével azonosítja magát, az a teste és a nemisége játékszere. Ott van a tudatszintje,tudatossága.
Én nem vagyok nő, én a tudat vagyok, aki női testbe született ebben az életében.
Fizikai szinten választanunk kell, és korlátokat elfogadnunk,mert a fizikai világnak ez sajátossága, törvényszerűsége. Ezért hordja ki a nő a gyermeket és nem a férfi. De lelki és szellemi szinten mentesek vagyunk ezektől a korlátoktól, a szellem pedig teljesen szabad.
Csak az elme az, amely a duális törvények szerint (maga is a test törvényei szerint működvén ) határokat és szerepeket szab meg. Egyébként ebből származik az emberiség összes rákfenéje, maga az ego is.
Abból, hogy az okos fehér ember (ő leginkább manapság), állandóan ki akarja találni, kinek mi a jó, hol a helye, és mi a dolga. És főleg másokét tudja általában nagyon tutin. És elfelejtett szívvel élni, szabadon, úgy ahogy az jó neki, és megengedni ezt másoknak is.
Ehelyett felesleges elme-korlátok, hitek, hiedelmek, elvek, erkölcsök, ítéletek, nézetek, elgondolások, kitalált szerepek közé szorítja a lelket, és ezek nevében drámázik, szenved és gyilkol.
„Asszony! Mi az hogy még nem mosogattál el????? Mit képzelsz, tán majd az én harcos kezeim nyúlnak a mosogatóvízbe?!” A háborúk ugyanerről szólnak. Hogy mindenki tudni véli, mit kellene a másiknak csinálni, miben kellene hinni, milyen kellene hogy legyen és milyen nem, különböző elgondolások, szerep-minták és elképzelések alapján. Ezek az elme sémái.
Az emberiség összes drámája ezért van. A boszorkányégetéstől a vallásháborúkon át, az összes. Ez minden szenvedésünk forrása: az elme uralma a szív felett, az elme, amely a test. A testtel való hamis azonosulásunk. A korlátok uralma a szabadság felett, a test uralma a szellem felett.
Mert elgondolások szerint akarunk élni,ahelyett,hogy élnénk a szívünk szerint. A szív a szellemmel kapcsolódik,amely szabad, és nem gondolkodik, csak létezik, és örül a létezésének.Tiszta , érdek nélküli, mindentől független örömben van. Szeretetben.
Az elme nem tud ezen a szinten működni, ezért kell megtanulni kikapcsolni és szolgálatba állítani, amikor bekapcsoljuk.
Az elme, a gondolkodás, az elvek, és szerepek még a test szintje.
Az ember nem a teste, hanem a tudat, ami manifesztálódik egy testben, aminek a legalacsonyabb szintje a nemisége és legmagasabb szintje a szíve/szelleme. Én még életlenül sem vagyok nő. Vagyok, aki vagyok, egy női testbe született tudat, és tanulok élni ezzel a lehetőséggel, és örömem lelni benne. Egy másik dolog, hogy a lelki és szellemi teljességem kibontakoztatásában is örömem lelem, és nem kategorizálom be magam semmilyen emberi sémába, mert nem az elme szintjén határozom meg magam.
A tudatosságommal és a szeretet képességemmel mérem magam, nőként is, mert elsősorban ember vagyok és csak azután nő.
A természet hierarchiája ez, és nem fordítva. Meg lehet élni fordítva, csak az előbb utóbb visszaüt. Mert a valóság egyféleképpen működik,és nem diplomatizál, mint az elme.
Namaszte
Mi a bajod a játékkal? Szerintem teljesen félreértesz.
És honnan
Mi a bajod a játékkal? Szerintem teljesen félreértesz.
És honnan tudod, hogy én mennyire élem önmagam?
Egyébként még soha nem éltem ennyire.
A játék nem felelőtlenséget jelent, hanem azt, hogy a sorsunkat szeretettel és alázattal elfogadván, mentesítjük magunkat a személyes érdekeinktől, és örömmel játsszuk a szerepeinket, élünk a lehetőségeinkkel, és képességeinkkel, amik között ott van a döntés és a teremtés, amiben benne van a határtalan szabadságunk, h képesek vagyunk a szellemünkkel azonosítani magunkat és nem a testünkkel.
És közben tanuljuk mindezt szeretettel tenni.
Egyébként az összes nagy tanító ezt tanította, úgyhogy tovább nem is ragozom, aki nem hiszi, járjon utána. 🙂
Namaszte
Ha már a nagy tanítóknál tartunk ,akkor ők a játék ,,Lillá”
Ha már a nagy tanítóknál tartunk ,akkor ők a játék ,,Lillá” alatt nem ezt értették ,hanem egészen mást:)
,,Minden játékból van,minden játék,mindennel és mindenkivel játszanak,vagyis játszik a Játékos,és a Játék Ura…..
…Vagy játszanak velem-mint a játék egyik tartozékával,vagy bábjával-vagy pedig én magam vagyok a Játékos,a Játék Ura.”
Szóval itt nem a mi kis játszadozásainkról van szó egymás között:),hanem ahogy velünk ,,játszanak”,/sokkal magasabb erők:)/,és nem hiszem,hogy a mi szintünkön még tudnánk uralni ezt a ,,játékot’,hogy úgy vegyünk részt benne,mint a Játék Ura,mert akkor mi lennénk Isten:)
Szóval a Lillá erről szól a ,,nagy tanítóknál”,nem a mi kis emberi játszmáinkról.
Ezekkel egyébként sem foglalkoznak a ,,nagy tanítók”.
Bocsánat ,de ezt már nem állhattam meg:D
Még is a test meghatározza, hogy melyik nemhez tartozik az
Még is a test meghatározza, hogy melyik nemhez tartozik az ember.
A test maga hordozza a kettősségnek ezt a választási kényszerét. Végül meg kell, hogy határozza magát az ember a test szintjén is. Én is tudom, hogy nem a testem vagyok pusztán. Nem csak a testem vagyok. Az ÉN nem egy homogén valami, hanem időn és téren átívelő rétegek a végső szellemen, akitől jelenlegi emberi tudatunk igen erősen el van zárva.
A legfelsőbb tudat szüli az alsóbbakat, a szellem-emberi androgün öntudata ketté vált mikor a „test” ketté vált, nőre és férfire, és a maguk tudata és szerepei szerint kellett, hogy meghatározzák önmagukat. Amint fent úgy lent… Tehát a fizikai test is meghatározott tudattal gondolkodásmóddal és a nemiségének megfelelő szerepkörrel éli meg önmagát. Az azonosulások nem választás eredményei. Ha nőnek születtél akkor női azonosulásokkal fogsz élni… Ez így van, a valóságunkban, mert ezt is itt valóságként éljük meg ha az, ha nem az…
A háztartás feladatai nem véletlenül lettek a női nemhez kötve. A ház, az otthon a befogadó, a megtartó, ez a nőiséggel adekvát funkció, természetes hogy a nők feladatai közé tartozik.
A férfi feladatai közé azt tartozik, hogy ellássa a szükséges forrásokkal az otthont (a nőt), hogy így „egyéválva” tartsák fenn magukat, és majd nemzenek utódokat akik szintén a saját nemiségük szerint folytatják ezt a sémát.
Azt mondod, hogy te most férfi energiáidat éled meg.. Ez azt jelenti, hogy a nemiségedhez inadekvát működésimódot élsz meg. Nem veheti el egyik nem sem a másik feladatait, szerepeit, azonosulásait. Nő létedre nem viselkedhetsz férfiként. Van benned valamennyi férfi jelleg, és a férfiakban női jelleg, de csak annyira amennyire a yin yang szimbólumban látható. Dominánsan mindenki a maga szerepeit és jellegeit kell, hogy megélje.
A világunkban ez az egyik döbbenetesen nagy probléma. Hogy a nemek egymás szerepeire ácsingóznak, az üzlet az üzlet jelszóval, mert mindegy mit csinálunk, csak pénz legyen belőle. Ezért sokszor rá is kényszerülünk egymás szerepeinek az átvételére. Például bele dugom a „harcos” kezem a mosogatóvízbe sőt még főzni is szoktam, mert nekem nincs melóm az asszonyomnak van, tehát én lettem a megtartó és Ő a „vadász”… Hogyan is érezhetnénk jól magunkat amikor természetünkkel ellentétes életmódot kell folytatni kényszerből…
A túlzott férfi jelleg felborítja egy nő természetességét, míg a Nő nem lesz képes azokat a harcokat megvívni, és forrásokat biztosítani ami a férfi dolga lenne. Ez a normális nemekkel adekvát létállapot. Amit élünk az pedig egy magából kifordult torz mutáns életmód, ami nem is fog már sokáig menni szerintem…
Ezt írod éppen, hogy nem tudsz azonosulni saját nemeddel, persze magasabb szintre emelve sem lehet megmagyarázni a dolgot, hiszen azért születtél nőnek ebbe a fizikai világba, hogy a nőiségedet éld meg. Ez te magad is írod…
Mindemellett azt is tudom, hogy ez nem választás vagy egyéni döntés, mert mindenkiben saját lelke dominál, ha tehát neked ilyen férfias lelked van akkor az ellen aligha tehetsz valamit, ha csak nem megvizsgálod magadban az okokat, amelyek hozzákötik a szellemedet egy ilyen lelki élethez…
játék
„Játszani csak az tud, aki már mentes a drámájától, az egója programjától,”
a játszás ugyanúgy egó-program, mint a drámázás. Csak egy másik.
A szellem útja: Isteni játék
Ha képes vagy abba a tudatszintbe helyezkedni, aki a játékos akkor te játszol, vagy talán pontosabban látod magad játszani…… 🙂
Ezt lehet a sorselfogadás egy fajtájának is hívni.
Jó és rossz történik, de te mindig a középpontban vagy, elengedve az összes köteléket, semmi se húz és von be, sem gond-, gondolat, sem érzelem. Átélsz, és elengedsz, örülsz és elengedsz, mindig ott vagy és akkor, bátran önmagaddal és másokkal.
Nem térít el mások befolyása, mert érzed magad, és mered azt tenni, azt a ritmust felvenni, ami a békédben, jó érzésedben van, mert nem reagál az egód az ő egójuk programjára, vagy időben észreveszed és kezelni tudod: tudatosan elengedni/nem azt az energiát élni.
teljesen szabad vagy, tervezel, de elengeded a megvalósulás útjait minden pillanatban újra, és döntesz és választasz az adott pillanatban, amikor valóban ott a döntés ideje, és nem előbb – ezzel megvalósítasz.
Ez a lét könnyűsége, amikor a szellemeddel egy szinten operálsz
és ezért könnyű, és ezért „játék”
nincs vesztenivalód, tudod, hogy az élet minden egyes pillanata ajándék, ezért felelősséggel fordulsz ezek felé a pillanataid felé, a felelősség pedig azt jelenti, békével és szeretettel, alázattal az élet akarat iránt, nem sietve, nem túl sokat, de amit kell akkor és ott megteszed.
A legerősebben a mentőben éltem át ezt a tudatállapotot. Amikor felhívtak, annyi időm volt „lelkizni”, meglepődni, meg izgalomba jönni, meg elkezdeni futtatni az egóm programját, amíg bekísértem a kisfiam az iskolába. Szerencsére fel voltam készülve teljesen szellemileg és lelkileg, és ez ott derült ki. Akkor vizsgáztam az elmúlt négy-öt év tanulásából.
Amikor beérkeztem, egyszer csak kapcsoltam, hoztam egy döntést, hogy most „kilépek” nem tudom ezt jól megfogalmazni, és tudtam, hogy most nekem kell átvenni az irányítást, tudatosan viszonyulni, mert ez mindenki másnak is fontos. A kisfiamhoz fordultam és azt mondtam, kicsim képzeld, felhívtak, és mehetek Pestre meggyógyulni. És neki felcsillant a szeme, és láttam, hogy örült. Mondtam, hogy jön érte az apukája, és amikor már bejöhetnek a kórházba, találkozunk. Átöleltem és eszembe sem jutott semmi rossz gondolat, de semmi jó sem azzal kapcsolatban, vajon látjuk e egymást még. Tökéletesen középen voltam. Önmagammal, a valódi énemmel, a szellememmel, aki számára nincs jó és rossz, csak a pillanat van, mert nem a duális törvények szerint működik. Ráéreztem, méghozzá tudatos döntéssel, és hagytam, hogy „vezessen”. És érdekes módon, ahogy én a helyemre kerültem (ami természetesen nem egy hely, hanem egy belső állapot), mindenki más is, beleértve a kisfiamat és az apját, a szüleimet, a volt páromat, aki azonnal újra mellém állt kérdés és kérdezés nélkül, és olyan szinten működött a dolog, hogy az intenzív osztályon beengedték, és ott gyógyított, ahová egyébként senkit sem engednek be…:) Ha a helyeden vagy, minden támogatás, erő, társ, és bőség amire szükséged van megtalál, bármilyen képtelenségnek is tűnik, mert képtelenség csak az elme számára van.
Minden úgy ment, mint a karikacsapás, mintha repítettek volna. Semmi félelem nem volt bennem, tudtam mi a dolgom, és semmin, semmin egy percig sem molyoltam. Örültem. És a dolgok történtek, mentek a maguk útján, és én tudtam, de nem az agyammal tudtam, éreztem, de nem az érzelmeimmel éreztem, hogy most minden a legnagyobb rendben van. És nem érdekes, hogy hogy lesz és mint, eszembe sem jutott, hogy lehet hogy ez csak egy riasztás (van hogy útközben kiderül, hogy mégis egy másik kapja aznap a szervet, mindig több embert hívnak egy ilyen esetben), A félelemnek a leghalványabb szele sem érintett meg. Ellenkezőleg, tejes biztonságban éreztem magam, miközben tudtam, hogy lehet h másnap már nem leszek, hogy ez is benne van a pakliban. Nem akartam különösebben semmit. Elfogadtam, hogy így van ahogy van és várakozással néztem a történtek elébe, mint egy kíváncsi kisgyerek. Minden újabb hírnek, ami arról szólt, hogy nőnek az esélyeim, örültem, de nem kérdeztem. Mindenkivel úgy kommunikáltam a telefonon, hogy megnyugtattam őket, és érezték, hogy jól vagyok, és erős vagyok, és „kézben tartom a dolgokat”. Valójában csak tudatosan viszonyultam egy bizonyos tudatszinten.
És végtelenül könnyű volt.
Ez a rezgés akkor tudatosult bennem és megerősödött a műtét után, és azóta is az a feladatom, hogy erre figyeljek. Most már meg tudom különböztetni attól, amikor az elme, vagy az ego akar belehajtani valamibe és tudatosan visszatérek ebbe az állapotba, BEFELÉ FIGYELEK. Folyton.
Erre tanítanak a legkisebb napi teendőim, feladataim, hogy mit és mennyit egyek, mikor induljak sétálni, és HOGYAN, merre menjek, hogyan kommunikáljak a szüleimmel. ez az energia harc nélkül képes nem beengedni az enged az ego befolyását, sem a sajátomét, sem másokét, egyszerűen csak teszi a dolgát és elengedi a többit.
És onnan lehet tudni, hogy abban vagy, hogy boldog vagy, anélkül, hogy különösebb okod lenne rá. Fel vagy töltve és minden perc egyre jobban tölt. Béke van és öröm, és könnyűek és kényelmesek a dolgok, miközben te is folyamatosan aktív vagy, de sohasem sietsz. A dolgok történnek és megoldódnak és te mindig ráérzel, hogy most mit kell éppen megcselekedned, mi az, ami ott, a te faladatod, abban a pillanatban.
Ez a Flow. Amikor a flowban vagy, a szellemeddel vagy, a mostban, elengedően és elfogadóan, aktívan, de szemlélőn. nem Te irányítasz mindent, de aktív részese vagy életed játékának, és a döntésedből, erődből, és tudatosságodból vagy nyitott önmagad azon , isteni részére, amely vezet.
És bármi furcsa, igen, lehetünk mi Isten, de nem úgy, hogy annak nevezzük ki magunkat, hanem ügy, hogy átadjuk magunkat ennek a kapcsolatnak és engedjük, hogy az vezéreljen az intuíción, a szereteten, az örömön, az erőn, az inspiráción keresztül.
És játszunk: benne és Általa – Vele egységben, és nézzük az Ő szemeivel, ami már a miénk is: magunkat játszani.
Namaszte
„Még is a test meghatározza, hogy melyik nemhez tartozik az
„Még is a test meghatározza, hogy melyik nemhez tartozik az ember.”
De Téged nem határoz meg! Ezért a szerepeid sem határozhatnak meg. És elvárások sem határozhatnak meg. Szabad vagy, a te döntésed mindbe! Megfelelő tudatszinten még a tested teljessége is!!!!
Utoljára mondom el Neked, hogy nem vagyok túlzottan férfias. ha továbbra is ebből kiindulva érvelsz, és vezetsz le következtetéseket meg adsz kéretlen tanácsokat, azzal nem tudok mit kezdeni, mert nem vonatkozik rám, te meg nem veszed észre, hogy rossz ajtón kopogtatsz. Ezekre nincs mit mondanom egyszerűen. ne foglalkozz már annyit velem. Nincs rá szükségem. Köszönöm, hogy aggódsz, de hidd el, nem kell. 🙂 JÓl vagyok. :)))
„Mindemellett azt is tudom, hogy ez nem választás vagy egyéni döntés, mert mindenkiben saját lelke dominál” – abszolút egyéni döntés. Minden az, amikor már meg tudod különböztetni a belső lényed az egódtól, meg a „lelkedtől” (mert a szellem és a lélek nem azonos szint), nem az érzelmeid, a gondolataid, vagy még rosszabb, ha másoké, a társadalomé, elvárásoké stb vezetnek, meg a csapongó és folyton gondolkodó elméd, akkor rádöbbensz, hogy mindent tudatosíthatsz és azután dönthetsz, mit élsz.
Teljhatalmat kapsz magad és az életed felett. De ez csak egy bizonyos szinten valósul meg. Addig tanulunk, meg ismerkedünk az egónnkal is, hiszen ahhoz hogy el tudjunk tekinteni tőle, meg kell ismernünk a működését.
Ha akarsz, legyél a tradicionális szerepben, de legyél nyitott, mert a világ , Isten színpada milliárd színű, és sokféle dolog van a helyén, ami nem úgy van a helyén ahogy te elképzeled. Engedd meg a többieknek hogy úgy érezzék jól magukat ahogy érzik, sőt, legyél kíváncsi, arra, hogy máshogy is lehet „jól” csinálni. Ne csak a te szemszögedből lásd a dolgokat, és ítéld meg.
Sok út van, és mind másikat járunk.
Én másikat járok, mint te, és máshol is tartok. Sok mindent nem látsz velem kapcsolatban, ezt fogadd el és próbálj meg egy kicsit nyitottabb lenni.
Köszönöm a beszélgetést, a jót és rosszat :), tanulságos volt. Sok sikert a nemi szereped „játékában”!
Részemről ezt a témát itt lezártam.
Namaszte
Persze nem is személyekről szólt ez, hanem szemléletekről
Persze nem is személyekről szólt ez, hanem szemléletekről látásmódról csak megszemélyesítésre kerültek a dolgok.
Milyen borzasztó dolog amikor folyton a személyedet veszik céltáblának… Nem véletlenül háborogtam ellene én is…
Ha te nem zártad volna le, lezártam volna én a témát.
Mindent elmondtam ami ezzel kapcsolatban érdekes volt a számomra…
A válaszaid kiváló lehetőségeket biztosítottak, hogy saját látásomat kifejtsem a témával kapcsolatban…
Örülök, hogy jól vagy és, hogy a végére sikerült egészen nőies stílusban megnyilvánulnod :)))
„ÉBREDJ MÁR FEL!!! CSAK A SZERETET SZÁMÍT! HOGY TUDSZ E ÖRÜLNI
„ÉBREDJ MÁR FEL!!! CSAK A SZERETET SZÁMÍT! HOGY TUDSZ E ÖRÜLNI ŐSZINTÉN ANNAK AMIT KAPTÁL ÉS ADHATSZ ELŐÍTÉLETEK, SÉMÁK, ÉS OKOSKODÁS NÉLKÜL.”
Feltéve ha jelen van az emberben, és tapasztalja azt. Ha nincs jelen akkor olyan, mintha nem is létezne. Ha valakiben kevés a szeretet, lehet, hogy soha nem is volt lehetősége megtapasztalni. Ezért nem lehet mindenben a szeretetre hivatkozni, mert csak ez érti meg aki már megélte.
Nem lehet valakiben szeretet ébreszteni azzal, hogy folyamosan nyomjuk a fejébe: szeretet – szeretet – szeretet! Ez nem a szeretet, hanem egy „szeretet-ego” erőszakossága (nem vedd magadra Aditi, itt most általában beszélek). Az igazi szeretetet vagy sugározzuk magunkból, vagy ha nem tudjuk, akkor tettekkel próbáljuk megjeleníteni, de legalább az őszinte törekvés jelenjen meg. De a szöveg és prédikáció alig ér valamit.
Azért írom ezt le, mert sok szó esik a szeretetről, de sokszor sincs mögötte a türelmes megértés és elfogadás érzése, hanem csak „intellektuális kioktatás” van.
Igen, ez sokáig nagy dilemmám volt. Ez a kutyaharapás szőrével
Igen, ez sokáig nagy dilemmám volt. Ez a kutyaharapás szőrével technika elég fájdalmas tud lenni.
És én is megéltem egy periódust, amikor hányingerem volt, ha a szeretetre hivatkoztak. Azóta rájöttem, csak azért, mert nem tudtam szeretni magam,és ez folyton emlékeztette rá a tudatalattim, és közben meg az egómon egyre nőtt a nyomás..
Egyszer csak feladta az ego, és valahogy átestem a „korláton” Kitisztult bennem a rezgés, és a szó is visszanyerte eredeti ízét.
Nálam így működött, ezért én így tudom működtetni másokkal való viszonyomban. Egyébként nem annyira az számít,milyen szavakat mond vagy ír az ember, hanem milyen tudatossággal és ráérzéssel. Mert a megélés számít, a tapasztalat energiája, ami mögötte van.Azt mindig érzi a másik. (És az ego is)
Ha az nincs mögötte, akkor valóban üres kioktatás.
Namaszte
„Mert a megélés számít, a tapasztalat energiája, ami mögötte
„Mert a megélés számít, a tapasztalat energiája, ami mögötte van.Azt mindig érzi a másik. (És az ego is)”
Ennyire azért ne legyünk ebbe biztos. Aki még nem tapasztalta azelőtt az nem fogja érezni. Meg aztán nem hiszem, hogy téged a mások prédikálása váltott meg; a szeretetet érzeni kell nem mondani. Valószínűleg már előtte volt tapasztalásod a szeretetről, azért tudtál „váltani”.
Megint azt mondom: sokaknál a beszéd nem számít; van akiknél szavak nem használnak.
Igen, egyetértek.
De nekem meg kellett „tanulnom” a szeretetet
Igen, egyetértek.
De nekem meg kellett „tanulnom” a szeretetet tudatosan megélni, ez tett helyre, és folyton gyakorolnom kell, tudatosan, odafigyelve magamra. Egyébként azt gondolom, manapság kevesen születünk ide olyan traumák nélkül, amelyek engednék, hogy a szeretet ösztönösen jól működjön bennünk.
Ma, a tudatossá válás útján ezt a megélésre való képességünket is gyógyítani kell.
De valahol, mélyen, belül az isteni énünk hordozza, és emlékszik rá, ezért ha hajlandóak vagyunk kitartani, és átvergődni magunk a magunk állította szakadékainkon, a sötétség legmélyén rálelünk a létezésünk alapjára: a szeretetre, ami éltet. Ez egy ősi emlékezet, a szellem „anyaga”. Amíg itt a szellemünk (a fizikai valóságunkkal együtt léteztük, vagyis nem haltunk meg – bár ez utóbbi nem pontos kifejezés, de közhasználatban van), addig van esélyünk megtalálni és használni ezt az ősi emléket, és megteremteni a szeretet alapú életet, újjáformálni az életünket, letenni a karmákat és elindulni felfelé, a transzcendens felé.
Namaszte
„De nekem meg kellett „tanulnom” a szeretetet tudatosan megélni,
„De nekem meg kellett „tanulnom” a szeretetet tudatosan megélni, ez tett helyre, és folyton gyakorolnom kell, tudatosan, odafigyelve magamra.”
Mit jelent ez a gyakorlatban? Mit csinálsz, amikor ezt teszed?
Egy lehetséges út csak ez – az enyém…
Hát ez azért bonyi kicsit, mert nagyon sok apró dologból áll össze végül egy tapasztalat, egy gyakorlati „kapcsolás” ott bent.
ehhez sok tudást kellett először összeszednem, aztán megismernem az egóm, aztán ismerkedni más részeimmel is, hogy működik. és tapasztalni és tudatosítani, hogy felismerjem azt a rezgést, amely felold minden mást.
de igazából az a lényege az, hogy fel kell ismerni, hogy most az egoban vagy, most az elméd csapong, most a fájdalom, vagy a fizikai test reagál, és felülemelkedni, tudni, hogy a tudat, az aki te vagy a középpontod, az nem ez, tehát most nem önmagad éled….
és kapcsolni, „áthelyezni” a nézőpontot
azért nehéz arról írni, hogy hogyan, mert ez mindenkinél más, mert mindenkinek más a gyengesége, az egója összetétele
és ezt nem lehet elmével csinálni, a gondolatok képek és érzések legfeljebb kicsit közelebb visznek, de még ez is illúzió, talán
ez egy „kapcsolás” , „kiesés” abból a megélésből, amiben addig voltál, és egy másik dimenziódba esel, és hirtelen kisüt a nap, elengedsz, és magától elfogadóvá válsz
mosoly jelenik meg az arcodon, és ráébredsz, milyen csoda minden eges pillanat, minden egyes virág, ember és az egész teremtés.
és boldog vagy. Csak úgy.
de ez nem az a tömjén-boldogság, mégis elönt teljesen, és éber lesz az ember, minden világos és világosabban érzékel, szinte vibrál minden, szinte megáll az idő, mégis az óra kevesebbet mutat, amikor visszaérek a sétából, mint azt gondoltam volna.
és érzem, ahogy a szívem kinyílik, ez egy érzet, egy bizonyos érzet, amit meg kell tapasztalni, TUDATOSÍTANI, ÉS MEGTANÍTANI AZ ELMÉNEK, ÉS AKKOR AZT MONDHATJUK NEKI: EZT AKAROM ÉREZNI, EZ VAGYOK! NEKEM EZ JÓ, ÉS NEKED IS.
ÉS ÍGY A HIERARCHIA HELYREÁLL, ÉS A EST ÉS AZ ELME SZOLGÁLNI FOGJA A SZERETETET, AZ ÖRÖMÖT, A GYÓGYULÁST ÉS AZ ÉLETET
(bocs, véletlenül nyomtam meg a cps-et)
U.I. most eszembe jutott, hogy az egyik sétámnál figyeltem a folyamat végét. amikor elindultam, jól voltam, és nagy nagy öröm volt sétálni a gyönyörű virágok és növények és fák és bokrok között itt az utcánkban, és elfeledkeztem minden másról, és átadtam magam ennek a megélésnek. csak élveztem hogy gyönyörködöm, és gyönyörködtem tovább. Ez egyre jobban töltött. Megálltam egy virágokkal és méhekkel borított bokornál, és teljesen elragadott a látvány. Megragadott egyetlen méh, ahogy tette a dolgát, és egy re jobban elmélyedtem ebben ez érzetben, és közben figyelmes lettem arra, hogy az elmém dolgozik, különböző gondolatok érkeznek és mennek a látvánnyal kapcsolatban „ez egy méh”, „milyen szép” stb. és akkor arra gondoltam, ez is csak az elme, meg gondolatok. nem foglalkozunk vele, engem nem ez érdekel, hanem az érzet. és elengedtem a gondolatokat is. és csak voltam.
fantasztikus.
Ezt gyakorolom minden nap, és minden percben.
Az a legjobb, amikor az emberekkel meg tudom élni, mert ilyenkor teljesen stabil maradok, és semennyire nem érint semmi rossz. és örömet tudok adni. Ez a legjobb dolog a világon, nem is kell semmi más!!
Namaszte
Erről a tv kommentárok jutottak eszembe..
„különböző gondolatok
Erről a tv kommentárok jutottak eszembe..
„különböző gondolatok érkeznek és mennek a látvánnyal kapcsolatban „ez egy méh”, „milyen szép” stb. és akkor arra gondoltam, ez is csak az elme, meg gondolatok.”
Mindegy, hogy mutatnak-e képet, vagy milyen képet mutatnak, akár teljesen ellenkező kommentárt is képesek mondani hozzá… És ha az ember nem figyel, hajlamosabb elhinni amit hall, mint amit lát, akkor is ha teljesen egymásnak ellentmondó dolgokról szól a kép és a hang…
Milyen szépen leképeződik, a van-ság és a virtuális van-ság… A kommentár az elme, ami folytonosan bobmáz a maga elképzeléseivel…
Mindamellett a gondolkodás, és a gondolatok igen hasznosak és szükségesek. Úgy látszik, hogy a kóbor gondolatok önálló életre kelnek ha a figyelem nem koncentrálódik meghatározott dologra, és mint egy kommentátor, közlik a maguk elképzeléseit…
Mindennel egyetértek, kivéve ezt:
„”ez egy méh”, „milyen szép”
Mindennel egyetértek, kivéve ezt:
„”ez egy méh”, „milyen szép” stb. és akkor arra gondoltam, ez is csak az elme, meg gondolatok. nem foglalkozunk vele, engem nem ez érdekel, hanem az érzet. és elengedtem a gondolatokat is. és csak voltam.”
Szerintem vigyázz az ilyen gondolatokkal, mert ekkor esel át a ló másik oldalára, és leszel olyan mint egy „drogos” aki már csak az érzésnek él és kezdi ez elhomályosítani az elméjét (amire azt hinnénk hogy jó ha el van „homályosítva”).
Ne feledd, hogy a „…ez is csak az elme, meg gondolatok. nem foglalkozunk vele, engem nem ez érdekel” is ugyancsak egy gondolat az elméből. És szerintem legbelül ez a spirituális ego, aki nem akar a formákkal foglalkozni csak az érzéssel (valójában csak azért mert erre nevelték, hogy a világ „csak” egy forma, és az elme kreálmánya …mintha az valami időszakos dolog lenne amin túl kell lépni). Itt most egy csapdába esel egy gondolat miatt ami arra utasít, hogy ne foglalkozz vele, pedig az érzést is pont a forma adja a jelenethez.
A víz és a homokos part furcsa határa…:)
Igen, igen, észre is vettem ezt a csapdát, de nem ennél az élményemnél, itt nem volt.
csak nehéz leírni abban az állapotban mit csinál az elme, szavakkal fogalmaztam meg, amit tettem abban hogy „és akkor arra gondoltam, hogy ez csak az elme”, miközben egy megélésről volt szó, inkább tudatosult bennem, mi is történik, és itt is el tudtam választani, itt is „kapcsolni” tudtam
mégegyszer….
elengedni, és az érzetre figyelni, befelé….. és kifelé is egyszerre valahogy
mondom, ezt nem lehet jól leírni, minden szó félreérthető, mert a szavak is a teremtett és duális világ része
nem véletlen hogy a nagy tanítók olyan „bölcsen” beszélnek, valójában jól és tehetségesen művelik a szellemi dolgok közvetítésének módját
ez egy külön művészet, amiben én csak botladozom
még csak most élem át ezeket, és egyenlőre ez lefoglal és elég is
nehéz róla beszélni
eszembe jutott egy bölcsesség ezzel kapcsolatban, már nem tudom, melyik mester mondása. Az a lényege, hogy hogyan is tudna a víz mesélni arról, milyen víznek lenni a homokos partnak…..
A két világ összeér, de mégis annyira különböző, hogy a szavak nem alkalmasak arra, hogy hidat képezzek. A szavak még mindig a homokos parthoz tartoznak…:)
a két világ között (bár egyben vannak) minőségben valóban egy világ a különbség…:)
ezért veszélyes ek a szavak és a gondolatok itt
Namaszte
Szerintem ekkor a tudat a tisztább állapotait éli meg,
Szerintem ekkor a tudat a tisztább állapotait éli meg, koncepciók és igazságok nélküli állapotát. Ettől tiszta, hisz nincs benne semmi ami megszűrné a valóságot. Egyszerűen azt figyeli, ami van és nem merül bele a boncolgatásba.
A megfigyelő békés állapota. Én úgy hívom életérzés, élet-valóság-élmény, a valóság megélése, de nevezhetjük simán a jelen varázsának is 🙂
Igen. Úgy is nevezik, szemlélés, vagy flow, vagy egység élmény.
Igen. Úgy is nevezik, szemlélés, vagy flow, vagy egység élmény. Egyről beszélünk. 🙂
Egyébként a tiszta, személyiségtől és ego-tól mentes szeretetet, ami nem szerelem, és nem érzelem csak ebben, a szemlélő tudatállapotban lehet megélni. Ez a szellem képessége („alapanyaga”, ilyenkor az egész asztrális állapotunkat „ki lehet kapcsolni”.
A halálban is hasonló folyamat történik, mert a test elhagyásával elhagyjuk az agyat és az elme befolyása (ha még volt ránk :), megszűnik. ilyenkor megmarad az asztráltest, a lélek tele azokkal a gondolatokkal és érzelmekkel, amiket futtatott éltünkben az elme, meg az emlékek lenyomatai: töltések. A szellem ezeket, ugyanúgy ahogy életünkben ebben a tudatállapotban szeretettel szemlélve éli meg, ezúttal töltés és az elme felesleges hozzáfűznivalói és a lélek reakciói (félelem, vágy) nélkül, így lehetséges az a bizonyos „végignézem életem filmjét”.
Ez a tudatállapot már annyira „ott van”, hogy aki így tud „meghalni” (valójában nem halunk meg természetesen), annak olyan a halál lelkileg, mint kimenni egy házból mondjuk a kertbe. 🙂
Aki még nem tudja ezt, fél, és csak az asztrális énjére tudatos (érzelmek, gondolatok), azzal azonosítja magát, annak szoktak segíteni, mert (a Tibeti halottas könyv szerint pl) ilyenkor a halál után is ebben a tudatállapotban marad, és újra kivetíti maga köré az egész világát, amiből elment. Ezért van, hogy a nem tudatos lelkek egy ideig még azt hiszik, hogy élnek a halál beállta után, és próbálják tapasztalni a fizikai világot (Ghost).
Ezt csak azért írtam le, mert szerintem kardinális dolog a szemlélő, szeretet-tudatállapotot megtanulni és gyakorolni az életünkben, mert előre ledolgozhatjuk az asztráltestünket, kitisztíthatjuk, vagyis megcsinálhatjuk azt a munkát, amit egyébként csak halálunk után, v agy még rosszabb, ha következő életünkben kellene.
Szerintem az egész fejlődés első nagy célja ez.
Utána, ha már tiszták vagyunk eldönthetjük szabadon, akarunk e még földi életet élni, vagy aszcendálunk, megyünk felsőbb szintekre, mint pl. Jézus,
Namaszte
És ezek fényében mi a megvilágosodás?
És ezek fényében mi a megvilágosodás?
JÓ kérdés.
Szerintem ha már eleget tudunk ebben a
JÓ kérdés.
Szerintem ha már eleget tudunk ebben a tudatállapotban lenni, és nem csak amikor meditálunk, sétálunk, zenét hallgatunk (vagy játszunk..:), meg ilyesmi, hanem a szellem által diktált ritmusban mozdul minden egyes tagunk, és a test és lélek működései , minden rezdülésünk az utolsó mozzanatig, gondolatig érzelemig állandóan a flowban van, a szellemet szolgálja
De ha már sikerül ezt, főleg ha tudatosan sikerül megélni, és megtanul az ember legalább mondjuk mediben vagy alkalmakkor erre kapcsolni, az is már egy kis megvilágosodás.
namaszte
U.I. azt tanultam régen egy tanítótól, hogy sok kis megvilágosodásból lesz a megvilágosodott állapot _ 🙂
Kedves Aditi!
Szeretnék mást mondani Neked ezek helyett:
„A két világ összeér, de mégis annyira különböző, hogy a szavak nem alkalmasak arra, hogy hidat képezzek. A szavak még mindig a homokos parthoz tartoznak…:)”
Pontosan a szavak /no és pl. a zongora-játékod../ lehetnek a hidak a két világ között!
A szavak, ahogyan bánsz velük, ahogyan válogatod őket, ahogyan egyre pontosabban fogalmazol magadról, úgy egyre pontosabb kompozíciót alkotnak a „láthatatlanodról”…
Az égi létrád nagyon pontos fokmérői ők, míg aztán el nem fogynak…
Ezért ha sok szó kell, hogy azonosítsd magad, akkor még nem jutottál közel az esszenciádhoz. Sem kinn, sem benn.
Ezért NEM VESZÉLYESEK A SZAVAK ÉS A GONDOLATOK szerintem, hanem mindig mérők.
Azt írod:
„eszembe jutott egy bölcsesség ezzel kapcsolatban, már nem tudom, melyik mester mondása. Az a lényege, hogy hogyan is tudna a víz mesélni arról, milyen víznek lenni a homokos partnak…..”
Én sejtem;)
Erre valók a „lelki dagályok”!
Ne félj hát ezektől a káprázatokkal is teli dagályoktól Aditi, mert ezek áztatják át a homokod, hogy az aztán egyre jobban emlékezzen a vízre. Míg aztán eltűnhet a part…
De én jobb szeretek boldogan fürdőzni:-))
/bár még tanulgatok úszni/
Jó egészséget Neked, szeretettel: szeklice
Én meg tudok olyan fiatal párról akik végig járták az egyetemet
Én meg tudok olyan fiatal párról akik végig járták az egyetemet úgy, hogy semmi szex,csak amikor összeházasodtak,mert a kislány elég vallásos volt.Úgyhogy az nem 2 év,hanem 5:)))
Most már van 2 gyönyörű gyerekük:)
következtetések
Nem gondoltam korábban sem, de mostanra teljesen világossá vált számomra, hogy ez a nem várt gyermekként születés nem büntetésként ért, hanem nagyon is helyénvaló lehetőségként adódott az életemben.
Egyrészt úgy érzem, hogy azért „kaptam”, mert ezzel voltam összhangban, a rezgéseim ezt e lehetőséget támogatták ott és akkor.
Másrészt biztos hogy a lelkem egyféle kihívásnak állította saját magam elé, hogy na nézzük ebből most hogy jössz ki?
Még nem tartok az összes következtetéseim/felismeréseim végénél, még mindig kíváncsi vagyok, hogy ebből mi fog kisülni, de valami belől egy nagyobb egység, több szeretet, több megértés, egy valami nagyobbhoz tartozásért áhítozik.
következtetések
Nem gondoltam korábban sem, de mostanra teljesen világossá vált számomra, hogy ez a nem várt gyermekként születés nem büntetésként ért, hanem nagyon is helyénvaló lehetőségként adódott az életemben.
Egyrészt úgy érzem, hogy azért „kaptam”, mert ezzel voltam összhangban, a rezgéseim ezt e lehetőséget támogatták ott és akkor.
Másrészt biztos hogy a lelkem egyféle kihívásnak állította saját magam elé, hogy na nézzük ebből most hogy jössz ki?
Még nem tartok az összes következtetéseim/felismeréseim végénél, még mindig kíváncsi vagyok, hogy ebből mi fog kisülni, de valami belől egy nagyobb egység, több szeretet, több megértés, egy valami nagyobbhoz tartozásért áhítozik.