Mit jelent számodra a halál? Elmúlást, veszteséget, félelmet, átlépést, ismeretlent, változást, megújulást?
Mennyire ismered a halált? Mit érzel felé?
Félsz tőle? Vágysz rá?
Beszélgessünk a halálról! Haláli jó lesz!
Mit jelent számodra a halál? Elmúlást, veszteséget, félelmet, átlépést, ismeretlent, változást, megújulást?
Mennyire ismered a halált? Mit érzel felé?
Félsz tőle? Vágysz rá?
Beszélgessünk a halálról! Haláli jó lesz!
Szerintem a halál egy uj valami kezdete, A halállal búcsuzunk el
Szerintem a halál egy uj valami kezdete, A halállal búcsuzunk el az ismeröseinktöl és az e világtol.
Szeretteink ugyan úgy sirnak, majd halotti toroznak mint amikor megszületünk a születésünk is meg van ünnepelve, öröm könyekkel, meg mulatságokkal. A halált egy köztes lét követi amit majd egy ujjászületés tesz megint egy új kezdetté.
Azért mert sokan nem hisznek benne meg nem látják attol ez még létezik.
Miért mondja Budha azt, hogy a lét szenvedés? Hamvas Béla is azt
Miért mondja Budha azt, hogy a lét szenvedés? Hamvas Béla is azt mondja. Én is szoktam szenvedni. De sose értettem, hogy Ő miért akarja megszüntetni? Ezek szerint már a köztes létbe se akart kerülni.
megeles
enem szoktam szenvedni , ez szemelyenkent egyeni , szerintem nincsen jo se rossz ezt mindenki maga donti el . a letnek oromnek kell lenni es ugyis kell megelni. a halal az egy uj elet kezdete . a halalal minden veget er es egy masik uj elet kezdodik el.
haláli
szeretteim elvesztése: nagy lelki fájdalom, hirtelen kell őt elengednem, félelem az élet bizonytalanságától, tehetetlenség-érzés, félelem szeretteim haldoklásának látványától, szenvedésüktől, kiszolgáltatottságuktól
saját halálomtól nem félek, inkább csak a haldoklás testi fájdalmaitól. Jó volna ágyban, párnák közt, álmomban…
Számomra a halál egy nagy mumus. Nem tudom mi jön utána, mi lesz
Számomra a halál egy nagy mumus. Nem tudom mi jön utána, mi lesz velem???
Hiába hiszek reinkarnációban és egyebekben, biztos tudásom nincsen róluk, ezért félek.
Pedig akár nagyon jó dolog is történhet utána, az én beállítódásom mégis a szenvedést, a bizonytalanságot preferálja.
A szeretteim halálától pont azért félek, mert nem tudom mi lesz velük? Talán eltünnek a létezésből örökre? Vagy a „pokol tisztító tüzén” kell átmenniük? Vagy megkönnyebbülve lóbásszák a lábukat egy helyes kis felhőn csücsülve?
Szóval félek, mert nem tudok!!!
Mackó
Ne félj a haláltól.Egyszer álmomban repültem, testem sem volt
Ne félj a haláltól.Egyszer álmomban repültem, testem sem volt csak ÉN voltam.Felülről láttam a Földet, azután közelebbről.Kontinenseket, házakat , ablakokon belül embereket, majd újra eltávolodtam.Könnyű voltam, testtelen, végtelenűl szabad,nyugodt és olyan boldog hogy szavakkal nem tudom leírni.Végül egy ajtóhoz repültem.Mivel én sötétben voltam csak onnan tudtam, hogy ajtó mert a körvonalain keresztül átszűrődött a fény.Azon gondolkoztam most hogyan jutok tovább.Ekkor láttam meg hogy én is fény vagyok, és elkezdtem bekúszni a réseken.Életem legmeghatározóbb álma volt.Szívesen álmodnám újra.A köztes lét úgytűnik nem rossz állapot.Lehet ,hogy az odáig vezető út fájdalommal van kikövezve, de megéri.A megtisztulás mennyei.Azóta a pánikbetegségem gyógyszerek nélkül tudom kezelni.Figyelj az álmaidra, írd le őket, keress álomfejtő könyveket.Kezd el így.
Az a baj, hogy nagyon kétkedő vagyok. Mindig arra gondolok, hog
Az a baj, hogy nagyon kétkedő vagyok. Mindig arra gondolok, hogy nem-e csak egy illuzió, téves érzékelés amit látok, hallok, tapasztalok.
Egyész egyszerűen bármit tapasztalok, nem tudom, hogy hihetek-e abban, nem csak becsapom magam.
Te honnan tudod, hogy amit az álmodban átéltél, az VALÓSÁG??
Mackó
Az érzéseidre figyelj, ne gondolkodj arra nincs szükséged,ne
Az érzéseidre figyelj, ne gondolkodj arra nincs szükséged,ne keress mindenre válaszokat,fogadd be amit megélsz kételkedés nélkül.Semmi sem történik veled véletlenül.Ez a válasz és nincs másik.Néha csak érezz!Majd belejössz hidd el!Azt a boldog szabadságot amit álmomban éreztem nem tudom átélni itt a földi életemben.Két gyermekem született és nagyon boldog voltam mikor felsírtak, és még sorolhatnám életem nagy pillanatait de mindez semmi ahhoz képest amit álmomban éreztem és még utána egész nap.Engedd el a kételkedést vagy sosem leszel elég nyitott és elveszed magadtól a lehetőséget hogy kapcsolatba kerülj a „felsőbb” éneddel.Így akkor zárva marad az ajtó.Miért kell mindenre válasz, magyarázat?Engedd el magad!
szia Mackó!
És mi van, ha minden illúzió, ami most körülvesz?! 🙂
szeretettel:Bochecha
Szia Bochecha!
Hát ez az, akkor mi van?:)
Mostanában egyre
Szia Bochecha!
Hát ez az, akkor mi van?:)
Mostanában egyre többször van olyan érzésem, hogy nincs is semmi. Megyek az utcán, és igazából nem is megyek, csak emelgetem a lábam, körülöttem meg változik a kép, ami a „haladás” látszatát kelti. De az sincs, csak egy vetítővel (képzeletemmel) odavetül, mert egyébként az üres térben vagyok. Vagy inkább nem is vagyok, csak azt képzelem, hogy vagyok, mert mintha csak egy álom része lennék.
Néha az jut az eszembe, hogy talán „csúfos játékot” játszik velünk a Teremtő, és elhisszük, hogy bárminek van jelentősége, bármit akarni kell, vagy bármitől félni kell. Mintha az árnyékom félne attól, hogy bármi baja lehetne, vagy bármit tennie kéne. Mint amikor a madzagon mozgatott bábú azt hiszi, hogy ő mozog.
Tehát lehet, hogy tényleg nem is vagyok. Akkor meg mitől félek?
Egyébként meg akármi van, úgy is az van, ha félek, ha nem. Csak mégis érzek egy ragaszkodást, kötődést magamhoz, a létezésemhez. De hiába képzeli ezt akár az árnyékom is, attól még ha elmegy a nap, ő is semmivé foszlik. De tényleg, akkor hova tűnik az árnyékom? 🙂
Mackó
Szia Mackó!Nem értem miért olyan fontos számodra valóság-e ami
Szia Mackó!Nem értem miért olyan fontos számodra valóság-e ami körülvesz.Szerintem a lelked fejlődése szempontjából teljesen lényegtelen,nem?Jelenlegi létformád úgyis átmeneti, egy ideig „szolgál” téged és majd „kapsz” egy másikat.A lényeg a fejlődésedben van, ne agyalj ezen ennyit.Valójában „színpad az egész világ” ,nem igaz?A lényeg hogy hiteles legyen a szerep amit játszol, ill. amit játszanod KELL.Ölel:GY
Szia Mackó!Nem értem miért olyan fontos számodra valóság-e ami
Szia Mackó!Nem értem miért olyan fontos számodra valóság-e ami körülvesz.Szerintem a lelked fejlődése szempontjából teljesen lényegtelen,nem?Jelenlegi létformád úgyis átmeneti, egy ideig „szolgál” téged és majd „kapsz” egy másikat.A lényeg a fejlődésedben van, ne agyalj ezen ennyit.Valójában „színpad az egész világ” ,nem igaz?A lényeg hogy hiteles legyen a szerep amit játszol, ill. amit játszanod KELL.Ölel:GY
Szia Mackó!Nem értem miért olyan fontos számodra valóság-e ami
Szia Mackó!Nem értem miért olyan fontos számodra valóság-e ami körülvesz.Szerintem a lelked fejlődése szempontjából teljesen lényegtelen,nem?Jelenlegi létformád úgyis átmeneti, egy ideig „szolgál” téged és majd „kapsz” egy másikat.A lényeg a fejlődésedben van, ne agyalj ezen ennyit.Valójában „színpad az egész világ” ,nem igaz?A lényeg hogy hiteles legyen a szerep amit játszol, ill. amit játszanod KELL.Ölel:GY
vissza térö álom
sziasztok lenne pár kérdésem amire választ szeretnék kapni én 24 éves srác vagyok sajnos 14 éves koromtól pánik beteg lettem akkor még csak 1 -2 tünet volt amitől meg ijedtem akkor nem mertem senkihez fordulni féltem h esetleg más belsö szervi bajom lehet később aztán egyre több rosszullét jelentkezett végül 19 évesen mentem el orvoshoz akkor már tudtam h mi is a bajom csak nem tudtam magam kezelni szedtem gyógyszereket ami tökéletesen megoldotta a problémámat már lassan 2 éve nem szedek semmit a problémám most az amire választ szeretnék kapni pár hónapja vissza térő álmaim vannak összesen 3szor jelentkezett idő közönként havonta 1 szer az álmom olyan alszom és álmomban nem tudok mozogni így szembesülök álmommal ilyenkor már tudom h álom akkor elkezdek félni szeretnék fel ébredni de akkor ez számomra lehetetlen kiabálnék szüleimnek h segítsenek de nem tudok nincs hangom szeretném felkapcsolni a lámpát de mozogni sem tudok az első ilyen álmomnál ugyan úgy tudatában voltam annak h álmodom éber voltam az álmomba akkor ez olyan volt kinyitottam a szemem de az álmomon belül és 1 csuklyás valaki ült a lábam előtt nem tudtam ki vagy mi lehetett arcát nem láttam meg nem csinált semmit csak ott volt akk is megijedtem kiabálnék meg mozognék de nem tudok semmit csinálni tehetetlen vagyok és félek az ébredés is nagyon nehéz ilyenkor szeretném tudni mi lehet ez vagy már teljesen kezdek bekattanni ha valaki tud nekem választ adni kérem segítsen email címemre írjon natural_tc@vipmail.hu köszönettel János
vissza térö álom
sziasztok lenne pár kérdésem amire választ szeretnék kapni én 24 éves srác vagyok sajnos 14 éves koromtól pánik beteg lettem akkor még csak 1 -2 tünet volt amitől meg ijedtem akkor nem mertem senkihez fordulni féltem h esetleg más belsö szervi bajom lehet később aztán egyre több rosszullét jelentkezett végül 19 évesen mentem el orvoshoz akkor már tudtam h mi is a bajom csak nem tudtam magam kezelni szedtem gyógyszereket ami tökéletesen megoldotta a problémámat már lassan 2 éve nem szedek semmit a problémám most az amire választ szeretnék kapni pár hónapja vissza térő álmaim vannak összesen 3szor jelentkezett idő közönként havonta 1 szer az álmom olyan alszom és álmomban nem tudok mozogni így szembesülök álmommal ilyenkor már tudom h álom akkor elkezdek félni szeretnék fel ébredni de akkor ez számomra lehetetlen kiabálnék szüleimnek h segítsenek de nem tudok nincs hangom szeretném felkapcsolni a lámpát de mozogni sem tudok az első ilyen álmomnál ugyan úgy tudatában voltam annak h álmodom éber voltam az álmomba akkor ez olyan volt kinyitottam a szemem de az álmomon belül és 1 csuklyás valaki ült a lábam előtt nem tudtam ki vagy mi lehetett arcát nem láttam meg nem csinált semmit csak ott volt akk is megijedtem kiabálnék meg mozognék de nem tudok semmit csinálni tehetetlen vagyok és félek az ébredés is nagyon nehéz ilyenkor szeretném tudni mi lehet ez vagy már teljesen kezdek bekattanni ha valaki tud nekem választ adni kérem segítsen email címemre írjon natural_tc@vipmail.hu köszönettel János
Ne félj a haláltól.Egyszer álmomban repültem, testem sem volt
Ne félj a haláltól.Egyszer álmomban repültem, testem sem volt csak ÉN voltam.Felülről láttam a Földet, azután közelebbről.Kontinenseket, házakat , ablakokon belül embereket, majd újra eltávolodtam.Könnyű voltam, testtelen, végtelenűl szabad,nyugodt és olyan boldog hogy szavakkal nem tudom leírni.Végül egy ajtóhoz repültem.Mivel én sötétben voltam csak onnan tudtam, hogy ajtó mert a körvonalain keresztül átszűrődött a fény.Azon gondolkoztam most hogyan jutok tovább.Ekkor láttam meg hogy én is fény vagyok, és elkezdtem bekúszni a réseken.Életem legmeghatározóbb álma volt.Szívesen álmodnám újra.A köztes lét úgytűnik nem rossz állapot.Lehet ,hogy az odáig vezető út fájdalommal van kikövezve, de megéri.A megtisztulás mennyei.Azóta a pánikbetegségem gyógyszerek nélkül tudom kezelni.Figyelj az álmaidra, írd le őket, keress álomfejtő könyveket.Kezd el így.
a kivégzésem
Egyszer azt álmodtam, hogy kivégeznek. Nemigen szoktam álmodni, vagy nem nagyon emlékezem rájuk. Ez mégis megmaradt élesen.
Valami rosszal vádoltak meg. Álmomban sem tudtam mi az, de tudtam nem igaz, de azt is nem tudok ellene tenni. Elítéltek. Megfojtás általi halálra. Azaz egy kötéllel, amit a nyakam köré tekernek egyszer, a hóhér azzal fojt, fojtogat meg.
Vittek a kivégző szobába. Két érzés volt bennem. Az egyik egy kis félelem a szenvedéstől. Hogy milyen érzés lesz fuldokolni. De úgy voltam vele, majd csak túl leszek rajta. A másik érzés a kíváncsiság volt. Vajon mi történik utána ? Mi a halál ? És milyen megélni azt ?
Érdekes álom volt. Minden esetre, azt nem tudom, hogy viselném, ha hosszabb fájdalmas betegségen keresztül kellene átmennem a túl oldalra. Ezzel kapcsolatban bennem is van félelem. Nem szeretném. Pedig tudom, ezzel szemben is elfogadással kellene lennem. De hát …. 🙁
GLinDorph
http://ecsk.hu
halál előtti szenvedés, fájdalom
Úgy tudom, hogy a fenti dolgot kiválthatjuk azzal, ha megtervezett életutunkat sikerrel bejárjuk. A hosszú fájós betegségekkel a lélek csak önmagát váltja meg, mint utolsó kényszerítő erőt veti be arra, hogy hátha a szenvedés meghozza az egó térdreborulását.
Lehet … de elég sok spirituális mester élt meg szenvedéseket
Lehet … de elég sok spirituális mester élt meg szenvedéseket halála elöt … had utaljak csak Jézusra …
GLinDorph
http://ecsk.hu
Megváltás
Igaz… Ő meg véletlenül nem magát váltotta meg a szenvedésével, hanem minket. Állítólag.
De amúgy totál igazad van: magam sem vagyok biztos abban, hogy a fenti állítás minden esetben helytálló-e. Amit biztosan tudok, hogy a nagymamámnál az volt…
Igen Budha azt mondja -a lét szenvedés.Ebben nagyon nincs igaza.
Igen Budha azt mondja -a lét szenvedés.Ebben nagyon nincs igaza.A budhisták szerint -semmi élvezetnek sem szabad lenni.Ezt is rosszul mondják.Pokol,menny-minden bennunk van.Ha nem élvezed az életet akkor te a pokolban vagy.Ha számodra az élet itt a foldon élvezet akkor te már a menyországban vagy-megvilágosodtál.Te benned van a fold és annak megítélése.Itt foldi életed során lehetsz ugyanugy a pokolban és ugyanugy a paradicsomban is.Toled fugg hogy mit érzel és eszerint látod a korulotted lévo világot.Az érzéseid legeloszor benned zajlanak le és csak ugy vetulnek ki a korulottunk lévo világra.Pont olyan számunkra a világ-ahogy magunkba látjuk.Soha nem a világ befolyásolya hogy mit érezz.A kulvilág csak egy tukorkép-tukorkepe a lelkunknek.
Azért a buddhista tanítás ennél sokkal finomabb mondandót fejez
Azért a buddhista tanítás ennél sokkal finomabb mondandót fejez ki. Amit említettél azt talán csak a templomokban emlegetik a híveknek és ez már csak egy vallás ebben az esetben. Sajnos a buddhizmust is felhasználták, használják a népek sötétben tartására és a hatalmuk megerősítésére a vezetők.
Amit a 4. mondatod után kifejtesz, az sokkal közelebb áll a valódi buddhista tanokhoz. Sőt, a tibeti buddhizmus ezt jóval tovább viszi a halál utáni állapotokra is.
Úgyhogy én egyet értek azzal amit mondtál, csupán hozzáteszem, hogy a buddhista tanokkal is teljesen össze egyeztethető ez.
GLinDorph – http://ecsk.hu
Kedves Skorpió
Ezt hol hallottad? Én buddhista vagyok, még bevallom, ilyennel nem találkoztam. 🙁
Lehet elszundítottam egy előadáson? Jó, de ilyen mélyen?
Igen Budha azt mondja -a lét szenvedés.Ebben nagyon nincs igaza.
Igen Budha azt mondja -a lét szenvedés.Ebben nagyon nincs igaza.A budhisták szerint -semmi élvezetnek sem szabad lenni.Ezt is rosszul mondják.Pokol,menny-minden bennunk van.Ha nem élvezed az életet akkor te a pokolban vagy.Ha számodra az élet itt a foldon élvezet akkor te már a menyországban vagy-megvilágosodtál.Te benned van a fold és annak megítélése.Itt foldi életed során lehetsz ugyanugy a pokolban és ugyanugy a paradicsomban is.Toled fugg hogy mit érzel és eszerint látod a korulotted lévo világot.Az érzéseid legeloszor benned zajlanak le és csak ugy vetulnek ki a korulottunk lévo világra.Pont olyan számunkra a világ-ahogy magunkba látjuk.Soha nem a világ befolyásolya hogy mit érezz.A kulvilág csak egy tukorkép-tukorkepe a lelkunknek.
Azért a buddhista tanítás ennél sokkal finomabb mondandót fejez
Azért a buddhista tanítás ennél sokkal finomabb mondandót fejez ki. Amit említettél azt talán csak a templomokban emlegetik a híveknek és ez már csak egy vallás ebben az esetben. Sajnos a buddhizmust is felhasználták, használják a népek sötétben tartására és a hatalmuk megerősítésére a vezetők.
Amit a 4. mondatod után kifejtesz, az sokkal közelebb áll a valódi buddhista tanokhoz. Sőt, a tibeti buddhizmus ezt jóval tovább viszi a halál utáni állapotokra is.
Úgyhogy én egyet értek azzal amit mondtál, csupán hozzáteszem, hogy a buddhista tanokkal is teljesen össze egyeztethető ez.
GLinDorph – http://ecsk.hu
Kedves Skorpió
Ezt hol hallottad? Én buddhista vagyok, még bevallom, ilyennel nem találkoztam. 🙁
Lehet elszundítottam egy előadáson? Jó, de ilyen mélyen?
Buddha : szenvedés
Azért mondja Buddha, hogy a lét szenvedés, mert minden, amit megélhetsz, akár jó, akár rossz öregséghez, betegséghez, majd a halálhoz vezet.
Kissé félreérthető ilyen szempontból a buddhizmus. Sokan úgy értelemzik, akkor minden Buddha követő depis, minden percben.
Holott, NEM. Sőt! Fő alapelve: a szeretet, együttérzés minden Létező iránti kifejlesztése.
Maga a léthez való ragaszkodás vezet az elmúláshoz. Mindent megélhetsz, ami csak megadatik, csak ne akard megfogni, megragadni. Akár „jó”, akár „rossz”.
Az életet is és az újjászületést is Buddha felismerte, hogy egy körforgás jellemzi. Ő rájött a kulcsra, hogyan lehet a Halált, öregedést, betegséget legyőzni. Úgy hogy megvilágosodva, újabb karmát nem generálva, Eggyé válsz a Nírvánával. Hiszen minden lét, a tanulást, a karma letételt szolgálja.
Ezt lehet derüsen is megélni, csak ne árts senkinek. Az sem elég, ha „jó -ember” vagy, hiszen azzal is karmát gyűjtögetsz. A ragaszkodás felszámolása szükséges.
Azt hiszem pár sorban benne van a lényeg, ha bármilyen kérdésed van, szólj nyugodtan, köszi a hozzászólásodat,
Üdv, Béke
Buddhanita
Drága Buddhanita.Az az
Drága Buddhanita.Az az érzésem,hogy tokéletes a válaszod.En elolvastam 3 Buddhista konyvet,de még a kozelében sem jártam az igazságnak.Ilyen egyszeruen és tokéletesen miért nem tudják a konyvek elmagyarázni Buddha tanítását?Es én miért nem értettem meg?Pedig nagyon odafigyeltem.
Eddig is ugy gondoltam,hogy értem a Buddhizmust és lám mégsem.Nem akarom a Buddhizmust és semelyik vallást sem leszolni.Még mindíg piszkálja valami a csorom a Buddhizmusban:
Komolyan így gondolják élni az életet mint ok?
Oromében-boldogságában miért nem láttam még Buddhistát az asztalon táncolni?
Miért nem rendeznek „engedd el a hajam”bulikat a kolostorokban?
Ez komoly-ez lenne a nagy élet?Ilyen aludtejformáju élet az igazi élet?
O.k.-Hogy nem szabad ragaszkodni az élethez.
De én ugy tanultam:…..minden napot ugy kell az életedben megélned,mint ha ez lenne az utolso napod az életben
Nem mondom,hogy ragaszkodj az élethez,csak azt,hogy azt a legjobb tudásod szerint éld meg.
Es ha nekem az élet hatalmas boldogságot jelent,miért ne táncolnák oromomben az asztalon?
Amugy én még nem táncoltam asztalon és még táncolni sem tudok,de szeretem ha vannak lehetoségeim.
Kedves Skorpió
Értem a kérdésed, és igen, valami „nemes fájdalmat” én is tapasztalok egy, két buddhista egyénen. Más a szerzetesi élet, mint a hétköznapi vallás gyakorlás. Én szoktam táncolni, bulizni, sőt, már az asztalon is lejtettem, nem is egyszer. A keresztény papok sem tombolnak LSD-ét tömve magukba, nem igaz? Míg egy keresztény ugyanígy tesz, ha bálba, vagy buliba megy, mint én.
De ki vagyok én? Az öröm, ami akkor átjár? A gondolat, de jó a party? És akkor mivan, mikor fárattam hazaesem? Hova tűnök, ha én vagyok/voltam az öröm? A buddhizmus egyet mond: sem nem a test, sem nem a gondolat, sem nem az érzés NEM VAGYOK. Ahhoz, hogy ne vezessen elfolytáshoz/betegséghez, meg kell élni, de ha elmegy (a semmibe visszatér) el kell tudni engedni. Nem szabad semmin sem keseregni, mert az olyan, mintha a két markodba zárnád a pillangót. Mihelyst rászorítasz, hogy szépségét megragad, meghal, semmivé lesz. Ez a titok :).
Vannak félreértelmezések, de emberek vagyunk, Te is tapasztaltad már, egy szót kimondasz, a másik már teljesen mást ért rajta, és ott a vita, a bökkenő. Aki a tanokat nem éli, gyakran beleesik a hibába, mert csak a szavak futnak az agyában. Én a Csíttamátra tanait érzem magamhoz közel, ami annyit tesz: a Tudat tana. E szerint a nézet szerint a Tudat a létező, ami „nem vész el, csak átalakul”, a Tudattal teremted meg a világot. Ha nincs Tudat, a „Figyelő”, nincs mit „megfigyelni” sem :).
Vagy más szemszögből:
Te az örömöt hoztad példának, én megfordítom: szomorúság, bánat, keserűség, csüggedés.
Láttad Te már a Dalai Lámát zokogni, keseregni? Én még nem, pedig bevallja ő is, voltak nehéz pillanatai az életben. Megnézte a Halál tábort is, a hazájából menekülnie kellett, a Kínai kormány „megtiltotta” (!!!!), hogy Újjászülessen, a népe (tényleg) szenved, rab, a saját országában. Mégis, derű, mosoly van az arcán.
De kérdem én, miért történnek vele (vagy akár Jézussal) „rossz” dolgok?
Csak azért, hogy LÁSD a tanítást!!
Hiszen ha minden oké lenne az életében, hitelesnek tartaná-e az ember, ha a békéről, a megbocsátás szükségességéről, az együttérzésről, a háború hiába valóságáról beszélne? Mutathatná-e az élete, hogy Ő nem csak papol, hanem így ÉLI meg? Ha nem lenne szenvedés, emlékezne-e bárki Jézus tanítására, vagy sem? Szerintem már rég elfelejtettük volna.
Nem tudom milyen könyveket olvastál, nekem is van érthetetlen belőlük. Amit magamon észrevettem, akár buddhista, akár más jellegű könyvet olvasok, az az, ha akár csak egy szó is van egy oldalon, amit nem értek és átsiklok felette, akkor az egész könyvet aláássa. Fogalmam nincs, mi a csudát írtak benne. Lehet ez volt a gond? Túl sok idegen kifejezés?
Ha gondolod a terebess.hu oldalon megtalálod a Dalai Láma könyvét. Ő nagyon érthetően, a saját életéből merített példákkal a hétköznapi embereknek írt. Próbáld meg azt, ha érdekel.
Nekem a Tao, a „nehéz”, mert nincs kapaszkodó számomra. Tényleg olyan, mint a víz, mindent magába ölel. Bár a gyógyítás (Sárga császár nyomán) nagyon érdekelne. Majd annak úgy is utánna nézek!!
Ha valami nem tiszta, akkor meg itt vagyok én Neked, írd meg (nem csak a buddhizmusra gondolok) bizalommal, ha tudok, segítek, oké?
Ölellek, ja és olvastad, hogy írtam, álmottam Veled?
Üdv,
Béke
Buddhanita : palyianita78@hotmail.com
Buddha : szenvedés
Azért mondja Buddha, hogy a lét szenvedés, mert minden, amit megélhetsz, akár jó, akár rossz öregséghez, betegséghez, majd a halálhoz vezet.
Kissé félreérthető ilyen szempontból a buddhizmus. Sokan úgy értelemzik, akkor minden Buddha követő depis, minden percben.
Holott, NEM. Sőt! Fő alapelve: a szeretet, együttérzés minden Létező iránti kifejlesztése.
Maga a léthez való ragaszkodás vezet az elmúláshoz. Mindent megélhetsz, ami csak megadatik, csak ne akard megfogni, megragadni. Akár „jó”, akár „rossz”.
Az életet is és az újjászületést is Buddha felismerte, hogy egy körforgás jellemzi. Ő rájött a kulcsra, hogyan lehet a Halált, öregedést, betegséget legyőzni. Úgy hogy megvilágosodva, újabb karmát nem generálva, Eggyé válsz a Nírvánával. Hiszen minden lét, a tanulást, a karma letételt szolgálja.
Ezt lehet derüsen is megélni, csak ne árts senkinek. Az sem elég, ha „jó -ember” vagy, hiszen azzal is karmát gyűjtögetsz. A ragaszkodás felszámolása szükséges.
Azt hiszem pár sorban benne van a lényeg, ha bármilyen kérdésed van, szólj nyugodtan, köszi a hozzászólásodat,
Üdv, Béke
Buddhanita
Drága Buddhanita.Az az
Drága Buddhanita.Az az érzésem,hogy tokéletes a válaszod.En elolvastam 3 Buddhista konyvet,de még a kozelében sem jártam az igazságnak.Ilyen egyszeruen és tokéletesen miért nem tudják a konyvek elmagyarázni Buddha tanítását?Es én miért nem értettem meg?Pedig nagyon odafigyeltem.
Eddig is ugy gondoltam,hogy értem a Buddhizmust és lám mégsem.Nem akarom a Buddhizmust és semelyik vallást sem leszolni.Még mindíg piszkálja valami a csorom a Buddhizmusban:
Komolyan így gondolják élni az életet mint ok?
Oromében-boldogságában miért nem láttam még Buddhistát az asztalon táncolni?
Miért nem rendeznek „engedd el a hajam”bulikat a kolostorokban?
Ez komoly-ez lenne a nagy élet?Ilyen aludtejformáju élet az igazi élet?
O.k.-Hogy nem szabad ragaszkodni az élethez.
De én ugy tanultam:…..minden napot ugy kell az életedben megélned,mint ha ez lenne az utolso napod az életben
Nem mondom,hogy ragaszkodj az élethez,csak azt,hogy azt a legjobb tudásod szerint éld meg.
Es ha nekem az élet hatalmas boldogságot jelent,miért ne táncolnák oromomben az asztalon?
Amugy én még nem táncoltam asztalon és még táncolni sem tudok,de szeretem ha vannak lehetoségeim.
Kedves Skorpió
Értem a kérdésed, és igen, valami „nemes fájdalmat” én is tapasztalok egy, két buddhista egyénen. Más a szerzetesi élet, mint a hétköznapi vallás gyakorlás. Én szoktam táncolni, bulizni, sőt, már az asztalon is lejtettem, nem is egyszer. A keresztény papok sem tombolnak LSD-ét tömve magukba, nem igaz? Míg egy keresztény ugyanígy tesz, ha bálba, vagy buliba megy, mint én.
De ki vagyok én? Az öröm, ami akkor átjár? A gondolat, de jó a party? És akkor mivan, mikor fárattam hazaesem? Hova tűnök, ha én vagyok/voltam az öröm? A buddhizmus egyet mond: sem nem a test, sem nem a gondolat, sem nem az érzés NEM VAGYOK. Ahhoz, hogy ne vezessen elfolytáshoz/betegséghez, meg kell élni, de ha elmegy (a semmibe visszatér) el kell tudni engedni. Nem szabad semmin sem keseregni, mert az olyan, mintha a két markodba zárnád a pillangót. Mihelyst rászorítasz, hogy szépségét megragad, meghal, semmivé lesz. Ez a titok :).
Vannak félreértelmezések, de emberek vagyunk, Te is tapasztaltad már, egy szót kimondasz, a másik már teljesen mást ért rajta, és ott a vita, a bökkenő. Aki a tanokat nem éli, gyakran beleesik a hibába, mert csak a szavak futnak az agyában. Én a Csíttamátra tanait érzem magamhoz közel, ami annyit tesz: a Tudat tana. E szerint a nézet szerint a Tudat a létező, ami „nem vész el, csak átalakul”, a Tudattal teremted meg a világot. Ha nincs Tudat, a „Figyelő”, nincs mit „megfigyelni” sem :).
Vagy más szemszögből:
Te az örömöt hoztad példának, én megfordítom: szomorúság, bánat, keserűség, csüggedés.
Láttad Te már a Dalai Lámát zokogni, keseregni? Én még nem, pedig bevallja ő is, voltak nehéz pillanatai az életben. Megnézte a Halál tábort is, a hazájából menekülnie kellett, a Kínai kormány „megtiltotta” (!!!!), hogy Újjászülessen, a népe (tényleg) szenved, rab, a saját országában. Mégis, derű, mosoly van az arcán.
De kérdem én, miért történnek vele (vagy akár Jézussal) „rossz” dolgok?
Csak azért, hogy LÁSD a tanítást!!
Hiszen ha minden oké lenne az életében, hitelesnek tartaná-e az ember, ha a békéről, a megbocsátás szükségességéről, az együttérzésről, a háború hiába valóságáról beszélne? Mutathatná-e az élete, hogy Ő nem csak papol, hanem így ÉLI meg? Ha nem lenne szenvedés, emlékezne-e bárki Jézus tanítására, vagy sem? Szerintem már rég elfelejtettük volna.
Nem tudom milyen könyveket olvastál, nekem is van érthetetlen belőlük. Amit magamon észrevettem, akár buddhista, akár más jellegű könyvet olvasok, az az, ha akár csak egy szó is van egy oldalon, amit nem értek és átsiklok felette, akkor az egész könyvet aláássa. Fogalmam nincs, mi a csudát írtak benne. Lehet ez volt a gond? Túl sok idegen kifejezés?
Ha gondolod a terebess.hu oldalon megtalálod a Dalai Láma könyvét. Ő nagyon érthetően, a saját életéből merített példákkal a hétköznapi embereknek írt. Próbáld meg azt, ha érdekel.
Nekem a Tao, a „nehéz”, mert nincs kapaszkodó számomra. Tényleg olyan, mint a víz, mindent magába ölel. Bár a gyógyítás (Sárga császár nyomán) nagyon érdekelne. Majd annak úgy is utánna nézek!!
Ha valami nem tiszta, akkor meg itt vagyok én Neked, írd meg (nem csak a buddhizmusra gondolok) bizalommal, ha tudok, segítek, oké?
Ölellek, ja és olvastad, hogy írtam, álmottam Veled?
Üdv,
Béke
Buddhanita : palyianita78@hotmail.com
haláli
A halálomkor a Halál kardja elvágja az ezüstszálat. Leválik rólam az istenemberi energiahálóm, ez lehetővé teszi, hogy lelki önvalóm testemben és testi aurámban tartózkodó részei elhagyják a testemet. Éntudatommal, finomenergiatestemben átlépek a Köztes lét egyik síkjára. Remélem az őrangyalom Roland, és az égi családom, az égi esszénusok, már várni fognak, így magasabb létsíkra kerülök. Igyekezni fogok mielőbb felkerülni a számadás szintjére, mert megcéloztam a körforgásból kikerülést, azaz egy magasabb létforma felé, az univerzális létforma és a Fehér világ felé törekszem.
Még két földi életemről nem adtam számot, ezért legalább még egyszer vissza kell térnem, reinkarnálódnom, emberi testbe újraszületnem kell a Földre.
(A reinkarnáció nem újjászületés, hanem újraszületés. Re in carne = vissza a húsba.) Az útról, amelyen én járok Fény ösvényén c. elkészült a kéziratom. Kiadót keresek, de ez nehéz dolog.
haláli-A Halál első földre jövetele
részlet a Fény Ösvényéből:
„Az Úr második eljövetelekor benépesült a Köztes lét felső és alsó tizenkét szintje. A segítők és az angyalok elfoglalták helyüket, s látható lett minden lélek mellett az ő vezetője. Szólt az Úr: Csak egy valakinek adatott meg, hogy ezt a köteléket test és lélek között elvágja, mert ez a pillanat a test halálával fog járni. A test, mely porból lett porrá válik. A lélek elfoglalja az őt megillető helyet, hogy idővel majd újra testbe záródjon. S magához intett egy szürke csuhás alakot, és kezébe adott egy kardot. Ő az Én kiválasztottam, kinek kizárolagos joga elvágni ezt a fonalat. Az ő neve Halál. Ő lesz, a ti pártatlan bírátok, kinek a jelet a Párkák, az Idő Urai adják meg. És ez az idő minden ember számára eljön. Éspedig akkor, amikor a Figyelők úgy látják, hogy már nincsen semmi esélye, hogy jobbítson a lelkén. Ekkor a lélek megszabadulhat a testtől, hogy felkészülhessen egy újabb életre ezen a földön. s ott állt mellette a Halál, kit eddig semmiféle égi lény nem ismert. hiszen ők örök életűek, és csodálkozva nézték, s megdöbbenve látták, hogy a Halál arctalan, mindenféle érzelmi hálótól mentes, szürke rém. Éspedig arctalan azért, hogy őt semmiféleképpen megkörnyékezni ne lehessen. Ekkor az Úr leengedte a kezét, és bezárultak az ég csatornái, és a lelkek is bezárultak vissza a testbe.”
M.Marika, Kedvesem
Köszi, szép volt, de ami igazán engem érdekelne:
TE mit gondolsz, vagy érzel ezzel kapcsolatban?
Beatrix, Neked meg köszönöm, őszinte szavaid 🙂
Üdv,
Béke, Buddhanita 🙂
M.Marika, Kedvesem
Köszi, szép volt, de ami igazán engem érdekelne:
TE mit gondolsz, vagy érzel ezzel kapcsolatban?
Beatrix, Neked meg köszönöm, őszinte szavaid 🙂
Üdv,
Béke, Buddhanita 🙂
létforma váltás
Régebben feltettem valahol a neten egy kérdést a halállal kapcsolatban,ahol szintén spirituális emberek voltak jelen.
Azt vettem észre,hogy rengeteg nagy hangzású általánosságok jöttek.Amik persze a maguk mi voltában igazak is lehetnek.
Meg nagy hárítások is egyben.
Azt vettem észre kerülik a valódi emberi érzelmi megnyílvánulást ezzel a témával kapcsolatban.Bár én korán el veszítettem a szüleimet és rengetegszer találkoztam a halállal így az egyik legnagyobb tanítómnak tekintem.
Most mondhatom,hogy félek vagy nem félek mert könnyű lenne valami olyanról nyilatkozni ami most nincs jelen az életemben.Az igazi tapasztalás az amikor mi magunk állunk ott a kapuban.Mit fogok akkor érezni?gondolni? Foooooooooogalmam sincsen.Az akkor és ott kiderül.
Általánosságban:A halált létforma váltásnak tekintem.
messziről
Néha elgondolkozom ezen, mennyire elkényeztet az élet: mindenkim él! Csak távoli rokont, ismerőst vesztettem el, és egy viszonylag közeli barátnőt. (de ő sokat „próbálkozott”, úgyhogy nagyjából számítani lehetett rá, hogy egyszer „sikerrel jár”) Néha félelmeim lesznek, hogy a sok „öreg” a családban majd kb egyidőben megy el, és mennyire fájni fog, aztán elhessegetem.
Fogalmam sincs a halálról. Ez az igazság. Elmélkedem rajta, de csak a felszínen. Nem aktuális téma… talán ezért. Nem tartom negatívnak, félelmetesnek, persze könnyű nekem. Egy ajtónak, határvonalnak tartom, amikor véget ér valami és kezdődik valami más. Egyszer fogtam egy haldokló néni kezét. Mondták hogy készüljek fel, mert csúnya, meg ilyenek, én szépnek láttam. Nagyon idős volt, csont és bőr, mégis kisimultak a ráncai, a bőre puha volt, és bár nem ismert meg, sírva kért hogy segítsek már neki átmenni innen, nem volt negatív élmény, de ez az összes tapasztalatom.
Pár éve, pl lépcsőzéskor többször elfogott egy érzés, hogy mivan ha leesem, nem tettem le eleget az asztalra, aztán mióta „meggyőződtem” a reinkarnációban (katolikusnak neveltek), azóta elmúlt ez az érzés, hiszen majd legközelebb folytatom:)
halal
Szia S !!!!!Hat a halal en sokat dolgozom ojan hejen ahol majdnem minde harmadik napon meghalnak .En kicsit felek a halaltol habar mar at eltem mert autobalesetem volt 1998-ban es 3-4 orat voltam komaban, azalat en csak arra emlekszem hogy egy nagy hosszu alaguton mentem aminek nincs vege es egy erøs sarga fenyt lattam de ez az erzes nagyon jol volt nemfajt semmim es nyugotvoltam es mint ha lebegtem volna søt lattam azt is hogy sokan felemhajoltak az utcan es a nevemen szolitottak es neztek engemm Majd mikor felebredtem akkor reggel volt es egy apolonø ult melettem es elmondta hogy ejjel kb o.30-kor hoztak be es ez reggel kb5-ora fele lehetem ebren de vissza is zuhantam az alomba de akkor mar mast ereztem.A Halal erzese aki atelte az jo nem faj csak eløtte ha beteg vagy es szenvedsz de ha komaban vagy vagy itt van az idø biztos jo erzes,Mindenesetre en apolonø vagyok de felek a halaltol es sok esetben kapok panikot. I V
A halál, emlékeztető. A halál, segítő kéz. A halál,
A halál, emlékeztető.
A halál, segítő kéz.
A halál, lehetőség.
A halál, kegyelem.
A halál, hazatérés.
A halál, születés.
A halál a nagy ismeretlen.
A halál egy új kaland.
A halál ……
…… egy halálijó buli 🙂 …..
GLinDorph
http://ecsk.hu
Elkerülném az elkerülhetetlent….
Valaminek a vége, és valaminek a kezdete.
Ki tudja….lehet, hogy aki eltávozik annak jó, de aki itt marad, annak fájdalom. Miért kell az elszakadás? Miért kell a fájdalom? Állati rossz dolog elveszteni akit szeretünk….és az ember nem is magát félti a haláltól, hanem azt aki elmegy….utána pedig magát sajnálja, mert egyedül maradt….Ki érti ezt? valore
A fájdalom útmutató. Ha teljesen „helyes” a szemlélet, nincs
A fájdalom útmutató. Ha teljesen „helyes” a szemlélet, nincs fájdalom. Ha teljesen és tökéletesen tisztába lennénk a halállal és önmagunkal, örvendve fogadnánk szeretteink halálát. A fájdalom a műszer, ami kijelzi, mennyire vagyunk a tudatlanság és az ego fogságában.
GLinDorph
http://ecsk.hu
Majd egyszer talán megértem…
De most GYŰLÖLÖM! Soha egyetlen egy dolog nem sodor(t) úgy az érthetetlenségbe, ellenkezésbe, mint a halál. Betegek, hozzátartozók mentek el, akiket szenvedni láttam. A Halált egy könyörtelen Ítélet végrehajtónak képzelem el, akivel nem lehet egyezkedni! Még annyit sem, hogy csak egy szempillantásnyit tartson. Mennyivel másabb lenne, ha szenvedés mentesen lehetne átmenni…Nevetségesnek hangozhat, amit írok – sajnálom…. 🙁
Soha nem beszéltem a halállal kapcsolatos érzéseimről, mindig csak a tehetetlenséget, kétségbeesést és fájdalmat éltem át. Azt is észrevettem az emberek szemében, amikor már készültek rá. Már nem volt rá mód, amivel meg lehetett volna őket menteni…..pedig „gyakorlatilag” még lehetett volna rajtuk segíteni…..
Látszólag minden különösebb ok nélkül egy energiakezelés után Anyukámhoz kimentem és közöltem, hogy Apukám meg fog halni, mert nem fogadja be az energiámat….Jéghideg áradt aznap a homlok csakrájából…(pedig apát jó ideje energetizáltam és sokat javult) szabályosan eltolt magától. A mai napig sem értem, hogyan tudtam ezt Anyának megmondani, Apa pedig nemsokára már nem élt velünk.
Szóval….. egy csomó mindent kikerülnék, ha tehetném…és nem vagyok a halállal kibékülve…:))) Még egyáltalán nem, de…legalább már csöppnyi hajlandóság mutatkozik bennem, végre beszéltem róla.
Köszönöm Nektek..! valore
majd egyszer …
Megértelek !
Édesanyám a kezeim közt ment el. Három hónap alatt végzett vele a rák. Életerős asszony volt, masszőrként dolgozott. A végén egy csont-bőr testileg, szellemileg, lelkileg elgyengült ember lett. Ő is sok fájdalmon ment keresztül. Nem volt egyszerű és nem volt rövid idő feldolgozni.
Örülök, hogy sikerült beszélned róla. ez fontos és segít. Tedd meg ezt minél többször. Lassan majd veszít közben a fájdalom érzés az erejéből.
Had ajánljak egy filmrészletet neked. A részlet a faun labirintusa c. filmből való. A végén meghal a főszereplő ártatlan kislány, egy aljas náci tiszt lövi le. Bemutatja mi történik ideát ,,, és bemutatja mi történik odaát vele. Bár nem a tényleges halálélményt, mert ez egy mese, de ugyanez a valódi halál jelentése.
http://bacsspirit.extra.hu/e107_plugins/content/content.php?content.495
GLinDorph
http://ecsk.hu
„halj meg mielőtt meghalnál”
a halál csak a formával való azonosulás vége.
ha én az EGO vagyok, van okom félni tőle, hiszen haldoklom. minden nap meghal egy-egy részem amikor a tudat felébred.
ha én a lélek vagyok miért féljek tőle, hiszen halhatatlan vagyok.
A Halál. Én nem attól félek, hogy elmegyek innen, hanem hogy
A Halál. Én nem attól félek, hogy elmegyek innen, hanem hogy előtte szenvedni kell. Láttam, ezt előttem már páran kifejtették, még dolgozom az egómon 🙂
De talán az emberek többsége két ok miatt tarthat a haláltól.
Az ismeretlen.
Hallunk, olvasunk, tapasztalunk halállal kapcsolatos dolgokat, de amíg át nem éljük, nem tudjuk (most kicsit vegyük ki a képletből az előző életeket azon egyszerű okból, hogy többnyire nem emlékszünk rá). De ugyan úgy hallunk, olvasunk tapasztalunk mások útján a felnőtté válásról. Őszintén, mindenkinek olyan lett, amilyen gyermek fejjel elképzelt, hogy ezt majd akkor így élem meg?
Hogy mi van, vagy nincs utánna.
Már elnézést, de nem tökmindegy? Éljünk a Most-ban. Hozzuk ki a legtöbbet abból, ami épp most számunkra adatott. Egy helyzetre csak és kizárólag akkor tudunk reagálni, mikor benne vagyunk. Ha előtte azzal foglaljuk le magunkat, hogy „na én itt ezt tenném, ott azt” akkor csupán illúziót kergetünk. Nyilván mindenki tud erre példát a saját életéből.
üdv, Ais
Félelem…
Jól írtad Ais!
Nem a haláltól kell(ene) tartani, hanem az oda vezető úttól… Aki meghal, annak már „nem fáj”…de előtte?;-)
ArkAngyal
Félelem…
Jól írtad Ais!
Nem a haláltól kell(ene) tartani, hanem az oda vezető úttól… Aki meghal, annak már „nem fáj”…de előtte?;-)
ArkAngyal
..itt van a kutya elesve…
…látod, a második gondolatoddal mondtad ki az igazságot…
Az emberek azért félnek a haláltól, mert folyamatosan kergetik a „boldogságot”, pedighát mindig „csak” a pillanatot kéne megélniük… és ott van mindenben benne a csoda, a boldogság, szépség… csak nem veszik észre…
persze hogy vannak álmok, célok – de ha megfogalmazódott bennem és teszek érte, akkor az megvalósul, ha akarom, ha nem… mert a gondolatom teremt – akár félelmet a haláltól, akár nekem kellemes jólétet…
…és itt adok igazat ArkAngyalnak is …az út a fontos, nem a megérkezés…
élvezni az útonlevés pillanatait -és akkor nem keletkezik benem hiányérzet…
kellemes úton-létet mindenkinek
szeretettel
felady
..itt van a kutya elesve…
…látod, a második gondolatoddal mondtad ki az igazságot…
Az emberek azért félnek a haláltól, mert folyamatosan kergetik a „boldogságot”, pedighát mindig „csak” a pillanatot kéne megélniük… és ott van mindenben benne a csoda, a boldogság, szépség… csak nem veszik észre…
persze hogy vannak álmok, célok – de ha megfogalmazódott bennem és teszek érte, akkor az megvalósul, ha akarom, ha nem… mert a gondolatom teremt – akár félelmet a haláltól, akár nekem kellemes jólétet…
…és itt adok igazat ArkAngyalnak is …az út a fontos, nem a megérkezés…
élvezni az útonlevés pillanatait -és akkor nem keletkezik benem hiányérzet…
kellemes úton-létet mindenkinek
szeretettel
felady
Kérdés 😉
Elolvastam a halálról írt véleményeket, vél-éseket. Egy kérdés fogalmazódott meg bennem.
1. Van élet a halál előtt? – mert sokszor ezzel kellőképpen nem is foglalkozunk, de annál inkább a halállal.
Egyszer hallottam egy nagyon találó megfogalmazást, és szerintem ebben minden benne van:
…”A Halált ki kell érdemelni”…
Ezért sem értem, ahol van törvénybe iktatva halálbüntetés (és élnek is vele – ez kicsit ironikusnak hat), miért is büntetésnek vélik?…
ArkAngyal
Büntetés?
Azért, mert az erőszakos halál meggátolja a továbbjutást. A megoldásra váró feladat ott maradt. Újra végig kell csinálni azt a sok félelmetes dolgot, amit már végigélt. Ez egy csapda. Azért jut oda valaki, hogy erőszakos halált haljon, mert nem volt hajlandó szembenézni az élettel. Ezért neki ez a fajta halál pokoli lesz, hisz újra kell élnie, újra kell szenvednie miatta – ugyanazt.
Kérdés 😉
Elolvastam a halálról írt véleményeket, vél-éseket. Egy kérdés fogalmazódott meg bennem.
1. Van élet a halál előtt? – mert sokszor ezzel kellőképpen nem is foglalkozunk, de annál inkább a halállal.
Egyszer hallottam egy nagyon találó megfogalmazást, és szerintem ebben minden benne van:
…”A Halált ki kell érdemelni”…
Ezért sem értem, ahol van törvénybe iktatva halálbüntetés (és élnek is vele – ez kicsit ironikusnak hat), miért is büntetésnek vélik?…
ArkAngyal
Büntetés?
Azért, mert az erőszakos halál meggátolja a továbbjutást. A megoldásra váró feladat ott maradt. Újra végig kell csinálni azt a sok félelmetes dolgot, amit már végigélt. Ez egy csapda. Azért jut oda valaki, hogy erőszakos halált haljon, mert nem volt hajlandó szembenézni az élettel. Ezért neki ez a fajta halál pokoli lesz, hisz újra kell élnie, újra kell szenvednie miatta – ugyanazt.
halál
Elolvastam a véleményeket, és sokatok véleménye tetszett.
Én azon szerencsések közé tartozom, akinek még nem halt meg nagyon közeli vagy életében nagyon meghatározó hozzátartozója.
Igaz a nagymamám meghalt, és nagyon szerettem őt, de valahogy mégis könnyen el tudtam fogadni a halálát (bár nem értettem, mert nem volt beteg, és nagyon hirtelen történt.) Meg is ijedtem, hogy ennyire érzéketlen vagyok???
Vagy csak el tudom fogadni a halált, mert tudom hogy jó helyre került? Nem tudom.
Valahogy azt vettem észre, hogy az életemben előforduló veszteségeket viszonylag könnyen fel tudom dolgozni, és tovább lépek, mégha a hajamnál fogva kell is kirángatnom magamat a sz*rból.
(Pedig messze nem vagyok egy érzéketlen ember,sőt.)
Akinek a halálát a legnehezebben fogom feldolgozni, az biztos hogy édesanyám lesz, hiszen nagyon meghatározó személyisége az életemnek (mégha sokat veszekszünk is.:)) Ettől nagyon félek is.
Amit pedig biztos hogy rettenetesen nehezen dolgoznék fel, az a szerelmem/férjem halála lenne – de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. (de egyelőre ettől sem kell tartanom,mert nincs párom.:))
A saját halálomtól nem félek – a fájdalomtól persze igen – de kíváncsi vagyok rá milyen lesz. Nem szeretnék én sem hosszú betegeskedés után meghalni, szörnyű lehet ha az ember tudja hogy kb. mennyi ideje van hátra – nekem legalábbis az lenne – de nekem 2 asztrológus is azt mondta hogy hosszú életem és hirtelen halálom lesz. Ezzel teljesen elégedett vagyok.:D
halál
Elolvastam a véleményeket, és sokatok véleménye tetszett.
Én azon szerencsések közé tartozom, akinek még nem halt meg nagyon közeli vagy életében nagyon meghatározó hozzátartozója.
Igaz a nagymamám meghalt, és nagyon szerettem őt, de valahogy mégis könnyen el tudtam fogadni a halálát (bár nem értettem, mert nem volt beteg, és nagyon hirtelen történt.) Meg is ijedtem, hogy ennyire érzéketlen vagyok???
Vagy csak el tudom fogadni a halált, mert tudom hogy jó helyre került? Nem tudom.
Valahogy azt vettem észre, hogy az életemben előforduló veszteségeket viszonylag könnyen fel tudom dolgozni, és tovább lépek, mégha a hajamnál fogva kell is kirángatnom magamat a sz*rból.
(Pedig messze nem vagyok egy érzéketlen ember,sőt.)
Akinek a halálát a legnehezebben fogom feldolgozni, az biztos hogy édesanyám lesz, hiszen nagyon meghatározó személyisége az életemnek (mégha sokat veszekszünk is.:)) Ettől nagyon félek is.
Amit pedig biztos hogy rettenetesen nehezen dolgoznék fel, az a szerelmem/férjem halála lenne – de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. (de egyelőre ettől sem kell tartanom,mert nincs párom.:))
A saját halálomtól nem félek – a fájdalomtól persze igen – de kíváncsi vagyok rá milyen lesz. Nem szeretnék én sem hosszú betegeskedés után meghalni, szörnyű lehet ha az ember tudja hogy kb. mennyi ideje van hátra – nekem legalábbis az lenne – de nekem 2 asztrológus is azt mondta hogy hosszú életem és hirtelen halálom lesz. Ezzel teljesen elégedett vagyok.:D
Életem során, lassacskán, mindenkit elveszítettem, aki igazán
Életem során, lassacskán, mindenkit elveszítettem, aki igazán fontos volt nekem…
Először, rettenetesen szenvedtem ettől, de lassan megtanultam elengedni, és megtanultam, hogy a világ természete, a változás.
A kérdés, hogy neked változik, vagy ellened…
Akárki ment el, mindig jött helyette valaki más, aki betöltötte az űrt, de csak akkor, ha engedtem…
Azt hiszem, a halál, csak akkor fájdalmas, ha nem tudjuk elengedni, az anyagi testünket, és próbálunk erőszakkal maradni…
Mivel van néhány emlékem a köztes létből, ezért az életet, játéknak, a halált, pedig a célnak tartom.
(egyszer, mindenki célba ér)
Lesz-e vajon odaát bíránk, aki megítéli tetteinket?
Igen.
Lesz.
Te magad leszel az, ezért nem fogsz tudni semmit eltitkolni a bírád elől.
És ezért van, hogy bármit megtehetsz, amit magadnak, meg tudsz bocsájtani.
Magadnak!!!
Neked kell feloldoznod önmagad, senki, még isten sem tud feloldozni ha te nem bocsájtasz meg magadnak.
Hello
Nagyon érdekes az írásod,valahogy énis így érzek.De mivan azokkal akik szív nélkül ölnek,csalnak,hazudnak minden rosszat tesznek,vagy előbb utobb a lelkiismeretük vádolni fogja őket?Biztos van benne valami.Ha magunknak megbocsátunk,akkor valoljában megtérünk,de szerintem a teremtőelé kell állni mindenkinek,ő mindent tud és mindent átlát,mi csak csepp vagyunk abból a bizonyos tengerből.Mindenki felelni fog tetteiért!
Gladiátor
Talán a lelkiismeret furdalás lenne a még éltünkben megjelenő
Talán a lelkiismeret furdalás lenne a még éltünkben megjelenő bíránk?
És milyen emléked volt a köztesről? Mivel töltötted ott az "időt"?
Életem során, lassacskán, mindenkit elveszítettem, aki igazán
Életem során, lassacskán, mindenkit elveszítettem, aki igazán fontos volt nekem…
Először, rettenetesen szenvedtem ettől, de lassan megtanultam elengedni, és megtanultam, hogy a világ természete, a változás.
A kérdés, hogy neked változik, vagy ellened…
Akárki ment el, mindig jött helyette valaki más, aki betöltötte az űrt, de csak akkor, ha engedtem…
Azt hiszem, a halál, csak akkor fájdalmas, ha nem tudjuk elengedni, az anyagi testünket, és próbálunk erőszakkal maradni…
Mivel van néhány emlékem a köztes létből, ezért az életet, játéknak, a halált, pedig a célnak tartom.
(egyszer, mindenki célba ér)
Lesz-e vajon odaát bíránk, aki megítéli tetteinket?
Igen.
Lesz.
Te magad leszel az, ezért nem fogsz tudni semmit eltitkolni a bírád elől.
És ezért van, hogy bármit megtehetsz, amit magadnak, meg tudsz bocsájtani.
Magadnak!!!
Neked kell feloldoznod önmagad, senki, még isten sem tud feloldozni ha te nem bocsájtasz meg magadnak.
Hello
Nagyon érdekes az írásod,valahogy énis így érzek.De mivan azokkal akik szív nélkül ölnek,csalnak,hazudnak minden rosszat tesznek,vagy előbb utobb a lelkiismeretük vádolni fogja őket?Biztos van benne valami.Ha magunknak megbocsátunk,akkor valoljában megtérünk,de szerintem a teremtőelé kell állni mindenkinek,ő mindent tud és mindent átlát,mi csak csepp vagyunk abból a bizonyos tengerből.Mindenki felelni fog tetteiért!
Gladiátor
Talán a lelkiismeret furdalás lenne a még éltünkben megjelenő
Talán a lelkiismeret furdalás lenne a még éltünkben megjelenő bíránk?
És milyen emléked volt a köztesről? Mivel töltötted ott az "időt"?
Edgar Cayce
Egy kis segitség aki még nem olvasta volna, Edgar Cayce a reinkarnációról.
http://mek.oszk.hu/00100/00107/html/index.htm
Edgar Cayce
Egy kis segitség aki még nem olvasta volna, Edgar Cayce a reinkarnációról.
http://mek.oszk.hu/00100/00107/html/index.htm
Halál?
A halandóságért cserébe megkapjuk a halhatatlanságot.
Halál?
A halandóságért cserébe megkapjuk a halhatatlanságot.
Test=báb,
a báb halála a pillangó születése.
Halál?
A halandóságért cserébe megkapjuk a halhatatlanságot.
Halál?
A halandóságért cserébe megkapjuk a halhatatlanságot.
Test=báb,
a báb halála a pillangó születése.
Tegnap volt eszembe ez a téma és gondolalatban meghaltam és a
Tegnap volt eszembe ez a téma és gondolalatban meghaltam és a végére odajutottam ki, h mi lesz a Földi körülmények között az „emberből”? Egy sírkő! Ez elég bizarr, de elméletileg egy sírkőkocka leszel, amire virágot viszinek majd az ismerősök, rokonok és néznek rá és emlékeznek… Elég bizarr, h egy sírkővé válasz és ez alapján (is) emlékeznek majd rád…
AZ most máskérdés, h a lélek hallhatatlan… ebbe a részbe direkt nem mentem bele… 🙂 Engem az előbbi bosszant.. vagyis az egómat! Pedig nem kellene! 🙂
Én azt kértem a hozzátartozóimtól, hogy hamvasszanak el és
Én azt kértem a hozzátartozóimtól, hogy hamvasszanak el és szórjanak bele valamelyik folyóba. Nem szeretném, ha egy sírhoz vagy urnához járkálnának éveken keresztül, mikor én már nem is ott vagyok! Inkább otthon, a tévé előtt ülve jussak az eszükbe néha-néha, de ha nem jutok, engem már az sem fog zavarni! : )
Amúgy igen… sokkal tisztább sor, amikor ahogy írtad otthon a t
Amúgy igen… sokkal tisztább sor, amikor ahogy írtad otthon a tv előtt ülve eszébe jutok valakinek vagy nekem egy halott hozzátartozóm, minthogy a nyitott koporsóra és a fehér élettelen testére emlékezzek vissza… 2005-2006-2007 időszakban nagyszüleim(évente 1) mentek el és nem tom, h máshol hogy van, de nálunk kis falun a ravatlon körbe állják a családtagok a nyitott koporsót és ott vannak vele… én egyik nagyszülömhöz se mentem be és igyekeztem nem rápillanatani.. érdekes érzés odabent, amikor rápillantasz egy halott testre!
Elnézést, h ilyen gyászosra vettem a figurát! 🙂
Élőben találkozni egy halottal.
Nekem meg annyira kimaradtak ezek a halottbúcsúztatások, hogy már szinte hiányzik, és kíváncsi vagyok, hogy milyen érzés is lehet egy halott testtel találkozni!
Próbálom elképzelni, vagy a krimikből átélni, de az ugye nem olyan, mint élőben találkozni egy halottal! : ))
Nekem volt alkalmam.
Nekem volt alkalmam halottal „élőben” találkozni.
Olyan, mintha aludna. Ennyi.
Nem volt olyan megrázó élmény. Ennél „rosszabb” volt, mikor a cicám kölykeit megtalátam, valami/valaki legyilkolta őket. Megfogni a hideg, halott testeket, hátborzongató volt. Éreztem, hogy nincs bennük Lélek. Kézzel fogható volt.
Tapintani, érezni, az volt nekem durva. De hát csak test. A Lényeg már nem ott van :).
A hamvasztásról annyit, Anyuéknak én is kijelentettem, eszembe nem jutott mit vállthat ki belőlük ez, Anyu sírógörcsöt kapot, Apu meg csak kapkodott levegő után. Aztán csend. Majd Anyu megszólalt: Nem ez az élet rendje, hogy Te hagyj el minket hamarabb, de engem is inkább hamvaszanak.
Maga a ceremónia szerintem az Élőknek kell. Búcsú. Gondolom.
Én a feleségem
Én a feleségem halottbúcsúztatóján voltam ott ,,,, 39 éves volt.
Természetesen érzelmileg eléggé szét voltam csúszva és tudatilag is egy teljesen más állapotban voltam. Végig fogtam a kezét. Olyan jellegzetes egyedi formája volt a kezének, bármikor érintésből felismerném. …. hideg volt ,,, merev ,,, nehéz ,,,, az arca nyugalmat sugárzott ….
Amikor a legjobban belementem az érzésbe, hogy akkor már sosem találkozunk ,,,,, kinevetett ,,,, egyszer csak ott volt …. és kacagott ,,, olyan kedvesen, szeretettel, többet-tudóan …. mintegy jókedvű legyintéssel üzent erre a badarságomra. …..
…. ilyen is volt …. 🙂
GLinDorph
http://ecsk.hu
Milyen is?
Milyen is élőben találkozni egy halottal, attól függ mennyire kötődtél hozzá életedben.
Három találkozásom volt halott emberrel.
Az első a nagyapám volt. Ő otthon halt meg és akkor még a háznál ravatalozták fel a halottakat.
Nagyon furcsa ember volt, sokszor csak ült csendben az akácfák alatt, míg a ház népe sürgött forgott, Ő szemlélődőt.
Nem volt erős kötelék közöttünk.
Mikor meghalt, a kisházban ravatalozták fel, ami egy különálló házikó volt.
A nagyapám olyan volt mint egy viasz szobor, a bőre sima, nyugalmat árasztott az ábrázata.
Nem volt rám különösebb hatással.
A temetése azért volt emlékezetes, mert mi gyerekek kint játszottunk a szénakazalban, míg a felnőttek a tort ülték, ugráltunk a tetején és csúszkáltunk. Ennek az lett a következménye, hogy eltűnt a cipőm.
Az apu nagyon dühös volt, mert mi nem találtuk meg és neki kellett átrakni a kazlat, hogy ne mezítláb kelljen hazamennem.
De végül meg lett a cipő.
A második halott az édesapám volt, kinek hirtelen halála nagy fájdalmat okozott az egész családnak.
Tele voltam lelkiismeret furdalással, mert életében nem látogattam meg a kórházban, mire mentem meghalt.
Ezért is szerettem volna látni őt halálában, vagy ki tudja miért.
Erre lehetőségem volt, mikor a holttestét meghozták a halottasházba.
Megkérdeztem a gyerekeimet szeretnék-e látni. Anyám, a fiam és a lányom is jött velem, hogy egy utolsó pillantást vessen arra az emberre akit nagyon szerettek. A fiam 9, a lányom 6 éves volt akkor.
Fájdalmas volt látni, egy meggyötört szürke arc nézett vissza rám, nem a nyugodt elmúlást sejtette.
A fiam kérdezett is valamit, hogy miért ilyen, anyám meg azon döbbent meg milyen borostás.
Nagyon sírtunk. Nagyon sokáig, nagyon fájt, hiányzott.
A fiam, mikor fogalmazást írt az iskolába, három kívánság címmel, azt írta, az az első kívánsága, hogy éljen a nagyapja.
Bennünk él.
Az anyu sokszor álmodott vele. Utoljára azt, hogy megcsókolta és bor szagú volt a lehelete, anyúnak ez nem tetszett. Ennek mi örültünk, mert akkor az anyú még nem kívánkozik az apu után.
Egyszer eljött hozzám az apukám, sok sok év után, mikor öngyilkos lett az unokaöcsém és megígérte segít neki.
Már több mint huszonkét éve nincs velünk a földi porban.
De a szeretet nem múlik el a halállal.
A harmadik halott az apósom volt, akit holtan nem láttam, csak mikor visszajárt, mert hirtelen halálát nem fogta fel. Ez egy érdekes történet. Majd talán egyszer elmesélem.
Milyen egy halottal találkozni?
Ne akard tudni!
Apámat úgy láttam utoljára, hogy mosolyogva integetett nekem a vasútállomáson.
Anyámat pedig úgy, hogy a hullaházban feküdt egy fém asztalon, lilásra fagyott fejjel, besüppedt szemekkel, véres szájjal, valami fura anyaggal bekent hajjal.
Én szívesebben emlékszem arra, ahogy aput láttam…
A hamvaikat összekevertem és szétszórtam ott a réten, ahol annyit sétáltak. Azóta nem érzem apu jelenlétét.
Én a meghalástól félek, amúgy pedig kíváncsi vagyok, mi lesz „odaát”. 🙂 A lélek nem hal meg, ebben biztos vagyok.
folyó
de ilyet lehet tényleg? én a tokaji hídnál terveztem ezt a projektet véghezvitetni 🙂
de mondjuk még ez ilyen távlati terv csak.
Környezetszennyezés, na szép nem mondom!
” Én azt kértem a hozzátartozóimtól, hogy hamvasszanak el és szórjanak bele valamelyik folyóba. ”
Környezetszennyezés, na szép nem mondom!
Csak titokban, hogy a hatóság meg ne tudja! :)))
Rendben, majd hallgatok mint a sír!
Egyébként meg miért lenne
Rendben, majd hallgatok mint a sír!
Egyébként meg miért lenne környezetszennyezés? Porból lettünk, porrá leszünk. Csak visszatérek a természetbe.
Te már biztosan halgatsz Sanyi!
Legalább is ha meghalsz.
De a környezetvédelemi hatóság nem így gondolja, szerintük a hamvakat szétszórni környezet szennyezés.
Tegnap volt eszembe ez a téma és gondolalatban meghaltam és a
Tegnap volt eszembe ez a téma és gondolalatban meghaltam és a végére odajutottam ki, h mi lesz a Földi körülmények között az „emberből”? Egy sírkő! Ez elég bizarr, de elméletileg egy sírkőkocka leszel, amire virágot viszinek majd az ismerősök, rokonok és néznek rá és emlékeznek… Elég bizarr, h egy sírkővé válasz és ez alapján (is) emlékeznek majd rád…
AZ most máskérdés, h a lélek hallhatatlan… ebbe a részbe direkt nem mentem bele… 🙂 Engem az előbbi bosszant.. vagyis az egómat! Pedig nem kellene! 🙂
Én azt kértem a hozzátartozóimtól, hogy hamvasszanak el és
Én azt kértem a hozzátartozóimtól, hogy hamvasszanak el és szórjanak bele valamelyik folyóba. Nem szeretném, ha egy sírhoz vagy urnához járkálnának éveken keresztül, mikor én már nem is ott vagyok! Inkább otthon, a tévé előtt ülve jussak az eszükbe néha-néha, de ha nem jutok, engem már az sem fog zavarni! : )
Amúgy igen… sokkal tisztább sor, amikor ahogy írtad otthon a t
Amúgy igen… sokkal tisztább sor, amikor ahogy írtad otthon a tv előtt ülve eszébe jutok valakinek vagy nekem egy halott hozzátartozóm, minthogy a nyitott koporsóra és a fehér élettelen testére emlékezzek vissza… 2005-2006-2007 időszakban nagyszüleim(évente 1) mentek el és nem tom, h máshol hogy van, de nálunk kis falun a ravatlon körbe állják a családtagok a nyitott koporsót és ott vannak vele… én egyik nagyszülömhöz se mentem be és igyekeztem nem rápillanatani.. érdekes érzés odabent, amikor rápillantasz egy halott testre!
Elnézést, h ilyen gyászosra vettem a figurát! 🙂
Élőben találkozni egy halottal.
Nekem meg annyira kimaradtak ezek a halottbúcsúztatások, hogy már szinte hiányzik, és kíváncsi vagyok, hogy milyen érzés is lehet egy halott testtel találkozni!
Próbálom elképzelni, vagy a krimikből átélni, de az ugye nem olyan, mint élőben találkozni egy halottal! : ))
Nekem volt alkalmam.
Nekem volt alkalmam halottal „élőben” találkozni.
Olyan, mintha aludna. Ennyi.
Nem volt olyan megrázó élmény. Ennél „rosszabb” volt, mikor a cicám kölykeit megtalátam, valami/valaki legyilkolta őket. Megfogni a hideg, halott testeket, hátborzongató volt. Éreztem, hogy nincs bennük Lélek. Kézzel fogható volt.
Tapintani, érezni, az volt nekem durva. De hát csak test. A Lényeg már nem ott van :).
A hamvasztásról annyit, Anyuéknak én is kijelentettem, eszembe nem jutott mit vállthat ki belőlük ez, Anyu sírógörcsöt kapot, Apu meg csak kapkodott levegő után. Aztán csend. Majd Anyu megszólalt: Nem ez az élet rendje, hogy Te hagyj el minket hamarabb, de engem is inkább hamvaszanak.
Maga a ceremónia szerintem az Élőknek kell. Búcsú. Gondolom.
Én a feleségem
Én a feleségem halottbúcsúztatóján voltam ott ,,,, 39 éves volt.
Természetesen érzelmileg eléggé szét voltam csúszva és tudatilag is egy teljesen más állapotban voltam. Végig fogtam a kezét. Olyan jellegzetes egyedi formája volt a kezének, bármikor érintésből felismerném. …. hideg volt ,,, merev ,,, nehéz ,,,, az arca nyugalmat sugárzott ….
Amikor a legjobban belementem az érzésbe, hogy akkor már sosem találkozunk ,,,,, kinevetett ,,,, egyszer csak ott volt …. és kacagott ,,, olyan kedvesen, szeretettel, többet-tudóan …. mintegy jókedvű legyintéssel üzent erre a badarságomra. …..
…. ilyen is volt …. 🙂
GLinDorph
http://ecsk.hu
Milyen is?
Milyen is élőben találkozni egy halottal, attól függ mennyire kötődtél hozzá életedben.
Három találkozásom volt halott emberrel.
Az első a nagyapám volt. Ő otthon halt meg és akkor még a háznál ravatalozták fel a halottakat.
Nagyon furcsa ember volt, sokszor csak ült csendben az akácfák alatt, míg a ház népe sürgött forgott, Ő szemlélődőt.
Nem volt erős kötelék közöttünk.
Mikor meghalt, a kisházban ravatalozták fel, ami egy különálló házikó volt.
A nagyapám olyan volt mint egy viasz szobor, a bőre sima, nyugalmat árasztott az ábrázata.
Nem volt rám különösebb hatással.
A temetése azért volt emlékezetes, mert mi gyerekek kint játszottunk a szénakazalban, míg a felnőttek a tort ülték, ugráltunk a tetején és csúszkáltunk. Ennek az lett a következménye, hogy eltűnt a cipőm.
Az apu nagyon dühös volt, mert mi nem találtuk meg és neki kellett átrakni a kazlat, hogy ne mezítláb kelljen hazamennem.
De végül meg lett a cipő.
A második halott az édesapám volt, kinek hirtelen halála nagy fájdalmat okozott az egész családnak.
Tele voltam lelkiismeret furdalással, mert életében nem látogattam meg a kórházban, mire mentem meghalt.
Ezért is szerettem volna látni őt halálában, vagy ki tudja miért.
Erre lehetőségem volt, mikor a holttestét meghozták a halottasházba.
Megkérdeztem a gyerekeimet szeretnék-e látni. Anyám, a fiam és a lányom is jött velem, hogy egy utolsó pillantást vessen arra az emberre akit nagyon szerettek. A fiam 9, a lányom 6 éves volt akkor.
Fájdalmas volt látni, egy meggyötört szürke arc nézett vissza rám, nem a nyugodt elmúlást sejtette.
A fiam kérdezett is valamit, hogy miért ilyen, anyám meg azon döbbent meg milyen borostás.
Nagyon sírtunk. Nagyon sokáig, nagyon fájt, hiányzott.
A fiam, mikor fogalmazást írt az iskolába, három kívánság címmel, azt írta, az az első kívánsága, hogy éljen a nagyapja.
Bennünk él.
Az anyu sokszor álmodott vele. Utoljára azt, hogy megcsókolta és bor szagú volt a lehelete, anyúnak ez nem tetszett. Ennek mi örültünk, mert akkor az anyú még nem kívánkozik az apu után.
Egyszer eljött hozzám az apukám, sok sok év után, mikor öngyilkos lett az unokaöcsém és megígérte segít neki.
Már több mint huszonkét éve nincs velünk a földi porban.
De a szeretet nem múlik el a halállal.
A harmadik halott az apósom volt, akit holtan nem láttam, csak mikor visszajárt, mert hirtelen halálát nem fogta fel. Ez egy érdekes történet. Majd talán egyszer elmesélem.
Milyen egy halottal találkozni?
Ne akard tudni!
Apámat úgy láttam utoljára, hogy mosolyogva integetett nekem a vasútállomáson.
Anyámat pedig úgy, hogy a hullaházban feküdt egy fém asztalon, lilásra fagyott fejjel, besüppedt szemekkel, véres szájjal, valami fura anyaggal bekent hajjal.
Én szívesebben emlékszem arra, ahogy aput láttam…
A hamvaikat összekevertem és szétszórtam ott a réten, ahol annyit sétáltak. Azóta nem érzem apu jelenlétét.
Én a meghalástól félek, amúgy pedig kíváncsi vagyok, mi lesz „odaát”. 🙂 A lélek nem hal meg, ebben biztos vagyok.
folyó
de ilyet lehet tényleg? én a tokaji hídnál terveztem ezt a projektet véghezvitetni 🙂
de mondjuk még ez ilyen távlati terv csak.
Környezetszennyezés, na szép nem mondom!
” Én azt kértem a hozzátartozóimtól, hogy hamvasszanak el és szórjanak bele valamelyik folyóba. ”
Környezetszennyezés, na szép nem mondom!
Csak titokban, hogy a hatóság meg ne tudja! :)))
Rendben, majd hallgatok mint a sír!
Egyébként meg miért lenne
Rendben, majd hallgatok mint a sír!
Egyébként meg miért lenne környezetszennyezés? Porból lettünk, porrá leszünk. Csak visszatérek a természetbe.
Te már biztosan halgatsz Sanyi!
Legalább is ha meghalsz.
De a környezetvédelemi hatóság nem így gondolja, szerintük a hamvakat szétszórni környezet szennyezés.
Sokáig erről nem tudtam beszélni…
Sokáig nem jöttek az
Sokáig erről nem tudtam beszélni…
Sokáig nem jöttek az érzések a szavak a mondatok…
Sokáig magamba fordultam, sőt mi több pici lány koromban nyugtatókon éltem, aludtam el…
Túl fiatalon belekerültem egy olyan szituációba amit, nem értettem, hirtelen jött és nem tudtam mit kezdeni vele.
DE, egy valamit tudok, akkor abban a pillanatban az életem és ebben 100%-ig biztos vagyok: MEGVÁLTOZOTT, átértékelődött.
Minta családban kezdtem felnőni, ahol szeretetet boldogságot láttam..
Jól neveltek..
Nagyon apás voltam.
Rengeteget játszott velem, viccelődött, és egyben szigorú, de olykor nagy „falazásban” is benne volt, csak „anyukád” meg ne tudja szöveggel..
Igazi vidéki gyerek voltam, imádtam a falusi programokat, a disznóvágást, a kacsaetetést…. minden állatkának nevet adtam, és úgy beszéltem velük mintha emberek lennének…
egyik tavasszal disznóvágás projekt volt nálunk…
Jól éreztem magam, soha nem felejtem el, csak azért sem , mert közel az volt az utolsó disznóvágás az életemben..
este mi haza mentünk a közeli városba.
Apu már aznap este panaszkodott, hogy megfázott, és szarul érzi magát…Reggel elment az orvosához, kapott gyógyszert és várta a gyógyulást…Aztán csak nem javult, kapart a torka, csúnyán köhögött, rettenetes csúnyán..
Eltelt két hét, és az orvosa azt mondta, menjen be a kórházba egy kivizsgálásra..MI semmi rosszra nem gondoltunk, pláne én annyi idős fejjel..azt gondoltam, hogy majd meggyógyul, hisz nekem is fájt már a torkom…
Kivizsgálások következtek…
Majd egy pénteki nap, mikor hazaértem az iskolából, apu fincsi paprikás krumpliját megettem aztán sakkoztunk, hisz ő is és én is szerettem ezt a játékot játszani..
Hirtelen betoppant a nagymamám, és pont akkor megcsörrent a telefon. Anyu volt, sírt…../ semmit nem értem, de nagyon megijedtem / Apunak üzente, hogy menjen el érte a munkahelyére…
Nagymamám, csak annyit mondott: Mi lesz veletek kislányom??- megölelt és sírt…
Nem sokkal később anyukámék hazaértek.
Előszobában voltunk, anyu kérte aput hogy üljön le mert mondania kell valamit….féltem, éreztem, hogy nagy baj van…majd csak ezt hallottam…:
meg kell hogy operáljanak…
életemben először láttam aput nem sírni hanem zokogni…..
ettől a perctől kezdve megváltozott az életem, még jobban ragaszkodtam apuhoz, minden este mellette akartam elaludni, fogtam a kezét, simogattam, és közbe soha ki nem mondtam azt a számon, hogy RÁK, és HALÁL…..igen…..
apunak nyelőcsőrákja volt….
teltek a napok, hetek…..és jött a műtét…ment a hitegetés, hogy minden rendben lesz, meggyógyul…stb…
apu a műtét után nem ehetett egy hónapig, infúziókkal táplálták, és csak azt láttam, hogy 110 kg-os teste már csak 60 kg-ot nyom…
Bíztam benne, hogy meggyógyul és felépül….
az utolsó pillanatokig küzdött..
Egyik nap anyu, oda súgta, hogy kislányom, kell fekete ruhát vennünk…TESSÉK?? kérdeztem és azt válaszoltam, hogy nem megyek sehova, mert apu nem halhat meg….és nem fog meghalni…
Anyukám egészségügyis vénával tudta….
Egyik nap apu felébredt, majd azt mondta:
Jól figyeljetek! ezt:
Ma elmegyek végleg, kérlek szóljatok a testvéreimnek, mert el akarok köszönni tőlük…
Nagyon sírtam, nem értettem, hogy mért jönnek sorba a rokonok, mért van siratóház a lakásban, és mért nem mennek már el? Mikor mindenkitől elköszönt, már csak mi voltunk ott…anyunak csak annyit mondott, hogy ha újra kezdhetné az életét biztos ő lenne a felesége…stb.
Majd a nővéremmel ott álltunk, csak nézett büszkén de fáradtan minket…
Hogy ti milyen szépek vagytok…………majd a nővéremhez odafordult, és azt kérte, hogy nagyon vigyázzon Rám..elköszönt tőlünk…
sírtam, sírtam és csak sírtam….
így veszítettem el fél év alatt azt az embert aki számomra azóta is pótolhatatlan…
én felnőttem, de apa nélkül…
Tudom mit jelent ez….
Hiányzik és örökké hiányozni fog…
De tudom hogy örökké velem van…..
Apu nem félt a haláltól, ő menni akart, anyukámnak elmesélte, tudta hogy jó helyre megy…ide-oda a szenvedés, Neki megmondták egy nappal a halála előtt!!……..
de apu annyit mondott, megígérte hogy nem fogja elmondani, hogy kikkel beszélt…
és igen tartotta a szavát…
….másnap tényleg elveszítettük…
Panna
Sokáig erről nem tudtam beszélni…
Sokáig nem jöttek az
Sokáig erről nem tudtam beszélni…
Sokáig nem jöttek az érzések a szavak a mondatok…
Sokáig magamba fordultam, sőt mi több pici lány koromban nyugtatókon éltem, aludtam el…
Túl fiatalon belekerültem egy olyan szituációba amit, nem értettem, hirtelen jött és nem tudtam mit kezdeni vele.
DE, egy valamit tudok, akkor abban a pillanatban az életem és ebben 100%-ig biztos vagyok: MEGVÁLTOZOTT, átértékelődött.
Minta családban kezdtem felnőni, ahol szeretetet boldogságot láttam..
Jól neveltek..
Nagyon apás voltam.
Rengeteget játszott velem, viccelődött, és egyben szigorú, de olykor nagy „falazásban” is benne volt, csak „anyukád” meg ne tudja szöveggel..
Igazi vidéki gyerek voltam, imádtam a falusi programokat, a disznóvágást, a kacsaetetést…. minden állatkának nevet adtam, és úgy beszéltem velük mintha emberek lennének…
egyik tavasszal disznóvágás projekt volt nálunk…
Jól éreztem magam, soha nem felejtem el, csak azért sem , mert közel az volt az utolsó disznóvágás az életemben..
este mi haza mentünk a közeli városba.
Apu már aznap este panaszkodott, hogy megfázott, és szarul érzi magát…Reggel elment az orvosához, kapott gyógyszert és várta a gyógyulást…Aztán csak nem javult, kapart a torka, csúnyán köhögött, rettenetes csúnyán..
Eltelt két hét, és az orvosa azt mondta, menjen be a kórházba egy kivizsgálásra..MI semmi rosszra nem gondoltunk, pláne én annyi idős fejjel..azt gondoltam, hogy majd meggyógyul, hisz nekem is fájt már a torkom…
Kivizsgálások következtek…
Majd egy pénteki nap, mikor hazaértem az iskolából, apu fincsi paprikás krumpliját megettem aztán sakkoztunk, hisz ő is és én is szerettem ezt a játékot játszani..
Hirtelen betoppant a nagymamám, és pont akkor megcsörrent a telefon. Anyu volt, sírt…../ semmit nem értem, de nagyon megijedtem / Apunak üzente, hogy menjen el érte a munkahelyére…
Nagymamám, csak annyit mondott: Mi lesz veletek kislányom??- megölelt és sírt…
Nem sokkal később anyukámék hazaértek.
Előszobában voltunk, anyu kérte aput hogy üljön le mert mondania kell valamit….féltem, éreztem, hogy nagy baj van…majd csak ezt hallottam…:
meg kell hogy operáljanak…
életemben először láttam aput nem sírni hanem zokogni…..
ettől a perctől kezdve megváltozott az életem, még jobban ragaszkodtam apuhoz, minden este mellette akartam elaludni, fogtam a kezét, simogattam, és közbe soha ki nem mondtam azt a számon, hogy RÁK, és HALÁL…..igen…..
apunak nyelőcsőrákja volt….
teltek a napok, hetek…..és jött a műtét…ment a hitegetés, hogy minden rendben lesz, meggyógyul…stb…
apu a műtét után nem ehetett egy hónapig, infúziókkal táplálták, és csak azt láttam, hogy 110 kg-os teste már csak 60 kg-ot nyom…
Bíztam benne, hogy meggyógyul és felépül….
az utolsó pillanatokig küzdött..
Egyik nap anyu, oda súgta, hogy kislányom, kell fekete ruhát vennünk…TESSÉK?? kérdeztem és azt válaszoltam, hogy nem megyek sehova, mert apu nem halhat meg….és nem fog meghalni…
Anyukám egészségügyis vénával tudta….
Egyik nap apu felébredt, majd azt mondta:
Jól figyeljetek! ezt:
Ma elmegyek végleg, kérlek szóljatok a testvéreimnek, mert el akarok köszönni tőlük…
Nagyon sírtam, nem értettem, hogy mért jönnek sorba a rokonok, mért van siratóház a lakásban, és mért nem mennek már el? Mikor mindenkitől elköszönt, már csak mi voltunk ott…anyunak csak annyit mondott, hogy ha újra kezdhetné az életét biztos ő lenne a felesége…stb.
Majd a nővéremmel ott álltunk, csak nézett büszkén de fáradtan minket…
Hogy ti milyen szépek vagytok…………majd a nővéremhez odafordult, és azt kérte, hogy nagyon vigyázzon Rám..elköszönt tőlünk…
sírtam, sírtam és csak sírtam….
így veszítettem el fél év alatt azt az embert aki számomra azóta is pótolhatatlan…
én felnőttem, de apa nélkül…
Tudom mit jelent ez….
Hiányzik és örökké hiányozni fog…
De tudom hogy örökké velem van…..
Apu nem félt a haláltól, ő menni akart, anyukámnak elmesélte, tudta hogy jó helyre megy…ide-oda a szenvedés, Neki megmondták egy nappal a halála előtt!!……..
de apu annyit mondott, megígérte hogy nem fogja elmondani, hogy kikkel beszélt…
és igen tartotta a szavát…
….másnap tényleg elveszítettük…
Panna
Az halál, ami normál felfogásban van, nem is létezik
Szerintem nincs olyan, hogy „Halál”. A halál akár egyenértékű is lehet egy Megvilágosodással. Csak kívülről érezzük elmúlásnak. Valójában nem létezik, mivel a Tudat nem hal meg. Nem kötődik az élethez abban az értelemben, hogy a tudat maga az univerzum Létezés-Tudata, Isten Tudata. És mint olyan halhatatlan. Azonban a halállal meghal minden, amivel a formai világhoz kapcsolódtunk, amivel ott kinyilvánítottunk, így a tudat visszakerül a nagy univerzális egészbe, és születhet meg újra, amíg nem lesz végetlen, teljes a formában, mind tudatilag, mind testileg. És akkor örök teremtésbe és létezésbe kerül, lényegében a halhatatlanságba.
Ez az én véleményem 🙂
Félni nem félek tőle, bár nem ez a végcélom 🙂
Az halál, ami normál felfogásban van, nem is létezik
Szerintem nincs olyan, hogy „Halál”. A halál akár egyenértékű is lehet egy Megvilágosodással. Csak kívülről érezzük elmúlásnak. Valójában nem létezik, mivel a Tudat nem hal meg. Nem kötődik az élethez abban az értelemben, hogy a tudat maga az univerzum Létezés-Tudata, Isten Tudata. És mint olyan halhatatlan. Azonban a halállal meghal minden, amivel a formai világhoz kapcsolódtunk, amivel ott kinyilvánítottunk, így a tudat visszakerül a nagy univerzális egészbe, és születhet meg újra, amíg nem lesz végetlen, teljes a formában, mind tudatilag, mind testileg. És akkor örök teremtésbe és létezésbe kerül, lényegében a halhatatlanságba.
Ez az én véleményem 🙂
Félni nem félek tőle, bár nem ez a végcélom 🙂
TITOK? Csoda
A halál számomra csoda, mint a születés.
Nem tudok róla szinte semmit, mert nem is kell róla többet tudnom, ez meggyőződésem. A halálközeli élmények iátélése, hallása is ebben erősítenek meg. Annyit kapsz, aminnyire szükséged van.
Nem félek, nem várom stb., mert hiszem, hogy minden számunkra el van rendezve, és minden javunkra van.
Az addig vezető utamat járom, remélem méltó módon sáfárkodva ajándékaimmal, erre koncentrálok.
Bizton tudom, ha eljön a pillanat, tudni fogok mindent, mert végtelen teremtői szeretetben élek.
Elhunytaimmal most is kapcsolatban állok, csak másként, mint fizikai világunkban.
Ebben tanulni valóm van, mert fájdalommal tölt el, hogy Őket fizikálisan nem érezhetem. nekem fizikai testemnek nagy szükségem lenne hallani hangjukat, hozzájuk érni, stb, mint a többieket, akik élnek.
TITOK? Csoda
A halál számomra csoda, mint a születés.
Nem tudok róla szinte semmit, mert nem is kell róla többet tudnom, ez meggyőződésem. A halálközeli élmények iátélése, hallása is ebben erősítenek meg. Annyit kapsz, aminnyire szükséged van.
Nem félek, nem várom stb., mert hiszem, hogy minden számunkra el van rendezve, és minden javunkra van.
Az addig vezető utamat járom, remélem méltó módon sáfárkodva ajándékaimmal, erre koncentrálok.
Bizton tudom, ha eljön a pillanat, tudni fogok mindent, mert végtelen teremtői szeretetben élek.
Elhunytaimmal most is kapcsolatban állok, csak másként, mint fizikai világunkban.
Ebben tanulni valóm van, mert fájdalommal tölt el, hogy Őket fizikálisan nem érezhetem. nekem fizikai testemnek nagy szükségem lenne hallani hangjukat, hozzájuk érni, stb, mint a többieket, akik élnek.
A Halál Arkánuma
Épp ma tűnődtem a halál mibenlétén… 🙂
A halál egy pont, egy viszonyítási pont.
Addig élünk. És addig van lehetőségünk tenni, cselekedni, testben, szóban, érzelmekben, gondolatokban megélni magunkat.
Számomra abban a felismerésben nyerte el a halál az értelmét, hogy az életünk értelmének a szeretet megélését tartom.
Mert amikor elengedek valakit, végső soron az marad meg belőle, amit szeretettel éltem meg belőle és vele, általa. A rossz, a hiány, amit nem élhettem meg, ahol úgy érzem önző voltam, esetleg nem figyeltem rá, egy darabig bánt, aztán megbocsátom.
Olyan ez, mint a gyermekszülés. Kín, vér és szenvedés, félelmek, aggodalmak, a kórházi megpróbáltatások, a tűszúrások, a testi teher, halálfélelem, és még ki tudja kinek mi, MIND-MIND idővel feledésbe merülnek, vagy/és eloszlanak egy pillanat alatt, amikor először tartjuk karunkban a gyermekünket.
A halál utáni lét valami ilyesmi lehet. Megvilágosodik mindaz, amit szeretettel éltünk meg, és ELTŰNIK, egyszerűen nem látható a többi. Erre mondják a bölcsek, hogy a szeretet az egyetlen valóság.
Ez a mi szeretettel teli ítéletünk saját magunk felett. Csak arra tanít minket az Élet és a mindenség, hogy szeressünk tiszta szívvel, odaadóan, és feltétel nélkül.
Mert a testünk, a lelkünk, a gondolataink, az érzelmeink, az egész én-képünk múlandó.
A halál egy angyal, aki szolgál minket. Segít megértetni, hogy csak a szeretet számít végső soron és igazán. A halál egy kapu, amely tudatosítja a földi lét végét és egyben értelmet ad neki.
Mert ha minden elmúlik, csak a szeretet marad, ha a formák veszendőek, de a tartalom örök, akkor csak egy dolog adhat igazán örökérvényű értelmet az életünknek: szeretni tudni.
Meglátván, hogy mindegy milyen utat járunk, mindegy, nők vagyunk-e vagy férfiak, idősek,vagy fiatalok, gazdagok vagy szegények, okosak, vagy fejletlenek, betegek, vagy erősek, a szeretet mindenkit gyógyít és felemel, a szeretet mindig örömet ad, ha másoknak örömmel adunk, Élet és Halál eggyé válik a felismerésben: jó élni ha szeretettel élünk, bármi is történik velünk, és jó meghalni, mert a halálban feloldódik minden, ami még kötés (nem-szeretet).
A Halál Arkánuma ez: Az Élet elengedése az Élet elfogadása jóval és rosszal együtt, abban a tudatban, hogy a szeretet megélése teszi teljessé és széppé, bármi is történik velünk. Meghalni még életünkben annyit tesz, elengedni ragaszkodásainkat, félelmeinket, legyőzni az egónkat az által, hogy odaadóvá és alázatossá válunk az Életünk feladataiban, és őszinte örömmel éljük meg mindazt, ami jó. Jó és rossz eggyé olvad a szeretetben, a szeretet megélését és tanulását szolgálja, és rádöbbenünk: sohasem az volt a fontos MIT éltünk meg, és nem attól függtek az élményeink, hanem az, HOGYAN éltük az életünket. Milyen belső megéléssel. Ha szeretettel és elfogadással, akkor széppé vált, tanulássá, tanulsággá, a fájdalom gyógyulássá, a szenvedés bölcsességgé. Ha félelemmel és ragaszkodással, akkor pokollá.
A halál arra tanít minket, hogy akkor lehetünk igazán szabadok és boldogok, ha meghalunk még életünkben, ha el tudjuk engedni az életünket mindenestül, mert egyszer úgyis el kell, és úgy élünk, mintha ez lenne az utolsó perc az életünkből. Mi adhat értelmet az életnek az utolsó pillanatban? Nem az, amit kaphatunk még földi szinten, hiszen mindazt itt hagyjuk, hanem, amit adhatunk és megélhetünk a szeretet által. Mindaz, ami örömet okoz.
Akkor nem félünk a haláltól, ha nem félünk élni, és ha tudjuk, végső soron csak a megélés hogyan-ja számít, amit Itt és Most van lehetőségünk megélni MINDEN PILLANATBAN.
Az Élet arra való, hogy ne szalasszuk el örömmel és elfogadással élni minden pillanatát. A halál pedig arra, hogy életünk végeztével, hálával öleljük át, ugyanúgy elfogadva a törvényszerűségét, mint az Életet.
Ha elfogadóan, alázattal élünk, Élet és Halál eggyé olvad az életünkben, mert értelmük közös: a szeretet, mely általuk, és megéléseink által örök és halhatatlan.
Namaszte
A Halál Arkánuma
Épp ma tűnődtem a halál mibenlétén… 🙂
A halál egy pont, egy viszonyítási pont.
Addig élünk. És addig van lehetőségünk tenni, cselekedni, testben, szóban, érzelmekben, gondolatokban megélni magunkat.
Számomra abban a felismerésben nyerte el a halál az értelmét, hogy az életünk értelmének a szeretet megélését tartom.
Mert amikor elengedek valakit, végső soron az marad meg belőle, amit szeretettel éltem meg belőle és vele, általa. A rossz, a hiány, amit nem élhettem meg, ahol úgy érzem önző voltam, esetleg nem figyeltem rá, egy darabig bánt, aztán megbocsátom.
Olyan ez, mint a gyermekszülés. Kín, vér és szenvedés, félelmek, aggodalmak, a kórházi megpróbáltatások, a tűszúrások, a testi teher, halálfélelem, és még ki tudja kinek mi, MIND-MIND idővel feledésbe merülnek, vagy/és eloszlanak egy pillanat alatt, amikor először tartjuk karunkban a gyermekünket.
A halál utáni lét valami ilyesmi lehet. Megvilágosodik mindaz, amit szeretettel éltünk meg, és ELTŰNIK, egyszerűen nem látható a többi. Erre mondják a bölcsek, hogy a szeretet az egyetlen valóság.
Ez a mi szeretettel teli ítéletünk saját magunk felett. Csak arra tanít minket az Élet és a mindenség, hogy szeressünk tiszta szívvel, odaadóan, és feltétel nélkül.
Mert a testünk, a lelkünk, a gondolataink, az érzelmeink, az egész én-képünk múlandó.
A halál egy angyal, aki szolgál minket. Segít megértetni, hogy csak a szeretet számít végső soron és igazán. A halál egy kapu, amely tudatosítja a földi lét végét és egyben értelmet ad neki.
Mert ha minden elmúlik, csak a szeretet marad, ha a formák veszendőek, de a tartalom örök, akkor csak egy dolog adhat igazán örökérvényű értelmet az életünknek: szeretni tudni.
Meglátván, hogy mindegy milyen utat járunk, mindegy, nők vagyunk-e vagy férfiak, idősek,vagy fiatalok, gazdagok vagy szegények, okosak, vagy fejletlenek, betegek, vagy erősek, a szeretet mindenkit gyógyít és felemel, a szeretet mindig örömet ad, ha másoknak örömmel adunk, Élet és Halál eggyé válik a felismerésben: jó élni ha szeretettel élünk, bármi is történik velünk, és jó meghalni, mert a halálban feloldódik minden, ami még kötés (nem-szeretet).
A Halál Arkánuma ez: Az Élet elengedése az Élet elfogadása jóval és rosszal együtt, abban a tudatban, hogy a szeretet megélése teszi teljessé és széppé, bármi is történik velünk. Meghalni még életünkben annyit tesz, elengedni ragaszkodásainkat, félelmeinket, legyőzni az egónkat az által, hogy odaadóvá és alázatossá válunk az Életünk feladataiban, és őszinte örömmel éljük meg mindazt, ami jó. Jó és rossz eggyé olvad a szeretetben, a szeretet megélését és tanulását szolgálja, és rádöbbenünk: sohasem az volt a fontos MIT éltünk meg, és nem attól függtek az élményeink, hanem az, HOGYAN éltük az életünket. Milyen belső megéléssel. Ha szeretettel és elfogadással, akkor széppé vált, tanulássá, tanulsággá, a fájdalom gyógyulássá, a szenvedés bölcsességgé. Ha félelemmel és ragaszkodással, akkor pokollá.
A halál arra tanít minket, hogy akkor lehetünk igazán szabadok és boldogok, ha meghalunk még életünkben, ha el tudjuk engedni az életünket mindenestül, mert egyszer úgyis el kell, és úgy élünk, mintha ez lenne az utolsó perc az életünkből. Mi adhat értelmet az életnek az utolsó pillanatban? Nem az, amit kaphatunk még földi szinten, hiszen mindazt itt hagyjuk, hanem, amit adhatunk és megélhetünk a szeretet által. Mindaz, ami örömet okoz.
Akkor nem félünk a haláltól, ha nem félünk élni, és ha tudjuk, végső soron csak a megélés hogyan-ja számít, amit Itt és Most van lehetőségünk megélni MINDEN PILLANATBAN.
Az Élet arra való, hogy ne szalasszuk el örömmel és elfogadással élni minden pillanatát. A halál pedig arra, hogy életünk végeztével, hálával öleljük át, ugyanúgy elfogadva a törvényszerűségét, mint az Életet.
Ha elfogadóan, alázattal élünk, Élet és Halál eggyé olvad az életünkben, mert értelmük közös: a szeretet, mely általuk, és megéléseink által örök és halhatatlan.
Namaszte
Ez olyan szép
Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog…
Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál.
A gondolkodással, nem
A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.
Ez nagyon szép, és mennyire kifejező, és igaz, és pont kapcsolódik előző bejegyzésemhez :))
Ez olyan szép
Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog…
Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál.
A gondolkodással, nem
A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.
Ez nagyon szép, és mennyire kifejező, és igaz, és pont kapcsolódik előző bejegyzésemhez :))
A halál.
A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.
Üdv mindenkinek, nem rég találtam rá erre az oldalra, és erre a blogra, és ez a kérdéskör, engem is foglalkoztat, hát gondoltam megosztom az én látásomat, illetve a problémámat a halállal kapcsolatban. Hátha mondtok rá valami érdekeset.
Szóval azt hiszem, hogy a haláltól való félelmünk, ehhez a formavilághoz való ragaszkodás miatt, jön létre, amelyet aztán meg próbálunk azzal magyarázni, hogy az fáj, meg hogy a túl oldalon a végtelen büntetés vár ránk, mert azért érzi mindenki, hogy milyen hibákat követett el, és aki bármennyi időt is eltöltött keresztény tanítás közegében, (én sajnos túl sokat is) abban ez is munkál, mármint a büntetéstől való félelem. De némileg vigasztal Ekhart Tolle tanítása a forma és a forma nélküli létről, amely valóban egy körforgás, hiszen a forma a formátlanságból alakul, és oda is tér vissza. Az időleges itt tartózkodásunk, pedig még nem vagyok szilárdan meggyőződve, hogy mi célt szolgál, de mindenképpen valamiféle tanulás, gyarapodás, hiszen egész létünk, arról szól, hogy létrejövünk, két forma egyesüléséből, gyarapszunk, majd elhalunk, szétfoszlunk, már ami a formai létezésünket illeti. Mert a halállal nem szűnünk meg, csak kissé átalakulunk ugye, hiszen a „föld porából vétettünk, és oda is térünk vissza” És micsoda körforgás, hogy a sok átalakulás, amelyet a föld mint egy állandó metamorfózist létrehozó szerkezet, az elhalt testen növényt nevel, azt megesszük, mi vagy állataink, és mi őket, és az elhalt test bár többszörös átalakuláson keresztül, de egyesül a mi testünkkel, majd szépen az ismét vissza kerül a földbe. Így érhető az egység, hogy aki embert öl, saját magát öli meg egy kicsit.
A halál tehát a formavilághoz történő ragaszkodás okozta veszteség érzés, hogy mennyi mindent gyűjtöttünk, és nem vihetünk semmit magunkkal, ahogyan Jézus is tanítja ezt nagyon szépen. A birtoklás jogának elvesztésétől való félelem lehet az amiért nem szívesen vállaljuk a közösséget a halállal. Ez a félelem viszont burjánzik fejlődik, és mindennapjaink minden részletére ráül. Talán ezt nevezhetjük, egó-nak, aki magának akarja birtokolni, a vagyont a tekintélyt, a mások feletti uralmat. Ezért félünk küldelmeinkben konfrontálódni, ezért nem állunk ki az igazunkért, mert attól félünk, hogy amink van, az elveszíthetjük. Az itt létünket ezért folyamatos kockázatként éljük meg.
És rá jöttem. Az egyetlen dolog, amit adhatunk a földnek, az az egy amit eleve tőle kaptunk. Mi magunk. És az élet talán éppen arra tanít, hogy ne akarjunk birtokolni, hiszen a mindenséget nem is lehet birtokolni, túl nagy :)) és a birtoklással, a saját lehetőségeinket korlátozzunk arra a területre, amelyet birtokolhatunk.
És itt már teljesen világossá válik a Tao Te King-ből vett kedvenc részletem.
A bölcs alkot, de művét, nem birtokolja, cselekszik, de nem ragaszkodik, beteljesült művét nem félti, s mert magának nem őrzi, el sem veszíti.
Tehát a halállal való kapcsolatunkat aképpen kell tisztázni, hogy a birtoklásról saját jól felfogott érdekünkben le kellene mondanunk, és a félelmeink maguktól szertefoszlanak.
A halál.
A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.
Üdv mindenkinek, nem rég találtam rá erre az oldalra, és erre a blogra, és ez a kérdéskör, engem is foglalkoztat, hát gondoltam megosztom az én látásomat, illetve a problémámat a halállal kapcsolatban. Hátha mondtok rá valami érdekeset.
Szóval azt hiszem, hogy a haláltól való félelmünk, ehhez a formavilághoz való ragaszkodás miatt, jön létre, amelyet aztán meg próbálunk azzal magyarázni, hogy az fáj, meg hogy a túl oldalon a végtelen büntetés vár ránk, mert azért érzi mindenki, hogy milyen hibákat követett el, és aki bármennyi időt is eltöltött keresztény tanítás közegében, (én sajnos túl sokat is) abban ez is munkál, mármint a büntetéstől való félelem. De némileg vigasztal Ekhart Tolle tanítása a forma és a forma nélküli létről, amely valóban egy körforgás, hiszen a forma a formátlanságból alakul, és oda is tér vissza. Az időleges itt tartózkodásunk, pedig még nem vagyok szilárdan meggyőződve, hogy mi célt szolgál, de mindenképpen valamiféle tanulás, gyarapodás, hiszen egész létünk, arról szól, hogy létrejövünk, két forma egyesüléséből, gyarapszunk, majd elhalunk, szétfoszlunk, már ami a formai létezésünket illeti. Mert a halállal nem szűnünk meg, csak kissé átalakulunk ugye, hiszen a „föld porából vétettünk, és oda is térünk vissza” És micsoda körforgás, hogy a sok átalakulás, amelyet a föld mint egy állandó metamorfózist létrehozó szerkezet, az elhalt testen növényt nevel, azt megesszük, mi vagy állataink, és mi őket, és az elhalt test bár többszörös átalakuláson keresztül, de egyesül a mi testünkkel, majd szépen az ismét vissza kerül a földbe. Így érhető az egység, hogy aki embert öl, saját magát öli meg egy kicsit.
A halál tehát a formavilághoz történő ragaszkodás okozta veszteség érzés, hogy mennyi mindent gyűjtöttünk, és nem vihetünk semmit magunkkal, ahogyan Jézus is tanítja ezt nagyon szépen. A birtoklás jogának elvesztésétől való félelem lehet az amiért nem szívesen vállaljuk a közösséget a halállal. Ez a félelem viszont burjánzik fejlődik, és mindennapjaink minden részletére ráül. Talán ezt nevezhetjük, egó-nak, aki magának akarja birtokolni, a vagyont a tekintélyt, a mások feletti uralmat. Ezért félünk küldelmeinkben konfrontálódni, ezért nem állunk ki az igazunkért, mert attól félünk, hogy amink van, az elveszíthetjük. Az itt létünket ezért folyamatos kockázatként éljük meg.
És rá jöttem. Az egyetlen dolog, amit adhatunk a földnek, az az egy amit eleve tőle kaptunk. Mi magunk. És az élet talán éppen arra tanít, hogy ne akarjunk birtokolni, hiszen a mindenséget nem is lehet birtokolni, túl nagy :)) és a birtoklással, a saját lehetőségeinket korlátozzunk arra a területre, amelyet birtokolhatunk.
És itt már teljesen világossá válik a Tao Te King-ből vett kedvenc részletem.
A bölcs alkot, de művét, nem birtokolja, cselekszik, de nem ragaszkodik, beteljesült művét nem félti, s mert magának nem őrzi, el sem veszíti.
Tehát a halállal való kapcsolatunkat aképpen kell tisztázni, hogy a birtoklásról saját jól felfogott érdekünkben le kellene mondanunk, és a félelmeink maguktól szertefoszlanak.
Válasz
azt hogy nincs több fájdalom.
Válasz
azt hogy nincs több fájdalom.
születésnapi kérdés 😉
Nem tudom olvas-e bárki ilyen rég indított témához írt hozzászólást. Mindegy, írok…
Nagyon sok érdekes, és sokszor általam is hitt dolgok hangoztak el, de valahogy nagyon egyetértek Határ Beával, aki ezt írta: „Azt vettem észre,hogy rengeteg nagy hangzású általánosságok jöttek. Amik persze a maguk mi voltában igazak is lehetnek.”
„Azt vettem észre kerülik a valódi emberi érzelmi megnyilvánulást ezzel a témával kapcsolatban.”
Úgy érzem sok esetben inkább egy olvasott, hitt, értelemmel formázott vélemény lapul a legtöbb mögött. De lehet, hogy tévedek.
Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert senkit nem vesztettem még el, aki igazán közel állt volna hozzám. Viszont éppen emiatt, hiszem, hogy érdemben csak akkor nyilatkozhatok, ha már valaha igazán közel kerültem a halálhoz, ha máshogy nem, hát szeretteim halála által.
Ennek ellenére bizonyos megnyilvánulásaim már voltak a szorongásaimról szóló beszámolómban. Régebben valahogy hasonlóan nyilatkoztam volna, mint sokan az oldalon, elmondtam volna, hogy hiszem, hogy csak a forma változik, semmi lényeges nem vész el.
De ezek az új érzések kicsit közbeszóltak, megingattak bennem dolgokat, úgy érzem, saját megtapasztalást, bizonyítékot követelnek… Bár tényleg elég ritkák ezek a szorongások, de mikor megéltem, az említett „elméletekkel”, hittel nem tudtam megnyugtatni magam. A rám törő halálfélelem erősebb, ismeretlenségénél fogva félelmetesebb volt az elméletnél, úgy éreztem nem elég a hitem. Bár most kicsit parkoló pályára tettem a dolgot (erőt gyűjtök, vagy talán segítség is kell majd hozzá, hogy feldolgozzam), tudom, hogy muszáj választ kapnom, miért jött ez elő és végső soron úgy gondolom csak akkor lesz igazán „nyugtom”, ha a hit erősebbé válik az ismeretlentől való félelemmel szemben.
65györgyusz ezt írta: „ne gondolkodj arra nincs szükséged,ne keress mindenre válaszokat,fogadd be amit megélsz kételkedés nélkül” – Én nagyon nem tudatosan kerestem, kezdtem el firtatni a dolgot, de nem hiszem, hogy a válasz kikerülhető, és ki kellene kerülnöm. Ezek nem is gondolatok, hanem nagyon erős érzések, így talán érzelmi megtapasztalással tudnám őket „megsemmisíteni” vagy inkább más minőségre cserélni magamban.
Remélem nem bántó, hogy úgy vélem, sok az „elmélet” a leírtakban. Lehet, hogy tévedek, és csak nehéz elfogadni, hogy én még nem tudom olyan bátran szemlélni a dolgot, mint ahogy sokan teszik. Volt, aki átütő erejű álomról számolt be. Fantasztikus lehet, így megerősítést nyerni…
Ui: ja és lehet, hogy a spirituális „minden mögött lássunk valamit” hibába esek, de mikor megláttam, hogy Sanyi 2009.május 4-én írta ezt a témát, kicsit végig futott rajtam a hideg… aznap volt a 30. születésnapom…;)
születésnapi kérdés 😉
Nem tudom olvas-e bárki ilyen rég indított témához írt hozzászólást. Mindegy, írok…
Nagyon sok érdekes, és sokszor általam is hitt dolgok hangoztak el, de valahogy nagyon egyetértek Határ Beával, aki ezt írta: „Azt vettem észre,hogy rengeteg nagy hangzású általánosságok jöttek. Amik persze a maguk mi voltában igazak is lehetnek.”
„Azt vettem észre kerülik a valódi emberi érzelmi megnyilvánulást ezzel a témával kapcsolatban.”
Úgy érzem sok esetben inkább egy olvasott, hitt, értelemmel formázott vélemény lapul a legtöbb mögött. De lehet, hogy tévedek.
Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert senkit nem vesztettem még el, aki igazán közel állt volna hozzám. Viszont éppen emiatt, hiszem, hogy érdemben csak akkor nyilatkozhatok, ha már valaha igazán közel kerültem a halálhoz, ha máshogy nem, hát szeretteim halála által.
Ennek ellenére bizonyos megnyilvánulásaim már voltak a szorongásaimról szóló beszámolómban. Régebben valahogy hasonlóan nyilatkoztam volna, mint sokan az oldalon, elmondtam volna, hogy hiszem, hogy csak a forma változik, semmi lényeges nem vész el.
De ezek az új érzések kicsit közbeszóltak, megingattak bennem dolgokat, úgy érzem, saját megtapasztalást, bizonyítékot követelnek… Bár tényleg elég ritkák ezek a szorongások, de mikor megéltem, az említett „elméletekkel”, hittel nem tudtam megnyugtatni magam. A rám törő halálfélelem erősebb, ismeretlenségénél fogva félelmetesebb volt az elméletnél, úgy éreztem nem elég a hitem. Bár most kicsit parkoló pályára tettem a dolgot (erőt gyűjtök, vagy talán segítség is kell majd hozzá, hogy feldolgozzam), tudom, hogy muszáj választ kapnom, miért jött ez elő és végső soron úgy gondolom csak akkor lesz igazán „nyugtom”, ha a hit erősebbé válik az ismeretlentől való félelemmel szemben.
65györgyusz ezt írta: „ne gondolkodj arra nincs szükséged,ne keress mindenre válaszokat,fogadd be amit megélsz kételkedés nélkül” – Én nagyon nem tudatosan kerestem, kezdtem el firtatni a dolgot, de nem hiszem, hogy a válasz kikerülhető, és ki kellene kerülnöm. Ezek nem is gondolatok, hanem nagyon erős érzések, így talán érzelmi megtapasztalással tudnám őket „megsemmisíteni” vagy inkább más minőségre cserélni magamban.
Remélem nem bántó, hogy úgy vélem, sok az „elmélet” a leírtakban. Lehet, hogy tévedek, és csak nehéz elfogadni, hogy én még nem tudom olyan bátran szemlélni a dolgot, mint ahogy sokan teszik. Volt, aki átütő erejű álomról számolt be. Fantasztikus lehet, így megerősítést nyerni…
Ui: ja és lehet, hogy a spirituális „minden mögött lássunk valamit” hibába esek, de mikor megláttam, hogy Sanyi 2009.május 4-én írta ezt a témát, kicsit végig futott rajtam a hideg… aznap volt a 30. születésnapom…;)
A Halálról
Az halál csak egy állapot, de nem számodra, csak a tested számára. Igen a halál az elmúlást jelzi, egy élet elmúlását. Nem voltam sem halálközeli élményem, sem pedig úgy hogy egy ideig halott voltam. Még fiatalnak számítok, így nem is érzek felé semmit, nem is félek tőle, nem is vágyok rá. Felesleges rá gondolni időnek előtte, meg most miért akarnék időnek előtte meghalni, ott az élet. Viszont igen tudni kell, hogy igen egyszer meg fogunk halni, de nem kell rosszra gondolni. Csak a félelmeink azok amik azt súgják, a halál rossz. S bátorkodom itt megemlíteni, hogy már születéskor egy élet születik de vele egy halál is. Erre a legkifejezőbb szó:
ÉL
A Halálról
Az halál csak egy állapot, de nem számodra, csak a tested számára. Igen a halál az elmúlást jelzi, egy élet elmúlását. Nem voltam sem halálközeli élményem, sem pedig úgy hogy egy ideig halott voltam. Még fiatalnak számítok, így nem is érzek felé semmit, nem is félek tőle, nem is vágyok rá. Felesleges rá gondolni időnek előtte, meg most miért akarnék időnek előtte meghalni, ott az élet. Viszont igen tudni kell, hogy igen egyszer meg fogunk halni, de nem kell rosszra gondolni. Csak a félelmeink azok amik azt súgják, a halál rossz. S bátorkodom itt megemlíteni, hogy már születéskor egy élet születik de vele egy halál is. Erre a legkifejezőbb szó:
ÉL
Randevú a kaszással?!
Zuhantam már le szikláról 11 méter szabadeséssel, 27 métert tolt maga előtt 40 tonnás monstrum mire megállt, ladámmal keresztbe előtte, öntött el 3 fokos karsztvíz , (föld alatti folyó) 160 méter mélyen, lőttek rám az Erdélyi forradalomban, sodort már el lavina, egyszóval kóstolgattük egymást a halállal. Egyetlen egyet sem éltem meg traumának. Éppen olyan értékü bennem az emléke, mint egy szülinapi bulié.
Pl. a szabadesés kapcsán : orrcsont törést, lumbális II-III.-V. gerinccsigolya kompressziós törést, koponya alapi törést, bal csukló törést, bal lábfej nyilt szilánkos törést szenvedtem, a talpamat kiszúrkálták eltörött csontjaim. Mindez 76 jan. 18.-án asszem vasárnap történt és márciusban már járógipszben kirándultam a budai hegyekben, fociztam, majd májusban a Magas Tátra szikláin folytattam mintha semmi sem történt volna. Kezelő orvosom naponta népes, orvostanhalgatóknak szervezett tanúlmányi kirándulást szervezett ágyamhoz, „ez az a srác aki túlélte”.
Nos ennyit a személyes megéléseimből. Mára a tanatológia tematikáját is megértve , mondom, hogy minden vég egyben egy új kezdete. Elme szülemény a „halál”, a roszhoz kapcsolt fogalma. Egy természetes dolog, akárcsak bármi más körülöttünk. Az elfogadásának hiánya mi félelmeket okozhat bennünk, de ez nem a valóság, az elme illuziója, elme generálja.
Valóban „vendégként, nebulóként jövünk” ide születni, nem ez a Mi igazi otthonunk. Három dimenziós világunk, (általunk Istennek nevezett,) Szuperintelligens Univerzum Energiahalmaz megnyilvánulása, a forma nélkülié, mellyel egyek vagyunk.
Randevú a kaszással?!
Zuhantam már le szikláról 11 méter szabadeséssel, 27 métert tolt maga előtt 40 tonnás monstrum mire megállt, ladámmal keresztbe előtte, öntött el 3 fokos karsztvíz , (föld alatti folyó) 160 méter mélyen, lőttek rám az Erdélyi forradalomban, sodort már el lavina, egyszóval kóstolgattük egymást a halállal. Egyetlen egyet sem éltem meg traumának. Éppen olyan értékü bennem az emléke, mint egy szülinapi bulié.
Pl. a szabadesés kapcsán : orrcsont törést, lumbális II-III.-V. gerinccsigolya kompressziós törést, koponya alapi törést, bal csukló törést, bal lábfej nyilt szilánkos törést szenvedtem, a talpamat kiszúrkálták eltörött csontjaim. Mindez 76 jan. 18.-án asszem vasárnap történt és márciusban már járógipszben kirándultam a budai hegyekben, fociztam, majd májusban a Magas Tátra szikláin folytattam mintha semmi sem történt volna. Kezelő orvosom naponta népes, orvostanhalgatóknak szervezett tanúlmányi kirándulást szervezett ágyamhoz, „ez az a srác aki túlélte”.
Nos ennyit a személyes megéléseimből. Mára a tanatológia tematikáját is megértve , mondom, hogy minden vég egyben egy új kezdete. Elme szülemény a „halál”, a roszhoz kapcsolt fogalma. Egy természetes dolog, akárcsak bármi más körülöttünk. Az elfogadásának hiánya mi félelmeket okozhat bennünk, de ez nem a valóság, az elme illuziója, elme generálja.
Valóban „vendégként, nebulóként jövünk” ide születni, nem ez a Mi igazi otthonunk. Három dimenziós világunk, (általunk Istennek nevezett,) Szuperintelligens Univerzum Energiahalmaz megnyilvánulása, a forma nélkülié, mellyel egyek vagyunk.
kettősség
A halállal szemben kettősség él bennem. Egyrészt, nem félek a saját halálomtól, de nem szeretnék még meghalni, mert a gyermekemet még fel kell nevelnem. Tudom, hogy a lélek örökérvényű, és kapcsolatba is tudok lépni elhunyt szeretteimmel, de amikor a társam elhunyt, akkor mérhetetlen fájdalmat éreztem. Valahogy nem volt elég, hogy lélekben velem van, hiányzott az a társ, akivel mindennap élőszóban beszélgettem, aki részt vett közös gyermekünk ellátásában, nevelésben. Ólomsúlyként nehezedett rám a tudat, hogy a kislányomnak nem él az apja. Valahogy szomorúsággal töltött el az, hogy amíg a többi gyerekért időnként a többi apuka ment az óvodába, én csak azt mondhattam a lányomnak: a te apukád fentről vigyáz rád.
kettősség
A halállal szemben kettősség él bennem. Egyrészt, nem félek a saját halálomtól, de nem szeretnék még meghalni, mert a gyermekemet még fel kell nevelnem. Tudom, hogy a lélek örökérvényű, és kapcsolatba is tudok lépni elhunyt szeretteimmel, de amikor a társam elhunyt, akkor mérhetetlen fájdalmat éreztem. Valahogy nem volt elég, hogy lélekben velem van, hiányzott az a társ, akivel mindennap élőszóban beszélgettem, aki részt vett közös gyermekünk ellátásában, nevelésben. Ólomsúlyként nehezedett rám a tudat, hogy a kislányomnak nem él az apja. Valahogy szomorúsággal töltött el az, hogy amíg a többi gyerekért időnként a többi apuka ment az óvodába, én csak azt mondhattam a lányomnak: a te apukád fentről vigyáz rád.
Meg kell ,,halnom”, hogy ,,élhessek”?
Ezzel ébredtem ma reggel. Pedig már egy ideje nem foglalkoztatott a halál:). /Szeretek élni./
Évekig ezen agyaltam,/hogy hogyan élhetem túl a halálom?:)/,de most inkább ,,élnék” ezerrel itt:)
Vagyis visszakoztam…Szeretnék most bepótolni hosszú éveket? ,amikor nem ,,éltem”?
Szóval ébredéskor azok voltak az első gondolataim,hogy azért húzok,halasztok,szabotálok minden valódi önmegvalósításra,felébredésre irányuló cselekedetet már jó ideje,mert akkor ennek a mostani énemnek meg kell ,,halnia”. Muszáj neki,mert csak akkor ,,léphet a helyébe” az isteni Énem.
Ha jól belegondolok ez felér egy ,,ön”-gyilkossággal,hogy megszülethessen az ,,igazi” Önvaló.
Hát félek,igen,ez most már biztos. Féltem a ,,tutit”,aki most vagyok,akit ismerek,mert ez a biztos,
akármilyen is,és félek az ismeretlentől,még ha olyan magasztos,nagyszerű is a cél. A változástól pedig főleg,mert az mindig is megborított.
Gyáva vagyok,nem tudom mi lesz utána,hogyan élek majd akkor a világban ,amit annyira szeretek?
Pedig már évekre el tudtam engedni,és rá tudtam magamat bízni az ,,isteni gondviselésre”,és most
újra ott tartanék ,ahol 20 évvel ezelőtt?
Talán van még valami dolgom,ami fontos,amit meg kell csinálnom? A próbaidő megvolt ugyan ,de még korai?…
Mi a fenét álmodhattam,hogy most ezzel ébredtem?
Jó,hogy van ez az oldal. Ez az én naplóm,ahova leírom a gondolataimat:)
Megyek reggelizni.
Érezni fogod a pillanatot
amikor készen állsz az ” én cseréd ” -re .
Meghalni élettel eltelve talán a legkönnyebb , de a gondolatával foglalkozni , csak a meditatívabb időszakokban egészséges , vagy amikor már egy jó kis depi ebbe az irányba tereli a gondolatokat , addig inkább az élettel való eltelés gyakorlását javaslom .
Lehet ,hogy lehetséges ebben a testben örökké élni , de egyrészt vagyunk – e olyan tökéletesek szellemünkben , testünkben ,ami ezt lehetővé tenné , másrészt ennek az akarása pont a céltól ( nem meghalás ) való különállóságunkat deklarálja .(Ami vagyunk, azt nem kell akarni .)Ha megkapjuk ajándékba , akkor fogadjuk el (az értéke rögtön kevesebbnek fog tűnni ),addig meg a Holdhoz intézett kutyavonítás minden erőfeszítésünk. Üdvözlettel : felacsó
párhuzam?
A saját halálát mindenki túléli. És végső soron csak egyre jobb lesz, úgyhogy ezen ne aggódj… 🙂 Azzal meg, amit leírtál, ha megtörténik, a meghalás azért hoyg éljél, az igazi önvalód éljen végre, ne hidd hogy bármit veszítenél. Szerintem utána sokkal sokkal jobban fogsz élni a világban, mint most, sokkal jobban fogod szeretni. Azt nem veszited el hoyg szeress. Akkor kezdődne az igazi élet.
Hát ahhoz mindenkinek meg kell halni ahogy te írod. Csak úgy lesz igazán igazi. Szerintem biztos megéri bár ebben az életben még nem próbáltam…. Sőt, szerintem az emberek 99 százaléka nem él, csak azt hiszi.
Hát én ott vagyok, hogy amit mi életnek érzékelünk, az tudom, hyog nem az igazi számomra biztos nem. így nem ragaszkodok hozzá és egy része sincs ami vonzana. Mostanra tudom, hogy ez bár ‘nemnormálisnak’ tűnt és így próbálta mindenki éreztetni velem, egy iszonyú nagy dolog.
Én azt szeretném elérni, milyen érdekes, hoyg másik végletből indulunk, hoyg meghaljak úgy, hoyg élve maradok, és egy másfajta szinten élek már, és akkortól szeresek élni. Mert pillanatnyilag nincs amiért szeretnék, semmi, éshát igy nagyon nehéz élni, ugyhoyg csak ezt próbálom hagyni hoyg megtörténjen és utána már legyen miért szeressek, szóval bekövetkezzen az hoyg szeressek élni, csak úgy. Pillanatnyilag ez a célom.
Szeretnék meghalni, de már nem ragaszkodom hozzá, hogy a testem meghaljon, sőt, maradhat ez így felőlem, és igen, egy másfajta ,,ön”-gyilkossággal próbálkozom mostmár.
Ezt jó hogy ide leírtad így mert egybevág azzal, amit én érzek. Mégha én másfelől is indultam.
Nekem meg egy olyan álmom volt nemrég amiben az jött, hogy én élni akarok…. Már nem lepődtem meg rajta, mert már éppen egy nagy változást követően volt ez amiért meg is dolgoztam és bár élni nem akarok, semmitse akarok, csak egyetlent, hoyg többé ne kelljen jönni ide, ezért letudnám a feladatom végre, de elfogadom hoyg most itt vagyok és éppen akkor volt ez a legerősebb bennem, amikor ezt álmodtam.
Álmomban egy iszonyu magas, labilis kövekből álló tű formájú nagyon magas hegyre másztam fel, kapaszkodtam fel (szeretek felmászni iylne helyekre, na, ilyenre még ne próbáltam azért…), nagyon durva volt, és én a tetején még direkt ugrottam is egyet hoyg leomik-e (nem én lettem volna ha nem próbálom ki…). Hát leomlott. Ha iylet álmodk az ember hoyg életvezsélyben van, normális esetben ez egy rémálom, tehát halálra ijedsz álmodban és ugy ébredsz halálra váltan. Na, nálam ilyen reakció nincs se ébren, de ezek szerint álmomban sem. 🙂 Halál nyugalom volt rajtam akkor is álmomban, ahoyg ez dőlt le és felfogtam hogy most meghalok, és halál nyugalomban előhúztam egy papírsárkányt, ami kisebb volt mint én magam, ráfeküdtem, és azt gondoltam, simán, hoyg én élni akarok, és úgy akarok földet érni hogy semmi bajom se legyen, hajam szála se görbüljön. És tudtam hogy ahogy én akarom, minden úgy lesz, uyghogy maradt a halál nyugalom. És szép lassan sordródtam biztonságban, és elsodródtam egészen a budai hegyekig Erdélyből (ott volt a kőhegy álmomban, bár sose jártam Edélyben de az álmomban azért mentem oda, hoyg egyedül csavarogjak, gondolkozak, elvonuljak…) és szép puhán landoltam.
Még érdekes volt, hogy épp turisták jártak arra, amikor földetértem, és én elkezdtem nekik magyarázni a sztorimat, de persze nem hitték el hoyg én Erdélyből ide sodródtam egy papirsárkányon… És próbáltam magyarázni h de van rá bizonyiték, h igenis leomlott félórája egy olyan kőhegy Erdélyben meg engem látak arra csavarogni elötte, de aztán kapcsoltam álmomban, hogy tulajdonképpen ne fontos hoyg bárki elhiggye, bárki tudja, értse, hogy velem mi történt, csak nekem kell tudni. És ez így is van.
Ez nemtudom hoyg jött ide, de mindegy…
A kulcs
a borulástól való félelemben van.
Ahhoz hogy változz, kiteljesedj, kinyílj el kell fogadni, be kell engedni olyan tudattartamokat amik borítanak.
Ha félsz tőle és a széteséstől való félelmet nem tudod befogadni, akkor ez zsákutcához vezethet.
De nem feltétlenül. A gyakorlat az, hogy meg kell tanulni a „visszaborulást” 🙂
Vagyis, kisebb dolgokkal elkezdeni a gyakorlást és rutinossá válni abban, hogy újra jól legyél.
Az igazi félelem és érzelmi oldás amikor a gyakorlat száz százalékosan sikerül, hihetetlen békével ajándékozza meg a gyakorlót. Ha viszont a szív nem nyílik ki teljesen akkor beborít a borulás, és nehezebb újra visszafojtani, rosszabbul van az illető mint előtte.
Ezért azt kell csinálni, hogy edzeni kell a kinyíló-feldolgozó képességünket, vagyis a szívünket. A Felsőbb Énünk pontosan tudja, mennyit kell betennie egy-egy meditációba. Itt jön az önátadás része, csak hagyni hogy a dolgok megtörténjenek.
Olyan jókat írtok!
Te is…Tetten is érted. A borulástól való félelem:)
Csak tudod amiről én beszélek,ott nem biztos,hogy az ember olyan állapotban találja magát,hogy
meg tudná csinálni a ,,visszaborulást”.Ez amíg csak meditálok járható,de ,,élesben” nem.
Viszont minden szempontból nagyon hasznosat írtál,köszönöm.
Ma egy különleges nap van.Nem tudom,minden olyan szép,és könnyű,szinte lebegek.
Az idő is. Hét ágra süt a Nap,de langyos szellő is van,és az előbb három perc zuhi, meleg bő eső,aztán hirtelen verőfény.
Füvet nyírtam és a levágott fű illata ezzel a langyos eső illattal keveredik.A vízcseppek a növényeken ,ahogy megtörik rajta a fény. Ezt nem hiszem el.Teljesen el vagyok varázsolva…
Ebből kéne felébrednem ,igaz?… Értitek? Mert én nem vagyok egészen beszámítható!
Még minden porcikámmal élvezem a nyár utolsó nekirugaszkodását.Ki a fene akar ebből felébredni?
Na majd télen…,nyomom megint?:)))
Meg kell ,,halnom”, hogy ,,élhessek”?
Ezzel ébredtem ma reggel. Pedig már egy ideje nem foglalkoztatott a halál:). /Szeretek élni./
Évekig ezen agyaltam,/hogy hogyan élhetem túl a halálom?:)/,de most inkább ,,élnék” ezerrel itt:)
Vagyis visszakoztam…Szeretnék most bepótolni hosszú éveket? ,amikor nem ,,éltem”?
Szóval ébredéskor azok voltak az első gondolataim,hogy azért húzok,halasztok,szabotálok minden valódi önmegvalósításra,felébredésre irányuló cselekedetet már jó ideje,mert akkor ennek a mostani énemnek meg kell ,,halnia”. Muszáj neki,mert csak akkor ,,léphet a helyébe” az isteni Énem.
Ha jól belegondolok ez felér egy ,,ön”-gyilkossággal,hogy megszülethessen az ,,igazi” Önvaló.
Hát félek,igen,ez most már biztos. Féltem a ,,tutit”,aki most vagyok,akit ismerek,mert ez a biztos,
akármilyen is,és félek az ismeretlentől,még ha olyan magasztos,nagyszerű is a cél. A változástól pedig főleg,mert az mindig is megborított.
Gyáva vagyok,nem tudom mi lesz utána,hogyan élek majd akkor a világban ,amit annyira szeretek?
Pedig már évekre el tudtam engedni,és rá tudtam magamat bízni az ,,isteni gondviselésre”,és most
újra ott tartanék ,ahol 20 évvel ezelőtt?
Talán van még valami dolgom,ami fontos,amit meg kell csinálnom? A próbaidő megvolt ugyan ,de még korai?…
Mi a fenét álmodhattam,hogy most ezzel ébredtem?
Jó,hogy van ez az oldal. Ez az én naplóm,ahova leírom a gondolataimat:)
Megyek reggelizni.
Érezni fogod a pillanatot
amikor készen állsz az ” én cseréd ” -re .
Meghalni élettel eltelve talán a legkönnyebb , de a gondolatával foglalkozni , csak a meditatívabb időszakokban egészséges , vagy amikor már egy jó kis depi ebbe az irányba tereli a gondolatokat , addig inkább az élettel való eltelés gyakorlását javaslom .
Lehet ,hogy lehetséges ebben a testben örökké élni , de egyrészt vagyunk – e olyan tökéletesek szellemünkben , testünkben ,ami ezt lehetővé tenné , másrészt ennek az akarása pont a céltól ( nem meghalás ) való különállóságunkat deklarálja .(Ami vagyunk, azt nem kell akarni .)Ha megkapjuk ajándékba , akkor fogadjuk el (az értéke rögtön kevesebbnek fog tűnni ),addig meg a Holdhoz intézett kutyavonítás minden erőfeszítésünk. Üdvözlettel : felacsó
párhuzam?
A saját halálát mindenki túléli. És végső soron csak egyre jobb lesz, úgyhogy ezen ne aggódj… 🙂 Azzal meg, amit leírtál, ha megtörténik, a meghalás azért hoyg éljél, az igazi önvalód éljen végre, ne hidd hogy bármit veszítenél. Szerintem utána sokkal sokkal jobban fogsz élni a világban, mint most, sokkal jobban fogod szeretni. Azt nem veszited el hoyg szeress. Akkor kezdődne az igazi élet.
Hát ahhoz mindenkinek meg kell halni ahogy te írod. Csak úgy lesz igazán igazi. Szerintem biztos megéri bár ebben az életben még nem próbáltam…. Sőt, szerintem az emberek 99 százaléka nem él, csak azt hiszi.
Hát én ott vagyok, hogy amit mi életnek érzékelünk, az tudom, hyog nem az igazi számomra biztos nem. így nem ragaszkodok hozzá és egy része sincs ami vonzana. Mostanra tudom, hogy ez bár ‘nemnormálisnak’ tűnt és így próbálta mindenki éreztetni velem, egy iszonyú nagy dolog.
Én azt szeretném elérni, milyen érdekes, hoyg másik végletből indulunk, hoyg meghaljak úgy, hoyg élve maradok, és egy másfajta szinten élek már, és akkortól szeresek élni. Mert pillanatnyilag nincs amiért szeretnék, semmi, éshát igy nagyon nehéz élni, ugyhoyg csak ezt próbálom hagyni hoyg megtörténjen és utána már legyen miért szeressek, szóval bekövetkezzen az hoyg szeressek élni, csak úgy. Pillanatnyilag ez a célom.
Szeretnék meghalni, de már nem ragaszkodom hozzá, hogy a testem meghaljon, sőt, maradhat ez így felőlem, és igen, egy másfajta ,,ön”-gyilkossággal próbálkozom mostmár.
Ezt jó hogy ide leírtad így mert egybevág azzal, amit én érzek. Mégha én másfelől is indultam.
Nekem meg egy olyan álmom volt nemrég amiben az jött, hogy én élni akarok…. Már nem lepődtem meg rajta, mert már éppen egy nagy változást követően volt ez amiért meg is dolgoztam és bár élni nem akarok, semmitse akarok, csak egyetlent, hoyg többé ne kelljen jönni ide, ezért letudnám a feladatom végre, de elfogadom hoyg most itt vagyok és éppen akkor volt ez a legerősebb bennem, amikor ezt álmodtam.
Álmomban egy iszonyu magas, labilis kövekből álló tű formájú nagyon magas hegyre másztam fel, kapaszkodtam fel (szeretek felmászni iylne helyekre, na, ilyenre még ne próbáltam azért…), nagyon durva volt, és én a tetején még direkt ugrottam is egyet hoyg leomik-e (nem én lettem volna ha nem próbálom ki…). Hát leomlott. Ha iylet álmodk az ember hoyg életvezsélyben van, normális esetben ez egy rémálom, tehát halálra ijedsz álmodban és ugy ébredsz halálra váltan. Na, nálam ilyen reakció nincs se ébren, de ezek szerint álmomban sem. 🙂 Halál nyugalom volt rajtam akkor is álmomban, ahoyg ez dőlt le és felfogtam hogy most meghalok, és halál nyugalomban előhúztam egy papírsárkányt, ami kisebb volt mint én magam, ráfeküdtem, és azt gondoltam, simán, hoyg én élni akarok, és úgy akarok földet érni hogy semmi bajom se legyen, hajam szála se görbüljön. És tudtam hogy ahogy én akarom, minden úgy lesz, uyghogy maradt a halál nyugalom. És szép lassan sordródtam biztonságban, és elsodródtam egészen a budai hegyekig Erdélyből (ott volt a kőhegy álmomban, bár sose jártam Edélyben de az álmomban azért mentem oda, hoyg egyedül csavarogjak, gondolkozak, elvonuljak…) és szép puhán landoltam.
Még érdekes volt, hogy épp turisták jártak arra, amikor földetértem, és én elkezdtem nekik magyarázni a sztorimat, de persze nem hitték el hoyg én Erdélyből ide sodródtam egy papirsárkányon… És próbáltam magyarázni h de van rá bizonyiték, h igenis leomlott félórája egy olyan kőhegy Erdélyben meg engem látak arra csavarogni elötte, de aztán kapcsoltam álmomban, hogy tulajdonképpen ne fontos hoyg bárki elhiggye, bárki tudja, értse, hogy velem mi történt, csak nekem kell tudni. És ez így is van.
Ez nemtudom hoyg jött ide, de mindegy…
A kulcs
a borulástól való félelemben van.
Ahhoz hogy változz, kiteljesedj, kinyílj el kell fogadni, be kell engedni olyan tudattartamokat amik borítanak.
Ha félsz tőle és a széteséstől való félelmet nem tudod befogadni, akkor ez zsákutcához vezethet.
De nem feltétlenül. A gyakorlat az, hogy meg kell tanulni a „visszaborulást” 🙂
Vagyis, kisebb dolgokkal elkezdeni a gyakorlást és rutinossá válni abban, hogy újra jól legyél.
Az igazi félelem és érzelmi oldás amikor a gyakorlat száz százalékosan sikerül, hihetetlen békével ajándékozza meg a gyakorlót. Ha viszont a szív nem nyílik ki teljesen akkor beborít a borulás, és nehezebb újra visszafojtani, rosszabbul van az illető mint előtte.
Ezért azt kell csinálni, hogy edzeni kell a kinyíló-feldolgozó képességünket, vagyis a szívünket. A Felsőbb Énünk pontosan tudja, mennyit kell betennie egy-egy meditációba. Itt jön az önátadás része, csak hagyni hogy a dolgok megtörténjenek.
Olyan jókat írtok!
Te is…Tetten is érted. A borulástól való félelem:)
Csak tudod amiről én beszélek,ott nem biztos,hogy az ember olyan állapotban találja magát,hogy
meg tudná csinálni a ,,visszaborulást”.Ez amíg csak meditálok járható,de ,,élesben” nem.
Viszont minden szempontból nagyon hasznosat írtál,köszönöm.
Ma egy különleges nap van.Nem tudom,minden olyan szép,és könnyű,szinte lebegek.
Az idő is. Hét ágra süt a Nap,de langyos szellő is van,és az előbb három perc zuhi, meleg bő eső,aztán hirtelen verőfény.
Füvet nyírtam és a levágott fű illata ezzel a langyos eső illattal keveredik.A vízcseppek a növényeken ,ahogy megtörik rajta a fény. Ezt nem hiszem el.Teljesen el vagyok varázsolva…
Ebből kéne felébrednem ,igaz?… Értitek? Mert én nem vagyok egészen beszámítható!
Még minden porcikámmal élvezem a nyár utolsó nekirugaszkodását.Ki a fene akar ebből felébredni?
Na majd télen…,nyomom megint?:)))
minden pillanatban meghal valami bennünk
Kedves Évi!
Teljesen helyénvaló reakció, amiket megélsz, s még a félelmeid is azok.
Merthogy minden ismeretlentől félünk, pláne, ha nagyon távolinak, vagy idegennek tűnik.
Engem gyakran foglalkoztat a halál gondolata, pl. úgy, hogy úgy zártam be az ajtót, hogyha meghalnék, akkor be tudna jönni a fiam? Vagy: ha meghalok, vajon más eligazodik a dolgaim(irataim) között?… vajon érteni fogja, hogy mi hogy/hol áll?
Vajon, ha most halnék meg, mit tudnék átvinni ami a másik világban is használható? Vajon-ez a jellemvonásom(érzésem) odaát is megállná a helyét?
Ennek a valaminek van-e jelentősége a halál után?
Ha pár nap múlva (pár év múlva) meghalnék, akkor mi az a fontos dolog, amit addig még meg szeretnék valósítani? (s ami feljön, azt megcsinálom/átélem)
Mi az amit ha itthagyok másnak is fontos lehet később?
Ha most halnék meg ebben az állapotomban mit tudnék átmenteni a másik dimenzióba?
Szóval nekem nagyon úgy tűnik ez, mintha már most szokatnám magam ahhoz, hogy minél könnyebben, egyszerűbben elfogadjam, amikor bekövetkezik.
Úgy gondolom, hogy valószínűleg pont azért ébredhettél úgy, mert mostanában nem foglalkoztál vele.
Több helyen azt olvastam, hogy 50 éves korunk fölött egyre gyakrabban jut eszünkbe a halál gondolata, s ez jó hogy így van, az a rendellenes, ha ez nem foglalkoztat.
Az életünk folyamán nagyon sokszor olyan döntéseket hozunk, hogy más lehetőségek halottá válnak a számunkra.
Éjszakánként egy másik világban tartózkodunk, ami egy kis halállal ér fel bizonyos testeink számára.
A szokásaink kicserélődnek, a régiek meghalnak, hogy újnak adják át a helyüket. A sejtjeink, a hajunk, a körmünk, a vérünk is felfrissül, lecserélődik.
De mindezek a dolgok nem hirtelen történnek, hanem egy folyamat természetes velejárójaként.
Én meghalni is így szeretnék (vagy legalábbis így készülök rá), hogy az a maga idejében természetesen eljön, ha a testem, lelkem elfáradt és készen vagyok a távozásra (arra hogy hazatérjek a lelkemnek, szellememnek ismerős világba). Ha gondolok rá, foglalkozom vele, ha természetesnek tartom, akkor már nem olyan ijesztő, mert tudom, hogy van/lesz benne jó is (hisz sokan vissza se akarnak jönni a kapuátlépés után)
S igen, nagyon szeretek élni és nagyon tudok örülni az élet apró örömeinek… akkor ki mondja azt nekem, hogy nem fogok majd örülni a dimenzióváltásnak (halálnak) is? Senki!, mert én azt mondom magamnak, hogy abban is meg szeretném találni azt ami jó, ami örömteli.
Valamikor régen nagyon féltem az élettől, itt az ideje, hogy most legalább már ne a haláltól féljek, hanem megbarátkozzam a gondolatával, amennyire csak képes vagyok rá.
Az ,,ego halála”…
Hazudnék ,ha azt mondanám,hogy engem 50 után nem foglalkoztat a halál gondolata,de most nem erről a halálról,és nem az azzal kapcsolatos félelmekről beszéltem.
Most az ,,ego halála” volt amiről írtam,és az azzal kapcsolatos huzavonámról,hogy miért is halogatok olyan dolgokat/az Önmegvalósításra ,felébredés,megvilágosodás…gondolok/, aminek a küszöbéhez
/küszöbéhez!:)/ már megérkeztem volna korábban,de azóta is elszabotálom a továbbiakat a megvalósítás felé.
Ennek boncolgattam az okait:
1) Hogy túlságosan ragaszkodom ehhez a megszokott létezésemhez,és túlságosan jól érzem magamat a világban,valahogy ,,összenőttünk”,csodálom és élvezem szinte minden pillanatban, és nem akarok ebben változást. És tulajdonképpen ezt a békességet,és összefonódott jóérzést,a személyemen az egómon keresztül értem el,hát most miért is ,,bántanám”?:)
Hiszen boldog és elégedett vagyok úgy általában,/persze nem mindig,de többnyire/,most akkor miért is akarok én ennél még többet? És itt jön be a bizonytalanság,az ismeretlentől való félelem?
Mi van utána? Ki leszek én?,Milyen?,mert nem az leszek aki most vagyok,ha a személyem ,egóm/nevezzük bárminek/, ,,felszámolódik”,és hogyan fogom akkor észlelni a világot,amikor már nem a Szűcs Éva leszek/,,csak”/,hanem az Önvaló?…
2) Persze ez a ,,kicsi énem” kapálódzása,hogy milyen jó neked itt,hát mi a fenét akarsz te felébredni?
Hát nézd milyen jó neked így is:DDD
A kettő közül valamelyik nem igaz. A szívemmel úgy érzem az első az igaz,az értelmemmel talán a második. És valahol sokkal mélyebben meg valami azt mondja,hogy a kettőt kéne valahogy összehoznom. A szívemet és az értelmemet,/a lelkemet és a szellememet/és ott van az Igazság.
Amikor így ébredek,egész nap azon meditálok,ami éppen az eszmélésemkor/ébredésemkor/ konklúzióként megmaradt az álmomból,merthogy arra nem emlékszem olyan kómában vagyok már egy ideje éjjelente. Viszont reggel ott vannak a gondolatok,úgyhogy nem unatkozom egész nap ezeket dolgozom fel,és ahogy látom nektek is adtam ,,gondolkodni valót”:)
Hát köszönöm,hogy velem gondolkodtok.
minden pillanatban meghal valami bennünk
Kedves Évi!
Teljesen helyénvaló reakció, amiket megélsz, s még a félelmeid is azok.
Merthogy minden ismeretlentől félünk, pláne, ha nagyon távolinak, vagy idegennek tűnik.
Engem gyakran foglalkoztat a halál gondolata, pl. úgy, hogy úgy zártam be az ajtót, hogyha meghalnék, akkor be tudna jönni a fiam? Vagy: ha meghalok, vajon más eligazodik a dolgaim(irataim) között?… vajon érteni fogja, hogy mi hogy/hol áll?
Vajon, ha most halnék meg, mit tudnék átvinni ami a másik világban is használható? Vajon-ez a jellemvonásom(érzésem) odaát is megállná a helyét?
Ennek a valaminek van-e jelentősége a halál után?
Ha pár nap múlva (pár év múlva) meghalnék, akkor mi az a fontos dolog, amit addig még meg szeretnék valósítani? (s ami feljön, azt megcsinálom/átélem)
Mi az amit ha itthagyok másnak is fontos lehet később?
Ha most halnék meg ebben az állapotomban mit tudnék átmenteni a másik dimenzióba?
Szóval nekem nagyon úgy tűnik ez, mintha már most szokatnám magam ahhoz, hogy minél könnyebben, egyszerűbben elfogadjam, amikor bekövetkezik.
Úgy gondolom, hogy valószínűleg pont azért ébredhettél úgy, mert mostanában nem foglalkoztál vele.
Több helyen azt olvastam, hogy 50 éves korunk fölött egyre gyakrabban jut eszünkbe a halál gondolata, s ez jó hogy így van, az a rendellenes, ha ez nem foglalkoztat.
Az életünk folyamán nagyon sokszor olyan döntéseket hozunk, hogy más lehetőségek halottá válnak a számunkra.
Éjszakánként egy másik világban tartózkodunk, ami egy kis halállal ér fel bizonyos testeink számára.
A szokásaink kicserélődnek, a régiek meghalnak, hogy újnak adják át a helyüket. A sejtjeink, a hajunk, a körmünk, a vérünk is felfrissül, lecserélődik.
De mindezek a dolgok nem hirtelen történnek, hanem egy folyamat természetes velejárójaként.
Én meghalni is így szeretnék (vagy legalábbis így készülök rá), hogy az a maga idejében természetesen eljön, ha a testem, lelkem elfáradt és készen vagyok a távozásra (arra hogy hazatérjek a lelkemnek, szellememnek ismerős világba). Ha gondolok rá, foglalkozom vele, ha természetesnek tartom, akkor már nem olyan ijesztő, mert tudom, hogy van/lesz benne jó is (hisz sokan vissza se akarnak jönni a kapuátlépés után)
S igen, nagyon szeretek élni és nagyon tudok örülni az élet apró örömeinek… akkor ki mondja azt nekem, hogy nem fogok majd örülni a dimenzióváltásnak (halálnak) is? Senki!, mert én azt mondom magamnak, hogy abban is meg szeretném találni azt ami jó, ami örömteli.
Valamikor régen nagyon féltem az élettől, itt az ideje, hogy most legalább már ne a haláltól féljek, hanem megbarátkozzam a gondolatával, amennyire csak képes vagyok rá.
Az ,,ego halála”…
Hazudnék ,ha azt mondanám,hogy engem 50 után nem foglalkoztat a halál gondolata,de most nem erről a halálról,és nem az azzal kapcsolatos félelmekről beszéltem.
Most az ,,ego halála” volt amiről írtam,és az azzal kapcsolatos huzavonámról,hogy miért is halogatok olyan dolgokat/az Önmegvalósításra ,felébredés,megvilágosodás…gondolok/, aminek a küszöbéhez
/küszöbéhez!:)/ már megérkeztem volna korábban,de azóta is elszabotálom a továbbiakat a megvalósítás felé.
Ennek boncolgattam az okait:
1) Hogy túlságosan ragaszkodom ehhez a megszokott létezésemhez,és túlságosan jól érzem magamat a világban,valahogy ,,összenőttünk”,csodálom és élvezem szinte minden pillanatban, és nem akarok ebben változást. És tulajdonképpen ezt a békességet,és összefonódott jóérzést,a személyemen az egómon keresztül értem el,hát most miért is ,,bántanám”?:)
Hiszen boldog és elégedett vagyok úgy általában,/persze nem mindig,de többnyire/,most akkor miért is akarok én ennél még többet? És itt jön be a bizonytalanság,az ismeretlentől való félelem?
Mi van utána? Ki leszek én?,Milyen?,mert nem az leszek aki most vagyok,ha a személyem ,egóm/nevezzük bárminek/, ,,felszámolódik”,és hogyan fogom akkor észlelni a világot,amikor már nem a Szűcs Éva leszek/,,csak”/,hanem az Önvaló?…
2) Persze ez a ,,kicsi énem” kapálódzása,hogy milyen jó neked itt,hát mi a fenét akarsz te felébredni?
Hát nézd milyen jó neked így is:DDD
A kettő közül valamelyik nem igaz. A szívemmel úgy érzem az első az igaz,az értelmemmel talán a második. És valahol sokkal mélyebben meg valami azt mondja,hogy a kettőt kéne valahogy összehoznom. A szívemet és az értelmemet,/a lelkemet és a szellememet/és ott van az Igazság.
Amikor így ébredek,egész nap azon meditálok,ami éppen az eszmélésemkor/ébredésemkor/ konklúzióként megmaradt az álmomból,merthogy arra nem emlékszem olyan kómában vagyok már egy ideje éjjelente. Viszont reggel ott vannak a gondolatok,úgyhogy nem unatkozom egész nap ezeket dolgozom fel,és ahogy látom nektek is adtam ,,gondolkodni valót”:)
Hát köszönöm,hogy velem gondolkodtok.
én nem akarom az egómat kinyírni
Miért lenne más az egóm halála mint bármi másé?
Miért kell azt külön megkülönböztetnem bármi mástól?
Az egóm is én vagyok (most még:)
Én békében vagyok az egómmal, ugyanis nagyon sok esetben engem véd, ha hagyom:)
Ha nem hagyom, hogy az egóm irányítson, hanem az egóm ellenére cselekszem – márpedig minél békésebben megvagyok az egómmal ezt annál inkább megtehetem (szerintem) – akkor ott, abban a helyzetben őt már félreállítottam. S még csak meg sem öltem, hanem másnak adtam át a vezetést.
S mivel ezt is rendre másra megteszem, már nem szokatlan neki a dolog és nincsen benne akkora félelem mint az elején… merthogy menetközben már megszokta, hogy ő is megkapja a magáét a kellő időben.
Én az egó helyzetét ugyanúgy látom, mint a tudatalattiba lenyomott tartalmakat. Ha hagyjuk előjönni, akkor megszelidülnek, ha lenyomjuk, akkor pedig robbanásszerűen, állat módjára előtörnek.
Ha az egómat is nem halálra ítélem, hanem félreállítom, akkor egyre kezelhetőbbé válik, hisz megtapasztalja, hogy szükségem van rá és ő sem jár rosszul, sőt ott ahol ő bepánikolna, becsődölne, ott átadhatja a felelősséget, az irányítást valami nála magasabbnak.
Szerintem az egó ellenesség az ami a félelmet gerjeszti, pedig ő most még a szövetségesünk bizonyos élethelyzetünkben (senki nem tud úgy önérvényesíteni bennem mint ő:)
Ilyen élethelyzetekben én több és még több szellemi tanítást olvasok – eredeti hiteles forrásokból – s az azokban kinyilatkoztatott szellemi igazságok teszik elfogadhatóbbá azt amikor az eszem, a szívem, lelkem, szellemem összhangját keresem.
Hát nekem sem akaródzik Marcsi,sehogy sem. Már mint
Hát nekem sem akaródzik Marcsi,sehogy sem. Már mint kinyírni:)
És teljesen egyetértek veled abban ,amit az egóról írtál. Én is valamiféle szövetségesnek érzem.
Sehogy sem érzem,hogy rossz fát tett volna a tűzre. Sőt…
Csak hogy ezt is ki mondja,ki érzi így?
Ez itt a kérdés:)))
Érdemes elolvasni ezt az írást
az egó és a személyiség összemosásáról
http://www.facebook.com/note.php?note_id=194024393992751
Érdemes lenne egyszer alaposan kitárgyalni ezt az Ego
Érdemes lenne egyszer alaposan kitárgyalni ezt az Ego témát.
Ahány ,,tanítás”,annyiféleképpen magyarázza az egót.
Viszont a legtöbb értelmezésben mégiscsak az énként volt meghatározva. A ,,kis én”-ként.
A pszichológiában is,és a nagy Én a Self.
És valóba a téves önazonosításként emlegetik,ahogy itt a cikkben is,de nem a személyiség vonatkozásában,hanem az én önazonosítása értelmében./,,kis én”- ,,nagy Én”/
A keleti magyarázatokban is nem rég olvastam Prapuphádánál ,úgy definiálta a lelket,hogy az egó és az elme összessége,egyfajta életerő,ami élteti az embert./mármint a lélek/
Szóval érdemes lenne egyszer összeszednünk a különböző magyarázatokat az egóról,hátha
jutunk valami biztosabbra.
A legtöbb helyen a ,,kis ént” aposztrofálják az egóval. Illetve a ,,kis énnel” való azonosulást.
De tényleg megérne egy blogot összeszedni a pszichológia és a legkülönbözőbb irányzatok magyarázatait az egóról.
én nem akarom az egómat kinyírni
Miért lenne más az egóm halála mint bármi másé?
Miért kell azt külön megkülönböztetnem bármi mástól?
Az egóm is én vagyok (most még:)
Én békében vagyok az egómmal, ugyanis nagyon sok esetben engem véd, ha hagyom:)
Ha nem hagyom, hogy az egóm irányítson, hanem az egóm ellenére cselekszem – márpedig minél békésebben megvagyok az egómmal ezt annál inkább megtehetem (szerintem) – akkor ott, abban a helyzetben őt már félreállítottam. S még csak meg sem öltem, hanem másnak adtam át a vezetést.
S mivel ezt is rendre másra megteszem, már nem szokatlan neki a dolog és nincsen benne akkora félelem mint az elején… merthogy menetközben már megszokta, hogy ő is megkapja a magáét a kellő időben.
Én az egó helyzetét ugyanúgy látom, mint a tudatalattiba lenyomott tartalmakat. Ha hagyjuk előjönni, akkor megszelidülnek, ha lenyomjuk, akkor pedig robbanásszerűen, állat módjára előtörnek.
Ha az egómat is nem halálra ítélem, hanem félreállítom, akkor egyre kezelhetőbbé válik, hisz megtapasztalja, hogy szükségem van rá és ő sem jár rosszul, sőt ott ahol ő bepánikolna, becsődölne, ott átadhatja a felelősséget, az irányítást valami nála magasabbnak.
Szerintem az egó ellenesség az ami a félelmet gerjeszti, pedig ő most még a szövetségesünk bizonyos élethelyzetünkben (senki nem tud úgy önérvényesíteni bennem mint ő:)
Ilyen élethelyzetekben én több és még több szellemi tanítást olvasok – eredeti hiteles forrásokból – s az azokban kinyilatkoztatott szellemi igazságok teszik elfogadhatóbbá azt amikor az eszem, a szívem, lelkem, szellemem összhangját keresem.
Hát nekem sem akaródzik Marcsi,sehogy sem. Már mint
Hát nekem sem akaródzik Marcsi,sehogy sem. Már mint kinyírni:)
És teljesen egyetértek veled abban ,amit az egóról írtál. Én is valamiféle szövetségesnek érzem.
Sehogy sem érzem,hogy rossz fát tett volna a tűzre. Sőt…
Csak hogy ezt is ki mondja,ki érzi így?
Ez itt a kérdés:)))
Érdemes elolvasni ezt az írást
az egó és a személyiség összemosásáról
http://www.facebook.com/note.php?note_id=194024393992751
Érdemes lenne egyszer alaposan kitárgyalni ezt az Ego
Érdemes lenne egyszer alaposan kitárgyalni ezt az Ego témát.
Ahány ,,tanítás”,annyiféleképpen magyarázza az egót.
Viszont a legtöbb értelmezésben mégiscsak az énként volt meghatározva. A ,,kis én”-ként.
A pszichológiában is,és a nagy Én a Self.
És valóba a téves önazonosításként emlegetik,ahogy itt a cikkben is,de nem a személyiség vonatkozásában,hanem az én önazonosítása értelmében./,,kis én”- ,,nagy Én”/
A keleti magyarázatokban is nem rég olvastam Prapuphádánál ,úgy definiálta a lelket,hogy az egó és az elme összessége,egyfajta életerő,ami élteti az embert./mármint a lélek/
Szóval érdemes lenne egyszer összeszednünk a különböző magyarázatokat az egóról,hátha
jutunk valami biztosabbra.
A legtöbb helyen a ,,kis ént” aposztrofálják az egóval. Illetve a ,,kis énnel” való azonosulást.
De tényleg megérne egy blogot összeszedni a pszichológia és a legkülönbözőbb irányzatok magyarázatait az egóról.
Kíváncsiságot
Miért volt boldog mosoly a feleségem arcán , miután felakasztotta magát.
Önmagában jobb az az állapot , vagy csak a Velem való létnél? Üdvözlettel : felacsó
U . i . : Ő aztán tényleg kinyírta az egóját .
Ha nem Te okoztál
volna neki szenvedést, akkor okozott volna más. Ő választotta ezt a leszületést, de elmenekült, ezzel átmenetileg megszabadult a szenvedéstől.
Majd le fog születni újra, a tanulnivalójától ugyanis nem szabadult meg.
Boldog mosolyt lehet látni azokon az embereken aki megszabadulnak a szenvedéstől, de igazi ez egy heroinista arcán? Ha megnézek egy videót Papajiról, Adyshantiról vagy Dr Hawkinsról akkor átjön, hogy ők tényleg boldogok.
A buddhizmusból annyit a magamévá tettem, hogy a szenvedés oka az, hogy azt hiszem ( álmodom ) hogy elszakadtam Istentől. Elfogadtam hát, hogy amíg fel nem ébredem, addig tapasztalni fogom a szenvedést ( is )
Azért egy öngyilkosságot ha ‘engedélyeznek’, tehát sikeres
Azért egy öngyilkosságot ha ‘engedélyeznek’, tehát sikeres lehet, az azért van, mert az illető már az adott feladatát nem tudná megoldani, az adott életében, az adott ehlyzetéből már nem tud annyira kikeveredni, ahhoz újra kell kezdenie. És akkor arra kapja meg az esélyt. Ezért mehet el. Akinek még van esélye, hyog megoldja valahoyg amit kell, az próbálkozhat ezerszer, nem fog sikerülni. Szóval még az öngyilkosság sem véletlen hoyg létezhet és hoyg néha sikeres lehet a próbálkozás, az sem tőlünk függ.
Nagyon rosszul azért tud lenni az ember, meg odáig eljutni, mert nem azt csinálja, amit kellene, de nem jön rá. Ennyire összefügg ez is. ÉS ha végképp nem, akkor elmehet. VAgy így, vagy úgy. Az is lehet csak éri egy baleset, hoyg elmehessen, de van akinél ez az öngyilkosság sikeressége. NEm érdemes lenézni hoyg elemenkült, ugyanis ez is nagyban nem rajta múlik hoyg sikerült. Ezt kapta esélyül, igy ‘intézték neki’.
Szerintem minden mosoly amikor valaki épp megszabadul a szenvedéstől, igazi, csak a végső kérdés az lesz, mennyire átmeneti az…. (heroinnal belőtt ember viszont nem mosolyog egyáltalán)
A heroinista is
Istennél van a tapasztalásában (néha ) ,csak hát a szertől lelki – szellemi rövidzárlatban hamar elfüstöl . A lassabb út biztonságosabb ?
A mesterek tényleg nem itt vannak , ez látszik az arcukon.
A valódi szenvedés : súrlódás a valódi valósággal ,a tökéletlenségemből fakad . Van álszenvedés is , amikor a természetellenes , mesterséges valósággal súrlódunk .Ennek tudatos felvállalása volt pl. Jézus halála .Önmagát áldozatként mutatta fel egy elembertelenedett világban . Üdvözlettel : felacsó
U . i . :Ezek egyetértő reflexiók akartak lenni .
Ha már képes voltál leírni ezt,akkor talán lehet beszélni is
Ha már képes voltál leírni ezt,akkor talán lehet beszélni is róla.
Nem tudom elképzelni,hogy egy fuldoklónak,aki levegő után kapkod,alkalma lenne mosolyogni.
Ezt vagy a pszichéd láttatta veled így,vagy egyszerűen a halál utáni izmok elernyedésének tulajdonítható állapot.
És nem hiszem ,hogy kinyírta az egóját,mert éppen hogy az egója vitte ebbe a megoldásba bele.
Egyszerűen valamit annyira nem tudott megoldani,elviselni,hogy így próbált kimenekülni belőle.
Az öngyilkosok olyan fokon nem tudják elviselni az adott életszituációt,hogy megváltás nekik a halál.
Csakhogy a psziché ,a tudat viszi a problémát tovább,és odaát véget nem érően felnagyítva abban van továbbra is. Valahogy úgy,mint amikor az ember a napi problémáit minden éjjel rémálomszerűen éli meg./Ezen az állapotán azért segítettek a napi gyertyagyújtásaid érte/.
Ha már belekezdtél ebbe,nem ártana végig is vinni a történetet,na nem a mi kíváncsiságunk kielégítésére,hanem miattad.
Nem véletlenek voltak azok az esti gyertyagyújtások minden nap érte.
Azt hiszem te lelkiismeretfurdalással is küszködsz jócskán,és ez veszélyes dolog.
Talán itt lenne az ideje feltárni ezt a helyzetet,és valahogy a végére járva feldolgoznod.
Az öngyilkosságnál nem mindegy,hogy az ember ,,beteg” is volt /depressziós,ilyesmi/,mert akkor nem egészen beszámítható az ember.
Többször hallottam például,hogy akiknek antidepresszánsokat adnak,a gyógyszerszedés bizonyos stádiumában majdnem mindannyian megkísérlik az öngyilkosságot.Ez még a mellékhatásoknál is le van írva,hogyha az ember ilyet tapasztal azonnal jelezze az orvosának./Mintha az úgy lenne…nem is tudom,hogy képzelik?/
Szóval ,ha már ennyit elmondtál,kitálalhatnál teljesen. Éppen ideje lenne,hogy feldolgozd ezt a tragédiát. Tudod te is,hogy mekkora akadály ez így a további életedben.
Az akkori legújabb
antidepresszánst kapta meg az utolsó mélypontjánál. Be is nyelte az egészet egybe . Akkor kezdtem el kételkedni ezeknek a szereknek az erősségében . Üdvözlettel : felacsó
Erősek ezek. A mellékhatásaikat illetően !!!
A feladatukat még
Erősek ezek. A mellékhatásaikat illetően !!!
A feladatukat még véletlenül sem látnák el,ellenben pánik beteg leszel,vagy a sima depi helyett bipoláris-,vagy epilepsziás görcsök…
Először finoman indít: aranyér,orrmelléküreg gyulladás, alvás-zavarok,hogy szokd,
aztán durrr…mindent bele. És nagyon sok embernél kiváltja az öngyilkosságot is. /ott van mellékhatásként/
Csak azért mesélem,hogy mint patikus tudd,hogy mi van a dobozban.
/Miközben kiváló és ártatlan gyógynövények vannak a problémára./
Tehát ha a feleséged egyszerre beszedte,akkor én semmin sem csodálkozom.
Kedves Csongor!
Megosztanám veled a családállítás tapasztalatait
Kedves Csongor!
Megosztanám veled a családállítás tapasztalatait ezzel témával kapcsolatban. Különösen a „mosoly” szóra kaptam fel a fejem.
Nem tudom, mennyire ismered a családállítást és annak a tapasztalatait, a lényeg az, hogy az eredendő családunkban történt események lélek szinten nagyon erősen hatnak a következő generációra. Létezik egy láthatatlan kötelék, (a morfogenetikus mezőben) amely mindenkire hatással van, aki a családhoz tartozik. És ez akár hetedíziglen is hatással lehet. (Ez megtapasztalható a családállításon)
Konkrétan a feleséged családjában egészen biztosan volt már olyan, aki öngyilkos lett. Elképzelhető, hogy nem is tud róla „senki”, mert ez a cselekedet bizonyos körökben titkolandó lehet. Ha így van, akkor még rosszabb a helyzet, mert első törvény, – az odatartozás törvénye (mindenkinek joga van a családhoz tartozni, aki oda született), amely ha sérül, például valakit kitagadnak, akkor a következő generációban valaki megismétli a sorsát. Ebben a helyzetben valaki a lelkében egy tudattalan fogadalmat tesz: „Ha menned kellett, akkor követlek — a halálba/ a rossz sorsba/ a betegségbe. ” És mindezt szeretetből, boldogan teszi. Mosolyogva.
Léteznek másfajta fogadalmak is: „Kedves szülőm (testvérem, nagyszülőm, rokonom), inkább én viszem helyetted ezt a nehéz sorsot, mint Te.”
„Átveszem tőled a gyászodat (haragodat, félelmedet) nehéz érzelmeidet, hogy ezzel is segítsek Neked Majd én átélem őket helyetted ”
„Ha elkövettél valamit, majd én vezekelek helyetted”
Ezeknek a tudattalan esküknek a következménye, hogy sok olyan boldogtalan, beteg emberrel találkozunk, akik megmagyarázhatatlan okokból szenvednek. (Az előző életeket megnézzük, ha itt nem találunk semmit)
Lefordítva a feleséged valamelyik családtagját követte a halálba. Sajnos az eredeti családunk hatása sokkal erősebb, mint az újé, vagyis senki sem tudja megmenteni férjét/feleségét a sorsától. Ha meg is próbálná, a társ nagyon megharagudna rá.
A feleséged nem előled ment a halálba, hanem valaki után. A rossz hír, hogy nem tudtad volna visszatartani, semennyi szeretettel sem.
Ildikó
http://www.csaladfelallitas.5mp.eu
Kedvenc bátyját
és édesapját követte . Az más kérdés ,hogy pont akkor és azért figyeltem fel Rá , amikor és mert félárva lett . Neked jó sok tapasztalatod lehet ilyen szituknál , mert családállításkor gondolom sorjáznak a hasonló esetek . Üdvözlettel : felacsó
Ha jól gondolom, amikor megismerted a feleségedet, volt benned
Ha jól gondolom, amikor megismerted a feleségedet, volt benned némi megmentői attitűd. Sajnos a legtöbbünk a saját kárán tanulja meg, hogy ez hálátlan, és lehetetlen vállalkozás.
Amíg meg nem ismerkedtem a családállítással, elképzelni sem tudtam, hogy mi, élők, mennyire kötődünk a halottainkhoz. Azokhoz, akik hirtelen hunytak el, tragikusan,vagy korán, esetleg nem tudtunk tőle elbúcsúzni, rendesen meggyászolni. Ha bűntudatunk van vele kapcsolatban, akkor is marad a kötés.
Ha valaki felismeri, – és változtatni szeretne azon, – hogy vonzza a halál, akkor az állításokon lehetőség van a kötődés megszüntetésére. Viszont sokan ezt fel sem ismerik, vagy ha mégis, hát természetesnek veszik. Ez is érthető, a fent említett eskü nagyon erősen köti az embert, és bizonyos fokú hűtlenségérzéssel kell számolnia az első időben, ha ki szeretne lépni ebből. Ezt nem mindenki vállalja fal. Aki mégis, annak több erő áll majd a rendelkezésére.
A családtagok is szoktak jönni állításra, ha szeretnék tudni, hogy nekik volt-e szerepük a szerettük halálában. (Nem tettlegességre gondolok) Ez is nagyon jól megmutatkozik. És segít elgyászolni, elengedni.
Minden megmentő
önmagát mentené .Másrészt nem lehet mindenki sárkány ,és a királylánykodás is másfajta tehetséget kíván .Köszönettel : felacso
U . i . : Kezd megérni bennem a gondolat ,hogy megpróbáljam családállításon hessegetni a múltat .
Ha tudok segíteni, szólj.
Ha tudok segíteni, szólj.
Kíváncsiságot
Miért volt boldog mosoly a feleségem arcán , miután felakasztotta magát.
Önmagában jobb az az állapot , vagy csak a Velem való létnél? Üdvözlettel : felacsó
U . i . : Ő aztán tényleg kinyírta az egóját .
Ha nem Te okoztál
volna neki szenvedést, akkor okozott volna más. Ő választotta ezt a leszületést, de elmenekült, ezzel átmenetileg megszabadult a szenvedéstől.
Majd le fog születni újra, a tanulnivalójától ugyanis nem szabadult meg.
Boldog mosolyt lehet látni azokon az embereken aki megszabadulnak a szenvedéstől, de igazi ez egy heroinista arcán? Ha megnézek egy videót Papajiról, Adyshantiról vagy Dr Hawkinsról akkor átjön, hogy ők tényleg boldogok.
A buddhizmusból annyit a magamévá tettem, hogy a szenvedés oka az, hogy azt hiszem ( álmodom ) hogy elszakadtam Istentől. Elfogadtam hát, hogy amíg fel nem ébredem, addig tapasztalni fogom a szenvedést ( is )
Azért egy öngyilkosságot ha ‘engedélyeznek’, tehát sikeres
Azért egy öngyilkosságot ha ‘engedélyeznek’, tehát sikeres lehet, az azért van, mert az illető már az adott feladatát nem tudná megoldani, az adott életében, az adott ehlyzetéből már nem tud annyira kikeveredni, ahhoz újra kell kezdenie. És akkor arra kapja meg az esélyt. Ezért mehet el. Akinek még van esélye, hyog megoldja valahoyg amit kell, az próbálkozhat ezerszer, nem fog sikerülni. Szóval még az öngyilkosság sem véletlen hoyg létezhet és hoyg néha sikeres lehet a próbálkozás, az sem tőlünk függ.
Nagyon rosszul azért tud lenni az ember, meg odáig eljutni, mert nem azt csinálja, amit kellene, de nem jön rá. Ennyire összefügg ez is. ÉS ha végképp nem, akkor elmehet. VAgy így, vagy úgy. Az is lehet csak éri egy baleset, hoyg elmehessen, de van akinél ez az öngyilkosság sikeressége. NEm érdemes lenézni hoyg elemenkült, ugyanis ez is nagyban nem rajta múlik hoyg sikerült. Ezt kapta esélyül, igy ‘intézték neki’.
Szerintem minden mosoly amikor valaki épp megszabadul a szenvedéstől, igazi, csak a végső kérdés az lesz, mennyire átmeneti az…. (heroinnal belőtt ember viszont nem mosolyog egyáltalán)
A heroinista is
Istennél van a tapasztalásában (néha ) ,csak hát a szertől lelki – szellemi rövidzárlatban hamar elfüstöl . A lassabb út biztonságosabb ?
A mesterek tényleg nem itt vannak , ez látszik az arcukon.
A valódi szenvedés : súrlódás a valódi valósággal ,a tökéletlenségemből fakad . Van álszenvedés is , amikor a természetellenes , mesterséges valósággal súrlódunk .Ennek tudatos felvállalása volt pl. Jézus halála .Önmagát áldozatként mutatta fel egy elembertelenedett világban . Üdvözlettel : felacsó
U . i . :Ezek egyetértő reflexiók akartak lenni .
Ha már képes voltál leírni ezt,akkor talán lehet beszélni is
Ha már képes voltál leírni ezt,akkor talán lehet beszélni is róla.
Nem tudom elképzelni,hogy egy fuldoklónak,aki levegő után kapkod,alkalma lenne mosolyogni.
Ezt vagy a pszichéd láttatta veled így,vagy egyszerűen a halál utáni izmok elernyedésének tulajdonítható állapot.
És nem hiszem ,hogy kinyírta az egóját,mert éppen hogy az egója vitte ebbe a megoldásba bele.
Egyszerűen valamit annyira nem tudott megoldani,elviselni,hogy így próbált kimenekülni belőle.
Az öngyilkosok olyan fokon nem tudják elviselni az adott életszituációt,hogy megváltás nekik a halál.
Csakhogy a psziché ,a tudat viszi a problémát tovább,és odaát véget nem érően felnagyítva abban van továbbra is. Valahogy úgy,mint amikor az ember a napi problémáit minden éjjel rémálomszerűen éli meg./Ezen az állapotán azért segítettek a napi gyertyagyújtásaid érte/.
Ha már belekezdtél ebbe,nem ártana végig is vinni a történetet,na nem a mi kíváncsiságunk kielégítésére,hanem miattad.
Nem véletlenek voltak azok az esti gyertyagyújtások minden nap érte.
Azt hiszem te lelkiismeretfurdalással is küszködsz jócskán,és ez veszélyes dolog.
Talán itt lenne az ideje feltárni ezt a helyzetet,és valahogy a végére járva feldolgoznod.
Az öngyilkosságnál nem mindegy,hogy az ember ,,beteg” is volt /depressziós,ilyesmi/,mert akkor nem egészen beszámítható az ember.
Többször hallottam például,hogy akiknek antidepresszánsokat adnak,a gyógyszerszedés bizonyos stádiumában majdnem mindannyian megkísérlik az öngyilkosságot.Ez még a mellékhatásoknál is le van írva,hogyha az ember ilyet tapasztal azonnal jelezze az orvosának./Mintha az úgy lenne…nem is tudom,hogy képzelik?/
Szóval ,ha már ennyit elmondtál,kitálalhatnál teljesen. Éppen ideje lenne,hogy feldolgozd ezt a tragédiát. Tudod te is,hogy mekkora akadály ez így a további életedben.
Az akkori legújabb
antidepresszánst kapta meg az utolsó mélypontjánál. Be is nyelte az egészet egybe . Akkor kezdtem el kételkedni ezeknek a szereknek az erősségében . Üdvözlettel : felacsó
Erősek ezek. A mellékhatásaikat illetően !!!
A feladatukat még
Erősek ezek. A mellékhatásaikat illetően !!!
A feladatukat még véletlenül sem látnák el,ellenben pánik beteg leszel,vagy a sima depi helyett bipoláris-,vagy epilepsziás görcsök…
Először finoman indít: aranyér,orrmelléküreg gyulladás, alvás-zavarok,hogy szokd,
aztán durrr…mindent bele. És nagyon sok embernél kiváltja az öngyilkosságot is. /ott van mellékhatásként/
Csak azért mesélem,hogy mint patikus tudd,hogy mi van a dobozban.
/Miközben kiváló és ártatlan gyógynövények vannak a problémára./
Tehát ha a feleséged egyszerre beszedte,akkor én semmin sem csodálkozom.
Kedves Csongor!
Megosztanám veled a családállítás tapasztalatait
Kedves Csongor!
Megosztanám veled a családállítás tapasztalatait ezzel témával kapcsolatban. Különösen a „mosoly” szóra kaptam fel a fejem.
Nem tudom, mennyire ismered a családállítást és annak a tapasztalatait, a lényeg az, hogy az eredendő családunkban történt események lélek szinten nagyon erősen hatnak a következő generációra. Létezik egy láthatatlan kötelék, (a morfogenetikus mezőben) amely mindenkire hatással van, aki a családhoz tartozik. És ez akár hetedíziglen is hatással lehet. (Ez megtapasztalható a családállításon)
Konkrétan a feleséged családjában egészen biztosan volt már olyan, aki öngyilkos lett. Elképzelhető, hogy nem is tud róla „senki”, mert ez a cselekedet bizonyos körökben titkolandó lehet. Ha így van, akkor még rosszabb a helyzet, mert első törvény, – az odatartozás törvénye (mindenkinek joga van a családhoz tartozni, aki oda született), amely ha sérül, például valakit kitagadnak, akkor a következő generációban valaki megismétli a sorsát. Ebben a helyzetben valaki a lelkében egy tudattalan fogadalmat tesz: „Ha menned kellett, akkor követlek — a halálba/ a rossz sorsba/ a betegségbe. ” És mindezt szeretetből, boldogan teszi. Mosolyogva.
Léteznek másfajta fogadalmak is: „Kedves szülőm (testvérem, nagyszülőm, rokonom), inkább én viszem helyetted ezt a nehéz sorsot, mint Te.”
„Átveszem tőled a gyászodat (haragodat, félelmedet) nehéz érzelmeidet, hogy ezzel is segítsek Neked Majd én átélem őket helyetted ”
„Ha elkövettél valamit, majd én vezekelek helyetted”
Ezeknek a tudattalan esküknek a következménye, hogy sok olyan boldogtalan, beteg emberrel találkozunk, akik megmagyarázhatatlan okokból szenvednek. (Az előző életeket megnézzük, ha itt nem találunk semmit)
Lefordítva a feleséged valamelyik családtagját követte a halálba. Sajnos az eredeti családunk hatása sokkal erősebb, mint az újé, vagyis senki sem tudja megmenteni férjét/feleségét a sorsától. Ha meg is próbálná, a társ nagyon megharagudna rá.
A feleséged nem előled ment a halálba, hanem valaki után. A rossz hír, hogy nem tudtad volna visszatartani, semennyi szeretettel sem.
Ildikó
http://www.csaladfelallitas.5mp.eu
Kedvenc bátyját
és édesapját követte . Az más kérdés ,hogy pont akkor és azért figyeltem fel Rá , amikor és mert félárva lett . Neked jó sok tapasztalatod lehet ilyen szituknál , mert családállításkor gondolom sorjáznak a hasonló esetek . Üdvözlettel : felacsó
Ha jól gondolom, amikor megismerted a feleségedet, volt benned
Ha jól gondolom, amikor megismerted a feleségedet, volt benned némi megmentői attitűd. Sajnos a legtöbbünk a saját kárán tanulja meg, hogy ez hálátlan, és lehetetlen vállalkozás.
Amíg meg nem ismerkedtem a családállítással, elképzelni sem tudtam, hogy mi, élők, mennyire kötődünk a halottainkhoz. Azokhoz, akik hirtelen hunytak el, tragikusan,vagy korán, esetleg nem tudtunk tőle elbúcsúzni, rendesen meggyászolni. Ha bűntudatunk van vele kapcsolatban, akkor is marad a kötés.
Ha valaki felismeri, – és változtatni szeretne azon, – hogy vonzza a halál, akkor az állításokon lehetőség van a kötődés megszüntetésére. Viszont sokan ezt fel sem ismerik, vagy ha mégis, hát természetesnek veszik. Ez is érthető, a fent említett eskü nagyon erősen köti az embert, és bizonyos fokú hűtlenségérzéssel kell számolnia az első időben, ha ki szeretne lépni ebből. Ezt nem mindenki vállalja fal. Aki mégis, annak több erő áll majd a rendelkezésére.
A családtagok is szoktak jönni állításra, ha szeretnék tudni, hogy nekik volt-e szerepük a szerettük halálában. (Nem tettlegességre gondolok) Ez is nagyon jól megmutatkozik. És segít elgyászolni, elengedni.
Minden megmentő
önmagát mentené .Másrészt nem lehet mindenki sárkány ,és a királylánykodás is másfajta tehetséget kíván .Köszönettel : felacso
U . i . : Kezd megérni bennem a gondolat ,hogy megpróbáljam családállításon hessegetni a múltat .
Ha tudok segíteni, szólj.
Ha tudok segíteni, szólj.
Mit jelent számomra a Halál?
Több mindent.
Valaminek a végét,
Mit jelent számomra a Halál?
Több mindent.
Valaminek a végét, egy lehetőségnek a tapasztalásra, cselekvésre, érzésre, gondolkodásra.
Valaminek a kezdetét, ami legalább olyan ismeretlen, mint az Élet.
Egy viszonyítási pontot: elképzelem, hogy látnám magam, az életem, amikor onnan visszanézek.
Egy kalandot. 🙂
Egy feladatot, látva, mások hogyan csinálják, arra inspirál: jól éljek, hogy jól tudjak meghalni, átlépni.
Néha azt gondolom, létezik, néha azt, nem. De tudom, melyik a valóság, és melyiket, melyik énem „gondolja”.
Egy kaput, amely legalább annyira elválaszt, mint amennyire nem is létezik (tehát nem választ el semmit semmitől). Szerintem mindkét arca érdekes.
A spirituális arca azért, mert távlatot ad a lélek számára, tudhatjuk is, amit amúgy érzünk, de homályosan: hogy az Élet több, mint a Halál.
A földi arca azért, mert tudhatjuk: jó, ha meg tudjuk becsülni az időt, amit itt töltünk, mert utána „nem lehet tudni, mi lesz”. Könnyen lehet, hogy akár semmi. (legalábbis a test számára.) Ezt a testet mát nem kapjuk vissza. Ez az élet megismételhetetlen. Ebből a szempontból nem is annyira fontos, mi lesz „utána”. Az viszont nagyon is, MOST MI VAN, és mit kezdünk vele.
A Halál egy klassz figura, akinek nagyon örülök, és szinte kíváncsian várom a találkozást. (Na, még nem, majd egy kicsit később.) A Halál az utolsó lehetőségem a megtisztulásra.
De addig is dolgozom rajta.
A Halál egy fehér ruhás angyal, aki karba vesz, amikor megadom magam neki, és elaltat, hogy többé ne fájjon semmi, és végleg megszabaduljak börtönömből.
Nemrégiben találkoztam egy kicsit vele, csak úgy megközelített néhányszor. Csak arra emlékszem, nagyon akartam látni a valóságot, és nem féltem, mert rosszabb lett volna ott maradni, ahol addig voltam, abban az életben, tudatban. És arra, hogy miután összefutottunk, elaludtam és felébredtem, egy új létre ébredtem fel – de ugyanitt.
Ő a barátom, segít távlatokban látni magam, az életet. Segít látni, milyen jelentéktelenül semmik vagyunk a Mindenség színpadán, és hogy mégis milyen határtalanul fontos, hogy jelentéktelenül semmi szerepünk jól éljük.
Namaszte
Mit jelent számomra a Halál?
Több mindent.
Valaminek a végét,
Mit jelent számomra a Halál?
Több mindent.
Valaminek a végét, egy lehetőségnek a tapasztalásra, cselekvésre, érzésre, gondolkodásra.
Valaminek a kezdetét, ami legalább olyan ismeretlen, mint az Élet.
Egy viszonyítási pontot: elképzelem, hogy látnám magam, az életem, amikor onnan visszanézek.
Egy kalandot. 🙂
Egy feladatot, látva, mások hogyan csinálják, arra inspirál: jól éljek, hogy jól tudjak meghalni, átlépni.
Néha azt gondolom, létezik, néha azt, nem. De tudom, melyik a valóság, és melyiket, melyik énem „gondolja”.
Egy kaput, amely legalább annyira elválaszt, mint amennyire nem is létezik (tehát nem választ el semmit semmitől). Szerintem mindkét arca érdekes.
A spirituális arca azért, mert távlatot ad a lélek számára, tudhatjuk is, amit amúgy érzünk, de homályosan: hogy az Élet több, mint a Halál.
A földi arca azért, mert tudhatjuk: jó, ha meg tudjuk becsülni az időt, amit itt töltünk, mert utána „nem lehet tudni, mi lesz”. Könnyen lehet, hogy akár semmi. (legalábbis a test számára.) Ezt a testet mát nem kapjuk vissza. Ez az élet megismételhetetlen. Ebből a szempontból nem is annyira fontos, mi lesz „utána”. Az viszont nagyon is, MOST MI VAN, és mit kezdünk vele.
A Halál egy klassz figura, akinek nagyon örülök, és szinte kíváncsian várom a találkozást. (Na, még nem, majd egy kicsit később.) A Halál az utolsó lehetőségem a megtisztulásra.
De addig is dolgozom rajta.
A Halál egy fehér ruhás angyal, aki karba vesz, amikor megadom magam neki, és elaltat, hogy többé ne fájjon semmi, és végleg megszabaduljak börtönömből.
Nemrégiben találkoztam egy kicsit vele, csak úgy megközelített néhányszor. Csak arra emlékszem, nagyon akartam látni a valóságot, és nem féltem, mert rosszabb lett volna ott maradni, ahol addig voltam, abban az életben, tudatban. És arra, hogy miután összefutottunk, elaludtam és felébredtem, egy új létre ébredtem fel – de ugyanitt.
Ő a barátom, segít távlatokban látni magam, az életet. Segít látni, milyen jelentéktelenül semmik vagyunk a Mindenség színpadán, és hogy mégis milyen határtalanul fontos, hogy jelentéktelenül semmi szerepünk jól éljük.
Namaszte
A halál a végső bizonyíték arra
hogy nem vagyunk istenek , végtelen teremtő erővel bíró halhatatlan lelkek .
Vagy ha igen , akkor az én szempontomból nézve : eszméletlen perverzek , akik saját pusztulásukat ( a testét ,a mivel addig azonosultak ) , kuncogva nézik végig , esetleg pontozzák is az életutat , és annak eme betetőzését . Magyarázat lehet még a csapdába esés (Mátrix ), vagy a megtapasztalásokhoz önként vállalt tudatbeszűkülés is , (teljességünk újra felfedezéséhez a töredékben és , -ből )bár ez utóbbi a perverz változatra hajaz az én látószögemből nézve .
Szerintem pedig azok vagyunk, csak testben, ami azonban elég
Szerintem pedig azok vagyunk, csak testben, ami azonban elég szép kihívás elé állít minket. Legalább akkora elé (vagy talán még nagyobb elé), mint amekkora hatalommal bírunk. Különben nem lenne érdekes a játszma.
Szerintem nem perverzió, vagy önbüntetés a születés, habár sokan állítják, hogy valójában senki sem akar megszületni (ezt magam is tapasztaltam lelki visszautazásaim során – valószínűleg igaz). Ezt olyan történetekkel is allegorizálják, miszerint mi, földi lelkek valamiféle univerzális bűnözők volnánk, ide vettetve, a Föld (az elme és az asztráltest) börtönébe tisztulás céljából, ami azonban annyira igazságtalan, hogy csak önmagában ez a fajta létezés magában hordozza az újabb bűnök tudatlan elkövetésének a csapdáját. (Mert csak ennek a megoldása válthat meg minket iszonyú bűneinktől). Elég gáz.
Szerintem még ha igaz is ebből valami (nem akarom a lelki bűneimet eltagadni), én a születés, és a földi létbe érkezés fájdalmát és az ittlét csapdáját inkább annak a természetes jelenségnek tudnám be, hogy a lélek és a test anyaga sokkal sűrűbb, mint a szellemé, természetes, hogy a szellem nem vágyik a lélekbe és a lélek sem a testbe.
De ahogy életünkben a pincébe ugyanúgy „leszállunk” ezért-azért, egy jó borért például, vagy védelemért, vagy limlomok tárolásáért stb., mint a padlásra, szerintem ez az Univerzum életéhez valószínűleg éppily természetesen hozzátartozik a létezésünk „leszálló ága”. Az, hogy a mi lelkeink épp ezen a vonaton ülnek, és lefelé tartanak, egyéni szocproblem, hogy ennek bűnösség e az oka, szerintem nem a mi dolgunk, az elménkben amúgy sincs erre válasz. Ha már itt vagyunk, hozzuk ki belőle a legtöbbet – az univerzális áramlásnak, úgysem tudunk ellenállni, és tök felesleges olyasmit találgatni, ami ráadásul nem oldja meg a nehézségeinket.
És ha már így van, hogy megszülettem, én inkább a pozitív nézőpontot választom, és a nehézségeket az itteni létezés természetes „hozzátartozójának” fogom fel, minthogy találgassam, bűnös lélek vagyok-e, vagy nem. Ha sikerül megszabadulnom az elmém börtönéből, akkor úgyis mindegy, az voltam-e. 🙂
Szóval, szerintem igenis istenek vagyunk, de egy kicsit úgy, mint a palackba zárt szellemek: Kozmikus hatalom egy icipici helyen. 🙂 (Aladdin)
Az, hogy a halál nevű átváltozás az életünk része, az isteni énünk számára teljesen más jelent, mint az elménk és az egónk számára. Ez az igazi csapdája ennek a létnek. Az isteni részünk szerintem nem perverz, egyszerűen nevet rajtunk, mint amikor egy gyermeken már nem állhatjuk meg, hogy megmosolyogjuk a hisztijét, és a különböző gyermeteg próbálkozásait, hogy olyat tegyen, ami sem neki, sem másnak nem jó, de a kíváncsiság nevű ego program nem hagyja békén….
Az elképzelésem szerint, az isteni részünk nem egy áldozat, hanem nagyon is tudja, miért dugott minket ebbe a szépséges de rendkívül korlátozott test-nek nevezett alkotmányba, és együtt-érez velünk, a lelkünkkel és a testünkkel is, valahányszor ismét tévedünk. 🙂
És a halálban, melynek ő nagy tudója, hiszen egy vele, átsegíti az emberi részünk, ha felismerjük, és képesek vagyunk hagyni neki, átadni az irányítást.
Namaszte
A palackban és benne a szellemben tükröződik Aladin
és Aladin szemében is a palack és a szellem és a szellem is viseli a palackot és odavonzza Aladint .Egy kicsit mindenki a másik is ,csak nem azt domborítja , mert attól fél ,hogy egyébként öszetévesztenék az útolérhetetlen egyediségét egy másik útolérhetetlen egyediséggel . Namaszte : felacsó
U . i . : A palackba zárt szellemben , a palackban és Aladinban is, vagyis a nagy illúzió eme kicsiny töredékeiben ott van az őt körülvevő teljesség , ahogy egy hologram feldarabolt kockáiból is a teljes hologram által megőrzött képet vetíti ki az előhívó fény ,csak kisebb méretben és életlenebbül .
A halál a végső bizonyíték arra
hogy nem vagyunk istenek , végtelen teremtő erővel bíró halhatatlan lelkek .
Vagy ha igen , akkor az én szempontomból nézve : eszméletlen perverzek , akik saját pusztulásukat ( a testét ,a mivel addig azonosultak ) , kuncogva nézik végig , esetleg pontozzák is az életutat , és annak eme betetőzését . Magyarázat lehet még a csapdába esés (Mátrix ), vagy a megtapasztalásokhoz önként vállalt tudatbeszűkülés is , (teljességünk újra felfedezéséhez a töredékben és , -ből )bár ez utóbbi a perverz változatra hajaz az én látószögemből nézve .
Szerintem pedig azok vagyunk, csak testben, ami azonban elég
Szerintem pedig azok vagyunk, csak testben, ami azonban elég szép kihívás elé állít minket. Legalább akkora elé (vagy talán még nagyobb elé), mint amekkora hatalommal bírunk. Különben nem lenne érdekes a játszma.
Szerintem nem perverzió, vagy önbüntetés a születés, habár sokan állítják, hogy valójában senki sem akar megszületni (ezt magam is tapasztaltam lelki visszautazásaim során – valószínűleg igaz). Ezt olyan történetekkel is allegorizálják, miszerint mi, földi lelkek valamiféle univerzális bűnözők volnánk, ide vettetve, a Föld (az elme és az asztráltest) börtönébe tisztulás céljából, ami azonban annyira igazságtalan, hogy csak önmagában ez a fajta létezés magában hordozza az újabb bűnök tudatlan elkövetésének a csapdáját. (Mert csak ennek a megoldása válthat meg minket iszonyú bűneinktől). Elég gáz.
Szerintem még ha igaz is ebből valami (nem akarom a lelki bűneimet eltagadni), én a születés, és a földi létbe érkezés fájdalmát és az ittlét csapdáját inkább annak a természetes jelenségnek tudnám be, hogy a lélek és a test anyaga sokkal sűrűbb, mint a szellemé, természetes, hogy a szellem nem vágyik a lélekbe és a lélek sem a testbe.
De ahogy életünkben a pincébe ugyanúgy „leszállunk” ezért-azért, egy jó borért például, vagy védelemért, vagy limlomok tárolásáért stb., mint a padlásra, szerintem ez az Univerzum életéhez valószínűleg éppily természetesen hozzátartozik a létezésünk „leszálló ága”. Az, hogy a mi lelkeink épp ezen a vonaton ülnek, és lefelé tartanak, egyéni szocproblem, hogy ennek bűnösség e az oka, szerintem nem a mi dolgunk, az elménkben amúgy sincs erre válasz. Ha már itt vagyunk, hozzuk ki belőle a legtöbbet – az univerzális áramlásnak, úgysem tudunk ellenállni, és tök felesleges olyasmit találgatni, ami ráadásul nem oldja meg a nehézségeinket.
És ha már így van, hogy megszülettem, én inkább a pozitív nézőpontot választom, és a nehézségeket az itteni létezés természetes „hozzátartozójának” fogom fel, minthogy találgassam, bűnös lélek vagyok-e, vagy nem. Ha sikerül megszabadulnom az elmém börtönéből, akkor úgyis mindegy, az voltam-e. 🙂
Szóval, szerintem igenis istenek vagyunk, de egy kicsit úgy, mint a palackba zárt szellemek: Kozmikus hatalom egy icipici helyen. 🙂 (Aladdin)
Az, hogy a halál nevű átváltozás az életünk része, az isteni énünk számára teljesen más jelent, mint az elménk és az egónk számára. Ez az igazi csapdája ennek a létnek. Az isteni részünk szerintem nem perverz, egyszerűen nevet rajtunk, mint amikor egy gyermeken már nem állhatjuk meg, hogy megmosolyogjuk a hisztijét, és a különböző gyermeteg próbálkozásait, hogy olyat tegyen, ami sem neki, sem másnak nem jó, de a kíváncsiság nevű ego program nem hagyja békén….
Az elképzelésem szerint, az isteni részünk nem egy áldozat, hanem nagyon is tudja, miért dugott minket ebbe a szépséges de rendkívül korlátozott test-nek nevezett alkotmányba, és együtt-érez velünk, a lelkünkkel és a testünkkel is, valahányszor ismét tévedünk. 🙂
És a halálban, melynek ő nagy tudója, hiszen egy vele, átsegíti az emberi részünk, ha felismerjük, és képesek vagyunk hagyni neki, átadni az irányítást.
Namaszte
A palackban és benne a szellemben tükröződik Aladin
és Aladin szemében is a palack és a szellem és a szellem is viseli a palackot és odavonzza Aladint .Egy kicsit mindenki a másik is ,csak nem azt domborítja , mert attól fél ,hogy egyébként öszetévesztenék az útolérhetetlen egyediségét egy másik útolérhetetlen egyediséggel . Namaszte : felacsó
U . i . : A palackba zárt szellemben , a palackban és Aladinban is, vagyis a nagy illúzió eme kicsiny töredékeiben ott van az őt körülvevő teljesség , ahogy egy hologram feldarabolt kockáiból is a teljes hologram által megőrzött képet vetíti ki az előhívó fény ,csak kisebb méretben és életlenebbül .
A halál egy ideje a barátom lett. 🙂
A halál egy ideje a barátom lett. 🙂
Na, nem úgy. 🙂 Az őröm Ő. Emlékezteti az emberi részem arra, hogy valójában ki vagyok, legbelül, akkor is, ha éppen nem azt élem. (Nem azzal azonosulok.) A halál megfuvintott, és én hálás vagyok ezért, mert tudom, hogy segít hálásnak lennem az időért, amit itt tölthetek.
Megmutatta magát, az igazi arcát, nem azt, amit képzelek róla, hanem azt, hogy ő EGY az élettel. Ugyanaz az erő, amely megszületésre, inkarnálódásra hív, amely életben tart, és amely megöl. Az Univerzális erő Ő, amelyet vagy a magunk javára fordíthatunk, vagy magunk és mások ellen. Ő az örök élet, csak mi polárisan látjuk, mert azt hisszük megszületni más, mint meghalni, pedig alapvetően csak Élünk és ezek mind az Élet részei csupán. A belső törvény őre Ő, a törvényé, hogy a tudatosság, az örök értékek a lényeg, csak az, amit magunkkal viszünk, a többi csak eszköz, de egy megbecsülendő eszköz, hogy megszerezhessük ezeket az értékeket.
A halál a bátorítóm, az inspiráló angyalom, hogy jól és jobban tudjak élni. És a kegyelemosztó, a lelkem számára, amikor már elmehetek. A halál az igazság ereje is, mert amit nem tettem meg éltemben, a halálban még megtehetem. Segít, hogy annak láthassam magam újra, szűrők nélkül, aki vagyok. 🙂
Namaszte
A halál egy ideje a barátom lett. 🙂
A halál egy ideje a barátom lett. 🙂
Na, nem úgy. 🙂 Az őröm Ő. Emlékezteti az emberi részem arra, hogy valójában ki vagyok, legbelül, akkor is, ha éppen nem azt élem. (Nem azzal azonosulok.) A halál megfuvintott, és én hálás vagyok ezért, mert tudom, hogy segít hálásnak lennem az időért, amit itt tölthetek.
Megmutatta magát, az igazi arcát, nem azt, amit képzelek róla, hanem azt, hogy ő EGY az élettel. Ugyanaz az erő, amely megszületésre, inkarnálódásra hív, amely életben tart, és amely megöl. Az Univerzális erő Ő, amelyet vagy a magunk javára fordíthatunk, vagy magunk és mások ellen. Ő az örök élet, csak mi polárisan látjuk, mert azt hisszük megszületni más, mint meghalni, pedig alapvetően csak Élünk és ezek mind az Élet részei csupán. A belső törvény őre Ő, a törvényé, hogy a tudatosság, az örök értékek a lényeg, csak az, amit magunkkal viszünk, a többi csak eszköz, de egy megbecsülendő eszköz, hogy megszerezhessük ezeket az értékeket.
A halál a bátorítóm, az inspiráló angyalom, hogy jól és jobban tudjak élni. És a kegyelemosztó, a lelkem számára, amikor már elmehetek. A halál az igazság ereje is, mert amit nem tettem meg éltemben, a halálban még megtehetem. Segít, hogy annak láthassam magam újra, szűrők nélkül, aki vagyok. 🙂
Namaszte
A Halál egy szép asszony :
édes a csókja , a valóságon túl repít az ölelése . Minden érintésben ott táncol Ő : az elmúlás . A testnek : félelem ,iszony. A léleknek lépcsőfok :megújulás . Édesanyánk ő ,aki csecséből a feledés tejével táplál . A kettősség hullámzó világában a nullponton megnyíló kapu? Namaszte : felacso
A Halál egy szép asszony :
édes a csókja , a valóságon túl repít az ölelése . Minden érintésben ott táncol Ő : az elmúlás . A testnek : félelem ,iszony. A léleknek lépcsőfok :megújulás . Édesanyánk ő ,aki csecséből a feledés tejével táplál . A kettősség hullámzó világában a nullponton megnyíló kapu? Namaszte : felacso
Halálközeli és azon túli élményt megtapasztalva
a halál már mást jelent.
A halál számomra az jelenti, a test elpusztul, a lélek dimenziót vált.
A halál figyelmeztet arra, gazdálkodj jól az időddel, amit ebben a testben tölthetsz. Megmutatja hogy vannak hibák, amit egy leszületésben jóvátehetsz és van amit nem.Van amit tönkre teszel és nem lehet kijavítani, van amit képtelen vagy megóvni és megtanulod elfogadni.
A test az egyetlen hely, ahol élhetsz.
Halálközeli és azon túli élményt megtapasztalva
a halál már mást jelent.
A halál számomra az jelenti, a test elpusztul, a lélek dimenziót vált.
A halál figyelmeztet arra, gazdálkodj jól az időddel, amit ebben a testben tölthetsz. Megmutatja hogy vannak hibák, amit egy leszületésben jóvátehetsz és van amit nem.Van amit tönkre teszel és nem lehet kijavítani, van amit képtelen vagy megóvni és megtanulod elfogadni.
A test az egyetlen hely, ahol élhetsz.