Sokat beszélgettünk már megvilágosodásról, megvilágosodottakról és bizony rengeteg féle véleményünk van róluk.
Vajon tudjuk-e, milyen egy igazi megvilágosodott?
Milyen elképzeléseink vannak róluk? Ezekből melyek igazak és melyek csak a mi kivetítéseink?
Tudhatjuk egyáltalán, hogy ki a megvilágosodott, mielőtt elérnénk a megvilágosodást?
És mit szólnak mindehhez a Megvilágosodottak?
Feszegessük együtt ezeket a kérdéseket, hátha megtaláljuk az igazságot!
Átmenet ego és Önvaló között
Talán a témaindítás egyik legfőbb tisztázni valója az, hogy mit is értünk megvilágosodás alatt?
Szerintem vannak olyan állapotok amikor az addig egóval, testtel azonosuló lélek felismeri, hogy ki is Ő valójában. Ezek a felismerések tarthatnak percekig-napokig vagy még tovább is, és a lelki fejlődéssel egyre szaporodnak, egyre tovább tartanak. Az átállás az egoval, testtel való azonosulásból > a lélek Önfelismeréséig, egy hosszabb, fokozatos folyamat. Sok-sok tudatosításba és így időbe is telik, mire a lélek el tudja engedni addigi illúzióit és teljesen belátja a végső igazságot.
Ezt az átmenetet és nem hívom megvilágosodásnak.
Az átmenet során egyrészt már ott él benne a felismerés, hogy Ő a lélek (vagy Önvaló, ahogy mások nevezik).
Másrészt, bár egyre fogyva, de még él benne az egója is, így annak játszmái, fájdalmai, félelmei és vágyai még meg tudnak nyilvánulni. De ez nem baj, sőt egy segítség számára, hogy az Önvaló okozta üdvösség-boldogság-szeretet mindent elnyomó élménye mellett biztosan észrevegye, hogy még maradt feldolgozni valója.
Mivel ekkorra már nem olyan erősek az ego-részek, hogy nagy bajt kavarjanak az életében, ezért az egyik legnehezebb ellenállni annak a kísértésnek, hogy átadja magát a lélek fényének és annak tökéletes tündöklésében tetszelegjen. Igen gyakori, hogy ezt a szintet elérők jó időre megállnak a fejlődésben, mert a lélekkel való azonosulásuk miatt nem éreznek késztetést a maradék ego-részek feloldására. Komoly szándék és megkülönböztető képesség kell ehhez a lelki munkához, hogy a gyakorló észrevegye a tökéletes és a majdnem tökéletes közötti apró különbségeket is!
Egy példával szemléltetve, képzeljük el, hogy elindulunk gyalog Budapestről Szegedre és több napi gyaloglás után már a város határában vagyunk, amikor egy barátunk mobilon hív, hogy megérkeztünk-e már Szegedre?
Talán ekkor már sokan azt mondanák, hogy igen, megérkeztek, pedig még valójában nem. Majd ha begyalogoltak a város központjába, akkor mondhatják, hogy ott vannak.
Megvilágosodás számomra az, amikor a lélek teljesen elengedte addigi téves önazonosulásait és végleg eggyé vált Önmagával.
Fontos látnunk, hogy mindez csak az én szóhasználatom, és lehet hogy más, másnak nevezi az adott tudatállapotot. Például van, aki már azt is megvilágosodásnak hívja, amikor egy felismerése születik a beigli sütés hőfokát és időhosszát illetően. : ))
Mivel a magyar nyelvben nincs külön szavunk-fogalmunk a fentebb említett tudatállapotok megkülönböztetésre, így érdemes lenne megvizsgálni, hogy pontosan milyen különbséget tulajdonítanak a különböző samadhi elnevezéseknek a jógában?! Mivel a jógik rendelkeznek a témát illető legtöbb tapasztalattal, így nagyjából bízhatunk a samadhi-elnevezések közötti különbségek meghatározásában.
Miért ordítozik, csapkod dühösen az Önvaló?
Szerintem, az a3140 által felhozott példák is az ego megnyilvánulásait támasztják alá olyanoknál, akik egyébként már nagyrészt azonosultak Önvalójukkal, sőt hírdették, tanították annak végső igazságát:
„Amikor Jézus szidalmazások közepette kikergette az árusokat Isten házából, akkor feléledt az egója?„
Szerintem Jézus a megfeszítése előtt még jelentősen küzdött magában azon, hogy nem értette, miért nem fogadják el, -be az emberek Isten tanítását. Ez dühöt, haragot ébresztett benne, amit a világa vissza is tükrözött: több helyről elzavarták, végül megfeszítették.
Csak a kereszten látta be, hogy nem rossz indulatból teszik, hanem tudatlanságból. Egyszerűen még nincsenek azon a szinten, hogy megértsék: Mi a helyes és bölcs út, mi vezet a békéhez, igazsághoz, teljességhez?!
A kereszten megértette a tudatlanokat is, ezért meg tudott nekik bocsájtani. Ez volt az utolsó, amit helyre kellett tennie magában, így érte el a kereszten a megvilágosodást, aminek különböző égi jelek is tanulságát adták.
„Amikor Sankara sorban kihívta a spirituális vezetőket, hogy vitában legyőzze őket, akkor feléledt az egója?„
Vajon egy megvilágosodottnak szüksége van arra, hogy vitában győzzön le másokat? Miért nem elég, hogy kinyilvánítja az abszolút igazságot, amitől mindenkinek leesik az álla/egoja és belátja, hogy addig tévedésben élt?
„Amikor Nisargadatta Maharaj cigivel a szájában dühösen verte az asztalt, mert hülye kérdést tettek fel neki vagy mert nem értették meg a tanítását, akkor feléledt az egója?„
Vajon egy megvilágosodott miért nem érti, hogy azért tesznek fel neki hülye kérdéseket, mert tudatlanok és onnan nem képesek bölcs kérdéseket feltenni? Ezt még én is értem és nem húzom fel magam mások tudatlanságát, pedig nem vagyok megvilágosodott. Vagy az vagyok, csak nem vettem észre? ; )
De nem csak Őket lehetne itt felsorolni, hanem az összes szentet, megvilágosodottat is, akinek szentségéről, megvilágosodásáról komolyabb viták alakultak ki a történelem során.
Hiába védekeznek Ők vagy híveik azzal, hogy egy megvilágosodott bármit megtehet abszolút állapotában, azért azt nem vesszük be, hogy például az egyik csak azért gyűjtött össze több tucat Rolls Royce-t, a másik pedig azért fajtalankodott tanítványai gyermekeivel, hogy ezzel is tanítson minket tudatlanokat!
Véleményem szerint, egy megvilágosodott tökéletesen a helyére kerül és egy-egy szélsőséges megnyilvánulásától eltekintve – ami tényleg a tanítást szolgálja -, az esetek nagy részében középen, egyensúlyban van, neki már nincs szüksége a szélsőségek megélésére.
Vagyis ha rendszeresen ordítozik, kiborul, valamit erőltet, vagy valamihez ragaszkodik, azt nem a tanítás miatt teszi, hanem mert ott nyilvánul meg a még meglévő egoja.
A fentebbi példák mind ezt mutatják.
Ergo, Jézuson kívül nem találtál…
…a felsoroltak között megvilágosodottat…
És szerintem nem is fogsz rajtuk kívül sem, mert az úgy ahogy van, nem létezik.
Legalábbis abban az értelemben, ahogy azt többen elvárnák, a teljes ego-nélküliség állapotában.
Lehet valaki nagyon „fejlett” olyan témákban, amelyekről csak könyvekben olvashatott, de a létező, valóságos Világban emberfia még nem találkozott vele, ám mindez csak fantazmagória, illúzió.
Egymásra licitálva a semmiből rakják össze a még nagyobb semmit…
Szerintem. 🙂
Adyashanti
és a tanítvány beszélgetése, részlet az Üresség Tánca c. könyvből
Tanítvány
– Úgy hallottam hogy erről a második megvilágosodásodról három hónapig egy szót sem szóltál a zen mesterednek. Számomra ez nagyon furcsa.
Adya
– Egyszerűen nem láttam okát, hogy elmondjam. Az egész annyira teljes volt önmagában. És bár egyrészről nagyon különleges volt, másrészről a leghétköznapibb dolgok közé tartozott amelyet valaha megéltem. Nem éreztem utána, hogy rohannom kellene, hogy világgá kürtöljem. Nem volt szükségem megerősítésre. Nem volt szükségem rá, hogy megosszam valakivel, sem arra, hogy megértő fülekre találjak. Hiszen az egész épp arról szólt, hogy elengedtem az összes ilyen pszichológiai késztetést. Ami miatt mégis elmondtam neki három hónap után, az azért volt, mert rájöttem, ő tizenöt éve csak erről beszélt nekem, és szívét-lelkét beleadta, hogy segítsen az ide vezető úton. Úgy gondoltam, örülne neki ha tudná.
🙂
Másik részlet
Adya
– Én magam elég csendes ember vagyok – a szatszangon kívül. De a tudatosság megannyi formát ölthet: jószívűség, játékosság vagy akár a legmélyebb csend formájában is megjelenhet.
Nekem ő hiteles a maga csendes, szerény módján. Az igazság a csendben van és nem az ordítozásban.
Nem szeretnék pálcát törni egyik irányban sem. Mikor két
Nem szeretnék pálcát törni egyik irányban sem. Mikor két álláspont egymással szembe helyezkedik, jó tudni és elfogadni annak lehetőségét hogy esetleg mindkettő tévedésen alapszik: ugyanúgy lehet, hogy mindketten tévedtek – vagy esetleg mindkettőtöknek igaza van – egy bizonyos szinten 😉
Ettől függetlenül itt egy idézet az én vesszőparipám, a Jó Öreg Doki tollából:
(…)
K: Van észrevehető különbség a szent és a bölcs között?
V: Igen, talán mondhatjuk ezt. A spirituális megtisztulás és tökéletesedés útja olyan személyiséget eredményez, amelyet „szenthez illőnek” vagy tisztának látunk. A megvilágosodott bölcset viszont nem érdekli sem a test, sem a személyiség, ezért a hétköznapi ember számára nyersnek vagy elhanyagoltnak tűnhet.
Nisargadatta Maharaj (akinek tudati szintje 700-as feletti) például füstszűrő nélküli indiai cigarettát szívott, felindultságában az asztalt csapkodta, és hétköznapi személyiségének megfelelően nyilvánult meg. Egy zen mester elég goromba és szűkszavú is lehet. A szeretet azonban mindnyájukban azonos, mindössze másképpen fejeződik ki.
K: Ezek szerint a test és a személyiség fejlesztése időpocsékolás?
V: Eltereli a figyelmet, és másra fekteti a hangsúlyt. A test a természet terméke, és nem igazán érdekes, hogy mit tesz. Az elme és a személyiség a társadalmi környezet, a családi hatások és a kulturális programozás terméke. Egy pallérozott és művelt személy kellemes és értékes eszköz a társadalom számára, de nem azonos az Énnel. A megvilágosodás felé közeledve nyilvánvalóvá válik, hogy az én nem ugyanaz, mint az Én, bár ez utóbbi magába foglalja az előbbit.
K: Lehet valamelyik spirituális út jobb, mint a másik?
V: Két úton haladhatunk – vagy azon, amely egyenesen a célunkhoz vezet, vagy egy ráérős úton, amelyen felfedezzük a vidéket, és ellátogatunk az összes látnivalóhoz. A legtöbb spirituális kereső a ráérős úton jár, még ha nincs is ezzel tisztában. A többség számára azonban kétségkívül ez a legmegfelelőbb út. Ez nem rossz, nem is időpazarlás, egyszerűen ez válik be nekik a leginkább.
A valóságban az idő pusztán illúzió és látszat. Ha egyszer a spirituális cél mellett döntünk, igazából nem vesztegetünk el semennyi „időt”. A végén nem számít, hogy ezer vagy egyetlen élet alatt jutottunk el a megvilágosodáshoz. Ugyanoda jutunk.
(…)
Átmenet ego és Önvaló között
Talán a témaindítás egyik legfőbb tisztázni valója az, hogy mit is értünk megvilágosodás alatt?
Szerintem vannak olyan állapotok amikor az addig egóval, testtel azonosuló lélek felismeri, hogy ki is Ő valójában. Ezek a felismerések tarthatnak percekig-napokig vagy még tovább is, és a lelki fejlődéssel egyre szaporodnak, egyre tovább tartanak. Az átállás az egoval, testtel való azonosulásból > a lélek Önfelismeréséig, egy hosszabb, fokozatos folyamat. Sok-sok tudatosításba és így időbe is telik, mire a lélek el tudja engedni addigi illúzióit és teljesen belátja a végső igazságot.
Ezt az átmenetet és nem hívom megvilágosodásnak.
Az átmenet során egyrészt már ott él benne a felismerés, hogy Ő a lélek (vagy Önvaló, ahogy mások nevezik).
Másrészt, bár egyre fogyva, de még él benne az egója is, így annak játszmái, fájdalmai, félelmei és vágyai még meg tudnak nyilvánulni. De ez nem baj, sőt egy segítség számára, hogy az Önvaló okozta üdvösség-boldogság-szeretet mindent elnyomó élménye mellett biztosan észrevegye, hogy még maradt feldolgozni valója.
Mivel ekkorra már nem olyan erősek az ego-részek, hogy nagy bajt kavarjanak az életében, ezért az egyik legnehezebb ellenállni annak a kísértésnek, hogy átadja magát a lélek fényének és annak tökéletes tündöklésében tetszelegjen. Igen gyakori, hogy ezt a szintet elérők jó időre megállnak a fejlődésben, mert a lélekkel való azonosulásuk miatt nem éreznek késztetést a maradék ego-részek feloldására. Komoly szándék és megkülönböztető képesség kell ehhez a lelki munkához, hogy a gyakorló észrevegye a tökéletes és a majdnem tökéletes közötti apró különbségeket is!
Egy példával szemléltetve, képzeljük el, hogy elindulunk gyalog Budapestről Szegedre és több napi gyaloglás után már a város határában vagyunk, amikor egy barátunk mobilon hív, hogy megérkeztünk-e már Szegedre?
Talán ekkor már sokan azt mondanák, hogy igen, megérkeztek, pedig még valójában nem. Majd ha begyalogoltak a város központjába, akkor mondhatják, hogy ott vannak.
Megvilágosodás számomra az, amikor a lélek teljesen elengedte addigi téves önazonosulásait és végleg eggyé vált Önmagával.
Fontos látnunk, hogy mindez csak az én szóhasználatom, és lehet hogy más, másnak nevezi az adott tudatállapotot. Például van, aki már azt is megvilágosodásnak hívja, amikor egy felismerése születik a beigli sütés hőfokát és időhosszát illetően. : ))
Mivel a magyar nyelvben nincs külön szavunk-fogalmunk a fentebb említett tudatállapotok megkülönböztetésre, így érdemes lenne megvizsgálni, hogy pontosan milyen különbséget tulajdonítanak a különböző samadhi elnevezéseknek a jógában?! Mivel a jógik rendelkeznek a témát illető legtöbb tapasztalattal, így nagyjából bízhatunk a samadhi-elnevezések közötti különbségek meghatározásában.
Miért ordítozik, csapkod dühösen az Önvaló?
Szerintem, az a3140 által felhozott példák is az ego megnyilvánulásait támasztják alá olyanoknál, akik egyébként már nagyrészt azonosultak Önvalójukkal, sőt hírdették, tanították annak végső igazságát:
„Amikor Jézus szidalmazások közepette kikergette az árusokat Isten házából, akkor feléledt az egója?„
Szerintem Jézus a megfeszítése előtt még jelentősen küzdött magában azon, hogy nem értette, miért nem fogadják el, -be az emberek Isten tanítását. Ez dühöt, haragot ébresztett benne, amit a világa vissza is tükrözött: több helyről elzavarták, végül megfeszítették.
Csak a kereszten látta be, hogy nem rossz indulatból teszik, hanem tudatlanságból. Egyszerűen még nincsenek azon a szinten, hogy megértsék: Mi a helyes és bölcs út, mi vezet a békéhez, igazsághoz, teljességhez?!
A kereszten megértette a tudatlanokat is, ezért meg tudott nekik bocsájtani. Ez volt az utolsó, amit helyre kellett tennie magában, így érte el a kereszten a megvilágosodást, aminek különböző égi jelek is tanulságát adták.
„Amikor Sankara sorban kihívta a spirituális vezetőket, hogy vitában legyőzze őket, akkor feléledt az egója?„
Vajon egy megvilágosodottnak szüksége van arra, hogy vitában győzzön le másokat? Miért nem elég, hogy kinyilvánítja az abszolút igazságot, amitől mindenkinek leesik az álla/egoja és belátja, hogy addig tévedésben élt?
„Amikor Nisargadatta Maharaj cigivel a szájában dühösen verte az asztalt, mert hülye kérdést tettek fel neki vagy mert nem értették meg a tanítását, akkor feléledt az egója?„
Vajon egy megvilágosodott miért nem érti, hogy azért tesznek fel neki hülye kérdéseket, mert tudatlanok és onnan nem képesek bölcs kérdéseket feltenni? Ezt még én is értem és nem húzom fel magam mások tudatlanságát, pedig nem vagyok megvilágosodott. Vagy az vagyok, csak nem vettem észre? ; )
De nem csak Őket lehetne itt felsorolni, hanem az összes szentet, megvilágosodottat is, akinek szentségéről, megvilágosodásáról komolyabb viták alakultak ki a történelem során.
Hiába védekeznek Ők vagy híveik azzal, hogy egy megvilágosodott bármit megtehet abszolút állapotában, azért azt nem vesszük be, hogy például az egyik csak azért gyűjtött össze több tucat Rolls Royce-t, a másik pedig azért fajtalankodott tanítványai gyermekeivel, hogy ezzel is tanítson minket tudatlanokat!
Véleményem szerint, egy megvilágosodott tökéletesen a helyére kerül és egy-egy szélsőséges megnyilvánulásától eltekintve – ami tényleg a tanítást szolgálja -, az esetek nagy részében középen, egyensúlyban van, neki már nincs szüksége a szélsőségek megélésére.
Vagyis ha rendszeresen ordítozik, kiborul, valamit erőltet, vagy valamihez ragaszkodik, azt nem a tanítás miatt teszi, hanem mert ott nyilvánul meg a még meglévő egoja.
A fentebbi példák mind ezt mutatják.
Ergo, Jézuson kívül nem találtál…
…a felsoroltak között megvilágosodottat…
És szerintem nem is fogsz rajtuk kívül sem, mert az úgy ahogy van, nem létezik.
Legalábbis abban az értelemben, ahogy azt többen elvárnák, a teljes ego-nélküliség állapotában.
Lehet valaki nagyon „fejlett” olyan témákban, amelyekről csak könyvekben olvashatott, de a létező, valóságos Világban emberfia még nem találkozott vele, ám mindez csak fantazmagória, illúzió.
Egymásra licitálva a semmiből rakják össze a még nagyobb semmit…
Szerintem. 🙂
Adyashanti
és a tanítvány beszélgetése, részlet az Üresség Tánca c. könyvből
Tanítvány
– Úgy hallottam hogy erről a második megvilágosodásodról három hónapig egy szót sem szóltál a zen mesterednek. Számomra ez nagyon furcsa.
Adya
– Egyszerűen nem láttam okát, hogy elmondjam. Az egész annyira teljes volt önmagában. És bár egyrészről nagyon különleges volt, másrészről a leghétköznapibb dolgok közé tartozott amelyet valaha megéltem. Nem éreztem utána, hogy rohannom kellene, hogy világgá kürtöljem. Nem volt szükségem megerősítésre. Nem volt szükségem rá, hogy megosszam valakivel, sem arra, hogy megértő fülekre találjak. Hiszen az egész épp arról szólt, hogy elengedtem az összes ilyen pszichológiai késztetést. Ami miatt mégis elmondtam neki három hónap után, az azért volt, mert rájöttem, ő tizenöt éve csak erről beszélt nekem, és szívét-lelkét beleadta, hogy segítsen az ide vezető úton. Úgy gondoltam, örülne neki ha tudná.
🙂
Másik részlet
Adya
– Én magam elég csendes ember vagyok – a szatszangon kívül. De a tudatosság megannyi formát ölthet: jószívűség, játékosság vagy akár a legmélyebb csend formájában is megjelenhet.
Nekem ő hiteles a maga csendes, szerény módján. Az igazság a csendben van és nem az ordítozásban.
Nem szeretnék pálcát törni egyik irányban sem. Mikor két
Nem szeretnék pálcát törni egyik irányban sem. Mikor két álláspont egymással szembe helyezkedik, jó tudni és elfogadni annak lehetőségét hogy esetleg mindkettő tévedésen alapszik: ugyanúgy lehet, hogy mindketten tévedtek – vagy esetleg mindkettőtöknek igaza van – egy bizonyos szinten 😉
Ettől függetlenül itt egy idézet az én vesszőparipám, a Jó Öreg Doki tollából:
(…)
K: Van észrevehető különbség a szent és a bölcs között?
V: Igen, talán mondhatjuk ezt. A spirituális megtisztulás és tökéletesedés útja olyan személyiséget eredményez, amelyet „szenthez illőnek” vagy tisztának látunk. A megvilágosodott bölcset viszont nem érdekli sem a test, sem a személyiség, ezért a hétköznapi ember számára nyersnek vagy elhanyagoltnak tűnhet.
Nisargadatta Maharaj (akinek tudati szintje 700-as feletti) például füstszűrő nélküli indiai cigarettát szívott, felindultságában az asztalt csapkodta, és hétköznapi személyiségének megfelelően nyilvánult meg. Egy zen mester elég goromba és szűkszavú is lehet. A szeretet azonban mindnyájukban azonos, mindössze másképpen fejeződik ki.
K: Ezek szerint a test és a személyiség fejlesztése időpocsékolás?
V: Eltereli a figyelmet, és másra fekteti a hangsúlyt. A test a természet terméke, és nem igazán érdekes, hogy mit tesz. Az elme és a személyiség a társadalmi környezet, a családi hatások és a kulturális programozás terméke. Egy pallérozott és művelt személy kellemes és értékes eszköz a társadalom számára, de nem azonos az Énnel. A megvilágosodás felé közeledve nyilvánvalóvá válik, hogy az én nem ugyanaz, mint az Én, bár ez utóbbi magába foglalja az előbbit.
K: Lehet valamelyik spirituális út jobb, mint a másik?
V: Két úton haladhatunk – vagy azon, amely egyenesen a célunkhoz vezet, vagy egy ráérős úton, amelyen felfedezzük a vidéket, és ellátogatunk az összes látnivalóhoz. A legtöbb spirituális kereső a ráérős úton jár, még ha nincs is ezzel tisztában. A többség számára azonban kétségkívül ez a legmegfelelőbb út. Ez nem rossz, nem is időpazarlás, egyszerűen ez válik be nekik a leginkább.
A valóságban az idő pusztán illúzió és látszat. Ha egyszer a spirituális cél mellett döntünk, igazából nem vesztegetünk el semennyi „időt”. A végén nem számít, hogy ezer vagy egyetlen élet alatt jutottunk el a megvilágosodáshoz. Ugyanoda jutunk.
(…)
Ha nem foglalkoznánk spiritualitással, akkor is érdekelne minket
Ha nem foglalkoznánk spiritualitással, akkor is érdekelne minket megvilágosodás? Ha tényleg olyan egyetemes dolog, akkor mindenkinek kéne érezni a szükségességét, mégse tűnik így.
Mi az ami minket a megvilágosodásra motivál? Miért fontos ez?
Milyen alapon ítélhetjük meg valakiről, hogy megvilágosodott-e, ha mi magunk nem vagyunk azok? Vagy azok vagyunk csak nem tudjuk?
Engem ezek a kérdések foglalkoztatnak jelenleg.
Nekem volt már olyan állapotom, többször is, amiben magam a megvilágosodást/megvilágosultságot véltem felismerni, de a spirituális tanokban megfogalmazott megvilágosodásnak csak nyomokban volt köze hozzá. Azokat jellemzéseket melyeket a tanokban olvastam, kevesebbnek éreztem ahhoz az állapothoz képest amit én megéltem. Úgy érzem, hogy a mai spiritualitás nem tölti ki a megvilágosodás tényleges valóságát, még elméletben sem. Inkább erkölcsi útmutatást látok a legtöbb tanítás mögött mint a megvilágosodást. Szóval ha egy megvilágosodottat akarunk megítélni, akkor ne a mai spiritualitásból induljunk ki, még ha ez ellentmondásosnak is tűnik.
Egyébként szerintem a teljesség vagy tökéletesség kifejezések jobban illenek ide. A megvilágosodás nehezen megfogható fogalom.
És mi a spiritualitás?
Ez egy vélemény. Nem az enyém ,de tetszik:)
,,A lélek neve latinul spiritus, a spirituális jelentése tehát lelki, szellemi. Régen megvolt a helye az emberek életében, nem beszéltek róla, hanem élték.
Azután jött egy kor (kór?), amiben az anyag, a fizikai világ lett az isten, akkor ledegradálták, és butaságnak tartották.
Most ismét előtérbe került a spiritualitás, talán mert rájöttünk, hogy a lélektelenül élt élet szívtelen? Mostanság többen is vesszük a fáradtságot, letörölgetjük a port a lelkünkről (amit a pszichológia tudománya valamennyire feltérképezett), újraolvassuk, újraértelmezzük a spiritualitást, és megpróbálunk ismét a lelkünkben rejlő bölcsesség szerint élni. Nem beszélünk róla, hanem megéljük, és akkor kiderül, hogy a spiritualitás nem más, mint a mindennapok tudatos megélése, az itt és most megélése, vagyis a spiritualitás maga az ÉLET. Ahogy félredobjuk jelmezeinket, és megéljük valódi önmagunkat, akkor kezdődik el a valódi életünk.”
http://www.spiritualiselet.info/#top
Ha nem foglalkoznánk spiritualitással, akkor is érdekelne minket
Ha nem foglalkoznánk spiritualitással, akkor is érdekelne minket megvilágosodás? Ha tényleg olyan egyetemes dolog, akkor mindenkinek kéne érezni a szükségességét, mégse tűnik így.
Mi az ami minket a megvilágosodásra motivál? Miért fontos ez?
Milyen alapon ítélhetjük meg valakiről, hogy megvilágosodott-e, ha mi magunk nem vagyunk azok? Vagy azok vagyunk csak nem tudjuk?
Engem ezek a kérdések foglalkoztatnak jelenleg.
Nekem volt már olyan állapotom, többször is, amiben magam a megvilágosodást/megvilágosultságot véltem felismerni, de a spirituális tanokban megfogalmazott megvilágosodásnak csak nyomokban volt köze hozzá. Azokat jellemzéseket melyeket a tanokban olvastam, kevesebbnek éreztem ahhoz az állapothoz képest amit én megéltem. Úgy érzem, hogy a mai spiritualitás nem tölti ki a megvilágosodás tényleges valóságát, még elméletben sem. Inkább erkölcsi útmutatást látok a legtöbb tanítás mögött mint a megvilágosodást. Szóval ha egy megvilágosodottat akarunk megítélni, akkor ne a mai spiritualitásból induljunk ki, még ha ez ellentmondásosnak is tűnik.
Egyébként szerintem a teljesség vagy tökéletesség kifejezések jobban illenek ide. A megvilágosodás nehezen megfogható fogalom.
És mi a spiritualitás?
Ez egy vélemény. Nem az enyém ,de tetszik:)
,,A lélek neve latinul spiritus, a spirituális jelentése tehát lelki, szellemi. Régen megvolt a helye az emberek életében, nem beszéltek róla, hanem élték.
Azután jött egy kor (kór?), amiben az anyag, a fizikai világ lett az isten, akkor ledegradálták, és butaságnak tartották.
Most ismét előtérbe került a spiritualitás, talán mert rájöttünk, hogy a lélektelenül élt élet szívtelen? Mostanság többen is vesszük a fáradtságot, letörölgetjük a port a lelkünkről (amit a pszichológia tudománya valamennyire feltérképezett), újraolvassuk, újraértelmezzük a spiritualitást, és megpróbálunk ismét a lelkünkben rejlő bölcsesség szerint élni. Nem beszélünk róla, hanem megéljük, és akkor kiderül, hogy a spiritualitás nem más, mint a mindennapok tudatos megélése, az itt és most megélése, vagyis a spiritualitás maga az ÉLET. Ahogy félredobjuk jelmezeinket, és megéljük valódi önmagunkat, akkor kezdődik el a valódi életünk.”
http://www.spiritualiselet.info/#top
Milyen egy igazi megvilágosodott?
Hmm… hát hogy is mondjam..
Milyen egy igazi megvilágosodott?
Hmm… hát hogy is mondjam.. semmilyen?
Bármit írhatnánk, mondhatnánk, a közelében sem járnánk annak, hogy meg tudjuk fogalmazni, milyen egy megvilágosodott.
Ráadásul az egész teljesen felesleges is. Sem mi, és sem a megvilágosodott ember nem lesz sem kevésbé, sem jobban megvilágosodva, attól, hogy elképzeljük őt mindenfélének a magunk tévképzetei alapján.
Egy megvilágosodott is pontosan ugyanannyira olyan, amilyen, mint mi. Teljesen. Mi is teljesen olyanok vagyunk, amilyenek, és ő is teljesen olyan, amilyen. A különbség annyi, hogy ő tudja magáról, hogy teljesen olyan, amilyen, mi meg nem. Mi meg vagyunk róla győződve, hogy nem vagyunk teljesen olyanok, amilyenek, nekünk még változni KELL, megvilágosodni KELL, javulni KELL, tudatosodni KELL, meditálni KELL, mindent KELL, csak olyannak NE KELLJEN lenni, amilyenek vagyunk. Na ez a sok KELL, KELL, KELL tesz csak látszólagos különbséget köztünk és egy megvilágosodott között. És ezt a különbséget is mi csináljuk, nem a megvilágosodott. Nem ő válik többé a megvilágosodással, ő teljesen olyan marad, amilyen. Mi vagyunk azok, akiknek KELL a különbség, mert csak úgy érezzük magunkat valakinek, ha valamiben különbözünk attól, aki teljesen olyan, amilyen, és akit ez még csak nem is érdekel..
Egy magasabb tudatszinten lévő emberre igaz, amit írsz. De hogy
Egy magasabb tudatszinten lévő emberre igaz, amit írsz. De hogy felismerjük a személyiségünk működését, csapdáit, lebontsuk azokat a falakat, amelyekkel elválasztottuk magunkat az Énünktől, ahhoz kell egy határozott, tiszta, őszinte szándék. S első lépésként talán be kell ismernünk, hogy kell változni, kell önismeretet tanulni, kell meditálni,….Az önmegvalósítás útján majd valóban kezdenek fogyni a „kell”-ek, a vágyak a különbnek, jobbnak látszani másoknál, de sokunk útjának része ez a folyamat is.
Milyen egy igazi megvilágosodott?
Hmm… hát hogy is mondjam..
Milyen egy igazi megvilágosodott?
Hmm… hát hogy is mondjam.. semmilyen?
Bármit írhatnánk, mondhatnánk, a közelében sem járnánk annak, hogy meg tudjuk fogalmazni, milyen egy megvilágosodott.
Ráadásul az egész teljesen felesleges is. Sem mi, és sem a megvilágosodott ember nem lesz sem kevésbé, sem jobban megvilágosodva, attól, hogy elképzeljük őt mindenfélének a magunk tévképzetei alapján.
Egy megvilágosodott is pontosan ugyanannyira olyan, amilyen, mint mi. Teljesen. Mi is teljesen olyanok vagyunk, amilyenek, és ő is teljesen olyan, amilyen. A különbség annyi, hogy ő tudja magáról, hogy teljesen olyan, amilyen, mi meg nem. Mi meg vagyunk róla győződve, hogy nem vagyunk teljesen olyanok, amilyenek, nekünk még változni KELL, megvilágosodni KELL, javulni KELL, tudatosodni KELL, meditálni KELL, mindent KELL, csak olyannak NE KELLJEN lenni, amilyenek vagyunk. Na ez a sok KELL, KELL, KELL tesz csak látszólagos különbséget köztünk és egy megvilágosodott között. És ezt a különbséget is mi csináljuk, nem a megvilágosodott. Nem ő válik többé a megvilágosodással, ő teljesen olyan marad, amilyen. Mi vagyunk azok, akiknek KELL a különbség, mert csak úgy érezzük magunkat valakinek, ha valamiben különbözünk attól, aki teljesen olyan, amilyen, és akit ez még csak nem is érdekel..
Egy magasabb tudatszinten lévő emberre igaz, amit írsz. De hogy
Egy magasabb tudatszinten lévő emberre igaz, amit írsz. De hogy felismerjük a személyiségünk működését, csapdáit, lebontsuk azokat a falakat, amelyekkel elválasztottuk magunkat az Énünktől, ahhoz kell egy határozott, tiszta, őszinte szándék. S első lépésként talán be kell ismernünk, hogy kell változni, kell önismeretet tanulni, kell meditálni,….Az önmegvalósítás útján majd valóban kezdenek fogyni a „kell”-ek, a vágyak a különbnek, jobbnak látszani másoknál, de sokunk útjának része ez a folyamat is.
Attila állítja magáról, hogy megvilágosodott, a környezetének
Attila állítja magáról, hogy megvilágosodott, a környezetének egy része pedig ezt megkérdőjelezi. Azon gondolkodtam, számít-e, hogy ő megvilágosodott-e vagy nem? Nem lehet, hogy ez is egy egós harc, amikor jelentőséget adunk egy dolognak ami talán nem olyan fontos. Mint mindenben mostanában, bizonytalan vagyok, de talán mégis a fő motivációját kellene meglátnunk, hiszen segítő szándékkal fordul az emberek felé. Én ott voltam a budapesti satsangon és megkérdeztem tőle, hogy honnan tudja, hogy ő valóban megvilágosodott? Azt válaszolta (ha jól emlékszem, én így emlékszem): „Jó kérdés, de mit számít, ha boldog vagyok.” Persze lehet, hogy számára ez önbecsapás, és ha magának hazudik, akkor talán másoknak is. De ha ez így van, akkor ez neki is és a környezetének is egy tanítás. Már sokszor feltettem magamnak a kérdést, főleg a magam életét nézve, hogy nincs-e olyan, hogy szándékosan „tesznek” minket süketté és vakká, kvázi hülyévé, hogy x rossz tapasztalatokat megéljünk? Azt vettem észre, hogy a hülyeségeimre, a hibázásaimra is szükségem van adott következmények megtapasztalásához és az ebből következő konzekvenciák levonásához. Lehet, hogy csak be kéne fogadni, hogy amíg élünk, hibázunk, sokszor süketek vagyunk és vakok, de ezen tapasztalatok birtokában többek is leszünk. Tehát minden úgy jó, ahogy van.
Hatás – Ellenhatás törvénye
Az önbecsapásokra azért van szüksége az egónak, mert szereti magát többnek feltüntetni, mint ami, sikerorientált és kerüli a negatív érzelmek átélését.
Ha Attila megelégedett volna azzal az állítólagos 800 emberrel, akik ismerik a tanításait, ha minden valóban úgy lenne jól az ő világában ahol van, nem próbált volna nyílt és kevésbé nyílt agresszivitásával tért hódítani ezen az oldalon, ahol a hírlevélre beregisztráltaknak a száma 20.000 körül van, akkor elkerülhette volna a visszahatásokat.
Az összes válaszában kering ekörül, hogy falka, plusszolás, követők száma, szuperegók. Miért ez a kérdés a legfontosabb az ő világában?
Rá is jött, valahol itt a bibi, mert kivonult az oldalról 🙂
Kriszti, a Sanyi már feszegetett veled kapcsolatban egy nagyon fontos kérdést, a felnőtté válás kérdését. Mit jelent felnőtté válni? Felvállalni, hogy nem kenem másra, felsőbb erőre hogy engem ilyenné „tesznek”.
Tudatosítás annyit jelent, a legmélyebb igazságot megtalálom és elfogadom hogy mi a problémám, mi a gyökere, mi a megoldása. Teszek érte vagy további illúziókat dédelgetek.
Tudom Kati, azt hiszitek, hogy nem teszek érte. Nap mint nap
Tudom Kati, azt hiszitek, hogy nem teszek érte. Nap mint nap teszek, de valami nem stimmol mégsem. Természetesen nem akarom a módszerre kenni a dolgot. Továbbra is vizsgálom a dolgaimat és teszem, amit tudok. De most arra jutottam, hogy talán be kéne látnom, hogy itthon, egyedül nem fog menni. Talán túl kicsinek, jelentéktelennek éreztem a gondokat (meg magamat is), amiket ki kell oldani és úgy érzem, hogy minden önálló próbálkozásom hiábavaló. De mint te is és Sanyi is tudjátok, pont ezzel a minőséggel van gondom. Egyet tudok mondani, hogy van bennem még kitartás és nem adom fel. Addig megyek, míg meg nem találom a megfelelő módot, amivel végül is kioldhatom a blokkokat. És befogadom, ha ez most nem kizárólag önálló munka eredményeként születik meg. És ezt nem azért teszem, hogy bebizonyíthassam, hogy látjátok, megteszek mindent, de mégsem változik semmi, hanem mert valóban szeretnék eredményeket elérni. Nem vagyunk egyformák, egyszer előre megyünk, máskor visszacsúszunk. Szeretném nem a felsőbb erőkre vagy egyéb másra, kívülre tolni a felelősséget, de néha úgy érzem, mintha megtolnának különböző érzelmekkel, negatív és pozitívakkal egyaránt és néha tényleg úgy érzem, mintha csak marionett bábu lennék. Azért utaltam erre a „fentről jön” vagy „odafent kézben tartják” dologra az előző hozzászólásomban, mert úgy tapasztaltam, hogy az eddigi hülyeségeimnek, hibáimnak kivétel nélkül volt pozitív haszna és minden alkalommal eljutottam általuk egy olyan felismeréshez, ami nélkül szegényebb lennék. Ettől még nem szeretném ezt úgy feltüntetni, hogy az ezen érzelmek hatására bennem fellépő cselekedeteim nem az enyémek lennének és mindezt nem arra szeretném használni, hogy kijelenthessem, én nem tehetek róla és nem akarom vállalni a következményeit. Inkább azért írtam le, mert ha ez egy tévedés, akkor legalább tudatosul bennem és igyekszem jobban a körmömre nézni ebből a szempontból.
Kriszti, javasolok néhány dolgot. Mindegyik más-más oldalról
Kriszti, javasolok néhány dolgot. Mindegyik más-más oldalról közelíti meg a problémádat. Válaszd azt amelyik a legjobban „fekszik”.
Azt mondod, „valami nem stimmel.
Az első (tudatos analizálás): kérdezd meg magadtól, hogy honnan tudod, hogy nem stimmel valami? Van elképelésed, hogy milyennek kéne lenned, (lennie az életednek) ha stimmelne az a valami? (Legjobb, ha leírod) Tehát a célod, hogy olyan légy? Milyen is? Úgy viselkedj? Hogyan? Honnan indultál, és hol tartasz most ezekhez az elképzelésekhez képest? Mit kell még tenned? Mi mindened van ahhoz, hogy megtedd? Mire van még szükséged, és honnan fogod megszerezni?
A következőben teljesen a tudattalanodra fogsz támaszkodni. Érezd a testedben azt a dolgot, ami nem stimmel. Nem kell megfogalmaznod, csak érezd. Majd keress egy megjelenítő tárgyat. Tudod, az állításokon személyeket keresünk, de te most tárgyat keress. Bármit. Majd fogd a kezedbe, nézegesd, barátkozz vele. Egészen addig, amíg ennek szükségét érzed. Azután felejts el. 🙂
(Remélem, nem offoltam szét a blogot. Talán mások is meríthetnek belőle)
Kriszti ,nem tudom mennyire vagy ismerős a csakrák világában,és
Kriszti ,nem tudom mennyire vagy ismerős a csakrák világában,és az azokkal kapcsolatos energetikai lehetőségekben?
Sokszor olyan blokk van némely csakrában,hogy teljesen lehetetlenné teszi magát az eredményes cselekvést is.Ha az ember ilyen blokkba ütközik,akkor előfordulhat,hogy minden igyekezete ellenére nem tud haladni,mert ez többnyire a szomszédos csakrákra is kihat.
Én az alsó 3 csakrára tippelnék.
Nem tudom ,hogy energetikailag tudod e tisztítani a csakráidat,és feltölteni azokat?
Hogy egyáltalán egy kiinduló alapot teremthess aztán a probléma megoldó meditációidnak.
Ismerem ezt az egy helyben topogást,amikor az ember ha megfeszül akkor sem változik jelentősen semmi,pedig megtenne mindet ezért.
Nekem ilyenkor mindig kiderül ,hogy általában az alsó 3 csakrámat jól elzárom a felgyülemlett problémáimmal.
Az 1-es tudjuk,hogy a család ,a gyökerek,egy törzsi csoport tudat,itt még minden egy.
-Az ebből fakadó /családi/,hiedelmminták,,,babonák”,de az annak való ellenszegülés is.
-Bizonyos értelemben a logika,a rend ,a szervezettség,a hűség,tisztelet igazságosság is ide tartozik.
-Energetikai szinten az ember érzelmi,és fizikai egészségének az alapzata./Tehát itt kell a takarítást elkezdeni/
-Az érzelmi és pszichológia stabilitás,legtöbbször a családból és a gyermekévek társadalmi környezetéből ered,tehát itt van mindig a kutya elásva:)
-Ide tartoznak a fizikai lét alapjai is,és az ezzel kapcsolatos félelmek.Túlélés,kirekesztettség,stb…
A 2-es a kapcsolatok ereje.Nem csak az emberi kapcsolatoké,hanem hogy a fizikai környezetünk dinamikáját bizonyos mértékben az irányításunk alatt tudjuk e tartani.
-Minden ilyen összeköttetés,pl.tekintély,pénz,más emberek,a 2-es csakrán keresztül jutnak az energia rendszerünkbe.
Ha elveszítjük itt az irányítást,vagy elég csak az ettől való félelem is,akkor az ide tartozó szervek bizony komoly betegségekkel figyelmeztetnek erre minket.Például az elfojtott kreatív energiák,vakvágányra futott dolgok is mind mint okozhatják ezeket,mint a fentiek./nemi szervek,csípő-,gerinc fájdalamak,izületi gyulladás.Változó korban depresszió, hőhullámok, egyebek…/
-A szexualitással kapcsolatos összefüggése közismert,ezt most kihagynám.
-Itt már nem a csoport tudat van,hanem a személyes azonosságunk,erőnk kezd kibontakozni.
-Viszont milyen félelmeink eredhetnek innen?
Az irányítás elvesztésétől,az irányítottságtól,a különböző körülményektől,állapotoktól való félelem./pl.nemi erőszak,árulás,impotencia,pénzügyi veszteség,cserbenhagyás,elhagyatottság,a fizikai test erővesztésétől való félelmek./Ha rendben van ez a csakra akkor természetesen ezek ellenkezője./
Az önálló pénzügyi és fizikai túléléshez szükséges képességek és kitartás,önvédelem,kockázatvállalás,mindenféle veszteség utáni újrakezdéshez ,az élet újrarendezéséhez szükséges erő.A hivatással kapcsolatos döntésképesség,a tehetség.
/Na itt jól elidőztem,mert ezek nálam is rendre aktuális problémák:)./
,Spirituális szempontból” az emberi kapcsolataink fontosak itt.Már dualitás van,nem csoport energia,tehát a mi energiáinktól függ mit ,,vonzunk” be azokkal.
Ami pedig ebből következik azt nem ragoznám,mert nagyon sokszor szó esik itt róla.
Ide tartoznak még a döntés-,választás-,teremtő-szexuális-,kreatív energiák,erkölcsi,pénzügyi energia,személyes erő,
irányítás,túlélés.
/A 3-as csakrával még jövök,mert nem kevésbé fontos ,mint az első kettő./
Én bevallom,most nem én dolgoztam rajtuk /mint korábban/,hanem mással csináltattam meg:) a tisztítást ,feltöltést,de olyan 13 éve a gyökércsakrámba beékelődött fájdalomtól,lelkiismeretfurdalástól szabadultam meg,amit azt hittem ,hogy nagyrészt már feldolgoztam,pedig dehogy !
Amikor egy ilyen blokk felszámolásra kerül,az egy semmivel sem összetéveszthető felszabadító érzés,és az ember azt is tudja,hogy konkrétan milyen problémájától szabadult meg./Nem a problémától konkrétan,hanem attól az elakadástól,amit az a feldolgozatlan probléma okozott./
Amíg ezek a makacs elásott blokkok ott vannak,az ember tehetetlen,nem halad,csak topog egy helyben,és egyre reménytelenebb lesz.
Én ebben többször is jeleskedtem,még mostanság is:) Épp friss ez az ,,élményem ,gondoltam megosztom veled:)
Köszi, Éva
bevallom töredelmesen, reikizek, úgyhogy illik tudnom a csakrák működését és nemrégiben el kezdtem felfrissíteni az ezzel kapcsolatos tudásomat, mert észbekaptam, hogy eléggé felületes a tudásom ezen a téren (is)! Mostanában azonban össze voltam kavarodva, így az ilyen egyszerű megoldások sem jutottak eszembe. Köszönöm, hogy figyelmeztettél.
Üdv. Kriszti
Tudom Kriszti, hogy
teszel érte 🙂 A véleményem szerint az a probléma, hogy amikor felszínre hozol egy tudattartamot, ami ki kellene hogy borítson, meg kellene hogy változtasson, akkor a folyamatot fékezed. Nem nyílsz meg a folyamatnak.
Olyan ez mint a kedvetlen szex. Ha nincs igazi oldódás, nincs igazi katarzis, akkor minek. Lehet minden nap csinálni, attól nem lesz jobb 🙂
Szerintem az utaztatás mindenképpen fog segíteni, remélem be is számolsz majd az eredményekről.
Attila állítja magáról, hogy megvilágosodott, a környezetének
Attila állítja magáról, hogy megvilágosodott, a környezetének egy része pedig ezt megkérdőjelezi. Azon gondolkodtam, számít-e, hogy ő megvilágosodott-e vagy nem? Nem lehet, hogy ez is egy egós harc, amikor jelentőséget adunk egy dolognak ami talán nem olyan fontos. Mint mindenben mostanában, bizonytalan vagyok, de talán mégis a fő motivációját kellene meglátnunk, hiszen segítő szándékkal fordul az emberek felé. Én ott voltam a budapesti satsangon és megkérdeztem tőle, hogy honnan tudja, hogy ő valóban megvilágosodott? Azt válaszolta (ha jól emlékszem, én így emlékszem): „Jó kérdés, de mit számít, ha boldog vagyok.” Persze lehet, hogy számára ez önbecsapás, és ha magának hazudik, akkor talán másoknak is. De ha ez így van, akkor ez neki is és a környezetének is egy tanítás. Már sokszor feltettem magamnak a kérdést, főleg a magam életét nézve, hogy nincs-e olyan, hogy szándékosan „tesznek” minket süketté és vakká, kvázi hülyévé, hogy x rossz tapasztalatokat megéljünk? Azt vettem észre, hogy a hülyeségeimre, a hibázásaimra is szükségem van adott következmények megtapasztalásához és az ebből következő konzekvenciák levonásához. Lehet, hogy csak be kéne fogadni, hogy amíg élünk, hibázunk, sokszor süketek vagyunk és vakok, de ezen tapasztalatok birtokában többek is leszünk. Tehát minden úgy jó, ahogy van.
Hatás – Ellenhatás törvénye
Az önbecsapásokra azért van szüksége az egónak, mert szereti magát többnek feltüntetni, mint ami, sikerorientált és kerüli a negatív érzelmek átélését.
Ha Attila megelégedett volna azzal az állítólagos 800 emberrel, akik ismerik a tanításait, ha minden valóban úgy lenne jól az ő világában ahol van, nem próbált volna nyílt és kevésbé nyílt agresszivitásával tért hódítani ezen az oldalon, ahol a hírlevélre beregisztráltaknak a száma 20.000 körül van, akkor elkerülhette volna a visszahatásokat.
Az összes válaszában kering ekörül, hogy falka, plusszolás, követők száma, szuperegók. Miért ez a kérdés a legfontosabb az ő világában?
Rá is jött, valahol itt a bibi, mert kivonult az oldalról 🙂
Kriszti, a Sanyi már feszegetett veled kapcsolatban egy nagyon fontos kérdést, a felnőtté válás kérdését. Mit jelent felnőtté válni? Felvállalni, hogy nem kenem másra, felsőbb erőre hogy engem ilyenné „tesznek”.
Tudatosítás annyit jelent, a legmélyebb igazságot megtalálom és elfogadom hogy mi a problémám, mi a gyökere, mi a megoldása. Teszek érte vagy további illúziókat dédelgetek.
Tudom Kati, azt hiszitek, hogy nem teszek érte. Nap mint nap
Tudom Kati, azt hiszitek, hogy nem teszek érte. Nap mint nap teszek, de valami nem stimmol mégsem. Természetesen nem akarom a módszerre kenni a dolgot. Továbbra is vizsgálom a dolgaimat és teszem, amit tudok. De most arra jutottam, hogy talán be kéne látnom, hogy itthon, egyedül nem fog menni. Talán túl kicsinek, jelentéktelennek éreztem a gondokat (meg magamat is), amiket ki kell oldani és úgy érzem, hogy minden önálló próbálkozásom hiábavaló. De mint te is és Sanyi is tudjátok, pont ezzel a minőséggel van gondom. Egyet tudok mondani, hogy van bennem még kitartás és nem adom fel. Addig megyek, míg meg nem találom a megfelelő módot, amivel végül is kioldhatom a blokkokat. És befogadom, ha ez most nem kizárólag önálló munka eredményeként születik meg. És ezt nem azért teszem, hogy bebizonyíthassam, hogy látjátok, megteszek mindent, de mégsem változik semmi, hanem mert valóban szeretnék eredményeket elérni. Nem vagyunk egyformák, egyszer előre megyünk, máskor visszacsúszunk. Szeretném nem a felsőbb erőkre vagy egyéb másra, kívülre tolni a felelősséget, de néha úgy érzem, mintha megtolnának különböző érzelmekkel, negatív és pozitívakkal egyaránt és néha tényleg úgy érzem, mintha csak marionett bábu lennék. Azért utaltam erre a „fentről jön” vagy „odafent kézben tartják” dologra az előző hozzászólásomban, mert úgy tapasztaltam, hogy az eddigi hülyeségeimnek, hibáimnak kivétel nélkül volt pozitív haszna és minden alkalommal eljutottam általuk egy olyan felismeréshez, ami nélkül szegényebb lennék. Ettől még nem szeretném ezt úgy feltüntetni, hogy az ezen érzelmek hatására bennem fellépő cselekedeteim nem az enyémek lennének és mindezt nem arra szeretném használni, hogy kijelenthessem, én nem tehetek róla és nem akarom vállalni a következményeit. Inkább azért írtam le, mert ha ez egy tévedés, akkor legalább tudatosul bennem és igyekszem jobban a körmömre nézni ebből a szempontból.
Kriszti, javasolok néhány dolgot. Mindegyik más-más oldalról
Kriszti, javasolok néhány dolgot. Mindegyik más-más oldalról közelíti meg a problémádat. Válaszd azt amelyik a legjobban „fekszik”.
Azt mondod, „valami nem stimmel.
Az első (tudatos analizálás): kérdezd meg magadtól, hogy honnan tudod, hogy nem stimmel valami? Van elképelésed, hogy milyennek kéne lenned, (lennie az életednek) ha stimmelne az a valami? (Legjobb, ha leírod) Tehát a célod, hogy olyan légy? Milyen is? Úgy viselkedj? Hogyan? Honnan indultál, és hol tartasz most ezekhez az elképzelésekhez képest? Mit kell még tenned? Mi mindened van ahhoz, hogy megtedd? Mire van még szükséged, és honnan fogod megszerezni?
A következőben teljesen a tudattalanodra fogsz támaszkodni. Érezd a testedben azt a dolgot, ami nem stimmel. Nem kell megfogalmaznod, csak érezd. Majd keress egy megjelenítő tárgyat. Tudod, az állításokon személyeket keresünk, de te most tárgyat keress. Bármit. Majd fogd a kezedbe, nézegesd, barátkozz vele. Egészen addig, amíg ennek szükségét érzed. Azután felejts el. 🙂
(Remélem, nem offoltam szét a blogot. Talán mások is meríthetnek belőle)
Kriszti ,nem tudom mennyire vagy ismerős a csakrák világában,és
Kriszti ,nem tudom mennyire vagy ismerős a csakrák világában,és az azokkal kapcsolatos energetikai lehetőségekben?
Sokszor olyan blokk van némely csakrában,hogy teljesen lehetetlenné teszi magát az eredményes cselekvést is.Ha az ember ilyen blokkba ütközik,akkor előfordulhat,hogy minden igyekezete ellenére nem tud haladni,mert ez többnyire a szomszédos csakrákra is kihat.
Én az alsó 3 csakrára tippelnék.
Nem tudom ,hogy energetikailag tudod e tisztítani a csakráidat,és feltölteni azokat?
Hogy egyáltalán egy kiinduló alapot teremthess aztán a probléma megoldó meditációidnak.
Ismerem ezt az egy helyben topogást,amikor az ember ha megfeszül akkor sem változik jelentősen semmi,pedig megtenne mindet ezért.
Nekem ilyenkor mindig kiderül ,hogy általában az alsó 3 csakrámat jól elzárom a felgyülemlett problémáimmal.
Az 1-es tudjuk,hogy a család ,a gyökerek,egy törzsi csoport tudat,itt még minden egy.
-Az ebből fakadó /családi/,hiedelmminták,,,babonák”,de az annak való ellenszegülés is.
-Bizonyos értelemben a logika,a rend ,a szervezettség,a hűség,tisztelet igazságosság is ide tartozik.
-Energetikai szinten az ember érzelmi,és fizikai egészségének az alapzata./Tehát itt kell a takarítást elkezdeni/
-Az érzelmi és pszichológia stabilitás,legtöbbször a családból és a gyermekévek társadalmi környezetéből ered,tehát itt van mindig a kutya elásva:)
-Ide tartoznak a fizikai lét alapjai is,és az ezzel kapcsolatos félelmek.Túlélés,kirekesztettség,stb…
A 2-es a kapcsolatok ereje.Nem csak az emberi kapcsolatoké,hanem hogy a fizikai környezetünk dinamikáját bizonyos mértékben az irányításunk alatt tudjuk e tartani.
-Minden ilyen összeköttetés,pl.tekintély,pénz,más emberek,a 2-es csakrán keresztül jutnak az energia rendszerünkbe.
Ha elveszítjük itt az irányítást,vagy elég csak az ettől való félelem is,akkor az ide tartozó szervek bizony komoly betegségekkel figyelmeztetnek erre minket.Például az elfojtott kreatív energiák,vakvágányra futott dolgok is mind mint okozhatják ezeket,mint a fentiek./nemi szervek,csípő-,gerinc fájdalamak,izületi gyulladás.Változó korban depresszió, hőhullámok, egyebek…/
-A szexualitással kapcsolatos összefüggése közismert,ezt most kihagynám.
-Itt már nem a csoport tudat van,hanem a személyes azonosságunk,erőnk kezd kibontakozni.
-Viszont milyen félelmeink eredhetnek innen?
Az irányítás elvesztésétől,az irányítottságtól,a különböző körülményektől,állapotoktól való félelem./pl.nemi erőszak,árulás,impotencia,pénzügyi veszteség,cserbenhagyás,elhagyatottság,a fizikai test erővesztésétől való félelmek./Ha rendben van ez a csakra akkor természetesen ezek ellenkezője./
Az önálló pénzügyi és fizikai túléléshez szükséges képességek és kitartás,önvédelem,kockázatvállalás,mindenféle veszteség utáni újrakezdéshez ,az élet újrarendezéséhez szükséges erő.A hivatással kapcsolatos döntésképesség,a tehetség.
/Na itt jól elidőztem,mert ezek nálam is rendre aktuális problémák:)./
,Spirituális szempontból” az emberi kapcsolataink fontosak itt.Már dualitás van,nem csoport energia,tehát a mi energiáinktól függ mit ,,vonzunk” be azokkal.
Ami pedig ebből következik azt nem ragoznám,mert nagyon sokszor szó esik itt róla.
Ide tartoznak még a döntés-,választás-,teremtő-szexuális-,kreatív energiák,erkölcsi,pénzügyi energia,személyes erő,
irányítás,túlélés.
/A 3-as csakrával még jövök,mert nem kevésbé fontos ,mint az első kettő./
Én bevallom,most nem én dolgoztam rajtuk /mint korábban/,hanem mással csináltattam meg:) a tisztítást ,feltöltést,de olyan 13 éve a gyökércsakrámba beékelődött fájdalomtól,lelkiismeretfurdalástól szabadultam meg,amit azt hittem ,hogy nagyrészt már feldolgoztam,pedig dehogy !
Amikor egy ilyen blokk felszámolásra kerül,az egy semmivel sem összetéveszthető felszabadító érzés,és az ember azt is tudja,hogy konkrétan milyen problémájától szabadult meg./Nem a problémától konkrétan,hanem attól az elakadástól,amit az a feldolgozatlan probléma okozott./
Amíg ezek a makacs elásott blokkok ott vannak,az ember tehetetlen,nem halad,csak topog egy helyben,és egyre reménytelenebb lesz.
Én ebben többször is jeleskedtem,még mostanság is:) Épp friss ez az ,,élményem ,gondoltam megosztom veled:)
Köszi, Éva
bevallom töredelmesen, reikizek, úgyhogy illik tudnom a csakrák működését és nemrégiben el kezdtem felfrissíteni az ezzel kapcsolatos tudásomat, mert észbekaptam, hogy eléggé felületes a tudásom ezen a téren (is)! Mostanában azonban össze voltam kavarodva, így az ilyen egyszerű megoldások sem jutottak eszembe. Köszönöm, hogy figyelmeztettél.
Üdv. Kriszti
Tudom Kriszti, hogy
teszel érte 🙂 A véleményem szerint az a probléma, hogy amikor felszínre hozol egy tudattartamot, ami ki kellene hogy borítson, meg kellene hogy változtasson, akkor a folyamatot fékezed. Nem nyílsz meg a folyamatnak.
Olyan ez mint a kedvetlen szex. Ha nincs igazi oldódás, nincs igazi katarzis, akkor minek. Lehet minden nap csinálni, attól nem lesz jobb 🙂
Szerintem az utaztatás mindenképpen fog segíteni, remélem be is számolsz majd az eredményekről.
Mi van akkor, ha csak az egonak fontos a megvilágosodás?
Mi van akkor, ha csak az egonak fontos a megvilágosodás?
Pont ezt írtam feljebb, hogy csak az egonak fontos a
Pont ezt írtam feljebb, hogy csak az egonak fontos a megvilágosodás. 🙂 Mi másnak lenne fontos? A megvilágosodásnak? Neki minek? Az Önvalónak? Neki is minek? Csak és kizárólag az egónak fontos. És abból se mindegyiknek. 🙂
Az én egóm
olyan kis vicces 🙂
Azt mondta nekem, nem akar eltűnni, felszívódni, megsemmisülni.
Amit szeretne, ha megvilágosodtunk a TV-ben szerepelni, milliós példányban könyvet eladni, szatszangon begyűjteni a rajongók hódolatát.
Ja, hogy ez nem a megvilágosodás, hanem író-olvasó találkozó, amit pl betseller írókén,akár Stephen King is tarthatna? Kicsi egóm azt mondta, így pont jó lenne :-DD
Eddig csak sejtettem, most már megértettem, hogy komoly
Eddig csak sejtettem, most már megértettem, hogy komoly spirituális keresők és tanítók miért kerülik el ezt az oldalt és ezt a társaságot.
Ígérem, nem fogok többé itt „zaklatni” senkit én sem.
Hogy ebből ki mit agyal ki, az az ő dolga.
Az általam tartott satsangokra nem kötelező eljönni, az onvalomeditacio.org oldalról küldött hírlevélről pedig egy kattintással le lehet iratkozni.
Sok sikert kívánok mindenkinek!
Attila
hmm
…minden mondatodban ott az ego-d miért nem veszed észre…a szabadság rabja vagy…
Ebben a világban mégis hogyan létezhetne bárki is némi egó
Ebben a világban mégis hogyan létezhetne bárki is némi egó nélkül?
Ezt csak azok tudják teljesen felszámolni,akik kolostorban vannak és gondoskodnak róluk.
Vagy Indiában a yogik az utcán,akiket szent emberként tisztelnek és etetnek itatnak,
mosdatnak…
Aki a társadalomban marad,meg kell valamiből élnie,esetleg családja is van,gyakorlatilag ugyanúgy kell élnie mint bárki másnak,mégis hogyan lehetne meg ego nélkül?
Ezt most komolyan gondoljátok?:)
Szerintem egy megvilágosodott Önvaló annyira helyén van, hogy
Szerintem egy megvilágosodott Önvaló annyira helyén van, hogy nem probléma számára a létfenntartás, az életben való jelenlét. Nem hiszem, hogy ego kellene az élet működtetéséhez! Az ego nem szükséges, inkább mindent összezavar, hiszen a léte nem más, mint tévedések, hazugságok kusza összefonódása.
Ugyan ki tudná jobban, tisztábban élni az életet, megélni, jelen lenni, mint egy tisztán Önmegvalósított? Ő, aki mindenről mindent tud, aki azért van itt, hogy éljen, vagyis megteremti magának ehhez az összes feltételt. Nem hiszem, hogy ez probléma lenne számára!
,,megteremti magának ehhez az összes feltételt. Nem hiszem, hogy
,,megteremti magának ehhez az összes feltételt. Nem hiszem, hogy ez probléma lenne számára!”
Csak bólogatok…!
Aki nem hiszi járjon utána!;)
Bizonyítottan müködik.
A gondoskodás sokkal bökezübb annál mint ahogy én gyarló földi halandó valaha is becsületesen képes lennék gondoskodnom önmagamról.
Csak az a kérdés hogy mered-e kiengedni a saját magadról való gondoskodást,Istennek,sorsnak vagy nevezd amiben hiszel.
Üdv!Erika
A Megvilágosodottak anyagi helyzete
Sokat tűnődtem már ezen, most, hogy én is átestem egy jelentős beavatáson, figyelem, a többi állapotaim milyenek, és melyik állapotom, mire inspirál, mik felé tol.
Az ego egyértelműen hajt a megélhetésre, hiszen a test nem akar éhezni, nélkülözni, és amúgy meg biztonságra törekszik. Szerintem ez nem baj, „csak” így van. Így működik az ego. Számára a fizikai valóságon túl nincs semmi, legfeljebb irreális álmok formájában, de ami nem megfogható, az nem biztonságos, és biztonság számára csak az anyagi világban létezik. El sem tudj képzelni, hogy szellemi valóságunk, netalán „isten”, vagy az „univerzális Törvények vagy az angyalok hordoznának tenyerükön. (Esetleg.)
Megmondom őszintén, mai napig kérdés számomra, mennyiben voltam „én” felelős azért a többszörös csodáért, ami nemrég történt velem, és mennyiben az „Isten” meg a többiek odakint. 🙂
Néha mégis, mintha egy másik énemmel azonosulnék, ilyenkor magától mosolyog az arcom 🙂 és olyan érzés, mintha egy pillanat alatt lehullana minden teher, és kitágul a világ.
Nem tartom megvilágosodottnak magam , és nem akarok elmélkedni arról, mi ez az állapot. De ebben az állapotban SEMMIT sem AKAROK tenni. CSAK TESZEK.
nem tudom érthető e? ma séta közben, az erdőben volt. Két gyerekkel, meg egy egyfolytában mesélő anyukával, egyszer csak rám jött. és észrevettem.
Azt akarom kihozni (kicsit nehezen, bocsi), hogy ha ebben az állapotban az ember tökéletesen biztonságban érzi magát (márpedig abban), abszolút ok nélkül, és valójában nem akar tenni semmit, akkor egy megvilágosodott, miért akarna?
és nem teszünk, akkor hogy lesz megélhetésünk?:
Ezek valójában és igazában, valószínűleg az elmével nem megválaszolható kérdések.
És ha egyszer Fülöp atyának születtünk, arra fog inspirálni a lelkünk (szellemünk), amire őt inspirálta: vagyis hogy szegény papként örömet és áldást hozzon sok sok elhagyott gyerek életébe. Amit csak ott tehetett meg és úgy, és nem is fogadta el az előléptetést az egyháztól. (Nagyon helyesen, mert szívből tette – szellemből). Toprongyos volt egész életében. Mégis boldog.
Nem azt akarom mondani, hogy nem szükséges hogy együnk igyunk, ellássuk a testünket, lelkünket jóval, vagy hogy fedél, és védelem nélkül kellene élnünk.
Talán inkább úgy van ez, valahogy, ahogy most el tudom képzelni, hogy ha engedjük, a sorsunk odavezérel minket, ahol és ahogy igazán jól érezzük magunkat, ahol úgy érezzük, örülnek nekünk, és annak, amit adni képesek vagyunk, és ezért érdemes élni, bármilyen is az a hely, bármekkora gazdagságban vagy szegénységben zajlik.
Hogyha bennünk van, úgyis multimilliomosokká válunk, mert addig nem hagy nyugton a lelkünk, amíg meg nem teremtettük. vagy belehalunk, ha nem tesszük. És ha nem az van a lelkünk mélyén, akkor azt a helyet keressük meg, ahol más, számunkra értékesebb dolgokkal foglalkozhatunk, mint az anyagi bőségért folytatott harc, vagy játék, vagy akár csak a puszta megélhetés. (És nem értse félre senki, nem nézem le azt és az utat sem, ami oda vezet.)
És mintha a megvilágosodás, MINDEZEKTŐL FÜGGETLEN lenne. vagyis csak inkább nem ezek függvénye. Hiszen ezek mind körülmények, csupán. (inkább talán annak, hogy hogyan és mivé építjük magunkat, a belső valóságunkat annak alapján, amerre vet a sorsunk, amit és ahogy átélünk, gazdagságot, szegénységet, egészséget, betegséget – állapotokat, körülményeket.)
Mintha, most nekem így tűnik.
Namaszte
Nem véletlenül írtam amit írtam:)
Maharshit 20 éven át pesztrálták,amíg egy barlangban ,meg itt ott,/ahova hurcolták:)/,az Önvalóban lubickolt,miközben a férgek a lábát rágták,de erről sem tudott mert nem érezte.
Aztán amikor ,,ráébredt /újra / erre a világra”:),akkor újra kellett tanulni neki mindent,és csak jóval később tudta megírni a műveit,és az Ahsramban fogadni akik már addigra köré gyűltek.
Soha nem ment onnan sehova. Amikor bárhova hívták,azt mondta,minek? ott is én vagyok:)
Ezzel szemben nézd meg,mi lett a többiekkel? Istenigazából szerintem el sem érhették az igazi ,,végleges”megvilágosodást.És az sem véletlen ,hogy miért.
Egyszer Aditi feltette a megvilágosodás fokozatait a yogik szerint.
Tehát lehet valaki felébredett,ráébredhetett az Önvalóra,meg lehet is ott ahányszor akar,de mégsem tökéletesen Megvalósított,mert pont a lényeg, az Isten /emberség/ hiányzik,az ami Maharshiból messzire sugárzott,és vonzotta az emberek 100 ezreit,úgy hogy ő ezért semmit sem tett,csak éppen volt.
Nem járta világot,nem tartott előadásokat,/sokszor hatalmas pénzekért/,a többiről már had’ ne beszéljek.
Úgyhogy érdemes ezen elgondolkodni,hogy akik így a világban részt vesznek,
ilyen intenzitással,ott bizony nem tudott felszámolódni az ego,és nincs is meg bizony az a valódi messzire kisugárzó ,,Istenné” válás. Ettől viszont még ráébredhetett az Önvalóra,és úgy gondolom,már ez is hatalmas eredmény.
Egyébként teljesen egyetértek azzal,hogy ki akar megvilágosodni? Hát csak az egó? Ki más? Úgyhogy nem olyan rossz az az ego,ha már eljut idáig:)
Akárhogy is ragozom,bizony a ,,megvilágosodásnak” vannak fokozatai,
és ezt a Hinduk,/a yogik, ,,mesterek ”/,nagyon pontosan le is írták,hogy milyen fokozatai. És melyik fokozatnál,mit ér el az ember.
Ugyanaz ,mint a beavatásoknál,csak itt az Önvalóba avatódik be egyre inkább az ember.
Ezt a kijelentésemet felül kellett vizsgálnom,mert ez így ilyen
Ezt a kijelentésemet felül kellett vizsgálnom,mert ez így ilyen formában megfogalmazva hülyeség!
,,Egyébként teljesen egyetértek azzal,hogy ki akar megvilágosodni? Hát csak az egó? Ki más? Úgyhogy nem olyan rossz az az ego,ha már eljut idáig:)”
Kicsit befolyásoltak itt a hozzászólások:),de nem szedhetem így szét magamat,hogy egó,elme,meg személy…stb,mert mindezek együtt vagyok én.
Én akarok valamit,vagy nem akarok,teszek,vagy nem teszek.
Nincs ilyen,hogy szétszedem a szétszedhetetlent,hogy a lelkem akarna valamit,az egóm ,meg az elmém,meg elszabotálja. Hogyan ?,hiszen a lelkem
én vagyok,az egóm és az elmém is:)
Mégis akkor ki akar megvilágosodni? És ki szabotálja ezt el? És miért?
Azt mondják/,,tanítások” ?/,hogy az ,,Isten vár viissza minket”.Vagy ez a világtörvény,hogy az isteni kiárad,aztán visszahúzódik önmagába,és
kezdődik minden előről.
Ezt ez is hisszük,vagy nem hisszük.Viszont ezek szerint az isteni Énünk akarja ezt./hogy a személyes énünk felismerje ezt az igazságot?/
És a ,,kis én”,állna ellen az a szanszárai én,aki szeret mindig a létbe jönni, újraszületni?
Mégis hogy jutok itt ebben a kérdésben dűlőre?
Most ott tartanék,hogy a nagy én akarja valamilyen módon. De…
Ha a,,nagy én” és a ,,kis én” /az atman és a brahman/ tulajdonképpen
ugyanaz,csak ezt fel kéne ismernem,rá kéne ébrednem,abban a pillanatban el van döntve a kérdés,/már amikor erre tényleg rá is ébredek/,mert onnantól nincs két külön én ,megszűnik a tudathasadásos állapot,nincs sem ellenállás, sem akarat,mert a helyére kerül minden. Vagyis elméletben ilyen egyszerű lenne minden,csak hát a gyakorlatban mégis csak nagyon keveseknek sikerül. És szerintem ennek is meg lehet a nagyon jó oka.
Valószínű a léleknek már olyan előrehaladott állapota kell e felé,és tényleg olyan olthatatlan szomja az isteni után,hogy ez minden másnál erősebb legyen az emberben,és annyira erős,hogy ez a ,,vágy”,”szomj”,képes legyen elhárítani az ,,útjából” minden akadályt.Ego,elme,bárminek is hívom.
Én arra jutottam,hogy én akarom,és ugyanakkor én is szabotálom.
Én ,így ahogy vagyok tokkal vonóval. És nem valamelyik részem a bűnbak:)
Nincs külön elmém,egóm,személyem,tudatom,meg az Isteni lényem.
Hanem én vagyok mindez összességében.és szerintem mindig is ez leszek,
nem szűnik meg ebből semmi /a testemen kívül/,csak ha ráébredek az igazi lényemre,akkor mindez ami most én vagyok,egy másik tudatosságot vesz fel. Az a másik tudatosság fogja áthatni,a lelket,elmét ,egót,és ezáltal lesz más,nem pedig úgy hogy az valami mumus ,útonálló,és le kell bontani,meg kell semmisíteni,és ehhez hasonlók.
Ha mondjuk az ember csak egy kicsit is más tudatállapotban van,mint mondjuk ez a hétköznapi… Mondjuk teljes gondolatnélküliség,és totális nyugalom és csend./ezt bizonyos technikákkal meg lehet csinálni,akár hosszú időn keresztül is/.
Kérdem én hol van akkor az elme ,egó? Miért nem ugrál az egó,miért nem csapong az elme? Hova lettek? Nem számolta fel senki,csak egyszerűen szépen besimultak abba a másik tudatállapotba.És ha ez így van,márpedig így van,akkor mégse olyan rossz az a csend és nyugalom,gondolatnélküliség,nekik,mert különben ellenállnának:) De nem:)
Szerintem nincs itt semmi szabotálás,ellenállás,esetleg ebben a hétköznapi tudatállapotunkban.Mert valljuk be,ebben nem vagyunk éppen a helyzet magaslatán.
Ha az ember ennél egy kicsit is magasabb tudatállapotban van,
akkor ott minden a helyén van ,annak az állapotnak megfelelően,mert az a
fajta tudatosság ,áthatja az egész lényt,az egót ,elmét mindent.
És akkor az már nem az az egó ,elme ,hanem egészen más,mint amilyen a hétköznapi tudatosságunkban.
Vagyis arra jutottam,hogy tulajdonképpen minden attól függ ,az én létezésem bármilyen állapota,hogy éppen milyen tudatosság az ,ami ezt a létezőt áthatja.mert tulajdonképpen ez határozza meg a létező milyenségét, ,,minőségét’.
Passz…kibeszélgettem magamat magammal:)
én is erre jutottam.
A lélek elsősorban tapasztalni jött a Földre, nem megvilágosodni. És emiatt igaz ramanovicsnak az írásában, hogy a legtöbb lélek a lassabb utat választja a megvilágosodáshoz, ahol útközben jól ki tudja nézelődni magát, hiszen pont ez a célja!
Az út a létezésünk célja és nem a megvilágosodás! Persze, vannak lények közöttünk, akik előzőleg már jól kiélték magukat, és levonták megéléseikből a helyes következtetéseket (azaz tudatosodtak) és így ebben az életükben már nem sok tapasztalás kell nekik ahhoz, hogy valóban elengedjék mindenfajta kötődésüket az itteni létformához. Az egó valóban segítségünkre van, ha teret adunk neki és nem elfolytjuk: megakadályozza, hogy a megvilágosodás feelingbe meneküljünk a valódi tapasztalások helyett.
Az ego felszámolása
Szerintem alapvetően a lélek akar megvilágosodni, felébredni az elme keltette álomból. Olykor ugyan az ego is magáénak mondja a megvilágosodás vágyát, de ez nem komoly, nem megalapozott vágy. Az egonak lehetnek homályos elképzelései a megvilágosodásról és amikor ezekbe belevetíti, hogy milyen szuper nagy leszek majd attól, mennyire békés, probléma mentes lesz az életem, akkor vágyik rá.
Viszont amikor megérzi, hogy a megvilágosodás az Ő eltűnésével jár, akkor nem hiszem, hogy még mindig annyira szeretne megvilágosodni!
Így tehát az ego megvilágosodási szándékát inkább egy olyan felszínes vágynak tartom, mint amikor egy gyerek a háborúba vágyik, hogy megölve, legyőzve másokat nagy hadvezérré, hőssé válasszák. Csak a szép ideáit vetíti bele, de nem látja a valós következményeket, a lehetőséget, hogy mit okoz és hogy Ő is meghalhat.
Ugyan minden lélekben ott van a vágy a megvilágosodásra, de amíg az ego zárt rétegei teljesen beborítják a lelket, addig sem a lélek szava (lelkiismeret), sem a lélek vágyai nem tudnak felszínre törni. Ezért csak egy-egy nagyobb megnyílás vagy a módszeres egotlanítás következtében juthat felszínre ez a mély vágy, amit addig sokan nem is érzékeltek magukban.
Vagyis az ego pillanatnyi jelenlétének függvénye, hogy mennyire jut szóhoz a lélek, tud-e sorsfordító döntést hozni az utunkat illetően.
Például amikor az elme elcsendesül, akkor az ego még él, csak nem kap elég energiát, teret az aktivitásra, így csendben alszik ő is a háttérben. Ilyenkor figyelhetjük meg, hogy milyen is lenne nélküle a létezés, hogy mire vágyik a lelkünk, mi a belső utunk.
Viszont ettől az elcsendesüléstől még nem szűnik meg az ego, vagy ha az Önvalóra irányítjuk a figyelmünket, attól sem szűnik meg az egonk, csak a háttérbe szorul és addig vár, lapul ott, amíg újra energiát, figyelmet kap, amíg valami újra fel nem ébreszti!
Ezért az ego felszámolása elengedhetetlen a teljes felébredéshez, mert amíg van részünk az egoban, addig az nem tud teljesen felébredni. Olyan ez, mint amikor rendesen kiálmodod magad, végére érsz az álmodnak és emiatt úgy ébredsz fel, hogy semmi sem húz már vissza az álmod folytatásához.
Viszont ha éppen egy klassz álmod volt és aközben ébredtél meg, akkor vissza fogsz vágyni a szép álmod folytatásához és ez a vágyad vissza is ránt az újra születésbe, vagyis az ébredésed nem volt még tökéletes.
Részekből állunk
Szerintem érdemes részekre szednünk magunkat, mert sok belső konfliktust csak akkor értünk meg, amikor látjuk, hogy az eszünk erre, a szívünk meg arra menne, vagy hogy az egonk még fél, de a lelkünk már vágyik valamire.
Mindezzel nem jön automatikusan, hogy haragudnánk bármelyik részre, vagy el akarnánk azt pusztítani. Ez egy másik hozzáállás, ezek nem függenek egymástól.
Nem szükséges haragudni rá
A gyakorló csak addig tud haragudni az egojára, amíg nem érti, hogy az ego nem egy rossz dolog, hanem a tévedéseink, nem tudásunk és önhazugságaink halmaza, amelytől meg kell szabadulnia.
Amíg csak annyit tud a gyakorló, hogy az ego az oka minden elégedetlenségének, félelmének, kudarcának, addig első egos reakciója az lesz, hogy pusztuljon az a rohadt ego, haragszik rá, üldözi.
De ahogy tovább halad, kezdi megérteni, hogy mivel minden feloldás lényege az elfogadás, így az egot sem írthatja ki elutasítással, hanem vissza kell azt fogadnia magába. Még a tévedések, nem tudás és hazugságok is a teljesség részeit képezik, így azokat befogadva megtalálják a helyüket és nem a személyes egot gazdagítják, támogatják az elkülönülésében.
Így jön létre az a furcsa helyzet, hogy miközben magamba fogadom azt, amiről rájöttem, hogy nem én vagyok, közben szeretem minden problémám okozóját, és mégsem azonosulok vele.
Talán a lényeg, hogy: Az ego a részem, de nem (csak) az vagyok!
Tehát haragudni, bántani, hibáztatni az egot teljesen felesleges, miközben megértéssel, szeretettel és megbocsátással próbáljuk visszafogadni magunkba az megtévedt részeinket. A negatív hozzáállással úgyis csak nehezítenénk, hátráltatnánk a feloldását, hiszen az egy újabb tévedés, egy újabb elkülönülés mélyebb énünktől, a teljességtől.
Az ego nem szükséges
Nem értek egyet azzal a nézettel-megfogalmazással sem, hogy az ego egy szükséges eszköz az itt léthez, az itteni dolgok tapasztalásához, vagy bármihez is.
Én az egot egy felesleges szűrőnek tartom, ami addig homályosítja a látásunkat, befolyásolja a döntéseinket, amíg jelen van. Ego nélkül mind a tudásunk, mind a cselekvésünk tökéletessé, helyénvalóvá válik, pont nélküle lesz tökéletes az itt lét (is).
No nézd csak…
„Tehát haragudni, bántani, hibáztatni az egot teljesen felesleges, miközben megértéssel, szeretettel és megbocsátással próbáljuk visszafogadni magunkba az megtévedt részeinket. A negatív hozzáállással úgyis csak nehezítenénk, hátráltatnánk a feloldását, hiszen az egy újabb tévedés, egy újabb elkülönülés mélyebb énünktől, a teljességtől.”
És mi lenne akkor, ha a fenti idézetben az „ego”-t felcserélnénk a körülöttünk lévő világra, és az emberekre, függetlenül attól, hogy barát, ellenfél, tanító, tanítvány, családtag, stb, minőségként jelenik-e meg előttünk?
Máris valahol ott tartanánk, ahol az általad egosnak titulált Jézus tartott, s nem rónák ugyanazokat a köröket évek óta a magukat önmegvalósítónak gondoló egobajnokok.
Valami nagyon nincs a helyén mostanában…:)
Igen, ez a helyes út, igyekszünk is ezen járni!
Igen, ez a helyes út, és igyekszünk is ezen járni!
Persze mindenkinek csak annyira sikerül, amennyi szándéka, elméleti tudása, gyakorlata és tapasztalata van hozzá, de emiatt sem haragszunk senkire sem! ; )
…vagy ha mégis, akkor azt idővel feldolgozzuk magunkban.
Sokféle ember jár ide, ki itt, ki ott tart az úton. A lényeg az, hogy foglalkozik vele, érdekli, szándékában áll haladni. Mi itt ostorozni senkit sem tudunk, hogy jobban haladjon, legfeljebb visszajelzünk neki és magunknak, hogy mi mit csinálnánk másképpen.
Úgyis mindenkinek az életén keresztül látszik, hogy valójában mit tud és mi az, amiről csak a szája jár! De ezért haragudni rá, tényleg felesleges.
Már az is egy szint
ha csak a szája jár : a kimondott gondolatai már Felfelé húzzák ,hisz minden testi előbb szellemi szinten formálódik ? Üdvözlettel : felacso
Én különbontanám…
a leszületés előtt álló lelket és az ide leszületett lelket, mert magamban azt találtam, hogy a kettő korántsem azonos tudatszinten leledzik. (Vagy lehet, hogy az egyiket nem léleknek hívják?:-)) Az a valaki – bármi is a neve – amikor eldönti, hogy leszületik a Föld bolygóra, nem feltétlenül a megvilágosodás szándékával teszi ezt. Valakinek hozzátartozik a jelenlegi élettervéhez a megvilágosodás, de szerintem a legtöbb embernek nem. Sőt – kifejezetten azt találtam, hogy van egy életterve, de igazából ő még halál lazán veszi: ugyanolyan jónak, tapasztalásnak, rendben levőnek tartja, ha elsiklik az élettervtől, mint ha bevégzi azt. Aztán az a lélek, aki lekerül ide a három dimenziós világba, már teljesen máshogy gondolkozik, elveszíti azt a magas tudatosságát. Igen, ő talán vágyhat a megvilágosodásra – de ez vajon mennyire menekülés inkább a részéről a földi tapasztalások egy részétől, a szenvedéstől?
Igen: azt hiszem akkor kezdtem el járni az utam, a belső utam,
Igen: azt hiszem akkor kezdtem el járni az utam, a belső utam, amikor elengedtem a külső dolgokat és mégis, egyúttal rádöbbentem, hogy elfogadván azokat, fogom tudni csak élni az életem. Még ha okozatok is. Még ha a problémáim okozója is. Még ha a múltbeli gondolkodásom s teremtésem, tudatlan teremtésem eredménye is. Még ha most is teremtem még tudatlanul, és ezt időnként végre észreveszem. Még ha a családom „karmái” is. Még ha rádöbbentem, hogy valójában nem is akarom az életemben.
Ezt tettem a műtét előtt: elhatároztam, hogy akárhogy lesz is, és bármennyire lehetetlennek tűnt is számomra, a magam útját fogom járni, és ha bele kell halni, akkor legalább tiszta lélekkel teszem. És elfogadva azokat a dolgokat, amik jelen vannak az életemben éppen, úgy, ahogy jelen vannak. Elengedtem a dolgokat és elfogadtam – egyszerre.
Szerintem az ego dolgaival ezt lehet tenni, hogy megszelídüljön. Elengedni, vagyis felismerni, és meglátni, hogy valójában nem azt akarjuk élni, mert az valami nem valóságos, hamis dolog, tévedés, illúzió, és elfogadni, hogy jelen van a hatása és mindaz, amit teremt és elfogadni a teremtéseit, szeretettel, tudván, Mi, nem függünk tőle. Biztonsággal elfogadhatjuk annak, ami, mint ahogy minden mást is a világunkban.
megengedem a világnak hogy olyan legyen amilyen, és nem teszem ettől függővé a boldogságom.
Ez egy hatalmas felszabadulás.
Szerintem az a megvilágosodás, amikor minden pillanatban ebben a felszabadult állapotban tudunk lenni. 🙂 Bármi történik.
Mindent látunk, és mégsem nyúlunk utána, semmilyen OKBÓL.
Az ego szerintem nem felesleges szűrő, mert ennek a szűrőnek a meglátása, és megszelídítése, elfogadása, és felolvasztása tanít meg minket tudatosan olyanná lenni, amilyenek valójában, belül, tiszta lélekkel vagyunk.
A lélek szerintem nem vágyik az egótlanságra, mert csak az egó vágyik bármire. A lélek természetes alapállapota a tisztaság, egy olyan állapot, amiben ha vannak is töltések (hiszen attól színes az élet, az áltélésektől), ezek nem akadályok, nem azonosulások többé, hanem tudatosan megélt, használt és hasznosított energiák. és akik azt mondják szükség van ez egóra az élethez (több „irányzat” képviseli ezt, azok szerintem ezt értik alatta.
Állítólag van a tudatosságnak egy (nagyon magas) szintje, amiben a lélektest tiszta, az aura tiszta, mert a gondolatok és érzések, amik átsuhannak rajta, csak addig maradnak és csak azok, amikre éppen szükség van. De az illető alapban , bármikor a gondolattalanság és teljes tisztaság állapotába képes visszatérni, az egótlanság állapotába. Ugyanakkor tudatosan használja és „gyártja” az érzéseket, töltéseket, mert amíg testben van és esetleg feladata is van (akár tudatosan választott), akkor átél, és valószínűleg át is akar élni. De már máshogy, azonosulások nélkül.
Namaszte
Tényleg az lenne a megvilágosodott, akit etetni, itatni,
Tényleg az lenne a megvilágosodott, akit etetni, itatni, mosdatni kell? Akkor én nem szeretnék megvilágosodni….. Nem egyszerűen arról van szó, hogy ők megtapasztalva a Teljességet, az Egységet, már tudják, hogy az egő csak egy eszköz az evilági megnyilvánulásukhoz, szabadságukban áll azt használni, ha szükséges, de bármikor képesek felülemelkedni rajta. Minket viszont még többnyire az egónk használ, és minél jobban hajtjuk a megvilágosodást, annál spirituálisabb köntösben tetszeleg, elhitetve velünk, hogy jó úton járunk…..
Ha elolvasod ezeknek az embereknek az életrajzát,akkor bizonyos
Ha elolvasod ezeknek az embereknek az életrajzát,akkor bizonyos fázisban ezt tetten lehet érni.
Amíg az Önvalóban tartózkodnak,főleg ha hosszú távon,mint például Maharshi vagy 20 évig. De ,hogy ne mindig rá hivatkozzak,Tolle hol találta magát másnap reggel? Egy padon a parkban és nem tudott semmit sem magáról. Vitték is a kórházba…
Ez nagyon úgy néz ki,hogy először az Önvalóra ébrednek,aztán ha vissza jönnek , akkor meg újra erre a világra./Ezt egyébként le is írják/
A különbség az lehet ,hogy aki az önvalóra ébredt,az még más ember volt,mint aki már aztán az Önvalóból vissza ébredt újra erre a világra.
És ebben lehetnek a fokozatok,hogy ki hogy jön vissza? Önvalóstól,vagy csak részlegesen:)
Igazán nem várhatod el, hogy mindenki megértsen. Mindenkitől
Igazán nem várhatod el, hogy mindenki megértsen. Mindenkitől csak annyit várjunk el, amire ténylegesen képes (vagyis a saját egyéni világban), hiszen annál többet nem tudhat, max. tapasztalhat.
Ez most egy megsértődés, játszma vagy egy megvilágosodott
Ez most egy megsértődés, játszma vagy egy megvilágosodott tanítása volt?
Egyébként hiába írtok Attilának, most kérte a regisztrációja törlését. : o
Én részemről nem töröltem volna magamat, Ezt az utolsó
Én részemről nem töröltem volna magamat, Ezt az utolsó bejegyzést sem írtam volna.
Viszont felteszem ide most amit Attila mindezek után mondott nekem,mert ezt figyelemre méltónak tartom!
,,Hiszem, hogy tudok valamit és át is tudom adni.
De most már nem fontos, hogy át adjam bárkinek.”
Azt hiszem így teljes ez a történet:)
Ha a lélek
vágyik arra hogy tanuljon akkor odatalál ahhoz aki tanítani tudja. A Mester megjelenik az életében.
Ha a lélek vágya az, hogy átadja a tudást, akkor teljesen mindegy, hogy akinek átadja az egy ember vagy egy tömeg. A lényeg az, hogy akinek arra szüksége van, ahhoz eljusson és abban a formában, ahogy szükséges.
Ehhez az kell, hogy az egós vágyakat lehámozva eljussunk oda, azt tegyem ami helyes.
Szép ez az idézet Attilától. Csupán egy dologra hívnám fel a figyelmeteket. Ha valamiben hiszek, hinnem kell, akkor az nem tudatos. Nagy különbség. Ezért érzem sajnáltatós játszmának a megnyilvánulásait.
Senki sem tökéletes,csak Isten. Bár ezt sem tudhatjuk,csak
Senki sem tökéletes,csak Isten. Bár ezt sem tudhatjuk,csak szeretnénk azt hinni:)
Ha mondjuk történetesen valaki ráébred az Önvalóra,az már ,,hatalmas” dolog,de még korántsem minden. Egészen addig amíg ő maga nem lesz teljesen az Önvaló.
Nem gondoljátok ,hogy túl sokat várunk el Attilától?
Először talán meg kéne csinálni ,amit ő,és abból az alapállásból beszélgetni arról,hogy hogyan is tovább.
Ez most azért kicsit furcsa ,hogy olyan embertől várjuk el a tökéletességet,aki egy bizonyos dologban legalábbis már előttünk jár. És milyen alapon kérjük mi ezt számon rajta?
Mi talán annyira tökéletesek vagyunk?
De jól tudjuk,hogy másnak milyennek kéne lenni?:)
Nem várom el tőle
sem mástól a tökéletességet. Sőt, igyekszem az életemet könnyebbé tenni azáltal, hogy lépésről lépésre felszámolom a saját magammal és másokkal támasztott elvárásokat.
Egyszerűen arról van szó, ha valaki megnyilvánul ezen az önismereti oldalon, ahol az egyik legalapvetőbb tanítás az őszinteség, az ne csodálkozzon, ha visszajelzik neki, többet állítasz magadról, mint amennyi vagy.
Több embert is ismerek, akik belegabalyodtak a saját különlegességükbe. Megnyíltak új képességek, csúcsélmények történtek. Aztán, amikor olyan életvezetési kérdésekben kellene döntést hozni, ahol a józan paraszti észre hallgatva tudná azt választani ami helyes, helyette pajzsként maga elé próbálja rántani a spirituális dolgait. Aztán meg lehet futamodni, tökéletes megoldás.
Nem kell megcsinálnom azt amit ő, ahhoz hogy eldönthessem ehető-e vagy sem 🙂 Dobostortát sem tudok készíteni, mégis tudom, milyen minőségű amit megkóstoltam.
Ha már cukrászat, akkor még egy hasonlat. Ha én nem szeretem a Rigó Jancsit a másik fogadja ezt el, és ne akarja agresszíven lenyomni a torkomon.
Attila csak egy ütközési felülete a megvilágosodottakról levő
Mondjuk az egész onnan indult, hogy Attila azt állította magáról, hogy megvilágosodott, nekünk meg más elképzelésünk van arról, hogy milyen egy megvilágosodott.
Attila csak egy ütközési felülete a megvilágosodottakról levő homályos elképzelésinknek.
Felőlem Attila bármilyen lehet, de azt nem tartom igaznak, hogy ilyen lenne egy megvilágosodott. Én nem Attilától várok tökéletességet, hanem egy megvilágosodottról gondolok mást.
Persze ahogy egyikőnk sem tudja bizonyítani, milyen is pontosan egy megvilágosodott, úgy csak találgatni, közelíteni tudunk az igazsághoz.
Viszont azt elég jó érzékkel felismerjük, hogy milyen egy ego, melyek egy ego megnyilvánulásai és ezt bizony többször is tetten értük.
Gúnyosan azt is megjegyezhetnénk, hogy ha ilyen játszmákkal él, működik egy megvilágosodott, akkor ugyan miben különbözik tőlünk?
Az én véleményem
Én is ott voltam a veszprémi szatszangon és utána találkozhattam Attilával Lakitelken is az önmegvalósulás táborban.
Számomra Attila nagyon is hitelesnek tűnt.
Soha nem találtam ellentmondást abban amit mondott.
Sajnálom, hogy a veszprémi szatszang második felét beárnyékolta Huszti Sándor okoskodása. Bocsánat, de jó páran így éltük meg.
Lakitelken viszont olyan mély megtapasztalásban volt részünk Attila jóvoltából, ami után egyszerűen senkiben nem merült föl több kérdés.
Órákon keresztül meg tudtam maradni abban a mély nyugalomban, amibe bevitt minket.
Én azóta is levelezek vele, mert minden kérdésemre úgy válaszol, hogy sorba pukkadnak szét a hiedelmeim és a korábbi tévedéseim.
Zoltán
A karma már csak ilyen
Attila idejött az Önmegvalósításra okoskodni, megtapasztalhatta hát, milyen ez, ha fordítva történik.
Mi azt az utat választottuk, hogy nem az emelkedés, a mély nyugalomba helyezkedés az amit gyakorlunk, hanem azokat a okokat, tudattartalmakat tárjuk fel és oldjuk meg amik ebből az állapotból úgyis visszarántanak a mélybe.
Nem menekülünk a problémák elől, hanem meditációban megéljük, feloldjuk és befogadjuk a tanítást belőlük.
Ilyenkor az emelkedés automatikus és természetes, mint a léghajónál, ahonnan a ballasztot kidobálják.
Attila úgy döntött hogy az okok feltárása helyett kivonul a „csöndbe”, ez is egy út. Ha ő tiszteletben tartja a másik ember választását, akkor senki nem fogja őt „zaklatni” a szatszangjain.
Nekem is egy játszmának tűnik Attila végjátéka. Jézus jutott
Nekem is egy játszmának tűnik Attila végjátéka. Jézus jutott eszembe róla, amikor ki volt akadva azon, hogy az embereknek miért nem kell az Isteni tanítás, a szeretet?? Igaz, hogy volt pár tucat érdeklődő és néhány nagyon elszánt tanítványa, de Ő máris, az egész világot akarta megváltani, minden embert felébreszteni az igazságra.
Igen, ez volt az Ő szándéka, de egos szűklátókörűségében nem látta, hogy akiket fel akar ébreszteni, azok még nem tartanak ott, hogy vágyják, akarják ezt az utat, attól még sokkal tudatlanabbak, lelkileg fejletlenebbek.
Mindezt láthatta volna, ha megvilágosodott lett volna, de így csak azt látta, amivel neki is dolga volt, hogy megértse és elfogadja egy alacsonyabb tudatosság működését és létjogosultságát. Így viszont csak a mások hibáztatása, a felelősség hárítása, sértődés és játszma hegyek maradtak, sok misztikus lepelbe becsomagolva.
A „majdnem megvilágosodottak” hiába látják a fényt, ha attól annyira elvakulnak, hogy nem látnak minket, mi hol tartunk, mitől félünk, mi az utunk. Ha nem látják a mi utunkat, akkor hiába akarják ránk erőltetni a maguk szuper módszerét, senki sem fog kérni belőle, akinek nem éppen az a következő lépése.
Egy igazi megvilágosodott látná a részleteket, nem csak a maga fényességét, tudatosságát. Látná, hogy egy gyereknek sok nap, sok érés és fejlődés kell, mire felnő, mire felnőtté válik. Azt nem lehet és nem is kell rákényszeríteni senkire sem, hogy egyik napról a másikra akarja a felébredést, miközben még nincs arra vágya, megértése!
Az kevés, hogy elmagyarázzuk neki, hogy ettől – meg ettől lesz neked jobb, ha ezt a spirituális utat választod. Egy ilyen döntés nem a gondolataidban születik meg, nem a megértésed hiányzik hozzá, hanem a belső érettség, mert ez a spirituális vágy sokkal de sokkal mélyebb szinten születik meg, mint a gondolatok szintje. Valahol a lelkünk közelében alakul ki a vágy, hogy itt az ideje a felébredésnek, mert letettünk már annyi terhet, látunk már elég tisztán, hogy képesek vagyunk meglépni ezt az átváltozást is.
Ahogy Kati is írja, ha kész a tanítvány, megjön a Mester! Én meg azt mondom erre:
Ha kész a Mester, megjönnek a tanítványok!
A hithez..
Én szeretném, ha egyszer elérném azt a létállapotot, amikor már nincs szükségem hitre. 🙂
Az élet tele van kétségekkel,
„Az élet tele van kétségekkel,
meglepetésekkel – ebben rejlik a szépsége!
Sosem érkezel el egy olyan pillanathoz,
amikor azt mondhatod:
„Immár nincs bennem bizonytalanság.”
Mert ha ezt mondod, azzal a halálodat jelented be;
elpusztítottad önmagadat. Az élet szüntelenül áramlik,
ezer és egy kétség között. Ebben rejlik a szabadsága.
Ne nevezd ezt bizonytalanságnak, se félelemnek.”
Ha elhitetnénk magunkkal, hogy minden biztos…
Én ezzel nem értek egyet. Hiszem és olykor tudom is, hogy van olyan tiszta tudatállapot, amelyikben nincs bennem bizonytalanság.
Persze esendő emberi szinten igaz az idézet, hiszen ha elhitetnénk magunkkal, hogy minden biztos, akkor azzal a kételkedésünket, a hiba keresésünket és így a tökéletesedésre való törekvésünket altatnánk el.
Mi van akkor, ha csak az egonak fontos a megvilágosodás?
Mi van akkor, ha csak az egonak fontos a megvilágosodás?
Pont ezt írtam feljebb, hogy csak az egonak fontos a
Pont ezt írtam feljebb, hogy csak az egonak fontos a megvilágosodás. 🙂 Mi másnak lenne fontos? A megvilágosodásnak? Neki minek? Az Önvalónak? Neki is minek? Csak és kizárólag az egónak fontos. És abból se mindegyiknek. 🙂
Az én egóm
olyan kis vicces 🙂
Azt mondta nekem, nem akar eltűnni, felszívódni, megsemmisülni.
Amit szeretne, ha megvilágosodtunk a TV-ben szerepelni, milliós példányban könyvet eladni, szatszangon begyűjteni a rajongók hódolatát.
Ja, hogy ez nem a megvilágosodás, hanem író-olvasó találkozó, amit pl betseller írókén,akár Stephen King is tarthatna? Kicsi egóm azt mondta, így pont jó lenne :-DD
Eddig csak sejtettem, most már megértettem, hogy komoly
Eddig csak sejtettem, most már megértettem, hogy komoly spirituális keresők és tanítók miért kerülik el ezt az oldalt és ezt a társaságot.
Ígérem, nem fogok többé itt „zaklatni” senkit én sem.
Hogy ebből ki mit agyal ki, az az ő dolga.
Az általam tartott satsangokra nem kötelező eljönni, az onvalomeditacio.org oldalról küldött hírlevélről pedig egy kattintással le lehet iratkozni.
Sok sikert kívánok mindenkinek!
Attila
hmm
…minden mondatodban ott az ego-d miért nem veszed észre…a szabadság rabja vagy…
Ebben a világban mégis hogyan létezhetne bárki is némi egó
Ebben a világban mégis hogyan létezhetne bárki is némi egó nélkül?
Ezt csak azok tudják teljesen felszámolni,akik kolostorban vannak és gondoskodnak róluk.
Vagy Indiában a yogik az utcán,akiket szent emberként tisztelnek és etetnek itatnak,
mosdatnak…
Aki a társadalomban marad,meg kell valamiből élnie,esetleg családja is van,gyakorlatilag ugyanúgy kell élnie mint bárki másnak,mégis hogyan lehetne meg ego nélkül?
Ezt most komolyan gondoljátok?:)
Szerintem egy megvilágosodott Önvaló annyira helyén van, hogy
Szerintem egy megvilágosodott Önvaló annyira helyén van, hogy nem probléma számára a létfenntartás, az életben való jelenlét. Nem hiszem, hogy ego kellene az élet működtetéséhez! Az ego nem szükséges, inkább mindent összezavar, hiszen a léte nem más, mint tévedések, hazugságok kusza összefonódása.
Ugyan ki tudná jobban, tisztábban élni az életet, megélni, jelen lenni, mint egy tisztán Önmegvalósított? Ő, aki mindenről mindent tud, aki azért van itt, hogy éljen, vagyis megteremti magának ehhez az összes feltételt. Nem hiszem, hogy ez probléma lenne számára!
,,megteremti magának ehhez az összes feltételt. Nem hiszem, hogy
,,megteremti magának ehhez az összes feltételt. Nem hiszem, hogy ez probléma lenne számára!”
Csak bólogatok…!
Aki nem hiszi járjon utána!;)
Bizonyítottan müködik.
A gondoskodás sokkal bökezübb annál mint ahogy én gyarló földi halandó valaha is becsületesen képes lennék gondoskodnom önmagamról.
Csak az a kérdés hogy mered-e kiengedni a saját magadról való gondoskodást,Istennek,sorsnak vagy nevezd amiben hiszel.
Üdv!Erika
A Megvilágosodottak anyagi helyzete
Sokat tűnődtem már ezen, most, hogy én is átestem egy jelentős beavatáson, figyelem, a többi állapotaim milyenek, és melyik állapotom, mire inspirál, mik felé tol.
Az ego egyértelműen hajt a megélhetésre, hiszen a test nem akar éhezni, nélkülözni, és amúgy meg biztonságra törekszik. Szerintem ez nem baj, „csak” így van. Így működik az ego. Számára a fizikai valóságon túl nincs semmi, legfeljebb irreális álmok formájában, de ami nem megfogható, az nem biztonságos, és biztonság számára csak az anyagi világban létezik. El sem tudj képzelni, hogy szellemi valóságunk, netalán „isten”, vagy az „univerzális Törvények vagy az angyalok hordoznának tenyerükön. (Esetleg.)
Megmondom őszintén, mai napig kérdés számomra, mennyiben voltam „én” felelős azért a többszörös csodáért, ami nemrég történt velem, és mennyiben az „Isten” meg a többiek odakint. 🙂
Néha mégis, mintha egy másik énemmel azonosulnék, ilyenkor magától mosolyog az arcom 🙂 és olyan érzés, mintha egy pillanat alatt lehullana minden teher, és kitágul a világ.
Nem tartom megvilágosodottnak magam , és nem akarok elmélkedni arról, mi ez az állapot. De ebben az állapotban SEMMIT sem AKAROK tenni. CSAK TESZEK.
nem tudom érthető e? ma séta közben, az erdőben volt. Két gyerekkel, meg egy egyfolytában mesélő anyukával, egyszer csak rám jött. és észrevettem.
Azt akarom kihozni (kicsit nehezen, bocsi), hogy ha ebben az állapotban az ember tökéletesen biztonságban érzi magát (márpedig abban), abszolút ok nélkül, és valójában nem akar tenni semmit, akkor egy megvilágosodott, miért akarna?
és nem teszünk, akkor hogy lesz megélhetésünk?:
Ezek valójában és igazában, valószínűleg az elmével nem megválaszolható kérdések.
És ha egyszer Fülöp atyának születtünk, arra fog inspirálni a lelkünk (szellemünk), amire őt inspirálta: vagyis hogy szegény papként örömet és áldást hozzon sok sok elhagyott gyerek életébe. Amit csak ott tehetett meg és úgy, és nem is fogadta el az előléptetést az egyháztól. (Nagyon helyesen, mert szívből tette – szellemből). Toprongyos volt egész életében. Mégis boldog.
Nem azt akarom mondani, hogy nem szükséges hogy együnk igyunk, ellássuk a testünket, lelkünket jóval, vagy hogy fedél, és védelem nélkül kellene élnünk.
Talán inkább úgy van ez, valahogy, ahogy most el tudom képzelni, hogy ha engedjük, a sorsunk odavezérel minket, ahol és ahogy igazán jól érezzük magunkat, ahol úgy érezzük, örülnek nekünk, és annak, amit adni képesek vagyunk, és ezért érdemes élni, bármilyen is az a hely, bármekkora gazdagságban vagy szegénységben zajlik.
Hogyha bennünk van, úgyis multimilliomosokká válunk, mert addig nem hagy nyugton a lelkünk, amíg meg nem teremtettük. vagy belehalunk, ha nem tesszük. És ha nem az van a lelkünk mélyén, akkor azt a helyet keressük meg, ahol más, számunkra értékesebb dolgokkal foglalkozhatunk, mint az anyagi bőségért folytatott harc, vagy játék, vagy akár csak a puszta megélhetés. (És nem értse félre senki, nem nézem le azt és az utat sem, ami oda vezet.)
És mintha a megvilágosodás, MINDEZEKTŐL FÜGGETLEN lenne. vagyis csak inkább nem ezek függvénye. Hiszen ezek mind körülmények, csupán. (inkább talán annak, hogy hogyan és mivé építjük magunkat, a belső valóságunkat annak alapján, amerre vet a sorsunk, amit és ahogy átélünk, gazdagságot, szegénységet, egészséget, betegséget – állapotokat, körülményeket.)
Mintha, most nekem így tűnik.
Namaszte
Nem véletlenül írtam amit írtam:)
Maharshit 20 éven át pesztrálták,amíg egy barlangban ,meg itt ott,/ahova hurcolták:)/,az Önvalóban lubickolt,miközben a férgek a lábát rágták,de erről sem tudott mert nem érezte.
Aztán amikor ,,ráébredt /újra / erre a világra”:),akkor újra kellett tanulni neki mindent,és csak jóval később tudta megírni a műveit,és az Ahsramban fogadni akik már addigra köré gyűltek.
Soha nem ment onnan sehova. Amikor bárhova hívták,azt mondta,minek? ott is én vagyok:)
Ezzel szemben nézd meg,mi lett a többiekkel? Istenigazából szerintem el sem érhették az igazi ,,végleges”megvilágosodást.És az sem véletlen ,hogy miért.
Egyszer Aditi feltette a megvilágosodás fokozatait a yogik szerint.
Tehát lehet valaki felébredett,ráébredhetett az Önvalóra,meg lehet is ott ahányszor akar,de mégsem tökéletesen Megvalósított,mert pont a lényeg, az Isten /emberség/ hiányzik,az ami Maharshiból messzire sugárzott,és vonzotta az emberek 100 ezreit,úgy hogy ő ezért semmit sem tett,csak éppen volt.
Nem járta világot,nem tartott előadásokat,/sokszor hatalmas pénzekért/,a többiről már had’ ne beszéljek.
Úgyhogy érdemes ezen elgondolkodni,hogy akik így a világban részt vesznek,
ilyen intenzitással,ott bizony nem tudott felszámolódni az ego,és nincs is meg bizony az a valódi messzire kisugárzó ,,Istenné” válás. Ettől viszont még ráébredhetett az Önvalóra,és úgy gondolom,már ez is hatalmas eredmény.
Egyébként teljesen egyetértek azzal,hogy ki akar megvilágosodni? Hát csak az egó? Ki más? Úgyhogy nem olyan rossz az az ego,ha már eljut idáig:)
Akárhogy is ragozom,bizony a ,,megvilágosodásnak” vannak fokozatai,
és ezt a Hinduk,/a yogik, ,,mesterek ”/,nagyon pontosan le is írták,hogy milyen fokozatai. És melyik fokozatnál,mit ér el az ember.
Ugyanaz ,mint a beavatásoknál,csak itt az Önvalóba avatódik be egyre inkább az ember.
Ezt a kijelentésemet felül kellett vizsgálnom,mert ez így ilyen
Ezt a kijelentésemet felül kellett vizsgálnom,mert ez így ilyen formában megfogalmazva hülyeség!
,,Egyébként teljesen egyetértek azzal,hogy ki akar megvilágosodni? Hát csak az egó? Ki más? Úgyhogy nem olyan rossz az az ego,ha már eljut idáig:)”
Kicsit befolyásoltak itt a hozzászólások:),de nem szedhetem így szét magamat,hogy egó,elme,meg személy…stb,mert mindezek együtt vagyok én.
Én akarok valamit,vagy nem akarok,teszek,vagy nem teszek.
Nincs ilyen,hogy szétszedem a szétszedhetetlent,hogy a lelkem akarna valamit,az egóm ,meg az elmém,meg elszabotálja. Hogyan ?,hiszen a lelkem
én vagyok,az egóm és az elmém is:)
Mégis akkor ki akar megvilágosodni? És ki szabotálja ezt el? És miért?
Azt mondják/,,tanítások” ?/,hogy az ,,Isten vár viissza minket”.Vagy ez a világtörvény,hogy az isteni kiárad,aztán visszahúzódik önmagába,és
kezdődik minden előről.
Ezt ez is hisszük,vagy nem hisszük.Viszont ezek szerint az isteni Énünk akarja ezt./hogy a személyes énünk felismerje ezt az igazságot?/
És a ,,kis én”,állna ellen az a szanszárai én,aki szeret mindig a létbe jönni, újraszületni?
Mégis hogy jutok itt ebben a kérdésben dűlőre?
Most ott tartanék,hogy a nagy én akarja valamilyen módon. De…
Ha a,,nagy én” és a ,,kis én” /az atman és a brahman/ tulajdonképpen
ugyanaz,csak ezt fel kéne ismernem,rá kéne ébrednem,abban a pillanatban el van döntve a kérdés,/már amikor erre tényleg rá is ébredek/,mert onnantól nincs két külön én ,megszűnik a tudathasadásos állapot,nincs sem ellenállás, sem akarat,mert a helyére kerül minden. Vagyis elméletben ilyen egyszerű lenne minden,csak hát a gyakorlatban mégis csak nagyon keveseknek sikerül. És szerintem ennek is meg lehet a nagyon jó oka.
Valószínű a léleknek már olyan előrehaladott állapota kell e felé,és tényleg olyan olthatatlan szomja az isteni után,hogy ez minden másnál erősebb legyen az emberben,és annyira erős,hogy ez a ,,vágy”,”szomj”,képes legyen elhárítani az ,,útjából” minden akadályt.Ego,elme,bárminek is hívom.
Én arra jutottam,hogy én akarom,és ugyanakkor én is szabotálom.
Én ,így ahogy vagyok tokkal vonóval. És nem valamelyik részem a bűnbak:)
Nincs külön elmém,egóm,személyem,tudatom,meg az Isteni lényem.
Hanem én vagyok mindez összességében.és szerintem mindig is ez leszek,
nem szűnik meg ebből semmi /a testemen kívül/,csak ha ráébredek az igazi lényemre,akkor mindez ami most én vagyok,egy másik tudatosságot vesz fel. Az a másik tudatosság fogja áthatni,a lelket,elmét ,egót,és ezáltal lesz más,nem pedig úgy hogy az valami mumus ,útonálló,és le kell bontani,meg kell semmisíteni,és ehhez hasonlók.
Ha mondjuk az ember csak egy kicsit is más tudatállapotban van,mint mondjuk ez a hétköznapi… Mondjuk teljes gondolatnélküliség,és totális nyugalom és csend./ezt bizonyos technikákkal meg lehet csinálni,akár hosszú időn keresztül is/.
Kérdem én hol van akkor az elme ,egó? Miért nem ugrál az egó,miért nem csapong az elme? Hova lettek? Nem számolta fel senki,csak egyszerűen szépen besimultak abba a másik tudatállapotba.És ha ez így van,márpedig így van,akkor mégse olyan rossz az a csend és nyugalom,gondolatnélküliség,nekik,mert különben ellenállnának:) De nem:)
Szerintem nincs itt semmi szabotálás,ellenállás,esetleg ebben a hétköznapi tudatállapotunkban.Mert valljuk be,ebben nem vagyunk éppen a helyzet magaslatán.
Ha az ember ennél egy kicsit is magasabb tudatállapotban van,
akkor ott minden a helyén van ,annak az állapotnak megfelelően,mert az a
fajta tudatosság ,áthatja az egész lényt,az egót ,elmét mindent.
És akkor az már nem az az egó ,elme ,hanem egészen más,mint amilyen a hétköznapi tudatosságunkban.
Vagyis arra jutottam,hogy tulajdonképpen minden attól függ ,az én létezésem bármilyen állapota,hogy éppen milyen tudatosság az ,ami ezt a létezőt áthatja.mert tulajdonképpen ez határozza meg a létező milyenségét, ,,minőségét’.
Passz…kibeszélgettem magamat magammal:)
én is erre jutottam.
A lélek elsősorban tapasztalni jött a Földre, nem megvilágosodni. És emiatt igaz ramanovicsnak az írásában, hogy a legtöbb lélek a lassabb utat választja a megvilágosodáshoz, ahol útközben jól ki tudja nézelődni magát, hiszen pont ez a célja!
Az út a létezésünk célja és nem a megvilágosodás! Persze, vannak lények közöttünk, akik előzőleg már jól kiélték magukat, és levonták megéléseikből a helyes következtetéseket (azaz tudatosodtak) és így ebben az életükben már nem sok tapasztalás kell nekik ahhoz, hogy valóban elengedjék mindenfajta kötődésüket az itteni létformához. Az egó valóban segítségünkre van, ha teret adunk neki és nem elfolytjuk: megakadályozza, hogy a megvilágosodás feelingbe meneküljünk a valódi tapasztalások helyett.
Az ego felszámolása
Szerintem alapvetően a lélek akar megvilágosodni, felébredni az elme keltette álomból. Olykor ugyan az ego is magáénak mondja a megvilágosodás vágyát, de ez nem komoly, nem megalapozott vágy. Az egonak lehetnek homályos elképzelései a megvilágosodásról és amikor ezekbe belevetíti, hogy milyen szuper nagy leszek majd attól, mennyire békés, probléma mentes lesz az életem, akkor vágyik rá.
Viszont amikor megérzi, hogy a megvilágosodás az Ő eltűnésével jár, akkor nem hiszem, hogy még mindig annyira szeretne megvilágosodni!
Így tehát az ego megvilágosodási szándékát inkább egy olyan felszínes vágynak tartom, mint amikor egy gyerek a háborúba vágyik, hogy megölve, legyőzve másokat nagy hadvezérré, hőssé válasszák. Csak a szép ideáit vetíti bele, de nem látja a valós következményeket, a lehetőséget, hogy mit okoz és hogy Ő is meghalhat.
Ugyan minden lélekben ott van a vágy a megvilágosodásra, de amíg az ego zárt rétegei teljesen beborítják a lelket, addig sem a lélek szava (lelkiismeret), sem a lélek vágyai nem tudnak felszínre törni. Ezért csak egy-egy nagyobb megnyílás vagy a módszeres egotlanítás következtében juthat felszínre ez a mély vágy, amit addig sokan nem is érzékeltek magukban.
Vagyis az ego pillanatnyi jelenlétének függvénye, hogy mennyire jut szóhoz a lélek, tud-e sorsfordító döntést hozni az utunkat illetően.
Például amikor az elme elcsendesül, akkor az ego még él, csak nem kap elég energiát, teret az aktivitásra, így csendben alszik ő is a háttérben. Ilyenkor figyelhetjük meg, hogy milyen is lenne nélküle a létezés, hogy mire vágyik a lelkünk, mi a belső utunk.
Viszont ettől az elcsendesüléstől még nem szűnik meg az ego, vagy ha az Önvalóra irányítjuk a figyelmünket, attól sem szűnik meg az egonk, csak a háttérbe szorul és addig vár, lapul ott, amíg újra energiát, figyelmet kap, amíg valami újra fel nem ébreszti!
Ezért az ego felszámolása elengedhetetlen a teljes felébredéshez, mert amíg van részünk az egoban, addig az nem tud teljesen felébredni. Olyan ez, mint amikor rendesen kiálmodod magad, végére érsz az álmodnak és emiatt úgy ébredsz fel, hogy semmi sem húz már vissza az álmod folytatásához.
Viszont ha éppen egy klassz álmod volt és aközben ébredtél meg, akkor vissza fogsz vágyni a szép álmod folytatásához és ez a vágyad vissza is ránt az újra születésbe, vagyis az ébredésed nem volt még tökéletes.
Részekből állunk
Szerintem érdemes részekre szednünk magunkat, mert sok belső konfliktust csak akkor értünk meg, amikor látjuk, hogy az eszünk erre, a szívünk meg arra menne, vagy hogy az egonk még fél, de a lelkünk már vágyik valamire.
Mindezzel nem jön automatikusan, hogy haragudnánk bármelyik részre, vagy el akarnánk azt pusztítani. Ez egy másik hozzáállás, ezek nem függenek egymástól.
Nem szükséges haragudni rá
A gyakorló csak addig tud haragudni az egojára, amíg nem érti, hogy az ego nem egy rossz dolog, hanem a tévedéseink, nem tudásunk és önhazugságaink halmaza, amelytől meg kell szabadulnia.
Amíg csak annyit tud a gyakorló, hogy az ego az oka minden elégedetlenségének, félelmének, kudarcának, addig első egos reakciója az lesz, hogy pusztuljon az a rohadt ego, haragszik rá, üldözi.
De ahogy tovább halad, kezdi megérteni, hogy mivel minden feloldás lényege az elfogadás, így az egot sem írthatja ki elutasítással, hanem vissza kell azt fogadnia magába. Még a tévedések, nem tudás és hazugságok is a teljesség részeit képezik, így azokat befogadva megtalálják a helyüket és nem a személyes egot gazdagítják, támogatják az elkülönülésében.
Így jön létre az a furcsa helyzet, hogy miközben magamba fogadom azt, amiről rájöttem, hogy nem én vagyok, közben szeretem minden problémám okozóját, és mégsem azonosulok vele.
Talán a lényeg, hogy: Az ego a részem, de nem (csak) az vagyok!
Tehát haragudni, bántani, hibáztatni az egot teljesen felesleges, miközben megértéssel, szeretettel és megbocsátással próbáljuk visszafogadni magunkba az megtévedt részeinket. A negatív hozzáállással úgyis csak nehezítenénk, hátráltatnánk a feloldását, hiszen az egy újabb tévedés, egy újabb elkülönülés mélyebb énünktől, a teljességtől.
Az ego nem szükséges
Nem értek egyet azzal a nézettel-megfogalmazással sem, hogy az ego egy szükséges eszköz az itt léthez, az itteni dolgok tapasztalásához, vagy bármihez is.
Én az egot egy felesleges szűrőnek tartom, ami addig homályosítja a látásunkat, befolyásolja a döntéseinket, amíg jelen van. Ego nélkül mind a tudásunk, mind a cselekvésünk tökéletessé, helyénvalóvá válik, pont nélküle lesz tökéletes az itt lét (is).
No nézd csak…
„Tehát haragudni, bántani, hibáztatni az egot teljesen felesleges, miközben megértéssel, szeretettel és megbocsátással próbáljuk visszafogadni magunkba az megtévedt részeinket. A negatív hozzáállással úgyis csak nehezítenénk, hátráltatnánk a feloldását, hiszen az egy újabb tévedés, egy újabb elkülönülés mélyebb énünktől, a teljességtől.”
És mi lenne akkor, ha a fenti idézetben az „ego”-t felcserélnénk a körülöttünk lévő világra, és az emberekre, függetlenül attól, hogy barát, ellenfél, tanító, tanítvány, családtag, stb, minőségként jelenik-e meg előttünk?
Máris valahol ott tartanánk, ahol az általad egosnak titulált Jézus tartott, s nem rónák ugyanazokat a köröket évek óta a magukat önmegvalósítónak gondoló egobajnokok.
Valami nagyon nincs a helyén mostanában…:)
Igen, ez a helyes út, igyekszünk is ezen járni!
Igen, ez a helyes út, és igyekszünk is ezen járni!
Persze mindenkinek csak annyira sikerül, amennyi szándéka, elméleti tudása, gyakorlata és tapasztalata van hozzá, de emiatt sem haragszunk senkire sem! ; )
…vagy ha mégis, akkor azt idővel feldolgozzuk magunkban.
Sokféle ember jár ide, ki itt, ki ott tart az úton. A lényeg az, hogy foglalkozik vele, érdekli, szándékában áll haladni. Mi itt ostorozni senkit sem tudunk, hogy jobban haladjon, legfeljebb visszajelzünk neki és magunknak, hogy mi mit csinálnánk másképpen.
Úgyis mindenkinek az életén keresztül látszik, hogy valójában mit tud és mi az, amiről csak a szája jár! De ezért haragudni rá, tényleg felesleges.
Már az is egy szint
ha csak a szája jár : a kimondott gondolatai már Felfelé húzzák ,hisz minden testi előbb szellemi szinten formálódik ? Üdvözlettel : felacso
Én különbontanám…
a leszületés előtt álló lelket és az ide leszületett lelket, mert magamban azt találtam, hogy a kettő korántsem azonos tudatszinten leledzik. (Vagy lehet, hogy az egyiket nem léleknek hívják?:-)) Az a valaki – bármi is a neve – amikor eldönti, hogy leszületik a Föld bolygóra, nem feltétlenül a megvilágosodás szándékával teszi ezt. Valakinek hozzátartozik a jelenlegi élettervéhez a megvilágosodás, de szerintem a legtöbb embernek nem. Sőt – kifejezetten azt találtam, hogy van egy életterve, de igazából ő még halál lazán veszi: ugyanolyan jónak, tapasztalásnak, rendben levőnek tartja, ha elsiklik az élettervtől, mint ha bevégzi azt. Aztán az a lélek, aki lekerül ide a három dimenziós világba, már teljesen máshogy gondolkozik, elveszíti azt a magas tudatosságát. Igen, ő talán vágyhat a megvilágosodásra – de ez vajon mennyire menekülés inkább a részéről a földi tapasztalások egy részétől, a szenvedéstől?
Igen: azt hiszem akkor kezdtem el járni az utam, a belső utam,
Igen: azt hiszem akkor kezdtem el járni az utam, a belső utam, amikor elengedtem a külső dolgokat és mégis, egyúttal rádöbbentem, hogy elfogadván azokat, fogom tudni csak élni az életem. Még ha okozatok is. Még ha a problémáim okozója is. Még ha a múltbeli gondolkodásom s teremtésem, tudatlan teremtésem eredménye is. Még ha most is teremtem még tudatlanul, és ezt időnként végre észreveszem. Még ha a családom „karmái” is. Még ha rádöbbentem, hogy valójában nem is akarom az életemben.
Ezt tettem a műtét előtt: elhatároztam, hogy akárhogy lesz is, és bármennyire lehetetlennek tűnt is számomra, a magam útját fogom járni, és ha bele kell halni, akkor legalább tiszta lélekkel teszem. És elfogadva azokat a dolgokat, amik jelen vannak az életemben éppen, úgy, ahogy jelen vannak. Elengedtem a dolgokat és elfogadtam – egyszerre.
Szerintem az ego dolgaival ezt lehet tenni, hogy megszelídüljön. Elengedni, vagyis felismerni, és meglátni, hogy valójában nem azt akarjuk élni, mert az valami nem valóságos, hamis dolog, tévedés, illúzió, és elfogadni, hogy jelen van a hatása és mindaz, amit teremt és elfogadni a teremtéseit, szeretettel, tudván, Mi, nem függünk tőle. Biztonsággal elfogadhatjuk annak, ami, mint ahogy minden mást is a világunkban.
megengedem a világnak hogy olyan legyen amilyen, és nem teszem ettől függővé a boldogságom.
Ez egy hatalmas felszabadulás.
Szerintem az a megvilágosodás, amikor minden pillanatban ebben a felszabadult állapotban tudunk lenni. 🙂 Bármi történik.
Mindent látunk, és mégsem nyúlunk utána, semmilyen OKBÓL.
Az ego szerintem nem felesleges szűrő, mert ennek a szűrőnek a meglátása, és megszelídítése, elfogadása, és felolvasztása tanít meg minket tudatosan olyanná lenni, amilyenek valójában, belül, tiszta lélekkel vagyunk.
A lélek szerintem nem vágyik az egótlanságra, mert csak az egó vágyik bármire. A lélek természetes alapállapota a tisztaság, egy olyan állapot, amiben ha vannak is töltések (hiszen attól színes az élet, az áltélésektől), ezek nem akadályok, nem azonosulások többé, hanem tudatosan megélt, használt és hasznosított energiák. és akik azt mondják szükség van ez egóra az élethez (több „irányzat” képviseli ezt, azok szerintem ezt értik alatta.
Állítólag van a tudatosságnak egy (nagyon magas) szintje, amiben a lélektest tiszta, az aura tiszta, mert a gondolatok és érzések, amik átsuhannak rajta, csak addig maradnak és csak azok, amikre éppen szükség van. De az illető alapban , bármikor a gondolattalanság és teljes tisztaság állapotába képes visszatérni, az egótlanság állapotába. Ugyanakkor tudatosan használja és „gyártja” az érzéseket, töltéseket, mert amíg testben van és esetleg feladata is van (akár tudatosan választott), akkor átél, és valószínűleg át is akar élni. De már máshogy, azonosulások nélkül.
Namaszte
Tényleg az lenne a megvilágosodott, akit etetni, itatni,
Tényleg az lenne a megvilágosodott, akit etetni, itatni, mosdatni kell? Akkor én nem szeretnék megvilágosodni….. Nem egyszerűen arról van szó, hogy ők megtapasztalva a Teljességet, az Egységet, már tudják, hogy az egő csak egy eszköz az evilági megnyilvánulásukhoz, szabadságukban áll azt használni, ha szükséges, de bármikor képesek felülemelkedni rajta. Minket viszont még többnyire az egónk használ, és minél jobban hajtjuk a megvilágosodást, annál spirituálisabb köntösben tetszeleg, elhitetve velünk, hogy jó úton járunk…..
Ha elolvasod ezeknek az embereknek az életrajzát,akkor bizonyos
Ha elolvasod ezeknek az embereknek az életrajzát,akkor bizonyos fázisban ezt tetten lehet érni.
Amíg az Önvalóban tartózkodnak,főleg ha hosszú távon,mint például Maharshi vagy 20 évig. De ,hogy ne mindig rá hivatkozzak,Tolle hol találta magát másnap reggel? Egy padon a parkban és nem tudott semmit sem magáról. Vitték is a kórházba…
Ez nagyon úgy néz ki,hogy először az Önvalóra ébrednek,aztán ha vissza jönnek , akkor meg újra erre a világra./Ezt egyébként le is írják/
A különbség az lehet ,hogy aki az önvalóra ébredt,az még más ember volt,mint aki már aztán az Önvalóból vissza ébredt újra erre a világra.
És ebben lehetnek a fokozatok,hogy ki hogy jön vissza? Önvalóstól,vagy csak részlegesen:)
Igazán nem várhatod el, hogy mindenki megértsen. Mindenkitől
Igazán nem várhatod el, hogy mindenki megértsen. Mindenkitől csak annyit várjunk el, amire ténylegesen képes (vagyis a saját egyéni világban), hiszen annál többet nem tudhat, max. tapasztalhat.
Ez most egy megsértődés, játszma vagy egy megvilágosodott
Ez most egy megsértődés, játszma vagy egy megvilágosodott tanítása volt?
Egyébként hiába írtok Attilának, most kérte a regisztrációja törlését. : o
Én részemről nem töröltem volna magamat, Ezt az utolsó
Én részemről nem töröltem volna magamat, Ezt az utolsó bejegyzést sem írtam volna.
Viszont felteszem ide most amit Attila mindezek után mondott nekem,mert ezt figyelemre méltónak tartom!
,,Hiszem, hogy tudok valamit és át is tudom adni.
De most már nem fontos, hogy át adjam bárkinek.”
Azt hiszem így teljes ez a történet:)
Ha a lélek
vágyik arra hogy tanuljon akkor odatalál ahhoz aki tanítani tudja. A Mester megjelenik az életében.
Ha a lélek vágya az, hogy átadja a tudást, akkor teljesen mindegy, hogy akinek átadja az egy ember vagy egy tömeg. A lényeg az, hogy akinek arra szüksége van, ahhoz eljusson és abban a formában, ahogy szükséges.
Ehhez az kell, hogy az egós vágyakat lehámozva eljussunk oda, azt tegyem ami helyes.
Szép ez az idézet Attilától. Csupán egy dologra hívnám fel a figyelmeteket. Ha valamiben hiszek, hinnem kell, akkor az nem tudatos. Nagy különbség. Ezért érzem sajnáltatós játszmának a megnyilvánulásait.
Senki sem tökéletes,csak Isten. Bár ezt sem tudhatjuk,csak
Senki sem tökéletes,csak Isten. Bár ezt sem tudhatjuk,csak szeretnénk azt hinni:)
Ha mondjuk történetesen valaki ráébred az Önvalóra,az már ,,hatalmas” dolog,de még korántsem minden. Egészen addig amíg ő maga nem lesz teljesen az Önvaló.
Nem gondoljátok ,hogy túl sokat várunk el Attilától?
Először talán meg kéne csinálni ,amit ő,és abból az alapállásból beszélgetni arról,hogy hogyan is tovább.
Ez most azért kicsit furcsa ,hogy olyan embertől várjuk el a tökéletességet,aki egy bizonyos dologban legalábbis már előttünk jár. És milyen alapon kérjük mi ezt számon rajta?
Mi talán annyira tökéletesek vagyunk?
De jól tudjuk,hogy másnak milyennek kéne lenni?:)
Nem várom el tőle
sem mástól a tökéletességet. Sőt, igyekszem az életemet könnyebbé tenni azáltal, hogy lépésről lépésre felszámolom a saját magammal és másokkal támasztott elvárásokat.
Egyszerűen arról van szó, ha valaki megnyilvánul ezen az önismereti oldalon, ahol az egyik legalapvetőbb tanítás az őszinteség, az ne csodálkozzon, ha visszajelzik neki, többet állítasz magadról, mint amennyi vagy.
Több embert is ismerek, akik belegabalyodtak a saját különlegességükbe. Megnyíltak új képességek, csúcsélmények történtek. Aztán, amikor olyan életvezetési kérdésekben kellene döntést hozni, ahol a józan paraszti észre hallgatva tudná azt választani ami helyes, helyette pajzsként maga elé próbálja rántani a spirituális dolgait. Aztán meg lehet futamodni, tökéletes megoldás.
Nem kell megcsinálnom azt amit ő, ahhoz hogy eldönthessem ehető-e vagy sem 🙂 Dobostortát sem tudok készíteni, mégis tudom, milyen minőségű amit megkóstoltam.
Ha már cukrászat, akkor még egy hasonlat. Ha én nem szeretem a Rigó Jancsit a másik fogadja ezt el, és ne akarja agresszíven lenyomni a torkomon.
Attila csak egy ütközési felülete a megvilágosodottakról levő
Mondjuk az egész onnan indult, hogy Attila azt állította magáról, hogy megvilágosodott, nekünk meg más elképzelésünk van arról, hogy milyen egy megvilágosodott.
Attila csak egy ütközési felülete a megvilágosodottakról levő homályos elképzelésinknek.
Felőlem Attila bármilyen lehet, de azt nem tartom igaznak, hogy ilyen lenne egy megvilágosodott. Én nem Attilától várok tökéletességet, hanem egy megvilágosodottról gondolok mást.
Persze ahogy egyikőnk sem tudja bizonyítani, milyen is pontosan egy megvilágosodott, úgy csak találgatni, közelíteni tudunk az igazsághoz.
Viszont azt elég jó érzékkel felismerjük, hogy milyen egy ego, melyek egy ego megnyilvánulásai és ezt bizony többször is tetten értük.
Gúnyosan azt is megjegyezhetnénk, hogy ha ilyen játszmákkal él, működik egy megvilágosodott, akkor ugyan miben különbözik tőlünk?
Az én véleményem
Én is ott voltam a veszprémi szatszangon és utána találkozhattam Attilával Lakitelken is az önmegvalósulás táborban.
Számomra Attila nagyon is hitelesnek tűnt.
Soha nem találtam ellentmondást abban amit mondott.
Sajnálom, hogy a veszprémi szatszang második felét beárnyékolta Huszti Sándor okoskodása. Bocsánat, de jó páran így éltük meg.
Lakitelken viszont olyan mély megtapasztalásban volt részünk Attila jóvoltából, ami után egyszerűen senkiben nem merült föl több kérdés.
Órákon keresztül meg tudtam maradni abban a mély nyugalomban, amibe bevitt minket.
Én azóta is levelezek vele, mert minden kérdésemre úgy válaszol, hogy sorba pukkadnak szét a hiedelmeim és a korábbi tévedéseim.
Zoltán
A karma már csak ilyen
Attila idejött az Önmegvalósításra okoskodni, megtapasztalhatta hát, milyen ez, ha fordítva történik.
Mi azt az utat választottuk, hogy nem az emelkedés, a mély nyugalomba helyezkedés az amit gyakorlunk, hanem azokat a okokat, tudattartalmakat tárjuk fel és oldjuk meg amik ebből az állapotból úgyis visszarántanak a mélybe.
Nem menekülünk a problémák elől, hanem meditációban megéljük, feloldjuk és befogadjuk a tanítást belőlük.
Ilyenkor az emelkedés automatikus és természetes, mint a léghajónál, ahonnan a ballasztot kidobálják.
Attila úgy döntött hogy az okok feltárása helyett kivonul a „csöndbe”, ez is egy út. Ha ő tiszteletben tartja a másik ember választását, akkor senki nem fogja őt „zaklatni” a szatszangjain.
Nekem is egy játszmának tűnik Attila végjátéka. Jézus jutott
Nekem is egy játszmának tűnik Attila végjátéka. Jézus jutott eszembe róla, amikor ki volt akadva azon, hogy az embereknek miért nem kell az Isteni tanítás, a szeretet?? Igaz, hogy volt pár tucat érdeklődő és néhány nagyon elszánt tanítványa, de Ő máris, az egész világot akarta megváltani, minden embert felébreszteni az igazságra.
Igen, ez volt az Ő szándéka, de egos szűklátókörűségében nem látta, hogy akiket fel akar ébreszteni, azok még nem tartanak ott, hogy vágyják, akarják ezt az utat, attól még sokkal tudatlanabbak, lelkileg fejletlenebbek.
Mindezt láthatta volna, ha megvilágosodott lett volna, de így csak azt látta, amivel neki is dolga volt, hogy megértse és elfogadja egy alacsonyabb tudatosság működését és létjogosultságát. Így viszont csak a mások hibáztatása, a felelősség hárítása, sértődés és játszma hegyek maradtak, sok misztikus lepelbe becsomagolva.
A „majdnem megvilágosodottak” hiába látják a fényt, ha attól annyira elvakulnak, hogy nem látnak minket, mi hol tartunk, mitől félünk, mi az utunk. Ha nem látják a mi utunkat, akkor hiába akarják ránk erőltetni a maguk szuper módszerét, senki sem fog kérni belőle, akinek nem éppen az a következő lépése.
Egy igazi megvilágosodott látná a részleteket, nem csak a maga fényességét, tudatosságát. Látná, hogy egy gyereknek sok nap, sok érés és fejlődés kell, mire felnő, mire felnőtté válik. Azt nem lehet és nem is kell rákényszeríteni senkire sem, hogy egyik napról a másikra akarja a felébredést, miközben még nincs arra vágya, megértése!
Az kevés, hogy elmagyarázzuk neki, hogy ettől – meg ettől lesz neked jobb, ha ezt a spirituális utat választod. Egy ilyen döntés nem a gondolataidban születik meg, nem a megértésed hiányzik hozzá, hanem a belső érettség, mert ez a spirituális vágy sokkal de sokkal mélyebb szinten születik meg, mint a gondolatok szintje. Valahol a lelkünk közelében alakul ki a vágy, hogy itt az ideje a felébredésnek, mert letettünk már annyi terhet, látunk már elég tisztán, hogy képesek vagyunk meglépni ezt az átváltozást is.
Ahogy Kati is írja, ha kész a tanítvány, megjön a Mester! Én meg azt mondom erre:
Ha kész a Mester, megjönnek a tanítványok!
A hithez..
Én szeretném, ha egyszer elérném azt a létállapotot, amikor már nincs szükségem hitre. 🙂
Az élet tele van kétségekkel,
„Az élet tele van kétségekkel,
meglepetésekkel – ebben rejlik a szépsége!
Sosem érkezel el egy olyan pillanathoz,
amikor azt mondhatod:
„Immár nincs bennem bizonytalanság.”
Mert ha ezt mondod, azzal a halálodat jelented be;
elpusztítottad önmagadat. Az élet szüntelenül áramlik,
ezer és egy kétség között. Ebben rejlik a szabadsága.
Ne nevezd ezt bizonytalanságnak, se félelemnek.”
Ha elhitetnénk magunkkal, hogy minden biztos…
Én ezzel nem értek egyet. Hiszem és olykor tudom is, hogy van olyan tiszta tudatállapot, amelyikben nincs bennem bizonytalanság.
Persze esendő emberi szinten igaz az idézet, hiszen ha elhitetnénk magunkkal, hogy minden biztos, akkor azzal a kételkedésünket, a hiba keresésünket és így a tökéletesedésre való törekvésünket altatnánk el.
Vajon ha ismernék igazi megvilágosodottat, tanulnék-e tőle???
Vajon ha ismernék igazi megvilágosodottat, tanulnék-e tőle?
Tudna-e katalizátor lenni az életemben?
Mert ugyan elindíthat egy folyamatot, rávezethet valamire, de a lényeg rajtam múlik.
(dolgozom-e rajta, vagy sem, szembe merek-e nézni a problémáimmal, ellenállásaimmal vagy sem/ befogadom-e vagy sem.)
Jó rátalálni, aztán jó elhagyni! Ez minden tanítás végső lényege is.
Mindenki más úton tud fejlődni, előrehaladni.
Vajon ha ismernék igazi megvilágosodottat, tanulnék-e tőle???
Vajon ha ismernék igazi megvilágosodottat, tanulnék-e tőle?
Tudna-e katalizátor lenni az életemben?
Mert ugyan elindíthat egy folyamatot, rávezethet valamire, de a lényeg rajtam múlik.
(dolgozom-e rajta, vagy sem, szembe merek-e nézni a problémáimmal, ellenállásaimmal vagy sem/ befogadom-e vagy sem.)
Jó rátalálni, aztán jó elhagyni! Ez minden tanítás végső lényege is.
Mindenki más úton tud fejlődni, előrehaladni.
Akinek a testi vagy szellemi
jelenlétében elfog az az érzés , hogy na ez aztán egy megvilágosodott; számomra az a megvilágosodott .
Ha nincsen fíling , akkor mondhatja az egész világ ; Számomra nem az , noha nem vonom kétségbe az élményeit , az útját , a belső megvilágosodottságát . Üdvözlettel : felacso
Akinek a testi vagy szellemi
jelenlétében elfog az az érzés , hogy na ez aztán egy megvilágosodott; számomra az a megvilágosodott .
Ha nincsen fíling , akkor mondhatja az egész világ ; Számomra nem az , noha nem vonom kétségbe az élményeit , az útját , a belső megvilágosodottságát . Üdvözlettel : felacso
rugalmas
egy megvilágosodott szerintem folyamatosan nyitott az újra, folyamatosan rugalmas tud lenni, törekszik is rá és minden pillanatban hajlandó felülbírálnia egy „dologról” alkotott addigi „elképzelését”. ez automatikus tudattágulással is jár. emlékszem egyszer Hermess-nek egy mondata megcsapta a fülemet, nem emlékszem a szövegkörnyezetre, de a mondat második fele ez volt: „…tehát végülis semmi más dolgunk nincs, mint folyamatosan tágítani a tudatunkat.”
Akit leírsz, az inkább egy nagyon nyitott, tudatos, fejlődni
Akit leírsz, az inkább egy nagyon nyitott, tudatos, fejlődni képes lény, nem?
Egy megvilágosodott számomra azt jelenti, hogy eljutott a tudat teljességéhez, így nem kell azt tovább tágítania. Nincs benne gátlás, elutasítás, félelem, így a rugalmasságra sem kell törekednie. Mindent annak lát, amilyen az valójában, így nem kell a korábbi elképzeléseket felülbírálja.
De hogy lehet kijelenteni hogy ez a cimke csakis innentől jogos?
Nem azt mondom, hogy minden rugalmas ember megvilágosodott. Viszont tényleg felületes volt a megfogalmazásom, törekvés nem kell hogy legyen benne. Csak szerettem volna egy szerintem fontos nézőponttal is kiegészíteni a róluk való találgatások listáját.
Viszont akkor az és csak az számít megvilágosodottnak aki elért az út legvégére? De akkor mi célja van tovább az életben, mivégre van még itt?.. Nem úgy van, hogy egy ember csak addig éli egy életét, amíg van esélye hogy tovább fejlessze a lelkét? Onnantól jutalomjáték és csak henyél, nem csinál semmit további életében? 🙂 Hát nem sok ilyen ember lehet akkor a Földön amúgy, szerintem ez egy kicsit szigorú kritérium.
Azért fogalmaztam többször is úgy, hogy „számomra” és
Azért fogalmaztam többször is úgy, hogy „számomra” és „szerintem”, mert ez az én kritériumom, és nincs általánosan elfogadott szabály, hogy a magyar „megvilágosodott” szót kire használhatjuk és kire nem!
Javasoltam korábban, hogy ha valakinek van ideje és tudása hozzá, szedje össze és másolja be ide a hindu-szanszkrit samadhi állapotok elnevezéseit és azok értelmezését, mert azok sokkal részletesebben írják le a megvilágosodás fokozatait, pontosabbak és általánosan is elfogadottak.
„De akkor mi célja van tovább az életben, mivégre van még itt?”
A fejlődés kényszere itt tartja a lelkeket, míg akinek már nincs hova fejlődnie, az önszántából marad, ha úgy döntött. Lásd a bódhiszattva fogadalmat tevőket, akik másokat is segíteni akarnak a megvilágosodás felé vezető úton.
„A szenvedő lények számtalanok, fogadom, hogy mindnek segítségére leszek.
A szenvedélyek kötelékei sokfélék, fogadom, hogy mindtől megszabadulok.
A tanítások sokrétűek, fogadom, hogy mindet megismerem.
A Út a teljesség elérése, fogadom, hogy végigjárom.”
(Dobosy Antal fordítása)
A ,,fokozatokról” és egyáltalán a Megvilágosodásról
Aditi blogjában nagyon szépen leírta a különböző fokozatokat. Érdemes ezt elolvasni, mert a három állapotból,csak az utolsó,a szahadzsa szamádhi lenne az igazi metafizikai megvalósítás /felébredés,megvilágosodás/,de a köztudatban már az első kettőre is azt gondolják,hogy az. Pontosan azért,mert a szahadzsa szamadhit alig pár létező volt képes eddig elérni.
Viszont pl. Tolle,meg még páran,a nirvikalpa szamádhit érték el ?,/a legvégső előtti fokozat/,és a többség leginkább a szaviakalpa szamadhit./szerintem persze:)/
Ha valaki tiszta képet akar a felébredésről, ,,megvilágosodásról”,és utána jár a témának,az szépen el tudja különíteni ezeket az állapotokat,az ,,úgynevezett megvilágosodottak”, tapasztalatai, leírásai, tanításai alapján,hogy hova is tartoznak,meddig jutottak a megvalósításban.
,,Ha valaki elérte a szahadzsa szamádhit, és ebben a szamádhiban marad, akkor minden másodpercben, tudatosan és tökéletesen, Istent manifesztálja. Ezért a transzcendentális Legfelsőbb büszkeségévé válik.”…/vagyis Istenné/
Ezt idáig /az utóbbi időkben/,egyedül Ramanana Maharshiról állítják,ahol ezt meg is tapasztalták./a környezet (több 100 ezren:) /.
A többiek max. a nirvikalpa szamadhiig juthattak ,de ez is olyan magasrendű állapot,amit mi el sem tudunk képzelni,hiszen akik megélték,azok sem tudják szavakkal átadni.
Ugye ,ha az ember tanulmányozná a különbségeket,akkor nem is lenne ilyen kérdés,hogy ki is csapkodja az asztalt?:),valamint semmiféle ellentmondás sem.
Az az érdekes ezen az oldalon,hogy mindenkit mennyire érdekel a,,megvilágosodás”.
Akinek nem célja a felébredés,azokat is,hiszen a legtöbb blog erről a témáról szól,és majd minden blogot úgyszintén elviszünk ezzel.
Ennek ellenére csak megy a fantáziálgatás,hogy szerintem ,,így meg úgy”,de senki nem nézne utána mi is az a megvilágosodás.
Ahányan vagyunk,annyiféle elképzelés:) /Elképzelés!/
Mi az ,hogy megvilágosodás?…,már ez is egy felületes meghatározás. Minek a megvilágosodása? Van egy nagy felismerésem,vagy mi?,mert ezt az ezoterikában számtalan dologra használják,aminek még köze sincs ahhoz,amiről itt időről időre szeretnénk dűlőre jutni.
Ez a megvilágosodás ugyanis: Metafizikai Megvilágosodás,Felébredés és nem más.
A metafizika pedig a fizikai,,valóságon ” túli dolog,amit még véletlenül sem vennénk figyelembe!/ És nem csak hogy a ,,természeten”,hanem a létesültségen túli dolog is /
Vagyis hogy nem véletlenül nyílnak egyre másra erről a blogok,mert mindaddig nem fogunk zöld ágra vergődni ebben a témában,amíg akik részt vesznek ebben a társalgásban ,nem hajlandók némiképp -valamelyest- tájékozódni arról ,amiről véleményt szeretnének alkotni.
Akiknek ,,maradi dolog” az eredetiihez,a Hindu- Buddhista tanokhoz nyúlni,azoknak vannak modern irányzatok is tájékozódásként.
A metafizikai tradicionalitás,…a szolipszizmus…,ezek 20-adik századi modern irányzatok.
Mivel ez a felébredés,megvilágosodás metafizikai fogalmak,amik a természeten, létesülésen túli dolgok,ezért hát be kéne látni ,hogy ennek ismeretéhez, megértéséhez, főként a megítéléséhez pusztán ,,kútfőből ” vajmi kevés és meddő dolog is meríteni.
Persze ,ha továbbra is értelmetlen ,meddő vitákat akarunk folytatni,akkor tekintsétek tárgytalannak a véleményemet.
Aditi blogjában ott vannak a megvilágosodás fokozatai.
Hosszú a blog ,ezért ami abból a lényeg, kiemeltem ide:
Szamádhi: az isteni Tudat csúcsa
A szamádhi a tudat spirituális állapota. A szamádhinak különbözõ fajtái vannak. Az egyszerûbb szamádhik közül a szavikalpa a legmagasabb. A szavikalpa szamádhi után jön a nirvikalpa szamádhi, de a kettõ között mély szakadék tátong. Ez két, gyökeresen különbözõ szamádhi. Van azonban még valami, ami a nirvikalpa szamádhin is túlmegy; ezt szahadzsa szamádhinak nevezzük.
Szavikalpa szamádhi
A szavikalpa szamádhiban rövid idõre elvész az egész emberi tudat. Ebben az állapotban egészen más lesz a tér és az idõ érzékelése. Emberi idõnkkel és térfelfogásunkkal semmit sem kezdhetünk. Ebben a szamádhiban az ember egy-két órára teljesen más világban van. Lehet látni, hogy ott szinte már minden készen van, mindent megtettek. Itt, ebben a világban még rengeteg teljesületlen vágy él bennünk és másokban. A vágyak milliói beteljesületlenek és millió dolgot meg kell még tennünk. De ha az ember a szavikalpa szamádhiban van, látja, hogy valójában minden készen van már, semmit sem kell tenni. Az ember csak egy eszköz. Ha az emberre szükség van, az szép és jó, de különben minden „megtevõdik”. De a szavikalpa szamádhiból mindenkinek vissza kell térnie a mindennapi tudathoz.
A szavikalpa szamádhiban is különbözõ fokok vannak. Ahogy az iskolában vannak egy osztályban jó és rossz tanulók, ugyanúgy bizonyos törekvõk magasabb szintet érnek el a szavikalpa szamádhiban, mint mások, akiknek kevesebb a törekvésük. Õk alacsonyabb vagy közepes fokot érnek el a létrán, ahol nem minden olyan tiszta és jó, mint a legmagasabb fokon.
A szavikalpa szamádhiban különbözõ helyekrõl jönnek gondolatok és ideák, de ez nem számít. Az ember meditáció közben zavartalanul érzi magát, és a belsõ élet dinamikusan és bizalommal telten mûködik.
Nirvikalpa szamádhi
De ha az ember egy kicsit feljebb megy, és a nirvikalpa szamádhiban eggyé válik a lélekkel, ott már egyáltalán nem létezik sem gondolat, sem idea. Én most itt megkísérlek valamit szavakkal kifejezni, de a nirvikalpa szamádhi tudatát igazából soha nem lehet megmagyarázni vagy szavakkal kifejezni. Megpróbálok a legpontosabban beszélni egy nagyon magas tudatról, de ez még mindig az én értelmem, amely elég finom módon próbál kifejezõdni. A nirvikalpa szamádhiban azonban egyáltalán nincsen értelem. Ott csak végtelen béke és üdvösség van. Itt vége a természet táncának, a tudó és a tudott eggyé válik. Itt az ember egy nagyon magas isteni, mindent átható, önszeretõ eksztázisnak örül. Az ember az elragadtatás tárgyává válik; azzá válik, ami elragadtatódik, és az ember lesz maga az elragadtatás.
Amikor az ember belép a nirvikalpa szamádhiba, elõször azt érzi, hogy a szíve tágasabb, mint az egész Univerzum. Ha most megnézzük magunk körül a világot, akkor az Univerzum végtelenül nagyobbnak tûnik, mint mi. De ez csak azért van így, mert a világot és az Univerzumot korlátozott értelmünkön keresztül érzékeljük. Ha az ember a nirvikalpa szamádhiban van, akkor az Univerzumot egy kis pontnak látja tágas szívében.
A nirvikalpa szamádhiban végtelen üdvösség van. Az üdvösség a legtöbb ember számára csak üres szó. Annyit tudnak, hogy van valami, amit üdvösségnek hívnak, és vannak néhányan, akik azt mondják, õk már érezték, de a legtöbb ember maga soha nem tapasztalta. Amikor az ember belép a nirvikalpa szamádhiba, akkor nemcsak érzi az üdvösséget, de õ maga növekszik az üdvösségé.
A harmadik dolog, amit a nirvikalpa szamádhiban érzünk, az az erõ. Az összes okkultista összes ereje és hatalma együttvéve is semmi ahhoz az erõhöz képest, amit a nirvikalpa szamádhiban birtoklunk. De az az erõ, amit a nirvikalpa szamádhiból elvehetünk, hogy itt a földön használjuk, csak töredéke az egésznek.
A nirvikalpa szamádhi a legmagasabb szamádhi, amelyet a megvalósult mesterek legtöbbje el tud érni. Ez tart néhány óráig vagy pár napig, azután az embernek le kell jönnie. És mi történik, ha lejön az ember? Nagyon gyakran elfelejti a saját nevét, saját korát. Nem képes még rendesen beszélni sem. De aztán folytonos gyakorlás után képes lesz az ember a nirvikalpa szamádhiból lejönni, és rögtön utána teljesen normális módon cselekedni a földön.
A múltban voltak spirituális mesterek, akik elérték a nirvikalpa szamádhit, és nem jöttek többet le. Megtartották a legmagasabb szamádhijukat, és egyszerûen lehetetlennek tartották, hogy ismét belépjenek a föld atmoszférájába, s emberként cselekedjenek. Ebben a tudatállapotban lehetetlen a világban cselekedni. Egyszerûen lehetetlen. Ha az ember belép a nirvikalpa szamádhiba, akkor normális körülmények között nem akar többé visszatérni a világba. Ha az ember tizennyolc vagy huszonegy napig ebben a tudatállapotban marad, akkor könnyen lehet, hogy elhagyja a testét. De létezik egy isteni rendelkezés is. Ha a Legfelsőbb azt akarja, hogy egy bizonyos lélek itt a földön dolgozzék, akkor Õ ezt az embert még huszonegy vagy huszonkét nap után is vissza tudja hozni egy másik, isteni tudattal és dinamikával telt csatornán keresztül.
Szahadzsa szamádhi
A szahadzsa szamádhi a szamádhik legmagasabb fajtája. Ebben a szamádhiban az ember a legmagasabb tudatállapotban van, és ugyanakkor a durva anyagi világban dolgozik. Fenntartja a nirvikalpa szamádhi tapasztalatát, és ugyanakkor beveti magát a földi tevékenységekbe. Az ember lélekké vált, és ugyanakkor használja a testét mint tökéletes eszközt. A szahadzsa szamádhiban az ember, mint bárki más, járkál, eszik, mindennapi dolgokat tesz. Szíve belsejében azonban isteni megvilágosítással van elárasztva. Ha az ember eléri a szahadzsa szamádhit, akkor a valóság urává és mesterévé válik. Kénye-kedve szerint felmehet a legmagasabb Tudatba, s aztán visszatérhet a földi tudathoz, hogy a Legmagasabbat kinyilvánítsa.
Még ha a megvalósulás legmagasabb fokát éri is el valaki, nagyon ritkán történik meg, hogy a szahadzsa szamádhi áldásában részesüljön. Nagyon kevés spirituális mester érte el ezt a szintet, csupán egy-kettõ. A szahadzsa szamádhi eléréséhez a Legfelsőbb végtelen kegyelmére van szükség, vagy igazán hatalmasnak és szerencsésnek kell lenni. A szahadzsa szamádhi csak akkor jön, ha a Legfelsőbbel valaki már elválaszthatatlanul eggyé vált, vagy pedig azon ritka alkalmakkor, amikor az ember meg akarja mutatni, hogy õ maga a Legfelsőbb. Ha valaki elérte a szahadzsa szamádhit, és ebben a szamádhiban marad, akkor minden másodpercben, tudatosan és tökéletesen, Istent manifesztálja. Ezért a transzcendentális Legfelsőbb büszkeségévé válik.
Az ego zűrzavara és a felébredettség megtapasztalása
Minő ,,véletlen”:) Itt van egy cikk,ahol a bódhiszattvaságról és az egóról is részletesen szó van.
/Egyébként a bódhiszattvának nem egyforma a megítélése,mert a mahajana buddhizmusban ő már egy megvilágosodott lény,aki azért nem ,,foglalja el” /bár megtehetné/ a Nirvánát,
mert mindaddig visszajön segíteni,amíg az utolsó lény is meg nem világosodott./
És akkor a cikk, ami ugyan nem erről szól, de érdemes elolvasni, már csak az ego miatt is! Idemásoltam, mert ott olvashatatlanul csíkos a háttér:
Az ego zűrzavara és a felébredettség megtapasztalása
A buddhista hagyomány szerint a szellemi út a zavarodottságon való áttörést és a felébredett tudatállapot felszínre hozását jelenti… A gyakorlás során nem arra törekszünk, hogy létrehozzuk a megvilágosodott tudatállapotot, hanem fokozatosan megtisztulunk a megvilágosodás megjelenését akadályozó zűrzavartól. Ha megszabadulunk a zavarodottságtól, akkor spontán módon felfedezzük önmagunkban a megvilágosodást… A megvilágosodás nem múlik el, mivel nem mi hoztuk létre, csupán felfedeztük. A buddhista hagyomány a megvilágosodás szemléltetésére gyakran használja a felhők mögül előbukkanó nap példáját. A meditációs gyakorlat során megtisztítjuk magunkat az ego zűrzavarától, hogy megpillanthassuk a felébredés állapotát. A nem-tudás, a homály és a paranoia eloszlásával nagyszerű kép tárul fel előttünk az életről. Ezáltal a létezés újfajta módját fedezzük fel.
A zavarodottság a folytonos és szilárd önvaló érzetében gyökerezik. Amikor megjelenik egy gondolat, egy érzelem, vagy történik valami, akkor úgy érezzük, hogy van valaki, aki tudatában van ezeknek az eseményeknek. Az olvasó úgy érzi, hogy ő az, aki ezeket a szavakat olvassa. Ez az én-érzet valójában egy átmeneti, szakaszos jelenség, amit zavarodottságunkban szilárdnak és folyamatosnak érzékelünk.
Zavarodott látásmódunkat megbízhatónak véljük, ezért minden erőnkkel megpróbáljuk ezt a szilárd ént fenntartani és erősíteni. Élvezetekkel tápláljuk, és arra törekszünk, hogy megóvjuk a szenvedéstől. Mivel a tapasztalataink átmenetiségünk valódiságát igazolják, szüntelenül megpróbálunk szemet hunyni valódi helyzetünk felismerésének lehetőségei fölött. Felmerülhet bennünk a következő kérdés: „Ha tényleg a megvilágosodott állapot a valódi helyzetünk, akkor vajon miért akarjuk minden áron elkerülni ennek felismerését?” Olyan mélyen elmerültünk zavarodott világszemléletünkben, hogy ezt a zavaros képet valósnak, az egyedül lehetséges világnak tekintjük. A szilárd és állandó önvaló érzetének fenntartására irányuló törekvés alkotja az ego tevékenységét.
Az ego azonban csupán részben képes megóvni bennünket a fájdalomtól. Az ego törekvését kísérő elégedetlenség érzés tetteink felülvizsgálatára ösztönöz bennünket…
Az ego mesterkedései, a „szellemi materializmus”
Az ego képes bármit a saját hasznára fordítani, és ez alól a különféle szellemi irányzatok sem képeznek kivételt. Amikor megismerkedünk egy különösen hatékony meditációs módszerrel, az ego először elragadtatással viszonyul hozzá, majd megvizsgálja. De mivel az ego szilárdnak tűnik, nem tud magába olvasztani semmit, és ezért csak az utánzásra képes. Az ego tehát megpróbálja utánozni a meditációt és a meditatív életmódot. Amikor már kezünkben van a spirituális játszma összes fortélya és válasza, akkor automatikusan megpróbáljuk utánozni a szellemi gyakorlást. De ez nem több puszta imitációnál, hiszen a valódi szellemi gyakorláshoz az ego teljes feladására irányuló törekvésre van szükség, és ez az, amire a legkevésbé vagyunk hajlandóak. Az utánzással viszont nem tapasztalhatjuk meg, hogy valójában mi az, amit utánozunk, csupán egy olyan, valódinak tűnő területet fedezhetünk fel, amely az ego határain belül található. Az ego mindent lefordít a saját nyelvére, mert a saját jólétét és a benne rejlő tulajdonságait helyezi a középpontba. Az ego számára óriási, izgalmas élményt jelent, hogy végre sikerült ilyen sablont létrehoznia. Végre egy kézzelfogható eredményt ért el, mivel sikeresen igazolta saját létét és azonosságát.
Ha a spirituális módszereket az én-tudatunk fenntartására használjuk, akkor nagyon kevés esélyünk van a valódi szellemi fejlődésre. Ha nem tiszta irányvétellel gyakorolunk, mentális szokásaink erősek és áthatolhatatlanok lesznek. Akár odáig is eljuthatunk, hogy elérjük az egoval való teljes eggyéválás ördögi állapotát.
A bódhiszattva ösvény
Miután megbarátkoztál magaddal, ezt a barátságot képtelen vagy önmagadban tartani. Szükséged van egy kivezetésre, és ez a kivezetés a külvilággal való kapcsolat. Az együttérzés lesz az a híd, ami a külvilághoz kapcsol. Az önmagad iránti bizalom és együttérzés arra ösztönöz, hogy táncolj az élettel, kommunikálj a világ energiáival…
Az együttérzésnek semmi köze az eredményekhez. Az együttérzést teresség és nagylelkűség jellemzi. Amikor az emberben kifejlődik a valódi együttérzés, nem tudja biztosan, hogy másokhoz vagy önmagához nagylelkű, mivel az együttérzés nem más, mint egyetemes nagylelkűség. Nem agy adott „célra” irányul, mentes a „nekem” és a „nekik” fogalmától. Az együttérzést a bizalom, a bőség, a gazdagság élményén alapuló, spontán megszülető öröm hatja át.
Úgy is mondhatnánk, hogy az együttérzés a gazdagság legmagasabb szintű mentalitása… Szorosan kapcsolódik hozzá a széles látókörű gondolkodás, amelynek segítségével sokkal szabadabban és átfogóbban viszonyulunk önmagunkhoz és a világhoz. ezért nevezik a második jánát Mahajánának, vagyis Nagy Ösvénynek. Abból a meggondolásból indulunk ki, hogy a benső gazdagság alapvetően velünk született tulajdonságunk, és nem kell külön erőfeszítéseket tennünk a megszerzésére. Csakis ezzel a szilárd meggyőződéssel tudjuk a meditációt mindennapi tevékenységeink részévé tenni.
Az együttérzés automatikusan arra ösztönöz bennünket, hogy kapcsolatot teremtsünk az emberekkel, hiszen többé már nem tehernek tekintjük őket a hátunkon, akik elszívják az energiáinkat. Éppen ellenkezőleg: feltöltenek minket energiával, mert a velük való kapcsolat során felismerjük saját bőségünket és gazdagságunkat. Ezért sohasem érezzük úgy, hogy fogytán az erőnk, még akkor sem, ha nehéz feladatok előtt állunk és nehezen kezelhető emberekkel vagy szituációkkal kell szembenéznünk. Akárhányszor nehéz helyzetekkel kerülünk szembe, ezek örömteli lehetőséget jelentenek számunkra benső gazdagságunk és bőségünk bemutatására. Ez a létszemlélet teljesen mentes a szegénység érzetétől.
Az együttérzés a nyílt ösvény, a mahajána kulcsa. Ez élteti a bódhiszatva transzcendentális tevékenységét. a bódhiszattva ösvény kezdete a nagylelkűség, az adás és a nyitottság. Ez az önátadás folyamata. A nyitottság nem szükségszerűen arra vonatkozik, hogy valamit odaadunk valakinek. inkább azt jelenti, hogy feladjuk a követeléseinket, és a követelések alapvető ismérveit. Ez a dána paramita, vagyis a nagylelkűség paramitája. Megtanulunk bízni abban a tényben, hogy nincs szükségünk biztosítani a talajt önmagunk számára. Megtanulunk bízni benső gazdagságunkban, és megértjük, hogy nyugodtan megnyílhatunk. Ez a nyílt ösvény. Ha feladjuk a követelőző magatartásunkat, akkor megnyilvánul alapvetően egészséges állapotunk, ami elvezet a következő bódhiszattva tevékenységhez, a síla paramitához. Ez az erkölcs és az önfegyelem paramitája.
Miután az „én ezt csinálom, én azt csinálom” alapgondolatát mellőzve megnyíltunk és feladtunk mindent, anélkül, hogy önmagunkat helyeztük volna a középpontba, az ego fenntartásával és a gyűjtögetéssel kapcsolatos szituációk elvesztik jelentőségüket. Ez az erkölcs legmagasabb szintje, ami erősíti a nyitottság és a bátorság állapotát: már nem félünk attól, hogy kárt okozhatunk önmagunknak vagy másoknak, hiszen teljesen nyitottak vagyunk. Egyetlen szituáció sem képes elvenni a kedvünket és ezáltal megszületik a türelem a ksánti paramita. A türelemből energia fakad, és ebből származik a vírja, az öröm. A részvétel óriási örömének energiája elvezet a nyitott meditáció átfogó látásmódjához, a dhjána élményéhez, ami nem más, mint a nyitottság. Teljesen belemerülünk az élet játékos táncába, így a különböző szituációkat többé már nem rajtunk kívülálló dolgoknak tekintjük.
Ezután egyre jobban megnyílunk. Nem utasítunk el, és nem fogadunk el semmit. egyszerűen együtt haladunk a felmerülő helyzetetekkel. Nem harcolunk többé, nem akarunk legyőzni senkit, és különféle célok megvalósítására sem törekszünk. Nem foglalkozunk sem a gyűjtögetéssel, sem az adással. Megszűnik minden remény és félelem. Így fejlődik ki a pradzsnyá, a transzcendens tudás, vagyis az a képesség, hogy a szituációkat olyannak lássuk, amilyenek.
Forrás: http://ursuslibris.hu/content.php?content=477
rugalmas
egy megvilágosodott szerintem folyamatosan nyitott az újra, folyamatosan rugalmas tud lenni, törekszik is rá és minden pillanatban hajlandó felülbírálnia egy „dologról” alkotott addigi „elképzelését”. ez automatikus tudattágulással is jár. emlékszem egyszer Hermess-nek egy mondata megcsapta a fülemet, nem emlékszem a szövegkörnyezetre, de a mondat második fele ez volt: „…tehát végülis semmi más dolgunk nincs, mint folyamatosan tágítani a tudatunkat.”
Akit leírsz, az inkább egy nagyon nyitott, tudatos, fejlődni
Akit leírsz, az inkább egy nagyon nyitott, tudatos, fejlődni képes lény, nem?
Egy megvilágosodott számomra azt jelenti, hogy eljutott a tudat teljességéhez, így nem kell azt tovább tágítania. Nincs benne gátlás, elutasítás, félelem, így a rugalmasságra sem kell törekednie. Mindent annak lát, amilyen az valójában, így nem kell a korábbi elképzeléseket felülbírálja.
De hogy lehet kijelenteni hogy ez a cimke csakis innentől jogos?
Nem azt mondom, hogy minden rugalmas ember megvilágosodott. Viszont tényleg felületes volt a megfogalmazásom, törekvés nem kell hogy legyen benne. Csak szerettem volna egy szerintem fontos nézőponttal is kiegészíteni a róluk való találgatások listáját.
Viszont akkor az és csak az számít megvilágosodottnak aki elért az út legvégére? De akkor mi célja van tovább az életben, mivégre van még itt?.. Nem úgy van, hogy egy ember csak addig éli egy életét, amíg van esélye hogy tovább fejlessze a lelkét? Onnantól jutalomjáték és csak henyél, nem csinál semmit további életében? 🙂 Hát nem sok ilyen ember lehet akkor a Földön amúgy, szerintem ez egy kicsit szigorú kritérium.
Azért fogalmaztam többször is úgy, hogy „számomra” és
Azért fogalmaztam többször is úgy, hogy „számomra” és „szerintem”, mert ez az én kritériumom, és nincs általánosan elfogadott szabály, hogy a magyar „megvilágosodott” szót kire használhatjuk és kire nem!
Javasoltam korábban, hogy ha valakinek van ideje és tudása hozzá, szedje össze és másolja be ide a hindu-szanszkrit samadhi állapotok elnevezéseit és azok értelmezését, mert azok sokkal részletesebben írják le a megvilágosodás fokozatait, pontosabbak és általánosan is elfogadottak.
„De akkor mi célja van tovább az életben, mivégre van még itt?”
A fejlődés kényszere itt tartja a lelkeket, míg akinek már nincs hova fejlődnie, az önszántából marad, ha úgy döntött. Lásd a bódhiszattva fogadalmat tevőket, akik másokat is segíteni akarnak a megvilágosodás felé vezető úton.
„A szenvedő lények számtalanok, fogadom, hogy mindnek segítségére leszek.
A szenvedélyek kötelékei sokfélék, fogadom, hogy mindtől megszabadulok.
A tanítások sokrétűek, fogadom, hogy mindet megismerem.
A Út a teljesség elérése, fogadom, hogy végigjárom.”
(Dobosy Antal fordítása)
A ,,fokozatokról” és egyáltalán a Megvilágosodásról
Aditi blogjában nagyon szépen leírta a különböző fokozatokat. Érdemes ezt elolvasni, mert a három állapotból,csak az utolsó,a szahadzsa szamádhi lenne az igazi metafizikai megvalósítás /felébredés,megvilágosodás/,de a köztudatban már az első kettőre is azt gondolják,hogy az. Pontosan azért,mert a szahadzsa szamadhit alig pár létező volt képes eddig elérni.
Viszont pl. Tolle,meg még páran,a nirvikalpa szamádhit érték el ?,/a legvégső előtti fokozat/,és a többség leginkább a szaviakalpa szamadhit./szerintem persze:)/
Ha valaki tiszta képet akar a felébredésről, ,,megvilágosodásról”,és utána jár a témának,az szépen el tudja különíteni ezeket az állapotokat,az ,,úgynevezett megvilágosodottak”, tapasztalatai, leírásai, tanításai alapján,hogy hova is tartoznak,meddig jutottak a megvalósításban.
,,Ha valaki elérte a szahadzsa szamádhit, és ebben a szamádhiban marad, akkor minden másodpercben, tudatosan és tökéletesen, Istent manifesztálja. Ezért a transzcendentális Legfelsőbb büszkeségévé válik.”…/vagyis Istenné/
Ezt idáig /az utóbbi időkben/,egyedül Ramanana Maharshiról állítják,ahol ezt meg is tapasztalták./a környezet (több 100 ezren:) /.
A többiek max. a nirvikalpa szamadhiig juthattak ,de ez is olyan magasrendű állapot,amit mi el sem tudunk képzelni,hiszen akik megélték,azok sem tudják szavakkal átadni.
Ugye ,ha az ember tanulmányozná a különbségeket,akkor nem is lenne ilyen kérdés,hogy ki is csapkodja az asztalt?:),valamint semmiféle ellentmondás sem.
Az az érdekes ezen az oldalon,hogy mindenkit mennyire érdekel a,,megvilágosodás”.
Akinek nem célja a felébredés,azokat is,hiszen a legtöbb blog erről a témáról szól,és majd minden blogot úgyszintén elviszünk ezzel.
Ennek ellenére csak megy a fantáziálgatás,hogy szerintem ,,így meg úgy”,de senki nem nézne utána mi is az a megvilágosodás.
Ahányan vagyunk,annyiféle elképzelés:) /Elképzelés!/
Mi az ,hogy megvilágosodás?…,már ez is egy felületes meghatározás. Minek a megvilágosodása? Van egy nagy felismerésem,vagy mi?,mert ezt az ezoterikában számtalan dologra használják,aminek még köze sincs ahhoz,amiről itt időről időre szeretnénk dűlőre jutni.
Ez a megvilágosodás ugyanis: Metafizikai Megvilágosodás,Felébredés és nem más.
A metafizika pedig a fizikai,,valóságon ” túli dolog,amit még véletlenül sem vennénk figyelembe!/ És nem csak hogy a ,,természeten”,hanem a létesültségen túli dolog is /
Vagyis hogy nem véletlenül nyílnak egyre másra erről a blogok,mert mindaddig nem fogunk zöld ágra vergődni ebben a témában,amíg akik részt vesznek ebben a társalgásban ,nem hajlandók némiképp -valamelyest- tájékozódni arról ,amiről véleményt szeretnének alkotni.
Akiknek ,,maradi dolog” az eredetiihez,a Hindu- Buddhista tanokhoz nyúlni,azoknak vannak modern irányzatok is tájékozódásként.
A metafizikai tradicionalitás,…a szolipszizmus…,ezek 20-adik századi modern irányzatok.
Mivel ez a felébredés,megvilágosodás metafizikai fogalmak,amik a természeten, létesülésen túli dolgok,ezért hát be kéne látni ,hogy ennek ismeretéhez, megértéséhez, főként a megítéléséhez pusztán ,,kútfőből ” vajmi kevés és meddő dolog is meríteni.
Persze ,ha továbbra is értelmetlen ,meddő vitákat akarunk folytatni,akkor tekintsétek tárgytalannak a véleményemet.
Aditi blogjában ott vannak a megvilágosodás fokozatai.
Hosszú a blog ,ezért ami abból a lényeg, kiemeltem ide:
Szamádhi: az isteni Tudat csúcsa
A szamádhi a tudat spirituális állapota. A szamádhinak különbözõ fajtái vannak. Az egyszerûbb szamádhik közül a szavikalpa a legmagasabb. A szavikalpa szamádhi után jön a nirvikalpa szamádhi, de a kettõ között mély szakadék tátong. Ez két, gyökeresen különbözõ szamádhi. Van azonban még valami, ami a nirvikalpa szamádhin is túlmegy; ezt szahadzsa szamádhinak nevezzük.
Szavikalpa szamádhi
A szavikalpa szamádhiban rövid idõre elvész az egész emberi tudat. Ebben az állapotban egészen más lesz a tér és az idõ érzékelése. Emberi idõnkkel és térfelfogásunkkal semmit sem kezdhetünk. Ebben a szamádhiban az ember egy-két órára teljesen más világban van. Lehet látni, hogy ott szinte már minden készen van, mindent megtettek. Itt, ebben a világban még rengeteg teljesületlen vágy él bennünk és másokban. A vágyak milliói beteljesületlenek és millió dolgot meg kell még tennünk. De ha az ember a szavikalpa szamádhiban van, látja, hogy valójában minden készen van már, semmit sem kell tenni. Az ember csak egy eszköz. Ha az emberre szükség van, az szép és jó, de különben minden „megtevõdik”. De a szavikalpa szamádhiból mindenkinek vissza kell térnie a mindennapi tudathoz.
A szavikalpa szamádhiban is különbözõ fokok vannak. Ahogy az iskolában vannak egy osztályban jó és rossz tanulók, ugyanúgy bizonyos törekvõk magasabb szintet érnek el a szavikalpa szamádhiban, mint mások, akiknek kevesebb a törekvésük. Õk alacsonyabb vagy közepes fokot érnek el a létrán, ahol nem minden olyan tiszta és jó, mint a legmagasabb fokon.
A szavikalpa szamádhiban különbözõ helyekrõl jönnek gondolatok és ideák, de ez nem számít. Az ember meditáció közben zavartalanul érzi magát, és a belsõ élet dinamikusan és bizalommal telten mûködik.
Nirvikalpa szamádhi
De ha az ember egy kicsit feljebb megy, és a nirvikalpa szamádhiban eggyé válik a lélekkel, ott már egyáltalán nem létezik sem gondolat, sem idea. Én most itt megkísérlek valamit szavakkal kifejezni, de a nirvikalpa szamádhi tudatát igazából soha nem lehet megmagyarázni vagy szavakkal kifejezni. Megpróbálok a legpontosabban beszélni egy nagyon magas tudatról, de ez még mindig az én értelmem, amely elég finom módon próbál kifejezõdni. A nirvikalpa szamádhiban azonban egyáltalán nincsen értelem. Ott csak végtelen béke és üdvösség van. Itt vége a természet táncának, a tudó és a tudott eggyé válik. Itt az ember egy nagyon magas isteni, mindent átható, önszeretõ eksztázisnak örül. Az ember az elragadtatás tárgyává válik; azzá válik, ami elragadtatódik, és az ember lesz maga az elragadtatás.
Amikor az ember belép a nirvikalpa szamádhiba, elõször azt érzi, hogy a szíve tágasabb, mint az egész Univerzum. Ha most megnézzük magunk körül a világot, akkor az Univerzum végtelenül nagyobbnak tûnik, mint mi. De ez csak azért van így, mert a világot és az Univerzumot korlátozott értelmünkön keresztül érzékeljük. Ha az ember a nirvikalpa szamádhiban van, akkor az Univerzumot egy kis pontnak látja tágas szívében.
A nirvikalpa szamádhiban végtelen üdvösség van. Az üdvösség a legtöbb ember számára csak üres szó. Annyit tudnak, hogy van valami, amit üdvösségnek hívnak, és vannak néhányan, akik azt mondják, õk már érezték, de a legtöbb ember maga soha nem tapasztalta. Amikor az ember belép a nirvikalpa szamádhiba, akkor nemcsak érzi az üdvösséget, de õ maga növekszik az üdvösségé.
A harmadik dolog, amit a nirvikalpa szamádhiban érzünk, az az erõ. Az összes okkultista összes ereje és hatalma együttvéve is semmi ahhoz az erõhöz képest, amit a nirvikalpa szamádhiban birtoklunk. De az az erõ, amit a nirvikalpa szamádhiból elvehetünk, hogy itt a földön használjuk, csak töredéke az egésznek.
A nirvikalpa szamádhi a legmagasabb szamádhi, amelyet a megvalósult mesterek legtöbbje el tud érni. Ez tart néhány óráig vagy pár napig, azután az embernek le kell jönnie. És mi történik, ha lejön az ember? Nagyon gyakran elfelejti a saját nevét, saját korát. Nem képes még rendesen beszélni sem. De aztán folytonos gyakorlás után képes lesz az ember a nirvikalpa szamádhiból lejönni, és rögtön utána teljesen normális módon cselekedni a földön.
A múltban voltak spirituális mesterek, akik elérték a nirvikalpa szamádhit, és nem jöttek többet le. Megtartották a legmagasabb szamádhijukat, és egyszerûen lehetetlennek tartották, hogy ismét belépjenek a föld atmoszférájába, s emberként cselekedjenek. Ebben a tudatállapotban lehetetlen a világban cselekedni. Egyszerûen lehetetlen. Ha az ember belép a nirvikalpa szamádhiba, akkor normális körülmények között nem akar többé visszatérni a világba. Ha az ember tizennyolc vagy huszonegy napig ebben a tudatállapotban marad, akkor könnyen lehet, hogy elhagyja a testét. De létezik egy isteni rendelkezés is. Ha a Legfelsőbb azt akarja, hogy egy bizonyos lélek itt a földön dolgozzék, akkor Õ ezt az embert még huszonegy vagy huszonkét nap után is vissza tudja hozni egy másik, isteni tudattal és dinamikával telt csatornán keresztül.
Szahadzsa szamádhi
A szahadzsa szamádhi a szamádhik legmagasabb fajtája. Ebben a szamádhiban az ember a legmagasabb tudatállapotban van, és ugyanakkor a durva anyagi világban dolgozik. Fenntartja a nirvikalpa szamádhi tapasztalatát, és ugyanakkor beveti magát a földi tevékenységekbe. Az ember lélekké vált, és ugyanakkor használja a testét mint tökéletes eszközt. A szahadzsa szamádhiban az ember, mint bárki más, járkál, eszik, mindennapi dolgokat tesz. Szíve belsejében azonban isteni megvilágosítással van elárasztva. Ha az ember eléri a szahadzsa szamádhit, akkor a valóság urává és mesterévé válik. Kénye-kedve szerint felmehet a legmagasabb Tudatba, s aztán visszatérhet a földi tudathoz, hogy a Legmagasabbat kinyilvánítsa.
Még ha a megvalósulás legmagasabb fokát éri is el valaki, nagyon ritkán történik meg, hogy a szahadzsa szamádhi áldásában részesüljön. Nagyon kevés spirituális mester érte el ezt a szintet, csupán egy-kettõ. A szahadzsa szamádhi eléréséhez a Legfelsőbb végtelen kegyelmére van szükség, vagy igazán hatalmasnak és szerencsésnek kell lenni. A szahadzsa szamádhi csak akkor jön, ha a Legfelsőbbel valaki már elválaszthatatlanul eggyé vált, vagy pedig azon ritka alkalmakkor, amikor az ember meg akarja mutatni, hogy õ maga a Legfelsőbb. Ha valaki elérte a szahadzsa szamádhit, és ebben a szamádhiban marad, akkor minden másodpercben, tudatosan és tökéletesen, Istent manifesztálja. Ezért a transzcendentális Legfelsőbb büszkeségévé válik.
Az ego zűrzavara és a felébredettség megtapasztalása
Minő ,,véletlen”:) Itt van egy cikk,ahol a bódhiszattvaságról és az egóról is részletesen szó van.
/Egyébként a bódhiszattvának nem egyforma a megítélése,mert a mahajana buddhizmusban ő már egy megvilágosodott lény,aki azért nem ,,foglalja el” /bár megtehetné/ a Nirvánát,
mert mindaddig visszajön segíteni,amíg az utolsó lény is meg nem világosodott./
És akkor a cikk, ami ugyan nem erről szól, de érdemes elolvasni, már csak az ego miatt is! Idemásoltam, mert ott olvashatatlanul csíkos a háttér:
Az ego zűrzavara és a felébredettség megtapasztalása
A buddhista hagyomány szerint a szellemi út a zavarodottságon való áttörést és a felébredett tudatállapot felszínre hozását jelenti… A gyakorlás során nem arra törekszünk, hogy létrehozzuk a megvilágosodott tudatállapotot, hanem fokozatosan megtisztulunk a megvilágosodás megjelenését akadályozó zűrzavartól. Ha megszabadulunk a zavarodottságtól, akkor spontán módon felfedezzük önmagunkban a megvilágosodást… A megvilágosodás nem múlik el, mivel nem mi hoztuk létre, csupán felfedeztük. A buddhista hagyomány a megvilágosodás szemléltetésére gyakran használja a felhők mögül előbukkanó nap példáját. A meditációs gyakorlat során megtisztítjuk magunkat az ego zűrzavarától, hogy megpillanthassuk a felébredés állapotát. A nem-tudás, a homály és a paranoia eloszlásával nagyszerű kép tárul fel előttünk az életről. Ezáltal a létezés újfajta módját fedezzük fel.
A zavarodottság a folytonos és szilárd önvaló érzetében gyökerezik. Amikor megjelenik egy gondolat, egy érzelem, vagy történik valami, akkor úgy érezzük, hogy van valaki, aki tudatában van ezeknek az eseményeknek. Az olvasó úgy érzi, hogy ő az, aki ezeket a szavakat olvassa. Ez az én-érzet valójában egy átmeneti, szakaszos jelenség, amit zavarodottságunkban szilárdnak és folyamatosnak érzékelünk.
Zavarodott látásmódunkat megbízhatónak véljük, ezért minden erőnkkel megpróbáljuk ezt a szilárd ént fenntartani és erősíteni. Élvezetekkel tápláljuk, és arra törekszünk, hogy megóvjuk a szenvedéstől. Mivel a tapasztalataink átmenetiségünk valódiságát igazolják, szüntelenül megpróbálunk szemet hunyni valódi helyzetünk felismerésének lehetőségei fölött. Felmerülhet bennünk a következő kérdés: „Ha tényleg a megvilágosodott állapot a valódi helyzetünk, akkor vajon miért akarjuk minden áron elkerülni ennek felismerését?” Olyan mélyen elmerültünk zavarodott világszemléletünkben, hogy ezt a zavaros képet valósnak, az egyedül lehetséges világnak tekintjük. A szilárd és állandó önvaló érzetének fenntartására irányuló törekvés alkotja az ego tevékenységét.
Az ego azonban csupán részben képes megóvni bennünket a fájdalomtól. Az ego törekvését kísérő elégedetlenség érzés tetteink felülvizsgálatára ösztönöz bennünket…
Az ego mesterkedései, a „szellemi materializmus”
Az ego képes bármit a saját hasznára fordítani, és ez alól a különféle szellemi irányzatok sem képeznek kivételt. Amikor megismerkedünk egy különösen hatékony meditációs módszerrel, az ego először elragadtatással viszonyul hozzá, majd megvizsgálja. De mivel az ego szilárdnak tűnik, nem tud magába olvasztani semmit, és ezért csak az utánzásra képes. Az ego tehát megpróbálja utánozni a meditációt és a meditatív életmódot. Amikor már kezünkben van a spirituális játszma összes fortélya és válasza, akkor automatikusan megpróbáljuk utánozni a szellemi gyakorlást. De ez nem több puszta imitációnál, hiszen a valódi szellemi gyakorláshoz az ego teljes feladására irányuló törekvésre van szükség, és ez az, amire a legkevésbé vagyunk hajlandóak. Az utánzással viszont nem tapasztalhatjuk meg, hogy valójában mi az, amit utánozunk, csupán egy olyan, valódinak tűnő területet fedezhetünk fel, amely az ego határain belül található. Az ego mindent lefordít a saját nyelvére, mert a saját jólétét és a benne rejlő tulajdonságait helyezi a középpontba. Az ego számára óriási, izgalmas élményt jelent, hogy végre sikerült ilyen sablont létrehoznia. Végre egy kézzelfogható eredményt ért el, mivel sikeresen igazolta saját létét és azonosságát.
Ha a spirituális módszereket az én-tudatunk fenntartására használjuk, akkor nagyon kevés esélyünk van a valódi szellemi fejlődésre. Ha nem tiszta irányvétellel gyakorolunk, mentális szokásaink erősek és áthatolhatatlanok lesznek. Akár odáig is eljuthatunk, hogy elérjük az egoval való teljes eggyéválás ördögi állapotát.
A bódhiszattva ösvény
Miután megbarátkoztál magaddal, ezt a barátságot képtelen vagy önmagadban tartani. Szükséged van egy kivezetésre, és ez a kivezetés a külvilággal való kapcsolat. Az együttérzés lesz az a híd, ami a külvilághoz kapcsol. Az önmagad iránti bizalom és együttérzés arra ösztönöz, hogy táncolj az élettel, kommunikálj a világ energiáival…
Az együttérzésnek semmi köze az eredményekhez. Az együttérzést teresség és nagylelkűség jellemzi. Amikor az emberben kifejlődik a valódi együttérzés, nem tudja biztosan, hogy másokhoz vagy önmagához nagylelkű, mivel az együttérzés nem más, mint egyetemes nagylelkűség. Nem agy adott „célra” irányul, mentes a „nekem” és a „nekik” fogalmától. Az együttérzést a bizalom, a bőség, a gazdagság élményén alapuló, spontán megszülető öröm hatja át.
Úgy is mondhatnánk, hogy az együttérzés a gazdagság legmagasabb szintű mentalitása… Szorosan kapcsolódik hozzá a széles látókörű gondolkodás, amelynek segítségével sokkal szabadabban és átfogóbban viszonyulunk önmagunkhoz és a világhoz. ezért nevezik a második jánát Mahajánának, vagyis Nagy Ösvénynek. Abból a meggondolásból indulunk ki, hogy a benső gazdagság alapvetően velünk született tulajdonságunk, és nem kell külön erőfeszítéseket tennünk a megszerzésére. Csakis ezzel a szilárd meggyőződéssel tudjuk a meditációt mindennapi tevékenységeink részévé tenni.
Az együttérzés automatikusan arra ösztönöz bennünket, hogy kapcsolatot teremtsünk az emberekkel, hiszen többé már nem tehernek tekintjük őket a hátunkon, akik elszívják az energiáinkat. Éppen ellenkezőleg: feltöltenek minket energiával, mert a velük való kapcsolat során felismerjük saját bőségünket és gazdagságunkat. Ezért sohasem érezzük úgy, hogy fogytán az erőnk, még akkor sem, ha nehéz feladatok előtt állunk és nehezen kezelhető emberekkel vagy szituációkkal kell szembenéznünk. Akárhányszor nehéz helyzetekkel kerülünk szembe, ezek örömteli lehetőséget jelentenek számunkra benső gazdagságunk és bőségünk bemutatására. Ez a létszemlélet teljesen mentes a szegénység érzetétől.
Az együttérzés a nyílt ösvény, a mahajána kulcsa. Ez élteti a bódhiszatva transzcendentális tevékenységét. a bódhiszattva ösvény kezdete a nagylelkűség, az adás és a nyitottság. Ez az önátadás folyamata. A nyitottság nem szükségszerűen arra vonatkozik, hogy valamit odaadunk valakinek. inkább azt jelenti, hogy feladjuk a követeléseinket, és a követelések alapvető ismérveit. Ez a dána paramita, vagyis a nagylelkűség paramitája. Megtanulunk bízni abban a tényben, hogy nincs szükségünk biztosítani a talajt önmagunk számára. Megtanulunk bízni benső gazdagságunkban, és megértjük, hogy nyugodtan megnyílhatunk. Ez a nyílt ösvény. Ha feladjuk a követelőző magatartásunkat, akkor megnyilvánul alapvetően egészséges állapotunk, ami elvezet a következő bódhiszattva tevékenységhez, a síla paramitához. Ez az erkölcs és az önfegyelem paramitája.
Miután az „én ezt csinálom, én azt csinálom” alapgondolatát mellőzve megnyíltunk és feladtunk mindent, anélkül, hogy önmagunkat helyeztük volna a középpontba, az ego fenntartásával és a gyűjtögetéssel kapcsolatos szituációk elvesztik jelentőségüket. Ez az erkölcs legmagasabb szintje, ami erősíti a nyitottság és a bátorság állapotát: már nem félünk attól, hogy kárt okozhatunk önmagunknak vagy másoknak, hiszen teljesen nyitottak vagyunk. Egyetlen szituáció sem képes elvenni a kedvünket és ezáltal megszületik a türelem a ksánti paramita. A türelemből energia fakad, és ebből származik a vírja, az öröm. A részvétel óriási örömének energiája elvezet a nyitott meditáció átfogó látásmódjához, a dhjána élményéhez, ami nem más, mint a nyitottság. Teljesen belemerülünk az élet játékos táncába, így a különböző szituációkat többé már nem rajtunk kívülálló dolgoknak tekintjük.
Ezután egyre jobban megnyílunk. Nem utasítunk el, és nem fogadunk el semmit. egyszerűen együtt haladunk a felmerülő helyzetetekkel. Nem harcolunk többé, nem akarunk legyőzni senkit, és különféle célok megvalósítására sem törekszünk. Nem foglalkozunk sem a gyűjtögetéssel, sem az adással. Megszűnik minden remény és félelem. Így fejlődik ki a pradzsnyá, a transzcendens tudás, vagyis az a képesség, hogy a szituációkat olyannak lássuk, amilyenek.
Forrás: http://ursuslibris.hu/content.php?content=477
Azt, hogy ki a Felszabadult (Felébredett) és ki a
Azt, hogy ki a Felszabadult (Felébredett) és ki a fel-nem-szabadult (fel-nem-ébredett) – teljes bizonyossággal – nem lehet eldönteni. E tekintetben csak valószínűsíthetőségekről lehet beszélni. Egy Felszabadultról csak egy Felszabadult tudná tévedhetetlenül megállapítani felszabadultságát, de egy további másik Felszabadult kellene ahhoz, hogy ezen utóbbi felszabadultságának valóságát konstatálja, s ennek így kellene folytatódnia „ad infinitum”. Legfeljebb azt lehetne mondani: „ha én felszabadultam, önmagam számára minden felszabadultságot felismernék”.
Bhagaván Srí Ramana Maharsi összehasonlíthatatlanul sokkal nagyobb mérvű valószínűsíthetőséggel tekinthető Felszabadultnak-Felébredettnek, mint a XIX. és a XX. században bárki más, nyilvánvalóan azok közül, akikről egyáltalán tudunk. Ezt élete, személyiségfelettiséget reprezentáló személyisége és útmutató tanításának mélysége-magassága, e tanítások specificitása és egyetemessége sokszorosan és kétségbevonhatatlanul megerősíti.
A Maharsi életszentséget sugárzó élete, ennek az életnek minden ismert mozzanata, biztos útmutatásainak, legfelsőbbrendű tanításainak mélysége és magassága, személyekhez szóló különállósága és egyetemes érvénye még a szintén kimagasló Srí Ramakrsna tanítói életét és élet-opusát is messze meghaladja-felülmúlja.
Ramana Maharsi nem Világtanítóként lépett fel, nem ment az emberek közé tanítani, nem is hívott magához senkit, hogy tanítvány lehessen. Lassan, fokozatosan, bár a későbbi időkben már nagyobb ütemben gyűltek köréje egyre többen és többen, bár soha nem nagyon sokan. A köréje gyűlők között voltak olyanok is, akik a megvalósításfeletti megvalósítás vonatkozásában más utakon már magasra jutottak, s olyanok is, akik a spiritualitás vonalán a kezdőknél is kezdőbbek voltak. (terebess e-tár)
tessék gondolkodni.
Ezek Dr. László András szavai. Ki lehetett volna írni a nevét.
Ezek Dr. László András szavai. Ki lehetett volna írni a nevét. Amellett örülök,hogy ezek a gondolatok ide kerültek:)
Már bocsánat, épp ez a baj, hogy erről gondolkodunk. Persze,
Már bocsánat, épp ez a baj, hogy erről gondolkodunk. Persze, amikor először találkozik valaki a témával, teljesen érthető, h az elme rendet akar rakni, valójában azonban ez az egész „ki a megvilágosodott és ki nem”, ha jól megfigyeljük félelemből feltett kérdés. És mint ilyen, nem valós.
Ha valaki olyan szinten és minőségben van a tudatosságában, hogy csak egy „nem hiteles” guru (valójában csak számára nem megfelelő – de ez másik blog-téma)tudja onnan kirángatni, az összes melléfogásával együtt, akkor az az ember úgysem tudna mit kezdeni egy „megvilágosodottal”. Nem biztos, hogy a „kezére kell adni” a szexbotrányokkal fűszerezett mesternek az ilyen embert, ha ott van valaki, aki érett erre, és hatékony, akkor éppenséggel, LEHET hogy segíthet, hogy ne kerüljön akkora csapdába, amekkorába magától kerülne. De van, hogy ez elkerülhetetlen, mert a lélek arra megtapasztalásra vágyik.
Hogy ki a megvilágosodott, meg az igazán megvilágosodott, meg a kicsit megvilágosodott, valójában tök mindegy, mert mindenki olyan embereket vonz maga köré, akikkel dolga van. Ezeket nem írhatja le magában, nem húzhatja ki a listáról, mert ő „tudja, hogy Maharsi, na az aztán az igazi megvilágosodott” , rohanhat hozzá, mert lépésről lépésre haladunk, Maharsihoz meg valószínűleg el sem jut addig, amíg nincs ott a helye, nem értené, érezné amit kell a tanításai által.
Amúgy sikerült már embereknek megvilágosodnia Maharsi segítsége nélkül is, sőt.
Mindenkinek egyéni a története, és az Isten szerelmére, legalább mi ne istenítsük már ezeket az embereke….. ezek CSAK EMBEREK, éppúgy, mint mi.
Sokszínűségünkben egyikünk többet tud, mint a másik, egyiknek szebb a lelke (tisztább), mint a másiké, egyikünk soha nem is érintődik a világ által (mert olyan a leszületése), a másikat viszont lehúzza a világ és így jó, mert meg akar tanulni úszni a víz alatt…… 🙂
értsük már meg, hogy mindenkinek más a tanulása, ne aggassunk szerepeket egymásra, mindenki viselje ami neki jó, de ne higgyük, hogy bárki több a másiknál, ne misztifikáljunk, és ne hasonlítsunk össze, nem csak másokat, magunkat sem másokkal.
Különben soha nem leljük meg a gyémántot, ami bennünk van, miközben a másik emberben látni véljük…………
U.I. :Épp az ilyen okos emberektől kell óvakodni (hagyni hadd hintsék az igét, de nem külön9sebben foglalkozni vele), mint ez az iromány is itt, ezek az okos emberek, okos férfiak, akik állandóan az elmével akarják megfejteni a világot, a bölcsességet elmével és elmén keresztül akarják közvetíteni. Megérthető, hogy itt tart, még szüksége van fontolódni, mielőtt élne, de az isten szerelmére, legalább ne terjessze az agymenéseit. persze azért dühít, mert én is agymenős voltam, nyilván vannak hajlamaim erre vonatkozólag, de már látom, amikor ez történik, és tudom, mennyire félrevezető.
Szerintem inkább hagyjuk magunkat fejlődni, elfogadni, szeretni tanulni, igyekezzünk, adjunk hálát azért, amilyen tükröket kapunk, világosodjunk meg MI, ahelyett, hogy tanulmányokat írnánk a megvilágosodottak megvilágosodottságának mértékéről, milyenségéről, HOGYAN-járól….. és büszkék lennénk a doktori címünkre, amit mindezért ad ez az elméjébe fulladt nyugat-európai városi civilizáció……. !!!! 🙂
Már bocsánat
Namaszte
Azt, hogy ki a Felszabadult (Felébredett) és ki a
Azt, hogy ki a Felszabadult (Felébredett) és ki a fel-nem-szabadult (fel-nem-ébredett) – teljes bizonyossággal – nem lehet eldönteni. E tekintetben csak valószínűsíthetőségekről lehet beszélni. Egy Felszabadultról csak egy Felszabadult tudná tévedhetetlenül megállapítani felszabadultságát, de egy további másik Felszabadult kellene ahhoz, hogy ezen utóbbi felszabadultságának valóságát konstatálja, s ennek így kellene folytatódnia „ad infinitum”. Legfeljebb azt lehetne mondani: „ha én felszabadultam, önmagam számára minden felszabadultságot felismernék”.
Bhagaván Srí Ramana Maharsi összehasonlíthatatlanul sokkal nagyobb mérvű valószínűsíthetőséggel tekinthető Felszabadultnak-Felébredettnek, mint a XIX. és a XX. században bárki más, nyilvánvalóan azok közül, akikről egyáltalán tudunk. Ezt élete, személyiségfelettiséget reprezentáló személyisége és útmutató tanításának mélysége-magassága, e tanítások specificitása és egyetemessége sokszorosan és kétségbevonhatatlanul megerősíti.
A Maharsi életszentséget sugárzó élete, ennek az életnek minden ismert mozzanata, biztos útmutatásainak, legfelsőbbrendű tanításainak mélysége és magassága, személyekhez szóló különállósága és egyetemes érvénye még a szintén kimagasló Srí Ramakrsna tanítói életét és élet-opusát is messze meghaladja-felülmúlja.
Ramana Maharsi nem Világtanítóként lépett fel, nem ment az emberek közé tanítani, nem is hívott magához senkit, hogy tanítvány lehessen. Lassan, fokozatosan, bár a későbbi időkben már nagyobb ütemben gyűltek köréje egyre többen és többen, bár soha nem nagyon sokan. A köréje gyűlők között voltak olyanok is, akik a megvalósításfeletti megvalósítás vonatkozásában más utakon már magasra jutottak, s olyanok is, akik a spiritualitás vonalán a kezdőknél is kezdőbbek voltak. (terebess e-tár)
tessék gondolkodni.
Ezek Dr. László András szavai. Ki lehetett volna írni a nevét.
Ezek Dr. László András szavai. Ki lehetett volna írni a nevét. Amellett örülök,hogy ezek a gondolatok ide kerültek:)
Már bocsánat, épp ez a baj, hogy erről gondolkodunk. Persze,
Már bocsánat, épp ez a baj, hogy erről gondolkodunk. Persze, amikor először találkozik valaki a témával, teljesen érthető, h az elme rendet akar rakni, valójában azonban ez az egész „ki a megvilágosodott és ki nem”, ha jól megfigyeljük félelemből feltett kérdés. És mint ilyen, nem valós.
Ha valaki olyan szinten és minőségben van a tudatosságában, hogy csak egy „nem hiteles” guru (valójában csak számára nem megfelelő – de ez másik blog-téma)tudja onnan kirángatni, az összes melléfogásával együtt, akkor az az ember úgysem tudna mit kezdeni egy „megvilágosodottal”. Nem biztos, hogy a „kezére kell adni” a szexbotrányokkal fűszerezett mesternek az ilyen embert, ha ott van valaki, aki érett erre, és hatékony, akkor éppenséggel, LEHET hogy segíthet, hogy ne kerüljön akkora csapdába, amekkorába magától kerülne. De van, hogy ez elkerülhetetlen, mert a lélek arra megtapasztalásra vágyik.
Hogy ki a megvilágosodott, meg az igazán megvilágosodott, meg a kicsit megvilágosodott, valójában tök mindegy, mert mindenki olyan embereket vonz maga köré, akikkel dolga van. Ezeket nem írhatja le magában, nem húzhatja ki a listáról, mert ő „tudja, hogy Maharsi, na az aztán az igazi megvilágosodott” , rohanhat hozzá, mert lépésről lépésre haladunk, Maharsihoz meg valószínűleg el sem jut addig, amíg nincs ott a helye, nem értené, érezné amit kell a tanításai által.
Amúgy sikerült már embereknek megvilágosodnia Maharsi segítsége nélkül is, sőt.
Mindenkinek egyéni a története, és az Isten szerelmére, legalább mi ne istenítsük már ezeket az embereke….. ezek CSAK EMBEREK, éppúgy, mint mi.
Sokszínűségünkben egyikünk többet tud, mint a másik, egyiknek szebb a lelke (tisztább), mint a másiké, egyikünk soha nem is érintődik a világ által (mert olyan a leszületése), a másikat viszont lehúzza a világ és így jó, mert meg akar tanulni úszni a víz alatt…… 🙂
értsük már meg, hogy mindenkinek más a tanulása, ne aggassunk szerepeket egymásra, mindenki viselje ami neki jó, de ne higgyük, hogy bárki több a másiknál, ne misztifikáljunk, és ne hasonlítsunk össze, nem csak másokat, magunkat sem másokkal.
Különben soha nem leljük meg a gyémántot, ami bennünk van, miközben a másik emberben látni véljük…………
U.I. :Épp az ilyen okos emberektől kell óvakodni (hagyni hadd hintsék az igét, de nem külön9sebben foglalkozni vele), mint ez az iromány is itt, ezek az okos emberek, okos férfiak, akik állandóan az elmével akarják megfejteni a világot, a bölcsességet elmével és elmén keresztül akarják közvetíteni. Megérthető, hogy itt tart, még szüksége van fontolódni, mielőtt élne, de az isten szerelmére, legalább ne terjessze az agymenéseit. persze azért dühít, mert én is agymenős voltam, nyilván vannak hajlamaim erre vonatkozólag, de már látom, amikor ez történik, és tudom, mennyire félrevezető.
Szerintem inkább hagyjuk magunkat fejlődni, elfogadni, szeretni tanulni, igyekezzünk, adjunk hálát azért, amilyen tükröket kapunk, világosodjunk meg MI, ahelyett, hogy tanulmányokat írnánk a megvilágosodottak megvilágosodottságának mértékéről, milyenségéről, HOGYAN-járól….. és büszkék lennénk a doktori címünkre, amit mindezért ad ez az elméjébe fulladt nyugat-európai városi civilizáció……. !!!! 🙂
Már bocsánat
Namaszte