A fekete mágia nem csak átkokból és woodoo-ból áll, hanem az is ide tartozik, ha bármilyen módon korlátozzuk Mások Szabadságát, Szabad Akaratát, a kérése nélkül ‘segítünk’…
Az már fekete mágia, ha Valakinek a Szabad Akaratát figyelmen kívül hagyjuk…
Abban is biztos vagyok, hogy már Mindenki tett olyat, amivel Mások ‘helyett’ döntött, vagy csak szimplán annyira erősködött a saját ‘igaza’ mellett, hogy ezzel elvette Mástól azt a lehetőséget, hogy a Saját Útját járja..
Karmatörlő kezdte el boncolgatni a témát Szabox egyik blogjában, de ez a téma mostanság engem is foglalkoztat, pláne így a nagy tisztogatási időszakban.
Mit szóltok ehhez a felvetéshez?
Szeretettel: Bochecha
Fekete-szürke-fehér
Leírom, hogy mit tanultunk a mágiáról az oskolában, hátha okosabbak leszünk…
Mágia: amikor a mágus a klauzál szinten összekapcsol, szétválaszt dolgokat, és ez hatással bír az alacsonyabb (asztrál, fizikai) síkokra is. /Klauzál testről azt tanultuk, hogy azt a lélek generálja magának, itt van a karma, az újraszületésnek az előző életekből hozott okai, és mélyalvásban ide húzódik vissza a lélek feltöltődni/
Megkülönböztettünk
-fekete mágiát (ártó szándék, alacsony tudatszinten végrehajtott cselekedet)
-szürke mágiát (ez az, amit általában fehér mágiaként hirdetnek az újságokban: ez jószándékú, de a következményeket nem látja át.)
-fehér mágia: teljes jóindulat és teljes átlátás jellemzi, nagyon ritka az az ember, aki a mágikus cselekedetének átlátja az összes lehetséges következményét is. Amikor a tanárnő megemlítette erre Jézust példának , akkor megértettem, hogy tényleg elég ritka lehet…
Ez volt a tananyag, de a személyes véleményem is az, hogy pl. Szabox ingázása még igen messze van a mágiától… És azt sem hiszem, hogy ha valakinek a kérése nélkül próbálunk segíteni meg ilyesmi, annak köze lenne a mágia műfajához. Szerintem ez egy külön képesség, amivel az ember nemcsak fizikai szinten tud hatni a másikra, hanem felsőbb szinteken is (nevezzük klauzál szintnek), a másik tudta nélkül. De az is előfordulhat, hogy valaki ezt a képességét hozta már előző életéből, és most öntudatlanul használja. És nem tudom, hogy Jézus tényleg fehér mágus volt-e, de számomra az sem szimpatikus, ha valaki teljes átlátással és jóindulattal próbál hatni másokra felsőbb szinteken.
Szerintem ekkor vajmi kevés a Karmatörlő által emlegetett bocsánatkérés, úgy érzem, ha tudatosítottuk és megbántuk, hogy mágiáztunk, akkor illik a mágia hatását visszavarázsolni az illetőnél…
Köszi, Csaesz! 🙂
Nos, érdekes dolgokat írsz. Szürke… hmmm, ezen meditálok, azt hiszem. 🙂
Nem konkrétan arra akartam kilyukadni, hogy Szabox ‘mágiázott’-e, vagy nem. Inkább az volt a célom, hogy jobban helyre rakjam a mágia fogalmát, hogy mi az, ami beletartozik, stb. De ha maradok annál, hogy a kéretlen ‘segítés’ is az, akkor azt hiszem, elég tág a kategória… 🙂
Abszolút egyetértek azzal, amit írsz a ‘visszavarázslásról’, most ezen is dolgozom. Amit valaha mágiával értem el, ami kárt ezzel Másoknak okoztam , ami kötést ilyen módon kialakítottam, stb, ezeket tudatosítom /tisztítom. Azt hiszem, nem ma végzek vele. :)))
szeretettel:Bochecha
adni vagy tenni
„Kéretlenül adni vagy tenni
a szeretet teljessége.”
Bhagavan Sri Ramana Maharshi
Adni v tenni vol.2
„Biztos? ”
Szabó Péter 🙂
Nem értem a kérdésed Péter.
” – Mester! Elérem a
Nem értem a kérdésed Péter.
” – Mester! Elérem a megvilágosodást?
– Igen.
– De ez biztos?
-Nem.”
🙂
Üdv!
Csaesz, teljesen jó, amit írtál,
… csak a kauzál-testnél (oki-test, kauza=ok, beacuse-mert angolul) fölösleges az „l” betű.
Valószínű a klauzula (általában záradék a szerződésekben) szóval keveredett össze. Bocs, hogy szólok…:)
Kiegészítés
Hozzátenném, amit én tanultam róla:
Az ingázás szerintem sem egy direkt energetikai beavatkozás. Más dolog betörni egy ablakot, bemászni rajta, és odabent átrendezni valamit, és megint más betekinteni rajta, hogy otthon vannak-e.
Attól is függ, hogy ki milyen szinten jár. Mást szabad fentebb és mást lentebb, vagyis másként esik számításba. Ne essünk át a ló túlfelére… Ehhez képest a játszmázás, a vámpírkodás, a ráolvasás (mikor egy eladó vagy ügynök meggyőz és ránkbeszéli a cuccot), vagy a szemmelverés (indulattal „benézni” valakire) mindennapos, mindenki által elkövetett – valóban energetikai beavatkozás jellegű cselekedetek. Lehet reggeltől estig bocsánatot kérni mindenkitől…:)
Igazából a tudatos negatív programmal töltött rontás és az átok az, ami valóban korlátozza mások szabad akaratát, vagy lehetőségét a fejlődésre. De amit nálunk sokszor átoknak neveznek, az inkább csak a rontás. Átkot leszedni nem olyan egyszerű dolog, de feltenni sem, ezért nem is gyakori.
A szürke kategóriát valóban jószándékkal, de tudatlanságból követhetjük el, így a kéretlen segítséget is. A szándék milyensége azonban rendkívül fontos, fontosabb mint a cselekedet maga, mert magasabb szintről jön. Még a törvény is különbséget tesz: előre megfontolt gonosz szándékból, vagy felindulásból elkövetett cselekedet. Be kéne iktatni a tudatlanságból jószándékkal elkövetett kategóriát is…
Kíváncsi vagyok, mi a véleményetek a gyereknevelésről? Színtiszta jószándékú manipuláció minden szinten, vagyis energetikai befolyásolás is.
Vagy mit szóltok az érzelmi politizálási technikákhoz? Vagy a marketinghez? Ez aztán a fekete mágia! Nem tudnak róla?
A fekete-mágia különös ismertetője még (azon kívül, hogy mások szabad akarat ellen irányul), hogy a feket-mágus a saját energiáján kívül alacsonyabb rendű természeti energiákat, elemeket és elementálokat is használ az eredmény érdekében. A védikus hét csakrás felosztás pl. minden a muladhara alatti alsóbb csakra haználatát a fekete mágia kategóriába sorolja.
De a legfontosabb kritérium szerintem az önzés (egósság) mértéke. Hány embernek lesz jó, amit be szeretnénk vonzani?
Ennyi, de úgyis jön Karmatörlő, és mindent megmagyaráz még jobban…:)))
Elkezdtem gépelni egy hsz-t, de végül is nem küldtem el.
Elkezdtem gépelni egy hsz-t, de végül is nem küldtem el. Alapjába annyi lényeg lett volna benne, amit Te is elmondtál, hogy a szándék a fontos! Hogy amit tudsz, azt mire használod…
🙂 Azért még ennyire nem értek hozzá, hogy akkor mi melyik szinten és hogy hat, ezért inkább csendesen végig követem, amit írtok erről a témáról…
Hermess, alig használt átok tanulmányozási célra ingyen átadó
Akarsz látni egy igazit?
Mármint átkot.
Tegnap jutottam hozzá.
Kukában van, de ki tudom még szedni.
Akarod?
🙂
Nem égetted még el?
Vagy hülye a kérdés? 🙂
Hogyan definiálnád a rontást, és hogyan az átkot, kedves Karmatörlő?
És Te, Hermess?
szeretettel: Bochecha
Az égetés csak egy módszer
Mint mindennel, az átkokkal is többféleképpen lehet bánni. Volt, amelyikhez hozzá sem tudtam szagolni, de mindig azt szoktam csinálni, ami legelőször eszembe jut. Most átadtam riszájklingra a többi hulladékenergia mellé. Van, amikor helyből rohanok segítségért.
A többit Hermess megválaszolta.
Nekem inkább tapasztalataim vannak e téren, mint olvasottságom.
🙂
Karmatörlő!
Gondolom, azért az égetés jutott eszembe, mert bizonyos tanításoktól, amiket régebben kaptam, ezzel a módszerrel lehet fizikai szinten megszabadulni. A többi része meg már más téma. Karmatörlés?! 🙂
No, és a tapasztalataidból megosztanál velünk valamit? 🙂
szeretettel: Bochecha
Bochecha, mit mondhatnék?
Mit mondhatnék neked?
Nekem dolgom volt vele, találkoztam többfélével. Minden segítséget megkaptam, hogy boldoguljak.
És ez mindenkivel így van.
Ha dolgod lesz vele, mindenre rájössz. Amire nem jöhetsz rá, abban segítséget fogsz kapni minden szinten. Csak figyelni kell, kérni a segítséget, elfogadni a segítséget, hallgatni a megérzésekre. Játszásiból nem kapsz segítséget, csak akkor, ha dolgod van vele.
Az egójátékot nem segítik. Bebe, én ezt is tudom. Ilyen nincs. Eléggé zavar, hogy ilyesmik találnak meg. Ugyanis tisztában vagyok vele, hogy nem találna meg, ha nem lett volna/ne lenne benne az energiarendszeremben.
A karmatörléssel ugyanez a helyzet. Ha elindítod, mindent megtudsz időben, minden segítséget megkapsz, de csinálnod kell, helyetted senki nem engedi el a karmád, helyetted senki nem fog megtisztulni, helyetted senki nem fog tudatosodni. Pontosan olyan ütemben történik meg minden, ahogyan képes vagy befogadni, feldolgozni, stb, nem ártalmas.
A karmatörlésről már leírtam, hogy mindent elengedtek és mindent el kell engedned. Amit nem tudsz elengedni, az gátol, azt fel kell dolgozni, akkor képes leszel elengedni. Ehhez minden segítséget megadnak. Milyen a traumák feloldása? Csináltál már? Hát érzelmileg megterhelő, de utána sokkal könnyebb. Így van ez itt is. A feloldandó traumák jó része még így sem tudatosodik.
Egy ismerősöm ragaszkodik hozzá, hogy egyenként ő maga boldoguljon a traumáival. Eléggé rosszul van, eléggé kudarcosnak éli meg az életét, de ha ő így akarja, akkor így lesz. Neki kell a kétmillió év traumaoldás. A magam részéről nem ragaszkodom hozzá.
Valami olyasmit írtál, hogy van a számládon ledolgozandó és le is akarod tudni. Szerintem érdemes nagyban gondolkodni.
Sok sikert!
🙂
Kedves Karmatörlő!
Nagyon köszi!
Ahogy csinálom a gyakorlataimat, nekem is feljött néhány ilyen jellegű dolog, ami átokhoz kapcsolódik, viszont még nem engedték tisztán látni ezeket. És itt van a visszaigazolás, hogy miért … és a módszerekre is….:))))
Traumaoldás? Na, ez most komoly gondolat ismét, és nagyon aktuális. Rajta vagyok az ügyön, csak most éppen eléggé nehézkesen megy. Van, amit könnyebb, van, amit nehezebb oldani, ennyi. De ennek is nyilván megvan az oka, és meg fogom kapni a kérdéseimre a válaszokat, ahogy eddig is. 🙂
Igen, így van, írtam ilyet, hogy van mit ledolgoznom. De le is fogom. És nem x millió év alatt tervezem ennek megvalósítását. Nem a ‘kispályás’ időszakomat élem. 🙂
szeretettel:Bochecha
Örölök!
Akkor a kaland éppen úton van.
Izgis.
Nevetéssel:
Karmatörlő
Kedves Karmatörlő
Ha tudsz ilyen gyakorlatot (karmatörlés, trauma) közzé tennéd?
érdekelne
Üdv és köszi
Buddhanita
Az első gyakorlat: a karmapecsétek eltávolítása
Szia Buddhanita!
A karma törlése szándék kérdése.
Előzetes alapszabály, hogy földelni kell. Földelj akármilyen technikával.
A 0 lépés, hogy kinyilvánítod tiszta szándékodat, hogy a karmádat elengeded és meg akarsz tisztulni a karmádtól. Meglátod mi történik. Holnap tízmilliószoros nap, ideális az ilyesmire is. Ha elindítottad a folyamatot, minden információt és instrukciót személyre szabottan megkapsz. Nagyon nagy eltérések vannak.
A karmapecsétek a testi csakrák közepén találhatók. A csakrák gömb alakúak, a karmapecsét középen összefogja és ettől lesz kétfelé álló tölcsér alakja. Az első, hogy lazítasz, elegendő egy relaxált állapot, aki meditációban tud machinálni, tegye abban.
Kétféle technika is alkalmazható. Az egyik a vizualizáció, a másik a saját testi folyamataid követése.
A saját testi folyamatok követését megtanultam NLP alatt, ezért nekem az volt a könnyen járható út.
Ezzel kezdem.
A saját testi folyamatokat, ha tudod követni, akkor lazulj el, érezd a szíved lüktetését, kövesd a lélegzet útját, lásd a belégzésnél a levegőmolekulák útját ahogy az orrodon, garatodon keresztül eljutnak a tüdődbe és ott a tüdőhólyagocskák érrendszerén keresztül az oxigént felveszik a vérlemezkék és továbbviszik, kilégzésnél pedig a leadott elhasznált levegő távozik. Ha látod a folyamatot, akkor nézz körül máshol is magadban. Keresd meg a csakráid, nézd meg mindegyiket elölről, hátulról, mindkét oldalról, felülről, alulról. Nézd meg, hogyan forog, megláthatod rajta a karmapecséteket is. Attól függően, hogy mennyire vagy gyakorlott, akár a mindegyik mintáját is lerajzolhatod. Általában nagyon szép rajzolatok. Lehet, hogy a csakráid nem egy vonalban vannak, nagyon különböző méretűek lehetnek és a várt helyüktől nagyon távol is lehetnek.
Érezd a csakrád, érezd a forgását, érezd a pecsétet.
A pecsét eltávolítására bármilyen eljárást alkalmazhatsz. Magad is el tudod távolítani, de kérhetsz segítséget is.
Vizualizációs technikával távolítsd el a pecsétet.
1. Törd fel a pecsétet és a darabjait távolítsd el a csakrádból. Érezd, ahogy a csakrád gömbbé válik és fellélegzik, töltsd fel a gömböt energiával és pörgesd fel addig, amíg kényelmes.
2. Szeretet energiáddal addig töltsd a karmapecsétet, amíg darabjaira hullik és átalakul szeretet energiává. Ezzel a szeretet energiával töltsd fel a csakrád, érezd, ahogy visszanyeri gömb formáját és pörgesd fel.
3. Ahogyan jólesik, csak távolítsd el.
Lehet egyenként haladni, de ha az összes csakrád egyszerre a tudod érezni, akkor egyszerre az összessel is dolgozhatsz.
Ha a belső folyamatokat nem tudod követni, akkor az egészet vizualizációs technikával kell megoldani.
Előbb el kell képzelni a csakrád, látnod kell a kétfelé álló tölcsér alakját, utána a középen összefogó pecsétet kell látnod. Ezt követően az eljárás ugyanaz, mint az előbb.
A harmadik megoldás, ha segítséget kérsz. Gyújts egy fehér gyertyát és miközben meggyújtod, modd, hogy ezt a gyertyát azért gyújtom, hogy kérjem Földanya és Uriel akrangyal segítségét a karmám oldásához és a karmapecsétek eltávolításához. Ezt követően kérdd a segítséget és meditálj.
Nekem a karmapecsétek feltörése után napi rendszerességgel tisztítani kellett több mint egy hónapig.
Használható?
Nálam működött.
Sok sikert hozzá!
A traumaoldásra sok technika van. Hogy kinél mi működik szerintem egyedi. Nálam az NLP működött, a helyzet/trauma a kivetülését meg lehet keresni és lehet vele valamit kezdeni. Az NLP-ben sok ilyet csináltunk, de ott mindig vezettek, könnyű ötlettelennek lenni, ha egy traumával kezdünk foglalkozni. Elvégre azért trauma és nem kaland, mert nem tudtuk feldolgozni. A nem tudatos traumaoldást a segítők végzik a szellemiségeddel együttműködésben.
🙂
Lerágott csont, de azóta mi változott az életedben? A belsődben?

Köszönöm, hogy időt szántál rám.
Olyan kérdésemre is választ kaptam, amit még évekkel ezelőtt feltettem másoknak, mégsem jött rá válasz. Talán most van itt az idő.
PL.: csakra és a benne lévő pecsét. Regressziós reinkarnációs terápián a terapeuta mondta, látott valamilyen szimbólumfélét a szív-csakrámban. Lehet ez?
Valamint, az aura fotómon is látszik, olyan, volt, mintha egy pillangó alakja lenne a szív-csakrámnak.
Köszönöm mégegyszer, kipróbálom, nekem a belső folyamatok vizsgálata „fekszik” jobban. Majd írom, mire jutottam.
Üdv, Buddhanita
Ha van kedved írd meg nekem is… Alapjába ellenállás van bennem
Ha van kedved írd meg nekem is… Alapjába ellenállás van bennem a karmatörléssel és a karmapecséttel kapcsolatban… 🙂
Drága Fiam!
Tudod, hogy Te vagy az első!
Kösz…
látod, így jár, aki leírja amit hall, de amúgy tökre nem ért hozzá… 🙂
A te tanfolyamod terminológiája
A mágia definícióját és azok fajtáinak értékelését tekintve, amit az oskolában tanultál egyike a soknak.
A mágia valóban fizikai, asztrál, mentális és kauzális szinten egyaránt kifejti hatását. A te definíciód megköveteli, hogy kauzális szintről induljon, de a mágiafolgalmak nem mindegyike követeli meg, van, amelyik szerint akármelyik szintről indulhat, ezek alapján tipizálnak is. Abban sincs kikötés, hogy mennyi szinten jelenjen meg.
A fekete mágia nem feltétlen alacsony tudatszintű, ahogyan a fehér mágia sem feltétlenül magas tudatszintű. A gyakorlójától függ. Mennyire tudatos, honnan indítja, milyen energiákat mozgósít, mekkora energiát és milyen időtávban biztosít a mágiához, kér-e sajáton kívüli energiákat, képes-e velük bánni, stb. stb.
Tudod mi a mágia szó jelentése?
A mágia a tudatos élet. Bizonyára ezt is tanultátok az oskolában.
És bizonyára passzol ehhez az az álláspontod, hogy „csinálsz, amit akarsz, csak tudd megbocsátani magadnak, a másik meg valószínűleg észre sem veszi.”
Az én oskolámban tilos más energetikájába piszkálni, még betekinteni sem felhatalmazás nélkül, és ez alapszabály. Ez az integritás megsértése, súlyos kihágás. Hasonló alapelvet és alapállapotot foglal el számos más iskola is. Ez valóban szigorúbb kritérium, mint, amit magadnak megengedsz. Az én oskolámban a tanultak próbálgatása akármilyen szándékkal ismerősökön engedély nélkül fekete mágia, van aki fekete mágikusnak hívja.
Azután meg az inga mágikus eszköz, mégha azt feltételezed is, hogy Szabox olyan béna, hogy nem tud vele mit kezdeni. Hogy Szabox egója mit kezd vele, az egy dolog, a tudatalattiját viszont nem tartja ellenőrzése alatt. Nem tudhatod. Valószínűleg ért hozzá, hiszen küldte neki a jeleket, hogy ne csináld, öreg.
Á nem, nem tud akárki hatni, az külön képesség. Nem, nem mindenki mágus. Csak a nagyon mágusok a mágusok, akik hétpecsétes papírt szereztek, szélből van a köpönyegük, csúcsos kalapjuk és varázsbotjuk van. Szerintem nem.
Ha kizárólag a kauzális szint manipulálásával létrejövő szándékolt energetikai változásokat nevezzük mágiának, akkor szűkebb a kör a mágus, de a mágia más fogalmai ebben megengedőbbek, a többi sík szándékos vagy tudattalan manipulálásával is számos pozitív vagy igen ártó energia érkezhet. Néhány milliárd mágus él itt a Földön.
Olyan apró szómágiák, mint a dehonesztáló megjegyzések tartósan negatív hatást gyakorolhatnak, fizikai sérülésekig és lélekturkászik üldözhetnek, de ahhoz, hogy kellemetlen perceket okozzanak, elég az irigység, ártó gonodolatok. A vonzás törvénye az energetikánkba akár tudattalanul beragasztott szennyeződést az eltávolításáig híven szállítja a mindennapokba.
A bocsánat kérése és a megbocsátás az egyik legfontosabb mágia. A negatív kötésekek oldására való. Nagyon fontos. Azt hiszel, amit akarsz a bocsánatkérésről. Az sajnálatos, hogy személyes történetedben lejáratódott, ezt fel kell dolgoznod, vagy valami virágnyelvvel helyettesíteni a funkciót. Csak néhány évig hordozott sérelmek vagy sebek micsoda pusztításra képesek, ha nem tanulsz meg megbocsátani, lépni sem tudsz a hordaléktól és az csak egy élet. Nem kell túlzásokba esni, nem kell visszavarázsolni, csak elfogadni a bocsánatkérést, megbocsátani és elfogadni a jóvátételt. Túllépni az egészen és elengedni a traumát. Rengeteg embernek feladat.
A köszönöm szintén a legfontosabb mágiák egyike, a fizikai szintről indul és hova képes eljutni!
A mosoly a legnagyobb mágia, mindenki tudja, még az újszülöttek is tudják és gyakorolják.
🙂
Drága Karmatörlő!
Én rájöttem arra, hogy felesleges vitákba olyan energiapocsékolás belemenni! Elfogadom a Te álláspontodat, és fenntartom magamnak a sajátomét. Uff
A Hellingert még én sem vizsgáltam meg így, de Szabox hozzászólása most szöget ütött a fejemben…
Természetesen, Csaesz, de nagyon veszélyes az álláspontod
A mágiafogalom csak egy fogalom, kit érdekel, mindenki azt és úgy definiál, ahogy neki tetszik. Az a fontos, hogy mi a gyakorlat. Arra nagyon ügyelj. Csak arra kérlek, hogy ne partizánkodj, engedély nélkül ne csinálj semmit, nagyon veszélyes. Van úgy, hogy profibbak átnyúlnak a kevésbé profikon és ilyenkor elég nagy pofára esések lehetnek. Életveszélyesek.
🙂
Nyilván nem leszek újra népszerű
a hozzászólásommal , de ez
Nyilván nem leszek újra népszerű
a hozzászólásommal , de ez már szokott dolog.
Megdöbbentő számomra , mint most kiderült a középkor előtti legsötétebb idők
játékait űzitek.
Nem semmi , ennek fényében valóban nem láthattok tisztán,,,
Isten szereti és becsüli annyira az embert , hogy a
személyt nem kényszeríti semmire , azt akarja szabad akaratából
, megértve Isten érveit döntsön…
Itt meg állítólag ilyen , meg olyan csodálatos emberek Istent játszva
varázsolnak ki meg be …,,, minősítenek éppen az adott kedvük ősi
ösztöneik alapján…….különböző szempontok szerint.
veszik a bátorságot ahhoz , hogy beleavatkozzanak ,
belezagyváljanak emberek sorsába…oda meg vissza…
…és az egyház a SÖTÉT és MARADI …ez aztán az érvek , érve…,
egyház Jézusra hivatkozva , pont ezeket tiltotta be már
anno, de ezek szerint ez nem jött össze…illetve ” szabad ” világban élünk,
amibe minden belefér…
Úá
Kedves Úá!
Minden elismerésem! Jó Neked, hogy soha nem fordult Veled elő, hogy pl nem tartottad tiszteletben Mások Szabad Akaratát! Én elkövettem ezt a hibát, és vállalom. Azon dolgozom, hogy ezeket (is) helyre rakjam. 🙂
„Itt meg állítólag ilyen , meg olyan csodálatos emberek Istent játszva
varázsolnak ki meg be …,,, ” – Nem biztos, hogy Te sosem tettél ilyet… De az előző életek tematikáját fel sem hozom, mert az ellenkezik a Te Hiteddel.
„minősítenek éppen az adott kedvük ősi ösztöneik alapján…….különböző szempontok szerint. ” – Mondd, Te most ezzel a mondatoddal mit teszel?! 🙂
szeretettel:Bochecha
Kedves Bochecha !
Sajnálom ha magadra vetted , én a
Kedves Bochecha !
Sajnálom ha magadra vetted , én a tevékenységről írtam…
Csaesz leírása nyomán.
Most olvastam el a blogod és értettem meg , min dolgozol.
Nem lehet könnyű most neked…
Nem akartalak megbántani !
Üdv:: Úá
Kedves Úá!
Félreértettél. Azzal indítottam a topic-ot, hogy szerintem Mások Szabad Akaratának a figyelembe nem vétele is mágia. Ha ebből indulunk ki, akkor ugye mindenki ‘mágiázik’. Ha erre gondolsz, mint tevékenységre.
És ebben a részben érintett vagyok, ezért reagáltam az írásodra. Viszont egyáltalán nem vettem magamra.
Én meg abban értettelek félre, hogy mire is volt az a reakciód, ami. 🙂
Könnyű vagy nem könnyű… ezek ‘címkék’. Ezt választottam, csinálom, és kész. 🙂
Mindenesetre köszönöm a kedves szavaidat!

Hellinger
Az jutott eszembe, hogy nem egy fajta mágia a családállítás? Mert ott valakinek az energiáját veszed át arra az időre és általában a tudtán kívül avatkozunk bele ott pár ember energetikájába… Ezzel milyen kötéseket alakítunk ki? Vagy azzal, ha a végén visszaadjuk a képviseletet, akkor semmit?
Szép dolog, meg hasznos. Voltam már segítő is… Meglepő, hogy miket tud kihozni belőlem is és abból is akinek állítunk…
Szóval, ezt ki hogy látja? 🙂
Hellinger tudatalattija
Jó kérdés, hogy beleavatkozás e mások energetikájába a Családállítás. Lehet igen. Bár én úgy érzem, hogy ott ebbe az energia mezőbe csak az állító területére eső részbe lépünk be, mivel az ő vonatkzásait nézzük csak és nem a család egyéb tagjainak egymással való leszámolni valóját. Lehet, csak azért gondolom igy mert jómagam nagyon szeretem ezt a terápiát és sokat segített már. Legközelebb megpróbálom megfigyelni állítás alatt, hogy mi megy, hátha utána én is bevatkozásnak tartom.
A mágiával kapcsolatban egyébként nagyban egyetértek Karmatörlővel. Szerintem lehet sokféle iskola meghatározását elővenni és osztályozni a mágiát, csak nem tudom minek. Azt sem tartom fontosnak – igaz én nem jártam suliba és soha nem tanultam – hogy most mi pontosan a mágia és annak különböző kategóriája. A kategorizálást pedig amúgy sem szeretem, de majd megvizsgálom miért. Szerintem az a mágus, aki szinkronban van az élettel, akinek jönnek a dolgok, és aki élvezi azt ami történik vele a földön, mégha az néha nem is simogatás. Hogy beleesik e a feketemágia valamelyik meghatározásába a másnak való kéretlen segítés, szerintem tök mindegy, abszolút nem értek vele egyet. Szerintem aki mindenáron segíteni, adni akar, az magának akar valójában segíteni, az valamijét a másikon akarja próbálgatni, vagy megszabadulni a lelkiismeretfurdalástól. Igen, én is ismerek sok olyan embert, aki ezt az álláspontot kegyetlennek tartja és megpróbálja a másikat ennél a „fülnél” fogva manipulálni. Sebaj, visszaszáll 🙂
Tudod, Hermess egyet értek Csaesz-el abban, hogy nem szabad feleslegesen vitatkozni, mégsem tudom megállni – valami feldolgozni való még vár rám – hogy ne reagáljak arra a kijelentésedre, hogy „Attól is függ, hogy ki milyen szinten jár. Mást szabad fentebb és mást lentebb, vagyis másként esik számításba. Ne essünk át a ló túlfelére… ” Ezek szerint lent lehet bármit? Ezek nekem olyan mentegetődzés szagúak; én lent vagyok, kicsit vagyok, azt csinálok amit akarok. Biztatgassuk csak ezzel az embereket és csodálkozunk miért nem lépnek tovább. Az a megjegyzésed, hogy sebaj majd jön Karmatörlő és okosabb lesz egyenesen undoknak és manipulativnak tartom. Fogalmam sincs, hogy ez milyen mágia, de hogy nem tiszta az biztos.
Üdv!
Hédi
Hermessnek esze ágában sem volt
undoknak lenni – ő senkivel nem volt még undok itt az oldalakon -mégkevésbé volt az utolsó mondata manipulativ….ne túlozzunk és ne értsük félre a korrekt megnyilvánulásokat! Ráadásul ott a sok nevető arc a mondat végén…..ezt én nem a rosszindulat jelének vélném Hédi…….. Karmatörlő tényleg mindig jön és mindent meg-át-újramagyaráz.Nézz utána…
Tök mindegy
Hogy van e valami mögött vigyor vagy nincs. A gondolat megszületett, maximum csak kicsit puhitunk rajta azokkal a smile-kal. Ja, és még csak véletlenül sem írtam semmilyen rosszindulatról ez, valahol máshol született meg.
Karmatörlő írásait rendszeresen olvasom. Számomra is vannak benne érdekes elemek, de konzekvens és eleddig számomra tiszta amit ír. Nincs benne belemagyarázás, nem éreztem, hogy manipulál, s nem fedeztem fel eddig azt sem, hogy mindenáron másokon akarna segíteni. Érthetően elmagyarázza a nézeteit, lehet pár dologban merész elemeket ad elő, de ez az ő útja. Nekem világosnak és egyenesnek tűnik. Ha így is tud élni, nagy tiszteletem.
Üdv!
Hédi
Bocs
Igazad van! Tényleg rossz szó volt a rosszindulat….nem irtad.Bocsánat.
Ezek szerint én manipulállak téged, Hédi?
Meg tudnád magadnak fogalmazni (természetesen számomra is hasznos információ lesz), hogy mi az, amivel az ellenszenvedet kiváltottam? Mi az, ami irritál?
És soha személy szerint Téged nem szólítottalak meg, nem minősítettelek, kivéve talán a fenti címet, meg egy korábbi hasonlót. Ezzel szemben Te kötelességszerűen minden általam írt dologgal konzekvensen szembe helyezkedsz és megkérdőjelezed, egyet nem értésedet fejezed ki. Nevesítve. Ennyire érintenek azok a dolgok, amiről írok? Más miért nem érzi bántónak?
Engem nem zavar. Végül is minden kritika az íróját még pontosabban minősíti, mint azt akiről szól, mert nem biztos, hogy igaz, viszont aki mondja, az mindig önmagából indul ki, hitelesen közvetíti a saját tudattartalmát. De segítene továbblépni belőle, ha mégis elmondanád, hogy Téged mi idegesít az én stílusomban. Hogy ne minden blog rólunk szóljon, hanem inkább a témájáról.
Én azt hiszem, az ezotéria a közös igazságok, bölcsességek kereséséről és befogadásáról szól inkább, nem pedig azok hárításáról, ami nem fér bele az aktuális világképünkbe. Teljesen értelmetlen elutasítani, meg nem hallani mások véleményét, másfajta tapasztalatát és nem megpróbálni befogadni azt. Ezzel arra kárhoztatjuk magunkat, hogy mi magunk is megtapasztaljuk ugyanazokat.
Nem tudom, mi lehet a másokon való segítés konzekvens hárítása mögött… Ez a Te ügyed önmagaddal. Hogy ez mágia? Minden mágia – az ember teremtó tudattal bír, éppen használni tanulja. A segítés mágiája egyszerű: odamegyünk valakihez, és megkérdezzük, hogy szükséged van-e segítségre? Ugyanis valamikor szüksége van rá, de nem biztos hogy képes megmondani. Fizikai, vagy pszichikai, vagy bármi más okból. És ha nem hárítja el – akkor segítünk. Lehetőleg önzetlenül.
Jellemző, hogy minden másról értekeztünk a fekete mágiával kapcsolatban, de a hsz-om végén található leglényegesebb észrevételhez – nevezetesen, hogy a fekete mágia első számú kritériuma az ÖNZÉS mértéke – nem igazán jött reagálás… Nem furcsa?
A többi kérdésre
Karmatörlőnek igaza van, hogy nem csak a kauzális szinten lehet ebben a kérdésben ügyködni, hanem bármilyen szinten. Az alsóbb szinteken viszont mindennapi a mágia, ez az ember működésének sajátja (lásd pl. Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája). Ezen a szinten valóban semmi értelme kategorizálni, inkább csinálni, tanulni kell, és ha már tudjuk, hogyan működik – mindjárt ott van a felelősség, hogy mire, milyen mértékű önzéssel használjuk. És ha nem jól – azonnal megjön következmény is. Így hát ijesztgetni sincs sok értelme, mert ez maga az élet. Felsőbb szinteken pedig természetes, hogy egyre szigorúbb szabályok vannak.
Az a fekete mágia, amit erről hétköznapi a szintről is el lehet követni inkább az, ha valakit energetikailag tudatosan elvágnak a felsőbb énjétől és valaki/valami más energiaforrásra „kötik” rá, természetesen „feltételesen” (pl szerelmi kötés).
Pontosan ez a különbség a rontás és az átok között. A rontás csak egy átküldött, tudatosan negatív program, ami idegen energiaként beépül a másik aurájába, és valamilyen kódesemény megjelenésével működni kezd. Mint a számítógép winyójára beköltözött féregprogram. Ezt könnyebb észrevenni és kiszerelni, mert nincs természetes külső energia utánpótlása (max., ha újra találkozunk, vagy összekapcsolódunk azzal, aki kívánta, és az újfent megerősíti a rossz kívánságát).
Az átok viszont külső energiaforrással segített (ezek lehetnek az alacsonyabb természeti erők) negatív program, ami a gyökér és a korona csakrán keresztül csatlakozik be nagyon erősen, de nincs benne az aurában, ezért nehezebb „meglátni” benne. Tehát csak az veheti le, aki feltette, vagy olyan képességű valaki, aki szintén tud bánni az idegen erőkkel.
A föntebbről, meg a lentebbrő,l és hogy kinek mit szabad és mit nem:
Erről már volt szó bőven másik blogban, hogy minden embernek más a jó, és más a rossz, mert a fejlődésének más szakaszában tart. Egyetlen közös kritérium van, ami minden szintre érvlényes – jó az, ami elősegíti számára a fejlődést / tudatosodást, rossz ami nem, ami hátráltatja azt.
Erre egy péda: ha valaki ott tart, hogy még nem élte ki az anyagi és a testközeli érzéki jellegű vágyait, annak számára minden olyan technika és mágia megengedett és előrevivő, amivel mielőbb ki tudja elégíteni ezeket a vágyait. Mert enélkül nem tud előbbre jutni a tudatosodásban. Ez általában a szakrális és a napfonat csakra szintje. Számára életcél, feladat a gyarapodás, az anyagi javak és élvezetek felhalmozása, mert a fejlődését segíti.
Ha valaki a szívcsakra fölött, netalán a torokcsakránál jár, ahol az önmegvalósítás, a másság (és a különböző vélemények) elfogadásának szintje, a pszichét is megfigyelni képes „tanú” állapot található – az ő számára az anyagi javak és testi örömök hajszolása visszahúzó, fejlődését gátló „mágia” lesz, vagyis mindez nem lehet cél, csak eszköz a fejlődéséhez.
A szintek minden kultúrára jellemző tudatfejlődési alapstruktúrák, amelyekhez más és más szükségletek, más moralitás, más gondolkodás, más világnézet, stb, és az önzésnek, vagy egósságnak egyre kisebb foka jellemző. A meghaladott szint beintegrálódik a következő elért szintbe. Ha valaki lépcsőt ugrott – nem igazán tud még tovább menni, míg vissza nem jön a kihagyott szintet megtapasztalni és beintegrálni.
Minden alacsonyabb szint szűkebb tudatossággal jár, a fölötte lévő egyszerűen nem fér bele. Minden szinten mindenkinek megvan a saját maga privát igazsága, amit az egóssága, azonosulásai mértékében védelmez. Ezért nem tudunk szót érteni egymással, mert a különböző szintről megfogalmazott „igazságok” nem találkozhatnak egymással. Csak ha megengedés van, elfogadás, megértés is van, hogy visszautaljak a korábbiakra. Ez pedig csak a torokcsakra környéki szinten jelenik meg.
Tehát egy szívcsakrással, akinél a gondolkodás mítikus, a világkép etnocentrikus, erős a valahová tartozás szükséglete, erős a csoporttudra (kollektív egora) való támaszkodás igénye, jellemző a játszmázás – nagyjából csak vitatkozni lehet, de közös nevezőre sosem lehet jutni. Ezen a szinten jellemző a pártkötődés, a bigott szektásság/vallásosság, a csoportosan űzött, nagy követőtáborral rendelkező ezoterikus tanok kizárólagos dicsőítése, a másfajta gondolatok és értékek meg nem engedése, kirekesztése a saját tudatából. Mert nem fér bele. Ellenség lesz, aki másként gondolja…
Még egy nagyon lényeges adalék. Spirituális „áttörései”, ideiglenes „csúcsélményei” minden szinten bárkinek lehetnek. De nem ez határozza meg, hogy ki hol tart, mert ebből az egységélményből ugyanoda fog visszakerülni tapasztalni, ahonnan a módosult tudatállapotot sikerült elérnie. És a saját szintjének megfelelően fogja az átélt élményét értelmezni és közvetíteni. Ebből magyarázhatók a channelinggel írt különböző new age könyvek szintkülönbségei is.
Mindez bántó lehet, amit leírtam – de senkit nem volt szándékomban bántani. Ha ez a honlap nem az önmegvalósításról szólna, valószínűleg nem tettem volna, mert nem is lennék itt. Ha valakit irritál, akkor bizonyára dolga van vele, hogy tudomást szerezve róla beépítse. Ha még nem tart ott, akkor egyszerűen vesse el, és majd később találkozik vele. Ne legyen semmilyen rossz érzése emiatt, és ne vetítse ki azt másra…
Na, ez a vége olyan karmatörlősre sikerült… bocs ha utánozlak! :))) Ugye, Te sem hiszed, hogy undokságból teszem?
Szép estét és jó morfondírozást Mindenkinek, szeretettel.
Azt csak te tudhatod
Én nem tudom, hogy manipulász e, légy szíves nézz utána. És egyáltalán nem idegesítesz, ez valahol nálad komponálódott. Ugyan úgy mint az hogy állandóan szembe helyezkedek veled. Csupán azért mert leírom azt, hogy szerintem mi nem úgy van, vagy mivel nem értek egyet? Lehet ugyan úgy velem egyet-nem érteni. Igen, én magamból indulok ki és nem is szeretnék másból, s nem vagyok látó sem, hogy lássam másnak mi „hiányzik”
Most ahogy igy válaszolok neked, be kell vallanom, hogy van mégis egy dolog amit kérdeznék tőled: Bizots vagy te abban, hogy pontosan tudod, hogy nekem mi lenne jó?
Üdv!
Hédi
Egyet értek veled Hédi !
A Hellinger módszernek nincs köze a
Egyet értek veled Hédi !
A Hellinger módszernek nincs köze a mágiához .
A családi kötelékek TERMÉSZETES voltát vizsgálta és dolgozta fel
Hellinger.
Azt ami a zsigereinkben van , ” kötődésként ” mert belőlük lettünk
és ezek a kötelékek minden más emberi kötelék fölött vannak ,
mindegy milyen korban élünk.
Erről egyszer természetszerüleg ” le kell váljunk ” testben
és lélekben.
Ezt segíti igen hatékonyan ez a módszer…Önmagunk megtalálásához
egyedül IS EGÉSZ emberré kell váljunk , de ez nem jelenti azt , hogy
ezeket a kötelékeket el kell dobjuk .
De sokszor a pontos helyére kell tegyük , azért, mert mind a gyereknek
mind a szülőnek szükséges ahhoz , hogy szabadon tovább tudjon lépni
az életében…
Ma a nyugati világ rákfenéje a hagyományos, természetes családi kötelékek
teljes vagy részleges hiánya…vagy sokszor kudarcba torkolló ,
– nem az Isten által megalkotott és nem az ember természetét ,
természetes formájában tükröző-rossz mívolta miatt.
Ezeket tisztázhatja az ember , többek közt a Hellinger módszer szerint is…
mások által láthatja meg a saját problémáját és kaphat és Kap is
használható megoldásokat , például kiengesztelődést és eljuthat a megbocsátásig……
Szeretettel :Úá
Nyissunk egy blogot a manipulációnak?
Szerintetek mi számít manipulációnak? Egészen furcsa elképzeléseket érzek mögötte…
Örülök, Szávitri, ha nem érzel rosszindulatot az írásaimban. Senkit nem akarok velük meggyőzni, csupán felkínálni, mint információt és összefüggéseket – arról a szintről, ahol tartok.
Aki nem kér belőle, hagyja figyelmen kívül. Nem muszáj hergelődni rá.
Nyitsz?
szeretettel:Bochecha
Egotól túlfűtve nyitottam egyet, de kitöröltem… mert nem nekem
Egotól túlfűtve nyitottam egyet, de kitöröltem… mert nem nekem szólt a kérés.. 🙂
Nyitok…
Azt javaslom akkor, hogy aki a manipulációról szeretné a véleményét elmondani, jöjjön át a másik blogra… Utólag majd megpróbálom ide linkelni.
Még pár mondat arról, ki hol tart, s hogy ne legyen irritáló.
Ami magamról írtam, szeretném ha nem kérkedésnek vennétek – egyszerű ténymegállapítás. Sajnálnám, ha okoskodásnak, vagy kioktatásnak tűnne. Ha mégis – kérlek benneteket, figyelmeztessetek erre.
Elmondom amit megértettem, és ezt természetesen csak abból a világképből, arról a szintről tehetem meg (mint ahogy bárki a saját szintjéről szól hozzá), ahol éppen tartok. Mint írtam ez változik. Szívesen változtatok rajta én is, ha valaki átfogóbb, „igazabbnak” tűnő dolgot ír, amibe az enyém belefér, és valami tágabbnak tűnik. Nem egymást kell összehasonlítgatnunk, mert azt az ego teszi, saját magunkról viszont jó tudni, hogy vajon hol tarthatunk. Ha nem tudjuk – azt sem tudjuk merre menjünk tovább, merre van az előre. Parttalan viták születnek belőle, pusztán abból, hogy erről nem tudunk, nem vesszük figyelembe.
A torokcsakra szintje után már nincsenek okosságok, az a lépés következik, hogy az ember félretegyen mindent, a gondolatformák fölé kerüljön. Én még nem tartok ott, hogy minden elmélkedést elengedjek, csak közelítek hozzá. Ez is egyszer el fog jönni, mert ez a következő lépés. Nagyjából leírtam korábban, hogy jómagam milyen tapasztalások részese voltam. Biztosan fogok olyanról is írni, amit még nem tapasztaltam meg. Nyugodtan rá lehet kérdezni, őszintén el fogom mondani.
Ezért lehet, hogy némely dolog nem tűnik „hitelesnek” valakitől, de attól még lehet igaz, és megfontolandó, amiről ír, s ha jószándékból teszi.
Segitett
Szia Hermess,
Számomra az irásaid több dolgot is adtak és érthetőek voltak.
Volt ugyan, ami kezdett már nagyon „elméleti” lenni , de sok dolgot irtál le, ami gyakorlatban is hasznositható szempontokat adott nekem.
Vegyük csak például ezt a szivcsakrás dolgot: hogy ha valaki a sziv útját követi, az Isten felé egyenes irányban elmehet a megadás által, a bakhtik stb és a tudatosság magasabbszintjeit tapasztalhatja meg, ám – és ez volt számomra az új – visszacsúszhat könnyen a játszmázásba, ha alapból még nem ott tart és nem olyan tudatos.
Aztán, a másik, ami miatt reagáltam Hédire – bocs utólag is érte – pont te irtál Hermess arról, h szép-szép elmondani a véleményünket, de azt úgy kellene tennünk, hogy a másik ne úgy érezze, hogy kap egy mosogató rongyot az arcába, magyarul, a „hogyan mondjuk el a véleményünket?” ragadott meg.
Mert ha helytálló dolgokat is mondunk a másiknak, ha azt durva, nyers esetleg agressziv módon adjuk a tudtára, abból a másik csak az agressziót, az indulatot fogja elsődlegesen és meghatározóan érzékelni és a tartalmi rész emiatt nem jut el hozzá.
Valóban, nekem ez komoly problémám volt éveken át, nagyon indulatosan vágtam mindenkinek az arcába a véleményemet és sokáig nem értettem, miért nem arra figyel az illető,amit mondani akarok neki? Hát azért, mert elvolt foglalva az indulatos „előadásmódommal” amely direktből háritást és ellenkezést váltott ki belőle.
Igy utólag is nagyon köszönöm, h tudatositottad ezeket bennem!
Sok szeretettel
Akkor nem volt hiába…
Kedves Szávitri!
Örülök annak, amit írsz – megerősít. Köszönöm, hogy kiálltál mellettem!
Jólesik az egómnak is, hízik tőle… Bárkié hízna. Én ilyenkor megpróbálom feljebb transzformálni a jó érzést, átengedni az egómon fölfelé, hogy lehetőleg ne erősödjön tőle.
Látod mi történik ilyenkor? Te kiálltál mellettem, Hédi meg kiállt Karmatörlő mellett… Pártosodunk. Az önmegvalósítás szintjein ilyet már nem illene csinálni. A ráció szintjén szenvtelenül – uralva az indulatokat, ha az ego megtámadva érzi az azonosulásait – kellene tudni megbeszélni dolgokat egymás okulására.
Teljesen értelmetlen másokat megtámadni azért, mert valamit nem úgy tud, nem úgy mond, mint ahogyan az eddig beépült… Persze, megesik, hogy ilyenkor nagy veszteséget kell elkönyvelni… az ego védelmezi az addig megtanultakat… s egyszer csak kiderül, hogy ki kell egy részét dobni! Az újnak a befogadásához pedig még több energia kell… Igen, néha cudarul érzi magát az ember fia, meg a lánya.
Ezt lehet a torokcsakra szintjén megtanulni. Más értékek, más igazságok megengedését, befogadását és összintegrálását.
Van ennek más vetülete is
Tudod, kedves Szávitri, van ennek a stiulus dolognak egy másik oldala is. Vajon valóban olyan elitélhető stílusban mondja azt a másik? Vagy csak annyira érzékeny területre hullott, hogy a címzett a dolog iránti ellenszenve miatt veszi az egész témát olyan drasztikusra. Aztán ott van még egy aspektus. Nagyon sokan nem veszik észre addig, hogy mi is áll előttük, amig hasra nem esnek benne és meg nem ütik magukat. Lehet sokáig hallgatták sokaktól finoman, de nem esett le, akkor az utána következő már lehet nem lesz olyna kedvesformátumban. Kérlek, gondolj csak utána, hogy saját magad is a megjegyzésemmel kapcsolatban rögtön rosszindulatra gondoltál, holott az ott sem volt. Vajon ez miért volt? És mi volt az én megjegyzésemben stílustalan? És arra miért Te reagáltál, amikor Zolinak írtam?
Üdv!
Hédi
Szia Hédi!
Talán azért reagáltam, mert meglepett és nagyon nem értettem vele egyet. Irtad az irományod és egészen váratlanul egy számomra negativ mondattal fejezted be valaki iránt.
Nem értettem Most sem értem.
Szerintem Hermessre nem illik sem az undok sem a manipulativ jelző. De mindegy is, mert ez meg az én véleményem, a tiéd meg a tiéd.
Soha nem irtam, h stilustalan vagy.Dehogyis!
Arról irtam, h a saját stilusom milyen gondokat okozott nekem és köszöntem, h Hermess tudatositott dolgokat bennem ezzel kapcsolatban(egy korábbi irásáról beszélek).
A saját tudattalan asszociációm volt a „rosszindulat” szó – amit te soha nem irtál – az imént kifejtettek miatt ….gondolom.
Sokat gondolkodtam én is azon…….mert ezzel felmenthettem volna magam……hogy biztos már az illetőket szép szóval figyelmeztették elégszer, mégse használt nekik……igy semmi baj, ha én jól odamondom nekik. De rájöttem, mégha igaz is amit mondok, akkor is lehet azt egyenesen, őszintén és nem bántóan előadni. Vagyis indulat nélkül. Véleményezés csatolása nélkül.Objektivan. Ezeket ki kell hagyni a dologból. Igy az igazság még ütősebb.
Másrészt ki vagyok én, aki majd jól megmondja nekik?
Azt hiszem, a jövőben nem akarom felvenni ezt a szerepet.
Igaz, mosogatórongy volt
Kedves Szávitri
Igazad van nem stilustalant említettél, hanem áttételesen kapcsolatba hoztál a mosogató ronggyal.
Tudod, azért olyan érdekes, hogy az ide írtakkal kapcsolatban kiben mi indul el, mert itt se mimika, se hangnem, se hangerő nincs. Tehát még nagyobb annak a valószínűsége, hogy valakiből megszólal a tudatalattija.
Hermesst nem kell védelmezned, elég nagy tudása van, tud mire támaszkodni, hogy aztán szmájlival a mondat végén jól megmondja, hogy véleménye szerint a másiknak mi a baja. Én több dologban nagyon nem értek vele egyet. De ezzel semmi baj, neki is írtam, hogy lehet neki is velem nem egyetérteni. Jól néznénk ki ha mindenki ugyanazt vallaná 🙂
Az, hogy miért tartottam undoknak a megjegyzését az egyszerű. Vedd le a szmájlikat a mondata végéről. Az az ő mondanivalója. A szmájli az a csomagolás, hogy nehogy olyan stílusban írjon, hogy bárkit is megbántson. (A tudatalatti nem ismeri a szmájlit és a „nem”-t sem!) Hogy ezt ő miért igy kezeli, csak ő tudhatja, ugyan úgy mint azt is, hogy miért kell ilyen módon megpróbálni hergelni Karmatörlőt, akinek nem álltam a pártjára, nem is kell. Az is érdekes, hogy a pártoskodás egyáltalán kinek jutott eszébe. Egyébként nagyon tetszett, ahogy Karmatörlő ezt a fricskát lekezelte!
A stílussal kapcsolatos meglátásaid hasznosak, sokat foglalkoztam ezzel én is, igaz inkább a másik oldaláról. Sokáig nem tudtam igazán meghallani amit mondtak, már csak amikor üvöltöttek. És jót tett, különben ma lehet egészen más honlapokon leveleznék és nem javult volna sokat a fülem.
Üdv!
Hédi
Kedves Száviti!
Azt javaslom, hogy vonulj ki ebből, nem kell a kedvedet rontani a replikázással. Én is ezt teszem.
Bárki bármit ír – a saját lelkét teszi ki a fehér lapra. Onnan világosan látszik, hogy mi van benne…
Régen, amikor még sokkal fiatalabb voltam és a cseten fikáztam
Régen, amikor még sokkal fiatalabb voltam és a cseten fikáztam mindent és mindenkit, akkor vagy vissza szóltak vagy nem… ha nem, akkor ment részemről a folytatás.. majd megunták és senki sem foglalkozott „a virtuális „””énemmel”””” 🙂 csinálhattam akármit… Nyilván ez nem egészébe véve chat, ezért itt lassúbb a folyamat… 🙂
szmájlitlanul
Hű Hédi, ezzel jól fejbevágtál! 🙂 …1
Elkezdtem nézegetni a mindenféle online kommunikációimat, és telis tele van szmájlikkal. Talán a hanglejtést szeretném/próbálom kifejezni-érzékeltetni általuk. Mintha száraz lenne (számomra) ez a sok fekete betű a fehér háttéren, egy-egy szmájli színt visz bele…
Mindenesetre tudatosan végig fogom olvasni az írásaimat, levelezéseimet, hogy vajon hogy néznek ki, mit mutatnak magukból szmájlitlanul…
Szóval köszi! 🙂 …2
Klári
Szívesen!
Üdv!
Hédi
Szívesen!
Üdv!
Hédi
Te kételkedsz?
Kedves Kirsikka, Te kételkedsz abban, hogy nem őszintén, jószándékkal tetted ki a mosolygót?
Én a magam részéről akkor szoktam odatenni, amikor jelezni szeretném, hogy nem ellenséges szándékkal írtam, vagy nem eléggé világos a szövegből, hogy humor akar lenni. Ha nem érzek jószándékot valaki iránt – nem szoktam odatenni, vagy nem írok neki kétértelmű szöveget.
Mint minden más szímbólumot, ezt is (pedig arra szolgál, hogy más szimbólumokat – a szavakat -, ne lehessen félreérteni) félre lehet értelmezni és félre lehet magyarázni. Mindenki önmagából indul ki, amikor ezt teszi.
Hellinger mágia
A mágiához nem értek, a családfelállítás hatásait viszont ismerem, ezért csak annak a szemszögéből tudok hozzászólni ehhez a témához. Már sok emberben felmerült ez a kérdés. És valóban lehet ez a módszer is valamiféle mágia. Amikor én először részt vettem ilyenen, egyszerűen a csodát láttam. (És azóta is mindig azt látok) Ugyanakkor aki fél a valóságtól, az ne menjen el. Mert olyan valóságokat mutat, amit hétköznapi tapasztalataink során nem hiszünk el.(Pl. Hogy milyen mély lehet a szeretet egy gyermekét bántalmazó szülő és gyermek között. Ez csak egy példa.) Valóban mágia lehet meglátni a valóságot, az igazságot, mindazt ami amúgy rejtve van. Ugyanakkor igen felszabadító mágia.
Mágia mindig volt, van, lesz. Hellinger a zuluknál töltött igőszak alatt sokat tapasztalt ebből. Ezeket a tapasztalatokat is beépítette a módszerbe.
Azt kérdezted, hogy milyen kötéseket alakítunk ki? Nem teljesen világos mire gondoltál. Ha azt veszem figyelembe, hogy „mindenki össze van kötve mindenkivel”, akkor semmilyet, hiszen csak a meglévőt használja az ember arra, hogy mindenki előtt tisztán megnyilvánulhasson a valóság. Aztán ki mit tesz ezzel, az rajta múlik.
Hétkönapi kötődés? Igen van. Az ember megtudja, hogy milyen nehéz életek vannak, és felismeri, hogy a cselekedetek mögött teljesen más húzódhat, mint amit gondolunk, korlátozott elménkkel. Ezáltal egy idő után felhagy az ítélkezéssel. Így akár közelebb is kerülhet lélekben embertársaihoz.( Persze csak ha akar.)
Még valami a mágiához. A profi családállítók megkérik a család engedélyét arra, hogy beleavatkozzanak a sorsba. Sőt előfordul, hogy a „mező” nem engedi tovább menni az állítást, és meg kell szakítani. Ezek is mágiák. De nem emberi léptékűek.
Ildikó