2-Média-Erőszak=Pénz

A Folytatásban, ez mindössze egy kis link-ajánló lenne, Innen-onnan! A Média a jelenlegi világunkban hatalmas mértékben befolyásolja az embereket, tanítani és bútítani eggyaránt képes! Amint, előzőekben említettem, rengeteg Szuper-Mágus, Varázsló tünt fel legújabban a különböző csatornákon, akik csak úgy ontják felénk az áldásokat és a Szuper energiát, emeltdíjas telefonon, persze! Van ott nekem ismerősőm és elmondta mi is ott a helyzet, de mindez nem publikus. Ő ért ahhoz amit csinál,és még páran, de sokan viszont nem, és pont ezek járatják le az Ezotériát, és a Spiritizmust. Majdnem olyan mintha gúnyt űznének belőlle. Véleményem szerint, pár gyorstalpaló tanfolyamon nem lehet, azt megtanulni amit mondjuk egy komolyab, önmegvalósított ember, ki tudja hány élet, tudásából gyüjtött össze nem csekély idő alatt! Persze ezeket az embereket is megértem, valamiből meg kell élniük, ráadásul a megszünt BP-tv-ből is rengetegen, váltottak csatornát, ezek az úgymond „Varázslók”. Erről a tv-ről csak annyit, és ez nem az én véleményem, hogy rendkívűl színvoltalan volt, talán ezért is szűnt meg. -Ezt szeretném itt most bemutatni, és egy két Show-műsort, tükörként, és paródia alakjában. Ezek inkább archív felvételek és nem mindegyik jó minőség, de szerintem érdemes párat végignézni tanulságként, na meg szórakozásként is!

1-Tihanyi-féle- gyógyítás-Mósógép fűtőszállal!- http://www.youtube.com/watch?v=YkRWhmkxtj8&feature=related

2-Élő Gerincműtét!- http://www.youtube.com/watch?v=OBcPGORIq1o&feature=related

Aki hajlandó volt, mindezt megnézni, annak ajánlom a következőket is sorban! Véleményem szerint ha már emeltdíjas telefonon hívhatjuk őket szeretetből, 400-Ft-os percdíjon. -Az ember elvárhatna némi vizuális vagy hang efekteket, ami hitelesebbé tenné mindezt! -hogy nézne ez ki? hát kb. így!- http://www.youtube.com/watch?v=FEVOmekUAs0&feature=related
vagypedig- http://www.youtube.com/watch?v=eSVa2oLA8Qg

-Egy másik nagy varázsló- http://www.youtube.com/watch?v=Qm4b1GkEnJo&feature=related

Viszont említést tehetnénk egy-két érdekes Show-Műsorukról is, Íme- Brutális Party- http://www.youtube.com/watch?v=6DUZgPXE11g&feature=related

Vagy ilyen az alákevert taps: http://www.youtube.com/watch?v=dibxSy7OvEg&feature=related

végűl a Bp TV-halála, amit szintén elkomolytalankodtak! – http://www.youtube.com/watch?v=Te6oTEXbFGo&feature=related

Viszont ha már a show-műsoroknál tartunk, hagy ajánljak egy komolytalan riportert, külföldről is: http://www.youtube.com/watch?v=_lQBtBWGPlQ

Zárásképpen pedig a Távgyógyász, Szilveszter’98-as kaberéját, ami már akkor is aktuális volt!
http://www.youtube.com/watch?v=szFeoxtc3tQ&feature=related

Mindenkinek boldog Karácsonyt!

22 thoughts on “2-Média-Erőszak=Pénz”

  1. azt szenzibilnek nevezik
    legalább néznél utána, mielőtt

    azt szenzibilnek nevezik
    legalább néznél utána, mielőtt elkezdesz mocskolni valamit

    mindenesetre jó, hogy a te csodálatos álomvilágodban az emberek pénz nélkül, szeretetből tesznek mindent, és a hibátlan orvostudomány minden emberen segít, senki nem hal meg

    1. Neked valami nagyon rossz tapasztalatod lehet a tudománnyal…
      Neked valami nagyon rossz tapasztalatod lehet a tudománnyal… állandóan csak szapulod.

  2. azt szenzibilnek nevezik

  3. Kedves WMiki!- te is utánnanézhetnél!
    Kedves Miki! Csodálkozom, hogy ezt pont te mondod amikor a Spiritizmust az ördögtől valónak
    nevezted. Szerintem te félreértesz engem, de nagyon. -nem „mocskolódásból” tettem fel, amit
    felraktam, ahogy te nevezted. szerintem ne keverjük össze azt, aki szenzítív vagy érzékeny,
    és ért is hozzá azzokal, akik egyszerűen csak jó pantomim-művészek, és van némi színészi
    képességük. Ne keverjük össze azokkal akik valóban értenek hozzá! Azért, mert valamelyik
    nagy nevű- kereskedelmi csatorna erőlteti rá az emberekre a sok baromságot, azért, mindent
    el lehet nekik, hinni? Ennyi erővel hihetünk a reklámoknak is, hiszen azok sohasem
    hazudnak!? Igen ott is vannak akik értenek hozzá, mint mondtam is, de nem mindenki! Viszont
    nem mindegy, hogy pl. Kovács Géza munkanélküli elmegy 3- Reiki tanfolyamra és 2-
    táltosképzőre. Felveszik egy ilyen helyre, raknak rá egy csadort, és innentől kezdve Ő Óz a
    nagy varázsló! Szerinted ez ilyen egyszerű? -ha pedig, ők lejáratják, ezeket a „műfajokat”
    akkor engedtessék már meg nekem is, én aki hiszek is benne, hogy megvédjem azokat akik
    értenek is hozzá, azoktól akik gúnyt űznek belőlle! Egyébként pedig szó nincs az ingyen
    gyógyításról, mindenkinek meg kell valamiből élnie, ez tény! -de nem mindegy, szerintem,
    hogy valaki átver embereket és kicsalja pénzüket, vagy valamit, ad is cserébe, és bízonyítja
    is, hogy ért hozzá!

    1. Domoszlai Katalin

      Szia Karma Tsering!
      Szeretném megkérdezni mi ez a nevedben: tsering?

      A másik, mielőtt belemész a hadakozásba újból a megmentő, a hős, a tiszta erények oldalán.
      Csak gondold végig, amíg a világot a rosszakra ( becsapós, csaló, gonosz stb ) és a jókra, élükön persze veled, osztod fel, akkor a dualizmust erősíted, és az egységtől távolodsz.

      A megértésen alapuló megbocsátás és szeretet, az közelebb visz az egységhez, erőltetni persze nem lehet.
      Hát gyakorolni kell elfogadni a világban és önmagunkban az árnyék oldalt, mert amíg ezt kizárod, harcolhatsz szüntelen.

      A belső harcok kivetítése az, amit a Jó védelmében most teszel. Nagy falat, ezt befogadni, mindenkinek, de minden tulajdonságnak és cselekedetnek helye van a fejlődés során. Aki nem járja végig a lépcsőfokokat, csak elszállni tud, a szó legrosszabb értelmében.

      Ha elakadsz ezzel, a média miért nem tiszta, a saját tökéletlenségedet nem vagy képes befogadni.

    2. aztán ki dönti el, hogy ért-e hozzá?
      te, a nagyhatalmú,

      aztán ki dönti el, hogy ért-e hozzá?
      te, a nagyhatalmú, mindentudó, önzetlen karmatsering?

  4. Kedves WMiki!- te is utánnanézhetnél!

  5. Azt értem, hogy mi háborít fel, ezeknek a dolgoknak én sem vagyo
    Azt értem, hogy mi háborít fel, ezeknek a dolgoknak én sem vagyok híve. Szerintem az jön le viszont többeknek, hogy túlzottan csak a negatív részekről írsz. Domoszlai Kati írásából is ezt veszem ki, nem látja benned az egységérzést, pedig biztosan van, csak lehet ki kellene egészítened, hogy jobban értsünk. 🙂 Gondolom, csak egy adott témát érintesz, viszont lehet érdemes lenni megírni azt is, miket javasolsz megoldásnak. Például, hogy Te nem javaslod ezeknek a szolgáltatásoknak az igénybe vételét, hanem ezt és azt javaslod helyettük az útkeresőknek. Szóval ha viszel bele egy kis pozitívumot, olyan segítő véleményt is, akkor jobban fogják látni mások is, mi a célod és mi van benned. 🙂 Nekem ez a meglátásom ezzel a bloggal kapcsolatban.

  6. Azt értem, hogy mi háborít fel, ezeknek a dolgoknak én sem vagyo

  7. Az én egyik barátnőm is benne van egy ilyen műsorban.Ő jó
    Az én egyik barátnőm is benne van egy ilyen műsorban.Ő jó szakember,és pont ezért van kiborulva lelkileg,hogy pár perc alatt hogyan lehetne lelkiismeretes válaszokat adni,pl. asztrológiából?
    Azt mondja,hogy teljesen kétségbeesett emberek hívják az utolsó pénzükön,és iszonyatos koncentráció,és akárhogy szeretne segíteni,szinte képtelenség pár perc alatt.
    Teljesen ki van készülve lelkileg,de kénytelen csinálni,mert a leépítések miatt elveszített egy pár munkáját,és élnie kell családostól.

    Szóval nagyon nehéz dió ez,mert még a lelkiismeretes embereket is ilyen körülmények közé kényszerítik.
    A ,,csalókról” én nem is beszélek,szerintem ezt mindenkinek magának kell eldönteni,hogy fordul e ilyen kétséges lehetőségek felé,vagy nem.

    Amikor az emberek nem tudják megoldani a problémáikat saját erőből,akkor kétségbeesésükben futnak fűhöz,fához segítségért.
    Most nem akarok ironikus lenni,és azt mondani,hogy aki képes ilyen ,,csatornákon”megoldást keresni,annak úgy kell,de azért mégis csak van választási lehetősége az embernek,hogy hova fordul.
    Én azt hiszem,itt is a vonzás törvénye működik. Meg lehet nézni milyen emberek hívogatják ezeket a számokat.
    Nem akarnék ítélkezni,de azt hiszem ,,hasonló a hasonlót” vonzza ,tehát pont ilyen szinten lévő emberek fordulnak az ilyen helyekre.
    Valami csodára várnak,aztán ha valaki véletlenül becsületes és megmondja,amit éppen lát,akkor hallani a telefonba:,,az anyád p….ja..”..Ezt is a barátnőm mesélte,hogy úgy hozzá vannak már szokva a bóvli szöveghez,hogy amikor valakinek őszintén megmondta,amit látott-pedig az jó lett volna-csak az illető talán nem épp azt akarta hallani-,szóval akkor hangzott el köszönés helyett ,amit fentebb idéztem:)

    Úgyhogy én nem háborgok ezeken a dolgokon.Szerintem nem fogyatékosok az emberek,hogy ne vennék észre,hogy csalókkal állnak szemben,és mégis mennek,fizetnek.
    Ez olyan ,mint a játékszenvedély.Tudja,hogy a gép csak el nyeli a pénzét,úgysem nyer,de mégis megy,
    önként és dalolva.Aztán utólag meg nem magát szidja,hanem azt akinél volt,de érdekes módon újra elmegy.
    Tudniillik ha nem lenne ,,igény” ezekre az emberekre,akkor bizony nem tudnának fennmaradni.
    De hát ,,élnek és népszerűek”,úgyhogy szerintem mindig kettőn áll a vásár,ez esetben is.

  8. Az én egyik barátnőm is benne van egy ilyen műsorban.Ő jó

  9. Köszi a véleményeket!
    Köszi a véleményeket! Bocsi mindenkitől! -Nem szeretnék semmiféle meddő vitába belemenni,
    nemhogy megmentőként meg a jóság bajnokaként tetszelegni. Ki vagyok én, hogy az legyek? -és
    Kovács Gézától és Kovács-G-N-től, meg a többiektől, pedig elnézést kérek, ha volt ilyen.
    Eddig Eva Christinának volt a legjobb a válasza. Nekem is hasonlókat mondott az ismerősöm,
    meg még mást is, de azt inkább nem írom le. Mindenesetre aki ilyen helyeken dolgozik, annak
    bírnia kell a gyűrődést, mert naponta kap hideget, és meleget is. Viszont a klippek után
    érdemes lenne a kommenteket is megnézni, ami nem az én, hanem a töbség véleménye, minderről.
    Valaki szerint ha mindez helyénvaló, ami ott megy, akkor tényleg bennem van a hiba. Ezek a
    műsorok, szintén Amerikai mintára készülnek mint a többi szemfényvesztés, mivel ez nem csak
    itthoni dolog. A különbség, vagy változás, most csupán annyi, hogy nincs benne erőszak,
    ezért nem olyan sikeres, mint a show-műsorok. -ha pedig minden olyan simán menne, és
    mindenki meggyógyúlna, és tele lenne energiával, el se mennének az emberek az orvosokhoz,
    szerintem ez logikus? -Így meg csak a fejük fájhat nekik, amikor megkapják a telefonszámlát!
    -Hogy mi is lenne az alternatíva? -szerintem mindenkinek magának kell, a problémáira őszintén keresnie, a válaszokat és azt megtalálnia. Viszont pont az a baj, hogy sok ember borzasztó hiszékeny, és könnyű félrevezetni őket. Aki pedig pedig megelégszik fél válaszokkal, és feladja az igazság keresését, azt könnyen becsapják! Szerintem mindenkinek a maga útját kell járnia, bármilyen rögös is az. -nem azért, mert ezt a legegyszerűbb mondani, hanem, mert mindenkinek magának kell megtapasztalnia bizonyos dolgokat. Nekem ez a véleményem!

  10. Köszi a véleményeket!

  11. Kedves Miki! Köszi a jelzőket, már majdnem elpirultam! –
    Kedves Miki! Köszi a jelzőket, már majdnem elpirultam! -De ha van még csak B-betűs kategória,
    azt inkább hagyjuk. Úgy látom téged nagyon felzaklatott, az amin más meg csak nevetett! -ha
    csak nem vagy érintett benne- Akor tényleg elnézést. Nem lejáratásnak szántam, a klippeket
    pedig nem én készítettem! A kommenteket sem én írtam utánnuk.-Ha neked más a véleményed
    akkor, miért nem írsz blogot, amiben megkérdezhetnéd te is az emberek véleményét? -vagy
    ajánlsz te- más megoldásokat. A magam részéről leírtam, hogy mi az, ezzel nem muszáj,
    eggyettérteni!

  12. Kedves Miki! Köszi a jelzőket, már majdnem elpirultam! –

Scroll to Top