Ismét találkozhatunk egymással élőben, mindazokkal, akik rendszeres látogatói az Önmegvalósítás.hu-nak, akiknek sokat adott ez a weboldal a lelki fejlődésükhöz. Szeretettel várunk önmegismerőket, önmegvalósítókat, blogolókat, hozzászólókat, de kíváncsi olvasókat is, akik szeretnék élőben is megismerni a weboldalon kialakult közösséget, egymást!
Az első Szembe-s-ülés találkozó igen emlékezetesre sikeredett, remélem ez is hasonlóan mély inspirációt és tapasztalatokat ad az utadhoz, lelki fejlődésedhez. Ha szeretnél eljönni, jelentkezz itt, és az időpont előtt egy héttel megírom a kiválasztott helyszínt is!
Megpróbálunk egy kellemes, teázós helyet keresni-találni a programunknak.
Az időpont: március 26, péntek 17 óra
Helyszín: TEAPALOTA a POTALÁHOZ
Cím: Budapest, VI. ker. Jókai utca 20.
Kérlek, itt jelentkezz, ne a hozzászólásban!
Gyertek, jelentkezzetek!
Gyertek, jelentkezzetek, már működik a link!
Eddig tízen jelentkeztetek a Szembe-s-ülés 2-re
Eddig tízen jelentkeztetek:
Foglalok helységet és majd üzenek, hogy most hol leszünk!
Sziasztok
Egyelőre úgy néz ki, valószínű, hogy nem tudok ott lenni veletek.
De azért érezzétek nagyon jól magatokat:-)
H: Beatrix
Ezt én igen csak hiányolni fogom… 🙂
Gyerekek, basszus kulcs, elaludtam. Nagyon bocsi mindenkitől,
Gyerekek, basszus kulcs, elaludtam. Nagyon bocsi mindenkitől, remélem azért jól éreztétek magatokat.
Hát, akkor ez egyértelműbb már nem lehetne… El akartál menni
Hát, akkor ez egyértelműbb már nem lehetne… El akartál menni VALÓBAN a talira?
Igen, akartam, de nem tűnt fel, hogy több, mint fél éve állandó
Igen, akartam, de nem tűnt fel, hogy több, mint fél éve állandó éjszakás vagyok? Péntekre kimerül az ember, már aki dolgozik, főleg éjjel 😉
Más: milyen volt? Meséljetek!!!!
Szia Anita!
Ezen az ,,éjszaka” dolgon egy picit elgondolkoztam analógiai formában.
Meg aztán összekombináltam a :,,Kikeveredni a gyári munkából? Hogyan??”cimü blogoddal.
Elég volt a ,,sötétségböl” ??
Puszi!Erika
Igen… erre nem gondolotam.
Igen… erre nem gondolotam.
Erikám, erre én sem gondoltam: kikeveredni a sötétségből.

minden esetre elég volt már, ki kell mosnom magamból azokat a dolgokat, amik ide kötnek még: félelem, ragaszkodás, megszokás.
jelentkeznék a legközelebbire
Helló!
Érdekelne mikor és hol lesz a legközelebbi ülés, mert mennék ha lehet.
üdv.: Peti
Még nem tudom
Szervusz Peti!
Még nem tudom, hogy mikor és hol lesz a következő, de ha fel vagy iratkozva Hírlevélre, akkor azon keresztül majd értesítelek Téged is.

Reszkessetek, megyek 😀
Reszkessetek, megyek 😀
Jaguár, jösz? Jó lenne
Jaguár, jösz? Jó lenne
Hát, az elmúlt néhány
Hát, az elmúlt néhány hónapban nem volt olyan eldöntendő kérdésre adott igen válaszom amit utólag megbántam volna, szóval ezen most gondolkodok.. De majd aznap meglátom mi hogy alakul. Azért köszi!

Hát, ezt sajna, kihagyom…
Hát, ezt sajna, kihagyom… bízom benne, hogy amikor lesz a harmadik, akkor már „helyben” lesz nekem is… 🙂
Tényleg, Sanyi, várható még az éven ilyen tali ezen kívül? Mondjuk valamilyen szembe-s-ülős tábor a nyáron, vagy csak így egy-két gyülekező? 🙂
Bármi lehetséges.

Nagyon köszönöm a részvételt mindenkinek! Én jól éreztem
Nagyon köszönöm a részvételt mindenkinek! Én jól éreztem magam, megéltem, amit meg kellett.
Jó volt személyesen megismerkedni Aditivel, és beszélgetni Vele.
Úgy láttam, a többiek is jól érezték magukat, ilyen hangulatért szívesen szervezek még hasonló programokat.
A tea is finom volt, köszönjük!
Sanyi
Csak csatlakozni tudok Sanyi véleményéhez…:-)

Sanyi! Lesz Szembe-s-ülés találkozó 3.??
Sanyi itt is próbálkozom.;)
Lesz Szembe-s-ülés találkozó 3.??
Nem tudom hány hazánktól elszakadt írogat az oldalon, de a karácsony sokakat hazahív. Esetleg decemberben?? Csak kicsit önös érdekből..;)