Megbocsátás nélkül nincs változás.
Nagyon nehéz kérdés a megbocsátás. Miért is, hiszen naponta százszor gondoljuk azt, hogy nem haragszunk. Vajon legbelül is így gondoljuk? A mai reggel az egyik kedves üzenethozóm megint könnybe borította a szememet, amikor megértettem a megbocsátás egy olyan szintjét, ami lehet, hogy jó lenne, ha a világban általánossá válna.
Az "á nem haragszom" érdemes az átgondolásra…, mert a világ válna jobbá általa, ha végre megbocsátanánk, úgy igazán, azoknak akikről azt gondoljuk, hogy vétettek ellenünk.
És hogyan lehet, mélységesen megbocsátani?
Tudatosan? Hiába mondom, hogy én megbocsátok, ha mélyen legbelül, hordozom a sérelmeket. Az egótól való szabadulás lehet egy kezdőlépés, de mi a megbocsátás lényege tulajdonképpen?
A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.
megbocsátás a sérelmek elengedése
Jól mondod, hiába mondod, ha nem úgy érzed. Hiába érzed úgy, ha belül mégis ott marad. Hiába minden, ha nem engedjük el a megbocsátásban a sérelmet. Nem gondolkodni kell rajta, hanem pont elengedni.
A megbocsátás nem gondolkodás eredménye, szerintem tisztán lelki folyamat. Így a Tolle idézet itt hiábavaló. Gondolkozni a megbocsátáson = rágódni a sérelmünkön. Valóban csak rosszabb helyzetet eredményez.
Shy
megoldhatatlanná lehet fejleszteni
A Tolle idézet, mottómként van ott minden írásomnál, de egyébként pontosan erről beszél, hogy a gondolattal nem oldjuk meg a problémákat. Ha még egyszer elolvasod, talán nem siklasz el a fölött, hogy pontosan azt mondja: Ne gondolkodj a dolgokon. Ne akarjuk gondolkodás által létrehozni a megoldásokat.
Egy másik idézet szerint: Minden problémát megoldhatatlanná lehet fejleszteni, ha eleget gondolkodunk rajta 🙂
A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.
Ha nem az olvasott dolgokban
Ha nem az olvasott dolgokban akarnád szüntelen megtalálni magadat oda érnél a tudatodhoz. Ha ott vagy tudatodnál megérkeztél hozzám, hozzátok, és szavaid beszélgetéssé fajulnának.
Megértés
Nem siklottam el felette, csak megjegyeztem, hogy szerintem nem ítt most nem erről van szó, hiszen nem lehet minden kérdésre egyetlen mondat a válasz, főleg úgy nem, hogy az egy emberen keresztül érkezett meg hozzánk.
Szerintem a dolgok sokkal egyszerűbbek, mint gondolnánk. Ez az én véleményem.
Egyébként, a válaszomban igazat adtam neked. 🙂
Elindul egy fecske és megint egy
„főleg úgy nem, hogy az egy emberen keresztül érkezett meg hozzánk. ”
Azt értem e szavak mögött ha médium vagy és úgy mondod a szavakat akkor igazak ha meg csak „emberként” akkor nem igazak.
Elindul egy fecske és megint egy egyszerre az első vissza nézz látja a megérkezésekor itt a tavasz.
emberen keresztül érkezett
számomra ez azt jelenti, hogy bármit leírsz, megfogalmazol az egyfajta isteni tökéletességgel érkezik meg, de mivel rajtunk szűrődik keresztül eltorzulhat.
Az igazság így millió, milliárd formában létezik. Egy költő, egy író egy zenész csak annyira médium, mint te vagy én.
Tudatod?
Tudatodat kell megélned a tudatban tudatosan? Voltam már a gondolat gondolatának a gondolatában érdekes eseményeket sikerült látnom ez a gondolat a mindenki gondolata is. Remélem igen.
Ivan, a gondolatod saját gondolat?
Nem sok helyen tanítják, néhány buddhista tanban foglalkoznak vele, a testen belüli kapukkal. A fejben van egy kapu, ami a gondolatok dimenziójára nyílik. A gondolatoknak van egy „önálló” dimenziója, milyen kifejező a magyar nyelv, a gondolatvilág. Van, aki pl. azért nem tud meditálni, mert ez a kapu állandóan nyitva van és ömlik be kéretlenül és válogatás nélkül a vonzás törvényének megfelelően gondolatáradat az agyába. Van, aki tudja működtetni a kaput tudatosan, van aki tudattalanul teszi ezt. Ivan, a gondolatvilágban bóklásztál és egy szálat követtél, ennyi történt. Nem misztifikálnám túl ezt az egészet. Minden dimenzió állati izgalmas.
🙂
u.i: Azt hiszem értem, amiket mondani akarsz, de nem értem, miért így teszed. Látom, hogy a multidét próbálod tolmácsolni, de hol fordítással, hol anélkül teszed. Szerintem próbálkozhatnál érthetőbben is.
AKARATBAN VAGY.
Köszönöm a jó tanácsot láttál pókhálót színesben kié enyém a látvány vagy a tudaté aki engedi hogy láthassam egyszer volt sosem létezne? Tudod nem az agyaddal gondolkodol nem oda töltögeted a innen onnan össze szedegetett morzsákat ami a te tudásod alapja lesz. AKARATBAN VAGY.
Kedves egyszerű,
Kedves egyszerű, egységtudat a kozmoszban: körül-belült ne felejtsd el akkor tudod alkalmazni. Mert egyébként?
Minden kezdet a végén ered vagy az indulásnál?
Óra mutatói nélkül is
Óra mutatói nélkül is ketyeg és van idő ami mulandó tényleges okozat gyorsulása állóvá teszi a pillanat töredékét melyet a másodperc adna ha lenne.
Az idő, kedves barátom,
Az idő, kedves barátom, puszta fikció.
Nagyon jól szemlélteted. Ha lenne ugyan is, meg kellene állnia, egy-egy pillanatra, mint mondjuk a filmek, hogy egyszerre csak egy kockát vetítenek ugyan, de mozgásnak látszik az érzékelés miatt. Tehát a jelen pillanat az maga a lét, csak éppen nem vagyunk képesek érzékelni.
Nagyon szemléletes erre amikor olvasol egy hosszabb írást a monitordon. Egymásután olvasod a szavakat, de amit már elolvastál, az nem múlt el nem mondhatod rá, hogy múlt, hiszen pontosan ugyan ott van ahol eddig volt, csak éppen a szemed nem alkalmas az egész belátására egyszerre.
Ha alkalmas lenne az érzékelésünk, egyszerre látnánk egy oldalt, ha még fejlettebb lenne, egyszerre látnánk történéseket. A szem hiányos érzékelése tehát arra enged következtetni, hogy a dolgok egymás után időrendbe jönnek, pedig nem.
Ezen a filmen http://www.yv.hu/play_a_video.html?autostartvideoplaying=true&uploadedfileidhash=7fccb2573d4284b48bf254090826fb50
Nagyon szépen bemutatják ezt, érdemes megnézni.
A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.
Köszönöm Neked ezt a linket:)
Szia!
Nagyon örültem h rátaláltam erre a videóra mert már régóta szeretném megnézni de most már más szemmel nézném,mint régen:)
Köszönöm Neked!!!!!
Fura „véletlenek” ezek:)))
Best wishes!
Jánoska:)
Szívesen, bár nem sok
Szívesen, bár nem sok érdemem van benne :)) Csak egy link.
Te Jánoska, te tényleg ez a kis fickó vagy aki a képen van? :))) És ebben a korban már ilyen komoly témák iránt érdeklődsz? 🙂
A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.
A kép csak a tanulás miatt iskolás de én vok:)
Szia!
Nem (sajnos)már felnőtt emberke vok…….32 éves de ez a kép jól szimbolizálja h igazából állandóan járjuk az „élet iskoláját”amit kevesen végeznek el:)De úgy érzem ahogy a filmben is mondták h olyan dolgok foglalkoztattak gyerekkoromban is mint amiről a film szól……..
Szerintem gyerekként sokkal több mindent láttam,éreztem,tapasztaltam mint most csak már nem tudok arra visszaemlékezni…………..
Egyébként én is olvastam/om Eckhart Tollet:) Akár kötelező is lehetne a felnőtteknek……:)
De az én kedvencem Osho:) Tőle többet olvastam mint amennyi kötelezőt a suliban….:)mondhatom h azóta szeretek olvasni mióta rájöttem h ezek a dolgok érdekelnek………………..
Még egyszer köszönöm:) szereztél egy jó éjszakát vele nekem:)
Üdv.: Jánoska
És hogyan lehet, mélységesen megbocsátani?
Tudatosan? Hiába mondom, hogy én megbocsátok, ha mélyen legbelül, hordozom a sérelmeket. Az egótól való szabadulás lehet egy kezdőlépés, de mi a megbocsátás lényege tulajdonképpen?
A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.
megbocsátás a sérelmek elengedése
Jól mondod, hiába mondod, ha nem úgy érzed. Hiába érzed úgy, ha belül mégis ott marad. Hiába minden, ha nem engedjük el a megbocsátásban a sérelmet. Nem gondolkodni kell rajta, hanem pont elengedni.
A megbocsátás nem gondolkodás eredménye, szerintem tisztán lelki folyamat. Így a Tolle idézet itt hiábavaló. Gondolkozni a megbocsátáson = rágódni a sérelmünkön. Valóban csak rosszabb helyzetet eredményez.
Shy
megoldhatatlanná lehet fejleszteni
A Tolle idézet, mottómként van ott minden írásomnál, de egyébként pontosan erről beszél, hogy a gondolattal nem oldjuk meg a problémákat. Ha még egyszer elolvasod, talán nem siklasz el a fölött, hogy pontosan azt mondja: Ne gondolkodj a dolgokon. Ne akarjuk gondolkodás által létrehozni a megoldásokat.
Egy másik idézet szerint: Minden problémát megoldhatatlanná lehet fejleszteni, ha eleget gondolkodunk rajta 🙂
A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.
Ha nem az olvasott dolgokban
Ha nem az olvasott dolgokban akarnád szüntelen megtalálni magadat oda érnél a tudatodhoz. Ha ott vagy tudatodnál megérkeztél hozzám, hozzátok, és szavaid beszélgetéssé fajulnának.
Megértés
Nem siklottam el felette, csak megjegyeztem, hogy szerintem nem ítt most nem erről van szó, hiszen nem lehet minden kérdésre egyetlen mondat a válasz, főleg úgy nem, hogy az egy emberen keresztül érkezett meg hozzánk.
Szerintem a dolgok sokkal egyszerűbbek, mint gondolnánk. Ez az én véleményem.
Egyébként, a válaszomban igazat adtam neked. 🙂
Elindul egy fecske és megint egy
„főleg úgy nem, hogy az egy emberen keresztül érkezett meg hozzánk. ”
Azt értem e szavak mögött ha médium vagy és úgy mondod a szavakat akkor igazak ha meg csak „emberként” akkor nem igazak.
Elindul egy fecske és megint egy egyszerre az első vissza nézz látja a megérkezésekor itt a tavasz.
emberen keresztül érkezett
számomra ez azt jelenti, hogy bármit leírsz, megfogalmazol az egyfajta isteni tökéletességgel érkezik meg, de mivel rajtunk szűrődik keresztül eltorzulhat.
Az igazság így millió, milliárd formában létezik. Egy költő, egy író egy zenész csak annyira médium, mint te vagy én.
Tudatod?
Tudatodat kell megélned a tudatban tudatosan? Voltam már a gondolat gondolatának a gondolatában érdekes eseményeket sikerült látnom ez a gondolat a mindenki gondolata is. Remélem igen.
Ivan, a gondolatod saját gondolat?
Nem sok helyen tanítják, néhány buddhista tanban foglalkoznak vele, a testen belüli kapukkal. A fejben van egy kapu, ami a gondolatok dimenziójára nyílik. A gondolatoknak van egy „önálló” dimenziója, milyen kifejező a magyar nyelv, a gondolatvilág. Van, aki pl. azért nem tud meditálni, mert ez a kapu állandóan nyitva van és ömlik be kéretlenül és válogatás nélkül a vonzás törvényének megfelelően gondolatáradat az agyába. Van, aki tudja működtetni a kaput tudatosan, van aki tudattalanul teszi ezt. Ivan, a gondolatvilágban bóklásztál és egy szálat követtél, ennyi történt. Nem misztifikálnám túl ezt az egészet. Minden dimenzió állati izgalmas.
🙂
u.i: Azt hiszem értem, amiket mondani akarsz, de nem értem, miért így teszed. Látom, hogy a multidét próbálod tolmácsolni, de hol fordítással, hol anélkül teszed. Szerintem próbálkozhatnál érthetőbben is.
AKARATBAN VAGY.
Köszönöm a jó tanácsot láttál pókhálót színesben kié enyém a látvány vagy a tudaté aki engedi hogy láthassam egyszer volt sosem létezne? Tudod nem az agyaddal gondolkodol nem oda töltögeted a innen onnan össze szedegetett morzsákat ami a te tudásod alapja lesz. AKARATBAN VAGY.
Kedves egyszerű,
Kedves egyszerű, egységtudat a kozmoszban: körül-belült ne felejtsd el akkor tudod alkalmazni. Mert egyébként?
Minden kezdet a végén ered vagy az indulásnál?
Óra mutatói nélkül is
Óra mutatói nélkül is ketyeg és van idő ami mulandó tényleges okozat gyorsulása állóvá teszi a pillanat töredékét melyet a másodperc adna ha lenne.
Az idő, kedves barátom,
Az idő, kedves barátom, puszta fikció.
Nagyon jól szemlélteted. Ha lenne ugyan is, meg kellene állnia, egy-egy pillanatra, mint mondjuk a filmek, hogy egyszerre csak egy kockát vetítenek ugyan, de mozgásnak látszik az érzékelés miatt. Tehát a jelen pillanat az maga a lét, csak éppen nem vagyunk képesek érzékelni.
Nagyon szemléletes erre amikor olvasol egy hosszabb írást a monitordon. Egymásután olvasod a szavakat, de amit már elolvastál, az nem múlt el nem mondhatod rá, hogy múlt, hiszen pontosan ugyan ott van ahol eddig volt, csak éppen a szemed nem alkalmas az egész belátására egyszerre.
Ha alkalmas lenne az érzékelésünk, egyszerre látnánk egy oldalt, ha még fejlettebb lenne, egyszerre látnánk történéseket. A szem hiányos érzékelése tehát arra enged következtetni, hogy a dolgok egymás után időrendbe jönnek, pedig nem.
Ezen a filmen http://www.yv.hu/play_a_video.html?autostartvideoplaying=true&uploadedfileidhash=7fccb2573d4284b48bf254090826fb50
Nagyon szépen bemutatják ezt, érdemes megnézni.
A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.
Köszönöm Neked ezt a linket:)
Szia!
Nagyon örültem h rátaláltam erre a videóra mert már régóta szeretném megnézni de most már más szemmel nézném,mint régen:)
Köszönöm Neked!!!!!
Fura „véletlenek” ezek:)))
Best wishes!
Jánoska:)
Szívesen, bár nem sok
Szívesen, bár nem sok érdemem van benne :)) Csak egy link.
Te Jánoska, te tényleg ez a kis fickó vagy aki a képen van? :))) És ebben a korban már ilyen komoly témák iránt érdeklődsz? 🙂
A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.
A kép csak a tanulás miatt iskolás de én vok:)
Szia!
Nem (sajnos)már felnőtt emberke vok…….32 éves de ez a kép jól szimbolizálja h igazából állandóan járjuk az „élet iskoláját”amit kevesen végeznek el:)De úgy érzem ahogy a filmben is mondták h olyan dolgok foglalkoztattak gyerekkoromban is mint amiről a film szól……..
Szerintem gyerekként sokkal több mindent láttam,éreztem,tapasztaltam mint most csak már nem tudok arra visszaemlékezni…………..
Egyébként én is olvastam/om Eckhart Tollet:) Akár kötelező is lehetne a felnőtteknek……:)
De az én kedvencem Osho:) Tőle többet olvastam mint amennyi kötelezőt a suliban….:)mondhatom h azóta szeretek olvasni mióta rájöttem h ezek a dolgok érdekelnek………………..
Még egyszer köszönöm:) szereztél egy jó éjszakát vele nekem:)
Üdv.: Jánoska
Egy lehetőség
A 8-as csakra az angyalok csakrája
Spirituális Csakra rendszer (8-12)
Csakra 12: Kapcsolat az isteni szinttel, spirituális képességek, felemelkedés, kapcsolat az Kozmosszal és azon túl
Chakra 11: Szellemi ösvény, spirituális képességek elsajátítása (időutazás, teleportálás, többdimenziós megjelenés, gondolatátvitel, telekinézis)
Csakra 10: Isteni kreativitás, életegység; férfi és női jelleg összeolvadása, kilencedik csakra által aktivált spirituális képességek további fejlődése
Csakra 9: Lelki-szellemi összefüggések feltárulása (az eddigi élettapasztalatok, képességek és tudás alapján)
Csakra 8: Isteni szeretet-központ, könyörületesség és spirituális én-nélküliség (ego), karmikus adósságok, a hetedik csakra által aktivált spirituális képességek további fejlődése
+Csakra 0: Kapcsolat a Földdel, energialecsatolás
Megérkezel ide lenne titok az életedben még?
Ivannak szerettel…
ma úgy tűnik mindenki csak a magáét mondja… ez a csakrás dolog hogy jön a témához?
Érted?
Benned van minden ha oda érsz a tudatodhoz csakrás dolgok meg mutatások mi az ami benned van mert oda értél akkor a kérdésed céltalan okafogyottá vált és nincs titok. Érted?
nem értem
Egyáltalán nem értem, mert olyan bonyolult, hogy rengeteget kéne gondolkodnom rajta. és pont ezt nem szeretném. Egyszerűen csak szeretném befogadni, elengedni.
Csakra amit jelképez
Csakra amit jelképez számodra is a megérkezés állapota oka fogyottá válik a megbocsátás ténye mert nem okozati tény életedben és nincs változás életedbe ha állandó a létezési tudatod benne vagy a tisztánlátás a tudatban. Érted? És mint tudat létezel csupán ha szavakban kilehet fejezni a tényleges létezést.
Ivan, a tudatban levés a Földön feltételhez kötött.
A tudatban levés feltételhez kötött a Földön, a megbocsátáshoz. Shy kérdése teljesen jogos.
A kundalíni meditáció ezt teljesen nyilvánvalóvá teszi. Akkor állandósul a tudatban létezés, akkor veszi át a tudatos tudat helyét a tisztán látás tudat vagy szellemiség, ha megbocsátasz mindenért, és bocsánatot kérsz minden ártásért mindentől függetlenül és maradéktalanul. Ha ez nem történik meg, akkor nem lesz elég magas a rezgésszint a szellemiség számára, mindig visszavet az egó szintjére, egészen addig, amíg a teljes tisztulás végbe nem megy. Addig emélet és nem gyakorlati tény, amiről beszélsz, csak meditációs állapotként létezik. Elvileg tudhatjuk, sőt át is érezhetjük, de nem létállapotként realizált, nincs átszellemesítve a test, legfeljebb percekre, nagyon profi meditálóknál órákra.
Meg kell tanulni megbocsátani szívből és maradéktalanul. A tudatosodóknak kötelező lecke.
Shy, megbocsátásból is a gyakrolat teszi a mestert.
🙂
Igen feltétel amit kapsz ha
Igen feltétel amit kapsz ha azt mondják neked gondolatban mert sikerült olyan helyre érned ami hófehér tudatszint (akkor nem tudtam mi de itt a netten megtudtam). Felemelkedhetsz Buddha: ennyi volt az üzenet reménykedsz benne helyesek a következtetéseid a gondolataidra (azt hogy még nem akarok e mondattal kezdeni semmit más kérdés). Tudod a gondolatban kapott dolgok között ott van az is: fény áttöri a sötétséget információ.
Sok világról jövünk, sokféleképpen értünk, mindenki
Sok világról jövünk, sokféleképpen értünk, mindenki olyan mondatokat kap, amit fog, ami továbblendíti. Te ezt vagy képes fogni. A spirituális kereszténységül értők más mondatot kapnak, a maják másként élik meg, stb, stb. Ez így van rendjén.
🙂
nem lehet megpróbálni.
Hát a mestertől messze vagyok, de igyekszem…
Megbocsátani nem lehet úgy, hogy megpróbálom. Vagy csinálom vagy nem. 🙂
*Karmatörlő kérlek használd a létezés szavunkat, mert a „levés” az nagyon nem szép megfogalmazása ennek a szép állapotnak.
Üdv Shy!
Egyszerűen csak
Üdv Shy!
Egyszerűen csak befogadnád? Hogyan? Amit nem tudunk megérteni, azt befogadni lehetetlen, csak elfogadni lehetséges! Mindaddig amíg nem értjük – akár tapasztalás útján, akár gondolati összefüggésében – legfeljebb elfogadni tudjuk! Azaz toleráljuk mások megtapasztalásainak kinyilatkoztatását! Addig csak halványan hisszük, ha fogékonyak vagyunk rá! Amikor megtapasztaltuk, megismertük, akkor már tudjuk! Nincs többé szükség a mások általi igazolásra! 🙂
és akkor ez istennel hogy van?
Sosem fogod megérteni… vannak dolgok, amit mindenféle megértés nélkül is képesek vagyunk magunkévá tenni. Pl. fogalmam sincs róla, hogy működik a TV, de van rajta egy kapcsoló. 🙂
Szia!
Bocsánat, hogy csak
Szia!
Bocsánat, hogy csak most válaszolok!
Igazad van! Istent nem fogom tudni megérteni, de nem is kell! Az ő létezését csak elfogadni lehet!
Én nem tartom magam keresztény embernek, sőt nem is vagyok megkeresztelve! Mégis hiszek valamiben, valakiben ami nem kézzel fogható dolog vagy személy! Itt jön képbe a „personal Jesus”, azaz a személyes Isten-kép! A Bibliában is, amikor megjelent az Úr Mózesnek égő csipkebokor képében, a firtató kérdésre adott válasza ez volt Istennek : „Vagyok, aki vagyok”
A jézusi tanítások tisztasága számomra meghatározó, és elfogadom! Viszont ehhez nincs szükség arra, hogy feltétlenül kereszténynek valljam magam! Az egyház immáron már 2000 éve a saját céljainak megfelelően alakította ki a dogmatikus világnézetét! Én nem mondom, hogy rossz, de szerintem ez nem az eredeti „bennünk élő Krisztust” helyezi előtérbe! Akkor már nem lennének háborúk, és mindenki szeretetben élne! Lehet, hogy ezt furcsának tartod, de én nem szeretnék ezzel hitvitát nyitni!
A dolog másik része az, hogy Isten megtapasztalható, hiszen nézz szét, és lásd meg a világban a „csodáit”!
A napsugár simogatása a bőrödön, lágy tavaszi szellő fuvallata, az emberek őszinte mosolya, és még sorolhatnám!
Üdv: Twindragon
Szuper eltaláltad a
Szuper eltaláltad a lényeget köszönöm Twindragon
Egy lehetőség
A 8-as csakra az angyalok csakrája
Spirituális Csakra rendszer (8-12)
Csakra 12: Kapcsolat az isteni szinttel, spirituális képességek, felemelkedés, kapcsolat az Kozmosszal és azon túl
Chakra 11: Szellemi ösvény, spirituális képességek elsajátítása (időutazás, teleportálás, többdimenziós megjelenés, gondolatátvitel, telekinézis)
Csakra 10: Isteni kreativitás, életegység; férfi és női jelleg összeolvadása, kilencedik csakra által aktivált spirituális képességek további fejlődése
Csakra 9: Lelki-szellemi összefüggések feltárulása (az eddigi élettapasztalatok, képességek és tudás alapján)
Csakra 8: Isteni szeretet-központ, könyörületesség és spirituális én-nélküliség (ego), karmikus adósságok, a hetedik csakra által aktivált spirituális képességek további fejlődése
+Csakra 0: Kapcsolat a Földdel, energialecsatolás
Megérkezel ide lenne titok az életedben még?
Ivannak szerettel…
ma úgy tűnik mindenki csak a magáét mondja… ez a csakrás dolog hogy jön a témához?
Érted?
Benned van minden ha oda érsz a tudatodhoz csakrás dolgok meg mutatások mi az ami benned van mert oda értél akkor a kérdésed céltalan okafogyottá vált és nincs titok. Érted?
nem értem
Egyáltalán nem értem, mert olyan bonyolult, hogy rengeteget kéne gondolkodnom rajta. és pont ezt nem szeretném. Egyszerűen csak szeretném befogadni, elengedni.
Csakra amit jelképez
Csakra amit jelképez számodra is a megérkezés állapota oka fogyottá válik a megbocsátás ténye mert nem okozati tény életedben és nincs változás életedbe ha állandó a létezési tudatod benne vagy a tisztánlátás a tudatban. Érted? És mint tudat létezel csupán ha szavakban kilehet fejezni a tényleges létezést.
Ivan, a tudatban levés a Földön feltételhez kötött.
A tudatban levés feltételhez kötött a Földön, a megbocsátáshoz. Shy kérdése teljesen jogos.
A kundalíni meditáció ezt teljesen nyilvánvalóvá teszi. Akkor állandósul a tudatban létezés, akkor veszi át a tudatos tudat helyét a tisztán látás tudat vagy szellemiség, ha megbocsátasz mindenért, és bocsánatot kérsz minden ártásért mindentől függetlenül és maradéktalanul. Ha ez nem történik meg, akkor nem lesz elég magas a rezgésszint a szellemiség számára, mindig visszavet az egó szintjére, egészen addig, amíg a teljes tisztulás végbe nem megy. Addig emélet és nem gyakorlati tény, amiről beszélsz, csak meditációs állapotként létezik. Elvileg tudhatjuk, sőt át is érezhetjük, de nem létállapotként realizált, nincs átszellemesítve a test, legfeljebb percekre, nagyon profi meditálóknál órákra.
Meg kell tanulni megbocsátani szívből és maradéktalanul. A tudatosodóknak kötelező lecke.
Shy, megbocsátásból is a gyakrolat teszi a mestert.
🙂
Igen feltétel amit kapsz ha
Igen feltétel amit kapsz ha azt mondják neked gondolatban mert sikerült olyan helyre érned ami hófehér tudatszint (akkor nem tudtam mi de itt a netten megtudtam). Felemelkedhetsz Buddha: ennyi volt az üzenet reménykedsz benne helyesek a következtetéseid a gondolataidra (azt hogy még nem akarok e mondattal kezdeni semmit más kérdés). Tudod a gondolatban kapott dolgok között ott van az is: fény áttöri a sötétséget információ.
Sok világról jövünk, sokféleképpen értünk, mindenki
Sok világról jövünk, sokféleképpen értünk, mindenki olyan mondatokat kap, amit fog, ami továbblendíti. Te ezt vagy képes fogni. A spirituális kereszténységül értők más mondatot kapnak, a maják másként élik meg, stb, stb. Ez így van rendjén.
🙂
nem lehet megpróbálni.
Hát a mestertől messze vagyok, de igyekszem…
Megbocsátani nem lehet úgy, hogy megpróbálom. Vagy csinálom vagy nem. 🙂
*Karmatörlő kérlek használd a létezés szavunkat, mert a „levés” az nagyon nem szép megfogalmazása ennek a szép állapotnak.
Üdv Shy!
Egyszerűen csak
Üdv Shy!
Egyszerűen csak befogadnád? Hogyan? Amit nem tudunk megérteni, azt befogadni lehetetlen, csak elfogadni lehetséges! Mindaddig amíg nem értjük – akár tapasztalás útján, akár gondolati összefüggésében – legfeljebb elfogadni tudjuk! Azaz toleráljuk mások megtapasztalásainak kinyilatkoztatását! Addig csak halványan hisszük, ha fogékonyak vagyunk rá! Amikor megtapasztaltuk, megismertük, akkor már tudjuk! Nincs többé szükség a mások általi igazolásra! 🙂
és akkor ez istennel hogy van?
Sosem fogod megérteni… vannak dolgok, amit mindenféle megértés nélkül is képesek vagyunk magunkévá tenni. Pl. fogalmam sincs róla, hogy működik a TV, de van rajta egy kapcsoló. 🙂
Szia!
Bocsánat, hogy csak
Szia!
Bocsánat, hogy csak most válaszolok!
Igazad van! Istent nem fogom tudni megérteni, de nem is kell! Az ő létezését csak elfogadni lehet!
Én nem tartom magam keresztény embernek, sőt nem is vagyok megkeresztelve! Mégis hiszek valamiben, valakiben ami nem kézzel fogható dolog vagy személy! Itt jön képbe a „personal Jesus”, azaz a személyes Isten-kép! A Bibliában is, amikor megjelent az Úr Mózesnek égő csipkebokor képében, a firtató kérdésre adott válasza ez volt Istennek : „Vagyok, aki vagyok”
A jézusi tanítások tisztasága számomra meghatározó, és elfogadom! Viszont ehhez nincs szükség arra, hogy feltétlenül kereszténynek valljam magam! Az egyház immáron már 2000 éve a saját céljainak megfelelően alakította ki a dogmatikus világnézetét! Én nem mondom, hogy rossz, de szerintem ez nem az eredeti „bennünk élő Krisztust” helyezi előtérbe! Akkor már nem lennének háborúk, és mindenki szeretetben élne! Lehet, hogy ezt furcsának tartod, de én nem szeretnék ezzel hitvitát nyitni!
A dolog másik része az, hogy Isten megtapasztalható, hiszen nézz szét, és lásd meg a világban a „csodáit”!
A napsugár simogatása a bőrödön, lágy tavaszi szellő fuvallata, az emberek őszinte mosolya, és még sorolhatnám!
Üdv: Twindragon
Szuper eltaláltad a
Szuper eltaláltad a lényeget köszönöm Twindragon
Egy lehetőség
Sikerült az időtlen énedbe helyezned a tudatodat, azt hogy ő a tudatát beléd helyezi az első lépésed a magadat megismerése útján, de a célod a saját tudatodat bele helyezni.
van egy kedvenc mesém
Ott egy mackóról van szó aki nagyon szeretett volna elmenni kirándulni. Este gondosan felhúzta a vekkert, hogy reggel időben ott lehessen. de a vekker ketyegett ezért inkább beletette a cekkerbe, majd a kofferbe. hogy ne hallja. de ekkor is ketyegett. Ekkor a koffert betette a szekrénybe és megnyugodva aludt reggelig, amikor egyáltalán nem hallotta a vekker csöngését és lemaradt a kirándulásról. A lényegről…. Annyira akarta, hogy végül egyáltalán nem sikerült neki. Hát ezt gondolom. 🙂
Mackó nem a tradíciókban
Mackó nem a tradíciókban élte volna az éjt akkor tudná van belső órája amit nem kell beállítani mert ő saját maga és akkor kell fel amikor akar ha időre akar ébredni.
Egy lehetőség
Sikerült az időtlen énedbe helyezned a tudatodat, azt hogy ő a tudatát beléd helyezi az első lépésed a magadat megismerése útján, de a célod a saját tudatodat bele helyezni.
van egy kedvenc mesém
Ott egy mackóról van szó aki nagyon szeretett volna elmenni kirándulni. Este gondosan felhúzta a vekkert, hogy reggel időben ott lehessen. de a vekker ketyegett ezért inkább beletette a cekkerbe, majd a kofferbe. hogy ne hallja. de ekkor is ketyegett. Ekkor a koffert betette a szekrénybe és megnyugodva aludt reggelig, amikor egyáltalán nem hallotta a vekker csöngését és lemaradt a kirándulásról. A lényegről…. Annyira akarta, hogy végül egyáltalán nem sikerült neki. Hát ezt gondolom. 🙂
Mackó nem a tradíciókban
Mackó nem a tradíciókban élte volna az éjt akkor tudná van belső órája amit nem kell beállítani mert ő saját maga és akkor kell fel amikor akar ha időre akar ébredni.
Ha nem az olvasott dolgokban
Ha nem az olvasott dolgokban akarnád szüntelen megtalálni magadat oda érnél a tudatodhoz. Ha ott vagy tudatodnál megérkeztél hozzám, hozzátok, és szavaid beszélgetéssé fajulnának.
Ha nem az olvasott dolgokban
Ha nem az olvasott dolgokban akarnád szüntelen megtalálni magadat oda érnél a tudatodhoz. Ha ott vagy tudatodnál megérkeztél hozzám, hozzátok, és szavaid beszélgetéssé fajulnának.
Kedves egyszerű,
Kedves egyszerű, egységtudat a kozmoszban: körül-belült ne felejtsd el akkor tudod alkalmazni. Mert egyébként?
Minden kezdet a végén ered vagy az indulásnál?
Kedves egyszerű,
Kedves egyszerű, egységtudat a kozmoszban: körül-belült ne felejtsd el akkor tudod alkalmazni. Mert egyébként?
Minden kezdet a végén ered vagy az indulásnál?
Kedves egyszerű,
Kedves egyszerű, egységtudat a kozmoszban: körül-belült ne felejtsd el akkor tudod alkalmazni. Mert egyébként?
Minden kezdet a végén ered vagy az indulásnál?
Kedves egyszerű,
Kedves egyszerű, egységtudat a kozmoszban: körül-belült ne felejtsd el akkor tudod alkalmazni. Mert egyébként?
Minden kezdet a végén ered vagy az indulásnál?
Óra mutatói nélkül is
Óra mutatói nélkül is ketyeg és van idő ami mulandó tényleges okozat gyorsulása állóvá teszi a pillanat töredékét melyet a másodperc adna ha lenne.
Az idő, kedves barátom,
Az idő, kedves barátom, puszta fikció.
Nagyon jól szemlélteted. Ha lenne ugyan is, meg kellene állnia, egy-egy pillanatra, mint mondjuk a filmek, hogy egyszerre csak egy kockát vetítenek ugyan, de mozgásnak látszik az érzékelés miatt. Tehát a jelen pillanat az maga a lét, csak éppen nem vagyunk képesek érzékelni.
Nagyon szemléletes erre amikor olvasol egy hosszabb írást a monitordon. Egymásután olvasod a szavakat, de amit már elolvastál, az nem múlt el nem mondhatod rá, hogy múlt, hiszen pontosan ugyan ott van ahol eddig volt, csak éppen a szemed nem alkalmas az egész belátására egyszerre.
Ha alkalmas lenne az érzékelésünk, egyszerre látnánk egy oldalt, ha még fejlettebb lenne, egyszerre látnánk történéseket. A szem hiányos érzékelése tehát arra enged következtetni, hogy a dolgok egymás után időrendbe jönnek, pedig nem.
Ezen a filmen http://www.yv.hu/play_a_video.html?autostartvideoplaying=true&uploadedfileidhash=7fccb2573d4284b48bf254090826fb50
Nagyon szépen bemutatják ezt, érdemes megnézni.
A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.
Köszönöm Neked ezt a linket:)
Szia!
Nagyon örültem h rátaláltam erre a videóra mert már régóta szeretném megnézni de most már más szemmel nézném,mint régen:)
Köszönöm Neked!!!!!
Fura „véletlenek” ezek:)))
Best wishes!
Jánoska:)
Szívesen, bár nem sok
Szívesen, bár nem sok érdemem van benne :)) Csak egy link.
Te Jánoska, te tényleg ez a kis fickó vagy aki a képen van? :))) És ebben a korban már ilyen komoly témák iránt érdeklődsz? 🙂
A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.
A kép csak a tanulás miatt iskolás de én vok:)
Szia!
Nem (sajnos)már felnőtt emberke vok…….32 éves de ez a kép jól szimbolizálja h igazából állandóan járjuk az „élet iskoláját”amit kevesen végeznek el:)De úgy érzem ahogy a filmben is mondták h olyan dolgok foglalkoztattak gyerekkoromban is mint amiről a film szól……..
Szerintem gyerekként sokkal több mindent láttam,éreztem,tapasztaltam mint most csak már nem tudok arra visszaemlékezni…………..
Egyébként én is olvastam/om Eckhart Tollet:) Akár kötelező is lehetne a felnőtteknek……:)
De az én kedvencem Osho:) Tőle többet olvastam mint amennyi kötelezőt a suliban….:)mondhatom h azóta szeretek olvasni mióta rájöttem h ezek a dolgok érdekelnek………………..
Még egyszer köszönöm:) szereztél egy jó éjszakát vele nekem:)
Üdv.: Jánoska
Óra mutatói nélkül is
Óra mutatói nélkül is ketyeg és van idő ami mulandó tényleges okozat gyorsulása állóvá teszi a pillanat töredékét melyet a másodperc adna ha lenne.
Az idő, kedves barátom,
Az idő, kedves barátom, puszta fikció.
Nagyon jól szemlélteted. Ha lenne ugyan is, meg kellene állnia, egy-egy pillanatra, mint mondjuk a filmek, hogy egyszerre csak egy kockát vetítenek ugyan, de mozgásnak látszik az érzékelés miatt. Tehát a jelen pillanat az maga a lét, csak éppen nem vagyunk képesek érzékelni.
Nagyon szemléletes erre amikor olvasol egy hosszabb írást a monitordon. Egymásután olvasod a szavakat, de amit már elolvastál, az nem múlt el nem mondhatod rá, hogy múlt, hiszen pontosan ugyan ott van ahol eddig volt, csak éppen a szemed nem alkalmas az egész belátására egyszerre.
Ha alkalmas lenne az érzékelésünk, egyszerre látnánk egy oldalt, ha még fejlettebb lenne, egyszerre látnánk történéseket. A szem hiányos érzékelése tehát arra enged következtetni, hogy a dolgok egymás után időrendbe jönnek, pedig nem.
Ezen a filmen http://www.yv.hu/play_a_video.html?autostartvideoplaying=true&uploadedfileidhash=7fccb2573d4284b48bf254090826fb50
Nagyon szépen bemutatják ezt, érdemes megnézni.
A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.
Köszönöm Neked ezt a linket:)
Szia!
Nagyon örültem h rátaláltam erre a videóra mert már régóta szeretném megnézni de most már más szemmel nézném,mint régen:)
Köszönöm Neked!!!!!
Fura „véletlenek” ezek:)))
Best wishes!
Jánoska:)
Szívesen, bár nem sok
Szívesen, bár nem sok érdemem van benne :)) Csak egy link.
Te Jánoska, te tényleg ez a kis fickó vagy aki a képen van? :))) És ebben a korban már ilyen komoly témák iránt érdeklődsz? 🙂
A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.
A kép csak a tanulás miatt iskolás de én vok:)
Szia!
Nem (sajnos)már felnőtt emberke vok…….32 éves de ez a kép jól szimbolizálja h igazából állandóan járjuk az „élet iskoláját”amit kevesen végeznek el:)De úgy érzem ahogy a filmben is mondták h olyan dolgok foglalkoztattak gyerekkoromban is mint amiről a film szól……..
Szerintem gyerekként sokkal több mindent láttam,éreztem,tapasztaltam mint most csak már nem tudok arra visszaemlékezni…………..
Egyébként én is olvastam/om Eckhart Tollet:) Akár kötelező is lehetne a felnőtteknek……:)
De az én kedvencem Osho:) Tőle többet olvastam mint amennyi kötelezőt a suliban….:)mondhatom h azóta szeretek olvasni mióta rájöttem h ezek a dolgok érdekelnek………………..
Még egyszer köszönöm:) szereztél egy jó éjszakát vele nekem:)
Üdv.: Jánoska
Óra mutatói nélkül is
Óra mutatói nélkül is ketyeg és van idő ami mulandó tényleges okozat gyorsulása állóvá teszi a pillanat töredékét melyet a másodperc adna ha lenne.
Óra mutatói nélkül is
Óra mutatói nélkül is ketyeg és van idő ami mulandó tényleges okozat gyorsulása állóvá teszi a pillanat töredékét melyet a másodperc adna ha lenne.
És ha talán…
…nem is kéne megbocsájtani?
Talán, mert nincs is mit? Talán amiről azt gondoljuk, hogy bántó, sértő ránk nézve, az nem is az?
Lehet, hogy csak el kéne fogadni a másik szabadságát, életét, amelyben azt gondol, azt teremt, amit éppen akar?
S hogy mindez tulajdonképpen önmagáról szól?
Ha ezt el tudjuk fogadni és meg is tudjuk élni, akkor már nincs szükség megbocsájtásra, és a Titok sem titok többé…
Szükség
van megbocsátásra. Mert mi is a megbocsátás? A képessé válás arra, hogy a haragot elengedjük. Jobb szó lenne az elbocsájtás. A megbocsátás egy szükséges lépcsőfok ahhoz, hogy el tudjunk jutni az igazi elfogadásig, megértésig. Addig a felismerésig, hogy nem a másikra, hanem elsősorban saját magunkra haragszunk. Arra a szerepre, amit felvettünk, eljátszottunk.
Ha eljutunk addig, hogy belátjuk szükség volt arra a helyzetre, arra az élményre, pontosan ott csakis arra az emberre, mert ez a mi fejlődésünket szolgálja, értünk van. De amíg a harag, a sértettség, a megbántottság érzelmi felhője torzítja a tisztánlátásunkat nincs belátás és nincs elfogadás. Max beletörődés. Ezért kell elbocsátani a rossz érzéseket és megbocsátani, a másiknak, de elsősorban saját magunknak.
Hogy a haragot elengedhessük…
…előbb be kell fogadnunk.
De be kell-e fogadnunk egyáltalán a fentiek ismeretében? Hiszen, ha nincs harag, nincs mit elengedjünk, nincs mit megbocsássunk.
Főleg ha tudjuk, hogy minden értünk van…:)
Amikor
a harag keletkezik, az egy érzelmi reakció. A tudatosság akkor nincs jelen. Emberek vagyunk, elsősorban ezt kell elfogadnunk. Persze el lehet fojtani a haragunkat és egyáltalán tagadni a létezését de nem érdemes.
Az élet úgyis megmutatja, hogy hol tartunk.
A szív áldozata
A harag az ego jelzése, nem a szívé. Ha megjelenik bennem a harag, akkor biztos lehetek abban is, hogy hamarosan lesz tárgya is, melyen meg akarja mutatni magát. Úgy lesz, hogy a haraggal telített gondolataimmal olyan embereket és helyzeteket fogok teremteni magam köré, akik/amelyek ezt az állapotomat visszhangozni fogják.
A tudatosságom segíthet abban, ha kezdeti lépésként annyit tudok elfogadni, hogy minden ember tanítani/gyógyítani érkezik a közelembe. Ha belemegyek velük a haragom generálta konfliktusba, engedek az egomnak, ugyanakkor igyekszem éberségemet is működtetni.
Megfigyelem magam a konfliktusban.
Addig fog ez a konfliktus-igény jelentkezni nálam, és addig fogok teremteni ehhez partnereket, amíg fel nem tárom magam benne a másik számára. Ehhez alázat kell, melyet már a szív gyakorol. Ez egy olyan gesztus, mely a másik felet is megváltoztatja, és előbb-utóbb feltárja háttérben lévő indítékait, melyek a konfliktusba „űzték”.
Amikor ez bekövetkezik, akkor a megértés következik be, amellyel számomra érthetővé/elfogadhatóvá válik a másik fél cselekedete.
Ebben a pillanatban megnyugszik az ego, rájön arra, hogy nincs veszélyben, nem kell védenie többé magát, hisz’ a másik ugyanolyan öntudatlanul harcolt…
Eltűnik a sérelem, nincs mit „lenyomni a szív torkán” megbocsájtás címén.
Katarzis van, melynek eredménye a boldogság, a személyes erő megtapasztalása…a gyönyörű Isteni Szabadság
Kati!
A fentieket megtapasztalva szerintem a megbocsájtás a szív magányos cselekedete az egó megnyugtatása nélkül.
Így igaz ez a mondás: megbocsájtok, de nem felejtek.
A szív kell hogy áldozatot hozzon az egó érdekében azzal, hogy alázatot gyakorol, sebezhetővé téve magát a másik ember számára.
Én így gondolom.
szeklice
Egyetértek
veled abban, hogy csak a szívben történő elfogadás, feldolgozás a megoldási lehetőség.
A tapasztalataim viszont azt mutatják, hogy ha a másik fél nem végzi el ugyanezt, akkor semmilyen változást nem generál az amit én teszek.
Max annyi történik, hogy ha én mindent feldolgoztam, tudatosítottam azon a területen, nem vonzok be „tanítókat”. Lehet továbblépni 🙂
Vagy én lépek le ilyen esetben, vagy a másik kopik le… Erről
Vagy én lépek le ilyen esetben, vagy a másik kopik le… Erről szó van a Párkapcsolati Sirály csomagban is…
Amúgy generál változást, csak nem olyat és nem úgy, szerintem, amit akkor és ott elvárok…
Őszinteség
Ha őszintén el tudtam fogadni a másik felet azzal, hogy megértettem őt közös működésünkben, akkor már nem kell, hogy elvárjam tőle ugyanezt a felismerést.
Én tőle függetlenedtem, ezzel egyidejűleg biztosítottam számára a döntés szabadságát is. Az jó, ha ő is felismeri ugyanazt, amit én, de az sem probléma nekem, ha ez még nem sikerül neki.
Ellenben ahol az elvárásom megjelenik, ott nincs tiszta elfogadás.
Ott feltételek vannak. Akkor még szükségem van a másikra, mint tanítómra, ezért figyelmem fókuszában is fogom tartani, akár úgy is, hogy kritikát gyakorlok felette, stb.
Az őszinte elfogadás olyan felismerés, felébredés, amely kiemel a tanítási helyzetből.
Ha meglátjuk hogy mit miért tesz a másik ember akkor egyszerűen
Ha meglátjuk hogy mit miért tesz a másik ember akkor egyszerűen képtelenek vagyunk haragudni.
Csak mosolyogva nyugtázzuk magunkban hogy íme pont pont pont ez történik. 😉
Na szerintem ez nem ilyen egyszerű, mert a tett oka pusztán a
Na szerintem ez nem ilyen egyszerű, mert a tett oka pusztán a szabad akarata, akkor igenis haragosak lehetünk. Rengeteg dolog válthat ki haragot és nem mindnek az értetlenség a háttere. Addig mosolygunk míg okot nem ad az élet a haragra 🙂 A miért magyarázata nem váltja ki a haragot, csak könnyíti a tudomásulvételt. Ezen kívül azzal, hogy megértem miért mit tesz még önmagában helyteleníthetem, de talán ebben már nem a harag lenne a motiváló erő.
A megbántás-megbocsájtás folyamatát érdemes két részre
A megbántás-megbocsájtás folyamatát érdemes két részre választanunk:
1. A másik tettének megértése és az arra érkező válasz reakciónk.
A másik tettének legmélyebb okait megértve, egészen biztosan valami tévedést, hibát, tudatlanságot fogunk találni benne, így ezek miatt már nem tudunk haragudni rá, csak mosolygunk az esendőségén, tévedésein. Ez a megértés természetes módon váltja ki az őszinte megbocsájtást, míg más önhipnózisos, szeretet küldős, felejtős módszerek teljesen hatástalanok.
2. Saját fájdalmunk, megbántottságunk feldolgozása.
A megbántottságból fakadó érzéseinket úgy kell tekinteni, mint amelyek azért jöttek az érzelmi világunkba, hogy tanítsanak, megmutassanak valamit, amit nem tudunk, amivel nem vagyunk egyek, mert eddig elutasítottuk azt. Például, a „kicsi vagy, szerencsétlen vagyok, nem szeretnek” érzések, állapotok senkinek sem a kedvencei, mégis ezeket is el kell sajátítani egyszer!
Egyszer? Elég?
Tehát, ha egyszer elsajátítod onnantól nem fog megismétlődni többet azt mondod, 1 db meditáció és kész?
Vegyünk egy példát, valakit „megcsal” a párja, szarul érzi magát miatta, kisebbnek érzi magát, szenved tőle. Ezáltal akkor meg is élte, elsajátította az érzést. Ettől már nem is fog megismétlődni? Mi a különbség a meditációban megélés, vagy meditáció nélküli megélés között egy ilyen esetben?
Annyi meditációval
lehet a szenvedést feloldani, ahányféle a tanítás benne. Ha a téma nagy, mint a hűtlenség miatti szenvedés, akkor valószínűleg ez nem megy egyetlen meditációban.
Többen tapasztaltuk azt, hogy ha túl nagy falatot akarunk meditációban feldolgozni, akkor nem sikerül, a meditáció kudarcélménnyel zárul. Rosszabbul érezzük magunkat mint a meditáció előtt és nem oldottunk meg semmit.
Milyen érzéseket vált ki ha megcsalnak?
– értéktelenség érzése = nem számítok életérzés
– kudarc, becsapottság, pofára esés = ó én hülye életérzés
– magány, elveszettség, egyedüllét
– irigység, sóvárgás
– düh, pusztítani vágyás
stb.
A szív befogadó képességének, a megnyithatóságának is vannak határai, ugyanúgy edzeni kell, ahogy a sportolók is nem csak technikailag fejlődnek hanem a szerveik megedződnek a fokozatosan emelkedő terhelés alatt.
Addig kell újra és újra meditálni az adott témában ameddig bármilyen módon ki tud billenteni.
Ha teljes mértékben a benne rejlő tanítás be van fogadva és fel van dolgozva, akkor vagy a partner válik hűségessé vagy a kapcsolat megszakad és a következő partner lesz hűséges.
Előfordulhatna az a variáció is, hogy a hűtlenkedő partnerrel együtt marad valaki, de nem zavarja a hűtlenkedés. Nekem erről az a véleményem, hogy szerencsére van azért pár jó példa a magas szintű párkapcsolatokra is. A megcsalatás befogadásának pontosan az a célja, hogy ha Te kerülsz megkísértő helyzetbe, teljes tudatában legyél annak, hogy megéri-e a társadnak ekkora fájdalmat okozni, megéri-e kockára tenni a kapcsolatot?
Miért válhat a partner hűségessé? Azért mert a Te tudatalattid amíg nem oldottad fel az okokat, a hűtlenség bevonzását teremti meg. Mert a tudatalattiban ott van az összes olyan negatív érzés, amit a személyiség elfojtott, kizárt. Hoztunk át előző életekből, rengeteg elfojtás bekerült a gyerekkorból, például a testvérféltékenység segítségével. Ezek az energiák ki akarnak a tudatalattiból tisztulni, hiszen a teljes egységérzéshez minden tapasztalat hozzátartozik, bármilyen kizárás, elutasítás az egó falait erősíti és elzár a fejlődéstől. Ezért Te sem vagy arra képes, hogy úgy szeress valakit, hogy annak ne legyen hiányérzete. Hogy annyira értékesnek tartsa a kapcsolatot, hogy felvállalja a hűséget.
Én példaképemnek tartom Adyashantit. A megvilágosodáshoz vezető úton a legfelszabadultabbá akkor vált, amikor a feleségével a létező legjobb kapcsolatot megvalósította, és az anyagi biztonságát egy bicikli boltban végzett munkára alapozta. Így az összes energiáját a megnyílásra tudta fordítani. Léteznek persze más utak és minden út jó. De nekem az Adya-féle út tetszik a legjobban 🙂
..nekem meg a sajátom.;)
Más azért a helyzet ebben a szituban, nem vagyunk együtt még most sem, de én szeretnék inkább elébe menni a dolgoknak. Az a gyanúm, lassan olyan kihívások jönnek számomra a külvilágban, amiket inkább meditációban vállalnék be ha mód van rá..:) Ő eléggé férfiaggyal gondolkodik alkalmi kapcsolatok terén, volt is már rá példa mikor elhívtam egy bulimba és épp nem foglalkoztam vele.. Bár elmondása szerint kapcsolataiban hűséges.. De látom hogy sorra testesíti meg legnagyobb kapcsolatbeli félelmeimet. (Vízöntő-vízöntő aszcendenssel.)
Viszont gyanúsan sorsszerű eddig és működhetne is a dolog, mert fejlődnénk egymás mellett, én már nagyon rövid idő alatt is tanultam magamról általa pár dolgot. Többek között hogy egy jónéhány éve letudottnak hitt tulajdonság/jellemhiba, a féltékenység is kezdi felütni fejét nálam és nem értem miért.
Igyekszem semmit nem elutasítani tudatosan, belemegyek én mindenbe, ez egy nagyon tanulságos, akár laza, akár nyitott, akármilyen kapcsolat lehet még. Bármi.
Miért csalunk, ha őszintén is lehet?
Nagyon szépen, pontosan fogalmaztad meg az egészet, egyedül egy dologgal nem értek egyet:
„A megcsalatás befogadásának pontosan az a célja …megéri-e a társadnak ekkora fájdalmat okozni, megéri-e kockára tenni a kapcsolatot?„
Mondjuk ezt lehet úgy is látni, hogy az az Ő fájdalma, az Ő feldolgozni valója!
Nem kellene a másik fájdalmával, hamis felelősségérzetet kelteni magunkban.
Ha Ő nem bírja elfogadni, elviselni a harmadik szereplő jelenlétét, akkor hagyjon el!
Ha én nem akarom, hogy elhagyjon, akkor ne legyek hűtlen!
Ha mégis szükségem van a hűtlenségre, akkor a következő kérdésekre kell megtalálnom a választ:
Ha mindezekre meg van a válasz, akkor abból kiderül, mely belőled és neked hiányzó minőségeket vetítettél a kapcsolatba, a partnerre és ezeket önmagadnak megadva felszámolod a függőségedet, kiszolgáltatottságodat, valamint a megcsalás-tanítás okát is.
A természet nem tiltja a hármas, vagy több szereplős kapcsolatokat. Ha barátságban és munkában lehet, akkor szexuális-szerelmi kapcsolatban miért nem? Ezek is csak valamely részünk megosztását szolgálják.
Egyrészt azért, mert a keresztény tanítások mélyen beivódtak a köztudatba… Másrészt, mert birtokolni akarjuk a partnerünket, mert nem érezzük magunkat biztonságban. Nos, egy házassági gyűrű, de még egy kalitka a párod körül, sem ad igazi biztonságot, csak biztonság érzetet.
Ha a biztonságot nem a partner megkötésével próbálnánk elérni, hanem az értékek belső megtalálásával, akkor mindegy is lenne, hogy kívül ki, kivel-kikkel éli szabad természetét, belülről akkor sem hiányozna semmi. Persze ez most még csak egy távlati cél a tudatosodásban, de ha időnként ránézünk, akkor tudjuk, mi a helyes irány.
Helyesbítés
Asszem Jagu, rosszul értetted a szavaimat. Én azt írtam, hogy:
„…ezeket is el kell sajátítani egyszer.” (…majd!)
Te pedig ezt értetted:
„…ezeket egyszer kell elsajátítani.„
De ha azt is írtam volna, amit értettél belőle, az „elsajátítani” akkor sem egyenlő a „meditálni„-val. Ahogy Kati is pontosan megfogalmazta, egy totális elsajátításhoz akár több tucat meditációra is szükség lehet, azt előre nem tudjuk, hogy mennyire. Ez sok mindentől függ, a napokban már írtam erről.
Mi a különbség a meditáció vagy a megélés között?
„Mi a különbség a meditációban megélés, vagy meditáció nélküli megélés között egy ilyen esetben?„
Meditáció nélkül is lehet tudatosítani egy tudattartalmat, csak egy kezdőnek, illetve egy mély tartalmat még egy haladónak is könnyebb lesz meditációban feldolgoznia. A meditáció nagyobb koncentrációt ad és az elmélyülés miatt közelebb vagyunk a tudatosítani kívánt tartalomhoz.
Ha viszont egy, a felszínhez közelebbi tudattartalmat kell tudatosítani, amelyiknek nincsenek olyan mély gyökerei (mint például a fogantatás, születés vagy halálfélelem), akkor azt akár éber tudatállapotban is fel tudjuk dolgozni pusztán azzal, hogy megéljük, benne vagyunk.
Ez megint csak attól függ:
Én például lazán feldolgozom azt éber állapotban, amin 10 évvel ezelőtt még órákat kellett meditálnom. Nagyságrendekkel nagyobb a tudatosítás képességem és persze a rengeteg tapasztalat is segít valamennyit.
értem
több tucat, akkor… durva.. akkor türelem kell hozzá, még..
én arra gondoltam, vagy hát inkább azt veszem észre magamon, hogy mondjuk gondolok egy dologra, egy jövőben bekövetkezhető dologra, szitura, és hogyha a negatív forgatókönyvet lefuttatom fejben, akkor biztos hogy pozitív lesz a kimenetele a dolognak a valóságban. ha meg pozitívra számítok, akkor fordítva fog bekövetkezni.
és hát ezzel „tudok” játszani, szabályozni. (valahol a pesszimizmusnak ez lehet a létjogosultsága szerintem.) de mindezt éber tudatállapotban, annyival csak, hogy rágondolok valamire, beleélem magam.. ha már csak belegondolok akkor tudom hogy a másik véglethez fog közelebb állni az egész majd.. ez is egyfajta meditáció akkor vajon? vagy ez mi?
Pilinszky ezt így fogalmazta meg:
„A terveinkbe mindig belebukunk. Például egy nagyon megszervezett vacsora esetén… Ha esőből beesik egy társaság az nagyon jól tudja érezni magát.” – ezt te hogyan írnád le önismereti nyelven?
…akkor azt már nem kell megkapd a világtól
Amire gondolsz, amit előre átélsz, az el kezd tudatosodni, vagyis megismered belül, így már szükségtelen, hogy kívül is meg kelljen tapasztalni. Tehát ha beleéled magad a rosszabbik verzióba, de azzal a szándékkal, hogy azt megismerd, akkor azt már nem kell megkapd a világtól, így csak a jobbik verzió marad külső megélésre.
Fontos, hogy a beleélés alatt a szándékunk az, hogy megismerjük és ez által feloldjuk azt a tudattartalmat, nem pedig az, hogy kívánjuk, beprogramozzuk annak bekövetkeztét! A szándék sok mindent meghatároz.
„Tehát ha beleéled magad a rosszabbik verzióba, de azzal a
„Tehát ha beleéled magad a rosszabbik verzióba, de azzal a szándékkal, hogy azt megismerd, akkor azt már nem kell megkapd a világtól, így csak a jobbik verzió marad külső megélésre.”
Elegendő csak megismerni egy tudattartalmat ahhoz, hogy az már ne jelenjen meg a külső világunkban? Nálam a megismerés nem egyenlő az elfogadással, s amíg ez meg nem történik, addig bizony visszaköszönnek kívül is azok, amelyekkel szemben még ellenállás van bennem.
A rosszabb verzióba való beleélés helyett nem lenne gyorsabb és biztonságosabb is közvetlenül azzal dolgozni, ami az elképzelt negatív helyzetet létrehozná? Így esetleg nemcsak azt az egy rossz forgatókönyvet kerülhetem el, amibe beleéltem magam, hanem az összes lehetségest, ami kapcsolatos lehet az adott tudattartalommal.(?)
Igazad van, pontatlanul fogalmaztam: A megismerés után el is
Igazad van, pontatlanul fogalmaztam: A megismerés után el is kell fogadni a tudattartalmat, akkor oldódik csak teljesen fel!
Másrészt, azért így is igaz lehet, ugyanis ha eljutunk a teljes megismerésre, akkor az automatikusan kiváltja a visszafogadást, egyesülést. Csak ez – nálam legalábbis – olyan ritkán fordul elő, hogy valóban érdemes külön kiemelni az elfogadást is.
Aki nem csak az eseményeket akarja befolyásolni, hanem a legmélyebb okokra kíváncsi, vagy azok helyretevésével szeretné végleg rendezni magát, annak természetesen az a jobb módszer, ha minden mögé néz, amivel találkozik magában.
De vajon mi a legmélyebb ok, minden ok oka?
Bizonyára a dualitás, az elkülönültség illúziójának a fel nem
Bizonyára a dualitás, az elkülönültség illúziójának a fel nem ismerése, meg nem értése, meg nem élése. Amint megszűnne a más, másik kifejezések létjogosultsága, az általam kivetített világ valósnak tekintése, akkor nem sok elfogadni valóm maradna, és vajon miféle okokat, és miért is keresnék már azután…?
Volt oka annak is, hogy a dualitást választottam? Valamit meg
Volt oka annak is, hogy a dualitást választottam? Valamit meg akartam benne tapasztalni?
Vagy csak elegem volt az egységből? Már nem emlékszem tisztán.
ezt kerestem
Na ezt kerestem én köszi. Nálam akkor a kívánság mindig párosult egy megismerési szándékkal is, elképzelni, lemodellezni fejben. És mindig ott volt az elfogadás is hozzá nyilván.:)
És ha talán…
…nem is kéne megbocsájtani?
Talán, mert nincs is mit? Talán amiről azt gondoljuk, hogy bántó, sértő ránk nézve, az nem is az?
Lehet, hogy csak el kéne fogadni a másik szabadságát, életét, amelyben azt gondol, azt teremt, amit éppen akar?
S hogy mindez tulajdonképpen önmagáról szól?
Ha ezt el tudjuk fogadni és meg is tudjuk élni, akkor már nincs szükség megbocsájtásra, és a Titok sem titok többé…
Szükség
van megbocsátásra. Mert mi is a megbocsátás? A képessé válás arra, hogy a haragot elengedjük. Jobb szó lenne az elbocsájtás. A megbocsátás egy szükséges lépcsőfok ahhoz, hogy el tudjunk jutni az igazi elfogadásig, megértésig. Addig a felismerésig, hogy nem a másikra, hanem elsősorban saját magunkra haragszunk. Arra a szerepre, amit felvettünk, eljátszottunk.
Ha eljutunk addig, hogy belátjuk szükség volt arra a helyzetre, arra az élményre, pontosan ott csakis arra az emberre, mert ez a mi fejlődésünket szolgálja, értünk van. De amíg a harag, a sértettség, a megbántottság érzelmi felhője torzítja a tisztánlátásunkat nincs belátás és nincs elfogadás. Max beletörődés. Ezért kell elbocsátani a rossz érzéseket és megbocsátani, a másiknak, de elsősorban saját magunknak.
Hogy a haragot elengedhessük…
…előbb be kell fogadnunk.
De be kell-e fogadnunk egyáltalán a fentiek ismeretében? Hiszen, ha nincs harag, nincs mit elengedjünk, nincs mit megbocsássunk.
Főleg ha tudjuk, hogy minden értünk van…:)
Amikor
a harag keletkezik, az egy érzelmi reakció. A tudatosság akkor nincs jelen. Emberek vagyunk, elsősorban ezt kell elfogadnunk. Persze el lehet fojtani a haragunkat és egyáltalán tagadni a létezését de nem érdemes.
Az élet úgyis megmutatja, hogy hol tartunk.
A szív áldozata
A harag az ego jelzése, nem a szívé. Ha megjelenik bennem a harag, akkor biztos lehetek abban is, hogy hamarosan lesz tárgya is, melyen meg akarja mutatni magát. Úgy lesz, hogy a haraggal telített gondolataimmal olyan embereket és helyzeteket fogok teremteni magam köré, akik/amelyek ezt az állapotomat visszhangozni fogják.
A tudatosságom segíthet abban, ha kezdeti lépésként annyit tudok elfogadni, hogy minden ember tanítani/gyógyítani érkezik a közelembe. Ha belemegyek velük a haragom generálta konfliktusba, engedek az egomnak, ugyanakkor igyekszem éberségemet is működtetni.
Megfigyelem magam a konfliktusban.
Addig fog ez a konfliktus-igény jelentkezni nálam, és addig fogok teremteni ehhez partnereket, amíg fel nem tárom magam benne a másik számára. Ehhez alázat kell, melyet már a szív gyakorol. Ez egy olyan gesztus, mely a másik felet is megváltoztatja, és előbb-utóbb feltárja háttérben lévő indítékait, melyek a konfliktusba „űzték”.
Amikor ez bekövetkezik, akkor a megértés következik be, amellyel számomra érthetővé/elfogadhatóvá válik a másik fél cselekedete.
Ebben a pillanatban megnyugszik az ego, rájön arra, hogy nincs veszélyben, nem kell védenie többé magát, hisz’ a másik ugyanolyan öntudatlanul harcolt…
Eltűnik a sérelem, nincs mit „lenyomni a szív torkán” megbocsájtás címén.
Katarzis van, melynek eredménye a boldogság, a személyes erő megtapasztalása…a gyönyörű Isteni Szabadság
Kati!
A fentieket megtapasztalva szerintem a megbocsájtás a szív magányos cselekedete az egó megnyugtatása nélkül.
Így igaz ez a mondás: megbocsájtok, de nem felejtek.
A szív kell hogy áldozatot hozzon az egó érdekében azzal, hogy alázatot gyakorol, sebezhetővé téve magát a másik ember számára.
Én így gondolom.
szeklice
Egyetértek
veled abban, hogy csak a szívben történő elfogadás, feldolgozás a megoldási lehetőség.
A tapasztalataim viszont azt mutatják, hogy ha a másik fél nem végzi el ugyanezt, akkor semmilyen változást nem generál az amit én teszek.
Max annyi történik, hogy ha én mindent feldolgoztam, tudatosítottam azon a területen, nem vonzok be „tanítókat”. Lehet továbblépni 🙂
Vagy én lépek le ilyen esetben, vagy a másik kopik le… Erről
Vagy én lépek le ilyen esetben, vagy a másik kopik le… Erről szó van a Párkapcsolati Sirály csomagban is…
Amúgy generál változást, csak nem olyat és nem úgy, szerintem, amit akkor és ott elvárok…
Őszinteség
Ha őszintén el tudtam fogadni a másik felet azzal, hogy megértettem őt közös működésünkben, akkor már nem kell, hogy elvárjam tőle ugyanezt a felismerést.
Én tőle függetlenedtem, ezzel egyidejűleg biztosítottam számára a döntés szabadságát is. Az jó, ha ő is felismeri ugyanazt, amit én, de az sem probléma nekem, ha ez még nem sikerül neki.
Ellenben ahol az elvárásom megjelenik, ott nincs tiszta elfogadás.
Ott feltételek vannak. Akkor még szükségem van a másikra, mint tanítómra, ezért figyelmem fókuszában is fogom tartani, akár úgy is, hogy kritikát gyakorlok felette, stb.
Az őszinte elfogadás olyan felismerés, felébredés, amely kiemel a tanítási helyzetből.
Ha meglátjuk hogy mit miért tesz a másik ember akkor egyszerűen
Ha meglátjuk hogy mit miért tesz a másik ember akkor egyszerűen képtelenek vagyunk haragudni.
Csak mosolyogva nyugtázzuk magunkban hogy íme pont pont pont ez történik. 😉
Na szerintem ez nem ilyen egyszerű, mert a tett oka pusztán a
Na szerintem ez nem ilyen egyszerű, mert a tett oka pusztán a szabad akarata, akkor igenis haragosak lehetünk. Rengeteg dolog válthat ki haragot és nem mindnek az értetlenség a háttere. Addig mosolygunk míg okot nem ad az élet a haragra 🙂 A miért magyarázata nem váltja ki a haragot, csak könnyíti a tudomásulvételt. Ezen kívül azzal, hogy megértem miért mit tesz még önmagában helyteleníthetem, de talán ebben már nem a harag lenne a motiváló erő.
A megbántás-megbocsájtás folyamatát érdemes két részre
A megbántás-megbocsájtás folyamatát érdemes két részre választanunk:
1. A másik tettének megértése és az arra érkező válasz reakciónk.
A másik tettének legmélyebb okait megértve, egészen biztosan valami tévedést, hibát, tudatlanságot fogunk találni benne, így ezek miatt már nem tudunk haragudni rá, csak mosolygunk az esendőségén, tévedésein. Ez a megértés természetes módon váltja ki az őszinte megbocsájtást, míg más önhipnózisos, szeretet küldős, felejtős módszerek teljesen hatástalanok.
2. Saját fájdalmunk, megbántottságunk feldolgozása.
A megbántottságból fakadó érzéseinket úgy kell tekinteni, mint amelyek azért jöttek az érzelmi világunkba, hogy tanítsanak, megmutassanak valamit, amit nem tudunk, amivel nem vagyunk egyek, mert eddig elutasítottuk azt. Például, a „kicsi vagy, szerencsétlen vagyok, nem szeretnek” érzések, állapotok senkinek sem a kedvencei, mégis ezeket is el kell sajátítani egyszer!
Egyszer? Elég?
Tehát, ha egyszer elsajátítod onnantól nem fog megismétlődni többet azt mondod, 1 db meditáció és kész?
Vegyünk egy példát, valakit „megcsal” a párja, szarul érzi magát miatta, kisebbnek érzi magát, szenved tőle. Ezáltal akkor meg is élte, elsajátította az érzést. Ettől már nem is fog megismétlődni? Mi a különbség a meditációban megélés, vagy meditáció nélküli megélés között egy ilyen esetben?
Annyi meditációval
lehet a szenvedést feloldani, ahányféle a tanítás benne. Ha a téma nagy, mint a hűtlenség miatti szenvedés, akkor valószínűleg ez nem megy egyetlen meditációban.
Többen tapasztaltuk azt, hogy ha túl nagy falatot akarunk meditációban feldolgozni, akkor nem sikerül, a meditáció kudarcélménnyel zárul. Rosszabbul érezzük magunkat mint a meditáció előtt és nem oldottunk meg semmit.
Milyen érzéseket vált ki ha megcsalnak?
– értéktelenség érzése = nem számítok életérzés
– kudarc, becsapottság, pofára esés = ó én hülye életérzés
– magány, elveszettség, egyedüllét
– irigység, sóvárgás
– düh, pusztítani vágyás
stb.
A szív befogadó képességének, a megnyithatóságának is vannak határai, ugyanúgy edzeni kell, ahogy a sportolók is nem csak technikailag fejlődnek hanem a szerveik megedződnek a fokozatosan emelkedő terhelés alatt.
Addig kell újra és újra meditálni az adott témában ameddig bármilyen módon ki tud billenteni.
Ha teljes mértékben a benne rejlő tanítás be van fogadva és fel van dolgozva, akkor vagy a partner válik hűségessé vagy a kapcsolat megszakad és a következő partner lesz hűséges.
Előfordulhatna az a variáció is, hogy a hűtlenkedő partnerrel együtt marad valaki, de nem zavarja a hűtlenkedés. Nekem erről az a véleményem, hogy szerencsére van azért pár jó példa a magas szintű párkapcsolatokra is. A megcsalatás befogadásának pontosan az a célja, hogy ha Te kerülsz megkísértő helyzetbe, teljes tudatában legyél annak, hogy megéri-e a társadnak ekkora fájdalmat okozni, megéri-e kockára tenni a kapcsolatot?
Miért válhat a partner hűségessé? Azért mert a Te tudatalattid amíg nem oldottad fel az okokat, a hűtlenség bevonzását teremti meg. Mert a tudatalattiban ott van az összes olyan negatív érzés, amit a személyiség elfojtott, kizárt. Hoztunk át előző életekből, rengeteg elfojtás bekerült a gyerekkorból, például a testvérféltékenység segítségével. Ezek az energiák ki akarnak a tudatalattiból tisztulni, hiszen a teljes egységérzéshez minden tapasztalat hozzátartozik, bármilyen kizárás, elutasítás az egó falait erősíti és elzár a fejlődéstől. Ezért Te sem vagy arra képes, hogy úgy szeress valakit, hogy annak ne legyen hiányérzete. Hogy annyira értékesnek tartsa a kapcsolatot, hogy felvállalja a hűséget.
Én példaképemnek tartom Adyashantit. A megvilágosodáshoz vezető úton a legfelszabadultabbá akkor vált, amikor a feleségével a létező legjobb kapcsolatot megvalósította, és az anyagi biztonságát egy bicikli boltban végzett munkára alapozta. Így az összes energiáját a megnyílásra tudta fordítani. Léteznek persze más utak és minden út jó. De nekem az Adya-féle út tetszik a legjobban 🙂
..nekem meg a sajátom.;)
Más azért a helyzet ebben a szituban, nem vagyunk együtt még most sem, de én szeretnék inkább elébe menni a dolgoknak. Az a gyanúm, lassan olyan kihívások jönnek számomra a külvilágban, amiket inkább meditációban vállalnék be ha mód van rá..:) Ő eléggé férfiaggyal gondolkodik alkalmi kapcsolatok terén, volt is már rá példa mikor elhívtam egy bulimba és épp nem foglalkoztam vele.. Bár elmondása szerint kapcsolataiban hűséges.. De látom hogy sorra testesíti meg legnagyobb kapcsolatbeli félelmeimet. (Vízöntő-vízöntő aszcendenssel.)
Viszont gyanúsan sorsszerű eddig és működhetne is a dolog, mert fejlődnénk egymás mellett, én már nagyon rövid idő alatt is tanultam magamról általa pár dolgot. Többek között hogy egy jónéhány éve letudottnak hitt tulajdonság/jellemhiba, a féltékenység is kezdi felütni fejét nálam és nem értem miért.
Igyekszem semmit nem elutasítani tudatosan, belemegyek én mindenbe, ez egy nagyon tanulságos, akár laza, akár nyitott, akármilyen kapcsolat lehet még. Bármi.
Miért csalunk, ha őszintén is lehet?
Nagyon szépen, pontosan fogalmaztad meg az egészet, egyedül egy dologgal nem értek egyet:
„A megcsalatás befogadásának pontosan az a célja …megéri-e a társadnak ekkora fájdalmat okozni, megéri-e kockára tenni a kapcsolatot?„
Mondjuk ezt lehet úgy is látni, hogy az az Ő fájdalma, az Ő feldolgozni valója!
Nem kellene a másik fájdalmával, hamis felelősségérzetet kelteni magunkban.
Ha Ő nem bírja elfogadni, elviselni a harmadik szereplő jelenlétét, akkor hagyjon el!
Ha én nem akarom, hogy elhagyjon, akkor ne legyek hűtlen!
Ha mégis szükségem van a hűtlenségre, akkor a következő kérdésekre kell megtalálnom a választ:
Ha mindezekre meg van a válasz, akkor abból kiderül, mely belőled és neked hiányzó minőségeket vetítettél a kapcsolatba, a partnerre és ezeket önmagadnak megadva felszámolod a függőségedet, kiszolgáltatottságodat, valamint a megcsalás-tanítás okát is.
A természet nem tiltja a hármas, vagy több szereplős kapcsolatokat. Ha barátságban és munkában lehet, akkor szexuális-szerelmi kapcsolatban miért nem? Ezek is csak valamely részünk megosztását szolgálják.
Egyrészt azért, mert a keresztény tanítások mélyen beivódtak a köztudatba… Másrészt, mert birtokolni akarjuk a partnerünket, mert nem érezzük magunkat biztonságban. Nos, egy házassági gyűrű, de még egy kalitka a párod körül, sem ad igazi biztonságot, csak biztonság érzetet.
Ha a biztonságot nem a partner megkötésével próbálnánk elérni, hanem az értékek belső megtalálásával, akkor mindegy is lenne, hogy kívül ki, kivel-kikkel éli szabad természetét, belülről akkor sem hiányozna semmi. Persze ez most még csak egy távlati cél a tudatosodásban, de ha időnként ránézünk, akkor tudjuk, mi a helyes irány.
Helyesbítés
Asszem Jagu, rosszul értetted a szavaimat. Én azt írtam, hogy:
„…ezeket is el kell sajátítani egyszer.” (…majd!)
Te pedig ezt értetted:
„…ezeket egyszer kell elsajátítani.„
De ha azt is írtam volna, amit értettél belőle, az „elsajátítani” akkor sem egyenlő a „meditálni„-val. Ahogy Kati is pontosan megfogalmazta, egy totális elsajátításhoz akár több tucat meditációra is szükség lehet, azt előre nem tudjuk, hogy mennyire. Ez sok mindentől függ, a napokban már írtam erről.
Mi a különbség a meditáció vagy a megélés között?
„Mi a különbség a meditációban megélés, vagy meditáció nélküli megélés között egy ilyen esetben?„
Meditáció nélkül is lehet tudatosítani egy tudattartalmat, csak egy kezdőnek, illetve egy mély tartalmat még egy haladónak is könnyebb lesz meditációban feldolgoznia. A meditáció nagyobb koncentrációt ad és az elmélyülés miatt közelebb vagyunk a tudatosítani kívánt tartalomhoz.
Ha viszont egy, a felszínhez közelebbi tudattartalmat kell tudatosítani, amelyiknek nincsenek olyan mély gyökerei (mint például a fogantatás, születés vagy halálfélelem), akkor azt akár éber tudatállapotban is fel tudjuk dolgozni pusztán azzal, hogy megéljük, benne vagyunk.
Ez megint csak attól függ:
Én például lazán feldolgozom azt éber állapotban, amin 10 évvel ezelőtt még órákat kellett meditálnom. Nagyságrendekkel nagyobb a tudatosítás képességem és persze a rengeteg tapasztalat is segít valamennyit.
értem
több tucat, akkor… durva.. akkor türelem kell hozzá, még..
én arra gondoltam, vagy hát inkább azt veszem észre magamon, hogy mondjuk gondolok egy dologra, egy jövőben bekövetkezhető dologra, szitura, és hogyha a negatív forgatókönyvet lefuttatom fejben, akkor biztos hogy pozitív lesz a kimenetele a dolognak a valóságban. ha meg pozitívra számítok, akkor fordítva fog bekövetkezni.
és hát ezzel „tudok” játszani, szabályozni. (valahol a pesszimizmusnak ez lehet a létjogosultsága szerintem.) de mindezt éber tudatállapotban, annyival csak, hogy rágondolok valamire, beleélem magam.. ha már csak belegondolok akkor tudom hogy a másik véglethez fog közelebb állni az egész majd.. ez is egyfajta meditáció akkor vajon? vagy ez mi?
Pilinszky ezt így fogalmazta meg:
„A terveinkbe mindig belebukunk. Például egy nagyon megszervezett vacsora esetén… Ha esőből beesik egy társaság az nagyon jól tudja érezni magát.” – ezt te hogyan írnád le önismereti nyelven?
…akkor azt már nem kell megkapd a világtól
Amire gondolsz, amit előre átélsz, az el kezd tudatosodni, vagyis megismered belül, így már szükségtelen, hogy kívül is meg kelljen tapasztalni. Tehát ha beleéled magad a rosszabbik verzióba, de azzal a szándékkal, hogy azt megismerd, akkor azt már nem kell megkapd a világtól, így csak a jobbik verzió marad külső megélésre.
Fontos, hogy a beleélés alatt a szándékunk az, hogy megismerjük és ez által feloldjuk azt a tudattartalmat, nem pedig az, hogy kívánjuk, beprogramozzuk annak bekövetkeztét! A szándék sok mindent meghatároz.
„Tehát ha beleéled magad a rosszabbik verzióba, de azzal a
„Tehát ha beleéled magad a rosszabbik verzióba, de azzal a szándékkal, hogy azt megismerd, akkor azt már nem kell megkapd a világtól, így csak a jobbik verzió marad külső megélésre.”
Elegendő csak megismerni egy tudattartalmat ahhoz, hogy az már ne jelenjen meg a külső világunkban? Nálam a megismerés nem egyenlő az elfogadással, s amíg ez meg nem történik, addig bizony visszaköszönnek kívül is azok, amelyekkel szemben még ellenállás van bennem.
A rosszabb verzióba való beleélés helyett nem lenne gyorsabb és biztonságosabb is közvetlenül azzal dolgozni, ami az elképzelt negatív helyzetet létrehozná? Így esetleg nemcsak azt az egy rossz forgatókönyvet kerülhetem el, amibe beleéltem magam, hanem az összes lehetségest, ami kapcsolatos lehet az adott tudattartalommal.(?)
Igazad van, pontatlanul fogalmaztam: A megismerés után el is
Igazad van, pontatlanul fogalmaztam: A megismerés után el is kell fogadni a tudattartalmat, akkor oldódik csak teljesen fel!
Másrészt, azért így is igaz lehet, ugyanis ha eljutunk a teljes megismerésre, akkor az automatikusan kiváltja a visszafogadást, egyesülést. Csak ez – nálam legalábbis – olyan ritkán fordul elő, hogy valóban érdemes külön kiemelni az elfogadást is.
Aki nem csak az eseményeket akarja befolyásolni, hanem a legmélyebb okokra kíváncsi, vagy azok helyretevésével szeretné végleg rendezni magát, annak természetesen az a jobb módszer, ha minden mögé néz, amivel találkozik magában.
De vajon mi a legmélyebb ok, minden ok oka?
Bizonyára a dualitás, az elkülönültség illúziójának a fel nem
Bizonyára a dualitás, az elkülönültség illúziójának a fel nem ismerése, meg nem értése, meg nem élése. Amint megszűnne a más, másik kifejezések létjogosultsága, az általam kivetített világ valósnak tekintése, akkor nem sok elfogadni valóm maradna, és vajon miféle okokat, és miért is keresnék már azután…?
Volt oka annak is, hogy a dualitást választottam? Valamit meg
Volt oka annak is, hogy a dualitást választottam? Valamit meg akartam benne tapasztalni?
Vagy csak elegem volt az egységből? Már nem emlékszem tisztán.
ezt kerestem
Na ezt kerestem én köszi. Nálam akkor a kívánság mindig párosult egy megismerési szándékkal is, elképzelni, lemodellezni fejben. És mindig ott volt az elfogadás is hozzá nyilván.:)
Mindenáron meg kell mindenkinek bocsátani? Tényleg mindenki
Mindenáron meg kell mindenkinek bocsátani? Tényleg mindenki megérdemli elégtétel nélkül? Milyen világ lenne az olyan ahol minden felett elnézünk és semminek se lenne következménye?
Mindenképpen
van következménye, mert karmát teremtünk jót is és rosszat is.
Megbocsátani nem a másik ember miatt kell elsősorban, hanem saját magunk miatt. Amíg cipeled a haragodat az nehéz kőként nyom le. Köteléket alkot közted és aközött az ember között akire haragszol.
Ami veled megtörtént az szükségszerű volt, fel kell ismerni a tanítást, elfogadni a haragot pedig elengedni.
A karma rendszere teljesen tiszta, logikus és nyomon követhető. A másik embert egyszerűen rá kell bízni a karmára, be fogja vonzani a megfelelő tapasztalatokat egészen addig, amíg azok valóban meg tudják változtatni.
Számomra a karma nem elég kézzelfogható, hogy elégtételt adjon.
Számomra a karma nem elég kézzelfogható, hogy elégtételt adjon. Lehetnék akár én is a karmája valakinek, a haragom is a karma része.
Mire jó…
…az, ha elégtételt kapsz?
Nyugtatja az egót? Vagy meg tud békíteni? Egyáltalán, mi köze a megbocsátásnak az elégtételhez?
Így egyfajta csereüzlethez hasonlíthatna…
Talán az ego-t nyugtatja meg, vagy épp csak a „karmája” akarja
Talán az ego-t nyugtatja meg, vagy épp csak a „karmája” akarja behajtani rajtam az ő adóságát. Elégtétel, megnyugvás, kibékülés azáltal, hogy változtatunk. Csereüzlet az energia megmaradás és egyensúly értelmében 🙂
Az is, kedves szeges. Csereüzlet. Ahhoz, hogy egy kapcsolat
Az is, kedves szeges. Csereüzlet. Ahhoz, hogy egy kapcsolat egyenrangú maradjon, szükséges a csereüzlet, különben, ha hosszú távon megbántottságot érez valaki, alá-fölé rendeltségi viszonnyá alakul. Pont, mint a szülő-gyerek viszony. A szülő (anya) önzetlenül ad, és a gyerek elfogad. De ez nem egyenrangú kapcsolat.
Ha egy baráti, és/vagy párkapcsolatban valaki ad, a másik „fölé kerül” érzésben, (szerepben: én vagyok az okosabb, jobb, ügyesebb, majd én segítek) és akinek adott, „gyermeki” szerepbe kerül. Ezért akkor lesznek megint egy szinten, amikor a másik is adott. Szeretetből, kicsit többet, mint amennyit kapott.
Ez a megbántásnál is így működik, az, az érzés, hogy valaki megbántott, alárendelt szerepbe hoz, de ha én is megbántom – valamivel kevesebb fájdalmat okozva – akkor megint egy lelki szintre kerülünk, és folytatódhat a kapcsolat.
Tudom, hogy mostanság az a divat, hogy adjunk mindenkinek úton-útfélen viszonzás nélkül. Ez arra nagyon jó, hogy magunkat többnek érezhessük a másiknál. Vállon veregethessük magunkat, és büszkén elmondhassuk, érezhessük, hogy milyen nagyszerű és jó emberek vagyunk.
Bizonyára akadnak olyanok, akiknél ez már nem probléma – de nem is vetik föl sem a megbocsátás, sem az adás-kapás egyensúlyának témáját, mert hogy nem jut eszükbe, – de a többség nem ilyen. A többségnek még szüksége van erre az egyensúlyra (is).
Tehát…
…ha meg akarnál bántani engem valamelyik szerintem téves kivetítésed miatt, és én felfedezném a háttérben „szerintem” megbúvó okot, akkor ne legyek elnéző, haragmentes, mert ezzel alád, vagy föléd kerülök?
Helyette nyomjak oda én is valami hasonlót, vagy kicsit kisebbet, csak hogy egyensúlyba kerüljek Veled? Hogy kiegyenlítsem a számlát?
De hiszen így éltem, így tettem egészen életemben, s csak nemrég jöttem rá, hogy ez mind az ego elvárása, követelése…:)
Lehetséges, hogy az egóé. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy ezt
Lehetséges, hogy az egóé. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy ezt most jónak találod, vagy rossznak?
Ebben az esetben rossznak…
Amit leírtam, annak a tükrében feltétlenül rossznak.
Az ego (az enyém) gyakran választ követel a sértésre olyan esetben is, amikor pedig hasztalan, vagy értelmetlen lenne a visszavágás, hiszen még nem is mértem-, nem is derítettem fel a „támadás” valós okát.
Sokat kell még tanulnia, de már alakul valami…:)
Azt tapasztaltam
hogy ha bevonzottam valakit aki „bántott” jó mélyre ásva találtam olyan élményt ahol én hibáztam, minden esetben, tettem vagy éppen nem tettem meg dolgokat, amiket saját magamnak nem tudtam megbocsátani – eddig.
A belső feszültség a tudatalattiból kivetítődik a külvilágba és bevonzódik az az ember, aki megtestesíti a saját elfojtásomat. Elindulok vissza a múltba megkeresni a gyökér okot, lehet közelmúlt, gyerekkor és előző élet is. Ott megbocsátok magamnak, elfogadom amit tettem és szívnyitás után a szeretet gyógyítja meg a helyzetet.
Az Univerzumban egyik számla sem marad kifizetetlenül
Az egonk sok mindentől érezheti magát kisebbnek vagy nagyobbnak, mivel nincs helyes önértékelése: erő, tudás, szépség, gazdagság … és akár az adás-kapás is lehet az egyik játszmája, tévedése, amitől többnek vagy kevesebbnek érzi majd magát. De mindennek semmi köze a valós értékeihez, azon semmit sem változtat, attól még ugyanannyi marad.
Az „Ugyanannyit adjak Neked, mint amennyit kaptam Tőled”-nek csak az egonak fontos.
Spirituális szemszögből teljesen mindegy, hogy kinek adtam és kitől kapom vissza. Az Univerzumban egyik számla sem marad kifizetetlenül. Bármit is adtunk, jót, rosszat, mindent visszakapunk, amíg nem tanulunk belőle. Ráadásul nem mindig onnan, ahova adtuk és nem feltétlenül abban az életben, amelyikben éppen vagyunk.
Ezért azt figyelni, hogy ki rendelődik a másik alá vagy fölé, csak az ego státusz-hatalom játszmája, a mélyebb valóság szintjén ez nem így működik.
A kapcsolatokban ugyan megélnek alá-fölé rendeltséget az egok, de valójában ők a saját tévképzeteiknek rendelik alá vagy fölé magukat. Ha ezt sikeresen kivetítik, akkor találtak játszótársat a másikban, ha nem sikerül bevonni a másikat, akkor az konfliktushoz vezet vagy új játszma-partnert keresünk.
Például amikor egy megbántást magadban dolgozol fel, akkor Te visszakerülsz arra a helyedre önértékelésedben, ahova tartozol. Tanultál belőle és részedről lezárult a tranzakció, nem kell visszaadnod semmit se ahhoz, hogy helyeden legyél.
Viszont ha a másik fél nem tudatosít semmit se az esetből, akkor neki tovább dolgozik a karma tanítás rendszere, addig kapja vissza, amit adott, míg be nem látja: Nem jó így tenni a másikkal, mert az fáj neki.
Azonban ha sem Te, sem Ő nem tudatosítjátok magatokban, amit kell, akkor csak ütitek egymást amíg bírjátok és csak nagyon lassan tanultok belőle. Innentől viszont teljesen mindegy, hogy melyik ego érzi magát többnek vagy kevesebbnek, mivel mindkettő szenvedni fog a saját tudatlansága miatt!
Klasszikus kérdés erre, hogy melyik a jobb szerep: Elnyomónak, vagy elnyomottnak lenni?
Egy ego-gondolkodás azonnal rávágja, hogy elnyomónak, hiszen az felül van, ezért nem szenved! …jah, most még!
De mi lesz majd akkor, amikor el kezd visszaáramlani mindaz, amit adott? Akkor úgy fog szenvedni, hogy ezerszer is megbánja, amit tett!
Egy félig tudatos ember ezért azt válaszolja, hogy a szenvedőé a jobb szerep, mert ott nagyobb rajta a nyomás, hogy szabaduljon, és emiatt hamarabb megtalálhatja a tudatosítás módszerét, amivel majd ténylegesen feloldja a magában levő játszma részt.
Tehát teljesen mindegy, hogy egy adok-kapok után ki van alul és felül, a lényeg az, hogy ki tanul-tudatosít belőle hamarabb és így kiszáll ebből az ego játszmából is!
Amit írsz Sanyi, az nagyon szép, viszont a lelki megéléseink még
Amit írsz Sanyi, az nagyon szép, viszont a lelki megéléseink még messze vannak ettől. És ezzel is foglalkoznunk kell. Nem söpörhetjük büntetlenül a szőnyeg alá az „ego”-t, (hozzánk tartozik, ha tetszik, ha nem!) inkább meg kellene néznünk, hogy mi jót akar nekünk – mert jó szándéka van, az biztos, – és ha megadjuk neki a figyelmet, elismerjük jó célját, akkor barátunkká válik.
„……saját fájdalmunk egy cseppet sem fog enyhülni ettől. Ha megölték egy szerettedet és Te is megölöd a gyilkosét, attól még nem támad fel a Te szeretted.” ez igaz, de nem ez a cél. Hanem talán amit írtál: „Látod beteljesülni a visszahatást,….” és ettől a megbillent lelki egyensúly visszaáll. ( Amúgy rossz esetén kevesebbet kell visszaadni, mert különben a bosszú igénye tovább fokozódik)
Egyáltalán nem biztos, hogy bizonyos helyzetekben azt kell mondanom, hogy majd az élet (karma, isten, stb.) majd megbünteti a vétkest. Főleg akkor nem, ha a kapcsolatunk múlik ezen, például egy párkapcsolat.
(A gyilkosság esetén azért sokkal bonyolultabb a kérdés, ott a családi sorskötések igen erősek)
Persze, két ember kell ehhez, de általában a két ember megtalálja egymást, és ha figyelnek erre a dologra, akkor kiiktathatnak egy konfliktusforrást.
És ha ego játszmája, ha nem, a jelenség valóságos és létező.
Az igazi feloldás abból jön, ha belül megérti a sértett
Abban igazad van, hogy az ego szintjén élő emberek abban hisznek, bíznak, hogy ha revansot vesznek, akkor megnyugszik a lelkük. De nem hiszem, hogy ez valóban így történne! Az ego átéli a bosszút, a „szemet szemért”, de véleményem szerint ettől nem oldódik fel sem a fájdalma, sem a kiindító problémája.
Még attól sem oldódik meg az eredeti probléma, ha látjuk, hogy az élet (karma) hogy elbánt a másikkal! Ez még mindig csak egy spirituális köntösbe bújtatott bosszúvágy!
Az igazi feloldás abból jön, ha belül megérti a sértett, hogy a bántás Őérte volt, Neki kell tanulnia, épülnie belőle és így a bántó is csak Őt szolgálta, még ha öntudatlanul is.
Az egot így kell figyelembe venni. – szerintem.
De talán konkrét példában írd meg, hogy mire gondolsz!
Most azon gondolkodom, hogy az a „bántás”, hogy valaki már
Most azon gondolkodom, hogy az a „bántás”, hogy valaki már másodszor nem tartja be az ígéretét, az miért is van énértem? 🙂
De tényleg. Mert legszívesebben én sem tartanám be neki, amit ígérek. Azzal együtt, hogy ez elég nehezemre esne, mert általában amit mondok, azt komolyan is gondolom.
Szóval morfondírozhatok, hogy miért is van ez értem.
A felszínen
megtalálhatod a felszínes válaszokat.
Meditációban pedig választ ad a mély belső bölcsesség.
A megoldásfolyosó meditációt akkor szerettem meg igazán, amikor rákészültem arra a kérdésre, mit gondolsz, mi az oka a problémádnak? Az egóm mindig valami tutit előrántott. Majd ki kell nyitni egy vagy több szobát és belépni, ott az igazság. Ötvennél többször csináltam ezt a meditációt és ötvenszer mást találtam odabent 🙂
Ne ígérj és ne várj el semmit se!
Például azért, hogy elengedd azt az elvárásodat magad és mások felé, hogy: „Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó!”
Engedd el, mert az ígéret egy felelőtlen tettünk. Megígérünk a jövőnkre vetítve valamit, amit most vonzónak, helyesnek, megvalósíthatónak látunk, de mindeközben nem tudjuk, mit hoz a jövő!
Mi lesz, ha addigra mást érzünk, már nem vágyunk rá? Vagy képtelenek leszünk beteljesíteni? Nem tartjuk már fontosnak, vagy helyesnek? Ígérni mindig felelőtlenség!
Vagyis aki nem tartja be az ígéretét, az lehet éppen egy tudatos, a jelenben élő, önmagához és a világhoz őszinte, hiteles ember is. Aki meg elvárja, hogy teljesítsék az ígéretet, az naivan olyat vár, ami nem igaz, nem aktuális, vagy lehetetlen.
Ha ezt megérted, akkor könnyű lesz megbocsájtanod!
Adott esetben erősen kétlem, hogy az illető tudatos, jelenben
Adott esetben erősen kétlem, hogy az illető tudatos, jelenben élő, őszinte ember, mert szerintem aki ilyen, az egosan el tudja ismerni a másiknak, hogy bocs, de másként alakult a helyzet, megváltoztak a dolgok, már nem fontos, lehetetlen, stb. Egosan szépen felvállalja a változást, maga előtt is és a másik előtt is.
Szerintem aki igazán tudatos, az az ego világában is szembe tud nézni a hibáival, és tévedéseivel, és nem elsunnyog a kertek alatt.
Így egosan is tanít!
Ez így van.
Akkor ezek szerint így egosan hozza Neked az ígéret-elvárás-ról a tanítást. : ))
Ne azt nézd, Ő miért teszi, hanem hogy Neked mit kell változnod, ebből okkulva. Ha megígérnek valamit, azt sose vedd halálosan komolyan. Tekintsd úgy, hogy a jelen pillanatban képes megígérni, de hogy mit fog belőle teljesíteni, azt majd csak utólag tudjátok meg.
Az ígéret az csak egy ígéret, és nem tény! Senkit nem kötelez, nem kötelezhet. Asszem ennyi a lényege és már én is értem! : ))
Igen, ezt már néhány hete megfogalmaztam, mert volt már néhány
Igen, ezt már néhány hete megfogalmaztam, mert volt már néhány hasonló esetem: Csak a tettek számítanak.
(De valójában ez sem igaz, viszont ebbe most nem megyek bele, mert hosszú családállítási történetek következnének)
A tudatosítás viszont kevésnek bizonyult, mert újra belefutottam egy sunnyogósba. Csak, hogy legyen mit tenni :))
Tehát a sunnyogósokat, a sunnyogást sem bírod? Akkor Te biztosan
Tehát a sunnyogósokat, a sunnyogást sem bírod? Akkor Te biztosan egy egyenes ember vagy?!
Na, ebből is lesz mit oldanod! ; )
Az egyenességemből? Talán.
Emlékszem egy esetre, amikor édesapám
Az egyenességemből? Talán.
Emlékszem egy esetre, amikor édesapám kórházban volt és az orvosnak adtam pénzt, de nem volt borítékom. Őszintén elmondtam a dokinak, hogy miért adom így, „csupaszon”. Eléggé zavarba jött a vallomástól. :))
Az a baj, hogy érzékelem a szavak súlyát. És nálam az ígéretnek nagy súlya van. Bár már könnyítettem rajta, a tapasztalatok hatására.
Ha újra belefutottál
akkor a tudatosításod nem volt megfelelő.
Csak az egód úgy tett mintha.
Szerintem vissza kellene menni addig amíg Te voltál a sunnyogó, még akkor is ha ez nem ez az élet.
Úgy lesz Kati, miután megvizsgáltam a jelenlegi életemet, majd
Úgy lesz Kati, miután megvizsgáltam a jelenlegi életemet, majd azt, hogy nem vettem – e át valamelyik ősöm sorsát. És ha ott sincs semmi, irány az előző életek valamelyike. :))
Megvizsgáltam, és most elmondom, mire jutottam.
Először is, a
Megvizsgáltam, és most elmondom, mire jutottam.
Először is, a sunnyogás, mint olyan konkrétan arra vonatkozott, hogy azt visel(t)em nehezen, amikor valaki egyszerűen eltűnik, anélkül, hogy szólna, vagy elköszönne.(Ez ugyan kapcsolódik az ígérethez, de nem ez volt a valódi probléma.)
Szóval körül néztem az életemben: történt-e olyan esemény, amikor valaki (fontos személy) hirtelen eltűnt, és ez fájdalmat okozott? És hogy emiatt a hasonló esetekre így reagálok?
Nem találtam semmit.
Akkor lássuk az szüleimet…..Az ő életükben volt-e ilyen esemény?…És nicsak, nem kell messzire menni, anyai nagymamám is hirtelen halt meg – anyukám kicsi volt, biztos, hogy el sem tudott búcsúzni, és az apai nagypapám is „eltűnt”. Mindkét esemény igen fájdalmas volt a szüleimnek. És úgy látszik, bennem él(t) az érzésük, mert megkönnyeztem mindkét történetet.
És most már világossá vált az is, hogy miért volt olyan kiemelkedően fontos, hogy édesapámtól el tudjak búcsúzni a halálakor.
Aki keres, az talál…:)
Kerestem példát, és a nagy keresésben
Aki keres, az talál…:)
Kerestem példát, és a nagy keresésben gyöngyökre is bukkantam.
A történet: Még óvónői koromban, az egyik váltótársammal nem túlzottan értettük meg egymást. Sok mindenben különböztünk, és emiatt igen komoly feszültség volt közöttünk.
Én, mint nagy „mindig bennem van a hiba”- hívő, sosem szóltam, ha valami rosszul esett, vagy igazságtalanak éreztem, hanem hazamentem, és dolgoztam rajta. Megbántódtam – dolgoztam magamon, alám tett – dolgoztam magamon. Soha nem szembesítettem a tettének rám való hatásával.
És ez így ment évekig. Számomra fontos volt, hogy a munkahelyemen aránylag jól érezzem magam, és az is, hogy a gyerekcsoport ne érezze a közöttünk levő ellentéteket.
Sikerült is olyan szintre „feltornázni” a kapcsolatunkat, hogy jól megvoltunk egymás mellett. Időközben viszont felgyülemlett bennem egyfajta harag – egyrészt magam felé, másrészt ő felé – amiatt, hogy csak én vagyok hajlandó a kapcsolatunk rendezéséért tenni. És itt kerül a képbe egyfajta egyensúlytalanság. Ő csak élte úgy az életét, ahogy tudta, még szerintem azzal sem volt tisztában, hogy időnként mennyire megbánt.
Ahogy átgondoltam ezt az esetet, több felismerésem is volt.
Az egyik, hogy micsoda jó konfliktus-kerülő stratégai ez.
Aztán, ahhoz, hogy alkalmazzam a „bosszút”, tudatosítani kellett volna a határaimat: „Na ezt már nem! ” „Ennyi volt, és kész.”
Azzal, hogy csendben félrevonultam, és dolgoztam magamon, a másik sem ismerte meg, hogy meddig mehet el. Megfosztottam ettől a tudástól, és attól, hogy eldönthesse, be tudja-e tartani, vagy feszegeti még egy kicsit. Lehet, hogyha visszakap valamennyit abból, amit adott, akkor felébred.
Ami még fontos, az az, hogy lehet ez egos dolog, de ha az ember ezen a pályán éli életnek nagy részét, akkor nem árt megtanulni a szabályokat.
Hiába fejlesztem a kosaras tudásomat profi szintre, a focipályán, ami alapvetően a létterületem, úgy lemosnak, mint annak a rendje. És mit fogok tenni? Miután ezen a területen nincs sikerem, menekülök a kosárpályára.
Az elégtétel csökkenti a fájdalmadat?
Az elégtétel során azt éli meg a ego, hogy ha a másiknak is fáj, Ő is szenved, akkor nekem már nem is fáj annyira. De valóban csökken ettől a fájdalom? Nem csak az igazságosságba vetett hitünk vágyja ezt?
Ha megvizsgáljuk magunkban, vagy akár csak a józan paraszt eszünket használjuk, láthatjuk, hogy a saját fájdalmunk egy cseppet sem fog enyhülni ettől. Ha megölték egy szerettedet és Te is megölöd a gyilkosét, attól még nem támad fel a Te szeretted. Legfeljebb úgy érzed, hogy Ő is ugyan azt kapta, mint amit Neked adott. Látod beteljesülni a visszahatást, ettől megnyugszik a bosszúszomjas egód.
De mindez csak azt jelenti, hogy nem látod a visszahatások rendszerét, emiatt nem bízol benne, hogy törvény, büntetés és önbíráskodás nélkül is minden visszaszáll arra, aki vétkezik.
Nem látod azt sem, hogy Te miért kaptad, ami fáj. De közben mégis azt hiszed, hogy az elégtétel csökkenti a fájdalmadat.
Nem csökkenti, de növelheti az elfogadást egy bizonyos szinten.
Nem csökkenti, de növelheti az elfogadást egy bizonyos szinten. A „bosszú” célja nem az, hogy csökkentse a sértett fájdalmát, hanem az, hogy megteremtsen a sértőben egy olyan tapasztalatot, ami érzékelteti vele a tettei súlyosságát. Ez lehet elégtétel a sértett számára. A bosszú egy következmény, aminek terhét a sértő viseli (a negatív tettei miatt).
Kicsit kiegészítve amit Ádám mond, vannak a tetteknek rövidtávú
Kicsit kiegészítve amit Ádám mond, vannak a tetteknek rövidtávú következményei – kapsz egy fülest, mert ledobtad az emeletről a kedvenc vázámat – vagy hosszú távú következményei, amikor az élet bizonyos nehéz helyzetek elé állítja az embert. De azért, mert majd a sors megbünteti, nem kell hagyni, hogy bárki is méltatlanul bánjon az emberrel. (És kidobja a kedvenc vázámat! 🙂
Azzal együtt, hogy a tudatosság figyelembe vételével, az eset után – miért is kerültem ebbe a helyzetbe? mi hozott össze ezzel az emberrel? mi dolgunk egymással? – mit üzen nekem ez az egész? – érdemes átgondolni a történetet.
Szerintem ezek jól megférnek egymás mellett.
A revansból nem nyerünk semmi értékeset, csak rosszabb lesz!
Azzal egyet értek, hogy van helye a nevelő célzatú revansnak, de csak akkor, amikor azt tényleg neked kell megcselekedned! Ezt viszont nem Te döntöd el, hanem „fentről” dől el, Te csak megérezheted, hogy mi a dolgod! Habár a bosszúvágyunk azt sugallja, hogy mindig nekünk kell visszaadnunk, amit kaptunk, de a gyakorlatban viszonylag ritkán hárul ránk az igazságosztó szerep.
Amikor az ego tombol mérgében, sértettségében, akkor biztosan nem képes reálisan látni a helyzetet, objektívan megérezni, hogy most nekem dolgom a visszahatás, vagy hagyjam meg azt a karma rendszerének?!
Ezért a legtöbb ember ugyan kézbe veszi a visszahatás ostorát, viszont mivel ezt a tettét erősen bántó érdek fűti, így most pont saját magának „termel” karmikus visszahatást. A szándékosság és rosszindulat tovább súlyosbítja tettünket, így lehet, hogy sokkal nagyobb karmát termeltünk magunknak, mint az, aki mondjuk véletlenül bántott meg minket.
Végeredményében: A revans után az ego elégtételt érez, a fájdalma nem csökkent és beszerzett magának egy súlyos karmikus visszahatást.
Tényleg megéri ez?
Ezért javaslom, hogy inkább nézzünk magunkba és azt vizsgáljuk meg, mi gerjesztette belőlünk, hogy ebbe a helyzetbe kerültünk?
Ezen az úton feloldhatjuk a kiváltó okot, feloldódik a fájdalmunk is, ettől elmúlik a bosszúvágyunk és karmát sem gyártottunk magunknak.
Lehet választani!
Nem értek a karmához, azt viszont megfigyeltem, hogy időnként az
Nem értek a karmához, azt viszont megfigyeltem, hogy időnként az élet (Univerzum, Mindenható) eszközei vagyunk.
Mondok egy példát. Évekkel ezelőtt mentem az autómmal a főutcán – elég lassan – és a jobb oldali mellékutcából elém kanyarodott egy kerékpáros. Olyan szögben és olyan gyorsan vette a kanyart, hogy a kerékpár kicsúszott alóla, és elesett. Hirtelen fékeztem, és tőle egy méterre sikerült megállnom. A szívem a torkomban, a gyomromban gombóc. A fiúnak semmi baja nem történt, felugrott, és elhajtott.
Amikor megnyugodtam rögtön azon kezdtem tépelődni, hogy milyen jelzés ez számomra? Mit akart ezzel üzenni nekem az élet. Sokáig töprengtem, de semmit sem találtam. Aztán abba maradtam magammal, hogy ez lehet, hogy nem nekem volt üzenet, én csak eszköz voltam. És hiszek abban, hogy ilyen van, hiszen az emberek közvetítése által lehet a karmát megélni.
Vagyis nem tudhatjuk, lehet, hogy talán valakinek a mi haragunk által kell megtapasztalnia valamit. Nem tudhatjuk.
Szerintem. 🙂 De lehet, hogy sosem fogjuk megtudni.
Ezért kellene kifejleszteni a belső kommunikációt!
Ez olyankor fordul elő, ha az ego nem figyel, vagy éppen már nagyon is tudatos a lélek! De amikor az ego elégtételt vár, bosszút forral, akkor valószínűbb, hogy csak „Én vagyok a Te karmád!” – csatakiáltással rohan a vélt ellensége felé és közben ezzel akarja alátámasztani bosszú-fűtötte tettének helyességét.
Azt gondolom, nagy hiba lenne ilyen felszínesen elintézni, mert minden visszaszáll!
Azért kellene kifejleszteni egy megbízható szintű belső kommunikációt a felettes éneddel, a Belső bölccsel, hogy az ilyen esetekben is választ kapj a kérdéseidre.
Én például szinte mindig meg tudom különböztetni a véletlent, a sorsot, a bevonzást, a karmát, az egos akaratot, szívbéli vágyat,… egymástól. És nem így születtem, hanem kifejlesztettem ezt az érzékelést, mert ez is megtanulható!
Elégtétel?
Az öreg székely ül a kapuja előtt a padon és össze-vissza van pisilve. A szomszéd kérdőre vonja, hogy mi történt:
– Mit csináltál magaddal Józsi? Nem szégyelled magadat??!!
Mire a székely:
– Na-na komám, na-na!! Tegnap ő nem állt fel nekem, ma meg én nem álltam fel neki!!!!!!
Hát valahogy így állunk a bosszúval, elégtétellel, ha jobban belegondolunk…:)
Mindenáron meg kell mindenkinek bocsátani? Tényleg mindenki
Mindenáron meg kell mindenkinek bocsátani? Tényleg mindenki megérdemli elégtétel nélkül? Milyen világ lenne az olyan ahol minden felett elnézünk és semminek se lenne következménye?
Mindenképpen
van következménye, mert karmát teremtünk jót is és rosszat is.
Megbocsátani nem a másik ember miatt kell elsősorban, hanem saját magunk miatt. Amíg cipeled a haragodat az nehéz kőként nyom le. Köteléket alkot közted és aközött az ember között akire haragszol.
Ami veled megtörtént az szükségszerű volt, fel kell ismerni a tanítást, elfogadni a haragot pedig elengedni.
A karma rendszere teljesen tiszta, logikus és nyomon követhető. A másik embert egyszerűen rá kell bízni a karmára, be fogja vonzani a megfelelő tapasztalatokat egészen addig, amíg azok valóban meg tudják változtatni.
Számomra a karma nem elég kézzelfogható, hogy elégtételt adjon.
Számomra a karma nem elég kézzelfogható, hogy elégtételt adjon. Lehetnék akár én is a karmája valakinek, a haragom is a karma része.
Mire jó…
…az, ha elégtételt kapsz?
Nyugtatja az egót? Vagy meg tud békíteni? Egyáltalán, mi köze a megbocsátásnak az elégtételhez?
Így egyfajta csereüzlethez hasonlíthatna…
Talán az ego-t nyugtatja meg, vagy épp csak a „karmája” akarja
Talán az ego-t nyugtatja meg, vagy épp csak a „karmája” akarja behajtani rajtam az ő adóságát. Elégtétel, megnyugvás, kibékülés azáltal, hogy változtatunk. Csereüzlet az energia megmaradás és egyensúly értelmében 🙂
Az is, kedves szeges. Csereüzlet. Ahhoz, hogy egy kapcsolat
Az is, kedves szeges. Csereüzlet. Ahhoz, hogy egy kapcsolat egyenrangú maradjon, szükséges a csereüzlet, különben, ha hosszú távon megbántottságot érez valaki, alá-fölé rendeltségi viszonnyá alakul. Pont, mint a szülő-gyerek viszony. A szülő (anya) önzetlenül ad, és a gyerek elfogad. De ez nem egyenrangú kapcsolat.
Ha egy baráti, és/vagy párkapcsolatban valaki ad, a másik „fölé kerül” érzésben, (szerepben: én vagyok az okosabb, jobb, ügyesebb, majd én segítek) és akinek adott, „gyermeki” szerepbe kerül. Ezért akkor lesznek megint egy szinten, amikor a másik is adott. Szeretetből, kicsit többet, mint amennyit kapott.
Ez a megbántásnál is így működik, az, az érzés, hogy valaki megbántott, alárendelt szerepbe hoz, de ha én is megbántom – valamivel kevesebb fájdalmat okozva – akkor megint egy lelki szintre kerülünk, és folytatódhat a kapcsolat.
Tudom, hogy mostanság az a divat, hogy adjunk mindenkinek úton-útfélen viszonzás nélkül. Ez arra nagyon jó, hogy magunkat többnek érezhessük a másiknál. Vállon veregethessük magunkat, és büszkén elmondhassuk, érezhessük, hogy milyen nagyszerű és jó emberek vagyunk.
Bizonyára akadnak olyanok, akiknél ez már nem probléma – de nem is vetik föl sem a megbocsátás, sem az adás-kapás egyensúlyának témáját, mert hogy nem jut eszükbe, – de a többség nem ilyen. A többségnek még szüksége van erre az egyensúlyra (is).
Tehát…
…ha meg akarnál bántani engem valamelyik szerintem téves kivetítésed miatt, és én felfedezném a háttérben „szerintem” megbúvó okot, akkor ne legyek elnéző, haragmentes, mert ezzel alád, vagy föléd kerülök?
Helyette nyomjak oda én is valami hasonlót, vagy kicsit kisebbet, csak hogy egyensúlyba kerüljek Veled? Hogy kiegyenlítsem a számlát?
De hiszen így éltem, így tettem egészen életemben, s csak nemrég jöttem rá, hogy ez mind az ego elvárása, követelése…:)
Lehetséges, hogy az egóé. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy ezt
Lehetséges, hogy az egóé. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy ezt most jónak találod, vagy rossznak?
Ebben az esetben rossznak…
Amit leírtam, annak a tükrében feltétlenül rossznak.
Az ego (az enyém) gyakran választ követel a sértésre olyan esetben is, amikor pedig hasztalan, vagy értelmetlen lenne a visszavágás, hiszen még nem is mértem-, nem is derítettem fel a „támadás” valós okát.
Sokat kell még tanulnia, de már alakul valami…:)
Azt tapasztaltam
hogy ha bevonzottam valakit aki „bántott” jó mélyre ásva találtam olyan élményt ahol én hibáztam, minden esetben, tettem vagy éppen nem tettem meg dolgokat, amiket saját magamnak nem tudtam megbocsátani – eddig.
A belső feszültség a tudatalattiból kivetítődik a külvilágba és bevonzódik az az ember, aki megtestesíti a saját elfojtásomat. Elindulok vissza a múltba megkeresni a gyökér okot, lehet közelmúlt, gyerekkor és előző élet is. Ott megbocsátok magamnak, elfogadom amit tettem és szívnyitás után a szeretet gyógyítja meg a helyzetet.
Az Univerzumban egyik számla sem marad kifizetetlenül
Az egonk sok mindentől érezheti magát kisebbnek vagy nagyobbnak, mivel nincs helyes önértékelése: erő, tudás, szépség, gazdagság … és akár az adás-kapás is lehet az egyik játszmája, tévedése, amitől többnek vagy kevesebbnek érzi majd magát. De mindennek semmi köze a valós értékeihez, azon semmit sem változtat, attól még ugyanannyi marad.
Az „Ugyanannyit adjak Neked, mint amennyit kaptam Tőled”-nek csak az egonak fontos.
Spirituális szemszögből teljesen mindegy, hogy kinek adtam és kitől kapom vissza. Az Univerzumban egyik számla sem marad kifizetetlenül. Bármit is adtunk, jót, rosszat, mindent visszakapunk, amíg nem tanulunk belőle. Ráadásul nem mindig onnan, ahova adtuk és nem feltétlenül abban az életben, amelyikben éppen vagyunk.
Ezért azt figyelni, hogy ki rendelődik a másik alá vagy fölé, csak az ego státusz-hatalom játszmája, a mélyebb valóság szintjén ez nem így működik.
A kapcsolatokban ugyan megélnek alá-fölé rendeltséget az egok, de valójában ők a saját tévképzeteiknek rendelik alá vagy fölé magukat. Ha ezt sikeresen kivetítik, akkor találtak játszótársat a másikban, ha nem sikerül bevonni a másikat, akkor az konfliktushoz vezet vagy új játszma-partnert keresünk.
Például amikor egy megbántást magadban dolgozol fel, akkor Te visszakerülsz arra a helyedre önértékelésedben, ahova tartozol. Tanultál belőle és részedről lezárult a tranzakció, nem kell visszaadnod semmit se ahhoz, hogy helyeden legyél.
Viszont ha a másik fél nem tudatosít semmit se az esetből, akkor neki tovább dolgozik a karma tanítás rendszere, addig kapja vissza, amit adott, míg be nem látja: Nem jó így tenni a másikkal, mert az fáj neki.
Azonban ha sem Te, sem Ő nem tudatosítjátok magatokban, amit kell, akkor csak ütitek egymást amíg bírjátok és csak nagyon lassan tanultok belőle. Innentől viszont teljesen mindegy, hogy melyik ego érzi magát többnek vagy kevesebbnek, mivel mindkettő szenvedni fog a saját tudatlansága miatt!
Klasszikus kérdés erre, hogy melyik a jobb szerep: Elnyomónak, vagy elnyomottnak lenni?
Egy ego-gondolkodás azonnal rávágja, hogy elnyomónak, hiszen az felül van, ezért nem szenved! …jah, most még!
De mi lesz majd akkor, amikor el kezd visszaáramlani mindaz, amit adott? Akkor úgy fog szenvedni, hogy ezerszer is megbánja, amit tett!
Egy félig tudatos ember ezért azt válaszolja, hogy a szenvedőé a jobb szerep, mert ott nagyobb rajta a nyomás, hogy szabaduljon, és emiatt hamarabb megtalálhatja a tudatosítás módszerét, amivel majd ténylegesen feloldja a magában levő játszma részt.
Tehát teljesen mindegy, hogy egy adok-kapok után ki van alul és felül, a lényeg az, hogy ki tanul-tudatosít belőle hamarabb és így kiszáll ebből az ego játszmából is!
Amit írsz Sanyi, az nagyon szép, viszont a lelki megéléseink még
Amit írsz Sanyi, az nagyon szép, viszont a lelki megéléseink még messze vannak ettől. És ezzel is foglalkoznunk kell. Nem söpörhetjük büntetlenül a szőnyeg alá az „ego”-t, (hozzánk tartozik, ha tetszik, ha nem!) inkább meg kellene néznünk, hogy mi jót akar nekünk – mert jó szándéka van, az biztos, – és ha megadjuk neki a figyelmet, elismerjük jó célját, akkor barátunkká válik.
„……saját fájdalmunk egy cseppet sem fog enyhülni ettől. Ha megölték egy szerettedet és Te is megölöd a gyilkosét, attól még nem támad fel a Te szeretted.” ez igaz, de nem ez a cél. Hanem talán amit írtál: „Látod beteljesülni a visszahatást,….” és ettől a megbillent lelki egyensúly visszaáll. ( Amúgy rossz esetén kevesebbet kell visszaadni, mert különben a bosszú igénye tovább fokozódik)
Egyáltalán nem biztos, hogy bizonyos helyzetekben azt kell mondanom, hogy majd az élet (karma, isten, stb.) majd megbünteti a vétkest. Főleg akkor nem, ha a kapcsolatunk múlik ezen, például egy párkapcsolat.
(A gyilkosság esetén azért sokkal bonyolultabb a kérdés, ott a családi sorskötések igen erősek)
Persze, két ember kell ehhez, de általában a két ember megtalálja egymást, és ha figyelnek erre a dologra, akkor kiiktathatnak egy konfliktusforrást.
És ha ego játszmája, ha nem, a jelenség valóságos és létező.
Az igazi feloldás abból jön, ha belül megérti a sértett
Abban igazad van, hogy az ego szintjén élő emberek abban hisznek, bíznak, hogy ha revansot vesznek, akkor megnyugszik a lelkük. De nem hiszem, hogy ez valóban így történne! Az ego átéli a bosszút, a „szemet szemért”, de véleményem szerint ettől nem oldódik fel sem a fájdalma, sem a kiindító problémája.
Még attól sem oldódik meg az eredeti probléma, ha látjuk, hogy az élet (karma) hogy elbánt a másikkal! Ez még mindig csak egy spirituális köntösbe bújtatott bosszúvágy!
Az igazi feloldás abból jön, ha belül megérti a sértett, hogy a bántás Őérte volt, Neki kell tanulnia, épülnie belőle és így a bántó is csak Őt szolgálta, még ha öntudatlanul is.
Az egot így kell figyelembe venni. – szerintem.
De talán konkrét példában írd meg, hogy mire gondolsz!
Most azon gondolkodom, hogy az a „bántás”, hogy valaki már
Most azon gondolkodom, hogy az a „bántás”, hogy valaki már másodszor nem tartja be az ígéretét, az miért is van énértem? 🙂
De tényleg. Mert legszívesebben én sem tartanám be neki, amit ígérek. Azzal együtt, hogy ez elég nehezemre esne, mert általában amit mondok, azt komolyan is gondolom.
Szóval morfondírozhatok, hogy miért is van ez értem.
A felszínen
megtalálhatod a felszínes válaszokat.
Meditációban pedig választ ad a mély belső bölcsesség.
A megoldásfolyosó meditációt akkor szerettem meg igazán, amikor rákészültem arra a kérdésre, mit gondolsz, mi az oka a problémádnak? Az egóm mindig valami tutit előrántott. Majd ki kell nyitni egy vagy több szobát és belépni, ott az igazság. Ötvennél többször csináltam ezt a meditációt és ötvenszer mást találtam odabent 🙂
Ne ígérj és ne várj el semmit se!
Például azért, hogy elengedd azt az elvárásodat magad és mások felé, hogy: „Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó!”
Engedd el, mert az ígéret egy felelőtlen tettünk. Megígérünk a jövőnkre vetítve valamit, amit most vonzónak, helyesnek, megvalósíthatónak látunk, de mindeközben nem tudjuk, mit hoz a jövő!
Mi lesz, ha addigra mást érzünk, már nem vágyunk rá? Vagy képtelenek leszünk beteljesíteni? Nem tartjuk már fontosnak, vagy helyesnek? Ígérni mindig felelőtlenség!
Vagyis aki nem tartja be az ígéretét, az lehet éppen egy tudatos, a jelenben élő, önmagához és a világhoz őszinte, hiteles ember is. Aki meg elvárja, hogy teljesítsék az ígéretet, az naivan olyat vár, ami nem igaz, nem aktuális, vagy lehetetlen.
Ha ezt megérted, akkor könnyű lesz megbocsájtanod!
Adott esetben erősen kétlem, hogy az illető tudatos, jelenben
Adott esetben erősen kétlem, hogy az illető tudatos, jelenben élő, őszinte ember, mert szerintem aki ilyen, az egosan el tudja ismerni a másiknak, hogy bocs, de másként alakult a helyzet, megváltoztak a dolgok, már nem fontos, lehetetlen, stb. Egosan szépen felvállalja a változást, maga előtt is és a másik előtt is.
Szerintem aki igazán tudatos, az az ego világában is szembe tud nézni a hibáival, és tévedéseivel, és nem elsunnyog a kertek alatt.
Így egosan is tanít!
Ez így van.
Akkor ezek szerint így egosan hozza Neked az ígéret-elvárás-ról a tanítást. : ))
Ne azt nézd, Ő miért teszi, hanem hogy Neked mit kell változnod, ebből okkulva. Ha megígérnek valamit, azt sose vedd halálosan komolyan. Tekintsd úgy, hogy a jelen pillanatban képes megígérni, de hogy mit fog belőle teljesíteni, azt majd csak utólag tudjátok meg.
Az ígéret az csak egy ígéret, és nem tény! Senkit nem kötelez, nem kötelezhet. Asszem ennyi a lényege és már én is értem! : ))
Igen, ezt már néhány hete megfogalmaztam, mert volt már néhány
Igen, ezt már néhány hete megfogalmaztam, mert volt már néhány hasonló esetem: Csak a tettek számítanak.
(De valójában ez sem igaz, viszont ebbe most nem megyek bele, mert hosszú családállítási történetek következnének)
A tudatosítás viszont kevésnek bizonyult, mert újra belefutottam egy sunnyogósba. Csak, hogy legyen mit tenni :))
Tehát a sunnyogósokat, a sunnyogást sem bírod? Akkor Te biztosan
Tehát a sunnyogósokat, a sunnyogást sem bírod? Akkor Te biztosan egy egyenes ember vagy?!
Na, ebből is lesz mit oldanod! ; )
Az egyenességemből? Talán.
Emlékszem egy esetre, amikor édesapám
Az egyenességemből? Talán.
Emlékszem egy esetre, amikor édesapám kórházban volt és az orvosnak adtam pénzt, de nem volt borítékom. Őszintén elmondtam a dokinak, hogy miért adom így, „csupaszon”. Eléggé zavarba jött a vallomástól. :))
Az a baj, hogy érzékelem a szavak súlyát. És nálam az ígéretnek nagy súlya van. Bár már könnyítettem rajta, a tapasztalatok hatására.
Ha újra belefutottál
akkor a tudatosításod nem volt megfelelő.
Csak az egód úgy tett mintha.
Szerintem vissza kellene menni addig amíg Te voltál a sunnyogó, még akkor is ha ez nem ez az élet.
Úgy lesz Kati, miután megvizsgáltam a jelenlegi életemet, majd
Úgy lesz Kati, miután megvizsgáltam a jelenlegi életemet, majd azt, hogy nem vettem – e át valamelyik ősöm sorsát. És ha ott sincs semmi, irány az előző életek valamelyike. :))
Megvizsgáltam, és most elmondom, mire jutottam.
Először is, a
Megvizsgáltam, és most elmondom, mire jutottam.
Először is, a sunnyogás, mint olyan konkrétan arra vonatkozott, hogy azt visel(t)em nehezen, amikor valaki egyszerűen eltűnik, anélkül, hogy szólna, vagy elköszönne.(Ez ugyan kapcsolódik az ígérethez, de nem ez volt a valódi probléma.)
Szóval körül néztem az életemben: történt-e olyan esemény, amikor valaki (fontos személy) hirtelen eltűnt, és ez fájdalmat okozott? És hogy emiatt a hasonló esetekre így reagálok?
Nem találtam semmit.
Akkor lássuk az szüleimet…..Az ő életükben volt-e ilyen esemény?…És nicsak, nem kell messzire menni, anyai nagymamám is hirtelen halt meg – anyukám kicsi volt, biztos, hogy el sem tudott búcsúzni, és az apai nagypapám is „eltűnt”. Mindkét esemény igen fájdalmas volt a szüleimnek. És úgy látszik, bennem él(t) az érzésük, mert megkönnyeztem mindkét történetet.
És most már világossá vált az is, hogy miért volt olyan kiemelkedően fontos, hogy édesapámtól el tudjak búcsúzni a halálakor.
Aki keres, az talál…:)
Kerestem példát, és a nagy keresésben
Aki keres, az talál…:)
Kerestem példát, és a nagy keresésben gyöngyökre is bukkantam.
A történet: Még óvónői koromban, az egyik váltótársammal nem túlzottan értettük meg egymást. Sok mindenben különböztünk, és emiatt igen komoly feszültség volt közöttünk.
Én, mint nagy „mindig bennem van a hiba”- hívő, sosem szóltam, ha valami rosszul esett, vagy igazságtalanak éreztem, hanem hazamentem, és dolgoztam rajta. Megbántódtam – dolgoztam magamon, alám tett – dolgoztam magamon. Soha nem szembesítettem a tettének rám való hatásával.
És ez így ment évekig. Számomra fontos volt, hogy a munkahelyemen aránylag jól érezzem magam, és az is, hogy a gyerekcsoport ne érezze a közöttünk levő ellentéteket.
Sikerült is olyan szintre „feltornázni” a kapcsolatunkat, hogy jól megvoltunk egymás mellett. Időközben viszont felgyülemlett bennem egyfajta harag – egyrészt magam felé, másrészt ő felé – amiatt, hogy csak én vagyok hajlandó a kapcsolatunk rendezéséért tenni. És itt kerül a képbe egyfajta egyensúlytalanság. Ő csak élte úgy az életét, ahogy tudta, még szerintem azzal sem volt tisztában, hogy időnként mennyire megbánt.
Ahogy átgondoltam ezt az esetet, több felismerésem is volt.
Az egyik, hogy micsoda jó konfliktus-kerülő stratégai ez.
Aztán, ahhoz, hogy alkalmazzam a „bosszút”, tudatosítani kellett volna a határaimat: „Na ezt már nem! ” „Ennyi volt, és kész.”
Azzal, hogy csendben félrevonultam, és dolgoztam magamon, a másik sem ismerte meg, hogy meddig mehet el. Megfosztottam ettől a tudástól, és attól, hogy eldönthesse, be tudja-e tartani, vagy feszegeti még egy kicsit. Lehet, hogyha visszakap valamennyit abból, amit adott, akkor felébred.
Ami még fontos, az az, hogy lehet ez egos dolog, de ha az ember ezen a pályán éli életnek nagy részét, akkor nem árt megtanulni a szabályokat.
Hiába fejlesztem a kosaras tudásomat profi szintre, a focipályán, ami alapvetően a létterületem, úgy lemosnak, mint annak a rendje. És mit fogok tenni? Miután ezen a területen nincs sikerem, menekülök a kosárpályára.
Az elégtétel csökkenti a fájdalmadat?
Az elégtétel során azt éli meg a ego, hogy ha a másiknak is fáj, Ő is szenved, akkor nekem már nem is fáj annyira. De valóban csökken ettől a fájdalom? Nem csak az igazságosságba vetett hitünk vágyja ezt?
Ha megvizsgáljuk magunkban, vagy akár csak a józan paraszt eszünket használjuk, láthatjuk, hogy a saját fájdalmunk egy cseppet sem fog enyhülni ettől. Ha megölték egy szerettedet és Te is megölöd a gyilkosét, attól még nem támad fel a Te szeretted. Legfeljebb úgy érzed, hogy Ő is ugyan azt kapta, mint amit Neked adott. Látod beteljesülni a visszahatást, ettől megnyugszik a bosszúszomjas egód.
De mindez csak azt jelenti, hogy nem látod a visszahatások rendszerét, emiatt nem bízol benne, hogy törvény, büntetés és önbíráskodás nélkül is minden visszaszáll arra, aki vétkezik.
Nem látod azt sem, hogy Te miért kaptad, ami fáj. De közben mégis azt hiszed, hogy az elégtétel csökkenti a fájdalmadat.
Nem csökkenti, de növelheti az elfogadást egy bizonyos szinten.
Nem csökkenti, de növelheti az elfogadást egy bizonyos szinten. A „bosszú” célja nem az, hogy csökkentse a sértett fájdalmát, hanem az, hogy megteremtsen a sértőben egy olyan tapasztalatot, ami érzékelteti vele a tettei súlyosságát. Ez lehet elégtétel a sértett számára. A bosszú egy következmény, aminek terhét a sértő viseli (a negatív tettei miatt).
Kicsit kiegészítve amit Ádám mond, vannak a tetteknek rövidtávú
Kicsit kiegészítve amit Ádám mond, vannak a tetteknek rövidtávú következményei – kapsz egy fülest, mert ledobtad az emeletről a kedvenc vázámat – vagy hosszú távú következményei, amikor az élet bizonyos nehéz helyzetek elé állítja az embert. De azért, mert majd a sors megbünteti, nem kell hagyni, hogy bárki is méltatlanul bánjon az emberrel. (És kidobja a kedvenc vázámat! 🙂
Azzal együtt, hogy a tudatosság figyelembe vételével, az eset után – miért is kerültem ebbe a helyzetbe? mi hozott össze ezzel az emberrel? mi dolgunk egymással? – mit üzen nekem ez az egész? – érdemes átgondolni a történetet.
Szerintem ezek jól megférnek egymás mellett.
A revansból nem nyerünk semmi értékeset, csak rosszabb lesz!
Azzal egyet értek, hogy van helye a nevelő célzatú revansnak, de csak akkor, amikor azt tényleg neked kell megcselekedned! Ezt viszont nem Te döntöd el, hanem „fentről” dől el, Te csak megérezheted, hogy mi a dolgod! Habár a bosszúvágyunk azt sugallja, hogy mindig nekünk kell visszaadnunk, amit kaptunk, de a gyakorlatban viszonylag ritkán hárul ránk az igazságosztó szerep.
Amikor az ego tombol mérgében, sértettségében, akkor biztosan nem képes reálisan látni a helyzetet, objektívan megérezni, hogy most nekem dolgom a visszahatás, vagy hagyjam meg azt a karma rendszerének?!
Ezért a legtöbb ember ugyan kézbe veszi a visszahatás ostorát, viszont mivel ezt a tettét erősen bántó érdek fűti, így most pont saját magának „termel” karmikus visszahatást. A szándékosság és rosszindulat tovább súlyosbítja tettünket, így lehet, hogy sokkal nagyobb karmát termeltünk magunknak, mint az, aki mondjuk véletlenül bántott meg minket.
Végeredményében: A revans után az ego elégtételt érez, a fájdalma nem csökkent és beszerzett magának egy súlyos karmikus visszahatást.
Tényleg megéri ez?
Ezért javaslom, hogy inkább nézzünk magunkba és azt vizsgáljuk meg, mi gerjesztette belőlünk, hogy ebbe a helyzetbe kerültünk?
Ezen az úton feloldhatjuk a kiváltó okot, feloldódik a fájdalmunk is, ettől elmúlik a bosszúvágyunk és karmát sem gyártottunk magunknak.
Lehet választani!
Nem értek a karmához, azt viszont megfigyeltem, hogy időnként az
Nem értek a karmához, azt viszont megfigyeltem, hogy időnként az élet (Univerzum, Mindenható) eszközei vagyunk.
Mondok egy példát. Évekkel ezelőtt mentem az autómmal a főutcán – elég lassan – és a jobb oldali mellékutcából elém kanyarodott egy kerékpáros. Olyan szögben és olyan gyorsan vette a kanyart, hogy a kerékpár kicsúszott alóla, és elesett. Hirtelen fékeztem, és tőle egy méterre sikerült megállnom. A szívem a torkomban, a gyomromban gombóc. A fiúnak semmi baja nem történt, felugrott, és elhajtott.
Amikor megnyugodtam rögtön azon kezdtem tépelődni, hogy milyen jelzés ez számomra? Mit akart ezzel üzenni nekem az élet. Sokáig töprengtem, de semmit sem találtam. Aztán abba maradtam magammal, hogy ez lehet, hogy nem nekem volt üzenet, én csak eszköz voltam. És hiszek abban, hogy ilyen van, hiszen az emberek közvetítése által lehet a karmát megélni.
Vagyis nem tudhatjuk, lehet, hogy talán valakinek a mi haragunk által kell megtapasztalnia valamit. Nem tudhatjuk.
Szerintem. 🙂 De lehet, hogy sosem fogjuk megtudni.
Ezért kellene kifejleszteni a belső kommunikációt!
Ez olyankor fordul elő, ha az ego nem figyel, vagy éppen már nagyon is tudatos a lélek! De amikor az ego elégtételt vár, bosszút forral, akkor valószínűbb, hogy csak „Én vagyok a Te karmád!” – csatakiáltással rohan a vélt ellensége felé és közben ezzel akarja alátámasztani bosszú-fűtötte tettének helyességét.
Azt gondolom, nagy hiba lenne ilyen felszínesen elintézni, mert minden visszaszáll!
Azért kellene kifejleszteni egy megbízható szintű belső kommunikációt a felettes éneddel, a Belső bölccsel, hogy az ilyen esetekben is választ kapj a kérdéseidre.
Én például szinte mindig meg tudom különböztetni a véletlent, a sorsot, a bevonzást, a karmát, az egos akaratot, szívbéli vágyat,… egymástól. És nem így születtem, hanem kifejlesztettem ezt az érzékelést, mert ez is megtanulható!
Elégtétel?
Az öreg székely ül a kapuja előtt a padon és össze-vissza van pisilve. A szomszéd kérdőre vonja, hogy mi történt:
– Mit csináltál magaddal Józsi? Nem szégyelled magadat??!!
Mire a székely:
– Na-na komám, na-na!! Tegnap ő nem állt fel nekem, ma meg én nem álltam fel neki!!!!!!
Hát valahogy így állunk a bosszúval, elégtétellel, ha jobban belegondolunk…:)
Saját magunk elfogadása a titok kulcsa!Nem csapom be magam
Saját magunk elfogadása a titok kulcsa!
Nem csapom be magam ilyenekkel, hogy nem haragszom. De szoktam haragudni emberből, vagyok! Nem nyomom el ezt az érzést se, hozzám tartozik,.
Persze igyekszem megnézni a harag valódi belső okát, és általában én vagyok a ludas nem a másik.
Megbocsátani valóban nem a másiknak kell, hanem saját magunknak!
Arról nem beszélve van álságos megbocsátás, mert az olyan szép, nemes stb…
És van a valódi, ami szívből jön és nem külső ráhatásra, az elsőnek semmi értelme csak hazugság és önbecsapás! Akkor inkább haragudjunk az legalább egy őszinte érzés, és abból tovább lehet majd lépni ha eljön az ideje és valóban készek vagyunk rá!
Saját magunk elfogadása a titok kulcsa!Nem csapom be magam
Saját magunk elfogadása a titok kulcsa!
Nem csapom be magam ilyenekkel, hogy nem haragszom. De szoktam haragudni emberből, vagyok! Nem nyomom el ezt az érzést se, hozzám tartozik,.
Persze igyekszem megnézni a harag valódi belső okát, és általában én vagyok a ludas nem a másik.
Megbocsátani valóban nem a másiknak kell, hanem saját magunknak!
Arról nem beszélve van álságos megbocsátás, mert az olyan szép, nemes stb…
És van a valódi, ami szívből jön és nem külső ráhatásra, az elsőnek semmi értelme csak hazugság és önbecsapás! Akkor inkább haragudjunk az legalább egy őszinte érzés, és abból tovább lehet majd lépni ha eljön az ideje és valóban készek vagyunk rá!