Szerelem?

Mit gondoltok, az ellentétek vonzzák egymást? Vagy inkább a hasonló emberek érzik magukat jobban együtt?
A csillagok, a karma, és a személyiségünk meg tud-e határozni annyira, hogy ez a szerelemben is mérvadó legyen?

112 thoughts on “Szerelem?”

  1. Épp most?
    Halihó!

    Épp most mikor leszálltam a vonatról, döntöttem el, hogy indítok egy témát hasonló körben. (Van szerelem? Mi a szerelem? Miért van?) Erre tessék, már is van hasonló, csak ki kell várnom milyen irányba viszik a bloggerek. (Lehet az én kérdésvilágomra is válaszolnak…)

    Szóval Skarmának írt válaszok engem is érdekelnének…

    Üdv:
    Gyuri

    1. H: Ellentétek és hasonlóságok
      Az ellentétek, különb9ző képességek a fizikai síkon vonzzák egymást.

      A hasonlóságok, a hasonló értékek, érdeklődések az érzelmi-gondolati síkon vonzzák egymást.

      De vigyázat – mindkettőnek a másik síkon is megvan a vonzata, ahol a hatás pont az ellenkező lesz. Tehát tudatosan figyelned kell a vonzásokra a fizikai és az asztrál-mentál síkon is. Ez építi a kapcsolatot, ha mindketten tudatosan csinálják.

      És fordítva, hogy meg tudd tartani a kapcsolatot, el kell fogadnod, figyelmen kívül kell hagynod az apró, nem passzoló dolgokat minden síkon, mert ellenkező esetben ezeket fogod „hízlalni” a figyelmeddel.

      1. És a horoszkóp?
        Köszönöm a válaszokat!
        Arra is kíváncsi lennék, hogy mondjuk egy párnál számít a csillagjegy? Mondjuk egy Ráknak és egy Mérlegnek (de lehetne bármi más is) van jövője? Mert a horoszkóp eléggé meghatározza a személyiségünket. De a szerelem esetében is számíthat ez?

        1. viva la nyitottság!
          ha előre beskatulyázod, biztos nem 🙂 (…lesz jövője)

          viva la nyitottság! 😉

          1. NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM! :)))
            Ez tényleg sokat segít most. :))

            NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM! :)))
            Ez tényleg sokat segít most. :))
            Pont ez a pár szó kellett.

    2. Szerelem=menekülés az egyedülléttől: Víz 6, Osho tarotból
      Egy varázslatos estén egyszer majd találkozol a lelki társaddal: azzal a tökéletes emberrel, aki minden igényednek megfelel majd, és valóra váltja minden álmodat. Igaz? Nem! Az efféle fantáziálgatás – amiért a dalszövegírók és a költők annyira odavannak – az anyaméhről megmaradt emlékeinkben gyökerezik. Ott még akkora biztonságban voltunk, és annyira „egyként” éltünk édesanyánkkal, hogy nem csoda, ha egész életünk során visszavágyódunk oda. De a nyers valóság az, hogy ez egy gyerekes álom. Bámulatos, ahogy a realitás dacára mégis olyan csökönyösen ragaszkodunk hozzá.
      A világon senkinek nem kötelessége – legyen az akár a jelenlegi párod, akár jövőbeli, megálmodott partnered -, hogy tálcán kínálja neked a boldogságot. Még ha akarná, se tudná ezt megtenni. A valódi szerelem nem szükségen és függőségen alapszik. Az igazi szerelem a belső gazdagságunk és érettségünk eredményeképpen jelenik meg. Akkor már annyi szeretet van bennünk, hogy a szerelmek maguktól jönnek utánunk.

      „Hosszú korszakokon át, újra és újra elmondták már ezt… az összes vallásos ember ezt mondogatta: „Egyedül érkezünk ebbe a világba, és egyedül is távozunk.” Minden összetartozás illúzió. Az összetartozás ideája azért jelenik meg bennünk, mert egyedül vagyunk, és ez fáj. Mi az egyedüllétünket együttlétbe akarjuk fojtani… Ezért olyan fontos nekünk a szerelem. Próbáld megérteni a dolog lényegét. Általában azt gondolod, azért szerettél bele valakibe, mert az illető gyönyörű. De ez nem így van. Az igazság az, hogy azért leszel szerelmes, mert képtelen vagy egyedül maradni. Ezért menekülsz, ezért próbálsz valahogy kitérni önmagad elől. Vannak, akik nem emberekbe, hanem a pénzbe szeretnek bele. Ők a pénzt és a hatalmat kezdik hajkurászni, aztán politikus lesz belőlük. Ez is csak egyedülléted elkerülését szolgálja. Ha megfigyeled az embert, ha alaposan megfigyeled önmagad, meg fogsz lepődni – az ember minden tevékenységét visszavezetheted egyetlen egy kiindulóponthoz. Ez pedig nem más, mint az egyedülléttől való félelem. Minden más csupán kifogás. Az igazi ok, hogy nagyon egyedül érzed magad.”

      1. Kavics22
        Mélyen elkeserít a felismerés, de tökéletesen

        Kavics22

        Mélyen elkeserít a felismerés, de tökéletesen egyetértek azzal, amit leírtál. Majd akkor válik egésszé a fél, ha ez a felismerés nem elkeseríteni fog, hanem az egyedüllét érzése is teljességet ad.

        1. Kavics22, Oshoval értesz egyet.
          A hozzászólás egyetlen betűje sem tőlem származik, de örülök, hogy hatásos volt és Téged is hozzásegített egy felismeréshez Osho.
          🙂

          1. Kavics22
            Osho nálam többnyire „kétesélyes”, vagy teljesen

            Kavics22

            Osho nálam többnyire „kétesélyes”, vagy teljesen befogadhatatlan, amit ír, vagy telibe talál. Most ez az idézet tőle „talált és süllyedt”. 🙂

          2. Gabriel Garcia Marquez az idézet nem Osho…..:)
            Szia Kavics!

            Úgy emlékszem h az idézet alján ott van h G.G.Marquez………………:)vagy Te nem az én írásomra válaszoltál?:)akkor bocs!!!

            De mindenképp ajánlom ezt a két könyvet!!!!!!!!

            Az én spiritualitásba vezető barátom azt javasolta h az Élet misztériumait olvassam először Oshotól…….

            Ha gondolod.szeretnéd akkor tudok kölcsönadni egy-két Osho könyvet…….

            Még egy elgondolkodtató idézet:))))

            „Anya: – miért szeret a barátnőd?
            Fiú: – úgy gondolja, hogy jóképű, tehetséges, okos és jó táncos vagyok.
            Anya: – és te mit szeretsz benne?
            Fiú: – úgy gondolja, hogy jóképű, tehetséges, okos és jó táncos vagyok.”

            Anthony de Mello

            Sajnos ez sok esetben így történik uh nem mindíg az az „érdem” ha vlkinek van „szerelme”……..:)

            Tiszta szerelmet ritkán találunk………..

            Üdvözlettel : Jánoska

          3. Szia Jánoska !
            Kavics22

            Köszönöm a kedvességed, még „emésztem” Osho könyveit. Igaz, összesen kettőt olvastam végig, de jó párba beleolvasgattam. A Mindennapra jött be a legjobban.

            Úgy gondolom, hogy itt az oldalon szinte mindenkinek megvan a saját „favoritja”, aki szerinte eddigi útján a legtöbbet nyújtotta számára. Neked Osho, másnak más. Ez egyáltalán nem baj, sőt, ettől fejlődünk, tanulunk, színesedünk és adjuk át egymásnak gondolatainkat. De azt is érzem, hogy idővel el kell tudni engedni ezeket az írásokat és belefeledkezni másokba. Az elengedésen azt értem, hogy aminek kell, beépül a tudatodba, onnan bármikor előszedheted, de erre a tudásra építeni kell mások írásaiból, gondolataiból is, mert különben egy helyben toporgunk, vagy inkább visszafelé lépkedünk. 🙂 Ezt nem rád értettem, ezek csak a saját gondolataim és egyáltalán nem biztos, hogy így működik a dolog. Egyenlőre csak intuíció a részemről, semmi más.

            Jó az idézeted. A szerelemnek akkor van vége, amikor ezek az illúziók összeomlanak. Márpedig törvényszerűen összeomlanak, a kérdés csak az, van-e ekkor már elég tudatosság, önismeret és szándék arra, hogy átmenjen egy sokkal tisztább érzésbe, a szeretetbe.

            Nem értem, számodra mit jelent a „tiszta szerelem”.

          4. „tiszta szerelem”= amikor nem a „gyarlóság”irányít…..?
            Szia Kavics!

            Azért kicsit magamra vettem h néha mást is olvassak:)))))de teremészetesen igazad van!!!!!!!!
            Szerencsére mást is olvasok(Anthony de Mello,Echart Tolle,Neal Donald Walsch…….stb.)

            Azért köszönöm az építő kritikát!!!

            Hogy mi a tiszta szerelem? Szerintem amikor felismerjük az illúzióinkat(amikben eddig hittünk)és megszabadulunk tőlük……..gondolok itt a birtoklási vágyra,félelmeinkre(h mi lesz velünk egyedül….)a függőségeinkre…………..
            Talán a legfontosabb a feltétel nélküli elfogadás,szeretet…………………..de ezt hagyjuk mert ilyen nagggyon ritka!!!!!!!Szinte nincs is…………….:) Ja és felismerni h „gyarlóak” vagyunk…..:))
            Bocsánat ha ezzel vlkit megbántottam!!!!!!De szerintem mindenki érti h mire gondolok………..

            Üdv.: Jánoska

          5. Kavics22
            Nem kritikának szántam az írásom. 🙂
            Amikor

            Kavics22

            Nem kritikának szántam az írásom. 🙂

            Amikor felismerjük, hogy a szerelem illúzió, akkor már nincs jelen a szerelem, jobb esetben „csak” a szeretet. Nem véletlen azonban, hogy az ember annyira vágyik a szerelemre, mert ez az az érzés, amitől a pokol is mennyországgá válik. Csak sajnos benne van az is, hogy az elmúltával a mennyország válik pokollá.

            Mindenképpen veszélyes terep, de olyan tapasztalási lehetőség a fejlődésre, amit nem szabad kihagyni. Nem véletlen, hogy a szerelem képessége csak az emberi nemnek adatott meg.

          6. Tartósan nincs szerelem………:(
            Szia Kavics!

            Szerintem ebbben nagyon igazad van h először a pokolból a mennországba juttat a szerelem de utánna ha vége a poklok poklát kell megélni dehát így fejlődünk nem?
            Mert szokták mondani h csendes tenger nem nevel jó tengerészeket:)))

            minden jóóót!

            Üdv.: Jánoska

          7. Férfibetegség
            A szerelem és a szeretet kettéválasztása amolyan férfibetegségben tűnik nekem. (Amiért persze, mi nők is kollektíven felelősek vagyunk, hiszen mi neveltük fel a férfiakat is.)

            Minden egy, csak éppen a szerelem „más” mint a szeretet?
            Mindenben meg lehet látni a „jót”, meg meg lehet változtatni a belső megélést az élménnyel kapcsolatban (vagyis szeretetet élni elválasztás helyett), csak éppen a szerelem a kakukktojás?
            Az olyan „földi”?

            Olyan „mázgás”, csúszósan nőies, kígyós valami…

            Olyan furcsa, megfoghatatlan, megtarthatatlan, definiálhatatlan…

            Jaj, nem tudjuk, mit tesz velük a pokol fajzatja… és hát nem is tehetünk ellene semmit, mert HATALMAS? (figyelitek a szót, a tudatosokra, vagyis a szeretettel élőkre használták ezt a kifejezést őseink)

            Fúj, a csúnya kígyó bácsi má megint meg az almája….

            Minden olyan grandiózusan csodálatos tud lenni ha szeretetben éljük meg, csak a szerelem lenne az, ami „kémia”, meg „illúzió”..

            Hát, szeretnélek felhomályosítani benneteket, kedves férfitársaim (mert én is élem a férfi-énem is végre), hogy a szerelem is lehet ugyanolyan tiszta, sőt, megtisztító, tudatos, sőt, örökkévaló mint bármilyen másik jelenség, amelyet szeretettel élünk meg,

            És ebben a nők ösztönös tudása a valóság.

            Csak a tudatosság az, ami hiányzik nektek a nőkből, kedves uraim.

            de hát ezt nem lehet számon kérni senkin, csak max. segíteni meglátni a tanulás, tapasztalás, tudatosodás szükségességét.

            Semmi veszélyes nincs a szerelemben, semmi titokzatos, semmi befolyásolhatatlan h az ember már képes tudatosan megélni. Csak addig a tanulás eszköze, amíg valami nem tudatos bennünk ezen érzelmeinkkel kapcsolatban.

            A szerelem csodálatos, mint a szeretet is. A magyar gyakran cseréli fel a két szót az irodalomban.
            Mindkettő mágia.

            A szeretet szemlél, a szerelem átél. A kettő tudatos megélése együtt a bennünk lévő kollektív Pokol és Menny erői feletti uralom.

            A tudatlanságban megélt szerelem a vörös rózsa. A földi dolgok között a legerősebb erő. Annyira, h a beavatás egyik útja lehet. (A fent említett „tanulás” útján)

            A tudatosságban megélt szerelem a fehér rózsa. A megtisztított érzelmek, a szeretet fehér lángjában oldott megélés, de még megfogható, átélhető. Nem érzelem-, hanem figyelem-, türelem-vezérelt kapcsolódás, amely odaadással, ugyanakkor tisztelettel viszonyul saját maga és a másik átélése iránt is.

            Elengedő, mégis forró.

            Az isteni szeretetre nem véletlenül használja a magyar fordítás a szerelem szót.

            Isten lángja, a tudatos szeretet, fehér láng, amely azonban a szivárvány összes színét, az összes lehetséges megélését tartalmazza, a pokoltól a mennyig és tovább. A szerelem a legtágabb spektrum.

            „Tégy engem, mint egy pecsétet a Te szívedre, mint egy pecsétet a Te karodra: mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír a buzgó szerelem: lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai.”

            Az igaz szerelem e világ legnagyobb csodája. Aki megtanulja megbecsülni, gyönyörét, tanítását, formáló erejét, azt megtöri és megerősíti, megmutatja igazi arcát az illúziókon túl, átjut a kapun, az egója hiedelmein, megtalálja párját önmagában, és teljessé válhat. Ez a nő misztériuma röviden.

            A nő meditáció (mozdulattalanság). A férfi flow (Áradás). Az életnek ez a két aspektusa mindnen szinten és mindnehol jelen van.

            A temetésben a csendből lett hang, a feketeségből lett fényes testek (csillagok, bolygók) születése.

            A káoszból lett rend.

            A teremtő páros, a meditáció és a flow megéléseinek felismerése önmagunkban, és tudatos egyesítése, és alkalmazása életünkben a teljesség, az „Isten-ember”, a Teremtő manifesztációja rajtunk, életünkön keresztül.

            Namaszte

          8. Szabó Péter - szabox

            „Szeretni ugyanaz, mint imádni! De szeretkezni mégsem ugyanaz, m
            „Szeretni ugyanaz, mint imádni! De szeretkezni mégsem ugyanaz, mint imádkozni!” 🙂

          9. Szaboxnak
            De igen.
            Akár imádkozásnak is nevezhetnénk ezt.
            Az Istenimádás egyik (legnagyobb) lehetősége a fizikai aktus.
            Ha mindkét fél az Istennek adja át magát az egyesülés alatt, akkor nemcsak egymáséi lesznek.
            Az Isteni Erő csatornáiként Istennek ajánlva magukat, megtapasztalhatnak egy sokkal mélyebb átadást és érzést, mely túllép önmagukon.
            Igy kéne ezt tenni…
            Ez különben úgy is ismeretes, mint a Tantra.
            Az Iszlám is erre a fokra emeli a szeretkezés célját és értelmét.

          10. Szex és a teljesség megélése
            Sokkal rövidebben megfogalmaztad a férfi-megélésed, ami nem teljes, és (részben) ezért nem is igaz.

            Az alattam szólóhoz csatlakozva:

            A szex is a beavatás útja lehet. (Ezt nevezik pl tantrának, de nem kell elnevezned, megtanulnod és tanfolyamra járnod, hogy elsajátítsd.)

            És egyébként még nagyon sok megélésünk a beavatás útja. Tulképp az összes.

            A szex egyoldalú, ha így gondolkozol és gyakorlod, ahogy nyilatkoztál.

            Szerintem még csak nem is egyszerűen férfias, hanem eltévedt, hiányos, beteg.

            Anyai fiú-neveléseink beteg gyümölcse.

            Minden teljes önmagában és a teljességhez is vezet egyszerre.

            Mint cseppek az óceánban, olyanok vagyunk a Mindenség tengerében és a megéléseink is olyanok.

            Teljesek, de a mi (emberi) feladatunk meg is élni, tudatosan (!) ezt a teljességet.

            Önmagunkkal, a megéléseinkben, a világgal….

            Ezt jelenti embernek lenni.

            A szex valóban lehet testi kielégülés, Mennyország (ha szerelem is van) és ima ha szeretet is van.

            A kérdés csak a tudatosság szintje. Hol tatunk, melyiket éljük meg, és mennyire tudatosan.

            Az út vége a teljesség.

            Annak felismerése, hogy a női és a férfi minőség is bennünk van (hiszen teljes cseppek vagyunk, mint maga az óceán), és megélése.

            Valóban, a szex és a szerelem, annak alapján, amire gondolunk általában, amikor megnevezzük egy rész-jelentség. De csak mert még nem tudjuk a maga teljességében mindig megélni. Valójában teljes, mint a megvilágosodás.

            Csak rá kell ébresztenünk magunkat.

            És nem csak a szexxel van így.

            A világ összes jelensége hordozza a teljesség megismerésének és megélésének lehetőségét.

            Ezért lehet pusztán egy virágot szemlélve (gyönyörködve benne) megvilágosodni.

            Az Isteninek nevezett teljesség Isten világának minden egyes szegletében ott rejlik.

            és felfedezésünkre vár.

            Röviden: a virágban való gyönyörködés is egy ima és a bennünk élő teljesség tükörképe. A barátság, a szerelem megélése is ima, ha teljességben vagy arra törekvéssel éljük meg. A víz is ima. A föld is. A zene is.

            Ha csak elszaladunk ezek mellett, és felületesen szemléljük, éljük meg, nem tudunk valóban imává válni benne.

            Ellenkező esetben igen. Mert rálelünk valódi jelentésükre. Önmagukra.

            Namaszte

          11. Szabó Péter - szabox

            Emberek! Ide idéztem, tehát, idéztem, mondván mer’ jópofa, de
            Emberek! Ide idéztem, tehát, idéztem, mondván mer’ jópofa, de erre fel kaptam egy kész „oktató” anyagot! Tök jó! Köszönöm mindenkinek!

          12. Vedd igy…
            …………..apropó Szabox IDÉZETÉHEZ hozzászólva, ez és ez és ez jutott eszembe.

            Én igy küldttem be a hozzászólásomat.Semmi személyes. Bocs, ha másként jött le 🙂

          13. Aditi jó volna azt képzelni, hogy így van, de én már nem tudom
            A szeretetnek nincs szüksége szerelemre, de a szerelmnek igen.
            A szerelem a szeretethiány megélésének vegetatív tükörprogramja.
            A szerelem pótszer, a szeretet pótszere, nincs köze a szeretethez.
            Ahogy az alkoholos vagy kábítószeres oldottságnak sincs köze a lazasághoz.
            Vagy ahogyan a delíriumos látomásoknak sincs köze az intuícióhoz.

            A szerelem jó kis csapda, nehéz átlátni rajta és kilépni a bűvköréből, ahogy nehéz leszokni a tudatmódosítókról is.

            Szerintem
            🙂

          14. Szabó Péter - szabox

            Van valami köze a szerelmünk(vágyódásunk) mértékének a
            Van valami köze a szerelmünk(vágyódásunk) mértékének a bennünk lévő „űr”(hiányérzet) mértékéhez?

          15. Kiábrándultnak hangzik
            Miért csak a hiányból indulsz ki Karmatörlő?
            A szerelem lehet, hogy egy illékony valami, de hogyne lenne már köze a szeretethez?

            Szerintem leginkább az önmagunkból jövő szeretetképességnek a megélése a szerelem.
            Annak a megtapasztalása, hogy tudunk szeretni.Lehet, hogy nem a célszemélyt, de tudunk szeretni!
            Ezért sokszor, mégha rövid időre is, hasonlit az abszolut tudatállapothoz.
            Egy emelkedett tudatállapothoz.

            Mellesleg a drogos, alkoholos oldottság is lazaság.Csak más úton jutottak hozzá.És másféle erőknek is kinyitják magukat akkor az emberek.Nem úgy, mint, amikor tudatosságból lazák már az emberek.Ott nem jöhet be a lazaság mellé semmi más, csak tudatosság.

          16. Szia Ramina
            Annak a megtapasztalása, hogy tudunk szeretni”
            Mit kell ezen megtapasztalni? Amikor van, van, nem azon törtet az ember, h megtapasztalja. Már az emeber létezése óta próbálják megfogalmazni ezt. Mind érzés szinten is.
            Lényeg, h olyan állapot, amit később a szeretet vált fel. —mondják—- Életünk végéig nehéz a szerelmet megtartani. Hiszen a szerelem egy olyan állapot, amikor a másik (felünk) hiányzik. Vagyis a másik érintésére, szavára vágyás…stb… Ez „halványul” el szeretetté, ami szintén erős kapcsolat, de a „mennyiség”, minőségbe való átalakulása. A mennyiség nem teljesen jó szó, de ez jött elő.

            Az abszolút tudatállapottól még nagyon messze van. Fényévekre.!!! Emelkedett t-állapot akkor lesz, ha gyakorol az ember, és tisztán tudná csinálni. No, ez nem megy még/már. Sok a zavaró tényező…. Addig gyakorolunk tovább, és legalább az alap hatásokat véghezvisszük segítségével.

            Szép napot
            SziaSzia Kobold

          17. Szia Kobold!
            Hogy mondjam ezt el neked?
            Amikor én átéltem ezt az érzést ,a szerelmet, akkor szinte feloldódtam benne, szinte elmosódott az én-em és 1 burokban éltem a szerelmemmel kölcsönösen érzett érzelemben.Ez általában a beteljesült és kölcsönös szerelem esetén történt.
            Határtalan lettem….ez jó kifejezés.
            Szóval, én legalábbis, emelkedett tudatállapotban voltam többször is.

            Igen, meg kell tapasztalnunk, hogy mi is tudunk szeretni.És még a tudottakon túl is tudunk szeretni.
            Ez egy tágulás.
            Ez nem magától értetődő………sőt.
            Mint ahogy azt is meg kell tapasztalnunk, hogy milyen az, amikor minket szeretnek…..úgy istenigazából, egy másik földi ember.

            Ha ezeket már tudnánk, más lenne a helyzet a földön.

          18. Ramina, a szeretetnek annyi köze van a szerelemhez,
            mint Neked egy rólad készült fényképhez.
            Annak tűnik mintha Te volnál rajta, de a fénykép nem Te vagy.
            Csak a forma hasonlatos és még az is szubjektív.

            Hát, igen, nem könnyű az érzelmi és pénzügyi üzlettel jól körülbástyázott, arany mázzal leöntött központi illúziók egyikétől megszabadulni. Gonolj csak bele a szerelem és a körülötte csapott hűhó mekkora biznisz a világban! Ha csak a telefontársaságokat vesszük, máris milliárdokról beszélhetünk itthon.

            Próbáltad már a drogos vagy alkoholos lazaságot? Akkor tudnád, hogy milyen nagyon igaz, hogy nem Te, hanem a drog és az alkohol beszél belőled.

            🙂

          19. Nekem van köze
            Nem tudok mást irni Karmatörlő,
            csak, mint az előzőekben. A szerelem elválaszthatatlan a nagy adag illúzióktól, persze.
            De hogy – nekem – nagyon is köze van a szeretethez, az biztos.

            Hát hogyne próbáltam volna mindkettőt.
            A lazaság ott volt , jó részt azért is csináltam.
            Hogy kibeszélt belőlem akkor? Hát a drog és az alkohol.

            Örülök, h megtapasztaltam, mert manapság már képes vagyok nyitottságra és lazaságra, ezek nélkül is.

          20. Ramina, neked legyen, akkor így fogsz élni,
            nagy adag illúzióval. Van, aki egész életében a legkülönbözőbb illúziókban él. Lehet úgy is, de nem szükséges, van más lehetőség is.

            🙂

          21. Szeressük a szerelmet!
            Szia!

            A szerelem addig pótszer, amíg nem vagyunk tudatosak a hiányunkra.

            Mint ahogy minden más is.

            A tudatosan, szeretetben megélt szerelem maga a szeretet, csak önnön színeiben.

            Mint ahogy nem hízol el, ha már nem pótcselekvésből eszel, és ha tudatosan, szeretettel táplálod a tested, valójában akkor tudod a legteljesebben kiélvezni az evés örömeit.

            A szerelem és a szex is ilyen. Szaboxnak az előző válaszomban írtam erről. Olvasd el, kérlek.

            Az, hogy a szerelem nem tudatos megélése, a lelki sebek és ítéletek miatt, a csalódások miatt degradáljuk a szerelemet (vagy bármi más), nagyon szomorú dolog.

            De talán a szerelemmel kellene ezt legkevésbé tenni, hiszen a gyógyuláshoz, az élmények bőségéhez, a lelki fejlődéshez a jelenségvilág megélései közt talán ez kötődik a legszorosabban.

            Az, hogy tudatossá kell válnunk e megélésében, feladatok sorozata.

            De ne bántsuk a szerelmet.

            Ne bántsuk önmagunkat, a szépségeket, amiket megélhetünk, a gyönyöröket, a csodákat.

            Szeressük a szerelemet, mint ahogy mindent tudnunk kellene szeretni, amit ajándékba kaptunk, ami az életünk, hogy megvilágosodhassunk. Tiszteljük a hatalmát. Az erejét, a bűvöletét, a tanításait. Viselkedjünk alázattal iránta, mint ahogy a megvilágosodottak alázattal viseltetnek, ha megfigyeltétek minden létező csodája iránt. Legyen az egy kis jelentéktelennek tűnő bogárka, vagy a szerelem hatalmas ereje, maga.

            És az érvelésed milyenségére figyelve azt szeretném mondani neked: semmi nem igaz, ami „NEM”, vagy ami kritika, vagy ami kétely, ami „rossz”nak van megfogalmazva, vagy a megélésnek erről az oldaláról szól.

            Igen, még éljük a jót és a rosszat, de azért haladunk a tudatosodás útján, azért választottuk az önismeretet, hogy végre megtanuljunk felelősséget vállalni, a tudatunkban tartani, hogy végső soron minden „rossz” illúzió.

            Az igazság a teljesség, a tudatosság, a kiteljesedés, az egység, ennek csodája, katarzisa a tisztelettel, türelemmel, alázattal teli megéléseinkben, megtisztított érzelmeikkel élő szeretet- teljes megéléseinkben.

            A szerelmet (is) csak így lehet megélni gyönyöre és varázslata teljességben, ugyanakkor tiszteletteljes hódolattal hatalma iránt.

            Namaszte

          22. Aditi, szeresd bátran a szerelmet,
            éld meg bátran az illúzió csodáját.
            Remélem akad is hozzá valaki, akivel megélheted mindazt, amiről írtál.

            Nekem jobban fekszik a realitások csodája, inkább azt élem.

            🙂

          23. Aditi, minden illúziónak addig van hatalma,
            amíg nekiadod a magad erejét, amíg táplálod.

            Namaszte

            🙂

          24. Kavics22
            Gondolom, a szó elejére tennéd a mássalhangzót. Ez a

            Kavics22

            Gondolom, a szó elejére tennéd a mássalhangzót. Ez a „megszólítás” olykor nekem is bevillan, de komolyságot erőltetek magamra. 🙂 És egyébként, nem is tudtam, hogy felétek „h”-val írják. 😀

            Nekem még az is eszembe jutott az idézete kapcsán, hogy nem csak a félelem miatt ragaszkodunk a szerelemhez, hanem jócskán van benne birtoklási vágy is. A szex is a birtoklásról (is) szól, ha nem így lenne, könnyedén beleegyeznénk a párkapcsolaton belül abba, hogy a párunk máshol is próbálkozzon és viszont. Osho szerint ez erősíti a párkapcsolatot, nálam egyenlőre rombolja.:) De aminek dőlnie kell, az előbb-utóbb el is dől, hiába támasztjuk meg minden oldalról.

          25. Oshó belefut néha nagy marhaságokba is
            Oshót nagyon kedvelem, sokat is olvastam tőle,de néha nagy marhaságokat is ir !

            Önellentmondásai és , mint ez az utóbbi is, néhány általánositása megzavarják az embereket.
            Szerencsére ez ritka.

            Biztos van olyan is, amikor az ember az egyedüllététől akar „megszabadulni” a szerelem által, de ez egyáltalán nem általános és a nem egy mindenkire alkalmazható „igazság”.

      2. OSHO két kimerítő könyve………ébresztők………..
        Sziasztok!

        Sajnos a való életben is megtapasztaltam sok esetben amit Osho gondol a szerelemről…………mármint ami a kényszert és a függőséget jelenti………………azért együtt lenni vlkivel hogy azt gondoljuk(várjuk el) tőle hogy „na majd Ő boldoggá tesz……….:)DE SENKIT SEM TEHET BOLDOGGÁ EGY MÁSIK EMBER!!!!!!

        a SZERELEMRŐL EGY SZÁMOMRA MEGDÖBBENTŐ IDÉZET:

        „A szerelem egy természetellenes érzés, amely arra ítél két ismeretlen embert, hogy szánalmas és egészségtelen módon függjenek egymástól, úgy, hogy minél erősebb a kötelék, annál hamarabb szakad szét.”
        Gabriel Garcia Marquez

        Érdekelne h Ti hogy látjátok ezt a kérdést?????

        Végül pedig a két (tan)könyv Oshotól: Szerelmesen , Szexügyek!!!!!! E két köny olvasása közben több olyan pillanat volt mikor le kellett tennem a könyvet és el kellett gondolkoznom a saját kapcsolatom „mozgatórugóiról”………………MINDENKINEK AJÁNLOM!!!!!

        A különbözőségek szerintem inkább taszítják egymást……………….pl.az én bnőm mindíg tervez én pedig spontán döntök(mikor hogy érzem)ebből adódnak gondok mert azt mondja h én kiszámíthatatlan vok…..:)

        Sokak „szerelme” szerintem csak „koldulás” a figyelemért gondoskodásért,elismerésért,nagyrabecsülésért,szeretetért………………

        MINDENKINEK igazi Szeretetteljes párkapcsolatot kívánok!!!!

        Szeretettel : Jánoska

  2. Épp most?

  3. Sziasztok!
    Azt hiszem ez egy ős kérdés :))

    A nővérem azt mondta nekem egyszer, hogy az ellentétek vonzák egymást, de a hasonlóak képesek együtt élni. Ezt akkor mondta, amikor szakítottam párommal. Elejétől fogva tudtuk, hogy abszolút ellentétesek vagyunk, nem is értettük, hogy szerethetünk egymásba. Igazából, ahogy az előző hozzászóló írta: nem mindegy, hogy fizikai, vagy szellemi síkon van ez az ellentét. Nálunk ez valószínű csak fizikai síkon volt így, Más volt a biológiai ritmusunk, máshogy gondolkodtunk, de nagyon jól elbeszélgettünk bármiről. Most a legjobb barátomnak mondhatom ezt az embert. Tökéletesen megértjük egymást. Az ellentétek megmaradtak :)) Ezért a szerelmi kapcsolatot nem is erőltetjük.

    Szóval a kérdésedre a válasz igazából nem tudom, mert ellentétek is ki tudnak jönni egymással egészen jól, de hogy „tökéletes” kapcsolat lehet-e belőle, az már kérdéses?
    A hasonlóság fontos, de csak a nem olyan nagy mértékű hasonlóság… :))

    Sterke

    1. Szia Sterke!
      A hasonló tényleg vonza egymást!Ez nem egy ösi kérdés!

      Ez a kérdés csak azóta létezik amióta az ember szándékosan falak mögé bujva,szerepeket játszik!

      Tudod,a párod és benned az volt a közös hogy egyformán ámítottátok magatokat,azzal hogy én ilyen és ilyen vagyok!

      Minden emberben megvan minden tulajdonság!Amit nem ismer el magáénak azt elnyomja,de ott van!Csak el van rejtve egy fal mögé!

      Hogy mi az a tulajdonság konkrétan?Erre való egy például egy társ aki a tükröt mutatja!

      Tudom,ha elöször hallod értelmetlennek hangzik!Engem is itt az önmegvalósításon keresztül szembeseítettek az igazsággal!

      Annyira egyszerü volt,én pedig csak jártam a köröket!:)Èppen csak nem köröket kellett volna járnom,hanem csak szembenézni önmagammal!

      Ehhez pedig nagyon elszántnak,bátornak kell lenni!

      Mert hogy szétrancsíroztad magad,és felvettél egy új kellemesebb formát aminek most tudod magad,annak oka volt!

      Kívánok sok eröt és bátorságot!

      Szeretettel:Erika

      1. Szia Erika!
        Lehet hogy félre értettél…Vagy én téged!

        Az exemmel csak nem tudtunk együtt élni, mivel máshogyan működünk. A hétköznapok rémálmok voltak: például ő amolyan pörgős fajta, én pedig lassú mint a csiga, ő szeret gyorsan dönteni, én pedig megfontolom alaposan a dolgokat, stb. És ezek a dolgok nagyon bosszantóak mind a két részről. De egyéb tekintetben meg jól kijövünk. Persze, ezeket is le lehet vetkőzni, és jobban hasonulni a másikhoz.

        Abban teljesen igazad van, hogy még sokat kell fejlődnöm és tanulnom, de azon vagyok. :))

        Üdv: Sterke

        1. Szia Sterke!
          Köszi hogy elmondtad konkrétan mik is azok az ellentétek,mert igy érthetöbben tudok fogalmazni!

          Szóval,ugy van hogy Te lassú vagy.De el tudnád képzelni azt hogy valaha felgyorsulj,bepörögj?S a volt párod pörgése idönként nem zavart?Fordított helyzet:A volt párod el tudta fogadni magában a lassuságot?Eszébe jutott esetleg fékezni és felvenni a lassabb tempót esetleg?Nem miattad,hanem azért mert olykor az életben lassan jársz tovább érsz címü mondást okosabb betartani.

          Tudod Sterke,én is pörgös vagyok…!:)Amíg nem tudtam elfogadni magamban a lassuságot,addig irtóra idegesített ha valaki lassu a környeztetmben!Amire ugy reagáltam,hogy nagyobb sebességre kapcsoltam,tudat alatt azt remélve hogy az illetö majd megpróbálja felvenni a ritmust,hogy felrázom.;)

          Szóval ez olyan mint ha ketten vezetnétek egyszerre egy autot.Az autónak mondjuk 60-al kell haladnia,és Te nyomod a féket,a másik pedig tövig a gázpedállt.

          S így az autó döcögni fog.

          A ritmus átéléséhez nagyon jó a zene!Szoktál pörgös zenéket hallgatni?Nem feltétlenül drogos zenére gondoltam,bár én azt is szeretem.De vannak gyors ritmusu latin zenék.(most ez jutott eszembe)Személy szerint én a Nightcre,trance zenékre szeretek pörögni.Mindenki nevet rajtam hogy ovodás!:)Ha lassítani akarok,akkor mantrákat szoktam hallgatni,és különbözö metitációs zenéket.Illetve nagyon szertem Enya-t,Kitaro-t.Illetve régebben aerobkioztam,és ott az alapbol lassu emberek is felpörögtek!

          Kedves Sterke!Fogadd el a gyorsaságot!Nem kell hogy te magad is pörögj,csak fogadd el!S ha ugy odódik éld át bátran!

          Erika Szeretettel!

          1. 🙂
            Köszönöm a válaszod!

            Ha kell tudok pörögni, de nem akarok 🙂

            Nem zavar ha körülöttem mások pörögnek, de ha valaki még lasssssabb nálam, az már zavar egy kicsit 😀
            Fura, mi? A páromat se zavarta különösebben, de ahogy mondtad az autós példát döcögött csak az életünk. Képtelen fékezni!!

            Ami érdekes, hogy bár utólag ez nyilvánvaló, amíg benne éltünk nem is érzékeltük a problémát, csak azt, hogy vmi nem jó. Bár ez sok mindennel így van. Úgy mond a fától az erdőt szindróma :))

            Hátra kell ilyenkor lépni néhány lépést, hogy külső szemmel is láthassuk a helyzetet. Azt azért elszeretném még árulni, hogy bár a csorba kijavítható lenne kettőnk között, én már biztosan nem szeretnék „úgy ” tőle semmit. Csak barátja akarok maradni, mert a szerelem, illetve vonzalom sajnos elmúlt. De mint embert nagyra tartom és szeretem. 🙂

            Zenét szoktam hallgatni, és meg fogsz lepődni, a lassú, lagyi zenéket nem szeretem annyira :)))
            Inkább a pörgősebbet szeretem: reaggie, rock, pop, ritkán „drogos” zene. (De én sem azért, mert drogozok) Nem igazán tudom milyen a Nightcre,trance zene

            Szép napot!

  4. Sziasztok!

  5. A szerelem.
    A szerelem egy köd.
    Amin keresztül nem is látod a másik embert.
    A hangját hallod,tudod ott van veled,de ott a köd,így csak elképzelheted!
    Nem tudod ki ö,nem ismered!
    Amikor felszáll a köd,és kisüt a nap,egyszerre maglátod akibe szerelmes vagy!
    A fényben mégsem tetszik már?
    Ugy érzed csalódtál.Egegböl a mélybe zuhantál.
    Ugy érzed bántottak,te vagy az áldozat.
    A megsebbzett szeretö szív akit kihasználtak!
    Pedig saját magad okolhatod,mert a másik nem is volt ott!
    Jelen volt végig a képzelet,és egy ember akire mindez ráilett.
    Egy ember akire ráadtad a saját maskarádat,és így imádtad!

    Üdv!:Erika

  6. A szerelem.

  7. Sziasztok!
    Nos, örülök, hogy ennyire ,,kapós” lett az általam

    Sziasztok!
    Nos, örülök, hogy ennyire ,,kapós” lett az általam elindított téma! 🙂
    Sajnálom, de a végét már nem is olvastam el, révén, hogy csak vitatkoztok a szerelemről.

    Ez azt jelenti, hogy éppen most nem élitek át, igaz? Persze, mindenki másképp csinálja.
    Én most évek óta először vagyok szerelmes, és akár hiszitek, akár nem, hatalmas boldogság önt el emiatt, csupán azért, mert boldoggá tesz az, hogy SZERETEK. Nem érdekel a másik szeret-e engem, mert az még önmagában nem tesz boldoggá, ha valaki szeret.
    Ha odamenne hozzátok egy idegen, és kimondaná: ,,szeretlek!” – mit tennétek? Max az egónak jól esne, de nem tenne benneteket boldoggá. Csak ha Ti SZERETTEK.
    Szerintem ez a titka.
    Ha szeretsz valakit, nem kérdezed, hogy miért szeretem, mert a szeretetnek és a szerelemnek nincsen oka.
    Csak van, át kell élni.
    Az, hogy később ,,rosszra” fordul, azt a mi helytelen szemléletünk okozza, nem igaz? A birtoklást, az elvárásokat, a féltékenykedést, mi teremtjük meg. Persze jó lecke, meg minden, de ha elhagynánk ezeket az egóból fakadó dolgokat, a szerelem tiszta maradhatna, mint az első napokban, mikor megszeretünk valakit.

    Anyukám mindig ezt mondta: a szerelem azért van, hogy megtapasztaljuk a tiszta szeretetet.
    Hiába vitatkoznék ezen órákig, akkor is egyetértenék vele. Mert érzem.
    És nem érdekel, később mi lesz belőle, mert MOST van MOST, és most vagyok szerelmes, nem a jövőben. 🙂
    Szép napot mindenkinek!

    1. Kedvs Skarma!
      IIIIGGGGEEEENNNN!!!!!!!!!

      Én is ezekről a megtapasztalásaimról írtam, nem vitatkozni szántam az írásaimat, nem is reagáltam azokra, akik vitatkozni akartak.

      Tökéletesen egyet értek veled!!

      Én most egy csalódás után vagyok, amit sikerült felhasználnom arra, hogy megvizsgáljam magam.

      És ugyanerre jutottam.

      Szeretni még a csalódásban is lehet. Mert a szeretet az, ami felemeli és megtisztítja a lelket, a szerelmet, minden megélésünket! Az a tudás, és megtapasztalás, amiről írtál, hogy BENNÜNK VAN A SZERETNI TUDÁS KÉPESSÉGE.

      Meg lehet menteni vele önmagunkat, a szerelmet, és megtanítja tisztán látni a másikat, emberként, egy szintén szerethető emberként, aki nem tudja, nem érti miért , mivel okozott nekünk csalódást.

      A szerelemben, akár sikeres (viszonzott, tartós) akár nem, valóban a szeretetet tanuljuk.

      Azt hogy mi vagyunk azok, akik szeretünk, és ez a képességünk nem függ másoktól, vagy attól viszonozzák- e, vagy azt viszonozzák-e ami nekünk jól esne!!

      Ezért megvilágosító erejű.

      Amikor elfogadtam, hogy szeretem, akiben csalódtam, és átéltem, még ha nem is viszonozta, akkor tisztultam meg a csalódásomtól. És az összes rossz érzelemtől. Ezek az illúzió.

      Nem a szerelem, és a szeretet.

      Sok- sok boldogságot, és belső erőt kívánok neked, szeresd magad ugyanígy és másokat ezzel a te, tudatos szereteteddel!!

      És anyukád egy szép lelkű asszony lehet, bárcsak én is megtanultam volna ezt a bölcsességet az enyémtől. Kevesebb szenvedéssel ráébredhettem volna minderre.

      Becsüld meg őt.

      Edit

      Namaszte

      1. Köszönöm
        Aditi, örülök hogy egyetértesz velem. 🙂
        Minek vitatkozni róla? Érezni kell.
        Majd kiderül meddig marad-e meg ez a fajta szerelmem.
        Neked is sok boldogságot az Élet minden terén!!

        Szkar-ma

        1. És a Másik Dolog: a FÁJDALOMTEST
          Sziasztok!

          Teljességgel Igazatok van.

          A Szerelem az Egyik Legszebb Dolog a Világon, mert ez a Szeretet egyik Legintenzívebb Megtapasztalási Formája…

          Aki nem Szeret, nem él.

          Aki sohasem szeretett, nem tudja mi az ÉLET.

          Viszont: Eckhart Tolle azt mondja, hogy egy Párkapcsolat lényege nem az, hogy boldoggá tegyük egymást, hogy az a Másik Ember boldoggá tegyen engem.

          Mert nem is tud.

          A Párkapcsolat célja és értelme, lényege ahelyett, hogy az lenne, hogy Boldoggá tegyen az, hogy TUDATOSABBÁ TEGYEN.

          Hogy Te Aki Benne vagy és Átéled: TUDATOS, TUDATOSABB LEGYÉL.

          Hogy FELÉBREDJÉL.

          Hogy RÁÉBREDJÉL közben Dolgokra.

          Önmagadra.

          Önmagad Valóságára.

          Hogy Meg tudd Figyelni és Észre tudd venni Önmagadat.

          Mert amikor „elmúlik a Szerelem” és szétporlad az a bizonyos Rózsaszín Köd… és jön a „Szürke Valóság”… akkor, ahogy erről Eckhart Tolle egyedülállóan beszél:

          FELÉBRED A FÁJDALOM TEST (Benned, vagy a Másikban. Vagy Mind a Kettőtökben).
          És Az okozza a Galibákat.

          Mert a FÁJDALOMTEST, ha éhes, ha megéhezik, enni kér…
          És mit eszik a FÁJDALOMTEST?
          FÁJDALMAT.
          Ehhez mire van szüksége?
          PROBLÉMÁKRA, VITÁKRA, VITATKOZÁSOKRA, VESZEKEDÉSEKRE, NAGY BALHÉKRA, FÉLTÉKENYSÉGI JELENETEKRE ÉS CIRKUSZOKRA A PÉNZ MIATT, MEG MINDEN MIATT… HOGY A MÁSIK NEM ELÉG JÓ, NEM ELÉG SZÉP, NEM ELÉG KARCSÚ, NEM ELÉG SZOLGÁLATKÉSZ, NEM ELÉG JÓ VELE A SZEX, NEM CSINÁLJA AZT, AMIT TE SZERETNÉL ÉS ELVÁRSZ TŐLE, STB-STB-STB… Tudod majd folytatni hosszasan a sort… ;-)))

          A LÉNYEG tehát az: hogy tulajdonképpen nem a Másikkal van Bajod… nem is Önmagaddal: hanem felébredt a FÁJDALOMTESTED, az Őrült Elméd, az Egód egy bizonyos része… és ENNI KÉR.

          (Ez a FÁJDALOMTEST Témakör annyira FONTOS és JELENTŐS, hogy erre már régóta tervezek indítani és nyitni egy külön blogot…

          Mert ezt Nagyon Fontos TUDATOSÍTANI MAGÁBAN Mindenkinek…

          Eckhart Tollén kívül erről még soha sem hallottam senkit sem írni, sem beszélni…

          Tehát olyan, mintha ezt az eglsz Fájdalomtest dolgot „Ő fedezte volna fel”, és Ő erről elég sokat mond, mesél és beszél…

          És ez a Tanításainak az Egyik Nagy Ajándéka és Csodája az Emberiségnek…

          A Másik pedig a MOST-ban ÉLÉS Fontosságának a Hangsúlyozása, és meg is magyarázása, hogy miért…

          Ezért is szeretem én Őt olyan különösképp, és ezért is a Legnagyobb Tanítóm és Mesterem már több, mint 1 éve, és talán Életem Végéig is… azon vagyok, és azon leszek, hogy amiket Ő mond, amiket Ő ír Megvalósítsam a Mindennapi Életemben.
          Mert szerintem is Ez A Megoldás, a Boldogság Kulcsa, az Öröm Forrása.)

          Ez a Titok Nyitja, ez a Titok Kulcsa.

          Ne a Másikat Hibáztasd, ne a Másikat Okold.

          Tudd, hogy mi történik:

          A FÁJDALOMTESTED FELÉBREDT ÉS ENNI KÉR.

          (Vagy a Másiké.)

          Minden agresszivoskodást, veszekedést ez okoz… ez az Igény… ez a Vágy,, ez az
          ÉHSÉG.

          És ha Szeretnéd megtalálni majd a Megoldást, hogy ezeken a Negatív Érzéseken hogyan lépjél túl, akkor meg fogod találni a Megoldást Eckhart Tolle ‘A MOST hatalma’ és az Új Föld című könyvében, illetve hangoskönyvében, valamint ‘A világ csak belülről változhat meg’ című hangoskönyvben, amit egy időben ‘A kisérő’-ként is hívtak.

          Megtalálod Bennük (és Önmagadban is) az Ego Működési Mechanizmusát, a Fájdalomtest Aktivitását, és a Megoldást is, hogy hogyan lépjél túl ezeken.

          A Titok /a Lényeg két aprócska kis szócska megvalósítása az Életedben és MegÉLÉSE:

          MOST

          és

          TUDATOSSÁG.

          Illetve ha a kettőt egy kifejezésben akarnánk összehozni, összeházasítani,

          azt is mondhatnánk, hogy

          Tudatos Figyelem,

          vagy

          Tudatos Jelenlét.

          Szeretettel a Boldog Szerelmedhez:

          Csizike 😉

          1. Csizike, van örömtest is? Akkor örülünk, ha örömtestünk éhes és?
            etetési idő van?
            Van boldogságtest is? Akkor vagyunk boldogok, ha a boldogságtest éhes lesz és meg kell etetni?

            Nekem biztos van kávétestem is.

            🙂

          2. Mi fáj neked ennyire Csizike?
            Nekem valami azt súgja, hogy valami fájdalom ért, vagy valamilyen felismerés. Nagyon azonosultál ezzel a fájdalom témával. Azért nem hiszem, hogy minden blogban ez a nagy megoldás….

            Üdv!
            Hédi

      2. Aditi, gondolkodtam azon, hogy aki ilyen virtuózan ámítja
        magát, aki a teljes iskolázottságának tárházát felvonultatja illúzióvilágának megerősítésére, annak lehet-e bármit is mondani, amivel a köd oszlatását esetleg megkezdi.

        Női énem nevében bevallom, hogy az írásaid annyira csöpögősek, hogy mindig is nehezen tudtam elképzelni, hogy egy férfi tartósan ott legyen melletted. Minden pillanatban könnyekig meghatódsz önnön rózsaszín ködvilágodtól. Szerintem ez mindenkinek megterhelő, nem csak a pasiknak, még neked is.

        Most lefújom egy picit a rózsaszín ködöt a világodról. Szívességből és lásd benne a szeretetet, a megvilágosító erőt meg a tisztulást. Minden embert, Téged is Aditi, teljesnek és Isten egy darabkájának látlak a szabad világban. Ezért előre bocsátom, hogy jogodban áll egész életedet rózsaszín ködödben, szerelemtől, szerelemig, szerelmi csalódástól szerelmi csalódásig élni és ezotér dumával beföldelni saját realitásod.

        Először is a könnyekig megható írásaid mögött a sok szeretetet és szerelmet nem veszem be. A rózsaszín lötty egy kegyetlen gyilkost takar, Téged.
        Tudod mikor láttam meg? Amikor láttam, ahogy alattomos módon, iszonyatos kegyetlenséggel gyilkolod magad. Ez már az első időkben kiderült, amikor idelátogattam erre az oldalra, de olyan messze vagy bármiféle őszinteségtől, hogy nem láttam értelmét bármit is mondani neked. Egyébként is beteg vagy gyógyulj, ahogy tudsz. De nem a gyógyulásra gyúrsz, csak annak az illúziójára.

        Az embered azért nem tudja, hogy mivel okozott neked csalódást, mert Te őt soha nem is láttad. Ő végig adta magát, Te pedig rávetítetted saját világodat és, hát nem tudtál annyi szerotonint és dopamint termelni, hogy a diszkrepancia sokáig ne tűnjön fel. Előbb utóbb feltűnt és nem őt, hanem az illúzióid választottad.

        Mitől vagyok ebben olyan biztos?
        Aditi, miért kell neked bizonyságot szerezned arról, hogy képes vagy szeretni?
        Mit kell azon bizonyítani?
        Csak azt kell bebizonyítani, hogy úgy van, amiről nem tudjuk, hogy úgy van.

        Ez a bizonygatás bizony azt jelenti, hogy a hétköznapjaid kínzóan nélkülözik a szeretet megélését, olyannyira, hogy a szeretés képességét is elvitatod magadtól. Eme bizonygatási kényszered mögött szeretetre képtelenséged rejlik, hogy képtelen vagy magad szeretni, amit fényesen bizonyítasz is, hiszen igen nagy hatékonysággal gyilkoltad magad.

        Ki az, aki gyilkolja magát? Miért kellett ölnöd magad? Erre a választ Te tudod.
        Az, hogy ennek árnyékában abban is bizonytalanná váltál, hogy egyáltalán képes vagy szeretni, azon nem csodálkozom.
        Ez a sok külsőség a szeretetről semmi más, csak a belső szeretetlenség tükörképe.
        Ideje megbocsátanod magadnak és elfogadni magad, másként szólva szeretni magad.

        Sok sikert és valóban gyógyulj meg!

        Üdv:
        Karmatörlő

        1. Ne tükrözz! Szeress!
          Sajnálom h nem tetszik a stílusom. 🙂
          Mindig is szerettem a romantikus dolgokat, sajnálom azokat, akik nem tudják ezt élvezni.

          Élvezni és azonosulni vele az két különböző dolog.

          Művészettel foglalkozom. Elég száraz lenne Chopint enélkül játszani. Na, ennyit a „csúnya, rózsaszín ködről”..

          Esetleg vizsgáld meg, mi az ami miatt téged ez annyira zavar? Talán mert nálad jobban bejön az okoskodás és a megmondom stílus, „mert én látom az a szegény hülye mit csinál magával”? Nekem meg ez nem jön be. Bár, most tükröztelek, de szándékosan. Bár azt is meg kell mondanom, nem hiszek ebben a módszerben. Mert szívtelen. És van benne tapasztalatom alanyként, bőven.

          Igazából semmilyen módszer nem hatékony, semmilyen tudás, vagy a dolgok látása szeretet nélkül. És most te ne haragudj meg, de bár sok programot leírtál, ami az egóm betegítő programja, semmilyen szinten nem hangolódtál rám. Pedig a kulcs ebben van. Ezt hívják szeretetnek.

          Az önmagunkra (meditáció) és másokra (flow) hangolódást. Terápiát nem lehet e nélkül csinálni. (Vagy baráti tanácsot adni, vagy egyáltalán bármit, ami tényleg számít) Ha a szellemi tanításokat felületes ezoterikának látod, kérdezz meg erről egy pszichológust. Persze egy olyat, akinek életformája ez. Vagyis önmagán segít azzal, ahogy másokon segít. Mert az szeret, és tanul szeretni. A többiek egóznak. Okoskodnak, tudományoskodnak, látnak, meg gyógyszereket, gyógymódokat javasolnak.

          De közben nincsenek ott. És az egész fabadkát sem ér. (Tudod, ” ismerheted az összes tudományt, de ha szeretet nincs benned…”) A szeretet összekapcsol. Ez egy lényeges tulajdonsága.

          A „megmondom neked mi a bajod” terápiával az az alapvető baj, hogy az ok, ami miatt nem szeretjük magunkat, a bűntudat, vagy félelem, amin az egész illúzióvilágunk ezzel kapcsolatban áll, csak még jobban begerjed, és az ego még több gázt nyomat bele, hogy védekezzen. Ez egy pszichés működés, aminek szintén megvannak az okai. Meg kell érteni, hogy csak azért teszi ezt az ego, mert fél a fájdalomtól.

          És a feloldása ennek? Elfogadni ezt a fájdalmat. Megérteni, hogy jogosan fél az ego. Hiszen óriási , és félelmetes dolog a fájdalom. És már fel is oldódott a félelem. Mert szeretted magad. Tudod te így szeretni magad? Mint a kisgyermeknél, aki megijed vagy fél valamitől, nem azt mondod, ha szeretsz, ami számodra evidencia, hogy „attól nem kell félni!” Számára ez semmit sem jelent. Számára az átélésed jelent valamit, amiben érzi, hogy megértetted őt, és te mégsem félsz.

          Igazán szeretni szavak nélkül lehet a legjobban. Ilyen élményem is volt már. (és nem az érzelmekről beszélek!!)

          Szóval, ne is haragudj, de bármi is igaz abból, amit leírtál velem kapcsolatban, vedd, úgy, hogy nem értél el vele semmit. Mert az, hogy a szeretetlenséged ellenére megvizsgáltam magam, nem rajtad múlott.

          Néhány hónappal ezelőtt még fejvesztve menekültem, vagy dühödten száj-habzottam volna…

          Ne felejtsd el, én is változom… méghozzá gyorsan…

          A gyilkos program bűntudat. Igen, tudom. Azt is honnan származik. És rajta vagyok. A szerelemmel részben igazad van, de már rég túljutottam ezen a fázison. Te meg nem értetted meg, amiről írtam ezen az oldalon, mert te még nem élted meg.

          Olvasd el még egyszer. Bocs, nem muszáj, ha hányingered van.. Akkor térj vissza a hányinger vizsgálatára…

          A férfiakról, meg hogy „mennyit bírtak ki mellettem” semmit sem tudsz, ezért amit írtál, puszta találgatás, és ráadásul nem is talál…:) Nem ismersz engem. De azért ítélsz, az alapján, amit látni vélsz. És csak azért véted el, mert csak magadat látod az egészben. Pont, amit leírtál a volt pasimmal való kapcsolódásomról. Érdekes, nem? Tükrözés-effektus.

          Amikor rákapcsolódunk igaz önmagunkra, arra, aki kapcsolódik a többiekre is, nem tükrözünk többé, és nem látjuk az egóinkat bennük.

          Nekem sem mindig sikerül, de már sokasodnak a megéléseim.

          Úgyhogy bocsáss meg, nem akartalak bántani. Most így sikerült.

          Valóban elbizonytalanodtam abban, hogy tudok e szeretni, és valóban amiatt a szörnyű, tudat alatti én- vesztettségem miatt, a félelmeim és bűntudataim miatt, ami az életemmel együtt született velem. Az öngyilkolásom miatt. (Máj és epebetegség=elfojtás). De épp így volt esélyem megvizsgálni magam. Mások segítségével.

          Most újra tanulok szeretni. És tudom, amikor szeretek. És ez nagy különbség, ha belegondolsz ahhoz képest, amikor egy ember legyint és azt mondja: persze, hogy tudok szeretni….

          Szeretet és szeretet között nagy különbség tud lenni. És ahhoz, hogy megtudjuk, hogyan szeretünk, ahhoz, hogy valóban, ahogy írtad képessé váljunk meglátni a másikat, el kell bizonytalanodnunk a vélt tudásunkban. Ez elkerülhetetlen. Mert csak ez után tudjuk, az újra felfedezésben tudatossá válni arra, kik is vagyunk. És rendíthetetlenné ebben. És ebben a folyamatban, lassan lehullnak rólunk az illúzióink és másoké.

          Aki azt hiszi, hogy szeretet csak egyféle van, az még nem látja magát, ezért másokat sem tud látni. Szeretni igenis meg kell tanulni. de erre csak akkor ébred rá az ember, amikor észreveszi, hogy a szeretet, amiről azt hitte szeretet volt, NEM JÓ a másiknak. És neki sem. Akkor meglátja, mennyiféle szeretet van a világon, és h van egy, ami mindannyiunkban közös.

          Te még nem estél át ezen a beavatáson. Én is még csak gyakornok vagyok. De ami késik, nem marad el.

          Szóval akkor hogy is van ez? Te, aki nem tudtál szeretettel viszonyulni mondod meg nekem, hogyan is nem szeretem magam?

          (Bocs, nem bírtam ki, hogy ne tükrözzelek megint. Figyeld magad, milyen „jól” tud esni).

          Ennyit a tükrözéses tanításról.

          Ezután az ilyen típusú válaszokra nem reagálok.

          Azért köszönöm a hozzászólásod, tudtam hasznosítani. Remélem, te is az enyémet.

          Namaszte

          1. Köszönöm, Aditi, nagyon tanulságos
            Ezért nem szóltam eddig egy szót sem. A romantikával és az átéléssel nincs semmi gond, sem a művészetben, sem a hétköznapi életben, de a csöpögősség nem az én stílusom. Volt olyan kollégám is, aki fél órát zokogott azon, hogy milyen gyönyörűen süt a nap. Egy héten háromszor találkoztunk, akkor minden nap ezt csinálta. Teljesen kivolt mindenki tőle nemre való tekintet nélkül, mindig volt valami ok rá, hogy zokogjon.

            Túl sokat olvastál és elhiszed, amit írnak, nem figyelsz magadra. Aditi, nem csak az egó fél. A krónikus nyavalyák nem az egó betegségei, hanem a léleké. Bizony a léleké, a magyar nyelv ebben is tökéletesen kifejező. Nem az egód gyilkol Téged, ő meg akar menteni, hanem a lelked tette.

            Igen, nekem is volt és van krónikus nyavalyám és mindaddig nem boldogultam vele, amíg a lelkemet ki nem ráncigáltam a ravasz önámításából. Ha az egódat dresszúrázod, nem lépsz előre. A bűntudat nem az egód gyötri, hanem a lelked. Tekintsd az egód a partnerednek a lelked meggyógyításában.

            Aditi, arra figyelek, amit teszel. Jó lett volna látni, ahogy habzó szájjal… Tudod miért? Mert pont azt nyomod most is el, ami a nyavalyád okozza.

            Neked nem az egód habzó szájú és dühös, hanem a lelked. Ezt kiabálja neked a betegséged és bagózol rá. Egyel a problémaréteg felett keresed a megoldást, pedig nem ott van. Ennyi. Amíg nem állsz szóba a lelkeddel és a dühének okát fel nem deríted és nem nyugszik meg, addig ott fog dühöngeni a mélyben, és egyre több szirupot kell ráöntened, hogy csak ne lásd.

            Mit nem akarsz látni? Miért olyan éktelenül dühös a lelked? A bűntudat miatt, valami ultragázos ügyet hárít a düvel, nem akarja vállalni a felelősséget. Nem nagy cucc, a földi inakránciók tele vannak ilyenekkek, de tényleg gázos lehet, ha ennyire nem akar szembenézni vele, nem az egód, a lelked. Attól olyan éktelenül dühös a lelked, hogy az egó elő akarja szedni, amit mélyen titkolni akar. Az egész nyavalyád csak azért van, hogy ezt előkapard, hogy végre megbocsáss magadnak tiszta szívből.

            Mi köze ennek a szeretethez?
            A betegséged az önmegvetés manifesztációja, de miatta muszáj volt elkezdened odafigyelni magadra, a legalapoktól, kínszenvedés volt, de elkezdted. Az, amikor a fizikai szükségeleteinknek megfelelően élünk, az a szeretet első foka. Muszáj szeretned magad, egyszer el kell kezdeni, ha csak a halál közelsége vesz rá, akkor azt kapod. Pontról pontra igyekszel felmászni az önútálatból. Rájöttél, hogy amit addig gondoltál szeretetnek, csak üres szerep volt, színjáték. Most ott tartasz, hogy észrevetted, hogy a szeretet belül van.

            És magad mikor kezded el szeretni? Nem akkor tudod megszeretni magad, ha lenyomtad a habzó szájút benned, hanem, ha megbocsátottál neki. Akivel olyan romantikusan gyengédnek kell lenni, az a habzó szájú, ott legbelül.

            Tudatában vagyok miért születtek eme írások.

            Namaszte

            🙂

            u.i: Valóban nem hangolódtam rád, valakire ráhangolódni csak az engedélyével, voltaképp a kérésére szabad. A ráhangolódás az ráhangolódás, semmi több. A szeretet számomra nem külsődleges valami, semmit sem kell bizonygatnom sem magamnak, sem másoknak.

          2. Új témát nyitok válaszommal, kedves Karmatörlő, mert hosszú
            Új témát nyitok válaszommal, kedves Karmatörlő, mert hosszú lettem (bocs, megint) és már nem annyira szorosan kapcsolódik az eredeti témához, mint inkább ahhoz, ami kialakult a párbeszédünkben. Ugyanakkor úgy érzem elég egységes, és megér egy témát… Köszönöm is neked, sok dolgot segített tudatosítani!

            Kíváncsian várom visszhangod:
            A.

            Namaszte

  8. Sziasztok!

  9. Sziasztok!
    Nekem az a meglátásom a szerelem csupán kémia,

    Sziasztok!

    Nekem az a meglátásom a szerelem csupán kémia, szeretet pedig egy tudatosabb odaadás magadból a másiknak. 🙂

  10. Sziasztok!

Scroll to Top