A napokban a kezembe került egy könyv, melynek az volt a címe: Meditáció. A szerző Sri Chinmoy.
Nézegettem a fedőlapot, és figyeltem a bennem kavargó érzéseket.
Sajnos azt hallottam Chinmoyról, hogy szívroham vitte el.
Hogy hallgassak egy olyan útmutatására, aki a szívről, szeretetről beszél, mégis a szíve miatt halt meg?
Annyira szégyellem magam emiatt. Biztos, hogy Ő osztályokkal magasabb szinten járt, mint én. Mégsem tudtam egy oldalnál többet olvasni az írásából. Taszított.
Mit toljak el az útból, hogy ne érezzek ilyet? Az előítéleteimet?
És az segít, ha ő mégis rossz felé ment? Állíthatok én ilyet egyáltalán?
Mi a véleményetek, saját tapasztalatotok?
Köszönöm. Máté
Saját tapasztalat
Kedves Máté!
Egyszer engem is elhívtak egy olyan csoportmeditációra, amit Sri Chinmoy követői tartottak. Mondták, hogy az elhunyt mester most is segít a túlvilágról, és akár új tanítványokat is fogad. Elkezdtünk egy meditációt, amelynek az volt a célja, hogy felvegyük a mesterrel a kapcsolatot, és megkérjük, hogy segítse a fejlődésünket. Abban a meditációban tényleg megjelent nekem a mester, és felajánlotta a segítségét. Képzeld, én is elutasítottam. Mivel meditációban, tehát a tudatom kikapcsolásával tettem ezt, nem is agyaltam rajta, hogy ez most jó döntés volt-e vagy sem. Tudtam, hogy az volt. Éreztem, hogy az ő segítsége valami miatt nem kell nekem, inkább egyedül járom tovább az utam. Nem derült ki, hogy úgy általában a mesterekkel volt problémám, vagy kifejezetten vele… Mindenesetre nagyon tetszett, ahogy elfogadta a döntésemet, és elment. Én erről az emberről előtte még nem hallottam, de a meditációban megtapasztalt energiáiból az tűnt ki, hogy tényleg „osztályokkal magasabb szinten járt, mint én”. Mégis jó, ha ettől függetlenül hallgatunk a megérzéseinkre, szerintem. Lehet, hogy téged sem azért taszított, mert szívroham vitte el…
Egyébként, hátha megingatja az előítéleteidet, amit mondott az egyik tanárnőm a betegségben elhunyt mesterekről (bár a magam részéről nem tudom, mi igaz belőle): a mesterek átvehetik egy másik embertől a betegsége megélését, ha úgy akarják, mert tudják, hogy ők ezt nem fogják szenvedésként megélni, mint ahogyan a másik ember tenné. Hát, nemtom…
Milyen tanító az…?
Hát, ha ezért vállalják át, akkor jól kitolnak a másikkal, mert a szenvedés adta volna meg nekik azt, hogy végre komolyan vegyék a betegségük mögött húzódó lelki okok tanítását.
Milyen tanító az, amelyik nem hogy osztaná a tanítást, de még a tankönyvet is elveszi a tanulóktól?
Persze mondhatják, hogy már biztosan nem tudott tanulni a betegségéből a tanítvány, mert annyira szenvedett. – ezzel nem értek egyet. Mihelyst szembenéz az okokkal, megváltozik az addigi tagadó hozzáállása, egyből kap annyi esélyt a tüneteitől, amennyivel elindulhat a tudatosodás útján. Ezt számtalanszor megtapasztaltam már.
Vagy védekezhetnének azzal, hogy már átveheti a betegséget, mert a tanítvány elkezdett tanulni. Akkor meg minek átvenni? Ha a tanítvány fejlődik, akkor oka vesztetté válik a betegség és magától el fog múlni, nem kell azt átvenni.
Szóval számomra ez is csak egy spiri duma, amellyel a majdnem Mester-t leleplező problémát próbálják elkenni.
Hát sok mindent csinálhatnak ezek a mesterek,de ezt,hogy a
Hát sok mindent csinálhatnak ezek a mesterek,de ezt,hogy a tanítvány betegségét vennék át,biztos hogy nem.Még a legelszálltabb antispiri embertől sem hallottam ilyesmit,meg egyébként is a mesternek nem ez a dolga.
Ha valaki rendelkezik azzal a képességgel,hogy átvegye a betegséget a másiktól, az azzal a képességgel is rendelkezik,hogy viszont neki ne ártson!
Például gyógyítók. Egyébként náluk is teljesen helytelen cselekedet ez,mert a beteget megfosztják attól hogy tanuljon a betegségéből,pedig az azért lenne.
Egy másik fórumon mesélte egy nadis lány,hogy valakit meggyógyítottak a rákból,és egy hónapra rá,egy olyan új betegséget kapott,hogy abba meghalt.
Akkora felismerés volt ez neki,hogy fel is hagyott rögtön az ilyetén gyógyítással:) Kár ,hogy ehhez valakinek meg kellett halnia,hogy ő erre rájöjjön!
Ezeknek a dolgoknak azért nincsen egyébként értelme,mert ebbe nem lehet kívülről beleavatkozni,
illetve ez lehet a vége. Egyes egyedül én gyógyulhatok meg,ha meggyógyítom saját magamat. Ebben csak segítenie lehet egy ,,gyógyítónak”. Ezeket a természeti törvényeket nem lehet megerőszakolni, mert erősebbek annál:)
Egyébként ebben ,hogy valakitől átveszem a betegséget,csak háziállatok szoktak meghalni.
A kutya és a macska képesek erre,ha nagyon ragaszkodnak a gazdájukhoz.A macskának nem árt,de a kutya,ha olyan a betegség belehal.
Még előfordulhat olyan embereknél,akik szintén rajongásig szeretnek valakit,és öntudatlanul, ,,áldozatként”átvehetik a betegséget,hát ugye ők sem tudják ezt kezelni,mivel nem tudatos volt a dolog./hanem érzelmi,lelki,és tudat alatt zajlott/
Szóval ez szerintem a mesterekre egyáltalán nem áll,esetleg valaki olyasvalakire,aki valami new ages ezoterikus pályán mozog:),ott vannak így keverve a dolgok.

Mesterek
Szia Máté! 🙂
Látod, milyen erős az emberben a bűntudat és kishitűség? Rögtön beindult, amikor ‘megkérdőjezted’ Sri Chinmoy ‘hitelességét’…
Régebben nyitottam egy topicot, ami kapcsolódik a témához:
http://onmegvalositas.hu/topik/tiszta_tanitasok_hiteles_mesterek
Abban egyetértek Csaesszal, hogy tök mindegy, hogy miért gondolod azt, hogy Neked nincs szükséged XY mester tanítására, nem ez a lényeg szerintem. Nem az a fontos, hogy azért, mert nem tudsz mit kezdeni azzal, hogy szívrohamba halt bele, vagy bármi egyéb okból kifolyólag.
Ez a gondolatkör bennem is felhozott ‘érdekes’ dolgokat, mert ki vagyok én, hogy azt mondjam egy mesterre, akit több ezren/tízezren/millióan követnek, hogy nekem nincs rendben?!
Aztán rájöttem, hogy az egyetlen Út a saját Utam, amit az intuíciómat követve járok úgy, hogy a Szabad Akaratommal élve szelektálok, hogy mit engedek be, és mit nem.
Egyszerűen van olyan, hogy nincs szükséged X meg Y útmutatására, mert más az Utad…
Ettől még lehet, hogy Valaki másnak meg pont Rá van szüksége…
Pl. olyan kevés mester van, akire azt mondom, hogy ‘rendben’ van, hogy egy kezemen megszámolom… És ezzel nincs semmi baj. 🙂
szeretettel: Zsani
aúú
Nagyon köszönöm mindkettőtök válaszát!
Megnéztem a másik blogot is.
Mindenre választ kaptam.
Talán törlöm is ezt, mert ott minden részletesen megvan.
Szeretettel: Máté
Ne töröld még !
Ha már megírtad, szerintem ne töröld engem például érdekelne, hogy mit gondoltok a szívinfarktusról.
Nem sokára egy éve , hogy az én életem is csak perceken múlott, emiatt a betegség miatt.
Ahogy közeledik az évforduló, bennem úgy nő valami megmagyarázhatatlan feszültség.
Körbe jártam ennek a betegségnek minden zeg zugát, de még mindig nem érzem, hogy biztosan tudom, hogy mi okozta,vagy hogy mit kellene másképp meg élnem.
Azt én is hallottam, hogy nagy mesterek átveszik mások betegségeit, de ez nem lenne szabad, hogy a mester halálát okozza.
Akkor hogyan lehetséges, hogy ez történt.
Régóta nem érzek már sem haragot, sem gyűlöletet senki iránt, és hiszem, hogy Ő sem érzett, de akkor mi lehetett a gond?
Noa
Szia Noa!
Rád hangolódtam, kértem valami infót, amivel segíthetek közelebb kerülni a megoldáshoz.
Ez jött: ezt egyedül kell megoldanod!
És biztos vagyok benne, hogy meg is fogod találni a választ! 🙂
Sri Chinmoy esetében pedig szerintem az a helyzet, hogy Ő ezt vállalta be halálnemnek. Mint pl. XVI. Karmapa a rákot.
szeretettel:Bochecha
Köszönöm!
Igen így érzem én is. Ezért nem is írtam erről eddig, de most valahogy a téma adta magát.
Valószínűleg szükségem volt egy kis megerősítésre.
Köszi
Szívesen Noa!
Milyen csodás ez a magyar nyelv, nem? 🙂
szeretetttel: Zsani/ Bochecha
csak egy gondolat
nekem a szívbetegségeknél mindig az a benyomásom, hogy az lesz ilyen beteg, aki jobban szeret másokat, mint saját magát, magyarul túl jószívű. aki akkor is szeretetet ad, ha nem kap vissza, ahelyett, hogy elengedné ezeket az embereket. aki haragszik magára, ha nem szeret másokat, pedig néha nemet kell mondani, és magunkra ugyanúgy nem szabadna haragudni.
én nem ástam bele magam annyira a témába, úgyhogy csak egy ötlet.
A szeretetnek pont az a lényege, hogy nem érdekből jön!

Vagyis ha valaki úgy szeret, hogy nem kap vissza semmit sem, az nem lehet probléma, kivéve, ha az illető ezt elvárja. Akkor viszont nem a viszonzatlan szeretete fogja sírba vinni, hanem a felesleges elvárása!
Amit leggyakrabban kihagytok az okokból, lehetőségekből az az Önmagunk szeretete, Önmagunk elfogadása. Pedig minden innen indul ki és ide tér vissza. Egyszerű.
A szívroham lelki okai
A szívroham a szív megrepedése, ami akkor történhet meg, ha a szív megkeményedik és kap egy erősebb behatást. Ha lágy lenne, akkor képes lenne befogadni a hatást, de a merevsége miatt eltörik, megtörik, megszakad.
Ez a megkeményedés kiterjedhet az egész szívre, de egy életterületre vagy személyre is. Előfordulhat, hogy egy általában szerető embernek csak egy valakivel vagy valamivel van fennakadása, viszont ez olyan régóta keményíti, ami már tanítást érdemel.
A sokadik tanítás viszont már nem kopogtatás lesz a szív ajtaján, hanem dörömbölés, amibe a kemény szív megtörhet, infarktusa lehet.
Na most a szív keménysége lelki szinten nem csak a harag vagy a gyűlölet lehet (ezek a legdurvábbak), hanem az is, ha valakivel nem tudunk együttérezni, nem fogadjuk el, nem szeretjük azt.
És ez a valaki nem csak egy másik ember lehet, hanem saját magad is, vagy olyan minőségek, amelyekkel nem akarsz azonosulni, amelyeket nem szívesen vállalsz.
Ha így átgondolod, akkor találsz-e olyan dolgot, amire jelzést kaphattál, hogy fogadd el, szeresd, engedd be a szívedbe?
Ha gondolod, akkor nyiss neki egy külön blogot és ott kibeszélhetjük! Van még pár gondolatom, ami rád illik.
Szerintem se töröld! 🙂
Szerintem se töröld! 🙂
Hárman már csak nem tévednek!
"…ki vagyok én, hogy azt mondjam egy mesterre, akit több ezren/tízezren/millióan követnek, hogy nekem nincs rendben?!"
Ugye tudod, hogy ez egy teljesen hibás gondolatmenet, ami sok tévedéshez vezethet?!
Az, hogy kit, hányan követnek, egyáltalán nem biztosíték arra, hogy az illető hiteles!
Előfordulhat, hogy amikor már hárman követték tévedésből, akkor a negyedik, ötödik, hatodik, stb. azért csatlakozott, mert azt gondolta: Hárman már csak nem tévednek!
Így kapnak több milliós szavazatokat olyan politikai pártok is, amelyekről kiderül aztán, hogy becsapják a választóikat.
De az ellenkezője is megeshet: Valaki igaz ember, mégsem követik sokan, mert fájna a követőknek felvállalni az Ő éles igazságát. Inkább követnek egy elviselhető őszinteségű tanítót.
A Tanítóm erre mesélte azt a tanmesét, amiben először csak egy ember húzta le mások gatyáját az utcán, majd lett egy, kettő, három,… követője, míg végül azok maradtak kisebbségben, akik nem húztak gatyákat. Így ők váltak nem normálissá, kinézett kisebbséggé.
Értem. Köszönöm.

Mi van ha…???
Sry Chinmoy a szívben meditáció híve volt….!Lehet-e összefüggés? Esetleg a halála a saját akaratából történt?
Na jó lehet hogy csak tulkombinálok,és vannak dolgok amit én kis buta persze nem érthetek!;))
A szívinfarktusa azt jelenti, hogy nem tanulta meg a leckét.
Szerintem az lehet az összefüggés, hogy az ember azt tanítja, amit neki is tanulnia kell. Egy célbaért már mindent tanítana, aszerint, hogy a hozzá fordulóknak mire van szüksége.
Mi, útonjáró tanítók viszont nagyobb hangsúllyal tanítjuk azon dolgokat, amelyeket nekünk is meg kellene hallanunk és kevésbé tudunk figyelni a hozzánk fordulók igényeire.
Sri Chinmoy a szívet és a szeretetet tanította kiemelten, vagyis neki is ezt kellett volna kiemelten megtanulnia önmaga belső hangjától.

Pakolhatunk erre betegség átvételt, meg önként vállalt halált, a lelki törvények alól Ő sem kivétel!

Semmi sem az, aminek látszik
Szia Plasztikman! Hívhatlak Műmanusnak?
Mindegy, szia Máté!
A Földön a nagy tanítók céltáblák. Amellett, hogy mindenkinek lehet rejtegetni valója, aberrációja vagy ilyesmi, a legtisztább tanítók céltáblák. Mindenkinek kényelmetlen a létük. Oshonak sikerült túlélnie az ellene szervezett támadást és a mérgezésbe nem halt bele csak néhány év múlva.
Tudok olyan emberekről, akiket mentális gyilkosságokra jelöltek ki. Képesek arra, hogy bárkit megöljenek anélkül, hogy külsérelmi nyomok lennének. Vannak körök, akik rendelkeznek felettük, akik ezeket az embereket úgy használják fel, hogy nem is tudnak róla. Olyanok ellen, akik kényelmetlenek a számukra.
A nagy tanítók ilyenek.
Az, hogy Sri Chinmoy így halt meg, az emlékeztet a módszereikre.
Ettől függetlenül természetesen az is lehet, hogy bort ivott és vizet prédikált, de nem hiszem.
Nézz a szemébe.
És persze sétálj mindenfelé, amerre jólesik, ismerkedj meg mindenkivel és mindennel, amit arra érdemesnek találsz. Nem érdemes senkit követni, de érdemes megismerni, hogy ők hogyan csinálták.
🙂
Mindenkivel az történik, amit megérdemel
Az a spirituális törvény, hogy mindenkivel az történik, amit megérdemel (bevonzás törvénye), a Mesterekre is igaz. Ha ezek a Mesterek aberrált támadókat, alattomos gyilkosokat, mérgezést vonzottak be, akkor csak nem olyan tiszták, ugye?
Az igaz, hogy ha a szemébe nézel, akkor látod a jóságot, a szeretet vagy a békét. De mit látsz mögötte, mit látsz mellette?
Lehet, hogy nagy részt a helyén van és ez a tisztaság sugárzik is belőle, de csak nagy részt van a helyén, nem tökéletesen.
Amiben pedig nincs még a helyén, azt ha nem vállalja, akkor az újra meg újra szembejön és sokadjára kiüti, mint ahogyan ki is ütötte.
Például Osho mester sokszor panaszkodott arról, hogy a kormányok hogyan korlátozzák Őt, hogyan nyomják el. Ez azt jelenti, hogy az elnyomás, korlátozás minőségeket nem fogadta el, bevonzotta és harcolhatott ellenük, amíg azok le nem győzték.
Mert a saját tanításunk ellen csak veszíthetünk!
jezus miert vonzotta be a szenvedest?
A fenti indoklast kovetve erdekes lehet, jezus mit nem akart megtanulni az elettol es mit nem sikerult megvalositania, hogy ennyit szenvedett, valamint hogy vonzotta be a kornyezetebe a gonosz embereket, a fariezusokat, judast es a tobbieket, mi rezonalt bene veluk egyutt.
Vagy megforditva, jezus elleni lejarato kampany, vadaskodasok, korrupt, vagy szinjatek szeru jogi eljarasok, hamis tanuzasok, hogy neznenek ki a mi korunkba? Nem-e ugy mint ezek a mesterek eseteben?
Jézusra
egész életében vonatkozott a vonzás törvénye , vagy volt már olyan szakasza amikor felül állt rajta , kilépett alóla ?
Üdvözlettel : felacso
Jezus es a vonzas torvenye
Jezus elete az elejen tok jo volt. Szereto csalad, becsuletes megelhetes, az emberek kedveltek. Amikor a pusztaba valo elvonulasa es megvilagosodasa utan, spiritualis utra lepett, 3 ev alatt szetszedtek. Vagyis bevonzott minden rosszat amit lehetett 🙂
Azt feszegetem
, hogy szerintem a bevonzás lehet
1 sorscsapásszerű ( függetlenül az örömteli vagy szenvedő megélésétől ), és ezen belül is fölvállalt , vagy csak elkerülhetetlensége miatt elszenvedett , vagy pedig
2 akaratlagosan kért , hívott , bevonzott ( függetlenül attól , hogy megélése a legegyenesebb út – e sorsfeladatunk megvalósulásához ).
Jézus valószínűleg a második szinten volt , és nem tanulni akart már , hanem sorsával tanítani . Üdvözlettel : felacso
U . i . : Szerintem amikor a bevonzott sorseseménytől keserűség , félelem ? töltötte el a lelkét , akkor saját szintje alatt volt időlegesen .
Jezus vs. egyeb mesterek
Akkor lehetne a fenti ket verziot a tobbi mester eseteben is alkalmazni, esetleg a mi magunk eseteire is? 🙂
Bocsáss meg szó sincs ilyen idilli családi életről.
Mindig is

Mindig is kilógott a családból,már gyerekként 12 évesen a templomban tanított,és
a felnőttek szájtátva hallgatták.Mindig elvonult gyerekként is,és az ,,anyjának”azt mondta,megyek Atyámhoz,pedig kisgyerek volt még…/ott van a Bibliában/.
Miért ne ?
Legföljebb tévedünk . Mindent szabad , amit lehet ; a következmény saját kereszt . Üdvözlettel : felacso

Egy másik könyv tőle
Nekem egy másik könyv akadt a kezembe,olvastam pár lapot és szintén le tettem.Nem ragadott meg.
Nagyon nem spiláztam túl,nincs rá szükségem.Nem tetszett számomra nem tud adni a fent nevezett szerző az írásaival.

követni magunkat kell de van egy Mester………
Sziasztok!
Gondoltam h megosztok Veletek egy véleményt ami a sajátom………………
Még kilenc évvel ezelőtt történt mikor a legjobb barátommal egy körzeti orvosi rendelőben voltunk és adott a kezembe egy könyvet aminek az első oldalába beleolvastam és ahogy ezt mondani szokták,”libabőröztem” vagy én úgy mondanám h „kirázott a hideg” és csak egy mondatot olvastam el…………
Ezt a könyvet Osho tanításaiból válogatták…..a Címe:Az élet misztériumai………..azóta eltelt 9 év és én elolvastam több mint 20 könyvét!!!!
ezt megelőzöen nem szeretttem olvasni,a kötelezőket pláne………….
Nagyon hálás vok h rátaláltam OSHO okos bölcsességeire mert úgy érzem h többet tanultam a könyvekből mint a 12 év alatt az iskolákban……
Szóval én Mindenkinek csak ajánlani tudom!!!!!
OSHO OSHO OSHO!!!!!!!!!!!!
Szeretettel: Jánoska
pont ez az..
„követni magunkat kell de van egy Mester………”
„OSHO OSHO OSHO!!!!!!!!!!!!”
szerintem most már olvass mást is lassan 🙂
egyébként én is vele kezdtem az ezotériát, hasonlóan véletlenül és szintén élmény volt olvasni a gondolatait akkor. én két könyvét olvastam eddig, de nem is tervezek többet tőle, pedig van még. nem azért, de amúgy valami nem stimmel azzal a faszival nekem, csak nem tudom pontosan mi..
Olvass Osho után a Wikipedián, és meglátod, mi nem stimmel…

hát ez gáz.
hát ez gáz.
Senkivel sem stimmel minden………vagy vlki tökéletes?
Szia Jaguár!
Szívesen vettem volna ha le tudod írni h mi nem stimmel Oshoval………………
Szerintem nekünk akik nem vagyunk megvilágosodva,mindíg sérteni ,piszkálni fogja a kis egónkat h vlki már megmenekült a szenvedéstől vagyis az egótól mert az okozza a legtöbb problémánkat………..
Természetesen nem csak tőle olvasok…………………….Anthony de Mello-ról is csak jókat tudnék írni………………..Ő talán azért „jobb”mert kevés a mese és csak a lényeget írja tömören……….
Azért köszönöm a hozzászólást!:)
Minden jót !
Jánoska
Megmenekült a szenvedéstől? 🙂 http://hu.wikipedia.org/wiki/Osho
Megmenekült a szenvedéstől? 🙂
http://hu.wikipedia.org/wiki/Osho 🙂
„Bhagwant* akkoriban már sokféle súlyos betegség gyötörte, többek között cukorbetegség, asztma, és sokféle allergia, valamint szélsőségesen hipochonder volt.”
*= „Osho
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Ugrás: navigáció, keresés”
Rajneesh Chandra Mohan Jain (1931. december 11. – 1990. január 19.), más néven Bhagwan Shree Rajneesh, majd későbbi közismert nevén Osho, …”
Köszönöm h ezt is tudhatom……
Szia Péter!
Köszönöm a forrást!
Természetesen olvastam könyvben az önéletrajzát is…….
A Wikipédián a nem hivatalos életrajz szerintem az irígykedő,rosszindulatú,gonosz hozzáállás generálta…………..de ki tudja lehet h az az igaz és akkor mi van?:))))
Attól h vlki egy beteg nyomorult társadalom által felállított szabályokat és törvényeket megszegett,attól az az ember elitélendő?????????????????,
Emlékszel a bibliában mit olvastunk az „elveszett bárányokról”?
De bennem ezek a „tények” -amit most olvashattam a Wikipédián – nem változtatnak semmit !!!!
Mindenki azt hiszi el amit el akar hinni és azt tartja igaznak………………
Azért köszönöm!
Üdv.: Jánoska
Erről van szó! 🙂
Erről van szó! 🙂
Nem kell magasabbra magasztalnunk, mint ahol valóban állt.
Nem azért ítélték el, mert a beteg társadalom szabályait megszegte, hanem mert drogot árult, megvesztegetett, szexuális visszaéléseket követett el, embert csempészett, ál-házasságokat kötött, adót csalt, összesen harmincféle bűncselekményben találták bűnösnek. De ezt Te is olvastad, nem?
Én is elismerem, hogy egy rendkívüli képességű tanító volt, sok bölcsességet adott át nekünk, de azért nem kell magasabbra magasztalnunk, mint ahol valóban állt.
Deviáns viselkedése, a törvények felett álló énképzete és mások kihasználása, hogy Önmaga egóját tovább magasztalhassa, meghozta a jutalmát.
Nézzük meg, mennyi tanító képes a világban hasonló bölcsességgel tanítani minket, de őket mégsem vádolják meg egyetlen bűncselekménnyel sem!
Olvastam az egyik könyvében a kirohanását az amerikai kormány és hivatalok ellen. Számomra tisztára üldözési mániás volt azok alapján.
Szia Sanyi!
Az h a hírekben mit olvashatunk a régmúlt
Szia Sanyi!
Az h a hírekben mit olvashatunk a régmúlt eseményeiről az lehet h nem cseng egybe az igazsággal,valósággal………………..mert ugye a tv is egy „agymosó”herkentyü uh szerintem a híreket is ugyanúgy el lehet ferdíteni…………de ezzel nem mondom h nem igaz a „nem hivatalos”életrajz Oshoról……………
azt viszont még mindíg tartom h attól h egy-két beteg társadalom meghozza a törvényeket amelyeket elvárnak az emberektől h tartsák be mert akkor lesznek „tiszteletreméltó”(rabszolgák)emberek………..
Mert ugye „A törvényeket is emberek alkotják,következésképp épp oly esendőek mint az emberek.” ezt is egy okos emberke mondta aki szerintem szintán „társadalmilag nem korrekt”:)
Senki sem tökéletes !!!!!ha ez így lenne akkor most a lakótársaimat nem egy „gyilkolós” playstation játékon látnám órákon át játszani Karácsonykor:)))))
De nem akarok Osho mellett beszélni……..vlki bűnözőnek tartja vlki pedig okos emberkének aki MEGVILÁGOSODOTT!!!! aminek mi lehet a közelébe sem érünk de tisztelet a kivételeknek……
Ja és más: örülök h létrejött ez a fórum és KÖSZÖNÖM Neked ha ez Neked(is)köszönhető!!!
Minden jóóót!
Üdv.. Jánoska
Sem a társadalom, sem Osho nem volt helyén.
Így gondolom én is. Sem a társadalom, sem Osho nem volt helyén.
Számunkra azonban ez nem is annyira lényeges, kivéve ha tévesen felmagasztaljuk azt, aki nem oda illik.
Ami nekünk és neked lényeges lehet, az az, hogy mennyit tanulhatunk másoktól, Önmagunktól.
Számunkra nerm baj, ha Osho nem volt megvilágosodott, nem baj, ha bűnözött, a lényeg az, hogy rengeteg felismeréshez segített hozzá!
Valójában a felismerései segítségek nekünk…..
Szia Sanyi!
A lényeget leírtad,sokaknak segített felismerni az élet szép és jelentőségteljes dolgait…………….én azóta mióta olvastam könyveit sokkal figyelmesebb lettem az élet apró „csodáira”uh kicsit felnyitotta a szemem és ez fontos lépés h az ember elinduljon „befelé”az útján………………..
Köszönöm a válaszaidat,érdemes volt olvasni…………
Üdv.: Jánoska
Na, pont Anthony de Mello-t ne említetted volna!
Na, pont Anthony de Mello-t ne említetted volna! Még hogy kevés a mese?! Az egyik legnagyobb ezós hablatty író, akit ismerek!
Jópofa, frappáns tanmeséi sokszor még köszönő viszonyban sincsenek az igazsággal. Nyissak neki egy topikot?
Lehet h igazad van……
Szia Sanyi!
Te már biztos jobban átlátod a dolgokat uh lehet h én rosszul látom………….
De a Szeretet útja c. könyve naon tetszett………………..
Nincs olyan aki mindenkinek tetszik pont azért amit írtam de Mellotól:)
Üdv.: Jánoska
Nem kell csak feketének vagy csak fehérnek látni a dolgokat.
Kérdezted Oshotól a dokumentum anyagokat. Vetítettek pár éve a Spektrumon egy dokumentumfilmet róla és a szektájáról, egyszer talán az utadba kerül. De nézz utána a Youtube-on is, hátha feltöltötte oda is valaki!
Valamint volt egy könyv az egyik tanítványától, aki leírt jót és rosszat egyaránt a Mesterről. Nekem nem tűnt túlzásnak, egyszerűen megmutatta, mi van a színfalak mögött.
Nem kell csak feketének vagy csak fehérnek látni a dolgokat. Osho nem csak bűnöző és nem csak spirituális Mester volt, hanem ezek egyedi keveréke.
Én mikor a könyveit olvastam, abba untam bele, hogy az egyik oldalon mintha egy szenttől olvasnék, akkora bölcsességeket írt, a másikon meg mintha egy üldözési mániás őrült sorait olvastam volna, annyi zagyvaságot hordott össze. Nem győztem szétszedni az igazat a tévképzetektől, ezért inkább áttértem olyanokra, akiknél nem kell oldalanként válogatni.
Kettös személyiség….?
Szerintem csak ez lehet a magyarázat…!
Kettös személyiség….?
Szerintem csak ez lehet a magyarázat…!
Osho és a szerelem
Kavics22
Idézek Osho: Szerelem c. könyvéből, Jánoska, vagy valaki más bizonyára helyreteszi nálam a dolgokat. Azt elismerem, hogy egy megvilágosodott könnyen tudja úgy kezelni a párkapcsolati dolgokat, ahogyan Osho gondolta, na de út közben is kellene valami elfogadható megoldás.
„A szabadság örömteli élmény. A szerelmednek is része lehet ebben az örömben és neked is; szabadságban találkoztok és szabadságban váltok el. És az élet talán újra összehoz benneteket.
Amikor a szeretett férfi érdeklődni kezd egy másik nő iránt, az nem azt jelenti, hogy többé már nem szeret téged, egyszerűen csak azt, hogy változott az ízlése. ……”
„Az egymást szerető pároknak is szükségük van hébe-hóba egy-két szerelmi kalandra. Ezek a viszonyok megújítják, felfrissítik a kapcsolatukat. Újra meglátod a szépséget a feleségedben……Túl régóta érdekel a szomszédot felesége. A szomszéd kertje mindig zöldebb – már oly régóta szeretnéd felfedezni és a feleséged most megadja rá az esélyt ! Azt kell felelned: csodálatos vagy ! Menj csak el egy kis szabadságra és élvezd ki, én pedig átugrom a szomszédhoz, ott zöldebb a fű. ”
Megmondom őszintén, értem minden szavát, de hogyan lehet ezt elfogadni ? Vagy én vagyok túlságosan unintelligens ? 🙂
Szia Kavics 22!
Nincs baj az inteligenciáddal 🙂
Lehetséges, hog
Szia Kavics 22!
Nincs baj az inteligenciáddal 🙂
Lehetséges, hogy az ” enyém „-mel lehetnek a legnagyobb problémáink. Az én feleségem, az én férjem…
Magántulajdon?
Ezt inkább egyes vallások pakolták félreértelmezve a fejünkbe… ne csald meg, mert neked annyi az őszinteség oltárán.
Arra valahogy nem térnek ki, hogy ha önmagadnak hazudsz, tehát nem mered felvállalni: más férfi, nő tetszik, vonzódsz hozzá….akkor mi lesz veled az őszinteség oltárán.
Azt hiszem akkor szeretünk valakit igazán, ha engedjük menni vagy maradni a saját útján.
A hadakozó ego-durrogjon csak magának 🙂
Máté
Kavics22
Megmondom én, mi lesz velünk az őszinteség
Kavics22
Megmondom én, mi lesz velünk az őszinteség oltárán.
Megkönnyebbülsz, mert azt hiszed, öledbe hullt a valódi szabadság. Ez így is van mindaddig, míg a másik is meg nem valósítja az áhított szabadságát, ami éppúgy jár neki, mint ahogy neked is. Az őszinteséghez neki is joga van, az elviselése attól függ, mennyire vagy képes tudatosan kezelni.
Innentől kezdve a szabadság mámorában vagy tönkreteszitek a kapcsolatot, vagy megerősít benneteket.
Bármelyik is történik, hagyni kell menni, ha akar. Ehhez kell igazán felnőni, nem a megcsalás elviseléséhez.
Nem csak fejben kell elengedni a másikat…
Szerintem a megcsalás helyén lehet, ha a házasfelek megegyeztek, hogy nem követik a korábban kialakult rendet és nem tekintenek egymásra birtokként.
Ehhez persze fel kell nőni elfogadásban, elengedésben is, mert ahogy írod, nem elég szabadnak lenni, azt is fel kell dolgozni, amikor az addig (és még mindig) birtokolt párod is él a szabadságával. Nem csak fejben kell elengedni a másikat, hanem szívben, zsigerben, mindenütt…
Kedves Máté !
A vallások semmit nem értelmeztek félre , csupán
Kedves Máté !
A vallások semmit nem értelmeztek félre , csupán az
elköteleződés című fejezetet próbálják megértetni
az emberekkel…
Miről is beszélnek ?
A minden ember számára elérhető tökéletes boldogságról,
arról , amiért teremtve vagyunk.
Ennek eléréshez vezető úton , az egyik nagy mérföldkő
az elköteleződni akarás.
Az elköteleződés ma azért nem népszerű , mert magában
foglalja azt , hogy ha valami , vagy valaki mellett döntök
ezzel értelemszerűen kizárom az összes többit.
Ez ma egyenlő a lehetetlennel…, úgy gondolják.
+ be van magyarázva , hogy nem is érdemes stb..
Valóban , ha elköteleződünk Isten a legfőbb jó mellett , személy
szerint , onnan nem vagyunk a többi irányzatnak nyitottak , mert
azt a szeretet szolgáljuk ami / aki minket is megteremtett.
Amikor már bírjuk Istent ezen a szinten , érthetővé válik
az , hogy teljes egységet akar férfi és nő közt +
ezt az igényt magunkban is hordjuk , hiszen a teles
személyünk elfogadása az , ami minket valamennyire
is megnyugtat . Amikor megéljük , hogy Isten így fogad
el és úgy szeret ahogyan ember nem tud ,akkor nyugvópontra
kerül az életünk és merünk Istenben elköteleződni
egy másik ember felé.
Ez nem jelenti azt , hogy nem lesz nekünk onnan más szerethető ,
hiszen mindíg lesznek szerelmek , de ezeket Isten elé vihetjük ,
mert mi nem tudhatjuk , hogy a másikkal mi a terve.
Ez nem kell , hogy kifordítson minket az elköteleződésünkből.
Sőt ekkor tanulhatunk Istenben szeretni Igazán.
Hiszen Isten MINDEN embert szerelemmel szeret , amikor
Benne vagyunk , mi is így szeretünk , de már rendezett , Istenben
megnyilvánuló szerelemmel.
Ma ezt keverik a sexel. Ennek nincs köze a sexhez.
A másikat nem a sexuális megfelelése szerint nézem ,
nem a testi kívánás szempontjai az elsődlegesek , hanem
az a szeretet , mellyel Isten Szereti őt mint embert , személyt !
Ehhez mindegy , hogy egyedül van az ember , v már a társával ,
az a lényeg Istennek elköteleződött e már …ez előbb” kell ” legyen .
Ha igen akkor uralni tudja a helyzeteket és nem a szitu vagy
a helyzet uralja őt…
Ennek a fényében soha nem tudsz hazudni , mert mindenki
tudja legbelül , hogy ez v az igazi e vagy nem. Ő az v nem…
EZT mindenki tudja , aki hajlandó időt szánni arra , hogy
magába nézzen…ez tuti !
Az már más kérdés , ki miért nem hallgat a belső hangra ,
ki miért nem akar elköteleződni v azt hová teszi éppen stb…
Ahány ember annyi út…
Ma kevés fiatal vállalja , hogy együtt csinálják végig.
Ez sem baj , ha az egyedül töltött időt arra használja , hogy
felkészül egy örökre szóló egységre a társával és Istennel.
Elköteleződés nélkül egyhelyben topogunk , nincs fejlődés
mivel nincs irány ahová tartsunk ; csak kuszaság ,
össze vissza kóborolás , sebek , sérülések , melyeknek
gyógyulásához aztán az egész életünk is kevésnek
bizonyul , mert csak egyet éltünk meg , a mindíg mulandót .
Erről beszél Jézus amikor azt mondja aki kívánsággal néz ..
gondolatban házasságtörést követ el…
A fentiek fényében érthető , nem az aszzonyhoz , hanem Istenhez
lesz hűtlen , ahhoz akivel már szövetséget kötött , alárnedelte magát,
elfogadva az Ö Örök törvényeit.
És viszont is így van…
Istennek tartozik mindkettő …azzal , hogy úgy szeretik egymást
ahogyan Isten szereti őket…
szeretettel :úá
kérdések
Kedves úá!
Igen, igazad van, rosszul fogalmaztam. Az emberek értelmezik félre a vallásokat.
És az elköteleződést…
Bár számomra a mai napig érthetetlen, hogy miért van olyan sok vallás….mely mindenről mást-mást mond.
„Erről beszél Jézus amikor azt mondja aki kívánsággal néz ..

”
Mik ezek az Örök törvények?
Hogy szeret bennünket Isten? – Ez nem ártana tudnom ahhoz, hogy úgy szerethessek…
Különálló az tőlem?
És amikor majd szeretném elérni a megvilágosodást, akkor letehetem ezeket a tartozásokat, törvényeket, elkötelezettségeket?
Merthogy ezek kötődések, félelmek.
Máté
Kedves Máté !
Röviden nehéz válaszolnom.
Talán , ha ránézünk
Kedves Máté !
Röviden nehéz válaszolnom.
Talán , ha ránézünk a teremtett világra , a Földre melyet otthonunkul kaptunk
és meglátjuk hova távolodtunk attól a harmóniátol , ami csak úgy
INGYEN adva volt, mit tettünk magunk körül MINDENNEL , akkor
egy részére választ kaphatunk : mert így is szeret minket …
Annak ellenére , h MINDENT tönkretettünk a vizektől a levegőn
és a földeken keresztül…saját magunkig…
Isten szeretete a teremtésében nyilvánult meg.
Amig nem ismerjük a Teremtése lényegét , addig távol vagyunk
attól , hogy bármit is értsünk az Ő szeretetéből.
A természet törvényeiből a tökéletes és hibátlan műve
ismerhető meg.
Majd jön az ember a maga okoskodásával és azt mondja
mindez nem kell.
A bűn fogalmát ma nem szeretik , mert rámutat arra , amit fent említettem.
Arra mi mindent tettünk a teremtett világgal , aminek mi emberek is
részesei vagyunk.
Mi is ennek az isteni rendnek a részesei vagyunk ,
sőt Isten azt mondja értünk teremtette mindezt.
Azért , hogy viszont szeressük , hogy Hozzá visszataláljunk .
Az Ő harmóniájába símuljunk bele , azzel összhangban létezzünk…
A szeretet Istenben nyeri el a tartalmát , amikor a Végtelen Isten
véges emberré lesz , eljön , hogy tanúságot tegyen arról ,
hogy hogyan szeret és nekünk milyen békét akar adni…
Olyan békét , amikor a szív megelégszik teljesen , nem akar már mást
csak azt , ami az Ő Örök Törvényéhez tartozik , amit Ő ingyen ad.
Ebben a férfi és nő tökéletes egysége is benne van ,
kettőjük harmóniája a Teremtő Istenükkel külön és együtt…
A Tíz parancsolat.
Egyfajta útmutatást ad arra , mikor leszünk boldogok,
mi az ami ránk emberekre tartozik és mi az ami nem.
Nekünk nagyon ” keveset ” kell értenünk és tennünk .
Szeretnünk kell…
Hogyan ? úgy hogy odaadjuk magunkat teljesen egészen .
Először Teremtőnknek –
Jézus a híd ,rajta keresztül juthatunk
üdvösségre vagyis Örök Életre .
Az összes vallásban voltak ” világosságban ” levő nagy
emberek , akik mind egy nagyobb egységbe ,” Törvénybe ” helyezik
az embert és mind arra figyelmeztet ne hágjuk át
ezeket…
Hozzánk Jézus van időben a legközelebb .
A keresztények őt követik.
A legteljesebb tanítását az Örök Istennek hitünk szerint
Ő hozta el.
De nem csak elhozta , megélte és ezzel megváltotta örökre az
embert a bűn fogságából .
De az ember szabadnak teremtetett és megteheti ,
hogy nem válaszol erre a szeretetre.
( Ebben kevesebbek vagyunk még sajnos az állatnál is , hiszen
ahogy az egyik próféta mondja az ökör megismeri a gazdáját,
az ember viszont nem ismeri Istenét , Teremtőjét )
A megváltásunk az , hogy bármit is tettünk Jézusra ” hívatkozva ”
megtisztulhatunk mindattól , amit Isten ( és ember ) ellen elkövetünk.
Ugyanis MINDEN engedetlenségünkkel EZT a legfőbb Szeretet sértjük ,
bántjuk stb…
Azt az áldozatot ami az Igaz szeretethez vezet , csak Istenért
az Ő kérésére tehetjük meg.
Ő viszont mindíg emberért kéri , mindíg a másik emberért és azért ,
hogy minden egyes megfordulás az Ő Dicsőségét növelje.
Ki az akiért képes vagy változni , tökéletesedni ha Isten ezt
tőled kéri..
A legfőbb törvénye a Szeretet.
Egy férfiból egy nőt teremtett , aki hasonló a férfihoz és
mégis teljesen más.
Soha nem ismerheti meg igazán a férfi a nőt … csak Istenben !
Ő Alkotja meg olyanra , hogy a férfinek tökéletes társa lehessen.
” A férfi megismeri a nőt” ..azt jelentette , hogy testi kapcsolatba lép vele.
Isten megismerésnek egy olyan módja , amit Isten egy nő által akar adni ;
a társa által .
Isten megnyilvánul egy másik oldalról…a nő által.Ezt csak úgy teheti ha a
nő is Istenben van , akkor azt a megismerést adhatja a férfinak amire
az teremtve van.Kiegészül egy másik oldalról ismerheti meg terentőjét.
Ezért szent a házasság és szent az együttlét és szent minden
amit Istenben teszünk.
Ezekből érthető , hiába küzd bárki , hogy alakítsa a saját szájaíze szerint
a másikat , nem megy ! Mert nem tőle függ ! Egy magasabb alkotástól függ.
A megvilágosodás az , amikor ráébredünk teremtett mívoltunkra.
Megérzünk egy olyan szeretet amit addig soha. ( a Legnagyobb szeretetet )
Ez más , mint amit emberekkel éltünk azelőtt meg. Ez teljesen más !
Ez a legnagyobb szeretet az , ami mindent megbocsájt …
.. mindíg remél és mindíg hiszi a jót…stb vagyis már megendjük
Istennek , hogy Ő szeressen bennünk és Vele ” könnyen ” vállalnunk mindent ,
bármi is a terve velünk.
Itt már nem áll külön tőlünk és rájövünk , hogy soha nem is állt külön tőlünk,
csak mi nem ismertük Őt fel.
Szeretettel úá
way
Ez is egy út.
Köszönöm.
Máté
Nagyon szívesen ! Kedves Máté !
Isten áldása legyen a
Nagyon szívesen ! Kedves Máté !
Isten áldása legyen a megismeréseden !
úá
egyformán gondoljuk:) ennek örülök!!!
Szia Máté!
Jó volt olvasni amit írtál,mert én is így gondolom h a birtoklás itt a probléma…….
Pont ezen gondolkoztam hogy mindíg azt mondjuk hogy: „az én feleségem,az én férjem….”és Te pont ezt írtad!!:)
Azért a gyakorlatban ezt megvalósítani nem egyszerű………………..
Akkor Te is olvastad Oshot? mert Ő pont ezt írta mint Te!!!:)
Lehet h Te is megvilágosodott leszel nemsokára???:))
Üdv.: Jánoska
cél
Szia Jánoska!
Őszintén egyszer már láttam képen Oshot. Egy szakállas, bajszos, ragyogó tekintetű ember volt.
Ha számodra ő ad igazi útmutatást, kövesd egy darabig bátran. Egy másik életben vagy talán még ebben, már lehet, hogy semmi szükséged sem lesz vezetőre. Csak Istenre 🙂
Most neked ő a legjobb.
Hogy én is megvilágosodott leszek-e nemsokára?
Kedves tőled, hogy erre gondolsz. Nem tudok erre a kérdésedre válaszolni.
Azt mondják, az olyasmi, amit nem lehet sem elérni, sem elveszíteni. 🙂
Ha ebben az életemben el tudnám érni az órákon (esetleg napokon) át tartó gondolatmentes állapotot: BOLDOG LENNÉK.
Most ez a célom.
Minden jót!
Máté
Meditációval „hogy állsz”?
Szia Máté!
Eddjg inkább próbáltak „leírni” Oshoval kapcsolatban,de örülök h Te nem:)))
Te jól látod a dolgokat mert én nem Oshot követem hanem csak Ő volt aki ébresztgetett és az Ő felfogása találkozott a bensőmben lévő elképzelésekkel………….ezért öröm olvasni,mert a legbensőmben lévő dolgokkal szembesített…………..
Én még egyenlőre a metitálást sem gyakorlom mert naggyon nagy abelső zej vagyis a gondolatáramlás………….szerinted hogy a legegyszerűbb a metitálást elsajátítani?
Az egyik legjobb barátom azt mondta h csak figyeljek a légzésemre és ennyi….?
Fura volt mikor olvastam a vélaszod „kirázott a hideg”:)))Talán mert igaz célt írtál le?és őszintén kívánom elérd!!! mert ha a gondolatnélküliséget elérjük tényleg BOLDOGOK lehetnénk!!!!!
Mostanában arra gondolok h a gyarekkor „állapotát”kellene újra elérni mert akkor Boldog voltam most pedig az ambíció,pénz,képmutatás,önzőség van jelen a mai világban és „itt” kevésbé érzi jól magát az ember…………….
KÍVÁNOM HOGY ÉRD EL A CÉLODAT!!!SZÓVAL LEGYÉL BOLDOG!!!
Üdv.: Jánoska
lehetőség
Szia Jánoska!
Köszönöm a kívánságokat.
Lehet, hogy egy picit félreérted a hozzászólókat…nem bántani vagy leírni akarják ők Oshot vagy téged, csak őket nem ő ébresztgette.
Azt hiszem, hogy ki az „ébresztő” az csak addig számít, míg „ráébredsz” arra, valami itt nincs rendben.
Hogy van valami, ami nagyobb, több, boldogabb, örök. Isten, Buddha, Krisna, csend vagy Univerzum….mindenféle nevet kap.
Azt tudjuk itt mindannyian, hogy az önmegismerés útja vezet oda.
Azt írtad, hogy azért nem meditálsz, mert zajos vagy. 🙂
A meditáció egy eszköz arra, hogy lecsendesítsd az elméd. Az állandóan felderengő gondolatokat.
A meditáció vagy önmagad felé fordulás, belső csend révén elérheted a gondolatmentességet. A boldogságot.
Meglátod, ha kitartóan gyakorolsz, megváltozik a hozzáállásod az egész életedhez, mindenkihez és mindenhez.
Először csak másodpercekre próbálj elcsendesedni.
Hallgasd a füled zúgását.
Ha ez sikerült, engedd, hogy gondolatok törjenek a felszínre. (Nem lesz nehéz. 🙂 )
Ezek a gondolatok azért törnek fel, mert még dolgod van velük, megoldásra várnak.
Biztosan előfordult már veled is, hogy felébredtél éjszaka egy problémán gondolkodva és furcsa módon nem sikerült addig visszaaludni, amíg valamiféle megoldást nem találtál rá.
Meglepő talán, de tulajdonképpen meditáltál, csak nem tudatosan.
Figyeld ezeket a felsejlő gond-olatokat. Éld bele magad abba a helyzetbe, amit sugall. Mit akart neked az a helyzet tanítani? Miért gondolsz még most is rá? Vágytál rá és nem sikerült? Félsz tőle és nem akarod, hogy bekövetkezzen? Mire és miért vágysz? Mitől és miért félsz? Mid nincs? Mid van?
Ezek csak példák.
Azt is írtad, hogy vissza kéne menned a gyermekkorodba, mert ott boldog voltál.
Remek gondolat!!!!!!!!!!!
Meditálj egyet rajta!
Nem kell, hogy különleges testtartásokat felvegyél. Csak ülj le valahova kényelmesen. Csukd be a szemed. Próbálj néhány másodpercig a füled zúgására vagy a légzésedre figyelni. Nem baj, ha eleinte nem megy. Bele fogsz jönni!
Ha sikerült, lásd magad gyermekként. Indulj az első emlékedtől és keresd meg, hol veszítetted el a boldogságodat! Lásd magad gyermekként, majd kamaszként, férfiként. A kudarcaidat, a sikereidet.
Ha megvan, kérdezd meg magadtól: biztos, hogy ez volt az oka, hogy ma nem vagyok boldog?
Ha igen, éld meg annak a pillanatnak a tanítását…hogy miért volt arra szükséged. Ha nem, vizsgálódj tovább.
Ám a nappali életedben is tudsz meditálni. A tudatosság segít neked. Ehhez nem kell mást tenned, mint figyelni önmagad. A mozgásod, a beszéded, a hangod, s végül a gondolataid. Kié ez….kérdezed majd egyszer…
Ne keseredj el kérlek, ha nem sikerül és ne add fel!
Lehet, hogy pár hónap múlva szép eredményeid leszenek. Érdemes megpróbálni!
Ezt senki sem veheti el! Bármikor figyelhetsz befelé! Bármikor lehetsz Istennel!
Én 10 éve csinálom…kisebb nagyobb sikerrel.
Nyugodtan olvasd Osho-t, vagy akit te jónak látsz…
Beszélgess itt az oldalon sokmindenkivel. Ne kövess csak egy valakit. Azt hiszem mindenki véleményét érdemes itt legalább egy elolvasás erejéig magunkévá tenni.
Jánoska! Szavaim csak útmutatásként szolgálnak.
Nem kötelességed arra menni.
Szeretettel kívánok jó utat, bármerre is indulsz!
ui. Ha elakadtál, itt valaki mindig segít neked. Legyen szó párkapcsolatról, önismeretről, békéről, harcról…. 🙂
Máté
Szia Máté!
Igen igazad lehet h itt érdemes elolvasni az emberkék
Szia Máté!
Igen igazad lehet h itt érdemes elolvasni az emberkék véleményét mert okos dolgokat írnak és segítenek is uh ezért hálás vok h megtaláltam ezt a fórumot…..
Köszönöm h időt szenteltél a válaszra majd igyekszem a belső zajomat elcsendesíteni h Boldog legyek:)
Rád érdemes figyelni mert okosan látod a témát!!!
Itt ezen az oldalon rájöttem h érdemes mindenkit olvasni mert akkor több szemszögből közelíthetjük meg a dolgokat és tisztább képunk lesz az élet nagy dolgairól……
Még egyszer köszönöm a segítséget!!!!
Üdv.: Jánoska
Vagy Téged is lecsuknak, majd megmérgeznek nemsokára…?
Húúú

Húúú Máté, ez ám a nagy fejlődés!
🙂
Öööö valami rosszat mondtam?
Szerintem csak kicsiből nagy lettél. 🙂
Szerintem csak kicsiből nagy lettél. 🙂
itt én is meglepődtem:)))) ez megoldható?
Szia Kavics!
Gondoltam h számítottál arra h válaszolok………………….:)
Most biztos azt várod,h meg fogom védeni ezt az írást de szerintem akinek nem tetszik az ne Őt olvassa…………ennyi….
Szóval ennél a résznél mikor azt olvastam amit írtál,idéztél oshotól én is meglepődtem h MI VAN?!!!!
De ha jobban belegondolunk a mi szemszögünkből(nem megvilágosodott)ez szin te elképzelhetetlen mert számunkra valljuk be h a párunkat mi(tisztelet a kivételnek)birtokolni is akarjuk,mert azt hisszük,h ő a miénk pedig ez nem így van!!!!!!!!!!
Tárgyakat lehet birtokolni de egy embert nem mert abból rabszolga lesz nem pedig a szeretett párunk……………remélem értitek h mire gondolok!!!
Tudtok esetleg vlmi hiteles dokumentumfilmet Oshóról h vlhogy kiderítsük h mi nem stimmel vele?:) bár nekem semmi bajom Vele………………..
Egyébként másoktól is olvastam hason ló könyveket,nem vagyok elfogult Oshoval kapcsolatban………….na jó egy kicsit:)
Dehát mint ahogy mondják,mindenkinek „más jön be”és ez igaz……….
De őszintén megmondom h már én is találtam furcsaságokat,ellentmondásokat a könyvekben de ezért szerintem nem Oshót kell megkérdőjelezni,hanem a tanítványait akik ezeket a könyveket összeállították mert ugye mint tudjuk Osho egyetlen könyvet sem írt!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szóval mások is szinesíthették vagy épp elvehettek az eredeti mondanivalóból!!!
De tegyük hozzá ha a gyakorlatban ezt meg szeretnénk valósítani,a barátnőnk tuti h mondaná hogy „Te nem vagy normális!”……………….
Engem Osho ébresztgetett és ezért én hálás vagyok……………….ennyi
Anthony de Mello mondta h „attól hogy vlkinek az egy hetes böjt jótékony hatású,lehet hogy egy másik ember meg belehal.”
Szóval nincs olyan amit mindenki fenntartások nélkül elfogadna mert mindenki másképp van”programozva”:))))
Szóval ha tudtok vlmi doku filmet Oshoról szívesen fogadnám mert lehet kiderül h vlmi nincs vele rendben……és akkor mi lesz????:)))))
Szeretettel : Jánoska
Szia Jánoska !
Kavics22
Én pedig alig-alig számítottam rá, hogy válaszolsz, arra pedig végképp nem, hogy bármilyen írásod meg kellene védened. Miért is kellene megvédeni azt, ami amúgy is létezik, csak különféle aspektusból látjuk, vagy talán nem is annyira különféléből. 🙂
Én nem szeretném birtokolni a párom, mert annak csak szenvedés a vége és a minél nagyobb menekülési kényszer. Ki akarna menekülni a szabadságból ? A kérdés az, hogy mekkora szabadságot bír el egy kapcsolat és vajon miért akarjuk még mindig birtokolni a párunkat, ha már tudjuk belülről, hogy nagyon szeretnénk elengedni. Valószínűleg félelemtől, a magány félelméből fakad ez az érzés, de ez csak feltételezés a részemről. És ha még sem félelemből fakad, vajon mi lehet az oka ? Talán a sors úgy akarja és erre valahogyan ráérzünk, hogy a végső szakítás előtt teljesen megbékéljen egymással a lelkünk.
És vajon miért van az, hogy valaki annyi fájdalmat okoz nekünk, még sem vagyunk képesek elengedni. A lélek érzi, hogy még dolgunk van vele, hiszen ha nem élne bennünk annyira a vágy a másik után, már régen képesek lettünk volna az elengedésre és más irányba nyitni.
Szia Kavics!
Olyan jó érzés m ikor „találkozik” két ember
Szia Kavics!
Olyan jó érzés m ikor „találkozik” két ember elképzelése a dolgokról mert mikor azt írtad h:”a magány félelméből fakad az az érzés” hogy nem akarjuk elengedni a „párunkat”…………………és miközbe ezt olvastam „kirázott a hideg”de nem azért mert fáztam hanem mert mostanság én is ugyanerre jöttem rá meert látom a mások „félelmük által kényszeredett”kapcsolataikat………………..
Érdekes elképzelés az is hogy addíg amíg mi saját magunk egyedül nem vagyunk boldogok,hogy tudnánk másokat boldoggá tenni?????és sokszor előfordul hogy két boldogtalan ember a másiktől „várja el h majd boldog lesz”………..:)dehát ők csak a boldogtalanságukat duplázzák meg!!!!!!!
Sokat lehetne erről a témáról írni…………..
Örülök h hasonlóan gondolkodunk:))))
Minden jóóót Neked Kavics!

Csak egy apro reszlethez szolnek hozza, „már én is találtam
Csak egy apro reszlethez szolnek hozza, „már én is találtam furcsaságokat,ellentmondásokat a könyvekben”.
Egy adott iro, tanito vagy mester is kulonbozo korszakokat el at. Mindenkinek van kezdeti, kozbulso es zaro eletszakasza. Az adott szemely egyre kozelebb kerul az igazsaghoz, az igazsag egy aspektusahoz vagy ugy is mondhatom, h egyre inkabb azonosul a tudattal, atveszi annak termeszetet, ezaltal mashogy ir, mashogy magyaraz, sokszor ellentmondasosan, ha osszehasonlitjuk egy korabbi irasahoz… A teljes megvilagosodas elereseig ez jellemzo. Maga a kezdeti szakasz 1-2 evtol akar 10-20 evig is tarthat, fugg az egyen szintjetol es h milyen koran kezdte vagy kezdtek el leirni gondolatait, szavait. Az ido mindenkinek uj, magasabb szintu tapasztalatokat es felismereseket hoz, kepessegeinek fuggvenyeben vagy ugy is mondhatom h tudati tartalmanak fuggvenyeben. Egy pelda a sok kozul, Szepes Maria munkassaganak kezdeti szakaszaban neha rendesen „felrebeszelt”. Ha onmagamat nezem is, pl. egy evvel ezelotti kommentem ujraolvasva mar rendesen ki kell javitani, el is kell venni belole es hozza is kell tenni.
Legegyszerubben pedig a parkapcsolathoz, a legfontosabb parameterek a szeretet es a szabadsag. A kulonbozo paroknal kulonbozo merteku a szabadon eresztes, amely mukodteti a parkapcsolatot. A magasabb szintu emberek parkapcsolataban a szabadsag mar oriasi mereteket olt, mert anelkul korlatozva erzik magukat, mig alacsonyabb szinten egymas szetkorlatozasaval „boldogak”.

Az egyik legfontosabb arany
Kihagytam meg egy nagyon fontos aranyt, ami foleg az onmegvalositas kezdeti szakaszaban fontos. A szeretet es a bolcsesseg aranya. Sajat tapasztalatom es kulonbozo mesterek is tanitanak errol. A parkapcsolatomban sokszor a szeretetem rovasara ment a bolcsessegem, ami meg mai napig is „elojon”, de mar sokkal ritkabban es legtobbszor meg idoben rajtakapom magam. 🙂 Nevezhetjuk egyfajta elme azonosulasnak is.

„Kövess engem!”
„Kövess engem” – mondta Jézus, és ez a mondata azóta filozofiai fejttegetések tárgya lett, ajon hova kell őt követni, hova ment, stb.
Holott annyi az egész, hogy a „kövess engem” egy szófordulat arra, hogy csináld utánam, amit én – és itt egy varázslási gyakorlatsor következett (Jézus tanóráján). Amit a kanonizáció folyamán kicenzuráztak a főpapok a IV. században, így nem a Bibliában, a kanonizált evangéliumokban, hanem az 1947-ben előkerült apokrif evangéliumokban olvasható.