Tipikus önismereti történet: felhúzom magam valamin, amihez semmi közöm nem lenne, de nem tagadom le a felzubogó kellemetlen érzéseket… hát hogyne lenne közöm hozzá, ha így reagálok?!
Úgyhogy előveszem a lelkem: miért is zavar engem, hogy xy mindig megy valami/ki zászlótartó után? Csapot-papot maga mögött hagyva? Hol jelenik meg ez az én életemben?
Baffameg, MINDENHOL! Oké, akkor ma úgy élem a napomat, hogy sehova sem tartozom. És a világ nagyon is alkalmazkodik hozzám! Vajon hányféle öndefiníciót, hovatartozást szedtem össze? Milyen mélyre rejtettem magam? Mennyi burkot kell levedlenem, hogy meglássam ki vagyok, mi vagyok valójában? Amikor csak egyedül vagyok… persze elképzelhetem ahogy egymagamban sétálok egy erdőben, felmegyek egy hegyre, de akkor kiránduló leszek máris, „természetjáró” NORMÁLIS ember…. hééé… maradjunk az érzékelésnél… mivel csak ma kezdtem, kíváncsi figyelem az, amivel egyelőre jellemezni tudom…
Vajon milyen lehet az, amikor tényleg semmilyen se vagyok?
Vajon milyen lehet az, amikor tényleg semmilyen se vagyok?
Leginkább halott!
Az identitások bámulatos hálózata köt össze minket a világgal.
A lányom apja vagyok, az anyám fia, az asszonyom élettársa, a haverom barátja, a testvérem bátyja, ember vagyok, pocakos vagyok, hosszú hajú vagyok. Ebben a házban lakom, tehát idevalósi vagyok, ebben az utcában, ebben a kerületben, tehát zuglói vagyok, egyben Budapesti is, Magyar, Európai, földi ember, ennek a naprendszernek a lakosa, ennek a galaxisnak a lakosa :)))
Ezen túl a kifinomultabb része az életünknek ilyen szempontból, minden tárgy amihez kötődünk, mert azonosulunk velük. Ha a kutyámba belerúg valaki az belém rúgott, ha dobálja valaki a cipőmet, velem szemben tiszteletlen, ha bejön az asszonyom a szobámba és rendet rak a gép körül, felborítja az életemet. A szobám is és az asztalomon lévő kupleráj is én vagyok…
Szóval jó hosszú a lista…
„Halj meg mielőtt meghalnál” …zen mondás 🙂
„Halj meg mielőtt meghalnál” …zen mondás 🙂
jav
most nézem, hogy nem is zen, hanem szúfi 😀 Miki, te úgyis szereted a pontosságot meg a vallásokat 😉
Vajon milyen lehet az, amikor tényleg semmilyen se vagyok?
Leginkább halott!
Az identitások bámulatos hálózata köt össze minket a világgal.
A lányom apja vagyok, az anyám fia, az asszonyom élettársa, a haverom barátja, a testvérem bátyja, ember vagyok, pocakos vagyok, hosszú hajú vagyok. Ebben a házban lakom, tehát idevalósi vagyok, ebben az utcában, ebben a kerületben, tehát zuglói vagyok, egyben Budapesti is, Magyar, Európai, földi ember, ennek a naprendszernek a lakosa, ennek a galaxisnak a lakosa :)))
Ezen túl a kifinomultabb része az életünknek ilyen szempontból, minden tárgy amihez kötődünk, mert azonosulunk velük. Ha a kutyámba belerúg valaki az belém rúgott, ha dobálja valaki a cipőmet, velem szemben tiszteletlen, ha bejön az asszonyom a szobámba és rendet rak a gép körül, felborítja az életemet. A szobám is és az asztalomon lévő kupleráj is én vagyok…
Szóval jó hosszú a lista…
„Halj meg mielőtt meghalnál” …zen mondás 🙂
„Halj meg mielőtt meghalnál” …zen mondás 🙂
jav
most nézem, hogy nem is zen, hanem szúfi 😀 Miki, te úgyis szereted a pontosságot meg a vallásokat 😉
Lehetőségeid
Látod Kirsikka, a világ milyen sokarcú színes tükörrel gondoskodik a szabadságodról?
Választási lehetőséget kínál Neked arra, hogy az legyél, ami csak lenni akarsz.
Ha bölcs vagy, élsz is vele.
Légy tehát sokarcú! – üzeni a világ, bújj bele a bőrébe annak, akit/amit melléd küld. Csodálkozz rá!
Birtokold, azonosulj vele, majd engedd!
Ha kirándulni indulsz, légy fa, légy Te hegy, légy friss levegő!
Így apránként engeded/szívod be magadba a teljes világot, a Teljes Igazságot.
Olykor nem tetszik a világ, ami körülvesz Téged?
Változtass rajta! Hozz másmilyen döntést! Gondolj új gondolatot! Mondj új szót! Hajts végre új cselekedetet! És mindezeket alaposan itasd át a hiteddel, hogy azt már meg is kaptad. Ott VAN előtted. Előre adj ezért hálát a Teremtőnek.
Ez lesz az új teremtésed, mert képzeld…. a világ engedelmeskedni fog és azt mondja: Kértél tőlem, Édes Gazdám? Kérésed számomra PARANCS!
És melléd küldi. Tiéd lehet.
Csak kérd, és adatik:-)
szeklice
Lehetőségeid
Látod Kirsikka, a világ milyen sokarcú színes tükörrel gondoskodik a szabadságodról?
Választási lehetőséget kínál Neked arra, hogy az legyél, ami csak lenni akarsz.
Ha bölcs vagy, élsz is vele.
Légy tehát sokarcú! – üzeni a világ, bújj bele a bőrébe annak, akit/amit melléd küld. Csodálkozz rá!
Birtokold, azonosulj vele, majd engedd!
Ha kirándulni indulsz, légy fa, légy Te hegy, légy friss levegő!
Így apránként engeded/szívod be magadba a teljes világot, a Teljes Igazságot.
Olykor nem tetszik a világ, ami körülvesz Téged?
Változtass rajta! Hozz másmilyen döntést! Gondolj új gondolatot! Mondj új szót! Hajts végre új cselekedetet! És mindezeket alaposan itasd át a hiteddel, hogy azt már meg is kaptad. Ott VAN előtted. Előre adj ezért hálát a Teremtőnek.
Ez lesz az új teremtésed, mert képzeld…. a világ engedelmeskedni fog és azt mondja: Kértél tőlem, Édes Gazdám? Kérésed számomra PARANCS!
És melléd küldi. Tiéd lehet.
Csak kérd, és adatik:-)
szeklice
semmi=minden
Csak úgy láthatom meg az Egyenlőséget mindennel, ha a gyökerét ragadom meg, ami a semmi. Mint egy közös nevező. Semmi nem az enyém, semmi nem nemazenyém…
semmi=minden
Csak úgy láthatom meg az Egyenlőséget mindennel, ha a gyökerét ragadom meg, ami a semmi. Mint egy közös nevező. Semmi nem az enyém, semmi nem nemazenyém…
szemüvegtelenség
Reggel erre meditáltam, és puszta fehérség történt. Nem tartott sokáig, mert rögtön arra gondoltam, hogy a vakok vajon mit látnak? fehéret vagy feketét? 🙂 tessék! máris belepréselem a dualitásba 😀 fel is akartam hívni a vak rokonomat -egy baleset során vakult meg, talán még emlékszik a színekre-, de ki volt kapcsolva.
Valamelyik nap, azon gondolkoztam, hogy oké, hogy mindent egy szemüvegen keresztül nézünk, de amit felfogunk a világból azt is megszűri a szemüveg. …mennyit váltottam eddig? mi szükség rá? KELL EZ NEKEM EGYÁLTALÁN? miért ne lehetne átereszteni mindent? (belebolondulnék? felfoghatatlan lenne…) Akkor csak annyi mindent ami épp van közvetlenül körülöttem…
Van valami mondás, miszerint ha látni akarod Istent, vagy meztelenül menj, vagy sehogy. Tehát engedd el az önazonosulásaid…. ilyen fajta Lelki meztelenség az, amire vágyom. Tisztaság. Üresség. Semmilyenség. Megfogalmazhatatlanság.
Akkor egy dologra vágyunk 🙂
Akkor egy dologra vágyunk 🙂
ezt is elengedni…
„akármerre megyek, úgyis hazafelé tartok” …mondta a folyó a Keresőnek 🙂
nem szó szerint, de DeMello 🙂
szemüvegtelenség
Reggel erre meditáltam, és puszta fehérség történt. Nem tartott sokáig, mert rögtön arra gondoltam, hogy a vakok vajon mit látnak? fehéret vagy feketét? 🙂 tessék! máris belepréselem a dualitásba 😀 fel is akartam hívni a vak rokonomat -egy baleset során vakult meg, talán még emlékszik a színekre-, de ki volt kapcsolva.
Valamelyik nap, azon gondolkoztam, hogy oké, hogy mindent egy szemüvegen keresztül nézünk, de amit felfogunk a világból azt is megszűri a szemüveg. …mennyit váltottam eddig? mi szükség rá? KELL EZ NEKEM EGYÁLTALÁN? miért ne lehetne átereszteni mindent? (belebolondulnék? felfoghatatlan lenne…) Akkor csak annyi mindent ami épp van közvetlenül körülöttem…
Van valami mondás, miszerint ha látni akarod Istent, vagy meztelenül menj, vagy sehogy. Tehát engedd el az önazonosulásaid…. ilyen fajta Lelki meztelenség az, amire vágyom. Tisztaság. Üresség. Semmilyenség. Megfogalmazhatatlanság.
Akkor egy dologra vágyunk 🙂
Akkor egy dologra vágyunk 🙂
ezt is elengedni…
„akármerre megyek, úgyis hazafelé tartok” …mondta a folyó a Keresőnek 🙂
nem szó szerint, de DeMello 🙂
Vajon milyen lehet az, amikor tényleg semmilyen se vagyok?
Akkor vagy a legtöbb , legszebb . Üdvözlettel : felacso
Vajon milyen lehet az, amikor tényleg semmilyen se vagyok?
Akkor vagy a legtöbb , legszebb . Üdvözlettel : felacso
amikor semmilyen sem vagyok
Egyszer el tudtam engedni magamat addig, ahol semmilyen sem vagyok.
Előtte el kellett engednem az összes idegenkedésemet, az összes félelmemet. Nem volt könnyű, de utólag azt mondom, megérte.
Amint áthaladtam a félelem kapun, mintha egy űrben éreztem volna magam, aminek nincsennek határai.
Érdekes, leírhatatlan érzés volt, de jól éreztem magamat ebben az űrben/ürességben, csendben.
Utólag az eszem másként reagált a megtapasztaltakra. Kicsit döbbenten, ijedten próbálta értelmezni, azt hogy hol is járhatott és mit is tapasztalhatott. Majd egy idő múlva ezt is feladta, már nem akartam értelmezni… de megismételni sem tudtam még azóta ezt a tapasztalást… nem tudnám megmondani miért.
De belül úgy érzem, hogy újra megtapasztalhatom, ha készen állok rá, ha jó az nekem, ha számomra itt az ideje. Miért gondolom így? Mert amennyire jó semminek lenni, annyira nehéz rábízni magamat arra, hogy a mai énközpontú világban rábízzam magam erre a semmire, még akkor is, ha lehetséges, hogy ez jelenti számomra a mindent.
szárnypórbálgatások – tapasztalat
Igen, nekem is volt egy hasonló élményem, amit annyira nem tudtam hova tenni, hogy megnevezni se tudtam, mitöbb, elég hamar elmúlt. Bár nagyon mély nyomot hagyott bennem, vágyom rá és félek tőle egyszerre. Ahogy később olvasgattam a témában született meg a felismerés hogy mi volt AZ… akkor. hát EZ 🙂
Most, hogy a mindennapjaimba próbálom beleszőni, egész más. Mióta írtam a blogot eltelt némi idő… nemtom hány hét… mindenesetre kiürült az életem. Eltűntek a mindennapos barátok, nemigen történt semmi, pedig elég pörgős vagyok 🙂 Élveztem az új helyzetet, bár szokatlan volt, furcsa, nem is tudtam hogy hívni, csak figyeltem, figyeltem… aztán az utóbbi pár napban történtek dolgok, felbukkantak ismét az emberek. És nem sikerül… valahogy nem érzem magamat bennük. A helyzetekben. Nem találom a helyem, elmenekülök. Tudatában annak, hogy most menekülök, és olyan dolgokra vetemedek, amit sose csináltam… tehát most kezd kibuktatni ez az egész, jön fel a mélyről egy nagy adag kuszaság, ütköznek az önazonosítások, az életelméletek….. iylesmi. Jól fog jönni a holnapi transz, az biztos! 😉
…szeretném a kettőt valahogy harmóniába hozni: semminek lenni, közben élni… semmiként élni. nem csak egy szobában gubbasztani, mert annak elszállás lesz a vége.
az értelmét
Próbáld megragadni ennek az érdekes időszaknak az értelmét, a jelentőségét az életedben.
Mert biztosan van más értelme, jelentősége is, mint ami elsőre kínálkozik. Nem véletlenül vagy ebben az élethelyzetben. A menekülésed is takar valamit, nem hinném, hogy szimplán csak menekülés lenne.
Én ilyen menekülős időszakomban jöttem rá arra, hogy mennyire szeretem magam körül a csendet, mennyire szeretem az otthonomat és mennyire fel tud tölteni az ha otthon szépen nyugodtan, kényelmesen elmatathatok (feltéve, hogy nem kínoztam magam azzal, hogy nem kéne egyedül lennem, akkor az egyedüllétemben sem voltam magányos, mert olyan volt, mintha egy láthatatlan lény lett volna velem a csendben, nagy-nagy szeretettel).
A holnapi transzhoz meg a legjobbakat kívánom!
miértek
Nem szeretnék a folyamat közben pluszban erőlködni rajta, hogy mi miért… ha átbillentem oda, ahova ki kell fusson a dolog, akkor úgyis érkezik majd egy felismerés anélkül, hogy görcsölnék rajta közben, hogy „most ezt MIÉRT” amúgy is hajlamos vagyok ilyesmire, ezért most nem foglalkozom vele, csak annyit teszek, hogy ami éppen van, ha bőgök, akkor bőgök, ha szomorú vagyok akkor szomorú vagyok, ha haragszom, akkor haragszom. Ugyanígy a pozitív érzésekkel is, mint ujjongás, meg bármi. Jól belemegyek az aktuális dologba, és általában amint megszületik benne a tudatosság, máris valami más megvilágításba kerül, máris érvényét veszti a szenvedés. Tehát megszületett A Tanulság 🙂 A Válasz a miértre, az értelme a „szenvedésnek”, anélkül hogy rákérdeztem volna.
transz
…után is írok- feltéve ha bele tudom gyömöszölni holmi szavakba az élményeket …:)
aftertransz: megadom magam
nos… nagy elvárásokkal mentem transzolni és (természetesen) jó nagy pofáraesés lett belőle: mert egyrészt ott motoszkált bennem, hogy túl akarok már lenni a dolgon, kiverni a biztosítékot, másrészt pontosan tudtam, hogy mit akarok átélni. És jött a fityisz: :DDDD jól átéltem, csak váratlanul. Más megközelítésből. Máshogyan. Erőteljesebben. Azt, hogy nem tartozom oda. A transzolók közé. A transzolók közé SE! Azt, hogy ha kikalkulálom, hogy nekem hogy lesz jó, akkor nem úgy lesz, és szenvedek, hogy miért nem, aztán bebizonyosodik, hogy mégiscsak úgy „JÓ”, akkor is ha fájt. Mert hát azért mentem 🙂 Csak az Élet nem hagyott dirigálni (ez is rajta volt a listán 😀 hogy megadom magam)
Kevésbé virágnyelven: 2 turnusban transzoltunk, és amikor segítő voltam, sokkal jobban el tudtam lazulni, belelzuhanni, mint amikor transzoló voltam. Akkor zavart a zene stílusa, ami korábbi alkalmakkor nem okozott gondot. De valahogy ez a zavar hozta el mégis azt a kívülállás, kirekesztettség, egyedüllét, meg nem értettség, elválasztódás érzést, amiért odamentem 🙂 csak nagyobbat szólt a pofon így, hogy másik oldalról érkezett, mint vártam volna.
amikor semmilyen sem vagyok
Egyszer el tudtam engedni magamat addig, ahol semmilyen sem vagyok.
Előtte el kellett engednem az összes idegenkedésemet, az összes félelmemet. Nem volt könnyű, de utólag azt mondom, megérte.
Amint áthaladtam a félelem kapun, mintha egy űrben éreztem volna magam, aminek nincsennek határai.
Érdekes, leírhatatlan érzés volt, de jól éreztem magamat ebben az űrben/ürességben, csendben.
Utólag az eszem másként reagált a megtapasztaltakra. Kicsit döbbenten, ijedten próbálta értelmezni, azt hogy hol is járhatott és mit is tapasztalhatott. Majd egy idő múlva ezt is feladta, már nem akartam értelmezni… de megismételni sem tudtam még azóta ezt a tapasztalást… nem tudnám megmondani miért.
De belül úgy érzem, hogy újra megtapasztalhatom, ha készen állok rá, ha jó az nekem, ha számomra itt az ideje. Miért gondolom így? Mert amennyire jó semminek lenni, annyira nehéz rábízni magamat arra, hogy a mai énközpontú világban rábízzam magam erre a semmire, még akkor is, ha lehetséges, hogy ez jelenti számomra a mindent.
szárnypórbálgatások – tapasztalat
Igen, nekem is volt egy hasonló élményem, amit annyira nem tudtam hova tenni, hogy megnevezni se tudtam, mitöbb, elég hamar elmúlt. Bár nagyon mély nyomot hagyott bennem, vágyom rá és félek tőle egyszerre. Ahogy később olvasgattam a témában született meg a felismerés hogy mi volt AZ… akkor. hát EZ 🙂
Most, hogy a mindennapjaimba próbálom beleszőni, egész más. Mióta írtam a blogot eltelt némi idő… nemtom hány hét… mindenesetre kiürült az életem. Eltűntek a mindennapos barátok, nemigen történt semmi, pedig elég pörgős vagyok 🙂 Élveztem az új helyzetet, bár szokatlan volt, furcsa, nem is tudtam hogy hívni, csak figyeltem, figyeltem… aztán az utóbbi pár napban történtek dolgok, felbukkantak ismét az emberek. És nem sikerül… valahogy nem érzem magamat bennük. A helyzetekben. Nem találom a helyem, elmenekülök. Tudatában annak, hogy most menekülök, és olyan dolgokra vetemedek, amit sose csináltam… tehát most kezd kibuktatni ez az egész, jön fel a mélyről egy nagy adag kuszaság, ütköznek az önazonosítások, az életelméletek….. iylesmi. Jól fog jönni a holnapi transz, az biztos! 😉
…szeretném a kettőt valahogy harmóniába hozni: semminek lenni, közben élni… semmiként élni. nem csak egy szobában gubbasztani, mert annak elszállás lesz a vége.
az értelmét
Próbáld megragadni ennek az érdekes időszaknak az értelmét, a jelentőségét az életedben.
Mert biztosan van más értelme, jelentősége is, mint ami elsőre kínálkozik. Nem véletlenül vagy ebben az élethelyzetben. A menekülésed is takar valamit, nem hinném, hogy szimplán csak menekülés lenne.
Én ilyen menekülős időszakomban jöttem rá arra, hogy mennyire szeretem magam körül a csendet, mennyire szeretem az otthonomat és mennyire fel tud tölteni az ha otthon szépen nyugodtan, kényelmesen elmatathatok (feltéve, hogy nem kínoztam magam azzal, hogy nem kéne egyedül lennem, akkor az egyedüllétemben sem voltam magányos, mert olyan volt, mintha egy láthatatlan lény lett volna velem a csendben, nagy-nagy szeretettel).
A holnapi transzhoz meg a legjobbakat kívánom!
miértek
Nem szeretnék a folyamat közben pluszban erőlködni rajta, hogy mi miért… ha átbillentem oda, ahova ki kell fusson a dolog, akkor úgyis érkezik majd egy felismerés anélkül, hogy görcsölnék rajta közben, hogy „most ezt MIÉRT” amúgy is hajlamos vagyok ilyesmire, ezért most nem foglalkozom vele, csak annyit teszek, hogy ami éppen van, ha bőgök, akkor bőgök, ha szomorú vagyok akkor szomorú vagyok, ha haragszom, akkor haragszom. Ugyanígy a pozitív érzésekkel is, mint ujjongás, meg bármi. Jól belemegyek az aktuális dologba, és általában amint megszületik benne a tudatosság, máris valami más megvilágításba kerül, máris érvényét veszti a szenvedés. Tehát megszületett A Tanulság 🙂 A Válasz a miértre, az értelme a „szenvedésnek”, anélkül hogy rákérdeztem volna.
transz
…után is írok- feltéve ha bele tudom gyömöszölni holmi szavakba az élményeket …:)
aftertransz: megadom magam
nos… nagy elvárásokkal mentem transzolni és (természetesen) jó nagy pofáraesés lett belőle: mert egyrészt ott motoszkált bennem, hogy túl akarok már lenni a dolgon, kiverni a biztosítékot, másrészt pontosan tudtam, hogy mit akarok átélni. És jött a fityisz: :DDDD jól átéltem, csak váratlanul. Más megközelítésből. Máshogyan. Erőteljesebben. Azt, hogy nem tartozom oda. A transzolók közé. A transzolók közé SE! Azt, hogy ha kikalkulálom, hogy nekem hogy lesz jó, akkor nem úgy lesz, és szenvedek, hogy miért nem, aztán bebizonyosodik, hogy mégiscsak úgy „JÓ”, akkor is ha fájt. Mert hát azért mentem 🙂 Csak az Élet nem hagyott dirigálni (ez is rajta volt a listán 😀 hogy megadom magam)
Kevésbé virágnyelven: 2 turnusban transzoltunk, és amikor segítő voltam, sokkal jobban el tudtam lazulni, belelzuhanni, mint amikor transzoló voltam. Akkor zavart a zene stílusa, ami korábbi alkalmakkor nem okozott gondot. De valahogy ez a zavar hozta el mégis azt a kívülállás, kirekesztettség, egyedüllét, meg nem értettség, elválasztódás érzést, amiért odamentem 🙂 csak nagyobbat szólt a pofon így, hogy másik oldalról érkezett, mint vártam volna.
öndefiníciók
Volt egy pillanat az életemben, amikor alaposan elvesztettem a fonalat. Akkor történt ez, amikor kiköltöztem ide külföldre, távol a családomtól, a régi barátoktól, friss diplomával.
Egy csapásra minden támpont és öndefinició elhalványult. Itt kint én nem voltam semmi és senki, senkinek. Tehát magam voltam magammal. Olyan volt ez, mint meghalni kicsit és újjászületni egy más formában. Nem volt egyszerű, de jót tett. Rájöttem, hogy ha a megszokott világ el is tűnik körülöttem, ha eltűnnek a régi szerepeim ÉN VAGYOK akkor is. Sőt talán ilyen helyzetekben vagyunk igazán önmagunk.
Akkoriban nagyon szenvedtem, és nehéz volt megtapasztalni a semmit és abból építkezni újra. De amikor valaki megtapasztalja azt, hogy csak ÖNMAGÁHOZ TARTOZIK végső soron, végtelen szabadsággal tölti el az embert. És nem fog függeni mások véleményétől és kevésbé lesz befolyásolható. Általában nem elég azonban önmagunkra támaszkodni ilyen tapasztalások alatt sem, sőt, szerintem pont ilyenkor tud „képbe kerülni” a Teremtővel való kapcsolat keresése, ami táplál és erőt ad a saját magunk megismerésében, feltárásában és megvalósításában.
külföld
Köszönöm, egy új megvilágításba helyezted az egészet… az újraépítkezés nem célom egyáltalán. Ha már egyszer semmi lettem, akkor jó lesz úgy 🙂 mindenesetre készülök énis külföldre -bár még nem konkrétan, csak lélekben 🙂 és ezek a változások kifejezetten motiválnak 🙂 jó volt olvasni! 🙂
Az újraépítkezés alatt nem az új maszkok felvételét értem, hanem
Az újraépítkezés alatt nem az új maszkok felvételét értem, hanem a valódi „mag-unk” felépítését, az önvalónk megtalálását. Talán az „újra” előtag nem megfelelő.
Semmi nem maradhatsz szerintem, mert ha még itt vagyunk, ebben a dimenzióban, akkor valaminek lennünk kell ebben a világban, DE ha legbelül tudjuk, hogy igazából semmi-minden vagyunk, a világban eljátszott szerepek nem esnek annyira nehezünkre.
semmik közti különbség
Az egész kiinduló pontja az volt, hogy Adyashanti tanításával találkoztam, akinek magyarul eddig csak az Üresség tánca c. könvye jelent meg, ez a fajta táncoló semmi az amit valóban keresek, úgyhogy szerintem egy dologról beszélünk 🙂
korábban már írtam róla valamit: https://onmegvalositas.hu/comment/37072#comment-37072
Ő a semmit együtt említi a mindennel.
Először beszél egy totális
Ő a semmit együtt említi a mindennel.
Először beszél egy totális egységről. Aztán Átélte a minde3nt,mindenséget,és a hab a tortán az ,hogy ez a minden egyben a teljes semmi is. Mondja Ő. /meg mások is/
Szóval a semmit nem önmagában elkülönülve említi,hanem úgy ,hogy a Minden,egyben a Semmi is. /legalább is én így emlékszem:)/
öndefiníciók
Volt egy pillanat az életemben, amikor alaposan elvesztettem a fonalat. Akkor történt ez, amikor kiköltöztem ide külföldre, távol a családomtól, a régi barátoktól, friss diplomával.
Egy csapásra minden támpont és öndefinició elhalványult. Itt kint én nem voltam semmi és senki, senkinek. Tehát magam voltam magammal. Olyan volt ez, mint meghalni kicsit és újjászületni egy más formában. Nem volt egyszerű, de jót tett. Rájöttem, hogy ha a megszokott világ el is tűnik körülöttem, ha eltűnnek a régi szerepeim ÉN VAGYOK akkor is. Sőt talán ilyen helyzetekben vagyunk igazán önmagunk.
Akkoriban nagyon szenvedtem, és nehéz volt megtapasztalni a semmit és abból építkezni újra. De amikor valaki megtapasztalja azt, hogy csak ÖNMAGÁHOZ TARTOZIK végső soron, végtelen szabadsággal tölti el az embert. És nem fog függeni mások véleményétől és kevésbé lesz befolyásolható. Általában nem elég azonban önmagunkra támaszkodni ilyen tapasztalások alatt sem, sőt, szerintem pont ilyenkor tud „képbe kerülni” a Teremtővel való kapcsolat keresése, ami táplál és erőt ad a saját magunk megismerésében, feltárásában és megvalósításában.
külföld
Köszönöm, egy új megvilágításba helyezted az egészet… az újraépítkezés nem célom egyáltalán. Ha már egyszer semmi lettem, akkor jó lesz úgy 🙂 mindenesetre készülök énis külföldre -bár még nem konkrétan, csak lélekben 🙂 és ezek a változások kifejezetten motiválnak 🙂 jó volt olvasni! 🙂
Az újraépítkezés alatt nem az új maszkok felvételét értem, hanem
Az újraépítkezés alatt nem az új maszkok felvételét értem, hanem a valódi „mag-unk” felépítését, az önvalónk megtalálását. Talán az „újra” előtag nem megfelelő.
Semmi nem maradhatsz szerintem, mert ha még itt vagyunk, ebben a dimenzióban, akkor valaminek lennünk kell ebben a világban, DE ha legbelül tudjuk, hogy igazából semmi-minden vagyunk, a világban eljátszott szerepek nem esnek annyira nehezünkre.
semmik közti különbség
Az egész kiinduló pontja az volt, hogy Adyashanti tanításával találkoztam, akinek magyarul eddig csak az Üresség tánca c. könvye jelent meg, ez a fajta táncoló semmi az amit valóban keresek, úgyhogy szerintem egy dologról beszélünk 🙂
korábban már írtam róla valamit: https://onmegvalositas.hu/comment/37072#comment-37072
Ő a semmit együtt említi a mindennel.
Először beszél egy totális
Ő a semmit együtt említi a mindennel.
Először beszél egy totális egységről. Aztán Átélte a minde3nt,mindenséget,és a hab a tortán az ,hogy ez a minden egyben a teljes semmi is. Mondja Ő. /meg mások is/
Szóval a semmit nem önmagában elkülönülve említi,hanem úgy ,hogy a Minden,egyben a Semmi is. /legalább is én így emlékszem:)/
Segítség az ürességhez
Bár nem olvastam végig az itteni hozzászólásokat csak a semmilyenségről jutott az eszembe hogy sokat segít nekem mostanság az hogy fákat ölelgetek (NORMAFA Nr.1) ezáltal kiürül az agyam és megszabadulok a belső szeméttől…nem utolsó sorban földel így nem szállok el 🙂
Különösen akkor jó móka ez amikor nagy szél van és érzed ahogy az egész fa mozog…
kiürülés
Igen, ez az élmény megvolt, nagyon érdekes, ha különböző fajta fákat ölelsz meg, teljesen más energiájuk van. Amúgy Adya egy helyen épp egy korhadt fához hasonlítja az egész folyamatot, és teljesen ledöbbentem, mikor a Margiton találkoztam egy OLYAN fával, amiről korábban olvastam. Végig fel volt hasadva a kérge, és át lehetett nyúlni rajta. Na azt megölelni volt a legdurvább.. bele is telt pár hétbe mire rávettem magam. Addig még a látványától is elsírtam magam úgy belém hasított. Sőt, az is hetekbe telt, míg észrevettem egyáltalán, olvasás után még simán elmentem mellette párszor.
A külső dolgoknak való átengedést mással is lehet csinálni… talán bármivel, csak vigyázni kell, mert az egó rátenyerel erre is. Azt vettem észre, hogy elkezdtem menekülésként használni: amikor nem tetszik ami bennem van, akkor szépen előveszem ezeket a „kiürítő” dolgokat (Tommy Emmanuel) és átengedem magam neki. Egy szempillantás alatt jól érzem magam -akkor, de nagyon őszintének kell lenni, és nyakon csípni, ha csak azért csinálom, hogy ne kelljen szembesülnöm azzal, ami épp VAN.
Segítség az ürességhez
Bár nem olvastam végig az itteni hozzászólásokat csak a semmilyenségről jutott az eszembe hogy sokat segít nekem mostanság az hogy fákat ölelgetek (NORMAFA Nr.1) ezáltal kiürül az agyam és megszabadulok a belső szeméttől…nem utolsó sorban földel így nem szállok el 🙂
Különösen akkor jó móka ez amikor nagy szél van és érzed ahogy az egész fa mozog…
kiürülés
Igen, ez az élmény megvolt, nagyon érdekes, ha különböző fajta fákat ölelsz meg, teljesen más energiájuk van. Amúgy Adya egy helyen épp egy korhadt fához hasonlítja az egész folyamatot, és teljesen ledöbbentem, mikor a Margiton találkoztam egy OLYAN fával, amiről korábban olvastam. Végig fel volt hasadva a kérge, és át lehetett nyúlni rajta. Na azt megölelni volt a legdurvább.. bele is telt pár hétbe mire rávettem magam. Addig még a látványától is elsírtam magam úgy belém hasított. Sőt, az is hetekbe telt, míg észrevettem egyáltalán, olvasás után még simán elmentem mellette párszor.
A külső dolgoknak való átengedést mással is lehet csinálni… talán bármivel, csak vigyázni kell, mert az egó rátenyerel erre is. Azt vettem észre, hogy elkezdtem menekülésként használni: amikor nem tetszik ami bennem van, akkor szépen előveszem ezeket a „kiürítő” dolgokat (Tommy Emmanuel) és átengedem magam neki. Egy szempillantás alatt jól érzem magam -akkor, de nagyon őszintének kell lenni, és nyakon csípni, ha csak azért csinálom, hogy ne kelljen szembesülnöm azzal, ami épp VAN.
„Vajon milyen lehet az, amikor tényleg semmilyen se
„Vajon milyen lehet az, amikor tényleg semmilyen se vagyok?”
Akkor az öröm vagy. 🙂 Puszta és teljes tapasztalás, és a tapasztalás öröme.
Amíg reagálsz, addig nem szűntél meg. Amíg rákérdezel a reakcióidra, addig az elmédben vagy, nem szűntél meg. és amíg válaszolsz a kérdéseidre, bezárod a személyiséged körét, és keringsz tovább, elvétve a középpontod: ahol nem vagy. 🙂
Namaszte
„tapasztalás öröme”
Nagyon jó megfogalmazás! 🙂 köszönöm szépen!
Néha sikerül elcsípni, aztán elmúlik…
„Akkor az öröm vagy”
Ha semmi vagy akkor a „semmi” vagy, nem
„Akkor az öröm vagy”
Ha semmi vagy akkor a „semmi” vagy, nem öröm 🙂 Az öröm abból fakadhat, hogy van valami körülötted ami „valami”.
Hát az a ,,kis öröm”,ha körülötted van valami aminek örülsz, a
Hát az a ,,kis öröm”,ha körülötted van valami aminek örülsz, a ,,nagy” meg ha ,benned:)
Akkor nincs semmi körülötted,legalább is nem érzékeled:) Lehetne ezt a semminek is mondani,mert nagy a csend,de mégsem semmi,merthogy az öröm /,,boldogságérzés”/ is nagy:)
„Akkor nincs semmi körülötted,legalább is nem érzékeled :)”
Ez
„Akkor nincs semmi körülötted,legalább is nem érzékeled :)”
Ez miért jó? Csak az érzés miatt?
Ha ez lenne ennek az igazsága, akkor a világnak nem is szabadna léteznie.
Én próbáltam erre az ürességre reflektálni,amiről Sikka is
Én próbáltam erre az ürességre reflektálni,amiről Sikka is beszélt volna.
Tehát az a belső boldogság,amit én a ,,nagyobbnak” nevezek,az nyilván akkor lehetséges,
ha az ember nagyon közel kerül,,Önmagához”. Akkor ugye nem ,,zavar” be semmi,
sem gondolat,sem a környezet,sem semmi. Tehát egy ,,módosult” tudatállapot,vagyis igen bizonyos értelemben ez a világ nem létezik.
Hogy mi ebben a jó??? Hát ki kell próbálni:)))
Ettől én még nagyon szeretem ezt a világot:D /Túlságosan is,úgyhogy egyelőre ,,menthetetlen” vagyok:)))/
„Akkor ugye nem ,,zavar” be semmi, sem gondolat,sem a
„Akkor ugye nem ,,zavar” be semmi, sem gondolat,sem a környezet,sem semmi.”
A környezet nem zavar be, mert nem célja a bezavarás. Te zavartatod magad a környezettel, mert azt hiszed, hogy így működik. A hiba az Ön készülékében van kérem 🙂 Ez az egyik dolog amit meg kell érteni ebben: a formák nem azért vannak, hogy téged zavarjanak. Nyilván egyszerűbb boldogítóbb állapotot elérni egy ürességben, csak ez valamilyen menekülés is a formák valóságától. Az igazán ügyes ember felhozza a „Istent” a környezetébe is, és ott nyilvánítja ki, nem „ragad” bele az ürességbe 🙂
Nahát. Az üresség mint menekülés? Szerintem meg ‘Isten’ is üres.
Nahát. Az üresség mint menekülés? Szerintem meg ‘Isten’ is üres. Az az isteni állapot. A formák nem valóság. Csak segítség a megéléshez… Meg amíg itt vagy, abban kell kinyilvánítanod magad, azért kaptál testet. Ebben kell boldogulni. De amíg bármit is ‘kinyilvánítasz’, az még nem a vége…
Hát hogy ne lenne valóság a formák? Akkor mi, ha nem valóság?
Ez
Hát hogy ne lenne valóság a formák? Akkor mi, ha nem valóság?
Ez nézőpont kérdése: ha az ürességet teszed meg mint valóságot akkor a forma illúziónak tűnik. Ha a formából nézed, akkor az üresség pusztán a forma hiánya, de nem a tiszta valóság.
Az idézőjelnek szerintem jelentősége van,nem véletlenül tettem a
Az idézőjelnek szerintem jelentősége van,nem véletlenül tettem a zavart idézőjelbe:)
Engem egyáltalán nem zavar a környezet,azt szerettem volna érzékelni,hogy bizonyos tudatállapotokban megszűnik /a környezet érzékelése/
Egyébként meg hogy ki hogy csinálja,meg mit akar elérni az teljesen egyéni,sokféle lehetőség van,amit te ajánlasz,az is egy, de ez nem szakácskönyvből megy előírás szerint:D
Attól függ hogy mit csinál az ember, hogy éppen mit akar elérni:)
Egyébként én meditációról beszéltem/most kivételesen…,csak a félreértések elkerülése végett:)/
Na ne már, Éva. ‘Menthetetlen’ vagy mert nagyon szereted ezt a
Na ne már, Éva. ‘Menthetetlen’ vagy mert nagyon szereted ezt a világot? Én meg azért vagyok menthetetlen, mert nagyon NEM szeretem ezt a világot.
Most melyik a jobb? Az még mindig jobbnak tűnik, de azt az érzést én nem ismerem.
Még megszeretheted:)
Úgy harminc éves koromig nekem is nagyon
Még megszeretheted:)
Úgy harminc éves koromig nekem is nagyon furcsa volt,nehezen szoktam meg és folyton az eget kémleltem. Így utólag azt hiszem,azért kellett évekig Norvégiában lennem,hogy annyi mesebeli szépség láttán beleszeressek a világba:D
Szóval még veled is megtörténhet.
Akárki, szerinted mi a baj a világgal?
Akárki, szerinted mi a baj a világgal?
Nem azt írtam hoyg baj van a világgal. Azt írtam ‘nagyon NEM
Nem azt írtam hoyg baj van a világgal. Azt írtam ‘nagyon NEM szeretem ezt a világot’. És viszont mostmár tudom, hogy ez így is marad, de majd nemsokára nem lesz baj… Nem fogom megszeretni, de nem is kell.
Sok mesebeli szépséget én is láttam, tájakat, embereket, de attól még a világot NEM szeretem.
És most hihetetlenül jól érzem magam attól, hogy már nem is kell megszeretnem. 🙂
És utálod vagy szimplán nem érzel szeretetet iránta (pl.
És utálod vagy szimplán nem érzel szeretetet iránta (pl. közömbös neked)?
Utálom. 🙂 És mindig kurva nehéz volt, aztán össze is omlottam,
Utálom. 🙂 És mindig kurva nehéz volt, aztán össze is omlottam, csak mostmár igazán sejtem hogy nem véletlenül.
Ha majd a másik variáció lesz, akkor majd nem írok ide.
Melyik részét utálod a legjobban?
Melyik részét utálod a legjobban?
életutálatnak nyissatok másik blogot
köze nincs az öndefiníciókhoz már rég…
köszi
Dehogynincs köze. Nekem abból jön meg az önazonosításom éppen!
Dehogynincs köze. Nekem abból jön meg az önazonosításom éppen!
azonos
gratulálok… lelked rajta.
elolvastad egyáltalán az eredeti blogot?
Igen olvastam. Neked úgy, nekem így alakul. Más az út. de
Igen olvastam. Neked úgy, nekem így alakul. Más az út. de abszolút ugyanaz a kérdés, hogy meglássam ki vagyok, mi vagyok valójában. Miért baj az neked?
Na szerinted?
Na szerinted?
Nem tudom, de ne chateljünk mert Sanyi kitörli. Szóval melyik
Nem tudom, de ne chateljünk mert Sanyi kitörli. Szóval melyik részét utálod a legjobban?
Csak gondoltam hogy egyértelmű. A szenvedést, a könnyeket, a
Csak gondoltam hogy egyértelmű. A szenvedést, a könnyeket, a bajokat, a nyomort, stb, nemcsak a magam életében. Ezeket mindigis és nehéz is volt. De már a másik oldalt is. És ez már elég jó. főleg, ha rájövök, miért! És rá fogok.
De hagyjuk, annyira nem jön ide és nem is fontos most nekem sem.
Az én életemben a szenvedés és fájdalom annak a jelző értéke
Az én életemben a szenvedés és fájdalom annak a jelző értéke volt, hogy valami probléma van valahol. Vagy kinn vagy benn, de a probléma létezik. Ha nem lett volna a szenvedés, akkor még most is tudatlanságban lennék. Szóval fájt, de hasznos volt.
Mint amikor megégeti a gyerek a tűzhelyen a kezét: nem jó érzés de legalább figyelmeztet, hogy mire kell figyelnie. A fájdalom és szenvedés egy jelzés arra vonatkozóan, hogy valami gond van 🙂 (és elsőre nem feltétlen a szeretet hiánya a gond, így az sem kötelező jellegű) Bár ezt szerintem már tudod 🙂
hárítás
A szenvedést a falak okozzák. Az hogy hárítasz valamit. Be kell fogadni amit tol a képedbe az Élet, mint az Egész velejáróját. Hozzátartozóját. Addig jön egyre keményebben, míg meg nem adod magad. Befogadod mélyen a szívedbe, megéled meditációban „kifájja magát” nem egyszer nem kétszer, és kioldódik magától.
Ez az önismeret lényege. Hogy bennünk van a kulcs. Meg minden. Nem csak a fájdalmak, a másik oldal is…:) tényleg Minden. A Semmi, amiről írtam csak szartok rá:) ezért nem értem miért itt …
Ó, talán csak még nem tartok ott. Ez nem azt jelenti, hogy
Ó, talán csak még nem tartok ott. Ez nem azt jelenti, hogy szarok rá hogy te miről írsz. Csak esetleg nekem nem kell egyik meg másik oldal sem éppen, se a minden, se a semmi. A tökmindegy van. Velem sem volt még ilyen, most ez lett, és érdekes nekem is. Csak nekem ez jutott az egészről az eszembe, mert én egy másik ember vagyok. Szerintem sokszor azt kell elfogadni az életben, hogy amit te tudsz, arra szarnak azok, akik nem tudják.
De OK, nem írok ide többet a blogba.
Szerintem ez a módszer nem biztos, hogy működne minden esetben.
Szerintem ez a módszer nem biztos, hogy működne minden esetben. Ha valaki tudatosan árt neked, akkor azt nem elég csak úgy befogadni, mert külső tényező is van a dologban.
Sokszor azért hárítunk, mert ez a legjobb megoldás akkor. Az ember nem tud mindent azonnal befogadni.
Én ebben a „Addig jön egyre keményebben, míg meg nem adod magad” nem látok logikát. Az élet van ahogy van. Ez így nagyon kényelmes megoldás hogy „kioldódik magától”, de szerintem a dolog nem mindig így működik.
Ez nem valami, aminek örülsz, hanem magától megjelenik benned,
Ez nem valami, aminek örülsz, hanem magától megjelenik benned, amikor már „nem vagy”, és semmihez nem kötöd magad, meg az örömöd sem.
ha valamiből fakad az örömöd, ami körülötted van, akkor még kívülről veszed.
Az öröm egyébként éppen ezért nem a legjobb szó, mert általában azonnal így reagál az elme, így értelmezi. De nehéz leírni ezt az állapotot.
Ez az öröm nem is hasonlít arra, amikor örlülünk valaminek.
Ez annál sokkal nagyobb, még a szerelemnél is kielégítőbb, de nem olyan émelyítő, nem is olyan szédítő, mert nem „magas” érzés, hanem hihetetlenül nyugodt és mégis hatalmas erővel áradó béke. lehet h maga ez a béke érzés okozza az örömet, nem tudom.
És nem vagy semmi, csak nem lényeges a személyiséged, az egód, nincs rajta figyeljem, töltés. Nem azzal az éneddel vagy jelen és operálsz. Ezt az ént ilyenkor mintha megnyitnánk, kvázi ELFELEDKEZNÉNK RÓLA. És totálisan belefeledkezünk a jelen helyzet tapasztalásába olyan módon, hogy nem gondolkodunk, vagy elmélkedünk rajta, és nem reflektálunk semmiképpen, érzelmekkel, és nem figyeljük a reflexióinkat.
Egyszerűen csak benne vagyunk és befogadunk, és a „kis én”-t meg így elengedjük. Ezt jelenti, hogy „megszűnünk”, hogy „semmivé válunk”. Természetesen nem válik semmivé az ego, és a személyiség, de a tudatunk számára mégis megszűnik, mert a Tudat úgy működik, hogy számára az van jelen, amire FIGYELSZ a jelenben. A tudat számára, a szellem számáras csak a jelen létezik.csak a testünk érzékeli az időt, ami a duális világ illúziója. A kettő együtt van egy ,metszéspontban a fizikai világban, de a szellem birodalmába, az Univerzális Tudatba, a megvilágosodásba a vertikális vonalban lehet eljutni, mert ezek az időtlenben léteznek.
Egyébként a kereszt, amely Univerzális szimbólum a keresztények híresztelései ellenére, éppen ezt szimbolizálja. A függőleges szár a szellemi fejlődés, az időtlenben való jelenlét, a jelenlét tudatállapota maga, a szellemmel való összekapcsolódás és a megvilágosodáshoz vezető út. A horizontális a duális, poláris világ, amiben kiegyenlítődés folyik, és körforgás örökösen, végtelenül, az idő birodalma és a téré, a határolté, és a teremtetté. Múltból jövő felé halad, amelyet a test hivatott érzékelni, ezért úgy van megteremtve az elme, hogy ebben a relációban értsen és létezzen és értelmezze magát és a világot . Az elme ezért nem érti és nem tudja kezelni az időtlent, de meg lehet tanítani neki, a figyelem képessége által (és még sok minden más által), hogyan tegye magát abba az állapotba (a duális reakcióit kikapcsolva és megnyitva), melyben a figyelem operál, pusztán., és ezzel beléphetünk a vertikálisba.
A figyelem a tiszta szellem képessége. nem az elméé, az csak szolgál benne, közvetít. A figyelem nem koncentráció, ezt a fajta figyelmet szokták kontemplálásnak, vagy szemlélésnek nevezni. Ez a laza, nyitott, szeretetteljesen elfogadó figyelése, szemlélése önmagunknak és a környezetünknek. De nem az érzelmeinknek, meg gondolatainknak, mert ezek ott nincsenek, mert a szemlélés önmagában az ezek nélküli állapotot jelöli.
A valóságot figyeljük, egy kiterjesztett állapotában, elfogadóan, és nyugalommal.
Ez már önmagában is öröm. Ez az energia egyébként az Univerzális energiából származik, amelynek ilyenkor megnyílunk. És az végtelen és mindig ugyanolyan.
csodás.
Namaszte
Egyébként ismerem ezt az élményt. Nekem ez nem öröm, vagy
Egyébként ismerem ezt az élményt. Nekem ez nem öröm, vagy szeretet, hanem Harmónia, ami az egyén számára egy félelem mentes, magas fokú, magabiztos állapot, élet élmény. Jellemzője a hiánytalanság, belső béke, magabiztos jelenlét, kielégítettség, megkönnyebbülés, teljes tisztaság.
Azonban ennek az állapotnak a szemszögében teljesen értelmetlen bárminemű filozófia vagy fejtegetés hiszen, maga az állapot megtapasztalása a lényeg. Ebben az állapotban nem éreztem semmit sem helytelennek, max. csak szükségszerűnek abból a nézőpontból, a tettek és történések sokkal lényegesebbek voltak az elméleteknél. Az Igazság keresése is pusztán tudatlan gyermeki elfoglaltságnak tűnik ebben 🙂
Elég nyilvánvaló itt, hogy az elfogadás, szeretet, megértés pusztán nézőpontok a létezésben, lehetőségek melyeknek akkor van igazán valósága ha jelen vannak, megvannak – egyébiránt meg nincs valós hatásuk, ha épp nincsenek megtapasztalva. Ezért értelmetlen rájuk hivatkozni olyanoknál akik épp nem tapasztalják, kivéve ha képesek vagyunk erősen sugározni magunkból, és a másik meg befogadó.
Igen.
Asszem én csak gyakorlok. 🙂
de nem is lényeges, épp az
Igen.
Asszem én csak gyakorlok. 🙂
de nem is lényeges, épp az előző okfejtésed alapján. 🙂
csak teszem, és írom, amit teszek és írok. Nem különösebb meggyőző szándékkal, vagy egyéb motivációval, az inspiráción túl.
Valóban, erről írni valójában nem lehet igazán jól. Csak rosszul és kevésbé rosszul.
Mégis, próbálkozunk, olykor, mert az elménket is érdekli, hogyan is jutottunk el idáig…:) és ilyenkor más elmék is bekapcsolódnak a folyamatba.
minden jó valamire ebben az Univerzumban.
örülök, hogy egyről „beszélünk”. Még ha nem is annyira ez az ami valójában érdekes…
🙂
namaszte
Ez az állapot egy felszabadult állapot; egy felszabadult állapot
Ez az állapot egy felszabadult állapot; egy felszabadult állapot meg független. A függetlenségben meg nincsenek igazságok, csak a létezés formái, és nézőpontjai. Itt bukik meg az igazság keresése 🙂
„az Igazság Könyve létezik, de üres lapok vannak benne” 🙂
A gyerek rajzol bele, a tudós elméletet körmöl, a pap meg prédikációt ír 🙂
Ja, és az igazi nagy kérdés az, én mit akarok teremteni
Ja, és az igazi nagy kérdés az, én mit akarok teremteni bele?
Nem egy könnyű dilemma, amikor belátod: tulajdonképpen bármire képes vagy, és csak a te döntéseiden, erődön, és tudatosságodon (fejlődni való hajlandóságodon), valamint alázatodon (újra és újra elfogadás) múlik, mit teremtesz ezen a világon, meddig élsz, milyenné varázsolod magad, a teljességed, milyen hatást gyakorolsz a környezetedre….stb. Mert minél nagyobb szellemi és lelki erővel tudod képviselni a tudatosságot, minél nagyobb az elfogadás és az elengedés képességed, minél jobban és tartósabban tudsz a mostban, megfelelő tudatállapotban lenni, magyarul teljes szívvel, szabadon ÉLNI, félelem és kötések nélkül, minél teljesebben minél több részedet tudod gyermeki módon átadni az életnek, annál nagyobb hatalom, erő és szeretet a részed amivel aztán újra megtanulhatsz élni.
Ez az igazi felelősség: az életünkért cserébe adott élet/tudatosság. 🙂
Az Univerzális tágulásnak, fejlődésnek „befizetett” élet.
„Vajon milyen lehet az, amikor tényleg semmilyen se
„Vajon milyen lehet az, amikor tényleg semmilyen se vagyok?”
Akkor az öröm vagy. 🙂 Puszta és teljes tapasztalás, és a tapasztalás öröme.
Amíg reagálsz, addig nem szűntél meg. Amíg rákérdezel a reakcióidra, addig az elmédben vagy, nem szűntél meg. és amíg válaszolsz a kérdéseidre, bezárod a személyiséged körét, és keringsz tovább, elvétve a középpontod: ahol nem vagy. 🙂
Namaszte
„tapasztalás öröme”
Nagyon jó megfogalmazás! 🙂 köszönöm szépen!
Néha sikerül elcsípni, aztán elmúlik…
„Akkor az öröm vagy”
Ha semmi vagy akkor a „semmi” vagy, nem
„Akkor az öröm vagy”
Ha semmi vagy akkor a „semmi” vagy, nem öröm 🙂 Az öröm abból fakadhat, hogy van valami körülötted ami „valami”.
Hát az a ,,kis öröm”,ha körülötted van valami aminek örülsz, a
Hát az a ,,kis öröm”,ha körülötted van valami aminek örülsz, a ,,nagy” meg ha ,benned:)
Akkor nincs semmi körülötted,legalább is nem érzékeled:) Lehetne ezt a semminek is mondani,mert nagy a csend,de mégsem semmi,merthogy az öröm /,,boldogságérzés”/ is nagy:)
„Akkor nincs semmi körülötted,legalább is nem érzékeled :)”
Ez
„Akkor nincs semmi körülötted,legalább is nem érzékeled :)”
Ez miért jó? Csak az érzés miatt?
Ha ez lenne ennek az igazsága, akkor a világnak nem is szabadna léteznie.
Én próbáltam erre az ürességre reflektálni,amiről Sikka is
Én próbáltam erre az ürességre reflektálni,amiről Sikka is beszélt volna.
Tehát az a belső boldogság,amit én a ,,nagyobbnak” nevezek,az nyilván akkor lehetséges,
ha az ember nagyon közel kerül,,Önmagához”. Akkor ugye nem ,,zavar” be semmi,
sem gondolat,sem a környezet,sem semmi. Tehát egy ,,módosult” tudatállapot,vagyis igen bizonyos értelemben ez a világ nem létezik.
Hogy mi ebben a jó??? Hát ki kell próbálni:)))
Ettől én még nagyon szeretem ezt a világot:D /Túlságosan is,úgyhogy egyelőre ,,menthetetlen” vagyok:)))/
„Akkor ugye nem ,,zavar” be semmi, sem gondolat,sem a
„Akkor ugye nem ,,zavar” be semmi, sem gondolat,sem a környezet,sem semmi.”
A környezet nem zavar be, mert nem célja a bezavarás. Te zavartatod magad a környezettel, mert azt hiszed, hogy így működik. A hiba az Ön készülékében van kérem 🙂 Ez az egyik dolog amit meg kell érteni ebben: a formák nem azért vannak, hogy téged zavarjanak. Nyilván egyszerűbb boldogítóbb állapotot elérni egy ürességben, csak ez valamilyen menekülés is a formák valóságától. Az igazán ügyes ember felhozza a „Istent” a környezetébe is, és ott nyilvánítja ki, nem „ragad” bele az ürességbe 🙂
Nahát. Az üresség mint menekülés? Szerintem meg ‘Isten’ is üres.
Nahát. Az üresség mint menekülés? Szerintem meg ‘Isten’ is üres. Az az isteni állapot. A formák nem valóság. Csak segítség a megéléshez… Meg amíg itt vagy, abban kell kinyilvánítanod magad, azért kaptál testet. Ebben kell boldogulni. De amíg bármit is ‘kinyilvánítasz’, az még nem a vége…
Hát hogy ne lenne valóság a formák? Akkor mi, ha nem valóság?
Ez
Hát hogy ne lenne valóság a formák? Akkor mi, ha nem valóság?
Ez nézőpont kérdése: ha az ürességet teszed meg mint valóságot akkor a forma illúziónak tűnik. Ha a formából nézed, akkor az üresség pusztán a forma hiánya, de nem a tiszta valóság.
Az idézőjelnek szerintem jelentősége van,nem véletlenül tettem a
Az idézőjelnek szerintem jelentősége van,nem véletlenül tettem a zavart idézőjelbe:)
Engem egyáltalán nem zavar a környezet,azt szerettem volna érzékelni,hogy bizonyos tudatállapotokban megszűnik /a környezet érzékelése/
Egyébként meg hogy ki hogy csinálja,meg mit akar elérni az teljesen egyéni,sokféle lehetőség van,amit te ajánlasz,az is egy, de ez nem szakácskönyvből megy előírás szerint:D
Attól függ hogy mit csinál az ember, hogy éppen mit akar elérni:)
Egyébként én meditációról beszéltem/most kivételesen…,csak a félreértések elkerülése végett:)/
Na ne már, Éva. ‘Menthetetlen’ vagy mert nagyon szereted ezt a
Na ne már, Éva. ‘Menthetetlen’ vagy mert nagyon szereted ezt a világot? Én meg azért vagyok menthetetlen, mert nagyon NEM szeretem ezt a világot.
Most melyik a jobb? Az még mindig jobbnak tűnik, de azt az érzést én nem ismerem.
Még megszeretheted:)
Úgy harminc éves koromig nekem is nagyon
Még megszeretheted:)
Úgy harminc éves koromig nekem is nagyon furcsa volt,nehezen szoktam meg és folyton az eget kémleltem. Így utólag azt hiszem,azért kellett évekig Norvégiában lennem,hogy annyi mesebeli szépség láttán beleszeressek a világba:D
Szóval még veled is megtörténhet.
Akárki, szerinted mi a baj a világgal?
Akárki, szerinted mi a baj a világgal?
Nem azt írtam hoyg baj van a világgal. Azt írtam ‘nagyon NEM
Nem azt írtam hoyg baj van a világgal. Azt írtam ‘nagyon NEM szeretem ezt a világot’. És viszont mostmár tudom, hogy ez így is marad, de majd nemsokára nem lesz baj… Nem fogom megszeretni, de nem is kell.
Sok mesebeli szépséget én is láttam, tájakat, embereket, de attól még a világot NEM szeretem.
És most hihetetlenül jól érzem magam attól, hogy már nem is kell megszeretnem. 🙂
És utálod vagy szimplán nem érzel szeretetet iránta (pl.
És utálod vagy szimplán nem érzel szeretetet iránta (pl. közömbös neked)?
Utálom. 🙂 És mindig kurva nehéz volt, aztán össze is omlottam,
Utálom. 🙂 És mindig kurva nehéz volt, aztán össze is omlottam, csak mostmár igazán sejtem hogy nem véletlenül.
Ha majd a másik variáció lesz, akkor majd nem írok ide.
Melyik részét utálod a legjobban?
Melyik részét utálod a legjobban?
életutálatnak nyissatok másik blogot
köze nincs az öndefiníciókhoz már rég…
köszi
Dehogynincs köze. Nekem abból jön meg az önazonosításom éppen!
Dehogynincs köze. Nekem abból jön meg az önazonosításom éppen!
azonos
gratulálok… lelked rajta.
elolvastad egyáltalán az eredeti blogot?
Igen olvastam. Neked úgy, nekem így alakul. Más az út. de
Igen olvastam. Neked úgy, nekem így alakul. Más az út. de abszolút ugyanaz a kérdés, hogy meglássam ki vagyok, mi vagyok valójában. Miért baj az neked?
Na szerinted?
Na szerinted?
Nem tudom, de ne chateljünk mert Sanyi kitörli. Szóval melyik
Nem tudom, de ne chateljünk mert Sanyi kitörli. Szóval melyik részét utálod a legjobban?
Csak gondoltam hogy egyértelmű. A szenvedést, a könnyeket, a
Csak gondoltam hogy egyértelmű. A szenvedést, a könnyeket, a bajokat, a nyomort, stb, nemcsak a magam életében. Ezeket mindigis és nehéz is volt. De már a másik oldalt is. És ez már elég jó. főleg, ha rájövök, miért! És rá fogok.
De hagyjuk, annyira nem jön ide és nem is fontos most nekem sem.
Az én életemben a szenvedés és fájdalom annak a jelző értéke
Az én életemben a szenvedés és fájdalom annak a jelző értéke volt, hogy valami probléma van valahol. Vagy kinn vagy benn, de a probléma létezik. Ha nem lett volna a szenvedés, akkor még most is tudatlanságban lennék. Szóval fájt, de hasznos volt.
Mint amikor megégeti a gyerek a tűzhelyen a kezét: nem jó érzés de legalább figyelmeztet, hogy mire kell figyelnie. A fájdalom és szenvedés egy jelzés arra vonatkozóan, hogy valami gond van 🙂 (és elsőre nem feltétlen a szeretet hiánya a gond, így az sem kötelező jellegű) Bár ezt szerintem már tudod 🙂
hárítás
A szenvedést a falak okozzák. Az hogy hárítasz valamit. Be kell fogadni amit tol a képedbe az Élet, mint az Egész velejáróját. Hozzátartozóját. Addig jön egyre keményebben, míg meg nem adod magad. Befogadod mélyen a szívedbe, megéled meditációban „kifájja magát” nem egyszer nem kétszer, és kioldódik magától.
Ez az önismeret lényege. Hogy bennünk van a kulcs. Meg minden. Nem csak a fájdalmak, a másik oldal is…:) tényleg Minden. A Semmi, amiről írtam csak szartok rá:) ezért nem értem miért itt …
Ó, talán csak még nem tartok ott. Ez nem azt jelenti, hogy
Ó, talán csak még nem tartok ott. Ez nem azt jelenti, hogy szarok rá hogy te miről írsz. Csak esetleg nekem nem kell egyik meg másik oldal sem éppen, se a minden, se a semmi. A tökmindegy van. Velem sem volt még ilyen, most ez lett, és érdekes nekem is. Csak nekem ez jutott az egészről az eszembe, mert én egy másik ember vagyok. Szerintem sokszor azt kell elfogadni az életben, hogy amit te tudsz, arra szarnak azok, akik nem tudják.
De OK, nem írok ide többet a blogba.
Szerintem ez a módszer nem biztos, hogy működne minden esetben.
Szerintem ez a módszer nem biztos, hogy működne minden esetben. Ha valaki tudatosan árt neked, akkor azt nem elég csak úgy befogadni, mert külső tényező is van a dologban.
Sokszor azért hárítunk, mert ez a legjobb megoldás akkor. Az ember nem tud mindent azonnal befogadni.
Én ebben a „Addig jön egyre keményebben, míg meg nem adod magad” nem látok logikát. Az élet van ahogy van. Ez így nagyon kényelmes megoldás hogy „kioldódik magától”, de szerintem a dolog nem mindig így működik.
Ez nem valami, aminek örülsz, hanem magától megjelenik benned,
Ez nem valami, aminek örülsz, hanem magától megjelenik benned, amikor már „nem vagy”, és semmihez nem kötöd magad, meg az örömöd sem.
ha valamiből fakad az örömöd, ami körülötted van, akkor még kívülről veszed.
Az öröm egyébként éppen ezért nem a legjobb szó, mert általában azonnal így reagál az elme, így értelmezi. De nehéz leírni ezt az állapotot.
Ez az öröm nem is hasonlít arra, amikor örlülünk valaminek.
Ez annál sokkal nagyobb, még a szerelemnél is kielégítőbb, de nem olyan émelyítő, nem is olyan szédítő, mert nem „magas” érzés, hanem hihetetlenül nyugodt és mégis hatalmas erővel áradó béke. lehet h maga ez a béke érzés okozza az örömet, nem tudom.
És nem vagy semmi, csak nem lényeges a személyiséged, az egód, nincs rajta figyeljem, töltés. Nem azzal az éneddel vagy jelen és operálsz. Ezt az ént ilyenkor mintha megnyitnánk, kvázi ELFELEDKEZNÉNK RÓLA. És totálisan belefeledkezünk a jelen helyzet tapasztalásába olyan módon, hogy nem gondolkodunk, vagy elmélkedünk rajta, és nem reflektálunk semmiképpen, érzelmekkel, és nem figyeljük a reflexióinkat.
Egyszerűen csak benne vagyunk és befogadunk, és a „kis én”-t meg így elengedjük. Ezt jelenti, hogy „megszűnünk”, hogy „semmivé válunk”. Természetesen nem válik semmivé az ego, és a személyiség, de a tudatunk számára mégis megszűnik, mert a Tudat úgy működik, hogy számára az van jelen, amire FIGYELSZ a jelenben. A tudat számára, a szellem számáras csak a jelen létezik.csak a testünk érzékeli az időt, ami a duális világ illúziója. A kettő együtt van egy ,metszéspontban a fizikai világban, de a szellem birodalmába, az Univerzális Tudatba, a megvilágosodásba a vertikális vonalban lehet eljutni, mert ezek az időtlenben léteznek.
Egyébként a kereszt, amely Univerzális szimbólum a keresztények híresztelései ellenére, éppen ezt szimbolizálja. A függőleges szár a szellemi fejlődés, az időtlenben való jelenlét, a jelenlét tudatállapota maga, a szellemmel való összekapcsolódás és a megvilágosodáshoz vezető út. A horizontális a duális, poláris világ, amiben kiegyenlítődés folyik, és körforgás örökösen, végtelenül, az idő birodalma és a téré, a határolté, és a teremtetté. Múltból jövő felé halad, amelyet a test hivatott érzékelni, ezért úgy van megteremtve az elme, hogy ebben a relációban értsen és létezzen és értelmezze magát és a világot . Az elme ezért nem érti és nem tudja kezelni az időtlent, de meg lehet tanítani neki, a figyelem képessége által (és még sok minden más által), hogyan tegye magát abba az állapotba (a duális reakcióit kikapcsolva és megnyitva), melyben a figyelem operál, pusztán., és ezzel beléphetünk a vertikálisba.
A figyelem a tiszta szellem képessége. nem az elméé, az csak szolgál benne, közvetít. A figyelem nem koncentráció, ezt a fajta figyelmet szokták kontemplálásnak, vagy szemlélésnek nevezni. Ez a laza, nyitott, szeretetteljesen elfogadó figyelése, szemlélése önmagunknak és a környezetünknek. De nem az érzelmeinknek, meg gondolatainknak, mert ezek ott nincsenek, mert a szemlélés önmagában az ezek nélküli állapotot jelöli.
A valóságot figyeljük, egy kiterjesztett állapotában, elfogadóan, és nyugalommal.
Ez már önmagában is öröm. Ez az energia egyébként az Univerzális energiából származik, amelynek ilyenkor megnyílunk. És az végtelen és mindig ugyanolyan.
csodás.
Namaszte
Egyébként ismerem ezt az élményt. Nekem ez nem öröm, vagy
Egyébként ismerem ezt az élményt. Nekem ez nem öröm, vagy szeretet, hanem Harmónia, ami az egyén számára egy félelem mentes, magas fokú, magabiztos állapot, élet élmény. Jellemzője a hiánytalanság, belső béke, magabiztos jelenlét, kielégítettség, megkönnyebbülés, teljes tisztaság.
Azonban ennek az állapotnak a szemszögében teljesen értelmetlen bárminemű filozófia vagy fejtegetés hiszen, maga az állapot megtapasztalása a lényeg. Ebben az állapotban nem éreztem semmit sem helytelennek, max. csak szükségszerűnek abból a nézőpontból, a tettek és történések sokkal lényegesebbek voltak az elméleteknél. Az Igazság keresése is pusztán tudatlan gyermeki elfoglaltságnak tűnik ebben 🙂
Elég nyilvánvaló itt, hogy az elfogadás, szeretet, megértés pusztán nézőpontok a létezésben, lehetőségek melyeknek akkor van igazán valósága ha jelen vannak, megvannak – egyébiránt meg nincs valós hatásuk, ha épp nincsenek megtapasztalva. Ezért értelmetlen rájuk hivatkozni olyanoknál akik épp nem tapasztalják, kivéve ha képesek vagyunk erősen sugározni magunkból, és a másik meg befogadó.
Igen.
Asszem én csak gyakorlok. 🙂
de nem is lényeges, épp az
Igen.
Asszem én csak gyakorlok. 🙂
de nem is lényeges, épp az előző okfejtésed alapján. 🙂
csak teszem, és írom, amit teszek és írok. Nem különösebb meggyőző szándékkal, vagy egyéb motivációval, az inspiráción túl.
Valóban, erről írni valójában nem lehet igazán jól. Csak rosszul és kevésbé rosszul.
Mégis, próbálkozunk, olykor, mert az elménket is érdekli, hogyan is jutottunk el idáig…:) és ilyenkor más elmék is bekapcsolódnak a folyamatba.
minden jó valamire ebben az Univerzumban.
örülök, hogy egyről „beszélünk”. Még ha nem is annyira ez az ami valójában érdekes…
🙂
namaszte
Ez az állapot egy felszabadult állapot; egy felszabadult állapot
Ez az állapot egy felszabadult állapot; egy felszabadult állapot meg független. A függetlenségben meg nincsenek igazságok, csak a létezés formái, és nézőpontjai. Itt bukik meg az igazság keresése 🙂
„az Igazság Könyve létezik, de üres lapok vannak benne” 🙂
A gyerek rajzol bele, a tudós elméletet körmöl, a pap meg prédikációt ír 🙂
Ja, és az igazi nagy kérdés az, én mit akarok teremteni
Ja, és az igazi nagy kérdés az, én mit akarok teremteni bele?
Nem egy könnyű dilemma, amikor belátod: tulajdonképpen bármire képes vagy, és csak a te döntéseiden, erődön, és tudatosságodon (fejlődni való hajlandóságodon), valamint alázatodon (újra és újra elfogadás) múlik, mit teremtesz ezen a világon, meddig élsz, milyenné varázsolod magad, a teljességed, milyen hatást gyakorolsz a környezetedre….stb. Mert minél nagyobb szellemi és lelki erővel tudod képviselni a tudatosságot, minél nagyobb az elfogadás és az elengedés képességed, minél jobban és tartósabban tudsz a mostban, megfelelő tudatállapotban lenni, magyarul teljes szívvel, szabadon ÉLNI, félelem és kötések nélkül, minél teljesebben minél több részedet tudod gyermeki módon átadni az életnek, annál nagyobb hatalom, erő és szeretet a részed amivel aztán újra megtanulhatsz élni.
Ez az igazi felelősség: az életünkért cserébe adott élet/tudatosság. 🙂
Az Univerzális tágulásnak, fejlődésnek „befizetett” élet.
Öndefiníció…
Most éppen boldogan élem az életemet. Nem akarom megoldani a gondjaimat mindenféle meditációs gyakorlatok között, talán, mert nincsenek is gondjaim.
Éberen élem meg a dolgaimat, és nem okozok magamnak felesleges fejtörést, stresszes állapotot a mileszmajdhanemígylesz típusú kérdésekkel.
A meditáció szerintem egyébként pont az elcsendesedésről, lenyugvásról szól, hogy utána az ember gyereke higgadtabban tudja kezelni az esetlegesen felmerülő problémáit.
Nem hiszek abban, hogy az valaki a meditációjába levihet egy problémát, és azt ott megoldhatja, mert ha valamit magával visz, akkor azzal foglalkozik az elcsitulás helyett.
Persze attól még működhetne elvileg, de a gyakorlatban nyomát se látom itt az oldalon, hiszen mindenkinél vissza-vissza térnek…:)
Ismerek olyant is, akinek százszámra állnak a meditációs gyakorlatai a polcain, minden rokon-helyzetre más és más… mégis olyan veszekedős, fanyar, mint aki a gyakorlataiban citromot harapdál…:D
Kirsikka!
Az életutálat megfogalmazása nem lehet öndefiníció??? 😀
🙂
dehogynem, csak első körben nagyon felháborodtam 😀
Öndefiníció…
Most éppen boldogan élem az életemet. Nem akarom megoldani a gondjaimat mindenféle meditációs gyakorlatok között, talán, mert nincsenek is gondjaim.
Éberen élem meg a dolgaimat, és nem okozok magamnak felesleges fejtörést, stresszes állapotot a mileszmajdhanemígylesz típusú kérdésekkel.
A meditáció szerintem egyébként pont az elcsendesedésről, lenyugvásról szól, hogy utána az ember gyereke higgadtabban tudja kezelni az esetlegesen felmerülő problémáit.
Nem hiszek abban, hogy az valaki a meditációjába levihet egy problémát, és azt ott megoldhatja, mert ha valamit magával visz, akkor azzal foglalkozik az elcsitulás helyett.
Persze attól még működhetne elvileg, de a gyakorlatban nyomát se látom itt az oldalon, hiszen mindenkinél vissza-vissza térnek…:)
Ismerek olyant is, akinek százszámra állnak a meditációs gyakorlatai a polcain, minden rokon-helyzetre más és más… mégis olyan veszekedős, fanyar, mint aki a gyakorlataiban citromot harapdál…:D
Kirsikka!
Az életutálat megfogalmazása nem lehet öndefiníció??? 😀
🙂
dehogynem, csak első körben nagyon felháborodtam 😀
önmagunk meghatározása
Keressük a biztonságot az életünkben. Szeretnénk megismerni és meghatározni magunkat, hol a környezetünk függvényében, hol a környezetünktől függetlenül. Próbálkozunk hol így, hol úgy, de azt a sokféleséget, azt a sokszínűséget, amilyenek vagyunk nagyon nehéz meghatározni, s elég nehéz megismerni is (sok-sok idő kell hozzá, s még akkor is érhetnek meglepetések).
Kapaszkodunk az életbe vagy a szereteten, vagy az elutasításán keresztül. Merthogy az elutasítás még erősebben az élethez köt, mint a szeretet, mert a szeretet ellenpólusa és annak sokkal erőteljesebb megnyilvánulása, sokkal nagyobb kötőerővel.
Függünk a szeretettől, az elismeréstől, mert úgy érezzünk szükségünk van rá. Néha túl nagy árat is fizetünk egy kis szeretetért, egy kis figyelemért. Azután megbánjuk és megpróbáljuk másképp csinálni, józanabbnak tűnő módokon.
Azután olyan is van, hogy elfáradunk a keresgélésben és befelé fordulunk, befelé figyelünk. Próbáljuk a benti értékek alapján meghatározni magunkat.
De olyan is van, amikor feltesszük a kérdést, hogy mire ez a nagy keresgélés, miért nem elég egyszerűen, hogy csak vagyunk, hogy itt lehetünk, miért nem elegendő egyszerűen csak lenni?
S ekkor egy kis csend támad körülöttünk és minden bejön az életünkbe, amire csak éppen szükségünk van, a várt, a nem várt, a vágyott, óhajtott és az eltaszított. S amikor mindezt megéltük akkor döbbenünk rá arra, hogy nem ezt vártuk, de valójában mégis erre volt szükségünk, hogy kiteljesedjünk, hogy igazi önmagunk legyünk.
S akkor rádöbbenünk arra, hogy az életünk csupa meglepetés és ugyan mi vagyunk a karmesterei is, mert ahova a pálcánkat irányítjuk, ott felcsendül a zene, de mi vagyunk a zene is, mert a zene nem csak kívül szól, hanem belül is átjár bennünket.
Rádöbbenünk arra, hogy ott állunk egyedül a pulpituson, s velünk szemben a többiek sokan vannak, s talán kicsit magányosnak is érezzük ettől magunkat.
Ám ha hosszú távon nézzük, akkor rádöbbenünk arra, hogy ez is csak egy rész volt az életünkből, mert a következő zenedarabban majd mi ülünk a sokaságban, hogy eljátsszuk azt, amit más dirigál, s akkor már annak is örülünk, hogy – kezünkben a kedvenc hangszerünkkel, megszólaltatva azt a legjobb tudásunk szerint – részesei vagyunk a felcsendülő szimfóniának, amely az emberlét körforgásairól mesél.
Mi kell mindehhez? A bátorság, a bátorság ahhoz hogy bátran felvállaljuk azt a helyzetet, amit az élet (s a legrejtettebb vágyaink) elénk hoztak. A bátorság ahhoz, hogy amikor a karmesteri szerepet osztották ránk (vagy mi magunkra), akkor vállaljuk azt, hogy ott állunk egyedül a pulpituson és figyeljük, amint a többiek játszanak körülöttünk és meghalljuk, hogy a szívünknek/lelkünknek mit jelent ez az élethelyzet.
Azután a bátorság ahhoz is, hogy amikor az élet (vagy mi magunk) a többiek közé sorol, akkor kivülről és belülről is figyeljünk arra, hogy amit játszunk az hogyan illeszkedik abba a szimfóniába, amit más megálmodott. S mindeközben legyen erőnk és bátorságunk meghallani a saját belső melódiánkat is.
megadás
én erre a közös nevezőre jutottam 🙂 bátorság …igen, hogy merjem megadni magam.
…barátkozom vele…:)
önmagunk meghatározása
Keressük a biztonságot az életünkben. Szeretnénk megismerni és meghatározni magunkat, hol a környezetünk függvényében, hol a környezetünktől függetlenül. Próbálkozunk hol így, hol úgy, de azt a sokféleséget, azt a sokszínűséget, amilyenek vagyunk nagyon nehéz meghatározni, s elég nehéz megismerni is (sok-sok idő kell hozzá, s még akkor is érhetnek meglepetések).
Kapaszkodunk az életbe vagy a szereteten, vagy az elutasításán keresztül. Merthogy az elutasítás még erősebben az élethez köt, mint a szeretet, mert a szeretet ellenpólusa és annak sokkal erőteljesebb megnyilvánulása, sokkal nagyobb kötőerővel.
Függünk a szeretettől, az elismeréstől, mert úgy érezzünk szükségünk van rá. Néha túl nagy árat is fizetünk egy kis szeretetért, egy kis figyelemért. Azután megbánjuk és megpróbáljuk másképp csinálni, józanabbnak tűnő módokon.
Azután olyan is van, hogy elfáradunk a keresgélésben és befelé fordulunk, befelé figyelünk. Próbáljuk a benti értékek alapján meghatározni magunkat.
De olyan is van, amikor feltesszük a kérdést, hogy mire ez a nagy keresgélés, miért nem elég egyszerűen, hogy csak vagyunk, hogy itt lehetünk, miért nem elegendő egyszerűen csak lenni?
S ekkor egy kis csend támad körülöttünk és minden bejön az életünkbe, amire csak éppen szükségünk van, a várt, a nem várt, a vágyott, óhajtott és az eltaszított. S amikor mindezt megéltük akkor döbbenünk rá arra, hogy nem ezt vártuk, de valójában mégis erre volt szükségünk, hogy kiteljesedjünk, hogy igazi önmagunk legyünk.
S akkor rádöbbenünk arra, hogy az életünk csupa meglepetés és ugyan mi vagyunk a karmesterei is, mert ahova a pálcánkat irányítjuk, ott felcsendül a zene, de mi vagyunk a zene is, mert a zene nem csak kívül szól, hanem belül is átjár bennünket.
Rádöbbenünk arra, hogy ott állunk egyedül a pulpituson, s velünk szemben a többiek sokan vannak, s talán kicsit magányosnak is érezzük ettől magunkat.
Ám ha hosszú távon nézzük, akkor rádöbbenünk arra, hogy ez is csak egy rész volt az életünkből, mert a következő zenedarabban majd mi ülünk a sokaságban, hogy eljátsszuk azt, amit más dirigál, s akkor már annak is örülünk, hogy – kezünkben a kedvenc hangszerünkkel, megszólaltatva azt a legjobb tudásunk szerint – részesei vagyunk a felcsendülő szimfóniának, amely az emberlét körforgásairól mesél.
Mi kell mindehhez? A bátorság, a bátorság ahhoz hogy bátran felvállaljuk azt a helyzetet, amit az élet (s a legrejtettebb vágyaink) elénk hoztak. A bátorság ahhoz, hogy amikor a karmesteri szerepet osztották ránk (vagy mi magunkra), akkor vállaljuk azt, hogy ott állunk egyedül a pulpituson és figyeljük, amint a többiek játszanak körülöttünk és meghalljuk, hogy a szívünknek/lelkünknek mit jelent ez az élethelyzet.
Azután a bátorság ahhoz is, hogy amikor az élet (vagy mi magunk) a többiek közé sorol, akkor kivülről és belülről is figyeljünk arra, hogy amit játszunk az hogyan illeszkedik abba a szimfóniába, amit más megálmodott. S mindeközben legyen erőnk és bátorságunk meghallani a saját belső melódiánkat is.
megadás
én erre a közös nevezőre jutottam 🙂 bátorság …igen, hogy merjem megadni magam.
…barátkozom vele…:)