Csizike egy érdekes témára világított rá, hogy vajon miért nem kapcsolódnak egymáshoz világunk élő spirituális tanítói? Miért külön utakon járnak, és külön-külön próbálják megváltani a világot? Miért nem kapcsolódnak egymáshoz, egymás tanításához nyíltabban és támaszkodnak az összefogás erejére?
Talán a saját egójuk által hajtva akarnak az egyedüli és legnagyobb tanítók lenni? Vagy ez így van jól, így van elrendelve, ez az útjuk?
Mit gondoltok erről?
Számomra az az érdekes, amin annak idején eltűnődtem, hogy ezek
Számomra az az érdekes, amin annak idején eltűnődtem, hogy ezek a Nagy Mesterek nem tartják a kapcsolatot Egymással általában… Nem találkozgatnak, nem beszélgetnek és nem szerveznek Közös Programokat, stb…
Pedig én annak idején úgy képzeltem volna, hogy a Megvilágosodott Mesterek igazán összetarthatnának… és lehetnének Jó Barátok… Találkozgathatnának és Szervezhetnének Közös Programokat…
De nem…
Aztán egyszer egy Barátom felvilágosított (mi is az Egyik Nagy Indiai Mester Tanítványai voltunk… Aki a Tanítványai szerint "természetesen" a Földön Élő Legmagasabb Szintű Megvilágosodott mester volt… ‘meglepő módon’, és a Legtisztább… na, de ki szerint… kinek a létjogosultsága ezt eldönteni?), hogy tulajdonképpen ezek a Mesterek is valahol Egoisták…
1. Nekik szükségük van Tanítványokra, ahhoz, hogy Ők Mesterek lehessenek… hogy megélhessék a Mester-ségüket… Tanítványok nélkül nem lennének "senkik" (Mesterek, Guruk, Megvilágosult Szentek, Avatárok, stb…. akiket Istenként Imádnak és Dicsőítenek…)
2. Érdekes módon nem találkozgatnak egymással, nem tartják, nem ápolják a Kapcsolatot Egymással…
Ezt megfigyeltem, pl. itt Kis Hazánkban is Igaz…
A "Mesterek" itt is inkább elkerülik egymást, de nagy ívben…
Mindenki sütögeti a maga pecsenyéjét…
És gyűjtögeti, toborozza a maga csoportját…
Mindenki az Abszolút akar lenni…
Az Első számú…
Ezek a Jelenségek mindenhol megfigyelhetőek… kicsiben és nagyban is ugyanúgy működnek…
Különböző városok szintjein, és országos szinten egyaránt…
Vannak különböző Csoportosulások, és Ellen-Érdekek…
Sziasztok!
Szerintem minden ember máshol jár, más szinteken
Sziasztok!
Szerintem minden ember máshol jár, más szinteken rezegnek a Nagy tanítok is. A magas szintű tanító rálát a illetve meglátja a másik ember léthazugságait. Persze ha igazán nagy elfogadja ezeket.
Igzazán nagynak kell lenni, hogy az erősségek erősítsék a másikban az erősségeket és ne a gyengeséget hívják életre. Ha ez bekövetkezik tudnak együtt lenni. Addig külön uton járnak míg az egos büszkeség van elődomborítva. Egy oktatom azt mondta:az érett kalász lehajtja fejét.
Isten és Kis Miska este… 😉
Én annak idején Schirilla Gyuri kapcsán is elgondolkodtam ezen…
Tudjátok, a Jeges-Duna-Átúszó, Jóga-Oktató és Masszázs-Tanár…
Neki olyan szinten van szófosása (és ‘mellesleg’ exhibicionizmusa, annyira szeret szerepelni és a középpontban lenni, és annyira igényli, hogy Rá figyeljenek…), hogy Ő pl. 3 napon keresztül képes egyfolytában beszélni, és előadást tartani egy levegővel… és szereti, sőt el is várja, hogy rá figyeljenek…
De Ő pl. nem megy el és nem ül be senki másnak az előadására sem… mert Mások untatják… Másokat képtelen hallgatni, végighallgatni… és nem is kiváncsi Mások Mondókájára, Meséjére…, ‘Tudására’ vagy Véleményére…
Aztán menetközben megláttam, hogy bár sok Tanító azért elmegy egymáshoz tanulni vagy csak lecsekkolni a Másikat…
De alapvetően Mindenki a Saját Hangját szereti hallani… és inkább elkülönül a Többitől…
Végülis ahol ‘Ő a Guru’… ott Őrá figyelnek, és Ő az ‘ISten’…
Ahol viszont Ő is csak Másra Figyel… Ott Ő csak ‘Kis Miska’ lehet…
És sokak szerint ‘Istennek’ jobb lenni, mint ‘Kis Miskának’… ezért inkább az ‘Isten’ szerepében tündökölnek…
De végül is: van-e különbség Isten és Kis Miska között???
;-)))
Csizike 😉
Megélhetési-ezoterikusok, spirituális prostitúciója
Sajnos én is ezt tapasztalom a környezetemben.
A tevékenységem során több csoporttal ill. vezetőikkel kerülök, kerülHETnék kapcsolatba.
Azonban sokan kuksolnak mint a sült hal. És vannak tanítványaik akik el is mondják, bizony félti a tanító a tanítottjait. Még a végén ha túl szabadon áramlik minden információ … még a végén átmennek máshová .. és ugye az nagyon rossz lenne ,, először az egónak ,, aztán a pénztárcának …
Igazán az lenne a jó ha a spirituális tanítók teljesen másból tudnának jól megélni. És akkor a spiritualitás terén nem „kellene” prostituálni magukat.
De ebben itt az ideje a változásnak. És épp ebben tevékenykedünk, hogy a csoportokat összehozzuk és az EGYség szabad megélésére vezessük őket. … és persze eközben magunkat is.
… és azért vannak jó jelek. Vannak akik hosszú évek óta kitartóan tevékenykednek, erős csoportal a hátuk mögött és mégis készek az együttműködésre.
Nem elég az egyéni egót „letenni”. Itt az ideje a csoport egót is letenni. … no és persze a tanítói egót is …
Többre van ma szükség mint a megélhetési ezoterikusokra.
…. remélem ezen az úton haladunk ….
GLinDorph
http://ecsk.hu

Azt hiszem érdemes lesz újra felülvizsgálnom!
Volt egy srác, K. Laci, aki egy időben sok programomra eljárt. Ő szorgalmazta mindig, hogy nekünk hazai tanítóknak össze kellene fognunk, ismernünk, támogatnunk egymást.
Először meglepődtem az ötletén, hiszen ilyennel még senki sem állt elő korábban. De aztán ahogy elgondolkodtam rajta, és beleéltem magam az elképzelt kapcsolatokba, valóban felfedeztem olyan egóból fakadó reakciókat, mint amilyeneket Csizi említ fentebb: érdekek, ellenérdekek, ellenérzések, a másik tanító el nem fogadása, egyet nem értés a módszerekben, tanításban, tanítói stílusban, stb.
Ezek nagy része, vagy talán mind!, a személyiségemből fakad, el nem fogadásból, versenyszellememből, szűklátókörűségből, stb.
Azt hiszem érdemes lesz újra felülvizsgálnom és kioldanom ezeket a részeimet!
én a versengésre szavazok
A versenyszellem viszont azt vettem észre, hogy csak azoknál az embereknél nem jelentkezik, akik elnyomják magukban. (pl én is) Tehát: ez egy általános tulajdonság, ami miatt valamivel ki akarunk tűnni a többi ember közül, valamiben jobbak akarunk lenni.
Vajon mitől alakult ki az emberekben ez a versenyszellem? Miért csepegtette Isten belénk ezt a tulajdonságot? Biztosan van valami értelme. Inkább előny ez, vagy hátrány?
Kinek-kinek…
Az, hogy előny-e, vagy hátrány, kinek-kinek az útja határozza meg.
Általában az ego egy állomásának tekinthető a Mester-ség. Így látom én, a senki. Nekem is vannak mestereim. Ezek a mesterek nem azért azok, mert ők magukról ezt modják, hanem, mert én, mi mondjuk ezt róluk. És itt van a kutya elásva.
Mindenki kitűnik más emberek közül valamiben. Ha ezt elég igényesen végzi, mások is felfigyelnek rá. Ekkor történik meg a változás. Belép az egyenletbe az ogo. A harmadik spirituális denzitás leckéje az, hogy megtanuljuk lebontani az egót, ami lehetetlenné akarja tenni, hogy a világgal harmonikusan együttműködjünk. Mindegy, hogy milyen intelligensek vagyunk, ez az állomás mindenkinél elérkezik. A mestereknél is, ha korábban még nem oldották fel. Most jött el az ideje, hogy ezt megtegyék. Előbb azonban az intelligencia nő, s csak azután a lélek. Hisz az a kapuja. A szív kapuja az elme. Ha megtanulja megélni az értelem bizonyos szintjét, akkor kezd el töprengeni azon, hogy vajon miért csupán egyesek áhítoznak a tudásomra, s miért nem lehet az általánosan elfogadott. Egy idő után némelyek rátalálnak az útra, amely bárkihez elvezetheti őt, míg másoknak kell néhány inkarnáció, hogy felismerje ezt. Mások viszont úgy „öregednek meg”, mint igen okos gyerekek, s ezt erősen be is képzelik maguknak. Ők a további lelki dimenziókba is magukkal hurcolják ezt a borzalmas tulajdonságukat, s válnak belőlül nagy intelligenciájú démonok.
Tehát kevesen, bár napjainkban egyre többen jutnak el odáig a lelki fejlődésükben, hogy ezt a tudást bölcsességgé, mások javára használhatóvá alakítsák. A ti közösségi lapotok hál’Istennek, ezt a lépést igyekszik szorgalmazni. Így tovább!
Philosophers’ World Cup
Ne már!.. Ennyi az oka? Hogy nincs miben kiélni a versenyszellemet? Erre pedig igazán lenne megoldás:

Hatmilliárdan vagyunk egyéni utakkal, sok mester kell
Mi itt a Földön emberi testben élő lelkek nagyon-nagyon sok világról jöttünk, nagyon sokféle hozománnyal, amihez nagyon sokféle földi tapasztalatot halmoztunk fel.
Atlantiszon 10 kolónia élt, az örökségét a Földön különböző iskolákba sűrítették, minimum 10 kiválasztott nép tartozik csak ehhez az öröségi körhöz. Egy egy atlantiszi kolónia a világ több részén is megtelepedett, így mind kiválasztott népként tudhatja magát. Ez magyarázat lehet sok-sok kiválasztott népre.
Ezen kívül ki tudja még mennyi faj inkarnálódott a Földön és mindegyiknek megvan a maga mestere, a maga öröksége, útja. A különböző fajoknak mindegyikének másfajta mesterre van szüksége, másfajta útmutatás illeszkedik hozzá. Sőt ennél kacifántosabb a helyzet már, hiszen az Univerzumban bejárt fejlődési út egyben tudati változásokat, tudati mutációt is előidézett, így valójában már nem egyetlen faj, hanem több faj tudati mixtúrái vagyunk, így többféle mesterre van szükségünk.
Engem „kézről-kézre” adnak a mesterek, mindenki máshoz ért, másban a mester, és eljutok ahhoz, aki a következő lépés megtételében, a következő tudás megszerzésében, képesség kibontakoztatásában segítséget nyújt. A mesterek ma is összekapcsolódnak, csak nem hivatalos szervezetekben, informális szövetségekben, hanem energetikai szinten.
Egy-egy iskola tanításait őrizhetik páholyok, lovagrendek, egyházak, egyesületek is, de van, amelyik mesterekben ölt testet. Nagyon kevesen vannak azok, akik egy személyben képviselnek egy átfogó energiaminőséget. Sokkal gyakoribb, hogy átfogó iskolai tudás mellett egy-egy készség, képesség energiáit képviselik és abban tudnak segíteni, hogy azzal az energiaminőséggel tanuljunk meg bánni.
A valamiféle szervezethez kötődő tudás esetében mindig megvan az esély arra, hogy dogmává váljon és a szervezeti érdekek önállósodjanak, mint az egyházak estében. Már nem a tan és tudás válik érdekessé, hanem a szervezet túlélésének biztosítása válik fő feladattá. Ezt nem tudom hogyan lehet elkerülni. Van más feladata is a mestereknek, mint az, hogy egy meglehetősen kockázatos szervezet túlélésével foglalkozzanak. Aki gondozott már egyesületet, honlapot, akármit, az tudja, hogy a kapcsolattartás és a szervezés eszméletlen energiákat elvisz és a leghétköznapibb tagok között is állandóan lehetnek surlódások, minden apróságon képesek fennakadni. A mesterek is hétköznapi emberek is, ők is képesek sok mindenen fennakadni.
Vagyis a mesterek összehozása macerás és voltaképp szükségtelen. Mindenkit eljuttatnak a szándékai ahhoz a mesterhez, akivel dolga van.
🙂
U.I: Mester fogalmát nem misztifikálom, a mestert nem rakom az égbe, számomra az aki valamilyen tudás, képesség elsajátításához elkalauzol.
ez okés,
de a különböző tanítók a magánéletükben miért nem buliznak meg nyaralnak együtt? Hisz közel azonos tudati szinten elméletileg jó társaság lennének egymásnak, sokat is tanulhatnának egymástól… Mégis mindegyik tanító, akit ismerek, inkább alacsonyabb tudatosságúakkal veszi körbe magát a magánéletében is. Ez miért van?
Mondjuk nem mintha problémám lenne ebből, sőt: nekem ez különösen jól jön, húz a fejlődésben, csak a gyökérokát szeretném kivesézni.

Mind másként használjuk a mester szót. Nekem nem mester az, akit
Mind másként használjuk a mester szót. Nekem nem mester az, akit az ego fogságban tart. Mások lebilincselése pusztán egy képesség, nem több. Magunkat gurunak előadni szintén. A valódi mestert nem érdekli, hogy a lábához ülök vagy sem, éppúgy egész nélkülem is.

Szerény vélemény
Érdekes a hozzászólások sokrétűsége!
Szerintem a tanítók azért nem fognak össze mert félnek attól hogy kiderül van amit a másik jobban tud. Olyan tanító csak elvétve ha akad aki mindent tud, és ha kiderül hogy nem tud valamit, akkor már nem MESTER és elesik egy csomó pénztől. Én voltam jópár szemináriumon felvilágosodott „MESTER” pár kérdésem után idegesen kioktatott hogy rosszul tudom. Ha felvilágosodott miért bosszankodik?????
Na itt a hiba!
Ha összefognának olyan hatalmas tudás lenne a birtokukba, de a csapatjáték úgy látszik nem a mesterek játéka!!!!!

Szerintem aki tanítani akar nem is annyira spirituális. az leaka
Szerintem aki tanítani akar nem is annyira spirituális. az leakarja körözni a többit, mert a saját élményeit, vagy megéléseit epicentrikusnak tartja. Aki tényleg magáért az élményért gondozza önmagát, az nem veszi észre a többi személyt csak mint tapasztalati vagy motivációs tényezőt. Amikor megosztunk valamit másokkal az válasz. Itt is ezt csináljuk. Mind tanítók vagyunk, mert gondolkodásra késztetjük egymást és közben tanítottak, a választás szabadságával felruházva. Minden „tanító” önmaga csírájából fakad, még ha közös kertben is él a többivel. Nem szeretném tovább fokozni…
pusssz…

Mennyi hasznos információhoz hozzá sem jutottatok volna!
Értem én, amit mondotok, de gondoljatok bele, mennyi hasznos információhoz hozzá sem jutottatok volna könyvek, és tanfolyamok által, ha nem lenne egy üzleti része is a tanok terjesztésének! Az a kevés szabadidejében tanító emberke ugyan mennyi embert tudna ellátni tanítással és milyen távolságba lenne hajlandó utazni a saját költségén?
Persze-persze, tudunk tanulni bárkitől, nem kell ahhoz fejlett Mester! De vajon erre a felismerésre hányan jutottak volna el a könyvek és tanfolyamok segítsége nélkül?
Az én tanítóm alapjában véve nem pénzért tanított, mégis voltak vele költségeim, kiesett munkaidőm, stb. Ha számszerűsíteném, akkor kb. 200 eft-ot vitt el a pénztárcámból, de amit kaptam tőle, az egyrészt többszörösét éri, másrészt, magamtól a büdös életbe nem jöttem volna rá azokra az alapokra, amiket Tőle kaptam!
Szóval, tartsa fel a kezét az, aki az üzletiesített ezotéria, spiritualitás nélkül is itt tartana az önfejlesztésben, mert magától és a hobbi tanítóktól is kapott volna elég impulzust!
Például, ez a weboldal sem karitatív célokkal van fenntartva, nem hobbiból fizetem a fenntartási költségeit és töltök vele naponta több órát! De gondolom, ezt tudtátok? : )
Persze, egyetértek azzal, hogy ha egy tan vagy egy tanító túlságosan pénzéhes, akkor az szúrja az ember szívét, de aki ezt felismeri, az úgysem megy ilyenhez, aki meg nem, az okkal vonzotta be.
Viszont aki egy normális megélhetésért dolgozik, nem irreális árakon, az szerintem igenis joggal kér pénzt a munkájáért!
De erről már beszélgettünk a Kérhetünk-e pénzt a lelki tanításért, tanácsadásért? topikban.
A motíváció nagyon nem mindegy
Természetesen nem erről beszélünk. Egy non-profit működés is jár pénz mozgással, költségekkel illetve ezek fedezetének megteremtésével.
Azonban a motíváció nagyon nem mindegy. Azért kérek pénzt egy tanfolyamért, hogy a megtarthassam azt, vagy azért tartok egy tanfolyamot, hogy pénzt kaphassak. 🙂
És vajon hányan és mennyit adtunk ki teljesen feleslegesen, amiért semmit, vagy alig kaptunk valamit, vagy amire később rájöttünk semmi értelme nem volt. Ezen kívül 🙂
> Persze, egyetértek azzal, hogy ha egy tan vagy egy tanító túlságosan pénzéhes, akkor az szúrja az ember szívét, de aki ezt felismeri, az úgysem megy ilyenhez, aki meg nem, az okkal vonzotta be.
Mint zsidók Hitlert ,,, vagy az afrikai éhezők a kizsákmányoló nyugati társadalmat. … Szóval ez nem menti fel az illetőt ….
> Viszont aki egy normális megélhetésért dolgozik, nem irreális árakon, az szerintem igenis joggal kér pénzt a munkájáért!
Természetesen ezzel egyet értek.
GLinDorph
http://ecsk.hu
Egyetértek Veled.
Egyetértek Veled.
"És vajon hányan és mennyit adtunk ki teljesen feleslegesen, amiért semmit, vagy alig kaptunk valamit…" Én nem vonzottam be egy ilyet sem, talán azért nem bánt ennyire, hiszen nem veszítettem sem időt, sem pénzt!
Ami 3 tanfolyamon voltam, az mind helyén volt.
Vajon kidobott pénz-e az a pénz, amit
Erre reagálnék:
Huszti Sanyi barátom írta: ” Egyetértek Veled.
„És vajon hányan és mennyit adtunk ki teljesen feleslegesen, amiért semmit, vagy alig kaptunk valamit…” Én nem vonzottam be egy ilyet sem, talán azért nem bánt ennyire, hiszen nem veszítettem sem időt, sem pénzt!
Ami 3 tanfolyamon voltam, az mind helyén volt. ”
Felmerült kérdés bennem: amit magamért, személyiségem épüléséért kifizetek, vajon bármelyiket érezhetem-e kidobott pénznek?
Tanulni mindenkitől lehet. És tanulni kell is. Van bőven megtanulni valóm. Arra rájöttem, hogy minden energia… időm, más ideje, amit adunk, és amit kapunk, minden. És energiát adunk-energiáért cserébe. És szűklátóságomért, vagy szűkmarkúságomért még búsásabban kell úgyis fizetnem, nem beszélve a tudatlanságomból származó egyéb károkról.
Jó a kérdés. Olvastam sok-sok bölcs meglátást, és nem reagáltam mindegyikre. A Tiédre is csak annak okán, mert kedvellek Sanyi:)
Ha kidobott pénznek tekinti, akkor az tényleg kidobott pénz.
Drága Ragyogás!
Igazad van, aki saját hibájából (ugyan ki máséból??) olyan programra megy, amelyik nem hozza azt, mint amire számított, annak a tanfolyamnak az ára mégsem lesz kidobott pénz, ha tanul belőle az emberke, ha van már annyira tudatos, hogy képes tanulni belőle.
Vagyis: Ha kidobott pénznek tekinti, akkor az tényleg kidobott pénz. De ha felismeri a tanítást és fejlődik általa, akkor mégsem lett kidobott pénz az a pénz! ; )
Érdekes az oldal,nagyon tetszik:)
Én most csatlakoztam.Sziasztok.Olvasom a véleményeket,érdekesek nagyon.Látom nagyon megoszlanak a vélemények,ez így van jól.A spirituális úton járók,tanítók oldalán voksolok.Működik a belső hit,szeretet,energia,csodálatos.Én még csak járom a kis ösvényt de még tovább és tovább szeretnék eljutni és el is fogok mert szívből szeretném.Ha az ember teljes életet élhet,azt amire született szerintem attól istenibb nincs -e kerek földön.:)Szép estét mindenkinek!
H: Üdv, Judit!
A friss témákhoz gyere!
A pénz is csak egy energia.
Boby
Én legutóbb egy három éves képzésre tettem a voksom. Nem kevés pénzért. És időért. Viszonylag hamar feltűnt nekem is, hogy a tanáraim már csak az internetről képezik magukat. Már nem járnak más „mesterekhez”. Ezzel a felismeréssel juttattak el engem oda, hogy én viszont keressek másokat is. Ismerjek más szemléleteket, több helyről szedjem össze a tudást. S máshol másmilyen emberekkel találkoztam. S rá kellett jönnöm, hogy a hasonló-hasonlót vonz törvénye itt is érvényesül. A tanáraimnak épp ott van elakadásuk, ami az én problémám gyökere. Erre máshol tudták csak felhívni a figyelmemet. A tanáraim ez elől a probléma elől egy pszichés elcsúszásba menekültek – s nem akarnak ezzel szembenézni. Nekik ez vakfolt. Ezért ebben ők nem is fognak tudni nekem segíteni. De a fájdalmuk e téren akkora, hogy nem is akarják megoldani – ezért nem „mernek” másoktól segítséget kérni. Ellenben a felhalmozott tudásukkal meg tudják „magyarázni”, hogy miért……. S elfogadják – ezzel azt gondolják meg is oldották. Nem merik vállalni a visszacsatolást, hogy valaki – náluk magasabb tudatossági szinten járó „mester” – a tudtukra adja, hogy nincs meg a megoldás! Ezért nem mennek máshová! Alias menekülnek, mégpedig a valóság elől. Önmaguk elől.
Aki elzárkózik új ismeretektől, s elhiszi magáról, hogy ő már mindent tud, mindent megoldott – ő egy jó tanító. Szembeállítja azt a tükröt, hogy senki nem tökéletes, még akkor sem, ha elhiszi magáról. Aki ezt meglátja a mesterében, a lehető legnagyobb segítséget kapta vele a sorstól, hogy ráismerjen: tovább kell menni. Nyitottnak kell lenni minden újra. Keresni tovább…… Ez a fejlődés.
Ehhez viszont tudni kell olvasni a szembe jövő tükrökből. Eddig a tudásig pedig ők vezettek el engem. Ezt tőlük tanultam meg. És még csomó minden van, amit sokkal jobban tudnak nálam. Még sokáig elvihetnek az úton. A tudást sikerült nekem jól átadniuk – de alkalmazni? Ha megtanulták volna alkalmazni, akkor azt is tudnák, hogy én is – alias minden tanítvány a mesterének – ugyanazt a tükröt mutatja, ami a mester fejlődéséhez kell. Valahol, valami eldugott kis aspektusában. Csak merni kell belenézni! Ettől fél az ego. S azt a mesterek többsége sem tudja letenni.
Az élethez (lélegzet) is feltételek kellenek. Ha nincs meg, az s
Az élethez (lélegzet) is feltételek kellenek. Ha nincs meg, az sem lehetséges. Minden így működik. A feltételek a törvényszerűségek alapletételei. Ez egyértelmű. Miért lenne ez másként ebben az esetben? A feltételek a környezeti tényezők alapján jönnek létre.
pussz..
Tudod nem azért mentem
Tudod nem azért mentem mesterhez tanítóhoz mert a tudására voltam kíváncsi tudjam azt amit tudok végül is mi az, kétszer éltem vele és mind két helyen nem tudták a választ kérdéseimre helyes, most már tudom a válaszokat idő megold mindent.

Teljesen lehangolt
Szerintem az ezoteriát és a spiritulizmust, a Hitet, Istent ne emlegessük együtt olyan ronda szó, a prosti—-dással.Hányok tőle és leminősíti azt ,aki ezt írta, mivel amit eszel, kimondasz, teszel , az minősít téged, azzá leszel.Mmint bent , úgy kint,amint fent úgy lent.z írásaink is tükör a lelkivilágunkról.
Én nem így látom.
Mindenkinek joga van úgy élni,úgy tenni, ahogy ő akar,ahogy neki, azt csinálni amit akar.
Van hazánkban 1000 Multi megél.Van x ezer vállalkozó, egy termékpalettán belül és megél ,nem zavarják egymást.
Téged miért zavarnak ők,miért félted a kenyered ,ha te is ebből élsz,osztod az észt ?
Mindíg voltak ilyenek,lesznek is a légynek sem ártanak.
Ahogy tucat minden is volt,van és lesz az mégse fáj, mégse bánt.
Vannak gyilkosok, rablók,korrupt politikusok,erőszakolók,lánykereskedők.
Szerintem elég szomorú , hogy abból kell, ma megélni több millió embernek,amihez nem ért ,vagy ami éppen adatik ,ettől még senki sem rosszabb,nem kevesebb.
Eszköz,jó háttér,támogató társak,barátok,anyagi alapok,tudás és ötlet nélkül nem sok mindent tudnak tenni nyomorúlt emberek .
Abba kapaszkodnak és próbálkoznak ami ,megy,kell ,abból a kevésből , amilyük van .Legyen az egy pakli kártya, egy számítógép, vagy olcsó tanfolyam,pár ízezresből .Azokra, amire van vevő,piaca, vevőkör, nézettség, meg tudnak élni , ahova kellenek ,fizetnek,van pénz.Elég szomorú hogy a politikusok,maffia,zsidók,romák és a melegek, Celebek, média,ilyen világot teremtettek ez a 3 kormányciklus.
Ha megkérik az árát és megfizetik,holott tudjuk hogy csalnak,szélhámosok, senki nem gátolhatja meg őket ,hogy ne oda vigyék a pénzüket ,mert, aki arra vevő azt keresi és kéri megkapja.a tv-sajtó szemétre is van vevő.Celebek ,műsorok aminek legtöbbje nem minősít,nem értéket közvetít nem formál és nevel,inkább árt,rombol és taszít .
Vannak Feng Shui, Nlp,Ji Ching tanítok,tanácsadók,ezer gyógyító ,mert letett egy pár hós tanfolyamot és dolgozik, és ezekből 60-75 % kókler ,nem ért ahoz amit csinál, nem forrott ki a tudása.és van több száz jós,az ezo tv-én pár hetes tanfolyam után bárki rakhat,kap egy pakli kártyát .Annyi megélhetési kókler,jós lett.Sajnos Reiki, Nadis , Arolo gyógyítóval is találkoztam aki marhaságokat mondott ,nem csinált semmit csak leszedte a zsét.
Kellettek a csatornánk,és van vevőköre ,akkor is amilyen,ha hamis is ,szart kapnak.
a zene,filmipar is erről szól.
A valóságshowk is elkeltek, sztárgyárak vannak, playmatek, egyre több a meleg,roma prosti, bisex, escortoló férj,asszony,a hűtlen férj,apa,a megcsalás,a hazugság a verekedés,a vita az erőszak.
Tehetünk valamit ellene ?
Nem.Nem tetszik,és tucat fog nem jó tudni,látni,hallani de volt,lesz van .
Ők is emberek,itt születnek,itt van dolguk .
Én annyit teszek meg kiszelektálom a könyveket,tv műsort ,régi ruhát,fotót,kapcsolatok,barátokat, emaileket ,amit nemszeretek.
Rossz hatással van rám,és nem nyitok rájuk,kizárom az életemből őket ettől ők tovább teszik,élnek de nem zavar.
Békélj meg velük és egyéni sikerekre törekedj ,rájössz szeretettel,bölcsességgel,hittel,kitartással,szép érzések és gondolattal, virágzó elme és lelkivilággal többre mész ,mintsem kinyílvánítsd előítéleteidet,haragodat és minősítesz.
Szerintem ameddíg valaki a légynek sem árt ,úgy dolgozik,gyógyít vagy tanít ,nincs vele baj, Kiszel Tündi,sem a Kelemen,Benkővel. Van rosszabb : Paris Hilton .
Kákból lett színésznők ,énekesnők ,üzletemberek,vállalkozók,politikusok,színészek,tv személyiségek, ha leásnánk mindegyik múltjában találnánk valamit ,lég sok cifraságot ,amit fed a látszat a köd,titok ,elrejtetek.emberkereskedők,gyilkosok,gyerekrablók,gyereket kizsákmányoló emberek,korrupt hivatalok,politikusok,nőket verő,megcsaló ,átverő hálátlan,tiszteletlen férjek,apukák,fiúk .
Meleg ,escort ,ká, sittes,erőszak,lopás,betörés,gyilkosság stb múlt.
Itt élnek köztünk .Talán a bolti pénztáros,talán a szomszéd,talán a rendőr,a tanár ,a cipőboltos.
Ránézésre mindenki kedves,okos,dolgos,tisztes,keres,dolgozik ,és senkit ne érdekel,senki nem kérdezi utánna honnét kezdte,mi volt,honnét lett új háza,BMW-je ,sem mikor befizeti a számlákat a póstán, fizet a boltban a pénztárosnak, mikor étterembe megy ,ékszert,ruhát vesz nincs rájuk írva miből viszi haza sok férjek,apuka,fiú a pénzt és sok ember,gyerek,asszony,nő.
Az embereket vonzza a jó körülmény, a szép tetszetős dolgok,ruha,ékszerek,étterem ,a szép test és külső ,haj,ruha,illat és a jó autó,a szép ház .Tény egy férfit,rokont,barátot ,hivatalt, sem érdekli, hogy egy nő hogyan szedte össze ilyen gyorsan ,hamar ,miből néz ki ilyen jól,miből telnek neki rá ezekre dolgok ,mert aki volt vállalkozó az tudja sok a költség a fizetnivaló, alíg marad ,és havi 65-130 ,300 ezer forintból is nehezen ,ha max 20-30 ez marad zsebbe a már jó.
Lehet ,vannak kiadásai,igényei az embernek,önellátás,számlák,ruha,fodrász,teli-kocsira .
Ugyan mi a jó,mi a szép,ki a szép,ki a tökéletes, mi a kicsi,mi a nagy,mi a rossz és mi a jó.
csak a belső viszonyításunk és viszonyodásunk teremti meg a fentet és a lentet , az elvárásainkat és mindent,mindenkit valamihez mérünk,minősítünk,össze hasonlítunk.
Szép és tökéletes csak az úr lehet !
Nem vagyunk hibátlanok mi emberek és egyikünk arcmása,lelke,tudása és képessége ,teste ,szépsége, és mindene , is még csak halvány fénye a tökéletesnek, sohasem lehet az,de törekedni kell rá mindíg, mindenkor,mindenütt és minden helyzetbe a legjobbra és hogy mindenhová azt tegyük és adjuk.
A jó tanár is holtáig tanul,tanul a diákjaira,figyel önmagár,az idők szavára,a változásokra.
Az agykontroll sem eredeti tőkéről, forrásról ered átvették,behozatták és 40 ezer ft tanfolyam 3 azon felül a cd,könyvek.Mondanom se kell úgy ültetik be őket meditálni ,mint a heringeket ,csoda ha nem sikerűl.
Keressetek és találtok,zörgessetek és megnyittatik néktek !
Min ember érték,és van belőlünk.Nem azért kaptunk,tudást,jóságot,szeretetet,tapasztalásokkal teli,gazdag életutat hogy önmagunknak megtartsuk ,és csak egy szűk körbe jusson, család, férj, gyerek,barátoknak,1 falunak.Oda.Hanem ,hogy megosszuk és fejlődjünk.
Mindenkinek ,mindenkiben van olyan tanítás,tapasztalás, tud valami olyat amit te nem,én nem nem láthatsz bele a korsóba,amíg csak egy emberből a külsejét látod,nem ültél le vele,nem ismerted meg,nem beszéltél vele .
.A kútfő mindenkié ,ami bennünk él,hisz istennel hasonlatosak vagyunk,belőle vagyunk.Van ,
amit felszedtünk ki mennyit,,megszereztünk,létrejött megtanultunk.a föld sem a te birtokod,a tudásod a tested sem ,istentől kölcsön kaptál mindent !
Az emberi test a mi templomunk.Jézus sem zárta be ajtaját,szeretetét tudását sem bűnösek,sem ártatlanok,zsidók elött sem mindenkit egyenlően mért,egyenlő esélyeket adott és teremtett csak mi emberek rúgtuk fel ezeket ,és szabtunk adók,törvényeket nyomorgatni,bántani,meglopni törekedtünk a másikat.
a kufárokat,kereskedőket kizavarta a vámszedőket megrótta és azok akik mások kizsákmányolásából éltek nem fizették meg a béreket ,nyomorgargatták övéik és népeiket,erőszakot követtek el ők,lányok,asszonyok ellen megbüntették.
Nem lenne ez sem ,ha nem teremtünk számára helyet ,és nem hozna jól az erőszak,a botrány,a halál, a katasztrófák,válás,betegség.A háborúk,a szex,drogok,bűn,fegyverek,szerv és adat kereskedelem, a lopás,csalás,sikkasztás,betörés. Emberkereskedelem és a pornográfia. A mocsok filmek, klippek, letöltések és szakirodalom.olyan jól üzletembereknek, férfiak, családapáknak,ügyvédek,orvosok,tanárok,oktatási központoknak,a sajtó és tévének,hatóságnak, akik azt legyártják,eladják .
Nem az emberek a rosszak akik ezekbe kényszerűlnek, ki vannak szolgáltatva,embertársainkkal,multik,vállalkozók,politikusok egy felsőbb hatalomnak nem sokat tehetnek ,tűrnek és alkalmazkodnak élnek tovább ki ,hogyan,miből tud.
Mások ásták meg itt a gödröket,irányítják itt a sorompók ,az ajtókat ,és az embereket ,és életeik eseményeit, irányát.
Ma nem várja kinn száz esély ezer munka ,hogy besétál és kész felveszik,keres.
Én megértem és sajnálom a tolvajt, azt aki betör,csal a segéllyel,elválik ,megélhetési gyógyító ,tanító ,munkás stb lesz .Nyílván mindent végigjárt, nem volt elég pénze,eszköze elfeledkeztek róla embertársai adni,szeretni, megosztani .Pedig legtöbbször 500 ft,egy zsák krumpli,egy munka, egy akaró,pár felesleges ruha,játék, némi közbenjárás,egy szerető szó, egy érintés,egy mosoly egy ölelés elég hogy ne történjék meg a baj,asszonyok,nők,gyerekek ne menjenek neki a bajnak,útjukra, ne vigyék bele őket rossz munkába, kamaszok,kisgyerekeket erőszak ér,drog, alkohol ,lopásba.
A férfiak feladata vigyázni a nők,gyerekre összetartani a családot,megvédeni őket,biztosítani az ellátást ,és hangolt emelni a gyerekek,nők,munkások,férfiembert,apák,fiaik ért igazságtalanságokért ajkukat,lapjukat ,nem fordítva.Sokkal több férfi van pozícióban,magas rangban,és aki vagyonos.
Mindegy hogy ki hogyan jutott hozzá vette,lopta,ölt drog pénzből ,örökölt,megdolgozott érte,csalt,sikkasztott ,házasság,válással pénze,eszközeihez és amivel ma bír, jó útra tér, megváltja magát és megszabadítja társait,őseit is.
Mert minden percben dönthet másként ,hogy jó dolgokra használja,teremt,alkot belőle,adakozik,szeret máshogy él, nemes célok,ügyeket szaporítja .Azt ami elszigetelte,el embertelenítette egymásoktól és az embereket megszünteti és újra összehoz szomszédot,rokont,barátot,testvért ,békét és rendet teremt.Önzésmentes világot , ahogy a Pápa mondta.
A báb elöt is ott a lehetőség hogy pillangóvá váljon.Osho.
A vasból is lehet arany.Alkímia.
A tökéletesből is még jobb.
Van a tudásnak,a szépség,a vagyonnak,bárminek is határa,vége ? NEM.
A vonzás törvénye is ezt mondja ki.
Így a rossz ember,körülmények és dolgokból is ,az ember ,ha belül megnemesedik akkor az kint is meg nyilvánul .
Az élet nem más mint örök változás és körforgás, születés-halál.
VÁLTOZÁSOK KÖNYVE. Ezt is tovább írták,és ez így van rendjén.
bocsássunk meg másoknak és magunknak,szeressük őket,mint magunkat és egymást.
próbálnunk meg isten szemüvegén át látni dolgokat,embereket és megértőbbek,türelmesebbek leszünk,szeretetteljesebek.
Mindenkinek van egy nem ismert története, jó indoka,egy képessége egy tudása,értékei miket rejt és birtokol,és kíváncsinak kell lennünk a másik emberére is,látni.,átérezni.
Ha nem így teszünk mi sem vagyunk jobbak azoknál akik létrehozták embertárasaink ellen és nekik a szenvedést,halált,betegséget,háborút a megásott gödröket,a sorskufároknál. Akik felelősek,tehetnek és tehettek,egy akár,ezrek,milliók élete és sorsáért merre felé haladjon,s milyen legyen !
Sohasem szabad ítélni,rosszat mondani ,kivetíteni bárkire,minősíteni .Csak az dühíthet, ami bennünk van, mert a külvilág tükör,rólunk szól.
Nem a pénz,nem a munka,a birtok és embertársainkért élünk, hanem azért vagyunk itt ,hogy megnemesedjünk,tanuljunk,fejlődjünk és változunk,dönthetünk ki hogy él,jót tesz,ad vagy rosszat ,és hiszek benne hogy voltunk fák,bokrok,fűk után állati létformában, előző éltekben, ki tudja ki hogy vannak felsőbb szintek és dimenziók ,de hogy feljebb lépjünk itt jól kell élni és teljesedni, felfelé változni,nemesedni .S segítsük ezekben embertársainkat.Mi van ha nem csak emberi testbe lehet újjá ,leszületni, és nemcsak a földre ?? Énok prof, az angyalunk,is valaha ember volt .
Kicsit dogmatikusnak érzem a reakciódat. ezzel nincs semmi baj,
Kicsit dogmatikusnak érzem a reakciódat. ezzel nincs semmi baj, hiszen te te vagy. De semmihez sem szabad ennyire ragaszkodni, még a véleményünkhöz sem. Mert ez mind csak te vagy. Nem én és nem ő, ragozhatnám még. Nem szántam sértésnek ezt előre bocsájtanám. Csak néha nem tudok mit kezdeni ezen az oldalon azokkal a hozzászólásokkal amikor felháborodást érzek egy-egy válaszban.
Szeretettel……

Sosem leszünk már azok akik tegnap,5 éve,ma itt -most .Nem az fo
Sosem leszünk már azok akik tegnap,5 éve,ma itt -most .Nem az fog érdekelni már,nem az vonz,mást szeretünk, másképp öltözünk ,és lelkünkben,szívünkben,ismereteinkbe is bővelkedünk ahogy a látóterünk is kitágul,beengedünk és befogadunk olyan dolgokat ,amiket,akiket az elött nem .
10 éve én is ilyen voltam, bántott ez- az az ember ,idegesített ,bosszantott,kerűltem,szúrta a szemem.
Miért úgy él,azt teszi ami szerinte rossz helytelen ,utáltam,kerültek,kritizáltam,megvettem és különbözőnek. Makulátlanul erényesnek,jónak hittem magam.
Igyekeztem úgy élni,tenni,cselekedni.Sok jót adni,tenni áldozni az életem,időm és pénzem,szertetemből másoknak.Ne nem voltam jó.Kit mire használ Isten ,ugye,nem tudni.
Aztán az élet olyan helyzeteket teremtett és oda sodort, hogy megismerjem őket együtt éljek,lakjak, dolgozzak,tanuljak velük,rájuk szoruljanak,segítsenek ,hiába nem akartam ,és már tudom , nem a szín,a fajta,nyelv ,a cimke, besorolás ,küllem ,kor számít,ki miből,hogy él ,élt s fog,hanem a lélek minősége,emberség,becsület, szeretet, tisztesség,hála,jóság,érzések,emberség van -e benne .
Mindenkit próbára tesz az élet ,ne mond hogy te aztán nem és soha.Egy ismerősöm utálta romákat,négerek,melegeket, kákat, volt sitteseket, és nem is tudta nem gondolta volna hogy azok között dolgozott már 4 éve ,és meg kellett ismerje,megtanulja a leckét, változzon és változtasson.
Sok sorsot és történetet ismert meg.
A válása után hajléktalan szállóra,utcára , kerűlt .Koldult ,hol takarított,utcát söpört ,hol parkölőrnek állt.
Ránéztem Pesten és szutykos volt a keze a ruhája,az arca volt .Erős rossz szaga volt.Ránéztem.Te vagy az ,kérdeztem ? Nem-tagadta nem akart emlékezni,mesélni.
A barátai egy volt Mérnök-tanár pár , lomiztak,hajléktalan volt .
Ott akkor átértékeltem az életem,a vant, mi mindenért lehetek hálás. Jó , hogy kimaradtak,nem lett meg,nem úgy lett ,áldom ,még a rosszat is,hogy lekéstem aznap a buszt, hogy nem vetek fel abba suliba ,hogy nem az lett a párom,férjem,gyerekeim apja ,hogy nem kaptam meg azt az állást ,és nem én kaptam meg a tehetségdöntős versenyen ,vidéken a díjat ,hanem a Tóth Verra.
Nem bántam ,hogy nem lettem modell,színész és énekesnő, gyerekfejjel házas,anyuka,elvált .Az élet tucat csalódás,fájdalom és rossztól megkímélt.éveket sajnáltam,bántam, ettem magam miattuk.Kamaszként optimistán,céltiudatosan sok időt,áldozat,munkát,pénzt lemondástm,magamtól megvonást öltem ezekbe ,persze hogy mérges voltam.
Szidtam mindenkit ,örültem, hogy nem lettem tanár,jogász,rendőr ,pincérnő,szobalány,művész ,ápolónő,doktornő ,riporter, újságírónő, színésznő , mert ez a pálya sem az, beleláthattam a mocskos eltitkolt zugaiba amik nem tetszettek ,nem kellettek.
Az ital,a fiúk adóssága, kaszinó és ingatlanmaffia küldte őket a sokból a padlóra,a jóhiszeműség gazdagodás hite és vágya.6 és fél kegyetlen,és nehéz embert próbáló év után, talpra állt ,vissza verekedte magát ,felküzdötte lentről ,a semmiből !
Vannak vászonra született és könyvekbe termett igaz sztoryk ,sorsok az ismerőseink köréből amik meghatóak, és szépek,vannak szomorúak,de abból se tudni , mi lesz még,mi lehet és ki ,5 ,akár 15,akár 25 év múlva.igazgató, miniszter, milliárdos,örököl,.nyer, olajmágnás ???
KI tudja ?
Így kell bánni mindenkivel, így ránézni az elmúlt és mai eseményeire,életére,ő rá,és nem szabad senkit adatok,elmondottak,halottak,a munkája,múltja,körülményei,külseje ,iskolázottsága,neme,kora,bőrszíne,rangja és vagyona ,hova tartozása,identitása,vallási nézetei és szokásai,alapján besorolni.
Istennek csak ennyi,ma fent ,holnap talán lent.
Hullanak a fejek,nagyok,kicsiké, posztok, milliókból, munkás állásokból.
Ez tanulságos,egybe ,csodálatra méltó.Erőt adott és hitet,bátorságot hogy a leg reménytelenebb helyzetekben is van kiút, ki lehet jönni ,jól.
Ma felnézek rá amiket megélt,kibírt és végigcsinált,láttam és ismerte és tisztelem értük, le a kalappal.
Talán 50,100 másik ember az elején feladja,belebetegszik,meghal megbetegszik ,felköti magát,rossz útra tér alkohol,drog,gyógyszer ,ital, rablás,betörés,gyilkosság hasonlókban.
” Van mikor azért kell leesnünk, padlót fognunk, hogy felvegyünk onnét valamit .S ez is az út a sorsunk része.Így jó ha mások rossznak is látják,értékelik félnek tőle, kitaszítják.”
Volt akit egy baleset,betegség levették a lábát hozott össze a késöbbi szerelme,hivatásával,találta meg az ideális társat,otthont és közösséget.Hálás érte és boldog.
Ez is egy megközelítés.
Honnét lehet tudni akkor mi a jó,mi a rossz,ki a jó és ki nem, és ki-mi az értékes,ki-mi nem az .
KÍNAI TANMESE ,ajánlom elolvasni.Erről szól.
Legyen az lecke,tapasztalat,tanulás,tudás,ötlet,ihlet ,szeretet,jobb jellem ,emberség,megértés együttérzés.mára sikeres vállalkozó Dániában,hol Angliában él,újra házas,gyereke van és könyvet írt belőle,nem felejtette el , nem szégyellte.Arra kért , ne segítsek és ne sajnáljam akkor.Neki kell megoldania, onnét kikerülnie ,mert maga miatt jutott oda ,mert hagyta,úgy akarta.
Ne ítélj , hogy ne ítéltess, mert olyan mértékkel ítéltetsz ! szól a fáma.
Mindent visszakapunk amit adtunk,tettünk ,mondtunk.A jót és rosszat is ,még ebbe az életben,létkörben itt .
karma-bumeráng
samszhara.létkerék, byron kerék,archaetipusok könyve.dharma ,13 maya baktár
Ez akkor is így volt,van és lesz ,ha nem is hiszünk, hittünk benne .
Ne szólj meg senkit, ne nézz ,le ,te sem vagy jobb,több, különb ,inkább legyél megértőbb,elfogadóbb, szeretetteljesebb, nyitottabb,emberibb, odafigyelőbb !
Te biztosan „kattant” vagy! Jársz valamilyen kezelésre? Kellene!

Szia Kedves Névtelen!
Hívhatlak Aditi-nek?;))
Ahogy olvastam az írásodat ez jött le:-Mi vaaan!?
Kifejtenéd ezt hogy érted?
,, Szidtam mindenkit ,örültem, hogy nem lettem tanár,jogász,rendőr ,pincérnő,szobalány,művész ,ápolónő,doktornő ,riporter, újságírónő, színésznő , mert ez a pálya sem az, beleláthattam a mocskos eltitkolt zugaiba amik nem tetszettek ,nem kellettek.”
Szeretettel egy szobálány…és volt pincérnö!Erika
Mit szívsz?
Mit szívsz ilyenkor?
Üdv!
Hédi
Mert!
„A valódi Mester nem „árulja” ki titkos tudásá és erőit.Ennek számos oka van.A legfontosabb,hogy magának ártana ezzel,mivel ezzel épp eme erő és tudás forrásával való kapcsolatát vesztené el.Ezek az erők nem hozzá,a személyhez tartoznak ugyanis,hanem azáltal bírja őket,hogy átadja magát magasabb énjének.Abban a pillanatban,hogy világi JAVAKÉRT elkezdené kiárusítani ezt a titkos tudást és erőket,azok szép lassan elkezdenék magára hagyni.A másik ok,hogy elvesztené különleges pozícióját,innentől kezdve nem lenne képes beszélni a TISZTA IGAZSÁGRÓL.Ha a „VÁSÁRLÓNAK”kéne megfelelnie,akkor minden alkalommal,amikor másnak adja el „portékáját”-tudományát,át kellene alakítani mondanivalóját,minden esetben el kellene torzítania valót,a MEGRENDELŐK ELŐÍTÉLETEIHEZ ÉS IZLÉSÉHEZ IGAZÍTVA–különben azok nem fogadnák el.Erőit mások céljai érdekében,másoknak megfelelően kellene használnia,tudását gyengeségeikhez igazítania.Csak akkor oktathatná sikeresen az igazságot,ha ez által az igazságtól önmaga elfordulna.Az igazságot I N G Y E N kapta,így hát ingyen is kell adnia—–ez a törvény szabályozza a tanítást.BÁRKI , AKI NEM ÍGY TESZ , EZZEL CSAK ALÁTÁMASZTJA AZT , HOGY Ő MAGA NEM RENDELKEZIK A TÖKÉLETESEN,TISZTÁN RAGYOGÓ IGAZSÁGGAL.”
PAUL BRUNTON
most olvasom könyvét,melyet mindenkinek melegen ajánlok,címe: Misztikus tanítások
mely csak halálát követően jelent meg!!!

kérdés a kérdésre
Arra gondoltatok hogy egyszerűen azért nem fognak össze mert a tanítványaikkal, a családjukkal, és a saját fejlődésükkel vannak elfoglalva?
http://sargacsik.hu

Nem tanítós, OFF, de poén 🙂
Nádas-Boncz: A távgyógyász – Ismeritek? :)))

csoda lehetősége
Sajnos a legtöbb tanító él a csoda lehetőségével és ha ezt megteszi (elfogult vagyok egyből a csodára) akkor olyan magasba emeli saját magát (TISZTELET A KIVÉTELNEK)hogy csak azzal áll szóba ki tudja e csodát megtenni itt az elkülönülésük záloga szerintem egyik lehetséges oka. Tanok kapcsolódnak szerintem egymáshoz képzeletedet kell fejlesztened ennyi a feladat minden tanításban ott a képzelet fejlesztése a többi sallang amitől hihető a tan? Tanítok a csodájuk nélkül is azok lennének az emberek szemében amik a csodában lettek persze vannak kik tudatosan nem akartak élni a csodával.

Március 27-én 3/4 3 –
Március 27-én 3/4 3 – tól
az Oktogontól keresztút indul
a Hősök teréig , ott szentmisével fejeződik be.
Ma imádkozunk azért az autósért , akit
ma reggel lelőttek egy piros lámpánál és azért
az emberért is , aki lelőtte.
Kérlek Benneteket , aki indítatást érez , kapcsolódjon
lélekben egy fohásszal , ehhez a szándékunkhoz !
judit /úá

Valószínű az ego
Ha megvilágosodott mesterekről kérdezzük ezt, nem épp Ők azok, akik képesek megszüntetni az elkülönültséget és kapcsolatba lépni a teljes tiszta tudással, amelyben nem értelmezhető a külön korlátja, mert minden végtelen egész? Gondolom így a mesterek közötti egyeztetés megtörténik, hiszen egymással is eggyé válnak.
Hogy a kapcsolódásokat egymás között miért nem kötik az orrunkra? Hisz még azt is nehezen fogadjuk be, hogy lehetséges az út és elérhetjük a megvilágosodást tanulásaink vonalán. Ezt a tapasztalást mindenki egyénileg tudja átélni, akármennyi mester mondja el millióféleképpen, milyen az, hogyan jutott oda, az csak iránymutatás lehet, míg magunk is részeseivé nem válunk.
Amikor bizonytalanul tapogatózva tanulunk, az egónak egy mester tanításait is nehéz elfogadnia, hogy viselné azt, hogy több mestert lát maga előtt, amint különb szavakkal mondják el ugyanazt, látszatra vitatkozva saját igazukon? A szándékkal minden út egyhez vezet, de ehhez még egyénen belül is végtelen a variáció, amit végigjárhat, nemhogy a mester, akit választhatunk, mert az is tőlünk függ, kit vagyunk képesek elfogadni, legalább közelítően megérteni.
Azok a mesterek pedig, akik maguk is tanulnak, akiknek képességük van, de még nem teljesek az érzékelésben, tudásban, tapasztalásban, lehetnek egoisták, hiszen épp az ego egy-egy részletétől nem tudtak még megszabadulni a megvilágosodáshoz, addig pedig épp úgy vigyázniuk kell saját útjukra, mint bármely mezei embernek. Biztos, hogy figyelnek egymás tanításaira, tevékenységére és biztos, hogy tanulnak is ebből, hogy fizikai mértékekben is találkoznak és egyeztetnek, mind saját tanulási folyamatuk, mind tanításaik érdekében. Ám a felemelkedésig mindannyian emberek vagyunk, akár megvilágosodottan, akár vakon és még a mestereknek is dolguk van az emberség tapasztalásával, és nem éppen az, hogy kápráztassanak fizikai képtelenségekkel, hanem példaként éljenek előttünk a mindenki számára lehetséges átváltozással.
Amikor hamisnak, pénzhajhásznak bélyegzünk egy mestert, abból is inkább tanulni kéne, arról, milyen könnyen ítélkezünk mások felett ismeretlenül, és arról, mi hogyan tennénk, hogy maradnánk tiszták hasonló kihívás, próbatétel esetén. Csináljuk jobban, üdvözüljünk becsvágy nélkül, hálával és alázattal, milyen könnyű is az…
Hasznosabb lenne azt a kérdést vizsgálni, mi magunk hogyan juthatunk közelebb teljességünkhöz, mivel segíthetjük magunkból önzetlenül, külsőséges dicsőség nélkül a közösséget, a mindenséget, gyógyíthatunk, adhatunk tudásunk szerint, mint kérdőre vonni egymást és másoktól várni a megoldásokat még saját üdvösségünkre is.

Arról nem is beszélve, hogy bennük nincs meg a világmegváltás
Arról nem is beszélve, hogy bennük nincs meg a világmegváltás apró szándéka sem. A világot mindenki magának hozza létre, és váltja is meg. A mesterek világa meg már meg van váltva, ők váltották meg maguknak. A másik meg hogy tisztában vannak a szabad akarat fogalmával, semmilyen motiváció nincs bennük, hogy beleszóljanak mások életébe. Ha megnézzük ezeket a mestereket, egyikről sem halljuk, hogy járta volna a világot és mászott volna bele mások elméjébe. Ha a tanítvány elment hozzá és kérdezett, természetesen válaszolt – persze akkor sem mindig, van hogy csak ül tovább némán ezzel sugallva a tanítványnak, hogy neki is talán egy kicsit csendben kéne lennie, és megnyugodnia, hogy rájöjjön nem válasz kell a kérdésre, hanem rájönni, hogy nincs is kérdés.
Mégegy: Honnan tudjuk, hogy nem buliztak, és ünnepeltek soha együtt? 😛 Azért mert erről egyik könyv sem ír? Mik vagyunk mi, hogy csak könyveknek hiszünk? Az, hogy ezekről nem tudunk, az inkább azok sara, akik összeszedték a mesterek tanításait könyvbe. Ezeknek a „szerzőknek” volt az az érdeke, hogy pénzt, meg hírnevet csináljanak maguknak a mesterek szavaiból összeollózott könyvükkel. Persze, hogy nem írják le, hogy melyik mester hogyan szórakozott, mert akkor nem vennék a könyvüket, hisz „á a mester is bulizott, akkor semmi teendőm, ugyanolyan ember, mint én, mit akar tanítani nekem…”
A szerzők érdeke, hogy megvegyék a könyveket, nem a mestereké. A mesterek nem is publikáltak semmiféle Titok, meg hasonló maszlagokat. Ők eleve folyton együtt vannak azáltal, hogy elérték a tiszta egység állapotát. És nemcsak egymással, mindenkivel és mindennel együtt vannak. És pont ezt mondják, hogy ők semmivel sem különbek, mint mi. Ezt a szerzők érték el, hogy mi külön fajként tekintünk a megvilágosodott emberekre. A mesterek meg közben mindig azt mondták, hogy mind megvagyunk már most is világosodva, csak nem vesszük észre. Semmilyen hogyant nem tanítanak, amiből ennyi könyvet kellett volna írni, annyit mondanak csak: csináljuk! A hogyanról sose mondanak semmit, mert a hogyan az személyre szabott. A hogyanokat már a szerzők ollózzák össze, hogy kiadjanak egy hiperkirály ezokönyvet…
Szóval egyet értek kedves Diamlah, sokkal inkább magunkba kéne néznünk, hogy miért nem magunknak hiszünk, miért csak mások által leírtak alapján jövünk rá, hogy bennünk is mocorog valami, és kezdünk el hinni magunkban, minthogy megkérdőjelezzük a mesterek életét.
Egyébként ajánlom figyelmetekbe Dan Millman A békés harcos útja című könyvét, leírja, hogy hogy berugtak Szókratésszel, a mesterével. Ha már nagyon erről akartok olvasgatni. De semmiképp se a filmet nézzétek meg, mert az pont a könyv kifordítása, és a végét, a lényeget pont ki is hagyják belőle. Egy zseniális könyvből alkottak egy szörnyű filmet.
Még jó,hogy akadnak akik átlátnak a szitán:)
Elismerésem.

Pontosítok: még jó hogy átlátszó a szita 🙂

Már akinek:D

„Miért nem kapcsolódnak egymáshoz a spirituális
„Miért nem kapcsolódnak egymáshoz a spirituális tanítók?”
Domináns oroszlánok nem zavarják egymást 🙂 Meg aztán valószínűleg nem mindenben értenének egyet, és ez esetleg vitát szülne köztük. Már csak azt hiányozzon, hogy ezzel mutassanak példát a többieknek 🙂

Tegyük hozzá, hogy ezzel ez erővel a többi ember is összeülhetne
Tegyük hozzá, hogy ezzel ez erővel a többi ember is összeülhetne „megmenteni” a világot (van is néha próbálkozás erre), nem csak a megvilágosodott tehetné ezt. Másfelől meg, miért kéne nekik összeülni? nem biztos, hogy feltétlen ez a céljuk, a magas tudatosságnak sem hiszem, hogy mindenképpen a tanítás igényével kell járnia.
Hát igen,a ,,tanítás igénye”,már egót feltételez.

Hm… az miért lenne baj?
Hm… az miért lenne baj?
Ezt írtam volna,hogy ,,baj”?:)
Ezt írtam volna,hogy ,,baj”?:)
Nem, de úgy írtad (legalábbis nekem úgy hangzott), mintha a
Nem, de úgy írtad (legalábbis nekem úgy hangzott), mintha a megvilágosodott szemszögéből véve az ego megléte egy problémát jelentene.
Az ő szemszögéből az nem probléma,mert nincs:) Ha valóban
Az ő szemszögéből az nem probléma,mert nincs:) Ha valóban megvilágosodott,és az isteni énjében leledzik.Ezért kell az ,,üresség”,ami ellen úgy tiltakozol. Nemhogy egó nincs,de semmi sem ,ami itt volt.Az a világ nem ez a világ.
Amikor alszol,álmodsz,egy komplett világod van és amikor felébredsz,eltűnik minden,megszűnik az a világ,igaz?/mert már ebben vagy/
Ugyanaz a szitu,ha az isteni énedre ébredsz fel. Ez a mostani pedig tokkal vonóval eltűnik.
Ez hívják megvilágosodásnak,minden egyéb pedig valamilyen spirituális élmény,amire jó esetben csak emlékezhetsz,hogy ,,megvolt”.
Ez a megvilágosodás szempontjából elég vicces feltevés,hogy ,,megvolt”:)
Gondolj már ebbe bele:)
Hát az az üresség nekem inkább tűnik egy „univerzalitásnak”,
Hát az az üresség nekem inkább tűnik egy „univerzalitásnak”, vagyis az abszolút objektívum minden létezővel és nem létezővel benne. Semmiképpen sem üresség mert akkor nem lenne semmi se, mi se akik itt beszélünk. Szerintem az üresség annak az illúziója, hogy „olyan mint ha nem lenne semmi se”. Pedig itt az „üresség” pusztán a Tudat tisztaságaként jelenik meg. A legtisztább „világnézetemben” valóban ez jelenik meg, de abban egyben maradéktalanul benne van minden más is.
„Ugyanaz a szitu,ha az isteni énedre ébredsz fel. Ez a mostani pedig tokkal vonóval eltűnik.”
Szerintem nem tűnik el, csak kiegészül a „maradékkal”.
A minden és a semmi ,és ez egyszerre.
Ezért nem osztogatják ezt
A minden és a semmi ,és ez egyszerre.
Ezért nem osztogatják ezt a sarki közértben,mert egyáltalán nem olyan egyszerű dolog,ahogy ezt mostanság próbálják beállítani:)/
,,akkor nem lenne semmi se, mi se akik itt beszélünk. ”
Szerinted ,aki nem tud az oldalról,nem ismer egyikönket sem,annak a számára mi létezünk?
Nem létezünk,mert nem vagyunk /benne/ a tudatában. Attól én még létezem,mert tudok magamról,viszont ,aki nem ismer ,sosem látott,hallott felőlem,annak én nem létezem:)
Akkor hogy van ez? És ez csak egy egyszerű példa,még semmi köze a megvilágosodáshoz.De most nem folytatnám,ha nem haragszol:)
Ez elég egyszerű: Azért nem létezünk a számára mert nem érzékel
Ez elég egyszerű: Azért nem létezünk a számára mert nem érzékel minket, így az ő tudatában épp nem vagyunk benne. Az Ő tudata, jelen esetben viszont ez a testét és a környezetét jelenti. Vagyis azért mert nem tud rólunk. Azonban a világegyetem „tudatában”, az objektív valóságban benne vagyunk mindannyian. Csak a kisgyerek hiszi azt, hogyha ne lát mert betakarta a szemét, akkor őt sem látják. Valójában meg csak a saját szubjektív érzékeléséből indul ki, mert még nem alakult ki az objektív tudatossága. Így van ez hát 🙂
Nem haragszom… 🙂
Én sem:D,mert a megvilágosodásnál nincs objektum….sajnos…nem
Én sem:D,mert a megvilágosodásnál nincs objektum….sajnos…nem tehetek róla…
Objektív tudatosság?…ez érdekes.Tudatos csak én lehetek,a szubjektum.
Már egy Egység élménynél is eltűnik az objektum…A szubjektum tudatossága objektív, hogy érted ezt?:)
Amelyik Megvilágosodásnál nincs objektum, akkor az az amelyik
Amelyik Megvilágosodásnál nincs objektum, akkor az az amelyik még nem foglalta magába a formát csak a forma nélkülit. Végül is az egy „fél megvilágosodás”. A végső állapot nem nélkülöz semmit se, különben ellentmondásos lenne.
Objektív tudatosság benned van ugyanúgy, ha abból indulunk ki hogy ha képes vagy a magad mércéjéből kiindulva objektíven figyelni a dolgokra. Egyébként meg objektívumnak tekinthető maga az abszolút világegyetem is.
„Már egy Egység élménynél is eltűnik az objektum..”
Őőő… melyiknél? Annál az egység élménynél ahol nincs objektum ott el is tűnk nyilván (pl. mély, „bezárt” meditációban), ahol meg van (éber és „nyitott” tudatosságban) ott meg van 🙂
Jaj…..”ha képes vagy a magad mércéjéből kiindulva objektíven
Jaj…..”ha képes vagy a magad mércéjéből kiindulva objektíven figyelni a dolgokra.”
A magam mércéjéből kiindulva:)…pont ezért nem lehetek soha igazán objektív…
,,Egyébként meg objektívumnak tekinthető maga az abszolút világegyetem is.”
Most az Abszolut,vagy a világegyetem?mert a Világegyetem,az nem az Abszolut,mert megnyilvánult,,,szóval ez így nem lesz jó,
így nem lehet beszélgetni,ne haragudj.
De lehetsz, csak épp nem úgy ahogy hétköznapi értelemben
De lehetsz, csak épp nem úgy ahogy hétköznapi értelemben gondoljuk (nem a mindent tudást kell itt érteni) 🙂
Az Abszolút Világegyetem maga az abszolút, azért írtam oda, hogy világegyetem mert a világ is abszolút természetű valójában. Itt most nyilvánvalóan nem csak a saját világunkra, hanem a világok végtelenségére gondoltam.
De ne akadjunk fel a szavakon, mert szerintem tudod, hogy mire gondolok.
Ádám ,ne haragudj,ha nem akarunk folyamatosan elbeszélni egymás
Ádám ,ne haragudj,ha nem akarunk folyamatosan elbeszélni egymás mellett,akkor egyszer már muszáj lesz felszámolni ezt a folyamatos fogalomzavart.
Nem mondhatod a világegyetemre ,hogy abszolut,mert
akkor Istent lefokozod a világegyetem szintjére,pedig az abszolut jóval több ennél,a Minden.
A világegyetem,csak végtelen,és megnyilvánult,
Az abszolut pedig a minden,de ugyanakkor megnyilvánulatlan.Pont ez a lényege.
A minden és a végtelen az messze nem ugyanaz.
És ne védd ki ezt azzal ,hogy szőrszálhasogatás.
Ha komoly dolgokról akarsz beszélni,márpedig te folyamatosan arról akarsz,akkor be kell tartani bizonyos játékszabályokat,amik nélkül nem lehetséges
értelmesen beszélni,és persze nincs is értelme.
Ebben az esetben nem lehet nagyvonalúskodni,hogy így értsd ,meg úgy,mert ha mindenki úgy érti ,ahogy akarja,nem azt amit az a fogalom /,,közmegegyezés”
szerint/ jelent,akkor abból egy nagy káosz lesz,és akkor miről és főként minek beszélünk?
Még az egységélményről:) Ádám.
Mint ahogy az elnevezése is
Még az egységélményről:) Ádám.
Mint ahogy az elnevezése is mutatja,EGYSÉG,vagyis nincs más,ami nem én lennék,nincs objektum,mert befogadtam mindent,eggyé váltam vele.
Hiába gondolod ,hogy ez csak meditációban fordulhat elő,mert ez ugyanúgy meglehet a hétköznapi tudatállapotból kiindulva is,úgy elérve ezt az állapotot.
Nincs objektum,csak a szubjektum,mert minden én vagyok,teljes befogadás,azonosulás.
Mi a problémád ezzel? Próbáld meg ,nem kell medi se,csak szemlélődj. Akár a városi forgatagban is ,,belecsúszhat” az
ember ebbe az állapotba,ha már nyugodtabb körülmények között ez többször sikerült.
Egyszerűen az zajlik itt,hogy önmagadként ismered fel a dolgokat,tehát megszűnik az elkülönülés,csak te vagy/minden/ nincs objektum.
Hogyan lehetne egység az objektum meglétével?
Ezt hogy gondolod? A kettő ,/ én és az objektum/,hogyan egy?
Pont a lényegétől akarod megfosztani a dolgot:)
Először meg lehet próbálni csak egy tárggyal,hogy ,,összeolvadsz” vele,eggyé válsz,befogadod.
Azután kicsit többel,mondjuk amennyi a látóteredbe befér.
Aztán lehet tágitani,egyre nagyobb ,,dolgok ‘1befogadásával.
Az a lényeg,hogy ne legyen az objektumtól elkülönülés,hanem magadként ismerd fel,éld át.
Próbáld meg és akkor nem fogsz már ezen vitatkozni:)