Ugrás a tartalomhoz
ÖnmegvalósításTudás. Tudatosság. Teljesebb élet.

Metamorfózis

· Michaelita

„A metamorfózis kifejezés átalakulást jelent. A biológiában az egyedfejlődés lépései alkotják, a geológiában pedig fizikai és kémiai folyamatokban testesül meg. A pszichológiában beszélnek a személyiség patológiás metamorfózisáról, a történettudományban pedig a társadalmi berendezkedés alapvető átalakulását jelenti”.
Idézet a Vikipédiából.

A saját értelmezésemben a drágakövek, féldrágakövek kialakulása a metamorfózis folyamatában nagy hőhatásnak kitéve történik.
Ugyan ez történik a lélekfejlődésben is, mert nagy belső hatásokra mi is olyan alkímiai folyamatokon megyünk át, ami hasonló a metamorfózis folyamatához. A görög mitológia tartalmaz olyan regéket, amelyekben ez történik, illetve Észak-Görögországban van egy hasonló nevű település is, megörökítve ezt a folyamatot.

Ma az élet olyan választ hozott elém, amiben megjelent ez a folyamat, azért írok erről.

Sehogyan – sem ésszel sem szívből – nem tudom megérteni, hogyan lehetséges az, hogy két egymásnak kedves ember között egyszercsak történik valami és nem tudják folytatni az addig közösnek gondolt útjukat. Ezen gondolkoztam és válaszért esedeztem az uni felé.

Lomtalanítás van nálunk a kerületben, ezért a mai napomat a felesleges dolgok szelektálásának, kidobálásának szántam. Közben megéheztem, s csináltam egy zöldséges egytálételt.
Nézzük mi is van itthon? Van gyönyörű szép, narancssárga színű kaliforniai sütőtök… hmmm, ez finom ízű, jó lesz, gondoltam. S mi van még? Nagyon szép sötétvörös cékla, igen ez is finom, jó lesz! Ezt a kettőt külön-külön szeretem, talán együtt is ehető… elkezdtem sütni a hozzávalókat, mivel sült zöldségre vágytam. Amikor elkészült döbbenten tapasztaltam, hogy a gyönyörű szép narancssárga sütőtök sötétbordóra színeződött (és cékla ízű lett, holott csak egynegyede volt mennyiségre a sütőtök mennyiségének).

Itt jött az „aha-élemény”, mert itt értettem meg, hogy amin korábban gondolkodtam arra itt a válasz:
Ha én egy narancssárga tök vagyok az életfeladatom szerint és kapcsolatba kerülök a nálam dominánsabb színű vörös céklával, de nem része az életutamnak, hogy vöröscékla színű (és ízű) legyek, akkor nyilván, hogy a Felsőbb Énem helyrepofoz, hogy héééé, neked narancssárgának (tök ízűnek) kell maradnod, mert az a te utad!

Köszönöm az uninak a választ és alázattal, tisztelettel megköszönöm a vörös céklának (életem valamennyi vörös céklájának) a tanítást.

Volt már hasonló megtapasztalásban részetek?
Volt, hogy ilyen gyorsan és hatékonyan kaptatok választ a kérdésetekre, vagy ilyen gyorsan ráláttatok a még fel sem tett kérdés igazságaira?
Volt, hogy metamorfózisnak éltetek meg egy-egy közösen folytatott életszakaszt?

124 hozzászólás a(z) “Metamorfózis” bejegyzéshez

  1. Szerintem a „céklák” és a „tökök” közül egyik sem
    Szerintem a „céklák” és a „tökök” közül egyik sem dominánsabb, csak mindkettő más, van, aki ezt szereti jobban, van, aki a másikat. 🙂 De egyik sem értékesebb a másiknál. Lehet, hogy az egyik feltűnőbb színű, de pl a tökben több az A-vitamin-előnyanyag, a céklában meg a vas. 🙂 Mindkettő tud valamit, ami kell. 🙂
    Így van ez velünk emberekkel is. 🙂

    • aha!

      Igen KatiPotter!, köszi ezt a mondatodat, nagyon megfogott: „Mindkettő tud valamit, ami kell.”

  2. Szerintem a „céklák” és a „tökök” közül egyik sem
    Szerintem a „céklák” és a „tökök” közül egyik sem dominánsabb, csak mindkettő más, van, aki ezt szereti jobban, van, aki a másikat. 🙂 De egyik sem értékesebb a másiknál. Lehet, hogy az egyik feltűnőbb színű, de pl a tökben több az A-vitamin-előnyanyag, a céklában meg a vas. 🙂 Mindkettő tud valamit, ami kell. 🙂
    Így van ez velünk emberekkel is. 🙂

    • aha!

      Igen KatiPotter!, köszi ezt a mondatodat, nagyon megfogott: „Mindkettő tud valamit, ami kell.”

  3. Valahol nem kerek nekem ez az elKÉPzelésed. Ugyanis nem úgy
    Valahol nem kerek nekem ez az elKÉPzelésed. Ugyanis nem úgy keveredünk egy kapcsolatba sem, mint a fazékba a tök meg a cékla, hogy kívűlről belelöktek oszt hadd főjjek a saját levemben:)…Pláne ha közös útnak is gondolták ezt az életszakaszt -akkor ez nyilván már tudatos döntés eredménye volt, hogy merre is az arra, vagyis ha közös az írány meg a cél miért ne mennének együtt akár? .. ..Így a fejlődés lehetőségét adták egymásnak a startkőtől kezdve, pont azzal hogy nem egyformák….. A hőhatás is csak rásegítés ….
    Metamorfózisról a már elakadt kapcsolatban már szó sincs, csak pont megrekedt fejlődésről, a kapcsolat ennek a szakaszáig volt szükség egymásra. Már nincs szükség a másikra, ilyen rövid történet „az egyszercsak valami történt” megfogalmazásod, nyilván funkcionális szerepét betöltötte, már nincs mit tanulni a kapcsolatban Magunkról. Ha a metamorfózis megtörténne, akkor pont nem szakadna meg a kapcsolat, mert folyamatosan tudnának alakulni, változni , akkor a fejlődés is folyamatos lenne …vagyis nem történne semmi:)

    Jaa és TE teheted egyedűl dominánsá a céklát is…:)))Mert a cékla az cékla, a tök meg tök!-egyszerűen csak fogadjuk el annak AKI.

    • köszi Claryssza
      Igen, abban igazad van, hogy a fejlődés lehetősége megvolt.
      Abban is igazad lehet, hogyha a tényleges metamorfózis megtörtént volna, akkor másként alakulnak a dolgok. Ezeket elfogadom.

      Azt hogy valami a szerepét betöltötte, meg elég nehéz elfogadni egy darabig. Azt meg hogy gyenge voltam ahhoz, hogy dominánssá tegyem a céklát, ezt meg talán ennél is nehezebb beismerni.
      Ezek elfogadásához még idő kell, (annak ellenére is, hogy a gyengeségemet folyamatosan éreztem mindvégig).

      Azt hiszem, hogy a legbölcsebb dolog, amit tehetek, hogy elfogadom, hogy ennyi tellett tőlem,… és így szeretem magam gyengén… és úgy állok hozzá, hogy mindennek valamiért pont így kellett történnie (merthogy utólag ez leginkább be is látszik igazolódni).

      • Ha sikerül befogadni azt, hogy
        ennyi tellett mindkettőktől, akkor jöhet létre az átváltozás. Befogadni azt, hogy elárasztani akkor tudnak, ha az én-határaim gyengék. Ha valakinek csak ennyi a szerepe, hogy egy megmutassa, akkor betöltötte a feladatát. Csak Te tudod ezeket a határokat felépíteni, az első lépés hogy bevállalod, a másik emberre való hárítás nem visz előbbre. Viszont könnyű a fától nem látni az erdőt a sűrűben ha az ember lánya megpróbált kitalálni a tisztásra…
        Szerintem nagyon jó volna ehhez a fórumon kívül másféle segítséget is találnod, gondolok például a Sanyi klubjára…

        • Igen Kati
          Köszönöm, megint csak jól látod a lényeget:)
          Igazad van a befogadással, a bevállalással, a határaim megszilárdításával és a segítségre találással kapcsolatban is.

          Köszi, puszillak!

      • Aha.. (?)
        Szeretném hozzátenni, hogy én fent „név és cím nélkül” írtam, vagyis nem társítottam hozzá „A” vagy 1 konkrét kapcsolatot is/se.
        DE miért is lennél Te gyenge? Pont azzal hogy meg mered élni, el mersz merülni a fortyogó fazékba, és próbálod folyamatosan tudatosítani is, pont ebben van/volt/lesz az erő.
        Én csak arra akartam ráírányítani a figyelmedet, hogy , ne azonosítsd Magad ezzel SE, mert ez a „felismertem, hogy kis narancssárga tök vagyok” önbecsapás illatot küldött felém.
        Ezért utaltam arra is, hogy ne feledd valójában „nem történt semmi!” .
        Pont abban az illúzióban élsz, amit megteremtesz Magadnak.
        Aki tudatos abban, amit megél, az meg meri ÉLni, de van ereje elengedni is,vagyis nem határozza meg Magát vele.

        • Claryssza
          Igazságod vagyon a gyengeség kontra erővel, kapcsolatban úgy érzem.

          „Valójában nem történt semmi” írod.
          Első körben megpróbálom leírni, kiírni magamból, azután segítséghez folyamodom, amint ennek a feltételei adottak lesznek.

          Megpróbálom leírni, hogy mi történt/történik… húúúú ez most nem lesz könnyű számomra!…

          Az önbecsapás már az elején elkezdődik, mert egy illúzió részesévé válok.
          Annyira ráhangolódom a másik emberre, hogy csak őt látom, érzem, hallgatom. Olyan, mintha a saját életem megélését felcserélném az Ő élete élésével.
          Miért teszem? Miért nem elég jó nekem a sajátom? Mit várok a másétól? Azt sajnos nem tudom!
          Az elején – az újszerűség varázsa miatt – még minden szép és jó és mindent beborít a rózsaszínű köd. De közben a saját lehetőségeimet, akaratomat, programjaimat olyan szintig alárendelem a másik kéréseinek, elvárásainak, akaratának, hogy a saját életem megtorpanni látszik. Mindezt „betudom” szépen a kiesett időnek, az érzelmek behatásainak.
          Ja!, az érzelmek megélése is elmegy vakvágányra. A saját érzelmeim megélése helyett olyan mértékű a vele való azonosulni vágyás, hogy fel sem tűnik, hogy már nem élem meg a saját érzéseimet sem.

          Ez történt.
          Igazából ezeket kellene elengednem, s lehetőleg végképp:)

          Szóval mindabból ami történt szeretnék egy mélyebb megértésre szert tenni, mint amit egyedül képes vagyok megérteni, hogy ne kelljen több menetben ugyanezeket a köröket futnom.
          Szeretném azt az önmagamat bátran megélni, aki vagyok, az összes lehetőségemmel és valamennyi pillanatnyi állapotommal együtt is, hogy a jövőben csak önmagamat helyezzem a középpontba és önmagamból kiindulva lássak bárki mást.
          Szeretném bátran felvállalni és megélni önmagamat, hogy önmagam megélésén keresztül juthassak csak el a másik világának megértéséhez.

          Valószínűleg az önbizalmam, önszeretetem, öntiszteletem megerősítése még fontosabb mint bármikor eddig. Ezen most több irányból dolgozom. (Azt hiszem ez adott erőt ahhoz is, hogy az íráson keresztül forduljak Hozzátok, hogy tanácsot, segítséget kérjek Tőletek)

          Köszönöm, hogy meghallgattok, hogy tanácsot adtok!

          • Ahogy először olvastam a ,, tüneteket”,arra gondoltam,hogy mi a
            Ahogy először olvastam a ,, tüneteket”,arra gondoltam,hogy mi a baj? ,hát leginkább ilyen a szerelem:)

            Aztán jöttél a középpontoddal…és onnantól meg már mást gondolok.
            Mégpedig,bár ezt itt úgy sem hiszitek el nekem,de a nő középpontja a Férfiban van! Az arra méltó férfiban
            Jó esetben./vagy hát ahova épp a nő helyezi,sajnos ez nem mindig van így/
            Csak hát ezt tudni kéne, /meg kezelni is/ mert szerintem ez épp hogy jó kapcsolat is lehetett volna,ha az ,,egó”/ezt sem szeretem így/ nem lázadt volna fel,abban a tévedésében,hogy Te így elveszíted önmagadat.

            Itt mindig attól függ az a dolog,hogy ki az a férfi,birtokol e olyan minőséget,hogy emelni tudja a nőt?
            Mert akkor helyén valók ezek a dolgok,egyfajta vezetés a férfi által. /ha ez magasabb rendűbb,mint amire én éppen képes lennék akkor magamtól/

            Sokat írtál Te ezekről az antropozófus előadásokról,és tanításokról. Nem innen fúj a szél?
            Mert akkor nem kéne megijedned a magasabb rendű befolyástól,mert az érted lenne ,téged emelne.
            Amikor egy egy ilyen előadás után írtál,minőségileg ég és föld volt különbség a ,,hétköznapi” gondolkodásodhoz képest.
            Ezt csak azért írom,mert egy ilyen fajta befolyás pl.határozottan emelt téged.

            Nekem az a véleményem,hogyha egy nő egy arra érdemes férfibe helyezi a középpontját,akkor érdemes leküzdenie ezeket a lázadó,önmegvalósító,szellemi,,függetlenségre törő /szerintem ebben az esetben lehúzó / eszméit.

            Ez csak egy megérzés,most veled kapcsolatban,ha nem erről van szó,akkor tekintsd tárgytalannak,amit írtam.

            Még az jutott eszembe egy hétköznapibb példaként,hogy amikor nem olyan rég SZEGES barátunk írt egy ilyen metamorfózisról,amikor a szeretett nő ,,általa”vált csodálatossá,kiteljesedetté,akkor egyből ment a kritika,hogy mi az hpgy ő általa,nahát?
            Pedig igen,bizony van ilyen ,amikor egy férfi képes felemelni egy nőt.Persze a nőnek ehhez minimálisan /potenciálisan legalábbis/ birtokolnia kell olyan minőségeket,amik aztán erre alkalmassá teszik.

            Sajnos konkrétan nem tudom nálad miről van szó,de van ilyen ,,változat” is,és érdemes ezen is elgondolkodni.

            Ami pedig a kis Alkímiai Tégelyedet ,a főzőcskézést illeti.
            Az a szép sárga tök,a hőhatásra mindenképpen átalakult volna,de mégis mi nem változott semmit?
            A cékla színe ,ami megfestette, /a tököt is/ az maradt meg eredetiként,mert azt már így birtokolta a tök is,és még a főzőcske sem ártott neki…Szóval nem hiszem ,hogy rossz befolyás alatt lettél volna,sőt maradandót kaptál…Ennek függvényében átgondolnám a fentieket…

          • Szerintem a nő is a férfit, az kölcsönös. 🙂 Lehet, hogy most
            Szerintem a nő is a férfit, az kölcsönös. 🙂 Lehet, hogy most én értem félre: de a férfi az szerintem nem „magasabb rendű”. Hanem a férfi és nő társak, egymás iránti szeretetük pedig olyan boldoggá teszi őket, hogy az emeli még jobban mindkettőt, vagyis szerintem ez kell a jó kapcsolathoz. De lehet, van, aki szereti az alá-fölérendeltséget, egyénfüggő is lehet, kinek, mire van szüksége. Én nehezen viselem, ha irányítani próbálnak. De én sem akarom a férfit. Legyen már „egyenrangú.” 🙂

          • Itt nem az alá-fölé rendeltségről van szó.Isten ments! De nem
            Itt nem az alá-fölé rendeltségről van szó.Isten ments! De nem is érzelmekről ,érzésekről.Teljesen más dolog,amiről beszélnék.

          • Akkor félreértettem, ne haragudj. 🙂 Viszont nem nagyon értem.
            Akkor félreértettem, ne haragudj. 🙂 Viszont nem nagyon értem. Csak azt tudom, hogy magamtól is kell, hogy önmagam legyek (nem kell hozzá a férfi), viszont szükségem van arra, hogy szerethessek, nálam így működik (de az az érzés is „önállóan” fakad belőlem). Egyébként kialakulna az alá-fölé rendeltség, amitől erősen menekülök, ahogy megfigyeltem eddig. De lehet, hogy van olyan verzió, amit még nem értek, mert még arrafelé nem jártam, és ezért nem értem máshogy.

          • Figyeld csak meg Kati,hogy a nők többsége,mennyire képtelen
            Figyeld csak meg Kati,hogy a nők többsége,mennyire képtelen egyedül maradni saját magával.
            Egyszerűen retteg az egyedül léttől.Ha olyan jól megvannak a nők önmagukban ,akkor miért van ez?
            Ez alól csak azok a nők kivételek,akiknek van valami ,,külső szellemi centrumuk” is ,ahova kapcsolódnak.
            Ők általában stabilak,és nagyon jól el vannak önmagukkal is,akár egyedül is.
            nem rettegnek az egyedül léttől,és nem hajszolják magukat mindenféle futó,értéktelen kapcsolatba,csakhogy legyen mellettük valaki.

            ,,magamtól is kell, hogy önmagam legyek (nem kell hozzá a férfi)”

            Az biztos,de mennyivel jobban érzed,hogy nő vagy,ha egy férfi a tükröd,aki szépnek ,kívánatosnak lát,és úgy szeret ,mint nőt
            Sokkal jobban átéled így a női mivoltodat,mintha csak a tükörbe nézel,és ott látod? /azt nem élheted át/

            ne koncentrálj mindig az alá-fölé rendeltsége /ez neked valamiért mumus:) /
            egy igazi kapcsolatban /amiről beszéltem is /nincs ilyen,az egy teljes egység a másikkal,egy összeolvadás,
            szét sem lehetne szedni…
            és ha a nő esetleg visszavesz,/ mint én is már egy ideje/,akkor azt a saját önkéntes döntése,mert akkor többet tud befogadni,és nem azt jelenti,hogy a másik uralkodik rajta…hiszen a másik ,éppen hogy ad,mert a nő hagyja,hogy kapjon…én így értettem

          • Az utolsó bekezdés: igen, én is így gondolom. 🙂 Már így
            Az utolsó bekezdés: igen, én is így gondolom. 🙂 Már így értem. 🙂 Bár az önállóság nem azt jelenti feltétlen, hogy szeret egyedül lenni valaki, mert mondjuk szeret szeretni (szerelemmel is), ettől még a személyes tere/szabadsága megmarad, ha jó a kapcsolat. Szerintem amúgy az erő nem abból fakad, hogy egyedül is szárnyalunk a boldogságtól mindig, hanem ha bevalljuk, hogy szeretnénk, hogy szeressünk, mert az a lényünkből fakad. Néhány ezós tanítást ezért szoktam megkérdőjelezni vagy félreértelmezni magamban: legyél boldog egyedül is. De legyek boldog teljesen pl család nélkül vagy barátok nélkül, szerelem nélkül, csináljam meg, hogy ne hiányozzon, hogy szerethessek, törődhessek valakikkel? Akkor az már nem is én lennék, és így vagyok boldog: ha ezt bevallom, tudatában vagyok, ilyen vagyok, és nem is próbálok meg nem ilyen lenni, nem próbálok az a „hős” lenni, aki szeretet nélkül a jég hátán is megél. A lényeg, hogy közben a saját akarat megmaradjon (ne akarják megmondani, mit gondoljak pl). Mert ha a szabadság nincs meg, akkor a kapcsolatból is (legyen akármilyen jellegű), érdemes inkább hátrálni. Ez valami olyan, hogy kell szabadság is szerelem is, de a szerelemért ne áldozzunk fel szabadságot: mert akkor az már nem is lesz igazi szerelem, az már függés.

          • Hogyis van ez?
            Csak kitágult pupillákkal nézek ki a fejemből :))
            Azt írod: „Nekem az a véleményem,hogyha egy nő egy arra érdemes férfibe helyezi a középpontját,akkor érdemes leküzdenie ezeket a lázadó,önmegvalósító,szellemi,,függetlenségre törő /szerintem ebben az esetben lehúzó / eszméit.”

            Hááát ezen – nem tudok elmenni, csak ha leteszem a földre.
            Most nem azt kérdőjeleztem meg, hogy bizonyos doktrínákban ez megtalálható…

          • Kivételesen nem doktrínákról beszéltem.Szerintem valami másra
            Kivételesen nem doktrínákról beszéltem.Szerintem valami másra gondolhattál,mint amire én,ezért találhatod furcsának. /vagy rosszul fogalmaztam! /

            Egyébként az egész hozzászólásom,egyben lenne értelmezhető.
            Nem mindegy,hogy miért milyen okfejtésből írtam ezt.
            Egyébként meg saját tapasztalat is jócskán.

            Már megszoktam ,a nők ilyenkor jobb estben csak néznek,de inkább felháborodnak ezen.

            Itt nem arról van szó,hogy az én középpontom,mondjuk -Önvalóm- valahol máshol lenne! Remélem nem így értetted.
            Egy ,,külső”centrumról beszélnék,de akkor inkább nem:)
            Saját példával meg nem akarom elvinni a blogot,mert itt Michaelitáról van szó.

            Esetleg félreérthetően fogalmaztam,de ha így van örülök ,és köszönöm hogy reagáltál rá.

            Tehát még egyszer, nem a saját belső középpontom kihelyezéséről van szó.Hanem egy olyan szellemi centrumról,ahova orientálódhatok,mint nő.
            Ez pedig legtöbbször egy- arra érdemes- férfi, / apácáknál ennek híján Krisztus,Isten./
            De mondom ,nem akarom elvinni a blogot.
            Michaelitánál támadt egy érzésem,egy szellemi központtal kapcsolatban,de ha nem így van,.majd úgyis megmondja.

            Kösz ,hogy szóltál,nem árt az ilyesmit tisztázni,és hát valóban nagyon pontosan kéne fogalmazni,de akkor az ember regényeket írhatna:)

          • Nézem az idézetedet és azt gyanítom,hogy nem is az első ,hanem
            Nézem az idézetedet és azt gyanítom,hogy nem is az első ,hanem még inkább a második fele szorulna magyarázatra.

            ,,akkor érdemes leküzdenie ezeket a lázadó,önmegvalósító,szellemi,,függetlenségre törő /szerintem ebben az esetben lehúzó / eszméit.”

            Ezt csak és kizárólag arra az esetre értem,amikor az ember megtalált egy ilyen szellemi centrumot/akár egy férfi személyében is/,és ez láthatóan emelte is őt,de egy idő után belül valami elkezdi piszkálni,hogy mégiscsak én majd járom a magam útját,mert önálló független ember vagyok,és majd én így meg úgy…

            Futottam én már ilyen kört,aztán most hogy már minden ,,kíváncsiságomat kielégítettem”szépen kullogok oda vissza,ami már 15 évvel ezelőtt stabilan megvolt nekem,csak gondoltam teszek még egy két kitérőt:)
            Az az ember,akit én úgymond szellemi vezetőmnek gondoltam anno,és már egy ideje újra annak gondolok,végig mellettem volt, /türelmesen/ és rá kellett jönnöm,hogy amíg én okoskodtam,és próbálkoztam,hogy hátha van más utam is,addig ő /az Önmegvalósításban /fényévekre elhúzott mellettem.
            Hát ha mást nem ,ezt kénytelen voltam észrevenni,belátni,és most szép csöndben ,szelíden próbálom behozni a lemaradásomat általa,az ő segítségével.

            Egyébként egy hosszú,minőségi kapcsolatnak alapfeltétele,hogy a nő úgy is tudjon kapcsolódni a férfihez,mint a szellemi centrumához.
            Az örök /talán/,a szerelem meg a legritkább esetben lehet az.

          • Fordítva is lehetséges?
            Mármint, hogy a férfinak legyen szellemi központja a nő? Vagy csak a nap körül forog..??:)))
            Ha az apáca példádra gondolok, akkor a papok is hasonlóan ugyanazt teszik? ..így nézve nincs jelentősége, hogy mint nő tegyem ezt??
            Mondjuk az apáca példa azért se jó szerintem, mert nem hűs-vér emberi férfi-ről szól…szóval MÁS

          • Nem egészen hús vér dolgokról beszélek.:)
            ,,Vagy csak a nap
            Nem egészen hús vér dolgokról beszélek.:)

            ,,Vagy csak a nap körül forog..??:)))”

            Igen szerintem ezt Te tudod jól,mire szeretnék kilyukadni,de nem fogok:)
            A nap a szellemi princípium / nem a hús-vér férfi,hanem a férfi princípium/,a Hold pedig /a lelki-,és ugyanilyen értelemben/ a női princípium.
            Ezért a kérdésedre válaszolva sajnos fordítva nem lehet érvényes a dolog.:)
            Itt ezekről lenne szó,szellemi minőségekről.Egy kicsit más,mint amit a hétköznapi tudatunkkal gondolunk.
            Nem azon a szinten van.Ezért okoz esetleg megrökönyödést,de szerintem Te tudod jól miről beszélnék.

          • Ja,és a papok nem azt teszik persze.Az más tészta,hiszen az
            Ja,és a papok nem azt teszik persze.Az más tészta,hiszen az apácák,kimondottan Krisztus Menyasszonyai.
            A papok Istent max. szolgálják /már aki/,tehát teljesen más a viszony.

          • Szerintem meg kölcsönös, ha már így nézzük. 🙂 Ilyen
            Szerintem meg kölcsönös, ha már így nézzük. 🙂 Ilyen szempontból egyik sem a Nap vagy a bolygók/Hold… Hanem mondjuk a férfi a Nap egyik a fele, a nő pedig a másik fele. 🙂 Most jut eszembe, Nap volt az oviban a jelem. 😀 Pedig nő vagyok kívül-belül. 🙂 Na a lényeg, ezzel azt akartam mondani: a férfinak is, nőnek is megvan a saját fénye, ráadásul talán nem is különbözik annyira, mint amennyire ki szokták fejezni.

          • Édesem ,teljesen új világképet állítasz fel:)
            Itt nem hús-vér
            Édesem ,teljesen új világképet állítasz fel:)

            Itt nem hús-vér férfiről és nőről van szó,hanem princípiumokról,mint a yin,meg a yang.
            Nem mondhatod,hogy a yin a tüzes,a yang meg a vizes,mert Te úgy gondolod,ha egyszer fordítva van.
            Tehát amit itt most a blogban mondtam,nem hétköznapi értelemben mondom,hanem más szempontok alapján /férfi és női minőségekről,princípiumokról beszélnék/ .tehát az ellenpéldák sem igazán jók,mert így két külön malomban őrölünk.
            Viszont ilyen szemszögből is meg kell nézni ezt a témát,mert akkor talán jobban megérthetünk dolgokat.

            Az örömről meg majd még írok…mert ott meg feltételeket rendeltél hozzá.
            Az igazi örömnek nem lehetnek feltételei.Ebbe gondolj bele,mint ahogy a szeretetnek sem…

            Az oviban meg a jeled,gondolom a ,,Napocska”volt.:)

          • Az nem baj, ha két külön világképnek tűnik. Egyik sem abszolút
            Az nem baj, ha két külön világképnek tűnik. Egyik sem abszolút igazság, mindenkinek a saját világképe az igazság. 🙂 Ismerem ezt a Nap-Hold hasonlatot is, csak próbáltam egy saját hasonlatot is kitalálni. Napocska igen, mert ez a szó így érzékelteti, hogy abból több is van. Mindenkiben ott van a Napocska. 😀 Nap csak egy van, az mondjuk feleljen meg a teljes egésznek akkor, ha már ez a hasonlat. 🙂 (most ha eltekintünk a többi csillagtól, mert ugye azok is „napok”).

          • fordítva is lehetséges
            Szerintem fordítva is lehetséges valami hasonló dolog. Számomra ezt látszik megerősíteni az a tény, hogy azok a férfiak nagyszerű lelki vezetők most, akik nagyon jól rátaláltak önmagukban a saját belső női energiáikra is.

            Mi nők már annyira hozzászoktunk ahhoz, hogy férfiuralmú társadalomban élünk rég óta, s a vallás is elferdítette a nők szerepét, helyzetét, azért rácsodálkozunk bizonyos dolgokra, ez érthető és sajnos most még természetes.

            Úgy tartják, hogy az ősi Atlantiszon – amikor női vezetésű társadalomban éltek – a nők voltak a vezetők, mint papnők és női tisztánlátók. Akkor az teljesen természetes volt, hogy a férfiak hallgatnak a nők belülről jövő szellemi irányítására.

            Most megint női szellemi princípiumot képviselő energiák érkeznek a Földre, tehát vissza kellene szereznünk nekünk nőknek azt a természetadta egyenjogúságunkat ami régen volt.
            S ez a szó jó értelmében értendő, mert egy igazi nőnek igenis nagy szüksége van a férfira, a férfienergiákra mert általa teljesedhet ki igazán.
            A férfiak tudják, érzik, hogy szükségük van a nőkre, de mi nők még nem mindannyian jöttünk rá hogy valójában mennyire nagy szükségünk van a férfiakra, (többünknek csak a lelkünk mélyén él a sejtés).

            Ezt most senkinek nem címeztem, csak általánosságban írtam, alátámasztandó az érvelésemet.

          • köszi Évi
            Valahogy úgy gondolnám, a lelkem mélyén úgy érzem, hogy egy jó kapcsolatban tényleg vezetik egymást az emberek, talán felváltva, talán a férfi a nőt, vagy mindegy is, mert akinek éppen szüksége van a vezetésre az – egy időre ráhagyatkozhat a másikra, aztán idővel ez úgyis változik.
            S ez azt is jelenti, hogy egy közös „mi” mentén kezdik el szervezni a dolgokat, amit együtt építettek fel az alapoktól, aminek a feltételeit együtt teremtették meg. Ez végül is jelenthet egy közös középpontot, s adott esetben ez jelentheti a férfi középpontját is akár… miért ne?

            Tudom, hogy nagyon érzékeny lelkületű vagyok és sokféle lelki szükséglet lakik bennem, amelyeket még nem is ismerek és értek igazán. Valamire még itt szükségem lett volna (nem kizárt, hogy önmagamtól önmagamnak), hogy a kiteljesedés és ne az összehúzódás (visszahúzódás) felé induljak el. Ez a lelki szükséglet nem elégült ki, ezért volt a megtorpanás.

            Igazad van, hogy nem kéne megijednem, de valami a lelkem legmélyéről olyan intenzíven hat rám, – és befolyásol – hogy még nem tudok nem megijedni. Bízom abban, hogy idővel – mint minden más – ez is megváltozik.

            S abban is igazad van, hogy amiket gondolok, érzek, leírok, arra nagyon erősen hat, hogy éppen mivel foglalkozom azokban az időszakokban. Ha a hétköznapi élet apró-cseprő problémáival, a megoldandó hétköznapi feladatokkal, a másokra figyeléssel foglalkozom, akkor a gondolataim, érzéseim is „földközeliek”. Ha szellemi tanításokkal átitatva, a közösség erejétől megtáltosodva nyilvánulok meg gondolatban, érzésben, írásban, akkor egy kicsit eltávolodva a hétköznapitól, egy másik világ nézőpontjából tekintve a dolgokra, több bennem a megértés, az elfogadás, a tolerancia, a gyengédség, a szeretet…merthogy az Isten és az égi rend által elfogadva és szeretve érzem magam. De gondolom ez mindannyiónkkal így van…?

            Hiszek valamiféle felsőbb vezetésben (a Felsőbb Énem, Belső Hangom, Belső Bölcs irányításában), s számtalanszor bebizonyosodott, hogy nem véletlenül úgy történtek a dolgaim, ahogyan, … még ha az akkor érthetetlen és nehezen elfogadható is volt. Ezen megfontolásból nem gondolnám lázadásnak, inkább valamiféle belső irányváltásnak a történteket, bár a miértekre a választ csak később fogom megérteni.
            S ha a másik felet nem hibáztatom (csak köszönöm mindazt, amire tanított), akkor ugyanennyi tisztelettel magamnak is tartozom, hogy belássam, és elfogadjam, ennyi telt tőlem, amit tudtam megtettem, nincs miért vádolnom magamat.

          • Nehéz így valamiről beszélgetni,ha az ember nem tudja,hogy miről
            Nehéz így valamiről beszélgetni,ha az ember nem tudja,hogy miről is van szó tulajdonképpen.
            Valahol mindenki a véleményét,/egy ilyen bizonytalan, konkrétan nem ismert dologban/ csak úgy alakíthatja ki,hogy amit ez a nagyon pici információ ő belőle kivált,arról ír.Saját tapasztalatokat ,gondolatokat leginkább,mert ugye nincs konkrétum.

            Ez a ,,vezetés” dolog egy kapcsolatban ,nekem sem szimpatikus,egyik fél részéről sem.Nem ilyesmiről beszéltem,hanem olyasmiről,ha a nő esetleg egy olyan kiváló Férfira akad ,akkor megtapasztalás,belátás után esetleg önként hagyja a befolyást,ha rájött arra ,hogy az őt egyértelműen emeli.
            Ilyenkor szokott az előfordulni,hogy a nő ,,menet közben”,elbizonytalanodik,megijed és újra a ,,saját”/képzelt/ útját akarja járni. /ezt nem neked mondom,csak általánosságban/

            Ez velem is előfordult,és én is olyan erősen éreztem a belső késztetést,és annyira biztos voltam magamban.
            Aztán rájöttem,hogy iszonyú sok, nagyon értékes időt veszítettem el a kis kitérőm miatt.
            Ez csak egy példa volt,mert nem tudtam miről van szó konkrétan,és bizonyos írásaid kapcsán,amikor sokkal emelkedettebb voltál,mint egyébként,és az a tanításokhoz kötődött,hát azt gondoltam,van valami köze a problémádhoz.
            Ha nem ,akkor írtam is ,hogy tárgytalan a válaszom,bár azóta már jó kis beszélgetés kerekedett ebből 🙂

          • szia
            Ezzel a férfi-központtal arról beszélsz, amiről gondolom, hogy beszélsz? 😀
            Szerintem most már tényleg megérne egy külön blogot a téma… nem?

          • Nem,mert nem akarunk kilépni abból,hogy csak hétköznapi módon
            Nem,mert nem akarunk kilépni abból,hogy csak hétköznapi módon közelítsük meg a dolgokat.
            Ha ez jól van így ,akkor jól van.
            Nekem nincs semmi bajom ezzel.
            Az a lényeg,hogy én hogyan gondolkodom a világról.És ezt nem erőltethetem senkire,még jóindulatból sem.
            Vagyis nem lesz blog ebből /sem/:)

          • Szerintem nem kell népszerűsíteni azt,ami nem az.
            És még az sem
            Szerintem nem kell népszerűsíteni azt,ami nem az.
            És még az sem baj,hogy nem népszerű valami.
            Amúgy ,meg mindenki megtalálja,ami a számára a legelfogadhatóbb filozófia,és ez így is van jól.
            Te is megtaláltad:)

          • Ha kell az az illúzió (márpedig nekem pl. a kapcsolataimban
            Ha kell az az illúzió (márpedig nekem pl. a kapcsolataimban kellett ) , akkor ne bánkódj utólag miatta , hanem fogadd el , mint szükséges jót az életed megéléséhez . Nem kiesett idő az számodra , ha úgy éled meg , ahogy akkor a szíved szerint teszed . Tudj róla , fogadd el ilyennek magad , és élvezd , hogy ilyen vagy .
            Az alá – , és fölérendelődés amúgy is természetes hullámzást mutat a kapcsolatokban . Olyankor pihen a saját programod . Üdül , kirándul egy varázsos idegen tájra . Feltöltődik a másságától , és az elválás után
            telve frissességgel pótolja a látszólag elmúlasztottakat .
            Próbáld pl. Istent helyezni , engedni a középpontodba , és élvezni a helyzeteket , amiket láttat Veled , amiket Általad lát , vagyis az életed egyediségét , nagyszerűségét . Üdvözlettel : felacsó U.i: Ugyanakkor , ha tompítani akarod az alárendelődés , és a föltámadó ellenhatásból kialakuló eltaszítás hullámzását , akkor az alárendelődés időszakában próbáld néha érvényrejuttattni Magad . A partnered biztos , hogy viselkedésével nyújt erre időnként kihasználható lehetőséget .

          • kell az illúzió
            Igen, jól látod Felacso! Kell az illúzió a kapcsolatok elején főleg, s én mindennek örülök, ami történt és nem bánkódásból írtam így, csupán csak mivel előtte felmerült az önbecsapás lehetősége, így vázoltam fel, hogy honnan is kezdődött maga az önbecsapás (akkor is ha jótékony a hatása).

            Érdekes, amit az alá- és fölérendelődés hullámzásáról írsz, ezt még nem figyeltem meg.
            Úgy érzem, hogy ez a mondatod (is:) nagyon nekem szól: „az alárendelődés időszakában próbáld néha érvényrejuttattni Magad . A partnered biztos , hogy viselkedésével nyújt erre időnként kihasználható lehetőséget „.

            S még egy valami van, ami a szívemhez szól:
            „Próbáld pl. Istent helyezni , engedni a középpontodba , és élvezni a helyzeteket , amiket láttat Veled , amiket Általad lát , vagyis az életed egyediségét , nagyszerűségét „.

            A transzcendenssel való kapcsolatomon már egy ideje dolgozom, ugyanis erősebb a belső késztetés bennem, mint amit az elfogadás szintjén be tudok engedni magamba. Egyrészt: első – akarati – sugáron érkeztem a földre, ami azt jelenti, hogy közvetlen kapcsolatban van az Istenivel. Másrészt, – s ebből következően – előző életbeli visszahatásokból az átlagnál jóval nagyobb bennem a belső lelki szükséglet a tiszta égi kapcsolat fenntartására.
            Ehhez képest ezt a kapcsolatot már régen elvesztettem. Most az emlékezés időszakát éljük, ezért érthető, hogy van egy mély belső lelki szükséglet bennem, ami újra helyre akarná ezt állítani, csak éppen még nem megy…
            Azt hiszem hozzásegítettél a megoldáshoz – ez volt az én igazi problémám – a szeretet mélyebb megélésén keresztül közelebb kerülhettem volna az Istenihez is, ehelyett megijedtem …

            Bemásolok egy ide illő idézet:
            „A legbensőbb félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk, a legbensőbb félelmünk az, hogy mérhetetlenül nagy hatalmunk van. A saját fényünk, és nem a sötétségünk az, ami megijeszt minket.” (Carter edző)

            Köszönöm Mindannyiótoknak, hogy segítettetek felgöngyölíteni azt, hogy miért reagálhattam úgy, ahogy és mi lehetett az, ami valóban hiányzott, pedig szükségem lenne rá.
            Sokat segítettetek!

        • A ” nem történt semmi „
          is önbecsapás illatú. Azokban a kapcsolatokban, ahol a lélek is ott van, ott történik valami. Ajándékokat kap a lélek és sajnos további sebeket.

          Ha a lélek egy régebbi, jóval igazabb kapcsolatban van még, az alsó tudattalanban megmaradt kötés által, akkor a bevonzott „pótlék” pasikkal a szexen kívül valóban nem történik semmi… A lélek, a szív nem veszt részt a játékban.

  4. Valahol nem kerek nekem ez az elKÉPzelésed. Ugyanis nem úgy
    Valahol nem kerek nekem ez az elKÉPzelésed. Ugyanis nem úgy keveredünk egy kapcsolatba sem, mint a fazékba a tök meg a cékla, hogy kívűlről belelöktek oszt hadd főjjek a saját levemben:)…Pláne ha közös útnak is gondolták ezt az életszakaszt -akkor ez nyilván már tudatos döntés eredménye volt, hogy merre is az arra, vagyis ha közös az írány meg a cél miért ne mennének együtt akár? .. ..Így a fejlődés lehetőségét adták egymásnak a startkőtől kezdve, pont azzal hogy nem egyformák….. A hőhatás is csak rásegítés ….
    Metamorfózisról a már elakadt kapcsolatban már szó sincs, csak pont megrekedt fejlődésről, a kapcsolat ennek a szakaszáig volt szükség egymásra. Már nincs szükség a másikra, ilyen rövid történet „az egyszercsak valami történt” megfogalmazásod, nyilván funkcionális szerepét betöltötte, már nincs mit tanulni a kapcsolatban Magunkról. Ha a metamorfózis megtörténne, akkor pont nem szakadna meg a kapcsolat, mert folyamatosan tudnának alakulni, változni , akkor a fejlődés is folyamatos lenne …vagyis nem történne semmi:)

    Jaa és TE teheted egyedűl dominánsá a céklát is…:)))Mert a cékla az cékla, a tök meg tök!-egyszerűen csak fogadjuk el annak AKI.

    • köszi Claryssza
      Igen, abban igazad van, hogy a fejlődés lehetősége megvolt.
      Abban is igazad lehet, hogyha a tényleges metamorfózis megtörtént volna, akkor másként alakulnak a dolgok. Ezeket elfogadom.

      Azt hogy valami a szerepét betöltötte, meg elég nehéz elfogadni egy darabig. Azt meg hogy gyenge voltam ahhoz, hogy dominánssá tegyem a céklát, ezt meg talán ennél is nehezebb beismerni.
      Ezek elfogadásához még idő kell, (annak ellenére is, hogy a gyengeségemet folyamatosan éreztem mindvégig).

      Azt hiszem, hogy a legbölcsebb dolog, amit tehetek, hogy elfogadom, hogy ennyi tellett tőlem,… és így szeretem magam gyengén… és úgy állok hozzá, hogy mindennek valamiért pont így kellett történnie (merthogy utólag ez leginkább be is látszik igazolódni).

      • Ha sikerül befogadni azt, hogy
        ennyi tellett mindkettőktől, akkor jöhet létre az átváltozás. Befogadni azt, hogy elárasztani akkor tudnak, ha az én-határaim gyengék. Ha valakinek csak ennyi a szerepe, hogy egy megmutassa, akkor betöltötte a feladatát. Csak Te tudod ezeket a határokat felépíteni, az első lépés hogy bevállalod, a másik emberre való hárítás nem visz előbbre. Viszont könnyű a fától nem látni az erdőt a sűrűben ha az ember lánya megpróbált kitalálni a tisztásra…
        Szerintem nagyon jó volna ehhez a fórumon kívül másféle segítséget is találnod, gondolok például a Sanyi klubjára…

        • Igen Kati
          Köszönöm, megint csak jól látod a lényeget:)
          Igazad van a befogadással, a bevállalással, a határaim megszilárdításával és a segítségre találással kapcsolatban is.

          Köszi, puszillak!

      • Aha.. (?)
        Szeretném hozzátenni, hogy én fent „név és cím nélkül” írtam, vagyis nem társítottam hozzá „A” vagy 1 konkrét kapcsolatot is/se.
        DE miért is lennél Te gyenge? Pont azzal hogy meg mered élni, el mersz merülni a fortyogó fazékba, és próbálod folyamatosan tudatosítani is, pont ebben van/volt/lesz az erő.
        Én csak arra akartam ráírányítani a figyelmedet, hogy , ne azonosítsd Magad ezzel SE, mert ez a „felismertem, hogy kis narancssárga tök vagyok” önbecsapás illatot küldött felém.
        Ezért utaltam arra is, hogy ne feledd valójában „nem történt semmi!” .
        Pont abban az illúzióban élsz, amit megteremtesz Magadnak.
        Aki tudatos abban, amit megél, az meg meri ÉLni, de van ereje elengedni is,vagyis nem határozza meg Magát vele.

        • Claryssza
          Igazságod vagyon a gyengeség kontra erővel, kapcsolatban úgy érzem.

          „Valójában nem történt semmi” írod.
          Első körben megpróbálom leírni, kiírni magamból, azután segítséghez folyamodom, amint ennek a feltételei adottak lesznek.

          Megpróbálom leírni, hogy mi történt/történik… húúúú ez most nem lesz könnyű számomra!…

          Az önbecsapás már az elején elkezdődik, mert egy illúzió részesévé válok.
          Annyira ráhangolódom a másik emberre, hogy csak őt látom, érzem, hallgatom. Olyan, mintha a saját életem megélését felcserélném az Ő élete élésével.
          Miért teszem? Miért nem elég jó nekem a sajátom? Mit várok a másétól? Azt sajnos nem tudom!
          Az elején – az újszerűség varázsa miatt – még minden szép és jó és mindent beborít a rózsaszínű köd. De közben a saját lehetőségeimet, akaratomat, programjaimat olyan szintig alárendelem a másik kéréseinek, elvárásainak, akaratának, hogy a saját életem megtorpanni látszik. Mindezt „betudom” szépen a kiesett időnek, az érzelmek behatásainak.
          Ja!, az érzelmek megélése is elmegy vakvágányra. A saját érzelmeim megélése helyett olyan mértékű a vele való azonosulni vágyás, hogy fel sem tűnik, hogy már nem élem meg a saját érzéseimet sem.

          Ez történt.
          Igazából ezeket kellene elengednem, s lehetőleg végképp:)

          Szóval mindabból ami történt szeretnék egy mélyebb megértésre szert tenni, mint amit egyedül képes vagyok megérteni, hogy ne kelljen több menetben ugyanezeket a köröket futnom.
          Szeretném azt az önmagamat bátran megélni, aki vagyok, az összes lehetőségemmel és valamennyi pillanatnyi állapotommal együtt is, hogy a jövőben csak önmagamat helyezzem a középpontba és önmagamból kiindulva lássak bárki mást.
          Szeretném bátran felvállalni és megélni önmagamat, hogy önmagam megélésén keresztül juthassak csak el a másik világának megértéséhez.

          Valószínűleg az önbizalmam, önszeretetem, öntiszteletem megerősítése még fontosabb mint bármikor eddig. Ezen most több irányból dolgozom. (Azt hiszem ez adott erőt ahhoz is, hogy az íráson keresztül forduljak Hozzátok, hogy tanácsot, segítséget kérjek Tőletek)

          Köszönöm, hogy meghallgattok, hogy tanácsot adtok!

          • Ahogy először olvastam a ,, tüneteket”,arra gondoltam,hogy mi a
            Ahogy először olvastam a ,, tüneteket”,arra gondoltam,hogy mi a baj? ,hát leginkább ilyen a szerelem:)

            Aztán jöttél a középpontoddal…és onnantól meg már mást gondolok.
            Mégpedig,bár ezt itt úgy sem hiszitek el nekem,de a nő középpontja a Férfiban van! Az arra méltó férfiban
            Jó esetben./vagy hát ahova épp a nő helyezi,sajnos ez nem mindig van így/
            Csak hát ezt tudni kéne, /meg kezelni is/ mert szerintem ez épp hogy jó kapcsolat is lehetett volna,ha az ,,egó”/ezt sem szeretem így/ nem lázadt volna fel,abban a tévedésében,hogy Te így elveszíted önmagadat.

            Itt mindig attól függ az a dolog,hogy ki az a férfi,birtokol e olyan minőséget,hogy emelni tudja a nőt?
            Mert akkor helyén valók ezek a dolgok,egyfajta vezetés a férfi által. /ha ez magasabb rendűbb,mint amire én éppen képes lennék akkor magamtól/

            Sokat írtál Te ezekről az antropozófus előadásokról,és tanításokról. Nem innen fúj a szél?
            Mert akkor nem kéne megijedned a magasabb rendű befolyástól,mert az érted lenne ,téged emelne.
            Amikor egy egy ilyen előadás után írtál,minőségileg ég és föld volt különbség a ,,hétköznapi” gondolkodásodhoz képest.
            Ezt csak azért írom,mert egy ilyen fajta befolyás pl.határozottan emelt téged.

            Nekem az a véleményem,hogyha egy nő egy arra érdemes férfibe helyezi a középpontját,akkor érdemes leküzdenie ezeket a lázadó,önmegvalósító,szellemi,,függetlenségre törő /szerintem ebben az esetben lehúzó / eszméit.

            Ez csak egy megérzés,most veled kapcsolatban,ha nem erről van szó,akkor tekintsd tárgytalannak,amit írtam.

            Még az jutott eszembe egy hétköznapibb példaként,hogy amikor nem olyan rég SZEGES barátunk írt egy ilyen metamorfózisról,amikor a szeretett nő ,,általa”vált csodálatossá,kiteljesedetté,akkor egyből ment a kritika,hogy mi az hpgy ő általa,nahát?
            Pedig igen,bizony van ilyen ,amikor egy férfi képes felemelni egy nőt.Persze a nőnek ehhez minimálisan /potenciálisan legalábbis/ birtokolnia kell olyan minőségeket,amik aztán erre alkalmassá teszik.

            Sajnos konkrétan nem tudom nálad miről van szó,de van ilyen ,,változat” is,és érdemes ezen is elgondolkodni.

            Ami pedig a kis Alkímiai Tégelyedet ,a főzőcskézést illeti.
            Az a szép sárga tök,a hőhatásra mindenképpen átalakult volna,de mégis mi nem változott semmit?
            A cékla színe ,ami megfestette, /a tököt is/ az maradt meg eredetiként,mert azt már így birtokolta a tök is,és még a főzőcske sem ártott neki…Szóval nem hiszem ,hogy rossz befolyás alatt lettél volna,sőt maradandót kaptál…Ennek függvényében átgondolnám a fentieket…

          • Szerintem a nő is a férfit, az kölcsönös. 🙂 Lehet, hogy most
            Szerintem a nő is a férfit, az kölcsönös. 🙂 Lehet, hogy most én értem félre: de a férfi az szerintem nem „magasabb rendű”. Hanem a férfi és nő társak, egymás iránti szeretetük pedig olyan boldoggá teszi őket, hogy az emeli még jobban mindkettőt, vagyis szerintem ez kell a jó kapcsolathoz. De lehet, van, aki szereti az alá-fölérendeltséget, egyénfüggő is lehet, kinek, mire van szüksége. Én nehezen viselem, ha irányítani próbálnak. De én sem akarom a férfit. Legyen már „egyenrangú.” 🙂

          • Itt nem az alá-fölé rendeltségről van szó.Isten ments! De nem
            Itt nem az alá-fölé rendeltségről van szó.Isten ments! De nem is érzelmekről ,érzésekről.Teljesen más dolog,amiről beszélnék.

          • Akkor félreértettem, ne haragudj. 🙂 Viszont nem nagyon értem.
            Akkor félreértettem, ne haragudj. 🙂 Viszont nem nagyon értem. Csak azt tudom, hogy magamtól is kell, hogy önmagam legyek (nem kell hozzá a férfi), viszont szükségem van arra, hogy szerethessek, nálam így működik (de az az érzés is „önállóan” fakad belőlem). Egyébként kialakulna az alá-fölé rendeltség, amitől erősen menekülök, ahogy megfigyeltem eddig. De lehet, hogy van olyan verzió, amit még nem értek, mert még arrafelé nem jártam, és ezért nem értem máshogy.

          • Figyeld csak meg Kati,hogy a nők többsége,mennyire képtelen
            Figyeld csak meg Kati,hogy a nők többsége,mennyire képtelen egyedül maradni saját magával.
            Egyszerűen retteg az egyedül léttől.Ha olyan jól megvannak a nők önmagukban ,akkor miért van ez?
            Ez alól csak azok a nők kivételek,akiknek van valami ,,külső szellemi centrumuk” is ,ahova kapcsolódnak.
            Ők általában stabilak,és nagyon jól el vannak önmagukkal is,akár egyedül is.
            nem rettegnek az egyedül léttől,és nem hajszolják magukat mindenféle futó,értéktelen kapcsolatba,csakhogy legyen mellettük valaki.

            ,,magamtól is kell, hogy önmagam legyek (nem kell hozzá a férfi)”

            Az biztos,de mennyivel jobban érzed,hogy nő vagy,ha egy férfi a tükröd,aki szépnek ,kívánatosnak lát,és úgy szeret ,mint nőt
            Sokkal jobban átéled így a női mivoltodat,mintha csak a tükörbe nézel,és ott látod? /azt nem élheted át/

            ne koncentrálj mindig az alá-fölé rendeltsége /ez neked valamiért mumus:) /
            egy igazi kapcsolatban /amiről beszéltem is /nincs ilyen,az egy teljes egység a másikkal,egy összeolvadás,
            szét sem lehetne szedni…
            és ha a nő esetleg visszavesz,/ mint én is már egy ideje/,akkor azt a saját önkéntes döntése,mert akkor többet tud befogadni,és nem azt jelenti,hogy a másik uralkodik rajta…hiszen a másik ,éppen hogy ad,mert a nő hagyja,hogy kapjon…én így értettem

          • Az utolsó bekezdés: igen, én is így gondolom. 🙂 Már így
            Az utolsó bekezdés: igen, én is így gondolom. 🙂 Már így értem. 🙂 Bár az önállóság nem azt jelenti feltétlen, hogy szeret egyedül lenni valaki, mert mondjuk szeret szeretni (szerelemmel is), ettől még a személyes tere/szabadsága megmarad, ha jó a kapcsolat. Szerintem amúgy az erő nem abból fakad, hogy egyedül is szárnyalunk a boldogságtól mindig, hanem ha bevalljuk, hogy szeretnénk, hogy szeressünk, mert az a lényünkből fakad. Néhány ezós tanítást ezért szoktam megkérdőjelezni vagy félreértelmezni magamban: legyél boldog egyedül is. De legyek boldog teljesen pl család nélkül vagy barátok nélkül, szerelem nélkül, csináljam meg, hogy ne hiányozzon, hogy szerethessek, törődhessek valakikkel? Akkor az már nem is én lennék, és így vagyok boldog: ha ezt bevallom, tudatában vagyok, ilyen vagyok, és nem is próbálok meg nem ilyen lenni, nem próbálok az a „hős” lenni, aki szeretet nélkül a jég hátán is megél. A lényeg, hogy közben a saját akarat megmaradjon (ne akarják megmondani, mit gondoljak pl). Mert ha a szabadság nincs meg, akkor a kapcsolatból is (legyen akármilyen jellegű), érdemes inkább hátrálni. Ez valami olyan, hogy kell szabadság is szerelem is, de a szerelemért ne áldozzunk fel szabadságot: mert akkor az már nem is lesz igazi szerelem, az már függés.

          • Hogyis van ez?
            Csak kitágult pupillákkal nézek ki a fejemből :))
            Azt írod: „Nekem az a véleményem,hogyha egy nő egy arra érdemes férfibe helyezi a középpontját,akkor érdemes leküzdenie ezeket a lázadó,önmegvalósító,szellemi,,függetlenségre törő /szerintem ebben az esetben lehúzó / eszméit.”

            Hááát ezen – nem tudok elmenni, csak ha leteszem a földre.
            Most nem azt kérdőjeleztem meg, hogy bizonyos doktrínákban ez megtalálható…

          • Kivételesen nem doktrínákról beszéltem.Szerintem valami másra
            Kivételesen nem doktrínákról beszéltem.Szerintem valami másra gondolhattál,mint amire én,ezért találhatod furcsának. /vagy rosszul fogalmaztam! /

            Egyébként az egész hozzászólásom,egyben lenne értelmezhető.
            Nem mindegy,hogy miért milyen okfejtésből írtam ezt.
            Egyébként meg saját tapasztalat is jócskán.

            Már megszoktam ,a nők ilyenkor jobb estben csak néznek,de inkább felháborodnak ezen.

            Itt nem arról van szó,hogy az én középpontom,mondjuk -Önvalóm- valahol máshol lenne! Remélem nem így értetted.
            Egy ,,külső”centrumról beszélnék,de akkor inkább nem:)
            Saját példával meg nem akarom elvinni a blogot,mert itt Michaelitáról van szó.

            Esetleg félreérthetően fogalmaztam,de ha így van örülök ,és köszönöm hogy reagáltál rá.

            Tehát még egyszer, nem a saját belső középpontom kihelyezéséről van szó.Hanem egy olyan szellemi centrumról,ahova orientálódhatok,mint nő.
            Ez pedig legtöbbször egy- arra érdemes- férfi, / apácáknál ennek híján Krisztus,Isten./
            De mondom ,nem akarom elvinni a blogot.
            Michaelitánál támadt egy érzésem,egy szellemi központtal kapcsolatban,de ha nem így van,.majd úgyis megmondja.

            Kösz ,hogy szóltál,nem árt az ilyesmit tisztázni,és hát valóban nagyon pontosan kéne fogalmazni,de akkor az ember regényeket írhatna:)

          • Nézem az idézetedet és azt gyanítom,hogy nem is az első ,hanem
            Nézem az idézetedet és azt gyanítom,hogy nem is az első ,hanem még inkább a második fele szorulna magyarázatra.

            ,,akkor érdemes leküzdenie ezeket a lázadó,önmegvalósító,szellemi,,függetlenségre törő /szerintem ebben az esetben lehúzó / eszméit.”

            Ezt csak és kizárólag arra az esetre értem,amikor az ember megtalált egy ilyen szellemi centrumot/akár egy férfi személyében is/,és ez láthatóan emelte is őt,de egy idő után belül valami elkezdi piszkálni,hogy mégiscsak én majd járom a magam útját,mert önálló független ember vagyok,és majd én így meg úgy…

            Futottam én már ilyen kört,aztán most hogy már minden ,,kíváncsiságomat kielégítettem”szépen kullogok oda vissza,ami már 15 évvel ezelőtt stabilan megvolt nekem,csak gondoltam teszek még egy két kitérőt:)
            Az az ember,akit én úgymond szellemi vezetőmnek gondoltam anno,és már egy ideje újra annak gondolok,végig mellettem volt, /türelmesen/ és rá kellett jönnöm,hogy amíg én okoskodtam,és próbálkoztam,hogy hátha van más utam is,addig ő /az Önmegvalósításban /fényévekre elhúzott mellettem.
            Hát ha mást nem ,ezt kénytelen voltam észrevenni,belátni,és most szép csöndben ,szelíden próbálom behozni a lemaradásomat általa,az ő segítségével.

            Egyébként egy hosszú,minőségi kapcsolatnak alapfeltétele,hogy a nő úgy is tudjon kapcsolódni a férfihez,mint a szellemi centrumához.
            Az örök /talán/,a szerelem meg a legritkább esetben lehet az.

          • Fordítva is lehetséges?
            Mármint, hogy a férfinak legyen szellemi központja a nő? Vagy csak a nap körül forog..??:)))
            Ha az apáca példádra gondolok, akkor a papok is hasonlóan ugyanazt teszik? ..így nézve nincs jelentősége, hogy mint nő tegyem ezt??
            Mondjuk az apáca példa azért se jó szerintem, mert nem hűs-vér emberi férfi-ről szól…szóval MÁS

          • Nem egészen hús vér dolgokról beszélek.:)
            ,,Vagy csak a nap
            Nem egészen hús vér dolgokról beszélek.:)

            ,,Vagy csak a nap körül forog..??:)))”

            Igen szerintem ezt Te tudod jól,mire szeretnék kilyukadni,de nem fogok:)
            A nap a szellemi princípium / nem a hús-vér férfi,hanem a férfi princípium/,a Hold pedig /a lelki-,és ugyanilyen értelemben/ a női princípium.
            Ezért a kérdésedre válaszolva sajnos fordítva nem lehet érvényes a dolog.:)
            Itt ezekről lenne szó,szellemi minőségekről.Egy kicsit más,mint amit a hétköznapi tudatunkkal gondolunk.
            Nem azon a szinten van.Ezért okoz esetleg megrökönyödést,de szerintem Te tudod jól miről beszélnék.

          • Ja,és a papok nem azt teszik persze.Az más tészta,hiszen az
            Ja,és a papok nem azt teszik persze.Az más tészta,hiszen az apácák,kimondottan Krisztus Menyasszonyai.
            A papok Istent max. szolgálják /már aki/,tehát teljesen más a viszony.

          • Szerintem meg kölcsönös, ha már így nézzük. 🙂 Ilyen
            Szerintem meg kölcsönös, ha már így nézzük. 🙂 Ilyen szempontból egyik sem a Nap vagy a bolygók/Hold… Hanem mondjuk a férfi a Nap egyik a fele, a nő pedig a másik fele. 🙂 Most jut eszembe, Nap volt az oviban a jelem. 😀 Pedig nő vagyok kívül-belül. 🙂 Na a lényeg, ezzel azt akartam mondani: a férfinak is, nőnek is megvan a saját fénye, ráadásul talán nem is különbözik annyira, mint amennyire ki szokták fejezni.

          • Édesem ,teljesen új világképet állítasz fel:)
            Itt nem hús-vér
            Édesem ,teljesen új világképet állítasz fel:)

            Itt nem hús-vér férfiről és nőről van szó,hanem princípiumokról,mint a yin,meg a yang.
            Nem mondhatod,hogy a yin a tüzes,a yang meg a vizes,mert Te úgy gondolod,ha egyszer fordítva van.
            Tehát amit itt most a blogban mondtam,nem hétköznapi értelemben mondom,hanem más szempontok alapján /férfi és női minőségekről,princípiumokról beszélnék/ .tehát az ellenpéldák sem igazán jók,mert így két külön malomban őrölünk.
            Viszont ilyen szemszögből is meg kell nézni ezt a témát,mert akkor talán jobban megérthetünk dolgokat.

            Az örömről meg majd még írok…mert ott meg feltételeket rendeltél hozzá.
            Az igazi örömnek nem lehetnek feltételei.Ebbe gondolj bele,mint ahogy a szeretetnek sem…

            Az oviban meg a jeled,gondolom a ,,Napocska”volt.:)

          • Az nem baj, ha két külön világképnek tűnik. Egyik sem abszolút
            Az nem baj, ha két külön világképnek tűnik. Egyik sem abszolút igazság, mindenkinek a saját világképe az igazság. 🙂 Ismerem ezt a Nap-Hold hasonlatot is, csak próbáltam egy saját hasonlatot is kitalálni. Napocska igen, mert ez a szó így érzékelteti, hogy abból több is van. Mindenkiben ott van a Napocska. 😀 Nap csak egy van, az mondjuk feleljen meg a teljes egésznek akkor, ha már ez a hasonlat. 🙂 (most ha eltekintünk a többi csillagtól, mert ugye azok is „napok”).

          • fordítva is lehetséges
            Szerintem fordítva is lehetséges valami hasonló dolog. Számomra ezt látszik megerősíteni az a tény, hogy azok a férfiak nagyszerű lelki vezetők most, akik nagyon jól rátaláltak önmagukban a saját belső női energiáikra is.

            Mi nők már annyira hozzászoktunk ahhoz, hogy férfiuralmú társadalomban élünk rég óta, s a vallás is elferdítette a nők szerepét, helyzetét, azért rácsodálkozunk bizonyos dolgokra, ez érthető és sajnos most még természetes.

            Úgy tartják, hogy az ősi Atlantiszon – amikor női vezetésű társadalomban éltek – a nők voltak a vezetők, mint papnők és női tisztánlátók. Akkor az teljesen természetes volt, hogy a férfiak hallgatnak a nők belülről jövő szellemi irányítására.

            Most megint női szellemi princípiumot képviselő energiák érkeznek a Földre, tehát vissza kellene szereznünk nekünk nőknek azt a természetadta egyenjogúságunkat ami régen volt.
            S ez a szó jó értelmében értendő, mert egy igazi nőnek igenis nagy szüksége van a férfira, a férfienergiákra mert általa teljesedhet ki igazán.
            A férfiak tudják, érzik, hogy szükségük van a nőkre, de mi nők még nem mindannyian jöttünk rá hogy valójában mennyire nagy szükségünk van a férfiakra, (többünknek csak a lelkünk mélyén él a sejtés).

            Ezt most senkinek nem címeztem, csak általánosságban írtam, alátámasztandó az érvelésemet.

          • köszi Évi
            Valahogy úgy gondolnám, a lelkem mélyén úgy érzem, hogy egy jó kapcsolatban tényleg vezetik egymást az emberek, talán felváltva, talán a férfi a nőt, vagy mindegy is, mert akinek éppen szüksége van a vezetésre az – egy időre ráhagyatkozhat a másikra, aztán idővel ez úgyis változik.
            S ez azt is jelenti, hogy egy közös „mi” mentén kezdik el szervezni a dolgokat, amit együtt építettek fel az alapoktól, aminek a feltételeit együtt teremtették meg. Ez végül is jelenthet egy közös középpontot, s adott esetben ez jelentheti a férfi középpontját is akár… miért ne?

            Tudom, hogy nagyon érzékeny lelkületű vagyok és sokféle lelki szükséglet lakik bennem, amelyeket még nem is ismerek és értek igazán. Valamire még itt szükségem lett volna (nem kizárt, hogy önmagamtól önmagamnak), hogy a kiteljesedés és ne az összehúzódás (visszahúzódás) felé induljak el. Ez a lelki szükséglet nem elégült ki, ezért volt a megtorpanás.

            Igazad van, hogy nem kéne megijednem, de valami a lelkem legmélyéről olyan intenzíven hat rám, – és befolyásol – hogy még nem tudok nem megijedni. Bízom abban, hogy idővel – mint minden más – ez is megváltozik.

            S abban is igazad van, hogy amiket gondolok, érzek, leírok, arra nagyon erősen hat, hogy éppen mivel foglalkozom azokban az időszakokban. Ha a hétköznapi élet apró-cseprő problémáival, a megoldandó hétköznapi feladatokkal, a másokra figyeléssel foglalkozom, akkor a gondolataim, érzéseim is „földközeliek”. Ha szellemi tanításokkal átitatva, a közösség erejétől megtáltosodva nyilvánulok meg gondolatban, érzésben, írásban, akkor egy kicsit eltávolodva a hétköznapitól, egy másik világ nézőpontjából tekintve a dolgokra, több bennem a megértés, az elfogadás, a tolerancia, a gyengédség, a szeretet…merthogy az Isten és az égi rend által elfogadva és szeretve érzem magam. De gondolom ez mindannyiónkkal így van…?

            Hiszek valamiféle felsőbb vezetésben (a Felsőbb Énem, Belső Hangom, Belső Bölcs irányításában), s számtalanszor bebizonyosodott, hogy nem véletlenül úgy történtek a dolgaim, ahogyan, … még ha az akkor érthetetlen és nehezen elfogadható is volt. Ezen megfontolásból nem gondolnám lázadásnak, inkább valamiféle belső irányváltásnak a történteket, bár a miértekre a választ csak később fogom megérteni.
            S ha a másik felet nem hibáztatom (csak köszönöm mindazt, amire tanított), akkor ugyanennyi tisztelettel magamnak is tartozom, hogy belássam, és elfogadjam, ennyi telt tőlem, amit tudtam megtettem, nincs miért vádolnom magamat.

          • Nehéz így valamiről beszélgetni,ha az ember nem tudja,hogy miről
            Nehéz így valamiről beszélgetni,ha az ember nem tudja,hogy miről is van szó tulajdonképpen.
            Valahol mindenki a véleményét,/egy ilyen bizonytalan, konkrétan nem ismert dologban/ csak úgy alakíthatja ki,hogy amit ez a nagyon pici információ ő belőle kivált,arról ír.Saját tapasztalatokat ,gondolatokat leginkább,mert ugye nincs konkrétum.

            Ez a ,,vezetés” dolog egy kapcsolatban ,nekem sem szimpatikus,egyik fél részéről sem.Nem ilyesmiről beszéltem,hanem olyasmiről,ha a nő esetleg egy olyan kiváló Férfira akad ,akkor megtapasztalás,belátás után esetleg önként hagyja a befolyást,ha rájött arra ,hogy az őt egyértelműen emeli.
            Ilyenkor szokott az előfordulni,hogy a nő ,,menet közben”,elbizonytalanodik,megijed és újra a ,,saját”/képzelt/ útját akarja járni. /ezt nem neked mondom,csak általánosságban/

            Ez velem is előfordult,és én is olyan erősen éreztem a belső késztetést,és annyira biztos voltam magamban.
            Aztán rájöttem,hogy iszonyú sok, nagyon értékes időt veszítettem el a kis kitérőm miatt.
            Ez csak egy példa volt,mert nem tudtam miről van szó konkrétan,és bizonyos írásaid kapcsán,amikor sokkal emelkedettebb voltál,mint egyébként,és az a tanításokhoz kötődött,hát azt gondoltam,van valami köze a problémádhoz.
            Ha nem ,akkor írtam is ,hogy tárgytalan a válaszom,bár azóta már jó kis beszélgetés kerekedett ebből 🙂

          • szia
            Ezzel a férfi-központtal arról beszélsz, amiről gondolom, hogy beszélsz? 😀
            Szerintem most már tényleg megérne egy külön blogot a téma… nem?

          • Nem,mert nem akarunk kilépni abból,hogy csak hétköznapi módon
            Nem,mert nem akarunk kilépni abból,hogy csak hétköznapi módon közelítsük meg a dolgokat.
            Ha ez jól van így ,akkor jól van.
            Nekem nincs semmi bajom ezzel.
            Az a lényeg,hogy én hogyan gondolkodom a világról.És ezt nem erőltethetem senkire,még jóindulatból sem.
            Vagyis nem lesz blog ebből /sem/:)

          • Szerintem nem kell népszerűsíteni azt,ami nem az.
            És még az sem
            Szerintem nem kell népszerűsíteni azt,ami nem az.
            És még az sem baj,hogy nem népszerű valami.
            Amúgy ,meg mindenki megtalálja,ami a számára a legelfogadhatóbb filozófia,és ez így is van jól.
            Te is megtaláltad:)

          • Ha kell az az illúzió (márpedig nekem pl. a kapcsolataimban
            Ha kell az az illúzió (márpedig nekem pl. a kapcsolataimban kellett ) , akkor ne bánkódj utólag miatta , hanem fogadd el , mint szükséges jót az életed megéléséhez . Nem kiesett idő az számodra , ha úgy éled meg , ahogy akkor a szíved szerint teszed . Tudj róla , fogadd el ilyennek magad , és élvezd , hogy ilyen vagy .
            Az alá – , és fölérendelődés amúgy is természetes hullámzást mutat a kapcsolatokban . Olyankor pihen a saját programod . Üdül , kirándul egy varázsos idegen tájra . Feltöltődik a másságától , és az elválás után
            telve frissességgel pótolja a látszólag elmúlasztottakat .
            Próbáld pl. Istent helyezni , engedni a középpontodba , és élvezni a helyzeteket , amiket láttat Veled , amiket Általad lát , vagyis az életed egyediségét , nagyszerűségét . Üdvözlettel : felacsó U.i: Ugyanakkor , ha tompítani akarod az alárendelődés , és a föltámadó ellenhatásból kialakuló eltaszítás hullámzását , akkor az alárendelődés időszakában próbáld néha érvényrejuttattni Magad . A partnered biztos , hogy viselkedésével nyújt erre időnként kihasználható lehetőséget .

          • kell az illúzió
            Igen, jól látod Felacso! Kell az illúzió a kapcsolatok elején főleg, s én mindennek örülök, ami történt és nem bánkódásból írtam így, csupán csak mivel előtte felmerült az önbecsapás lehetősége, így vázoltam fel, hogy honnan is kezdődött maga az önbecsapás (akkor is ha jótékony a hatása).

            Érdekes, amit az alá- és fölérendelődés hullámzásáról írsz, ezt még nem figyeltem meg.
            Úgy érzem, hogy ez a mondatod (is:) nagyon nekem szól: „az alárendelődés időszakában próbáld néha érvényrejuttattni Magad . A partnered biztos , hogy viselkedésével nyújt erre időnként kihasználható lehetőséget „.

            S még egy valami van, ami a szívemhez szól:
            „Próbáld pl. Istent helyezni , engedni a középpontodba , és élvezni a helyzeteket , amiket láttat Veled , amiket Általad lát , vagyis az életed egyediségét , nagyszerűségét „.

            A transzcendenssel való kapcsolatomon már egy ideje dolgozom, ugyanis erősebb a belső késztetés bennem, mint amit az elfogadás szintjén be tudok engedni magamba. Egyrészt: első – akarati – sugáron érkeztem a földre, ami azt jelenti, hogy közvetlen kapcsolatban van az Istenivel. Másrészt, – s ebből következően – előző életbeli visszahatásokból az átlagnál jóval nagyobb bennem a belső lelki szükséglet a tiszta égi kapcsolat fenntartására.
            Ehhez képest ezt a kapcsolatot már régen elvesztettem. Most az emlékezés időszakát éljük, ezért érthető, hogy van egy mély belső lelki szükséglet bennem, ami újra helyre akarná ezt állítani, csak éppen még nem megy…
            Azt hiszem hozzásegítettél a megoldáshoz – ez volt az én igazi problémám – a szeretet mélyebb megélésén keresztül közelebb kerülhettem volna az Istenihez is, ehelyett megijedtem …

            Bemásolok egy ide illő idézet:
            „A legbensőbb félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk, a legbensőbb félelmünk az, hogy mérhetetlenül nagy hatalmunk van. A saját fényünk, és nem a sötétségünk az, ami megijeszt minket.” (Carter edző)

            Köszönöm Mindannyiótoknak, hogy segítettetek felgöngyölíteni azt, hogy miért reagálhattam úgy, ahogy és mi lehetett az, ami valóban hiányzott, pedig szükségem lenne rá.
            Sokat segítettetek!

        • A ” nem történt semmi „
          is önbecsapás illatú. Azokban a kapcsolatokban, ahol a lélek is ott van, ott történik valami. Ajándékokat kap a lélek és sajnos további sebeket.

          Ha a lélek egy régebbi, jóval igazabb kapcsolatban van még, az alsó tudattalanban megmaradt kötés által, akkor a bevonzott „pótlék” pasikkal a szexen kívül valóban nem történik semmi… A lélek, a szív nem veszt részt a játékban.

  5. húúúú
    … hogy én hogy útálok panaszkodni!

    úgyhogy a lelkem érzékeny kis mérlegét igyekeztem gyorsan – legalább valamennyire:) – helyrebillenteni 3 vicc beküldésével… fogadjátok szeretettel:)

    • Lehet hogy utálsz
      panaszkodni, de a benned élő gyermeket akkor ki hallgatja meg? // De viccek nagyon jók :-)))) //

      Kosztolányi: Egy szegény kisgyermek panaszai

      Én félek.
      Az élettől és sötéttől,
      Mely mindenütt kegyetlenül elér,
      Ha száll a nap
      Az ablakom alatt
      Hullámozik az ismeretlen éj,
      A végtelen és ismeretlen éj.
      Egy tenger – vészesen és feketén –
      Csendes sírásom benne elmerül,
      Mint holt madár a tenger fenekén.
      A kisgyerek magába sir szegény.

      Sirok, sirok, mindig csak egyedül
      És senki meg nem értett még soha.
      Oly ismeretlen ez a Nagyvilág
      S olyan borzasztó a sötét szoba.
      Lábujjhegyen kell járni a világban.
      Az éjszakában annyi a vonat,
      Mely összevág és széttöri gerincem
      S vigan megőrli fájó csontomat.
      Az éjszakában annyi rém, kisértés.
      Golyó, kötél, bitófa, kard remeg
      S hegyes fülekkel, hiéna-szemekkel
      Leskelnek rám a gonosz emberek,
      Kik vascipőben jönnek egyszer értem,
      Bőszült ököllel döngetik az ajtóm,
      Ecetet adnak, hogyha inni kérek
      S felráznak, ha alélt fejem lehajtom.
      Minden bokorban leskelődik egy-egy,
      Nincs menekülni egy picinyke rés.
      Ó jaj nekem, oly fürgék a gonoszak
      S olyan sok a halál s a temetés.

      Zörgő szekéren az idegen ember
      Tudom, hogy elvisz engem is egy éjjel
      S szegény anyám az ablakunkra rogyva
      Bámul utánam könnyes, kék szemével.

      • Két napon belül másodszor kerül elém ez a vers…
        Két napon belül másodszor kerül elém ez a vers… Belsőgyermek-üzenet…?
        Úgyhogy nagy üzemben hallgatom gyermekkorom zenéit 😀 Szerencsére én még nem a spongyabob-korosztály vagyok…

        • 🙂
          Ez meg saját vers, fogadjátok szeretettel.

          Nem hiszek

          Nem hiszek neked

          S már Te sem hiszel bennem

          Olyan szép volt veled

          Most mégis el kell mennem

          Új szenvedély láza téged már betakar

          Didereg a szívem nem tudja mit akar

          Miért kell szakadni, sírni, fájni, élni

          Mondd meg hát Istenem

          Hogyan kell remélni?

          • Szerintem azt válaszolná neked Kati:
            Higgy Bennem,higgy Magadban
            Szerintem azt válaszolná neked Kati:

            Higgy Bennem,higgy Magadban !

          • A vers
            nem most íródott. Azt válaszolta, amúgy, hogy az elveszett szerelem mögött találjam meg az apám halála miatti gyászomat, és dolgozzam fel az is…

          • Köszönöm Kati!
            Ez a versed nem csupán Rólad szól.
            Helyettem is búcsúztál ma.

    • Michaelita, megértelek, sokan nem szeretnek elpanaszolni mindent
      Michaelita, megértelek, sokan nem szeretnek elpanaszolni mindent, főleg így sok ember előtt. Mert szeretik magukban feldolgozni inkább, amit lehet. Írásaidból kiveszem: igenis erős vagy. Van benned egy csomó jóság, és ez igazi erőt ad. Nem az az erős, aki soha nem szomorodik el, vagy aki mindig magabiztosnak tűnik… Az erő belül van, és nem mindig látszik. 🙂 És nem is biztos, hogy minden pillanatban érezzük, azt a tetteink folyamatosan mutatják meg, hogy ott az az erő. Amúgy a viccek engem is megmosolyogtattak, köszönöm. 🙂
      Az erő veled van. :):):)
      Erről egy másik vicc:
      Két jedi megy a sivatagban -velem van az ERŐ!!! -Velem meg a kulacs …:))

      • Köszi KatiPotter
        Köszi a megértésed, a kedves megerősítést. Nagyon jól esik.

        Panaszkodni azért nem szeretek, mert az esetek egy részében fölaprózza az erőmet (így érzem) és nem tudok a lényegre (a megoldandó dologra) koncentrálni. Persze nagyon nem mindegy, hogy milyen indíttatásból panaszkodik az ember és hogy a megfelelő időben képes-e abbahagyni (nem-e megszokásból tovább panaszkodik, hogy egy kis figyelmet, együttérzést „kolduljon”)

        Köszi a viccet is, megmosolyogtatott:)

        • Szerintem,ha valaki kontrollálni akarja magát,akár így is,hogy
          Szerintem,ha valaki kontrollálni akarja magát,akár így is,hogy megosztja a dolgot velünk,szóval nem tudom ,az miért lenne ilyen ,vagy olyan koldulás.
          Először is az ember ezt megtiszteltetésnek veszi,a másik bizalmát,hogy egy ilyen személyes dolgot megoszt vele,a közösséggel. Ez tisztelni való dolog ,szerintem.
          Itt szerintem egy gond van csak,hogy nem mondtad el miről van szó, /konkrétan/ és így csak találgatni lehet.
          Ez meg nem kielégítő neked sem,meg mi is csak azt fújjuk,amire éppen a ,,morzsákból”asszociálni tudtunk.

  6. húúúú
    … hogy én hogy útálok panaszkodni!

    úgyhogy a lelkem érzékeny kis mérlegét igyekeztem gyorsan – legalább valamennyire:) – helyrebillenteni 3 vicc beküldésével… fogadjátok szeretettel:)

    • Lehet hogy utálsz
      panaszkodni, de a benned élő gyermeket akkor ki hallgatja meg? // De viccek nagyon jók :-)))) //

      Kosztolányi: Egy szegény kisgyermek panaszai

      Én félek.
      Az élettől és sötéttől,
      Mely mindenütt kegyetlenül elér,
      Ha száll a nap
      Az ablakom alatt
      Hullámozik az ismeretlen éj,
      A végtelen és ismeretlen éj.
      Egy tenger – vészesen és feketén –
      Csendes sírásom benne elmerül,
      Mint holt madár a tenger fenekén.
      A kisgyerek magába sir szegény.

      Sirok, sirok, mindig csak egyedül
      És senki meg nem értett még soha.
      Oly ismeretlen ez a Nagyvilág
      S olyan borzasztó a sötét szoba.
      Lábujjhegyen kell járni a világban.
      Az éjszakában annyi a vonat,
      Mely összevág és széttöri gerincem
      S vigan megőrli fájó csontomat.
      Az éjszakában annyi rém, kisértés.
      Golyó, kötél, bitófa, kard remeg
      S hegyes fülekkel, hiéna-szemekkel
      Leskelnek rám a gonosz emberek,
      Kik vascipőben jönnek egyszer értem,
      Bőszült ököllel döngetik az ajtóm,
      Ecetet adnak, hogyha inni kérek
      S felráznak, ha alélt fejem lehajtom.
      Minden bokorban leskelődik egy-egy,
      Nincs menekülni egy picinyke rés.
      Ó jaj nekem, oly fürgék a gonoszak
      S olyan sok a halál s a temetés.

      Zörgő szekéren az idegen ember
      Tudom, hogy elvisz engem is egy éjjel
      S szegény anyám az ablakunkra rogyva
      Bámul utánam könnyes, kék szemével.

      • Két napon belül másodszor kerül elém ez a vers…
        Két napon belül másodszor kerül elém ez a vers… Belsőgyermek-üzenet…?
        Úgyhogy nagy üzemben hallgatom gyermekkorom zenéit 😀 Szerencsére én még nem a spongyabob-korosztály vagyok…

        • 🙂
          Ez meg saját vers, fogadjátok szeretettel.

          Nem hiszek

          Nem hiszek neked

          S már Te sem hiszel bennem

          Olyan szép volt veled

          Most mégis el kell mennem

          Új szenvedély láza téged már betakar

          Didereg a szívem nem tudja mit akar

          Miért kell szakadni, sírni, fájni, élni

          Mondd meg hát Istenem

          Hogyan kell remélni?

          • Szerintem azt válaszolná neked Kati:
            Higgy Bennem,higgy Magadban
            Szerintem azt válaszolná neked Kati:

            Higgy Bennem,higgy Magadban !

          • A vers
            nem most íródott. Azt válaszolta, amúgy, hogy az elveszett szerelem mögött találjam meg az apám halála miatti gyászomat, és dolgozzam fel az is…

          • Köszönöm Kati!
            Ez a versed nem csupán Rólad szól.
            Helyettem is búcsúztál ma.

    • Michaelita, megértelek, sokan nem szeretnek elpanaszolni mindent
      Michaelita, megértelek, sokan nem szeretnek elpanaszolni mindent, főleg így sok ember előtt. Mert szeretik magukban feldolgozni inkább, amit lehet. Írásaidból kiveszem: igenis erős vagy. Van benned egy csomó jóság, és ez igazi erőt ad. Nem az az erős, aki soha nem szomorodik el, vagy aki mindig magabiztosnak tűnik… Az erő belül van, és nem mindig látszik. 🙂 És nem is biztos, hogy minden pillanatban érezzük, azt a tetteink folyamatosan mutatják meg, hogy ott az az erő. Amúgy a viccek engem is megmosolyogtattak, köszönöm. 🙂
      Az erő veled van. :):):)
      Erről egy másik vicc:
      Két jedi megy a sivatagban -velem van az ERŐ!!! -Velem meg a kulacs …:))

      • Köszi KatiPotter
        Köszi a megértésed, a kedves megerősítést. Nagyon jól esik.

        Panaszkodni azért nem szeretek, mert az esetek egy részében fölaprózza az erőmet (így érzem) és nem tudok a lényegre (a megoldandó dologra) koncentrálni. Persze nagyon nem mindegy, hogy milyen indíttatásból panaszkodik az ember és hogy a megfelelő időben képes-e abbahagyni (nem-e megszokásból tovább panaszkodik, hogy egy kis figyelmet, együttérzést „kolduljon”)

        Köszi a viccet is, megmosolyogtatott:)

        • Szerintem,ha valaki kontrollálni akarja magát,akár így is,hogy
          Szerintem,ha valaki kontrollálni akarja magát,akár így is,hogy megosztja a dolgot velünk,szóval nem tudom ,az miért lenne ilyen ,vagy olyan koldulás.
          Először is az ember ezt megtiszteltetésnek veszi,a másik bizalmát,hogy egy ilyen személyes dolgot megoszt vele,a közösséggel. Ez tisztelni való dolog ,szerintem.
          Itt szerintem egy gond van csak,hogy nem mondtad el miről van szó, /konkrétan/ és így csak találgatni lehet.
          Ez meg nem kielégítő neked sem,meg mi is csak azt fújjuk,amire éppen a ,,morzsákból”asszociálni tudtunk.

  9. Ha egy férfi igazán szeret…
    … most nézem ezt a filmet. Láttad már Michaelita? Rád gondoltam.

    • mzperx
      még nem láttam, vagy nem emlékszem rá melyik volt az…
      köszi, jól esik, hogy rám gondoltál vele:)

    • mzperx – Ha a férfi igazán szeret
      Megnéztem a Ha a férfi igazán szeret c. filmet. Igazad vagyon, nagyon jó!
      Megható ahogy a férfi igyekszik megérteni és megoldani a nehéz élethelyzetet, s tiszta szívvel, szeretetből együttérzést, támogatást nyújt a feleségének.
      Jó látni a filmen, hogy léteznek ilyen nemeslelkű emberek.

      Ha másokat is érdekel: http://gloria.tv/?media=106686

      • nekem az tetszett meg benne, mikor a nő rájön, csak úgy tud
        nekem az tetszett meg benne, mikor a nő rájön, csak úgy tud kilépni az alkoholizmusából, ha önmaga áll fel a bajból, és mikor ezt megmondja a férfinek: gyönyörűen ábrázolják, a megmentő szerepet, és a megmentésre várót, aki fel akar állni. Itt a nő szeretné megértetni ezt a férjével, a férj még mindig azt hiszi, hogy történt valami , a nő azért ilyen kiborult, mire a nő: nem kell, hogy ok legyen. A megéléseiről beszél, amiből még itt a férfi nem nagyon ért semmit. A nő meg akarja önmagát élni. Szétválnak, telik múlik az idő, a férfi ráeszmél, hogy kiteljesedik a nő nélküle. Fáj neki, hogy akkor ezek szerint nem volt a nőnek szüksége rá (bár ebben téved, csak a forma más lesz, nem szükségből maradnak együtt a végén)! Itt még csak a vádak hangzanak el, ki miért hibás, és mire van egyénileg szüksége, de ez sem durván, hanem szépen, hatalmas érzelmi töltésekkel. A filmen végig lehet érezni ezt a töltést. Minden mozdulatuk, testbeszédük csodásan ki van dolgozva, nagyon jó színészek.
        Aztán mikor ezen túllépnek, még mindig erős marad a szerelem köztük, a végén pedig újra együtt lesznek, de most már saját magukon feldolgozva saját baklövéseiket felismerve, vállalva a felelősségüket , érettebben, térnek vissza egymáshoz.
        Csodálatos a történet. Jobbnak láttam nem megírni előbb miről szól. Gondoltam, ha érdekel, megnézed majd.

        • mzperx rávezettél!

          Megérintett a hozzászólásod, amióta olvastam töröm a fejemet rajta, hogy miért:)

          Azért mert a nő a „rosszabb” állapotában a férjétől függött, s ez nagyon jó példa a kapcsolati függőségre. Tehát csak a férje látásmódján keresztül tudta látni önmagát, rajta keresztül volt csak képes arra, hogy a szeretetet közel engedje önmagához.

          Húúúúú Istenem! Én is ezt csináltam! Nem tudtam róla, de a kapcsolatban teljesen függővé váltam, ezért vesztettem el mindinkább önmagamat.
          Igen Felacsó jól írta, hogy mire kell odafigyelni. Köszi Felacso!

          Amikor a filmbeli nő úgy döntött, hogy talpra áll, akkor pedig a saját középpontján keresztüli érzékelést választotta és megpróbálta így látni, elfogadni és szeretni a világot és önmagát.
          Igen, ezt kell tennem, ha teljes emberré szeretnék válni nem csak egy másik ember mellett fél (vagy még annyi se) emberként funkcionálni egy kapcsolatban.
          Végül is a családtagjaim (fiam, meny-jelöltem, bátyám, sógornőm, anyukám) és a barátaim körében most is teljes ember vagyok, miért ne lehetnék az a társam mellett is? 🙂 Hajrá, hajrá!

          Köszi szépen mzperx, ezzel a rávezetéssel megint sokat segítettél!

          Szép hetet, szép napot mindenkinek!

  10. Ha egy férfi igazán szeret…
    … most nézem ezt a filmet. Láttad már Michaelita? Rád gondoltam.

    • mzperx
      még nem láttam, vagy nem emlékszem rá melyik volt az…
      köszi, jól esik, hogy rám gondoltál vele:)

    • mzperx – Ha a férfi igazán szeret
      Megnéztem a Ha a férfi igazán szeret c. filmet. Igazad vagyon, nagyon jó!
      Megható ahogy a férfi igyekszik megérteni és megoldani a nehéz élethelyzetet, s tiszta szívvel, szeretetből együttérzést, támogatást nyújt a feleségének.
      Jó látni a filmen, hogy léteznek ilyen nemeslelkű emberek.

      Ha másokat is érdekel: http://gloria.tv/?media=106686

      • nekem az tetszett meg benne, mikor a nő rájön, csak úgy tud
        nekem az tetszett meg benne, mikor a nő rájön, csak úgy tud kilépni az alkoholizmusából, ha önmaga áll fel a bajból, és mikor ezt megmondja a férfinek: gyönyörűen ábrázolják, a megmentő szerepet, és a megmentésre várót, aki fel akar állni. Itt a nő szeretné megértetni ezt a férjével, a férj még mindig azt hiszi, hogy történt valami , a nő azért ilyen kiborult, mire a nő: nem kell, hogy ok legyen. A megéléseiről beszél, amiből még itt a férfi nem nagyon ért semmit. A nő meg akarja önmagát élni. Szétválnak, telik múlik az idő, a férfi ráeszmél, hogy kiteljesedik a nő nélküle. Fáj neki, hogy akkor ezek szerint nem volt a nőnek szüksége rá (bár ebben téved, csak a forma más lesz, nem szükségből maradnak együtt a végén)! Itt még csak a vádak hangzanak el, ki miért hibás, és mire van egyénileg szüksége, de ez sem durván, hanem szépen, hatalmas érzelmi töltésekkel. A filmen végig lehet érezni ezt a töltést. Minden mozdulatuk, testbeszédük csodásan ki van dolgozva, nagyon jó színészek.
        Aztán mikor ezen túllépnek, még mindig erős marad a szerelem köztük, a végén pedig újra együtt lesznek, de most már saját magukon feldolgozva saját baklövéseiket felismerve, vállalva a felelősségüket , érettebben, térnek vissza egymáshoz.
        Csodálatos a történet. Jobbnak láttam nem megírni előbb miről szól. Gondoltam, ha érdekel, megnézed majd.

        • mzperx rávezettél!

          Megérintett a hozzászólásod, amióta olvastam töröm a fejemet rajta, hogy miért:)

          Azért mert a nő a „rosszabb” állapotában a férjétől függött, s ez nagyon jó példa a kapcsolati függőségre. Tehát csak a férje látásmódján keresztül tudta látni önmagát, rajta keresztül volt csak képes arra, hogy a szeretetet közel engedje önmagához.

          Húúúúú Istenem! Én is ezt csináltam! Nem tudtam róla, de a kapcsolatban teljesen függővé váltam, ezért vesztettem el mindinkább önmagamat.
          Igen Felacsó jól írta, hogy mire kell odafigyelni. Köszi Felacso!

          Amikor a filmbeli nő úgy döntött, hogy talpra áll, akkor pedig a saját középpontján keresztüli érzékelést választotta és megpróbálta így látni, elfogadni és szeretni a világot és önmagát.
          Igen, ezt kell tennem, ha teljes emberré szeretnék válni nem csak egy másik ember mellett fél (vagy még annyi se) emberként funkcionálni egy kapcsolatban.
          Végül is a családtagjaim (fiam, meny-jelöltem, bátyám, sógornőm, anyukám) és a barátaim körében most is teljes ember vagyok, miért ne lehetnék az a társam mellett is? 🙂 Hajrá, hajrá!

          Köszi szépen mzperx, ezzel a rávezetéssel megint sokat segítettél!

          Szép hetet, szép napot mindenkinek!

  11. Sziasztok!
    Sajna nem tudok érdemben hozzászólni a témához.
    Nekem egy kicsit zavaros.

    Szia Michaelita!

    Érdekelne.Mi sült(fött) ki belöle?
    Valahogy nem tudom elképzelni…
    Finom lett? 😉

    Bocsi mindenkitöl amiért a belerondítok a felemelö filozofálásba!
    Folytassátok nyugodtan! 🙂

    Üdv!Erika

    • Szia Erika!
      A céklás-tök nagyon érdekes ízvilágú lett. Ehető, ízlett, mert nagyon éhes voltam, de annyira nem, hogy újra megismételjem.
      A sültkrumpli-sütőtök-paprika variációt sütve viszont már jobban szeretem. S ott valahogy nagyon jól érvényesül a sültkrumpli és a sütőtök íze is.

      Hogy vagy Erika? Mizu Veled?

      Üdv: Marcsi

      • Szia Marcsi!
        Köszönöm jól vagyok!
        Csak valahogy nincs most hangulatom az írogatáshoz.
        Meguntam már hogy mindíg nekem van igazam….! :)))
        Viccelek! 😉

        Furcsa hogy senkit nem érdekelt a történet prózai része….!?
        Néha azért jó egy kis földreszállás.
        Ha ezt nem önszántunkból tesszük akkor ….
        Hm. 😉
        Nos mivel a fözés a munkámhoz tartozik itt ahol vagyok,+étteremben dolgozok,
        sok elsöre szokatlannak tünö dologgal találkoztam már.
        Csak ezért kérdeztelek.

        A másik.
        A cékla közismert intenzív színü,és ízü.
        Épp ezért szeretjük.
        Ha mondjuk fehér vagy narancssárga cékla kerülne forgalomba nem idegenkednél töle elsöre?
        Van pl.a sárga paradicsom,vagy a sárga színü görögdinnye.
        Jó lehet hogy az íze ugyanolyan de mégis olyan izé…

        Ha azt hallom cékla egyböl a jellegzetes színére gondolok.
        S ha azt hogy görögdinnye,elsöre a kívül zöld belül piros jut az eszembe. 😉
        S nekem ez így jó. 🙂

        Puszi!Erika

  12. Sziasztok!
    Sajna nem tudok érdemben hozzászólni a témához.
    Nekem egy kicsit zavaros.

    Szia Michaelita!

    Érdekelne.Mi sült(fött) ki belöle?
    Valahogy nem tudom elképzelni…
    Finom lett? 😉

    Bocsi mindenkitöl amiért a belerondítok a felemelö filozofálásba!
    Folytassátok nyugodtan! 🙂

    Üdv!Erika

    • Szia Erika!
      A céklás-tök nagyon érdekes ízvilágú lett. Ehető, ízlett, mert nagyon éhes voltam, de annyira nem, hogy újra megismételjem.
      A sültkrumpli-sütőtök-paprika variációt sütve viszont már jobban szeretem. S ott valahogy nagyon jól érvényesül a sültkrumpli és a sütőtök íze is.

      Hogy vagy Erika? Mizu Veled?

      Üdv: Marcsi

      • Szia Marcsi!
        Köszönöm jól vagyok!
        Csak valahogy nincs most hangulatom az írogatáshoz.
        Meguntam már hogy mindíg nekem van igazam….! :)))
        Viccelek! 😉

        Furcsa hogy senkit nem érdekelt a történet prózai része….!?
        Néha azért jó egy kis földreszállás.
        Ha ezt nem önszántunkból tesszük akkor ….
        Hm. 😉
        Nos mivel a fözés a munkámhoz tartozik itt ahol vagyok,+étteremben dolgozok,
        sok elsöre szokatlannak tünö dologgal találkoztam már.
        Csak ezért kérdeztelek.

        A másik.
        A cékla közismert intenzív színü,és ízü.
        Épp ezért szeretjük.
        Ha mondjuk fehér vagy narancssárga cékla kerülne forgalomba nem idegenkednél töle elsöre?
        Van pl.a sárga paradicsom,vagy a sárga színü görögdinnye.
        Jó lehet hogy az íze ugyanolyan de mégis olyan izé…

        Ha azt hallom cékla egyböl a jellegzetes színére gondolok.
        S ha azt hogy görögdinnye,elsöre a kívül zöld belül piros jut az eszembe. 😉
        S nekem ez így jó. 🙂

        Puszi!Erika

  13. Szia Michaelita !
    A saját hozzászólásod egyik idézetével
    Szia Michaelita !

    A saját hozzászólásod egyik idézetével kezdem, ezzel a pár mondattal nagyon is rátapintottál a lényegre.

    „Az önbecsapás már az elején elkezdődik, mert egy illúzió részesévé válok.
    Annyira ráhangolódom a másik emberre, hogy csak őt látom, érzem, hallgatom. Olyan, mintha a saját életem megélését felcserélném az Ő élete élésével.
    Miért teszem? Miért nem elég jó nekem a sajátom? Mit várok a másétól? Azt sajnos nem tudom!
    Az elején – az újszerűség varázsa miatt – még minden szép és jó és mindent beborít a rózsaszínű köd. De közben a saját lehetőségeimet, akaratomat, programjaimat olyan szintig alárendelem a másik kéréseinek, elvárásainak, akaratának, hogy a saját életem megtorpanni látszik. Mindezt „betudom” szépen a kiesett időnek, az érzelmek behatásainak.
    Ja!, az érzelmek megélése is elmegy vakvágányra. A saját érzelmeim megélése helyett olyan mértékű a vele való azonosulni vágyás, hogy fel sem tűnik, hogy már nem élem meg a saját érzéseimet sem. ”

    A saját példámat tudom Neked felhozni, hátha segít valamennyire. Bár tudom, csak önmagunk vagyunk képesek saját magunkat legyőzni a szó nemes értelmében.

    Amikor bevonzok egy olyan embert az életembe, akire már régóta várok és eddig csak álmodoztam róla, akkor egyszeriben bevonzom a félelmet is, hogy talán nem leszek majd képes megtartani, nem lesz elég a szeretetem, amit adok, vagy a tulajdonságaim kiábrándítóak lesznek egy idő után. Ezért elkezdem figyelni, mikor vagyok a másiknak a legmegnyerőbb és elnyomom a számomra kellemetlenebb énemet, hogy a lehető legtöbbször megfeleljek. Holott a másik pontosan azért kedvelt, vagy szeretett meg, amilyen valójában vagyok a szerepeim nélkül.

    Csakhogy ez így hosszabb távon nem működik, nálam még rövidebben sem.
    Úgy éreztem, megfulladok, folyton csak alkalmazkodok, pedig nem is várták el tőlem. Egyszerűen kivetítettem, hogy a páromnak erre és erre van szüksége.
    Érdekes módon, ő bizonyos fokig ugyanezt tette, nem mondta, hogy nem arra vágyik, amit adok, mert félt, hogy akkor nem magamat adom, hanem alkalmazkodom hozzá, így tehát ő is alkalmazkodott. Nem csoda, ha egy idő után másból sem álltunk, mint probléma halmazokból, amelyek egyre gyakrabban bukkantak fel, holott éppen arra törekedtem, hogy a szerepvállalásommal a problémákat kerüljem el és csak a jót adjam magamból.

    Csak azt nem vettem észre, nem biztos, hogy az a jó a másiknak, amiről én azt gondolom, hogy jó neki.

    Nem volt más választás, mint leülni és szembenézni a dolgokkal. Ezt leírni könnyű, véghezvinni annál nehezebb. A szerepjátszás mindig könnyebb, mint a felvállalás, legalábbis rövid távon.

    Eljutottam oda, hogy én is tönkremegyek és a kapcsolatom is. Egyszerűen nincs más választás, mint önmagam adni. Ha a párom nem fogad el, akkor annak úgy kell lennie, nem vagyunk egymáshoz valók. Most kezdem el az igazán jelentős dolgokban teljesen felvállalni önmagam. Szép lassan megy, mert a szerepekhez gyorsan hozzá lehet szokni. Azt nem mondom, hogy nincs bennem félelem, de sokkal nagyobb az elutasítás a régi énem irányába, mint a félelem attól, hogy így talán nem fogadnak el.

    Egyébként ha megvizsgálod mélyebben a dolgokat, a párod azt az énedet szerette meg, amilyen a kapcsolat elején voltál, amikor még nem kezdtél el alkalmazkodni. Ahogy kezded feladni önmagad és hozzá idomulni, egyre kevésbé leszel vonzó számára. Ő egyáltalán nem azt akarja, hogy ugyanazt kapja, ami saját magában is meg van, hanem egy másfajta, érdekes, értékes embert, akivel mint két csiszolatlan gyémánt, egymás fényét emelhetitek. Amikor erre rájössz, megtapasztalod azt is, hogy ez egy csodálatos játék a maga nehézségeivel együtt. Minden nap, vagy órában van valamilyen feladvány, amit közösen megoldotok, adjátok a saját egyéniségeteket, az önálló elgondolásokat és valami hihetetlen csodák kerekednek ki belőle.

    Neal Donald Walsch írja A kapcsolatokról c. könyvében, hogy az igazán jó kapcsolatban úgy érzed magad, mintha egyedül volnál. Érdekesen hangzik, de ha belegondolok, nagyon is igaz. Egyedül, önmagában az ember mindent meg mer tenni, nincs szemtanú, nincs ítélkező, nincs kritikus, csak önmagunk természetessége, hiszen nincs kinek és miért játszani.
    Sok „munkával” jár ide eljutni, de meggyőződésem, hogy kárpótol mindenért. És nem lehet más az alap, csak a teljes őszinteség önmagunkkal és a másikkal szemben, egyébként kár is elindulni.

    • jó lenne
      Jó lenne, ha csak erről lett volna szó, talán (de nem biztos) ezzel még valamit kezdtünk volna.

      Egy kicsit más a helyzet, de ezt nem szeretném konkrétabban leírni (bocs).
      Ami nehezebbé tette, hogy több életbeli karmikus kötelék megszokott mintáit ismételtük meg a régi módon, plusz az életünk amúgy is elég nehéz időszakában találkoztunk. (Lehet hogy a kettőből már egy is elég nagy teher egy kapcsolatban?)

      Azért köszi a segítő szándékot!
      Annak nagyon örülök, hogy Nektek jól mennek a dolgok, a példa ereje is nagyon fontos és az is nagy segítség ám!

  14. Szia Michaelita !
    A saját hozzászólásod egyik idézetével
    Szia Michaelita !

    A saját hozzászólásod egyik idézetével kezdem, ezzel a pár mondattal nagyon is rátapintottál a lényegre.

    „Az önbecsapás már az elején elkezdődik, mert egy illúzió részesévé válok.
    Annyira ráhangolódom a másik emberre, hogy csak őt látom, érzem, hallgatom. Olyan, mintha a saját életem megélését felcserélném az Ő élete élésével.
    Miért teszem? Miért nem elég jó nekem a sajátom? Mit várok a másétól? Azt sajnos nem tudom!
    Az elején – az újszerűség varázsa miatt – még minden szép és jó és mindent beborít a rózsaszínű köd. De közben a saját lehetőségeimet, akaratomat, programjaimat olyan szintig alárendelem a másik kéréseinek, elvárásainak, akaratának, hogy a saját életem megtorpanni látszik. Mindezt „betudom” szépen a kiesett időnek, az érzelmek behatásainak.
    Ja!, az érzelmek megélése is elmegy vakvágányra. A saját érzelmeim megélése helyett olyan mértékű a vele való azonosulni vágyás, hogy fel sem tűnik, hogy már nem élem meg a saját érzéseimet sem. ”

    A saját példámat tudom Neked felhozni, hátha segít valamennyire. Bár tudom, csak önmagunk vagyunk képesek saját magunkat legyőzni a szó nemes értelmében.

    Amikor bevonzok egy olyan embert az életembe, akire már régóta várok és eddig csak álmodoztam róla, akkor egyszeriben bevonzom a félelmet is, hogy talán nem leszek majd képes megtartani, nem lesz elég a szeretetem, amit adok, vagy a tulajdonságaim kiábrándítóak lesznek egy idő után. Ezért elkezdem figyelni, mikor vagyok a másiknak a legmegnyerőbb és elnyomom a számomra kellemetlenebb énemet, hogy a lehető legtöbbször megfeleljek. Holott a másik pontosan azért kedvelt, vagy szeretett meg, amilyen valójában vagyok a szerepeim nélkül.

    Csakhogy ez így hosszabb távon nem működik, nálam még rövidebben sem.
    Úgy éreztem, megfulladok, folyton csak alkalmazkodok, pedig nem is várták el tőlem. Egyszerűen kivetítettem, hogy a páromnak erre és erre van szüksége.
    Érdekes módon, ő bizonyos fokig ugyanezt tette, nem mondta, hogy nem arra vágyik, amit adok, mert félt, hogy akkor nem magamat adom, hanem alkalmazkodom hozzá, így tehát ő is alkalmazkodott. Nem csoda, ha egy idő után másból sem álltunk, mint probléma halmazokból, amelyek egyre gyakrabban bukkantak fel, holott éppen arra törekedtem, hogy a szerepvállalásommal a problémákat kerüljem el és csak a jót adjam magamból.

    Csak azt nem vettem észre, nem biztos, hogy az a jó a másiknak, amiről én azt gondolom, hogy jó neki.

    Nem volt más választás, mint leülni és szembenézni a dolgokkal. Ezt leírni könnyű, véghezvinni annál nehezebb. A szerepjátszás mindig könnyebb, mint a felvállalás, legalábbis rövid távon.

    Eljutottam oda, hogy én is tönkremegyek és a kapcsolatom is. Egyszerűen nincs más választás, mint önmagam adni. Ha a párom nem fogad el, akkor annak úgy kell lennie, nem vagyunk egymáshoz valók. Most kezdem el az igazán jelentős dolgokban teljesen felvállalni önmagam. Szép lassan megy, mert a szerepekhez gyorsan hozzá lehet szokni. Azt nem mondom, hogy nincs bennem félelem, de sokkal nagyobb az elutasítás a régi énem irányába, mint a félelem attól, hogy így talán nem fogadnak el.

    Egyébként ha megvizsgálod mélyebben a dolgokat, a párod azt az énedet szerette meg, amilyen a kapcsolat elején voltál, amikor még nem kezdtél el alkalmazkodni. Ahogy kezded feladni önmagad és hozzá idomulni, egyre kevésbé leszel vonzó számára. Ő egyáltalán nem azt akarja, hogy ugyanazt kapja, ami saját magában is meg van, hanem egy másfajta, érdekes, értékes embert, akivel mint két csiszolatlan gyémánt, egymás fényét emelhetitek. Amikor erre rájössz, megtapasztalod azt is, hogy ez egy csodálatos játék a maga nehézségeivel együtt. Minden nap, vagy órában van valamilyen feladvány, amit közösen megoldotok, adjátok a saját egyéniségeteket, az önálló elgondolásokat és valami hihetetlen csodák kerekednek ki belőle.

    Neal Donald Walsch írja A kapcsolatokról c. könyvében, hogy az igazán jó kapcsolatban úgy érzed magad, mintha egyedül volnál. Érdekesen hangzik, de ha belegondolok, nagyon is igaz. Egyedül, önmagában az ember mindent meg mer tenni, nincs szemtanú, nincs ítélkező, nincs kritikus, csak önmagunk természetessége, hiszen nincs kinek és miért játszani.
    Sok „munkával” jár ide eljutni, de meggyőződésem, hogy kárpótol mindenért. És nem lehet más az alap, csak a teljes őszinteség önmagunkkal és a másikkal szemben, egyébként kár is elindulni.

    • jó lenne
      Jó lenne, ha csak erről lett volna szó, talán (de nem biztos) ezzel még valamit kezdtünk volna.

      Egy kicsit más a helyzet, de ezt nem szeretném konkrétabban leírni (bocs).
      Ami nehezebbé tette, hogy több életbeli karmikus kötelék megszokott mintáit ismételtük meg a régi módon, plusz az életünk amúgy is elég nehéz időszakában találkoztunk. (Lehet hogy a kettőből már egy is elég nagy teher egy kapcsolatban?)

      Azért köszi a segítő szándékot!
      Annak nagyon örülök, hogy Nektek jól mennek a dolgok, a példa ereje is nagyon fontos és az is nagy segítség ám!

  15. Szia Kedves Marcsi!
    Nem tudom, hogy illik-e ide a blogodba, de e
    Szia Kedves Marcsi!

    Nem tudom, hogy illik-e ide a blogodba, de egyik nap figyelmes lettem a magam életében a következőre. Most tanulok autót vezetni, amiről talán már meséltem neked, hogy rettenetesen féltem tőle. Rájöttem, hogy az autóvezetés valahol az életbe való kilépést szimbolizálja nekem. Az autóvezetés, a sok autó, valahogy a durva életet szimbolizálta, ezért mindig úgy éreztem, hogy nem vagyok a forgalomba való. Ez valahol szimbolizálja azt is, hogy féltem az élettől. De most valami történt velem és szép lassan, finoman kezdek szembemenni, szembenézni a félelmeimmel. Kipróbálok egy csomó dolgot, amitől korábban tartottam, pl. apró hülyeség, de soha nem ültem vonaton az első és utolsó kocsiba, mert volt anyámnak egy barátnője, aki azt mondta mindig, hogy oda nem szabad ülni, mert baleset esetén az első és utolsó kocsiban tutira meghal mindenki. Tudod, hogy vidéken élünk és ezért időnként vonatozom és az utóbbi időben szembe mentem ezzel a „buta” félelmemmel és szép lassan lecseréltem magamban, hogy ugyan miért ütközne a vonatom bármiért is? És ha mégis, akkor úgy van rendjén.
    Az is érdekes volt, hogy ahányszor beültem az autóba az oktatóval, még csak a rutinpályán ügyetlenkedtem, de rendszeresen úgy indultam el, hogy nem engedtem ki a kéziféket. Ez abszolút jellemző az életemre is, valamiért nem engedem el a kontrollt, akkor is behúzom a kéziféket, amikor erre nincs szükség. Vizsgálom az okokat, amiket pedig találok, igyekszem elfogadni, átölelni, hogy ez is hozzám tartozik és persze oldani őket.
    Itt tartok most magammal, remélem jó úton haladok, mert pár napja azt vettem észre, hogy a nem olyan rég még gyakran jellemző szomorúságom most valahogy kezd átalakulni egy minden rendben van érzéssé, pár napja megszállt egy talán egységélményhez hasonlítható nyugalom, nem tudok haragudni senkire, sem a környezetemre, sem magamra (ami egy és ugyanaz valahol) és nagyon bizakodó vagyok.
    Sőt ez annyira jó érzés, hogy most a rossz dolgok is teljesen elfogadhatók lettek számomra. Sosem volt még ilyen érzésem, remélem tartós lesz. :-))
    Puszi neked:

    Kriszti

    • Szia Kedves Kriszti!
      Jól esik olvasni soraidat, hogy hogyan bírkózol meg a félelmeiddel, hogyan engeded el a régi hitrendszereket, ami már nem szolgál Téged. Örülök neki, jól csinálod, csak így tovább!
      Nagyon jó úton haladsz, de ne feledd, hogy az életben mindennek helye van. Ez alatt azt értem, hogy minden érzelmünk (még a szomorúság, a bánat, a düh, a sértettség, a neheztelés is) rendjén való, nem kell mást tennünk velük, mint hagyni, elfogadni őket, hogy jöjjenek. Ha hagyjuk, akkor ahogy jöttek úgy el is mennek, megváltoznak, nem maradnak velünk. Csak az marad velünk és befolyásol továbbra is, amit nem merünk megélni.
      S ha mindent érzésünket bátran megéljük, akkor semmi sem lesz már rossz, mert rosszá csak a kirekesztés, el nem fogadás által válik.
      Szóval ennek a mostani jó érzésnek a tartóssága, már csak rajtunk múlik.

      Puszi: M.

      • szia
        az jutott eszembe, hogy azért kellett külön mennetek, hogy újra önmagad lehess, és többé ne enged, hogy v.ki megfessen…..

        zita

        • Ez pedig azt jelentené, hogy egész életedben minden céklától,
          Ez pedig azt jelentené, hogy egész életedben minden céklától, vagy cékla intenzitású kapcsolattól tartózkodnod kell… Vajon honnan tudhatja bárki, hogy nem fog elszíneződni egy másik zöldségtől?

          Az elhatározás megvalósítására, hogy többé nem engedem magam megfesteni senkitől, a legjobb és egyben legkönnyebb megoldás egyedül élni. Így céklaként, vagy szép narancssárga tökként fogunk meghalni. Ennek csak addig van értelme, amíg a saját egyedi színedet meg nem tudod mutatni a világnak…

          Szerintem egy kapcsolat arról szól, hogy valaki képes a gyönyörű saját színét beleadni, és nem fél kikeverni egy köztes színárnyalatot sem! A saját szín amúgy is változik, „érik” önmagában is. A saját szín megtartása nem lenne jó életcélnak, de ha nem sikerült pompázni benne, akkor persze elég riasztó feladni…

          • festés
            igaz, a megfestéssel nincs semmi baj, az átfestés (önfeladás) viszont hiba. szerintem 🙂

            zita

          • köszi Zita!
            Valahogy én is így érzem a lelkem mélyén. Köszi, hogy megerősítesz:)

  16. Szia Kedves Marcsi!
    Nem tudom, hogy illik-e ide a blogodba, de e
    Szia Kedves Marcsi!

    Nem tudom, hogy illik-e ide a blogodba, de egyik nap figyelmes lettem a magam életében a következőre. Most tanulok autót vezetni, amiről talán már meséltem neked, hogy rettenetesen féltem tőle. Rájöttem, hogy az autóvezetés valahol az életbe való kilépést szimbolizálja nekem. Az autóvezetés, a sok autó, valahogy a durva életet szimbolizálta, ezért mindig úgy éreztem, hogy nem vagyok a forgalomba való. Ez valahol szimbolizálja azt is, hogy féltem az élettől. De most valami történt velem és szép lassan, finoman kezdek szembemenni, szembenézni a félelmeimmel. Kipróbálok egy csomó dolgot, amitől korábban tartottam, pl. apró hülyeség, de soha nem ültem vonaton az első és utolsó kocsiba, mert volt anyámnak egy barátnője, aki azt mondta mindig, hogy oda nem szabad ülni, mert baleset esetén az első és utolsó kocsiban tutira meghal mindenki. Tudod, hogy vidéken élünk és ezért időnként vonatozom és az utóbbi időben szembe mentem ezzel a „buta” félelmemmel és szép lassan lecseréltem magamban, hogy ugyan miért ütközne a vonatom bármiért is? És ha mégis, akkor úgy van rendjén.
    Az is érdekes volt, hogy ahányszor beültem az autóba az oktatóval, még csak a rutinpályán ügyetlenkedtem, de rendszeresen úgy indultam el, hogy nem engedtem ki a kéziféket. Ez abszolút jellemző az életemre is, valamiért nem engedem el a kontrollt, akkor is behúzom a kéziféket, amikor erre nincs szükség. Vizsgálom az okokat, amiket pedig találok, igyekszem elfogadni, átölelni, hogy ez is hozzám tartozik és persze oldani őket.
    Itt tartok most magammal, remélem jó úton haladok, mert pár napja azt vettem észre, hogy a nem olyan rég még gyakran jellemző szomorúságom most valahogy kezd átalakulni egy minden rendben van érzéssé, pár napja megszállt egy talán egységélményhez hasonlítható nyugalom, nem tudok haragudni senkire, sem a környezetemre, sem magamra (ami egy és ugyanaz valahol) és nagyon bizakodó vagyok.
    Sőt ez annyira jó érzés, hogy most a rossz dolgok is teljesen elfogadhatók lettek számomra. Sosem volt még ilyen érzésem, remélem tartós lesz. :-))
    Puszi neked:

    Kriszti

    • Szia Kedves Kriszti!
      Jól esik olvasni soraidat, hogy hogyan bírkózol meg a félelmeiddel, hogyan engeded el a régi hitrendszereket, ami már nem szolgál Téged. Örülök neki, jól csinálod, csak így tovább!
      Nagyon jó úton haladsz, de ne feledd, hogy az életben mindennek helye van. Ez alatt azt értem, hogy minden érzelmünk (még a szomorúság, a bánat, a düh, a sértettség, a neheztelés is) rendjén való, nem kell mást tennünk velük, mint hagyni, elfogadni őket, hogy jöjjenek. Ha hagyjuk, akkor ahogy jöttek úgy el is mennek, megváltoznak, nem maradnak velünk. Csak az marad velünk és befolyásol továbbra is, amit nem merünk megélni.
      S ha mindent érzésünket bátran megéljük, akkor semmi sem lesz már rossz, mert rosszá csak a kirekesztés, el nem fogadás által válik.
      Szóval ennek a mostani jó érzésnek a tartóssága, már csak rajtunk múlik.

      Puszi: M.

      • szia
        az jutott eszembe, hogy azért kellett külön mennetek, hogy újra önmagad lehess, és többé ne enged, hogy v.ki megfessen…..

        zita

        • Ez pedig azt jelentené, hogy egész életedben minden céklától,
          Ez pedig azt jelentené, hogy egész életedben minden céklától, vagy cékla intenzitású kapcsolattól tartózkodnod kell… Vajon honnan tudhatja bárki, hogy nem fog elszíneződni egy másik zöldségtől?

          Az elhatározás megvalósítására, hogy többé nem engedem magam megfesteni senkitől, a legjobb és egyben legkönnyebb megoldás egyedül élni. Így céklaként, vagy szép narancssárga tökként fogunk meghalni. Ennek csak addig van értelme, amíg a saját egyedi színedet meg nem tudod mutatni a világnak…

          Szerintem egy kapcsolat arról szól, hogy valaki képes a gyönyörű saját színét beleadni, és nem fél kikeverni egy köztes színárnyalatot sem! A saját szín amúgy is változik, „érik” önmagában is. A saját szín megtartása nem lenne jó életcélnak, de ha nem sikerült pompázni benne, akkor persze elég riasztó feladni…

          • festés
            igaz, a megfestéssel nincs semmi baj, az átfestés (önfeladás) viszont hiba. szerintem 🙂

            zita

          • köszi Zita!
            Valahogy én is így érzem a lelkem mélyén. Köszi, hogy megerősítesz:)