Talán banálisnak tűnhet itt, egy spirituális, Önmegvalósítási oldalon ez a téma… de mint tudjuk, a Párkapcsolat és azon belül is a Szexualitás az Életünknek (ami önmaga egy abszolút Spiritualitás) egy igen-igen fontos része, alap-pillére.
Ezért hát egy cseppet sem mindegy, hogy az milyen… a minősége… és néha a mennyisége sem… ;-)))
Te hogyan viszonyulsz a Szexuális Gyönyörök és Örömszerzés Orális (Szájjal történő) átéléséhez?
Szereted, kedveled? Vagy undorodsz tőle, visszataszít?
Esetleg a gátlásaid, és a Beléd nevelt tévhitek blokkolnak és meggátolnak benne, hogy önfeledten és felszabadultan élvezd?
Kapni? Szereted?
És adni?
Ha igen, adni élvezettel teszed, a saját örömödre és önmagad gyönyörére is, mert tűzbe hoz, és kívánatos Számodra a Kedvesed ezen igen-igen fontos, nemes, és becses testrészének ingerlése, kényeztetése?
Vagy csak kizárólag „kötelességből” teszed, mert elvárják Tőled, de megvagy vele úgy ahogy?
Vagy kifejezetten utálod, undorodsz tőle és gyűlölöd, a francba kívánod az egészet? Azt is aki kitalálta? 😉
Ha szereted és élvezed kapni: miért?
Ha nem, miért nem? Mi taszít benne? Mi gátol, hogy élvezd és megéld?
Ha szereted adni, miért?
Ha nem szereted adni, „csinálni” miért nem? Mi vele a bajod, a problémád?
Ha undorodsz a Párod E Becses Testrészétől… akkor Tőle magától hogyhogy nem undorodsz? Külön tudod választani ezt a „Két Dolgot”?
És nem furcsa, hogy pont ettől a Testrészétől undorodsz és viszolyogsz… ami részben az Egyik Legfontosabb… mivelhogy a Legintenzívebb Érzések megélése és átélése ehhez kapcsolódik?
Mindent írj le…
Osszuk meg egymással érzéseinket, véleményünket…
Itt és MOST ezért vagyunk itt…
Olvastad a „Vagina monológok” című nagyszerű, néha szórakoztatóan abszurd és megnevettető, kacagásra, hangos hahotázásra gerjesztő, néha pedig mélyen megható és együttérzésre sarkalló könyvet? Vagy láttad a színházban?
Már megjelent dvd-n is…
Ha ismered, tudod, hogy abban NŐK VALLANAK a nemi szervükhöz fűződő viszonyulásukról…(néha megdöbbentő, hogy egyesek mennyire utálják magukat és a nemiségüket és mennyire undorítónak tartják… mennyire undorodnak saját maguktól is…, még olyanok is, akikről el sem hinnéd…) és sok minden másról, ami ezzel kapcsolatban felszínre kerül… Gyerekkori traumákról, stb…, ami egy életre befolyásolta a szexualitáshoz, és önmaguk szeretetéhez és elfogadásához fűződő viszonyukat…
Sajnos, sokszor eléggé negatív irányban…
Azt szeretném, ha az Orális Szexualitással kapcsolatban is valami hasonlóan „komoly”, őszinte és mély megnyíló és megindító beszélgetések alakulnának ki itt… és most…
Ha Neked személy szerint valami gondod, bajod, problémád van ezzel a témával kapcsolatban, kérlek, mesélj… Ha volt valami ezzel kapcsolatos traumád, negatív érzésed, nyugodtan oszd meg itt velünk… írd ki magadból a feszültséget… nyílj meg és valld be… mindenféle szégyenkezés nélkül… Itt most megtisztulhatsz, megszabadulhatsz „az évezredes traumádtól”…
Meg fogsz könnyebbülni és szabadulni… és ezáltal is jobb, szebb és örömtelibb, boldogabb lesz az Életed.
Ha mélyen eltemettél magadban egy titkot, egy fájdalmat, itt az ideje és a lehetősége, hogy végre felold önmagadban ezt a blokkot és feszültséget, és megszabadulhass tőle…
Itt és Most.
Akarod?
Szeretnél boldog és kiegyensúlyozott lenni, és boldog, örömteli, önfeledt, kiegyensúlyozott és beteljesedett, KIELÉGÜLT és KIELÉGÍTŐ párkapcsolatban élni, lenni és létezni?
Akkor most itt a lehetőséged. Hogy elindulj az efelé vezető ösvényen…
Aminek az első lépését MOST lehet megtenni…
Itt… 😉
Természetesen, ha Neked nincs bajod, akkor is írj és szólj hozzá a témánkhoz nyugodtan… ha van mit… ha valami nagyon megfogalmazódik Benned és kikívánkozik Belőled…
Mert örömmel veszünk minden egyes véleményt.
Valami fontos: sok párkapcsolat és házasság is azért megy tönkre, és azért merülnek fel az általunk is boncolgatott Hűség-Hűtlenség-Félrelépés-Megcsalás problémák és kérdéskörök az emberekben… mert valaki nem kapja meg kapcsolaton belül a párjától azt, amire vágyik, amit szeretne, amire igénye van, amit kíván.
Nem éli meg önmagát és a vágyai beteljesülését…
És ez gáz.
Hosszú távon mindenképpen megoldásért kiállt…
Vagy így… vagy úgy…
Vagy bent… vagy kint…
Erről szól többek között Balatoni Bendegúz Remancipáció, avagy a megcsalás filozófiája című könyve is…
Egy rövid részlet a könyvből ízelítőnek:
„Életünk meghatározó része, sőt, egyik fő mozgatórugója a fajfenntartási ösztön. A biológia törvényei alapján a férfiak ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy génjeiket minél szélesebb körben örökítsék tovább. Újdonsült keresztény civilizációnk azonban ezt nem tűrheti, a régi rendet felváltotta a monogámia, a férfiak megnősülnek, és attól kezdve szigorú szabályok szerint kell élniük párjukkal. De mi van, ha a kirendelt társnak egy idő után már nincs kedve ahhoz, hogy aktivitásunk célpontja, illetve befogadója legyen? Három lehetőség adódik:1, kőkemény aszketizmus, önmegtartóztatás;2, dühöngés, lerészegedés, családon belüli erőszak;3, máshol keressük a tőlünk megtagadott boldogságot: félrelepünk, kurvázunk, szeretőket tartunk. A férfiak többsége persze a harmadik verziót választja, hisz az a legkellemesebb és nem utolsósorban a legtermészetesebb is.”
És még aki egyébként szereti a párját és alapvetően hűséges típus is, és hűséges is szeretne lenni és maradni(ha mindent megkapna)… az is egy idő után „elgondolkozik”… hogy merre tovább… ha nem kapja meg azt, amit szeretne, amire vágyik, AMI KELL NEKI, amire szüksége van… amire mély belső igénye, vágya és szükséglete van…
Mert az a legfájóbb, ha egy embernek egy roskadásig pakolt svédasztal mellett kell éhen halnia… 😉
Éppen ezért, én csak azt tudom javasolni mindenkinek, akinek problémája van a szexualitás természetes és szép részeinek a megélésével, amelyek a harmonikus, örömteli, boldog, kielégült és beteljesedett párkapcsolat fontos részei és elemei… hogy ismerje és fogadja el ezeket önmagában… és dolgozzon a megoldáson… tegyen lépéseket a görcsök, gátlások és elfojtások elengedése; és a blokkok feloldása felé… mert megéri… Érdemes fejlődni. Érdemes haladni, és érdemes változni, változtatni… Javítani az Életünk Szépségén és Minőségén… Boldoggá tenni önmagunkat és a párunkat is… Csak így lehet Teljes és Kiegyensúlyozott kapcsolatunk…
Mert ezen (is) múlhat a Boldogságunk.
Az Örömteli, Teljes és Egész, Beteljesedett, Megvalósított Párkapcsolatunk és a Harmonikus Szeretet-Teljes Családi Életünk…
Ha úgy tetszik, részben az Önmegvalósításunk is…
Mert az Önmegvalósítás adja a Boldogságunkat és a Beteljesedettségünket.
És Jó, szó szerint KIELÉGÍTŐ Szexuális Élet és Párkapcsolat nélkül nincs Boldogság, nincs Beteljesedettség, Elégedettség, öröm, és így 100%-os Önkifejezés, Önmegvalósítás sem.
A Szexuális Életünk kifejezésből vedd el a Szexuális szócskát…
És nézd meg, hogy mi marad…
Tehát csak ennyire fontos az Életünkben a Szexualitás…
Ennyire meghatározó és alapvető…
Mert innen indul minden…
Ha nem lenne Szexualitás és Szexuális Energia… Te sem lennél MOSt abban a szép kis helyes bőr-rucidban… ami a Tested…
És a Tested is éhezik… nem csak a Lelked…
És ha nem kapja meg a megfelelő Táplálékot… Belehal…
De mivel az Élet-ösztön Nagyobb és Erősebb… ezért inkább tesz Önmagáért… mintsem, hogy „belehaljon”…a Szükségleteinek a Hiányába…
Ez viszont már nem biztos, hogy tetszik annak, aki a Másik Testét éhezteti… ez az Önérvényesítő-magatartás…
Szerinted?
A Szexuális kielégülésünk és örömünk ennyire erőteljesen befolyásolja az egész életünket…
Ezért nem mindegy a minősége…
Mert kihat mindenre… ami velünk történik…
Meghatározza az Elégedettségi szintünket, Örömünket, Kielégültségünket, Beteljesedettségünket és Boldogságunkat…
A Szex, és benne az Orális Szex is olyan, mint a Pénz…
Csak addig fontos, amíg nincs (elég)… ;-)))
Köszönettel a válaszaidért és hozzászólásaidért:
Csizike 😉
alias
„Száj Mon Templár” 😉
Alap nyitottság
A szex! A spiritualitás! Igen, én még másfél évvel ezelőtt nem gondoltam, hogy a szexben az ember milyen spirituális élményeket élhet meg! Nem is sejtettem, hogy egy transzlégzés vagy egy mély meditáció során átélt élmények mélységéhez hasonló állapotokba kerülhet az ember a szexuális élete során is. Mikor megnyílt számomra ez az út ,akkor döbbenten figyeltem és akkor még csak "élveztem" ezeket az állapotokat, ma már egyre tudatosabban irányítom, átélem. Rengeteg blokkomot feloldottam,-tuk a párommal a szexuális életünk során. Azt gondolom, hogy az orális szex ennek az útnak egy lehetősége, hogy kinek melyik alternatíva jön be, az változó. Bár, úgy vélem, hogy ezen élmények átéléséhez szükséges egy alap nyitottság, blokknélküliség, ami feltételezi a szexben az orális ingerlés meglétét is!
Hú, nagyon telihold van!
Biztos, hogy jó oldalon járok??? Nagyon delejes hangulata lett!
Mintha eddig más témák lettek volna.
Egyébként meg ha van hol, mivel és kivel, miért ne?
Belső világ – szex
Én nagyon szeretem. Egyéniségemből adódóan. Némileg kisebbrendűségi érzésem van. Nem túl nagy és nem is mindenben. Talán ez az oka, hogy felizgat, ha kicsit „mazó” a szitu.
Kedvelem az alávetett szerepet. De ebben nincs semmi fensőbbséges, költői, pláne spirituális. :-)) Lehet, ha kikalapálom az önelfogadási gondjaimat, ez is elmúlik, megváltozik. :-))) Majd beszámolok. Ha még pár év múlva is itt lesztek… :-)))))
„Osszuk meg egymással érzéseinket, véleményünket…” Inkább
„Osszuk meg egymással érzéseinket, véleményünket…” Inkább csináljuk…
Milyen igazad van! 😉
Milyen igazad van!
Hát erről van szó!
Nagyba’ szó… ;-)))
Engem csak az érdekel, annak lelki háttere, hogy aki nem csinálja, az miért nem???
Mi baja van vele?
Hol van a kutya elásva?
😉
Szerintetek?
Három 😉
Eddigi jelenlegi életemben három olyan barátnőm volt, akik kevésbé (vagy egyáltalán nem) kultíválták a „szájhagyomány útján terjedő örömszerzést”… 😉
Az első undorítónak és gusztustalannak tartotta… és a kedves unokatestvérével meg is fogadták, hogy Ők aztán sohasem csinálnak ilyen undorító és mocskos, gusztustalan dolgot…
(Ezt a relatíve (mostanihoz képest) fiatal koruknak és tapasztalatlanságuknak, érettlenségüknek tudhattam be…)
A dolgoban az volt a pikantéria, hogy ahogyan ez márcsak lenni szokott: Ő azt a részét viszont nagyon, de nagyon is élvezte (és érdekes módon ezt nem tartotta mocskos, undorító és gusztustalan dolognak;-), amikor Ő kapott… amikor Ő lett kényeztetve… ;-)))
Aztán egyszer megadtam Neki ismét csak ezt a gyönyört és élvezetet, majd megkérdeztem Tőle, hogy hogy esett neki és hogy jó volt-e, élvezte-e…
A válasza egyértelmű volt…
Na, mondom, akkor ez körülbelül pont ugyanilyen jó egy férfinak is… fordított helyzetben…
Itt ekkor valami kis Fény gyúlhatott az agyában, ami szertefoszlatta és teljesen el is oszlatta a ködöt… mert innentől kezdve megváltozott a dologhoz való hozzáállása és viszonyulása…
Hajlandó volt „kipróbálni”, kísérletezni, és mivel megtetszett neki is a dolog, és az is, hogy ezzel mekkora nagy Gyönyört, Örömet és Élvezetet tud adni és okozni a Párjának… hála Istennek rákapott a dolognak az ízére… ;-)))
A második „ilyen tipusú” barátnőmnél a dolog nem volt ilyen egyszerű és könnyen feloldható, megszüntethető.
Ő már a spernának az illatától is öklendezni kezdett és már a puszta gondolattól is zsigeri hányingere lett…
A harmadik barátnőmnek, akinek ezzel problémái voltak állítólag még fiatal korában voltak a témával kapcsolatban nagyon kellemetlen és negatív élményei, amik „egy életre”, de legalábbis egy hosszabb-rövidebb időre mindenképpen elvették a kedvét attól, hogy a kedves barátjának Örömet okozzon és a Mennyek országába röpítse fel… Sajnos… milyen kár érte… ;-)))
Nem tudom, kedves férfi társaim hogy vagytok ezzel, de nekem személy szerint mindenképpen ez az abszolút kedvencem… pedig a szeretkezést is nagyon szeretem és élvezem… de mégis ez a top… ez a csúcs… a csúcsok csúcsa…
És mellesleg ezt tartom a legférfiasabb tevékenységnek…
Vagyis, magyarul: azzal a nővel, amelett a nő mellett nem is igazán érzem, érezhetem magamat férfinak, és férfiasnak, aki nem adja meg a számomra ezt az Örömet és ezt az Élvezetet, ezt a Beteljesülést és ezt a Gyönyört…
És nem is igazán értem, hogy a Nőknek mi evvel a problémájuk, pláne egyoldalú módon: vagyis, amikor kapni, elfogadni, érezni, élvezni és elfogadni nagyon is szeretik és tudják, de adni már, és a Másikat, akit állítólag szeretnek, boldoggá tennie módon is, nem…
Hát hogy van ez?
Ha én szeretem, ha más ad nekem tortát, és rendkívüli örömet és boldogságot okoz, akkor én miért nem akarok/tudok/vagyok képes és hajlandó neki adni a tortámból, hogy ő is Boldog és Örömteli és Beteljesedett legyen?
Lehet, hogy pont ez a szándék hiányzik a nőkből ilyenkor igazán mélyen?
A Boldoggá tenni vágyás?
De akkor meg mit ér a Kapcsolat?
Akkor hol a Szeretet?
Mellesleg én imádom és mindig is imádtam (és valószínűleg, remélhetőleg ez a jó szokásom a továbbiakban is megmarad… Istennek hála érte… 😉 a Kedvesemet eféleképpen és ily módon is kényeztetni… Ez nekem mindig is ösztönös volt és belülről jött… Mert eleve kívánatosnak tartottam, izgatónak és erotikusan is vonzónak ezt a „tájékát”… És ezért ösztönösen is rátapadtam… mintha egy nagy mágnes vonzott volna oda…
Tehát én ezt ELEVE ÉLVEZTEM… és az már csak a Gyönyör fokozása volt a számomra, és a Csoda, hogy ezt Ő is élvezte… és erről folyamatos visszajelzéseket kaptam… És az Ő Gyönyöre még nagyobb Gyönyör és Öröm volt az én számomra… Sokszor azt gondoltam, hogy bár láttam, hallottam és élveztem, hogy Ő mennyire élvezi…, hogy én még Nála is jobban…
És szerintem ez így volna a természetes…
Hogy folyamatosan adjunk és kapjunk… és ösztönösen akarjuk boldoggá tenni a másikat… aki ezután ezt ösztönösen viszonozza és viszonozni akarja, teljesen önműködően és magától értetődően, mert így a természetes, így a belülről fakadó, így az ösztönös… mert így a jó…
;-)))
női válasz
Hogy miért nem szereti valaki kielégíteni orálisan a férfit? Lányokkal foglalkozom, így nagyon sokat trécseltem velük ezekről a dolgokról. Sokszor még ők sem tudják mi a probléma gyökere, finoman kell felhozni a legbelsőbb bugyrukból. Például adódhat gyermekkori rossz élményekből, miután esetleg tiltva volt otthon a meztelenkedés, ebből adódóan maszturbációkor lelkiismeret furdalás lett az eredmény. Innentől kezdve az együttlét is feszengést okoz. A legtöbb nő és sajnos elég sok nem jut el az orgazmusig. Egyrészt mert mafla a partner, kicsit sem türelmes és csak arra gondol, hogy neki jó lehessen. Másrészt a fent említett dolgok miatt nehezen enged fel, hosszú előjátékra van szüksége. Az ilyen nőnek nem az az előjáték, hogy órákig izgatják kézzel-lábbal, hanem minél finomabb érintések pl. simogatás, masszírozás. Lapocka alatti pontokat ha végigmasszolják, akkor nagyon sok blokk tud feloldódni. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindig egy óra az előjáték. A nőnek meg kell bíznia társában, fontos éreznie, hogy tesznek azért, hogy feloldódjon, figyelmet kapjon, ne csak „lenyomják a fejét” hogy a másiknak jó legyen és kész.
Sajnos ez az elvárás nagyon sok esetben van. Én azt tapasztaltam, hogy a legtöbb esetben (mondjuk kb. a 30-ból 20) a férfi csak elvárja, hogy neki legyen jó, jobb esetben valamit piszmog a nő ágyékánál, de leginkább a „fejlenyomós” dolgot várja el. Ráadásul azt is gondolják, hogy ezt a nő mennyire élvezi..??.. mitől? Ha lenyomok valaki torkán egy banánt, az neki jó érzés? Vagy inkább az a jóérzés, ha olyan ellazult vagyok, mert mondjuk nem tolakodnak, nem várnak el, egyszerűen csak kivárják az időt hogy mikor érzi azt a nő, hogy van olyan ellazult állapotban, hogy bátran, élvezettel adja át magát az örömadás formájának. Akkor kedves férfiak a nő képes a „legmélyebb” átadásra is.
Minden félelmet, elszenvedett sokkot fel lehet oldani, de ahhoz odafigyelés kell, akár áldozat. Olyan áldozat, amit említettem, türelmes oldódás előjátéka. Mindenki eldöntheti, hogy megéri-e azért a nőért várakozni, áldozatot hozni, vagy nem. Ha nem, akkor a legjobb, ha már az elején békénhagyja az amúgy is gátlásokkal teli hölgyet, mert csak tovább ronthatja a helyzetet. Azt gondolom mindenki keresse meg a megfelelő partnert, mert erőszakkal biztosan nem lesz nagy élvezet. Illetve lehetne sokkal nagyobb.
A méret meg nem számít, inkább lelkileg kell passzolni. Én tapasztaltam óriást is és minit is és mindkettővel ki lehet találni hogyan jó. Ámúgy meg a G pont eléréséhez nem méret kell, csak figyelem.
Azt amúgy rengetegen elfelejtik, hogy a nőnek sem ártana elmenni. Ha mindig a férfi élvez egy nagyot, a nők sokszor kínjukba vagy éppen fogalmuk sincs mi az az orgazmus, azt hiszik arra a lazult kellemes állapotra, ha nyögnek nagyot az lehet az.. ezt a férfi is elhiszi és ezzel le is van tudva. Szóval itt is érdemes figyelni, ha az az örömteli hang, pulzáló izomösszehúzódással jár, akkor lehet valami.
Tovább is lehet menni, akár a női ejaculátioig is. Minden csak figyelem kérdése.
Aztán a spirituális szex, mikor minden a helyén van, tesi-lelki-szellemileg együtt a partner, akkor nem hiszem hogy azt mondjátok az orális szexre, hogy jobb, mint a közösülés. Ugyanis ilyenkor a két félnek egyszerre van orgazmusa, és nemcsak egy finom érzés marad meg belőle, hanem teljes testi-szívbéli harmónia lesz mindkét félen, ami után nincs görcsös „még akarom”, hanem akár napokig tartó nyugalom, élet más területein lendület, jókedv, sikerélmény is jelen van. Olyankor nem jön rá az emberre a „vadászat” vagy mindenféle perverzió.
Szóval, érdemes finoman bánni a nővel, még azzal is aki a lakkruhát veszi fel, mert ő is csak keres valamit, elkeseredett, rossz emlékei lehetnek amit visz tovább mert azt hiszi, hogy az a normális. A legtöbb nőnél a szüzessége elvesztésekor idegződik be, hogy a szexnél alap, hogy neki nem olyan jó, esetleg fáj, a férfit ki kell szolgálni.. Nagy részben a férfiaktól függ, hogy később ettől az élménytől hogyan fogadja a többit akár a sperma illatát, ízét, méretet,.. Akinek nincs türelme, az keressen hozzá való partnert, ne egy finom lelket tegyen tönkre, mert mi is szeretjük ám az orgazmust, u.olyan mértékben vágyunk rá, ha tudjuk mi az.
Van egy csodás könyv, amiből érdemes jópár dolgot gyakorolni, vagy csak kipróbálni. Ne egyszer, legalább 10x és figyelni a hatásokat (úgy mint egy új samponnál) címe Taoista szerelmi titkok (féfiaknak) Gyógyító szerelem (nőknek) Mantak Chiatól. Ne álljunk meg ott hogy de jó ha „lebuksz” bébi. Legyen a szeretkezés mindig egy új felfedező körút és akkor és nem egy monoton cuppogás.. szerintem..
Ezeket azért írtam, mert egy „kereső” voltam. Megéltem sokmindent sok rosszat is, még erőszakot is, de mivel önismerettel foglalkozom és próbálok figyelni magamra és partneremre, ezért nem utáltam meg, sőt.. sem illatát, sem ízét, sem tapintását a férfi nemi szervnek. Viszont mindig átgondoltam az ok-okozatot, próbáltam megérteni mindkét felet. Persze sosem fogjuk megérteni egymást a különböző nemmel, mert nekünk nem lesz „méretünk” nektek meg nem lesz méhetek. Viszont kellő figyelemmel külön-külön és együtt is megélhetünk gyönyört, egyre nagyobbat és nagyobbat, mikor a perverz szeméből is a gyönyör könnycseppje hullik (felismeréstől, amitől olyan lett amilyen és ennek feloldódásától)
Ma már, sok év után megéltem azt a 3szintű együttlétet, amitől a „vadászösztön” kihunyt belőlem, de évek után is bármikor még 39fokos láznál is tudok önfeledten szeretkezni a párommal, úgy hogy feltöltsön az egyszerre érkező csoda érzése. Ehhez egy éjszakás kaland nagyon kevés. Idő kell, nem csak a nőnek, hanem a férfinak is (sőt a férfi szíve sokkal lassabban nyiladozik;) szóval idő kell a nemis a jó szexhez, de a legnagyobb gyönyör átéléséhez igen. Van akinek persze elég a jó, de gondolom legtöbbünkben ott van a miért ne lehetne elérni a csúcsok csúcsát;)
Hiszem, hogy minden szív meg tud nyílni és akkor nincs akadály az orális, sem más szexuális játékok átéléséhez.
..szerintem..
Ezt nagyon szépen írtad le.
Ezt nagyon szépen írtad le.
Köszönet érte.
Köszönöm szépen az értékes hozzászólást 😉
Szia!
Szeretném megköszönni Neked az Érétkes hozzászólásodat.
Ahogy olvastam, elkezdtem kitágulni és el(egybe)mosódtam a Végtelennel…
Valamit megérintettél bennem…
A Lelkemben…
Nagyon rá tudtam hangolódni a szavaid mögött meghúzódó igazi mondanivaló bölcsességének és mélységének, valódi jelentés tartamának energiájára…
És ez a Harmónia egy rendkívül kellemes, és szép, elme-nélküli, meditatív érzést és örömet rezegtet még most is bennem…
Köszönöm szépen…
Ez a hab a tortán…
És amit írtál…
az maga a Torta…
És mivel én nagyon édes szájú vagyok, ezért nagyon szeretem és nagy-nagy örömmel fogadom a tortákat… 😉
Köszönöm szépen…
Szia!
😉
Örülök, hogy vetted a lapot. ;-)))
Szeretettel:
(És köszönöm szépen ezt a csodálatos nyugodt és megtisztult Lelki állapotot, amiben most is még időzök… Idétlen időkig… 😉
Csizike 😉
😉
Nyíljunk meg a szexualitás számára és tegyük azt, ami nekünk
Nyíljunk meg a szexualitás számára és tegyük azt, ami nekünk és párunknak a legjobb. Ismerjük meg a saját testünk titkait és az érzéseinket, hogy tudjuk mi is nekünk a legjobb és a legizgatóbb. A szex több legyen egy puszta aktusnál, érezzük a partnerünket és adjuk meg neki a boldogságot, amit mi is kívánunk. Hangolódjunk össze vele testileg, lelkileg és szellemileg, hogy megéljük a valódi gyönyörök állapotát. Kísérletezzünk, hogy számára mi az ami izgató, vágykeltő és kielégítő. Engedjük szárnyallni a fantáziánkat és az aktus alatt felemelkedni és átélni az igazi boldogságot és beteljesülést.
Öcséém !!
Ezt egy tankönyvből másoltad ide?

Csizike!!!!
CSIZIKE!! NEM MONDOD, HOGY TE PASI VAGY???!!!
Most hasaltam egy nagyot és ott maradtam…. Huhh. Viva la internet!!! Imádom az ilyen meglepiket. Jó,hogy vagy, hogy vannak ilyenek,mint te, akik a mi lelkünkkel rendelkeznek… Gondolom tisztában vagy vele, hogy női lelked van. 🙂
Csajok! Van remény, amíg ilyen pasik léteznek és nőket szeretnek… :-))))))
Igen
Szia Kedves Gyöngyház!
Igen-igen… Pasi vagyok. Nőies lágy, finom, puha és nagyon érző és érzékeny, érzéki Lénnyel, Szívvel és Lélekkel…
Elég sok ilyen fiút ismerek…
Mostanában lehet, hogy ez a trend?
Meg az Amazonok…
Egyébként a barátnőm meg egy férfi Lélek női tetsben…
Na, ezt add össze!
Erre varrjál gombot!
Szép kis páros lehetünk mi?
SOk ilyen párocskát ismerek…
A közvetlen baráti körömben is több ilyen van…
Érdekes módon azt veszem észre, hogy a spiritualitás iránt fogékony férfiak, akik már felismerék életükben, hogy a Szeretet a legfontosabb, és már nem akarnak senkit sem elnyomni és már nem akarnak senkin sem uralkodni, csak egy egyszerű és szép kis kölcsönös szereteten alapuló finom kis lágy harmónikus párkapcsolatra vágynak, ahol a Mélységes Szeretet határtalanul megélhető… szóval azok bizonyos értelemben „elnőiesednek”…
Abban az értelemben, hogy Ők már nem a tipikus, átlagos sémák szerinti kemény, domináns, markáns alfa-hím vezéregyinéségét szeretnék megvalósítani és megélni vas-macsó stílusban… hanem sokkal lágyabbak, finomabbak, érzékibbek, érzékenyebbek, letisztultabbak…
Sok férfivel ellentétben mernek ÉREZNI, és ezt meg is merik mutatni a világnak és fel is vállalják a LELKÜKET, a LELKISÉGÜKET… és már nem akarnak agresszívek lenni, erőszakosak, és nem akarják a másikat elnyomni, uralkodni rajta, és erőszakkal ráerőltetni az akaratukat, zsarnokoskodva…
És sokan az ilyen lágy és finom férfiakat lenézik és megvetik… mert hogy nem elég kemények, markánsak és határozottak… nem eléggé dominánsak és uralkodóak…
És sokszor, érdekes módon az ilyen férfiak fogják ki a legnagyobb hárpiákat, és a legnagyobb ego-val „megáldott” uralkodni vágyó, zsarnokoskodni akaró dominákat… akik erőnek erejével akarják ráerőszakolni a férfira az akaratukat MINDENÁRON… amiért semmilyen ár sem túl drága…
Sok nő azt szereti, ha a férfi kemény, agresszív, rámenős és erőszakos…
Az sem baj, ha néha megveri, csak mutassa meg és „demonstrálja”, hogy kőkemény és Ő az úr a házban.
A Nagyok Mesterkúrzusai szerint is most átalakulóban vannak az eddigi szerepek és sztereotípiák…
Vannak a „metro-szexuális férfiak” és az „Amazon-nők”… ami egy teljes borulás… és a két véglet eltolódása és átrendeződése… ami így sem jó, abszolút… de mivel hogy ez is két véglet… idővel majd rendeződni fog és minden a helyére kerül, és megszületik az Egyensúly, az Arany-Középút.
Sok kemény és markáns, macsó, domináns férfi lenézi, kineveti és megveti az ilyen finomabb Lelkű, érzékeny és lágy férfiakat… de én értem és érzem Őket… és tudom, hogy nem rosszabbak Ők, mint a kemények…
Sőt… ;-)))
A Szeretet meglágyítja a Szíveket… 😉
És elmossa a határokat… ember és ember… ego és ego… Lélek és Lélek között…
😉
Szeretettel:
Csizike 😉
Ui: Hétvégén csináltunk egy bulit…
És a Party-fotós csaj is azt mondta, amikor bemutatkoztam Neki, hogy azt hitte, hogy én nő vagyok, mert hogy a Csizike 😉 olyan csajos név… szerinte…
Ezen elcsodálkoztam és meglepődtem egy kicsit… (így már a Te felvetéseden és „megdöbbenéseden” nem annyira, csak jót mosolyogtam a „bajuszom” alatt…)
Ezt a becenevet egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam… és nagyon megtetszett… és azóta már nagyon a Szívemhez nőtt… ezért is használom ilyen előszeretettel… 😉
Érdekes.
Kelemen Móni szerint az Enneagramban én Lágy-Szex-Hatos vagyok…
A Lággyal egyet értek.
A Szexxel is… ;-)))
De a Hatos??????????????????????????????? ;-)))))))))))))))
😉
Vagy csak kiegészítés ?…
Ha valaki nem szereti az orális szexet, az nem biztos hogy gátlás vagy egyéb oldandó nyűg. Lehet annak sima egyszerű oka is. Mert kérdem én a férfiaktól: Biztos hogy megtesznek mindnet hogy az „oralizálandó” részük is olyan kellemes illatű legyen mint bárhol máshol ? Szerintem vannak nők akiket az ilyen negatív tapasztalás tántorít el, nem valami gyerekkori kétség. Egyszer olvastam valahol, s bár elsőre furán hatott, de belegondolva nem butaság, az ember előbb ellenőrizze már le magát, hogy biztos olyan nyalnivalóan guszta ? Vagy inkább irány előbb egy alapos fürdés, mosdás, utána jöhet a vágyakozás? Persze tudom vannak kívételek, tőlük elnézést kérek…akinek nem inge esete… 🙂 Ez nem a teljes véleményem a témáról, csak egy megjegyzés…
Amúgy a fontos, hogy ebben is szótértsen az ember a párjával, ki mit szeret, mit nem, s miért nem, s ki miről mond le, vagy ki miben tud változni egymásért, a kapcsolatért. Érdekes párostársas ez… Jó szórakozást, kellemes rákapcsolódást! 🙂
Alap az alapvető higiénia
Szia!
Köszönöm a hozzászólásodat.
Az alapvető higiéniára a blog-bevezetésnél nem tértem ki – bár ki is térhettem volna – , mert én azt teljesen alapvetőnek gondoltam, hogy felvetéseinket és oknyomozásunkat, a téma boncolgatását, körbejárását és feszegetését mindenképpen az alapvető higiénia alavetőnek vételével tesszük… és az az optimista és idealista kiindulási alapunk, ahonnan elindulunk ezen az úton, hogy minden és mindenki tiszta és illatos, ápolt és „guszta” 8ahogyan fogalmazol)…
Tehát ez az alap…
Bár tudom jól, és ebben igazad van, és jogos a felvetésed, hogy sajnos ez nem mindenkinek olyan alapvető és természetes, magától értetődő dolog… Sajnos… Hol élünk??? ;-)))
Nemrég hallottam pl. hogy egy ismerősömék is többek között azért váltak el, mert a férfi ritka igénytelen volt…
Többek között nem fürdött és nem mosakodott… (ott sem…), illetve a ruháit is napokig hordta, és még hetekig is elhordta volna, ha az asszony el nem veszi a helyükről és ki nem készít helyette újat…
Pedig az asszony egy nagyon kis tip-top bombázó volt…
De a fickó el…rontotta…
Hát meg is érdemli…
Én is jártam már úgy, hogy mondani kellett a kedves partneremnek, (még ha csak finoman utalva is…, hogy ne bántsam meg és ne sértődjön meg… és ne gázoljak bele nyakig a Lelki-világába), hogy ugyan menjen már ki és mosakodjon már meg egy kicsit, mielőtt nekikezdünk a szerelmeskedésnek… mert én kényeztetném szívesen… de nem a túró üzem savanyító részlegében akarok üzemlátogatást tenni… ha érted a kép-beszédem… 😉
És hallottam már olyat is -ez egy barátommal esett meg még x évvel ezelőtt, amikor még tizenévesek voltunk és javában éltük a diszkóba-járó életünket-, hogy a fiú miután egy közeli lépcsőházban megtörtént az eset… visszament a diszkóba és a mosdóban a tükörbe nézve rémülten vette észre, mielőtt kitört belőle káromkodások közepedte a pusztító röhögés, hogy piros a szakálla…
Illetve nőgyógyászról is hallottam már ilyen sztorit, aki miután levetkőzött a kedves kuncsaftja, közölte vele, hogy na, akkor most szépen öltözzön fel, és menjen haza megmosakodni, mert ő így nem nyúl hozzá egy ujjal sem és nem vizsgálja meg… De az sem baj, ha nem őhozzá megy vissza…
Persze van aki „ízesen” szereti, mint a mi kis Gyuri barátunk (vagy állítólag Napoleon is ;-)… és Ő mondja is a nőnek előre a telefonban, hogy „Ne fürgyé le!” ;-))) de ez ezerből talán egy… ;-)))
Szóval tény, hogy vannak ilyen alesetek is…
De mi nem innen és nem ebből indultunk ki…
Nálunk az alapvető és teljes higiénia az alap és a természetes…
Tehát minden mást erről a szintről kiindulva hozzunk fel, meséljünk el, beszéljünk meg és vizsgáljunk… 😉
Oké?
😉
Én egyébként azt gondolom – ha már itt, és a higiéniánál tartunk -, hogy egy nő is és egy férfi is amikor tudja, hogy találkozni fog a kedvesével, alapvetően úgy várja, hogy ott, azon a bizonyos intim és szent helyen megmosakodott, illatos és tiszta, kívánatos… tisztára kívánatos és ellenállhatatlan…
Mert nem tudhatja, hogy mit hoz a helyzet… miből mi lesz… és mi mit követ…
Ugyebár evés közben jön meg az étvágy… 😉
És nem biztos, hogy a kedvesünk is meg akarja/meg tudja várni az este 10 órát, amikor is illatosan és tisztán, frissen fürödve kilépünk a fürdőkádból… lehet, hogy már tévénézés közben, vagy vacsora készítés közben nekünk esik…
És az ne legyen akadálya egy szép, váratlan, spontán, meghökkentő, de gyönyörteli, élvezetes és intenzív, különleges, szokatlan és a változatosság gyönyörét éltető élménynek, hogy e miatt az alapvető higiéniai hiányosságunk miatt kelljen a másikat elutasítani attól, hogy nekünk és önmagának is örömet szerezzen… illetve ami még rosszabb, kellemetlenebb és kiábrándítóbb, illúzió-rombolóbb, ha esetleg ő maga hőkölne emiatt vissza…
Ez annyira alap…
Legyen a mi életünkben is az…
Mert ez annyira természetes… ;-)))
Ha az ember a párját várja, akkor legyen felkészülve mindenre… minden jóra… ;-)))
Ha jön a Mennyország felé tartó járat, és minket is magával akar ragadni, inkább ugorjunk fel rá, minthogy még a masinisztát is leszidjuk, hogy miért éppen erre (felénk) tart…
Okés?
Kapíse?
😉
🙂
Szia !
Köszi a válaszodat!
Ahhoz képest hogy nem akartál a higiéniával foglalkozni, elég jó hosszan írtál róla.
Igen, én is alapvetőnek tartom a tisztaságot, de gondolom, egy egy rossz tapasztalás hosszú időre visszavethet valakit a lendületében, s mivel ez is a nemakarom, nemszeretem, okokhoz tartozik, ezért vetettem fel.
De már lépek is tovább….
Következő megjegyzésem: ha valaki nem akarja, nem szereti, lehet vannak módszerek a megkedveltetésre. Egyszer hallottam valahol, vagy egy lexikonban olvastam (?) 🙂 hogy bizonyos izesítéssel, vagy megfelelőbb tálalással esetleg könnyebben elfogadhatóvá lehet tenni azokat a helyeket, amiktől valaki idegenkedik. Ez csak egy lehetőség, ez csak egy vélemény…
Ha tovább írnám, ragoznám, ki tudja mi lenne itt ? 🙂
De hisz ez egy ezoterikus lap, nem egy… erotikus… milyen hasonlóak a magánhangzóik :-))
Hajrá gondolatok, csak száguldozzatok! 🙂
Ízesítés
Ami az ízesítést illeti: az jutott eszembe, hogy az öregasszonyok állítólag ebben nagyon profik… 😉
Egy kis finom fűszeres fokhagymás parasztkolbászt használnak, vagy csokoládét, mielőtt hívják a pincsikutyát… a kis ölebet… ;-)))
😛
Na de Csizike! 🙁
1., Ezt Te hol hallottad ? 😛
2., Akkor már inkább kézi, technikai segítség mint egy állat… 🙁
Ez rossz ízű vicc !!! :-)))
hmmm… én pl mézre gondoltam, meg… na mindegy… 🙂 úgysem mesélek többet 😛 pont Neked ! 🙂
;-)))
A szomszéd lány mesélte még gyerekkorunkban, hogy az Ő öreganyja (akit mellesleg az egész környék utált, mert volt egy fajta rossz, házsártos anyós stílusa) vélhetőleg így csinálja a Pamacs nevű kis szőrmók ölebjével… ;-)))
Ami a vibrátort illeti, hírtelen eszembe jutott két kis rövid de velős szösszenet, ha már így a hülyéskedésnél tarunk…
A múltkor hallottam egy ismerősömtől, hogy nemrég egy öreglány ledzsesszelt a tízemeletes házból a közeli Elektro-Szerízbe, hogy neki elromlott a vibrátora, és javítsák már meg…
De úgy mindenestől, frissen használtan… 😉
(Hát erre persze mondták neki, hogy vigye már haza, aztán mossa már meg, ha egyáltalán valamit akar… )
Illetve egy kedves barátnőm mesélte -ha nem Ő mesélte volna, hogy személy szerint ez Ővele történt meg konkrétan el sem hinném, hogy ilyen van- , amikor is az volt a témája, hogy Ő mindig kifogja a hülye pasikat… hogy egy volt barátja a születésnapjára halálkomolyan az előző ex-barátnőjének a használt vibrátorát akarta nekiadni ajándékba… És valahogy nem értette, hogy miért nem örül neki és hogy mi vele a baja… 😉
Ezekben a történetekben csak az a dúrva, hogy ezeket még mondani kell?
Magától nem éri fel az ember ésszel?
Egyesek hol, hogyan és milyen világban élnek??? 😉
Egyébként az a mézes történet nem lehet rossz… ;-)))
Én a Bailey’s-t szeretném lelefetyelni vagy a vanilia pudingot (esetleg fagyit) akár baracklekvárral „alá kneve” és tejszinhabbal feldíszítve, mint a kedvenc gofrimnál… 😉
Hát igen: szóval így is végig lehetne „enni” az étlapot…
Lenne egy-két ötletem és elképzelésem… 😉
Ínyencek előnyben… ;-)))
😉
Csalódás
Csalódtam Benned Csizike.
Pozitívan!!! :-))))))))))))))))))))))))hihi
Egy hatos és egy kilences
Régen fogalmam sem volt arról, mit jelent ez a két szám. Ma már butaságnak tűnik, annyira egyértelmű… Egy normális kapcsolatba abszolút mértékben belefér az orális szex.
Sokan azt gondolják, viszonylag modern találmánnyal van dolgunk, de ez tévedés. Mindenki el-elidőz ismeretterjesztő filmek előtt, szeretjük is akár az ókori egyiptomi piramisok belsejét szemlélni, hallgatni az előadást a hieroglifák rejtette szavakról. De nem csak szavakat, hanem történeteket is ábrázoltak az ősi Egyiptomban. Ozirisz és Ízisz istenek hódoltak a szájjal való kényeztetés gyönyörének. Egészen pontosan Izisz furulyázott Ozirisz hangszerén. És ez kőbe van vésve!
Nos, ez az, amit Zahi Hawass professzor nem fog felfedni nekünk soha. Kár.
Lehet, hogy az égi istenek a földi embernek körbe tudnák mutatnia paradicsomot, és nem csak a kapun leskelődhetünk befelé, mint éhes gyerekek a cukrászda ajtajában..
3 napja találkoztam egy volt kollegámmal.
Igazi szex-mániás…
3 napja találkoztam egy volt kollegámmal.
Igazi szex-mániás… Minden gondolata csak és kizárólag a szex körül forog… És eléggé nyíltan is beszélt mindig is a szexuális életéről… A feleségét is ismerem, mert Ő is volt kollegám… Tehát, mivel eléggé vizuális vagyok… igencsak magamelé tudom képzelni a helyzeteket… amiket verbálisan megjelenít…
Nagy örömmel újságolta, hogy 13 év nélkülözés és mellőzés után most végre rákapott az asszony az orális szexre… Eddig abszolút nem volt hajlandó a szájába venni férfiassága totem-oszlopát…
De most! Új szelek fújnak!
Na és mondom, miért?
Hogy-hogy?
Mivel sikerült ezt elérnie vagy kiérdemelnie?
Hát úgy, mondta, hogy feltette az asszonynak a húsz forintos kérdést, hogy vagy Ő megcsinálja (főleg akkor, amikor beköszönt a Mikulás és amúgy nem engedi…) vagy adjon 5 ezer forintot a házi pénztárból, és megy az út szélére a rosszlányokhoz…
És az asszony inkább az elöbbi mellett döntött… talán anyagi megfontolásokból is… hogy több maradjon a gyerekek kosztolására… merthát ha valakit, őket meg aztán különösen nem veti fel a pénz…
És azt mondja, azóta belejött az asszony és rákapott az „ízére és a zamatára”…
Úgyhogy ma már ezért nem kell könyörögnie és veszekednie, cirkuszolnia…
Mi lehet ennek a kis történetnek a tanulsága, konklúziója és konzekvenciája?
Sok minden lehet…
Például?
Hogy mindig van Remény.
Még, amikor már teljesen lemondtál róla, akkor is…
A dolgok mindig megváltozhatnak…
Csak idő, kitartás és türelem kérdése az egész… na meg némi kis építő jellegű ráhatás…
Valahogy gyengéden meg kell győzni és rá kell venni a másikat, hogy Ő is akarja azt, amit Te is akarsz…
Ez már a megfelelő motíváció, a motíváló képesség tudománya… 😉
„Türelem rózsát terem…” ;-)))
Egy párkapcsolatban csak akkor lehet igazi Boldogság, Szeretet és Harmónia és Egység, ha mindkét fél Kielégült és Beteljesedett… ha mindenki megkap mindent, amire vágyik, amire szüksége van ahhoz, hogy jól érezze magát a bőrében és elégedett legyen…
Aki nem ad meg mindent… az nem is kaphat meg mindent…
Amilyen az Adjon isten… olyan a fogadj Isten is…
Éhes disznó makkal álmodik…
És éhes makkal disznókat álmodsz…
És aki keres, az talál…
Ezeken a dolgokon tényleg kapcsolatok, és sok-sok boldogság, elégedettség, és örömteli harmónikus családi élet múlhat…
Ez komolyabb dolog és komolyabb téma… mint amilyennek első látásra viccesen tűnhet…
Sok múlik rajta(d)!
😉
Kaliforgia
Szia!
Szeretnék itt és most egy nem kispályás filmet ajánlani Neked, ami most jutott eszembe, és valamilyen szinten a témába is vág! Majd meglátod, hogy hol és hogyan…
Többször és többféleképpen is… 😉
És ez pedig a Kaliforgia.
Ez tulajdonképpen egy sorozat… ami félórás epizódokból áll.
A főszereplője (az X-akták főszereplője) egy lepattant író, aki „fulladozik a muff mocsárban”, iszik-szív, és minden nap más nő ágyában ébred…
Halál laza… vagy még annál is lazább, de éppen ezért nagyon szerethető…
Olyan beszólásai, eszmefuttatásai és monológjai, „élet bölcsességei”, sziporkái vannak, hogy tegnap este többször nyerítve röhögtem fel egy-egy röhögő görcs széria elején-közepén-és végén…
Szerintem nagyon állat…
Ezt a filmet egyik legjobb barátomtól kaptam ösztönzés képpen, hogy írjak…
Könyvet… Weblapot, Blogot, bármit… csak írjak végre… 😉
Emberünk egy hatalmas nagy írói vénával megáldott alak, aki viszont ezt a képességét nem aknázza ki már egy jó ideje, hanem hagyja, hogy parlagon heverjen, pangjon, lappangjon és közben elkótyavetyéli magát és a tehetségét, és elpazarolja az energiáit…
Mellesleg vezet egy blogot is a neten… ami egészen népszerű és pépszerű…
Szóval, ha szét akarod röhögni az agyadat végre a sok kis apró lightos kis langyos kacarászásocska után… akkor ezt nézd meg!!!
És még rakódhat is Rád valami kis okosság, élet bölcsesség féle is, amire menetközben rádöbbent indirekt módon ez a film (merthogy ha valaminek, hát akkor ennek aztán abszolút nem az a célja… de mégis van mélysége ;-)…
Jó szórakozást!
Ui: nézd meg az első rész első 3 percét… és döntsd el, hogy tovább nézed-e.
(A választ tudom… 😉
A többi is ilyen lesz…
Erre számíthatsz…
😉
Szia!
Csizike 😉
Miért fordulnak prostituáltakhoz és mire vágynak a férfiak?
Sziasztok!
Találtam ‘véletlenül’ egy témába vágó cikket a Női Lapozón.
A cikket a következő címen érheted el:
http://www.noilapozo.hu/20090422/pszichologiai_magyarazat_a_prostitualtak_szolgaltatasainak_igenybevetelere#
Néhány részlet a cikkből:
(Fogadd és olvasd Szeretettel. 😉
„Ezért fordul prostituálthoz a férfi
Prostituáltak szolgáltatásait igénybe venni egyfelől kizsákmányolás, ezen nincs mit magyarázni. Másfelől viszont – sajnos – igénykielégítés is. De mi szüli ezeket az igényeket? A kielégítetlen férfivágyak nyomában járunk.
A prostituáltak szolgáltatásait igénybe vevő, majd emiatt letartóztatott amerikai férfiakkal végzett kutatások szerint a fizetős szex legfontosabb motívuma az orális élvezetekhez való könnyű hozzájutás.
Míg a vaginális közösülést csak 55 százalékuk, addig a fellációt már 85 százalék kérte a konzumlányoktól.
A vizsgálatvezetők arra a következtetésre jutottak, hogy a prostituáltakkal való együttlét az illegalitás izgalma, a kontrollpozíció gyakorlása, valamint érzelmi bevonódást nem igénylő, tisztán szexuális jellege és pótlék mivolta mellett azért is vonzó, mert olyan szexpraktikák átélését is lehetővé teszi, amelyekre egyébként nem vagy alig volna lehetőség.
Szerelem vagy szórakozás
Minél inkább elfogadja egy férfi az állítást, hogy „a szex elsősorban a szórakozás egy formája” – szemben azzal, hogy „a szex az intimitás, a szerelem kifejezésének elsődleges eszköze” -, annál inkább hajlandó call girlökkel múlatni az időt. A félrelépés valószínűségét tovább növeli, ha a házastárs vagy a partner bizonyos szexuális szolgáltatásokat megtagad (vagy azért, mert azok számára nem nyújtanának örömet, sőt undorodik is tőlük, vagy azért, mert egyszerűen nem is volna képes teljesíteni azokat.(vagy azért mert alapból nem akar örömet és gyönyört okozni a párjának, nehogy már az véletlenül jól érezze magát… ez is a hatalmi harc része lehet. Csak az a kérdés, hogy hosszú távon ez megéri-e és kifizetődő-e a nőnek… ha ezzel olyan lépésekre készteti a „párját”… amiket talán még ő sem szeretne…)
Szexológusok felmérték, hogy mekkora különbségek állnak fenn az „adó” és a „kapó” felek között bizonyos szexuális gyakorlatok kedveltségét illetően (itt „normál” párokat, tehát nem prostituáltakat és az ügyfeleiket vizsgálták!).
A fellációra mint a férfiaknak nyújtott szexuális szolgáltatásra például a nőknek csupán 17 százaléka mondta, hogy „élvezetes, csodálatos” élmény volt számára, amíg „végezte” – szemben a férfiak 62 százalékával, akik szerint „nagyon izgalmas, fantasztikus” volt. Meglepőbb, hogy a nők orális kényeztetésének esetében jóval közelebb esnek egymáshoz a számok: a hölgyek érdekes módon csak 34 százalékban találják „felemelőnek”, ha a partner a nyelvével izgatja a csiklót és környékét, szemben a férfiak 29 százalékával, akik azt állították, hogy „élvezik a barátnőjük szájjal történő kielégítését”.
A lényeg, hogy az anális közösülést, a csoportszexet, a közös maszturbációt és egyéb technikákat egybevetve a legnagyobb különbség bizony a felláció esetében mutatkozott. A férfiak legnagyobb része imádja, ha a partnernője szájjal kielégíti, a nők viszont inkább macerásnak, semmint izgalmasnak találják a műveletet.
A vágyak és a valóság közti különbség
A tanulság, legalábbis a tudósok szerint, hogy ha egy férfi nem kapja meg a hitvesi ágyban azt, ami számára a legnagyobb élvezetet nyújtaná – és ez valószínűleg legtöbb esetben a felláció! -, akkor megnő az esélye, hogy utcalányoknál keres vigasztalást. Úgy tűnik, ezt támasztja alá az a tény is, hogy a nem fizetős szexben jóval gyakoribb a vaginális közösülés – mintha az együttlétnek ez a „legális” formája működne a szépen bélelt otthonban, és az extrákért kellene prostikhoz szaladgálni. ”
Szerinted???
Csizike 😉
Te mit tennél?
Az én esetem is valami hasonló:
Majdnem 2 éve együtt vagyok már egy lánnyal.
Nagyon szeretem, nagyon tetszik, meg minden.
Szeretkezni is imádok vele, bár egy kissé passzív, amúgy az életben nagyon pörgős lányocska, de az ágyban valahogy rém passzív és ‘lustácska’. De ettől még elvagyunk, és nem panaszkodok.
Viszont egy valami nagyon nem működik. És ez az orális szex.
A barátnőm ezt olyan szinten utálja, hogy teljes egészében kerüli is. Nem hajlandó rá, pedig teljesen rendben vagyok. Higiénikus vagyok és ápolt.
Nekem ez a kedvencem, és itt vagyok meglőve egy kicsit.
Az elmúlt 2 évben türelmesen vártam és türtőztettem magamat, amennyire csak lehetett.
És reménykedtem, hogy hátha megjön a kedve hozzá, hiszen azt az oldalát, amikor én kényeztetem, kifejezetten szereti és élvezi. Gondoltam, hátha rájön, hogy ez fordítva nekem is ugyanilyen jó lenne, és ha szeret, talán ezt a testrészemet is szereti, és örömet akar nekem okozni.
Sajnos bármennyire is türelmes voltam, ez nem következett be.
És most már úgy érzem, hogy kezd a türelmem is elfogyni.
Egyre többet gondolok rá, egyre többet foglalkoztat, hogy milyen jó lenne.
A korábbi barátnőimmel ebből a szempontból nagyon jól el voltam látva. Sohasem szűkölködtem. És ezzel valahogy ki is fejezték a szeretetüket irántam, ahogy ‘imádtak’. És ezt a szeretetet, és ennek a kifejezési módját most hiányolom.
Egyre többször nézek pornót, és első sorban az orális gyönyörszerzési részeket.
Hogy legalább így képzeletben átéljem, ha már a valóságban nem megy.
Már azon is gondolkodtam, hogy mit csináljak, hogy ez irányú vágyaimat kielégítsem, kiélhessem?
Tartsak szeretőt? Járjak kupiba vagy örömlányokhoz?
De lelkiismereti okokból ezt se nagyon szeretném, mert szeretem a barátnőmet és hűséges szeretnék lenni hozzá.
Igazából csak ez hiányzik a kapcsolatunkból, de ez sajnos, nagyon. Ha ez meglenne, boldog ember lennék.
Vagy mondjak le a vágyaimról és fojtsam el őket?
Te mit tanácsolsz? Te mit tennél hasonló helyzetben?
A válaszodat előre is köszönöm.
Yani

Csizikének az orális szexről
Csak néhány dolgot szeretnék említeni, halkan:
TEEE FÉÉRFI VAGY!
Na, jó , nem poénkodom: az orális szexel általában: semmi rossz nincs Benne, de a Bátyámat szeretném idézni: azt a Nőt , akit le…..tok, k…vának tartok.
Azt hiszem, ez volt a legdurvább tanítása felém. A lényeg viszont benne van. Az alázás, borulj térdre elém. Sokan így élhetik meg, bocsi a nyersességemért. Ez a sztereotípia élhet a nőkben is, ezért tartják mocskosnak.
Amiért én személy szerint használtam: Uralom a Férfi felett. Ez globálisan az egész szexualitásom jellemezte. Hátul ütője is volt: mégpedig, amíg tartott a kapcsolatom, a házi rabszolgámmal, az ágyon kívül, gondolom, hogy kompenzálja a rabszolgaságot, nem tisztelt.
Profi vagy, Szivi, meg ilyenek. Na, már éreztem, ahogy a csapó csapódik a hátam mögött.
Aztán szakítás után, évekig (!!!!!!!!!!!) nem bírsz levakarni 1 pasit, aki azt hangoztattja, hogy nálam jobb sose lesz, meg csak engem kíván stb. És sehol 1 olyan megjegyzés, de jó volt, mikor mellettem álltál jóban-rosszban, mennyi hülyeségből kirángattál. Vagy BÁRMI MÁS!!
Spiri pasival más a helyzet, vagy azokkal akik tisztelik/szeretik még a nőket, és a szexualitásban kellő képpen nyitottak, hogy tudják, semmi alázás vagy ilyesmi nincs a dologban, mert ha szeretem, akkor a lába ujja is olyan finom, mint a csókja.
Megjegyzés: én úgy tanultam a 2. a nemi csakra a szexuális, párkapcsolati, míg a gyökér az anyagban való megragadás, megélés csakrája. Nem tudom, most mi van, lehet én tévedek.
Aztán, ha ilyen diszkréten ilyet kérdeztél, akkor enged meg légyszi, én is tegyek így: mi „bajod” a behatolással???? Hiszen Eggyé válsz mindenféle értelemben?
Megjegyzem, nem vagy 1dül ezzel az érzéssel, sok pasi ismerősöm vallja ezt, nekem meg ez „magas”.
Magamból kiindulva, nekem aztán lehet propeller a kedves nyelve, ha nem történik meg, aminek lennie kell, igencsak megsértődöm :(.
És egyébként, Csizike!!!
Hogy jött ez most Neked??
Szeretlek, ölellek, puszilom a LELKEDET
üdv,
Béke
Buta büszkeség.
Sok mindent megalázásnak vehetnek a tudatlan emberek, akiknek még erről szól az életük!
Van, akinek az is megalázó, ha ki kell mondja:
Ezért inkább nem mutatják ki az érzelmeiket, nem mennek a másik után, és buta büszkeségükben elveszítik azt, akit a legjobban szerettek – önmagukon kívül!
Ezek után nem is csodálkozom, hogy a szexualitás különböző módjait is megalázónak tartják – ha úgy akarják!
Megalázó számukra szopni, nyalni, simogatni, odanyúlni, pettingelni… megölelni, közösülni, kielégíteni??
Istenem, hol élnek ezek?
Ilyen emberrel még beszélgetni sem szoktam, nem hogy párkapcsolatra vagy szexuális kapcsolatra lépni! Ennyi tartás legyen bennetek, hogy ha ilyen primitív emberrel találkoztok, akkor annak nem adjátok oda a testeteket, lelketeket!
Ezek még a párkapcsolatot is megalázónak tartják, ahogyan az óvodás gyerekek is teljesen elszégyellik magukat, amikor kiderül: szerelmesek egy ovis társukba!
Nevetséges!
Na de Sanyi!
Hát hol van itt az elfogadás meg az áradó szeretet ??? :o)
Éreztem, hogy nem volt benne.
Éreztem, hogy nem volt benne. Úgy látszik, ebből kimaradt! : ((
Majd dolgozok rajta.
A Válaszom
Szia!
Köszi a Kérdéseidet és a Válaszodat.
Engedd meg, hogy válaszoljak Neked:
1. Erre nagyon felkaptam a fejemet:
„Amiért én személy szerint használtam: Uralom a Férfi felett. Ez globálisan az egész szexualitásom jellemezte.”
Indítottam is rá egy külön Blogot…
Miért akartál Te uralkodni egy férfi felett?
Miért akartad Őt elnyomni, Vezetni és Irányítani?
Miért jó ez Neked?
2. A Behatolással nekem az Ég-Világon semmi bajom sincs… Sőt! Imádom.
De a Nedves Ajkak Kényeztetését is…
(És most a „föntiekre” gondoltam… 😉
Szóval tuti és király mind a kettő…
De mint tudjuk: a Változatosság Gyönyörködtet…
És mi a Barátnőnkben Gyönyörködni Akarunk… 😉
Én legalábbis mindenképpen…
Hol így, hol úgy… 😉
3. Hogy jött ez nekem?
Mert a Vagina-Mónológokat könyvben is és hangoskönyvben is szeretem, (úgy tudom megjelent már dvd-változatban is) és ha nem csúsztam volna le róla, hazánkban is megnéztem volna a színházi változatát…
És ahogy járok-kelek a világban, hallottam és tapasztaltam, hogy sok kapcsolatban ez a dolog komoly problémákat okoz… ami megoldásért kiált…
És gondoltam feldobom a Kérdést, a Témát… hogy itt arc nélkül mindenki őszintén kitárulkozhat és megoszthatja a véleményét, az érzéseit és a hozzállását a Témával kapcsolatban…
És ha olvastad a cikk részletet, miszerint a kuncsaftok 80%-ban orális szexért mennek, járnak prostikhoz (és esetleg tartanak szeretőt), akkor azt hiszem elég sok kapcsolatot, házasságot érint ez a PROBLÉMA… és ha a Nő is akarja a Hűséget a Párja felől, akkor ki kellene elégíteni az Igényeit, a Vágyait… és ha ez Lelki-blokkok miatt nem megy, akkor ezeket a blokkokat fel kellene emelni a mélyből és feloldani őket…
Azért ami kockán forog – a Közös Boldogság és Elégedettség- talán megéri…
Egy Egészséges Nő ugyanis ÉLVEZI…ha a barátját vagy a férjét kényeztetheti… ahogyan a férfi is oda van a …-ért… És ez így normális és természetes… szerintem…;-)
És minden vettől eltérő esetet „kezelni” kell…
Vagyis meg kell oldani a Problémákat… és felül kerekedni rajtuk…
Azért vannak…
Csizike 😉
ááá, tudtam
Szia
Válaszoltam az első kérdésedre, a másik Blogban.
A 2. pont, csak azért kérdeztem, mert azt olvastam neked jobb, meg Férfibbnak érzed magad közben.
Csak érdekelt, miért? Bocs, ha túllőttem a diszkréción.
Igen olvastam a cikket.
Jót nevettem. Nem lehet ezt a cikket minden pasira ráhúzni, aki valaha is félrelépet. Engem pont az csalt meg, akit „kényeztettem”. Akkor most mi is van?
Hát ezért nevettem.
Ha a saját boldogságod csak a cél, és a másiknak „kötelességből, vagy másból”, meg kell tennie, az szerintem rossz.
Talán engedjétek meg, hogy a nő is (!!!) azt tegye, és úgy, ahogy Ő is szeretné. Fogadjuk el, ha valamire nemet mond. Miért „baj” ez?
Most őszintén?
Összedől a világ?
Igen, az egézsséges nő ÉLVEZI, amit, és ahogyan tesz. Egy egészséges nő viszont nemet is mer mondani, ha valamit nem szeretne.
Nem tudom, miért nem vetted észre a múlt időt?
Pláne, hogy írtam a jelenről is, tudod a lábujja is olyan, mint a csókja.
Valamint miért kell már „betegnek” tekinteni a másikat, mert másként (félelmeiben) élt.
Ítélet.
Ezt nem vártam Tőled. Most akadt le az állam igazán.
Szeretettel, áhitattal teli írásaid után.
Mi zavar? Mi dühít?
Az, hogy nem egyformán látjuk a világot?
Isten, Pá
Szerinted?
Végül is teljességgel igazad van.
Tudom jól, hogy MINDEN NORMÁLIS, mivelhogy semmi sem normális, mert nincs olyan, hogy normális…
Tehát: ha egy Nő nem szereti a szájába venni Párja Ékességét ;-), akkor ez sem gond… és ez is természetes és ez is elfogadható…
De mégis, szerintem ha egy Nőnek tetszik egy Férfi, Szereti, esetleg még Imádja is… akkor az azért mégis furcsa, hogy pont a „Legférfiasabb Testrészét” nem szereti…
És ezzel együtt igazán boldogságot sem akar okozni a Párjának…
Boldoggá sem akarja tenni…
És ezzel együtt sajnos magát sem…
És ez az Öngól az egészben…
Mert egy Férfi, akit a Párja nem tesz boldoggá… az ugyanúgy nem fogja (akarni) boldoggá tenni a Párját…
Mert az Egyoldalú dolgok nem működnek (jól) hosszú távon…
Vagy Adok-Kapok van, vagy nincs semmi…
Olyan nincs, hogy csak az Egyiknek jó… a Másik meg csak álmodozik…
Olyan nincs, hogy az Egyiknek Mindent… a Másiknak meg Semmit…
Ha egy Nő igazán boldogságot akar a Párjának és Magának… az Boldoggá teszi a Férfit… vagyis Mindent megad neki, amire az Vágyik… hogy Beteljesülhessen és Kielégülhessen…
Ha huzamosabb ideig egy Férfi csak Vágyakozik valamire, és nincs Kielégítve az egyik Legalapvetőbb Szükséglete és Igénye… az Patt-Helyzethez vezet…
Egy ideig lehet tűrni, lemondani és elviselni… meg a problémát, a vágyakat és az igényeket, a szükségleteket a szőnyeg alá söpörni…
De egyszer minden kukta szétrobban, ha nincsen rajta Szelep…
És abban igazad van maximálisan (és minden kedves „Felháborodott Nő-Társadnak” is, akik pl. a „Mi a véleményed a Féltékenységről?” blogban szóltak hozzá a hasonló okfejtésekhez…), hogy nem kell egy Nőnek azt csinálni, amit nem akar… és nem kell magára kényszerítenie semmit sem… a Párjanak őrá meg pláne nem egészséges… de 100 férfiból 99-nek vagy ez a kedvence, vagy „csak” Imádja…
vagyis, ha nem kapja meg hosszabb távon… az Gáz…
Főleg úgy, hogy Minden Nőnek van szája… 😉
Tehát elméletileg menne a dolog, ha akarná…
De miért nem kívánja ezt egy Nő?
Miért nincs rágerjedve a Párja Hímtagjára?
Miért nem akarja kényeztetni?
Miért nem akarja a Társát Boldoggá tenni (és ezzel együtt Önmagát is végső soron… mert csak azt kaphatja vissza, amit ad…)?
Miért nem akarja a Párját a Gyönyörök Gyönyörével megajándékozni és a Hetedik Mennyországba röpíteni?
Szóval a Lényeg a MIÉRT?
Szerinted: Miért?
Szerinted az normális és természetes, ha egy Nő nem szívesen csókolgatja, puszilgatja Kedves Hímtagját, és nem kívánja azt a Szájába venni… sőt még esetleg kifejezetten undorodik és viszolyog is Tőle…?
Szerinted?
Mint „Gyakorló Nő”, hogy van ez?
😉
Csizike 😉
jön a tavasz
Csizike!
Elég erősnek tűnik a fixációd a kérdéssel kapcsolatban. Szerintem beszélni, vagy szavakat leírni valamiről, az nagyságrendekkel kevesebb, mint a tapasztalás. Igen sokfélék vagyunk ebben is, van aki szereti, van aki meg nem. Hol itt a kérdés?

A lényeg !
Kedves Mindenki !
33 éves teltkarcsú nőként egy férjjel az oldalamon és 15 évnyi házassági tapasztalattal szeretnék közölni valamit.Ha az ember valakit igazán szeret akkor minden porcikáját szereti, és szeretné a másikat maximálisan boldoggá tenni nemcsak az életben hanem a szexben is ! Szerintem a világ sokkal szegényebb lenne, ha nem lenne minőségi szex, aminek szerintem elengedhetetlen része az orális szex az előjáték, simogatások és csókok!
Én kimondottan élvezem, ha látom mennyire élvezi a párom ha kényeztetem!A baj akkor kezdődik ha csak te adod és nem kapod vissza!15 év hiányt próbálok most behozni !Nem gépelési hiba nem azért írtam a páromat mert eltéveztettem, hanem mert megtaláltam azt a férfit(szó szerinti szeretőt ) aki viszonozza is mindazt a szeretetet és gyöngédséget amit tőlem kap, és nem tudja elhinni hogy van olyan nő a világon mint én.Feltétel nélküli szeretettel és szerelemmel.Ő szintén házas és szintén hiányzott neki az a sok érzelem amit egymásnak adunk.Kívánom mindenkinek, hogy megtalálja azt az embert, aki megérdemli és értékeli a gyengédséget és a minőségi szexet.Senkinek nem kívánom, hogy átélje azt a szituációt, hogy nem kell akkor a férjének amikor szebb és sikeresebb mint valaha!Amikor üvöltve közli veled az utca kellős közepén, hogy rajta kívül úgy se kellesz senkinek!Pedig 4 ruhaméretet fogytam, van állásom és én tartom el a családom, mert a férjem nem hajlandó dolgozni !4 hónapig nem volt hajlandó összebújni velem és folyamatosan törte le az önbizalmamat !A poklok-poklát jártam meg !Tudom nem szép ez a helyzet, de nagyon boldog vagyok amiért megtapasztalhattam,talán én is kellek még valakinek ! Mielőtt ítélkeznél, vigyázz mert veled is megtörténhet,bár a legrosszabb ellenségemnek se kívánom azt a 4 hónapot !!!Most ott tartunk, hogy fordult a kocka és már nekem nem kell az a férfi akiért mindent megtettem és akit tényleg nagyon szerettem !Hihetetlen, de az élet a legnagyobb forgatókönyv író !!!
Gratulálok!
Tudod a gyenge férfi lenyom, az erős emel, az igazi férfi mellett kivirul a nő. Tartson soká a jó, azt kívánom!
Köszönöm !
Kedves Gabi !
Köszönöm a jókívánságodat, és szinte hihetetlen de igaz pont a szülinapomon küldted !
Azt mondják nincsenek véletlenek !
Remélem sokáig fog tartani, de ha mégsem az sem baj mert fantasztikus tapasztalatokra tettem szert ennek a férfinek az oldalán ! Teljesen kivirultam, az ismerőseim csak hüledeznek az átalakulásomon !
A szerelem tényleg szépít !
Kívánom mindenkinek, tapasztalja meg ezt az érzést legalább egyszer az életben milyen az amikor a férfi lesi a kívánságod és minnél többet szeretne neked adni(nem anyagiakra célzok )érzelmileg, szexuálisan és mindenben !
Kellemes Ünneket kívánok !
Üdv: Áfonya

IGEN!
„Ha nem lenne Szexualitás és Szexuális Energia… Te sem lennél MOSt abban a szép kis helyes bőr-rucidban… ami a Tested…”
Tudj róla a gondolat által tudsz létre jönni itt minden a gondolatról szól anélkül nem tudsz létezni szexelhetsz a végtelenségig ha a gondolat nem engedi a gyermeked születését soha nem jön a világra. Tudj róla pusztán gondolattal kell gyermeked nemzeni az egyik feladatod lenne nincs érintés megtudod tenni? IGEN!

Szex = szubjektivitás!
Ha szereted, ne érdekeljenek a társadalmi konvenciók – CSINÁLD!
Ha nem szereted, ne érdekeljenek a szexi trendek, mások elvárásai – NE CSINÁLD!
ennyi.
Szex = szubjektivitás!
Ha szereted, ne érdekeljenek a társadalmi konvenciók – CSINÁLD!
Ha nem szereted, ne érdekeljenek a szexi trendek, mások elvárásai – NE CSINÁLD!
ennyi.
orális sex
Annyi hozzászolásom lenne,hogy egy párkapcsolatban elengedhetetlen számomra.
Rettentően nagy felszabadito ereje van mindkét fél részére.Örömel teszem,élvezem,látványos dolog számomra,hogy partneromnak mekkora örömöt szerzek vele,nem beszélve magamrol.
Probáljátok ki,megéri,tégnyleg,nagy örömöt és magabiztosságot ad nektek.

Régen csak a prostik csinálták, ma elvárják a pasik
http://www.femina.hu/kapcsolat/regen_csak_a_prostitualtak_csinaltak_ma_elvarjak_a_pasik
Régen csak a prostik csinálták, ma elvárják a pasik
http://www.femina.hu/kapcsolat/regen_csak_a_prostitualtak_csinaltak_ma_elvarjak_a_pasik