A lélek megismerése

Jól sikerült a mai oktatás a Spirit suliban. Vizsgáztattam a 3.-os évfolyamot, utána pedig a megvilágosodásra terelődött a szó. Addig beszéltem róla, hogy lejött egy régi-új tanítás a megvilágosodás eléréséről. Kb. 5 évvel ezelőtt már egyszer rájöttem erre a technikára, de aztán elfelejtettem, pedig szenzációs!
Valószínűleg ezt is csak egy bizonyos tudatossági szinten voltam képes felismerni és ahogy elhagytam azt a szintet, úgy el is felejtettem a spirituális tanítást.

Most megint előjött és az elmélet mellé egy szenzációs gyakorlat is társult. Ki is próbáltuk kétszer a gyakorlatot, ami jó erősre sikeredett:
– az egyik résztvevő totál kiborult, olyat sírt amilyet még nem láttak Tőle a többiek.
– a másik gyakorlóra meg olyan zsibbadás, hányinger, stb. jött, hogy még másnap is szédült tőle!

Persze a gyakorlat célja nem ez volt, ez csak azt jelezte, hogy rendesen megmozgatta a mélyben szunnyadó tudattartalmakat.

Nekem jól sikerült mind a kétszer, és még utána is egész nap belső késztetésem volt a gyakorlására, így gyakoroltam, amikor csak tudtam.
Estére én is megteltem vele, nagyon sok tartalmat hozott fel, így most már csak pihengetek. Majd ha lecsitultak az információk, akkor megint előveszem, mert most az egyik legjobb gyakorlatnak tartom!

2 thoughts on “A lélek megismerése”

  1. Milyen techika ez? Benne van vmelyik Sirály csomagban? Mit
    Milyen techika ez? Benne van vmelyik Sirály csomagban? Mit érdemes/lehet erről tudni? 🙂

  2. Milyen techika ez? Benne van vmelyik Sirály csomagban? Mit
    Milyen techika ez? Benne van vmelyik Sirály csomagban? Mit érdemes/lehet erről tudni? 🙂

Scroll to Top