Nagy örömömre, vetítik a mozikban "Az igenember" (Yes Man) című amerikai vígjátékot, Jim Carrey főszereplésével, amely egy régi IGEN-t mondós gyakorlatot juttatott eszembe. Akinek van hozzá kedve, próbálja ki, mert nagyon izgalmas és tanulságos technika a félelmeink, gátlásaink és legfőképpen a megszokásaink felszámolására!
"A filmben Jim Carrey egy olyan figurát játszik, aki soha, semmire nem mond igent. Egyszercsak rájön, hogy ezt az ellenállást rá kéne hagynia és meg kell változnia. Ezért elmegy egy egy önsegítő csoportba, ahol ténylegesen megváltozik a világszemlélete. Carl innentől kezdve mindenben benne van, minden kérésre és ajánlatra igenlő válszt ad. Ami lehet, hogy ugyancsak nem a legjobb megoldás." idézet: www.filmek.s9.hu
Mostantól Igenember leszek 🙂
Íme itt is jelen van a vonzás hatalma 🙂
Minden előzmény nélkül tegnap hallottam először egy barátomtól az Igenember című filmről. Pár mondat volt, de a figyelmemet felkeltette.
És ma reggel – „véletlenül” – erre az oldalra tévedtem, és ismét csak „véletlenül”, szinte az első, amit elolvastam, az ezzel kapcsolatos írás volt.
Amint elolvastam, azt mondtam: Ez az! Ez kell nekem! Mostantól így csinálom. Lássuk, mire jutunk. 🙂
Annál is inkább, mert éppen életem egy nagyon fontos fordulópontja következett be két napja, és egy teljesen új fejezet kezdődik most.
🙂
KÖSZÖNÖM!
(Ja! és a filmet is meg fogom nézni! 🙂 )
Új világ
Azt hiszem egy igen érdekes és új világba csöppensz, ami tele lesz olyan fordulatokkal amire azt szokták mondani „na ezt már tényleg nem gondoltam” 🙂
Az igenek és a teremtett helyzetek…
Volt szerencsém megnézni a filmet 🙂 Már a kezdet is izgalmas volt. Biztosra akartam menni és gondoltam miért is ne kipróbálom a netes jegyfoglalást, neki is láttam majd nagy örömmel kinyomtattam az igazolást.
Aztán este felvillanyaozva mentem a Camponába megnézni a filmet. A pénztárnál büszkén elővettem a papírkámat és mondom, hogy a a foglalásom szeretném érvényesíteni. És jött a nem várt fordulat, mondja a pénztáros csaj, hogy a foglalás az teljesen ok csak a Westendbe szól…. 😉 hát mosolyogtunk, még jó hogy rutinos jegyfoglaló vagyok… Ennek ellenére sikerült bejutnom és nagyon nem bántam meg. Sőt! Szubjektív ugyan, de tudom ajánlani mindenkinek ezt a filmet.
A film hordoz magában önismereti tanításokat az első felismerésen keresztül a párkapcsolaton át a barátságig, mindezt az igenek sokaságával teremtve és sok humorral megfűszerezve…
Sanyi ! Te igent mondtál már ?
Sanyi ! Te igent mondtál már ?
Sanyi ! Te igent mondtál már ?
Sanyi ! Te igent mondtál már ?
Itt ingyen meg lehet nézni,
Itt ingyen meg lehet nézni, érdemes:)
http://stagevu.com/video/fbmovksvwuaz
Itt ingyen meg lehet nézni,
Itt ingyen meg lehet nézni, érdemes:)
http://stagevu.com/video/fbmovksvwuaz
Néhány hete olvastam a blogot, és elgondolkoztatott a téma. Ahog
Néhány hete olvastam a blogot, és elgondolkoztatott a téma. Ahogy beleéltem magam az „igenlésbe”, előjött egy szabadságérzet, ugyanakkor egy apró félelem is. Mégis úgy döntöttem, kipróbálom. Egyenlőre nem minden helyzetben és nem is figyelek rá tudatosan, csak akkor jut eszembe, amikor valamiféle belső gátat érzek. Eddig nem bántam meg, hogy igent montam, vagyis elfogadtam azokat az ajándékokat, amiket az élet nyújtott felém. (Az adás mellett az elfogadás gyakorlása!!!)Persze az idő még rövid ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjak le a módszerről, de biztos, hogy folytatom. :-))
( A filmet is megnézem.)