Kié a felelősség? A gazdasági válság hatása pénzügyi helyzetünkre.

A Tanítómmal találkoztam hétvégén. Ahogy az elmúlt években mindig, most is azzal indítottunk, hogy az első fél órában összevitatkoztunk valami alapvető nézetkülönbségen. Annyira másként látunk bizonyos dolgokat és egyikünk sem hajlik véleményében a másik felé, hogy a találkozásunk ilyen kulturált, de eredménytelen vitákban nyilvánul meg.

Most például elmeséltem neki, hogy a napokban a megélhetéshez, pénzhez és gazdagsághoz való viszonyomat, hozzáállásomat tudatosítottam újra. Azt javasolta, hogy vizsgáljam meg a szüleimnek ezekhez való hozzáállását, vajon én hogyan ítéltem meg ezeket gyerekkoromban, miből vontam le téves következtetést, mely dolgokat kapcsoltam össze feleslegesen.

Ebben egyet is értettünk.

Aztán azt meséltem neki, hogy a pénzügyi helyzetem sokszor azért katasztrofális, mert alig van motivációm a pénzkeresésre, inkább dolgozok olyat, amit szeretek, amiben kedvemet lelem, mintsem hogy pénzért tegyek. A munkával kapcsolatban szerintem ez a helyes hozzáállás, de ha ez azt eredményezi, hogy a végén nincs pénzem, akkor valami még sincs a helyén!

Erre azt mondja, hogy ne magamat okoljam, ne bántsam magamat a pénzügyi helyzetem miatt, hiszen a gazdasági világválság engem is utolért, vegyem észre, hogy rám is hat!

Ő például úgy éli meg az anyagi helyzetét, hogy azért felerészben Ő a felelős, a másik felében viszont a környezete, ebben az esetben a világválság.
Kié a felelősség?

No, ebben nem értettem egyet vele. Szerintem, ha más dolgokban azt az elvet követjük, hogy mindenért 100%-ban én vagyok a felelős, akkor miért lenne kivétel ez alól a pénzügyi helyzetünk? Itt miért kellene kihárítani a felelősséget a külvilágra, miért nem találhatjuk meg a teljes felelősséget Önmagunkban?

A gazdasági válság hat mindenkire, akiben van rá nyitottság / lehetőség, hogy hasson rá. Ez a lehetőség lehet az, hogy nem tudatos az illető a pénzügyeiben, a pénzügyi veszteségekben, a környezetnek reá gyakorolt hatásában, vagy például egyenesen olyan karmája van, amely szerint neki pénzt kell veszítenie!

Ha ilyen feldolgozatlan nyitottságok – lehetőségek vannak benne a vesztésre, akkor egy külső folyamat jó körülményt biztosíthat ezek megnyilvánulásához.

Azonban aki feldolgozta ezeket, vagy legalább már elég tudatos a pénzügyeiben, a veszteség és a kölcsönhatások működésében, arra nem fog hatni a válság, mert már tudja, ismeri ezeket, ezért nem kell újra megtapasztalnia.

Az ilyen tudatos lény pont megtalálja azt az utat, ahol a hatások elkerülik Őt. Vagy ha mégis elérik, akkor azok nem hatnak rá sem negatívan, sem pozitívan, Ő csak a változást látja bennük!

Én elég messze érzem magam ettől a tudatosságtól, ezért azt gondolom, nagy felelőtlenség lenne részemről, ha nem adnék bele mindent a pénzügyeim tudatosításába, hanem annak felelősségét akár csak fele részben is, kihárítanám a világra!

Ugyanis amennyit kihárítok, másra vetítek, azt nem fogom magamra vetíteni, így abból tanulni, fejlődni sem tudok. Amiben pedig így kimaradok a tudatosításból, abban valóban védtelen, kiszolgáltatott leszek a környezet hatásaira, ezért csak elszenvedője leszek a világomnak, nem pedig az irányítója!

Nekem ez a véleményem a felelősség vállalásról és annak pénzügyi vetületéről.
/ Ha nem teljesen világos számodra a felelősség vállalása, akkor javaslom, hallgasd meg az erről szóló ingyenes előadást és meditációt /

Te hogy látod ezt a kérdést?
Szerinted kin múlik a Te anyagi helyzeted? Hogyan kezeled az anyagi problémáidat?

148 thoughts on “Kié a felelősség? A gazdasági válság hatása pénzügyi helyzetünkre.”

  1. Teljes mértékben egyetértek! 🙂
    Maximálisan osztom a véleményedet. Én magam is azt vallom, hogy 100 %-ban felelős vagyok az életem minden vetületéért, így a pénzügyeimért is.
    Ha bármennyit is áthárítunk ebből a felelősségből, akár a válságra, akár másra, azzal csak tovább taszítjuk a tudattalanságba a pénzhez fűződő viszonyunkat.
    Persze kényelmesebb és könnyebb azt mondani, hogy a válság utolért, vagy hogy a társam, vagy a családom, vagy a barátaim élősködnek rajtam, mint tudatposítani a saját problémánkat és feloldani azt. 🙂

    Köszönöm Sanyi, hogy közzé tetted ezt az írást! 🙂

    Szeretettel,
    Álomkereső 🙂

  2. Teljes mértékben egyetértek! 🙂

  3. Válság
    A pénz egy tárgy. A válság egy kódolt szuggesztió egy érzés. A kettőnek nincs köze egymáshoz csak magyarázat a ” boldogtalanságra” Ne szeresd a pénzt, szeresd az érzést az embereket és nem éled meg a válságot. Energetikailag ne merülj a mélységbe és vállald a felelősséget az érzelmeidért. Akkor kikerül a pénztelenség hiedelme, a tárgyak csoda világa. Elégedj meg azzal,amid most van és ne azon sírj tehetetlenséget mívelve, amid nincs.

  4. Válság

  5. Mindenért az egyén a felelős!
    Szerintem mindenért mi magunka vagyunk a felelősek.
    Valószínűleg jó úton haladsz azzal, hogy akkor dolgozol és azt, amit akarsz és amikor akarod. írtad nemrég nekem e-mailben, hogy azért nem találok munkát mert nem akarok dolgozni. Igen igazad van és az a legviccesebb, hogy olyan jól tudtam másoknak ezt mondani, amikor ők nem találtak munkát.
    „Azt tanítod, amit neked is meg kéne tanulnod” ez a mondás igencsak helytálló most.

    Amire viszont rájöttem, hogy azért nem akartam munkát, mert nem akartam 8,9,10,12 órában másnak dolgozni. Ezért most saját vállalkozásba kezdtem. A munkával sosem volt gondom, csak az azzal járó fizetség elkérésével. Meglátjuk, hogy most talán másként alakul erősen dolgozom rajta.

    Fél éve eléggé beindultak a dolgaim, minden jel arra mutatott, hogy lesz állásom. Aztán sorra az utolsó körökben estem ki a megmérettetésen. Elgondolkodtam hogy miért lehet, és arra jutottam ,hogy a biztos állást én csak ugródeszkának tekintettem. Beállítottam magam, hogy elnyerek egy állást, amit szeretek csinálni. Eddig ok is lett volna, de viszolyogtam attól, hogy elvigye az időmet a sok utazás, ami a munkába -állásból adódik. Hogy ne akkor menjek és oda ahova csak akarok. Kaptam a külvilágtól is a jelzéseket, pl a barátnőim szenvedtek mert nem tudnak semmit elintézni, mivel amikor végeznek már minden zárva van. Évente 20-21 nap szabadság és a legtöbb esetben ne mis te rendelkezel azzal sem, mert cégek nagyrészében megmondják mikor veheted ki. Na ezek nem hiányoztak de egyáltalán nem.

    És lehet hogy másnak egyértelmű, de én csak nemrég jöttem rá, hogy nekem ne mis állás kell hanem pénz, de ami a legfontosabb szabadidő. Az kell. Szabadság.
    Nekem kell megteremtenem.

    és Sanyi. Te aztán igazán jól tudsz teremteni. Miért ne tudnál pénzt teremteni? Mindne más megy, ez miért ne menne?
    Azt javaslom, hogy ne a problémára koncentrálj, hogy mi lehet az oka hogy miért nincsen? Hát kit érdekel?
    Szerintem teremtsd meg és kész.

    Valaki írta itt előttem ,hogy az érzésre figyelj, ebben egyetértek. Arra gondolj, hogy mire kell pl utazásra. Ha ez megvan, akkor érezd át, hogy milyen jól fogod magad érezni az utazáson. Részletesen mindent képzelj el ezzel kapcsolatban. A kedveseddel sétáltok a tengerparton és miket látsz közben stb. Csak jó dolgokra koncentrálj és szívből ne agyból.
    Na de neked mondom ezeket?

    TE aztán mindenre képes vagy az életben, csakúgy mint mindenki más, aki hajlandó tenni érte.
    A válság meg csak arra ható,aki belemegy az aggódásba.

    1. Tudom, hogy ezt is helyre tudom tenni, csak idő kérdése.

      Kedves Auróra!

      Bár jól ismersz, de talán mégsem eléggé. Nem vagyok képes bármire, csak azokra a dolgokra, amelyekben már nincsenek korlátaim, mert tudatosítással felszámoltam azokat.

      Amikor elkezdtem az önmegismerés, önmegvalósítás útját járni, rengeteg problémám volt, de az intenzív és megfelelő! gyakorlásnak köszönhetően hamar megfogyatkoztak. Akkor készítettem egy számvetést, hogy mivel kell még foglalkoznom most, hogy az apraját helyre raktam?

      Azt láttam, hogy a problémáim alapvetően két területre fókuszálódtak: párkapcsolat és megélhetés.

      A párkapcsolat akkoriban jobban hiányzott, ezért annak a feldolgozásával kezdtem, keményen meditáltam éveken keresztül az akadályok, blokkok, fájdalmak, félelmek, rögzülések feloldásán és most ott tartok, hogy ezt már egészen jól uralom.

      Most ugyanezt az utat kell bejárjam a pénzzel, megélhetéssel kapcsolatban, amit kb. 5 évvel ezelőtt már el is kezdtem, csak még nem értem a végére.
      Tudom, hogy ezt is helyre tudom tenni, csak idő kérdése.

    2. Nem javaslom a teremtés technikáját!

      A módszeremet illetően fontos tisztán látnotok, hogy én nem használom és nem is javaslom a teremtés technikáját!

      Úgy tartom, hogy amire szükségünk van, ami az utunk része, azt megkapjuk, ha nincsenek a megvalósulásának útjában akadályok. Akadályok lehetnek a félelmeink, a gátlásaink, a megszokásaink, mert ezek már a tudatunkban akadályozzák a megvalósulást, így az el sem jut a teremtődés fázisába.

      Ezért a gyakorlatban két dolgunk van:

      1. Eltávolítani, feloldani ezeket az akadályokat a tudatosítás módszerével.
      2. Elengedni azokat a hamis vágyakat, amelyek más útra akarnak irányítani.

      Ha ezt a két oldás-sorozatot végig csináljuk, akkor elkerülhetetlen
      a siker, és teremtés gyakorlat nélkül is megjelenik az életünkben az,
      aminek ott helye van!

      Én ezt alkalmazom immár 15 éve sikerrel, és talán ennek hatékonysága miatt gondoltad azt, hogy teremtek.

      Viszont akik a teremtés gyakorlatokra vannak rácuppanva, azok rendszerint kihagyják ezt a két fontos oldás-sorozatot, hiszen nem tanulták, nem is tudnak róla.
      Ennek az a következménye, hogy miközben a teremtéssel foglalkoznak, folyamatosan kontroll alatt kell tartaniuk a félelmeiket, gátlásaikat, megszokásaikat, hogy azok ne toluljanak az útjukba.

      Másrészt, sokszor olyan dolgok teremtésébe folynak bele, ami nem része az útjuknak, ezért vagy nem sikerül megvalósítaniuk, vagy csak igen nagy erőfeszítés árán, és a végén ebben sem lesz köszönet!

      Egy példa

      Képzeljük el, hogy van egy ember, aki már csak egy lépésre van a megvilágosodástól. Ez az egy lépés az lenne, hogy szembe nézzen egy régóta cipelt félelmével.
      Azonban az egy félelem mellett, van még benne 100 hamis vágy is.

      Emberünk a maga egojától vezérelve vajon melyik utat fogja választani?
      Valószínűleg inkább elindul a 100 vágya kielégítése felé, mintsem szembe menjen azzal, amitől fél!

      Pedig ha tudná, hogy már csak az választja el, akkor nem a hamis vágyak megteremtésével foglalkozna, hanem ennek az egy félelemnek a feldolgozásával!

      A kérdés az: Vajon Te hogyan osztod be az idődet?
      A felszínes világ által beléd sulykolt vágyakat próbálod megteremteni, vagy a saját vágyaid (saját utad) akadályait számolod fel?

      1. nem felszínes vágy a szabadság
        Én arra vágyom, hogy szabad legyek.
        Tisztában vagyok vele, hogy ezt belül kell elérnem először és utána megvalósul ez kívül is.
        A pénz nekem a szabadsághoz kell. A külső szabadsághoz.
        Kettős dolog ez, hiszen mondhatjuk hogy nem kell pénz és nincs is szükségünk rá, de egyenlőre ez nem igaz, legalábbis akkor nem, ha ebben a világban akarunk élni (más ha barlanglakó, magányosan meditáló, megvilágosodottak akarunk lenni). (Bár rengeteg ötletem van és már másoknak is eszébe jutott (pl szívességháló), hogy hogyan lehetne kiküszöbölni, de erre nem várhatok)

        Sokáig azt éreztem hogy nekem nincsen szükségem pénzre én jól megvagyok nélküle. Nem görcsöltem rá.
        ÉS bejött, mindig volt mit ennem, volt hol laknom és könnyen kerestem pénzt is. Adtam halomra ajándékba és kölcsön is, nem izgatott. Könnyen bántam vele.
        Aztán az életem több nehéz fordulatot vett és elkezdtem több területen is aggódni. Párkapcsolattal kezdődött aztán jött a többi probléma is, mondhatjuk hogy minden területen. Addig vidám voltam és mindig megoldódtak a gondjaim. Szinte maguktól, persze ez nem magától volt sosem hanem dogoztam rajta, de sosem görcsösen, hanem ösztönből és sosem gyakoroltam semmit. (A múltkor sikerült újra ez, amikor meggyógyultam két óra alatt, ki is engedtek a kórházból, pedig úgy volt, hogy benttartanak).
        Amióta az önismeret útjára léptem azóta sokszor túlaggódom a dolgokat, mindenre tudni akarom a választ, ahelyett hogy ösztönösen cselekednék vagy éppen nem cselekednék, mint ahogyan eddig is tettem.
        Arra céloztam a teremtéssel, hogy magától megteremtődik ha rendbenvagy és ne görcsölj rá a problémákra ennyire. Talán még mindig túl racionális vagy.
        Amikor megismertelek pont ettől voltál számomra hiteles, mert te vagy az egyetlen tanító (azok közül akit ismerek), aki eleve racionális alkat volt, később vált spirituálissá. Ez azt erősítette bennem, hogy ha neked sikerült, akkor bárkinek sikerülhet, hiszen sokan nem ennyire racionálisak, mint amilyen te voltál, és úgy talán könnyebb a dolog.
        Persze ma már másként gondolom, semmi köze nincsen annak hogy ki hol tart ahhoz hogy mit érhet el (lehet hogy valaki mindent elutasít amit nem lehet megfogni, és holnap akár meg is világosodhat.)

        Arra céloztam hogy talán túl sok a gyakorlás amit csinálsz, de ez csak megérzés.
        A táboraid, előadásaid is nagyon jók voltak mindig, csak az nem feküdt nekem benne (másnak pont ez tetszett, nem vagyunk egyformák), hogy túl sok volt a tudatosság benne, bennük. Mindig túl volt magyarázva, bár volt aki így sem érette, szóval nézőpont kérdése minden. Ez is egy út én csak leírtam amit érzek.

        Visszatérve az alaptémára szabadságra vágyom semmi másra. kettős érzés bennem az hogy kell e ehhez pénz vagy nem. a Választ nem tudom.
        Nagy tanítók olyasmiket szoktak erre felelni, hogy nem kell pénz a szabadsághoz, a szabadság belül van és hogy dolgozz bármit, bármennyi órát és bármilyen körülmények között, de te lehetsz szabad belül.
        Én inkább azt mondom, hogy kívül és belül is szabad akarok lenni, időben és térben egyaránt. Nem akarok helyhezkötött lenni, egyhelyben ülni és egyhangú dolgot csinálni. A munkában is a szabadságot követtem eddig is és bejött, eddig. Csak elkezdtem görcsölni és aggódni.
        Kicsit vágytam átlagos életre is, kiszámíthatósággal és „rendes” munkahellyel. Nem jött be, most megpróbálok visszaállni, a szívem útjára, ami azt súgja hogy tartsak ki és meglesz az eredménye. Folytassam amit elkezdtem. Csak elég nehéz kívülállónak maradni, amikor az emberek nagyrésze állandóan a válságon nyavalyog és mindig másokat okol mindenért.

        1. Szabadság keresés

          Mielőtt megismertél, bőven tartottam olyan programokat, ahol nem a racionális-spiritualitást helyeztük előtérbe, hanem a szív szavát. Kellemes, felemelő programok voltak ezek, de nem mindenki tudta átadni neki magát, főleg olyanok, akiknek zárva volt a szívük, tele fájdalommal, félelemmel, görcsökkel.

          Ezért be kellett látnom, hogy az elszállós, felemelkedős szakasz előtt másoknak is kell "némi" tudatos oldást végezniük ahhoz, hogy kevesebb félelemmel, gátlással ki merjék nyitni magukat.

          Gyakorlásból csak akkor lehet sok, ha ezt csinálja az ember ahelyett, hogy él. Én élek is mellette, és nem akadok ki a felkavart információktól, ezért nem érzem soknak a magam gyakorlását, viszont másokét kevésnek tartom, egy-két kivételtől eltekintve.

          Szabadság keresés

          Azt írod, hogy a szabadságodhoz pénzre van szükséged. Hadd emlékeztesselek arra a tanításra, mely szerint az eredeti vágyra kellene koncentrálni, azt megvalósítani belül és akkor az oda vezető út magától létrejön kívül.

          A Te eredeti vágyad a szabadság. Ezt találd meg magadban, fogadd be, azonosulj vele ("Minden benned van!" gyakorlat) és akkor ezt megkapod kívül is.
          Hogy mindehhez kell-e majd pénz, azt előre nem tudni, majd akkor kiderül.

          1. szabadság
            Köszönöm szépen.
            Éreztem én hogy a valódi probléma nem az, amire koncentrálok, csak nehéz volt nem a külsőségekkel foglalkozni, miközben elkezdtem félni a jövőtől.
            Köszönöm a választ. Megkeresem a szabadságot magamban.

  6. Mindenért az egyén a felelős!

  7. A teljes felelősségről az élet minden területén
    Tudjon erről mindenki:

    Joe Vitale írása

    „A teljes felelősség fogalmát mindeddig úgy értelmeztem, hogy felelős vagyok azért, amit gondolok illetve teszek.
    Ami ezen túl van, azért nem felelek.

    Azt hiszem, a legtöbb ember így gondolkodik a teljes felelősségről.

    A saját cselekedeteinkért vagyunk felelősek, azért pedig, amit mások tesznek nem.

    Amikor először hallottam ezt a történetet az emberről, aki magát gyógyítva gyógyít másokat – azt gondoltam, ez csak valami újkeletű legenda. Nem foglalkoztam vele. Egy évvel később azonban újra az utamba került a történet. Hírt kaptam arról, hogy egy terapeuta, egy Hawaiiban ismert gyógyító módszert, a ho’oponopono-t – a gyógyulva gyógyítani módszert használja. Ezúttal nem tudtam kiverni a fejemből. Úgy gondoltam, hogy ha a történet igaz, mindent tudni akarok róla.

    Nos, a hawaii terapeuta, Dr. Ihaleakala Hew Len egy egészen új perspektívából tanította meg látnom, mi is az a teljes felelősség. Az első telefonbeszélgetésünk körülbelül egy órán át tartott; arra kértem, mesélje el terapeuta munkásságának teljes történetét. Elmondta, hogy a Hawaii Állami Kórházban dolgozott négy éven át. Az osztály, ahol a „közveszélyes őrülteket” tartották nem tartozott a legbiztonságosabb, legvonzóbb munkahelyek közé – a pszichológusok havonta váltották egymást, az ápolók gyakran jelentettek beteget, vagy csak egyszerűen felmondtak. A dolgozók az osztályon kizárólag hátukkal a falhoz simulva közlekedtek, így kerülve el, hogy rájuk támadjanak a betegek. Az osztályon se dolgozni, sem élni nem volt kellemes.

    Dr. Len egyetlen beteggel sem találkozott. Kapott egy szobát, ahol a kórlapjukat tanulmányozta. Amíg ezeket olvasta, saját magán dolgozott. Ahogy magát gyógyította, úgy lettek jobban a betegek is. „Néhány hónap elteltével – mesélte Dr. Len – a korábban lekötözött betegek szabadon sétálhattak, semmiféle veszélyt nem jelentettek. Másoknak, akiket addig keményen gyógyszereztek, már nem kellett gyógyszert szedniük. Azok, akiknek esélyük sem volt arra, hogy valaha kiengedjenek a kórházból, gyógyultan hazamehettek. Sőt, mi több, a személyzet egyre jobban szeretett ott dolgozni.” „A hiányzások és a gyors személyzetváltások megszűntek. A végén többen dolgoztak az osztályon, mint amennyire szükségünk volt, mivel a betegek hazamehettek – ráadásul mindenki bejárt dolgozni. Mára az osztály bezárták.”

    Ekkor feltettem a kérdést: „Mit csináltál magaddal, amitől ezek az emberek ennyire megváltoztak?” „Egyszerűen meggyógyítottam magamban azt a részt, ami őket teremtette.” Nem értettem. Dr. Len elmagyarázta, hogy az életért vállalt teljes felelősség azt jelenti, hogy az életedben minden – csupán mert az életedben jelen van – a te felelősséged. Tulajdonképpen az egész világ a te teremtményed. Hát… Ez egy kicsit erős… Felelősnek lenni azért, amit mondok vagy teszek, egy dolog. Azért is felelni, amit bárki más mond vagy tesz a környezetemben, az meg egy másik. De mégis, az igazság az, hogyha felvállalom a felelősséget az életemért, azaz mindenért, amit látok, hallok, ízlelek, érintek, vagy bárhogyan megtapasztalok – az az én felelősségem – hiszen jelen van az életemben. Ez azt jelenti, hogy a terrortámadásokat, az elnököt, a gazdaságot vagy bármit, amit tapasztalok és esetleg nem tetszik – orvosolni vagyok képes. Ezek a dolgok nem léteznek a szó szoros értelmében, csupán belső kivetítéseink. A probléma nem velük van, hanem velünk, és ahhoz, hogy megváltozzanak, magunkat kell megváltoztatni. Tudom, hogy ezt elég nehéz felfogni, pláne elfogadni vagy éppenséggel így élni. Ujjal mutogatni sokkal könnyebb, mint ez az egész „teljes felelősség” dolog.

    Ahogy azonban Dr. Lennel beszélgettem, lassan rájöttem, hogy számára és a ho’oponopono szerint a gyógyítás nem jelent mást, mint önmagunk szeretetét. „Ha javítani akarsz az életeden, meg kell gyógyítani azt. Ha meg szeretnél valakit gyógyítani, akár egy közveszélyes őrültet is, saját magad gyógyításával tudsz segíteni rajta.”

    Megkérdeztem Dr. Len-t, hogy van ez, mit csinált egészen pontosan, amikor azokat a kórlapokat tanulmányozta. „Nem tettem mást, csak folyamatosan ismételtem, hogy „Bocsáss meg!” és „Szeretlek!” – újra és újra.” ” Ennyi?” ” Ennyi.”

    Úgy tűnik, hogy szeretni önmagunkat a legerősebb módja saját fejlődésünknek, és ahogy mi fejlődünk, úgy javul a világunk is. Kipróbáltam. Egy napon valaki küldött nekem egy e-mailt, ami meglehetősen felbosszantott. Korábban megnéztem volna magamban, miért zavar egy ilyen üzenet, vagy elkezdtem volna veszekedni a levél küldőjével. Most viszont úgy döntöttem, kipróbálom Dr. Len módszerét. Némán mondogattam magamban: Bocsáss meg! Szeretlek! Nem intéztem senkihez a szavakat, egyszerűen csak megidéztem magamban a szeretetet, hogy meggyógyítsa bennem azt, aki ezt az egészet okozta. Egy órán belül újabb levél jött ugyanattól az embertől: bocsánatot kért korábbi soraiért Pedig „látszólag” nem tettem semmit, ami ezt kieszközölte volna, még csak nem is válaszoltam neki. Mégis, azzal, hogy azt mondtam „Szeretlek!”, valahogy meggyógyítottam azt a részemet, ami őt teremtette. Így hát azt javaslom, ha bármit is javítani akarsz az életedben, csupán egyetlen hely létezik, amit meg kell, hogy vizsgálj: saját magadat. És amikor befelé figyelsz, figyelj szeretettel!”

    http://www.youtube.com/watch?v=ac5SGwRPv0o&feature=related

    A dal kezdő sorai angolul és magyarul:

    I am sorry Sajnálom
    please forgive me kérlek bocsáss meg

    I thank you köszönöm neked
    and I love you és szeretlek téged
    these are the special words god sent to our song ezek azok a különleges szavak, melyeket isten küldött a
    dalunkba
    these are the magic words god gave to our song ezek azok a csodálatos szavak, melyeket isten adott a dalunkba

    1. ho’oponopono
      Soha eddig ezt a szót nem hallottam, de amit leírtál, az felborzolta a szőrt a hátamon.
      A szívinfarktusom után a tudatom elég nehezen jött vissza (újra kellett éleszteni), és amikor még napjában kb 200-szor kérdeztem meg, hogy hol vagyok, és miért vagyok itt, a nővérkék szerint a szívemmel beszélgettem.
      Azt mondogattam, hogy ne haragudj, nem gondoltam hogy ilyen nagy a baj, szeretlek. Közben a kezem a mellkasomon tartottam és ők ezért mondták, hogy a szívemmel beszélgetek.
      Nem is tudom, hogy most mit gondoljak?
      Lehetséges , hogy így gyógyítottam magam?
      Nem értem pontosan, hogy dr Len kinek mondogatja hogy,, bocsáss meg , szeretlek”?
      Még csak nem is hallottam erről a módszerről eddig.
      Írnál róla még?
      Üdv : Noa

      1. Kedves Noa!
        Azért borzolódott a szőr a hátadon, mert ez az írás

        Kedves Noa!

        Azért borzolódott a szőr a hátadon, mert ez az írás téged csak emlékeztetett egy olyan dologra, olyan elfeledett vagy tudatodban eddig nem jelenlevő tudásodra, amit már tudtál, hiszen csináltad magad is már a kórházban…………..:)

        Ebben az írásban mindent megtudhatsz erről a módszerről, ha még többször elolvasod figyelmesen. Ott minden kérdésedre megkapod a választ!

        Üdv: Tücsi

    2. Az este ismét szóba került Dr. Len története.

      Az este ismét szóba került Dr. Len története.

      Még a hősidőkben, Gyurkó Zsoltival beszélgettünk erről a fajta manipulációs technikáról és próbálgattuk kicsiben. Persze mi nem egyszerűsítettük le erre a mantrázós módszerre, de bizonyos esetekben biztosan ez is elég hatékony!

      Akár világmegváltó terveket is véghez lehetne ezzel vinni!

      1. Kipóbáltam
        Én ma kipróbáltam ezt a módszert (is), volt okom rá. De gyakorlat közben az a megérzés jött, hogy én ezeket nem csak saját magamban gyógyítom, hanem ezzel átveszem a másik sorsát is, és ezzel karmikus kötést hozok létre vele kettőnk között. Szerintetek?

        1. Nekem jó
          Szia Eszti!

          Én is kipróbáltam, és nekem nagyon jó volt.:)
          Én a másik problémáját magamra vetítettem, hiszen ahogy írja Dr. Len is, mindenért mi vagyunk a felelősek az életünkben, így az a probléma bennem is megvan.
          És ezután magamnak mondogattam, hogy bocsáss meg, szeretlek.
          Én zokogtam perceken keresztül, és nagyon felszabadító érzés volt, úgy éreztem valami oldódott bennem.

          Persze szerintem azért csak ez a módszer nem elég, de nekem hozzájárult sokban a probléma oldásához.

    3. Ho’oponopono szeminárium Dr. Hew Len-nel
      Én személy szerint sokat tanultam Dr. Hew Len-tôl.
      Azt hiszem több fontos dologra is rájöttem, amik megváltoztatták az életem.
      Voltam is régebben személyesen egy szemináriumán.

      Most pedig én szervezek neki egy hétvégi szemináriumot 2010 októberében Bécs mellett.

      Szerintem nagyon jó lehetôség azoknak, akik személyesen szeretnék látni és hallani:

      http://www.hooponopono-class.org

      Laci

  8. A teljes felelősségről az élet minden területén

  9. Válság?
    Midig hosszan elgondolkodom azon, hogy milyen sikeres is ez a válság propaganda. Kreáltunk egy új „istent”. Lehet okolni mindenért. Lehet mutogatni rá. Elő lehet húzni, hogy íme Ő a bűnös. Én nem tehetek semmiről.
    Valóban válság van, de ez inkább erkölcsi, tudati, gondolati, olyan igazi személyes válság. Mindez bennünk zajlik, de a felszínen, a formák világában. Ott mélyen nincs más csak a forrás, a szeretet, a Lét. Az Aki valójában Vagy.
    Talán így lenne a legegyszerűbb:
    Ne a világot próbáld megmenteni: mentsd meg magadat!

    Szeretettel!

    1. Csinált dolgok
      Szivemből szóltál! Már régebben is publikáltam itt (és nem csak…) azon véleményemet, hogy a g.v. csak kitalálmány.

      Nem szabad bedőlni. Gazdasági Válság NINCS! Önválság van. Nehéz ez így, hiszen ha nem folyik be a pénz, nem tudsz kifelé sem fizetni. Ez nagy nyomást eredményezhet. De valóban meg kell próbálni elengedni és HINNI, HINNI, HINNI!!! Én hiszek abban, hogy az, amit csinálok és szeretek, anyagilag is megtérül, megkapom a (szakmámban nagyon szépen becézett) tiszteletdíjamat annak fejében, hogy emberek lelkét símogatom a hangommal, dalaimmal.

      Nem anyagi visszatérítések, a hála jelei már vannak. Sőt, érzem, hogy az anyagiak is úton vannak. Sokat dolgoztam ezért, főleg önmagamon belül. Nincs ingyen az anyagi siker sem. (Akinek dől a lé, mögé kell nézni, 1. boldog-e valójában, 2. lehet, hogy rengeteget dolgozott önmagán, hogy elérje).

  10. Válság?

  11. Anyagi helyzetem megromlásáról nem én tehetek
    Mielőtt nyugdíjas lettem, azelőtt 10 évvel volt munkahelyemen becsaptak a főnökeim, azzal, hogy ha nem lépek be az egyik nyugdíjpénztárba, mire nyugdíjas leszek nem kapok az államtól egy fillért sem. Eltelt 10 év, nyugdíjas lettem, és a nyugdíjbiztosítótól hiába kértem, hogy engedjen vissza az Államiba, nem tették, hanem elvették a lehetséges nyugdíjam, – 40 évi ledolgozott munka után – 25 %-át, pontosan 36.310.-Ft-ot havonta, vagy felajánlottak egy járadékszolgáltatást, havi 4.800.-Ft-ot!!! Igen jól látod! Volt még egy lehetőségem, hogy 106.000.-Ft-os nyugdíjból ne haljak éhen, vagy ne tegyenek az utcára az 40 alatt megszerzett családi házamból, amit továbbra is fenn kell valahogy tartani, hogy egyösszegben felvehettem, ami a 10 év alatt befizettem nekik a fizetésemből. 35.000.-Ft csak a havi gázszámlám, a többiről már nem is beszélek. Most fél év elteltével a Kormány hozott egy rendeletet, hogy ha visszafizetem, amit fél évvel ezelőtt felvettem egyösszegben, akkor megkaphatom a teljes nyugdíjamat! Ilyen áremelkedéseknél, hogy tudtam volna ehhez a pénzhez nem hozzányúlni, már lezárták volna a gázt, a villanyt, a hitelek miatt elárverezték volna a házat a fejem felül. A pénz nincs, nincs mit visszafizetni, beteg voltam 1,5 évig, 8-szor voltam kórházban, az orvosok csak a gyógyszereikkel még betegebbé tettek. Pénz nem maradt. Mit fizessek vissza? Így nem tudok visszalépni a nyugdíjpénztárba, illetve soha többet esélyem sincs arra, hogy normális nyugdíjam legyen, munkát vállalni nem tudok, lassan már a mostani megélhetés is komoly gondokat okoz, hanem az embertelen törvények, és emberek, akik becsapnak minket, azért, hogy elvegyék a megérdemelt munkáért járó nyugdíjunkat is. Patthelyzetbe kerültem. Fondorlatos szándékos „elszegényítése” az én generációmnak, akik a jelenlegi fejlődési szinthez, mások anyagi jólétéhez 40 évi munkánkkal keményen hozzájárultunk. Én így látom az én esetemben, és nagyon sok sorstársam van, akik ugyanígy jártak.

  12. Anyagi helyzetem megromlásáról nem én tehetek

  13. Reikido- S.Papp Mária

    Szerintem is ugy van, hogy ami a világomban történik azért én
    Szerintem is ugy van, hogy ami a világomban történik azért én vagyok a felelös. Szerintem ott szokott lenni a csuszás, hogy külön van választva az amit szeretünk csinálni, és az amiért pénzt kapunk. Szerintem a munka azért van, hogy örömünk legyen benne, a pénz pedig azáltal jön, hogy amit szeretünk csinálni, abbol sokat és jol tudunk csinálni. Nekem ugy tünik, hogy nem a munkábol van a pénz. Mármint nem abbol a munkábol amit kifejezetten pénzszerzési célbol végzünk.

    1. a fizetség, nem csak pénz lehet
      Én is elkezdtem olvasni egy könyvet(Pokoli profit…), de kb. a 10. oldalnál letettem. Sajnos nem minden esetben működik, hogy amit szívvel lélekkel csinálunk az profitot hoz. A kereskedőknél, meg üzletembereknél talán… És nemigen bírom ezt az „amerikás” stílust.

      Én szeretem a munkámat, DE közalkalmazottként dolgozom. Hiába vagyok „profi” meg kedves, pontos, gyors, alapos stb. úgyis csak annyit kapok (pénzt), amennyit a törvény előír. Iskolai végzettség, szakvizsga szerint: kész. Sőt továbbképzéseimet is én fizetem, de már nem sokáig, mert nem telik. Túlórázni nem lehet, maszekolni már nincs erőm, ugyanis a főállásom , ha rendesen és szívből csinálom minden erőt kiszív belőlem. De sajnos ezt szeretem csinálni. Ha mást dolgoznék, nagyon szenvednék.
      Így választottam annak idején. Tudtam, hogy sosem leszek gazdag, de azt csinálom, amit tudok, és szeretek. Viszont mostanában a mindennapi megélhetésem került veszélybe… És sajnos ez begyűrűzik az ember elméjébe, szívébe, aggodalmakat kelt, emiatt rosszkedvű lesz…nem ragozom.

      Nyílván az egyén felelőssége minden, DE: egymásért is felelősek vagyunk!!! Vannak olyan ágazatok, amik mostohák a „főnökök” szemében. Gondoljatok a hátrányos helyzetű embertársaitokra, a fogyatékosokra, betegekre!!! Őket segíteni, gondozni, gyógyítani, tanítani kell. Nekünk „épeknek” ez természetes kéne hogy legyen. Ezzel szemben azok keresnek a legkevesebbet, akik velük foglalkoznak.

      Persze erre azt mondjuk, hogy ez az utam, ez lett nekem leosztva.
      Nem is panaszkodom, mert nap, mint nap kapok valamit, amit nem lehet a pénzzel összehasonlítani!! 😀

      Ági

  14. Reikido- S.Papp Mária

  15. Anyagi helyzetem
    Szerintem is a saját felelősségünk, ha nincs pénzünk. Én is voltam pénz nélkül, és abban a helyzetben is, amikor bőségesen volt. Amikor üres volt a pénztárcám, akkor elgondolkoztam, hogy miért van ez így , és rájöttem, hogy egyáltalán nem is érdekelt a pénzzel való foglalkozás, nem volt bennem semmi motiváció. Aztán változott a helyzet, és napi szinten fordítottam rá figyelmet, és tudatosan költöttem. Az eredménye az lett, hogy jött egy munka lehetőség, amiből persze lett jó kis fizetésem.

  16. Anyagi helyzetem

  17. IS-IS elv, avagy: pénz ÉS boldogság (lelki ÉS anyagi gazdagság)
    Sziasztok!

    Szerintem a pénz egy szükséges eszköz arra, hogy létünket boldogabban éljük meg. Amennyiben van pénzünk (és nem folyton azon gondolkodunk holnap miből futja erre, vagy arra) több időnk/energiánk van foglalkozni magunkkal és másokkal is -gondolok itt a családra, barátokra, vagy egyszerűen azokra akik rászorulnak segítségünkre.
    -A legtöbb ember a gazdagokat folyamatosan lenézik: biztosan összelopta/csalta valahogy, na ez teljesen téves felfogás és írmagjában kell irtani…
    -A pénz/gazdagság nem zárja ki azt, hogy olyan dologgal foglalkozzunk, amit igazán szeretünk.
    Nem tudom szoktatok e itt könyveket ajánlani én mégis megteszem:
    T. Harv Eker : A milliomos elme titkai
    Nem kell mindent elhinni benne, nem kell minden tanácsot megfogadni, de szolgálhat ez a mű útmutatóul azoknak akiknek szükségük van rá.
    Sok szeretettel:

    Kacafan

  18. IS-IS elv, avagy: pénz ÉS boldogság (lelki ÉS anyagi gazdagság)

  19. NévtelenKovács Gusztáv

    Gratulálok az igen tartalmas figyelem felhivásra.
    Igazán egyet értek ezen fejtegetésel,csak még mindig nem igazán értem ,mi modon tudnék váltóztatni.
    Élet vitelem egyszerű és mégis gyerek koromtól mindig egyedül oldom meg a bajos dolgaim,DErájöttem
    sok dolgom van még ebben a fránya világban.Köszönetem fejezem ki,hogy megosztod a tapasztalataid velünk. Üdv:GUSZTI.

    1. Én így csinálom.

      Kedves Guszti és többiek. Amit a belső úton tehetsz a saját pénzügyeid rendezése érdekében, hogy tudatosítod ezek folyamatát, megérted az összefüggéseket, feloldod a gátlásokat, beteljesíted a vágyaidat.

      Konkrétabban ez azt jelenti, hogy mondjuk minden nap szánsz rá időt, hogy leülj, magadba mélyedj és elgondolkodj / meditálj az anyagi létezés-működés egy aktuális témáján. Mondjuk azon, hogy:

      • Miképpen kerül étel az asztalodra?
      • Miért a pénzt használjuk csereeszköznek?
      • Valójában mennyit ér a munkád?
      • Mennyit érnél Te, ha pénzben akarnánk kifejezni?
      • Mennyi pénzre lenne szükséged egy egyensúlyban levő életvitelhez?
      • Mit teszel mindezért?
      • Hol folyik ki az anyag (pénz) a kezedből?
      • Mit jelent számodra a birtoklás?
      • Mennyi felesleges, felhalmozott tárgyad van, amire másoknak pont most szüksége van?
      • Milyen pénzkezelési mintát láttam a szüleimtől?
      • Mitől félek anyagi szinten?
      • stb-stb.

      Most éppen ilyen kérdések jutottak eszembe, de bármilyen kérdést felvethetsz, ami benned kapcsolódik a témához és egy mélyebb tudatállapotban elgondolkodhatsz azon.

      Ha később majd haladóbb módszert szeretnél alkalmazni ugyanerre a világ-megértő módszerre, akkor ahhoz haladóbb képességekre, lelki eszközök alkalmazására lesz szükséged: Fejlettebb megértés, információ lehívás, befogadás, elengedés képességek, amelyeket lehet fejleszteni.

      Én így csinálom.

  20. NévtelenKovács Gusztáv

  21. Pénz
    Én is egyetértek. Minél kevésbé figyelek a pénzügyeimre, annál több kár ér és annál kevesebb az önbizalmam.
    Tényleg csak rajtunk múlok, hogy állunk hozzá, bár azt hiszem, a válságban tényleg alkalmazkodni kell a megváltozott helyzethez is.

  22. Pénz

    1. Zeitgeist
      Igen, jó ez a videó, tulajdonképpen a Zeitgeistmoovement móriczka változata.
      A gazdasági válság szerintem egy hatalmas nagy hinta, teremtettek egy helyzetet, amit elneveztek ennek, mert olyan félelmetes. Valójában másra nem jó, mint arra, hogy bevigyék ez alá a címke alá, azaz törvényesítsék az újabb eltulajdonítási eszközt. Ha gazdasági válság van, akkor a válság vitte el a törleszteni nem tudó hajlékát. Valójában a bankok ezzel a szituációval elveszik tőle. A válságra való hivatkozással felemelik a kamatot, módosítják a feltételeket és már is viszik féláron a kis összespórolt vagyontárgyadat. Mesterségesen hatalmas pénzügyi várakat építettek, ahova gyanútlan emberek befektették pénzüket. Ezután már csak be kellett buktatni a kártyavárat, felelőst meg vagy találnak vagy nem. De ha igen sem fogja a befektetők pénzét megtéríteni. Igy lehet az, hogy Izlandon megszűnt a nyugdíj, mert lenyeltékaz ilyen műintézmények.
      Azaz a bankoknak már nem volt „elég” a kamat, a kezelési ktg. és társai ezért más eszköz után néztek. Találtak. Mivel szinte senki nem tud bank nélkül meglenni elég termelékeny módszer.
      A saját részvét ebben a folyamatban pedig mindig saját érintettség, de ezt már sokat megírták itt előttem.

      Üdv!
      Hédi

  23. Sanyinak a kollektív feladatainkról
    Szia Sanyi!

    Igyekszem tömör és misztika-mentes lenni..

    Nagyon örülök az írásodnak.

    Szeritem ez globális kérdés. Sokan, és főleg azok teszik ezt fel, akik elindultak az önismeret/spirituális úton.

    Azért is örülök, – és ne haragudj hogy ezt írom -, mert némelyik előző írásodból az tűnt ki, hogy te, mint tudatos ember, tök helyén vagy, anyagilag, érzelmileg…stb.

    Amit sejtettem, hogy nem egészen így van. Te is a folyamat része vagy, egyéni és globális szinten is, csakúgy, mint mindannyian. (Egyébként megint a kommunikációd milyensége volt az, amiből ez kitűnt… 🙂 Bocs.)

    Mindannyian átalakulóban vagyunk, és ez az átalakulás globális. Akik elkezdtek tudatosodni már, azok elkezdtek felelősséget vállalni magukért, és ezen keresztül a világ dolgaiért is. De mindenki máshol tart a tudati fejlettségében, és máshol abban, hogy ebből a fejlettségből mennyi manifesztálódott már az életében. És mindenki máshonnan indult.

    Nem csak olyan értelemben, hogy milyen anyagi, egészségügyi/párkapcsolati helyzetben volt akkor, amikor megvilágosodott számára, hogy belül kell elkezdeni rendbe rakni a dolgokat, mert az a szituáció, amiben erre ráébredt, ha rossznak tűnik, ha jónak, már maga is egy következmény. Már az anyaméhben eldől sok dolog, aztán a környezet, amibe születünk is programoz valamilyen világlátásra, ami ezeket az ok-okozati láncként létrehozza. (Milyen tudattal, egészséggel, milyen szülők gondolat-világába születünk… stb). Ezeket aztán tudattalanul teremtjük mindaddig, amíg rá nem ébredünk: tudatossá válhatunk.

    Ezt azért írtam le, mert ezek a nem-tudatos programok okozzák, hogy sokszor úgy érezzük, „nem tehetünk róla”. Valójában arról van szó, hogy olyan mélyen a tudatunkban vannak rögzítve a világlátásunk módjai („a pénz rossz, a gazdagok kihasználnak vele”, „a nők buták”, „a férfiak a szellemi vezetők”, „a poligámia rossz”, stb) hogy idő és bizonyos tudatossági szint szint szükséges ahhoz, hogy a felszínre hozzuk őket, és meglássuk, miben is korlátozzuk magunkat. Ez egy folyamat. Van, amit már feloldottunk, és van, amit még fel sem ismertünk.

    Ezek valójában ugyanúgy ítéletek, mint a felszínesebb ítéleteink (pl. mondjuk a színes bőrű embereket illetően), csak sokkal nehezebben ismerhetők fel.

    Ezek kezelésében nagyon fontos a hozzáállásunk.

    1. Szeretettel.

    Ez azt jelenti, hogy nagyon nem mindegy hogyan kommunikáljuk ezt magunk és mások felé. Ahogy az előbb írtam, minden lélek máshonnan, más körülmények közül, más kódokkal indul, ami eleve meghatározza őt (mindannyiunkat) mindaddig, amíg fel nem ismeri ezeket és le nem veti. Ezért pusztán a felszín látásán keresztül az életünk (anyagi helyzet, érzelmi „stabilitás”) más számára gyakorlatilag megismerhetetlen, és ráadásul a segítő információn és szereteten kívül nem befolyásolható. Viszont mindenki a maga ütemében halad, és ez szintén nem belátható kívülről. (Másra vonatkozólag).

    Ugyanakkor éppen az információ-megosztás és a szeretet az, ami legtöbbet segíthet mindenkinek, aki már elindult ezen az úton, hogy felismerje önmaga működését, és változtasson, amin kell.

    Ezért az ítélet mentesség feltétlenül fontos az ítéleteink felszámolásában.

    A Jézusi „ne ítélj, hogy ne ítéltess” legalább kétféle ítéletre vonatkozik + a működés mivoltjára:

    1. A külső/felszín alapján ne vonj le következtetést. Soha! Lehet valaki egész életében szegény, mint a templom egere, mégis olyan tudatos pl. amilyen te sosem leszel. (Lehet h neki ez az életútja, vagy akármi más az oka, igazából ez a rész nem tartozik ránk, és ha szeretettel/tudatosan/ítélet nélkül fordulunk a másik felé, ez a helyes viszonyulás, éppen ezt tanítja ez a törvény. És ráadásul nekünk is ez a jó, mert ilyenkor csak az a dolgunk, hogy a saját elégedetlenségünket tegyük helyre, ne a másikat figyelmeztessük valamire, amit látni vélünk benne… természetesen kivétel ha megkér rá.)

    2. Az ítélet nem csak egy érzelmi alapú, szókimondást jelent, amit általában értenek alatta. A felszínes ítélkezést is és még valamit: az összes téves programot, amit magunkban hordozunk arról, hogyan működik a világ!! Megtanultuk az őseinktől, de már a genetikánkban is kódolva van (a történelem tanulással meg csak megerősítjük ezeket), hogy hogyan „kell” kezelni a pénzt, hogyan „lehet” jó kapcsolatban élni, kinek milyen szerep van LEOSZTVA. Ezek mind előítéletek/előfeltételezések. Lehet h nem ez a legjobb szó, de az a lényege, hogy nem a valóságot látjuk ilyenkor, sem önmagunkat, sem a világot nem vagyunk képesek a maga valójában , szabadon látni, mert még nem vagyunk képesek, csak ezeken a gondolati szűrőkön keresztül MEGÍTÉLNI a dolgokat és a dolgok működését. Mindezt abszolút tudattalanul.

    A dolgok működésével kapcsolatban pedig azt mondta Jézus: „…mert megítéltetsz”. Tükrözés-visszatükrözés. Ugye, ezt már ismerjük? Szóval: ismerd fel az ítéleteidet, és vesd le. Ne ítélj meg másokat, ez eleve segíteni fog téged az ítéleteid meglátásában.

    Hogy mit mond a valóságról?

    Ez most egy kicsit húzós lesz, de leírom.

    Azt mondja, (mint minden szellemi tanító), hogy SZABADOK VAGYUNK. ÉS DÖNTHETÜNK, BÁRMIRŐL. ÉS BÁRMI A MIÉNK LEHET, MERT A TUDAT, A TEREMTŐ TUDAT MINDENEN FELÜL ÁLL.

    Ugyanakkor figyelmeztet, mint az előbb említett tanításában is, hogy mindezt szeretettel tegyük. Mert ez az energia (amik mi vagyunk), úgy működik (természeténél fogva), hogy AZT KAPJUK VISSZA, AMIT ADUNK. Még gondolati szinten is.

    Jézus ítéletnek nevezi mindazt a programot, amelyet az elménkbe kódoltak tudatosan vagy tudattalanul, és amely eltorzítja a valóságot. „Most még tükör által, homályosan láttok, akkor színről színre!”

    Pénz.

    Hát, sok mindent írtam már erről. Én is fejlődöm. Látom az ellentétet, amiről írsz, és én is élem egy bizonyos formában.

    A szellemi tanítást figyelembe véve most azt mondom:

    1. Igazat adok a tanítódnak, abban az értelemben, hogy azok a programok, amelyek tudattalanok bennünk, és esetleg a kollektív tudat programjai (nagyon régről származnak, jól be vannak gyakorolva, társadalmakon hosszú generációk során át beivódva a genetikánkba (magyarul: vérünkbe), tanuljuk és tudattalanul átéljük őket), valóban ÚGY TŰNIK, hogy kívülről jönnek. A gazdasági válság formájában például. Vagy a magyar nemzet tehetetlensége formájában pl.. Megértem, hogy azt mondja, ne ezzel törődj, mert erre nem tudsz most hatással lenni.

    2. Valójában azonban egyetértek veled is, mert én is úgy gondolom, a belső úttal HOSSZÚTÁVON minden blokk feloldható. És itt felhívnám a figyelmed a HOSSZÚTÁVON szóra. Szerintem valójában erre inspirált téged a tanítód, nem a felelősség hárítására. Hanem a hozzáállás, a látásmód megváltoztatására. Hogy ne duálisan lásd a dolgokat, hanem egységben.

    Ugyanis a dolgoknak idő kell (itt a Földön). Sok felszínre nem hozott blokkunk vár oldásra. Egymás segítése, az életünkben megélt találkozások, kölcsönhatások segítenek hozzá a tudatosodáshoz. Ezeket nem kerülhetjük ki.

    Ezért nem szabad türelmetlennek lenni, szembeszállni a fél világgal, harcolni. Kijelenteni „ez rossz, mert akadályoz engem a kiteljesedésben”. Lehet, hogy más célért van az a „rossz”, ami csak idővel derül ki.

    Van aminek itt az ideje, és van, aminek majd két-három, esetleg öt év múlva lesz, de a mai tapasztalatod, írásod, olvasmányod, beszélgetésed hozzásegít ahhoz ami akkor lesz. És még egy fontos dolog: a pénz kérdése globális kérdés/blokk. Ezért az info-csere kiemelten fontos. Minél több mindenki ismeri fel a dolog mögötti valóságot, annál hamarabb élhetünk meg abból, amik vagyunk. Pénzzel, vagy anélkül.

    Ez is egy út. De nem egyéni. hanem kollektív felszabadulás, amiben az egyének tudatosodása egyenként részt vesz, és számít. A szeretet kapcsol össze, és most a szeretet rezgésének fennhatósága alatt élünk.

    Amit szeretettel teszünk, elfogadva az Élet megmásíthatatlan törvényeit, azzal előrelépünk. Amit, nem (türelmetlenül, gőgösen, dühösen, haraggal, kioktatóan, ítélkezve, tudatlanul…stb), az visszavet anyagilag, érzelmileg. Ez van. Ha nem hiszed, figyeld meg.

    A szeretet arra tanít, hogy lehetünk jól, de igazán csak az egymásra való odafigyelés, a türelem, a tisztesség, az odaadás megélései által.

    Én úgy gondolom: van, amiben már a kezünkben a kormány, de van, aminek a kormányát közösen kell megfognunk. És a pénz kérdése, a megélhetés kérdése most ilyen.

    Amit az emberiség közösen rombolt le, azért kollektíven tartozik felelősséggel.

    Ezért az egyénieskedés helyett, jobb lenne már, ha összefognánk.

    Én már találtam egy közösséget, ami így gondolkodik. És sok szolgáltatást ingyen adunk egymásnak. Persze ez még nem megoldás önmagában. De már így is jobb, mint volt, és ez egyértelműen mutatja a fejlődést. (Az egyéni látásmódhoz képest.)

    Azt gondolom, az egyéni fejlődés bekapcsolása a közös és a közösség fejlődésébe gyorsabb eredményt hozhat világszerte, és az egyéni életekben is, mintha magányos farkasként próbáljuk megváltani magunkat.

    Szerintem erre tanít bennünket, tudatosodni vágyókat a gazdasági válság jelensége.

    Tehát nem csak az a lényeg a kérdés: te miből fogsz jól, vagy jobban élni, és hogy te mit kell hogy megváltoztass magadban, ahhoz, hogy gazdag és elégedett légy.

    Hanem az is, mire tanít minket a válság? Mit tehetünk az oldásért egyénileg, és mit közösségileg? Milyen új közösségeket kellene építenünk? És hogyan?

    Mi az, amit itt és most megtehetünk, hogy jobban éljünk azzal a szellemiséggel, ami már a miénk?

    lehet, hogy utópista 🙂 vagyok, most ezt látom.

    És engedd meg, hogy hozzátegyem: megértem a mestered, amikor azt mondja: ” .. ne magamat okoljam, ne bántsam magamat a pénzügyi helyzetem miatt, hiszen a gazdasági világválság engem is utolért, vegyem észre, hogy rám is hat! ..” Nem értetted meg, hogy a szeretet mondatja ezt vele. Mert valóban: azoknak a dolgoknak, amelyekre még nem lehet hatásunk, (mert még idő kell a feldolgozásukhoz, felszínre törésükhöz), nem szabad hogy vádoljuk magunkat! (és mást sem!) De a felelősséget sem kell hárítani.

    Szerintem ez a válasz. Mindkettőtöknek „igaza van”.. 🙂

    És ezért kértelek, hogy ne ítélj el engem sem azért, ahol tartok, és ezért írtam, hogy nem tudhatod, mennyi munka van a mögött, ami miatt egyáltalán életben vagyok. És hogy mennyi hálát érzek amikor önmagammal vagyok azért, hogy ez így lehet. pedig kívülről nézve, a helyzetem több, mint nehéz egy „átlagos” ember szemével nézve. Ijesztő, és érthetetlen. Ezért sokan, akik még el sem indultak a felelősség-vállalás útján megítélnek. És nem tudnak segíteni. De már rájöttem, ez az ő hiányosságuk, nem az enyém. és valószínűleg egyedül is meg tudom oldani azt, amiben nem kapok segítséget, vagy rossz ajtón kopogtatok…

    Azért írtam ezt le, mert (és most bocsáss meg megint az őszinteségemért) nálad azt látom, hogy valami miatt ellenérzésed van azokkal az emberekkel és jelenségekkel szemben, amikben úgy gondolod, te már látsz, és tudsz, és fejlett vagy, és a másik „nem akarja észrevenni”. Ezt az, akinek ilyenkor azt írod (és a tanítványaid is), hogy „nézz már szembe magaddal…” stb, vádként éli meg, valószínűleg egy csomó bűntudatot, és félelmet felkavarsz vele, ami azonban nem segítenek az illetőnek a feldolgozásban, épp ellenkezőleg, gátolják, mert nem tud bánni egyszerre azzal a rengeteg nem látott tudat-tartalommal, amit felbolydítasz benne.

    Ezt szerintem két oldalon kell kezelni: az egyik az, hogy szeretettel kommunikálni. Odafigyelve arra, mire reagál az illető érzékenyen, milyen kijelentést (még ha igaz is) reagál túl, mert a mögött más tévhiedelmek és félelmek sokasága lakozhat. A fokozatosság elve itt is gyógyító.

    A másik pedig az önmagad vizsgálata (ahogy te is tanítod): szeretettel légy magad felé, ne akard megváltani a világot, ne vádold magad, mert nem olyan az életed felszínesen szemlélve, ami szerinted tükrözné a tudatosságodat. Ne ítéld meg magad sem. (Épp, ahogy a tanítód mondta). Aki vádol, vagy türelmetlen másikkal, még ha a fejlődésükről is van szó, az magát vádolja, és magával türelmetlen elsősorban.

    Ez azért is fontos, mert szellemi vezetőként felelősséged van a kommunikációdban, egyénileg is.

    Lehet, hogy nincs igazam veled kapcsolatban, de ezt érzem. És nálam pontosan így működött. A vádakat elég jól sikerült felszámolni. A türelemmel még gyerekcipőben járok… 🙂

    Látod, milyen érdekes, hogy még a tudásnál is többet jelent a szeretet? (Nem pótolja, csak érvényesíti, vagy törli az érvényességét…). Tehát ne vádold magad, és ne légy türelmetlen, mert az nem szeretet.

    De éld és mondj bármit szeretettel, és megvalósul.

    Mint az a munka, amiből most élek (nyár óta), ami teljesen alkalmazkodik a helyzetemhez, mondhatni, túl vagyok fizetve a gazdasági válságban, (vagy ellenére?) … 🙂

    Hát, a tömörség megvolt, a rövidség nem sikerült… bocsánat… 🙂

    Remélem, segíthettem.

    Namaszte

  24. Sanyinak a kollektív feladatainkról

  25. Sziasztok!
    Annyira örülök, Sanyi, hogy előjött ez a téma!!El

    Sziasztok!

    Annyira örülök, Sanyi, hogy előjött ez a téma!!El sem hiszed..

    Ja igen, először is köszi a rengeteg hírlevelet, tanácsot, amit napi szinten kapok Tőled. Mindig van benne legalább 1 olyan mondat, ami segít!Köszönöm!

    Szóval a pénzügyi helyzetünk. Hasonló a problémám, mint amit leírtál, és nem először vagyok ebben a helyzetben, sőt azt tapasztalom, hogy hiába oldom meg egyik hónapban, a következőben újra kezdődik..mintha direkt azt akarná valaki, hogy ez legyen életem egyik fő „profilja”. Ezt felismerve én már végig mentem az érzelmi skála összes fokozatán..le egészen az apátiáig.És még mindig előjön újra és újra..nem értem, miért??Megtettem mindent, dolgozom, spórolok..mit kell megtegyek még azért, hogy gyökeresen változzon ez a helyzet?És biztosan tudom, hogy sokan, nagyon sokan vagyunk ebben a helyzetben, a környezetemben is legalább 5-6 embernek ugyanez a problémája.
    Nemrég voltam egy Hölgynél..segítő, látó, nem is tudom, pontosan a megfelelőjét, tény, hogy vannak adottságai az érzékelés területén.
    Ő azt mondta, nincs meg az egyensúly a fizikai világ, és a spiritualitás között az életemben. Nagyobb részben a ” fátyol túloldalára” fókuszálok, és nagyon kis részben törődöm azzal, hogy fizikai biztonságot teremtsek a magam számára. Azt is mondta, hogy vannak tanítók, akik közel vannak az éhen haláshoz..annyira nem vesznek tudomást a fizikai létről.

    Kell, hogy tisztában legyünk azzal, hogy van testünk, és vannak szükségleteink, és kötelességünk, hogy meg is adjuk ezt magunknak. Nagyon jó lebegni, érezni a „másik síkot”, de itt vagyunk, itt van ránk szükség, itt kell megteremteni az egyensúlyt az életünkben.

    Elgondolkodtam ezen, amit mondott nekem Cs…most ezt próbálom átalakítani az életemben. Nektek erről mi a véleményetek?

    Üdv, Csalán

  26. Sziasztok!

  27. Mindenért 100%ban Te vagy a felelős!
    Kiábrándító, de így van… a felelősség elfogadása szép dolog. Sokan ezután esnek depresszióba, pedig elfogadni annyit jelent, hogy megnyugodtam, nincs kétely bennem… A felelősséged abban van, hogy hogyan éled meg a dolgokat, jelen esetben a gazdasági válságot.
    Ha félsz, nem csak gondolatod lesz gátolva, cselekedeted is.
    Ha elsumákolod, nem csak gondolatban hazudsz, hanem cselekedeted is csak eltussolás lesz.
    Ha elfogadod, akkor csak a tett marad…
    … ha most arra gondolsz megtettem, mégsem változott semmi, akkor még nem fogadtad el!
    … ha azt érzed, hogy megtettem és bár nem változott semmi, de nyugodt vagyok, akkor valóban mindent megtettél! És biztos teszel is még! … egyszer csak elengeded és nem érzel kényszert sem tenni, sem elengedni a gondolatot…
    A dolog nem könnyű és valószínűleg sok rétegből tevődik össze folyamat… de minden részben lesz vmi, amiben felismered félsz vagy felismered épp sumákolsz… apró lépésekkel előre! Kitartás!

  28. Mindenért 100%ban Te vagy a felelős!

  29. részben igazat adok a tanítónak így a gazdasági összeomlás
    részben igazat adok a tanítónak
    így a gazdasági összeomlás előtt mindenkinek kevesebb pénze lesz, a tudatosságtól függetlenül

    az idő most arra érett meg, hogy mindenki észrevehesse: nem a pénz a lényeg, sőt az nem is létezik

  30. részben igazat adok a tanítónak így a gazdasági összeomlás
    részben igazat adok a tanítónak
    így a gazdasági összeomlás előtt mindenkinek kevesebb pénze lesz, a tudatosságtól függetlenül

    az idő most arra érett meg, hogy mindenki észrevehesse: nem a pénz a lényeg, sőt az nem is létezik

  31. 2009 májusában a
    2009 májusában a http://www.magunk.hu-n megjelentetett cikk előszavában (Magyar gazdasági válság vetített árnyék) az alábbi mottót választottam elgondolkodtatóul: 1/10.000.000- részarányban mindnyájan felelősek vagyunk mindenért ami ebben az országban történik, a társadalmi felelősségvállalás egyik lehetséges forrása épp a HO’OPONOPONO lehet.

    Magyar gazdaság válsága vetített árnyék c. cikkből megtudhatjuk, hogy érdemes e erőszakkal a valóságosnál sötétebb képeket festő, vészharangokat kongató erőkkel szemben harcolni?! Egyáltalán a harc, a szembenállás, alkalmas eszköz-e? Engedjétek meg, hogy egy Isteni gyógyítási folyamat vázolásával utaljak a lehetséges és egyben meghökkentően egyszerű megoldásra,ime az idézet:

    „ HO’OPONOPONO
    Joe Vitale a VONZÁS FAKTOR írója így nyilatkozik:
    Két évvel ezelőtt hallottam egy hawaii-i terapeutáról, aki egy teljes osztálynyi közveszélyes őrültet gyógyított meg anélkül, hogy valaha találkozott volna bármelyikükkel. A pszichológus egy-egy beteg kórlapjának tanulmányozása után önmagában kereste, hogy hogyan teremtette annak a személynek a betegségét. Ahogy önmaga gyógyult, úgy gyógyult a beteg is.
    Amikor először hallottam ezt a történetet, azt gondoltam, ez valami városi legenda. Hogy gyógyíthatna valaki embereket önmaga gyógyításával? Hogy lenne képes akár a legjobb öngyógyító mester közveszélyes őrülteken segíteni? Kellően értelmetlen és logikátlan volt, úgyhogy nem törődtem a sztorival.
    Egy évvel később újra az utamba került a történet. Azt hallottam, hogy a terapeuta egy Hawaiiban ismert gyógyító módszert, a ho’oponopono-t használja. Soha nem hallottam róla, mégsem tudtam kiverni a fejemből. Ha ez az egész történet igaz volt, mindent tudni akartam róla. A teljes felelősség fogalmát mindeddig úgy értelmeztem, hogy felelős vagyok azért amit gondolok illetve teszek. Ami ezen túl van, azért nem felelek. Azt hiszem, a legtöbb ember így gondolkodik a teljes felelősségről. A saját cselekedeteinkért vagyunk felelősek, nem azért, amit mások tesznek de ez nem így van.
    A hawaii terapeuta, Dr. Ihaleakala Hew Len, aki azokat a szellemi fogyatékosokat meggyógyította egy egészen új perspektívából tanította meglátnom, mi is az a teljes felelősség. Az első telefonbeszélgetésünk körülbelül egy órán át tartott; arra kértem, mesélje el terapeuta munkásságának teljes történetét.
    Elmagyarázta, hogy a Hawaii Állami Kórházban dolgozott négy éven át. Az osztály, ahol a közveszélyes őrülteket tartották, veszélyes hely volt: a pszichológusok havonta váltották egymást, az ápolók gyakran jelentettek beteget, vagy csak egyszerűen felmondtak. A dolgozók az osztályon kizárólag hátukkal a falhoz simulva közlekedtek, így kerülve el, hogy rájuk támadjanak a betegek. Az osztályon se dolgozni, sem élni nem volt kellemes.
    Dr. Len egyetlen beteggel sem találkozott. Kapott egy szobát, ahol a kórlapjukat tanulmányozta. Amíg ezeket olvasta, saját magán dolgozott. Ahogy magát gyógyította, úgy lettek jobban a betegek is.
    Néhány hónap elteltével mesélte Dr. Len a korábban szigorúan lekötözött betegek szabadon sétálhattak; másoknak, akiket addig keményen gyógyszereztek, már nem kellett gyógyszert szedniük. Azok, akiknek esélyük sem volt arra, hogy valaha kiengedjenek a kórházból, gyógyultan hazamehettek. Sőt, mi több, a személyzet egyre jobban szeretett ott dolgozni.”
    A hiányzások és a gyors személyzetváltások megszűntek. A végén többen dolgoztak az osztályon, mint amennyire szükségünk volt, mivel a betegek hazamehettek, plusz mindenki bejárt dolgozni. Mára az osztály bezárták.”
    Ez volt az a pillanat, amikor feltettem az egymillió dollárt érő kérdést:
    „Mit csináltál magaddal, amitől ezek az emberek ennyire megváltoztak?”
    „Egyszerűen meggyógyítottam magamban azt a részt, ami őket teremtette.”
    Nem értettem. Dr. Len elmagyarázta, hogy az életért vállalt teljes felelősség azt jelenti, hogy az életedben minden „csupán mert az életedben jelen van” a te felelősséged. Tulajdonképpen az egész világ a te teremtményed.
    Hát… Ez egy kicsit erős… Felelősnek lenni azért, amit mondok vagy teszek, egy dolog. Azért is felelni, amit bárki más mond vagy tesz a környezetemben, az meg egy másik. De mégis, az igazság az, hogyha felvállalod a felelősséget az életedért, azaz mindenért amit látsz, hallasz, ízlelsz, érintesz, vagy bárhogyan megtapasztalsz az a te felelősséged, mivel jelen van az életedben. Ez azt jelenti, hogy a terrortámadásokat, az elnököt, a gazdaságot vagy bármit, amit tapasztalsz és esetleg nem tetszik orvosolhatsz. Ezek a dolgok nem léteznek a szó szoros értelmében, csupán a te belső kivetítéseid. A probléma nem velük van, hanem veled, és ahhoz, hogy megváltozzanak, magadat kell megváltoztatnod.
    Tudom, hogy ezt elég nehéz felfogni, pláne elfogadni vagy éppenséggel így élni. Ujjal mutogatni sokkal könnyebb, mint ez az egész teljes felelősség dolog, de ahogy Dr. Lennel beszélgettem, lassan rájöttem, hogy számára és a ho’oponopono szerint a gyógyítás nem jelent mást, mint önmagunk szeretetét.
    „Ha javítani akarsz az életeden, meg kell gyógyítani azt. Ha meg szeretnél valakit gyógyítani, akár egy közveszélyes őrültet is, saját magad gyógyításával tudsz segíteni rajta.”
    Megkérdeztem Dr. Len-t, hogy van ez, mit csinált egészen pontosan, amikor azokat a kórlapokat tanulmányozta.
    „Nem tettem mást, csak folyamatosan ismételtem, hogy „Bocsáss meg!” és „Szeretlek!” „újra és újra.”
    „Ennyi?”
    „Ennyi!”
    Úgy tűnik, hogy szeretni önmagunkat a legerősebb módja saját fejlődésünknek, és ahogy mi fejlődünk, úgy javul a világunk is.
    Hadd magyarázzam el, hogy is működik ez: egy napon valaki küldött nekem egy e-mailt, ami meglehetősen felbosszantott. Korábban megnéztem volna magamban, miért zavar egy ilyen üzenet, vagy elkezdtem volna veszekedni azzal, a levél küldőjével.
    Most viszont úgy döntöttem, kipróbálom Dr. Len módszerét. Némán mondogattam magamban: Bocsáss meg! Szeretlek! Nem intéztem senkihez a szavakat, egyszerűen csak megidéztem magamban a szeretetet, hogy meggyógyítsa bennem azt, amit ez a külső körülmény okozott.
    Egy órán belül újabb levél jött ugyanattól az embertől: bocsánatot kért korábbi soraiért. Pedig nem tettem semmit, ami ezt kieszközölte volna, még csak nem is válaszoltam neki. Mégis, azzal, hogy azt mondtam „Szeretlek!”, valahogy meggyógyítottam azt a részemet, ami őt teremtette.
    Később elmentem Dr. Len tréningjére. Ő most 70 éves, mondhatni egy visszavonult sámánnagyapa. Dicsérte az Attractor Factor (A figyelemfelhívó-faktor, vagy „Vonzásfaktor”) című könyvemet, és azt mondta, ahogy én fejlődöm, a könyvem rezgése is nőni fog, és ezt mindenki érezni fogja olvasás közben. Röviden: ahogy én fejlődöm, úgy fejlődnek az olvasóim is.
    „Mi van azokkal a könyvekkel, amik már kint a vannak boltokban, vagy eladtak?” kérdeztem.
    „Azok nincsenek ott kint.” Magyarázta, újra felvillantva misztikus bölcsességét. „Azok most is benned vannak.” Magyarán, nincs olyan, hogy ott kint.
    Ennek a fejlett technikának az alapos bemutatása igazából egy könyvet érdemelne.
    Elég az hozzá, hogy ha bármit is javítani akarsz az életedben, csupán egyetlen hely létezik, amit meg kell, hogy vizsgálj: saját magad. És amikor befelé figyelsz, figyelj szeretettel! „

    NOS ENNYI AZ IDÉZETBŐL, MOST PEDIG KI-KI SAJÁT MAGA ELDÖNTHETI MENNYIT TEHET A SZEMÉLYES FELELŐSSÉGVÁLLALÁSÁVAL A MAGYAR GAZDASÁGI VÁLSÁG ÉS MÖGÖTTES ENERGIÁI, POZITÍV SZERETETENERGIÁVÁ ALAKÍTÁSÁÉRT.
    HELYTELEN ÉS ÉRTELMETLEN IS VOLNA TÜNTETÉSEKKEL ,FIZIKAI ERŐSZAKKAL,LÁZADÁSOKKAL SZEMBESZÁLLNI E SÖTÉT ERŐKKEL, CSÍRÁJÁBAN FOLYTANÁK EL, VERNÉK LE A TÜNTETŐKET, MINT VAK A POHARAT.
    HITEDEN MÚLIK MENNYIRE LESZ-NEM LESZ , ÉLHETŐ AZ ÉLETED!
    EGYSZERŰEN GYÓGYÍTSD MEG MAGADBAN AZT A RÉSZT, AMI ŐKET TEREMTETTE.
    HIGGY AZ „EGYEK VAGYUNK” Isteni erejében, hiszen minden fizikai testünknek (mint fény az árnyéktól, elválaszthatatlan részeként), mintegy nyúlványa a szellemtest, melyek energiahalmazt képezve, dimenziónk másik aspektusában, fényként vizualizálhatjuk magunkban.
    ITT ALÁBB MELLÉKELEM A VONZÁSFAKTOR C. KÖNYVET, MELYBEN SOK –SOK RÉSZLETRE FÉNY DERÜL, A FELELŐSSÉGVÁLLALÁSI „TERV „ MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ. (járatlan vagyok a netes anyagok szerzői jogaiban,ezért csak akkor járulok az elektronikus könyv változatának közléséhez,ha az jogi szempontból legalizálható) addig is utalok a könyv címére ,szerzőjére és kiadójára:-Joe Vitale : VONZÁSFAKTOR – Édesvíz kiadó 2008
    IGAZ HITEMRE MONDOM, HOGY MINDANNYIUNK KÉPES MEGVÁLTANI, ILLETVE A FÉNY FELÉ FORDÍTANI A VILÁGOT, CSUPÁN FELISMERÉS, ELHATÁROZÁS ÉS HIT KÉRDÉSE MINDEZ!
    Ha földrengések, árvizek, vulkán kitörések, cunamik és más pusztító katasztrófák szükségesek annak eszközeként, hogy végre felismerjük: Egyek Vagyunk, egy az utunk, egymásért tenni közösen a szeretet jegyében, akkor jöjjön aminek jönnie kell. Saját példámon át tudom, hogy amíg nem voltam a „gödör alján” egom mindíg talált „egyszerübb utat”. ám nem az Istenit. Amint már mélyebbre nem zuhanhattam, ráeszméltem, nem mehet ez így tovább. Kétségbeesésemben föladtam egom játékát, mint gejzír, tört bennem felszinre a felismerés és azonnal tudtam merre és hogyan tovább.
    TELJEN NAPOTOK SZERETET, BÉKE ÉS ERŐSZAKNÉLKÜLISÉG JEGYÉBEN : MEDVE

    1. Na de akkor többé nem
      Na de akkor többé nem szídhatom az épp aktuális kormányt? Meg a multikat? Nem láthatom bele minden rossz forrásába a kizsákmányoló nagytőkét?
      Mi lesz így velem?

      😀

      1. …igen, Kedves Ramanovics
        …igen, Kedves Ramanovics Tesó, a játszmáink alapja rombadől, megtapasztalhatjuk igaz Önvalónkat, egotlanul.
        Csak azért olyan nehéz elképzelni „nélküle” , mert már ezt szoktuk meg, ez rögzült mélyen bennünk, ez a minta. Tudatossággal tehetsz érte, hogy másként legyen.

        1. Na ne! Nézd meg ezeket a
          Na ne! Nézd meg ezeket a leleplező videókat az általad is említett http://www.magunk.hu oldalon! Talán felnyílik a szemed a valóságra és meglátod hogy minden rossznak a multik, a karvajtőke, a kapitalista kizsákmányolók, az illuminátusok, zsidók, és a világméretű szabadkőműves összeesküvés az oka!
          http://www.magunk.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=80&Itemid=187
          Ugyan miért keresnéd magadban a boldogságot ha AZOK ODAKINN (ugye tudod kikről beszélek…) az életünkre, elbutításunkra és megnyomorításunkra törnek?

          🙂

          1. Dacból élni ,
            jónak lenni . Annak és Azok ellenére . Mert fölül a gálya , de alul a tenger árja , és a víz az úr . A magyarok amúgy is mindig a túlélésre játszanak , és igen ritkán nyílt szembenállással . Üdvözlettel : felacsó

          2. Igen, értelek, ám ez már a
            Igen, értelek, ám ez már a következménye annak a széthúzásnak, mely sajnálatos módon megosztja polgárainkat, hazánkat. Az összetartozás, együttműködés hiánya tette lehetővé a rést „azok számára akik ebből kapzsi mód extra profitálnak.
            Kérdezem én, hogyan vehette meg kilóra az Izraeli a Magyar Gazdaságot, kultúrát? ha nem eladó, ha semmi pénzért oda nem adom idegennek. Kettőn áll a vásár mindíg!
            Engem is megkörnyékeztek jópárszor, lehet szegény maradtam, de kristálytiszta a lelkiismeretem.

          3. Igaz Keresztény hitemre
            Igaz Keresztény hitemre mondom, hogy bármennyire ellenszenvesnek tűnik „nyomulós üzletpolitikájuk” jellemük, azért volna mit tanulnunk ettől a népcsoporttól, elsősorban az összetartásukat, családcentrikusságukat és azt, hogyan emelik fel egymást maguk között. Korábbi munkám során külső kivitelezőként több zsidó család életébe kukkanthattam, másképp élnek ez tény, ám hidd el nekem, hogy mi Magyar emberek vagyunk a „birka nép” aki nem kezeli a keletkezett konfliktushelyzetet, hanem struccpolitikát folytatva a politikusokat szidalmazza, akiket ő és a többiek választottak. Babits Mihálytól tudjuk, hogy „vétkesek között cinkos az, ki hallgat”.
            Privát mélben küldhetek neked anyagot az Izraeli helyzetről, a valóságot! Attól dodsz csak igazán hátast.
            Mégsem keltek riadalmat e tények ismeretében sem. Azért nem linkelem ide mert nem profilja az oldalnak.

    2. Nos , ebből világosan kiderült ,
      hogy Te vagy a felelős a gazdasági válságtól kezdve mindenért . Én , mint teremtményed kérlek , hogy keményen dolgozz Magadon . Egy téli álmot kihagysz , és minden jóra fordul . Majd küldök szeretetteli gondolatokat , ha az segít . Magyarországon sokkal kevesebb együttérzéssel ürítették ki a zártosztályok egy részét . A módszer jónak tűnik , rokonszenves . Üdvözlettel : felacsó

    3. Semmiképpen nem vagyok
      egy tízmilliomod részben felelős a magyar gazdaság bajaiért . Vagy teljesen a teremtményeim által , vagy , ha mindenkit önálló létezőnek tekintek akkor a jóra ill.rosszra való aktivitásom alapján . Ez mindenkinél különbözik és a helyzete alapján mindenki kisebb vagy nagyobb hatókörrel tud önzeni vagy juttatni . Ennek megfelelően mindenki különböző mértékben felelős . A török hódoltságban élő magyar urak annak idején azért nem vállaltak hivatalt , mert a török keményen büntette a hanyag munkát , a visszaélést , a sikertelenséget ( a régi magyar társadalomhoz hasonlóan ) , és keresztény uraink nem szoktak hozzá az elszámoltatáshoz .
      A társadalmi felelősséget nem jó összemosni a spirituálissal , mert egyek vagyunk ugyan , de megjelenésünkben a felszínen akkor is különbözőnek tűnünk . Üdvözlettel : felacsó

      1. Jelképesen szólva értendő a
        Jelképesen szólva értendő a Tízmilliomod részarány, hisz végül is arról szól, hogy ha egy emberként léptünk volna fel a gigantikus méretű hazaárulás és az ország kifosztása ellen, most nem adtunk volna táptalajt a folytatásnak. A cigány is odamegy lopni ahonnan a legtöbet hozhatja el, a relatíve legkisebb kockázattal.
        Másik, hogy a cigány, zsidó, szlovák és más nemzet ellenünk hangolása nem más mint gumicsont, legyen min rágódni a népnek, addig sem a korrupt politikusokkal foglalkozik a média, továbbá a megosztottságot növeli a Magyar nép körében. Emelkedjünk már a napi események főlébe és lássuk magasabb szférából a légyeget.

  32. 2009 májusában a

  33. Valójában én nem is azt
    Valójában én nem is azt boncolgatnám kérdésekkel, hogy „kié a felelősség?” hanem a mostra, a hogyantovábbra koncentrálnék ezerrel. Arra, hogy a jelen helyzetben miképp erősíthetném oly gyenge Magyar hitet, ékes példája a borsodi árvíz: cigány-magyar-meg épp aki ottvolt, egymás kezébe adogatta a zsákokat, egy légtérben húzták meg magukat a károsultak és nem volt ott cigánykérdés egy percig sem. Ha épp ez csinál bennük hitet, hát legyen árvíz minden évben. Had szokják egymást.

  34. Valójában én nem is azt

  35. Medve, én nagyon egyetértek
    Medve, én nagyon egyetértek ezzel, amit írtál. Viszont a bűnözőket, benne a bűnöző politikusokat nem ártana büntetni, mert ha a bűntettek következmények nélkül maradnak, akkor a javulás nehezen elképzelhető, ez kell hozzá. Viszont amúgy igaznak tartom, amit írsz. Nem lehet egész népekre rákenni pl a dolgokat pl. A valódi felelősöket kell személy szerint elővenni. Ki ls konkrétan mit tett. De ez még kevés, előre kell lépni, a megoldások felé. Ez így van. 🙂

    1. Továbbmegyek. Mindent amit
      Továbbmegyek. Mindent amit most és közeljövőben megélünk, TESSÉK TANÍTÁSNAK VENNI, mert ha elvonatkoztatnád magad attól, hogy Magyar vagy és ebben az országban élsz, külső szemlélő szemével mit látnál???
      Vegyük csak sorra az elmúlt 200 év történelmét, Habsburg uralom, Triannon, Kommunizmus. E három korszak többet ártott a Magyarságnak, mint megelőző Ezer évben bármi összességében.
      Valahol a Habsburg időkben segítettek nekünk a megosztottságot belénk plántálni, mára világossá vált miért. Abból az időből származik a Finnugor származási duma is, mely kreáció. A Habsburgok kezdték el lázítani ellenünk szomszédos népeket, hogy segítséget sehonnan se reméljünk. Nem kívánok belemélyedni a részletekbe, a lényeg, hogy Magyarság tudatunkat törték meg, ezzel lettünk valójában lefegyverezve. Az már csak hab a tortán ami Triannonnál zajlott. Kegyelemdöfés. Nem véletlen, hogy olyan ember képviselte hazánkat, kinek a
      Magyarság sorsa érdektelen. Sorra kerülnek elő a korabeli dokumentumok, filmek, melyeket edig elhallgattak előlünk. Etettek. Ám ez mind-mind a múlt és visszahatással erre egyikünk sem lehet.
      Ezért mondom, a jelennel foglalkozzunk, mert kizárólag erre lehetünk hatással!
      Ha csak most mindent jól csinálunk a jelenben, ez egyben a multunkat is szépíti.
      Persze könnyebb lehet felelősöket keresni, de még nehezebb felelősségteljes döntéseket hozni és érvényesíteni azt.
      Kiváncsiságból kérdezem, mit tennél ha ma éjféltől teljhatalmú Miniszterelnöknek, Királynak avanzsálnának?

      1. Rögtön lemondanék .
        Magam választom meg azt hogy kinek szolgálok . Jelenleg úr csak a háttérhatalom . A magyarok jelenleg nem urak , szolgák . Nem védik meg magukat , nem szerveződnek .
        Akik közűlük egymást támogatva szerveződnek , cselekednek , felmutatnak valamit , nos a nekik életével , becsületével és vagyonával felelős , közűlük tetteivel kiemelkedő vezető javára mondanék le . Főleg , ha a társai hajlandók vele is leszámolni , ha elárulja őket . Ö hozna magával egy együttműködő összeszokott csapatot , amely működőképes , és ha a többi önszerveződő embert , csoportot nem nézik le , akkor még támogatásuk is lenne . A magyarok többsége jelenleg konzumidióta , de a bélbaktériumokhoz hasonlóan mindig a többséghez , vagy az annak vélthez igazódik . A saját származásának , történelmének , jellemének és érdekeinek nincs tudatában . Érdekérvényesítésre képtelen .
        Ha ilyen nincs , akkor e saját becsületem megőrzése végett mondanék le . Magányos majom ne legyen báb . Üdvözlettel : anti – Kádár

        1. … ami az elhallgatott

          … ami az elhallgatott tények mögött van

          „… a Római hódítók korában is jóformán üres volt a Kárpát medence és korábbi telepeseknek nyoma sem volt. Ezer évvel később is csak szlávok éltek itt, ezek azonban nem tanúsítottak ellenállást a jóval később érkező magyar megszállókkal szemben…”

          Érdemes idézni Glatz Ferenc írását a Magyarok Krónikája c. műből melyben a Tudományos Akadémia elnöke a következőket írta a magyar nemzet őseiről:

          ” Ezek a primitív hordák, akiknél a gyermek- és nőgyilkosság régi tradíció … görbe lábú gyilkosok, primitív hordák, nyelvük nem lévén, a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el… ”

          Lássuk hát, mit is tanítanak Európa egyetemein erről az időszakról és mi az, ami nyugaton köztudott, s amiről a mi akadémiánk úgy hallgat, mint a sír…
          Az őskőkor és az új kőkor emlékei – a Kárpát-medencében a nyugati tudósok ismertetésében a következőket tartalmazza:

          1. Az ősember egyik legfontosabb szerszámának alapanyaga az obszidián volt, melynek eddig feltárt lelőhelyei Tarcal, Tokaj, és a Hont megyei Csitár község határában voltak. A feltárások igazolják hogy ezeken a helyeken KŐIPARTELEPEK voltak, ami a kő tömeges felhasználását bizonyítja. Az a tény már önmagában is nagyon nagy tömegű lakosságot jelent.

          Angol régészek megállapítása szerint az obszidián út, a só út, a borostyánút, kagyló út innen indult ki, a Kárpát-medencéből, és jutott el Európa minden lakott helységébe.
          Ezen utak összefutása és találkozása a Kárpát-medencében a tömegek által legsűrűbben lakott terület volt. Európa legsűrűbben lakott területe a Kárpát-medence volt már ebben az időben!! (mit is tanít nekünk a Magyar Tudományos Akadémia, azt hogy a Kárpát medence ez időben üres volt és jóformán lakatlan, csak szlávok laktak itt…)

          A nemzetközi tudományos kutatás (a magyar helyett) lépésről lépésre tisztázza, hogy a fémekről elnevezett korszakok is a Kárpát-medencéből indultak ki – különös tekintettel arra hogy Európában először itt voltak ércfeltárások, majd később a Cseh medencében.

          A rézkor kezdetén egész Európában csak az alábbi helyeken folytattak bányászatot John Dayton kutató megállapítása szerint:

          1. Körmöczbánya (Nyitra) arany, ezüst, antimon
          2. Selmeczbánya (Nyitra) ezüst
          3. Nagybánya (Szatmárnémeti) arany, ezüst
          4. Felsőbánya (Szatmárnémeti) arany, ezüst, cink, ólom
          5. Kapnikbánya (Szatmárnémeti) ezüst, antimon, arzén
          6. Offenbánya (Torda-Aranyos) ezüst, tellur
          7. Veresbánya (Alsó-Fehér megye) arany
          8. Rudnikbánya (Nyitra) réz, ólom, ezüst
          9. Rudabánya (Borsod) arany, ezüst, vas
          10. Nagyág (Hunyad megye) arany, ezüst, tellur, mangán
          11.Dognácska (Krassó, Szörény) réz, ólom
          12.Szaszkabánya (Krassó, Szörény) réz
          13.Majdánpatak (Krassó, Szörény) réz
          14.Gölniczbánya (Szepesség) réz, antimon, nikkel

          Óriási fémfeldolgozók nyomait tárták fel eddig Bodrogkeresztúr, Lengyel, Erősd, Vincsa, Gulmenitz, Tószeg, Jordánhalom, Tordos, Polgár, Perjámos, Velemszentvid, Hallstadt, Karanovo, Remete, Nyitra, Lerna helyeken. Az itt felsorolt lelőhelyek, és olvasztó telepek kiszolgálását nagy létszámú személyzetnek kellett fenntartani, s terményeikkel is ugyancsak nagy tömegeket szolgáltak ki egész Európában.
          A Kárpát-medence őskultúrájának legszenzációsabb bizonyítéka a tatárlaki lelet, melyről a nemzetközi tudósok kutatásai igazolták, hogy több mint 1.500 évvel megelőzik a Mezopotámiai első írásos leleteket.

          A nemzetközi orientalista konferencia elfogadta, hogy az emberiség civilizációjának bölcsője NEM Mezopotámia, ahogy eddig hitték, hanem a Kárpát-medence, s ezen belül Erdély. (A tatárlaki agyagtáblák helyi, tatárlaki agyagból készültek, a mezopotámiai legkorábbi leletek 6.000 évesek, míg a tatárlaki leletek 7.500 évesek)

          A Magyar Tudományos Akadémia állításaival ellentétben a Kárpát- medence nemhogy nem volt üres, de A Kárpát-medence az őskőkor (a paleolitikum)-tól kezdve Európa legsűrűbben lakott területe volt.Mindenben a Kárpát-medence járt az élen egész Európában lásd –

          1. „A Kárpát medence volt a szarvasmarha Európai háziasításának gócpontja, mert a vad őse itt élt a legnagyobb számban. A sertés helyi vad őseinek háziasítását a Kárpát-medencéből, főleg a bronzkorból lehet kimutatni.”

          2. H. Würm kutató igazolta hogy a Kárpát-medencében a gabonafélék kinemesítése az Őscirokból az i.e. 6.000 – ben már befejeződött.
          Állítását igazolják a gabona termesztéséhez szükséges szerszámokat előállító kőipartelepek feltárása és kormeghatározása a már említett Tarcal, Tokaj, és Csitár határában.

          3. A civilizációt forradalmasította a kerék feltalálása.
          A kerék felhasználásával készült első kocsi is a Kárpát-medencéből származik (Az angol nyelv ma is őrzi a Magyar Kocs község nevét az angol Coach szóban…) Az első kocsik lelőhelyei, Budakalász, Szamosújvár, Gyulavarsánd, és Herpály. Megjelenési idejük i.e. 2.000.

          4. A Magyar Tudományos Akadémia azt is állítja, hogy a Római birodalom elfoglalta Pannóniát, és itt sztyeppei állapotokat talált, s jóformán néptelen volt a teljes terület. Ezzel szemben mit is tanítanak Nyugat Európa egyetemein? Edward Gibbons történész könyveiből megtudjuk hogy a Római Birodalomnak Pannónia gabonája és bora kellett, ezért támadtak a Scytha Pannon törzsekre, és i.e. 35. – től i.sz. 9 -ig, összesen 44 esztendei szüntelen hadjáratok árán bírták csak elfoglalni.
          Vajon milyen erős, és mekkora nép lehetett mely a világ akkori legnagyobb és legerősebb katonai nagyhatalmának 44 esztendeig ellen bírt állni?
          Nyilván nem egy lakatlan és jóformán üres ország lehetett, habár akadémiánk ezt állítja, a tények dacára.

          5. A paleolitikumtól kezdve világviszonylatban az első és legősibb a KÜRÖSI kultúra.
          6. A Kárpát medencéből származik
          – az epigrafikai és paleográfiai írásrendszer
          – a korong előtti és a korongolt kerámia
          – a gabona kinemesítése az őscirokból
          – a fémbányászat
          – a fémművesség
          – az ötvös művészet és a technikai civilizáció alapja
          – a kerék!
          – a kengyel!
          7. Gordon Childe és Fritz Sachermeyr szinte egybehangzóan írják műveikben, az Európai népek tanítómesterei a Kárpát medencei scythák voltak.
          Lássuk a bizonyítékokat a scythák Kárpát medencei őshonosságáról.

          A kérdés, ki a Kárpát medence ősbirtokosa, ki az az ősnép mely Európa kultúráját megteremtette.
          Az ókori íróktól hasznos adatokat tudunk meg, náluk már i.e. 700-tól találunk adatokat a Kárpát medence történelmére vonatkozóan Herodotos (i.e. 484 – 406) akit a történetírás atyjának is neveznek, azt írja IV. könyve 48. bekezdésében „Szkítaország legnagyobb folyója az Ister(IsterGam-Esztergom) (Duna). Közli, hogy az Isterbe folyik a Tiphisas (Tisza) és az Agatirs scytha törzsektől Erdélyből a Maris (Maros)”

          Herodotostól megtudjuk azt is, hogy a Kárpát-medencei scythák első királya TARGITAOS volt. Ha a nevet nyelvészeti vizsgálatnak vetjük alá, akkor a nyelvfejlődés szabályai szerint a kemény T hang helyére annak lágy váltóhangját, a H-t tesszük, és elhagyjuk a görögös os képzőt, akkor tisztán áll előttünk, hogy az első király nevét őrzi még ma is a Hargita nevű hegy.

          A scytha és a hun nép azonosságát igazolta AGATHIAS (szül i.e. 301.) könyve 154. oldalán, „Mindazon barbarus népek, melyek az Imauson belül laknak scytháknak vagy hunnusoknak neveztetnek. ”
          Ptolemaus Claudius (i.e. 138 – 18O) III. könyve, 5. fejezet, 19 oldal, írja A scytha alánok fölött laknak a roxolánok, pannonok és hunok, mind testvérek.

          Hippocrates (i.e. 456 – 366.) Európában él a szittya nép, melyet szarmatáknak, szakáknak, szabiroknak, gepidáknak, pártusoknak, pannonoknak, médeknek, jazigoknak(Jász), hunnusoknak és avaroknak is neveznek….

          Azaz, a régi írásokból tisztázódik, hogy a rejtélyesnek és titokzatosnak tartott népnevek mögött az azonos HUN SCYTHA népet kell keresni.

          Ezekkel az adatokkal tovább tisztul a kép, miszerint Gordon Childe-t idézve. Az európai népek tanítómestere a Kárpát medencei műveltség volt, azaz a magyarok ősei a scytha nép! A mi őshazánk a Kárpát medence!

          1. Őshazakutatás

          Egészen 1849-ig Magyarországon köztudott volt a scytha, hun, avar, magyar azonosság.

          Ezt a nemzeti öntudatot a Habsburgok törték meg azzal, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé tették Joseph Budenz-et, aki egyetlen szót sem tudott magyarul, de megállapította a finnugor elméletet, mely a mai napig egyeduralkodó. Hiszen úgy a Habsburgoknak, mint a náciknak, s később a kommunistáknak egyaránt megfelelt, mert az a nemzet melyet megfosztottak nemzeti öntudatától, és megtörték büszkeségét, s elroppantották gerincét, melyet ősi múltjának ismerete biztosított számára, sokkal könnyebben elnyomható, félrevezethető, kihasználható.

          Mivel a szó elszáll, a betű megmarad, érdemes leírni pár dolgot a magyar őstörténettel és a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos irányvonalának az 1848-as Szabadságharc bukása utáni hirtelen, 180 fokos irányváltoztatásáról, s az ennek következtében axiómává vált finnugor elméletről” mely valóságos szent-tehén dogmává merevedett.
          Ennek igazi okáról és a háttérről az angol, amerikai, kanadai, argentin, francia kutatók írásai alapján a következőket kell tudnunk.

          1) Mikor Széchenyi megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát, akkor a következő volt a hivatalos álláspont:

          Minden magyar krónika, ősgeszta, az ország lakosságának szájhagyományai tanúsítása alapján köztudott volt és az MTA (alapítása és létrehozása óta) hivatalos elfogadása alapján is elfogadott tény hogy a scytha eredetű – hun, avar, magyar nemzet azonosság révén a Kárpát medencei magyarság ittléte minimum 12.000 éves.

          Ugyancsak elfogadott volt Torma Zsófia erdélyi régész Tordas melletti ásatásainak alapján, melynek során a Mezopotámiai legrégebbi leleteknél 1.500 évvel régebbi írásos leleteket talált, ezzel írásos igazolást nyert a scytha, hun, avar, magyar nemzetazonosság.

          Erre nézve az írás végén adatokat, tényeket ismertetünk, olyanokat, melyek Magyarországon SOHA nem kerültek ismertetésre, mivel az MTA meggátolta ezek publikálását – úgy az osztrák uralom, mint a náci éra, mint az orosz megszállás évtizedei alatt, mivel mindezen idegen megszállóknak azonos volt az érdeke, hisz idegen szempontból nézve mire jó a finnugor elmélet? Megsemmisíti a magyar nemzeti öntudatot, a világ legelmaradottabb, legprimitívebb népének állít be minket a világ országainak színe előtt, kitűnő alap magyarellenes propagandára, és 1920-ban igazolásul szolgált hazánk feldarabolására, és mind a mai napig úgy a germán, mint a szláv népek kedvenc hivatkozási alapja magyarellenes propagandájukban. Azaz a finnugor elmélet az abszolút magyarellenes célokat szolgált, és szolgál ma is, s történik mindez a magyarellenes tevékenység a magyar nemzet adófizetőinek pénzén! Immáron 150 esztendeje folyik ez a magyarellenes MTA tevékenység, méghozzá a magyar lakosság pénzén. Miért? És hogyan kezdődött?

          2) 1850-ben a Magyar Tudományos Akadémia hirtelen szemétbe dobta a krónikáinkat, azt mondva, hogy a magyarok szeretnének egy dicső múltat hazudni maguknak. (ezt, megjegyzem Dr. Glatz Ferenc szóról szóra megismételte egyik TV interjújában amit a Duna TV-ben láttam, kis híján agyvérzést kaptam tőle) és 1850-ben minden a még Széchenyi által alkalmazott kutatót, tudóst, nyelvészt kirúgtak, a magyar tudósok helyére német, és cseh „tudósok” érkeztek. Az új kinevezett igazgató Joseph Budenz német nyelvész lett. Az ő vezetése alatt került bevezetésre a finnugor elmélet, mely szent-tehén dogmává vált mára.

          Mi volt a háttérben, és miért maradt ez 1850 óta egyeduralkodó az MTA hivatalos vonalán?

          A magyarázat egyszerű.

          Mikor az osztrák és orosz elnyomók közös erővel leverték a magyar szabadságharcot, Európa nemzetei szimpátiával fordultak felénk, és megvetéssel az osztrákok iránt.

          Ferenc József utasítására az osztrákok, és évszázadok óta hűséges kiszolgálóik a csehek, közösen kidolgoztak egy remek tervet – a terv célja Magyarország és a magyar nemzet sárba tiprása, a magyar nemzeti öntudat megsemmisítése volt, s az hogy Európa nemzetei soha többé ne fogják Magyarország pártját.

          Ennek a tervnek eszköze a finnugor elmélet – ezt egy Joseph Budenz nevű német dolgozta ki, 5 cseh asszisztensével.

          Érdemes megjegyezni hogy habár a finnugor elmélet nyelvészeten alapszik ezen „szakemberek” egyike sem tudott magyarul. Közel 50 éven át, míg óriási fizetést húztak a magyaroktól, a Magyar Tudományos Akadémia vezetőiként Pesten éltek, haláluk napjáig nem is tanulták meg nyelvünket, soha nem szűntek meg a nemzetközi tudományos konferenciákon hangoztatni, hogy a magyar a világ legelmaradottabb legprimitívebb csordája, egy primitív horda, akik vezetésre szorulnak. Hálásaknak kellene lenniük azért, hogy Ausztria, a kultúrát és műveltséget nyújtotta nekik, de a primitív magyarok hála helyett örökös rebellisként állandóan megtámadják Ausztriát.

          A propaganda fényesen bevált. Európa nemzetei, akik azelőtt szimpátiával támogatták a magyar függetlenségi törekvéseket, ezután Magyarország ellen fordultak.

          Mi a finnugor elmélet lényege?

          Joseph Budenz (aki egyetlen szót nem tudott magyarul) de kidolgozta ezt a nyelvészeti elméletet, saját maga a következőket mondta:

          1) Nincsenek szövegek, melyek a finnugorság nyelvén szólnának, az írásbeliség előtti korból.

          2) Ennek következtében mind a finnugor nyelv szókészlete, mind a nyelvtani szerkezete a maga teljességében és legapróbb részleteiben teljesen ismeretlen előttünk. Azaz, el kell ismerni, hogy NINCSEN finnugor nyelv. E nyelv sosem létezett, de létezhetett volna. Ha létezett volna, akkor eredetét kb. 7.000 évre becsülnénk.

          3) Nincs olyan etimológus módszer mely hipotetikus, és nemlétező ősnyelvekkel való rokonságot vagy azokból való származást tudományos eszközökkel bizonyítani tudná.

          4) Csak az állt módomban, hogy egy hipotetikus finnugor nyelvi szöveget írjak asszisztenseim segítségével.

          Azaz – összefoglalva:

          A német és cseh, magyarul nem tudó emberek keresnek egy ősnyelvet – amiről beismerik, hogy NINCS. Beismerik hogy teljesen ismeretlen ez a sosemvolt nyelv. Azt az ősnyelvet kinevezik 7.000 évesnek, de az a nép mely állítólag ezen beszélgetett, csak 2.000 évvel ezelőtt keletkezett. Ezen az ismeretlen és sosemvolt nyelven szövegeket írnak maguk a kutatók. Saját elképzelésük alapján kreálva a szövegeket. Ezt komoly és tudományos nyelvészetnek nevezni NEM LEHET.

          Az osztrák érdek az volt hogy:

          1. Európa nemzeteiben ne ébresszenek többé rokonszenvet a magyar szabadságharcok, hiszen a világ legelmaradottabb, legprimitívebb, minden kultúra nélküli, tengődő és vezetésre szoruló állatcsorda a magyar – örüljön annak, ha Ausztria megszánja és kultúrát nyújt neki, de a hálátlan állatok csordája, a primitív és elmaradott kultúrálatlan magyarok hála helyett rátámadnak szegény Ausztriára?.

          Ez a magyarellenes propaganda fényesen bevált.

          A finnugor elmélet kitalálása óta az osztrákok (a magyar állam pénzén) egész Európában terjesztették, s ezzel egy magyarellenes érzés, sok esetben gyűlölet alapját vetették meg.

          Mindössze megjegyezném, ez az elmélet mivel magyarellenes, kitűnően megfelelt minden nagyhatalomnak mely hazánkat megszállta. Hiszen minden megszálló nagyhatalom érdeke, hogy NE LEGYEN MAGYAR NEMZETI ÖNTUDAT, a nemzet ne ismerje meg saját múltját, hiszen akinek nincs múltja, annak jövője sincs, s ezt ők nagyon jól tudják.

          Így – az osztrákok bevezették, és az oroszok közel 50 éven át belénk sulykolták – ma már senkinek eszébe sem jutna, hogy ezt megkérdőjelezze.

          Ami külön dühítő, hogy a magyar nemzet pénzén folyik a magyarellenes propaganda immáron 150 esztendeje, saját magunk ellen!!!!!

          Megáll ez ember esze.

          Lássuk tehát, mi az igazság? A finnugor hazugság sulykolása helyett rövid, és hiányos összefoglaló a scytha, hun, avar, magyar azonosságról s pár lényeges tény a sumir, magyar, török rokonságról.

          Minden pápai bulla azzal kezdődött (évszázadokon keresztül) „A Királyi scythák utódai, a hunok és avarok leszármazottai, a mai magyarok”…

          Azaz, köztudott volt származásunk és eredetünk.

          Lenormant (francia nyelvész) már 1830-ban megállapította hogy a „sumir nyelv ural altáji nyelv, a mai nyelvek közül a magyar áll hozzá a legközelebb”. John Rawlinson (angol kutató) egy székely pap segítségével a rovásírásunk révén fejtette meg a sumir írást. Azaz, ha semmi közünk nem lenne a sumirokhoz, akkor nem lehetett volna a székely-magyar rovásírás révén megfejteni a sumir írást.

          A British Múzeumban a sumir kiállításon szerepelnek az ásatások során napfényre került kisebb nagyobb szobrok, s ezek között láthatóak a sumir nép állatait ábrázoló szobrok is. Ezek pl. racka juh, komondor, kuvasz, magyar ridegmarha. Ilyen állatai csak a sumiroknak, és a ma élő nemzetek között CSAK a magyarságnak vannak.

          Sir Leonard Wolley archeológus professzor, ki egész kutatómunkás életét (közel 60 esztendőt) töltött Mezopotámiai ásatásokkal, a következőt mondta:

          „1939 óta kérelmezem a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy küldjön nekem egy magyar nyelvészt. A sumir nyelv – 7.000 éves volta dacára – ma is elképesztő egyezéseket mutat a mai magyar nyelvvel. Kutatásaim alapján tudom, hogy pl. nyelvtanát nézve a sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából 53 megvan a mai magyar nyelvben. A török a második legközelebbi a sumirhoz, abban 34 van meg a fentiekből. Míg a török „unokaöcs” fokon áll hasonlóság tekintetében a sumirral. A magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek. Alapszavakat tekintve több mint 6.000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral.”

          —————————— —————————————

          Megjegyezném, Sir Leonard Wolley professzor később eljött Budapestre, ahol magánúton megtanult magyarul, mivel soha semmi támogatást kutatásaihoz a Magyar Tudományos Akadémiától nem kapott. Sőt, az MTA elítélte őt, mondván „a MTA soha nem fogja elismerni, hogy a magyar nyelvnek bármi kapcsolata lenne a sumirral.”

          És – végezetül néhány érdekesség:

          1) Embertani szempontból nézve az ún. finnugor népek embertanilag, azaz fajilag MONGOLOID népek. Szakálltalan, szőrtelen, sárga bőrszínű, ferdeszemű emberek.

          A magyar nép szakállas, fehér bőrű, kerek szemű. Azaz embertanilag semmi közünk nincs a finnugor népekhez.

          2) Népzenei szempontból

          Érdekes módon Bartók Béla Finnországban, Törökországban és Perzsiában végzett népzenei kutatásairól készült magyar nyelvű könyvét a MTA eltüntette még megjelenése idején, és mind a mai napig NEM hozzáférhető Magyarországon!

          Ezt a könyvet angol nyelven a New Yorki közkönyvtárban bárki elolvashatja.
          A magyar ember meglepetéssel olvashatja benne a következőket:
          A Török és magyar népzene 75 % egyezést mutat Bartók Béla megállapítása szerint.
          A perzsa és magyar népzene 42 % egyezést mutat.
          A finn és magyar népzene 2 % egyezést mutat. Azaz népzenei szempontból minden bizonyíték arra mutat, hogy török eredetű nép vagyunk.

          3) Nyelvi szempontból

          John Rawlinson a székely rovásírás alapján fordította le a sumir írást.

          Lenormant (francia) kutató megállapította hogy a mai nyelvek közül a magyar áll a sumirhoz a legközelebb. Sir Leonard Wolley megállapította, hogy a sumir nyelv nyelvtanát nézve a sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából 53 megvan a mai magyar nyelvben.

          A török a második legközelebbi a sumirhoz, abban 34 van meg a fentiekből.

          Míg a török „unokaöcs” fokon áll, hasonlóság tekintetében a sumirral, a magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek.

          A alapszavakat tekintve több mint 6.000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral.

          Megjegyezném, Sir Leonard Wolley professzor később eljött

          Budapestre, hol magánúton megtanult magyarul – mivel soha semmi támogatást kutatásaihoz a Magyar Tudományos Akadémiától nem kapott. Sőt, a MTA elítélte őt, mondván: „Az MTA soha nem fogja elismerni, hogy a magyar nyelvnek bármi kapcsolata lenne a sumirral.”

          Nyelvi szempontból nézve tehát angol, francia tudósok szerint a magyar nyelv mondhatni egyenesági leszármazottja a Sumir-nak.

          4) Régészeti bizonyítékok

          A Tigris és Eufrátesz völgyében végzett ásatások során napvilágra került szobrocskák tanúsága szerint a sumir nép állatai – racka juh, pulikutya, kuvasz, komondor, ridegmarha kísértetiesen egyeznek a magyar nép állataival, rajtunk, magyarokon kívül SENKI másnak nincsenek ilyen állatai a világon.

          Említésre érdemes egy régészeti szenzáció is, Erdélyben Tatárlakán végzett ásatások során került napfényre több ezer égetett agyagtábla, melyeken sumir írás van, s éveken át tartó kutatások és kísérletek eredményeként a Francia Tudományos Akadémia a következőket állapította meg

          1. Az erdélyi tatárlaki ásatások során talált táblák 1.500 évvel régebbiek, mint az eddig talált legrégebbi Mezopotámiai agyagtáblák. A Francia Tudományos Akadémia ennek alapján kimondja, hogy az emberiség bölcsője és az emberi írásbeliség és kultúra NEM Mezopotámiában, hanem Európában, Erdélyben, kezdődött!

          2. Ezt később a Párizsi Nemzetközi Orientalista Kongresszus is elfogadta, ami igazi világszenzáció volt. S amit csak a nevében magyar sajtó, óriási egyöntetű lelkesedéssel ELHALLGATOTT. Én csak New Yorkban olvastam erről, Pesten a mai napig senki sem hallott erről egyetlen árva szót sem.

          Azaz, embertani, népzenei, nyelvészeti, és régészeti szempontból nézve, a finnugor elmélet, melyet ellenségeink dolgoztak ki lejáratásunkra, és magyarellenes propaganda céljára, egyszerűen

          VALÓTLAN elmélet.

          Ideje lenne hogy az MTA végre ne magyarellenes tevékenységre költse el a magyar lakosság pénzét.

          Példa nélkül áll a világon, hogy egy nemzet tudományos akadémiája arra költi el a nemzet pénzét, hogy nemzetellenes tevékenységet fejtsen ki, rombolván a magyar nemzeti tudatot, hamisítva a magyar történelmet, s hivatkozási alapot nyújt ellenségeinknek

          (lásd. Trianon Június 4, 1920)

          Hol van a scytha, hun, avar, magyar Őshaza?

          A Finn Ugor elmélet után folytassuk a sort pár érdekességgel a magyar Őstörténetről?

          Hol is van az őshaza? Felesleges keresni, mert az őshazában élünk ma is, itt szaporodtak el és innen rajzottak ki a nagyvilágba a scytha, pannon, dák, jász, kun, hun, avar, magyar törzsek, és ide tértek haza mikor a haza veszélyben forgott. Ilyen hazatérési hullám történt 7 – 8 alkalommal is, az Árpád-féle hazatérés (honvisszafoglalás) csak az utolsó volt a sorban (896-ban).

          1. Dechelette, francia tudós, (A Francia Tudományos Akadémia tagja) a bronzkor elismert nagy szakértője állapította meg a következőket:

          „Az első és legprimitívebb bronz leletek Európában csak Kr. előtt 2.000-ben jelennek meg, de a Kárpát medencében talált, és hun illetve székely törzsek által előállított bronz tárgyak többsége Kr. előtt 4.000-ből származik. Sőt, a Torontál megyei Tordas mellett megtalált bronzfokos, melyen székely rovásírással bevésett mondatok vannak, Kr. előtt 5.000-ből származik!”

          2. Tatárlaki lelet, mely sumir írással készült, égetett agyagtáblák ezreiből áll, ugyancsak a Francia Tudományos Akadémia által megállapított adatok alapján, 1.500 évvel régebbi, mint az eddig legrégebbinek hitt mezopotámiai írásos emlékek, s így a Párizsi orientalista kongresszus elfogadta hogy az emberi kultúra bölcsője a Kárpát medence, ezen belül is Erdély.

          3. Az őstörténeti kutatás során igénybe kell venni az úgynevezett társtudományokat is. Melyek a régészet, írástörténet, nyelvészet, helységnévkutatás, embertan, néprajz, mitológia, népzene.

          NÉPZENEI eredmények (Bartók kutatásai szerint) „A török és a magyar népzene 75 % egyezést mutat Bartók Béla megállapítása szerint”

          ——————————————————————————–

          Pécsi Tudományegyetem
          „Magyarország első egyeteme”
          A Pécsi Tudományegyetemé az Év Campus Honlapja
          Ez a levél hivatalos Anti-Vírus programmal ellenőrizve
          Kérjük, óvja a természetet, ha nem szükséges, ne nyomtassa ki ezt a levelet!

          Üdvözlettel / Kind Regards
          Ebben a kör emailben sokminden benne van de ez még mindíg a múlt, nekünk pedig a jellennel van kapcsolatunk.
          Medve

          1. Ezt szerintem mindeki olvassa
            Ezt szerintem mindeki olvassa el, amit Medve bemásolt. Mondjuk ezek jó részét tudtam, mert utána jártam, nem egy helyről olvasom a számtalan bizonyítékot. Nézzük csak meg ősi magyar mondáinkat is, Hunor és Magor például, mind a szkíta eredetre utalnak… De nem csak ez, hanem számtalan dolog, addig a finnugorizmusra alig van valami… Nyilván kapcsolatba kerülhettünk finnugorokkal és átvettünk pár dolgot, ez természetes, és most ezt a pár dolgot próbálják nevetséges módon bizonyítéknak titulálni. Az én agyam is mosva volt vele az iskolában, mint ahogy sokunké.
            De nem kell elkeseredni! Az jutott eszembe, ha belegondolunk, ezek a hazugságok nem olyan régóta állnak fenn. Ha hosszú távon gondolkodunk. Simán van esélyünk arra, hogy szépen tiszta víz kerüljön a pohárba, egyre inkább. Soha nincs hiába, képviseljük értékrendünket, adjuk át a közösségnek, amit tudunk, és ha ezt többen tesszük, az megéri, mindig megéri. Szóval hajrá! És bár hosszú, amit Medve bemásolt, de tényleg javaslom mindenkinek, aki ide téved, hogy olvassa el, és gondolkodjon el, ha kicsit is fontos neki a magyar történelem normális ismerete. Márpedig szerintem alap lenne…

          2. Igen ,
            sose hittem igazán el , hogy a bundámat a finnugor medvétől kaptam . Üdvözlettel : felacsó

          3. Rege a csodaszarvasról
            Én jól emlékszem rá, Arany János a Rege a csodaszarvasról szóló versét („Hunor s Magor két dalia, két egytestvér, Ménrót fia”) úgy tanították nekünk, hogy az történelmi tévedés volt, hogy a hunok és a magyarok közös törzs két ága. Úgy látszik, Arany még megpróbált szembe szállni ezzel a „Hakinnen-elmélettel „(a Hekkinen finn, a bolha meg ugor), de nem sok sikerrel.

          4. Nekünk is ezt hazudták a
            Nekünk is ezt hazudták a hunokkal kapcsolatban. :S Bizonyíték pedig nuku arra, hogy ne lenne rokonság… Ellenben arra, hogy van, elég sok van….

          5. Pár éve volt
            nekem újdonság , hogy ( ha jól emlékszem ) Bakay Kornél régész egy ismerőse talált Örményországban egy hun – örmény szótárt , amiről akkor az előadásán annyit mondott , hogy leginkább a csángó nyelvjárásra hasonlit a hun szókincs . A Magyarságtudományi Füzetek ( MVSZ ? ) egyik kiadványa is mintha egy cikkben feldolgozta volna .
            Az interneten is kering egy hun Tízparancsolat ( Tizeszava ) , amiből nekem a Lopüne ( Ne lopj ) ragadt meg leginkább . Egyből átírtam a hatodikat magamnak féllatinra : Szexüne .
            Egy félmagyar változattal fejezem be , magamnak címezve : Butüne ! Üdvözlettel : felacsó

          6. Az igazságnak önálló szellemi léte van ,
            mert úgy tűnik , hogy mint egy búvópatak , újra és újra felszínre tör , hiába emelnek gátat elé , mögötte fölgyűlve , megerősödve elmossa azt ? Üdvözlettel : felacsó

          1. Örülök, hogy ebben a
            Örülök, hogy ebben a kérdésben is egységet élhetek meg veletek, ám hogyan tudatosítsuk
            További 9 Millió honfitársunkal mindezt, mikor minden oldalt szűrökkel figyelnek, éberen. Élő példa erre egy külföldi rádió magyar adása, ahol az „ébredésre, honfitársi együvétartozásra hívta fel a hallgatóság figyelmét egy tudós. Másnap befenyítették helyi hatóságok a rádió állomást, többször nem szólalhatott meg magyarul.
            Csendes harcnak kell zajlani, eröszak nélkül. Bár a „HARPER PROJEKT” tudatmódosítást képes reflektálni az adott területre, azaz csírájában folythatják el ha tudomásukra jutna hasonló.
            Ezzel együtt értelmetlen agyalni a mi is lesz a jövő történései.
            Az Isteni cél érdekében eszközök vagyunk, elfogadása könnyít elme ezirányú kicsapongásain.
            Minden úgy van jól, ahogy. Saját tapasztalatomból is erősíthetem.
            Amit ma keservesnek élsz meg, esetleg fájdalmasnak, azt később akár a lehető legjobbnak fogod értékelni, a megélt dolgok ismeretében.
            miért érez bárki is kényszert a világ megmentésére?
            Miből gondolod a TE feladatod?
            Sokkal inkább arra törekedj, hogy a TE életedben, magad körül, a Magad eszközével mindíg a legjobb, leg bölcsebb gondolatokkal, cselekedetekkel legyél a közösség felé.
            Nyílvánuljon meg benned a szeretet minden formája, és adj ebből mindenkinek, tékozolva azt, hiszen „egy gyertya lángjával akár több százat gyújthatsz meg anélkül, hogy tied elhalványúlna.”( Sai Baba)

          2. Tartalmi idézet
            a Taóból : Meg akarod változtatni a világot ? A változtatást Magadon kezd !
            Ha Te megváltozol , megváltozik a családod .
            Családod megváltoztatja nemzetséged .
            Nemzetséged pedig népedet , s néped a világot .
            A változás hatása , mint vízbe dobott kőé , hullámként terjed szét .

            Minden változás egyetlen magból indul . Légy Te is ilyen mag! Üdvözlettel :felacsó

          3. Én nem voltam ott akkoriban,
            Én nem voltam ott akkoriban, ezért bármit el tudok fogadni a történelmünkkel kapcsolatban, és bizonnyal jó és fontos tudni honnan jöttünk, de én nem látom, hogy ha nincs megfelelő kezdeményező-kreatív-innovatív és hosszú távra gondolkodó, tehetség- és fejlesztéstámogató emberállomány az országban, akkor vajon jelen állapotunkat miben segítené ha kiderülne akár az, hogy félistenek voltak az őseink…

          4. Az őseink nem félistenek
            Az őseink nem félistenek voltak nyilván, de teljes hazugság történelmünkkel, gyökereinkkel kapcsolatban, az mentálisan nagyon egészségtelen. Mind konkrét családra, mind a nemzetre nézve. Ennek van szerepe a jelenre és jövőre nézve tehát. Nehéz ezt leírni, egyszerűen érezni is lehet. Pl most saját családban is tapasztaltam, mekkora erőt ad, ha példaértékű nagyszüleimre gondolok…

          5. Ingával vagy
            az izomválaszteszttel hozzávetőleg megítélhető az igazsága , de az egyre másra előkerülő régészeti leletek és az örökléstani vizsgálatok ezeket az bizonyosságokat erősítik . Rengeteg lehetőséget hagytak ránk környezetünkben és öröklöttségünkben is . Üdvözlettel : felacsó

          6. Persze, de vajon van-e haszna
            Persze, de vajon van-e haszna ebben látni a felemelkedés akadályát, abba ölni rengeteg energiát hogy ezeket a mi meglátásaink szerinti multbéli eseményeket minél többen ugyanígy fogadják el? Vagy ez is csak egy gumicsont amivel a konkrét fizikai-szellemi-spirituális munka, önfejlesztés helyett strukturálhatjuk az időnket, ingathatjuk a fejünket hogy „hát milyen borzalmas, bezzeg ha mindenki tudná hogy így és így volt, mi lennénk európa legfejlettebb állama”.

          7. A múlt ismétlődik
            Megragad a karma újra és újra , amíg túl nem lépünk rajta ,a benne rejlő választ megtalálva . Eldobjuk az ősök erényeit , és még a hibáikat is öntudatlanul másoljuk . De Európa is ezt csinálja : csak ő egy sikeresebb , aljasabb stratégiát ismételget velünk szembe . A magyar nyelvbe és lélekbe közvetlenebbül rejtett az ősegység , mint a többszörös áttétekkel terhelt , és hamarabb rabszolgává betört nyugat európaiakban és nyelveikben . Emiatt a magyarok gondolkodása kisebb utat kell , hogy bejárjon a személyesen is bennük levő gyógyító szeretet felé . Ez a nem tudatos kapcsolat még ma is megmozgatja az embereket . Nem véletlenül röhögött rajtunk amerika , hogy egy böszme beszéd után lázadtunk fel , holott ők jól tudják , hogy egy politikusnak az a dolga , hogy hazudjon . Mi a múlt tökéletességére vagyunk kódolva , mert már őseink megélték azt , és minket csak ezer éve sikerült vérrel – vassal , könyvégetéssel civilizálni egy magasabb , fenntartható erkölcsi szintről a robbanásszerű fejlődés összeomlást maga előtt görgető mindentfelélő sáskaszemléletéhez . A földön az ötödik elem egyik hordozója a magyarság . A magyar kereszténység sosem volt üzleti vállalkozások előzetes mákonya . Üdvözlettel : felacsó

          8. Kinek mit jelent az „ébredés
            Kinek mit jelent az „ébredés és honfitársi együvétartozás”? Nekem a Ho’oponopono-tól a „tiltakozz a rendszer ellen”-ig, az igaz hazafiságtól a „világ proletárjai csak láncaidat veszthetitek”-ig bármilyen mögöttes jelentéstartalmat felvehet. Szépen hangzik, de nekem csak egy Rorschach-ábra, amibe mindenki az épp aktuális tudatszintje igazolását láthata bele, így nem sok hasznát látom…

            Egyébként teljesen egyetértek az írásod második felével, a világ minden pillanatban tökéletes, mert minden pillanatban evolúciójának a körülmények összhatásaként jelentkező egyetlen lehetséges lenyomatát közvetíti. Ha lehetne másképp egy adott pillanatban, másképp lenne.

          9. Ramanovics, nyilván ez még
            Ramanovics, nyilván ez még kevés a fejlődéshez. De fontos dolog az igazság ismerete, én úgy gondolom. Amikor történelmet tanul valaki, és tudja, annak egy része hazugság, de mégis meg kell tanulnia, az nem furcsa egy kicsit? De… Az összetartás megint egy dolog és a fejlődés. Nyilván az összetartás nem azt jelenti, hogy állandóan történelem órákat adunk egymásnak. De ki szeret hazugságban élni? Van, akinek igen is fontos lelkileg, hogy ismerje a gyökereit, szerintem ez normális.
            Hozzá tartozik a fejlődéshez. Ki szeret hazugségban élni, főleg ekkorában?

          10. Hazugság, vagy tévedés?
            Hazugság, vagy tévedés? Hazugságnak azt nevezzük, hogy „tudom mi az igazság (!), de direkt nem azt mondom, mert ebből valami vélt vagy valós előnyöm származik”. Tévedés pedig az, mikor ragaszkodunk valamilyen állásponthoz ami szerintünk igaz, de igazából nem felem meg a valóságnak. A történelem hasonlóképp a tudományokhoz folyamatosan újabb és újabb információkkal bővül, és a tévedések belátása és átültetése nagyon lassú folyamat, ahogy tapasztaljuk. Könnyebb ragaszkodni valamihez ami egyszer már a köztudatba került (lásd szegény Semmelweis esete). Ráadásul, mivel nem voltunk ott, csak leletek, bizonytalan feljegyzések vannak, sokkal nehezebb bármit bizonyítani, mint azon tudományok esetében amik jelen időben kutathatók.

            Én gazdaságilag értettem természetesen, legalábbis úgy látom a gazdasági oldalról szól az eredeti témafelvetés 🙂 ilyen tekintetben pedig úgy látom, hogy rengeteg olyan ország van, amelyiknek nincs is saját nagymultú történelme és mégis mintha előrébb tartanának gazdasági, boldogulási, fejlődési szempontból. Ezért kérdőjelezném meg azt, hogy ez egy olyan sarkallatos pont lenne, amit prioritásként kellene kezelni a boldogulás és felemelkedés szempontjából.

          11. Abban igazad van, hogy
            Abban igazad van, hogy gazdasági a blog, szóval ennek külön blog kellene. 🙂 De már mindegy. Egyébként ha elolvasod a Medve által bemásolt szöveget, kiderül, hogy itt nem tévedésről van szó, ezt a dolgot szándékosan terjesztették a Habsburg időkben. Tehát hosszú távon nézve nem is olyan régóta terjed… Aztán persze a tanárok is elhiszik, így részükről már nem hazugság, hanem tévedés. De abban az időben a Habsburgok direkt olyan kutatókat támogattak, akik ezt segítettek előhozni, hogy finnugorok vagyunk… És ezt már nem először olvasom. Ez is bizonyított.
            De: az igazi fejlődést szerintem nem is gazdasági oldalról kell közelíteni…. Fontos ezzel is foglalkozni, a gazdasági rendszerrel, hiszen sokak megélhetése van veszélyben. De ha azt mondják, fejlődés, akkor ez már mást takar szerintem… Bár kinek mi az. A blog viszont tényleg gazdasági, szóval lehet nem itt kellene ezt a témát tárgyalni. Meg is érdemelne egy külön blogot az egész.

          12. ” rengeteg olyan ország van,
            ” rengeteg olyan ország van, amelyiknek nincs is saját nagymultú történelme és mégis mintha előrébb tartanának gazdasági, boldogulási, fejlődési szempontból ” A gyerek , a kamasz mindig gyorsabban és látványosabban fejlődik , mint egy fenőtt , akinek a növekedése már a szellemi lelki síkra tevődött át . Üdvözlettel : felacsó

          13. Fátyoltánc
            A valóságot szemed elől eltakaró fátylakat nevezheted hazugságnak is . Ahogy szépen , sorba meglátod majd fellebbented őket , a fényben mögöttük egy újabb vár . Legvégül semmi sem . és ott vagy Te
            Üdvözlettel : felacsó

          14. Végtelen számú lehetséges
            világ van . A könnyebbség kedvéért , meg mert a megcélzott tapasztaláshoz valószínűleg ez is elég , bekorlátozzuk magunkat erre a változatra . A közös út , amit megtettünk rajtuk keresztül , az adott , de a minden pillanatban megtörténő újra választáshoz rendelkezésre álló lehetőség továbbra is végtelen . Erre mondták régen , hogy a bátrat , bolondot segíti a szerencse .
            A világ szerintem vibrál . Szilárdnak tekinthető viszonyítások nélkül viszont tapasztalásunk nem kétségbe , hanem üvöltve a semmibe esne . Ezért közös víziókba kapaszkodunk a múltat és a jövőt illetően .
            A világnak van e valamilyen alaprendszere? Alaptulajdonsága ? Nem csak közmegyezésesen , hanem valóságban is?
            Melyik gondolkodásmód , bölcselet , életmód vallás , öröklöttség , nyelv tükrözi azt jobban , pontosabban vagy íveltebben idomulva hozzá , leképezve azt ?
            Mindenki kénytelen a sajátját használni a boldoguláshoz .
            Ha az eredményességből következtetünk vissza , akkor viszont a magyarok ősi tudása vagy hamis , vagy jelenleg nem aszerint élünk , és az biztos , hogy az aljasságokkal szemben védtelennek tűnik a történelmi ismereteim alapján . Üdvözlettel : felacsó

  36. Medve, én nagyon egyetértek

  37. Ezzel is egyetértek, Medve.
    Ezzel is egyetértek, Medve. Ettől a felelősöket megkeresném, van egy pár bűnöző most is a parlamentben. Viszont ennyi még nem old meg semmit. Kérdezték amúgy már tőlem, mit tennék, ha vezető lennék. Első lépésként olyanokkal vonnám magam körül, akik a hazáért akarnak valamit tényleg tenni. Nem csinálnék mindent egyedül, mert egyetlen ember, még ha jó szándékú is, könnyebben tévedhet dolgokban, és az árt. Tehát eleve teljhatalmat így nem is vállalnék. De mondjuk arra törekdnék, azt javasolnám, hogy tegyünk először is rendet, majd szépen, reális tempóban alakítsuk át a rendszerünket, valami olyasmivá, hogy ökoszociális nemzetgazdaság. Ez a gazdasági rész. A másik pedig a szellemi-lelki rész, ami nagyon fontos. Amit írsz, történelmi hazugság helyett tisztázás, összetartás, gúnyhatáron túli magyarokkal minél több kapcsolat, hogy felszámoljuk a trianoni diktátum hatásait. És még biztos lenne jó pár dolog, amit meg kellene tenni, de azt hiszem, részletesen nem tudnám leírni, csak vázoltam az irányt, mert erről egy egész könyvet kellene írni. Amire itt nincsen mód nyilván.

  38. Ezzel is egyetértek, Medve.

  39. igen. szinkronban
    igen. szinkronban gondolkodom, e tanításokkal is.
    Köszönöm a pontosítást, így kerek.

  40. igen. szinkronban

Scroll to Top