Huszonnyolc éve keresem azt a bizonyos utat, amelyen végig kell mennem… de mindig eltévedek a sűrűben, megrekedek valahol, és nem tudok tovább lépni.
Néhány hónapja találtam erre az oldalra, épp amikor kétségbeesve kerestem a kiutat a sűrűből. Sorsszerű volt az egész. Akkor még nem regisztráltam, mert nem tudtam ugyan mit is írhatnék én. Feliratkoztam a hírlevelekre, majd talán az segít megtalálni az utat. Eljutottam az első feladatig, amelyben elő kellett vennem egy papírt és két részre osztani azt. Egyik oszlopba azokat a dolgokat kellett írnom, amin változtatni szeretnék, a másikba azokat a dolgokat, amiket el kell fogadnom, mert nem tudok rajta változtatni. Nos, az a papír azóta is ott van az íróasztalon, két oszlopra bontva, de üresen. Képtelen voltam rá bármit is írni. Nem könnyű a hibát megtalálni önmagunkban.
Sok rossz dolog van a hátam mögött, amiket szívesen elfelednék, kitörölnék, mintha nem is lett volna. Ezekért a dolgokért általában mást hibáztattam, anyámat, és a sorsot amiért ilyen kegyetlen volt velem. Mostanra azonban rádöbbentem, hogy csakis egyedül én vagyok felelős a rossz dolgokért, amiket átéltem. Mindegyik egy rossz, meggondolatlan döntésem következménye. Folyton itt rekedek meg, a „miérteknél”, és a „mi lett volna ha” gondolatoknál. És persze a „ha vissza mehetnék az időben, mindent másképp csinálnék” gondolat sem hagy békén. Pedig ilyen nem lehetséges, tehát az elmúllt dolgokat úgy kell elfogadni, ahogy van, ebbe már bele kell törődni. Eddig a gondolatig csak most jutottam el, mostanáig hátramenetben haladtam előre, s mivel nem láthattam az előttem álló buktatókat, újabb és újabb hibákat követtem el. Ennek szeretnék most véget vetni, ezennel megfordulok, arccal előre, és többé nem nézek vissza. Hosszú az út mögöttem, de most arccal előre látom milyen hosszú még az előttem lévő út is, telis tele buktatókkal, de bíznom kell abban, hogy ezután meglátom őket, és átlépek rajtuk ahelyett, hogy belebotolva hanyatt esnék, hiszen utána fel is kell állni, ami az idő előre haladtával egyre nehezebb.
Igen, megtettem az első lépést előre. Nem könnyű, mintha ólom súly nehezedne a lábamra, mert előre nézni félelmetes. Tele van ismeretlen ösvényekkel, nem tudhatom mi vár rám. Ezért volt egyszerűbb hátrafele nézni, mert azt az utat már kiismertem. De nincs mit tenni, csak előre lehet az Élet útján haladni, nem lehet vissza fordulni, ezért nem érdemes hátrafelé nézni sem. Arcomat a fény felé fordítom, azt követve biztosan könnyebb lesz célba érni.
Huszonnyolc év kellett, hogy ezt megértsem, és elfogadjam, de most felemelő érzéssel tölt el. Megtettem az első lépést a régóta áhított boldogság felé. Göröngyös utamon azt is megtanultam, hogy a boldogságot nem külső dolgoktól és más személyektől kell várni. Sőt, egyáltalán nem kell várni, önmagunkban találhatunk csak rá. Abból értettem ezt meg, hogy mindent elértem már, amitől a boldogságot vártam. „Majd ha lesz saját gyermekem, majd ha megtalálom az igaz szerelmet, majd ha lesz saját otthonom…” Ez már mind az enyém, mégis csalódottan érzékeltem, hogy még mindig nem vagyok boldog. Hogyan is lehetnék, ha idő közben mindent megtapasztaltam, megismertem, csak önmagamat nem sikerült.
Huszonnyolc évem ellenére nem tudom ki vagyok, miért vagyok. Nem tudom mi a stílusom, mit akarok, csak lógok a levegőben, élem mindennapjaimat, amiről azt sem tudom, hogy az én mindennapjaim -e?
Honnan is tudhatnám, ha nem ismerem magam? Olyan vagyok, mint egy amnéziás beteg. Mindent előlről kell kezdenem, megismerni önmagam, és akkor talán könnyebben megértem múltam miértjeit, és képes leszek elfogadni, képes leszek a boldogságra is.
Még nem értem el arra a szintre. De már megtéve az első lépést, úgy érzem ezúttal menni fog, ki tudom tölteni azt a két oszlopot. Szükségem volt arra, hogy kimondjam amit érzek, kiengedjem a gátló gondolatokat, amik miatt nem tudtam előre tekinteni, és elindulni egy hosszú, teljes és boldog Élet felé!
Kezedben a kulcs
Köszönjük az őszinte vallomásodat, igazán szép és nemes utat jársz be, még ha belülről nehéznek és kínlódósnak is látod most!
Akik már túl vannak ezen a szakaszon, azok tudják, hogy az elindulás, az őszinteség elkezdése az egyik legnehezebb része a belső utunknak, mert ha a korábbi életedet hazugságokra, „elmismásolásra” építetted fel, akkor most minden egyes téglát, sőt az egész épületet le kell bontanod és a kezdetektől kiindulva immár az igazságra építkezned!
De ez nem teljes visszaesés, hiszen már az a tapasztalatod meg van, hogy hazugságokra, megfelelésre, félrenézésekre nem lehet és nem is érdemes építkezned, mert azon az úton nem leled meg sem magad, sem a boldogságodat!
„Folyton itt rekedek meg, a „miérteknél”, és a „mi lett volna ha” gondolatoknál.„
Talán segíthet, ha úgy gondolsz a múltra, hogy annyi tudással, annyira és arra voltál képes. Akkor, a legtöbbet hoztad ki abból, amid volt, amit tudtál.
Ha többet akarsz kihozni az életedből, akkor neked kell többnek, tudatosabbnak lenned!
Ilyenkor természetes, hogy félsz a jövőtől, az ismeretlentől. Azonban ha párhuzamot vonsz a régi kudarcaidból a jövőre, akkor láthatod, hogy a felkészületlenséged, az önbecsapásod, a nem tudásod vezetett a kudarcokhoz.
Ha ezen változtatsz, vagyis egyre őszintébbé válsz, tudáshoz juttatod magadat, képességeket sajátítasz el, akkor a végeredmény is bíztatóbb lesz, akár még sikereid is lehetnek.
Ugyan van – szerinted – pár évtized lemaradásod, de ha ilyen elszántsággal haladsz az önismeret, megtisztulás útján, akkor pár év alatt behozod azt a „lemaradást” és felismered, kellett ez a zsákutca, hogy tudatossá válj a hibáidban is!
Amikor valaki azzal fordul hozzám, hogy mit tegyen, hogy elkerülhesse a jövőben az eddigiekhez hasonló kudarcait, akkor én nem az utat mutatom meg neki, hanem azokat a belső hibáit, amelyek a kudarcaihoz vezettek. Ha nincsenek hibák, nincsenek kudarcok sem.
Egyszerű a képlet, mégis oly soká érti meg az ember, mert ehhez fel kell vennie a felelősséget Önmagára és már nem kenheti a világra, másokra, vagy a rossz sorsára!
Kezemben a kulcs 🙂
Először is, köszönöm, hogy elolvastad, és elemezted az írásomat. Hasznos jó tanácsokat adtál, amiket igyekszem betartani. Nagyon kevés időm van, de amikor csak tudok írok majd, hogy nyomon követhessétek a fejlődésem. 🙂
Szép estét!
Kezedben a kulcs
Köszönjük az őszinte vallomásodat, igazán szép és nemes utat jársz be, még ha belülről nehéznek és kínlódósnak is látod most!
Akik már túl vannak ezen a szakaszon, azok tudják, hogy az elindulás, az őszinteség elkezdése az egyik legnehezebb része a belső utunknak, mert ha a korábbi életedet hazugságokra, „elmismásolásra” építetted fel, akkor most minden egyes téglát, sőt az egész épületet le kell bontanod és a kezdetektől kiindulva immár az igazságra építkezned!
De ez nem teljes visszaesés, hiszen már az a tapasztalatod meg van, hogy hazugságokra, megfelelésre, félrenézésekre nem lehet és nem is érdemes építkezned, mert azon az úton nem leled meg sem magad, sem a boldogságodat!
„Folyton itt rekedek meg, a „miérteknél”, és a „mi lett volna ha” gondolatoknál.„
Talán segíthet, ha úgy gondolsz a múltra, hogy annyi tudással, annyira és arra voltál képes. Akkor, a legtöbbet hoztad ki abból, amid volt, amit tudtál.
Ha többet akarsz kihozni az életedből, akkor neked kell többnek, tudatosabbnak lenned!
Ilyenkor természetes, hogy félsz a jövőtől, az ismeretlentől. Azonban ha párhuzamot vonsz a régi kudarcaidból a jövőre, akkor láthatod, hogy a felkészületlenséged, az önbecsapásod, a nem tudásod vezetett a kudarcokhoz.
Ha ezen változtatsz, vagyis egyre őszintébbé válsz, tudáshoz juttatod magadat, képességeket sajátítasz el, akkor a végeredmény is bíztatóbb lesz, akár még sikereid is lehetnek.
Ugyan van – szerinted – pár évtized lemaradásod, de ha ilyen elszántsággal haladsz az önismeret, megtisztulás útján, akkor pár év alatt behozod azt a „lemaradást” és felismered, kellett ez a zsákutca, hogy tudatossá válj a hibáidban is!
Amikor valaki azzal fordul hozzám, hogy mit tegyen, hogy elkerülhesse a jövőben az eddigiekhez hasonló kudarcait, akkor én nem az utat mutatom meg neki, hanem azokat a belső hibáit, amelyek a kudarcaihoz vezettek. Ha nincsenek hibák, nincsenek kudarcok sem.
Egyszerű a képlet, mégis oly soká érti meg az ember, mert ehhez fel kell vennie a felelősséget Önmagára és már nem kenheti a világra, másokra, vagy a rossz sorsára!
Kezemben a kulcs 🙂
Először is, köszönöm, hogy elolvastad, és elemezted az írásomat. Hasznos jó tanácsokat adtál, amiket igyekszem betartani. Nagyon kevés időm van, de amikor csak tudok írok majd, hogy nyomon követhessétek a fejlődésem. 🙂
Szép estét!
jó úton jársz!
Egy spirituális közösségben azt tanultam, hogyha nehéz az utunk, akkor jó úton járunk, mert a nehéz út mindig felfelé és befelé vezet, a könnyű meg sehová (csak a vágyak mentén lavírozik).
Az igazi lelki út nem könnyű, de nagyon szép, és értékes belső kincseket ad a keresőnek.
Ezt a „nem tudom ki vagyok valójában” dolgot nagyon sokáig elmondhatjuk magunkról, mert minden egyes felismeréssel az derül ki, hogy „jéééé, még ezt sem tudtam” eddig! Ez ellen nem tudunk mit tenni, egyszerűen el kell fogadni.
„ha vissza mehetnék az időben, mindent másképp csinálnék” írod.
Ezt megteheted, és a lelki békéd érdekében tedd is meg!
Van a kabbalának egy nagyon egyszerű és jó módszere erre. Képzeletben, gondolatban többször (amennyit a lelked kíván) felülírva kell elképzelni a szituációt. Ugyanis az emlékezet sem teljesen jól működik, hanem csak szelektíven, azt jegyezve meg, amit akarunk.
Márpedig ha önmagunkat hibáztatjuk, akkor önbüntetően, s egyoldalúan tároljuk el a régi információkat. Holott nem történt több, mint hogy az adott időben, az adott helyzetbe – valamiért, bármiért – ennyi telt tőlünk. Azóta változtunk, fejlődtünk, talán mai fejjel már nem is úgy csinálnánk, mint akkor.
Ha pedig átszínezzük úgy a múlt történését, ahogy az szerintünk a legjobb lett volna, akkor nem történik más, minthogy elfogadjuk a megtörténtek valóságosságát és a lelkünk mélyén elfogadjuk az ott és akkor betöltött helyzetünket, szerepünket, elfogadjuk önmagunkat.
Minél nehezebb önmagunkat rákényszeríteni arra, hogy elképzeljük a legjobb megoldást, sajnos annál inkább hajlamosak vagyunk az önbüntető magatartásra (ezt sajnos tapasztalatból írom és egyben hála Istennek, hogy már tudok erről a hajlamomról:)
jó úton jársz!
Egy spirituális közösségben azt tanultam, hogyha nehéz az utunk, akkor jó úton járunk, mert a nehéz út mindig felfelé és befelé vezet, a könnyű meg sehová (csak a vágyak mentén lavírozik).
Az igazi lelki út nem könnyű, de nagyon szép, és értékes belső kincseket ad a keresőnek.
Ezt a „nem tudom ki vagyok valójában” dolgot nagyon sokáig elmondhatjuk magunkról, mert minden egyes felismeréssel az derül ki, hogy „jéééé, még ezt sem tudtam” eddig! Ez ellen nem tudunk mit tenni, egyszerűen el kell fogadni.
„ha vissza mehetnék az időben, mindent másképp csinálnék” írod.
Ezt megteheted, és a lelki békéd érdekében tedd is meg!
Van a kabbalának egy nagyon egyszerű és jó módszere erre. Képzeletben, gondolatban többször (amennyit a lelked kíván) felülírva kell elképzelni a szituációt. Ugyanis az emlékezet sem teljesen jól működik, hanem csak szelektíven, azt jegyezve meg, amit akarunk.
Márpedig ha önmagunkat hibáztatjuk, akkor önbüntetően, s egyoldalúan tároljuk el a régi információkat. Holott nem történt több, mint hogy az adott időben, az adott helyzetbe – valamiért, bármiért – ennyi telt tőlünk. Azóta változtunk, fejlődtünk, talán mai fejjel már nem is úgy csinálnánk, mint akkor.
Ha pedig átszínezzük úgy a múlt történését, ahogy az szerintünk a legjobb lett volna, akkor nem történik más, minthogy elfogadjuk a megtörténtek valóságosságát és a lelkünk mélyén elfogadjuk az ott és akkor betöltött helyzetünket, szerepünket, elfogadjuk önmagunkat.
Minél nehezebb önmagunkat rákényszeríteni arra, hogy elképzeljük a legjobb megoldást, sajnos annál inkább hajlamosak vagyunk az önbüntető magatartásra (ezt sajnos tapasztalatból írom és egyben hála Istennek, hogy már tudok erről a hajlamomról:)
önmagadban sem fogod megtalálni, hogy ki vagy. Nem leszel
önmagadban sem fogod megtalálni, hogy ki vagy. Nem leszel boldogabb sem, csak ahogy a nagy spirituális mesterek tanitják majd neked, „teremtesz” magadból egy új embert.
Leszel nagyon egyensúlyban, leszen nagyon fény, leszel nagyon szeretet, és közben eltávolodsz a halandó néptől. Még a saját családodtól is. Szépen lassan eléred, hogy lesz a „külvilág ” és leszel te, Odabent.
Nyugodtan nézegesd a múltadat, mert az vagy Te és bocsáss meg azoknak az embereknek akik miatt ez vagy Te.
önmagadban sem fogod megtalálni, hogy ki vagy. Nem leszel
önmagadban sem fogod megtalálni, hogy ki vagy. Nem leszel boldogabb sem, csak ahogy a nagy spirituális mesterek tanitják majd neked, „teremtesz” magadból egy új embert.
Leszel nagyon egyensúlyban, leszen nagyon fény, leszel nagyon szeretet, és közben eltávolodsz a halandó néptől. Még a saját családodtól is. Szépen lassan eléred, hogy lesz a „külvilág ” és leszel te, Odabent.
Nyugodtan nézegesd a múltadat, mert az vagy Te és bocsáss meg azoknak az embereknek akik miatt ez vagy Te.