Mostanában többször is sikerült olyan helyzetbe keverednem, amikor nem tudtam őszintén képviselni önmagamat. Nem tudtam egyértelműen kimondani, hogy mit szeretnék, vagy pedig azt ugyan elmondtam, de nem tudtam megindokolni, hogy miért is kérek, s ezért kérésem nem talált meghallgatásra. A másik fél egyszerűen „lehengerelt”, s én látszólag elfogadtam az ő igazát és csak jóval később döbbentem rá, hogy miért is úgy álltam a dolgokhoz.
Amikor nem tudtam kimondani, hogy mit szeretnék, akkor egy belső gátlással szembesültem, már csak utólag.
Amikor pedig elmondtam, hogy mit szeretnék és mégsem tudtam megvédeni az állításomat, akkor utólag arra kellett rádöbbennem, hogy az erősebb kisugárzással, erősebb, karizmatikusabb egyéniséggel bíró személy hatása alá kerültem… nem is kicsit.
Már annyira rég óta van ez így, s mostanra jutottam el odáig, hogy … hát már sosem lesz ennek vége??
Szóval szeretném végre megtanulni annak a módját, hogy hatékonyan képviseljem önmagamat, hogy ki tudjak/merjek állni saját magam mellett.
… attól teljesen függetlenül, hogy erre hogyan reagálnak mások… ugyanis azt figyeltem meg, hogy mindegy is, hogy mások hogyan fogadják/reagálnak, inkább csak az a lényeges, hogy én megfelelően képviseljem önmagamat az adott helyzetben/szituációban, már önmagában is megnyugtató számomra.
Vannak ötleteitek, tippjeitek, hogy miért olyan nehéz önmagunkat képviselni néha és hogyan lehet ebből jól kikeveredni, hogyan lehet ezen változtatni?
Érdekes amit írsz. Az áldozattá válás alig kerülhető ki amíg az
Érdekes amit írsz. Az áldozattá válás alig kerülhető ki amíg az ember telve van félelmekkel. A dominanciát gyakorló fél felsőbbsége elismerése, önmagunk alárendeléséről tanúskodik.
Ha kvázi hatalommal szól a másik, aligha léphet ki az ember az áldozat szerepéből. Már csak azért sem, mert maga is elismeri önnön alávetett állapotát.
A miértekre aligha lelhet választ bárki is azon kívül, aki ezeket a szituációkat megéli.
Kideríteni, hogy miért válik áldozattá valaki, borzasztó nehéz, főleg ha az áldozatiság önkéntes.
Az esetedben azt látom, hogy önkéntes. Látszólag akaratod ellenére történik, de láthatóan megtörténik mégpedig kölcsönösségi környezetben. Kiegészítve egymást, mint kulcs a zárat.
Te hogyan éled meg? Miként értékeled az áldozatiságot?
elgondolkodtató az írásod
Most, hogy így felnyitod a szememet, azt hiszem némileg igazad vagyon…
Azt hiszem, hogy már gyerekkoromban belémkódolódott valami ilyesmi és nem ismeretes a mód számomra, hogy hogyan lehet ebből teljesen kilépni.
Már többször voltam emberi játszmák tanfolyamon, igyekszem tanulni fejlődni a témában, de erre a helyzetre ezt most nem vonatkoztattam. Köszönöm, hogy rámutattál az összefüggésekre.
A félelmeimet sem tudtam mindet teljesen levetni, bár már jobb a helyzet mint régen.
Húúú, nagyon nehezen és rosszul élem meg, de már annyira megszoktam, hogy azt hiszem néha, hogy másoknak is vannak ilyen gondjaik.
Miként értékelem az áldozatiságot? Mint egy létállapotot, amiben a csecsemőkörunkban volt részünk, lévén, hogy akkor és ott, még kiszolgáltatottak voltunk.
Ha tudatosítani tudom, hogy az áldozatiság bekerült a képbe, akkor már van megoldási lehetőségem is, mert akkor saját magam sem válok áldozattá és másokat sem hagyok/kényszerítek ebbe a szerepbe, hanem a nyílt, értelmes, egyenrangú felnőtt módon való kommunikációt választom tudatosan. Szóval ha felismerem, akkor már nincsen vele gondom, ha nem, akkor meg úgy látszik, hogy ilyen helyzetekbe keveredem…
Az emberi kapcsolatokban valahogy úgy próbálok elboldogulni az életemben, hogy aki játszmázik, azzal nem tartok közvetlen kapcsolatot (így nem keveredem játszmába). Amíg pedig érintkeznem kell vele, addig megpróbálok valahogy elboldogulni vele, bár mitagadás ez elég nehezen megy.
Nagyon szeretem és nagyraértékelem viszont azoknak az embereknek a társaságát, akikkel egyenrangú félként elboldogulhatok. Velük az őszinte, nyílt kommunikácó, egymás érdekeinek, véleményének, nézeteinek, nézőpontjainak tiszteletbentartásával egészen jól érzem magam.
Egyenlőre ez van, most nincs (még) rá jobb módszerem:)
Van valami ötleted, javaslatod számomra?
Hmmm, az is elgondolkodtató, hogy mennyire ismerősnek tűnsz számomra kedves Transzport:)
Nem tudok különösebb módszereket javasolni.
A családállítás
Nem tudok különösebb módszereket javasolni.
A családállítás meglehetősen sok dologra segít fényt deríteni, Brandon Bays meditációját is tudom javasolni http://hajdufighting.atw.hu/Belso-utazas.zip
De még inkább tudnám javasolni, hogy kerülj tisztába az áldozat fogalmával és státuszával. Ahol áldozat van ott agresszor is van. Ahol agresszor van, ott harc is van. Ha harc van, akkor annak a mibenlétével is meg kell ismerkedni, esetleg megtanulni harcolni, nem fizikai módon gondolom persze, de a fizikai harc gyakorlása megváltoztatja a személyiségedet, nagyobb önbizalmat szül benned, ami a gyerekkori mintákat képes felül írni. Valamiféle önvédelmi sport vagy harcművészet gyakorlása több szempontból is igen hasznos, akkor is ha semmi harciasság nincs benned, és eszedben sincs harcolni. Ámbár ha ilyen gondolatok fogalmazódnak meg benned esetleg, akkor nem csodálkozhatsz ha áldozattá válsz időnként, hiszen így az áldozatiságot önként vállalod, akkor is ha ez nem egyezik a tudatos akaratoddal. Olvasd el ezt is, ha gondolod… http://pszicho-fitness.blogspot.com/ szóval azért vannak utak amelyeken el lehet indulni :))
hmmm, hmmm
Megintcsak elgondolkodtattak az általad felvetettek.
Az olvasnivalókat köszönöm, már első nekifutásra is olvastam belőle, de későbbre is beosztom magamnak és még újra visszatérek rá.
„A fizikai harc gyakorlása megváltoztatja a személyiségedet, nagyobb önbizalmat szül benned, ami a gyerekkori mintákat képes felül írni. Valamiféle önvédelmi sport vagy harcművészet gyakorlása több szempontból is igen hasznos”.
Ez első olvasatra kicsit megdöbbentett, mert bennünket nőket nem arra kondicionálnak a nevelésünk közben, hogy a harc bármilyen formáját is gyakoroljuk.
De végül is, afféle nyilas szülöttként, természetesen tisztában vagyok a bennem dúló harc egy részével:) S persze talán a megélése és testi szinten történő irányítása sem lenne hátrányos valószínűleg.
S egy igazi szellemi tanítással járó harcművészeti ág csodákat tehet az emberrel (erre már több példát láttam a gyakorlatban) … hmmm, hmmm, ezen még elgondolkodom, köszönöm.
Nekem is mostanába jutott eszembe, hogy elkezdjek kung fuzni,
Nekem is mostanába jutott eszembe, hogy elkezdjek kung fuzni, mert nagyon szimpatikus számomra a háttere, meg a szellemi része is. Az egyetlen bajom, hogy én nem szeretnék ilyen bejárok száz ember közé heti kétszer és bizonyos pénzért kőkeményen meghalok, hogy aztán versenyeken bizonygassam a tudásom, meg bemutatókon, márpedig az összes ilyen küzdősportot csak így tudja tanulni az ember ma már. Nem a pénzzel van bajom, azt még fizetnék is érte, ha nagyon muszáj, a bajom az, hogy nem alakul ki az a fajta mester-tanítvány kapcsolat amiről a kung fu szólna. Ezek a mai edzők már nem az igaziak. Ezeknek a harcművészeteknek is az elmenélküliség lenne a fő célja, erről viszont egy szót se hallottam még egy fajta küzdősport edzésén sem eddig. Úgy megtanulnék kung fuzni, ahogy a filmekben szokott lenni, hogy egyszer csak összesodorna a szél egy tényleg igazi kung fu mesterrel, és hosszú és kemény munkával kiképezne egy csendes elméjű békés harcossá. Bár az is igaz, hogy mindenki a maga mestere, szóval a mostani edzések körülményei közt is biztos eljutnék odáig önerőből, mert maga a gyakorlati része is megköveteli úgymond, ha tényleg jól akarja csinálni az ember, de engem valahogy zavar ez, hogy körülöttem többen is vannak. Egy igazi mesternek nem tudom nekem úgy él a képzeletemben, hogy van 1-2 tanítványa, de azokkal tényleg olyan mély összhang, barátság, és kölcsönös tisztelet jön létre, ami fenn marad örökre. De a mai edzőkkel kétlem, hogy ez megtörténhet már azért sem, mert elsősorban vagyok számára üzlet, és csak utána tanítvány, és ez így nagyon megváltoztatja a dolgot. Kár, hogy már csak így lehet harcművészetet tanulni. Leginkább pont a művészet része veszik el, és csak a harc marad.
Nem rég írtam egy rövid könyvet harcművészet
Nem rég írtam egy rövid könyvet harcművészet témában.
http://users.atw.hu/hajdufighting/counter.php?url=http://users.atw.hu/hajdufighting/A_harc_elmeleti_alapjai.pdf
Olvasgasd át ha ráérsz, talán kapsz inspirációt belőle.
Egyébként pedig sajnos egyet kell, hogy értsek veled azokban amit írtál. Nincs sok olyan hely és lehetőség ahol az oktatóval olyan bensőséges kapcsolatot lehet kialakítani amiről a legendák szólnak. és itt szeretném a legenda kifejezésre felhívni a figyelmet. Azonban én is csak egyetlen egy srácot tanítok éppen és nem annyira a harc érdekel mint inkább a szellemi háttér, de ahogyan mondod is, hogy mindenki a maga mestere ez így is van. Bár egy oktató mutat irányokat amerre el lehet indulni. A harc és a művészet viszonya is egészen érdekes, egy tengely két iránya, amelytől elindulunk. A testiség, az anyag világától (harc) a szellem, az alkotás a teremtés, az isten világáig. Ez a művészet. Harcművészet tehát megszületni élni és meghalni. Megszületni az anyagba, és az anyag számára meghalni, majd megszületni a szellembe. Az élet maga az út, az átváltozás iskolája.
Ha tehát harcművészetet akar tanulni az ember, tisztában kell lennie azzal, hogy előbb meg kell születnie, mint harcos, a test dolgaival stratégiákkal kell foglalkozni, és azon gondolkodni, hogy pusztítsunk minél hatékonyabban. Ez az alaphelyzet ahonnan elindulhat az ember a művészet felé, amikor egyre inkább a harc háttérbe szorul. De harc nélkül nem tudod milyen kapni ütést és nem tudod milyen megütni valakit. Hogy mindkét szereppel azonosulni tudj, tapasztalni kell, hogy majd milyen irányba fejlődsz, pusztítani akarsz, az anyagban a harcban maradsz, vagy megismerve micsoda károkozás lehetséges, és inkább szamaritánus leszel, tudva milyen szenvedéssel járnak a találatok mindkét fél részére, az már rajtad múlik. Ott már valóban saját mestered leszel, ezzel automatikusan együttjár, hogy egy mester tanítvány kapcsolat nem örökéletű, nem lehet az, hiszen a tanítvány egy bizonyos fejlettség fokán egyenlővé válik a mesterével, és már nem lesz mit tanulnia tovább, hanem saját „rendszerét” fejleszti tovább saját tapasztalatai által, és majd gyümölcsöket hoz igen. Újabb tanítványokat akiket majd ebbe az irányba indít el, így téve jobbá a világot.
A bölcs alkot, de művét nem birtokolja
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi,
el sem veszíti.
/Tao Te King /
Na,itt nem csak a Tao Te King szólt bölcsen:)
Na,itt nem csak a Tao Te King szólt bölcsen:)
Érdekes amit írsz. Az áldozattá válás alig kerülhető ki amíg az
Érdekes amit írsz. Az áldozattá válás alig kerülhető ki amíg az ember telve van félelmekkel. A dominanciát gyakorló fél felsőbbsége elismerése, önmagunk alárendeléséről tanúskodik.
Ha kvázi hatalommal szól a másik, aligha léphet ki az ember az áldozat szerepéből. Már csak azért sem, mert maga is elismeri önnön alávetett állapotát.
A miértekre aligha lelhet választ bárki is azon kívül, aki ezeket a szituációkat megéli.
Kideríteni, hogy miért válik áldozattá valaki, borzasztó nehéz, főleg ha az áldozatiság önkéntes.
Az esetedben azt látom, hogy önkéntes. Látszólag akaratod ellenére történik, de láthatóan megtörténik mégpedig kölcsönösségi környezetben. Kiegészítve egymást, mint kulcs a zárat.
Te hogyan éled meg? Miként értékeled az áldozatiságot?
elgondolkodtató az írásod
Most, hogy így felnyitod a szememet, azt hiszem némileg igazad vagyon…
Azt hiszem, hogy már gyerekkoromban belémkódolódott valami ilyesmi és nem ismeretes a mód számomra, hogy hogyan lehet ebből teljesen kilépni.
Már többször voltam emberi játszmák tanfolyamon, igyekszem tanulni fejlődni a témában, de erre a helyzetre ezt most nem vonatkoztattam. Köszönöm, hogy rámutattál az összefüggésekre.
A félelmeimet sem tudtam mindet teljesen levetni, bár már jobb a helyzet mint régen.
Húúú, nagyon nehezen és rosszul élem meg, de már annyira megszoktam, hogy azt hiszem néha, hogy másoknak is vannak ilyen gondjaik.
Miként értékelem az áldozatiságot? Mint egy létállapotot, amiben a csecsemőkörunkban volt részünk, lévén, hogy akkor és ott, még kiszolgáltatottak voltunk.
Ha tudatosítani tudom, hogy az áldozatiság bekerült a képbe, akkor már van megoldási lehetőségem is, mert akkor saját magam sem válok áldozattá és másokat sem hagyok/kényszerítek ebbe a szerepbe, hanem a nyílt, értelmes, egyenrangú felnőtt módon való kommunikációt választom tudatosan. Szóval ha felismerem, akkor már nincsen vele gondom, ha nem, akkor meg úgy látszik, hogy ilyen helyzetekbe keveredem…
Az emberi kapcsolatokban valahogy úgy próbálok elboldogulni az életemben, hogy aki játszmázik, azzal nem tartok közvetlen kapcsolatot (így nem keveredem játszmába). Amíg pedig érintkeznem kell vele, addig megpróbálok valahogy elboldogulni vele, bár mitagadás ez elég nehezen megy.
Nagyon szeretem és nagyraértékelem viszont azoknak az embereknek a társaságát, akikkel egyenrangú félként elboldogulhatok. Velük az őszinte, nyílt kommunikácó, egymás érdekeinek, véleményének, nézeteinek, nézőpontjainak tiszteletbentartásával egészen jól érzem magam.
Egyenlőre ez van, most nincs (még) rá jobb módszerem:)
Van valami ötleted, javaslatod számomra?
Hmmm, az is elgondolkodtató, hogy mennyire ismerősnek tűnsz számomra kedves Transzport:)
Nem tudok különösebb módszereket javasolni.
A családállítás
Nem tudok különösebb módszereket javasolni.
A családállítás meglehetősen sok dologra segít fényt deríteni, Brandon Bays meditációját is tudom javasolni http://hajdufighting.atw.hu/Belso-utazas.zip
De még inkább tudnám javasolni, hogy kerülj tisztába az áldozat fogalmával és státuszával. Ahol áldozat van ott agresszor is van. Ahol agresszor van, ott harc is van. Ha harc van, akkor annak a mibenlétével is meg kell ismerkedni, esetleg megtanulni harcolni, nem fizikai módon gondolom persze, de a fizikai harc gyakorlása megváltoztatja a személyiségedet, nagyobb önbizalmat szül benned, ami a gyerekkori mintákat képes felül írni. Valamiféle önvédelmi sport vagy harcművészet gyakorlása több szempontból is igen hasznos, akkor is ha semmi harciasság nincs benned, és eszedben sincs harcolni. Ámbár ha ilyen gondolatok fogalmazódnak meg benned esetleg, akkor nem csodálkozhatsz ha áldozattá válsz időnként, hiszen így az áldozatiságot önként vállalod, akkor is ha ez nem egyezik a tudatos akaratoddal. Olvasd el ezt is, ha gondolod… http://pszicho-fitness.blogspot.com/ szóval azért vannak utak amelyeken el lehet indulni :))
hmmm, hmmm
Megintcsak elgondolkodtattak az általad felvetettek.
Az olvasnivalókat köszönöm, már első nekifutásra is olvastam belőle, de későbbre is beosztom magamnak és még újra visszatérek rá.
„A fizikai harc gyakorlása megváltoztatja a személyiségedet, nagyobb önbizalmat szül benned, ami a gyerekkori mintákat képes felül írni. Valamiféle önvédelmi sport vagy harcművészet gyakorlása több szempontból is igen hasznos”.
Ez első olvasatra kicsit megdöbbentett, mert bennünket nőket nem arra kondicionálnak a nevelésünk közben, hogy a harc bármilyen formáját is gyakoroljuk.
De végül is, afféle nyilas szülöttként, természetesen tisztában vagyok a bennem dúló harc egy részével:) S persze talán a megélése és testi szinten történő irányítása sem lenne hátrányos valószínűleg.
S egy igazi szellemi tanítással járó harcművészeti ág csodákat tehet az emberrel (erre már több példát láttam a gyakorlatban) … hmmm, hmmm, ezen még elgondolkodom, köszönöm.
Nekem is mostanába jutott eszembe, hogy elkezdjek kung fuzni,
Nekem is mostanába jutott eszembe, hogy elkezdjek kung fuzni, mert nagyon szimpatikus számomra a háttere, meg a szellemi része is. Az egyetlen bajom, hogy én nem szeretnék ilyen bejárok száz ember közé heti kétszer és bizonyos pénzért kőkeményen meghalok, hogy aztán versenyeken bizonygassam a tudásom, meg bemutatókon, márpedig az összes ilyen küzdősportot csak így tudja tanulni az ember ma már. Nem a pénzzel van bajom, azt még fizetnék is érte, ha nagyon muszáj, a bajom az, hogy nem alakul ki az a fajta mester-tanítvány kapcsolat amiről a kung fu szólna. Ezek a mai edzők már nem az igaziak. Ezeknek a harcművészeteknek is az elmenélküliség lenne a fő célja, erről viszont egy szót se hallottam még egy fajta küzdősport edzésén sem eddig. Úgy megtanulnék kung fuzni, ahogy a filmekben szokott lenni, hogy egyszer csak összesodorna a szél egy tényleg igazi kung fu mesterrel, és hosszú és kemény munkával kiképezne egy csendes elméjű békés harcossá. Bár az is igaz, hogy mindenki a maga mestere, szóval a mostani edzések körülményei közt is biztos eljutnék odáig önerőből, mert maga a gyakorlati része is megköveteli úgymond, ha tényleg jól akarja csinálni az ember, de engem valahogy zavar ez, hogy körülöttem többen is vannak. Egy igazi mesternek nem tudom nekem úgy él a képzeletemben, hogy van 1-2 tanítványa, de azokkal tényleg olyan mély összhang, barátság, és kölcsönös tisztelet jön létre, ami fenn marad örökre. De a mai edzőkkel kétlem, hogy ez megtörténhet már azért sem, mert elsősorban vagyok számára üzlet, és csak utána tanítvány, és ez így nagyon megváltoztatja a dolgot. Kár, hogy már csak így lehet harcművészetet tanulni. Leginkább pont a művészet része veszik el, és csak a harc marad.
Nem rég írtam egy rövid könyvet harcművészet
Nem rég írtam egy rövid könyvet harcművészet témában.
http://users.atw.hu/hajdufighting/counter.php?url=http://users.atw.hu/hajdufighting/A_harc_elmeleti_alapjai.pdf
Olvasgasd át ha ráérsz, talán kapsz inspirációt belőle.
Egyébként pedig sajnos egyet kell, hogy értsek veled azokban amit írtál. Nincs sok olyan hely és lehetőség ahol az oktatóval olyan bensőséges kapcsolatot lehet kialakítani amiről a legendák szólnak. és itt szeretném a legenda kifejezésre felhívni a figyelmet. Azonban én is csak egyetlen egy srácot tanítok éppen és nem annyira a harc érdekel mint inkább a szellemi háttér, de ahogyan mondod is, hogy mindenki a maga mestere ez így is van. Bár egy oktató mutat irányokat amerre el lehet indulni. A harc és a művészet viszonya is egészen érdekes, egy tengely két iránya, amelytől elindulunk. A testiség, az anyag világától (harc) a szellem, az alkotás a teremtés, az isten világáig. Ez a művészet. Harcművészet tehát megszületni élni és meghalni. Megszületni az anyagba, és az anyag számára meghalni, majd megszületni a szellembe. Az élet maga az út, az átváltozás iskolája.
Ha tehát harcművészetet akar tanulni az ember, tisztában kell lennie azzal, hogy előbb meg kell születnie, mint harcos, a test dolgaival stratégiákkal kell foglalkozni, és azon gondolkodni, hogy pusztítsunk minél hatékonyabban. Ez az alaphelyzet ahonnan elindulhat az ember a művészet felé, amikor egyre inkább a harc háttérbe szorul. De harc nélkül nem tudod milyen kapni ütést és nem tudod milyen megütni valakit. Hogy mindkét szereppel azonosulni tudj, tapasztalni kell, hogy majd milyen irányba fejlődsz, pusztítani akarsz, az anyagban a harcban maradsz, vagy megismerve micsoda károkozás lehetséges, és inkább szamaritánus leszel, tudva milyen szenvedéssel járnak a találatok mindkét fél részére, az már rajtad múlik. Ott már valóban saját mestered leszel, ezzel automatikusan együttjár, hogy egy mester tanítvány kapcsolat nem örökéletű, nem lehet az, hiszen a tanítvány egy bizonyos fejlettség fokán egyenlővé válik a mesterével, és már nem lesz mit tanulnia tovább, hanem saját „rendszerét” fejleszti tovább saját tapasztalatai által, és majd gyümölcsöket hoz igen. Újabb tanítványokat akiket majd ebbe az irányba indít el, így téve jobbá a világot.
A bölcs alkot, de művét nem birtokolja
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi,
el sem veszíti.
/Tao Te King /
Na,itt nem csak a Tao Te King szólt bölcsen:)
Na,itt nem csak a Tao Te King szólt bölcsen:)
Elvileg lehetetlen
, hogy mindig te legyél a legerősebb kisugárzású , a legkarizmatikusabb . Nálad olyanabbnak tűnő személy hatókörébe kerülve próbálj meg tanulni tőle , de legalább gondolkodj el azon , hogy milyen szükségleted rántott a környezetébe , miben kell változnod a további élmények elkerüléséhez .Nézd meg azt is , hogy nem – e csak túlfókuszáltál az erősségeire , vagy ő akarja azok túlhangsúlyozásával leplezni a gyengeségeit , és valójában legtöbbünkhöz hasonlóan kevert énerejű : időnként elsöprő és lehengerlő nyuszi .A gyengébbek fárasztóak , egy átlagos kölcsönhatásban irányát váltogatva hullámzik az energia .Én egyébként , ha valaki mindig megfelelően önérvényesíti magát velem szemben , arra ráhagyom és otthagyom.Néha kell gyengének , eltiportnak is lenni , de bárminek a túlzásba vitt élvezete eltompuláshoz , kiégéshez vezet .Üdvözlettel : felacso
„…hogy mindig te legyél a legerősebb kisugárzású , a
„…hogy mindig te legyél a legerősebb kisugárzású , a legkarizmatikusabb”
A megvilágosodott ember nem ilyen? 🙂
Lehet , hogy a megvilágosodott
ember ilyen , de hogy alakulnak két megvilágosodott találkozásánál az erőterek a nagy egységben ?
Üdvözlettel : felacso
Elvileg lehetetlen
, hogy mindig te legyél a legerősebb kisugárzású , a legkarizmatikusabb . Nálad olyanabbnak tűnő személy hatókörébe kerülve próbálj meg tanulni tőle , de legalább gondolkodj el azon , hogy milyen szükségleted rántott a környezetébe , miben kell változnod a további élmények elkerüléséhez .Nézd meg azt is , hogy nem – e csak túlfókuszáltál az erősségeire , vagy ő akarja azok túlhangsúlyozásával leplezni a gyengeségeit , és valójában legtöbbünkhöz hasonlóan kevert énerejű : időnként elsöprő és lehengerlő nyuszi .A gyengébbek fárasztóak , egy átlagos kölcsönhatásban irányát váltogatva hullámzik az energia .Én egyébként , ha valaki mindig megfelelően önérvényesíti magát velem szemben , arra ráhagyom és otthagyom.Néha kell gyengének , eltiportnak is lenni , de bárminek a túlzásba vitt élvezete eltompuláshoz , kiégéshez vezet .Üdvözlettel : felacso
„…hogy mindig te legyél a legerősebb kisugárzású , a
„…hogy mindig te legyél a legerősebb kisugárzású , a legkarizmatikusabb”
A megvilágosodott ember nem ilyen? 🙂
Lehet , hogy a megvilágosodott
ember ilyen , de hogy alakulnak két megvilágosodott találkozásánál az erőterek a nagy egységben ?
Üdvözlettel : felacso
Szia Michaelita!
A véleményünk és saját magunk képviselete a külvilág felé gyerekkori mintákra épül. Amikor ez a minta beépül a klasszikus minta az, hogy az anya otthon van a gyermekével az apa pedig a külvilágban, kifelé „él”. Ha nagyjából erő egyensúly van a két szülő között, akkor a gyerek megtanulja az elfogadást, a befogadás mintáját az anyától és a külvilág meghódításának a módját az apától, használva a benne lévő női és férfi energiákat.
Némi zavart okoz, ha az egyik szülő jóval dominánsabb, sőt, ráadásul ha az anya hordja otthon a nadrágot.
Az én határok kialakítása elég nehéz, ha az anya túl domináns, és ráadásul a meghatározó időben a gyerek majdnem teljesen csak az ő hatása alatt van. Amikor a külvilág felé a gyerek megtanulja meghúzni a saját határait, leszakadni az anya-gyerek szinbiózisról, akkor az apai ( férfi ) energiákra kellene támaszkodnia.
Azt javaslom neked, hogy keress olyan gyerekkori élményeket, ahol leszavaztak, nem hallgattak rád, elnyomták érvényesülési vágyadat. Ilyen mintákat aztán szépen sorra fűzve begyűjtünk még az iskolában is természetesen.
Ha ez megvan, tudatosítod, akkor már felül lehet írni ezeket. Meg tudod húzni a saját határaidat. Annak a tudására van szükség, hogy a belső, leglényegesebb dolgokhoz az igazi Én vagyokhoz a másik embernek nincs hozzáférése, ez stabil, ezen csak én tudok változtatni.
Szia Michaelita!
A véleményünk és saját magunk képviselete a külvilág felé gyerekkori mintákra épül. Amikor ez a minta beépül a klasszikus minta az, hogy az anya otthon van a gyermekével az apa pedig a külvilágban, kifelé „él”. Ha nagyjából erő egyensúly van a két szülő között, akkor a gyerek megtanulja az elfogadást, a befogadás mintáját az anyától és a külvilág meghódításának a módját az apától, használva a benne lévő női és férfi energiákat.
Némi zavart okoz, ha az egyik szülő jóval dominánsabb, sőt, ráadásul ha az anya hordja otthon a nadrágot.
Az én határok kialakítása elég nehéz, ha az anya túl domináns, és ráadásul a meghatározó időben a gyerek majdnem teljesen csak az ő hatása alatt van. Amikor a külvilág felé a gyerek megtanulja meghúzni a saját határait, leszakadni az anya-gyerek szinbiózisról, akkor az apai ( férfi ) energiákra kellene támaszkodnia.
Azt javaslom neked, hogy keress olyan gyerekkori élményeket, ahol leszavaztak, nem hallgattak rád, elnyomták érvényesülési vágyadat. Ilyen mintákat aztán szépen sorra fűzve begyűjtünk még az iskolában is természetesen.
Ha ez megvan, tudatosítod, akkor már felül lehet írni ezeket. Meg tudod húzni a saját határaidat. Annak a tudására van szükség, hogy a belső, leglényegesebb dolgokhoz az igazi Én vagyokhoz a másik embernek nincs hozzáférése, ez stabil, ezen csak én tudok változtatni.
köszönöm
Nagyon jókat írtatok, tanácsoltatok.
Ami elgondolkodtató annak is nagyon örülök, de ami az alkalmazást illeti, azt valóban szívesen végigcsinálom, mert a gyermekkori élményekhez/történésekhez visszanyúlás valóban mindig is hasznos volt a számomra.
Most valahogy nem hoztam összefüggésbe a dolgokat, köszi, hogy felnyitottátok a szememet.
Megdöbbentő az, hogy mennyire beprogramoznak bennünket a gyermekkorban felvett mintáink és mennyire végigkísérik az életünket, akár tudunk róla, akár nem.
Írtam a személyes dolgokról egy kicsit a chat-szobában is.
köszönöm
Nagyon jókat írtatok, tanácsoltatok.
Ami elgondolkodtató annak is nagyon örülök, de ami az alkalmazást illeti, azt valóban szívesen végigcsinálom, mert a gyermekkori élményekhez/történésekhez visszanyúlás valóban mindig is hasznos volt a számomra.
Most valahogy nem hoztam összefüggésbe a dolgokat, köszi, hogy felnyitottátok a szememet.
Megdöbbentő az, hogy mennyire beprogramoznak bennünket a gyermekkorban felvett mintáink és mennyire végigkísérik az életünket, akár tudunk róla, akár nem.
Írtam a személyes dolgokról egy kicsit a chat-szobában is.
Marcsi, hogy érzed, van jogod élni? Van jogod megkapni azt, amit
Marcsi, hogy érzed, van jogod élni? Van jogod megkapni azt, amit szeretnél? Szerinted megérdemled?
Az áldozati szerepet könnyű átvenni családtagjainktól. Ha jól emlékszem, írtam egy történetet erről a családfelállítási esetekben.
jogaim
Amolyan nem kívánt/várt gyerekként, sokáig úgy éreztem, hogy nincs jogom megkapni egy csomó dolgot. Sokat alakítottam már az életem folyásán, hogy ezt ma ne így higgyem és érezzem.
Lehetséges, hogy nem maradéktalanul sikerült, de akkor itt az ideje, hogy ezen itt és most még tovább változtassak, hisz mindannyian már a létezés okán is minden szépet és jót megérdemlünk itt a földi létben .
„………..mindannyian már a létezés okán is minden szépet és
„………..mindannyian már a létezés okán is minden szépet és jót megérdemlünk itt a földi létben .” – Erről eszembe jutott az a kérdés, amit néhány hónapja egy barátomnak tettem fel:
Ezt hiszed, vagy hinni akarod?
Ahogy elolvastam a „nem várt gyerek” kifejezést, olyan energia csapott meg, hogy egészen hátrahőköltem. Tuti, hogy ez még nincs rendben.
Ha maradunk
annál a tanításnál, hogy tanulni születtünk le és nem pedig nyaralgatni, akkor sajna nem áll ez a „létezés jogán” tétel. Igen, meg fogjuk tapasztalni az egész skálát, „jót” és „rosszat” nem véletlenül tettem idézőjelbe a fogalmakat. Meg fogjuk tapasztalni valamelyik leszületésben, szépen, sorban. Addig amíg már nem lesznek vágyaink és jöhet az átkattanás a megvilágosodásba. De egy életen belül nem áll, hogy minden jó jár és minden szép jár.
Ha valaki alapvetően azt érzi, hogy nincs joga élni, nem fog
Ha valaki alapvetően azt érzi, hogy nincs joga élni, nem fog tudni tanulni. Annyira leblokkolják a küzdelem energiái, a bizonyítás, hogy csak topog egy helyben. A véleményem, és a tapasztalatom, hogy érdemes letenni a felesleges és gátló dolgainkat ahhoz, hogy valóban fejlődhessünk, kibontakozhassunk. És Marcsi esetében ez nagyon is akadályozó tényezőnek tűnik. Persze ezt majd eldönti ő.
ez szerintem is igy van
Ez szerintem is igy van. A létezés jogán jár ez meg az….ez egy tévképzet. Egy adott „csomagból” merithetünk, amit erre az inkarnációra lehoztunk.Nem kitolás képpen magunkkal, hanem ahogy Kati irja, a tanulnivalóink miatt. Még hozzá az aktuális tanulnivalóink miatt.
Ebben a „csomagban” kell aztán olyan átalakitásokat végeznünk, hogy rend és egyensúly legyen, kilegyenek fizetve a z adósságok, kiegyenlitve a számlák…..és még békésen, harmónikusan is érezzük magunkat. Nem kötelező, csak úgy jobb 🙂
Ramina
,,a létezés jogán tétel ”
Még az is lehet,hogy van ilyen,de mi értelme annak?
Szerintem valóban nem a hasunkat süttetni jöttünk.
Bár nem árt egy egészséges egyensúlyt megtalálni…talán…
De miért is ne jöhettünk volna a hasunkat süttetni? Ki mondta,
De miért is ne jöhettünk volna a hasunkat süttetni? Ki mondta, hogy az élet „harc”, küzdelem, vagy tanulás?
Hány olyan embert találhatunk, akik nem csinálnak nagy ügyet a dolgokból mennek, elesnek, felállnak, mennek tovább, elesnek, megint felállnak, nem agyalják túl magukat, nem gyártanak mindenről elméleteket. Élnek.
Amúgy nekem is az a véleményem, hogy az ember „gyárilag” boldogságra, békességre és bőségre született.
Kimaradt egy ,,csak”:) csak a hasunkat süttetni…
Szerintem
Kimaradt egy ,,csak”:) csak a hasunkat süttetni…
Szerintem lehet élni csak úgy a létezés okán, meg lehet értelmesen ,tudatosan is élni.
Ha pedig az ember teljes éltet akar élni, abban pedig szerintem minden benne van,
a harc a küzdelem és a tanulás is, mert a boldogság, bőség, békesség, nem hull csak úgy az ember ölébe.
Vagy Te tudsz ilyen emberről?:) És pont ezért nem ilyen az ember,,gyárilag”, legfeljebb mindezeket megteremtheti magának.
Én is hajlok arra ,hogy az ember okkal született, és dolga, feladata van. És ez nem mindig a boldogság ,bőség,békesség. Lehet ,hogy XY-nak éppen ezek ellenkezőjét kell megtapasztalnia.vagy éppen azt,hogy kiálljon végre magáért. Még ha ez esetleg nem szül pl. békességet ,akkor is.
Ha a lélek csak a boldogságot ,békességet,bőséget akarná folytonosan megtapasztalni, akkor maradna a Mennyországban:), hülye lenne újra emberként
megszületni:D
Én ugyan így is élvezem az életemet,hogy ilyen ,,változatos”,és ha a kezdetektől nézem,adódott minden,de pont ettől teljes. És ez adja szerintem az igazi boldogságot,teljességet.
Nem szeretnék,egy ilyen boldogságban,bőségben ,békés rózsaszín ködben derengő ,tudatlan Barbi Baba lenni:), aki ezen kívül semmi mást nem tapasztal.
Lehet, hogy más-más tudatállapotról beszélünk. A szavak nem
Lehet, hogy más-más tudatállapotról beszélünk. A szavak nem adják át a valós érzést. Én arra gondolok, amikor az ember „van”. A létezés jogán. Egyszerűen van. A középpontjában. Persze ilyenkor nem a hagyományos boldogságot, békességet, bőséget éli meg, amire hétköznapokban gondolhatunk.
Talán ha beleképzeli az ember magát kedvenc állata helyébe, akkor közel járhat ahhoz, amire gondolok. Talán. 🙂
Igen, az ember okkal született, feladata van, és talán az, hogy eljusson arra, hogy létezés jogán érezhesse a békét, boldogságot, bőséget. 🙂
köszönöm szépen
Azt szeretném hinni, hogy minden jóhoz és széphez jogom van nekem is, mint bárki másnak. Mert hogy mások jogát mindig és mindenkor elismerem.
S persze elgondolkodtat időnként, hogy nekem ezt bizonygatnom kell magamnak, mikor ezt mások látszólag tudják is… szóval valóban nincs még minden rendben ezen a területen… dolgozom rajta több lehetséges módon.
Ahhoz meg, hogy miért is jöttünk, az a saját véleményem, hogy azért hogy sok-sok mindent kipróbáljunk, megtapasztaljunk, megtanuljunk, megértsünk.
S igen minden előfordul: néha tanulok, néha a hasamat süttetem… hosszú távon sok minden belefér az életünkbe, miért is ne?
Egyébként meg imádom néha a hasamat süttetni, mert akkor tudok nyugodtan visszatekintést csinálni és ránézni, hogy hol is tartok, hova is juttattam magamat az akaratomon, a gondolkodásomon, a vágyaimon keresztül és tényleg ezt akarom-e vagy már változtatni szeretnék?
Szóval a szegény én, áldozat szerepet is meg lehet és meg kell unni, mert nem valószínű, hogy ezért születtem/születtünk ide.
Igen én is úgy gondolom, hogy a mában teremtjük meg a holnapunkat, ezért sohasem késő váltani, változtatni azon ahogy eddig éltünk, mást gondolni, mint amit eddig gondoltunk, mást próbálni, mint amit eddig próbáltunk, bátran, merészen használni a saját erőnket és nem mások erejére/energiáira támaszkodni.
S valóban jó ha legalább időközönként tudatosítani tudom/tudjuk, hogy éppen milyen szerepbe akarom/akarnám/akarjuk/akarnánk bekényszeríteni magamat/magunkat.
Marcsi, hogy érzed, van jogod élni? Van jogod megkapni azt, amit
Marcsi, hogy érzed, van jogod élni? Van jogod megkapni azt, amit szeretnél? Szerinted megérdemled?
Az áldozati szerepet könnyű átvenni családtagjainktól. Ha jól emlékszem, írtam egy történetet erről a családfelállítási esetekben.
jogaim
Amolyan nem kívánt/várt gyerekként, sokáig úgy éreztem, hogy nincs jogom megkapni egy csomó dolgot. Sokat alakítottam már az életem folyásán, hogy ezt ma ne így higgyem és érezzem.
Lehetséges, hogy nem maradéktalanul sikerült, de akkor itt az ideje, hogy ezen itt és most még tovább változtassak, hisz mindannyian már a létezés okán is minden szépet és jót megérdemlünk itt a földi létben .
„………..mindannyian már a létezés okán is minden szépet és
„………..mindannyian már a létezés okán is minden szépet és jót megérdemlünk itt a földi létben .” – Erről eszembe jutott az a kérdés, amit néhány hónapja egy barátomnak tettem fel:
Ezt hiszed, vagy hinni akarod?
Ahogy elolvastam a „nem várt gyerek” kifejezést, olyan energia csapott meg, hogy egészen hátrahőköltem. Tuti, hogy ez még nincs rendben.
Ha maradunk
annál a tanításnál, hogy tanulni születtünk le és nem pedig nyaralgatni, akkor sajna nem áll ez a „létezés jogán” tétel. Igen, meg fogjuk tapasztalni az egész skálát, „jót” és „rosszat” nem véletlenül tettem idézőjelbe a fogalmakat. Meg fogjuk tapasztalni valamelyik leszületésben, szépen, sorban. Addig amíg már nem lesznek vágyaink és jöhet az átkattanás a megvilágosodásba. De egy életen belül nem áll, hogy minden jó jár és minden szép jár.
Ha valaki alapvetően azt érzi, hogy nincs joga élni, nem fog
Ha valaki alapvetően azt érzi, hogy nincs joga élni, nem fog tudni tanulni. Annyira leblokkolják a küzdelem energiái, a bizonyítás, hogy csak topog egy helyben. A véleményem, és a tapasztalatom, hogy érdemes letenni a felesleges és gátló dolgainkat ahhoz, hogy valóban fejlődhessünk, kibontakozhassunk. És Marcsi esetében ez nagyon is akadályozó tényezőnek tűnik. Persze ezt majd eldönti ő.
ez szerintem is igy van
Ez szerintem is igy van. A létezés jogán jár ez meg az….ez egy tévképzet. Egy adott „csomagból” merithetünk, amit erre az inkarnációra lehoztunk.Nem kitolás képpen magunkkal, hanem ahogy Kati irja, a tanulnivalóink miatt. Még hozzá az aktuális tanulnivalóink miatt.
Ebben a „csomagban” kell aztán olyan átalakitásokat végeznünk, hogy rend és egyensúly legyen, kilegyenek fizetve a z adósságok, kiegyenlitve a számlák…..és még békésen, harmónikusan is érezzük magunkat. Nem kötelező, csak úgy jobb 🙂
Ramina
,,a létezés jogán tétel ”
Még az is lehet,hogy van ilyen,de mi értelme annak?
Szerintem valóban nem a hasunkat süttetni jöttünk.
Bár nem árt egy egészséges egyensúlyt megtalálni…talán…
De miért is ne jöhettünk volna a hasunkat süttetni? Ki mondta,
De miért is ne jöhettünk volna a hasunkat süttetni? Ki mondta, hogy az élet „harc”, küzdelem, vagy tanulás?
Hány olyan embert találhatunk, akik nem csinálnak nagy ügyet a dolgokból mennek, elesnek, felállnak, mennek tovább, elesnek, megint felállnak, nem agyalják túl magukat, nem gyártanak mindenről elméleteket. Élnek.
Amúgy nekem is az a véleményem, hogy az ember „gyárilag” boldogságra, békességre és bőségre született.
Kimaradt egy ,,csak”:) csak a hasunkat süttetni…
Szerintem
Kimaradt egy ,,csak”:) csak a hasunkat süttetni…
Szerintem lehet élni csak úgy a létezés okán, meg lehet értelmesen ,tudatosan is élni.
Ha pedig az ember teljes éltet akar élni, abban pedig szerintem minden benne van,
a harc a küzdelem és a tanulás is, mert a boldogság, bőség, békesség, nem hull csak úgy az ember ölébe.
Vagy Te tudsz ilyen emberről?:) És pont ezért nem ilyen az ember,,gyárilag”, legfeljebb mindezeket megteremtheti magának.
Én is hajlok arra ,hogy az ember okkal született, és dolga, feladata van. És ez nem mindig a boldogság ,bőség,békesség. Lehet ,hogy XY-nak éppen ezek ellenkezőjét kell megtapasztalnia.vagy éppen azt,hogy kiálljon végre magáért. Még ha ez esetleg nem szül pl. békességet ,akkor is.
Ha a lélek csak a boldogságot ,békességet,bőséget akarná folytonosan megtapasztalni, akkor maradna a Mennyországban:), hülye lenne újra emberként
megszületni:D
Én ugyan így is élvezem az életemet,hogy ilyen ,,változatos”,és ha a kezdetektől nézem,adódott minden,de pont ettől teljes. És ez adja szerintem az igazi boldogságot,teljességet.
Nem szeretnék,egy ilyen boldogságban,bőségben ,békés rózsaszín ködben derengő ,tudatlan Barbi Baba lenni:), aki ezen kívül semmi mást nem tapasztal.
Lehet, hogy más-más tudatállapotról beszélünk. A szavak nem
Lehet, hogy más-más tudatállapotról beszélünk. A szavak nem adják át a valós érzést. Én arra gondolok, amikor az ember „van”. A létezés jogán. Egyszerűen van. A középpontjában. Persze ilyenkor nem a hagyományos boldogságot, békességet, bőséget éli meg, amire hétköznapokban gondolhatunk.
Talán ha beleképzeli az ember magát kedvenc állata helyébe, akkor közel járhat ahhoz, amire gondolok. Talán. 🙂
Igen, az ember okkal született, feladata van, és talán az, hogy eljusson arra, hogy létezés jogán érezhesse a békét, boldogságot, bőséget. 🙂
köszönöm szépen
Azt szeretném hinni, hogy minden jóhoz és széphez jogom van nekem is, mint bárki másnak. Mert hogy mások jogát mindig és mindenkor elismerem.
S persze elgondolkodtat időnként, hogy nekem ezt bizonygatnom kell magamnak, mikor ezt mások látszólag tudják is… szóval valóban nincs még minden rendben ezen a területen… dolgozom rajta több lehetséges módon.
Ahhoz meg, hogy miért is jöttünk, az a saját véleményem, hogy azért hogy sok-sok mindent kipróbáljunk, megtapasztaljunk, megtanuljunk, megértsünk.
S igen minden előfordul: néha tanulok, néha a hasamat süttetem… hosszú távon sok minden belefér az életünkbe, miért is ne?
Egyébként meg imádom néha a hasamat süttetni, mert akkor tudok nyugodtan visszatekintést csinálni és ránézni, hogy hol is tartok, hova is juttattam magamat az akaratomon, a gondolkodásomon, a vágyaimon keresztül és tényleg ezt akarom-e vagy már változtatni szeretnék?
Szóval a szegény én, áldozat szerepet is meg lehet és meg kell unni, mert nem valószínű, hogy ezért születtem/születtünk ide.
Igen én is úgy gondolom, hogy a mában teremtjük meg a holnapunkat, ezért sohasem késő váltani, változtatni azon ahogy eddig éltünk, mást gondolni, mint amit eddig gondoltunk, mást próbálni, mint amit eddig próbáltunk, bátran, merészen használni a saját erőnket és nem mások erejére/energiáira támaszkodni.
S valóban jó ha legalább időközönként tudatosítani tudom/tudjuk, hogy éppen milyen szerepbe akarom/akarnám/akarjuk/akarnánk bekényszeríteni magamat/magunkat.
Nekem, bár most alapvetően más problémám van, de mindig is volt
Nekem, bár most alapvetően más problémám van, de mindig is volt egy hasonlóm, mint Michaelita amit itt leír: nálam ez pl ugy nyilvánult meg, hogy ha bárhol tülekedni kellett volna, akkor inkább magam elé engedtem mindenkit, ha bárhol valamihez hozzá lehettet volna jutni, inkább menjen elém mindenki, ha bárhol vita van, én biztos nem emelem fel a hangom, legyen a másiknak igaza (belül uygis tudom, ha éppen mondjuk nekem van), valahoyg oylan érzésekkel, hoyg ők biztos fontosabbak, vagy nekik biztos fontosabb az a dolog, én kibírom, lehet ők kevésbé bírnák ki, legyen csak jobb nekik stb. De valahoyg mindig úgy éreztem, én igenis a gyerekemet is ilyennek akarom nevelni inkább, mint vastag bőr legyne a pofáján (jó, tudom, ez cska a másik véglet, és a felvetés nem erről szól..)… Hát, szegény, ilyen is. Merthát ezt látta…
Egy szélsőséges eset: a gyerekorvosnál, ahová alig tudtam rendelési időben elszaladni egy kis ügyet elintézni, már egyvalaki vár az ajtó elött, hoyg kijöjjön az asszisztens. Odaállok mellé várok én is. csakhoyg mire kijön, újabb 5-6 szülő érkezik, akik mind ugyanarra várnak, hyog kijöjjön, és ők, amíg bemegy a következő beteg, egy-egy szót szólhassank hozzá hogy pl igazolás kell, leletet adnának le stb. Mi lett a vége? Bár én voltam a mondjuk 7-ből a 2., mindenki aki fizikailag is mögöttem állt, gyorsan bekiabálta hogy akkor mi kellene neki, kihasználva azt az egy másodperces szünetet, ami a legelső ember egy mondata után következett – aholis jöttem volna én. De én uyge nem használtam ki az egy másodperces szünetet, és mire kapcsoltam, mi folyik, én képtelen lettem volna bárki előtt bekiabálni, mégha utánam jött is… És az asszisztens persze kb a 4.-5. után leállított mindenkit, hyog akkor egyenlőre ennyit bír megjegyezni… Szóval én hiába voltam a második, becsukta az ajtót (mit tudhatta ezt ő…), és én pedig, nem lévén újabb negyedórám, plusz úgy gondolva, akkor ezt azért már nem, szépen elmentem haza dolgom végezetlenül (és mehettem vissza 2 hét mulva mert csak akkor lett időm). És a lényeg az, simán azt gondoltam, hogy nekik biztos fontosabb volt (meg, hoyg meg is érdemlem, ha ilyen béna voltam). De hát mit tegyek, nekem ez nem megy… És csak arra tudok gondolni, még jó, hogy nem én vagyok olyan bunkó, hoyg a másik elé tolakszom… Hoyg mindig inkább legyek ilyen… Szóval erre képes vagyok büszkének lenni. Csak néha gondolkodom, hoyghát nemsok ilyet láttam már, mint én ebből a szempontból…
VAgy. soha nem bírtam még a gyerekemet se megvédeni például játszótéri veszekedéseknél (tudjátok, amikor gyakorlatilag két anyuka esik egymásnak, miközben a gyerekek simán elintéznék egymás között, ha hagynák őket), mert egyszerűen én képtelen voltam nekiesni a másik anyukának, szídni az ő gyerekét hangosabban mint ő az enyémet. Csak éppen egyszer egy oylan szintű igazságtalanság érte a gyereket, és a másik, sajnos idegileg kilevő mama egy csapat jelenlévő szülő és gyerek között oylan szinten porig alázta igazságtalanul és ordítva, amikor is én szintén megszólalni se tudtam (nem bírom eleve, ha valaki ordít, ha cirkusz van…), úgy le voltam döbbenve, plusz tudom, ha nem kapok kb sokkot, akkor se mertem volna, akkor se tudtam volna visszavágni. viszont ezután tényleg jó pocsékul érzetem magam, és még el is magyaráztam a gyereknek, hoyg nekem bizony meg keleltt volna őt védenem, ezt nem szabadott volna hagynom, és bocsánatot kértem tőle, hyog erre képtelen voltam. Cska éppen, téynleg meg kellett volna tennem. Mert hát, ha én nem is érdemlem meg hoyg megvédjem magam, vagy kiálljak magamért, de érte ki kellett volna….
Szóval, csak azt akarom mondani, valahol ugynaz a két probléma: tuti vagyok én is benne, hoyg nálad is olyasmi van, amit itt írtak is, hoyg valami olyan ért, amitől úgy érzed tényleg, hoyg neked nincs jogod, vagy másnak jobban van joga…. Hááát, én főleg nem tudom hogyan, de jó lesz, ha ezt megoldod…! Vagy tényleg jobban joga van másnak? Tedd fel magadnak ezt a kérdést! (én, amilyen gáz vagyok, a magam esetében most is simán meggyőződve állítom, hogy nálam mindenki másnak több joga van… És addig ugye, így is marad. De a te eseted más.)
Nekem, bár most alapvetően más problémám van, de mindig is volt
Nekem, bár most alapvetően más problémám van, de mindig is volt egy hasonlóm, mint Michaelita amit itt leír: nálam ez pl ugy nyilvánult meg, hogy ha bárhol tülekedni kellett volna, akkor inkább magam elé engedtem mindenkit, ha bárhol valamihez hozzá lehettet volna jutni, inkább menjen elém mindenki, ha bárhol vita van, én biztos nem emelem fel a hangom, legyen a másiknak igaza (belül uygis tudom, ha éppen mondjuk nekem van), valahoyg oylan érzésekkel, hoyg ők biztos fontosabbak, vagy nekik biztos fontosabb az a dolog, én kibírom, lehet ők kevésbé bírnák ki, legyen csak jobb nekik stb. De valahoyg mindig úgy éreztem, én igenis a gyerekemet is ilyennek akarom nevelni inkább, mint vastag bőr legyne a pofáján (jó, tudom, ez cska a másik véglet, és a felvetés nem erről szól..)… Hát, szegény, ilyen is. Merthát ezt látta…
Egy szélsőséges eset: a gyerekorvosnál, ahová alig tudtam rendelési időben elszaladni egy kis ügyet elintézni, már egyvalaki vár az ajtó elött, hoyg kijöjjön az asszisztens. Odaállok mellé várok én is. csakhoyg mire kijön, újabb 5-6 szülő érkezik, akik mind ugyanarra várnak, hyog kijöjjön, és ők, amíg bemegy a következő beteg, egy-egy szót szólhassank hozzá hogy pl igazolás kell, leletet adnának le stb. Mi lett a vége? Bár én voltam a mondjuk 7-ből a 2., mindenki aki fizikailag is mögöttem állt, gyorsan bekiabálta hogy akkor mi kellene neki, kihasználva azt az egy másodperces szünetet, ami a legelső ember egy mondata után következett – aholis jöttem volna én. De én uyge nem használtam ki az egy másodperces szünetet, és mire kapcsoltam, mi folyik, én képtelen lettem volna bárki előtt bekiabálni, mégha utánam jött is… És az asszisztens persze kb a 4.-5. után leállított mindenkit, hyog akkor egyenlőre ennyit bír megjegyezni… Szóval én hiába voltam a második, becsukta az ajtót (mit tudhatta ezt ő…), és én pedig, nem lévén újabb negyedórám, plusz úgy gondolva, akkor ezt azért már nem, szépen elmentem haza dolgom végezetlenül (és mehettem vissza 2 hét mulva mert csak akkor lett időm). És a lényeg az, simán azt gondoltam, hogy nekik biztos fontosabb volt (meg, hoyg meg is érdemlem, ha ilyen béna voltam). De hát mit tegyek, nekem ez nem megy… És csak arra tudok gondolni, még jó, hogy nem én vagyok olyan bunkó, hoyg a másik elé tolakszom… Hoyg mindig inkább legyek ilyen… Szóval erre képes vagyok büszkének lenni. Csak néha gondolkodom, hoyghát nemsok ilyet láttam már, mint én ebből a szempontból…
VAgy. soha nem bírtam még a gyerekemet se megvédeni például játszótéri veszekedéseknél (tudjátok, amikor gyakorlatilag két anyuka esik egymásnak, miközben a gyerekek simán elintéznék egymás között, ha hagynák őket), mert egyszerűen én képtelen voltam nekiesni a másik anyukának, szídni az ő gyerekét hangosabban mint ő az enyémet. Csak éppen egyszer egy oylan szintű igazságtalanság érte a gyereket, és a másik, sajnos idegileg kilevő mama egy csapat jelenlévő szülő és gyerek között oylan szinten porig alázta igazságtalanul és ordítva, amikor is én szintén megszólalni se tudtam (nem bírom eleve, ha valaki ordít, ha cirkusz van…), úgy le voltam döbbenve, plusz tudom, ha nem kapok kb sokkot, akkor se mertem volna, akkor se tudtam volna visszavágni. viszont ezután tényleg jó pocsékul érzetem magam, és még el is magyaráztam a gyereknek, hoyg nekem bizony meg keleltt volna őt védenem, ezt nem szabadott volna hagynom, és bocsánatot kértem tőle, hyog erre képtelen voltam. Cska éppen, téynleg meg kellett volna tennem. Mert hát, ha én nem is érdemlem meg hoyg megvédjem magam, vagy kiálljak magamért, de érte ki kellett volna….
Szóval, csak azt akarom mondani, valahol ugynaz a két probléma: tuti vagyok én is benne, hoyg nálad is olyasmi van, amit itt írtak is, hoyg valami olyan ért, amitől úgy érzed tényleg, hoyg neked nincs jogod, vagy másnak jobban van joga…. Hááát, én főleg nem tudom hogyan, de jó lesz, ha ezt megoldod…! Vagy tényleg jobban joga van másnak? Tedd fel magadnak ezt a kérdést! (én, amilyen gáz vagyok, a magam esetében most is simán meggyőződve állítom, hogy nálam mindenki másnak több joga van… És addig ugye, így is marad. De a te eseted más.)
A 90-es évek sikerkönyve volt a Mennyei profécia cimű
A 90-es évek sikerkönyve volt a Mennyei profécia cimű könyv.Ebben egy fejezetet szentel az iró az emberi életenergiáért való küzdelem bemutatására.Négy csoportba osztja a különbözö stratégiákat:agresszor-szegény én,tudálékos-zárkózott.Aztán bemutat egy csomó életszerü példát,hogy is néz ki ez közelebbrölÉn ezt most mind nem szeretném leirni,akit érdekel olvassa el.Viszont a fentiekhez kapcsolódva a megoldást, ami a könyvben van, szeretném közkincsé tenni,annál is inkább mert nekem bár nem minden esetben,de majdnem mindig bejött.Elöször is tudatositani kell, bármelyik csoporthoz tartozik is az illetö,hogy most energiát próbál tölem elvenni,aztán fel kell hivni a figyelmét ,hogy ezt milyen technikával próbálja elérni,aztán küldeni kell neki energiát.Az agresszorok nagyon érzékenyek,ha figyelmeztetjük öket az energiahiányra,gyakran tetlegességig fajuló agresszioban reagálhatnak.Egyébként Napoleon Hill:Hogyan mondjunk nemet cimü könyvében majdnem ugyan erröl beszél,nevezetesen arról,hogy mikor van jogunk nemet mondani. Kedves „egy kis akárki”te vagy az eklatáns példája a szegény én kategoriának,ird már meg nekünk miben tudnánk neked konkrétan segiteni?Bocs az ékezetek miatt félnémet gépem van.
Köszi, nekem konkrétan nem tudtok segíteni, miért is tudnátok,
Köszi, nekem konkrétan nem tudtok segíteni, miért is tudnátok, nem is értem ezt hogy gondolod, de nem is az volt a cél. Csak leírtam neki, hogy bizony sokaknak vannak hasonló problémái, de sajnos öteltem sincs mivel oldhatná meg… Nem okoskodok, mert lövésem sincs… MAjd ha a sajátomat megoldottam sikerrel, akkor megírom szívesen, meg majd akkor ha kimászok az öngyilkossági gondolatok csapdájából akkor azt is szívesen megosztom majd más hasonló terhet cipelőkkel hoyg nekem hoyg sikerült. De addig…
Lehet, hoyg én a szegény kis én kategória vagyok, de nem is érdekel ki milyen kategóriákat gyárt, mert közben ezerféle más kategória is vagyok… És ha belebukok is az életbe, büszke vagyok magamra. Egyébként a szegény kis énségem mellé ami nyilván saját fejlesztés az életem eseményei nyomán, szóval nem így születtem, iszonyatos kitartást és tűrőképességet is adott nekem a csomagban az élet, amit bizony átkozok is most is.
Amit irtam nem csak neked szántam,csak az utlsó részt.Pedig ha
Amit irtam nem csak neked szántam,csak az utlsó részt.Pedig ha meg tudnád fogalmazni,hogy mire lenne szükséged hamarabb bevonzanád.Végtelenül sajnálom,hogy ilyen helyzetben vagy,de gondolom ez végkép nem segit rajtad,igyhát irjál,válaszolj,addig is tudjuk,hogy élsz.Ne gondolj semmi rosszra,ha máshol nem, itt láthatod,hogy fontos vagy.A figyelmünket felédforditjuk igy próbálunk segiteni,vagy ha jobban tetszik energiát adni.Sokszor apro dolgok is segithetnek,mondjuk egy internetes simi a buksidra.
Az eddig leírt
válaszaiból Zsuzsának ( aki számomra ember és nem egy kis akárki ) körvonalazódott a problémája. Azért nem kíván élni, mert nem bízik abban, hogy érdemes. Hogy örömöket tartogat a jövő és nem elviselhetetlen fájdalmakat. Ezért nem megoldás a figyelem és élet-energia küldése, mert tovább nyújtja az életét.
Amire szüksége van, az szerintem terápia. Fel kell dolgozni a múltat, ami ilyen mély válságba húzza le. Nincsenek tervek, mert eddig mindegyikbe belebukott. Nincsenek már vágyak mert fájdalmas csalódáson kívül mást nem tapasztalt meg.
Szüksége lenne tervekre, sikerélményre, élni akarásra. Munka terápiára többek közt.
Etele is jól közelíti a dolgot, konkrétan ma mire lenne szükséged Zsuzsa?
A mai nap teremti a jövőt. Minden tettünk, érzelmünk, gondolatunk. A jelen.
Ha ma 5 percet rászán valaki arra, hogy valamit másképp csinál, következő nap 10 percet és így tovább.Még ha jön is a megzuhanás nullára akkor is újra el lehet kezdeni. Ezek a percek teremtik meg a változást a jövőben.
Engem egy dolog nem hagy nyugodni ebben a történetben sehogy
Engem egy dolog nem hagy nyugodni ebben a történetben sehogy sem. Mégpedig az , hogy Zsuzsának ez a konkrét problémája csak 8 hónapja van ,és előtte sem volt jobb az élete, de nagyon jól viselte, tette a dolgát, nem volt ez a szűnni nem akaró halálvágya.
Valahol ő is tudja ,hogy ott van a kutya elásva, és azóta nem tud szabadulni ettől az érzéstől.
Akkor volt ez az oldása, és onnantól uralja ez az érzés.
Szerintem oda kéne visszamenni, és kideríteni mi ez, kinek az érzése, mert hogy nem az övé az biztos, miután akkor tört fel, és előtte nem volt.
Én nem nagyon szoktam előző életekre hivatkozni, mert egészen másképp gondolom ezt a dolgot, mint ahogy ez ,,leegyszerűsítve” a köztudatban van, de most mégis azt mondanám, hogy ez a lélek emléke,egy korábbi létezőtől, akinek beletört a bicskája ebbe a feladatba. Ez a korábbi emlék törhetett fel a tudatalattijából /Zsuzsának/, amikor ott feszegetve lettek a dolgok.
Hiába adunk itt mindenféle tanácsokat, mert képtelen ezt egymaga megoldani.
Ehhez szerintem komoly szakember kéne, terapeuta, hogy ez a dolog a helyére kerüljön.
Nem véletlenül kapja meg a lélek a ,,feledés fátylát” az új életével, hiszen ,ha a korábbi emlékei csak úgy ránk törhetnének,simán megőrülnék,mint ahogy erre nem is egy példa van. Ezért veszélyesek az ilyen tudatalattiban való kutakodások,ha nem profi szakember végzi,akinek kimondottan ez a szakterülete,és az esetleges ilyen baleseteket is azonnal a helyére tudja tenni.
Ezzel nem lehetne várni,mert egyre súlyosabb lesz, és mint tudjuk,
mindennek van határa.Ennek is,hogy ezt meddig lehet épp ésszel,összeroppanás nélkül elviselni.
Szóval szerintem ehhez mindenképpen komoly szakember kéne,és utána lehetne minden egyébnek ,önismereti dolognak…stb…hozzálátni.
Tudom ,hogy mindenki a magáét fújja én is, az első pillanattól kezdve ezt fújom:)
Képzeld engem sem hagy nyugodni ez a történet több okból sem.Van
Képzeld engem sem hagy nyugodni ez a történet több okból sem.Van egy olyan érzésem,hogy valami fontos infot még nem tudunk.Ha valami pszihátriai eset lenne nem tudna ilyen logikusan és összefüggöen irni.Volt egy barátom akit igy vesztettünk el,csak ö még hangokat is hallott.Szerindted van ilyen, hogy szellem megszálás?Ezt azért is kérdezem mert egy természetgyógyász szerint rajtam is van kettö.Szerinted van reális esélye annak,hogy idöt és pénzt áldozva szakemberhez fordul, és elsöre megtalálja az igazit?
Igen van ilyen ,hogy szellemi megszállás,megszállottság.
/Az még
Igen van ilyen ,hogy szellemi megszállás,megszállottság.
/Az még rosszabb,mint amit most Zsuzsa érez./
Szeretnek ezzel dobálódzni manapság,hogy ,,rajtad is van kettő”:)))
Azért ,ha ez így lenne,akkor nagyon hamar észrevennéd,hogy valami nem stimmel.
Zsuzsánál,én nem erről beszéltem.
,,.Ha valami pszichiátriai eset lenne nem tudna ilyen logikusan és összefüggően írni.”
És erről sem beszéltem ,hogy pszichiátriai eset lenne,mert szerintem is teljesen
normálisan, értelmesen kommunikál.
Szakembert pedig lehet találni,utána kell nézni,referenciát keresni,kérdezősködni…
És nem pszichiáterre gondoltam ,mert ők azonnal lebombáznák antidepresszánsokkal,és nem az a megoldás nyilván.
Én csak gondolkoztam.Tudom,hogy nem mondtad.Észrevettem,hogy
Én csak gondolkoztam.Tudom,hogy nem mondtad.Észrevettem,hogy valami nem stimmel,és most megijesztettél.Különbözö ezoterikus iskolák máshogy vélekednek a szellemekröl.Te látó vagy?Szerinted Zsuzsa képes most erre,vagy esetleg te,vagy valaki más tudna ebben neki segiteni,és hagyná e?
Köszönöm hogy együtt gondolkoztok velem… A másik blogra írnék
Köszönöm hogy együtt gondolkoztok velem… A másik blogra írnék inkább, mert ez itt másról szól, de itt vannak amiket írtatok…
Hát valóban nem vagyok pszichiátriai beteg, bár szerintem egy perc alatt beskatulyáznának. És szerintem az ilyne betegek nagy részének ugyanúgy valami olyan lelki baja van, ami más módon lenne kezelhető, nem hagyományos orvoslással, és így csak megnyújtják a szenvedésüket meg vegetálásba kényszerítik.
Szóval igen, én tisztában vagyok vele, vagyis az egyértelmű, hogy most mindez azután jött hoyg ‘beleturkáltunK’ a tudatalattimba egy oldással, sőt utána még volt pár másik is, amik viszont ragyogóan helyretettek dolgokat, csak éppen ez kezelhetetlen és abszolút az oldás hatására tört ki. Ez igaz. Akinél voltam, most is járok, most főleg csak beszélgetni, azért nem tudja ezt helyretenni, mert én nem akarom. Most ez tudom, hulyén hagzik, de egyszerűen nem akarom azt akarni hogy élni akarjak!!! Kineziológiai oldás meg anélkül nem működik hogy te, a páciens ne akarjad amin dolgoztok. Megpróbáltuk párszor még főleg az elején, de ha én nem teszem meg oldás közben azt, ami ennek az oldására irányulna, mert mivel nem akarom hoyg élnem kelljen, nem tudom megtenni, akkor nem megy. Amiről egyébként tapasztalatom, hogy egy kész csoda a hatása ha lehet csinálni.
Na, én nem tudom mi az a látó meg ilyenek (jó, el tudom képzelni), és ez az ember soha nem mondott magáról ilyeneket, nem is hírdeti magát sehol, én is csak valakitől kaptam a számát mint sima kineziológus, de számomra csak sok sok alkalom után derült ki, nyilván addig el is szaladtam volna ha meghallom, mert nem lettem volna hajlandó ilyesmiről hallani se, míg pár hónap múlva, mire kiderült, hogy mi a helyzet, addigra már változtam annyit hogy elfogadjam (nyilván ő ezt elejétől tudta, és csak akkor és arról beszélt, amit már el tudtam fogadni), szóval, ő szerintem az, amire azt mondják látó. Nincs rajtam szellem vagy ilyesmi, mert volt hogy ilyenről beszélt, hogy vannak akiken van, rajtam nincs. Azok alapján amiket ő mondott (nem akarok erről itt sokat írni, de például kapott információt előző életeimről, meg a jelen életem feladatáról, hoyg merre kellene indulnom hogy kikerüljek ebből), meg amit Éva is írt nekem magánba is, meg ide is, én hiszek abban, hogy igenis, én előző életemben, életeimben öngyilkos lettem, nem vittem végbe, és most ugyanez az érzés jön fel ami miatt akkor feladtam (ez az ember azt mondja, valószínűleg uygnaaz volt mint jelen életemben, hogy nem jöttem rá, mi a feladatom, teljesen eltértem az utamtól, így írtó rosszul éreztem magam, minden rosszul alakult, és emiatt adtam fel ugyanigy, mint most akarom), és az is lehet tényleg, most ez jött fel az oldásokkal, szóval valami a saját tudatalattimon is túlról, ahogy Éva is mondja. de az is lehet, és ez a saját értelmezésem, azért lett ez egyszerűen (és akkor az oldás csak egy eszköz volt ehhez, mert valamiképp el kellett idáig jussak hogy átéljem), hoyg átéljem most ugyanazt és most kibírjam és megoldjam és túléljem és így fejlődjek.
Viszont azért hozzáteszem, volt nekem egy olyan multam, amiben már voltak öngyilkossági kísérletek (amik elött ennyire szarul sose éreztem magam, tiszta játék volt ehhez képest), és akkro szó sme volt semmi oldásról ami kihozta most ezt, hanem az cska magából a szar életemből eredt. Szóval simán azt is mondhatom, mivel fel tudom sorolni, mi az ami annyira rettentően szar az életemben, hogy nem akarom folytatni iylne körülményke között tovább, és abszolút ezt érzem hogy emiatt akarok meghalni hogy úgy érzem, soha semmi sem fordul jóra úgyse, szóval az is lehet, most is csak az van hogy nekem tényleg nagyon rossz, és idáig bírtam, de már nem reménykedek pozitív tapasztalatok híján már nem bírok tovább, így csak ezért van az egész, egy tök szipla eset, és semmi titokzatos oka nincs…
Szakemberek: hát nem tudom. Ez baromi nehéz. Orvoshoz, pszichiáterhez már az elején sem mentem, azért sem, mert én nem veszek be semmit, ami elvenné tőlem a saját érzéseimet, bármilyen pocsékok, és azt a reményt, hoyg ha nem bírom, öngyilkos lehetek. Mármint, hogy bármi elhitesse velem hamisan, hogy mégis érdemes élnem, vagy ilyesmi, miközben én tudom, hogy nem. Pszichológus ilyesmi beszélgetős szóba sme jöhet, plusz képzelje már el valaki, amint előző életekről, életfeladatról, meg hasonlókról kezdenék beszélni, vajon hol kötnék ki… Másféle szakember, amiket említetek itt: tudom, hülyén hagzik, de ez az ember, aki segít nekem, hát nekem kb még soha ilyen erős érzésem nem volt senkivel sem hogy én jó helyen vagyok, pont vele kell beszélgetnem például (és nem azért mert nincs kivel beszélnem, hanme mert érzem, hogy ő tud segíteni – csak talán még nem tartok ott hogy sikerüljön). Ettől függetlenül látjuk, hogy hol tartok, szinte sehol, és nem tudom, meddig bírom, de volt jópár alkalom, amikor egy beszélgetés kiszedett a legdurvább állapotokból is. Pedig sokszor a felét sem hiszem az eszemmel annak, amiket mond. Van, ami úgy fejbevág, hogy hetek múlva hiszem el. Ettől függetlenül néha szinte megpróbálnék bármit, elmennék még bárkihez, megnéznék más módszereket, de anyagilag sem túl egyszerű, meg egyszerűen fogalmam sincs kihez és minek…….. Máskor meg persze leginkább nem mennék senkihez, mert nem engedem magamat nehogy élni kelljen végül. Máskor meg mert azt gondolom, ez az én menetem, és kapkodhatok fűhöz-fához, belülről fog eldőlni.
Én úgy
érzem a helyeden vagy. Amit nem sikerült megtanulni az előző két életben, arra most jó esélyed van. A kitartást. Az elfogadást. Bár még nem látod az alagút végét, de egyetlen igazság létezik, semmilyen állapot nem tart örökké. Valamilyen irányban változni fog és rajtad áll, merre.
Tele van az internet olyan történetekkel, hogy valakit „utaztattak” és hipp hopp megváltozott az élete, gazdag lett meg bevonzotta a herceget a fehér lovon. Csak a saját sztorimról tudok hitelesen nyilatkozni, majdnem egy éve hogy visszamentem előző életeimbe, és még nem sikerült teljesen feloldanom, de már közel van. El is fogadtam, hogy amit egy egész élet alatt csak hárítottam, elfojtottam, azt nem tanulhatom meg egyetlen hét alatt.
Ugyanaz vagyok, aki voltam akármelyik életemben, mint a tisztuló folyó, amiben egyetlen víz csepp sem marad mozdulatlan, én is egyre gyorsuló ütemben változom. A változás lényege az, hogy az un. kísértés esetén a döntés egyre tudatosabb legyen.
Számodra a kísértést az öngyilkosság jelenti. A tudatos döntés pedig az, adj annak esélyt, hogy az idő megoldja, tehát a lelki öngyógyító képességet belülről áttöri az ellenállásodat.
jól gondolod
Sok minden belejátszik az életünk alakulásában, az életérzésünk megtapasztalásába, ez tény, ezt jól gondolod Zsuzsi.
Én ugyan nem lettem öngyilkos, de két előző életemben én sem éltem tovább mint 45 évet (valahogy a bánat és az önmagam felemésztése vitt el folyamatos leépüléssel és természetes halállal). Ez természetesen nagyban kihat a mostani életemre is. Ez azt jelenti, hogy sokkal kevesebb az életerőm, mint ami lehetne és nagyon oda kell figyelnem, hogy a teste, a lelkem és a szellemem is megkaphassa a szükségleteit, mert jóformán ezekből nyerhetem az életerőt.
Szóval ez hétköznapibban megfogalmazva valahogy úgy van mint az öregeknél, hogy ajándék az életem és mindennek örülni kell, amit kaphatok és amit megtapasztalhatok.
Edzenem kell a testemet és az izmaimat és akkor megfelelően működnek és semmit nem kapok csak „úgy”, hanem csak akkor ha erőfeszítéseket teszek érte.
De valahogy ez nem is zavar és nem rossz az számomra, hogy láthatom/érezhetem az összefüggéseket a dolgok között.
Michaelita,ha így áll a helyzet miért nem választasz valamilyen
Michaelita,ha így áll a helyzet miért nem választasz valamilyen energetikai rendszert,amivel töltögetni tudod magadat,meg a környezetedet?
Meg a kristályok is,amikről a minap beszéltünk:) És sok lehetőség van erre,had ne
soroljam…Ez azért ma már nem lehetne probléma:)
Lehet ,hogy úgy van ,ahogy mondod,de nekem sántít itt valami.Ha megadnád a születési dátumodat,megnézném az energetikai rendszeredet. Ezt így ,,puszira” nem hiszem el ,amit írtál:))) /csak ha látom is:)/
Szerintem is akkor neked, Michaelita, jó lenne megtanulni
Szerintem is akkor neked, Michaelita, jó lenne megtanulni valamelyik módszert (reiki, pránanadi). Én szívesen küldök energiát neked, ha szeretnéd. Mondjuk nem vagyok jó reklám, ahogy állok… Magamnak nem szívesen ‘adok’, lévén ez ellenkezik kb. a saját akaratommal (azért a legrosszabb napjaimat kivéve használom, kezelem magam), de másnak bármikor!
Évinek a „helyzetről”
Minden lehetséges módon töltöm magamat is és a környezetemet is, meg persze hálásan elfogadom azt is, amikor mások segítenek feltöltődni, vagy akár szívesen töltök olyanokat, akik ezt jól és jóra használják:)
Ez nem probléma, hanem tény és nem panaszképp írtam, hanem a Zsuzsival veleérzek, s megerősítettem, hogy igenis van elég erős visszahatása az előző életeinkben korán bekövetkezett halálainknak.
Szül.dátumom: 56.11.27. (Makó) és köszönöm ha megnézed és megírod.
Ja, akkor tárgytalan… Én valahoyg abban vagyok a legbiztosabb,
Ja, akkor tárgytalan… Én valahoyg abban vagyok a legbiztosabb, hoyg bármi, ami nagyon durva, nagyon kemény, nagyon megoldhatatlan az életünkben, az már második, harmadik kísérlet arra, hyog megoldjuk azaz már előző életeinkben nem sikerült. Ezért is annyira durva.
Most két lehetőség van: vagy visszaadom a diplomámat,vagy nem
Most két lehetőség van: vagy visszaadom a diplomámat,vagy nem vagy energia hiányos:)
Születetten legalább is nem. Sőőőt…Egyetlen egy gyenge pontod van a 3-as csakra./mondjuk az az aktivítás,de attól még van bőven energiád a többi csakrán/
A többi,mint a lórúgás,és tartalék energiád is van bőven.
A tested jobb oldala gyengébb,a fele energetikailag a bal oldalnak.
Szóval ,ha ragaszkodsz ahhoz,amit írtál,az születetten nem állhat,csak valami szerzett dolog lehet.
A többit majd megírom,mert az személyes 🙂
köszönöm, jól látod:)
Igen, jól látod a dolgokat, valóban:)
Születetten olyan közegbe/nagycsaládba jöttem, ahonnan sok energia van/jön (mindenki sokáig élt/él és szívósak is).
Az energiahiányok az előző életekbeli korai életkorban bekövetkezett halálok miatt és a belső konfliktusok, vagy kishitűség miatt szűrődnek át.
Azután meg az is lehet, hogy más nem írná azt, hogy energetikailag gyengébb mint korábban, mert nem is érezné… én is csak onnan tudom, mert fiatalabbon még ennél is jobb volt a helyzet és – lévén eléggé érzékeny vagyok az energiákra/asztrális hatásokra – egyszerűen
érzem/érzékelem a különbséget az érzékenységem miatt.
Én erre azt mondanám,/ami még publikus lehet/,hogy ez
Egy
Én erre azt mondanám,/ami még publikus lehet/,hogy ez
Egy teljesen egyszerű és normális dolog miatt van.Mégpedig azért ,mert a 2-es csakrád a legerősebb születetten,majdnem 100%-os.És mint tudjuk,ez már a 30 -as évek közepétől,de legkésőbb 40 után rohamosan kezd visszaesni,ami teljesen természetes .Mivel ez a nagyon magas energetika dominált nálad,mondhatnám ez éltetett/ahogy engem is/,miután szép lassan esett vissza,hát az ember keresi ,hogy hova lett az a fene nagy energiája?:)))
Ha mondjuk ez a 3-ason lett volna,akkor még 70 évesen is pörögtél volna mint a ringlispil,csak akkor nem ez a kedves
jó lelkű Marcsi lettél volna,hanem egy kibírhatatlan szuper
kolerikus:DDD Úgyhogy sokkal jobb ez így mindenkinek,
hidd el:)
aha 🙂
Jó, még ez is belefér a képbe:)
Én is meg vagyok elégedve a dolgok ilyetén alakulásával, merthogy a lelki békém megőrzése és a környezetemmel, a természettel való lehetséges összhang és harmónia nagyon fontos a számomra.
Ezt, hogy előző életeidben mi hogy volt, te magadtól tudod?
Ezt, hogy előző életeidben mi hogy volt, te magadtól tudod? kíváncsi vagyok. Ez kemény, hoyg az egyik minden gondolatával kifelé törekedne az életből, más meg az életerőt próbálja gyűjtögetni, hoyg végre már ne 45 éves kora elött haljon meg (jó, tudom, ez a többség…). Hoyg ajándék az élet. Én nem tudom túltenni magamat azon, hoyg nekem nem ajándék, és hogy én nem akarom a további tapasztalásokat…
több forrásból jönnek az infóim
Van, amikor álomban, mediben vagy révülésben jönnek át infók, van amikor mások kérdezés nélkül mondanak el dolgokat. Leginkább azokat az infókat szoktam „hitelesnek” elfogadni, amit legalább 2-3 forrásból egybehangzóan megerősítenek.
Meg ha az ember rángolódik a Felsőbb Énre és kérdéseket fogalmaz meg, akkor előbb vagy utóbb megjönnek a válaszok is.
Igazából én is ontom magamból az infókat és kapom is rendesen… ez van:)
Ja, na ez az amire én nem leszek képes, még az hiányozna, hogy
Ja, na ez az amire én nem leszek képes, még az hiányozna, hogy megjöjjön a válasz pl hogy miért kell még élnem vagy akárcsak annyi egyáltalán hogy még élnem kell 8ami számomra cska azt jelenti, akármilyne szar is lesz továbbra is). Nekem tehát az ilyen infóim mind kívülről valók. És amit ‘igaznak’ érzek belőle, azt elhiszem. Kb. azt amitől nagyon rosszul leszek, mondjuk amitől napokig hánytam, vagy amitől három hétig szinte nem aludtam. Na, azokat elhiszem. Gondolom, amiket az ember magától tud meg, az mindig olyan, amit már el tud viselni, amire már megérett, és elvileg nekem is csak olyat mondanak, csak éppen, a már képes vagyok elviselni, az az éppen hogy képes vagyok azaz valahogy kibírom kategória…
Ja, ezt az előzőt én írtam.
Ja, ezt az előzőt én írtam.
Miért gondolod Etele,hogy nála ez lenne a helyzet,/szellemi
Miért gondolod Etele,hogy nála ez lenne a helyzet,/szellemi megszállás / ?
Akkor nem így viselkedne,nem tudna ilyen következetesen ,értelmesen kommunikálni.
Zavarodott lenne minden téren,és keményen energiahiányos.
Én nem erről beszéltem,hanem egy esetleges előző életbeli megélés feltöréséről.
Azért mondtam a szakembert,aki ilyesmivel foglalkozik,aki visszaviszi addig a pontig,és ha átéli
és tudatosítja,hogy ez a múlt /csak volt/,akkor ezzel fel is oldódhatna ez a probléma,mert rájönne,hogy nem az ő mostani érzése.Magára erre az elhatalmasodó érzésre gondolok,de lehet hogy az alapvető problémáján is segítene.
Szóval én erre gondoltam:)
Ugy látom ti gondoltátok jól,és abban is igazatok van ,hogy
Ugy látom ti gondoltátok jól,és abban is igazatok van ,hogy képes lépéseket tenni.
Hát lépéseket egyenlőre annyit teszek, hogy kíbírok, tűrök, a
Hát lépéseket egyenlőre annyit teszek, hogy kíbírok, tűrök, a legrosszabb állapotú napokat-órákat, megpróbálom elfogadni. Csak odáig nem jutok el, hogy konkrétan lépéseket tegyek… Van, aki ajánl gyóygnövényes szereket, stb, de én bevenni nem fogom, nehoyg elvegye tőlem a saját érzéseimet, nehoyg meváltoztasson, és nehogy elfelejtsem, hogy én nem akarok…..
Most ezt hoyg érted, hogy szakember aki visszavisz addig a
Most ezt hoyg érted, hogy szakember aki visszavisz addig a pontig (hoyg átéljem és tudatosítsam h ez nem az én mostani érzésem)?
A 90-es évek sikerkönyve volt a Mennyei profécia cimű
A 90-es évek sikerkönyve volt a Mennyei profécia cimű könyv.Ebben egy fejezetet szentel az iró az emberi életenergiáért való küzdelem bemutatására.Négy csoportba osztja a különbözö stratégiákat:agresszor-szegény én,tudálékos-zárkózott.Aztán bemutat egy csomó életszerü példát,hogy is néz ki ez közelebbrölÉn ezt most mind nem szeretném leirni,akit érdekel olvassa el.Viszont a fentiekhez kapcsolódva a megoldást, ami a könyvben van, szeretném közkincsé tenni,annál is inkább mert nekem bár nem minden esetben,de majdnem mindig bejött.Elöször is tudatositani kell, bármelyik csoporthoz tartozik is az illetö,hogy most energiát próbál tölem elvenni,aztán fel kell hivni a figyelmét ,hogy ezt milyen technikával próbálja elérni,aztán küldeni kell neki energiát.Az agresszorok nagyon érzékenyek,ha figyelmeztetjük öket az energiahiányra,gyakran tetlegességig fajuló agresszioban reagálhatnak.Egyébként Napoleon Hill:Hogyan mondjunk nemet cimü könyvében majdnem ugyan erröl beszél,nevezetesen arról,hogy mikor van jogunk nemet mondani. Kedves „egy kis akárki”te vagy az eklatáns példája a szegény én kategoriának,ird már meg nekünk miben tudnánk neked konkrétan segiteni?Bocs az ékezetek miatt félnémet gépem van.
Köszi, nekem konkrétan nem tudtok segíteni, miért is tudnátok,
Köszi, nekem konkrétan nem tudtok segíteni, miért is tudnátok, nem is értem ezt hogy gondolod, de nem is az volt a cél. Csak leírtam neki, hogy bizony sokaknak vannak hasonló problémái, de sajnos öteltem sincs mivel oldhatná meg… Nem okoskodok, mert lövésem sincs… MAjd ha a sajátomat megoldottam sikerrel, akkor megírom szívesen, meg majd akkor ha kimászok az öngyilkossági gondolatok csapdájából akkor azt is szívesen megosztom majd más hasonló terhet cipelőkkel hoyg nekem hoyg sikerült. De addig…
Lehet, hoyg én a szegény kis én kategória vagyok, de nem is érdekel ki milyen kategóriákat gyárt, mert közben ezerféle más kategória is vagyok… És ha belebukok is az életbe, büszke vagyok magamra. Egyébként a szegény kis énségem mellé ami nyilván saját fejlesztés az életem eseményei nyomán, szóval nem így születtem, iszonyatos kitartást és tűrőképességet is adott nekem a csomagban az élet, amit bizony átkozok is most is.
Amit irtam nem csak neked szántam,csak az utlsó részt.Pedig ha
Amit irtam nem csak neked szántam,csak az utlsó részt.Pedig ha meg tudnád fogalmazni,hogy mire lenne szükséged hamarabb bevonzanád.Végtelenül sajnálom,hogy ilyen helyzetben vagy,de gondolom ez végkép nem segit rajtad,igyhát irjál,válaszolj,addig is tudjuk,hogy élsz.Ne gondolj semmi rosszra,ha máshol nem, itt láthatod,hogy fontos vagy.A figyelmünket felédforditjuk igy próbálunk segiteni,vagy ha jobban tetszik energiát adni.Sokszor apro dolgok is segithetnek,mondjuk egy internetes simi a buksidra.
Az eddig leírt
válaszaiból Zsuzsának ( aki számomra ember és nem egy kis akárki ) körvonalazódott a problémája. Azért nem kíván élni, mert nem bízik abban, hogy érdemes. Hogy örömöket tartogat a jövő és nem elviselhetetlen fájdalmakat. Ezért nem megoldás a figyelem és élet-energia küldése, mert tovább nyújtja az életét.
Amire szüksége van, az szerintem terápia. Fel kell dolgozni a múltat, ami ilyen mély válságba húzza le. Nincsenek tervek, mert eddig mindegyikbe belebukott. Nincsenek már vágyak mert fájdalmas csalódáson kívül mást nem tapasztalt meg.
Szüksége lenne tervekre, sikerélményre, élni akarásra. Munka terápiára többek közt.
Etele is jól közelíti a dolgot, konkrétan ma mire lenne szükséged Zsuzsa?
A mai nap teremti a jövőt. Minden tettünk, érzelmünk, gondolatunk. A jelen.
Ha ma 5 percet rászán valaki arra, hogy valamit másképp csinál, következő nap 10 percet és így tovább.Még ha jön is a megzuhanás nullára akkor is újra el lehet kezdeni. Ezek a percek teremtik meg a változást a jövőben.
Engem egy dolog nem hagy nyugodni ebben a történetben sehogy
Engem egy dolog nem hagy nyugodni ebben a történetben sehogy sem. Mégpedig az , hogy Zsuzsának ez a konkrét problémája csak 8 hónapja van ,és előtte sem volt jobb az élete, de nagyon jól viselte, tette a dolgát, nem volt ez a szűnni nem akaró halálvágya.
Valahol ő is tudja ,hogy ott van a kutya elásva, és azóta nem tud szabadulni ettől az érzéstől.
Akkor volt ez az oldása, és onnantól uralja ez az érzés.
Szerintem oda kéne visszamenni, és kideríteni mi ez, kinek az érzése, mert hogy nem az övé az biztos, miután akkor tört fel, és előtte nem volt.
Én nem nagyon szoktam előző életekre hivatkozni, mert egészen másképp gondolom ezt a dolgot, mint ahogy ez ,,leegyszerűsítve” a köztudatban van, de most mégis azt mondanám, hogy ez a lélek emléke,egy korábbi létezőtől, akinek beletört a bicskája ebbe a feladatba. Ez a korábbi emlék törhetett fel a tudatalattijából /Zsuzsának/, amikor ott feszegetve lettek a dolgok.
Hiába adunk itt mindenféle tanácsokat, mert képtelen ezt egymaga megoldani.
Ehhez szerintem komoly szakember kéne, terapeuta, hogy ez a dolog a helyére kerüljön.
Nem véletlenül kapja meg a lélek a ,,feledés fátylát” az új életével, hiszen ,ha a korábbi emlékei csak úgy ránk törhetnének,simán megőrülnék,mint ahogy erre nem is egy példa van. Ezért veszélyesek az ilyen tudatalattiban való kutakodások,ha nem profi szakember végzi,akinek kimondottan ez a szakterülete,és az esetleges ilyen baleseteket is azonnal a helyére tudja tenni.
Ezzel nem lehetne várni,mert egyre súlyosabb lesz, és mint tudjuk,
mindennek van határa.Ennek is,hogy ezt meddig lehet épp ésszel,összeroppanás nélkül elviselni.
Szóval szerintem ehhez mindenképpen komoly szakember kéne,és utána lehetne minden egyébnek ,önismereti dolognak…stb…hozzálátni.
Tudom ,hogy mindenki a magáét fújja én is, az első pillanattól kezdve ezt fújom:)
Képzeld engem sem hagy nyugodni ez a történet több okból sem.Van
Képzeld engem sem hagy nyugodni ez a történet több okból sem.Van egy olyan érzésem,hogy valami fontos infot még nem tudunk.Ha valami pszihátriai eset lenne nem tudna ilyen logikusan és összefüggöen irni.Volt egy barátom akit igy vesztettünk el,csak ö még hangokat is hallott.Szerindted van ilyen, hogy szellem megszálás?Ezt azért is kérdezem mert egy természetgyógyász szerint rajtam is van kettö.Szerinted van reális esélye annak,hogy idöt és pénzt áldozva szakemberhez fordul, és elsöre megtalálja az igazit?
Igen van ilyen ,hogy szellemi megszállás,megszállottság.
/Az még
Igen van ilyen ,hogy szellemi megszállás,megszállottság.
/Az még rosszabb,mint amit most Zsuzsa érez./
Szeretnek ezzel dobálódzni manapság,hogy ,,rajtad is van kettő”:)))
Azért ,ha ez így lenne,akkor nagyon hamar észrevennéd,hogy valami nem stimmel.
Zsuzsánál,én nem erről beszéltem.
,,.Ha valami pszichiátriai eset lenne nem tudna ilyen logikusan és összefüggően írni.”
És erről sem beszéltem ,hogy pszichiátriai eset lenne,mert szerintem is teljesen
normálisan, értelmesen kommunikál.
Szakembert pedig lehet találni,utána kell nézni,referenciát keresni,kérdezősködni…
És nem pszichiáterre gondoltam ,mert ők azonnal lebombáznák antidepresszánsokkal,és nem az a megoldás nyilván.
Én csak gondolkoztam.Tudom,hogy nem mondtad.Észrevettem,hogy
Én csak gondolkoztam.Tudom,hogy nem mondtad.Észrevettem,hogy valami nem stimmel,és most megijesztettél.Különbözö ezoterikus iskolák máshogy vélekednek a szellemekröl.Te látó vagy?Szerinted Zsuzsa képes most erre,vagy esetleg te,vagy valaki más tudna ebben neki segiteni,és hagyná e?
Köszönöm hogy együtt gondolkoztok velem… A másik blogra írnék
Köszönöm hogy együtt gondolkoztok velem… A másik blogra írnék inkább, mert ez itt másról szól, de itt vannak amiket írtatok…
Hát valóban nem vagyok pszichiátriai beteg, bár szerintem egy perc alatt beskatulyáznának. És szerintem az ilyne betegek nagy részének ugyanúgy valami olyan lelki baja van, ami más módon lenne kezelhető, nem hagyományos orvoslással, és így csak megnyújtják a szenvedésüket meg vegetálásba kényszerítik.
Szóval igen, én tisztában vagyok vele, vagyis az egyértelmű, hogy most mindez azután jött hoyg ‘beleturkáltunK’ a tudatalattimba egy oldással, sőt utána még volt pár másik is, amik viszont ragyogóan helyretettek dolgokat, csak éppen ez kezelhetetlen és abszolút az oldás hatására tört ki. Ez igaz. Akinél voltam, most is járok, most főleg csak beszélgetni, azért nem tudja ezt helyretenni, mert én nem akarom. Most ez tudom, hulyén hagzik, de egyszerűen nem akarom azt akarni hogy élni akarjak!!! Kineziológiai oldás meg anélkül nem működik hogy te, a páciens ne akarjad amin dolgoztok. Megpróbáltuk párszor még főleg az elején, de ha én nem teszem meg oldás közben azt, ami ennek az oldására irányulna, mert mivel nem akarom hoyg élnem kelljen, nem tudom megtenni, akkor nem megy. Amiről egyébként tapasztalatom, hogy egy kész csoda a hatása ha lehet csinálni.
Na, én nem tudom mi az a látó meg ilyenek (jó, el tudom képzelni), és ez az ember soha nem mondott magáról ilyeneket, nem is hírdeti magát sehol, én is csak valakitől kaptam a számát mint sima kineziológus, de számomra csak sok sok alkalom után derült ki, nyilván addig el is szaladtam volna ha meghallom, mert nem lettem volna hajlandó ilyesmiről hallani se, míg pár hónap múlva, mire kiderült, hogy mi a helyzet, addigra már változtam annyit hogy elfogadjam (nyilván ő ezt elejétől tudta, és csak akkor és arról beszélt, amit már el tudtam fogadni), szóval, ő szerintem az, amire azt mondják látó. Nincs rajtam szellem vagy ilyesmi, mert volt hogy ilyenről beszélt, hogy vannak akiken van, rajtam nincs. Azok alapján amiket ő mondott (nem akarok erről itt sokat írni, de például kapott információt előző életeimről, meg a jelen életem feladatáról, hoyg merre kellene indulnom hogy kikerüljek ebből), meg amit Éva is írt nekem magánba is, meg ide is, én hiszek abban, hogy igenis, én előző életemben, életeimben öngyilkos lettem, nem vittem végbe, és most ugyanez az érzés jön fel ami miatt akkor feladtam (ez az ember azt mondja, valószínűleg uygnaaz volt mint jelen életemben, hogy nem jöttem rá, mi a feladatom, teljesen eltértem az utamtól, így írtó rosszul éreztem magam, minden rosszul alakult, és emiatt adtam fel ugyanigy, mint most akarom), és az is lehet tényleg, most ez jött fel az oldásokkal, szóval valami a saját tudatalattimon is túlról, ahogy Éva is mondja. de az is lehet, és ez a saját értelmezésem, azért lett ez egyszerűen (és akkor az oldás csak egy eszköz volt ehhez, mert valamiképp el kellett idáig jussak hogy átéljem), hoyg átéljem most ugyanazt és most kibírjam és megoldjam és túléljem és így fejlődjek.
Viszont azért hozzáteszem, volt nekem egy olyan multam, amiben már voltak öngyilkossági kísérletek (amik elött ennyire szarul sose éreztem magam, tiszta játék volt ehhez képest), és akkro szó sme volt semmi oldásról ami kihozta most ezt, hanem az cska magából a szar életemből eredt. Szóval simán azt is mondhatom, mivel fel tudom sorolni, mi az ami annyira rettentően szar az életemben, hogy nem akarom folytatni iylne körülményke között tovább, és abszolút ezt érzem hogy emiatt akarok meghalni hogy úgy érzem, soha semmi sem fordul jóra úgyse, szóval az is lehet, most is csak az van hogy nekem tényleg nagyon rossz, és idáig bírtam, de már nem reménykedek pozitív tapasztalatok híján már nem bírok tovább, így csak ezért van az egész, egy tök szipla eset, és semmi titokzatos oka nincs…
Szakemberek: hát nem tudom. Ez baromi nehéz. Orvoshoz, pszichiáterhez már az elején sem mentem, azért sem, mert én nem veszek be semmit, ami elvenné tőlem a saját érzéseimet, bármilyen pocsékok, és azt a reményt, hoyg ha nem bírom, öngyilkos lehetek. Mármint, hogy bármi elhitesse velem hamisan, hogy mégis érdemes élnem, vagy ilyesmi, miközben én tudom, hogy nem. Pszichológus ilyesmi beszélgetős szóba sme jöhet, plusz képzelje már el valaki, amint előző életekről, életfeladatról, meg hasonlókról kezdenék beszélni, vajon hol kötnék ki… Másféle szakember, amiket említetek itt: tudom, hülyén hagzik, de ez az ember, aki segít nekem, hát nekem kb még soha ilyen erős érzésem nem volt senkivel sem hogy én jó helyen vagyok, pont vele kell beszélgetnem például (és nem azért mert nincs kivel beszélnem, hanme mert érzem, hogy ő tud segíteni – csak talán még nem tartok ott hogy sikerüljön). Ettől függetlenül látjuk, hogy hol tartok, szinte sehol, és nem tudom, meddig bírom, de volt jópár alkalom, amikor egy beszélgetés kiszedett a legdurvább állapotokból is. Pedig sokszor a felét sem hiszem az eszemmel annak, amiket mond. Van, ami úgy fejbevág, hogy hetek múlva hiszem el. Ettől függetlenül néha szinte megpróbálnék bármit, elmennék még bárkihez, megnéznék más módszereket, de anyagilag sem túl egyszerű, meg egyszerűen fogalmam sincs kihez és minek…….. Máskor meg persze leginkább nem mennék senkihez, mert nem engedem magamat nehogy élni kelljen végül. Máskor meg mert azt gondolom, ez az én menetem, és kapkodhatok fűhöz-fához, belülről fog eldőlni.
Én úgy
érzem a helyeden vagy. Amit nem sikerült megtanulni az előző két életben, arra most jó esélyed van. A kitartást. Az elfogadást. Bár még nem látod az alagút végét, de egyetlen igazság létezik, semmilyen állapot nem tart örökké. Valamilyen irányban változni fog és rajtad áll, merre.
Tele van az internet olyan történetekkel, hogy valakit „utaztattak” és hipp hopp megváltozott az élete, gazdag lett meg bevonzotta a herceget a fehér lovon. Csak a saját sztorimról tudok hitelesen nyilatkozni, majdnem egy éve hogy visszamentem előző életeimbe, és még nem sikerült teljesen feloldanom, de már közel van. El is fogadtam, hogy amit egy egész élet alatt csak hárítottam, elfojtottam, azt nem tanulhatom meg egyetlen hét alatt.
Ugyanaz vagyok, aki voltam akármelyik életemben, mint a tisztuló folyó, amiben egyetlen víz csepp sem marad mozdulatlan, én is egyre gyorsuló ütemben változom. A változás lényege az, hogy az un. kísértés esetén a döntés egyre tudatosabb legyen.
Számodra a kísértést az öngyilkosság jelenti. A tudatos döntés pedig az, adj annak esélyt, hogy az idő megoldja, tehát a lelki öngyógyító képességet belülről áttöri az ellenállásodat.
jól gondolod
Sok minden belejátszik az életünk alakulásában, az életérzésünk megtapasztalásába, ez tény, ezt jól gondolod Zsuzsi.
Én ugyan nem lettem öngyilkos, de két előző életemben én sem éltem tovább mint 45 évet (valahogy a bánat és az önmagam felemésztése vitt el folyamatos leépüléssel és természetes halállal). Ez természetesen nagyban kihat a mostani életemre is. Ez azt jelenti, hogy sokkal kevesebb az életerőm, mint ami lehetne és nagyon oda kell figyelnem, hogy a teste, a lelkem és a szellemem is megkaphassa a szükségleteit, mert jóformán ezekből nyerhetem az életerőt.
Szóval ez hétköznapibban megfogalmazva valahogy úgy van mint az öregeknél, hogy ajándék az életem és mindennek örülni kell, amit kaphatok és amit megtapasztalhatok.
Edzenem kell a testemet és az izmaimat és akkor megfelelően működnek és semmit nem kapok csak „úgy”, hanem csak akkor ha erőfeszítéseket teszek érte.
De valahogy ez nem is zavar és nem rossz az számomra, hogy láthatom/érezhetem az összefüggéseket a dolgok között.
Michaelita,ha így áll a helyzet miért nem választasz valamilyen
Michaelita,ha így áll a helyzet miért nem választasz valamilyen energetikai rendszert,amivel töltögetni tudod magadat,meg a környezetedet?
Meg a kristályok is,amikről a minap beszéltünk:) És sok lehetőség van erre,had ne
soroljam…Ez azért ma már nem lehetne probléma:)
Lehet ,hogy úgy van ,ahogy mondod,de nekem sántít itt valami.Ha megadnád a születési dátumodat,megnézném az energetikai rendszeredet. Ezt így ,,puszira” nem hiszem el ,amit írtál:))) /csak ha látom is:)/
Szerintem is akkor neked, Michaelita, jó lenne megtanulni
Szerintem is akkor neked, Michaelita, jó lenne megtanulni valamelyik módszert (reiki, pránanadi). Én szívesen küldök energiát neked, ha szeretnéd. Mondjuk nem vagyok jó reklám, ahogy állok… Magamnak nem szívesen ‘adok’, lévén ez ellenkezik kb. a saját akaratommal (azért a legrosszabb napjaimat kivéve használom, kezelem magam), de másnak bármikor!
Évinek a „helyzetről”
Minden lehetséges módon töltöm magamat is és a környezetemet is, meg persze hálásan elfogadom azt is, amikor mások segítenek feltöltődni, vagy akár szívesen töltök olyanokat, akik ezt jól és jóra használják:)
Ez nem probléma, hanem tény és nem panaszképp írtam, hanem a Zsuzsival veleérzek, s megerősítettem, hogy igenis van elég erős visszahatása az előző életeinkben korán bekövetkezett halálainknak.
Szül.dátumom: 56.11.27. (Makó) és köszönöm ha megnézed és megírod.
Ja, akkor tárgytalan… Én valahoyg abban vagyok a legbiztosabb,
Ja, akkor tárgytalan… Én valahoyg abban vagyok a legbiztosabb, hoyg bármi, ami nagyon durva, nagyon kemény, nagyon megoldhatatlan az életünkben, az már második, harmadik kísérlet arra, hyog megoldjuk azaz már előző életeinkben nem sikerült. Ezért is annyira durva.
Most két lehetőség van: vagy visszaadom a diplomámat,vagy nem
Most két lehetőség van: vagy visszaadom a diplomámat,vagy nem vagy energia hiányos:)
Születetten legalább is nem. Sőőőt…Egyetlen egy gyenge pontod van a 3-as csakra./mondjuk az az aktivítás,de attól még van bőven energiád a többi csakrán/
A többi,mint a lórúgás,és tartalék energiád is van bőven.
A tested jobb oldala gyengébb,a fele energetikailag a bal oldalnak.
Szóval ,ha ragaszkodsz ahhoz,amit írtál,az születetten nem állhat,csak valami szerzett dolog lehet.
A többit majd megírom,mert az személyes 🙂
köszönöm, jól látod:)
Igen, jól látod a dolgokat, valóban:)
Születetten olyan közegbe/nagycsaládba jöttem, ahonnan sok energia van/jön (mindenki sokáig élt/él és szívósak is).
Az energiahiányok az előző életekbeli korai életkorban bekövetkezett halálok miatt és a belső konfliktusok, vagy kishitűség miatt szűrődnek át.
Azután meg az is lehet, hogy más nem írná azt, hogy energetikailag gyengébb mint korábban, mert nem is érezné… én is csak onnan tudom, mert fiatalabbon még ennél is jobb volt a helyzet és – lévén eléggé érzékeny vagyok az energiákra/asztrális hatásokra – egyszerűen
érzem/érzékelem a különbséget az érzékenységem miatt.
Én erre azt mondanám,/ami még publikus lehet/,hogy ez
Egy
Én erre azt mondanám,/ami még publikus lehet/,hogy ez
Egy teljesen egyszerű és normális dolog miatt van.Mégpedig azért ,mert a 2-es csakrád a legerősebb születetten,majdnem 100%-os.És mint tudjuk,ez már a 30 -as évek közepétől,de legkésőbb 40 után rohamosan kezd visszaesni,ami teljesen természetes .Mivel ez a nagyon magas energetika dominált nálad,mondhatnám ez éltetett/ahogy engem is/,miután szép lassan esett vissza,hát az ember keresi ,hogy hova lett az a fene nagy energiája?:)))
Ha mondjuk ez a 3-ason lett volna,akkor még 70 évesen is pörögtél volna mint a ringlispil,csak akkor nem ez a kedves
jó lelkű Marcsi lettél volna,hanem egy kibírhatatlan szuper
kolerikus:DDD Úgyhogy sokkal jobb ez így mindenkinek,
hidd el:)
aha 🙂
Jó, még ez is belefér a képbe:)
Én is meg vagyok elégedve a dolgok ilyetén alakulásával, merthogy a lelki békém megőrzése és a környezetemmel, a természettel való lehetséges összhang és harmónia nagyon fontos a számomra.
Ezt, hogy előző életeidben mi hogy volt, te magadtól tudod?
Ezt, hogy előző életeidben mi hogy volt, te magadtól tudod? kíváncsi vagyok. Ez kemény, hoyg az egyik minden gondolatával kifelé törekedne az életből, más meg az életerőt próbálja gyűjtögetni, hoyg végre már ne 45 éves kora elött haljon meg (jó, tudom, ez a többség…). Hoyg ajándék az élet. Én nem tudom túltenni magamat azon, hoyg nekem nem ajándék, és hogy én nem akarom a további tapasztalásokat…
több forrásból jönnek az infóim
Van, amikor álomban, mediben vagy révülésben jönnek át infók, van amikor mások kérdezés nélkül mondanak el dolgokat. Leginkább azokat az infókat szoktam „hitelesnek” elfogadni, amit legalább 2-3 forrásból egybehangzóan megerősítenek.
Meg ha az ember rángolódik a Felsőbb Énre és kérdéseket fogalmaz meg, akkor előbb vagy utóbb megjönnek a válaszok is.
Igazából én is ontom magamból az infókat és kapom is rendesen… ez van:)
Ja, na ez az amire én nem leszek képes, még az hiányozna, hogy
Ja, na ez az amire én nem leszek képes, még az hiányozna, hogy megjöjjön a válasz pl hogy miért kell még élnem vagy akárcsak annyi egyáltalán hogy még élnem kell 8ami számomra cska azt jelenti, akármilyne szar is lesz továbbra is). Nekem tehát az ilyen infóim mind kívülről valók. És amit ‘igaznak’ érzek belőle, azt elhiszem. Kb. azt amitől nagyon rosszul leszek, mondjuk amitől napokig hánytam, vagy amitől három hétig szinte nem aludtam. Na, azokat elhiszem. Gondolom, amiket az ember magától tud meg, az mindig olyan, amit már el tud viselni, amire már megérett, és elvileg nekem is csak olyat mondanak, csak éppen, a már képes vagyok elviselni, az az éppen hogy képes vagyok azaz valahogy kibírom kategória…
Ja, ezt az előzőt én írtam.
Ja, ezt az előzőt én írtam.
Miért gondolod Etele,hogy nála ez lenne a helyzet,/szellemi
Miért gondolod Etele,hogy nála ez lenne a helyzet,/szellemi megszállás / ?
Akkor nem így viselkedne,nem tudna ilyen következetesen ,értelmesen kommunikálni.
Zavarodott lenne minden téren,és keményen energiahiányos.
Én nem erről beszéltem,hanem egy esetleges előző életbeli megélés feltöréséről.
Azért mondtam a szakembert,aki ilyesmivel foglalkozik,aki visszaviszi addig a pontig,és ha átéli
és tudatosítja,hogy ez a múlt /csak volt/,akkor ezzel fel is oldódhatna ez a probléma,mert rájönne,hogy nem az ő mostani érzése.Magára erre az elhatalmasodó érzésre gondolok,de lehet hogy az alapvető problémáján is segítene.
Szóval én erre gondoltam:)
Ugy látom ti gondoltátok jól,és abban is igazatok van ,hogy
Ugy látom ti gondoltátok jól,és abban is igazatok van ,hogy képes lépéseket tenni.
Hát lépéseket egyenlőre annyit teszek, hogy kíbírok, tűrök, a
Hát lépéseket egyenlőre annyit teszek, hogy kíbírok, tűrök, a legrosszabb állapotú napokat-órákat, megpróbálom elfogadni. Csak odáig nem jutok el, hogy konkrétan lépéseket tegyek… Van, aki ajánl gyóygnövényes szereket, stb, de én bevenni nem fogom, nehoyg elvegye tőlem a saját érzéseimet, nehoyg meváltoztasson, és nehogy elfelejtsem, hogy én nem akarok…..
Most ezt hoyg érted, hogy szakember aki visszavisz addig a
Most ezt hoyg érted, hogy szakember aki visszavisz addig a pontig (hoyg átéljem és tudatosítsam h ez nem az én mostani érzésem)?