A jó dolgok, nem rosszak. Nem is érdemes foglalkozni velük

Méghogy én nagy manipulátor? Dehogy, csak érdekes módon, az emberek többsége, napi tevékenységében, valamiért hajlamosabb a rossz, botrányos dolgokkal foglalkozni s a jókat háttérbe szorítani. Érdekes elgondolásom támadt ezzel kapcsolatban, az tudniillik, hogy a tanulás és fejlődés mellett, az is programozott feladatunk, amely küldetéstudatunk alapja, hogy a rossz dolgokat kijavítsuk földi pályafutásunk alatt, mint a szervezet öngyógyító mechanizmusa is. Nem kéri meg külön senki, de ha seb keletkezik az élet szövetén, automatikusan beindul a gyógyítás és a gyógyulás is jó esetben.

Borzasztóan haragszok a médiára, amiért szinte csak a gyalázatot közli a világgal, csak a halál, kegyetlenkedés, gyilkolás, halál hátán is halál.
De ha érzelmileg eltudunk szakadni a borzalmak világától és egy magasabb nézőpontból tekintünk le a média világára, azt látjuk, hogy nem mutat be egyebet, mint a világ sebeit, a gyógyításra váró betegségeket.

Az emberiség pedig mint alvó immunrendszer, ahelyett, hogy elvégezné küldetését, magát átadván a borzalmaknak, komfortját leli benne nagy élvezettel őrjöngve a pusztítás és pusztulás újabb „sikerein”.

Mint a cirkuszi mutatványra idomított sólyom, mely vadászni már nem jár, megelégszik gazdája által benne kiépített reflexek kényelmével, és az ügyes trükk bemutatásáért járó jutalom falattal, nem törődve azzal sem, hogy szemét újból lekötve kalitkában tartják a következő mutatványig.

Én is beszállok az ezo-businessbe. Végül is üzlet a világ, annyian csinálják. Ezred éves tapasztalat egybegyűjtve közkézen forog, nem kell tennem egyebet, mint a jósoltató neve mellé írott számok jelentését egy könyvtári könyvből kiírom, és mint fő mágus mester, jósló Nostradamus leszármazottja, legalább is lelkileg, a mutatványt, a hivatásos mutatványost megszégyenítve elétek tárom.

Jóslást vállalok:

Szerelmi kötés-oldás, képességek, lelki gyengeségek,
erre menj, arra fordítsd arcod, ha rám hallgatsz,
megnyered a harcod.

Gyere el holnap ismét, kedvezmény is kapsz,
nem bánod ha ma alázod magad
s nem vagy pimasz.

Nyereményed jogosan várhatod.
Üzlet a világ te se tegyél másként,
sorsod komfortja legyen biztosítékként.

Csiribí csiribá, szól az öreg varázsló,
aki te leszel ma, egy lóvá tett szamár-ló
jövőd így magad is láthatod,

irányod szamárvára istáló

nyugalmad helye az.
hol a gazda szavára friss szalmát kapsz
s kedvedre tovább lustálkodhatsz.

228 thoughts on “A jó dolgok, nem rosszak. Nem is érdemes foglalkozni velük”

  1. Békaperspektva: jó, rossz létezik.

    Magasabb belátás: minden

    Békaperspektva: jó, rossz létezik.

    Magasabb belátás: minden mindennel összefügg, a dolgok sem nem jók, sem nem rosszak, csak Vannak.

    1. Akkor nyugodtan vágok bele az ezo-businessbe. Jó lesz, ha csak a
      Akkor nyugodtan vágok bele az ezo-businessbe. Jó lesz, ha csak az én értékelésemtől függ :))

      ————————————————————————————————————–
      —->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

    2. Még is azt mondom, hogy vannak jó s rossz dolgok. Ami ugyan is
      Még is azt mondom, hogy vannak jó s rossz dolgok. Ami ugyan is épít, együttműködik, az egység felé mutat az jó, ami rombol, szétválaszt atomjaira hullaszt az rossz.

      Nem lehetünk ám annyira függetlenek az anyagi világunktól, hogy a világméretű széndioxid kibocsátást ne minősítsük rossznak, vagy éppen azt a 10 ezer kísérleti atomrobbantást csak úgy tudomásul vegyük, és reagálni rá elfelejtsünk. Azt hiszem amíg testben vagyunk érdemes a test érdekei szerint is ítélni, jót, vagy rosszat.

      1. „Még is azt mondom, hogy vannak jó s rossz dolgok. Ami ugyan is
        „Még is azt mondom, hogy vannak jó s rossz dolgok. Ami ugyan is épít, együttműködik, az egység felé mutat az jó, ami rombol, szétválaszt atomjaira hullaszt az rossz.”
        Ez nincs így, a kettő között egyensúly kell, hogy legyen. Ez kicsit yin és yang. 🙂
        Péel ha a csontépítésnél túl sok kalciumot épít be a szervezet, akkor a csont törékeny lesz, megvannak a megfelelő arányok, amikkel működik a dolog, ha pedig ezekről eltolódik az egyensúly, akkor nem működik.

        1. Persze.
          De nem ez volt a kérdés, hanem, hogy egyáltalán jogosan

          Persze.

          De nem ez volt a kérdés, hanem, hogy egyáltalán jogosan különböztetünk-e meg, jót és rosszat.
          Arányok még szóba sem kerültek :))

          De ezzel például egyetértek, hiszen minden hatás létrehoz egy vele azonos erősségű ellentétes hatást.
          Egyensúly nélkül nem is léteznénk.

          1. A jó és a rossz az egotól való 😀 Ami nekem jó, az lehet
            A jó és a rossz az egotól való 😀 Ami nekem jó, az lehet másoknak rossz, nézőpont kérdése. Ha egyszerre nézed a dolgot minden nézőpontból, akkor eltűnik a jó és a rossz is, kioltják egymást, eggyé válnak stb… ki hogyan értelmezi.

            A legnagyobb zavart szerintem az okozza a jó és a rossz fogalma körül, hogy két jelentése van, az egyik, amit fent írtam le, a másik pedig az erkölcsi szempontból helyes és helytelen. Ez utóbbinál az erkölcsi szabályok döntik el, hogy jó e vagy rossz. Ez jobb esetben nézőpont független szabályrendszer, de a szabályok értelmezése módosíthat ezen, és nézőpont függővé teheti.
            Pl „ne lopj” -> kit mit tekint lopásnak stb…

            Aztán ha az erkölcsi szabályrendszer beépül az ember személyiségébe, akkor ott cseng mindig a kis hang, hogy „enyje, rossz kislány/fiú voltál” 😀 Az életet ez alapján fel lehet fogni úgy is, hogy harc a rossz és a jó között, mindegyik meg akar nyerni magának, de a döntés a tiéd, hogy melyiknek adsz igazat, a kisangyalnak vagy a kisörgödnek. 🙂
            Anno láttam a húrelméletről filmet, aztán ott úgy képzelik el a világot, hogy két sokdimenziós felület ütközött, és az ütközésből jött létre az anyag, ami az univerzumot alkotja, meg a tér és az idő. Ha úgy vesszük, hogy a két felület a jó és a rossz, akkor a világ a jó és a rossz harca, és mivel az van belül, ami kívül is, ezért a jó és a rossz harca benned is ott van. Persze még lehet olyanokra gondolni, hogy test szintjén szeretet és félelem, elme szintjén fény és sötétség, lélek szintjén menny és pokol. Rengeteg dolgot össze lehet szedni a témában.

            Ha az erkölcsi oldalát nézzük a dolognak, akkor egyértelműen létezik a két fogalom. A megkülönböztetésük az erkölcsi szabályrendszerünktől függ. Az, hogy ez jogos vagy sem, az már nehezebb kérdés. 🙂 Olyan szempontból jogos, hogy segít az embereknek az együttélésben. Gond akkor szokott lenni, ha a szabályrendszerek eltérőek, és így nem értik egymást a felek. A másik gond a szabályok félreértéséből, kiforgatásából adódhat pl a spanyol inkvizícióban is sorra gyilkolták emiatt az embereket.

      1. Tehát ha valaki téged arcon önt sósavval, az egy semleges dolog.
        Tehát ha valaki téged arcon önt sósavval, az egy semleges dolog. Csak rosszat gondolsz róla?

          1. És hogyan értékeled, ha leönt valaki sósavval? Jó az neked,
            És hogyan értékeled, ha leönt valaki sósavval? Jó az neked, vagy rossz?

          2. sósav, só, nem mindegy?

            Inkább: ha teszem azt, balesetet

            sósav, só, nem mindegy?

            Inkább: ha teszem azt, balesetet szenvedsz el, levágják a lábad, akkor mit gondolsz a lényed, vagy csak a tested csonkitották? Örülnél-e, hogy élsz, vagy meghalnál, mert oda a lábad?

            Persze, óvd a tested, ne szabdaljuk magunkat darabokra. De szerintem az igazi önvalónk ennél jóval több. 

          3. Rosszként…

            Persze hogy rosszként értékelem, de ez megint csak gondolat.

            Lehet, hogy nem értjük egymást?

            Hogyan leszünk így Egyek a legvégén vazze… :DDDDDDDDDDD

        1. ha arcon önt sóval

          két dolog lehet:

          saját rosszindulatom jön vissza, mint a bumeráng, illetve

          megtanulni a leckét: nincs megalázás. Az a személy szintén változik. A műltban kialakult kép, sosem a mostani. Bocsássak meg neki, sőt felejtsem el.. nyiljak felé, még akkor is. 

          Ha visszatámadok mit oldok meg?

      2. Én nem tudom elfogadni azt a szemléletet, amelyik elhatárolja
        Én nem tudom elfogadni azt a szemléletet, amelyik elhatárolja magát a testtől. Vannak jó és rossz dolgok.
        A test érdekeit szolgálják, vagy ellene vannak? A lélekre szellemre a létre egyaránt vonatkozik ez. Még a testében élő ember hibázik ha lelkiként akar élni. Majd annak is eljön az ideje, de nem a testben.

        1. hol irtam azt, határoljuk el magunkat a testünktőL?

          ha nem

          hol irtam azt, határoljuk el magunkat a testünktőL?

          ha nem táplálom, gondoskodom, szeretem, elvész az ereje. Mit tanulok meg betegként, vagy ha meghalok? Akkor kezdhetem előlről. 

          1. Akkor tehát a test állapota érdekében meg kell
            Akkor tehát a test állapota érdekében meg kell különböztetnünk jót és rosszat?
            Hát persze.

            Egyébként Szegesnek írtam. Szerintem nálad valahogy másként jelennek meg a hozzászólás-sorrendek.

    3. Hát persze.De neked a béka perspektívát is meg kell élned, és
      Anitának:

      Hát persze.

      De neked a béka perspektívát is meg kell élned, és magasabbra is kell jutnod. Látnod kell azt is, hogy az egységnek, mik az összetevői. Persze rendszerszemlélet elengedhetetlen, de a belső struktúrák ismerete tehát béka perspektíva nélkül nem tudsz eligazodni a mindennapokban. És ilyen magas röptű beszélgetést is csak itt velünk tudsz folytatni, de ha kimész az utcára, Jóska bátyád már nem fogja érteni, le kell tudnod menni az ő szintjére, hogy mégis valamiképpen közösséget alkothass vele.

      A nagy egységet kisebb egységek alkotják, és azokat még kisebbek. Bizonyos szempontból a béka perspektíva madártávlatnak tűnik. A lényeg, hogy a saját pozícióját be tudja határolni az ember, és a különböző szintek között képes legyen mozogni, és reagálni. Lefelé legalább is bizonyosan.

      1. Természetesen, de miből gondolod, hogy Jóska bának ilyenekről

        Természetesen, de miből gondolod, hogy Jóska bának ilyenekről beszélek? Arra ott a csúcs téma: politika , Manci néni.

        Csak ott is bele lehet csempészni a hitem: ateista barátnőm, ha kesereg, átölelem,csak annyit mondok, szeretem. Nem jövök a nagy frázisokkal. Várok, megnyugszik, jön a poénkodás, a kedve egyre jobb, bekerül a kreativ zónába, és egyre több a megoldás, ami eszünkbe jutt. De nem vezetem le neki: most kerültél a kreativ zónába, kitágult a tudatod, eddig milyen szűk volt, na meg az aurád milyen koszos, most meg ragyogsz.

        De itt, ez van. Itt ennek van a helye.

        Jóska bácsi, ha sopánkodik, mert esik az eső: én annyit mondok, évszaknak megfelelő. 

        Sopánkodik nincs pénze: terelem a tudatát, de jó Neked, már ez is, az is megvan, de nem mondom el neki a vonzás törvényét, csak magamban elég tudnom, figyelnem, minden hogy alakul.

        Sőt, elsősorban a saját életem a saját nagy Mesterem. Igazán akkor értek meg valamit, ha saját bőrömön tapasztalom.

        Ami még nekem is nehéz: felelősséget vállalni a sok "sz.rért", amit saját félelmeimmel teremtettem.

        Mi a különbség? Annyi, és csak is annyi, hoztam egy döntést: FEL AKAROK ÁLLNI, kiállok a saját felelősségem, hogy alakul az életem.

        Csak előbb-utóbb az önérdek után jön a közös felé a késztetés. Mert EGYEK vagyunk, tolnunk, húznunk kell a másikat is, nem veszekedni, melldöngetni, hogy én bezzeg tutti jó vagyok, a másik meg milyen vak.

        Ez a helyes szemlélet, jelen tudatosságom mellett.

        Persze megélek mindent. Csak már tudom, ha "baj" van, ami rendszerint azért baj, mert ellenszegülök (az én akaratom legyen meg, ne a tiéd Uram), hamarabb észreveszem, hamarabb megállok, ha megőrülök. És kivárom, hogy kitisztuljon az ég.

        Történnek rosszak is, amik nem a mi cselekeetünktől függnek.

        Igy vagyok a halállal például. Mindenütt ott van. Tulajdonképpen mindent felértékelhetne, ha nem félnénk tőle. Csak átélnénk, semmi sem örökre a miénk.

        Meghal egy szerettem, ha hiszek Istenben, tudom, csak hazatért. Hiányzik a léte, de tudom, csak "kölcsönbe" volt mellettem. Csoda már eleve az is, hogy átéltem, milyen jó volt együtt. 

        1. Ja, még annyit: csak azért tudom átérezni, hogy igy gondolkodsz,

          Ja, még annyit: csak azért tudom átérezni, hogy igy gondolkodsz, mert emlékszem, én is igy kezdtem,

          Én sem vagyok különb ;), az út néha egy, néha más, ki-ki vállalt feladatai szerint.

  2. Békaperspektva: jó, rossz létezik.

  3. Nem tudni hol kezdődik s hol a vég, nem látjuk át sűrejét,
    Nem tudni hol kezdődik s hol a vég, nem látjuk át sűrejét, hígjában fulladozunk.

    Nem járjuk be utunk, nem ismerjük jelzéseit.
    Nehézkes viadal melyben éppen a viaskodás elhagyása lenne a cél. Küzdjünk meg hát a viaskodással?
    Hogyan is csinált az okos lány? Köszönt is, meg nem is, hozott ajándékot meg nem is?

    Sok szeretettel ajánlom ezt a blogot Unlucky13-nak, szabad prédául felforgatásra, ha már sikerült az ő cikkét atomjaira szedve teljességgel eliminálni: Nem ez volt a cél, mentségemül szolgáljon :))

    ————————————————————————————————————–
    —->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

    1. általánosságban, amit az előző blogban tanultam

      sértettség— "én rossz vagyok"

      visszatámadás— "ő a rossz, mert bántott, részemről jogos"

      aztán lelkiismeretfurdalás, daccal: nem kérek bocsikát, de felmászok önként  a keresztre. Szedjetek izzekre. Bár lehet, nem kellett volna igy viselkedni, dehát kemény vagyok, ez van. Fogadjatok el olyannak, aki vagyok, bár én erre nem vagyok képes, csak tanulom.— aztán újra indul a kör.

      figyelmem irányitom a másikra, megnyilva őelőtte– teljes befogadás, itélkezés mentesség.—- együttérzés, nem elválasztottság, hogy milyen hülyék mások.

      feltételezek valamiket, minősitem a feltételezésem (jó, rossz), ebből kiindulva reagálok— békaperspektiva

      minden áron küzdök a mások véleménye ellen, akkor is enyém az utolós szó— elválasztottság, kizárom magam mások előtt (szándékosan igy irtam, nem forditva)  , saját magam már nem is látom, de felpörgök, érzem, ÉLEK (energiát lopok)

      Pedig: ki vagyok Én, hogy itélhessek? Volt-e hibám? Fájt-e valami? Valóban mi lehet a másikban? Átélem annak fájdalmát? Tudok-e segiteni tényszerűen? 

      Kialakult egy helyzet. Na igen. És? Mit oldunk meg azzal, ha leugatunk valakit? A problémákat meg kell oldani. Ennyi. Semmi több. Mi sem vagyunk szentek.

      győőőőztem- valóban? mit nyertél, miben? a falakat a váradban? És ez most jó?

      Valóban kell a vulkán? Mit nem hiszek? Hogy élek?Valóban bántanak? Valóban védelmeznem kell magam? Ki elől, mi elől?

      Ha valóban azt vallom, a lelkem örök, halhatatlan, mind Egyek vagyunk, akkor mi zavar? Miért nem tudom a másikat befogadni? Miért nézem hülyének? — azért, mert ez még csak elméleti szinten megy. 

      Mi következik ebből? Lássam meg, Isten lakik mindenkiben.

      Az elme választ el mindenkitől: jó, rossz korlátai szerint. Az eszme, a gondolata elég, hogy ellenségnek higyjem. Röhejes.

      Inkább keresem a közöst. Mindenkiben van. Csak rá kell találni.

      Ha haragszol, ha nem, ha tükör, ha nem, én ezt tanultam meg. Ott. Akkor. És fájt, nagyon sok szó. 

      És most várom, hogy ird, bántalak, vagy ilyesmi, meg tükrözzem magam. 

      Pedig most sincs szándékomban.

      Csak nem értem ezt: tanulni akarsz, de foggal-körömmel inkább ellenszegülsz. Ragaszkodsz a régi képhez. Csak azt el kell engedni. Tudom, hogy rossz, meg félelmetes, ingoványos, de megéri szerintem.

      Sok az elvárás: kitől, mit fogadjunk el? Mikor és hogyan?

      Ugyan már, mindenkitől tanulhatunk. Mindenkinek lehet tiszta pillanata, felismerése, amit tovább adhat.

      Bodzának volt egy jó kérdése feléd: mit tapasztaltál, tanultál. Szivesen várnám az ilyen jellegű irásaidat is.

      Nagyon hasznos lehetne másoknak is.

      1. Felpörögtél egy kicsit, vagy még lendületben tart a másik cikk?
        Felpörögtél egy kicsit, vagy még lendületben tart a másik cikk? :)))

        Nem én harcolok, nem én bántok, nem én nézek hülyének senkit aki ezt látja bele az írásomba.
        Tovább megyek nem is a jó és a rossz viszonyáról szól a cikk, csak ebbe akasztottad bele érdeklődésed fonalát :))

        Nem gondolom, hogy bántasz, én csípem a búrádat :)), nem is vagyok sértődékeny típus, ahogyan máskor sem az vezérelt, hanem pusztán a tárgyilagosság.

        Most inkább olvasd el amit nekem írtál, és válogasd ki magadnak belőle azokat az érzéseket, ami ennyire felpörgetett. Nem nekem van azokkal dolgom :))

        Én abszolúte közösségkereső ember vagyok. Felmutatom a helyes irányt és türelmesen várok, hogy aki akar szegődjön mellém az útra nyugodtan :)))))
        Hát ezt a mondatot már röhögve írtam le :DDDDD

        1. ,,Hát ezt a mondatot már röhögve írtam le :DDDDD”
          Az elejét

          ,,Hát ezt a mondatot már röhögve írtam le :DDDDD”

          Az elejét ,vagy a végét?
          Mert én már ezen is nevettem:

          ,,Felmutatom a helyes irányt ” :)))))))))))))))

          De azért jó,hogy vagy.
          Nagyon unalmas lenne nélküled !

        2. na ezt vártam, nem tudod magad meghazudtolni 😀 tényleg enge

          na ezt vártam, nem tudod magad meghazudtolni

          😀

          tényleg engem olvasol ;)?

          Szóval nem te itéltél, csak én magam tükrözöm vissza önmagamra. 😀

          Ártatlan vagy, bezzeg mi nem.

          Miki a fejlődéshez az a legjobb út, ha felismered önmagad (jó/rossz oldalát), és elfogadod. Magad. Aztán tudsz minket is. Ehhez szembesülés kell, nem dobálás, meg háritás.

  4. Nem tudni hol kezdődik s hol a vég, nem látjuk át sűrejét,

  5. A cikk persze igen sok rétű témát hordoz, de mégis a fő irány,
    A cikk persze igen sok rétű témát hordoz, de mégis a fő irány, az lenne, hogy mennyire elvagyunk kényelmesedve, és nem tesszük meg mindazt a kötelességünket, amiért szerintem ide küldettünk a földre.
    Eltűrjük, jónak ítéljük az a média által nyújtott világot, amit a dobozból (Tv) ismerünk és elhisszük, hogy a dolgoknak így kell működni ahogyan működnek. Feladatunk a rossz dolgok levadászása helyett, tűrjük kenyéradó idomárgazdánk jutalom falatkáit, amivel szolgaságban tart.

    Nincs és nem is kell se ember, se isten se erkölcs, se jó, se rossz, se semmi ami értéket képvisel. Elég ha van misztika, abból annyi tudás közkézen is forog, amivel elszórakoztatjuk egymást, még üzletnek sem utolsó.

    De meg sem közelítjük azokat a magaslatokat, amikről a gnózis vagy az asztrológia a mágia szól.

    Cirkuszi mutatványosok vagyunk, akik nyugodtan térnek haza a szépen ledolgozott nap után, boldognak érezvén a semmit amit ma sem értünk el.

    Valami ilyesmi…

    ————————————————————————————————————–
    —->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

    1. Konkrétabban fejtsd ki , nem értem mit akarsz ezzel közölni, Mik
      Konkrétabban fejtsd ki , nem értem mit akarsz ezzel közölni, Miki

    2. ,,Eltűrjük, jónak ítéljük az a média által nyújtott
      ,,Eltűrjük, jónak ítéljük az a média által nyújtott világot, amit a dobozból (Tv) ismerünk és elhisszük ”

      Hát pont erről akartam írni,csak nem akartam már annyit nyüzsögni

      Ez volt az első,amire gondolatban azonnal reagáltam.
      A média…na az aztán a fő manipulátor ! /bocs ,de Te sehol sem vagy ehhez képest,mint manipulátor! /

      Szóval a katasztrófa Tv,és társai…

      Egyetlen jó hír sincs,még véletlenül sem,csak a katasztrófa ,tragédia,ijesztgetés ,riogatás
      -megölték,felrobbant,szökőár,vulkán,kirabolta,stb…
      Hogy félj,reszkess,és örülj,hogy élsz
      Hogy még megvan a lakásod,,a fotelod,a söröd,a sós mogyoró,amit idegesen rágcsálsz,
      miközben riogatnak,hogy neked milyen jó,mert azért rád vigyázunk,veled ez még nem történt meg,de…???

      Szóval MIHEZTARTÁS VÉGETT…

      szerintem nagyon sokan észrevesszük ezt,és nem nézünk Tv-t,nem olvasunk ilyen jellegű sajtót
      nem hagyjuk manipulálni magunkat ilyen pszichikai módszerekkel,és nem váltjuk be a hozzánk fűzött reményeket:

      Nem félünk !
      Van saját gondolatunk ,véleményünk!/ ez nagyon veszélyes,hogy lesz így meg az engedelmes massza? /
      Én sok olyan embert ismerek,aki nem így megy haza:

      ,,Cirkuszi mutatványosok vagyunk, akik nyugodtan térnek haza a szépen ledolgozott nap után, boldognak érezvén a semmit amit ma sem értünk el.”

      …és tudatos,szinte minden percben elér valamit,amitől több lesz,tisztábban lát,és egyre közelebb kerül a
      végső céljához.

      Mivel ezt többes szám második személyben írtad, -mi- ,hát ezért ezt a megjegyzést hozzáfűzném.
      Szerintem itt ez az egész dolog,épp hogy nem erről szól.
      Itt minden másodpercben felismerések születnek,mozgásban van a szellem,a nyugalom sem igen jellemző,
      Úgyhogy nekem ez nem az a tunya ,beszűkült kategória,amit fentebb említesz.

      1. én sem nézek ilyeneket, egyszerű: távirányitó 😉

        én is igy

        én sem nézek ilyeneket, egyszerű: távirányitó 😉

        én is igy látom a nyugalmunkat 😉

        fejlődünk. Vannak rossz, megoldatlan tartalmak, vannak már kiforrottak. Miért baj ez? Mindent a maga idejében. Addig meg, ne hogy már szidjam magam érte, meg marcangoljam??

      2. ,,Mivel ezt többes szám második személyben írtad, -mi-
        ,,Mivel ezt többes szám második személyben írtad, -mi- ”

        Sorry-tudod a matek sosem volt erősségem…

      3. ,,Mint a cirkuszi mutatványra idomított sólyom, mely vadászni
        ,,Mint a cirkuszi mutatványra idomított sólyom, mely vadászni már nem jár, megelégszik gazdája által benne kiépített reflexek kényelmével, és az ügyes trükk bemutatásáért járó jutalom falattal, nem törődve azzal sem, hogy szemét újból lekötve kalitkában tartják a következő mutatványig.”

        Hát igen ez is igaz,
        és milyen cizelláltan kidolgozott mondanivaló.

        Valóban,nem festened kéne,
        Írni!

        1. Habár ez csodás költői kép…
          Szóval írva fess…

          Habár ez csodás költői kép…

          Szóval írva fess…

          1. sok volt már a képemből
            tele volt vele az oldal,
            mindenhonnan én

            sok volt már a képemből
            tele volt vele az oldal,
            mindenhonnan én néztem magamra…

    3. „és nem tesszük meg mindazt a kötelességünket, amiért szerintem
      „és nem tesszük meg mindazt a kötelességünket, amiért szerintem ide küldettünk a földre.”
      indoklod mindezzel sokrétű témádat.

      -azon túllépve, hogy ez a mondat(IS) templomi prédikáció ízű a számomra/ ezt majd én feldolgozom/ odajutottam hogy ebben az alapmondatban lehetnek a fogalmi eltéréseink.
      Szóval? Szerinted mi a kötelességünk ami végett ide küldettünk a földre ?

      ————–
      „Ha megváltoztatod a beállítottságodat, meg fognak változni az életkörülményeid is.” (William James)

  6. A cikk persze igen sok rétű témát hordoz, de mégis a fő irány,

  7. Jó-rossz dualitást emlegetni ezzel kapcsolatban sem éppen okos
    Jó-rossz dualitást emlegetni ezzel kapcsolatban sem éppen okos dolog, de ha már jót és rosszat emlegettél, légyszíves mondj egyetlen olyan dolgot, ami mindenkinek egyformán jó vagy egyformán rossz?

    1. H: Bár nem engem kérdeztél
      Az Élet és a fejlődés, vagyis Isten tervének támogatása a Jó – minden szinten, kivétel nélkül.

      Ennek az ellenkezője a Rossz – minden szinten, kivétel nélkül. Mindenki számára, akárhol tartson.

      Ha valakinek az anyagot kell megtapasztalnia, abba belesüllyedni és a vágyait hajszolni, kielégíteni – az is jó, mert számára ez az irány az előre. Nekünk már nem!

      Fenti tétel a megkülönböztető képesség alapja. Felfedezni a múlandóban az örökkévalót, vagy azt az irányt, ami e felé vezet. A megkülönböztető képesség csak hittel nem érthető meg.

      Azt az értéket kell támogatnom, ami ezt képviseli, vagy lehetővé teszi a kibontakozását. Egyéni és társadalmi szinten egyaránt.

      1. Ez SEM véletlen, hogy nem Téged:))
        Én csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy e két fogalmat abszolútként szerintem nincs értelme használni.

    2. Bár nem tudom, hogy Anitának miről jutott eszébe a dualitás, de
      Bár nem tudom, hogy Anitának miről jutott eszébe a dualitás, de azt hiszem, hogy azért amíg itt vagyunk a földön, ebben a fizikai síkban, elengedhetetlen, hogy jóról és rosszról beszéljünk és köztük különbséget tegyünk. Hiszen eleve a teljességtől elválasztott állapotunk ezt magában hordozza.

      Hogy abszolút jó és rossz nem lehet, azzal egyetértek, hanem mindenkinek a maga abszolútumai vannak meg, ami a normálisnak nevezett, tehát társadalmilag elfogadott határokon belüli referenciaponthoz képes határozható meg. Tehát a szubjektív abszolútum minél inkább közeledik az össztársadalmi abszolútumhoz, annál inkább normális az adott igazság, hogy tehát az a dolog, jó vagy rossz? És az egyén szempontjából, vagy a társadalom szempontjából?

      Akinek az abszolútumait jelző referenciapont nagyban eltér a társadalmilag elfogadottól, azt nevezzük már deviánsnak, vagyis mind az egyén, mind a társadalom szempontjából rossznak.

      Ha orrba vág valaki valakit, az bizonyos szinteken, még társadalmilag is elfogadható, ha azonban gyilkosság történik, az már csak a társadalom perifériáján jelenthet jót bizonyos körökben, de az összesség szempontjából rossz és üldözendő.

      ————————————————————————————————————–
      —->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<---- -------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

      1. Miki

        emlékszel? Lucifer 😉

        Miről? 

        a blog témája ihletet meg. 

        Meg a szép eszmék, melyek a bibliából voltak több blogban idézve. Csak fura, hogy "rosszul" közelitünk.

        Igazán nem a teremtés-történet a lényeg, hanem Jézus tana. Pl.: itélkezések, pletykálkodás, csalás, lopás.

        Igazán nem érint, ki mit vall hite szerint, de az már igen, ha nem éli saját hitét. 

        Számomra is vannak nem szeretem dolgok: mikor valaki kikéri magának a tiszteletet, meg ne törjünk felette pálcát, de ő gond nélkül megteszi mások előtt. Tanult-e belőle? Nem az a gond, hogy megtesszük, hanem az, hogy nem tanulunk belőle. 

        Elfojtás nélkül ez az igazi útja az önismeretnek. Ezért vagyunk itt nem de? Csináld, figyeld meg, tapasztalj, lásd a dolog gyökerét. Ha ez megvan, tanulj belőle, lépj tovább. 

        Lássuk meg a másikban saját arcunkat, akár szép, akár csúnya. 

        Nem baj, ha sok dolgot nem fogadunk el, de lehet baráti is a visszautasitás.

        Közelitsünk mások felé. Ez nem megy anélkül, hogy magunkba ne tekintenénk. Olykor fáj, de miért ne szabaduljunk meg a régi szemlélettől, ha van jobb is? Ami felemel? 

        Azt viszont szintén nem szeretem, ha valaki saját hülyeségét elmismásolja: a döglött süniről is elmagyarázza, hogy csak alszik.

        Kritika? Van ilyen? Ha itt az oldalon nézem, szerintem alig akadsz ilyenre. Ha szól valaki megfontolandó, az viszont gyerekes viselkedés, ha tükrökkel vágok vissza. Önmagamat felmagasztalom, persze csak szóban, csak jól jöjjek ki a helyzetből. 

        Ha végre nem ott lenne a kiinduló pontunk, hogy a másik hülye, én meg a tutti, meg sem sértene minket senki. 

        1. lehet nincs igaza, akkor lepereg

        2. ha igaza van, átgondolom, és ha úgy érzem itt az idő, van hozzá elég erőm, megbirkózom vele.

        Tükörről : lehet, olyat látok benne, ami még bennem is "rossz, alacsonyabbrendű, megoldatlan"

        Jézus szavaival: a gonosz csak ott tud ártani, ahol magunk sem vagyunk még tiszták

        Vagy: már túlléptük, és a másikat átsegitjük rajta. Ne erre, hanem arra…

        Én még Németh Sanyit is meghallgatnám, ha azt látnám, a tanitványok valóban ÉLIK Jézus szavait. Helyette néha vakhitet látok, és kardot, mert nem vagyok keresztény.. 

        És még a Németh Sanyitól függetlenül is lehetnek a "bárányai" között olyanok, akik igenis ÉLIK Jézus tanait. Itt a lényeg. Nem általánosithatok, itélhetek, torolhatok. 

        Mivel magamon mondok itéletet, tiprom le. Olvastad a Mennyei próféciát. Ott is, de még a bibliában is le van irva, mind Egyek vagyunk.

        Miki, Te sem vagy különleges, jobb, rosszabb, keményebb sorsú mint más. Mindenkinek megvan a maga feladata, hibája. Fogadj el másokat is, enged magad közel. Attól nem fogsz a vár mögött sem kevesebb lenni, sem elpusztulni, csak néha besörözni.

        Ne mász önként a keresztre, gyere le inkább 🙂

        1. Én vízöntő vagyok. Ilyen vagyok. szikla, amelybe a legtöbben
          Én vízöntő vagyok. Ilyen vagyok. szikla, amelybe a legtöbben beütik a bokájukat, és így vagy úgy reagálnak rá. A tőlem egy nő virágot akar, jobb ha vesz magának :)) Önálló, független, és ha fizikai síkon nem is megy a megvalósítás, szövegelésben a természetem nem engedi, hogy csak úgy zökkenőmentesen oda álljak mások mellé. Inkább tanácsadó, mint elfogadó, inkább átgondoló, mint érzelmeknek teret adó.

          Te nőiséged okán alapból is érzékenyebb vagy, ez így jó, de én soha nem leszek ilyen. Képzeld csak el, hogy nézne ki, egy 90 kilós nyálcsorgató érzékenység: Nem!
          Lehet, hogy a váramból nem jövök ki soha, de be törni sem tud senki abba a várba, s, hogy én magamtól engedjek be valakit? Na olyan még nem fordult elő. Talán régen még gyerek koromban, de mindig vissza élt a végén mindenki a bizalmammal. Minden jó tett elnyeri méltó büntetését. Csak annyira legyél jó hát amennyire kiszolgáltatnád magad.

          Nincs is 50 haverom, hogy valahova is átmehetnék, de felszínes, holnap hátba szúrók nem is kellenek.
          Minden ember egy maszk. Leszületik egy lélek egy testbe, aki nem emlékszik önnön természetére, és testi ismérveit próbálja igazként elfogadtatni velem, mikor tudván tudom, hogy akkor is hazudik, amikor kérdez, mert nem is tehet mást, hiszen egy testtel kommunikálok, aki magát nem azonosítja a benne lévő lélekkel.

          Az érzelmek és gondolatok világa, mind a testhez kötnek, hiszen bármit érzel, vagy gondolsz a testnek kell megcselekedni, a testre van hatása. Vagy talán a gondolat, összeköthet azzal a valósággal, aki annyi életen át gyűjtötte tapasztalatait, aki talán az a valóságos lény, az a bizonyos én, aki mentes mind ettől a sértődéstől, szemrehányástól, lelkifurdalástól, aki talán példát mutathatna, aki utat nyithatna a testbe szorult élet számára.

          Én nem emelem ki magam, nem sértődök meg, nem haragszok, de nem is hunyászkodok meg, nem is érzelgek.

          Én kovász vagyok a tésztában, az amelyik végül az egész tésztát megkeleszti, a gyertya amelyiket nem rejtik véka alá, a szegletkő amelyre építeni lehet, vagy amelybe beveri lábát az arra járó.

          Csatorna amelyik hömpölygő vizet átereszt, nem gátol, nem rekeszt. Műszaki rajz, híd a folyó felett.

          Pattogtatja rajtam mindenki a labdáit, nem véve észre, hogy én adok játékteret, de nem puszta gőgből, hanem színtiszta együttműködésből, várva, hogy észrevedd, hogy itt létünk, nem sima út, tévedésekkel, göröngyökkel, sziklákkal, áradásokkal, aszályokkal terhes.

          El lehet e várni a simaságot, a szép életet?

          puha a keménnyel alkot egyet, folyó a sziklával, nyíl a vesszővel.

          sokszor akartok engem kijavítgatni, gondoltok ezt-azt, hogy én biztosan most gőgös vagyok, vagy csak szórakozok, de ha elétek tárom amit tőletek tanultam, s tükörnek nevezem a megismerés módját, ismét a magam gőgjét látjátok bizonyítva, holott nem világítok egyébre, mint némi következetességre, hogy aki Á-t mond mondjon B-t is. Hogy ha felebarátod szeméből a szálkát bogarászván, nem e volna kedved saját gerendáiddal foglalatoskodni előbb, nehogy a végén szememet kikaparván azt gondold szálkának a gerendától nem látva.

          És nem bántani akarlak, sosem akartalak, és nem gőgömet emelgetem.

          Ilyen vagyok. Egyszerűen.
          Napról napra változok. Befogadó vagyok, ha tanulok, de aki engem kíván toldozni foltozni, máris meghazuttolta mondott szándékát, hogy önismerni van itt, miközben az én erkölcsömön keres szabni-varrni valót. S mikor bezárom figyelmem kapuit, hogy a szabóság be ne hatolhasson a belsőbb udvarokba, semmiképpen nem tetszik, hogy képzelem én, be vagyok zárva, sose jövök ki onnan, csak segíteni akartok, hogy fogok így változni, holott az önismerő, önmagát megismerni tartozkodik, nem az én foltjaim okán.

          Meg sikerült e figyelned, hogy én nem igen szoktam mások foltosságával foglalkozni, hanem igencsak a mondanivalójára reagálok, s a jajjveszékelés sokkal inkább annak tudható be, hogy a jajjkolók próbálnak versengeni, de az erős várfalon át nem törhetnek, csak a módját keresik, miként lopakodhatnának mégis be.

          De jajj a vár lakójának ha nem enged.

          ————————————————————————————————————–
          —->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

          1. Nekem meg az ascendensem vízöntő,
            azért ájulok itt

            Nekem meg az ascendensem vízöntő,
            azért ájulok itt megint…/ezek szerint/

          2. Mi az az aszcendens? Állandóan hallom, de nem tudom mi
            Mi az az aszcendens? Állandóan hallom, de nem tudom mi az?

          3. Miért nincs nekem 5-ösöm a lottón?
            Amikor leírtam a szót,már

            Miért nincs nekem 5-ösöm a lottón?
            Amikor leírtam a szót,már akkor hallottam a fejemben a hangod, ahogy megkérdezed…

            A radixban a vízszintes tengely,a horizont kelet pontján felkelő jegy.
            /Ettől tudom nem lettél okosabb./

            Onnan indul az első ,ház,ami fontos,maga a személy,és az ascendens is nagyon fontos,a nélkül nincs személyre szóló horoszkóp.
            Az az óra, perc a születésednél.

            Szerintem van itt asztrológus,Ő többet tud erről.
            Én már régen tanultam.

          4. Hát nekem fogalmam sincs, hogy nekem mi az aszcendensem.
            Talán

            Hát nekem fogalmam sincs, hogy nekem mi az aszcendensem.
            Talán Hermess megtudná mondani, mert nála van a horoszkópom, amit a tanfolyamon csináltak.

            De mi a lényege annak? Az mit jelent? Hasonlítasz rá, vagy kiegészítő? Magyarul egyszerűen pár szóban!

          5. Írtam,
            onnan indulnak a házak
            mindegyiknek jelentése van,nem

            Írtam,
            onnan indulnak a házak
            mindegyiknek jelentése van,nem mindegy milyen jegybe esnek
            ezért kell az óra perc,hogy ascendens meg legyen

            Ha Hermess.nél van,akkor az teljes,különben nincs értelme /vagyis ott az ascendens is ,és akkor tuti minden,az Te vagy/

            Na ez nagy szám lenne itt kifejteni..

            Bevállalod? /Csernus dr./
            de ahhoz tényleg asztrológus kéne…
            azt tudod hány óra ,hány perckor születtél?

          6. Tudom. Délelőtt 9.50 kor.
            Rá kéne beszélni Hermess-t, hogy

            Tudom. Délelőtt 9.50 kor.

            Rá kéne beszélni Hermess-t, hogy transzportálja be valahogy, számotokra is látható módon.
            Én leszek a pálya az asztrológia játékhoz :))

            Úgy is kíváncsi vagyok rá, hogy mik ezek a holdak meg a többi cucc, mert ezt is hiába írod nekem, gőzöm nincs ettől, hogy az mi?

            De ha magyarul mondanád, egyszerűen. Nem házakat, meg holdakat.
            Miben befolyásol téged az, hogy vízöntő az aszcendensed. Másmilyen vagy? Akaratosabb? Élénkebb fantázia? Mit jelent: Hiába mondod a házakat azt se tudom, hogy mi az.

          7. ,,Miben befolyásol téged az, hogy vízöntő az aszcendensed.”
            nem

            ,,Miben befolyásol téged az, hogy vízöntő az aszcendensed.”

            nem azért írtam,hanem jobban megértelek e miatt,mert Vízöntő vagy…

            ezeket nem lehet másképp mondani,ez a nevük
            házak,jegyek,nem holdak,hanem hold csomópontok,
            egyszerűen meg nem lehet,mert nagyon hosszú lenne elmondani,hogy mi ,mi
            viszont meg lehet tanulni,de az sem rövid idő

            Ha Hermess feltenné a horoszkópod,nagy móka lenne,
            nyithatnál egy blogot,és aki ért hozzá téged
            elemezne,te meg kapkodnád a fejed,hogy ,,mi van? ”

          8. Az lenne ám a bazári látványosság. Így is mindenki engem
            Az lenne ám a bazári látványosság. Így is mindenki engem elemezget .DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

            De benne vagyok. Semmi gáz. Majd írok Hermessnek, hogy valamiképpen juttassa el hozzám ha lehet.
            És nyitunk egy beszéljünk Hajdu M-ről blogot :DDDDDDDDDDDDDDDDDD
            Azok kedvéért, akik eddig nem tudták fenni a fogukat rajtam :DDDDDDD

          9. sajnos
            sajnos az asztrológiatudásom a Tieddel vetekszik, de hát ez a beszéd, mi veszteni valód van, csináld! 🙂 csak rosszul jöhetsz ki belőle úgyis, mint általában amikor megnyílik az ember ismeretleneknek. 😀

          10. ,,Éva, mi a Napod? ”
            Kos,de én azt mondom,ez a férfiaknál

            ,,Éva, mi a Napod? ”
            Kos,de én azt mondom,ez a férfiaknál érdekes,a nőknél sokkal inkább a Hold
            az pedig Oroszlán
            a felszálló holdcsomópont pedig
            szintén vízöntő,úgyhogy törlesztek 1000-el,és ez így is van.

            53.02.26. Budapest 3′ 50 /hajnal/
            ha igaz,mert ezt úgy állította be a Beöthy Mihály,aki szerintem zseni…/ális/

          11. Ja és leg-gázabbat kihagytam !
            az első ház ugye a vízöntőben

            Ja és leg-gázabbat kihagytam !
            az első ház ugye a vízöntőben kezdődik,
            a kosban lesz majd vége,
            közte pedig egy bazi nagy zárt házas halak,de akkora,hogy a fél radix /úgyhogy ezt élem!!!!/
            nagy ezt tedd a kalapod mellé,ezt a horoszkópot,a millió kvadrátról nem is beszélek!!!

          12. de az is lehet hogy „könnyű” bolygóegyüttállásokkal nem is
            de az is lehet hogy „könnyű” bolygóegyüttállásokkal nem is találnának ide az emberek ilyesmi oldalakra nem? megmaradnának az anyagba temetkezve önfeledten maguknak. 🙂 úgyhogy?

          13. Nem is találnak ide
            én ismerek olyanokat
            csupa trigon
            él

            Nem is találnak ide
            én ismerek olyanokat
            csupa trigon
            él ,,boldogan”,mint Marci Hevesen…
            egyetlen komoly gondolat nem suhan át az agyán,
            hacsak az nem ,hogy milyen színűre festesse a hálószobát.
            /elárulom:barackrózsaszín lett/

          14. „él ,,boldogan”,mint Marci Hevesen..”
            na ja „boldogok a lelki szegények” – de ez nem az a boldogság, ugye?
            más.. amúgy én elhiszem hogy ezek a csillagászati dolgok működnek persze, én is kaptam ilyen kinyomtatott leírást nemrég és kb a 90%-a stimmel (vagy stimmelt régen), de azért legyen már egy határ én azt mondom.. ne legyen ez a minden.

          15. Pedig ez nagyon nagy lehetőség az önmegismerésre,ha az ember
            Pedig ez nagyon nagy lehetőség az önmegismerésre,ha az ember érti a rendszert,és a szimbolikáját
            nem arra való,hogy a lottó 5-öst kinézd belőle!
            én bánom is ,hogy elhanyagoltam,és nem foglalkoztam vele továbbra is
            sokkal,sokkal előbbre tartanék

            a Tarot, Ji Csing,és a többi ilyen rendszer is nagyon jól működik,csak érteni kell,meg tudni mire való…

            az asztrológia,illetve a radix képe,a születésed pillanatában, /az az égi helyzet abban a pillanatban/ az tulajdonképpen rád van levetítve /analógiásan/
            te vagy minden minőséggel,lehetőséggel,gátakkal
            szóval szuper rendszer,hidd el
            kár hogy nincs most itt egy asztrológus,ő biztos sokkal jobban elmondaná…

            Már meg is találtam, 3 könyvemet
            teljesen beizgultam,mint múltkor a Tarot-on
            /arra még jobban emlékeztem/

          16. az is lehet, de
            lehet, hogy én vagyok az ellenpélda?:) -párszor(2-3szor) voltam már asztrológusnál, amit ismeretlenül rólam mondtak az egyben volt közös, hogy mit keresek én ott? -mert annyira „síma ügy” vagyok, radix meg mindenből, hogy kérdéseim nekem nem igazán lehetnek:) Nem tudom mit láthattak, ugyan mondogatták hogy 4bolygó 1házban, meg együttál ez is az is.. nade nem értek az asztrológiához (sem)..
            Nem hiszem, hogy az anyagba temetkezve maradtam volna..én is rágom a kását

          17. A Te eseted nem az,amiről én beszéltem
            de ,ha többször is

            A Te eseted nem az,amiről én beszéltem

            de ,ha többször is voltál,azért beszélgethettél volna velük
            mégis csak rólad van szó abban a horoszkópban
            azt el tudják mondani érthetően is
            amit mondtak a bolygókról ,meg a házakról,azt ki kellett volna fejteni,
            hogy mit jelent ez rád vonatkoztatva…

          18. Ők meg is próbálták becsüéetesen, csakhogy a kötőszavakon
            Ők meg is próbálták becsüéetesen, csakhogy a kötőszavakon kívűl nem értettem igazán annyira nem volt jelentéstartalma a számomra. Ezért csak annyit fogtam fel, hogy a radix-omban az 1-es házamban 4bolygó lökdösi egymást, szóval sokan vannak,ami szerintük nagyon érdekes, meghogy minden a futó horoszkopokban is ilyen kedvező szögekben áll, számára is feltünően kedvezően..

          19. Hát rendben is is vagy,valószínűleg ezt látták ők is.
            Ezen

            Hát rendben is is vagy,valószínűleg ezt látták ők is.
            Ezen nem lehet túl sokat csámcsogni.

          20. én is így gondoltam/om, csak azt jeleztem vissza, hogy nem az
            én is így gondoltam/om, csak azt jeleztem vissza, hogy nem az érdektelenségem volt az oka, hogy mélyebben nem boncolgattam a dolgot.
            Meghogy a „síma ügyek” is járhatnak ezen az úton:)

          21. Te nem olyan fajta ,,sima ügy ” vagy,amilyenről én
            Te nem olyan fajta ,,sima ügy ” vagy,amilyenről én példálództam.
            Én a semmiről beszéltem.
            A Te első házadban négy bolygó tömörül,az nem a semmi….

          22. 12-es házban van a Neptunuszom

            agylágyulás, vagy

            12-es házban van a Neptunuszom

            agylágyulás, vagy megvilágosodás? 

            jók a kilátások :DDDD

          23. amúgy én most világosodtam meg ezügyben.
            amúgy én most világosodtam meg ezügyben. a rendszer hozzászólásösszevisszadobálása végülis egy célt szolgál: mégpedig, hogy minden kérdés mindenkihez szól!..
            amit magadénak érzel, válaszolj rá! mindegy honnan hova megy a kérdés. 😀

          24. Egy kis köd is van ott,úgy emlékszem
            pont ezt a tételt húztam /a

            Egy kis köd is van ott,úgy emlékszem
            pont ezt a tételt húztam /a Neptunuszt/ emlékszem
            de csak erre,többre nem,meg még valami erjedés…Hmmm…
            szóval 15-éve volt…
            úgyhogy akár meg is világosodhatsz

            /remélem jó a humorérzéked? ugye ?/

          25. fúúú
            fúúú neharagudj fogalmam sincs milyen a humorérzékem. (de hátha nem is nekem címezted:))
            de amúgy nem értem, csak azt hogy valami vizsgát kellett tenned, bolygókból? de minek amúgy?

          26. Mondtam én ,hogy ködös is …az a Neptunusz
            Buddhanita írta,hogy

            Mondtam én ,hogy ködös is …az a Neptunusz

            Buddhanita írta,hogy a XII -es házában van,és jaj az agya???
            erre írtam én ezeket…

            de még azt kéne tudnom,hogy melyik jegyben van a XII-es háza,
            és milyen fényszögekkel van ott a Neptunusz
            hátha mégis megvilágosodik
            az ott eléggé két esélyes…

            na ez már metakommunikáció
            senki nem tudja,hogy kinek ,mi szól

          27. Hát itt nem a fizikai dolgokról van szó,hanem amit az a
            Hát itt nem a fizikai dolgokról van szó,hanem amit az a bolygó,jegy,vagy akármi megszemélyesít,képvisel,
            minőségek,tulajdonságok,

            szépen ki vannak fejtve ezek a dolgok,csak utána kéne néznem,már nagyon elfelejtettem…/mint sok minden mást is /

          28. Az is lehet,hogy már kutyulom az Uránusszal
            de nem hiszem,majd

            Az is lehet,hogy már kutyulom az Uránusszal
            de nem hiszem,majd utána nézek…

          29. miért tartottad fontosnak megjegyezni, hogy
            miért tartottad fontosnak megjegyezni, hogy „elfelejtettem, mint sok minden mást is”?
            tényleg, mire jó a memória amúgy? Istentelen egy szerv szerintem.:)

          30. Ez a sáv is mindjárt elfelejt minket!
            azért mondtam,mert én

            Ez a sáv is mindjárt elfelejt minket!

            azért mondtam,mert én egész életemben falom az információt
            nem tudok leállni,mindent tudni akarok
            egy idő után úgy összeállnak a dolgok bennem,aztán megyek tovább
            nem ragadok le sehol,akárhogy tetszik is,és persze 10-20 év múlva perifériára kerülnek bizonyos hasznos dolgok is
            A lényege meg van,be van építve,de részleteiben már nem,vagy legalább is utána kell néznem,felfrissíteni
            hát így értettem,hogy a kérdésedre válaszoljak.

          31. Kommunikációban én nem jöhetek ki rosszul.
            Ez csak a te

            Kommunikációban én nem jöhetek ki rosszul.
            Ez csak a te vágyakozásod, és többeteké, hogy végre fogást találjatok rajtam.

            De ismered a mondást: Ami nem öl meg, az megerősít.
            Minél többet támadtok, annál kifinomultabb rálátásom lesz a ti belső világotokra.
            És a végén ti jöttök ki piszkosul rosszul belőle.

            Használjátok a szót: Tükör, de úgy látom, nem értitek, hogy mit jelent!
            Majd egyszer elmondom, ha már megtanítottátok nekem ezt mindjárt ide jövetelem elején.

            Aki velem foglalkozik, önmagával foglalkozik, aki a témákra reagál, bölcsebb lesz.

          32. nem gondoltam volna hogy ennyire így látod ezeket de sebaj. 🙂
            nem gondoltam volna hogy ennyire így látod ezeket de sebaj. 🙂

          33. Mond, nincs egy kissé üldözési mániád???
            Nem kemény vagy te,

            Mond, nincs egy kissé üldözési mániád???
            Nem kemény vagy te, meg erős, hanem konok és fafejű!!!

          34. nem hinném hogy nekem címezte ezt, szerintem félrement.
            amúgy

            nem hinném hogy nekem címezte ezt, szerintem félrement.
            amúgy nekem is kábé 😀

          35. Én is bocs!…
            Miki konok ugyan/egy darabig/,de nem

            Én is bocs!…

            Miki konok ugyan/egy darabig/,de nem fafejű…ellenkezőleg! /szerintem/,
            de nem akarok beleszólni

          36. Pontosítanék:
            – a fafejű szónak több jelentése is van: nehéz

            Pontosítanék:
            – a fafejű szónak több jelentése is van: nehéz felfogású, korlátolt, buta, bárgyú, bunkó, ostoba, tompa elméjű, tompa fejű, tompa agyú, faragatlan, tuskó, műveletlen, tanulatlan, iskolázatlan, pallérozatlan.

            Én sem tartom a Mikit butának, műveletlennek vagy éppen bárgyúnak. Vág az esze, csak ha megmakacsolja magát és elzárkózik az igazi mondanivaló elöl, olyankor nagyon nehéz felfogásúvá válik, nem akar meghallani semmit! – Én így látom.

            De alapvetően nem az én dolgom, nem az én életem, azt tesz, amit akar.

          37. Vág az esze, csak”
            „Vág az esze, csak ha megmakacsolja magát és elzárkózik az igazi mondanivaló elöl, olyankor nagyon nehéz felfogásúvá válik, nem akar meghallani semmit!”
            – pont ez az egó. ezért nem is szeretek egódominanciájú emberekkel beszélgetni, nem Mikire értem ezt elsősorban most, rengeteg ismerősömre, régi arcokra, bárkire, szinte mindenkire.. Apámmal például nulla közös nevezőnk van kb pont emiatt..
            Viszont ma jöttem rá, a lenti Milan Kundera idézetből, hogy ez az egész egy hátráltató valami, szerintem minden olyan apró folyamatokból áll össze, amiből az ember élete során rendszert, cikust csinált. Amit elkezdett 1x 2x ismételni, mert bevált előzőleg.. Tevékenységek, nézőpontok berögződése.. ez egy keretté, vázzá szilárdul az ismétlődések során. Amiből egyfajta börtön lesz később.

            „Csakis a véletlent foghatjuk fel üzenetként. Ami szükségszerűen történik, ami várható, ami naponta ismétlődik, az néma. Csak a véletlen szól hozzánk”

          38. Figyeld meg,először nyomja 1000-rel.
            aztán egyszer csak

            Figyeld meg,először nyomja 1000-rel.
            aztán egyszer csak elszelidül…Mea Culpa, sőt a ló másik oldalára alázza magát
            és…megint …tanultam…
            szerintem mindig ez a menet,és egy idő után jön a belátás
            ezt többnyire- majdnem ,hogy csak -nála veszem észre…

          39. És ez pontosan így van.
            Ez nem egocentrizmus, hanem tanulási

            És ez pontosan így van.

            Ez nem egocentrizmus, hanem tanulási módszer. Ha azt mondanám, mondjátok el a véleményeteket valamiről. Mondanál három mondatot amiből nem tudnék meg semmit.

            De ha ilyen vagyok amilyen, minden irányból jön az áldás, az is tanul ha tanul aki adja, de én is egy csomó információhoz jutok általa. a folyamat röviden: input–>> integrál-process–>> output. Megértés, belátás elfogadás, de ezt csak és kizárólag maga cselekedheti meg az ember. Hiába bombáznak, hiába akarnak feltörni.
            Értetlen népség. méghogy én vagyok egoista?

            … Egyszer a nap és a szél fogadást kötnek, hogy a vándorról, melyik tudja hamarabb levenni a kabátját.
            Azt mondja a szél: Majd én lefújom róla szét szaggatom, nyoma sem marad..
            Neki állt hát elkezd fújdogálni, a vándor szorosabbra fogja kabátját úgy megy tovább: A szél erre viharrá fakad, tépi húzza a vándort, az csak nem adja erősebben fogja a kabátot, a bokor alá bebújva várja, hogy a vihar elvonulván útját tovább folytathassa.

            Erre jön a nap: Lássuk, én sikerrel járok-e?
            Szépen el kezd sütni, melegszik a levegő, puha szellő fújdogál, kellemes az idő. Érzi a vándor, hogy kabátot nyitni kéne már, hogy rá ne izzadjon, leveszi a kabátot, még az ingét is csak hamar tovább járja útját nagy örömmel, tovább a vihar-bánat tova száll, nincs már félelem, a nemes értelem feladja magát, kabátot tarisznyába rakva megy tovább a messze útra… végtelen a határ…

            Ezt kellene meglátni már végre, hogy ha az okoskodók, csak okosak maradnának, és nem engem baszogatnának, akkor talán sokkal több jó beszélgetés születne. Amíg azonban rám ordibálja mindenki, hogy egoista, addig ezek az emberek alkalmatlanok a beszélgetésre, mert fenn akadtak, zátonyra futottak, és míg az én hajóm szépen suhan a széllel, ők egyre távolodva, egyre vészt jóslóbban kiáltoznak, Te egoista teee eeeggggóóóóóiiiisssttttaaaaaaaaaaaa.

            Megfeneklettek saját önfeláldozásra képtelen gondolataik között, én már rég eltűntem a horizonton, de még mindig csak az önsajnáló nyöszörgés állapotában vonaglanak, és legfeljebb csak néhány rúgás mozdíthatná ki őket komforttá vált szenvedésükből…

            MIÉRT NEM JUT EL MÁR AZ AGYÁBA A VÁDOLÓNAK, HOGY MAGA EJTETTE MAGÁT CSAPDÁBA?

          40. NINCS Kiút…csak BEút van!
            Miklós sem kelt fel hiába, mert megláthattam : csak BEút van…
            Köszönöm.

            Légy ÉBER!
            Az egó által gyártott „mítoszok”, magyarázatok és érvek száma kifogyhatatlan. Ne hagyd becsapni magad! Ha tetten éred énedet valamely játszmában (akár egyszerre többen is), azonnal tudatosíts magadban a tévedésedet, és ne engedd, hogy az egód meggyőzzön téged, lelkesen, túlfűtötten lihegve: „ez csak azért volt, mert a másik…”. Nincs másik.
            Nincs ok, amely egy tudatos létezőt felmentene az isteni természet gyakorlása alól.
            Ha hibázol mégis, akkor se ess kétségbe (ilyenkor hajlamos ugyanis az önsajnálat vagy bűntudat által az ember egy újabb egó-drámába „beszállni”) –
            helyette vond le a tanulságokat, és legközelebb próbálj meg nem „ugyanabba a folyóba” lépni. Tanulni ugyanis csak akkor tudsz, ha tetten éred magad (lehetőleg még az akció előtti pillanatban) – és változtatsz, a gyakorlatban (az elmélet itt nem elég.
            A FÉL-elem a SZERETET ellenpólusa. Minden negatív érzelem ebből fakad még a harag, a gyűlölet és a bosszúvágy is. Ez az egód leghatékonyabb fegyvere – ellened (és „számodra”, hiszen nem tesz mást, csak lehetőséget biztosít – a provokáció által -, fejlődésedhez).
            Lám, milyen egyformák vagyunk! Lehetséges, hogy ha más felett ítélkezünk, saját magunk iránt érzett dühünket éljük meg megmagyarázhatatlan félelem-fellobbanásaink miatt? Talán lehetne ezzel a gondolattal indítani tudatos tanulásunkat az Empátia útján.

            Aki „harap”: FÉL.
            Aki indokolatlanul, hevesen támad, az úgy érzi, hogy kevés a világnak. Így inkább agresszióval leplezi önbizalomhiányát, megfélemlítést keltve a másikban, hogy addig se legyen annak bátorsága az igazi okra gyanakodni: az esetleges megfelelni nem tudás miatti félelmére. Aki örökösen a figyelem középpontjába vágyik, lesöpörve mindenki mást a „porondról”, azt rémíti a láthatatlanság, az értéktelenség lehetősége. Harsányságával, túljátszott létezésével igyekszik fontossá, nélkülözhetetlenné tenni önmagát – társasága számára.
            Aki megaláz másokat: FÉL.
            Szintén csak figyelemelterelő hadműveletet folytat az Egó Úgy véli, azzal, ha másokat helyez középpontba, és gyengíti pozitív megítélésüket – emelni tudja saját fényét.
            Aki energiáival zsarnokoskodik: FÉL
            Van, aki szavak szintjén ugyan szimpátiát kelt embertársaiban – és mégis… energiájával olyan zsarnoki játszmát űz, hogy szinte megbénítja vele beszélgetőpartnereit. Manipulál, és szégyenérzetet kelt a másikban, így leplezve saját félelmét.
            Aki ítélkezik: FÉL.
            Aki tudja, kicsoda és miért van e földi világban: nem vét az Egy ellen. Ítéletet mondani nyilvánosan csak az képes, aki hatalomra tör, az uralkodó álarca mögé rejtve kisebbségi komplexusát.
            Aki dicsekszik: FÉLl.
            Az az ember, aki túlságosan sokat beszél önmagáról és győzelmeiről – szintén a FÉL-elem démonjával küzd, és hazugságokat gyárt azért, hogy bebizonyítsa: értékkel bír. Önbizalomhiánya befalazza, érzékenységét, empátiáját megsemmisíti embertársai felé. Saját hangjának hallatása által a világ középpontjává emeli Önnön Lényét, melynek irányítója az egó.
            Aki extremitásba csomagolja lényét: FÉL.
            Szintén figyelemfelkeltés a célja – csak épp középpontba helyezkedés helyett a lázadás, a másság, a különállás illúzióját igyekszik felkelteni másokban. ‘Ha nem érezzük „megfelelőnek” magunkat a társadalom számára, inkább különbözzünk – de gyökeresen! Így minden reakciónk „normális” lehet, hiszen a mi „fajtánkat” úgysem értheti meg az, akinek más a „motorja”. Önvédelem ez – ítélkezés ellen, a hangos értetlenség felkeltése által.
            Aki meghunyászkodik: FÉL.
            Van, aki inkább fejet hajt minden akarat előtt, és soha ki nem nyilvánítja véleményét – csak ne bizonyítsa be (önmaga számára is) nyilvánosan az élet, hogy kevesebb, mint más. Belemegy bármely alkuba, bármennyire is távoli tőle az aktuális ajánlat; mosolyba erőszakolja magányát és kétségbeesését.
            Aki panaszkodik: FÉL.
            A „szegény én” drámája is a félelemből fakad. Ő az, aki inkább hangsúlyozza saját szerencsétlenségét és gyengeségeit – csak ne más rántsa le róla a leplet. Úgy érzi, így elkerülhető a megaláztatás, ha a figyelmet eltereli valódi „hézagjairól”, és átirányítja azt saját sorsának „egyedi, extrém méreteket öltött” szappanbuborék-szenvedéseire. A sóhaj a fegyvere – így igyekszik felkelteni az érdeklődést és a részvétet másokban, ezáltal energiát nyerve embertársaitól.
            Aki mártír: FÉL.
            Ő a nagy bűntudatkeltő, aki úgy kíván hatalomra szert tenni, hogy önmagát mutatja szenvedőként, ezzel másokban megteremtve a lelkiismeret-furdalás szörnyetegét.
            Aki tökéletes: FÉL.
            Az, aki mítoszt teremt maga köré azáltal, hogy sugározza, mennyire tökéletes, hibátlan az élete és Önvalója – szintén energiát nyer mások csodálata által. Manipulál. Csak mások szeretetteljes elfogadása és emelése által beavatkozás-és erőszakmentes a kommunikáció.
            Aki beáll a sorba: FÉL.
            Aki a szíve szavának való engedelmeskedés helyett inkább a Tömeg útját járja, feladva ezzel álmait, és égi-földi misszióját: reszket attól, hogy megfelelni nem tud embertársainak. A bizalom hiánya miatt és által töri kerékbe életét.
            Aki kommunikációs megszállottságban él: FÉL.
            Nehezen viseli a magányt (és néha épp ezzel bünteti magát), bár ezt megszállottan takargatja azzal az elképzelésével, miszerint túlságosan is emberbarát, ezért nyílik ki mások előtt, könnyen. Ő az, aki nehezen hallgat társaságban, és szívesen megosztja vívódásait, akár magánügyeit másokkal – elsősorban azt hangsúlyozva, hogy ő alapvetően sokat hibázik, de botlásaiból szívesen tanulna… Számára a másik fél inkább pszichológus, mint egyenrangú partner – kényszeresen meg akar felelni ugyanis a „jókislány”-„jókisfiú”-szerepnek, amely arról szól, hogy: ‘a „szüleim” előtt nincsenek titkaim, mindent átadok nekik, hogy ezért, jutalmul szeressenek’. A „beszámolás” miatti „görcs” készteti szüntelen megosztásra. A felnőtté válás számára még nem következett be, továbbra is tart a szülői ítélettől, így minden kapcsolatában alárendeli magát, ha értékelésre kerül sor.
            Aki a tettek megszállottjaként él: FÉL.
            Ha nem tevékenykedhet, vagy nem szolgálhat épp másokat, úgy érzi, hogy megfosztották szerepétől, és letargiába lép. Lételeme a tett, és az azért kijáró dicséret, vagy épp sajnálat. Ő a szolga, akinek nincs egy „nyugodt perce”, aki folyamatos tervezés-és tettlázban ég, akinek telítve a határidőnaplója nélkülözhetetlensége bizonyítékaival.
            Aki az illúzió-tettek megszállottjaként él: FÉL.
            Azt hiszi, folyamatos munkában van, holott épp elméje motorja nem hagyja eljutni őt a tettekig. Örökké mások, vagy – ritkábban – saját problémáival foglalkozik, beleássa magát ezekbe, és elhiszi, hogy szenvedés az élet. Aggódásba fojtja energiáit, és nem érti, hogy mitől kimerült… Látszat nélküli tevékenységeinek tudja be fáradtságát, és szüntelen panaszkodik, hogy soha nincs eredménye tetteinek.
            Akit vágyai hajtanak: FÉL.
            Aki örökké vágyakat kerget, és képtelen kibékülni a MOST áldásaival; aki tárgyak csillogásával kápráztatja el egóját, vagy pótszerek, (rög)eszmék hatásával ámítja birtokolni vágyó énjét, esetleg az emberektől kapott csodálat által kívánja emelni önmagát, szomjazva a kívülről érkező szeretet-vagy szerelemenergiára – szintén nem Önmagát éli. Csak mímeli az életet. A kint segítsége legfeljebb illúzió, drog (pozitív eseben: inspiráció, megerősítés) – és így kifejtett hatása múlékony: valódi áldást egyedül az Örök Értékek hozhatnak.
            Aki megszállott: FÉL.
            Két irányban kell haladjon az ember: küldetése teljesítésében és (isten)emberként való kibontakozásában. Ha személyes Utunkat járjuk (szakmánkban, hivatásunkban, kapcsolatainkban stb.) – az égiek elhalmoznak csodákkal, ami méltó és szép bizonyítéka annak, hogy bölcsen emlékezünk. Ugyanakkor ez csak félig megélt élet – pusztán a küldetés mögé bújni épp úgy nem egészséges, mint kizárólag emberi tevékenységeinknek szentelni magunkat. A BENT és a KINT egységben működése elengedhetetlen az élet teljességének megélésében. (Sok esetben ez a Művész tragédiája – folyamatos tűzben ég, miközben a földelés szükségességéről hajlamos megfeledkezni – így gyakorlatilag lassú öngyilkosságot követ el, a Földtől való idegenségérzete miatt).
            Aki beteg: FÉL.
            Aki fizikai tüneteket produkál azért, hogy mások részvétét felkeltse, és így markoljon energiát, időt magának – annak játszmája épp oly komoly manipulációt rejt magában, mint a félelem többi megnyilvánulása. Mindig a betegség gyökerét kell fellelni, és meggyógyítani (ez sokszor múltbéli, hozott szenvedésekből, kötődésekből fakad) – akkor elmúlik a lélek mártírom-akarnoksága.
            Aki elméjével él: FÉL.
            Az elme erősödése egyenes arányban van a szíverő gyöngülésével. Az, aki teóriákat gyárt, ahelyett, hogy megélné saját sorsának pillanatait – menekül.
            Aki halogat, vagy türelmetlenség-démonjaival küzd: FÉL.
            Aki így él, képtelen csöndesen, nyitottan szemlélődve részt venni a MOST áramában, mert fél attól, hogy nem azt kapja, amit korábban remélt. Tart attól, ha belenéz a Lélek-tükörbe, olyan arcot lát viszont, amelyben nem ismerne rá saját fantáziája által megformált önmagára. Így inkább rohan, vagy meg sem érkezik, hogy véletlenül se hagyjon időt magának a Szembesülésre.
            Aki az élet megvetésébe (passzivitásba) burkolózik: FÉL.
            Ő az, aki bebiztosítja magát, hogy ne legyen sebezhető fő félelmével, a halállal szemben. Ez a „biztosíték” azonban csak látszat, nincs köze a valódi védettséghez. A félelmét dédelgető ember hajlamos az önsajnálatra, és a teljes passzivitásba menekülésre.
            Aki elvágyódik: FÉL.
            Ő emlékeire hivatkozik, miközben csak fél szembesülni a földi lét próbáival.
            Aki túlmisztifikál másokat, vagy saját csodateremtő képességét: fél.
            A valóság elfedésére ennél hatékonyabb, látványosabb módszer aligha létezhet. Fantáziánk bekapcsol – és hőssé avatja azt, akire épp az egó figyelme irányul. Vigyázz, mert torzít a tükör! Az igazság ennél sokkal meseszerűbb és hitelesebb válaszokat kínál, ha hagyjuk magunkba fogadni azokat. Minden ember csoda – és ettől kerek a világ.
            Aki jelekbe, irányzatokba, mesterekbe kapaszkodik, vagy épp az anyag rabjává avatja magát: FÉL.
            Egyik sem az önállóság útja – mindkettő (legyen az spirituális, vagy földi börtön) szabad akaratunktól von meg minket, kényelmes mankót, ragaszkodási felületet, függőséget biztosítva számunkra az úton….

          41. Mondd Klára ,hogy tettél szert erre a Bölcsesség Halmazra ,amit
            Mondd Klára ,hogy tettél szert erre a Bölcsesség Halmazra ,amit itt minden írásodból sugárzik ?

            és egyben elmennék hozzád kisinasnak….

          42. Igen. Ezt el is mentettem magamnak.
            Mindenki fél tehát, hiszen a

            Igen. Ezt el is mentettem magamnak.

            Mindenki fél tehát, hiszen az egész földi pályafutásunk félelemre épül. Logikusan is meg láthatjuk, hogy tehát ha a menny az Isteni teljesség felé próbálunk haladni, ami a szeretet maga és tőle távol tartózkodva, félelemlétben vagyunk.

            Talán erre mondta Buddha: Hozz egy mustármagot olyan házból, ahol nincs félelem..

          43. Az igazság nem mondatokban rejlik,hanem a torzítatlan létezésben
            Weöres Sándor: Szembe-fordított tükrök

            Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
            Hiányosságom váljék jósággá benned.
            Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
            Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
            Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben…

          44. Erről jut eszembe,mi az ascendensed?
            Mert az legalább olyan

            Erről jut eszembe,mi az ascendensed?
            Mert az legalább olyan fontos,mint a jegyed,a vízöntő.
            Gyanítom ,az tüzes jegy lesz.

          45. Felszálló,leszálló holdcsomópont? /milyen jegyben van? /
            Akkor

            Felszálló,leszálló holdcsomópont? /milyen jegyben van? /
            Akkor még kiderülne a Sorsfeladatod is…

            Valld be ,kezdesz izgatott lenni…

          46. :DDD
            Főleg ha megtudom, hogy mi az egyáltalán

            :DDD

            Főleg ha megtudom, hogy mi az egyáltalán :)))

          47. Miki

            Túl misztifikálodd magad. Én ezt figyeltem meg.

            Meg sikerült-e figyelnem?

            Igen, megfigyeltem pl.: unlucky13-mal hogy bántál. Pont elég volt ahhoz, hogy lássam, szépen kúszó szavaid mögött nem ezt éled.

            Ott még csak nem is figyeltél, csak ösztönből reagáltál, nem is akárhogyan.

            Önismeretről : itt megfigyelted már a régiek beszélgetését? Van egy probléma, valaki feldobja, azt megbeszéljük. Ennyi. Már többször leirtam , nem itt lenne  a baj. Tanulás ez a javából.

            amire viszont Te vágysz, elméleti tudás. Szomjas vagy a Tudásra, csak azzal a mélyre kell merülni.

            Te viszont nem mersz, dacos gyerekként állsz az érzéseidhez (sajátodhoz) , ezért nem birod, ha más az érzelmeivel foglalkozik (mert gyenge). Pedig nem az. Erő kell ahhoz, hogy mindent feldolgozz. Gyengeség az, mikor saját magam elől menekülök. A Férfi, ha túl van ezen a félelmén, gyerekkorban kialakitott programjain (egy kis fiú nem sir), az nem misztifikálja a lelke magányát. Nagyon sokszor én is féltem, kemény lettem, mert nem akartam gyenge lenni. Mit értem el vele? Sivár lettem, elméleti tudással. Na azzal sokra megyek :D.

            Tudom, hogy engem nem akarsz bántani, ahhoz már elég jól elbeszélgettünk priviben is. Megismertük mi már a másik szándékát. Nekem, ha irsz, érzem is, hogy vigyázol közben mit irsz, hogy fogalmazol. Csak terjeszd ki másra is, lássa meg más is azt, amit én láttam meg benned. Most sem lett kevesebb ezzel a férfi oldalad, nem igaz? 

            Ha velem képes vagy rá (holott csak felszinesen ismerjük még egymást), mással miért nem? Nem tűnik el az egyediséged;).

            Én meg Ikrek vagyok, Nyilas ascendenssel. Na hidd el, ez sem semmi ;). Van egy levegős, könnyed énem, van a tűz mellé, az eszmék felé. Több énje van az embernek, remélem Noa ráér, és elkésziti nekem az elemzést. Ha akarod, majd elküldöm, hogy lásd, én sem azért szólok, mert tökéletes vagyok, hanem azért, mert mindenkinek megvan a maga defektje, és lépjünk át ezen a szemüvegen 😉

          48. Jól csinálod, jó tanítvány lennél.
            Taktikai alapvetés, hogy ha

            Jól csinálod, jó tanítvány lennél.
            Taktikai alapvetés, hogy ha nem akarsz beszélni valamiről, akkor ne beszélj róla. A látszatot tartsd meg azáltal, hogy nem a mondanivalójával foglalkozol a másiknak, hanem a személyével. Így végül is témánál maradtál :))) De legalább is az adott személy érájában.

            Ha megfigyeltél és ismerni vélsz akkor azt is megfigyelted, hogy nem igen mondok igen egy-egy megállapításra. Ez egy nyilvános fórum, az ember nem adja ki magát, ahogyan itt senki sem. Néhány emberrel beszélgettem priviben, meg találkoztam is párral, és látom a két féleséget. Miért lenne jogos elvárás éppen tőlem, hogy most aztán nagy főhajtások közepette, megengedjem magamnak azt a luxust, hogy további támadhatóságomat biztosítsam a számotokra.

            Mert lássuk be, hogy aki egyszer megadja magát egy tanácsadónak, az a tanácstalan ember skatulyájába kerül, és elengedhetetlenül el kell szenvednie, hogy mások ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy őt pusztán szeretetből persze folytonosan tanácsokkal lássák el. Ez viszont együtt jár egy állandó alárendelt szereppel, hiszen aki tanácstalan, az folytonos segítségre szorúl, semmit nem csinál jól, majd a megmondó emberek megmondják.

            NE ENGEM AKARJ MEGVÁLTOZTATNI. Fejtsd ki a véleményed az adott dologról, és engedj változni. Segíts azáltal, hogy példát mutatsz. A direkt változtatás csak egy plasztikai sebésznek sikerülhet. De az ember lelkét nem lehet megműteni.

            Rengeteget változtam, folyamatosan változok, de a saját tempómban, ahogy biztonságosnak érzem. Nem kérek tanácsot, de megfigyelek minden más utat, hozzáállást, logikát, gondolatot és majd én beépítem, integrálom magamban amit jónak látok.

            Nem életszerű, hogy én, vagy bárki más önállótlanságra kárhoztatva, mindig mások bölcsességét megfogadva kell, hogy éljen. Aki mégis a maga eszméjét akarja erőltetni a másikra, nem értette meg az önállóság és az egység fogalmát. Hogy az egység felé mindenkinek önállóan kell eljutni, és nem 20 tanácsadóval a nyakába.

            És ahogy látom, a tanácsadók a legtanácstalanabbak általában. Szoktam mondogatni, hogy olyan szegény még nem voltam, hogy tanácsot adni ne tudnék valakinek.
            De a saját problémám közben tornyosulnak a nyakamon, és amíg nem látok ki a problémából, lelkiből és fizikaiból, addig nem tudom mások problémáit a nyakamba venni. Mások sem tudják az enyémet a nyakukba venni
            Senki nem tudja a másik problémáját a nyakába venni, mert nem is ismeri a valós problémát.

            Mindenkinek magának kell megbirkóznia az életével, feladatával. neked is nekem is. Hiába mondom el, hogy mi a gondom, nem tudod megoldani. A tanácsadó ugyanis az ő saját életét éli, nem az enyémet. Teljességgel értelmetlen dolog megpróbálni belelátni, és beleavatkozni egy másik ember életébe, amikor azt még önmaga sem látja át részleteiben.

            Azt amit ti elvártok tőlem, ti magatok sem teljesítitek. Ahhoz olyan őszinteség kellene,amit ember nem is hiszem, hogy képes megtenni, hiszen már a földi létezése hazugság, mikor magát azonosítja, és e két világ, amiről nem sokat tudunk, és a testi, amit szintén csak felületesen ismerünk keveredik.

            Irányokat mutathatunk, módszereket adhatunk a másiknak, ahhoz, hogy maga jusson el valahova.
            Semmi nincs véletlen és minden jól van úgy ahogy van. Ha megakarod változtatni a világot, kezd magaddal, tartja a mondás. És valóban. Ha sikerült letisztulnod, mutass példát, legyél fény, világítsd be mások számára az utat, de ne ülj a nyakára még plusz súlynak. Nem segítesz vele semmit.

            Ha nem akarsz csalódni, a legjobb ha nincsenek elvárásaid, mert az nem megy, hogy a másikat a saját ízlésedre formálod.

            Olyan nincs.

            Nem misztifikálom magam, hanem ti misztifikáltok. Nem én vagyok kemény, hanem ti nem tudtok áttörni rajtam. És soha nem is fogom megengedni senkinek, hogy formálgatni próbáljon. Nem vagyok szobrászalapanyag. Én is magammal foglalkozok, mindenki más is magával foglalkozik. Így a jó.

            Nincs itt semmi misztika

      2. És a differenciált substancia abszolút értékének
        Miki!

        És a differenciált substancia abszolút értékének diszkriminánsát megtaláltad-e már??? :)))

        1. Azt még nem. Az nagyon bonyolult
          Azt még nem. Az nagyon bonyolult :DDDDDDDDDDDDDDDDD

  8. Jó-rossz dualitást emlegetni ezzel kapcsolatban sem éppen okos

  9. 🙂 Miénk ez a cirkusz

    LGT: Miénk ez a cirkusz

    Lehetsz fent, és lehetsz lent,
    fentről lent van baj, és lentről pedig fent.
    Ó, az óriás vállán törpe áll, és büszkén trombitál:
    „De nagyra nőttem már!”
    Tudod jól, számíthatsz rám,
    nálam mindig van egy újabb mutatvány.
    Ó, s ha ketrec nélkül morgok kicsit, ne izgasd magad;
    tudod, itt senki nem harap.
    Míg a törpe ordibál,
    míg az óriás félreáll,
    míg az őrült körbejár,
    miénk ez a cirkusz,
    itt mindenkire szerep vár.
    Szól a fej: „Hajtani kell!”
    De a jó bringákra mások szálltak fel.
    És én a görkorcsolyás álmok mögött gyalog maradtam,
    de nincs egy rossz szavam.
    Állj mögém, szurkolj nekem,
    és ha együtt nyerünk, hajolj meg velem.
    Ó, a páholyból majd éljenzés és virág száll felénk;
    nekem ez épp elég.
    Míg a törpe ordibál,
    mert az óriás vállán áll,
    míg az óriás félreáll,
    mert a törpe ordibál,
    míg az őrült körbejár,
    miénk ez a cirkusz,
    itt mindenkire szerep vár.
    Mindenkire szerep vár.
    Ha én vagyok én, és te vagy te,
    ki a bohóc, én vagy te?
    Ha én vagyok én, és te vagy te,
    ki megy ki, és ki jön be?
    Ha én vagyok én, és te vagy te,
    ki megy fel, és ki jön le?
    Ha én vagyok én, és te vagy te,
    ki a bohóc? Én meg te.
    Míg a törpe ordibál,
    mert az óriás vállán áll,
    míg az óriás félreáll,
    mert a törpe ordibál,
    míg az őrült körbejár,
    miénk ez a cirkusz,
    itt mindenkire szerep vár.
    Kússzunk fel, a lépcső vár,
    kár, hogy néhány csúszda megfordítva áll.
    És lenn a háló kissé elszakadt, de így izgalmasabb,
    s van, aki nézi csak.
    Tudnod kell, fontos szabály:
    ha a legkisebb a legtetőre áll,
    ő mindenkinél ügyesebb, és fentről mindent lát;
    figyeld az ő szavát.
    Míg a törpe ordibál,
    mert az óriás vállán áll,
    míg az óriás félreáll,
    mert a törpe ordibál,
    míg az őrült körbejár,
    miénk ez a cirkusz,
    itt mindenkire szerep vár.
    Miénk ez a cirkusz.
    Mindenkire szerep vár.
    Miénk ez a cirkusz.
    Mindenkire szerep vár.
    Mindenkire szerep vár.

  10. 🙂 Miénk ez a cirkusz

    1. Mondd Szeges barátom,Te csak ennyire szereted a zenét,hogy
      Mondd Szeges barátom,Te csak ennyire szereted a zenét,hogy naprakészen otthon vagy benne,
      vagy ez volt /vagy most is / a hivatásod ?

      Hogy egy pillanat alatt ott a megfelelő link mindig.
      Hogy csinálod ezt?

    2. ???
      Háááát ezt én most nem értem igazán. Mármint ezt a „tessék számot”. Nyilván a köztünk lévő feltételezhető 10-20 évnyi korkülönbség is lehet az oka/ szóval én már inkább „néni” vagyok a szám szerinti gondolatkőrben:)
      ( ez az LGT-Kispál és a Borz időeltolódása is).

      Szóval leragadtam ebben a kanyarban. Mit is üzenne ez nekem a témához ?

      A gyengébbek és a MAGAM kedvéért a szöveget megkerestem:

      Fényben ülés
      És széltolás
      A széléig
      Merészkedés
      Napfelkelés
      Parton futás
      Elbotolás
      Fényben ülés

      De szeretnék én is hej jó sokáig élni
      Nézni ,hogy lesz lánykából nõ aztán meg néni
      És amikor öreg leszek s iszonyú tapasztalt
      Elindulok fölfelé de lerúg egy angyaltalp

      Ez bolondozás
      Szárnnyal futás
      Ikarusszal
      De nem buszozás
      Fényben ülés és széltolás a széléig merészkedés
      Napfelkelés, parton futás, elbotolás, hanyatt dõlés
      Elaluvás felébredés kertben ülés növénynövés
      Hátradõlés napnyugovás fényben ülés hunyorítás

      De szeretnék én is hej jó sokáig élni
      Nézni , hogy lesz lánykákból nõ aztán meg néni

      Nézni , hogy lesz fiúból legény aztán férfi

      Nézni , hogy lesz lánykából nõ aztán meg néni

      1. És én inkább bácsi…;)

        Ne vedd magadra Drága Claryssza!

        Oda irányult ahová a Tiéd is érkezett.

        A blognyitóhoz…

        A keret belső széle jelzi a célt…

      2. Nekem mindkét verzió: az ÉLET
        bár lehet,hogy én furcsán

        Nekem mindkét verzió: az ÉLET
        bár lehet,hogy én furcsán értelmezem,de nekem mindkettő arról beszél.

          1. Köszönöm.
            A válaszra adott válasz kerete(IS) szűkül, a blognyitóéra adott tágul:) -de legalábbis megőrzi a méretét:)
            A keret szó ugyan nincs a szótáramban,talán ezért se figyeltem rá eddig se..
            Nem gondoltam 1pillanatra sem, hogy nekem válaszoltad(a nénit csak poénnak szántam) ha azonosultam volna vele, akkor valamilyen szinten legalább értettem volna..
            Az ÉLETtel sincs/volt/van gondom, nyilván csak ez a szám nem talált utat hozzám, illetve én hozzá meg a témához.
            De nehogy magadra vedd, bár ezt most Neked válaszoltam..ez is rólam szól:)

  11. És a soha vissza nem térő
    És a soha vissza nem térő alkalom

    http://onmegvalositas.hu/blog/hajdu_m/aldozat

    Nézzétek, írjátok
    szedjétek ízekre
    kíméletnek jelét ne lássam
    igaz szívetekre mondjátok el
    mit láttok.

    ————————————————————————————————————–
    —->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

    1. Biztos hogy ezt akarod?
      Biztos hogy ezt akarod?
      Mert amíg nem tudsz valamit, addig gondod sincs vele, de ha elmondom mit látok, akkor az már elkísér egész életeden át.
      Nem tudod letenni, és a döntéseidben is mindig ott lesz. Még akkor is ha ez nem is tudatos.
      A biblia fontos része volt eddigi életednek és tudod hogy több helyen is szó van a csillagok jelentéséről, illetve arról hogy nincs szükség ezek tudására.
      Szabad döntéseket nem befolyásolhatunk jóslásokkal (ezért tiltja a biblia), így aztán tőlem jóslást nem is igen hallasz,de azért egy elemzés után te magad is fogsz tudni következtetni dolgokat.
      Noa

      1. Na ez korrekt válasz
        így gondolkodik az olyan ember ,aki átlátja

        Na ez korrekt válasz

        így gondolkodik az olyan ember ,aki átlátja a dolgokat

        nekem nagyon tetszik,ha ez számít valamit

      2. Tudom, hogy végig kísér. A megtérésemkor a kis gyülekezetben is
        Tudom, hogy végig kísér. A megtérésemkor a kis gyülekezetben is (nem hit) mondtak egy jóslatot. Azóta is együtt jár velem. Bár még meg nem valósult, de mindig körül leng a lehetősége, csak valahogy nem sikerült jól hozzányúlnom a dologhoz.

        Szerintem ha belefér az idődbe és kedved is van hozzá, tedd közzé az elemzésed eredményét.

        Azt hadd kérjem, hogy nekem külön küldd el légyszíves e-mail-ben is: hajdu_m@c2.hu
        És tedd be ide is, nyugodtan.

        Majd legfeljebb zaklatlak privibe a kérdéseimmel :))

        1. Oké, csak egy kicsit légy türelemmel,
          Oké, csak egy kicsit légy türelemmel, de ide nem rakom be.
          Te ha akarod majd meg teszed, de (és ezt most mindenkinek írom), a születési dátummal nem szabad ilyen könnyelműen bánni.
          Itt sokan olvashatják, kezdők is, akik még nem látják át az egészet.
          Elég közöttük egy rosszakaró és…..

  12. És a soha vissza nem térő

Scroll to Top