Sokakat megérintett Erőss Zsolt és társa tragédiája. Elgondolkodtat, hogy vajon miért vállal ember ekkora kockázatot? Miért hagyja hátra családját, feleségét és gyermekeit minden alkalommal, amikor az óriás hegyek hívják? Mit akar megélni, bizonyítani vagy legyőzni egy hegymászó, amikor az élete kockáztatásával elindul a csúcsok felé?
Spirituális élményt keresnek a csúcshódítók? Önmagukat akarják legyőzni? Vagy szánalmas bizonyítási kényszerük hajtja Őket és ezért nem látják önző döntésük következményeit?
„Ti kanapé-huszárok ezt sohasem érthetitek meg, hiszen nincs bennetek elég bátorság, hogy kilépjetek a biztonságos börtönötökből és végre elkezdjetek igazán élni!” – olvasom a FB-on egy Erőss Zsolt motivációiról szóló parázsló vitában.
Mindenki máshogy látja, értékeli a történteket. Mindenki a saját szemszögéből, a saját értékrendje alapján. Kinek a család a fontos, az a gyerekeket és az özvegy asszonyt sajnálja.
Ki a szabadságot keresi, vagy Önmaga legyőzésén fáradozik, az felnéz Zsoltékra és hősnek látja a hozzájuk hasonló elszánt, fanatikus mászókat, mert Ők legalább megpróbálják a lehetetlent! Néha győznek, máskor elbuknak, de kockázat nélkül nincs siker.
Nehéz, vagy talán lehetetlen is megtalálni az igazságot, hiszen nem az Ő életüket, sorsukat és személyiségüket éljük.
De nem is ez a cél.
Inkább az, hogy átgondoljuk a történteket, megértsük, amennyire tőlünk telik és a saját életünkben, a magunk földhözragadt szenvedélyeiben ne kövessünk el hasonló, tragédiába torkolló hibákat.
Neked mi a véleményed, hogy látod Erőss Zsolték történetét?
Milyen következtetést tudsz levonni belőle a saját életedre vonatkozóan?
Bátorság, szenvedély, kockáztatás, kihívás, siker, elbukás… Mit mozdítanak meg benned ezek a szavak?
Van egy mondás, mely szerint a vél-emény olyan, mint a seggluk:
Van egy mondás, mely szerint a vél-emény olyan, mint a seggluk: mindenkinek van, de senki se kíváncsi a másikéra 😀
Ebben van valami 😀 Úgyhogy én most nem fogom leírni a sajátomat, egyrészt a fentiek miatt :))), másrészt mert teljesen mindegy, én mit gondolok, az úgyis csak rólam szól és nem Rólad, nem ad Neked igazából semmit.
Egyvalamit viszont leírok, javaslatként, ami saját tapasztalat- természetesen ezt sem kell követni, csak ha úgy érzed.
Már ha szeretnél közelebb kerülni önmagadhoz és jobban megismerni magadat.
Abban segithet.
Minden ilyen nagy felbolydulást keltő, sokakat megmozgató esemény, tragédia reakciókat vált ki belőlem, belőled, mindenkiből. Ezzel nincs semmi baj!
Ezek a reakciók érzelmek és gondolatok összessége. Felháborodás. Szomorúság, harag. Különféle vélemények. Itélkezések – mi lett volna jó, rossz, helyes, helytelen, stbstbstb. Ezekkel sincs semmi baj.
DE vegyük észre, hogy ezek mind RÓLUNK szólnak. A reagálókról. Csak rólunk.
A vél-emény arról szól aki vél valamit. Az érzelem abból fakad, akiben az érzelem megszületik. A gondolatod valamiről a tied, az érzelem a tied. Az én gondolatom, érzelmem meg az enyém.
Következésképp ezek mind alkalmasak arra, hogy kicsit elmélyedjünk – nem a tragédiában, hanem ÖNMAGunkban, méghozzá azáltal, hogy tudatosan m e g f i g y e l j ü k mindezeket a reakcióinkat.
Ha már történt valami és arra reagálunk (az egó-elme ilyen, ezzel nincs semmi baj), akkor azt akár saját önismeretünkre és tudatosságunk emelésére is fordithatjuk, a tudatos figyelem alkalmazása által.
Tehát kedves olvasó, kommentelő: ha te, tegyük fel, nagyon kiakadtál a történteken, felelőtlennek és önzőnek tartod Zsoltot, felháborodás és düh van benned, akkor szépen górcső alá veheted ezeket az érzelemeket és az azokkal telített vélekedéseket.
Ami a másikban zavar, az általában valamilyen formában b e n n ü n k van, csak nem tudunk róla, elfojtjuk, mert túlságosan fájdalmas lenne szembenézni vele, vagy túlságosan összeegyeztethetetlen az önmagunkról fenntartott képpel.
Mi is az valójában, ami annyira felháborít?
Talán te is egy édesapa vagy, aki egyszer (vagy többször) felelőtlen volt a gyerekével és ezzel a tapasztalással önmagadban annyira nem vagy kibékülve, olyan bűntudat él benned, hogy elnyomtad mert tudomást sem akarsz venni róla? S amikor ehhez hasonlóval szembesít a világ, kivetited a másikra önhibáztatásodat?
Talán te egy olyan ember vagy, aki SOHA de soha nem merte megélni az igazi vágyait, nem mert teljes életet élni, és aki erre képes, azt tudat alatt irigyled, talán gyűlölöd, mert megmutatja neked azt, amire te is vágynál de képtelen vagy rá?
Talán kisgyerekként azt élted meg hogy apád felelőtlen volt veled, ami neked nagyon fájt, és most tudat alatt Zsolt gyermekeiben önmagadat látod gyerekként, és velük azonosulsz, szolidaritasz?
Talán Te is hoztál már életedben olyan általad rossznak tartott döntéseket, amiket utána nagyon megbántál mert súlyos következményekkel bírtak a szeretteidre nézve, de ezt elfojtottad magadban? Most pedig a tragédia tükröt tart eléd, hogy meglásd az elfojtásodat?
Talán….valami egész másról van szó. Én nem tudhatom. Én csak a saját reakcióim mozgatórugóit tudhatom.
De amit te gondolsz, érzel, abban Te vagy ott, a reagálásod Rólad szól, és ha figyelsz, rájöhetsz arra, miből fakadnak ezek. Ennek kapcsán rájöhetsz a még feldolgozatlan érzelmi problémákra, traumákra, megismerheted önmagad jobban, kicsit tudatosabbá válhatsz arra, hogy milyen programok futnak a tudatalattidban.
Persze, ha nem akarod, akkor nem kell ezt sem megtenni. Csak egy lehetőség. Ami tapasztalataim szerint előrevisz. Előrevihet.
Ha „menni” akarsz.
Én ehhez az önfelfedezéshez kívánok mindannyiunknak sok erőt, kitartást és sikereket.
A gyermek ajándék
Megértem az elkötelezett, megszállott embereket. Ők viszik előre a világot, nekik köszönhetjük, hogy olyan világban élhetünk, amilyenben élünk. Ők a nem hétköznapi emberek, akik feltalálnak, felfedeznek… De ha valaki csak a veszélyben tud élni, és nagyszerű ember, ez felmenti-e az alól a hatalmas felelősség alól, hogy ő egy vagy két vagy több gyermek édesapja, akiket megszállottsága miatt esetleg egyedül hagy a nagyvilágban, tele kiheverhetetlen sérülésekkel? Én, mint gyakorló többgyermekes anyuka, ezt képtelen vagyok elfogadni.
A gyermek ajándék 2.
Nagyon egyetértek az előttem szólóval.Én külön választanám a két dolgot,h ebben a helyzetben mit és miért reagálok az attól függ e,h mi történt velem gyerekkoromban,vagy hogy mit jelent a felelősségvállalás.Nekem nincs semmi bajom az ilyen extrém sportot űző emberekkel,tőlem tényleg mindenki azt csinál amit akar.Hoz egy döntést és megvalósítja álmait,elképzeléseit,de ez csak addig igaz amíg csak önmagáról kell döntést hoznia. Ha már családot alapított,sztem is az a normális ha átrendeződik vki belülről,ha erre képtelen,akkor nem kell minden áron család.Sztem az a szép,ha ezt vki felvállalja,és nem az,h a gyerekei apa nélkül nőjenek fel.Neki van döntési lehetősége,szabadsága,de a gyerekeket ki kérdezte meg,h ez így jó lesz e majd nekik?
szabad akarat….
csak azt nem ertem, hogyha a joIsten elszolit egy edesapat a gyermekei mellol, egy edesapat, aki eli a kis szurke eletet, es nem a kihivasok eltetik…akkor ebben az esetben kire fogunk haragudni, az Istenre?!
Születés előtti ,,akarat”…
Ha már egy ,,ezoterikus” oldalon vagyunk akkor beszélhetünk arról,hogy preegzisztenciális akarat. Vagyis a lélek születése,létbejövése előtt kiválasztja hova születik,és azt is milyen szülőkhöz. A körülményeket,sőt a személyiséget is a megélendő,megtanulandó feladatokhoz igazítva.Tehát ezen az alapon ez sajnos benne volt a pakliban. Vagyis Erőss Zsolt is és a gyermekei is ,a feleség is,csak a saját sorsukat élték,élik meg. Ez lehet,hogy szívtelenül hangzik,de egyféle felfogása az ok-okozatoknak, miérteknek. Aztán,hogy mi ,hogyan igaz,az itt és most nem fog kiderülni.
Másfelől miből gondoljuk,hogy a gyermekek tele lesznek sérülésekkel? Az egyik ehhez még túl kicsi. A másik pedig,ha olyan mint az édesanyja,akkor nagyon büszke lesz az apjára. Tehát nem tudhatjuk ,hogy ezek a gyerekek hogyan élik meg. Tulajdonképpen minden ember véleménye inkább azt tükrözi ,hogy ő hogyan éli meg ezt az eseményt,tragédiát…
Ahogy én gondolom…
Szerintem a gyerekek úgy fognak felnőni,hogy mindenkitől aki megfordul náluk azt fogják hallani,hogy az apjuk milyen csodálatos ember volt,és mekkora nagy hős. Mert mit is mondanának a hegymászó barátok a gyerekeknek? Szerintem ebben fognak felnőni,és nem a kétségbeesésben. Meg azt sem hiszem,hogy sokáig apa nélkül maradnak majd…Ez egy közösség,összetartanak ,nagyon szoros barátságok vannak pont a ,,sport” életveszélyes volta okán. Mindezek miatt én nem látom olyan tragikusan a helyzetet.
Születés előtti akarat?
„a lélek születése,létbejövése előtt kiválasztja hova születik,és azt is milyen szülőkhöz. A körülményeket,sőt a személyiséget is a megélendő,megtanulandó feladatokhoz igazítva.”
Honnan tudod?
(Ez egy ELMÉLET a sok másik, ennek ellentmondó mellett, amit másoktól hallhattál, olvashattál.
Honnan nyert Számodra igazolást? Vagy csak elmélkedel a témán?)
Köszönöm
Kedves Ismeretlen, nagyon értékes számomra a hozzászólásod, köszönet érte!! El is mentem valahová magamnak. :-)) Áldás az utadra!
Azt hiszem Őt láttam,de ha nem, tán még mindegy is
http://www.youtube.com/watch?v=Ky0xeSC6RWo
Egy szémi -Norvégiában élő őshonos népcsoport tagja-nő énekel,2 30-nál egy féllábú ember fekszik a hóban a hegyen-él és boldog. A Himaláján,egy európai féllábbal.
Véletlen leltem erre a klippre,jóval utána ,hogy itt olvastam erről a bejegyzésről,de azt az érzésemet erősíti,hogy Erőss Zsolt,erős volt.Nem kicsit.A családját is erre kéri.
Azonosság
A klipp feltöltési ideje 2008.10.18.
Zsolt balesetének napja: 2010.01.02.
Van egy mondás, mely szerint a vél-emény olyan, mint a seggluk:
Van egy mondás, mely szerint a vél-emény olyan, mint a seggluk: mindenkinek van, de senki se kíváncsi a másikéra 😀
Ebben van valami 😀 Úgyhogy én most nem fogom leírni a sajátomat, egyrészt a fentiek miatt :))), másrészt mert teljesen mindegy, én mit gondolok, az úgyis csak rólam szól és nem Rólad, nem ad Neked igazából semmit.
Egyvalamit viszont leírok, javaslatként, ami saját tapasztalat- természetesen ezt sem kell követni, csak ha úgy érzed.
Már ha szeretnél közelebb kerülni önmagadhoz és jobban megismerni magadat.
Abban segithet.
Minden ilyen nagy felbolydulást keltő, sokakat megmozgató esemény, tragédia reakciókat vált ki belőlem, belőled, mindenkiből. Ezzel nincs semmi baj!
Ezek a reakciók érzelmek és gondolatok összessége. Felháborodás. Szomorúság, harag. Különféle vélemények. Itélkezések – mi lett volna jó, rossz, helyes, helytelen, stbstbstb. Ezekkel sincs semmi baj.
DE vegyük észre, hogy ezek mind RÓLUNK szólnak. A reagálókról. Csak rólunk.
A vél-emény arról szól aki vél valamit. Az érzelem abból fakad, akiben az érzelem megszületik. A gondolatod valamiről a tied, az érzelem a tied. Az én gondolatom, érzelmem meg az enyém.
Következésképp ezek mind alkalmasak arra, hogy kicsit elmélyedjünk – nem a tragédiában, hanem ÖNMAGunkban, méghozzá azáltal, hogy tudatosan m e g f i g y e l j ü k mindezeket a reakcióinkat.
Ha már történt valami és arra reagálunk (az egó-elme ilyen, ezzel nincs semmi baj), akkor azt akár saját önismeretünkre és tudatosságunk emelésére is fordithatjuk, a tudatos figyelem alkalmazása által.
Tehát kedves olvasó, kommentelő: ha te, tegyük fel, nagyon kiakadtál a történteken, felelőtlennek és önzőnek tartod Zsoltot, felháborodás és düh van benned, akkor szépen górcső alá veheted ezeket az érzelemeket és az azokkal telített vélekedéseket.
Ami a másikban zavar, az általában valamilyen formában b e n n ü n k van, csak nem tudunk róla, elfojtjuk, mert túlságosan fájdalmas lenne szembenézni vele, vagy túlságosan összeegyeztethetetlen az önmagunkról fenntartott képpel.
Mi is az valójában, ami annyira felháborít?
Talán te is egy édesapa vagy, aki egyszer (vagy többször) felelőtlen volt a gyerekével és ezzel a tapasztalással önmagadban annyira nem vagy kibékülve, olyan bűntudat él benned, hogy elnyomtad mert tudomást sem akarsz venni róla? S amikor ehhez hasonlóval szembesít a világ, kivetited a másikra önhibáztatásodat?
Talán te egy olyan ember vagy, aki SOHA de soha nem merte megélni az igazi vágyait, nem mert teljes életet élni, és aki erre képes, azt tudat alatt irigyled, talán gyűlölöd, mert megmutatja neked azt, amire te is vágynál de képtelen vagy rá?
Talán kisgyerekként azt élted meg hogy apád felelőtlen volt veled, ami neked nagyon fájt, és most tudat alatt Zsolt gyermekeiben önmagadat látod gyerekként, és velük azonosulsz, szolidaritasz?
Talán Te is hoztál már életedben olyan általad rossznak tartott döntéseket, amiket utána nagyon megbántál mert súlyos következményekkel bírtak a szeretteidre nézve, de ezt elfojtottad magadban? Most pedig a tragédia tükröt tart eléd, hogy meglásd az elfojtásodat?
Talán….valami egész másról van szó. Én nem tudhatom. Én csak a saját reakcióim mozgatórugóit tudhatom.
De amit te gondolsz, érzel, abban Te vagy ott, a reagálásod Rólad szól, és ha figyelsz, rájöhetsz arra, miből fakadnak ezek. Ennek kapcsán rájöhetsz a még feldolgozatlan érzelmi problémákra, traumákra, megismerheted önmagad jobban, kicsit tudatosabbá válhatsz arra, hogy milyen programok futnak a tudatalattidban.
Persze, ha nem akarod, akkor nem kell ezt sem megtenni. Csak egy lehetőség. Ami tapasztalataim szerint előrevisz. Előrevihet.
Ha „menni” akarsz.
Én ehhez az önfelfedezéshez kívánok mindannyiunknak sok erőt, kitartást és sikereket.
A gyermek ajándék
Megértem az elkötelezett, megszállott embereket. Ők viszik előre a világot, nekik köszönhetjük, hogy olyan világban élhetünk, amilyenben élünk. Ők a nem hétköznapi emberek, akik feltalálnak, felfedeznek… De ha valaki csak a veszélyben tud élni, és nagyszerű ember, ez felmenti-e az alól a hatalmas felelősség alól, hogy ő egy vagy két vagy több gyermek édesapja, akiket megszállottsága miatt esetleg egyedül hagy a nagyvilágban, tele kiheverhetetlen sérülésekkel? Én, mint gyakorló többgyermekes anyuka, ezt képtelen vagyok elfogadni.
A gyermek ajándék 2.
Nagyon egyetértek az előttem szólóval.Én külön választanám a két dolgot,h ebben a helyzetben mit és miért reagálok az attól függ e,h mi történt velem gyerekkoromban,vagy hogy mit jelent a felelősségvállalás.Nekem nincs semmi bajom az ilyen extrém sportot űző emberekkel,tőlem tényleg mindenki azt csinál amit akar.Hoz egy döntést és megvalósítja álmait,elképzeléseit,de ez csak addig igaz amíg csak önmagáról kell döntést hoznia. Ha már családot alapított,sztem is az a normális ha átrendeződik vki belülről,ha erre képtelen,akkor nem kell minden áron család.Sztem az a szép,ha ezt vki felvállalja,és nem az,h a gyerekei apa nélkül nőjenek fel.Neki van döntési lehetősége,szabadsága,de a gyerekeket ki kérdezte meg,h ez így jó lesz e majd nekik?
szabad akarat….
csak azt nem ertem, hogyha a joIsten elszolit egy edesapat a gyermekei mellol, egy edesapat, aki eli a kis szurke eletet, es nem a kihivasok eltetik…akkor ebben az esetben kire fogunk haragudni, az Istenre?!
Születés előtti ,,akarat”…
Ha már egy ,,ezoterikus” oldalon vagyunk akkor beszélhetünk arról,hogy preegzisztenciális akarat. Vagyis a lélek születése,létbejövése előtt kiválasztja hova születik,és azt is milyen szülőkhöz. A körülményeket,sőt a személyiséget is a megélendő,megtanulandó feladatokhoz igazítva.Tehát ezen az alapon ez sajnos benne volt a pakliban. Vagyis Erőss Zsolt is és a gyermekei is ,a feleség is,csak a saját sorsukat élték,élik meg. Ez lehet,hogy szívtelenül hangzik,de egyféle felfogása az ok-okozatoknak, miérteknek. Aztán,hogy mi ,hogyan igaz,az itt és most nem fog kiderülni.
Másfelől miből gondoljuk,hogy a gyermekek tele lesznek sérülésekkel? Az egyik ehhez még túl kicsi. A másik pedig,ha olyan mint az édesanyja,akkor nagyon büszke lesz az apjára. Tehát nem tudhatjuk ,hogy ezek a gyerekek hogyan élik meg. Tulajdonképpen minden ember véleménye inkább azt tükrözi ,hogy ő hogyan éli meg ezt az eseményt,tragédiát…
Ahogy én gondolom…
Szerintem a gyerekek úgy fognak felnőni,hogy mindenkitől aki megfordul náluk azt fogják hallani,hogy az apjuk milyen csodálatos ember volt,és mekkora nagy hős. Mert mit is mondanának a hegymászó barátok a gyerekeknek? Szerintem ebben fognak felnőni,és nem a kétségbeesésben. Meg azt sem hiszem,hogy sokáig apa nélkül maradnak majd…Ez egy közösség,összetartanak ,nagyon szoros barátságok vannak pont a ,,sport” életveszélyes volta okán. Mindezek miatt én nem látom olyan tragikusan a helyzetet.
Születés előtti akarat?
„a lélek születése,létbejövése előtt kiválasztja hova születik,és azt is milyen szülőkhöz. A körülményeket,sőt a személyiséget is a megélendő,megtanulandó feladatokhoz igazítva.”
Honnan tudod?
(Ez egy ELMÉLET a sok másik, ennek ellentmondó mellett, amit másoktól hallhattál, olvashattál.
Honnan nyert Számodra igazolást? Vagy csak elmélkedel a témán?)
Köszönöm
Kedves Ismeretlen, nagyon értékes számomra a hozzászólásod, köszönet érte!! El is mentem valahová magamnak. :-)) Áldás az utadra!
Azt hiszem Őt láttam,de ha nem, tán még mindegy is
http://www.youtube.com/watch?v=Ky0xeSC6RWo
Egy szémi -Norvégiában élő őshonos népcsoport tagja-nő énekel,2 30-nál egy féllábú ember fekszik a hóban a hegyen-él és boldog. A Himaláján,egy európai féllábbal.
Véletlen leltem erre a klippre,jóval utána ,hogy itt olvastam erről a bejegyzésről,de azt az érzésemet erősíti,hogy Erőss Zsolt,erős volt.Nem kicsit.A családját is erre kéri.
Azonosság
A klipp feltöltési ideje 2008.10.18.
Zsolt balesetének napja: 2010.01.02.
Kiterjesztett öngyilkosság vagy balül elsűlt menekülés?
Kiss Pétert sajnálom, ez egészen biztosan nem az ő „bulija” volt. Erőss Zsolt haladt a sorsa beteljesítése felé, amely felé már az „öncsonkítás” is egyértelműen mutatta az irányt. De miért kellett ebbe belevonni egy fiatal, tapasztalatlan embert?
Talán azért, hogy a következő születésében már tapasztaltabb
Talán azért, hogy a következő születésében már tapasztaltabb legyen: Ne bízd az életedet még egy hősre sem, mert Ő is tévedhet!
Nem hiszem hogy egy hősre bízta magát, és nem vonta bele senki
Nem hiszem hogy egy hősre bízta magát, és nem vonta bele senki ebbe sem Kiss Pétert, sem egyik fiatal és még fiatalabb hegymászót. Az csinálja ezt, akit erre szólíta saját hangja. És az csakis saját magát követi. Minden lépésért a hegyen saját maga felelős, senki más (nicsak, mint mindenki más az életben…). Méga kkro is, ha ott a csapatban nagyon is együtt kell dolgozni, és van egymásért extra felelősség.
Valószínűnek tartom, hogy mindketten teljes életet éltek, teljesebbet, mint sok más ember. Hegymászáshoz ‘hasonló’ extrém sportban (a föld alatt) érintett vagyok, ha nem is ilyen végletesen és ilyen fokban, nagyon sokat adott és ad nekem is (elgondolkoztam már párszor, egy balesetem kapcsán is, hogy bármikor lent lehet maradni, elég 10 métert zuhanni akár, nem kell a legextrémebb utakat helyeket járni ehhez. És mi a gyerekeinket is visszük. Valahol mégis totálisan biztonságban érzem magunkat, és azt érzem, hoyg jó amit csinálunk.). Valószínűnek tartom, van, aki a hegyre nem tudna újból és újból felmenni anélkül nem lenne teljes az élete. Egy hegymászónak a legszebb halál a hegyen van talán és semmiképp sme ágyban párnák közt. Engem leginkább az érintett meg a történetben, hoyg a felesége ennyire engedni tudta önmagának lenni Erőss Zsoltot, hagyni menni ahányszor csak indulni akart, mindezt úgy, hogy minden alkalomban benne volt hogy bármikor ottmaradhat. Ez a szeretet.
egyébként Erőss Zsoltot ahányszor láttam akár az amputációja után, egy teljesen egyensúlyban levő, boldog embert láttam, akire jó ránézni, még erőt is kapsz.
Hát nekem ennyi.
a végén nemzeti hőst csinálnak belőle,esetleg Kossuth-díj???
a végén nemzeti hőst csinálnak belőle,esetleg Kossuth-díj???
Akár azt is lehet belőle csinálni…
Ez a fajta hegymászás egy extrém SPORT,vagyis semmiben sem különbözik akár a sport olympiai számoktól sem. Ő pedig Magyarország színeiben mászott mindig,a magyar zászlót tűzte ki mindig a meghódított hegycsúcsra. Ha a sikeres sportolóinkból nemzeti hőst csinálunk,akkor Őbelőle miért ne lehetne ?
Sokan úgy gondolják,hogy ez egy öncélú dolog volt a részéről,egy szenvedély ,egy hóbort. Pedig ez nem így van,ezt értünk is tette,és ezt demonstrálta mindig is.
Itt különböző feladatokat kellett megoldani,ki volt tűzve célul,hogy a Magyarok megmásszák mind a 14db 8000 m-en felüli hegycsúcsot,és ebből már 10-et sikeresen teljesítettek is.
Csak azt szeretném mondani,hogy ezt is úgy kéne értékelnünk,mint az egyik legnehezebben véghezvihető sportteljesítményt /ráadásul a Magyarország képviseletében/,tehát semmiképpen sem lehet öncélú hobbinak,mániának,szenvedélynek minősíteni,mert akkor minden sportolónkat ,bajnokainkat ugyan így kéne minősítenünk.
Nem véletlenül dobbant meg az ország szíve a halálhírüket hallva…
Igen, az volt
http://www.youtube.com/watch?v=Ky0xeSC6RWo
Egy szémi – Norvégiában élő népcsoport tagja- nő énekel ebben a klippben. A bejegyzést már régebben olvastam ezen a honlapon,már akkor is vitattam ,és azt éreztem,hogy Erőss Zsolt erős volt. Egy féllábú férfi a K2őn boldogan fekszik a hóban 2 30-nál a klippben. Nem biztos , hogy ő, de ez itt teljesen mindegy, hisz akár ő is lehetne. Erőss Zsolt erős, és arra kéri a családját is .
Kiterjesztett öngyilkosság vagy balül elsűlt menekülés?
Kiss Pétert sajnálom, ez egészen biztosan nem az ő „bulija” volt. Erőss Zsolt haladt a sorsa beteljesítése felé, amely felé már az „öncsonkítás” is egyértelműen mutatta az irányt. De miért kellett ebbe belevonni egy fiatal, tapasztalatlan embert?
Talán azért, hogy a következő születésében már tapasztaltabb
Talán azért, hogy a következő születésében már tapasztaltabb legyen: Ne bízd az életedet még egy hősre sem, mert Ő is tévedhet!
Nem hiszem hogy egy hősre bízta magát, és nem vonta bele senki
Nem hiszem hogy egy hősre bízta magát, és nem vonta bele senki ebbe sem Kiss Pétert, sem egyik fiatal és még fiatalabb hegymászót. Az csinálja ezt, akit erre szólíta saját hangja. És az csakis saját magát követi. Minden lépésért a hegyen saját maga felelős, senki más (nicsak, mint mindenki más az életben…). Méga kkro is, ha ott a csapatban nagyon is együtt kell dolgozni, és van egymásért extra felelősség.
Valószínűnek tartom, hogy mindketten teljes életet éltek, teljesebbet, mint sok más ember. Hegymászáshoz ‘hasonló’ extrém sportban (a föld alatt) érintett vagyok, ha nem is ilyen végletesen és ilyen fokban, nagyon sokat adott és ad nekem is (elgondolkoztam már párszor, egy balesetem kapcsán is, hogy bármikor lent lehet maradni, elég 10 métert zuhanni akár, nem kell a legextrémebb utakat helyeket járni ehhez. És mi a gyerekeinket is visszük. Valahol mégis totálisan biztonságban érzem magunkat, és azt érzem, hoyg jó amit csinálunk.). Valószínűnek tartom, van, aki a hegyre nem tudna újból és újból felmenni anélkül nem lenne teljes az élete. Egy hegymászónak a legszebb halál a hegyen van talán és semmiképp sme ágyban párnák közt. Engem leginkább az érintett meg a történetben, hoyg a felesége ennyire engedni tudta önmagának lenni Erőss Zsoltot, hagyni menni ahányszor csak indulni akart, mindezt úgy, hogy minden alkalomban benne volt hogy bármikor ottmaradhat. Ez a szeretet.
egyébként Erőss Zsoltot ahányszor láttam akár az amputációja után, egy teljesen egyensúlyban levő, boldog embert láttam, akire jó ránézni, még erőt is kapsz.
Hát nekem ennyi.
a végén nemzeti hőst csinálnak belőle,esetleg Kossuth-díj???
a végén nemzeti hőst csinálnak belőle,esetleg Kossuth-díj???
Akár azt is lehet belőle csinálni…
Ez a fajta hegymászás egy extrém SPORT,vagyis semmiben sem különbözik akár a sport olympiai számoktól sem. Ő pedig Magyarország színeiben mászott mindig,a magyar zászlót tűzte ki mindig a meghódított hegycsúcsra. Ha a sikeres sportolóinkból nemzeti hőst csinálunk,akkor Őbelőle miért ne lehetne ?
Sokan úgy gondolják,hogy ez egy öncélú dolog volt a részéről,egy szenvedély ,egy hóbort. Pedig ez nem így van,ezt értünk is tette,és ezt demonstrálta mindig is.
Itt különböző feladatokat kellett megoldani,ki volt tűzve célul,hogy a Magyarok megmásszák mind a 14db 8000 m-en felüli hegycsúcsot,és ebből már 10-et sikeresen teljesítettek is.
Csak azt szeretném mondani,hogy ezt is úgy kéne értékelnünk,mint az egyik legnehezebben véghezvihető sportteljesítményt /ráadásul a Magyarország képviseletében/,tehát semmiképpen sem lehet öncélú hobbinak,mániának,szenvedélynek minősíteni,mert akkor minden sportolónkat ,bajnokainkat ugyan így kéne minősítenünk.
Nem véletlenül dobbant meg az ország szíve a halálhírüket hallva…
Igen, az volt
http://www.youtube.com/watch?v=Ky0xeSC6RWo
Egy szémi – Norvégiában élő népcsoport tagja- nő énekel ebben a klippben. A bejegyzést már régebben olvastam ezen a honlapon,már akkor is vitattam ,és azt éreztem,hogy Erőss Zsolt erős volt. Egy féllábú férfi a K2őn boldogan fekszik a hóban 2 30-nál a klippben. Nem biztos , hogy ő, de ez itt teljesen mindegy, hisz akár ő is lehetne. Erőss Zsolt erős, és arra kéri a családját is .
A hozzátartozó panasza!
Én azt gondolom, hogy ezek az önző emberek csak magukkal törődnek.
Arra nem is gondolnak, hogy eközben tönkreteszik a családot.
Én is egy olyan családban nőttem fel, ahol örökké rettegni kellet. Tele voltam aggodalommal, félelemmel, hogy mi lesz az anyukámmal, mi lesz a testvéremmel? Ők jól érezték magukat (az örömforrásuk hatása alatt) én pedig szenvedtem az aggodalom miatt.
Ha valakit szeretünk azt féltjük, ezzel ne éljen senki vissza. Ha valaki csak a saját vágyai kielégítéséért jött erre a világra, akkor maradjon magányos farkas, legyen hős, csak ne a más bőrőre. Az aggódás ára a szívbetegségem lett, amit az általam legjobban szeretett személyeknek köszönhetek.
Ma már távol tartom magamat az ilyen emberektől, mert szeretnék egészségesen és boldogan élni. Olyan emberekkel veszem körül magam, akik viszont szeretnek és akarattal nem okoznak nekem szívfájdalmat.
Éva
A hozzátartozó panasza!
Én azt gondolom, hogy ezek az önző emberek csak magukkal törődnek.
Arra nem is gondolnak, hogy eközben tönkreteszik a családot.
Én is egy olyan családban nőttem fel, ahol örökké rettegni kellet. Tele voltam aggodalommal, félelemmel, hogy mi lesz az anyukámmal, mi lesz a testvéremmel? Ők jól érezték magukat (az örömforrásuk hatása alatt) én pedig szenvedtem az aggodalom miatt.
Ha valakit szeretünk azt féltjük, ezzel ne éljen senki vissza. Ha valaki csak a saját vágyai kielégítéséért jött erre a világra, akkor maradjon magányos farkas, legyen hős, csak ne a más bőrőre. Az aggódás ára a szívbetegségem lett, amit az általam legjobban szeretett személyeknek köszönhetek.
Ma már távol tartom magamat az ilyen emberektől, mert szeretnék egészségesen és boldogan élni. Olyan emberekkel veszem körül magam, akik viszont szeretnek és akarattal nem okoznak nekem szívfájdalmat.
Éva
Szabad akarat!?
Azt gondolom, Zsolt felnőtt ember volt és fizikai és mentális ereje meghaladta az átlagszintet, így el tudta dönteni és felmérni, hogy ahova indul, kockázattal jár. A felesége nyilván tudta, kit választott és ez a hivatás mivel jár.
Azért ha belegondolok, ugyan hol vagyunk biztonságban? Ha akár a házunkban maradunk, akár kilépünk az utcára (és még hegyet se kell hozzá mászni), úgy is történhet tragédia. A gyermek és anyja így is magukra maradhatnak. Akkor tán ítélkeznénk Zsolt felett? Vagy akkor marad az egyszerű sajnálat?
Véleményem szerint nincsenek jó vagy rossz döntések, csupán döntések vannak szabad akaratból. Vannak hozzá kapcsolódó folyamatok, „törvények” és tanítások. Nagy elméleteket gyárthatunk, de igazából sosem találjuk meg az „igazi” magyarázatot, mert mindenki szubjektív lényként született ide, és a saját gondolkodása szerint tanul mások vagy saját történetéből vagy nem tanul…
Szabad akarat!?
Azt gondolom, Zsolt felnőtt ember volt és fizikai és mentális ereje meghaladta az átlagszintet, így el tudta dönteni és felmérni, hogy ahova indul, kockázattal jár. A felesége nyilván tudta, kit választott és ez a hivatás mivel jár.
Azért ha belegondolok, ugyan hol vagyunk biztonságban? Ha akár a házunkban maradunk, akár kilépünk az utcára (és még hegyet se kell hozzá mászni), úgy is történhet tragédia. A gyermek és anyja így is magukra maradhatnak. Akkor tán ítélkeznénk Zsolt felett? Vagy akkor marad az egyszerű sajnálat?
Véleményem szerint nincsenek jó vagy rossz döntések, csupán döntések vannak szabad akaratból. Vannak hozzá kapcsolódó folyamatok, „törvények” és tanítások. Nagy elméleteket gyárthatunk, de igazából sosem találjuk meg az „igazi” magyarázatot, mert mindenki szubjektív lényként született ide, és a saját gondolkodása szerint tanul mások vagy saját történetéből vagy nem tanul…
Ellentétes érzéseim vannak…
Ellentétes érzéseim vannak az egésszel kapcsolatban, két ellentétes értékrend miatt.
Egyrészt szakmámból adódóan együtt tudok érezni a családdal, mert láttam már családokat szétesni, a létfenntartás szélére sodródni hasonló helyzetekben.
Másrészt, nagy autóverseny kedvelőként meg tudom érteni azt, hogy valaki a szenvedélyének él. Ebben a sportban is minden másodpercben ott lebeg a levegőben egy esetleges baleset, és lehet, hogy nem tud kiszállni az a valaki az autóból.
Ugyanakkor tény az is, hogy ezek az emberek (értem ez alatt Zsoltot, és bármelyik veszélyes szakmát, sportot űző embert is) nem hiszem, hogy zsákbamacskát árultak, amikor összeházasodtak valakivel. A családjuk is tudta, hogy milyen következményei lehetnek a szenvedélyüknek. A család is ugyanúgy felelős a helyzetéért, mint amennyire az adott sportoló – elvégre közös döntés volt, az életük alakítása.
A kérdés csak az: mi lett volna jobb? Ha ezt teszi, amit, és akkor ez lesz az eredmény, vagy ha visszaül a kanapéba, és nem érzi magát teljes embernek, nem valósíthatja meg önmagát, és boldogtalanul él még tíz vagy húsz évet? Itt nincs jó megoldás, csak jobbik rossz.
De amit tudok tanácsolni: mindenki vegye szemügyre a saját értékrendjét, majd kezdjen el beszélni a párjával az övéről! Ha eltérések vannak beszéljétek meg, kinek miért fontos az ami, és NE akarjatok változtatni rajta (szerintem)!
Ellentétes érzéseim vannak…
Ellentétes érzéseim vannak az egésszel kapcsolatban, két ellentétes értékrend miatt.
Egyrészt szakmámból adódóan együtt tudok érezni a családdal, mert láttam már családokat szétesni, a létfenntartás szélére sodródni hasonló helyzetekben.
Másrészt, nagy autóverseny kedvelőként meg tudom érteni azt, hogy valaki a szenvedélyének él. Ebben a sportban is minden másodpercben ott lebeg a levegőben egy esetleges baleset, és lehet, hogy nem tud kiszállni az a valaki az autóból.
Ugyanakkor tény az is, hogy ezek az emberek (értem ez alatt Zsoltot, és bármelyik veszélyes szakmát, sportot űző embert is) nem hiszem, hogy zsákbamacskát árultak, amikor összeházasodtak valakivel. A családjuk is tudta, hogy milyen következményei lehetnek a szenvedélyüknek. A család is ugyanúgy felelős a helyzetéért, mint amennyire az adott sportoló – elvégre közös döntés volt, az életük alakítása.
A kérdés csak az: mi lett volna jobb? Ha ezt teszi, amit, és akkor ez lesz az eredmény, vagy ha visszaül a kanapéba, és nem érzi magát teljes embernek, nem valósíthatja meg önmagát, és boldogtalanul él még tíz vagy húsz évet? Itt nincs jó megoldás, csak jobbik rossz.
De amit tudok tanácsolni: mindenki vegye szemügyre a saját értékrendjét, majd kezdjen el beszélni a párjával az övéről! Ha eltérések vannak beszéljétek meg, kinek miért fontos az ami, és NE akarjatok változtatni rajta (szerintem)!
Erőss Zsolt és az erő
Kedves Sanyi, én eddig tiszteltelek téged, de már látom, hiba volt.
Kanapé huszár a jó édes nénikéd!
Jogod van seggfejnek lenni, nekem meg jogom van azt mondani, hogy onnantól kezdve, hogy valaki családot alapít, kötelességei is vannak, és ha kihívásokra,. meg erőpróbára vágyik, akkor ne nősüljön, és ne csináljon gyereket.
Fantasztikus érzés lehet most az özvegyének, és gyerekeinek, hogy micsoda hős az apjuk!
Mindenki nagyon fog örülni neki a továbbiakban.
Minden jót mindenkinek, Sanyi, innentől kezdve az én szimpátiámra NE számíts.
Ha majd lenyugodtál, tegyél meg légy szíves 2 dolgot:
Szia Csilla!
Ha majd lenyugodtál, tegyél meg légy szíves 2 dolgot:
1. Újra elolvasod az írásomat és ahelyett, hogy belevetítenél valamit, valóban azt olvasod, érted, amit odaírtam!
A kanapé-huszáros mondatot ugyanis csak idéztem, az nem az én véleményem.
2. Még ha igazad lenne és én azt írtam volna, mint amit kiolvastál, akkor sem teheted meg emberileg (a jogról nem is beszélve), hogy nyilvánosan alázol, seggfejnek nevezel, meg elküldesz a nénikémbe!
Ez részedről méltatlan, szinten aluli megnyilvánulás volt – legalábbis remélem.
Kérlek, szállj magadba és gondolkozz el azon, hogyan és miért jutottál el ide?!
Attól tartok, rendesen elszálltál magadtól, ennek pedig következménye, hogy másokat lenézel. Így engedheted csak meg magadnak, hogy ilyen válogatatlan szavakkal, stílusban lehordjál egy másik embert.
Kérlek Csilla! Hol van az alázat, az emberek tisztelete?
Remélem, átgondolod a fentebbieket és eljutsz az indulatkezelésedben az 5-ről a 6-ra!
Részemről nincs harag és sértődés sem. Egy botlásnak tekintem az ügyet, de szurkolok Neked, hogy tanulj belőle és legközelebb ne kerülj ilyen helyzetbe!
Minden jót!
Sanyi
Az erőből pozitívnak lenni technika így működik
A negatív érzések és gondolatok feloldása és tudatosítása helyett Kassai Csilla azt tanítja és gyakorolja, cseréld ki, fojtsd el és végezz önszuggesztiót.
A fenti „pozitív” hozzászólásból látszik, mennyire ingatag talajra épül a személyiség a hú de szuper vagyok „programozásával”.
Rövid távon sok embernél sikeres ez a technika, viszont a pozitív megerősítések úgy működnek, hogy mint amikor a fogkrémet nyomjuk ki a tubusból, úgy nyomja ki a beprogramozott pozitív a negativitást a felszínre. Én erre szoktam használni, hogy jöjjön végre fel, oldjam ki és kerüljön a helyére.
Bízzunk benne, hogy Csilla is feldolgozza azokat a dolgokat, amik ilyen kiborulásokat gerjesztenek.
Az önbecsapást még rövid távon sem nevezném sikeresnek 🙁
Az önbecsapást még rövid távon sem nevezném sikeresnek 🙁
Minden dolognak meg lehet találni
a helyét és a jó oldalát a teremtésben.
Az önszuggesztió és más önbizalom növelő technikák segíthetnek abban, hogy teljesen ismeretlen dologba is bele merjünk vágni. Hiszen valós önértékelésünk nem lehet egy olyan dologban, amit soha nem próbáltunk.
Ha valami sikerül, nem elemezzük ki órákon, akár napokon keresztül, hogy miért jött össze.
Ezzel akkor van dolgunk, ha valami nem sikerül és akkor általában az egónkat rá is lehet venni erre.
Persze nem árt életben maradni.
Nem elemezzük ki a sikert?
„Ha valami sikerül, nem elemezzük ki órákon, akár napokon keresztül, hogy miért jött össze.”
Már ugyan miért nem?
Én szoktam.
szóra sem érdemes
Kedves Sanyi! Teljesen egyetértek veled a fentiekben. Nagyon tetszik a válaszod. De szerintem nem túlzottan érdemes az energiád pazarolnod erre a „kedves” megmondó hölgyre, Csilla itt is „csak” hozza a saját formáját úgymond, a szokásos stílusát, amelyben már egy kedves barátom FB oldalán és youtube videója alatt is megnyilvánult. Nem csak Veled ilyen, máshol is bizonyitotta már, hogy képtelen a tiszteletre alázatra és a normális hangnemre. Látható hogy azóta sem változott. Ne vedd magadra, az egész komment Őróla szól. (Te is tudod.) Én is szurkolok Neki, hogy egyszer tanuljon az ilyen helyzetekből. (Amúgy sem árt ez egy olyan ember számára, aki mások lelki életével foglalkozik hivatásszerűen, és másokat próbál a tudatosság felé terelni…)
Erőss Zsolt és az erő
Kedves Sanyi, én eddig tiszteltelek téged, de már látom, hiba volt.
Kanapé huszár a jó édes nénikéd!
Jogod van seggfejnek lenni, nekem meg jogom van azt mondani, hogy onnantól kezdve, hogy valaki családot alapít, kötelességei is vannak, és ha kihívásokra,. meg erőpróbára vágyik, akkor ne nősüljön, és ne csináljon gyereket.
Fantasztikus érzés lehet most az özvegyének, és gyerekeinek, hogy micsoda hős az apjuk!
Mindenki nagyon fog örülni neki a továbbiakban.
Minden jót mindenkinek, Sanyi, innentől kezdve az én szimpátiámra NE számíts.
Ha majd lenyugodtál, tegyél meg légy szíves 2 dolgot:
Szia Csilla!
Ha majd lenyugodtál, tegyél meg légy szíves 2 dolgot:
1. Újra elolvasod az írásomat és ahelyett, hogy belevetítenél valamit, valóban azt olvasod, érted, amit odaírtam!
A kanapé-huszáros mondatot ugyanis csak idéztem, az nem az én véleményem.
2. Még ha igazad lenne és én azt írtam volna, mint amit kiolvastál, akkor sem teheted meg emberileg (a jogról nem is beszélve), hogy nyilvánosan alázol, seggfejnek nevezel, meg elküldesz a nénikémbe!
Ez részedről méltatlan, szinten aluli megnyilvánulás volt – legalábbis remélem.
Kérlek, szállj magadba és gondolkozz el azon, hogyan és miért jutottál el ide?!
Attól tartok, rendesen elszálltál magadtól, ennek pedig következménye, hogy másokat lenézel. Így engedheted csak meg magadnak, hogy ilyen válogatatlan szavakkal, stílusban lehordjál egy másik embert.
Kérlek Csilla! Hol van az alázat, az emberek tisztelete?
Remélem, átgondolod a fentebbieket és eljutsz az indulatkezelésedben az 5-ről a 6-ra!
Részemről nincs harag és sértődés sem. Egy botlásnak tekintem az ügyet, de szurkolok Neked, hogy tanulj belőle és legközelebb ne kerülj ilyen helyzetbe!
Minden jót!
Sanyi
Az erőből pozitívnak lenni technika így működik
A negatív érzések és gondolatok feloldása és tudatosítása helyett Kassai Csilla azt tanítja és gyakorolja, cseréld ki, fojtsd el és végezz önszuggesztiót.
A fenti „pozitív” hozzászólásból látszik, mennyire ingatag talajra épül a személyiség a hú de szuper vagyok „programozásával”.
Rövid távon sok embernél sikeres ez a technika, viszont a pozitív megerősítések úgy működnek, hogy mint amikor a fogkrémet nyomjuk ki a tubusból, úgy nyomja ki a beprogramozott pozitív a negativitást a felszínre. Én erre szoktam használni, hogy jöjjön végre fel, oldjam ki és kerüljön a helyére.
Bízzunk benne, hogy Csilla is feldolgozza azokat a dolgokat, amik ilyen kiborulásokat gerjesztenek.
Az önbecsapást még rövid távon sem nevezném sikeresnek 🙁
Az önbecsapást még rövid távon sem nevezném sikeresnek 🙁
Minden dolognak meg lehet találni
a helyét és a jó oldalát a teremtésben.
Az önszuggesztió és más önbizalom növelő technikák segíthetnek abban, hogy teljesen ismeretlen dologba is bele merjünk vágni. Hiszen valós önértékelésünk nem lehet egy olyan dologban, amit soha nem próbáltunk.
Ha valami sikerül, nem elemezzük ki órákon, akár napokon keresztül, hogy miért jött össze.
Ezzel akkor van dolgunk, ha valami nem sikerül és akkor általában az egónkat rá is lehet venni erre.
Persze nem árt életben maradni.
Nem elemezzük ki a sikert?
„Ha valami sikerül, nem elemezzük ki órákon, akár napokon keresztül, hogy miért jött össze.”
Már ugyan miért nem?
Én szoktam.
szóra sem érdemes
Kedves Sanyi! Teljesen egyetértek veled a fentiekben. Nagyon tetszik a válaszod. De szerintem nem túlzottan érdemes az energiád pazarolnod erre a „kedves” megmondó hölgyre, Csilla itt is „csak” hozza a saját formáját úgymond, a szokásos stílusát, amelyben már egy kedves barátom FB oldalán és youtube videója alatt is megnyilvánult. Nem csak Veled ilyen, máshol is bizonyitotta már, hogy képtelen a tiszteletre alázatra és a normális hangnemre. Látható hogy azóta sem változott. Ne vedd magadra, az egész komment Őróla szól. (Te is tudod.) Én is szurkolok Neki, hogy egyszer tanuljon az ilyen helyzetekből. (Amúgy sem árt ez egy olyan ember számára, aki mások lelki életével foglalkozik hivatásszerűen, és másokat próbál a tudatosság felé terelni…)
Nekem egészen „furcsa” vagyis inkább szokatlan gondolataim
Nekem egészen „furcsa” vagyis inkább szokatlan gondolataim vannak erről az egész helyzetről. Most nem olvastam el mások hozzászólását, lehet, hogy felvetett esetleg valaki más is hasonlót. Ennek az embernek, mármint Erőss Zsoltnak a hegyek és a hegymászás volt a szerelme, az élete. Talán a lelke mélyén meghalni is ott akart, anélkül, hogy ez a „kívánság” a felszínen tudatosult volna benne. Nem tudhatjuk az egyéni sorsát, miért ezt az életformát választotta és hogy miért nem tudott és nem akart lemondani erről az életvitelről, még akkor sem, amikor már a fél lábát is elvesztette. A halál szerintem csak nekünk szörnyűség. Én nem vagyok egyértelműen biztos abban, hogy őt az egója vezette ehhez az életformához. Mivel a lelkünk örök, nem tudhatjuk, hogy esetlegesen egy későbbi élethez vagy valami másért volt szüksége ezekre a tapasztalatokra, nem tudhatjuk, hogy minek lehet ez az alapja. Hiszem, hogy semmi sem történik véletlenül. Az Univerzum óriási és szerintem tele van számunkra elképzelhetetlen világokkal, életformákkal. Még az sem biztos, hogy ha újraszületik, akkor ez itt a Földünkön fog megtörténni. Itt a Földön egyet tehetünk – bár ez nyilvánvalóan nem könnyű feladat a családjának – hogy elfogadjuk Erőss Zsolt és a társa döntését.
Nekem egészen „furcsa” vagyis inkább szokatlan gondolataim
Nekem egészen „furcsa” vagyis inkább szokatlan gondolataim vannak erről az egész helyzetről. Most nem olvastam el mások hozzászólását, lehet, hogy felvetett esetleg valaki más is hasonlót. Ennek az embernek, mármint Erőss Zsoltnak a hegyek és a hegymászás volt a szerelme, az élete. Talán a lelke mélyén meghalni is ott akart, anélkül, hogy ez a „kívánság” a felszínen tudatosult volna benne. Nem tudhatjuk az egyéni sorsát, miért ezt az életformát választotta és hogy miért nem tudott és nem akart lemondani erről az életvitelről, még akkor sem, amikor már a fél lábát is elvesztette. A halál szerintem csak nekünk szörnyűség. Én nem vagyok egyértelműen biztos abban, hogy őt az egója vezette ehhez az életformához. Mivel a lelkünk örök, nem tudhatjuk, hogy esetlegesen egy későbbi élethez vagy valami másért volt szüksége ezekre a tapasztalatokra, nem tudhatjuk, hogy minek lehet ez az alapja. Hiszem, hogy semmi sem történik véletlenül. Az Univerzum óriási és szerintem tele van számunkra elképzelhetetlen világokkal, életformákkal. Még az sem biztos, hogy ha újraszületik, akkor ez itt a Földünkön fog megtörténni. Itt a Földön egyet tehetünk – bár ez nyilvánvalóan nem könnyű feladat a családjának – hogy elfogadjuk Erőss Zsolt és a társa döntését.
Sokat hallani a történteket, engem is elgondolkodtatott ezért.
Sokat hallani a történteket, engem is elgondolkodtatott ezért. Zsolték a nagyon magasba vágytak, olyan országban, ahol erős a spiritualitás. Azt hangoztatták, hogy egyedül segítők nélkül akarnak feljutni, mégis a más által lerakott köteleket használták és majdhogynem azon buktak el, hogy ott már nem volt kötél visszafele jövet, ami segítette volna őket, nekik meg erejük nincs ilyen magasban ezen dolgozni. Mert a kötélrakó sherpák vezetője idő előtt visszafordult. Kicsit olyan, mintha spirituálisan szeretnénk önállóan magasra jutni elméletben, de gyakorlatban nem teszünk érte eleget, miközben titokban másokba kapaszkodunk és ha már nincs ott a segítség, elbukunk. Hibáztak Zsolték, több ponton is, és a természet visszaütött. Én kedd-szerda magasságában hasonlót éltem át, kevés aktivitás részemről és más erejének a kihasználása, de ha ő már nincs, hol vagyok? Tükör, és szerintem mindannyiunknak, lehet hogy más szögben, de ott van.
Sokat hallani a történteket, engem is elgondolkodtatott ezért.
Sokat hallani a történteket, engem is elgondolkodtatott ezért. Zsolték a nagyon magasba vágytak, olyan országban, ahol erős a spiritualitás. Azt hangoztatták, hogy egyedül segítők nélkül akarnak feljutni, mégis a más által lerakott köteleket használták és majdhogynem azon buktak el, hogy ott már nem volt kötél visszafele jövet, ami segítette volna őket, nekik meg erejük nincs ilyen magasban ezen dolgozni. Mert a kötélrakó sherpák vezetője idő előtt visszafordult. Kicsit olyan, mintha spirituálisan szeretnénk önállóan magasra jutni elméletben, de gyakorlatban nem teszünk érte eleget, miközben titokban másokba kapaszkodunk és ha már nincs ott a segítség, elbukunk. Hibáztak Zsolték, több ponton is, és a természet visszaütött. Én kedd-szerda magasságában hasonlót éltem át, kevés aktivitás részemről és más erejének a kihasználása, de ha ő már nincs, hol vagyok? Tükör, és szerintem mindannyiunknak, lehet hogy más szögben, de ott van.
miről szól az életünk?
Amikor fenn voltak a hegyen, akkor nagyon együtt-éreztem Velük és szurkoltam nekik.
Azután kiderült, hogy nagy adag elvárás van bennem, hogy visszatérjenek (legalább egyikük), hogy legyen legalább egy nagyszerű magyar hősünk.
Most utólag meg már csak arra lennék kíváncsi, hogy vajon mit érezhettek, mit élhettek át az utolsó reménytelennek tűnő „időben”? Persze ezt soha nem fogom megtudni, mint ahogy azt sem, hogy mi lehetett a Lelkük/Szellemük kívánsága/hívása.
Nincs jogom véleményt, ítéletet mondani Velük és a történtekkel kapcsolatban, mert nem tudhatom miről szólt az ő életük a Lélek szemszögéből.
Jó ha azzal némileg tisztában vagyok, hogy miről szól az én saját életem:) Pont!
Azokkal nem értek egyet, akik hibáztatják Zsoltot, hogy magával vitte/rántotta Pétert! Mert ez a Péter saját döntése, saját felelőssége volt, csak az Ő Lelke tudhatja miért hozott ilyen döntést!
Azokkal sem értek egyet, akik Zsoltot azért hibáztatják, hogy árva gyerekeket hagyott maga után.
Egyrészt azért nem, mert lehet, hogy a gyermekek karmájába épp az árvaként felnőni életprogram szerepel, másrészt meg azért sem, mert Zsolt hirtelen balesetben is meghalhatott volna a saját utcájában/kertjében/lakásában, ha a sorsában ez van előírva.
Ne kérdőjelezzük meg az Isteni terv szükségességét könyörgöm! (S legalább ezeken az oldalakon lássunk egy kicsit nagyobb látószögből, az egónkon túlról)
Kedves Csilla!
Rá kell jönnöd arra, hogy az élet és a spirituális élet egyáltalán nem az indulatokról, a kedvtelésekről, az ítéletekről és a szimpátiáról szól.
Gyógyítsd meg azt a lélekrészed, amelyik most megsebezve érzi magát – és tudd, hogy a Zsolttal történteknek ehhez semmi köze! – csak a saját múltadnak, a saját életednek, a saját megsebzett Lelkednek.
miről szól az életünk?
Amikor fenn voltak a hegyen, akkor nagyon együtt-éreztem Velük és szurkoltam nekik.
Azután kiderült, hogy nagy adag elvárás van bennem, hogy visszatérjenek (legalább egyikük), hogy legyen legalább egy nagyszerű magyar hősünk.
Most utólag meg már csak arra lennék kíváncsi, hogy vajon mit érezhettek, mit élhettek át az utolsó reménytelennek tűnő „időben”? Persze ezt soha nem fogom megtudni, mint ahogy azt sem, hogy mi lehetett a Lelkük/Szellemük kívánsága/hívása.
Nincs jogom véleményt, ítéletet mondani Velük és a történtekkel kapcsolatban, mert nem tudhatom miről szólt az ő életük a Lélek szemszögéből.
Jó ha azzal némileg tisztában vagyok, hogy miről szól az én saját életem:) Pont!
Azokkal nem értek egyet, akik hibáztatják Zsoltot, hogy magával vitte/rántotta Pétert! Mert ez a Péter saját döntése, saját felelőssége volt, csak az Ő Lelke tudhatja miért hozott ilyen döntést!
Azokkal sem értek egyet, akik Zsoltot azért hibáztatják, hogy árva gyerekeket hagyott maga után.
Egyrészt azért nem, mert lehet, hogy a gyermekek karmájába épp az árvaként felnőni életprogram szerepel, másrészt meg azért sem, mert Zsolt hirtelen balesetben is meghalhatott volna a saját utcájában/kertjében/lakásában, ha a sorsában ez van előírva.
Ne kérdőjelezzük meg az Isteni terv szükségességét könyörgöm! (S legalább ezeken az oldalakon lássunk egy kicsit nagyobb látószögből, az egónkon túlról)
Kedves Csilla!
Rá kell jönnöd arra, hogy az élet és a spirituális élet egyáltalán nem az indulatokról, a kedvtelésekről, az ítéletekről és a szimpátiáról szól.
Gyógyítsd meg azt a lélekrészed, amelyik most megsebezve érzi magát – és tudd, hogy a Zsolttal történteknek ehhez semmi köze! – csak a saját múltadnak, a saját életednek, a saját megsebzett Lelkednek.
Erös Zsolt
Nem tudom olyan ember aki nem hegymászó vagy extrém sportot üző,miért akar Zsolt nevében vagy az extrém sport nevében megszőlalni.Nem bántás képpen csak az az ember aki ezt a sportot nem üzi,ugysem érti meg.Ezt nem lehet leirni elmondani.Ott kell lenni, végig kell csinálni,és utána
jön a válasz.Igaz én nem hegyet mászok hanem barlangászom.Viszont van egy nagyon jó kis énekünk amiben röviden benne van a válasz.”Aki nem látta még a csend világát,úgy sem érti azt”
Ezzel azt hiszem olyan embernek aki eben nincs benne talán egy kicsit felnyitja a szemét.
Igen az az ember aki nincs ebben benne nem fogja megérteni.Én sem tudom különösebben megmagyarázni azt az érzést,hogy miért barlangászom?Miért sározpm össze magam.Van még egy mondásunk.”Hülyék vagyunk de jól esik”.Én azt mondom ott kell lenni megkell tapasztalni.Akkor megérti az ember.Zsoltot pedig hagyjuk az égieknél had pihenjen.Bár én személyessen nem ismerem,de tisztelem és becsülöm Öt,sremélem majd találkozunk ott fenn.
Tisztelettel mindenki felé.
Jurecz Tamás (Fürgeszarvas)
Erös Zsolt
Nem tudom olyan ember aki nem hegymászó vagy extrém sportot üző,miért akar Zsolt nevében vagy az extrém sport nevében megszőlalni.Nem bántás képpen csak az az ember aki ezt a sportot nem üzi,ugysem érti meg.Ezt nem lehet leirni elmondani.Ott kell lenni, végig kell csinálni,és utána
jön a válasz.Igaz én nem hegyet mászok hanem barlangászom.Viszont van egy nagyon jó kis énekünk amiben röviden benne van a válasz.”Aki nem látta még a csend világát,úgy sem érti azt”
Ezzel azt hiszem olyan embernek aki eben nincs benne talán egy kicsit felnyitja a szemét.
Igen az az ember aki nincs ebben benne nem fogja megérteni.Én sem tudom különösebben megmagyarázni azt az érzést,hogy miért barlangászom?Miért sározpm össze magam.Van még egy mondásunk.”Hülyék vagyunk de jól esik”.Én azt mondom ott kell lenni megkell tapasztalni.Akkor megérti az ember.Zsoltot pedig hagyjuk az égieknél had pihenjen.Bár én személyessen nem ismerem,de tisztelem és becsülöm Öt,sremélem majd találkozunk ott fenn.
Tisztelettel mindenki felé.
Jurecz Tamás (Fürgeszarvas)
Számomra ez a túlvállalásról szól
Van aki arra képes, hogy biológiai apa legyen és van aki tud igazi lenni.
Érdekes ez a hegymászás téma. Imaginációban a hegy maga az Apa a feljutás a hegyre pedig az apai elvárásoknak való megfelelést szimbolizálja. Hogyan lehetne valaki igazi apja a gyerekeinek, ha még mindig a saját apja elismerése utáni vágy hajtja? Ezért aztán nincs az a csúcs ami elég lenne, nincs az a jel, ami megállítaná…
Engem megérintett.
Legjobban az, amivel most dolgozom magamban, a tehetetlenség megélése. Nem tudsz segíteni. Mert az expedíciót szervező barát távcsövön nézte az alsó táborból, hogy lefekszik a hóba. Nem veszi fel a telefont. Majd újra felkel. Elindul. És eltűnik…
Aztán a jelek semmibe vétele. Egy lavina. A serpák nem rakják ki a kötelet…
A folytatás nagyon fájdalmas lesz, ezt élem én is most. Nehéz feldolgozni, mindegyik oldalról nehéz.
Az elhagyó szülő leszületik elhagyott gyereknek…
Aztán kioldódik, mind a kettő én vagyok.
Számomra ez a túlvállalásról szól
Van aki arra képes, hogy biológiai apa legyen és van aki tud igazi lenni.
Érdekes ez a hegymászás téma. Imaginációban a hegy maga az Apa a feljutás a hegyre pedig az apai elvárásoknak való megfelelést szimbolizálja. Hogyan lehetne valaki igazi apja a gyerekeinek, ha még mindig a saját apja elismerése utáni vágy hajtja? Ezért aztán nincs az a csúcs ami elég lenne, nincs az a jel, ami megállítaná…
Engem megérintett.
Legjobban az, amivel most dolgozom magamban, a tehetetlenség megélése. Nem tudsz segíteni. Mert az expedíciót szervező barát távcsövön nézte az alsó táborból, hogy lefekszik a hóba. Nem veszi fel a telefont. Majd újra felkel. Elindul. És eltűnik…
Aztán a jelek semmibe vétele. Egy lavina. A serpák nem rakják ki a kötelet…
A folytatás nagyon fájdalmas lesz, ezt élem én is most. Nehéz feldolgozni, mindegyik oldalról nehéz.
Az elhagyó szülő leszületik elhagyott gyereknek…
Aztán kioldódik, mind a kettő én vagyok.
A szabadságról – másképp
Nagyon igaznak érzem az első megszólaló („áldás”) hozzászólásának legnagyobb részét. (A stílusát kevésbé.)
Első reakcióm az eseményekre az volt, hogy eszembe jutott a volt férjemmel megélt nem kellemes élményem, hogy a szenvedélyébe inkább volt szerelemes, mint belém, vagy a családjába. Rendkívül öntörvényű ember, és amikor egyszer ezt finoman kimondtam, hogy szembesítsem és egyben közöljem, ezzel mennyire nem tudtam bánni, mennyire rosszul esett nekem sokszor, azt mondta, majd én is megtudom, miért van erre szükség az életben.
Azóta valóban, sokat meg is tudtam erről. Például azt, hogy azért nem tudtam ezzel bánni, mert én magam nem voltam soha eléggé öntörvényű, a vágyaimat felvállaló és beteljesítő, és azért sem, mert a családomban sem senki.
Két dolgot tanultam meg:
1. eléggé csinálni azt, ami felé a szívem, a szabadságom, a vágyaim húznak,
2. de közben nem elfejteni hogy egy teljes életet élek, és semmilyen felelősséget nem rázhatok le a rosszul definiált szabadságom jegyében.
Amit a volt férjem példáján tanultam ez: a szabadság lelki dolog, de azt is tőle tanultam meg, hogy ha nem vagyok elég bátor, meglépni dolgokat a fizikai világban, akkor elveszíthetem ezt a belső erőt. Ez egy egyensúly.
Nem ismerem ezt a híres hegymászót. De tisztelem a bátorságáért, az elszántságáért, az erejéért. Nehéz tanulás az embernek az az egyensúly, amit élnie kell. Aki már eléggé öntörvényű tud lenni (ez a szó talán kissé negatív, de remélem, értitek, nem negatív dologra célzok), az már túltesz egy nagy átlagon, amit az emberiség él. Valóban több, mint a „kanapéhuszárok”, és valóban, szerintem is sokkal többnek kellene lennünk, ha igazán élünk, és igazán megélünk. Ugyanakkor nem ítélem meg azt, amiben (feltételezem) téved, hogy az életben egyensúlyra kell törekedni, és a legnagyobb lelki erő (ez személyes meglátás) abban áll, hogy vállaljuk az egész éltünkért, minden feladatért, teremtésünkért, az összes vágyunkért a felelősséget. Ha már egyszer csináltunk családot, azért is. Arra is mi vágytunk.
Ugyanakkor van bennem annyi alázat, hogy azt gondoljam: éppúgy lehetett teljes az ő élete így is, beteljesíthette a tanulását úgy, ahogy a legtöbb kanapéhuszár nem, mint hogy lehetett ez neki egy olyan tanulság, amit a másik életébe kellett vinnie magával, mert soha nem volt képes meglátni. Ezt csak az Isten (ő maga) tudhatja, és valójában nem is érdekes. Nem érdemes más életben a hibákat keresni. Egyszerűen nincs értelme.
Amit viszont saját éltünkben felfedezünk ezzel kapcsolatban, annak van. Mert nekünk is el kell dönteni, mit akarunk, mik a vágyaink, amit még nem tettünk meg. Mik a tévedéseink, amiket megbántunk, vagy máshogy csinálnánk, mit is jelent teljes életet élni. Ezzel senkinek nem tartozunk, csak saját magunknak. De saját magunknak igen.
Aki megítél, még nem tudja ezt. De nem illetheti őt sem ítélet: fel nem ismert indulata, be nem váltott vágya vezérli. Önmaga cserben-hagyatottsága. Adott esetben a cserben hagyott feleségé, aki áldozat az életben és azért nem képes változtatni a házasságán, vagy az életén. Higgyétek el, jártam ebben a cipőben. Nem a másikban való hibakeresés a megoldás, legfeljebb ha felismertem mi a tévedése, megkérdezhetem magamtól: elfogadok, vagy elengedek. És Őszintén megválaszolom. Már meg is tettem amit ő nem: nem hagytam magam cserben, továbbléptem és boldogabb életet tudok teremteni. Bátor voltam, mint ő, és még többet tettem: felelősséget vállaltam.
Namaste
A szabadságról – másképp
Nagyon igaznak érzem az első megszólaló („áldás”) hozzászólásának legnagyobb részét. (A stílusát kevésbé.)
Első reakcióm az eseményekre az volt, hogy eszembe jutott a volt férjemmel megélt nem kellemes élményem, hogy a szenvedélyébe inkább volt szerelemes, mint belém, vagy a családjába. Rendkívül öntörvényű ember, és amikor egyszer ezt finoman kimondtam, hogy szembesítsem és egyben közöljem, ezzel mennyire nem tudtam bánni, mennyire rosszul esett nekem sokszor, azt mondta, majd én is megtudom, miért van erre szükség az életben.
Azóta valóban, sokat meg is tudtam erről. Például azt, hogy azért nem tudtam ezzel bánni, mert én magam nem voltam soha eléggé öntörvényű, a vágyaimat felvállaló és beteljesítő, és azért sem, mert a családomban sem senki.
Két dolgot tanultam meg:
1. eléggé csinálni azt, ami felé a szívem, a szabadságom, a vágyaim húznak,
2. de közben nem elfejteni hogy egy teljes életet élek, és semmilyen felelősséget nem rázhatok le a rosszul definiált szabadságom jegyében.
Amit a volt férjem példáján tanultam ez: a szabadság lelki dolog, de azt is tőle tanultam meg, hogy ha nem vagyok elég bátor, meglépni dolgokat a fizikai világban, akkor elveszíthetem ezt a belső erőt. Ez egy egyensúly.
Nem ismerem ezt a híres hegymászót. De tisztelem a bátorságáért, az elszántságáért, az erejéért. Nehéz tanulás az embernek az az egyensúly, amit élnie kell. Aki már eléggé öntörvényű tud lenni (ez a szó talán kissé negatív, de remélem, értitek, nem negatív dologra célzok), az már túltesz egy nagy átlagon, amit az emberiség él. Valóban több, mint a „kanapéhuszárok”, és valóban, szerintem is sokkal többnek kellene lennünk, ha igazán élünk, és igazán megélünk. Ugyanakkor nem ítélem meg azt, amiben (feltételezem) téved, hogy az életben egyensúlyra kell törekedni, és a legnagyobb lelki erő (ez személyes meglátás) abban áll, hogy vállaljuk az egész éltünkért, minden feladatért, teremtésünkért, az összes vágyunkért a felelősséget. Ha már egyszer csináltunk családot, azért is. Arra is mi vágytunk.
Ugyanakkor van bennem annyi alázat, hogy azt gondoljam: éppúgy lehetett teljes az ő élete így is, beteljesíthette a tanulását úgy, ahogy a legtöbb kanapéhuszár nem, mint hogy lehetett ez neki egy olyan tanulság, amit a másik életébe kellett vinnie magával, mert soha nem volt képes meglátni. Ezt csak az Isten (ő maga) tudhatja, és valójában nem is érdekes. Nem érdemes más életben a hibákat keresni. Egyszerűen nincs értelme.
Amit viszont saját éltünkben felfedezünk ezzel kapcsolatban, annak van. Mert nekünk is el kell dönteni, mit akarunk, mik a vágyaink, amit még nem tettünk meg. Mik a tévedéseink, amiket megbántunk, vagy máshogy csinálnánk, mit is jelent teljes életet élni. Ezzel senkinek nem tartozunk, csak saját magunknak. De saját magunknak igen.
Aki megítél, még nem tudja ezt. De nem illetheti őt sem ítélet: fel nem ismert indulata, be nem váltott vágya vezérli. Önmaga cserben-hagyatottsága. Adott esetben a cserben hagyott feleségé, aki áldozat az életben és azért nem képes változtatni a házasságán, vagy az életén. Higgyétek el, jártam ebben a cipőben. Nem a másikban való hibakeresés a megoldás, legfeljebb ha felismertem mi a tévedése, megkérdezhetem magamtól: elfogadok, vagy elengedek. És Őszintén megválaszolom. Már meg is tettem amit ő nem: nem hagytam magam cserben, továbbléptem és boldogabb életet tudok teremteni. Bátor voltam, mint ő, és még többet tettem: felelősséget vállaltam.
Namaste
kérdések és kérdések
Sziasztok!
Bennem a halállal kapcsolatos kérdéseket hozott fel a tragédia. Ott fent 8000 méter felett, amikor minden lépésnek, döntésnek súlya van, lehet-e „véletlen” baleset, vagy ez egy előre determinált szituáció volt? Van-e az a helyzet, ahol már a hegymászó a kihűlés és az ájulás szélén van, hogy fentről már nem tudnak neki segíteni? Amikor már a saját döntései hozzák el a halált?
D
A rendszer abszolút tökéletesen működik
Ennek az életének azért lett vége, mert tovább fejlődni itt és most nem tudott.
Én azt tapasztalom, hogy Isten számára nincs lehetetlen. Akit meg akar menteni, megment.
De az egyéni lélek szabad akarata ott van, meg a felelősség vállalás a döntéseinkért.
Isten olyan, mint a szülő, aki tudja, ha elkényezteti a gyerekét, ha leveszi róla a felelősséget, akkor a gyerek nem fog tudni tanulni, felnőni, a saját útját járni.
Nagyon fontos képességet sajátított el Erőss Zsolt, amit extrém körülmények között lehet kifejleszteni. Ez pedig a kitartás, ami fontos képesség a megvilágosodás eléréséhez. Illetve pontosítok, van olyan spirituális ösvény, ami erre a tulajdonságra komoly szinten épít. A zen gyakorlásra gondolok.
Viszont kell még más is, mint Adyashanti írta, aki kiváló sportember volt. Elkezdett olyan szinten azonosulni ezzel, hogy két nagyon komoly betegséget kapott tanításul, hogy elengedje azt az azonosulását, kiváló sportoló vagyok és pont 🙂 Amikor az első betegségéből kigyógyult újra elkezdett sportolni és visszaépült az egója. Amikor másodszor is hónapokra ágynak esett, rájött, miről is szól ez a dolog.
Mert az a lényeg, minden Egy. Ha azt mondod ez én vagyok, én ilyen vagyok és kész. Azzal kizárod az árnyoldaladat, ami szintén Te vagy. És megkapod a tanításokat, hogy ismerd meg, fogadd el és tudatosítsd.
Persze az ember szívesen van a szuperul működő szerepeiben, híres, hős, elszánt, fantasztikus. Ez is a tapasztalat része. Ezekben építjük a személyiséget, megvalósítjuk, kiteljesítjük önmagunkat.
De amikor találkozol nálad valami nagyobbal és elő kell venni az igazi alázatot, vagyis tudatosnak lenni abban, hogy én itt, az erőmmel, a képességeimmel mire vagyok képes, ott be kell vállalni hogy ez a dolog meghalad engem.
Ez nagyon nehéz feladat. Hol az egyik oldalra billen át az esendő ember, elszáll, túlértékeli magát, hogy átcsúszik műalázatba, kishitűségbe. Sok sok élet kell, hogy a helyére kerüljön az egó és végül meg tudjuk engedni, hogy szétpattanjon a buborék.
kérdések és kérdések
Sziasztok!
Bennem a halállal kapcsolatos kérdéseket hozott fel a tragédia. Ott fent 8000 méter felett, amikor minden lépésnek, döntésnek súlya van, lehet-e „véletlen” baleset, vagy ez egy előre determinált szituáció volt? Van-e az a helyzet, ahol már a hegymászó a kihűlés és az ájulás szélén van, hogy fentről már nem tudnak neki segíteni? Amikor már a saját döntései hozzák el a halált?
D
A rendszer abszolút tökéletesen működik
Ennek az életének azért lett vége, mert tovább fejlődni itt és most nem tudott.
Én azt tapasztalom, hogy Isten számára nincs lehetetlen. Akit meg akar menteni, megment.
De az egyéni lélek szabad akarata ott van, meg a felelősség vállalás a döntéseinkért.
Isten olyan, mint a szülő, aki tudja, ha elkényezteti a gyerekét, ha leveszi róla a felelősséget, akkor a gyerek nem fog tudni tanulni, felnőni, a saját útját járni.
Nagyon fontos képességet sajátított el Erőss Zsolt, amit extrém körülmények között lehet kifejleszteni. Ez pedig a kitartás, ami fontos képesség a megvilágosodás eléréséhez. Illetve pontosítok, van olyan spirituális ösvény, ami erre a tulajdonságra komoly szinten épít. A zen gyakorlásra gondolok.
Viszont kell még más is, mint Adyashanti írta, aki kiváló sportember volt. Elkezdett olyan szinten azonosulni ezzel, hogy két nagyon komoly betegséget kapott tanításul, hogy elengedje azt az azonosulását, kiváló sportoló vagyok és pont 🙂 Amikor az első betegségéből kigyógyult újra elkezdett sportolni és visszaépült az egója. Amikor másodszor is hónapokra ágynak esett, rájött, miről is szól ez a dolog.
Mert az a lényeg, minden Egy. Ha azt mondod ez én vagyok, én ilyen vagyok és kész. Azzal kizárod az árnyoldaladat, ami szintén Te vagy. És megkapod a tanításokat, hogy ismerd meg, fogadd el és tudatosítsd.
Persze az ember szívesen van a szuperul működő szerepeiben, híres, hős, elszánt, fantasztikus. Ez is a tapasztalat része. Ezekben építjük a személyiséget, megvalósítjuk, kiteljesítjük önmagunkat.
De amikor találkozol nálad valami nagyobbal és elő kell venni az igazi alázatot, vagyis tudatosnak lenni abban, hogy én itt, az erőmmel, a képességeimmel mire vagyok képes, ott be kell vállalni hogy ez a dolog meghalad engem.
Ez nagyon nehéz feladat. Hol az egyik oldalra billen át az esendő ember, elszáll, túlértékeli magát, hogy átcsúszik műalázatba, kishitűségbe. Sok sok élet kell, hogy a helyére kerüljön az egó és végül meg tudjuk engedni, hogy szétpattanjon a buborék.
Egy elhunyt küzdő nevével szójátékokat űzni szerintem kissé
Egy elhunyt küzdő nevével szójátékokat űzni szerintem kissé tiszteletlenség, bár kétségtelen, hogy a halált fel lehet fogni humoros szemszögből is.
Erőssnek ez volt az élete, járni a hegyeket, átgázolni a veszélyen, felülkerekedni a rengeteg kihíváson.
Egyáltalán nem gondolom, hogy ez elítélendő lenne, sem család, sem az egyéni sors vonatkozásában.
A gyerekek úgy emlékeznek az apjukra mint egy hősre, mint egy sportemberre, és nem mint egy idiótára, aki feleslegesen kockáztatta az életét holmi múló kalandvágy miatt. Bár hát kinek mi, kétségtelen hogy van a dolgonak ilyen olvasata is.
A halál számtalan formában köszönhet ránk, váratlan és készületlen pillanatokban, sokan elmennek másodpercek alatt lejátszódó autóbalesetek, hirtelen szívrohamok, vagy épp lassú és gyötrelmes betegségek közepette, és velük szemben is megértők, együttérzők vagyunk.
Erőss Zsolt sportember volt, aki szabad akaratából veszélyes sportot űzött, a Neje szintén szabadon döntött mikor hozzáment, és meggyőződésem, hogy a gyerekek sem véletlenül születtek pont abba a családba. Ez rendben van így.
Amit megbecsülendőnek sőt követendőnek tartok, az az, hogy Erőss Zsolt azt csinálta amit szeretett, ami boldogsággal töltötte el, amiben az élet sava-borsát látta, még akkor is, ha ez veszélyes, sőt különösen az. Ő együtt élt a veszéllyel, mint ahogy a családja is együtt élt azzal a gondolattal, hogy aki a Himalájába megy, bármelyik nap eltűnhet. Erőss Zsolt a saját életét élte, nem a szüleiét, vagy a gyermekeiét, vagy a feleségét, hanem teljes nagy betűvel a SAJÁTJÁT. És végül elbukott. De valóban bukás-e ez? Szerintem inkább az a bukás, amikor a kényelem és, a kocázat elkerülése válik az élet legfontosabb szempontjává. Az ilyen élet egy langyos, sótlan lötty. A halál nem bukás, csak az adott inkarnáció vége, egyúttal egy születés kezdete a „túloldalon”.
Különben a Himaláját jó helyszínnek tartom a halálra, teljes tudatossággal, kellő töltöttséggel jó lehet lelépni ebből a körből. Magamnak mindenképp egy hasonlót kívánnék, a többieknek meg legyen olyan, mint amilyet ők szeretnének 🙂
Egy elhunyt küzdő nevével szójátékokat űzni szerintem kissé
Egy elhunyt küzdő nevével szójátékokat űzni szerintem kissé tiszteletlenség, bár kétségtelen, hogy a halált fel lehet fogni humoros szemszögből is.
Erőssnek ez volt az élete, járni a hegyeket, átgázolni a veszélyen, felülkerekedni a rengeteg kihíváson.
Egyáltalán nem gondolom, hogy ez elítélendő lenne, sem család, sem az egyéni sors vonatkozásában.
A gyerekek úgy emlékeznek az apjukra mint egy hősre, mint egy sportemberre, és nem mint egy idiótára, aki feleslegesen kockáztatta az életét holmi múló kalandvágy miatt. Bár hát kinek mi, kétségtelen hogy van a dolgonak ilyen olvasata is.
A halál számtalan formában köszönhet ránk, váratlan és készületlen pillanatokban, sokan elmennek másodpercek alatt lejátszódó autóbalesetek, hirtelen szívrohamok, vagy épp lassú és gyötrelmes betegségek közepette, és velük szemben is megértők, együttérzők vagyunk.
Erőss Zsolt sportember volt, aki szabad akaratából veszélyes sportot űzött, a Neje szintén szabadon döntött mikor hozzáment, és meggyőződésem, hogy a gyerekek sem véletlenül születtek pont abba a családba. Ez rendben van így.
Amit megbecsülendőnek sőt követendőnek tartok, az az, hogy Erőss Zsolt azt csinálta amit szeretett, ami boldogsággal töltötte el, amiben az élet sava-borsát látta, még akkor is, ha ez veszélyes, sőt különösen az. Ő együtt élt a veszéllyel, mint ahogy a családja is együtt élt azzal a gondolattal, hogy aki a Himalájába megy, bármelyik nap eltűnhet. Erőss Zsolt a saját életét élte, nem a szüleiét, vagy a gyermekeiét, vagy a feleségét, hanem teljes nagy betűvel a SAJÁTJÁT. És végül elbukott. De valóban bukás-e ez? Szerintem inkább az a bukás, amikor a kényelem és, a kocázat elkerülése válik az élet legfontosabb szempontjává. Az ilyen élet egy langyos, sótlan lötty. A halál nem bukás, csak az adott inkarnáció vége, egyúttal egy születés kezdete a „túloldalon”.
Különben a Himaláját jó helyszínnek tartom a halálra, teljes tudatossággal, kellő töltöttséggel jó lehet lelépni ebből a körből. Magamnak mindenképp egy hasonlót kívánnék, a többieknek meg legyen olyan, mint amilyet ők szeretnének 🙂
Különbség
2013.06.01-jén szombaton 19:30-kor Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínház vetíti a 2 éve készült dokumentumfilmet Erőss Zsoltról (A Hópárduc talpra áll). Még van pár hely.
Végigolvastam. Igen, majd önvizsgálatot végzek miért döbbent meg, hogy még ezen az oldalon is (mely ráadásul az Önmegvalósítás címet viseli), a hozzászólások nagy részé ítélkezés. Talán egy szigetet kerestem az interneten fortyogó dühben, ahol érvényesül a várt új tudatosság? Nem tudom, de azt ami itt (is) folyik, nem tudom mire vélni. Amint alkalmazni kellene egy ismeretet, sutba dobjuk?
Sok olyan halálesetet látok magam körül, mely az anyagi világba vetett hittel „fatális”, „véletlen”, „hiba”, „felelőtlenség” eredménye. De még az így vélekedő is elgondolkodhat, miért élünk túl brutális vészhelyzeteket és miért halunk bele abba, ha félrenyeljük a krumplipürét.
Mindenki fantasztikusan tud bólogatni akkor, ha pont lekési a buszt, s így összefut egy barátjával, mert na ugye, nincsenek véletlenek. De persze hegymászóink esete az csakis az ő hibájuk lehet. A felelősség tárgya csak a túlélés? Egy országot megrázó halál felvállalása már nem lehet az?
Egy ilyen baleset akár össznépi megrendülést, tiszteletet is kiválthatna. Alázat, hogy ismeretek híján ne ítéljünk, gyász, hogy egy emblematikus életet veszített el a nemzet. (Mert sok a híresség, de kevés az, aki fontos emberi értékeket hordoz és ezt átadhatja.) Egy ilyen esetnél tehát minden együtt áll ahhoz, hogy emberek tömegei egy helyen együtt érezzék a hálát, hogy volt köztünk két ilyen hegymászó, ismerjék el értékeiket, együtt érezzék a bút, de a tiszteletet és alázatot is a Gondviselés felé.
Ez összességében egy pozitív tanulság, ami előre mozdít minket, mert talán tapasztaltátok már „együtt könnyebb”.
Csak most vagy nem számolt Isten a magyarokkal :), vagy a próbatétel nehezebb: felülemelkedni zsigeri reakcióinkon és alkalmazni a „tanultakat”?
Aztán ki tudja… lehet hogy vesszük a leckét és előrébb lépünk általa utunkon és népünk, Földünk útján is közösen. S akkor majd egyszer csak érintetlenül lesétálnak a hegyről, mert valójában csak egyszerűen elérték fent a megvilágosodást. 🙂
Hiszen senki nem tudja mi történt…
Különbség
2013.06.01-jén szombaton 19:30-kor Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínház vetíti a 2 éve készült dokumentumfilmet Erőss Zsoltról (A Hópárduc talpra áll). Még van pár hely.
Végigolvastam. Igen, majd önvizsgálatot végzek miért döbbent meg, hogy még ezen az oldalon is (mely ráadásul az Önmegvalósítás címet viseli), a hozzászólások nagy részé ítélkezés. Talán egy szigetet kerestem az interneten fortyogó dühben, ahol érvényesül a várt új tudatosság? Nem tudom, de azt ami itt (is) folyik, nem tudom mire vélni. Amint alkalmazni kellene egy ismeretet, sutba dobjuk?
Sok olyan halálesetet látok magam körül, mely az anyagi világba vetett hittel „fatális”, „véletlen”, „hiba”, „felelőtlenség” eredménye. De még az így vélekedő is elgondolkodhat, miért élünk túl brutális vészhelyzeteket és miért halunk bele abba, ha félrenyeljük a krumplipürét.
Mindenki fantasztikusan tud bólogatni akkor, ha pont lekési a buszt, s így összefut egy barátjával, mert na ugye, nincsenek véletlenek. De persze hegymászóink esete az csakis az ő hibájuk lehet. A felelősség tárgya csak a túlélés? Egy országot megrázó halál felvállalása már nem lehet az?
Egy ilyen baleset akár össznépi megrendülést, tiszteletet is kiválthatna. Alázat, hogy ismeretek híján ne ítéljünk, gyász, hogy egy emblematikus életet veszített el a nemzet. (Mert sok a híresség, de kevés az, aki fontos emberi értékeket hordoz és ezt átadhatja.) Egy ilyen esetnél tehát minden együtt áll ahhoz, hogy emberek tömegei egy helyen együtt érezzék a hálát, hogy volt köztünk két ilyen hegymászó, ismerjék el értékeiket, együtt érezzék a bút, de a tiszteletet és alázatot is a Gondviselés felé.
Ez összességében egy pozitív tanulság, ami előre mozdít minket, mert talán tapasztaltátok már „együtt könnyebb”.
Csak most vagy nem számolt Isten a magyarokkal :), vagy a próbatétel nehezebb: felülemelkedni zsigeri reakcióinkon és alkalmazni a „tanultakat”?
Aztán ki tudja… lehet hogy vesszük a leckét és előrébb lépünk általa utunkon és népünk, Földünk útján is közösen. S akkor majd egyszer csak érintetlenül lesétálnak a hegyről, mert valójában csak egyszerűen elérték fent a megvilágosodást. 🙂
Hiszen senki nem tudja mi történt…
Ez a topik nem Erőss Zsoltról szól, hanem rólad
Ez a topik nem Erőss Zsoltról szól. Valójában ez egy felkérés volt Sanyitól Önismereti vizsgálódásra… hogy benned mit hozott fel az, ami velük történt… Bátorság, szenvedély, kockáztatás, kihívás, siker, elbukás… Mit mozdítanak meg benned ezek a szavak?
Viszont egyetértek abban, gondoljuk át a történetüket, hogy megértsük, amennyire tőlünk telik, hogy a saját életünkben, a magunk földhözragadt szenvedélyeiben ne kövessünk el hasonló, tragédiába torkolló hibákat…
Zsolttal történt, ami történt. Az ő élete, neki kell tanulnia belőle és megértenie. Nem tudjuk Ő, hogy élte meg mindezt. Amúgy egyikőtök se ismerte Zsoltot és egyikőtök se mászik hegyet és sok más háttér információt sem tudtok, ami nem hangzott el a médiában. Ne is próbáljátok megérteni Zsoltot. Nem fog menni. Az már nagyon jó, ha magad működését megérted, nem hogy egy másik emberét.
Engem megérintett Zsolték története, még mindig a hatása alatt vagyok. Mert velem is megtörténhet egy hegyi baleset bármennyire is vagyok óvatos és figyelmes. Igaz, hogy nem jártam olyan magasan és nem is vagyok olyan elszánt, mint Zsolt, viszont jártam már párszor hasonló környezetben, viharban, amikor nem tudtam, hogy lejövünk e még élve, fagyban, kimerülten, oxigén hiányos környezetben, ahol minden egyes lépés maga az örökké valóság, ahol egy lépés megtétele a cél. Amikor arra kellett figyelnem minden pillanatban, hogy ne veszítsem el az eszméletem. Nagyon átérzem a halálukat a saját szemszögemből. Egyik azok közül, ami feljött bennem mikor rájövök, hogy hibáztam és, hogy nincs tovább… vége, ez most az.
Készült Zsoltról pár érdekes film, akit érdekel mélyebben ez a fajta élet, életérzés, hogy ezáltal is jobban megismerje önmagát:
A hópárduc talpra áll.
A világmászó hópárduc.
Ez a topik nem Erőss Zsoltról szól, hanem rólad
Ez a topik nem Erőss Zsoltról szól. Valójában ez egy felkérés volt Sanyitól Önismereti vizsgálódásra… hogy benned mit hozott fel az, ami velük történt… Bátorság, szenvedély, kockáztatás, kihívás, siker, elbukás… Mit mozdítanak meg benned ezek a szavak?
Viszont egyetértek abban, gondoljuk át a történetüket, hogy megértsük, amennyire tőlünk telik, hogy a saját életünkben, a magunk földhözragadt szenvedélyeiben ne kövessünk el hasonló, tragédiába torkolló hibákat…
Zsolttal történt, ami történt. Az ő élete, neki kell tanulnia belőle és megértenie. Nem tudjuk Ő, hogy élte meg mindezt. Amúgy egyikőtök se ismerte Zsoltot és egyikőtök se mászik hegyet és sok más háttér információt sem tudtok, ami nem hangzott el a médiában. Ne is próbáljátok megérteni Zsoltot. Nem fog menni. Az már nagyon jó, ha magad működését megérted, nem hogy egy másik emberét.
Engem megérintett Zsolték története, még mindig a hatása alatt vagyok. Mert velem is megtörténhet egy hegyi baleset bármennyire is vagyok óvatos és figyelmes. Igaz, hogy nem jártam olyan magasan és nem is vagyok olyan elszánt, mint Zsolt, viszont jártam már párszor hasonló környezetben, viharban, amikor nem tudtam, hogy lejövünk e még élve, fagyban, kimerülten, oxigén hiányos környezetben, ahol minden egyes lépés maga az örökké valóság, ahol egy lépés megtétele a cél. Amikor arra kellett figyelnem minden pillanatban, hogy ne veszítsem el az eszméletem. Nagyon átérzem a halálukat a saját szemszögemből. Egyik azok közül, ami feljött bennem mikor rájövök, hogy hibáztam és, hogy nincs tovább… vége, ez most az.
Készült Zsoltról pár érdekes film, akit érdekel mélyebben ez a fajta élet, életérzés, hogy ezáltal is jobban megismerje önmagát:
A hópárduc talpra áll.
A világmászó hópárduc.
ellentmondás
Van abban „némi” ellentmondás, hogy egy olyan oldalon, ami az önmegvalósításról szól, helyet kap egy ilyen írás, ezzel a címmel. Azt gondolom, hogy aki megkérdőjelezi Erőss Zsolt „erősségét” bármilyen értelemben, nincs tisztában az önmegvalósítás fogalmával… de nem csak a cím, a további tartalom is hiteltelen…
Volt szerencsém Zsolttal találkozni… nyugalom, derű, életigenlés, béke áradt belőle… olyan ember benyomását keltette aki valóban megéli önmagát.
ellentmondás
Van abban „némi” ellentmondás, hogy egy olyan oldalon, ami az önmegvalósításról szól, helyet kap egy ilyen írás, ezzel a címmel. Azt gondolom, hogy aki megkérdőjelezi Erőss Zsolt „erősségét” bármilyen értelemben, nincs tisztában az önmegvalósítás fogalmával… de nem csak a cím, a további tartalom is hiteltelen…
Volt szerencsém Zsolttal találkozni… nyugalom, derű, életigenlés, béke áradt belőle… olyan ember benyomását keltette aki valóban megéli önmagát.
önkritika 🙂
„áldás” gondolatai hatottak rám… ennek tükrében át kell gondolnom, hogy miért irritál husztisanyi írása ennyire… mi az ami kiveri nálam a biztosítékot? de valami nagyon… 🙂
azt is méltatlannak érzem, hogy a fotóját mellékelted hozzá…
örülök
Eszter: De jó :)) Hajrá! ezek szerint érdemes volt azt a „kisregényt” leirnom 😀
önkritika 🙂
„áldás” gondolatai hatottak rám… ennek tükrében át kell gondolnom, hogy miért irritál husztisanyi írása ennyire… mi az ami kiveri nálam a biztosítékot? de valami nagyon… 🙂
azt is méltatlannak érzem, hogy a fotóját mellékelted hozzá…
örülök
Eszter: De jó :)) Hajrá! ezek szerint érdemes volt azt a „kisregényt” leirnom 😀
A véleményünk rólunk szól! 🙂
Sziasztok!
Szerintem Erőss zsolt úgy élt jól ahogy tette 🙂 ….ha neki ez volt a boldogság…..
Van abban valami amit Zsolt mondott az életéről hogy sokan el sem kezdik az életet…….csak várnak rá….
Erről a témáról Osho is eszembe jut,aki azt mondta :
„Az igazi kérdés nem az hogy van-e élet a halál után.
Az igazi kérdés az hogy élsz-e a halál előtt.”
A véleményekről meg csak annyit hogy „Amit Pál mond Péterről,abból sokkal inkább Pált ismerjük meg.” 🙂
Attól h valaki nem kockáztatja az életét attól az még nem azt jelenti szerintem h jól él! 🙂
A véleményünk rólunk szól! 🙂
Sziasztok!
Szerintem Erőss zsolt úgy élt jól ahogy tette 🙂 ….ha neki ez volt a boldogság…..
Van abban valami amit Zsolt mondott az életéről hogy sokan el sem kezdik az életet…….csak várnak rá….
Erről a témáról Osho is eszembe jut,aki azt mondta :
„Az igazi kérdés nem az hogy van-e élet a halál után.
Az igazi kérdés az hogy élsz-e a halál előtt.”
A véleményekről meg csak annyit hogy „Amit Pál mond Péterről,abból sokkal inkább Pált ismerjük meg.” 🙂
Attól h valaki nem kockáztatja az életét attól az még nem azt jelenti szerintem h jól él! 🙂
Egy elgondolkodtató írás!
http://tavolafikatol.blog.hu/2013/05/26/almomban_eross_zsolt_voltam?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare Ezt is érdemes elolvasni!
Egy elgondolkodtató írás!
http://tavolafikatol.blog.hu/2013/05/26/almomban_eross_zsolt_voltam?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare Ezt is érdemes elolvasni!
Ez történt Erőss Zsolttal és Kiss Péterrel a hegyen
Ez történt Erőss Zsolttal és Kiss Péterrel a hegyen
További részletek: http://kuruc.info/r/2/113004/#ixzz2V13M5Dcq
Fél liter vízen múlott volna? És még számtalan dolgon…Érdemes elolvasni.
Ez történt Erőss Zsolttal és Kiss Péterrel a hegyen
Ez történt Erőss Zsolttal és Kiss Péterrel a hegyen
További részletek: http://kuruc.info/r/2/113004/#ixzz2V13M5Dcq
Fél liter vízen múlott volna? És még számtalan dolgon…Érdemes elolvasni.
Karma
Valami hatalmas-nehéz karmát rendezett azzal Peti, hogy visszafordult Zsoltért. Azt tette, amit tennie kellett!
Karma
Valami hatalmas-nehéz karmát rendezett azzal Peti, hogy visszafordult Zsoltért. Azt tette, amit tennie kellett!
Titkos kémfelvétel a Mennyországból
Földi időszámítás szerint 2013. május 20-án Isten a Mennyországban futárokat szalajtott két magyar hegymászó felsőbb énjéhez, magához rendelte őket és így szólt:
– Kedves Gyermekeim, közeledik visszahívásotok ideje. Emlékeztek rá, hogy annak idején együtt állapodtunk meg erről a pontról. Nos, hát azért hívtalak Benneteket, mert most a lehetséges jövőket szemlélve két lehetőség is kínálkozik kilépésetekre, így szabad akaratotokkal, a világ sorsát innen a magasból szemlélve választhattok ezek közül:
vagy itt a hegyen emelünk ki Benneteket visszautatok során, de még megfelelő távolságban a tábortól, hogy ne siethessenek segítségetekre, vagy egy másik lehetőség, hogy hazatérésetek előtt ételmérgezést szenvedtek. A lehetőségek megteremtése körültekintést és rengeteg szervezést igényel, figyelembe kell vennünk mindenki sorsát, életfeladatát, szabad akaratát, s mindent mérlegelve ezt a két alkalmat tudjuk biztosítani számotokra.
Mivel jelen életetekben szép úton jártatok, sok ember figyeli utolsó óráitokat. Így szükséges elmondanom még bizonyos információkat, hiszen döntésetek a világegyetemben meghozott minden döntéshez hasonlóan az egész világ sorsával összefügg:
A második lehetőséget választva most gyorsan és biztonságban leereszkedtek, eléritek a tábort, s visszaindultok az expedícióval. Aztán az egyik városban egy rosszul elkészített étel okozza halálotokat, sokat nem fogtok szenvedni. Hazátokban mindenki sajnálni fog benneteket, hogy ilyen „fatális véletlen” áldozatai lettetek, emléketek sérthetetlenné válik, rossz szóval senki nem illet majd. De a magyarság életbe vetett hite is gyengülni, tehetetlenség érzése erősödni fog ezáltal. A nemzeten passzív bánat lesz úrrá, aztán „lekerül a címlapról” és minden megy tovább, bár a tömegesen érzett szomorúság nyomot hagy, visszavet, gyengíti a Fénnyel való kapcsolatot.
Ha a hegyet választjátok, az átmenet hosszabb és kellemetlenebb lesz, de más összefüggések is vannak. Bár már többször is írásba rögzíttettem a Földön, hogy emberfia nem ítélkezhet, s ha megteszi, azzal önmagának árt, kilépésetek óriási visszhangot kelt majd hazátokban. Rólatok semmit sem tudók ezrei fognak elítélni Benneteket, rossz nyelvek bírálják majd abban a helyzetben hozott döntéseiteket, mellyel már idefönt a lehetőséget készítettük elő. Meg fogják kérdőjelezni hatalmamat, kétségbe vonják az Univerzum tervezőképességét. Hibáztatnak majd Titeket magukra hagyott szeretteitekért, mert nem hisznek abban, hogy gondjukat viselem ezután is. Benneteket tesznek majd felelőssé, hogy elveszítettétek az életeteket, mert még mindig nem látják, hogy a halál csak egy ajtó. De a gerjedő indulat próbája lesz az igazaknak, képesek-e úgy feldolgozni távozásotokat, hogy fejlődjenek általa. Ebben a helyzetben meglátjuk kik azok, akik már őszintén a szeretet útját járják és kik azok, akik még gyógyulásukra várnak. Kétség kívül ez számotokra is a nehezebbik út… halljam hát, melyiket választjátok?
…
Titkos kémfelvétel a Mennyországból
Földi időszámítás szerint 2013. május 20-án Isten a Mennyországban futárokat szalajtott két magyar hegymászó felsőbb énjéhez, magához rendelte őket és így szólt:
– Kedves Gyermekeim, közeledik visszahívásotok ideje. Emlékeztek rá, hogy annak idején együtt állapodtunk meg erről a pontról. Nos, hát azért hívtalak Benneteket, mert most a lehetséges jövőket szemlélve két lehetőség is kínálkozik kilépésetekre, így szabad akaratotokkal, a világ sorsát innen a magasból szemlélve választhattok ezek közül:
vagy itt a hegyen emelünk ki Benneteket visszautatok során, de még megfelelő távolságban a tábortól, hogy ne siethessenek segítségetekre, vagy egy másik lehetőség, hogy hazatérésetek előtt ételmérgezést szenvedtek. A lehetőségek megteremtése körültekintést és rengeteg szervezést igényel, figyelembe kell vennünk mindenki sorsát, életfeladatát, szabad akaratát, s mindent mérlegelve ezt a két alkalmat tudjuk biztosítani számotokra.
Mivel jelen életetekben szép úton jártatok, sok ember figyeli utolsó óráitokat. Így szükséges elmondanom még bizonyos információkat, hiszen döntésetek a világegyetemben meghozott minden döntéshez hasonlóan az egész világ sorsával összefügg:
A második lehetőséget választva most gyorsan és biztonságban leereszkedtek, eléritek a tábort, s visszaindultok az expedícióval. Aztán az egyik városban egy rosszul elkészített étel okozza halálotokat, sokat nem fogtok szenvedni. Hazátokban mindenki sajnálni fog benneteket, hogy ilyen „fatális véletlen” áldozatai lettetek, emléketek sérthetetlenné válik, rossz szóval senki nem illet majd. De a magyarság életbe vetett hite is gyengülni, tehetetlenség érzése erősödni fog ezáltal. A nemzeten passzív bánat lesz úrrá, aztán „lekerül a címlapról” és minden megy tovább, bár a tömegesen érzett szomorúság nyomot hagy, visszavet, gyengíti a Fénnyel való kapcsolatot.
Ha a hegyet választjátok, az átmenet hosszabb és kellemetlenebb lesz, de más összefüggések is vannak. Bár már többször is írásba rögzíttettem a Földön, hogy emberfia nem ítélkezhet, s ha megteszi, azzal önmagának árt, kilépésetek óriási visszhangot kelt majd hazátokban. Rólatok semmit sem tudók ezrei fognak elítélni Benneteket, rossz nyelvek bírálják majd abban a helyzetben hozott döntéseiteket, mellyel már idefönt a lehetőséget készítettük elő. Meg fogják kérdőjelezni hatalmamat, kétségbe vonják az Univerzum tervezőképességét. Hibáztatnak majd Titeket magukra hagyott szeretteitekért, mert nem hisznek abban, hogy gondjukat viselem ezután is. Benneteket tesznek majd felelőssé, hogy elveszítettétek az életeteket, mert még mindig nem látják, hogy a halál csak egy ajtó. De a gerjedő indulat próbája lesz az igazaknak, képesek-e úgy feldolgozni távozásotokat, hogy fejlődjenek általa. Ebben a helyzetben meglátjuk kik azok, akik már őszintén a szeretet útját járják és kik azok, akik még gyógyulásukra várnak. Kétség kívül ez számotokra is a nehezebbik út… halljam hát, melyiket választjátok?
…