"Atyám, ne bátsd őket, nem tudják, mit cselekszenek "
"a mennyek országa bennetek van"
6 hozzászólás a(z) “EGY-ség” bejegyzéshez
Hát gondolom nem ezt a mindenki által ismert, már-már közhelyes Hát gondolom nem ezt a mindenki által ismert, már-már közhelyes megközelítést kerested, de az első idézetnél szerintem azt jelenti, hogy …. ne bántsd őket, mert nincsenek tudatában, hogy mit cselekszenek, nem tudatos a cselekedetük, nem elég tág a világnézetük és a pillanatnyi érdeküknek megfelelően (egósan) döntenek és cselekszenek.
A másodiknál pedig, hogy önmagunkban keressük az Istent.
Persze lehet, hogy ez így túl egyszerű. Érdekes viszont, hogy mióta elkezdtem foglalkozni ezekkel a spirituális meg ezo dolgokkal, azóta értelmet nyertek az ilyen és hasonló jól ismert idézetek.
Kriszti
Hát gondolom nem ezt a mindenki által ismert, már-már közhelyes Hát gondolom nem ezt a mindenki által ismert, már-már közhelyes megközelítést kerested, de az első idézetnél szerintem azt jelenti, hogy …. ne bántsd őket, mert nincsenek tudatában, hogy mit cselekszenek, nem tudatos a cselekedetük, nem elég tág a világnézetük és a pillanatnyi érdeküknek megfelelően (egósan) döntenek és cselekszenek.
A másodiknál pedig, hogy önmagunkban keressük az Istent.
Persze lehet, hogy ez így túl egyszerű. Érdekes viszont, hogy mióta elkezdtem foglalkozni ezekkel a spirituális meg ezo dolgokkal, azóta értelmet nyertek az ilyen és hasonló jól ismert idézetek.
Kriszti
nem tudják mit cselekszenek Sziasztok!
A kérdés nagyon jó, ezen már én is eltöprengtem párszor!:))
Az első részhez:
Magamnak úgy fogalmaztam meg a választ, hogy egyrészt nincsenek tudatában sem az igazságnak, sem a saját belülről jövő késztetéseiknek, sem a saját érzéseiknek, érzelmeiknek (nem ismerik fel a belülről alattomosan támadó gonosz szándékot, ezért azt kezelni sincs esélyük).
Ezen túl pedig nem ismerik a dharma, karma törvényét és nem látják át, hogy a cselekedetükkel másnak segítenek életfeladata teljesítésében, önmaguknak pedig a legtöbbet ártanak, amit majd egyszer kénytelenek lesznek „levezekelni”, hogy saját maguknak megbocsássák a saját hozzáállásukat, gondolataikat, szavaikat, tetteiket. (csak eszközként szerepelnek, hogy valami magasabb kiteljesedjék).
A második részhez:
Sok-sok önismereti munkával, megismerve saját belső világunkat, megismerkedve a Felsőbb Énünk késztetéseivel, rádöbbenünk a mélyben rejtőző igazságokra, igazi mívoltunkra, igazi önvalónkra, igazi kapcsolódásainkra, igazi lényünk teljes valójára, égi kapcsolatára… ezt gondolom a belső mennyek országának.
S amíg eljutunk az első résztől a másodikig… addig itt élünk ezen a szépséges Földön, s vagy így vagy úgy segítjük egymást a felismerésekhez.
Én (most … v. még:)) így gondolom és nagyon érdekelne, hogy Ti hogy gondoltok ezekre a dolgokra… nagyon szeretek tanulni Tőletek!!!, nagyon érdekel a hozzászólásotok!
Szép napot kívánva: M.
több-ség Múltkor meditációban jött fel nekem egy nagy harag, Istennel szemben. Énem egy része nem tud leválni az előző kapcsolatomról, és haragszik, amiért Isten nem segített megoldani a problémákat nekünk… És szenvedünk, rendesen. Igazi karmikus kapcsolat, ahol nagyobb részben a társ volt a bántó, én voltam a segítő, de a szerepek cserélődtek állandóan. Kérem Isten bocsásson meg neki, mert „ő is csak most tanulja az életet…” Aztán olvastam Hermess egy hozzászólását a szintváltás közötti káoszról, mennyire igaz, visszavágyik az ember az előző „rendbe”… S a tudatos énem tudja, a rend része a káosz is, mert el kell engedni, hagyni kell meghalni egy kötődést, hogy egy magasabb szinten lévőt kaphasson az ember. Karma-oldó meditációkat is csinálok.
Figyelem, elemzem énem részeit, mikor tudatos, mikor „egós” mikor sebzett gyermek… A sebzett gyermek az, aki ragaszkodik egy kapcsolathoz, ami csak Isteni csoda által működhetne. A tudatos énem kint a természetben rá tud hangolódni a belső mennyországra, az egy-ség élményre, feltöltődve, és visszalép ide, tér-időbe, ahová a gondolkodási sémái, negyven éve futó programmjai kényszerítik. De már egyre több problémát úgy oldok meg, hogy átlépve a csöndbe amikor visszalépek hozom magammal a megoldásokat. A legnagyobb feladatom most a félelmekkel való munka, az ebből adódó blokkok oldása. Félelem a megbolondulástól – az ego szinte minden minőségi változásra ezzel reagál nekem. Kell jó nagy adag bátorság a szintek közötti káosz megéléséhez.
nem tudják mit cselekszenek Sziasztok!
A kérdés nagyon jó, ezen már én is eltöprengtem párszor!:))
Az első részhez:
Magamnak úgy fogalmaztam meg a választ, hogy egyrészt nincsenek tudatában sem az igazságnak, sem a saját belülről jövő késztetéseiknek, sem a saját érzéseiknek, érzelmeiknek (nem ismerik fel a belülről alattomosan támadó gonosz szándékot, ezért azt kezelni sincs esélyük).
Ezen túl pedig nem ismerik a dharma, karma törvényét és nem látják át, hogy a cselekedetükkel másnak segítenek életfeladata teljesítésében, önmaguknak pedig a legtöbbet ártanak, amit majd egyszer kénytelenek lesznek „levezekelni”, hogy saját maguknak megbocsássák a saját hozzáállásukat, gondolataikat, szavaikat, tetteiket. (csak eszközként szerepelnek, hogy valami magasabb kiteljesedjék).
A második részhez:
Sok-sok önismereti munkával, megismerve saját belső világunkat, megismerkedve a Felsőbb Énünk késztetéseivel, rádöbbenünk a mélyben rejtőző igazságokra, igazi mívoltunkra, igazi önvalónkra, igazi kapcsolódásainkra, igazi lényünk teljes valójára, égi kapcsolatára… ezt gondolom a belső mennyek országának.
S amíg eljutunk az első résztől a másodikig… addig itt élünk ezen a szépséges Földön, s vagy így vagy úgy segítjük egymást a felismerésekhez.
Én (most … v. még:)) így gondolom és nagyon érdekelne, hogy Ti hogy gondoltok ezekre a dolgokra… nagyon szeretek tanulni Tőletek!!!, nagyon érdekel a hozzászólásotok!
Szép napot kívánva: M.
több-ség Múltkor meditációban jött fel nekem egy nagy harag, Istennel szemben. Énem egy része nem tud leválni az előző kapcsolatomról, és haragszik, amiért Isten nem segített megoldani a problémákat nekünk… És szenvedünk, rendesen. Igazi karmikus kapcsolat, ahol nagyobb részben a társ volt a bántó, én voltam a segítő, de a szerepek cserélődtek állandóan. Kérem Isten bocsásson meg neki, mert „ő is csak most tanulja az életet…” Aztán olvastam Hermess egy hozzászólását a szintváltás közötti káoszról, mennyire igaz, visszavágyik az ember az előző „rendbe”… S a tudatos énem tudja, a rend része a káosz is, mert el kell engedni, hagyni kell meghalni egy kötődést, hogy egy magasabb szinten lévőt kaphasson az ember. Karma-oldó meditációkat is csinálok.
Figyelem, elemzem énem részeit, mikor tudatos, mikor „egós” mikor sebzett gyermek… A sebzett gyermek az, aki ragaszkodik egy kapcsolathoz, ami csak Isteni csoda által működhetne. A tudatos énem kint a természetben rá tud hangolódni a belső mennyországra, az egy-ség élményre, feltöltődve, és visszalép ide, tér-időbe, ahová a gondolkodási sémái, negyven éve futó programmjai kényszerítik. De már egyre több problémát úgy oldok meg, hogy átlépve a csöndbe amikor visszalépek hozom magammal a megoldásokat. A legnagyobb feladatom most a félelmekkel való munka, az ebből adódó blokkok oldása. Félelem a megbolondulástól – az ego szinte minden minőségi változásra ezzel reagál nekem. Kell jó nagy adag bátorság a szintek közötti káosz megéléséhez.
Hát gondolom nem ezt a mindenki által ismert, már-már közhelyes
Hát gondolom nem ezt a mindenki által ismert, már-már közhelyes megközelítést kerested, de az első idézetnél szerintem azt jelenti, hogy …. ne bántsd őket, mert nincsenek tudatában, hogy mit cselekszenek, nem tudatos a cselekedetük, nem elég tág a világnézetük és a pillanatnyi érdeküknek megfelelően (egósan) döntenek és cselekszenek.
A másodiknál pedig, hogy önmagunkban keressük az Istent.
Persze lehet, hogy ez így túl egyszerű. Érdekes viszont, hogy mióta elkezdtem foglalkozni ezekkel a spirituális meg ezo dolgokkal, azóta értelmet nyertek az ilyen és hasonló jól ismert idézetek.
Kriszti
Hát gondolom nem ezt a mindenki által ismert, már-már közhelyes
Hát gondolom nem ezt a mindenki által ismert, már-már közhelyes megközelítést kerested, de az első idézetnél szerintem azt jelenti, hogy …. ne bántsd őket, mert nincsenek tudatában, hogy mit cselekszenek, nem tudatos a cselekedetük, nem elég tág a világnézetük és a pillanatnyi érdeküknek megfelelően (egósan) döntenek és cselekszenek.
A másodiknál pedig, hogy önmagunkban keressük az Istent.
Persze lehet, hogy ez így túl egyszerű. Érdekes viszont, hogy mióta elkezdtem foglalkozni ezekkel a spirituális meg ezo dolgokkal, azóta értelmet nyertek az ilyen és hasonló jól ismert idézetek.
Kriszti
nem tudják mit cselekszenek
Sziasztok!
A kérdés nagyon jó, ezen már én is eltöprengtem párszor!:))
Az első részhez:
Magamnak úgy fogalmaztam meg a választ, hogy egyrészt nincsenek tudatában sem az igazságnak, sem a saját belülről jövő késztetéseiknek, sem a saját érzéseiknek, érzelmeiknek (nem ismerik fel a belülről alattomosan támadó gonosz szándékot, ezért azt kezelni sincs esélyük).
Ezen túl pedig nem ismerik a dharma, karma törvényét és nem látják át, hogy a cselekedetükkel másnak segítenek életfeladata teljesítésében, önmaguknak pedig a legtöbbet ártanak, amit majd egyszer kénytelenek lesznek „levezekelni”, hogy saját maguknak megbocsássák a saját hozzáállásukat, gondolataikat, szavaikat, tetteiket. (csak eszközként szerepelnek, hogy valami magasabb kiteljesedjék).
A második részhez:
Sok-sok önismereti munkával, megismerve saját belső világunkat, megismerkedve a Felsőbb Énünk késztetéseivel, rádöbbenünk a mélyben rejtőző igazságokra, igazi mívoltunkra, igazi önvalónkra, igazi kapcsolódásainkra, igazi lényünk teljes valójára, égi kapcsolatára… ezt gondolom a belső mennyek országának.
S amíg eljutunk az első résztől a másodikig… addig itt élünk ezen a szépséges Földön, s vagy így vagy úgy segítjük egymást a felismerésekhez.
Én (most … v. még:)) így gondolom és nagyon érdekelne, hogy Ti hogy gondoltok ezekre a dolgokra… nagyon szeretek tanulni Tőletek!!!, nagyon érdekel a hozzászólásotok!
Szép napot kívánva: M.
több-ség
Múltkor meditációban jött fel nekem egy nagy harag, Istennel szemben. Énem egy része nem tud leválni az előző kapcsolatomról, és haragszik, amiért Isten nem segített megoldani a problémákat nekünk… És szenvedünk, rendesen. Igazi karmikus kapcsolat, ahol nagyobb részben a társ volt a bántó, én voltam a segítő, de a szerepek cserélődtek állandóan. Kérem Isten bocsásson meg neki, mert „ő is csak most tanulja az életet…” Aztán olvastam Hermess egy hozzászólását a szintváltás közötti káoszról, mennyire igaz, visszavágyik az ember az előző „rendbe”… S a tudatos énem tudja, a rend része a káosz is, mert el kell engedni, hagyni kell meghalni egy kötődést, hogy egy magasabb szinten lévőt kaphasson az ember. Karma-oldó meditációkat is csinálok.
Figyelem, elemzem énem részeit, mikor tudatos, mikor „egós” mikor sebzett gyermek… A sebzett gyermek az, aki ragaszkodik egy kapcsolathoz, ami csak Isteni csoda által működhetne. A tudatos énem kint a természetben rá tud hangolódni a belső mennyországra, az egy-ség élményre, feltöltődve, és visszalép ide, tér-időbe, ahová a gondolkodási sémái, negyven éve futó programmjai kényszerítik. De már egyre több problémát úgy oldok meg, hogy átlépve a csöndbe amikor visszalépek hozom magammal a megoldásokat. A legnagyobb feladatom most a félelmekkel való munka, az ebből adódó blokkok oldása. Félelem a megbolondulástól – az ego szinte minden minőségi változásra ezzel reagál nekem. Kell jó nagy adag bátorság a szintek közötti káosz megéléséhez.
nem tudják mit cselekszenek
Sziasztok!
A kérdés nagyon jó, ezen már én is eltöprengtem párszor!:))
Az első részhez:
Magamnak úgy fogalmaztam meg a választ, hogy egyrészt nincsenek tudatában sem az igazságnak, sem a saját belülről jövő késztetéseiknek, sem a saját érzéseiknek, érzelmeiknek (nem ismerik fel a belülről alattomosan támadó gonosz szándékot, ezért azt kezelni sincs esélyük).
Ezen túl pedig nem ismerik a dharma, karma törvényét és nem látják át, hogy a cselekedetükkel másnak segítenek életfeladata teljesítésében, önmaguknak pedig a legtöbbet ártanak, amit majd egyszer kénytelenek lesznek „levezekelni”, hogy saját maguknak megbocsássák a saját hozzáállásukat, gondolataikat, szavaikat, tetteiket. (csak eszközként szerepelnek, hogy valami magasabb kiteljesedjék).
A második részhez:
Sok-sok önismereti munkával, megismerve saját belső világunkat, megismerkedve a Felsőbb Énünk késztetéseivel, rádöbbenünk a mélyben rejtőző igazságokra, igazi mívoltunkra, igazi önvalónkra, igazi kapcsolódásainkra, igazi lényünk teljes valójára, égi kapcsolatára… ezt gondolom a belső mennyek országának.
S amíg eljutunk az első résztől a másodikig… addig itt élünk ezen a szépséges Földön, s vagy így vagy úgy segítjük egymást a felismerésekhez.
Én (most … v. még:)) így gondolom és nagyon érdekelne, hogy Ti hogy gondoltok ezekre a dolgokra… nagyon szeretek tanulni Tőletek!!!, nagyon érdekel a hozzászólásotok!
Szép napot kívánva: M.
több-ség
Múltkor meditációban jött fel nekem egy nagy harag, Istennel szemben. Énem egy része nem tud leválni az előző kapcsolatomról, és haragszik, amiért Isten nem segített megoldani a problémákat nekünk… És szenvedünk, rendesen. Igazi karmikus kapcsolat, ahol nagyobb részben a társ volt a bántó, én voltam a segítő, de a szerepek cserélődtek állandóan. Kérem Isten bocsásson meg neki, mert „ő is csak most tanulja az életet…” Aztán olvastam Hermess egy hozzászólását a szintváltás közötti káoszról, mennyire igaz, visszavágyik az ember az előző „rendbe”… S a tudatos énem tudja, a rend része a káosz is, mert el kell engedni, hagyni kell meghalni egy kötődést, hogy egy magasabb szinten lévőt kaphasson az ember. Karma-oldó meditációkat is csinálok.
Figyelem, elemzem énem részeit, mikor tudatos, mikor „egós” mikor sebzett gyermek… A sebzett gyermek az, aki ragaszkodik egy kapcsolathoz, ami csak Isteni csoda által működhetne. A tudatos énem kint a természetben rá tud hangolódni a belső mennyországra, az egy-ség élményre, feltöltődve, és visszalép ide, tér-időbe, ahová a gondolkodási sémái, negyven éve futó programmjai kényszerítik. De már egyre több problémát úgy oldok meg, hogy átlépve a csöndbe amikor visszalépek hozom magammal a megoldásokat. A legnagyobb feladatom most a félelmekkel való munka, az ebből adódó blokkok oldása. Félelem a megbolondulástól – az ego szinte minden minőségi változásra ezzel reagál nekem. Kell jó nagy adag bátorság a szintek közötti káosz megéléséhez.