Mivel nem szeretném szétoffolni Kati blogját,ezért nyitottam egy önnálló blogot
hogy itt folytassuk a nyomozást mi lehet a domináns anyai viselkedés hátterében.
,,Az anya magával hozza az eredeti családi mintákat, s mindazt az élményt, amit ott szerzett; így nem csak a jelen körülmények, de a múlt eseményei is hatással vannak rá. Ezek az élmények az anya új családjában, a párkapcsolatában, a szűk és a nagycsaládban új értelmet nyernek, együtt hatnak a gyermekre. Így az anya-gyermek kapcsolat túlzott hangsúlyozása leegyszerűsítés, s egyaránt káros hatással lehet mind a gyermekre, mind az anyára. ”
részlet innen:
http://www.vasnepe.hu/gyermekszoba/20090112_tokeletes_anyanak_lenni
Nálunk az anyukám viselkedésének hátterében egyértelműen az
Nálunk az anyukám viselkedésének hátterében egyértelműen az ő anyukája viselkedése áll. Ezért is kell elköltözni. 🙂 Miért szeretnéd megtudni, hogy mi áll a viselkedésük hátterében?
Szerettem
volna tovább vinni a témát, hogy rátérjek az apák, a testvérek és egyéb tényezők hatására… Na most már mid1.
Azért mert meghaladja egy fórum téma keretét. Itt már kálvária alakult ki.
Erika, ez neked miben tükör?
Szia Kati!
Nem mindegy.
Folytasd a témát egész nyugodtan.
Ha ennyire megmozgató mindenképp. 😉
Csak kifelyezésre jutattad hogy nem szívesen veszed ha az adott témát egy másik nézöpontból kezdjük el megvizsgálni.
Ennyi.
S hogy ne sértsem az elképzeléseid a blog tartalmát illetöen inkább nyitottam ezt a blogot hogy tovább folytassuk az ott elkezdett beszélgetést.
Mert szerintem egy keresö igenis nem elégszik meg annyival hogy ráhúzza egy figurára az összes sérelmét. 😉
Erika Szeretettel!
Szia Hiteles!
Valóban érdekel a téma.Mégpedig azért mert a néni akit jelenleg ápolok épp a domináns anyai szereppel játszmázik/ott.
Az a cikk amit megosztott velünk a Kati minden pontban stimmelt azzal amit itt láttam és hallottam a dadaista anya játszmái.
Lehet hogy úgy érzem meg kell védenem öt!?
Tudat alatt lehetséges az is….
Tulajdonképpen egy játszmázást soha nem kell megvédeni mert akkor mi is részt veszünk benne.
Csak felismerni és kimaradni belöle. 😉
De a játszmázót magát kell tetten érni hogy egyáltalán mit akar elérni?
Megértéssel és szeretettel. 😉
Üdv!Erika
Ha szeretnéd megtudni
miért lett ő domináns anya akkor két választásod legalább van. Az egyik, meséltetni őt a gyerekkorról. A Barbara úgy nyitja a nem spiri úton járó kliensek lelkét, hogy ezt a kérdést teszi fel: Mi az, ami igazi örömet okoz? A néni esetében milyen álmai, tervei voltak gyerekként? A jó és szép dolgokról beszéltetni, miután megnyílik, úgyis előkerülnek a problémás dolgok is… Meg fogod találni az érzelmi elhanyagoltság jeleit.
A másik megoldás ha meditációban kapcsolatba lépsz a saját belső bölcsességeddel és az övével is és lekéred a választ. Ha már rászánsz erre egy meditációt érdemes rákérdezni arra is, hogy miben tudsz a lelki dolgokban neki segíteni. Az öregkor lenne az a szakasz amikor a nagy belátások segítségével egy egész életút megélt tapasztalatai le kellene hogy tisztuljanak.
Ami miatt az ember lánya segíteni szeretne a játszmázónak hogy hagyja abba ezt, az az, hogy meglátja a játszmázó egó mögött a szeretet éhes lelket. S mint tudjuk, aki önmagának a szeretetet megadni nem tudja, azt a környezete sem tudja szeretni. Azt kellene felismerniük, hogy önmagukért, a saját lelkük szépségéért és értékéért, a születés jogán jár nekik a szeretet.
Köszi!
Szóval seperjük szépen a szönyeg alá a témát,én meg tudjak meg amit akarok meditációban és aztán kussoljak!? 😉
Szerintem ez a jelenség gyakoribb annál hogy nyilvánosan beszélgessünk róla.
S közös erövel tárjuk fel a domináns anyai szerep gyökereit.
Nem fogom beszéltetni,mert nincs abban az állapotban,és egyébként sem.
S nem fogok meditációban machinálni sem.
Ennek a jelenségnek biztosan van logikus magyarázata,csak lehet hogy még nem tartasz ott a könyvedben. 😉
Kati!
Úgy érzem nem nagyon akarod kiengedni a szellemet a palackból…..
Miért?
Szeretettel!Erika
Nem akarom a szőnyeg alá
söpörni a kérdést. Azt hittem, hogy Te akarsz tenni valamit azért, hogy az okok kiderüljenek. Már megint tévedtem 🙂
Ebben a könyvben ( sem ) található meg az összes kérdésre az összes válasz, nem is várom el egyetlen könyvtől sem. Az élet, a valóság ahol kutakodni kellene. A Barbara azt javasolja mindenkinek, hogy az elméletek megismerése után mindig tartsák azokat a háttérben és elsősorban az előttük álló ember egyediségére fókuszáljanak, így kerülhetőek el a sablonizálásból fakadó problémák.
Erika, ahogy lesz rá energiám és lehetőségem, az általam ismert domináns anyák és az ő gyermekeik megkérdezésével megpróbálok választ adni a kérdésedre. Engem is érdekel.
A másik amit jó lenne tisztázni. Az információ lekérése, akár Akashából, akár belső bölcsességből még nem machinálás. Be van építve egy szűrő, bármilyen információ és bárki részére nem hozzáférhető, pontosan a machinálási hajlandóság miatt 😀
Nálunk az anyukám viselkedésének hátterében egyértelműen az
Nálunk az anyukám viselkedésének hátterében egyértelműen az ő anyukája viselkedése áll. Ezért is kell elköltözni. 🙂 Miért szeretnéd megtudni, hogy mi áll a viselkedésük hátterében?
Szerettem
volna tovább vinni a témát, hogy rátérjek az apák, a testvérek és egyéb tényezők hatására… Na most már mid1.
Azért mert meghaladja egy fórum téma keretét. Itt már kálvária alakult ki.
Erika, ez neked miben tükör?
Szia Kati!
Nem mindegy.
Folytasd a témát egész nyugodtan.
Ha ennyire megmozgató mindenképp. 😉
Csak kifelyezésre jutattad hogy nem szívesen veszed ha az adott témát egy másik nézöpontból kezdjük el megvizsgálni.
Ennyi.
S hogy ne sértsem az elképzeléseid a blog tartalmát illetöen inkább nyitottam ezt a blogot hogy tovább folytassuk az ott elkezdett beszélgetést.
Mert szerintem egy keresö igenis nem elégszik meg annyival hogy ráhúzza egy figurára az összes sérelmét. 😉
Erika Szeretettel!
Szia Hiteles!
Valóban érdekel a téma.Mégpedig azért mert a néni akit jelenleg ápolok épp a domináns anyai szereppel játszmázik/ott.
Az a cikk amit megosztott velünk a Kati minden pontban stimmelt azzal amit itt láttam és hallottam a dadaista anya játszmái.
Lehet hogy úgy érzem meg kell védenem öt!?
Tudat alatt lehetséges az is….
Tulajdonképpen egy játszmázást soha nem kell megvédeni mert akkor mi is részt veszünk benne.
Csak felismerni és kimaradni belöle. 😉
De a játszmázót magát kell tetten érni hogy egyáltalán mit akar elérni?
Megértéssel és szeretettel. 😉
Üdv!Erika
Ha szeretnéd megtudni
miért lett ő domináns anya akkor két választásod legalább van. Az egyik, meséltetni őt a gyerekkorról. A Barbara úgy nyitja a nem spiri úton járó kliensek lelkét, hogy ezt a kérdést teszi fel: Mi az, ami igazi örömet okoz? A néni esetében milyen álmai, tervei voltak gyerekként? A jó és szép dolgokról beszéltetni, miután megnyílik, úgyis előkerülnek a problémás dolgok is… Meg fogod találni az érzelmi elhanyagoltság jeleit.
A másik megoldás ha meditációban kapcsolatba lépsz a saját belső bölcsességeddel és az övével is és lekéred a választ. Ha már rászánsz erre egy meditációt érdemes rákérdezni arra is, hogy miben tudsz a lelki dolgokban neki segíteni. Az öregkor lenne az a szakasz amikor a nagy belátások segítségével egy egész életút megélt tapasztalatai le kellene hogy tisztuljanak.
Ami miatt az ember lánya segíteni szeretne a játszmázónak hogy hagyja abba ezt, az az, hogy meglátja a játszmázó egó mögött a szeretet éhes lelket. S mint tudjuk, aki önmagának a szeretetet megadni nem tudja, azt a környezete sem tudja szeretni. Azt kellene felismerniük, hogy önmagukért, a saját lelkük szépségéért és értékéért, a születés jogán jár nekik a szeretet.
Köszi!
Szóval seperjük szépen a szönyeg alá a témát,én meg tudjak meg amit akarok meditációban és aztán kussoljak!? 😉
Szerintem ez a jelenség gyakoribb annál hogy nyilvánosan beszélgessünk róla.
S közös erövel tárjuk fel a domináns anyai szerep gyökereit.
Nem fogom beszéltetni,mert nincs abban az állapotban,és egyébként sem.
S nem fogok meditációban machinálni sem.
Ennek a jelenségnek biztosan van logikus magyarázata,csak lehet hogy még nem tartasz ott a könyvedben. 😉
Kati!
Úgy érzem nem nagyon akarod kiengedni a szellemet a palackból…..
Miért?
Szeretettel!Erika
Nem akarom a szőnyeg alá
söpörni a kérdést. Azt hittem, hogy Te akarsz tenni valamit azért, hogy az okok kiderüljenek. Már megint tévedtem 🙂
Ebben a könyvben ( sem ) található meg az összes kérdésre az összes válasz, nem is várom el egyetlen könyvtől sem. Az élet, a valóság ahol kutakodni kellene. A Barbara azt javasolja mindenkinek, hogy az elméletek megismerése után mindig tartsák azokat a háttérben és elsősorban az előttük álló ember egyediségére fókuszáljanak, így kerülhetőek el a sablonizálásból fakadó problémák.
Erika, ahogy lesz rá energiám és lehetőségem, az általam ismert domináns anyák és az ő gyermekeik megkérdezésével megpróbálok választ adni a kérdésedre. Engem is érdekel.
A másik amit jó lenne tisztázni. Az információ lekérése, akár Akashából, akár belső bölcsességből még nem machinálás. Be van építve egy szűrő, bármilyen információ és bárki részére nem hozzáférhető, pontosan a machinálási hajlandóság miatt 😀
Erika, szerintem nagyon jó ötlet ez a blog. Szerintem hogy egy
Erika, szerintem nagyon jó ötlet ez a blog. Szerintem hogy egy domináns vagy bármilyen anya milyen hatást vált ki egy gyerekben a későbbiekre nézve, az nagyban fog a gyerek személyiségétől, tudatossági szintjétől is, tehát erre nincs recept. Nem feltétlen lesz belőle „lelki sérült”. Meg egyáltalán mi az? Relatív az, nem hinném, hogy ebben lehetne általánosítani, vagy súlyosabb esetben előítéletek gyártani.
Viszont ha úgy közelítjük meg, hogy mi késztet valakit, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben „domináns” legyen, az már nekem kézzelfoghatóbb.
Erika, szerintem nagyon jó ötlet ez a blog. Szerintem hogy egy
Erika, szerintem nagyon jó ötlet ez a blog. Szerintem hogy egy domináns vagy bármilyen anya milyen hatást vált ki egy gyerekben a későbbiekre nézve, az nagyban fog a gyerek személyiségétől, tudatossági szintjétől is, tehát erre nincs recept. Nem feltétlen lesz belőle „lelki sérült”. Meg egyáltalán mi az? Relatív az, nem hinném, hogy ebben lehetne általánosítani, vagy súlyosabb esetben előítéletek gyártani.
Viszont ha úgy közelítjük meg, hogy mi késztet valakit, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben „domináns” legyen, az már nekem kézzelfoghatóbb.
Én komolyan nem értem, hogy mi a baj ezzel a témával. Egyszerűen
Én komolyan nem értem, hogy mi a baj ezzel a témával. Egyszerűen csak nézek itt, hogy miért a sok támadás???? Tényleg szeretném tudni, hogy mi a gond. Nekem tényleg sokat segít, ha megértem, hogy miért ebbe a családba születtem, mi volt vele célom. De ha valaki másként gondolja, és szerinte nem mi akarunk születni valahova, akkor se értem, hogy miért nem fogadható el (akár csak elmélet szintjén) ez az egész. Segítsetek már megérteni! Mi ezzel a probléma?
Miért baj az, ha valaki domináns anya, vagy lazán tartó anya??????? Vagy mindenki csak a tökéletes anyát ismeri? Vagy csak azt tudjátok elfogadni? Én tudom, hogy engem igazából nem az anyám miatt zavar a téma, hanem a saját anyaságom miatt, mert sokszor nem érzem elég jó anyának magam, de benneteket miért???????
Én komolyan nem értem, hogy mi a baj ezzel a témával. Egyszerűen
Én komolyan nem értem, hogy mi a baj ezzel a témával. Egyszerűen csak nézek itt, hogy miért a sok támadás???? Tényleg szeretném tudni, hogy mi a gond. Nekem tényleg sokat segít, ha megértem, hogy miért ebbe a családba születtem, mi volt vele célom. De ha valaki másként gondolja, és szerinte nem mi akarunk születni valahova, akkor se értem, hogy miért nem fogadható el (akár csak elmélet szintjén) ez az egész. Segítsetek már megérteni! Mi ezzel a probléma?
Miért baj az, ha valaki domináns anya, vagy lazán tartó anya??????? Vagy mindenki csak a tökéletes anyát ismeri? Vagy csak azt tudjátok elfogadni? Én tudom, hogy engem igazából nem az anyám miatt zavar a téma, hanem a saját anyaságom miatt, mert sokszor nem érzem elég jó anyának magam, de benneteket miért???????
Hát nekem is volt egy édes ,drága domináns anyukám,csak az volt
Hát nekem is volt egy édes ,drága domináns anyukám,csak az volt a pechje szegénynek,hogy én még dominánsabb voltam.
Ez kicsit bonyolítja ezt a domináns anya kérdést.
Amikor a férj engedi,az egyik gyerek is,de a másik nem.
Majd mesélek:)
Hát nekem is volt egy édes ,drága domináns anyukám,csak az volt
Hát nekem is volt egy édes ,drága domináns anyukám,csak az volt a pechje szegénynek,hogy én még dominánsabb voltam.
Ez kicsit bonyolítja ezt a domináns anya kérdést.
Amikor a férj engedi,az egyik gyerek is,de a másik nem.
Majd mesélek:)
dominancia
Sziasztok
Az én családomban is hasonló a felállás.Anya dominánsabb mint Apa.
Nekem sikerült eljutnom arra a szintre amit itt olvastam hogy ez halmozott probléma és anyám is az ő családjából hozta ezt a viselkedést.
A nagyszüleim közül ma már senki nem él de azt mindig megfigyeltem és érzékeltem gyerekfejjel hogy az anyai nagymamám és anyám között nagyon hűvös volt a viszony.Az anyai nagypapám pedig szimpla bábu volt az ő kezében és mindenben bólogatott még akkor is ha neki valami nem tetszett.
Apámnál a helyzet kicsit másképp egyforma.Ott az apában volt elég spiritusz mert imádott okoskodni és vitatkozni de ezt azért tette hogy a hatalmi pozícióját megtartsa.Az apai nagymamám sokszor szenvedett emiatt de elég kemény nő volt ő is mert a hite..na az hegyeket mozgatott meg 🙂
Hoztam szép mintákat de még nem tudom azt hogyan és hol kezdjem el anyámmal.Leülni vele nem akarok mert próbáltam már vele beszélgetni erről de nem eléggé nyitott–jönnek a kérdések hogy miért vagy erre kíváncsi mert ez már olyan régen volt? Mit vájkálsz a múltban? stbstb
Szerintetek hogyan álljak hozzá?
köszönöm
liveinthemoment
Körbekérdeztem
az ismerőseimet, öt domináns anya gyerekkori hátteréről sikerül infókat beszerezni. Statisztikai tömegnek ez még nem nevezhető, viszont nagyon érdekes egyezőségek vannak, amit nem kell kinyilatkoztatásként kezelni, de érdemes rajta elgondolkodni.
Ezek az anyák vagy egykék, ha többgyermekes a család ők elsőszülöttek és/vagy ők a különleges gyerek a szülők számára. A saját tehetségüket, a kreativitást az önálló életutat nem tudják felnőttkorban megvalósítani, ebben közre játszik a társadalmi osztály, pl szegény paraszti háttér, a szülők tekintélyelvűsége stb. Egy karakán, tehetséges, igazi élni vágyó lény, akinek „szimplán” az anyaság jut mint lehetőség. Ugyanezt a bezártságot és flusztráltságot majd mindannyian átéltük, akiknek az élete beszűkült a gyes alatt, mert a gyerekfelügyelet nagyon nehezen megoldható volt. Nekik a helyzetük annyival volt nehezebb ( a szüleink, nagyszüleink generációjára gondolva ) hogy a kismama korszak után sem volt lehetőségük a tehetségüket kibontakoztatni, álmokat, életutakat kellett sok esetben feladni az anyaság és a környezet elvárásai miatt, vagy pusztán azért mert nőnek születtek le. Gyakran a férj nagyon gyenge, befolyásolható, a domináns anya a férjet is uralja, de nem tudja igazi karrier befutására rávenni.
Önmagukat nem tudják igazán szeretni és elfogadni, és mély hiányuk van a szakmai sikerélmény, elismertség, az alkotás örömének területén.
És itt a párhuzam, miért kavart ekkora felzúdulást a téma. Csak annyit szeretnék, hogy aki nekem ugrott, ahogy egyik barátom viccesen fogalmazott, Kati szétkaptak mint foxi a lábtörlőt :-DD gondolkozzon el rajta, hogy található-e párhuzam ezeken a területeken: az életút elakadása, a kreativitást nélkülöző munka és egyéb pl szakmai sikerélmény hiánya miatti flusztráltságok tekintetében.
Kati,amit itt leírtál teljesen rendben van.
Mondhatnám szóról
Kati,amit itt leírtál teljesen rendben van.
Mondhatnám szóról szóra illik pl. az én anyukámra is.
Ez egy jó hozzáállás,hogy utána járok a dolgoknak,nem csak kijelentek valamit.
Úgy látszik ezért kellett a sok kritika,hogy ezt megtedd.
Meg még valamit meg kellett volna,de azt még mindig nem látod.
Én most kimaradtam a vitából,de láthatnád,hogy nem a téma felvetésed miatt voltak a kritikák,hanem azért ,ahogy lereagáltad a hozzászólásokat.
És még mindig nem látod be ezt és azt hiszed ,hogy a domináns anya verte ki a biztosítékot,holott a Te reakcióid miatt volt az össztűz.
Nézd meg hogyan kezelted a véleményeket,pl.,ahogy Alenkának visszatámadtál.Kiigazította ezt az asztma dolgot,és egyből ő lett a sérült ember,aki jobb ha nem mond ellent neked ,hanem inkább dolgozik magán.
Ez után a válaszod után kezdtek jönni a kritikák.
Nem a témával volt a baj,de az istennek nem vagy hajlandó ezt észrevenni.
Ha valaki nyit egy blogot,akkor miért nem hajlandó elfogadni más véleményt is,hiszen azzal bővül a téma,több lesz mindenki,Te is,mi is.
Hogy nem veszed észre az igazi okot,hogy mi a felháborodás igazi mozgatója?ahogy ledorongolsz,leszerelsz mindenkit,és egyszerűen ezzel durván visszafojtod,hogy egészségesen kibontakozhasson a téma.
Miért nyitottak erről a témáról másik blogot?
Mert jó a téma,érdekes lett volna beszélni róla,csak nem hagytad.Aki érdemben hozzászólt az mindenki szétoffolja a blogjaidat.Már az előzőnél is ezt csináltad,és ha még mindig nem esik le a tantusz,akkor lehet hogy egyszer csak senki sem ír már a blogodban,pedig a téma megérdemelné,csak hát erre a viselkedésre senki sem kíváncsi,ne is vedd zokon.
Most nyugodtan engem is küldj el ide ,oda,én már ezt megszoktam tőled.
Tudom ,ha bármit is írok,azonnal kiírod nekem az általad felállított ,,terápiát”:)
Olvasd át a blogodat és ha még mindig nem jössz rá mi a baj, /nem a téma,hanem a Te viselkedésed/ az tényleg nagy baj,mert ha ennyire nem látod saját magadat,akkor mégis hogy higgyünk neked?
Próbált ott valaki segíteni neked,hogy hogyan lehetsz hiteles.Erre le materialistáztad,hogy hogyan is érthetne ő téged?:DDD
Pedig nagyon jó tanácsokat adott,én is hasonlókat írtam volna,de nem volt épp kedvem a fejemre zúdítani,az újabb durvaságaidat,mert az előző napiból még bővelkedtem:)
Szóval ne a témafelvetésedben ,és másokban,hanem magadban keresd az okot.
Hátha jutsz valamire.
Itt most annyit tükröt kaptál,de földhöz vágtad mindegyiket.Meg még jól meg is tapostad.
Figyu Évi
szeretlek, okos vagy és tehetséges, felnézek rád, értelek. Hibátlan amit mondasz, mindig mindenben tökéletes vagy. Pussz, pussz. Nyali. Nyali.
Majd a hátad mögött megmondom mit gondolok. A többieknek, akik szintén ez teszik.
Ez bejön?
Nem akarod neked megfelelni, sem Erikának.
fúú, én meg most megyek, és elfogadom a csökönyös, makacs,
fúú, én meg most megyek, és elfogadom a csökönyös, makacs, fafejű régi mivoltomat. 🙂
Nem rólam van szó.
Nem írtam a blogodba,nem velem
Nem rólam van szó.
Nem írtam a blogodba,nem velem perlekedtél,hál Istennek.
Ez rossz válasz ,ne haragudj.
A hátam mögött valóban ,,megmondod”,és ellenem próbálsz hangolni embereket.Vissza szokták mondani nekem:)
Tudod ,amikor valaki ennyire konok és semmiképp nem akarja meglátni a nyilvánvalót magával kapcsolatban,akkor mindig olyan jó tanácsokat adsz neki.
Akkor magadon ilyenkor miért nem dolgozol? Persze ahhoz előbb észre kéne venni a problémát.
Aki ennyire hárít ott nagy baj van,nézd meg talán Ildikó válaszát. /bár azt is semmisnek tekintetted/
M egyedül Te vagy a tökéletes ,mindenki más beteg és hülye.
Hát ez most már súlyos,őszinte részvétem neked.
Komolyan sajnállak,talán most már segítséget kéne kérned.
Talán a Sanyitól,hiszen mindig rá hivatkozol,mikor minket oktatsz,hiszen kell még a tekintély,bár ő is kiesett a pikszisből,amikor kritizálni mert. / Úgy megsértődtél,hogy el is hagytad az oldalt,pedig jót akart/
Én most már csak sajnálni tudlak.
Csak ,ha valaki ennyire vak,akkor ne akarjon másokat látásra tanítani.
Vak vezet világtalant?
Bár itt senki nem az,csak Te gondolod a vakságod által.
Igazad van Éva
Istennő vagy 😀
:DDD Nem titkolt vágyam,hogy egyszer felébredjen az a bennem
:DDD Nem titkolt vágyam,hogy egyszer felébredjen az a bennem lévő Isten /nő? /:)
Visszatérve a Domináns Anyára.Én hajlok most arra amit itt összegzésként összegyűjtöttél.
Valóban van egy ilyen ok is kétség kívül.
Nálunk is az Anyukámnak két nehéz szülés után megszakadta a ,,karrierje”,itthon maradt velünk,és teljes mértékben a családban próbálta kiélni minden tudását ,kreativitását,mert már nem volt lehetősége máshol.
Tehát ez a magyarázat is igaz lehet,de hozzátartozik még,amit most mondott Alenka,mert az is igaz,hiába zártad ki,hogy nem önismeret,hanem szociológia.Az okokhoz nagyon is hozzátartozik.
Meg az én vesszőparipám a karakter ,személyiség is.
Mert ki tud dominánssá válni?
Mondjuk egy melankolikus /pszichológiai/ típus semmi esetre sem.Ő képtelen így kompenzálni,gondolj bele.
Azt szeretném csak ebből kihozni,hogy sokkal több aspektusból érdemes megnézni egy témát,mert annál teljesebb lesz az eredmény.
Én például nagyon hiányolom,hogy a személyiséggel,karakterrel miért nem foglalkozunk behatóbban,
nem csak itt ebben a blogban ,hanem egyáltalán az önismeret tárgyában,hiszen egy ember bizony meghatározó jellemzőkkel születik,és bár lehetséges ezt bizonyos mértékben változtatni,de csak bizonyos mértékben mert senki nem tud kibújni a bőréből,és nem is kell,mert nem véletlenül született olyannak ,amilyen.Itt is nagyon bonyolult összefüggések vannak,amit figyelembe kéne venni.
Ezzel persze nem azt akarom mondani,hogy az ember ne dolgozzon magán.
Ez lett volna
az eredeti célja a sorozatnak, hogy elfogadja az útkereső, hogy ahhoz hogy a személyiség átessen egy változáson pontosan arra a szülői környezetre van szükség, ahová leszületik. Ezért indítottam úgy, hogy ez egy több életes feladat, ha meg lehetne változtatni a személyiséget egy életen belül, akkor nem lenne ennyi életre szükség.
Egy fórum témát messze meghalad hogy minden szempontból körbejárjuk. De izgalmas kérdés amit feltettél.
Ha a lélek a leszületés előtt felvállal egy olyan feladatot, mint ami például nekem „kijutott” hogy az eredendő lustaságomat, kényelem szeretetemet kidolgozzam, szükségszerű egy gyengének tűnő anya – ő lett az ellenpélda, meg egy uránbányász maximalista apa, ő volt az imádott példakép. Aztán átlendülve a ló túlsó oldalára is, megállapodjon az ember lánya a középpont harmóniájában, elfogadva mind a két véglet létjogosultságát.
Sokszor félreértettétek mit gondolok a betegségről. A betegség bármelyik formája Isteni ajándék, ha úgy fogod fel, a tanítás része, ez a hozzáállás már fél gyógyulással felér. Mindenki pontosan olyan betegséget kap és olyan beteg családtagot ami a lelki fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges.
Azért próbálnám felhívni a figyelmet,a személyiségre
Azért próbálnám felhívni a figyelmet,a személyiségre ,karakterre is,mert ez ugyanúgy nem véletlen,ahogy a választott szülő,család,környezet.
A lélek nem véletlenül építi azt a személyiséget maga köré,mert mindaz kell neki és pont úgy a tapasztaláshoz. /így tudja véghez vinni amit eltervezett mondhatnám úgy is/
Ez legalább olyan fontos szempont tehát ,mint a szülő ,család egyebek.Vagyis az én véleményem szerint nem lehet csak a másik oldalról megközelíteni a dolgokat,mert mindenhez pont ez a személyiség kellett.
mert gondolkodjunk el azon,hogy most azért olyan az az ember,mert gyerekkorában a szülők így vagy úgy viselkedtek vele,vagy ez pont fordítva van.Minden azért alakult úgy ,mert én olyan vagyok,és így azt a környezetet ,szülőt vonzottam be,persze szándékosan.
Szóval a kérdésem:Mi volt előbb,a tyúk vagy a tojás.Ez nagyon is megfontolandó,sokszor megválaszolhatatlan kérdés.
Én részemről a felé hajlok,hogy Én voltam előbb,és minden más ,,körülményt”én hoztam létre,még pedig tudatosan.
Ebből még nagyon sok minden következne,folytatásként,amikor már meghaladok dolgokat,akkor hogyan ,s mint lehet ezen a személyen változtatni,bár szerintem ez sem így van ,mert ezek is egymásba érő folyamatok,és pont a fejlődésem által teljesen adekvát módon változik a személyiség is.
Ezt nem elméletnek szánom,gyakorlatból,tapasztalásból mondanám. /bár van erre elmélet is ,de azt most hagyjuk/Sokkal jobb ,ha nem elméleteken vitatkozunk értelmetlenül.
jó helyen járok?
Bocs!
Nem véletlen, de közétek cseppentem. Kritizálással kezdem és fejezem be. Olyan közösséget keresgetek, ahol ilyen civódás nincs. Az önmegvalósítás, önismeret legjobb tanulsága volt a fenti beszélgetés. Domináns szereplökkel. A gondom, hogy midegyötöknek van igazsága. Szép estét! Annamagdolna
Foxi jelentkezik
Szia Kati!
A TÁRKI-nak a honlapján vagy egy nőirodalom gyűjteménye és ott olvasható a háztartáspanel vizsgálatok eredményei. Ezeket szeritnem érdemes átböngészni, mielőtt ilyesmikkel jössz elő, hogy az életút elakadása, a szakmai sikerélmény hiánya okozhatná.
Ami a pszichológiában a szeretethiány, a szociológiában a nők karrierrel kapcsolatos gondjai. Akármire rá lehet húzni.
Ez egy toposz, amit leírtál, ami azt jelenti, hogy széles körben elterjed érvelési rendszer, de a valósághoz kevés köze van. Ez ugyanolyan toposz, minthogy azért fejletlen az ország valamelyik csücske, mert nincs ott autópálya.
A felszín, ami már eleve nem stimmel. A nők és a férfiak 99,9%-a kreativitást nélkülöző munkát végez. Semmi köze a pénzkeresés kényszerének a kreativitáshoz. A pénzkeresetnek a megbecsültséghez már annál inkább köze van, különösen, mert pénzkereset nélkül a kiszolgáltatottság a jellemző, és a hazai viszonyok között egy kereset gyerekkel mélyszegénységet okoz, kivéve a legjobban kereső ötödben. A sikerélmény hiányának igen sok köze van a kisgyerekes anyák elsavanyodásához, megkeseredéséhez, és a gyerekkel egy házba összezárva még ép lélekkel is elég megterhelő bír lenni. Ezt senki nem vitatja. És biztosan egy boldogtalan házasságból a legszarabb munkahely is megváltás, de nem azért mert milyen kreatív és kibontakoztatja a képességeit, hanem azért, mert valamiféle közösségbe kerül, van kihez szólnia, aki értelmesen tud válaszolni, van kivel megbeszélnie az ügyeit, foglalkozhat a pelenkaügyeken kívül mással is, és még a pénzszerzés révén megbecsültségre is szert tesz.
A nyolcvanas években azt mondták volna, hogy az anya társadalmi beágyazottságának hiánya, a kilencvenes években a társadalmi mező összezavarodásával magyarázták volna, a kétezres évek pedig a társadalmi háló hiányával érvelnének ez ügyben.
Alapvetően az érvelésnek azzal a részével tudok egyetérteni, hogy ezek az anyák, miként az anyák széles tömegei és apák, nagyanyák és nagyapák sem tudják elfogadni önmagukat. A miértben már nem értünk egyet.
Valamiért számodra borzasztóan fontos ez a téma, amit az is jelez, hogy az elméletet annyira magadénak érzed, hogy úgy érzed neked ugrottam. Az eb itt lesz valahol elhantolva. Még körülnézhetsz máshol is.
Nem saját ötlet, de szerintem az igazsághoz már van köze, hogy valamilyen típusú gyerekveszteség fel nem dolgozott traumája sokkal könnyebben áll az események mögött, ami most kóros el nem engedésben nyilvánul most meg, mint a kreatív munka hiánya.
Üdv:
Alenka
Üdv Alenka
Nem érdekel a szociológia. Önismerettel foglalkozom.
Ha részben már egyet tudsz velem érteni az nekem pontosan elég. De ha egyáltalán nem, még az sem baj.
Ha neked ez kevés, akkor jöhet az önismeret 😀
Kati, szerintem az önismeret az nem egy külön tudományág…
Kati, szerintem az önismeret az nem egy külön tudományág… Annak aztán mindenféle tudományhoz is köze lehet, még olyanhoz is, amiről nem is gondolnád! Mindenhez köthető! Ha az ember csak az ezen az egy vonalon halad tovább, szerintem hiába végez el ötszázféle önismereti tanfolyamot… Azok csak mankók, egyébként jó segítségek lehetnek, de önmagukban nagyon kevesek… Szerintem a különböző tapasztalatokat és tanultakat össze kell kapcsolni, nyitottnak lenni több irányban, mert különben az önismeret sem bővül, én ezt tapasztaltam. Szóval az önismeret az egész Élettel van összefüggésben… ami nem egy külön tudományág.
Mi van KatiPotter,megtáltosodtál?
Csak kapkodom itt a fejemet.Tú
Mi van KatiPotter,megtáltosodtál?
Csak kapkodom itt a fejemet.Túl vagy a szakdogán és szárnyalsz? 😀
Igen azóta lekerült egy súly a vállamról. 🙂
Igen azóta lekerült egy súly a vállamról, ez is biztos hozzájárul. 🙂 De még lesz vele dolog. 🙂
Azért a szárnyaidat megtarthatod:)
Azért a szárnyaidat megtarthatod:)
Másik meg, figyelem a blogot, és úgy érzed, mindenki neked ugrik
Másik meg, figyelem a blogot, és úgy érzed, mindenki neked ugrik. Pedig csak véleményt mondunk. Viszont azt látom, hogy minden ellentétes véleményűnek neki esel, ha nem úgy gondolkozik, ahogy szeretnéd…. Te vagy a támadó foxi, ne haragudj, ha nincs igazam, de ezt látom ebből…. Mivel ezekben a beszélgetésekben harcot, és nem véleménycserét látsz, ezért érzékeled a vitázó feleket is támadóknak. Javíts, ha tévedek.
Vicc lett volna…
A kritikát mindig felhasználom arra, hogy változzak, még ha nehezen észrevehető mások számára,néha nekem is 😀 Lásd a Manhertz videóját se véletlen raktam be, hogyan építsük magunkat a romboló kritika által.
Amúgy ha figyelmesen újraolvasod, nem én állítottam, hanem egy barátom.
Ha az egészet végig nézed, akkor ez a mindenki egy gyerekes túlzás részedről. Olyan sokszor leírtad, hogy milyen ciki, mások jobban látják mi van a buksidban, akkor most ez mi? ” úgy érzed, mindenki neked ugrik ”
Miért kellene hagynom bárki számára hogy megmondja mit csináljak? Neked van ebben tükör? Sokkal érdekesebb lenne, ha az ellenvéleményt adók közül még valaki az Éván kívül beszélne arról hogy benne, belül ez mit érintett meg. Mintha el lenne felejtve ez az oldal az önismeret miatt lett létrehozva.
Az hogy minek tartod, ahhoz meg ismerned kellene az egész anyagot, és a hatásait is. Még csak én is a 19. csomagnál tartok.
Én nem mondtam véleményt a csomagokról, egy szóval sem. Csak
Én nem mondtam véleményt a csomagokról, egy szóval sem. Csak azt, hogy egyetlen tudományág nem tartalmazza az egész életet, ha nem éled, nem tapasztalsz, akkor legyen az bármilyen tudomány, nem fogja elérni a hatását, szerintem. Én eddig mindennel így voltam.
A véleményemre az érzéseiddel kapcsolatban azért írtam, hogy javíts, ha tévedek, mivel tisztában vagyok azzal, hogy lehet, csak én látom így. 🙂 Ennyi. 🙂 (Bocsi Erika a további offolásért, csak igazából domináns anya témakörben nekem nem igazán van tapasztalatom, hogy mi válthat ki ilyet valakiből, de ehhez hozzá akartam szólni, most már le is írtam nagyjából, amiket ide szántam, úgyhogy befogom:).
Mi érintett meg belül?
Szívesen elmondom. Kezdjük.
1, Bármerre fordul az ember, azt hallja, hogy minden lelki és testi problémának az anya az oka.
Igaz ez? Talán igen, talán nem.
1.2, Mindenki jó szülő (anya) akar lenni. Sok bűntudat ebből a saját, önmagunk által kreált – és külső – elvárásból adódik. (ha lehet, még tegyünk rá egy lapáttal)
1.3, Bátran állíthatom, hogy még senki nem találkozott olyan szülővel (anyával), aki azt mondta volna: „Na jó, tudnám én jobban szeretni a gyerekemet, de nem teszem.”
Vagyis minden szülő (anya) mindent odaad gyermekének, amit tud, amilye van. Persze a gyerek lehet elégedetlen, de ettől még a szülő nem tud többet adni. Ennyi van.
1.4, Valaki nem azért lesz szülő (anya), mert jó, hanem azért, mert tovább adta az életet.
2, A „Domináns anya” írás azt sugallja számomra, hogy „Te vagy a szerencsétlen gyerek, és az anyád meg – na arról jobb nem beszélni. Az ő dominanciája miatt szívsz” Teszi ezt annak ellenére, hogy a végén két mondatban megpróbálja kicsit ellensúlyozni a dolgot, ami az előző felsorolásokhoz képest édes kevés.
Idézem:„Hihetetlen, de a fenti borzalmak leírása után most következik a lehetséges pozitív következmény” Érdemes megfigyelni a szóhasználatot: „hihetetlen… „(hogy ebből a sz@rból ki tudsz kászálódni) „borzalmak”…( szent ég, mi lehetett eddig?) „lehetséges pozitív”….(de azért ne nagyon számíts rá)
Persze ezek a felismerések nem várhatóak el bizonyos pszichológiai irányzatoktól, – ezt tökéletesen el tudom fogadni, – emiatt nem is ez érintett meg ÉS MOST JÖN A LÉNYEG!!! Hanem az, hogy beszélgetéseink, ismeretségünk alapján kialakítottam egy képet Kati rólad, amibe nem tudtam beletuszkolni ezt az írásodat. Ez az én hibám.
Önismeret
Hát, rajta, Kati! Önismeret.
Vajon a téma melletti rejtélyes elkötelezettségednek véletlenül nem valami gyerekveszteség az oka?
Gyerekveszteségezzünk.
A gyerekét el nem engedő anya.
Az anya, aki attól retteg, hogy a gyerekét elveszíti.
Vajon hány olyan nő van, aki
— elveszítette a gyerekét,
— megfosztották a gyerekétől
— eldobta a gyerekét
— nem tudta megvédeni a gyerekét,
— ártott a gyerekének,
— feláldozta a gyerekét,
— megölte a gyerekét?
Sok. És akkor sem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy minden nő.
Vajon hány nő múltjában maradhattak ilyesféle feldolgozatlan traumák?
Ha önismeret, akkor önismeret. Olyan elképzelhetetlen, hogy egy ilyen feldolgozatlan trauma
— a normális anyaképet megingatja
— az önértékelést lenullázza
— önmagát elfogadni képtelenné válik a nő
— hogy innentől minden áron meg fogja védeni a gyerekét
— hogy soha többé nem engedi el a gyerekét, még egyszer nem történhet meg?
Nem, nem a gyerek szeretetéért harcol, hanem a gyerekéért, mert még egyszer azt a veszteséget átélni nem akarja. Félelem. Igen. Az. De nem attól, hogy senki nem fogja szeretni, hanem attól, hogy baja lesz a gyereknek, hogy elveszíti a gyerekét. És a gyerekhalálnál nincs rosszabb. A gyerekveszeteség az elviselhetetlen. Meg kell akadályozni mindenáron.
Vagy a másik reakció, hogy a gyerekveszteség elkerülése érdekében
— eleve nem szül gyereket,
— elhanyagolja a gyereket, hogy ne kötődjön hozzá,
— elutasítja a gyerek ragaszkodását,
— nem hajlandó anyaként viselkedni.
A veszteségérzés elkerülése érdekében nem hajlandó anyaként élni. Mindent elutasít, ami a trauma megismétlődését eredményezheti, tökéletesen elzárkózik az anyaságtól, a gyerek kolonc, ám az elutasító magatartás éppúgy erőteljes érzelem, mint a szeretet és éppúgy erős kötéseket hoz létre.
Ez kellőképpen pszichológia?
Megmagyarázza, hogy miért köti magához a gyereket mindenáron? Igen.
Megmagyarázza, hogy miért rideg a gyerekével? Igen.
Ez egy lehetséges másféle magyarázat. Igen.
Koherens. Igen.
Egy anya kötheti mindenáron a gyerekét magához azért, mert a hatalmát érezni akarja, ám az ehhez tartozó részletek már egymásnak ellentmondanak.
A lélek nem ezzel az élettel született meg, ezért minden lelki jelenségre nem találhatjuk meg a választ ebben az életben. A pszichológia nem mer az előző életekig elmenni, az veszélyeztetné a katedraképességét, ezért mindig is lesznek olyan jelenségek, amire nem tud választ adni, vagy ami választ ad, az nem lesz jó.
Üdv:
Alenka
Hohohóóóó… hogy ez mennyire igaz!
A mi születésünk előtt,/öcsém és én/,volt gyermekhalál bőven.Sajnos.
Én meg már nem is vállaltam gyereket.A legkisebb vágy sem volt erre meg bennem.
És még jól meg is magyaráztam magamnak,hogy nekem miért nem fontos ez most ebben az életemben.:D
Önismeret
Hát, rajta, Kati! Önismeret.
Vajon a téma melletti rejtélyes elkötelezettségednek véletlenül nem valami gyerekveszteség az oka?
Gyerekveszteségezzünk.
A gyerekét el nem engedő anya.
Az anya, aki attól retteg, hogy a gyerekét elveszíti.
Vajon hány olyan nő van, aki
— elveszítette a gyerekét,
— megfosztották a gyerekétől
— eldobta a gyerekét
— nem tudta megvédeni a gyerekét,
— ártott a gyerekének,
— feláldozta a gyerekét,
— megölte a gyerekét?
Sok. És akkor sem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy minden nő.
Vajon hány nő múltjában maradhattak ilyesféle feldolgozatlan traumák?
Ha önismeret, akkor önismeret. Olyan elképzelhetetlen, hogy egy ilyen feldolgozatlan trauma
— a normális anyaképet megingatja
— az önértékelést lenullázza
— önmagát elfogadni képtelenné válik a nő
— hogy innentől minden áron meg fogja védeni a gyerekét
— hogy soha többé nem engedi el a gyerekét, még egyszer nem történhet meg?
Nem, nem a gyerek szeretetéért harcol, hanem a gyerekéért, mert még egyszer azt a veszteséget átélni nem akarja. Félelem. Igen. Az. De nem attól, hogy senki nem fogja szeretni, hanem attól, hogy baja lesz a gyereknek, hogy elveszíti a gyerekét. És a gyerekhalálnál nincs rosszabb. A gyerekveszeteség az elviselhetetlen. Meg kell akadályozni mindenáron.
Vagy a másik reakció, hogy a gyerekveszteség elkerülése érdekében
— eleve nem szül gyereket,
— elhanyagolja a gyereket, hogy ne kötődjön hozzá,
— elutasítja a gyerek ragaszkodását,
— nem hajlandó anyaként viselkedni.
A veszteségérzés elkerülése érdekében nem hajlandó anyaként élni. Mindent elutasít, ami a trauma megismétlődését eredményezheti, tökéletesen elzárkózik az anyaságtól, a gyerek kolonc, ám az elutasító magatartás éppúgy erőteljes érzelem, mint a szeretet és éppúgy erős kötéseket hoz létre.
Ez kellőképpen pszichológia?
Megmagyarázza, hogy miért köti magához a gyereket mindenáron? Igen.
Megmagyarázza, hogy miért rideg a gyerekével? Igen.
Koherens. Igen.
Egy anya kötheti mindenáron a gyerekét magához azért, mert a hatalmát érezni akarja, ám az ehhez tartozó részletek már egymásnak ellentmondanak.
A lélek nem ezzel az élettel született meg, ezért minden lelki jelenségre nem találhatjuk meg a választ ebben az életben. A pszichológia nem mer az előző életekig elmenni, az veszélyeztetné a katedraképességét, ezért mindig is lesznek olyan jelenségek, amire nem tud választ adni, vagy ami választ ad, az nem lesz jó.
Üdv:
Alenka
Kétszermond, kétszermond.
Legyen szíves, törölje ki valaki a másodpéldányt.
Köszönöm!
Üdv:
Alenka
Sztrájkol a szerver.Nehéz gyermekkora volt.:)
Csak egyszer szaba
Sztrájkol a szerver.Nehéz gyermekkora volt.:)
Csak egyszer szabad küldeni,és várni.
Kiszállnék én is
a vég nélküli vitából, ahogy Buddhanita tette a másik blogban.
Az, hogy nekem mit tükröz a szituáció – nem gyermekhalált – hiába is írnám le, mert Te jobban tudod.
Az, meg hogy benned mit tükröz, Te sem árulod el, szóval kvittek vagyunk.
Érdekes mindenesetre, hogy Száraz Ildi el tudta ismerni, hogy a kép amit kialakított rólam nem fedi az igazságot.
Ehhez nagyfokú őszinteség kell, amit nagyra értékelek.
Szép estét neked.
Én is sok őszinteséget kívánok neked magadhoz!
Jó
Én is sok őszinteséget kívánok neked magadhoz!
Jó munkát!
Üdv:
Alenka
dominancia
Sziasztok
Az én családomban is hasonló a felállás.Anya dominánsabb mint Apa.
Nekem sikerült eljutnom arra a szintre amit itt olvastam hogy ez halmozott probléma és anyám is az ő családjából hozta ezt a viselkedést.
A nagyszüleim közül ma már senki nem él de azt mindig megfigyeltem és érzékeltem gyerekfejjel hogy az anyai nagymamám és anyám között nagyon hűvös volt a viszony.Az anyai nagypapám pedig szimpla bábu volt az ő kezében és mindenben bólogatott még akkor is ha neki valami nem tetszett.
Apámnál a helyzet kicsit másképp egyforma.Ott az apában volt elég spiritusz mert imádott okoskodni és vitatkozni de ezt azért tette hogy a hatalmi pozícióját megtartsa.Az apai nagymamám sokszor szenvedett emiatt de elég kemény nő volt ő is mert a hite..na az hegyeket mozgatott meg 🙂
Hoztam szép mintákat de még nem tudom azt hogyan és hol kezdjem el anyámmal.Leülni vele nem akarok mert próbáltam már vele beszélgetni erről de nem eléggé nyitott–jönnek a kérdések hogy miért vagy erre kíváncsi mert ez már olyan régen volt? Mit vájkálsz a múltban? stbstb
Szerintetek hogyan álljak hozzá?
köszönöm
liveinthemoment
Körbekérdeztem
az ismerőseimet, öt domináns anya gyerekkori hátteréről sikerül infókat beszerezni. Statisztikai tömegnek ez még nem nevezhető, viszont nagyon érdekes egyezőségek vannak, amit nem kell kinyilatkoztatásként kezelni, de érdemes rajta elgondolkodni.
Ezek az anyák vagy egykék, ha többgyermekes a család ők elsőszülöttek és/vagy ők a különleges gyerek a szülők számára. A saját tehetségüket, a kreativitást az önálló életutat nem tudják felnőttkorban megvalósítani, ebben közre játszik a társadalmi osztály, pl szegény paraszti háttér, a szülők tekintélyelvűsége stb. Egy karakán, tehetséges, igazi élni vágyó lény, akinek „szimplán” az anyaság jut mint lehetőség. Ugyanezt a bezártságot és flusztráltságot majd mindannyian átéltük, akiknek az élete beszűkült a gyes alatt, mert a gyerekfelügyelet nagyon nehezen megoldható volt. Nekik a helyzetük annyival volt nehezebb ( a szüleink, nagyszüleink generációjára gondolva ) hogy a kismama korszak után sem volt lehetőségük a tehetségüket kibontakoztatni, álmokat, életutakat kellett sok esetben feladni az anyaság és a környezet elvárásai miatt, vagy pusztán azért mert nőnek születtek le. Gyakran a férj nagyon gyenge, befolyásolható, a domináns anya a férjet is uralja, de nem tudja igazi karrier befutására rávenni.
Önmagukat nem tudják igazán szeretni és elfogadni, és mély hiányuk van a szakmai sikerélmény, elismertség, az alkotás örömének területén.
És itt a párhuzam, miért kavart ekkora felzúdulást a téma. Csak annyit szeretnék, hogy aki nekem ugrott, ahogy egyik barátom viccesen fogalmazott, Kati szétkaptak mint foxi a lábtörlőt :-DD gondolkozzon el rajta, hogy található-e párhuzam ezeken a területeken: az életút elakadása, a kreativitást nélkülöző munka és egyéb pl szakmai sikerélmény hiánya miatti flusztráltságok tekintetében.
Kati,amit itt leírtál teljesen rendben van.
Mondhatnám szóról
Kati,amit itt leírtál teljesen rendben van.
Mondhatnám szóról szóra illik pl. az én anyukámra is.
Ez egy jó hozzáállás,hogy utána járok a dolgoknak,nem csak kijelentek valamit.
Úgy látszik ezért kellett a sok kritika,hogy ezt megtedd.
Meg még valamit meg kellett volna,de azt még mindig nem látod.
Én most kimaradtam a vitából,de láthatnád,hogy nem a téma felvetésed miatt voltak a kritikák,hanem azért ,ahogy lereagáltad a hozzászólásokat.
És még mindig nem látod be ezt és azt hiszed ,hogy a domináns anya verte ki a biztosítékot,holott a Te reakcióid miatt volt az össztűz.
Nézd meg hogyan kezelted a véleményeket,pl.,ahogy Alenkának visszatámadtál.Kiigazította ezt az asztma dolgot,és egyből ő lett a sérült ember,aki jobb ha nem mond ellent neked ,hanem inkább dolgozik magán.
Ez után a válaszod után kezdtek jönni a kritikák.
Nem a témával volt a baj,de az istennek nem vagy hajlandó ezt észrevenni.
Ha valaki nyit egy blogot,akkor miért nem hajlandó elfogadni más véleményt is,hiszen azzal bővül a téma,több lesz mindenki,Te is,mi is.
Hogy nem veszed észre az igazi okot,hogy mi a felháborodás igazi mozgatója?ahogy ledorongolsz,leszerelsz mindenkit,és egyszerűen ezzel durván visszafojtod,hogy egészségesen kibontakozhasson a téma.
Miért nyitottak erről a témáról másik blogot?
Mert jó a téma,érdekes lett volna beszélni róla,csak nem hagytad.Aki érdemben hozzászólt az mindenki szétoffolja a blogjaidat.Már az előzőnél is ezt csináltad,és ha még mindig nem esik le a tantusz,akkor lehet hogy egyszer csak senki sem ír már a blogodban,pedig a téma megérdemelné,csak hát erre a viselkedésre senki sem kíváncsi,ne is vedd zokon.
Most nyugodtan engem is küldj el ide ,oda,én már ezt megszoktam tőled.
Tudom ,ha bármit is írok,azonnal kiírod nekem az általad felállított ,,terápiát”:)
Olvasd át a blogodat és ha még mindig nem jössz rá mi a baj, /nem a téma,hanem a Te viselkedésed/ az tényleg nagy baj,mert ha ennyire nem látod saját magadat,akkor mégis hogy higgyünk neked?
Próbált ott valaki segíteni neked,hogy hogyan lehetsz hiteles.Erre le materialistáztad,hogy hogyan is érthetne ő téged?:DDD
Pedig nagyon jó tanácsokat adott,én is hasonlókat írtam volna,de nem volt épp kedvem a fejemre zúdítani,az újabb durvaságaidat,mert az előző napiból még bővelkedtem:)
Szóval ne a témafelvetésedben ,és másokban,hanem magadban keresd az okot.
Hátha jutsz valamire.
Itt most annyit tükröt kaptál,de földhöz vágtad mindegyiket.Meg még jól meg is tapostad.
Figyu Évi
szeretlek, okos vagy és tehetséges, felnézek rád, értelek. Hibátlan amit mondasz, mindig mindenben tökéletes vagy. Pussz, pussz. Nyali. Nyali.
Majd a hátad mögött megmondom mit gondolok. A többieknek, akik szintén ez teszik.
Ez bejön?
Nem akarod neked megfelelni, sem Erikának.
fúú, én meg most megyek, és elfogadom a csökönyös, makacs,
fúú, én meg most megyek, és elfogadom a csökönyös, makacs, fafejű régi mivoltomat. 🙂
Nem rólam van szó.
Nem írtam a blogodba,nem velem
Nem rólam van szó.
Nem írtam a blogodba,nem velem perlekedtél,hál Istennek.
Ez rossz válasz ,ne haragudj.
A hátam mögött valóban ,,megmondod”,és ellenem próbálsz hangolni embereket.Vissza szokták mondani nekem:)
Tudod ,amikor valaki ennyire konok és semmiképp nem akarja meglátni a nyilvánvalót magával kapcsolatban,akkor mindig olyan jó tanácsokat adsz neki.
Akkor magadon ilyenkor miért nem dolgozol? Persze ahhoz előbb észre kéne venni a problémát.
Aki ennyire hárít ott nagy baj van,nézd meg talán Ildikó válaszát. /bár azt is semmisnek tekintetted/
M egyedül Te vagy a tökéletes ,mindenki más beteg és hülye.
Hát ez most már súlyos,őszinte részvétem neked.
Komolyan sajnállak,talán most már segítséget kéne kérned.
Talán a Sanyitól,hiszen mindig rá hivatkozol,mikor minket oktatsz,hiszen kell még a tekintély,bár ő is kiesett a pikszisből,amikor kritizálni mert. / Úgy megsértődtél,hogy el is hagytad az oldalt,pedig jót akart/
Én most már csak sajnálni tudlak.
Csak ,ha valaki ennyire vak,akkor ne akarjon másokat látásra tanítani.
Vak vezet világtalant?
Bár itt senki nem az,csak Te gondolod a vakságod által.
Igazad van Éva
Istennő vagy 😀
:DDD Nem titkolt vágyam,hogy egyszer felébredjen az a bennem
:DDD Nem titkolt vágyam,hogy egyszer felébredjen az a bennem lévő Isten /nő? /:)
Visszatérve a Domináns Anyára.Én hajlok most arra amit itt összegzésként összegyűjtöttél.
Valóban van egy ilyen ok is kétség kívül.
Nálunk is az Anyukámnak két nehéz szülés után megszakadta a ,,karrierje”,itthon maradt velünk,és teljes mértékben a családban próbálta kiélni minden tudását ,kreativitását,mert már nem volt lehetősége máshol.
Tehát ez a magyarázat is igaz lehet,de hozzátartozik még,amit most mondott Alenka,mert az is igaz,hiába zártad ki,hogy nem önismeret,hanem szociológia.Az okokhoz nagyon is hozzátartozik.
Meg az én vesszőparipám a karakter ,személyiség is.
Mert ki tud dominánssá válni?
Mondjuk egy melankolikus /pszichológiai/ típus semmi esetre sem.Ő képtelen így kompenzálni,gondolj bele.
Azt szeretném csak ebből kihozni,hogy sokkal több aspektusból érdemes megnézni egy témát,mert annál teljesebb lesz az eredmény.
Én például nagyon hiányolom,hogy a személyiséggel,karakterrel miért nem foglalkozunk behatóbban,
nem csak itt ebben a blogban ,hanem egyáltalán az önismeret tárgyában,hiszen egy ember bizony meghatározó jellemzőkkel születik,és bár lehetséges ezt bizonyos mértékben változtatni,de csak bizonyos mértékben mert senki nem tud kibújni a bőréből,és nem is kell,mert nem véletlenül született olyannak ,amilyen.Itt is nagyon bonyolult összefüggések vannak,amit figyelembe kéne venni.
Ezzel persze nem azt akarom mondani,hogy az ember ne dolgozzon magán.
Ez lett volna
az eredeti célja a sorozatnak, hogy elfogadja az útkereső, hogy ahhoz hogy a személyiség átessen egy változáson pontosan arra a szülői környezetre van szükség, ahová leszületik. Ezért indítottam úgy, hogy ez egy több életes feladat, ha meg lehetne változtatni a személyiséget egy életen belül, akkor nem lenne ennyi életre szükség.
Egy fórum témát messze meghalad hogy minden szempontból körbejárjuk. De izgalmas kérdés amit feltettél.
Ha a lélek a leszületés előtt felvállal egy olyan feladatot, mint ami például nekem „kijutott” hogy az eredendő lustaságomat, kényelem szeretetemet kidolgozzam, szükségszerű egy gyengének tűnő anya – ő lett az ellenpélda, meg egy uránbányász maximalista apa, ő volt az imádott példakép. Aztán átlendülve a ló túlsó oldalára is, megállapodjon az ember lánya a középpont harmóniájában, elfogadva mind a két véglet létjogosultságát.
Sokszor félreértettétek mit gondolok a betegségről. A betegség bármelyik formája Isteni ajándék, ha úgy fogod fel, a tanítás része, ez a hozzáállás már fél gyógyulással felér. Mindenki pontosan olyan betegséget kap és olyan beteg családtagot ami a lelki fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges.
Azért próbálnám felhívni a figyelmet,a személyiségre
Azért próbálnám felhívni a figyelmet,a személyiségre ,karakterre is,mert ez ugyanúgy nem véletlen,ahogy a választott szülő,család,környezet.
A lélek nem véletlenül építi azt a személyiséget maga köré,mert mindaz kell neki és pont úgy a tapasztaláshoz. /így tudja véghez vinni amit eltervezett mondhatnám úgy is/
Ez legalább olyan fontos szempont tehát ,mint a szülő ,család egyebek.Vagyis az én véleményem szerint nem lehet csak a másik oldalról megközelíteni a dolgokat,mert mindenhez pont ez a személyiség kellett.
mert gondolkodjunk el azon,hogy most azért olyan az az ember,mert gyerekkorában a szülők így vagy úgy viselkedtek vele,vagy ez pont fordítva van.Minden azért alakult úgy ,mert én olyan vagyok,és így azt a környezetet ,szülőt vonzottam be,persze szándékosan.
Szóval a kérdésem:Mi volt előbb,a tyúk vagy a tojás.Ez nagyon is megfontolandó,sokszor megválaszolhatatlan kérdés.
Én részemről a felé hajlok,hogy Én voltam előbb,és minden más ,,körülményt”én hoztam létre,még pedig tudatosan.
Ebből még nagyon sok minden következne,folytatásként,amikor már meghaladok dolgokat,akkor hogyan ,s mint lehet ezen a személyen változtatni,bár szerintem ez sem így van ,mert ezek is egymásba érő folyamatok,és pont a fejlődésem által teljesen adekvát módon változik a személyiség is.
Ezt nem elméletnek szánom,gyakorlatból,tapasztalásból mondanám. /bár van erre elmélet is ,de azt most hagyjuk/Sokkal jobb ,ha nem elméleteken vitatkozunk értelmetlenül.
jó helyen járok?
Bocs!
Nem véletlen, de közétek cseppentem. Kritizálással kezdem és fejezem be. Olyan közösséget keresgetek, ahol ilyen civódás nincs. Az önmegvalósítás, önismeret legjobb tanulsága volt a fenti beszélgetés. Domináns szereplökkel. A gondom, hogy midegyötöknek van igazsága. Szép estét! Annamagdolna
Foxi jelentkezik
Szia Kati!
A TÁRKI-nak a honlapján vagy egy nőirodalom gyűjteménye és ott olvasható a háztartáspanel vizsgálatok eredményei. Ezeket szeritnem érdemes átböngészni, mielőtt ilyesmikkel jössz elő, hogy az életút elakadása, a szakmai sikerélmény hiánya okozhatná.
Ami a pszichológiában a szeretethiány, a szociológiában a nők karrierrel kapcsolatos gondjai. Akármire rá lehet húzni.
Ez egy toposz, amit leírtál, ami azt jelenti, hogy széles körben elterjed érvelési rendszer, de a valósághoz kevés köze van. Ez ugyanolyan toposz, minthogy azért fejletlen az ország valamelyik csücske, mert nincs ott autópálya.
A felszín, ami már eleve nem stimmel. A nők és a férfiak 99,9%-a kreativitást nélkülöző munkát végez. Semmi köze a pénzkeresés kényszerének a kreativitáshoz. A pénzkeresetnek a megbecsültséghez már annál inkább köze van, különösen, mert pénzkereset nélkül a kiszolgáltatottság a jellemző, és a hazai viszonyok között egy kereset gyerekkel mélyszegénységet okoz, kivéve a legjobban kereső ötödben. A sikerélmény hiányának igen sok köze van a kisgyerekes anyák elsavanyodásához, megkeseredéséhez, és a gyerekkel egy házba összezárva még ép lélekkel is elég megterhelő bír lenni. Ezt senki nem vitatja. És biztosan egy boldogtalan házasságból a legszarabb munkahely is megváltás, de nem azért mert milyen kreatív és kibontakoztatja a képességeit, hanem azért, mert valamiféle közösségbe kerül, van kihez szólnia, aki értelmesen tud válaszolni, van kivel megbeszélnie az ügyeit, foglalkozhat a pelenkaügyeken kívül mással is, és még a pénzszerzés révén megbecsültségre is szert tesz.
A nyolcvanas években azt mondták volna, hogy az anya társadalmi beágyazottságának hiánya, a kilencvenes években a társadalmi mező összezavarodásával magyarázták volna, a kétezres évek pedig a társadalmi háló hiányával érvelnének ez ügyben.
Alapvetően az érvelésnek azzal a részével tudok egyetérteni, hogy ezek az anyák, miként az anyák széles tömegei és apák, nagyanyák és nagyapák sem tudják elfogadni önmagukat. A miértben már nem értünk egyet.
Valamiért számodra borzasztóan fontos ez a téma, amit az is jelez, hogy az elméletet annyira magadénak érzed, hogy úgy érzed neked ugrottam. Az eb itt lesz valahol elhantolva. Még körülnézhetsz máshol is.
Nem saját ötlet, de szerintem az igazsághoz már van köze, hogy valamilyen típusú gyerekveszteség fel nem dolgozott traumája sokkal könnyebben áll az események mögött, ami most kóros el nem engedésben nyilvánul most meg, mint a kreatív munka hiánya.
Üdv:
Alenka
Üdv Alenka
Nem érdekel a szociológia. Önismerettel foglalkozom.
Ha részben már egyet tudsz velem érteni az nekem pontosan elég. De ha egyáltalán nem, még az sem baj.
Ha neked ez kevés, akkor jöhet az önismeret 😀
Kati, szerintem az önismeret az nem egy külön tudományág…
Kati, szerintem az önismeret az nem egy külön tudományág… Annak aztán mindenféle tudományhoz is köze lehet, még olyanhoz is, amiről nem is gondolnád! Mindenhez köthető! Ha az ember csak az ezen az egy vonalon halad tovább, szerintem hiába végez el ötszázféle önismereti tanfolyamot… Azok csak mankók, egyébként jó segítségek lehetnek, de önmagukban nagyon kevesek… Szerintem a különböző tapasztalatokat és tanultakat össze kell kapcsolni, nyitottnak lenni több irányban, mert különben az önismeret sem bővül, én ezt tapasztaltam. Szóval az önismeret az egész Élettel van összefüggésben… ami nem egy külön tudományág.
Mi van KatiPotter,megtáltosodtál?
Csak kapkodom itt a fejemet.Tú
Mi van KatiPotter,megtáltosodtál?
Csak kapkodom itt a fejemet.Túl vagy a szakdogán és szárnyalsz? 😀
Igen azóta lekerült egy súly a vállamról. 🙂
Igen azóta lekerült egy súly a vállamról, ez is biztos hozzájárul. 🙂 De még lesz vele dolog. 🙂
Azért a szárnyaidat megtarthatod:)
Azért a szárnyaidat megtarthatod:)
Másik meg, figyelem a blogot, és úgy érzed, mindenki neked ugrik
Másik meg, figyelem a blogot, és úgy érzed, mindenki neked ugrik. Pedig csak véleményt mondunk. Viszont azt látom, hogy minden ellentétes véleményűnek neki esel, ha nem úgy gondolkozik, ahogy szeretnéd…. Te vagy a támadó foxi, ne haragudj, ha nincs igazam, de ezt látom ebből…. Mivel ezekben a beszélgetésekben harcot, és nem véleménycserét látsz, ezért érzékeled a vitázó feleket is támadóknak. Javíts, ha tévedek.
Vicc lett volna…
A kritikát mindig felhasználom arra, hogy változzak, még ha nehezen észrevehető mások számára,néha nekem is 😀 Lásd a Manhertz videóját se véletlen raktam be, hogyan építsük magunkat a romboló kritika által.
Amúgy ha figyelmesen újraolvasod, nem én állítottam, hanem egy barátom.
Ha az egészet végig nézed, akkor ez a mindenki egy gyerekes túlzás részedről. Olyan sokszor leírtad, hogy milyen ciki, mások jobban látják mi van a buksidban, akkor most ez mi? ” úgy érzed, mindenki neked ugrik ”
Miért kellene hagynom bárki számára hogy megmondja mit csináljak? Neked van ebben tükör? Sokkal érdekesebb lenne, ha az ellenvéleményt adók közül még valaki az Éván kívül beszélne arról hogy benne, belül ez mit érintett meg. Mintha el lenne felejtve ez az oldal az önismeret miatt lett létrehozva.
Az hogy minek tartod, ahhoz meg ismerned kellene az egész anyagot, és a hatásait is. Még csak én is a 19. csomagnál tartok.
Én nem mondtam véleményt a csomagokról, egy szóval sem. Csak
Én nem mondtam véleményt a csomagokról, egy szóval sem. Csak azt, hogy egyetlen tudományág nem tartalmazza az egész életet, ha nem éled, nem tapasztalsz, akkor legyen az bármilyen tudomány, nem fogja elérni a hatását, szerintem. Én eddig mindennel így voltam.
A véleményemre az érzéseiddel kapcsolatban azért írtam, hogy javíts, ha tévedek, mivel tisztában vagyok azzal, hogy lehet, csak én látom így. 🙂 Ennyi. 🙂 (Bocsi Erika a további offolásért, csak igazából domináns anya témakörben nekem nem igazán van tapasztalatom, hogy mi válthat ki ilyet valakiből, de ehhez hozzá akartam szólni, most már le is írtam nagyjából, amiket ide szántam, úgyhogy befogom:).
Mi érintett meg belül?
Szívesen elmondom. Kezdjük.
1, Bármerre fordul az ember, azt hallja, hogy minden lelki és testi problémának az anya az oka.
Igaz ez? Talán igen, talán nem.
1.2, Mindenki jó szülő (anya) akar lenni. Sok bűntudat ebből a saját, önmagunk által kreált – és külső – elvárásból adódik. (ha lehet, még tegyünk rá egy lapáttal)
1.3, Bátran állíthatom, hogy még senki nem találkozott olyan szülővel (anyával), aki azt mondta volna: „Na jó, tudnám én jobban szeretni a gyerekemet, de nem teszem.”
Vagyis minden szülő (anya) mindent odaad gyermekének, amit tud, amilye van. Persze a gyerek lehet elégedetlen, de ettől még a szülő nem tud többet adni. Ennyi van.
1.4, Valaki nem azért lesz szülő (anya), mert jó, hanem azért, mert tovább adta az életet.
2, A „Domináns anya” írás azt sugallja számomra, hogy „Te vagy a szerencsétlen gyerek, és az anyád meg – na arról jobb nem beszélni. Az ő dominanciája miatt szívsz” Teszi ezt annak ellenére, hogy a végén két mondatban megpróbálja kicsit ellensúlyozni a dolgot, ami az előző felsorolásokhoz képest édes kevés.
Idézem:„Hihetetlen, de a fenti borzalmak leírása után most következik a lehetséges pozitív következmény” Érdemes megfigyelni a szóhasználatot: „hihetetlen… „(hogy ebből a sz@rból ki tudsz kászálódni) „borzalmak”…( szent ég, mi lehetett eddig?) „lehetséges pozitív”….(de azért ne nagyon számíts rá)
Persze ezek a felismerések nem várhatóak el bizonyos pszichológiai irányzatoktól, – ezt tökéletesen el tudom fogadni, – emiatt nem is ez érintett meg ÉS MOST JÖN A LÉNYEG!!! Hanem az, hogy beszélgetéseink, ismeretségünk alapján kialakítottam egy képet Kati rólad, amibe nem tudtam beletuszkolni ezt az írásodat. Ez az én hibám.
Önismeret
Hát, rajta, Kati! Önismeret.
Vajon a téma melletti rejtélyes elkötelezettségednek véletlenül nem valami gyerekveszteség az oka?
Gyerekveszteségezzünk.
A gyerekét el nem engedő anya.
Az anya, aki attól retteg, hogy a gyerekét elveszíti.
Vajon hány olyan nő van, aki
— elveszítette a gyerekét,
— megfosztották a gyerekétől
— eldobta a gyerekét
— nem tudta megvédeni a gyerekét,
— ártott a gyerekének,
— feláldozta a gyerekét,
— megölte a gyerekét?
Sok. És akkor sem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy minden nő.
Vajon hány nő múltjában maradhattak ilyesféle feldolgozatlan traumák?
Ha önismeret, akkor önismeret. Olyan elképzelhetetlen, hogy egy ilyen feldolgozatlan trauma
— a normális anyaképet megingatja
— az önértékelést lenullázza
— önmagát elfogadni képtelenné válik a nő
— hogy innentől minden áron meg fogja védeni a gyerekét
— hogy soha többé nem engedi el a gyerekét, még egyszer nem történhet meg?
Nem, nem a gyerek szeretetéért harcol, hanem a gyerekéért, mert még egyszer azt a veszteséget átélni nem akarja. Félelem. Igen. Az. De nem attól, hogy senki nem fogja szeretni, hanem attól, hogy baja lesz a gyereknek, hogy elveszíti a gyerekét. És a gyerekhalálnál nincs rosszabb. A gyerekveszeteség az elviselhetetlen. Meg kell akadályozni mindenáron.
Vagy a másik reakció, hogy a gyerekveszteség elkerülése érdekében
— eleve nem szül gyereket,
— elhanyagolja a gyereket, hogy ne kötődjön hozzá,
— elutasítja a gyerek ragaszkodását,
— nem hajlandó anyaként viselkedni.
A veszteségérzés elkerülése érdekében nem hajlandó anyaként élni. Mindent elutasít, ami a trauma megismétlődését eredményezheti, tökéletesen elzárkózik az anyaságtól, a gyerek kolonc, ám az elutasító magatartás éppúgy erőteljes érzelem, mint a szeretet és éppúgy erős kötéseket hoz létre.
Ez kellőképpen pszichológia?
Megmagyarázza, hogy miért köti magához a gyereket mindenáron? Igen.
Megmagyarázza, hogy miért rideg a gyerekével? Igen.
Ez egy lehetséges másféle magyarázat. Igen.
Koherens. Igen.
Egy anya kötheti mindenáron a gyerekét magához azért, mert a hatalmát érezni akarja, ám az ehhez tartozó részletek már egymásnak ellentmondanak.
A lélek nem ezzel az élettel született meg, ezért minden lelki jelenségre nem találhatjuk meg a választ ebben az életben. A pszichológia nem mer az előző életekig elmenni, az veszélyeztetné a katedraképességét, ezért mindig is lesznek olyan jelenségek, amire nem tud választ adni, vagy ami választ ad, az nem lesz jó.
Üdv:
Alenka
Hohohóóóó… hogy ez mennyire igaz!
A mi születésünk előtt,/öcsém és én/,volt gyermekhalál bőven.Sajnos.
Én meg már nem is vállaltam gyereket.A legkisebb vágy sem volt erre meg bennem.
És még jól meg is magyaráztam magamnak,hogy nekem miért nem fontos ez most ebben az életemben.:D
Önismeret
Hát, rajta, Kati! Önismeret.
Vajon a téma melletti rejtélyes elkötelezettségednek véletlenül nem valami gyerekveszteség az oka?
Gyerekveszteségezzünk.
A gyerekét el nem engedő anya.
Az anya, aki attól retteg, hogy a gyerekét elveszíti.
Vajon hány olyan nő van, aki
— elveszítette a gyerekét,
— megfosztották a gyerekétől
— eldobta a gyerekét
— nem tudta megvédeni a gyerekét,
— ártott a gyerekének,
— feláldozta a gyerekét,
— megölte a gyerekét?
Sok. És akkor sem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy minden nő.
Vajon hány nő múltjában maradhattak ilyesféle feldolgozatlan traumák?
Ha önismeret, akkor önismeret. Olyan elképzelhetetlen, hogy egy ilyen feldolgozatlan trauma
— a normális anyaképet megingatja
— az önértékelést lenullázza
— önmagát elfogadni képtelenné válik a nő
— hogy innentől minden áron meg fogja védeni a gyerekét
— hogy soha többé nem engedi el a gyerekét, még egyszer nem történhet meg?
Nem, nem a gyerek szeretetéért harcol, hanem a gyerekéért, mert még egyszer azt a veszteséget átélni nem akarja. Félelem. Igen. Az. De nem attól, hogy senki nem fogja szeretni, hanem attól, hogy baja lesz a gyereknek, hogy elveszíti a gyerekét. És a gyerekhalálnál nincs rosszabb. A gyerekveszeteség az elviselhetetlen. Meg kell akadályozni mindenáron.
Vagy a másik reakció, hogy a gyerekveszteség elkerülése érdekében
— eleve nem szül gyereket,
— elhanyagolja a gyereket, hogy ne kötődjön hozzá,
— elutasítja a gyerek ragaszkodását,
— nem hajlandó anyaként viselkedni.
A veszteségérzés elkerülése érdekében nem hajlandó anyaként élni. Mindent elutasít, ami a trauma megismétlődését eredményezheti, tökéletesen elzárkózik az anyaságtól, a gyerek kolonc, ám az elutasító magatartás éppúgy erőteljes érzelem, mint a szeretet és éppúgy erős kötéseket hoz létre.
Ez kellőképpen pszichológia?
Megmagyarázza, hogy miért köti magához a gyereket mindenáron? Igen.
Megmagyarázza, hogy miért rideg a gyerekével? Igen.
Koherens. Igen.
Egy anya kötheti mindenáron a gyerekét magához azért, mert a hatalmát érezni akarja, ám az ehhez tartozó részletek már egymásnak ellentmondanak.
A lélek nem ezzel az élettel született meg, ezért minden lelki jelenségre nem találhatjuk meg a választ ebben az életben. A pszichológia nem mer az előző életekig elmenni, az veszélyeztetné a katedraképességét, ezért mindig is lesznek olyan jelenségek, amire nem tud választ adni, vagy ami választ ad, az nem lesz jó.
Üdv:
Alenka
Kétszermond, kétszermond.
Legyen szíves, törölje ki valaki a másodpéldányt.
Köszönöm!
Üdv:
Alenka
Sztrájkol a szerver.Nehéz gyermekkora volt.:)
Csak egyszer szaba
Sztrájkol a szerver.Nehéz gyermekkora volt.:)
Csak egyszer szabad küldeni,és várni.
Kiszállnék én is
a vég nélküli vitából, ahogy Buddhanita tette a másik blogban.
Az, hogy nekem mit tükröz a szituáció – nem gyermekhalált – hiába is írnám le, mert Te jobban tudod.
Az, meg hogy benned mit tükröz, Te sem árulod el, szóval kvittek vagyunk.
Érdekes mindenesetre, hogy Száraz Ildi el tudta ismerni, hogy a kép amit kialakított rólam nem fedi az igazságot.
Ehhez nagyfokú őszinteség kell, amit nagyra értékelek.
Szép estét neked.
Én is sok őszinteséget kívánok neked magadhoz!
Jó
Én is sok őszinteséget kívánok neked magadhoz!
Jó munkát!
Üdv:
Alenka
Sziasztok!
Érdekel még valakit a blog témája?
Mert ha nem inkább vitatkozzatok tovább nyugodtan nem is zavarok.
Legfeljebb nyitok egy másik blogot…. 😉
Üdv!Erika
Sziasztok!
Érdekel még valakit a blog témája?
Mert ha nem inkább vitatkozzatok tovább nyugodtan nem is zavarok.
Legfeljebb nyitok egy másik blogot…. 😉
Üdv!Erika
na most aztán jól kinézek 🙂
Az én Édesanyám is dominánsabb volt mint az Édesapám. Ezt érdekes volt megélni, de mondhatom, hogy mi gyerekek kidolgoztunk magunknak egy lelki hozzáállást, 3 gyerek, 3 féle hozzáállással boldogult.
Az Édesanyám 88 éves múlt májusban és még itt van velünk. Nem tudom hibáztatni őt semmiért, mert látom a hátteret, amiből jött és látom azt is, hogy az életében voltak olyan szituációk – pl. mikor az orosz katonák elfoglalták az országot – akkor az Ő bátorsága és domináns hozzáállása mentette meg őt és a nagynénémet egynémely szorult helyzetükből.
S különben is ezen kívül még annyira sok minden más is jellemző rá, ami szerethetővé, egyedivé teszi őt.
Másrészt én is anya vagyok, s mivel elég karizmatikus egyéniséggel, erős kisugárzással áldott meg az Ég, lehet, hogy a gyermekem életét talán jobban befolyásolom – akaratomon kívül is – mint az egészséges lenne.
Szóval a fenti élethelyzetben jó lett volna tanulságokat levonni az írásaitokból… hmmmm, bevallom őszintén, hogy annyira bőségesre dagadt ez a blog, hogy könnyű elveszteni a fonalat…
Marcsi 🙂
Merd elengedni az erődet!
Ne akarj mindent kontroll alatt irányítani :). Már írtál erről te is egy blogot, a címére nem emlékszem, de idézem a sztorit: a lány könnyedén, lágyan napozott a pokrócán melletted ;).
Mindent tudsz, megkaptad már a válaszokat.
Meditációban keresd meg, éld meg a kontrollt, a lehető legteljesebben. Még a feltáratlan részletek ezáltal megmutatkoznak előtted, minél jobban megéled, akár többször is, automatikusan átbillen a mérleg nyelve, megszületik észrevétlen a lágyságod 🙂
Szeretlek, de ezt már rég tudod!
„Szeretlek, de ezt már rég tudod!”
??? 😮 ha jól tévedek a
„Szeretlek, de ezt már rég tudod!”
??? 😮 ha jól tévedek a szeretet egy „érzés” és nem gondolat… Tudni, hogy szeret valaki, szerintem nem ugyanaz, mint ha érezteti is… Számomra ez a mondatvégi „szeretlekezés” olyan elcsépelt frázisnak hat… olyan rutinszerű…
Vannak a közös Hermesses meditációk, amikor áramoltatás is van, azt lehet érezni szavak nélkül is… ezek a mondatvégi, meg szerintem olyan… olyan, érezd oda!
Nem kétlem, hogy szereti az illető, akinek írja… csak ez olyan „érdekes” számomra… 🙂
Meditálj egyet a „szeretlekre” 🙂
Aztán a zártságodra ,
Meditálj egyet a „szeretlekre” 🙂
Aztán a zártságodra , keseredettségre :), az ellenállásodra. Benned születik minden feltevésed, a választ is ott leled meg 🙂
Azt hittem már rég megoldódott ez a téma is itt, de jól látom még mindig nem? Vagy csak benned nem 😉
Szorítok, majdcsak sikerül neked is 🙂
Kezdek Csizikés lenni ennyi jellel 🙂
ebből is látom
.. nem élhetek mások helyett 😉
(nem mintha akarnék is)
Anita
Köszönöm a tanácsod, nagyon bejön:)
Megcsinálom az ajánlott medit, mert jól jön egy kis lágyság az biztos:)
Szeretettel puszillak
nincs mit !!
Csak felidéztem azt a felismerésed, amit most elfeledtél, minden benned van! Úgyhogy Magadnak köszönd!!
Puszi!
na most aztán jól kinézek 🙂
Az én Édesanyám is dominánsabb volt mint az Édesapám. Ezt érdekes volt megélni, de mondhatom, hogy mi gyerekek kidolgoztunk magunknak egy lelki hozzáállást, 3 gyerek, 3 féle hozzáállással boldogult.
Az Édesanyám 88 éves múlt májusban és még itt van velünk. Nem tudom hibáztatni őt semmiért, mert látom a hátteret, amiből jött és látom azt is, hogy az életében voltak olyan szituációk – pl. mikor az orosz katonák elfoglalták az országot – akkor az Ő bátorsága és domináns hozzáállása mentette meg őt és a nagynénémet egynémely szorult helyzetükből.
S különben is ezen kívül még annyira sok minden más is jellemző rá, ami szerethetővé, egyedivé teszi őt.
Másrészt én is anya vagyok, s mivel elég karizmatikus egyéniséggel, erős kisugárzással áldott meg az Ég, lehet, hogy a gyermekem életét talán jobban befolyásolom – akaratomon kívül is – mint az egészséges lenne.
Szóval a fenti élethelyzetben jó lett volna tanulságokat levonni az írásaitokból… hmmmm, bevallom őszintén, hogy annyira bőségesre dagadt ez a blog, hogy könnyű elveszteni a fonalat…
Marcsi 🙂
Merd elengedni az erődet!
Ne akarj mindent kontroll alatt irányítani :). Már írtál erről te is egy blogot, a címére nem emlékszem, de idézem a sztorit: a lány könnyedén, lágyan napozott a pokrócán melletted ;).
Mindent tudsz, megkaptad már a válaszokat.
Meditációban keresd meg, éld meg a kontrollt, a lehető legteljesebben. Még a feltáratlan részletek ezáltal megmutatkoznak előtted, minél jobban megéled, akár többször is, automatikusan átbillen a mérleg nyelve, megszületik észrevétlen a lágyságod 🙂
Szeretlek, de ezt már rég tudod!
„Szeretlek, de ezt már rég tudod!”
??? 😮 ha jól tévedek a
„Szeretlek, de ezt már rég tudod!”
??? 😮 ha jól tévedek a szeretet egy „érzés” és nem gondolat… Tudni, hogy szeret valaki, szerintem nem ugyanaz, mint ha érezteti is… Számomra ez a mondatvégi „szeretlekezés” olyan elcsépelt frázisnak hat… olyan rutinszerű…
Vannak a közös Hermesses meditációk, amikor áramoltatás is van, azt lehet érezni szavak nélkül is… ezek a mondatvégi, meg szerintem olyan… olyan, érezd oda!
Nem kétlem, hogy szereti az illető, akinek írja… csak ez olyan „érdekes” számomra… 🙂
Meditálj egyet a „szeretlekre” 🙂
Aztán a zártságodra ,
Meditálj egyet a „szeretlekre” 🙂
Aztán a zártságodra , keseredettségre :), az ellenállásodra. Benned születik minden feltevésed, a választ is ott leled meg 🙂
Azt hittem már rég megoldódott ez a téma is itt, de jól látom még mindig nem? Vagy csak benned nem 😉
Szorítok, majdcsak sikerül neked is 🙂
Kezdek Csizikés lenni ennyi jellel 🙂
ebből is látom
.. nem élhetek mások helyett 😉
(nem mintha akarnék is)
Anita
Köszönöm a tanácsod, nagyon bejön:)
Megcsinálom az ajánlott medit, mert jól jön egy kis lágyság az biztos:)
Szeretettel puszillak
nincs mit !!
Csak felidéztem azt a felismerésed, amit most elfeledtél, minden benned van! Úgyhogy Magadnak köszönd!!
Puszi!
Nem szeretnék belefolyni az itt kialakult vitába. Sem a
Nem szeretnék belefolyni az itt kialakult vitába. Sem a tudatosságom nem elegendő hozzá, sem pedig a pszichológiai és egyéb tudományos információik nem állnak rendelkezésemre ahhoz, hogy véleményt mondjak Kati, illetve a többiek állásfoglalásáról, véleményéről.
Véleményem szerint Kati jó szándékkal indította az előző blogot is, nem azért, hogy az egyes anyatípusokat beskatulyázza, vagy ötletet adjon, miért is utálhatjuk anyáinkat. Épp a mögöttes okok megláttatásával, az esetlegesen saját átvett viselkedési mintáink felismerésével saját lelki békénk helyretétele volt a cél, legalább is én ebből indulok ki.
A domináns anyában ráismertem az anyámra, sőt azt kell mondjam, hogy magamra is, legfeljebb „light”-osabb formában. Talán könnyelműség kijelenteni, hogy már nincs harag bennem iránta, itt a felszínen sokszor így is érzem, de azért dolgozom az ügyön, mert az élet néha mást mutat.
Egy biztos, magam is tapasztalom, hogy nem egyszerű az anyaság. Épp most írok könyvet a témában csak úgy az asztalfiókomnak, amelyben beismerem önmagam előtt is, hogy teljesen más, mint amire az ember lánya számít. Ettől függetlenül törekszem elég jó anya lenni.
Szeretettel: Kriszti
Nem szeretnék belefolyni az itt kialakult vitába. Sem a
Nem szeretnék belefolyni az itt kialakult vitába. Sem a tudatosságom nem elegendő hozzá, sem pedig a pszichológiai és egyéb tudományos információik nem állnak rendelkezésemre ahhoz, hogy véleményt mondjak Kati, illetve a többiek állásfoglalásáról, véleményéről.
Véleményem szerint Kati jó szándékkal indította az előző blogot is, nem azért, hogy az egyes anyatípusokat beskatulyázza, vagy ötletet adjon, miért is utálhatjuk anyáinkat. Épp a mögöttes okok megláttatásával, az esetlegesen saját átvett viselkedési mintáink felismerésével saját lelki békénk helyretétele volt a cél, legalább is én ebből indulok ki.
A domináns anyában ráismertem az anyámra, sőt azt kell mondjam, hogy magamra is, legfeljebb „light”-osabb formában. Talán könnyelműség kijelenteni, hogy már nincs harag bennem iránta, itt a felszínen sokszor így is érzem, de azért dolgozom az ügyön, mert az élet néha mást mutat.
Egy biztos, magam is tapasztalom, hogy nem egyszerű az anyaság. Épp most írok könyvet a témában csak úgy az asztalfiókomnak, amelyben beismerem önmagam előtt is, hogy teljesen más, mint amire az ember lánya számít. Ettől függetlenül törekszem elég jó anya lenni.
Szeretettel: Kriszti
Még 1 kérdés
Erika, remélem nem haragszol meg, hogy ebben a blogban teszek fel 1 kérdést, ami inkább általánosságban tartozik ide a témához, de bármelyik más blogba beleillene, ahol esetleg nézeteltérések vannak. Ami persze nem baj.
De ezzel az anyatípusokat jellemző bloggal kapcsolatban jutott eszembe, hogy tulajdonképpen önismereti tudásom azt mondatja velem, hogy azért születünk le ide a földre, hogy megtanuljunk szeretni, a szeretetet tanuljuk.
Kérdezem én, van-e értelme akkor itt azon vitatkozni, hogy melyik szintről értelmezünk egy adott dolgot? Úgy értem más magyarázatot ad ugyanarra a dologra egy materialista világnézetű ember, mást egy olyan ember, aki kicsit – véleményünk szerint legalább is – magasabb szférából tekint a világra. A véleményem az, hogy a célnak mindenképpen annak kéne lennie, hogy mindegy melyik szintről szemlélve egy adott dolgot, de megtaláljuk a módját annak, hogy valóban megbocsássunk azoknak, akik szerintünk vétettek ellenünk. Persze önismerettel foglalkozó ember abból a nézőpontból közelít meg, hogy mindent magamnak kell megbocsátani, mert mindennek én magam vagyok a kiindulópontja. De a lényeg szerintem az, hogy a végeredmény az legyen, hogy meg tudunk bocsátani és hibái ellenére is tudjunk szeretni másokat és persze önmagunkat. Bár a kettő egymásból gyökeredzik. És lássuk be, ez nem könnyű meló.
Szeretettel: Kriszti
Még 1 kérdés
Erika, remélem nem haragszol meg, hogy ebben a blogban teszek fel 1 kérdést, ami inkább általánosságban tartozik ide a témához, de bármelyik más blogba beleillene, ahol esetleg nézeteltérések vannak. Ami persze nem baj.
De ezzel az anyatípusokat jellemző bloggal kapcsolatban jutott eszembe, hogy tulajdonképpen önismereti tudásom azt mondatja velem, hogy azért születünk le ide a földre, hogy megtanuljunk szeretni, a szeretetet tanuljuk.
Kérdezem én, van-e értelme akkor itt azon vitatkozni, hogy melyik szintről értelmezünk egy adott dolgot? Úgy értem más magyarázatot ad ugyanarra a dologra egy materialista világnézetű ember, mást egy olyan ember, aki kicsit – véleményünk szerint legalább is – magasabb szférából tekint a világra. A véleményem az, hogy a célnak mindenképpen annak kéne lennie, hogy mindegy melyik szintről szemlélve egy adott dolgot, de megtaláljuk a módját annak, hogy valóban megbocsássunk azoknak, akik szerintünk vétettek ellenünk. Persze önismerettel foglalkozó ember abból a nézőpontból közelít meg, hogy mindent magamnak kell megbocsátani, mert mindennek én magam vagyok a kiindulópontja. De a lényeg szerintem az, hogy a végeredmény az legyen, hogy meg tudunk bocsátani és hibái ellenére is tudjunk szeretni másokat és persze önmagunkat. Bár a kettő egymásból gyökeredzik. És lássuk be, ez nem könnyű meló.
Szeretettel: Kriszti
Sziasztok!
Azt hiszem megtaláltam a választ már ha valakit is érdekel….
A kulcs az elhagyott gyermek.
A domináns anya az elhagyott gyermek targédiáját cipeli.
Hogy érthetöbb legyek.
Egy ilyen anyának vannak olyan múltbeli emlékei amikor öt hagyták el gyermekként.
Ez lehet elözö élet,de nem minden esetben kell annyira visszamenni.
A domináns anyának amikor felnö a gyermeke és az élni akarja a saját életet,
ö maga kezd gyerekként viselkedni.
Mindenféle gyermeteg játszmával próbálja magára vonni a figyelmet,
az emögött rejlö üzenet : szükségem van rád,ne hagyj el.
S ezt próbálja elérni a leggyakrabban betegséggel.
Az elején persze ezek kisebb nyavaják,elöfordulhat hogy csak tetettet,s ha ez nem hozza
a várt eredményt az anya továbbmegy.Egyre súlyosabb látvanyosabb betegségeket produkál.
De vannak egyébb trükkök is.
Ez mindíg az anya fantáziája mértékétöl függ.
Lehet hogy egy bútort kell arrébb tolni,vagy nincs pénze,vagy a szomszéd megfenyegette.
A paletta nagyon színes.
Éppen úgy mint ahogy egy gyermek játszmázik ha úgy érzi nem kap elég odafigyelést.
A domináns anya kálváriája ez.
Legalábbis én így látom….
Elhagyott gyermekként elvágták töle az anyai szeretet energiáját ami természetes.
S ezért az életbenmaradásért önnálló akcióba kezd.
A környezetéböl szedi össze.(energiavámpírként ismert)
De ez az energia könnyen jön,ám könnyen is megy.
S csak egyre éhesebb lesz töle.
Ezért van hogy annyi negatív jelzövel illették a domináns anyát a másik blogban,ami
igaz is egyben,mert a negatív energia tartja életben.
A megoldás az hogy átszoktatni az öszinte szeretetre.
S ha ezt megkóstolja néhányszor eljön az idö hogy csak erre lesz igénye.
S öszintén szeretni egy számunkra tulajdonképpen idegen embert csakis valódi együttérzéssel
lehet,és együttérzés (legalábbis nekem)csakis a megértésen át vezet.
S a domináns anya megszelidül,és végre mindenki szabad lehet. 🙂
Köszönöm hogy megoszthattam Veletek.
Erika Szeretettel!
Ez nagyon jó
A gyerekélmény oldalt eddig figyelmen kívül hagytam, csak az anya szerep felől a gyerekveszteséggel kapcsolatos kudarcokat vettem figyelembe, mint okot, az anyaveszteséggel nem számoltam.
Ám az elhagyatottság, anyaveszteség konfliktusának következtében az anyai szeretettől való elvágottság a kiváltó oka a későbbi elsárkányosodásnak/elgyámoltalanodásnak, akkor minden anyával kapcsolatos szeretetlenség-megélésnek hasonlóképpen kellene működnie, nem?
Köszi az inspirációt!
Alenka
Sziasztok!
Azt hiszem megtaláltam a választ már ha valakit is érdekel….
A kulcs az elhagyott gyermek.
A domináns anya az elhagyott gyermek targédiáját cipeli.
Hogy érthetöbb legyek.
Egy ilyen anyának vannak olyan múltbeli emlékei amikor öt hagyták el gyermekként.
Ez lehet elözö élet,de nem minden esetben kell annyira visszamenni.
A domináns anyának amikor felnö a gyermeke és az élni akarja a saját életet,
ö maga kezd gyerekként viselkedni.
Mindenféle gyermeteg játszmával próbálja magára vonni a figyelmet,
az emögött rejlö üzenet : szükségem van rád,ne hagyj el.
S ezt próbálja elérni a leggyakrabban betegséggel.
Az elején persze ezek kisebb nyavaják,elöfordulhat hogy csak tetettet,s ha ez nem hozza
a várt eredményt az anya továbbmegy.Egyre súlyosabb látvanyosabb betegségeket produkál.
De vannak egyébb trükkök is.
Ez mindíg az anya fantáziája mértékétöl függ.
Lehet hogy egy bútort kell arrébb tolni,vagy nincs pénze,vagy a szomszéd megfenyegette.
A paletta nagyon színes.
Éppen úgy mint ahogy egy gyermek játszmázik ha úgy érzi nem kap elég odafigyelést.
A domináns anya kálváriája ez.
Legalábbis én így látom….
Elhagyott gyermekként elvágták töle az anyai szeretet energiáját ami természetes.
S ezért az életbenmaradásért önnálló akcióba kezd.
A környezetéböl szedi össze.(energiavámpírként ismert)
De ez az energia könnyen jön,ám könnyen is megy.
S csak egyre éhesebb lesz töle.
Ezért van hogy annyi negatív jelzövel illették a domináns anyát a másik blogban,ami
igaz is egyben,mert a negatív energia tartja életben.
A megoldás az hogy átszoktatni az öszinte szeretetre.
S ha ezt megkóstolja néhányszor eljön az idö hogy csak erre lesz igénye.
S öszintén szeretni egy számunkra tulajdonképpen idegen embert csakis valódi együttérzéssel
lehet,és együttérzés (legalábbis nekem)csakis a megértésen át vezet.
S a domináns anya megszelidül,és végre mindenki szabad lehet. 🙂
Köszönöm hogy megoszthattam Veletek.
Erika Szeretettel!
Ez nagyon jó
A gyerekélmény oldalt eddig figyelmen kívül hagytam, csak az anya szerep felől a gyerekveszteséggel kapcsolatos kudarcokat vettem figyelembe, mint okot, az anyaveszteséggel nem számoltam.
Ám az elhagyatottság, anyaveszteség konfliktusának következtében az anyai szeretettől való elvágottság a kiváltó oka a későbbi elsárkányosodásnak/elgyámoltalanodásnak, akkor minden anyával kapcsolatos szeretetlenség-megélésnek hasonlóképpen kellene működnie, nem?
Köszi az inspirációt!
Alenka
Szia Ildikó!
Sajna nincs lehetöség hogy írjak Neked privátban. 😛
Ahogy kivettem a családállításkor olyan emberek játszák el a családtagokat akik
nem ismerik az adott személy körülményeit,és mégis hüen rekonstruálják a családi
viszonyokat.
Jól értelmezem?
Arra jöttem rá hogy az elözö életekben keletkezett ,,sebeket” hordozzuk magunkal,és
a lélek öngyógyítása hogy rekonstruálja a körülményeket,megpendíti azokat az érzelmeket
amik hatására valamiféle intenzív indulat ébred fel,ami létezett,csak épp bennünk szunnyadt.
A színdarab folyton összeáll valamilyen formában.
A történet változik.
Nem is ez a fontos,hanem az hogy elöcsalja a bennünk csendben megbúvó indulatokat.
Pl.szégyen,bánat,elhagyatottság,kiszolgáltatottság,stb.
Az életünk szereplöi aszerint változnak hogy kik tudják megszemélyesíteni számomra azt
a szerepeket amire nekem szükségem van.
S úgy áll össze a társulat hogy a szereplök önmagukért játszanak.
Mindenki föszereplö.
Ha nekem szükségem van pl.egy irígy anyósra,akkor jön is egy irígy anyós ,,valahonnan” 🙂
De az írígy anyóst csak az én darabomban hívják így,mert az ö színdarabjában ö már
föszereplö,és ott én a pl.számító kis dög leszek,mert neki szüksége van egy számító kis dögre
a színdarabjában.
Ez csak egy egyszerü példa.
Egyszerre több színdarabban szerepelünk.
Mert én nem ugyanaz vagyok a munkatársaimnak,a szomszédaimnak,a testvéremnek stb stb…
Ugyhogy mindíg minden a helyén van. 😉
Jól látom?
Puszi!Erika
Erika
Ez nekem mélyen belül nagyon is igaznak tűnik, érződik. Már csak azért is igaznak tűnik, mert sokszor azt tapasztalom, hogyha megértettem valamelyik színdarabnak az üzenetét, az betölti a feladatát és már rögtön utána másmilyennek láthatom az embert (illetve ilyenkor látom meg őt igaz valójában, ha nincs más torzító jelenség, kvázi újabb főszerep egy másik színdarabban:)
Kíváncsi vagyok mit válaszol rá Ildikó?
Michaelita!
Örülök hogy átment amit próbáltam elmagyarázni.
Na majd meglátjuk mint szol hozzá Ildikó!
🙂
nagyon átjött:)
Köszi szépen!
Nagyszerűen csinálod! Nekem nagyon bejön:)
Szia Erika!
Feladtad a leckét nekem rendesen, és már kezdtem volna a Háború és béke hosszával vetekedő regényt írni a gondolataimról, amikor megragadta a szemem az utolsó előtti mondatod: „Ugyhogy mindíg minden a helyén van. ;)” És a válaszom: igen.
H: Finomítanám
Jó az elképzelés, de maradéktalanul csak akkor lenne így, ha az egyik szereplő nem tudna a másikról. Ha ennyiféle alszemélyiségem lenne, akik nem tudnak egymásról (lásd Ötödik Sally)
Én inkább azt mondom, hogy egyik vagy másik ember számára más-mást tükrözünk vissza, vagyis más-mást vetít ránk, ami ugyanaz. Melyik részünk mit mozgat meg benne. Ettől válok másik szereppé számára, hogy sokszor ha szóba hoznak, úgy tűnik mintha nem is ugyanarról a személyről volna szó. Így lehetek egy személyben kíméletlenül undok, játszmázó, vagy agresszív egy valaki felé, másvalaki felé pedig szeretetteljes, felemelő, kedves stb., holott én ugyanaz vagyok. Persze, a rám vetített minőségekbe ha belevonódok, akkor valóban elkezdek magam is olyanná válni az adott kapcsolat számára, Előhozhatja valaki a legmagasztosabb énemet, vagy akár a legsérültebb részemet is.
DE a tükrök mögött mindig ugyanaz a Valaki van, egy kialakult értékrenddel, ami szerint élni próbál, attól függően, hogy hol tart. Ehhez ragaszkodunk és védelmezzük az adott szinten, mert ez tart össze, mint személyiséget. Én azt hiszem, hogy minél inkább a középpontjában tud lenni valaki, annál kevésbé lehet őt ilyen sokféle szerepkörbe bevonni, de ettől még valóban különbözőnek tűnhet egyik vagy másik ember számára, attól függően, hogy az mit lát bele. A határ nehezen megfogható – mennyi az a saját sérülésem benne, meddig vonódtam én bele, és mennyi az, amit vetítenek. Hacsak nem szándékosan játszok valakinek valakit, de akkor meg a jó, vagy a rossz szándékú manipuláció este forog fenn.
Ezért érdemes a részeinket egy szintre, a középpontba integrálni, nem több szintre hagyni széthúzódni. Több szintre széthúzódva garantált a belső-külső krízis, mert a különböző szinteken különböző értékrendek vannak. Ez belső értékütközést és energiavesztést okoz. Míg ha biztosan és kibillenthetetlenül érzem a középpontomat, akkor az összes ilyen szerepről biztosan tudom, hogy nem belőlem jön, csak annak látnak. It’s not my business!
Erre törekszünk mindannyian, tudatosabban, vagy kevésbé tudatosan, de mindenképpen. Még a BKV is errefelé visz…
Hermess,erről bizony vannak elég keserves tapasztalataim:)
,,Töb
Hermess,erről bizony vannak elég keserves tapasztalataim:)
,,Több szintre széthúzódva garantált a belső-külső krízis, mert a különböző szinteken különböző értékrendek vannak. Ez belső értékütközést és energiavesztést okoz. ”
Ezért nagyon fontosnak tartom az egész gondolatot a probléma megoldásaként.
,,Ezért érdemes a részeinket egy szintre, a középpontba integrálni, nem több szintre hagyni széthúzódni. Több szintre széthúzódva garantált a belső-külső krízis, mert a különböző szinteken különböző értékrendek vannak. Ez belső értékütközést és energiavesztést okoz. Míg ha biztosan és kibillenthetetlenül érzem a középpontomat, akkor az összes ilyen szerepről biztosan tudom, hogy nem belőlem jön, csak annak látnak. It’s not my business!”
Elindított bennem egy másik gondolatot is,amikor az ember mindenkinek szeretne megfelelni,és millió helyre ,,kihelyezi”magát. Kinek így mutatva,kinek úgy mutatva,kinek hogyan felel meg leginkább.
Na ez is a teljes elveszítettséghez vezet,mert már az sem tudom ,ki vagyok igazán.
Ezért fontos a középpontban való tartózkodás,mert ha ezt ilyen ,olyan okból elveszíti az ember,akkor tulajdonképpen önmagát veszíti el,és ez mindig nagy krízissel jár.
Bocs,csak megihlettél:)))
Szia Hermess!
Adok a véleményedre,és örülök hogy hozzászoltál.
Tudod azért ,,matekoztam ki” ezt az elméletet,mert az volt a célom hogy
tudatosan fogadjam el az embertásaimat olyannak amilyenek épp most.
Hogy csak úgy spontán minden ész érv nélkül szeretetet árasztok az nekem
kevés volt.
Persze megy az is,de az nem egy hosszan fentartható állapot.
Nem állítom azt hogy mindez ismeretében már felülkerekedünk a szerepeken.
Nem is ez a célom.
Hisz azért vagyok itt,és veszek részt az élet forgatagában hogy én magam is
nyakig benne legyek a ,,buliban”. 😉
Olyan színész akarok lenni aki végig tudatában van annak hogy valójában ki ö.
Hogy most a másik kinek látja,és a harmadik vagy negyedik,vagy bárki,az nem befolyásolja.
Segítö statisztái vagyunk egymásnak.
Ha kivonnám magam,azzal nem segítenék az embertársaimnak.
Ök is segítettek nekem,és Ti is mindanyian hogy legalább ide eljussak.
Nem mondhatom hogy veszem a kalapomat és már megyek is,nincs több dolgom veletek
én már megkaptam amit akartam. 🙂
….mondhatom…azt csinálok amit akarok! 😉
Üdv!Erika
H: Üdvözöllek az álarcosbálban, Erika! :DDD
És mindenkit, bulizzunk együtt! Hát, igen, bevállaltuk egymásnak a szerepeket, ezért születtünk le egy időben. Jó kis izgalmas időkben!
Játsszuk el hát minél tudatosabban. Minél inkább sikerül a középpontunkban lenni, annál inkább megengedi az ember magának, hogy kitáguljon, hogy ellenállás nélküli legyen. Képzeljük csak el, hogy egy közös térben hogyan férnénk meg inkább harmóniában – egy sereg felpöffeszkedett ego, tele ellenállásokkal, védelmezni valóval, vagy ugyanannyi kitágult, egymásba akadály nélkül átfolyó tudatos lény.
Kétszeres haszna van, ha az adott tudatossági szintre képes valaki hozni a középpontját – egyrészt kevésbé vonható be a szerepekbe, vagy igény szerint tudatosan játssza azt el, másrészt ha tudatos, akkor saját maga sem látja bele másokba a saját hiányosságait.
De az sem mindegy, hogy ez a középpont melyik tudatossági szinten alakul ki. A szívcsakra szintje, pont az, ahol ezek jellemzően előfordulnak, ahol nem tudja az ember mire volna szüksége, mitől elégedetlen. Torokcsakránál jönnek a konkrétabb elméletek, amit rendkívül vehemensen védelmezünk, hiszen ez vagyok én per pillanat, és ez nagyon fontos! Igazam kell, hogy legyen, mert ha nem , akkor elnyomtak!
Kicsivel feljebb kezdi elveszíteni a fontosságát a fontosság, és akkor jön rá az ember, hogy mindenki megérdemli a saját kialakított világát olyannak, amilyen. Na, itt tartok én valahol. Ez azzal jár, hogy a másikról is meglátja ugyanezt, rájön, hogy egy cipőben járunk, és varázslatos módon elkezd toleránsabb, elfogadóbb és segítőbb lenni. Tágul…:DDD
Célozzuk meg ezt az értékrendet, és inkább a konszenzust keressük. Tiszteljük egymás tágulatát. Ahogy Anita is írta, tételezzük fel a másikról, hogy nem akar bántani, mielőtt begorombulok rá. Mindenkinek igaza van, mindenki hozza egy részét az igazságnak.
Táguljunk együtt! :DDD
Szia Ildikó!
Azért írd meg azt a regényt nyugodtan. 😉
Hisz mindíg hasznos tanácsokkal látsz el bennünket,
és számít a véleményed.
Üdv!Erika
Köszönöm Erika! Azonban időnként a kevesebb több. 🙂
Köszönöm Erika! Azonban időnként a kevesebb több. 🙂
Szia Ildikó!
Sajna nincs lehetöség hogy írjak Neked privátban. 😛
Ahogy kivettem a családállításkor olyan emberek játszák el a családtagokat akik
nem ismerik az adott személy körülményeit,és mégis hüen rekonstruálják a családi
viszonyokat.
Jól értelmezem?
Arra jöttem rá hogy az elözö életekben keletkezett ,,sebeket” hordozzuk magunkal,és
a lélek öngyógyítása hogy rekonstruálja a körülményeket,megpendíti azokat az érzelmeket
amik hatására valamiféle intenzív indulat ébred fel,ami létezett,csak épp bennünk szunnyadt.
A színdarab folyton összeáll valamilyen formában.
A történet változik.
Nem is ez a fontos,hanem az hogy elöcsalja a bennünk csendben megbúvó indulatokat.
Pl.szégyen,bánat,elhagyatottság,kiszolgáltatottság,stb.
Az életünk szereplöi aszerint változnak hogy kik tudják megszemélyesíteni számomra azt
a szerepeket amire nekem szükségem van.
S úgy áll össze a társulat hogy a szereplök önmagukért játszanak.
Mindenki föszereplö.
Ha nekem szükségem van pl.egy irígy anyósra,akkor jön is egy irígy anyós ,,valahonnan” 🙂
De az írígy anyóst csak az én darabomban hívják így,mert az ö színdarabjában ö már
föszereplö,és ott én a pl.számító kis dög leszek,mert neki szüksége van egy számító kis dögre
a színdarabjában.
Ez csak egy egyszerü példa.
Egyszerre több színdarabban szerepelünk.
Mert én nem ugyanaz vagyok a munkatársaimnak,a szomszédaimnak,a testvéremnek stb stb…
Ugyhogy mindíg minden a helyén van. 😉
Jól látom?
Puszi!Erika
Erika
Ez nekem mélyen belül nagyon is igaznak tűnik, érződik. Már csak azért is igaznak tűnik, mert sokszor azt tapasztalom, hogyha megértettem valamelyik színdarabnak az üzenetét, az betölti a feladatát és már rögtön utána másmilyennek láthatom az embert (illetve ilyenkor látom meg őt igaz valójában, ha nincs más torzító jelenség, kvázi újabb főszerep egy másik színdarabban:)
Kíváncsi vagyok mit válaszol rá Ildikó?
Michaelita!
Örülök hogy átment amit próbáltam elmagyarázni.
Na majd meglátjuk mint szol hozzá Ildikó!
🙂
nagyon átjött:)
Köszi szépen!
Nagyszerűen csinálod! Nekem nagyon bejön:)
Szia Erika!
Feladtad a leckét nekem rendesen, és már kezdtem volna a Háború és béke hosszával vetekedő regényt írni a gondolataimról, amikor megragadta a szemem az utolsó előtti mondatod: „Ugyhogy mindíg minden a helyén van. ;)” És a válaszom: igen.
H: Finomítanám
Jó az elképzelés, de maradéktalanul csak akkor lenne így, ha az egyik szereplő nem tudna a másikról. Ha ennyiféle alszemélyiségem lenne, akik nem tudnak egymásról (lásd Ötödik Sally)
Én inkább azt mondom, hogy egyik vagy másik ember számára más-mást tükrözünk vissza, vagyis más-mást vetít ránk, ami ugyanaz. Melyik részünk mit mozgat meg benne. Ettől válok másik szereppé számára, hogy sokszor ha szóba hoznak, úgy tűnik mintha nem is ugyanarról a személyről volna szó. Így lehetek egy személyben kíméletlenül undok, játszmázó, vagy agresszív egy valaki felé, másvalaki felé pedig szeretetteljes, felemelő, kedves stb., holott én ugyanaz vagyok. Persze, a rám vetített minőségekbe ha belevonódok, akkor valóban elkezdek magam is olyanná válni az adott kapcsolat számára, Előhozhatja valaki a legmagasztosabb énemet, vagy akár a legsérültebb részemet is.
DE a tükrök mögött mindig ugyanaz a Valaki van, egy kialakult értékrenddel, ami szerint élni próbál, attól függően, hogy hol tart. Ehhez ragaszkodunk és védelmezzük az adott szinten, mert ez tart össze, mint személyiséget. Én azt hiszem, hogy minél inkább a középpontjában tud lenni valaki, annál kevésbé lehet őt ilyen sokféle szerepkörbe bevonni, de ettől még valóban különbözőnek tűnhet egyik vagy másik ember számára, attól függően, hogy az mit lát bele. A határ nehezen megfogható – mennyi az a saját sérülésem benne, meddig vonódtam én bele, és mennyi az, amit vetítenek. Hacsak nem szándékosan játszok valakinek valakit, de akkor meg a jó, vagy a rossz szándékú manipuláció este forog fenn.
Ezért érdemes a részeinket egy szintre, a középpontba integrálni, nem több szintre hagyni széthúzódni. Több szintre széthúzódva garantált a belső-külső krízis, mert a különböző szinteken különböző értékrendek vannak. Ez belső értékütközést és energiavesztést okoz. Míg ha biztosan és kibillenthetetlenül érzem a középpontomat, akkor az összes ilyen szerepről biztosan tudom, hogy nem belőlem jön, csak annak látnak. It’s not my business!
Erre törekszünk mindannyian, tudatosabban, vagy kevésbé tudatosan, de mindenképpen. Még a BKV is errefelé visz…
Hermess,erről bizony vannak elég keserves tapasztalataim:)
,,Töb
Hermess,erről bizony vannak elég keserves tapasztalataim:)
,,Több szintre széthúzódva garantált a belső-külső krízis, mert a különböző szinteken különböző értékrendek vannak. Ez belső értékütközést és energiavesztést okoz. ”
Ezért nagyon fontosnak tartom az egész gondolatot a probléma megoldásaként.
,,Ezért érdemes a részeinket egy szintre, a középpontba integrálni, nem több szintre hagyni széthúzódni. Több szintre széthúzódva garantált a belső-külső krízis, mert a különböző szinteken különböző értékrendek vannak. Ez belső értékütközést és energiavesztést okoz. Míg ha biztosan és kibillenthetetlenül érzem a középpontomat, akkor az összes ilyen szerepről biztosan tudom, hogy nem belőlem jön, csak annak látnak. It’s not my business!”
Elindított bennem egy másik gondolatot is,amikor az ember mindenkinek szeretne megfelelni,és millió helyre ,,kihelyezi”magát. Kinek így mutatva,kinek úgy mutatva,kinek hogyan felel meg leginkább.
Na ez is a teljes elveszítettséghez vezet,mert már az sem tudom ,ki vagyok igazán.
Ezért fontos a középpontban való tartózkodás,mert ha ezt ilyen ,olyan okból elveszíti az ember,akkor tulajdonképpen önmagát veszíti el,és ez mindig nagy krízissel jár.
Bocs,csak megihlettél:)))
Szia Hermess!
Adok a véleményedre,és örülök hogy hozzászoltál.
Tudod azért ,,matekoztam ki” ezt az elméletet,mert az volt a célom hogy
tudatosan fogadjam el az embertásaimat olyannak amilyenek épp most.
Hogy csak úgy spontán minden ész érv nélkül szeretetet árasztok az nekem
kevés volt.
Persze megy az is,de az nem egy hosszan fentartható állapot.
Nem állítom azt hogy mindez ismeretében már felülkerekedünk a szerepeken.
Nem is ez a célom.
Hisz azért vagyok itt,és veszek részt az élet forgatagában hogy én magam is
nyakig benne legyek a ,,buliban”. 😉
Olyan színész akarok lenni aki végig tudatában van annak hogy valójában ki ö.
Hogy most a másik kinek látja,és a harmadik vagy negyedik,vagy bárki,az nem befolyásolja.
Segítö statisztái vagyunk egymásnak.
Ha kivonnám magam,azzal nem segítenék az embertársaimnak.
Ök is segítettek nekem,és Ti is mindanyian hogy legalább ide eljussak.
Nem mondhatom hogy veszem a kalapomat és már megyek is,nincs több dolgom veletek
én már megkaptam amit akartam. 🙂
….mondhatom…azt csinálok amit akarok! 😉
Üdv!Erika
H: Üdvözöllek az álarcosbálban, Erika! :DDD
És mindenkit, bulizzunk együtt! Hát, igen, bevállaltuk egymásnak a szerepeket, ezért születtünk le egy időben. Jó kis izgalmas időkben!
Játsszuk el hát minél tudatosabban. Minél inkább sikerül a középpontunkban lenni, annál inkább megengedi az ember magának, hogy kitáguljon, hogy ellenállás nélküli legyen. Képzeljük csak el, hogy egy közös térben hogyan férnénk meg inkább harmóniában – egy sereg felpöffeszkedett ego, tele ellenállásokkal, védelmezni valóval, vagy ugyanannyi kitágult, egymásba akadály nélkül átfolyó tudatos lény.
Kétszeres haszna van, ha az adott tudatossági szintre képes valaki hozni a középpontját – egyrészt kevésbé vonható be a szerepekbe, vagy igény szerint tudatosan játssza azt el, másrészt ha tudatos, akkor saját maga sem látja bele másokba a saját hiányosságait.
De az sem mindegy, hogy ez a középpont melyik tudatossági szinten alakul ki. A szívcsakra szintje, pont az, ahol ezek jellemzően előfordulnak, ahol nem tudja az ember mire volna szüksége, mitől elégedetlen. Torokcsakránál jönnek a konkrétabb elméletek, amit rendkívül vehemensen védelmezünk, hiszen ez vagyok én per pillanat, és ez nagyon fontos! Igazam kell, hogy legyen, mert ha nem , akkor elnyomtak!
Kicsivel feljebb kezdi elveszíteni a fontosságát a fontosság, és akkor jön rá az ember, hogy mindenki megérdemli a saját kialakított világát olyannak, amilyen. Na, itt tartok én valahol. Ez azzal jár, hogy a másikról is meglátja ugyanezt, rájön, hogy egy cipőben járunk, és varázslatos módon elkezd toleránsabb, elfogadóbb és segítőbb lenni. Tágul…:DDD
Célozzuk meg ezt az értékrendet, és inkább a konszenzust keressük. Tiszteljük egymás tágulatát. Ahogy Anita is írta, tételezzük fel a másikról, hogy nem akar bántani, mielőtt begorombulok rá. Mindenkinek igaza van, mindenki hozza egy részét az igazságnak.
Táguljunk együtt! :DDD
Szia Ildikó!
Azért írd meg azt a regényt nyugodtan. 😉
Hisz mindíg hasznos tanácsokkal látsz el bennünket,
és számít a véleményed.
Üdv!Erika
Köszönöm Erika! Azonban időnként a kevesebb több. 🙂
Köszönöm Erika! Azonban időnként a kevesebb több. 🙂
továbbfejlődés lehetősége
A domináns anyával kapcsolatban nagyon sok bejegyzésünk született, ezért most nem olvasnám újra az egészet, hogy megállapítsam miről írtunk és miről nem.
Viszont az élet olyan történéseket hozott elém, hogy én újra feszegetném ezt a témát, ha tudnánk erről higgadtan tapasztalatokat cserélni:)
A domináns anya adott, de mostani írásomban nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mi – domináns anyák gyermekei – mit kezdünk vele és tovább tudunk-e lépni, látunk-e fejlődési lehetőséget?
Amiket látok – a teljesség igénye nélkül -: olyat, aki idős korára is megmarad e hatás alatt, mert így kényelmesebb az élete. Látok olyat is, aki kicsit kitört, de idősödvén újra a befolyása alá került, bár már kevésbé mint régen.
A saját bőrömön pedig azt élem meg, hogy valahogy ez az egész átfordult már valami egészen másba. Ahogy felvállaltam a felelősséget először az új családom, majd a saját magam életéért, a domináns anyából egy hálás, jóindulatú anya lett, aki igyekszik értékelni a találkozásainkat (persze ez hol sikerül, hol nem annyira:).
Mindenesetre én is és Ő is érezzük az egymásrautaltságot, a szelíd szeretetet, azt, hogy megbékéltünk azzal amit a sors hozott és megbocsátottunk egymásnak minden félreértést. Szegényként 88és fél évesen, már időközönként megérzi a másik dimenzió hívó szavát, s átértékelt dolgokat. Persze ezt látva én is, nem is kicsit.
Egymásrautaltságon azt értem, hogy nem csak neki van szüksége (ellátása miatt) ránk, hanem én is hálás vagyok mindazért, ami lehetőséget a megszületésemkor és később az életben rajta keresztül/tőle kaptam és szükségem van arra, hogy az Őt megillető helyet fenntartsam neki a szívemben. Egyszerűen nem ismerek más lehetőséget/módszert, mert csak így teljes az életünk.
Jó ez a csendes öröm, jó ez a kegyelmi állapot, jó hogy értékelni tudom a még együtt töltött lehetőségeket/időt.
Másnak is van hasonló tapasztalata/meglátása?
Létezik továbbfejlődési lehetőség a domináns anyai szerepből, vagy nálunk másról van szó? (Úm.: megöregedtünk, bölcsebbé váltunk, elfogadtuk a sorsunkat,…?)
Nekem az a meggyőződésem
hogy pont azért választottuk ezeket a szülőket és ilyen társadalmi környezetet leszületés előtt, mert a fejlődésünkhöz erre volt szükség.
Nagyon sok esetben a gyermek is tanítja a szülőt. Michaelita, ha Te az édesanyáddal együtt a karmikus feladatot jól megoldottátok, akkor, ahogy tapasztalod, minden megváltozik a kapcsolatotokban.
Csak mi emberek vagyunk türelmetlenek a fejlődés ütemével szemben 🙂
Nem is tudod milyen szerencsés vagy,és még sokkal több,hogy
Nem is tudod milyen szerencsés vagy,és még sokkal több,hogy felismerted ezt a ,,kegyelmi állapotot,és
meg is éled azt.
Én nem ismertem fel,és nem tudom elmondani,hogy milyen iszonyatos utólagos ,,munka” egy ilyen elszalasztott lehetőséget valahogy ,,pótolni”.És igazán talán soha nem is lehet.
utólag is lehet rajta dolgozni
Nem csak szerencse kérdése! Nagyon-nagyon sokat és sok évig dolgoztam (belső munkával, elfogadással, szeretettel) rajta.
Sok mediben és gyógyító gondolatban/érzésben foglalkoztam a témával és próbáltam megérteni a saját és az Ő helyzetét, a feladatomat a helyzetben, a felelősségemet.
A sors iróniája folytán megtanultam beszélgetni az Anyukámmal, annak ellenére, hogy Ő nem beszélgetett velem. Megpróbáltam és megtanultam nem azt adni neki, amit tőle kaptam, hanem azt, amit mint anya a saját gyerekemnek adtam és láttam, hogy abban a kapcsolatban beválik, gondoltam akkor visszafelé is működnie kell. Hát működött is.
Sosem késő ilyesmin dolgozni, utólag is működik a helyretétel lehetősége, csak higgy benne és csináld kitartóan, mert asztrális és éteri szinteken elsímulnak a dolgok.
S ami a legfontosabb dobd félre a bűntudatodat, mert az nem szolgál Téged, csak belesüllyeszt egy reménytelennek ítélt helyzetbe.
Lehet utólag is
dolgozni rajta, de ez ezerszer nehezebb. Azért van ez így, hogy megtanuljuk értékelni a jelent, amit most megtehetünk. Mert eljön az idő, amikor már késő.
Én is így gondolom Kati.Nem is az értékeléssel van a baj,hanem a
Én is így gondolom Kati.Nem is az értékeléssel van a baj,hanem a felismerés hiányzik legtöbbször.
Amikor nem ismerjük fel az adott helyzetet,szituációt,amit kaptunk ./kegyelemből,ahogy Michaelita írta/
És vannak lehetőségek,amiket visszahozni már nem lehet. Főleg ,ha a halál a főszereplő a dologban.
Évi ne add fel!
Mindegy ki mit mond, ne add fel! Nem a mások véleménye a mérvadó, hanem csak a sajátod.
Mediben és gondolati energiákkal a halál vonalon is át lehet nyúlni és rendbetenni több generációs dolgokat is akár. Ezt tapasztalatból írom! S hidd el megéri, mert az a lelki könnyebbség, ami utána eltölt, az megéri, hogy próbálkozz!
Ha a lehúzó érzelmeket (önsajnálat, bűntudat, hibáztatás, meg nem értés, ridegség, keménység,…) ki tudod kapcsolni, akkor meg tudod csinálni az utólagos korrekciót és a napfény fogja beragyogni a kapcsolat egészét.
Ildikó is hasonlót csinál, amikor a családfelállításkor felszabadítja a megrekedt energiákat/érzelmeket, tehát műkszik a dolog!
Ne sajnáld az elmaradt felismerést sem, mert visszacsinálni már úgy sem tudod, élj azzal, amit itt és most még megtehetsz!
Az elmaradt felismerésre ráébredés véleményem szerint az elménk játéka, a rendbetétel meg a szívünk szeretetén keresztül zajlik, hagyd hogy a szíved vezessen az átélésben és akkor minden rendben lesz.
Köszönöm a tanácsaidat Marcsi ,és ez Kb. így is
Köszönöm a tanácsaidat Marcsi ,és ez Kb. így is történt:)
,,hagyd hogy a szíved vezessen az átélésben és akkor minden rendben lesz.”
Ez volt életem legnagyobb ,legnyomasztóbb lelkifurdalást adó terhe,de már túl vagyok rajta szerencsére,
de nagyon kemény volt és hosszú folyamat.
Erre írtam ,hogy nagy ajándék amikor az ember felismeri a helyzetet,és akkor él vele,mert ez utólag sokkal keservesebb. De már a múltról beszéltem,ami már nem érint./nem mondom ,hogy soha nem jut eszembe,de már egészen másképp./
Valamit rosszul fogalmazhattam,hogy ennyire megijesztettelek.
Azért köszönöm neked.
Évi
Annak nagyon örülök, ha már múlt idő, de tényleg!
Az a mondatod szíven ütött, hogy: „És igazán talán soha nem is lehet.”, ezért kezdtem el bizonygatni és Téged bíztatni. Nagyszerű dolog tudni, hogy felesleges volt, mert már ügyesen megoldottad:)
Szia Marcsi!
Ez nem volt olyan egyszerű természetesen,és nem
Szia Marcsi!
Ez nem volt olyan egyszerű természetesen,és nem véletlenül írtam,amit írtam.És köszönöm,hogy ,,szíven ütött,és beszéltünk róla.
Ez pár év súlyos kínlódás,volt aztán 10 év kemény ,,munka” a feldolgozás. Már egy ideje rendben van bennem,de még egy évvel ezelőtt is engedtem el egy ,,fájdalom töredéket”.Remélem ,hogy az utolsót.
Úgyhogy nem akartam ezt elbagatelizálni a válaszomban.Egyáltalán nem voltam olyan ügyes sajnos.
Valószínűleg azért is tartott olyan sokáig.
továbbfejlődés lehetősége
A domináns anyával kapcsolatban nagyon sok bejegyzésünk született, ezért most nem olvasnám újra az egészet, hogy megállapítsam miről írtunk és miről nem.
Viszont az élet olyan történéseket hozott elém, hogy én újra feszegetném ezt a témát, ha tudnánk erről higgadtan tapasztalatokat cserélni:)
A domináns anya adott, de mostani írásomban nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mi – domináns anyák gyermekei – mit kezdünk vele és tovább tudunk-e lépni, látunk-e fejlődési lehetőséget?
Amiket látok – a teljesség igénye nélkül -: olyat, aki idős korára is megmarad e hatás alatt, mert így kényelmesebb az élete. Látok olyat is, aki kicsit kitört, de idősödvén újra a befolyása alá került, bár már kevésbé mint régen.
A saját bőrömön pedig azt élem meg, hogy valahogy ez az egész átfordult már valami egészen másba. Ahogy felvállaltam a felelősséget először az új családom, majd a saját magam életéért, a domináns anyából egy hálás, jóindulatú anya lett, aki igyekszik értékelni a találkozásainkat (persze ez hol sikerül, hol nem annyira:).
Mindenesetre én is és Ő is érezzük az egymásrautaltságot, a szelíd szeretetet, azt, hogy megbékéltünk azzal amit a sors hozott és megbocsátottunk egymásnak minden félreértést. Szegényként 88és fél évesen, már időközönként megérzi a másik dimenzió hívó szavát, s átértékelt dolgokat. Persze ezt látva én is, nem is kicsit.
Egymásrautaltságon azt értem, hogy nem csak neki van szüksége (ellátása miatt) ránk, hanem én is hálás vagyok mindazért, ami lehetőséget a megszületésemkor és később az életben rajta keresztül/tőle kaptam és szükségem van arra, hogy az Őt megillető helyet fenntartsam neki a szívemben. Egyszerűen nem ismerek más lehetőséget/módszert, mert csak így teljes az életünk.
Jó ez a csendes öröm, jó ez a kegyelmi állapot, jó hogy értékelni tudom a még együtt töltött lehetőségeket/időt.
Másnak is van hasonló tapasztalata/meglátása?
Létezik továbbfejlődési lehetőség a domináns anyai szerepből, vagy nálunk másról van szó? (Úm.: megöregedtünk, bölcsebbé váltunk, elfogadtuk a sorsunkat,…?)
Nekem az a meggyőződésem
hogy pont azért választottuk ezeket a szülőket és ilyen társadalmi környezetet leszületés előtt, mert a fejlődésünkhöz erre volt szükség.
Nagyon sok esetben a gyermek is tanítja a szülőt. Michaelita, ha Te az édesanyáddal együtt a karmikus feladatot jól megoldottátok, akkor, ahogy tapasztalod, minden megváltozik a kapcsolatotokban.
Csak mi emberek vagyunk türelmetlenek a fejlődés ütemével szemben 🙂
Nem is tudod milyen szerencsés vagy,és még sokkal több,hogy
Nem is tudod milyen szerencsés vagy,és még sokkal több,hogy felismerted ezt a ,,kegyelmi állapotot,és
meg is éled azt.
Én nem ismertem fel,és nem tudom elmondani,hogy milyen iszonyatos utólagos ,,munka” egy ilyen elszalasztott lehetőséget valahogy ,,pótolni”.És igazán talán soha nem is lehet.
utólag is lehet rajta dolgozni
Nem csak szerencse kérdése! Nagyon-nagyon sokat és sok évig dolgoztam (belső munkával, elfogadással, szeretettel) rajta.
Sok mediben és gyógyító gondolatban/érzésben foglalkoztam a témával és próbáltam megérteni a saját és az Ő helyzetét, a feladatomat a helyzetben, a felelősségemet.
A sors iróniája folytán megtanultam beszélgetni az Anyukámmal, annak ellenére, hogy Ő nem beszélgetett velem. Megpróbáltam és megtanultam nem azt adni neki, amit tőle kaptam, hanem azt, amit mint anya a saját gyerekemnek adtam és láttam, hogy abban a kapcsolatban beválik, gondoltam akkor visszafelé is működnie kell. Hát működött is.
Sosem késő ilyesmin dolgozni, utólag is működik a helyretétel lehetősége, csak higgy benne és csináld kitartóan, mert asztrális és éteri szinteken elsímulnak a dolgok.
S ami a legfontosabb dobd félre a bűntudatodat, mert az nem szolgál Téged, csak belesüllyeszt egy reménytelennek ítélt helyzetbe.
Lehet utólag is
dolgozni rajta, de ez ezerszer nehezebb. Azért van ez így, hogy megtanuljuk értékelni a jelent, amit most megtehetünk. Mert eljön az idő, amikor már késő.
Én is így gondolom Kati.Nem is az értékeléssel van a baj,hanem a
Én is így gondolom Kati.Nem is az értékeléssel van a baj,hanem a felismerés hiányzik legtöbbször.
Amikor nem ismerjük fel az adott helyzetet,szituációt,amit kaptunk ./kegyelemből,ahogy Michaelita írta/
És vannak lehetőségek,amiket visszahozni már nem lehet. Főleg ,ha a halál a főszereplő a dologban.
Évi ne add fel!
Mindegy ki mit mond, ne add fel! Nem a mások véleménye a mérvadó, hanem csak a sajátod.
Mediben és gondolati energiákkal a halál vonalon is át lehet nyúlni és rendbetenni több generációs dolgokat is akár. Ezt tapasztalatból írom! S hidd el megéri, mert az a lelki könnyebbség, ami utána eltölt, az megéri, hogy próbálkozz!
Ha a lehúzó érzelmeket (önsajnálat, bűntudat, hibáztatás, meg nem értés, ridegség, keménység,…) ki tudod kapcsolni, akkor meg tudod csinálni az utólagos korrekciót és a napfény fogja beragyogni a kapcsolat egészét.
Ildikó is hasonlót csinál, amikor a családfelállításkor felszabadítja a megrekedt energiákat/érzelmeket, tehát műkszik a dolog!
Ne sajnáld az elmaradt felismerést sem, mert visszacsinálni már úgy sem tudod, élj azzal, amit itt és most még megtehetsz!
Az elmaradt felismerésre ráébredés véleményem szerint az elménk játéka, a rendbetétel meg a szívünk szeretetén keresztül zajlik, hagyd hogy a szíved vezessen az átélésben és akkor minden rendben lesz.
Köszönöm a tanácsaidat Marcsi ,és ez Kb. így is
Köszönöm a tanácsaidat Marcsi ,és ez Kb. így is történt:)
,,hagyd hogy a szíved vezessen az átélésben és akkor minden rendben lesz.”
Ez volt életem legnagyobb ,legnyomasztóbb lelkifurdalást adó terhe,de már túl vagyok rajta szerencsére,
de nagyon kemény volt és hosszú folyamat.
Erre írtam ,hogy nagy ajándék amikor az ember felismeri a helyzetet,és akkor él vele,mert ez utólag sokkal keservesebb. De már a múltról beszéltem,ami már nem érint./nem mondom ,hogy soha nem jut eszembe,de már egészen másképp./
Valamit rosszul fogalmazhattam,hogy ennyire megijesztettelek.
Azért köszönöm neked.
Évi
Annak nagyon örülök, ha már múlt idő, de tényleg!
Az a mondatod szíven ütött, hogy: „És igazán talán soha nem is lehet.”, ezért kezdtem el bizonygatni és Téged bíztatni. Nagyszerű dolog tudni, hogy felesleges volt, mert már ügyesen megoldottad:)
Szia Marcsi!
Ez nem volt olyan egyszerű természetesen,és nem
Szia Marcsi!
Ez nem volt olyan egyszerű természetesen,és nem véletlenül írtam,amit írtam.És köszönöm,hogy ,,szíven ütött,és beszéltünk róla.
Ez pár év súlyos kínlódás,volt aztán 10 év kemény ,,munka” a feldolgozás. Már egy ideje rendben van bennem,de még egy évvel ezelőtt is engedtem el egy ,,fájdalom töredéket”.Remélem ,hogy az utolsót.
Úgyhogy nem akartam ezt elbagatelizálni a válaszomban.Egyáltalán nem voltam olyan ügyes sajnos.
Valószínűleg azért is tartott olyan sokáig.