Családállítás…

Szombat reggel jött az sms Tőle, hogy sajna nem fogunk tudni találkozni.

Tudtam, éreztem ez most így van jól, hisz vasárnap családállításra jelentkeztem be. Ha találkozom Vele, akkor lemondom a családállítást, ha nem találkozom Vele, akkor a családállításra megyek. Most a családállításon van a helyem, jobb is ez így, mert csak felkavarná az érzéseimet a Vele való találkozás. Arra gondoltam, hogy most apucikámmal való kapcsolatomra fogok állítani.

Próbáltam aludni a hosszú út után, de nehezen ment. Telefonom lehalkítva, kizárjuk a világot kicsit. Este pedig felhívom a barátnőmet, hogy ott leszek a családállításon. Ébredésem után ránéztem a telefonomra és épp akkor hívott a barátnőm, aki a családállítást szervezte. (megérzés??? épp jókor néztem rá a telefonomra….apró örömeim az életemben) Kérdezte megyek-e, merthogy elég sokan lemondták az utolsó pillanatban, úgyhogy most létszámellenőrzés van. Én megyek, elmondta, hogy egy lány apukája bejelentkezett, mert nagyon érdekli, hogy hogyan is zajlik egy ilyen családállítás. Úgy éreztem megvan az apukám. Tudtam, hogy ő fogja játszani. Tökéletes apuka jelölt. A telefonbeszélgetés után kezdtem is érezni magamban, hogy mi az az érzés, ami összefüggésben van Velem, Vele és apucikámmal. Kíváncsian vártam a vasárnapot.

Mikor reggel útra keltem, úgy éreztem apukámhoz megyek. Azt éreztem, hogy magamért, apukámért és Ő érte is teszem azt, amit teszek, és ez mindenkinek csak a javára válhat. Boldogság érzés volt bennem.

A családállítás nagyon jó volt. Nagyon jó szerepekben voltam és szinte mindegyik szerepben megtaláltam Önmagamat. Az volt az érzésem, hogy bármelyik szerepet is kapnám, megtalálnám benne azt, ami az én életemre jellemző…

Sok-sok érzelem felszabadult bennem, ott, akkor….

A családállítást csak ajánlani tudom mindenkinek, próbáld ki. Ha érdekel, először vegyél részt csak szereplőként, hogy megtapasztald az ott jelenlevő energiákat.

6 thoughts on “Családállítás…”

  1. Semmi haszna
    Szerintem is jó buli a családállítás, gazdag élményt ad, de semmi gyakorlati haszna nincsen, legalabbis 5 állítás (mind ugyanarra a problémára 2008-2011-ig) az égvilágos semmi változást nem hozott az életembe.

    1. Domoszlai Katalin

      A családállítás nem csodaszer
      van amikor segít és van amikor nem.

      Ha három éven keresztül használtál egy módszert, ami egyáltalán nem segített, akkor felmerül a kérdés, valóban akarod a változást?

      Mert ha igen, már megtaláltad volna, azt aki/ami segít.

      Nincs az a tuti módszer, az az elixír, ami a saját sarad bevállalása nélkül, őszinte önvizsgálat nélkül megváltaná a világodat.

      Gyorsabb eredményt ad a KIP vagyis álomközeli imaginációs ( képalkotó ) terápia. Aki bevállalta hogy vezessek neki gyakorlatot és volt elég ereje szembenézni az igazsággal, bevállalta a fájdalmak, haragok, szégyenek, veszteségek megélését, annak kinyíltak a lehetőségek a változtatásra.

      Ha saját magadat belülről nem tudod megváltoztatni, kívülről nincs az a terápia aki megváltja helyetted a világodat.

      Hozzáteszem még hogy személyiség zavaroknál lassú javulás várható 15 év alatt…
      Súlyos neurózisnál kell kb 5 év és heti rendszerességű terápia.
      Enyhébb problémáknál időnkénti terápiás segítség és rengeteg meditáció, tánc, transz és egyéb csináld magad módszer egy éven belül érezhető javulást kell biztosítson.

    2. Családállítás ésatöbbi….
      Kedves Panka,

      A családállítás csak egy, ami segít nekem az önmegismerésben és abban, hogy sokkaldesokkal jobban érezzem magamat….

      az én „a la carte”-m: jóga, Egység meditációk, spirituális választerápia.

      Az biztos, hogy minden családállítás során felismertem valamit, ami tovább vitt az utamon vagy felszínre hozott valamit, mert eljött az ideje, hogy foglalkozzam vele.

      Ha úgy érzed a családállítás semmi változást nem hozott az életedbe, akkor találj más módszereket….próbálj ki több dolgot és biztos vagyok benne, hogy megtalálod azt a módszert, ami segít az utadon….

      Szeretettel,
      Oneness

  2. Semmi haszna

Scroll to Top