A napokban vettem magamon észre, hogy milyen Büszke vagyok néhány dologra, elgondolkodtatott: Mi is ez?
Mesélte az egyik csaj, halomra képes csirkéket levágni. Mindent, mi ehető, simán elvágja a nyakát. Megborzongtam. Aztán szörnyülködtem, aztán kijelentettem határtalan büszkeséggel: én erre nem lennék képes. Sőt, soha életemben nem vágtam el semmi nyakát!
Teltek a napok, én meg csak gondolkodtam. Hogy képes erre? Aztán eszembe jutott, ja, a rántott csirke milyen finom, simán megeszem, mi a bajom ezzel? Aztán, nem öltem. Na ez sem igaz. Napi rítus szúnyogokat/legyeket irtani, a kutyáimból bolhát, kullancsot kinyírni, ha erről van szó. Akkor mire is vagyok büszke? El is mondtam barátnőmnek. Ő jót nevetett rajtam. Már rég elfeledte, mit mondtam neki akkor.
Vagy, ha számomra valami nagy dologról van szó, kihúzom magam. Én képes vagyok rá. Bibiíí.
Pl.: egyedül vagyok képes magam eltartani, mit gondolsz rólam, hogy azért legyek egy pasival, hogy könnyebb legyen anyagilag?
Közben meg ez a program fut a tudatalattimban: félek a függőségtől. Mi lesz, ha a nagy SZABAD életem odavész, hiszen egy kapcsolat két emberről szól, megbeszélni a dolgokat, közösen döntéseket hozni nagy bajokban is, nem csak a hétköznapok romantikája van benne. Ugyanakkor meg sír a lelkem, de jó lenne egy TÁRS, akivel így élhetek!! De mégis, mikor alkalom nyílna komolyabb kapcsolatra, jön a para, a félelem. Eleinte nem tudtam hova tenni, mire rájöttem: félek, mi lesz egy új szakításkor, ha már odaadtam mindenem és mégsem kell neki. Mert talált szebbet/jobbat, stb. (ennyit a jelenben élésről 🙂 ) Félek a kudarctól. Inkább túlagyalom a dolgokat, mintsem fognám magam és belevágnék.
Számtalan dolgot vettem sorra, amire büszke vagyok. Elbeszélgettem magammal. Rájöttem, felesleges. A napokban történt egy-két jó dolog: már majdnem elbüszkélkedtem velük, mire csendbe maradtam. Néhány nap múlva már nem is tartottam olyan fontosnak, hogy elmondjam másoknak.
Ti hogy vagytok a büszkeséggel?
büszkeség és balítélet
Anita ismerős a helyzeted… Ameddig eljutottam ebben azt tudom mondani, hogy: sok a félelem ugye? Szerintem ez a sok sok félelem valójában egy szint, ettől még van tovább és én magamból kiindulva most úgy gondolom, hogy egy két „apróság” az, ami gerjeszti ezt bennem/benned. Sanyi egyik hsz-ében szerepelt, hogy tegyük fel a kérdést, hogy Mi köze van ehhez Apámnak? Mi köze van ehhez Anyámnak?
Szerintem jó kérdéskör, lehet találni érdekességeket… persze, még nem merültem bele, viszont már foglalkoztam ezzel, mert tkm tele, hogy a falaim között élem az életem, mert félek attől attól.. á áá, nem buli ez, nincs így jól… részemről úgy vagyok mostanság, hogy ha megunok valamit és kvázi elérek a határához, akkor nincs mese meg kell szüntetni… és mostanában foglalkozom ezzel megszüntetéssel, mivel itt vagyok 23 és nem buli, ahogy élem az életem… 🙂
Kulcsszó lehet: halálfélelem!
Találtam egy ilyet itt: http://www.kristalyakademia.hu/egyeb_tanfolyam/reinkarnacio/a_halalfelelem_ot_alaptipusa
A halálfélelemnek öt alaptípusa különböztethető meg:
1. Félelem a fájdalomtól – a fizikai test szenvedése
2. Félelem az elválástól – elválás a társaktól és szerettektől
3. Félelem a jelentőség elvesztésétől – a szeretet és fontosság elvesztése, hiánya
4. Félelem az ismeretlentől – utazás az ismeretlenbe, gyakran az örök kárhozat és bűnhődés előérzetével
5. Félelem a nem–léttől – önmegsemmisülés, vagy az egyéniség teljes eltűnése
Büszkeség
Ez a blog, most erről szólna. Írtad is a címet, erre a félelemről írsz. Jól "átvágtál" 😉
Peti, mi a véleményed a büszkeségről?
Ja, lemaradt….
Ha már ennyit agyalsz a "remeteségen", éld meg mediben. Miért van erre szükséged? Vidd tovább! Ne csak otthon legyél remete. Örültem, mert elkezdted a szigetes blogoddal,akkor nem vitted végig? Ne csak agyalj, töprengj, hanem meditálva kutass utánna mi lehet az oka.
Ki tudja, lehet, spotán kirohansz ÉLNI 😉
büszkeség és balítélet
Anita ismerős a helyzeted… Ameddig eljutottam ebben azt tudom mondani, hogy: sok a félelem ugye? Szerintem ez a sok sok félelem valójában egy szint, ettől még van tovább és én magamból kiindulva most úgy gondolom, hogy egy két „apróság” az, ami gerjeszti ezt bennem/benned. Sanyi egyik hsz-ében szerepelt, hogy tegyük fel a kérdést, hogy Mi köze van ehhez Apámnak? Mi köze van ehhez Anyámnak?
Szerintem jó kérdéskör, lehet találni érdekességeket… persze, még nem merültem bele, viszont már foglalkoztam ezzel, mert tkm tele, hogy a falaim között élem az életem, mert félek attől attól.. á áá, nem buli ez, nincs így jól… részemről úgy vagyok mostanság, hogy ha megunok valamit és kvázi elérek a határához, akkor nincs mese meg kell szüntetni… és mostanában foglalkozom ezzel megszüntetéssel, mivel itt vagyok 23 és nem buli, ahogy élem az életem… 🙂
Kulcsszó lehet: halálfélelem!
Találtam egy ilyet itt: http://www.kristalyakademia.hu/egyeb_tanfolyam/reinkarnacio/a_halalfelelem_ot_alaptipusa
A halálfélelemnek öt alaptípusa különböztethető meg:
1. Félelem a fájdalomtól – a fizikai test szenvedése
2. Félelem az elválástól – elválás a társaktól és szerettektől
3. Félelem a jelentőség elvesztésétől – a szeretet és fontosság elvesztése, hiánya
4. Félelem az ismeretlentől – utazás az ismeretlenbe, gyakran az örök kárhozat és bűnhődés előérzetével
5. Félelem a nem–léttől – önmegsemmisülés, vagy az egyéniség teljes eltűnése
Büszkeség
Ez a blog, most erről szólna. Írtad is a címet, erre a félelemről írsz. Jól "átvágtál" 😉
Peti, mi a véleményed a büszkeségről?
Ja, lemaradt….
Ha már ennyit agyalsz a "remeteségen", éld meg mediben. Miért van erre szükséged? Vidd tovább! Ne csak otthon legyél remete. Örültem, mert elkezdted a szigetes blogoddal,akkor nem vitted végig? Ne csak agyalj, töprengj, hanem meditálva kutass utánna mi lehet az oka.
Ki tudja, lehet, spotán kirohansz ÉLNI 😉
ha már büszkeség és balítélet….
Büszkeség és balítélet
Büszkeségem egy csapással a múltba hullt
Fejvesztve menekülök a ködlepte esőben
Sárban tocsogok, tüdőm éltető létért zilál
Combom görcsbe rándul, botlok
Arccal földre pihenek hirtelen
Így döntöttem el kellett mennem
Döntenem…
Mindent ledöntöttem.
Ítélkeztem és most ítéltettem
Hiába a bánat, önnön szánalom.
Már eldőlt bevégeztem
Büszkeségem a balítéletem
Gyerekkoromban nagy szükségem volt a büszkeségre. Ez segített
Gyerekkoromban nagy szükségem volt a büszkeségre. Ez segített abban, hogy a külső lehúzó körülmények ellenére is egyedül kijöjjek a trutyiból. Büszkeségem miatt döntöttem úgy, hogy csakazértis bebizonyítom magamnak, hogy joggal vagyok büszke magamra. 🙂
Aztán sokkal egyenesebb volt tőle a gerincem, nem vonódtam bele olyan játszmákba, élethelyzetekbe, amiket nem éreztem méltónak magamhoz.
De egyszercsak eljön az a pillanat, amikor a büszkeség inkább jelent lehúzó erőt a lélekfejlődésben, mint felemelőt. Amikor a gerinc már önmagától is egyenes, mert kifejlesztettük magunkban a hozzá szükséges önértékelést, önszeretetet, és így belülről érezzük valamennyire a biztonságot, nem kívülről akarjuk megtámasztatni magunkat. Valamint jobban tiszteljük az életet, és minden lakóját ahhoz, hogy manipulálásukba kezdjünk.
Múlt hétvégén Sanyi megjegyezte, hogy nem mindig választom a teljes őszinteséget. Persze az őszinteségemről kaptam már kritikát ezelőtt is, csak abban a szituban úgy éreztem, hogy a kritizáló inkább beszél saját magáról, mint rólam. Sajnos, ilyen esetben még nem tudom meglátni a kritikában azt a picike részt, ami tényleg engem illet. A Sanyi szerencsére hiteles számomra, így nyitott maradtam a kritkájára attól függetlenül, hogy első körben magamba nézve nem éreztem igaznak. Megnéztem magamban, és sziklaszilárdnak láttam azt a még régebben hozott elhatározásomat, hogy az őszinteség a legfontosabb számomra. Sanyi megkért, hogy nézzem meg lelki szinten is. Így félretoltam a teljes őszinteségre vonatkozó agyi döntésemet, és mélyebbre merültem. Bizony, lelkem legmélyén megtaláltam azt a programot, miszerint a legfontosabb, hogy büszke legyek saját magamra, és ez fontosabb az őszinteségnél is.
Remélem, sikerült maradéktalanul átírnom a büszkeség programot a teljes őszinteségre. Hiszen a büszkeséggel is csak önmagamat csaptam be.
büszkeség-őszinteség
Van abban valami amit mondasz, ahogyan te megélted fiatalkorodban. Nagyon sokan ezt a védekező mechanizmust választják: Megkeményedés, és ennek a táptalaja a büszkeség. Ez persze vonzza a későbbiekben azokat a hibákat, amiket feleslegesen aggatunk magunkra. Saját utamon tapasztaltam: ha valaki így nő fel, és ebben e hitben (keménynek kell lennem, csak magamra számíthatok, mindenki ellenség, csak magamban bízhatok, nem szabad őszintének lennem, mert akkor megbántanak,stb) jut el a felnőtt kor küszöbére, akkor az a személy rendere összeomlik. nem tud továbblépni. saját magán, a saját korlátain.érzi, hogy valami nagyon nem stimmel az életében, kezdi belátni, hogy nem volt olyan eredményes ez a bezárkózáás, mint amilyennek ígérkezett. és most ott áll körbefalazva a büszkeségével és a magányával. Felugranak bennem szavak, érzések: büszkeség-bizalomhiány-őszinteség-dac-önfejűség-akaratosság-kitartás-állandó harc.
Ha jól meggondolom az én új éntörténetem is valahol ott kezdődött el, hogy ezeket beláttam, rávilágítottak és egyszerre megértettem, és azon vagyok hogy átadjam magamat….valami egészen másnak
az a legnehezebb része szerintem, amikor rájössz, hogy „mennyire nem jó” volt az amit tettél. amit tettél magaddal, vagy másokkal a viselkedéseddel, és EKKKORR jön a büszkeség. Csakazért sem változok meg, nem adhatom fel eddigi önmagamat. Sokan megragadnak itt és hezitálnak, vívódnak-örlődnek magukban magukkal, s szép lassan elsuhan felettük az élet. mások hárítanak, másra fogják. és vannak akik felismerik az ebben rejlő lehetőséget. Azt a kis csodát, amiről mindvégig álmodtak.
Én most éppen így tekintek a büszkeségre. Azt szoktam mondani, ha valaki kapcsolatba lép velem, az első dolog amit tennünk kell, hogy megfogjuk a büszkeségünket, jól összegyúrjuk és kidobjuk a kukába. és elővesszük az őszinteség tiszta lapját. úgy gondolom így tudunk egészséges emberi kapcsolatot kialakítani. Sztereotípiák, játszmák, elvárások nélkül….
Ezt jól leírtad! 🙂
"keménynek kell lennem, csak magamra számíthatok, mindenki ellenség, csak magamban bízhatok, nem szabad őszintének lennem, mert akkor megbántanak,stb"
Érdekes, hogy engem szerintem ebből az érzéshalmazból pont hogy a büszkeségem segített ki. Én nem azt mondtam, hogy csakazértse változom, hanem hogy csakazértis megmutatom! Ez vajon mitől függ, hogy ki mire használja a büszkeségét?
Hopp, meg is van! Eszembe jutott, hogy a csakazértis érzés előtt azért volt egy mély összeomlás, amikor az őszinteség szele meglegyintett, és rájöttem, hogy így semmit se ér az életem.
Válasz
Na ügye ! Há’ ezér ilyen szép dolog is ez!
Ekkor döbbentél rá, hogy azt a büszkeséget szépen parkolópályára kell tenni…..
Á, arra azért nem döbbentem rá, csak arra, hogy muszáj
Á, arra azért akkor még nem döbbentem rá, csak arra, hogy muszáj változni, mert így a semmiért vagyok büszke magamra, ha megváltozom, akkor meg már joggal lehetek büszke magamra…:))
nyomatékosítás
” (keménynek kell lennem, csak magamra számíthatok, mindenki ellenség, csak magamban bízhatok, nem szabad őszintének lennem, mert akkor megbántanak,stb) jut el a felnőtt kor küszöbére, akkor az a személy rendere összeomlik. nem tud továbblépni. saját magán”
még a szó is ugyanaz: összeomlás és ekkor van egy döntés, hogy merre akarsz továbblépni
Na de nézzük csak meg közelebbről… Előbb van egy összeomlás, aztán pedig a döntés???
érdekes nem? a döntés, sosem lehet jó, vagy rossz. A döntés szó önmagában hordozza jelentését. mindig ledöntünk valamit, valamit, ami összeomlik… ebben az estben az elöregedett, rogyadozó énkép és világkép.
persze kicsit sajnáljuk, hogy oda lett, de neki lehet kezdeni újra az építkezésnek 😀
Amikor ilyen nagy döntögetéseket csináltam, sajnos volt, hogy hibáztam, és rádöntöttem egy két emberre azt a falat, amit építettem. Ez rettentő nagy hiba, de most már legalább tudom, hogy mire figyeljek.
például, hogy -senkire ne döntsek rá semmit, és ne kezdjem kalapáccsal szétverni más körül a falat. de ez egy külön témát megérne…
Óvatos döntögetést mindenkinek 😀
ami kimaradt
Jajj jajj visszaolvasom magmat és jönnek jönnek még a gondolatok.
ugye arról volt szó, hogy magam köré húztam egy falat
ami ebben a pillanatban ledőlt
na ezt a falat nem kell visszaépíteni
aztán ezt követően ledől „önmagam is ” és itt lehet építeni magamat, illetve kiásni magamat a romok alól és kezetrázni és ebben az esetben az építkezés szót elhagyva a tanulást használnám…
az én folyamatom valami ilyesmi, és megfigyeltem ehhez hasonló szakaszokat másokon is..
ha már büszkeség és balítélet….
Büszkeség és balítélet
Büszkeségem egy csapással a múltba hullt
Fejvesztve menekülök a ködlepte esőben
Sárban tocsogok, tüdőm éltető létért zilál
Combom görcsbe rándul, botlok
Arccal földre pihenek hirtelen
Így döntöttem el kellett mennem
Döntenem…
Mindent ledöntöttem.
Ítélkeztem és most ítéltettem
Hiába a bánat, önnön szánalom.
Már eldőlt bevégeztem
Büszkeségem a balítéletem
Gyerekkoromban nagy szükségem volt a büszkeségre. Ez segített
Gyerekkoromban nagy szükségem volt a büszkeségre. Ez segített abban, hogy a külső lehúzó körülmények ellenére is egyedül kijöjjek a trutyiból. Büszkeségem miatt döntöttem úgy, hogy csakazértis bebizonyítom magamnak, hogy joggal vagyok büszke magamra. 🙂
Aztán sokkal egyenesebb volt tőle a gerincem, nem vonódtam bele olyan játszmákba, élethelyzetekbe, amiket nem éreztem méltónak magamhoz.
De egyszercsak eljön az a pillanat, amikor a büszkeség inkább jelent lehúzó erőt a lélekfejlődésben, mint felemelőt. Amikor a gerinc már önmagától is egyenes, mert kifejlesztettük magunkban a hozzá szükséges önértékelést, önszeretetet, és így belülről érezzük valamennyire a biztonságot, nem kívülről akarjuk megtámasztatni magunkat. Valamint jobban tiszteljük az életet, és minden lakóját ahhoz, hogy manipulálásukba kezdjünk.
Múlt hétvégén Sanyi megjegyezte, hogy nem mindig választom a teljes őszinteséget. Persze az őszinteségemről kaptam már kritikát ezelőtt is, csak abban a szituban úgy éreztem, hogy a kritizáló inkább beszél saját magáról, mint rólam. Sajnos, ilyen esetben még nem tudom meglátni a kritikában azt a picike részt, ami tényleg engem illet. A Sanyi szerencsére hiteles számomra, így nyitott maradtam a kritkájára attól függetlenül, hogy első körben magamba nézve nem éreztem igaznak. Megnéztem magamban, és sziklaszilárdnak láttam azt a még régebben hozott elhatározásomat, hogy az őszinteség a legfontosabb számomra. Sanyi megkért, hogy nézzem meg lelki szinten is. Így félretoltam a teljes őszinteségre vonatkozó agyi döntésemet, és mélyebbre merültem. Bizony, lelkem legmélyén megtaláltam azt a programot, miszerint a legfontosabb, hogy büszke legyek saját magamra, és ez fontosabb az őszinteségnél is.
Remélem, sikerült maradéktalanul átírnom a büszkeség programot a teljes őszinteségre. Hiszen a büszkeséggel is csak önmagamat csaptam be.
büszkeség-őszinteség
Van abban valami amit mondasz, ahogyan te megélted fiatalkorodban. Nagyon sokan ezt a védekező mechanizmust választják: Megkeményedés, és ennek a táptalaja a büszkeség. Ez persze vonzza a későbbiekben azokat a hibákat, amiket feleslegesen aggatunk magunkra. Saját utamon tapasztaltam: ha valaki így nő fel, és ebben e hitben (keménynek kell lennem, csak magamra számíthatok, mindenki ellenség, csak magamban bízhatok, nem szabad őszintének lennem, mert akkor megbántanak,stb) jut el a felnőtt kor küszöbére, akkor az a személy rendere összeomlik. nem tud továbblépni. saját magán, a saját korlátain.érzi, hogy valami nagyon nem stimmel az életében, kezdi belátni, hogy nem volt olyan eredményes ez a bezárkózáás, mint amilyennek ígérkezett. és most ott áll körbefalazva a büszkeségével és a magányával. Felugranak bennem szavak, érzések: büszkeség-bizalomhiány-őszinteség-dac-önfejűség-akaratosság-kitartás-állandó harc.
Ha jól meggondolom az én új éntörténetem is valahol ott kezdődött el, hogy ezeket beláttam, rávilágítottak és egyszerre megértettem, és azon vagyok hogy átadjam magamat….valami egészen másnak
az a legnehezebb része szerintem, amikor rájössz, hogy „mennyire nem jó” volt az amit tettél. amit tettél magaddal, vagy másokkal a viselkedéseddel, és EKKKORR jön a büszkeség. Csakazért sem változok meg, nem adhatom fel eddigi önmagamat. Sokan megragadnak itt és hezitálnak, vívódnak-örlődnek magukban magukkal, s szép lassan elsuhan felettük az élet. mások hárítanak, másra fogják. és vannak akik felismerik az ebben rejlő lehetőséget. Azt a kis csodát, amiről mindvégig álmodtak.
Én most éppen így tekintek a büszkeségre. Azt szoktam mondani, ha valaki kapcsolatba lép velem, az első dolog amit tennünk kell, hogy megfogjuk a büszkeségünket, jól összegyúrjuk és kidobjuk a kukába. és elővesszük az őszinteség tiszta lapját. úgy gondolom így tudunk egészséges emberi kapcsolatot kialakítani. Sztereotípiák, játszmák, elvárások nélkül….
Ezt jól leírtad! 🙂
"keménynek kell lennem, csak magamra számíthatok, mindenki ellenség, csak magamban bízhatok, nem szabad őszintének lennem, mert akkor megbántanak,stb"
Érdekes, hogy engem szerintem ebből az érzéshalmazból pont hogy a büszkeségem segített ki. Én nem azt mondtam, hogy csakazértse változom, hanem hogy csakazértis megmutatom! Ez vajon mitől függ, hogy ki mire használja a büszkeségét?
Hopp, meg is van! Eszembe jutott, hogy a csakazértis érzés előtt azért volt egy mély összeomlás, amikor az őszinteség szele meglegyintett, és rájöttem, hogy így semmit se ér az életem.
Válasz
Na ügye ! Há’ ezér ilyen szép dolog is ez!
Ekkor döbbentél rá, hogy azt a büszkeséget szépen parkolópályára kell tenni…..
Á, arra azért nem döbbentem rá, csak arra, hogy muszáj
Á, arra azért akkor még nem döbbentem rá, csak arra, hogy muszáj változni, mert így a semmiért vagyok büszke magamra, ha megváltozom, akkor meg már joggal lehetek büszke magamra…:))
nyomatékosítás
” (keménynek kell lennem, csak magamra számíthatok, mindenki ellenség, csak magamban bízhatok, nem szabad őszintének lennem, mert akkor megbántanak,stb) jut el a felnőtt kor küszöbére, akkor az a személy rendere összeomlik. nem tud továbblépni. saját magán”
még a szó is ugyanaz: összeomlás és ekkor van egy döntés, hogy merre akarsz továbblépni
Na de nézzük csak meg közelebbről… Előbb van egy összeomlás, aztán pedig a döntés???
érdekes nem? a döntés, sosem lehet jó, vagy rossz. A döntés szó önmagában hordozza jelentését. mindig ledöntünk valamit, valamit, ami összeomlik… ebben az estben az elöregedett, rogyadozó énkép és világkép.
persze kicsit sajnáljuk, hogy oda lett, de neki lehet kezdeni újra az építkezésnek 😀
Amikor ilyen nagy döntögetéseket csináltam, sajnos volt, hogy hibáztam, és rádöntöttem egy két emberre azt a falat, amit építettem. Ez rettentő nagy hiba, de most már legalább tudom, hogy mire figyeljek.
például, hogy -senkire ne döntsek rá semmit, és ne kezdjem kalapáccsal szétverni más körül a falat. de ez egy külön témát megérne…
Óvatos döntögetést mindenkinek 😀
ami kimaradt
Jajj jajj visszaolvasom magmat és jönnek jönnek még a gondolatok.
ugye arról volt szó, hogy magam köré húztam egy falat
ami ebben a pillanatban ledőlt
na ezt a falat nem kell visszaépíteni
aztán ezt követően ledől „önmagam is ” és itt lehet építeni magamat, illetve kiásni magamat a romok alól és kezetrázni és ebben az esetben az építkezés szót elhagyva a tanulást használnám…
az én folyamatom valami ilyesmi, és megfigyeltem ehhez hasonló szakaszokat másokon is..