Ha kiélem a vágyaimat, az a baj,
Ha elfojtom, vagy elhallgatom, az a baj.
Ha bevállalós ’49, az a baj,
Ha visszafogott 61-es, az a baj.
Ha csöndre vágyom, ön-magányra, az a baj,
Ha tombolok és ordibálok, az a baj.
Ha mindenről van véleményem, az a baj,
Ha bambulok és nem figyelek, az a baj.
Ha kimondom az „utálom” szót, az a baj,
Ha szeretlek, de nem hirdetem, az a baj.
Ha otthon ülök, relaxálok, az a baj,
Ha folyton nyüzsgök, tapasztalok, az a baj.
Ha nem értem az összefüggést, az a baj,
Ha rákérdezek, okoskodok, az a baj.
Ha túlfűtött a szenvedélyem, az a baj,
Ha túl hideg a kezem-lábam, az a baj.
Ha szabad vagyok, öntörvényű, az a baj,
Ha megfelelek, rábólintok, az a baj.
Ha a világ forog körülöttem az a baj,
Ha élvezem és kimutatom, az a baj.
Eltértem az átlagostól, az a baj.
De qrvára élveztem és ez nem baj. :))
Alapötlet:) http://www.youtube.com/watch?v=86mcFm2-rxE
De ha nincs baj, akkor meg
De ha nincs baj, akkor meg az a baj.
Szóval akkor minden baj. De ha minden baj, akkor semmi se baj =) ennyi 😀
De ha nincs baj, akkor meg
De ha nincs baj, akkor meg az a baj.
Szóval akkor minden baj. De ha minden baj, akkor semmi se baj =) ennyi 😀
Kinek Kavics,kinek
Kinek Kavics,kinek baj?
Neked? …az tényleg baj.
Másnak?…:)))
Azt nem tudom, másnap
Azt nem tudom, másnap baj-e. Nekem nem jelent katasztrófát, ahogy jön, úgy megy is a „baj”, hogy helyet adjon másnak, mint ahogy ez a legtöbbünkre igaz, csak éppen nem ezzel a tartalommal. Nézz csak szét az oldalon………….:)
Húúú..lehet hogy én nem
Húúú..lehet hogy én nem értelek,vagy Te olvastad félre
Én nem azt írtam másnap,hanem azt hogy másnak,
arra célozván,hogy nem hinném ,hogy másoknak kéne megfelelnünk.
Elnézést, félregépeltem.
Elnézést, félregépeltem. Természetesen azt akartam írni, hogy „másnak”. Valóban nem kellene másoknak megfelelnünk, de egy dolog ezt mondani, egy másik pedig megtenni az életünk minden területén. Ehhez elegendő, ha mindenki csak mélyen és őszintén magába néz.
Azt nem mondtam,hogy nincs
Azt nem mondtam,hogy nincs igazad :)))
Kinek Kavics,kinek
Kinek Kavics,kinek baj?
Neked? …az tényleg baj.
Másnak?…:)))
Azt nem tudom, másnap
Azt nem tudom, másnap baj-e. Nekem nem jelent katasztrófát, ahogy jön, úgy megy is a „baj”, hogy helyet adjon másnak, mint ahogy ez a legtöbbünkre igaz, csak éppen nem ezzel a tartalommal. Nézz csak szét az oldalon………….:)
Húúú..lehet hogy én nem
Húúú..lehet hogy én nem értelek,vagy Te olvastad félre
Én nem azt írtam másnap,hanem azt hogy másnak,
arra célozván,hogy nem hinném ,hogy másoknak kéne megfelelnünk.
Elnézést, félregépeltem.
Elnézést, félregépeltem. Természetesen azt akartam írni, hogy „másnak”. Valóban nem kellene másoknak megfelelnünk, de egy dolog ezt mondani, egy másik pedig megtenni az életünk minden területén. Ehhez elegendő, ha mindenki csak mélyen és őszintén magába néz.
Azt nem mondtam,hogy nincs
Azt nem mondtam,hogy nincs igazad :)))
Csak tükör ez
én elfogadlak… Namaszte
Ma összegeztem én is
Aki nem látja az összefüggéseket annak túlanalizáló vagyok
A szeretet hiányosnak szeretetlen
A forrónak hűvös
A hűvösnek langyoska
A szegénynek gazdag
A gazdagnak csóró
A dánnak magyar
A magyarnak meg már dános
A fiatalnak túl öreg
Az öregnek túl fiatal
A mindenség van benned és bennem is… Bennem van a jéghideg, a langyos és a forró, a szegény gazdag és a gazdag szegény, a prűd és a szexmániás :-))
Mától mindenre az mondom IGEN
Tükör, vagy sem,
Tükör, vagy sem, jókedvűen írtam, mindenféle túlzott agyon-analizálás nélkül. Hagytam, hogy jöjjön. 🙂 Én még nagyon nem szeretném mindenre azt mondani, hogy : „IGEN”.
Fenntartom a jogot hogy
meggondoljam magam 🙂
Akkor csak annyit kérdezz: meggondoltad magad?
Mit fogok válaszolni? IGEN
H: A baj agyonizálása 😀
Akármelyik végletben vagyunk és minél inkább a „végénél” – annál inkább távol a középpontunktól. Ami nem baj, csak van egy következménye – a másik végpontba vágyunk, illetve törvényszerűen átbillenünk oda. Amíg ez a libikóka jó nekünk, nincs baj.
A baj ott kezdődik, amikor ez a liftezés valaki mást ellehetetlenít abban, hogy ott legyen, ahol éppen ő akar, vagy nem akar a saját hullámvasútján. Mert akkor van az, amit most tapasztalunk…
Hogy ez is baj, meg az is baj! :DDD
Igen Hermess, ismerem a
Igen Hermess, ismerem a libikókát, régebben élveztem is, mostanában azonban egyre inkább szédülök rajta. Most, hogy a szavaiddal élve „agyonizáltam” magamat részben játékosan, részben bevállalva a drámai utóhatást, jócskán el is gondolkodtam a bajok mélységén.
Nem igazán bírom a hullámvasutat, ezért igyekszem a középpont felé. Még meg kell tanulnom mosolyogni közben és elfogadni, hogy ebben csak magamra számíthatok. És még valami, miközben önmagamat bogozgatom, szeretném, ha a számomra igazán fontos emberek éreznék, mindezt önmagamért-értük teszem a magam módján.
H: A középpontod legyen Veled…
… meg a Társad az ő középpontjában! Így a világ is tán oda billen, és Ti lesztek a közepében.
Az a helyzet, hogy magamnak is, másoknak is hasonló jókat kívánok! :DDD
Belevetettük magunkat a
Belevetettük magunkat a közepébe a világnak (is) , Neked is csak ajánlani tudom Hermess. 😀
Csak tükör ez
én elfogadlak… Namaszte
Ma összegeztem én is
Aki nem látja az összefüggéseket annak túlanalizáló vagyok
A szeretet hiányosnak szeretetlen
A forrónak hűvös
A hűvösnek langyoska
A szegénynek gazdag
A gazdagnak csóró
A dánnak magyar
A magyarnak meg már dános
A fiatalnak túl öreg
Az öregnek túl fiatal
A mindenség van benned és bennem is… Bennem van a jéghideg, a langyos és a forró, a szegény gazdag és a gazdag szegény, a prűd és a szexmániás :-))
Mától mindenre az mondom IGEN
Tükör, vagy sem,
Tükör, vagy sem, jókedvűen írtam, mindenféle túlzott agyon-analizálás nélkül. Hagytam, hogy jöjjön. 🙂 Én még nagyon nem szeretném mindenre azt mondani, hogy : „IGEN”.
Fenntartom a jogot hogy
meggondoljam magam 🙂
Akkor csak annyit kérdezz: meggondoltad magad?
Mit fogok válaszolni? IGEN
H: A baj agyonizálása 😀
Akármelyik végletben vagyunk és minél inkább a „végénél” – annál inkább távol a középpontunktól. Ami nem baj, csak van egy következménye – a másik végpontba vágyunk, illetve törvényszerűen átbillenünk oda. Amíg ez a libikóka jó nekünk, nincs baj.
A baj ott kezdődik, amikor ez a liftezés valaki mást ellehetetlenít abban, hogy ott legyen, ahol éppen ő akar, vagy nem akar a saját hullámvasútján. Mert akkor van az, amit most tapasztalunk…
Hogy ez is baj, meg az is baj! :DDD
Igen Hermess, ismerem a
Igen Hermess, ismerem a libikókát, régebben élveztem is, mostanában azonban egyre inkább szédülök rajta. Most, hogy a szavaiddal élve „agyonizáltam” magamat részben játékosan, részben bevállalva a drámai utóhatást, jócskán el is gondolkodtam a bajok mélységén.
Nem igazán bírom a hullámvasutat, ezért igyekszem a középpont felé. Még meg kell tanulnom mosolyogni közben és elfogadni, hogy ebben csak magamra számíthatok. És még valami, miközben önmagamat bogozgatom, szeretném, ha a számomra igazán fontos emberek éreznék, mindezt önmagamért-értük teszem a magam módján.
H: A középpontod legyen Veled…
… meg a Társad az ő középpontjában! Így a világ is tán oda billen, és Ti lesztek a közepében.
Az a helyzet, hogy magamnak is, másoknak is hasonló jókat kívánok! :DDD
Belevetettük magunkat a
Belevetettük magunkat a közepébe a világnak (is) , Neked is csak ajánlani tudom Hermess. 😀
Megfelelési kényszer?
Ha sehogy sem jó,akkor nem mindegy hogy melyik ,,rossz” az amit teszel!?
Ha a vesztes nyugalmával startolsz akkor nem görcsölöd végig a ,,futamot”,
s még az is lehet hogy megnyered!?
Szerintem ints be mindenkinek,és tedd azt ami Neked jó.NEKED!!!!!
Erika Szeretettel!
Cselekedjen a Szív, lásson
Cselekedjen a Szív, lásson az Elme,
Tapasztaljon a Lélek, döntsön a Tudat
Elfelejtettem
Elfelejtettem bejelentkezni…. áh 😀
…..és mindezt tegye
…..és mindezt tegye teljesen összhangban egymással, egyszerre, egyidőben.
Kedves Erika ! Nagyon is
Kedves Erika ! Nagyon is tudom, mi a jó nekem, csak a bevállalással van még némi gondom. Mert ami nekem szuper, az másnak lehet fájdalmas, vagy bántó. És ezek a mások túlságosan közel vannak hozzám emberileg ahhoz, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyjam a reagálásaikat.
Középpont – mondta Hermess. Már csak az Origót kell megtalálnom, mert hát ugye minden viszonyítás kérdése.
Szeretettel: Ibolya
Középpont keresés
„Középpont – mondta Hermess. Már csak az Origót kell megtalálnom, mert hát ugye minden viszonyítás kérdése.” – írod.
Drága Ibolya!
Én is sokat küszködtem ezzel a „megfelelés”-problémával.
Aztán sok-sok próbálkozás és tapasztalat hozta meg az én esszenciámat…
Meg kell tanulnom beépíteni/!/ a magam működésébe azokat a hatásokat/ingereket, melyek személyiségemtől idegenek. Tehát nem megtagadnom kell azokat, nem figyelmen kívül hagyni (hisz vannak), hanem használni.
A figyelem fókuszálása a folyamat elején kulcs fontosságú. Figyelj a belső hangodra! Ha ellenkezik belső hangoddal a külvilági hatás, ezt mindig bizonyos érzés, feszültség, sajátos rezgés kíséri. Ha megtanulsz erre figyelni, tudod azonosítani, akkor már csak le kell fordítanod az azonnali válasz nyelvére is.
Mi tegyél?
Légy hű magadhoz! Ez a belső mottód. Ez a drive-od!
Ha nem ennek megfelelően cselekszel, vagy beszélsz, akkor feszültséget okozol magadnak.
A külvilág tehát pörgésre késztet. Állandóan.
Hogyan találd meg mégis a középpontodat ?/Hermess/
A középpontod ott van Benned, ahol mély csend van. /Ez az Ibolya, amiről ezt írtad: „Nagyon is tudom, mi jó nekem.”…/ Ebben van az erőd. Hogy idejuss, ezt megtanulhatod, ha minden nap csupán 10 perce visszavonulsz a világ forgatagából.
Ha már rendszeres látogatója leszel saját Csendednek, akkor a kontraszt már egyre kevésbé okoz problémát. Kívül, a külvilág felé is megjelenik ez, például a kommunikációdban , a gesztusaidban. Beindul a „bevállalás” Olyan lesz ez valahogy, mintha ráültetnéd a te Belső Csendedet egy mérleghinta egyik ülésére, a másikra pedig a Külső Zajt…Tehát nem figyelmen kívül hagyod a külvilág zaját, hanem hintázni hívod, Kavics!
Figyeltél már gyerekeket a játszótéren?
Mit csinálnak a libikókán hárman? Kettő ráül a két végére, egy pedig feláll a hinta közepére, lábait szétterpesztve. Igyekszik az egyensúlyt segíteni. Oda nyom a lábával, ahol a hinta túl magasan van, és ott enged, ahol túl mélyen…Az egyensúly állapotban mindenki laza-lebegő-mozdulatlan.
Megszűnik a feszültség.
Valahogy ez történik bennem is, amikor a Csend és a Zaj bennem egyesülnek.
Béke van. Minden mozdulatlan…..egy pillanatra…….aztán megint jön az a fránya Külvilág:-)
Én minden nap gyakorolok még, hogy az a pillanat…
Szeretettel:
szeklice
Drága Szeklice !
Sugárzik a hozzászólásodból az egyensúly, a szeretet, a segíteni akarás, a saját tapasztalás és ezt nem csak erre az írásodra értem. .)
Életem nagy részét úgy éltem le, hogy természetesnek vettem, másoknak kell megfelelnem, legjobb esetben is az utolsó előtti helyen lehetek. Ettől voltam ál-boldog, mert milyen jó is feláldozni önmagam örömét másokért. Nagy úr a megszokás, mert számomra is természetessé vált, a környezetem pedig még inkább megszokta a kényeztetést. Bár olykor azért nagy teher lehetett számukra, a pokolba kívánhattak. 🙂 Valószínűleg unalmas és túlságosan kiszámítható voltam nekik, de hát valamit valamiért.
Aztán egyszer csak meglódult az inga és hirtelen arra eszméltem, ki akarok törni, vállalni, amit eddig nem mertem. Belementem mindenféle őrültségbe és kimondottan élveztem, ugyanakkor belülről még az volt bennem, ezt nem tehetem meg. A környezetem elkezdett lázadozni, mert elmaradtak az önfeláldozások és hát ugye mindig könnyebb a másikat feláldozni, mint önmagunkat.:) Csakhogy én már nem akartam, mert belekóstoltam a habos tortába. Olykor ugyan elrontottam a gyomrom,a de annyira éreztem, ez ízlik nekem, hogy újabb és újabb szeleteket vágtam. Aztán már másféle tortákba is beleharaptam, habzsoltam az életet, végképp felborult az egyensúlyom. Az előző énem még bennem volt, az új pedig nem tudott gyökeret ereszteni. A Csend és a Zaj nem egyesültek bennem, diszharmónia volt közöttük.
Óriási a különbség a régi énem és a mostani között. Mindkettő ott van bennem, de az új olyan forradalmat indított el belülről, amit meg kell tanulnom kezelni, elfogadni, mert tudom, inkább vagyok lázadó, mint alkalmazkodó. Persze ez a lázadás képletes, és sokszor olyannyira élvezem, hogy kívülálló számára már sokkoló lehet. Ez már nem is érdekel, de a hozzám közel állók véleménye, érzelmei velem kapcsolatosan még nagyon is befolyásolnak saját magam elfogadásában. Hát itt kell megtalálnom a középpontomat, amit nem az ő szemszögükből kell beállítanom, hanem a saját érzéseim szerint.
A belső Csend lételemem már gyermekkorom óta. Mostanában nem túl sokat alkalmaztam, talán ezért kívánkozott ki belőlem ez a saját „alkotás”.
„Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.”
Szeretettel: Ibolya
nincs itt baj…
ha régi éned ennyire kibillent a középpontból az önfeláldozás irányába, természetes, hogy az új éned a másik irányba billen ki ugyanennyire a lázadás, a habostorta evés irányába. Meg kell ezt élned ahhoz, hogy a középpontodba találj. Ne erőltesd még azt a középpontot, vesd bele magad lelkiismeretfurdalás nélkül abba, ami belülről most jön. Tudatosan éld meg, hisz az inga csak akkor tud középen megállni a nagy-nagy elmozdulásból, ha előbb elmozdul a másik irányba is ugyanakkora mértékben. Ha azok, akik szeretnek téged, megértik, hogy mi miért van, és hogy a jelenlegi lázadásod megélése visz majd el a középpontodig, biztosan el fogják tudni fogadni a mostani Kavicsot úgy, ahogy van… ugye? 🙂
Hát ez az ! Hogy el
Hát ez az ! Hogy el tudják-e viselni a hozzám közel állók. Tudod Kedves Csaesz, már néha nagy ritkán eljutok oda, az hadd ne legyen már az én bajom, ők mit tudnak elviselni. Dolgozza fel mindenki magának, nekem van éppen elég kavicsom, amit a helyére kell illesztenem. Csak sokszor közbeszól az a fránya lelkiismeret.
Köszönöm a válaszod, nagyon tisztán érzékeled a vívódásomat.
éngyűjtögetés?
Mióta van bárkinek is ennyi? De hajrá, csak fújjuk a szelet a többénűség irányába, úgy is sok munkanélküli orvos van.
Jó Neked -S rossz mindenkinek
Jó Neked -S rossz mindenkinek
Ha ez a két alternatíva között lehet választani akkor…?
Hm? 😉
Vagy ha úgyis csak ,,baj”minden akkor inkább ne legyen
jó senkinek?
Ja!Elöbb meg kell találnod a ,,középpontod” …!?
S addig amíg a ,,középpontod”keresgéled,addig mi lesz???
Addig is szemet hunyva türöd hogy mások a saját sz@rjukat lapátoltassák veled
egyik irányból a másikba,és ha végeztél úgy sem jó,hanem vissza….
Biztos ismered a ,,ha van sapka az a baj,ha nincs rajta sapka az a baj”viccet. 😉
Erika Szeretettel!
Azért ennyire nem
Azért ennyire nem katasztrofális a dolog. Személyfüggő, hogy a mostani, inkább lázadó, bevállalós énem kinek tetszik. Akiknek én fontos vagyok, ha legalább részben megpróbálják elfogadni, hogy ez egy másik Kavics, akkor az ő szemszögükből előbb-utóbb létrejön valamiféle egyensúly a régi és a mostani énem között.
Talán rájönnek, nem is annyira rossz, mint első látásra, hogy inkább elfogadják ezt az újat, mintsem teljesen szem elől tévesszenek. Tolerancia, kompromisszum………., én bízom a működésében.
Kedves Erika ! Éppen az a baj mostanság, hogy elkezdtem „nem tűrni”, hanem a saját szám íze szerint élni, szóval részben abbahagytam a sz@r lapátolását. És hát tudod, egyenlőre nincs rá a közelemben más jelentkező…..:)
Megfelelési kényszer?
Ha sehogy sem jó,akkor nem mindegy hogy melyik ,,rossz” az amit teszel!?
Ha a vesztes nyugalmával startolsz akkor nem görcsölöd végig a ,,futamot”,
s még az is lehet hogy megnyered!?
Szerintem ints be mindenkinek,és tedd azt ami Neked jó.NEKED!!!!!
Erika Szeretettel!
Cselekedjen a Szív, lásson
Cselekedjen a Szív, lásson az Elme,
Tapasztaljon a Lélek, döntsön a Tudat
Elfelejtettem
Elfelejtettem bejelentkezni…. áh 😀
…..és mindezt tegye
…..és mindezt tegye teljesen összhangban egymással, egyszerre, egyidőben.
Kedves Erika ! Nagyon is
Kedves Erika ! Nagyon is tudom, mi a jó nekem, csak a bevállalással van még némi gondom. Mert ami nekem szuper, az másnak lehet fájdalmas, vagy bántó. És ezek a mások túlságosan közel vannak hozzám emberileg ahhoz, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyjam a reagálásaikat.
Középpont – mondta Hermess. Már csak az Origót kell megtalálnom, mert hát ugye minden viszonyítás kérdése.
Szeretettel: Ibolya
Középpont keresés
„Középpont – mondta Hermess. Már csak az Origót kell megtalálnom, mert hát ugye minden viszonyítás kérdése.” – írod.
Drága Ibolya!
Én is sokat küszködtem ezzel a „megfelelés”-problémával.
Aztán sok-sok próbálkozás és tapasztalat hozta meg az én esszenciámat…
Meg kell tanulnom beépíteni/!/ a magam működésébe azokat a hatásokat/ingereket, melyek személyiségemtől idegenek. Tehát nem megtagadnom kell azokat, nem figyelmen kívül hagyni (hisz vannak), hanem használni.
A figyelem fókuszálása a folyamat elején kulcs fontosságú. Figyelj a belső hangodra! Ha ellenkezik belső hangoddal a külvilági hatás, ezt mindig bizonyos érzés, feszültség, sajátos rezgés kíséri. Ha megtanulsz erre figyelni, tudod azonosítani, akkor már csak le kell fordítanod az azonnali válasz nyelvére is.
Mi tegyél?
Légy hű magadhoz! Ez a belső mottód. Ez a drive-od!
Ha nem ennek megfelelően cselekszel, vagy beszélsz, akkor feszültséget okozol magadnak.
A külvilág tehát pörgésre késztet. Állandóan.
Hogyan találd meg mégis a középpontodat ?/Hermess/
A középpontod ott van Benned, ahol mély csend van. /Ez az Ibolya, amiről ezt írtad: „Nagyon is tudom, mi jó nekem.”…/ Ebben van az erőd. Hogy idejuss, ezt megtanulhatod, ha minden nap csupán 10 perce visszavonulsz a világ forgatagából.
Ha már rendszeres látogatója leszel saját Csendednek, akkor a kontraszt már egyre kevésbé okoz problémát. Kívül, a külvilág felé is megjelenik ez, például a kommunikációdban , a gesztusaidban. Beindul a „bevállalás” Olyan lesz ez valahogy, mintha ráültetnéd a te Belső Csendedet egy mérleghinta egyik ülésére, a másikra pedig a Külső Zajt…Tehát nem figyelmen kívül hagyod a külvilág zaját, hanem hintázni hívod, Kavics!
Figyeltél már gyerekeket a játszótéren?
Mit csinálnak a libikókán hárman? Kettő ráül a két végére, egy pedig feláll a hinta közepére, lábait szétterpesztve. Igyekszik az egyensúlyt segíteni. Oda nyom a lábával, ahol a hinta túl magasan van, és ott enged, ahol túl mélyen…Az egyensúly állapotban mindenki laza-lebegő-mozdulatlan.
Megszűnik a feszültség.
Valahogy ez történik bennem is, amikor a Csend és a Zaj bennem egyesülnek.
Béke van. Minden mozdulatlan…..egy pillanatra…….aztán megint jön az a fránya Külvilág:-)
Én minden nap gyakorolok még, hogy az a pillanat…
Szeretettel:
szeklice
Drága Szeklice !
Sugárzik a hozzászólásodból az egyensúly, a szeretet, a segíteni akarás, a saját tapasztalás és ezt nem csak erre az írásodra értem. .)
Életem nagy részét úgy éltem le, hogy természetesnek vettem, másoknak kell megfelelnem, legjobb esetben is az utolsó előtti helyen lehetek. Ettől voltam ál-boldog, mert milyen jó is feláldozni önmagam örömét másokért. Nagy úr a megszokás, mert számomra is természetessé vált, a környezetem pedig még inkább megszokta a kényeztetést. Bár olykor azért nagy teher lehetett számukra, a pokolba kívánhattak. 🙂 Valószínűleg unalmas és túlságosan kiszámítható voltam nekik, de hát valamit valamiért.
Aztán egyszer csak meglódult az inga és hirtelen arra eszméltem, ki akarok törni, vállalni, amit eddig nem mertem. Belementem mindenféle őrültségbe és kimondottan élveztem, ugyanakkor belülről még az volt bennem, ezt nem tehetem meg. A környezetem elkezdett lázadozni, mert elmaradtak az önfeláldozások és hát ugye mindig könnyebb a másikat feláldozni, mint önmagunkat.:) Csakhogy én már nem akartam, mert belekóstoltam a habos tortába. Olykor ugyan elrontottam a gyomrom,a de annyira éreztem, ez ízlik nekem, hogy újabb és újabb szeleteket vágtam. Aztán már másféle tortákba is beleharaptam, habzsoltam az életet, végképp felborult az egyensúlyom. Az előző énem még bennem volt, az új pedig nem tudott gyökeret ereszteni. A Csend és a Zaj nem egyesültek bennem, diszharmónia volt közöttük.
Óriási a különbség a régi énem és a mostani között. Mindkettő ott van bennem, de az új olyan forradalmat indított el belülről, amit meg kell tanulnom kezelni, elfogadni, mert tudom, inkább vagyok lázadó, mint alkalmazkodó. Persze ez a lázadás képletes, és sokszor olyannyira élvezem, hogy kívülálló számára már sokkoló lehet. Ez már nem is érdekel, de a hozzám közel állók véleménye, érzelmei velem kapcsolatosan még nagyon is befolyásolnak saját magam elfogadásában. Hát itt kell megtalálnom a középpontomat, amit nem az ő szemszögükből kell beállítanom, hanem a saját érzéseim szerint.
A belső Csend lételemem már gyermekkorom óta. Mostanában nem túl sokat alkalmaztam, talán ezért kívánkozott ki belőlem ez a saját „alkotás”.
„Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.”
Szeretettel: Ibolya
nincs itt baj…
ha régi éned ennyire kibillent a középpontból az önfeláldozás irányába, természetes, hogy az új éned a másik irányba billen ki ugyanennyire a lázadás, a habostorta evés irányába. Meg kell ezt élned ahhoz, hogy a középpontodba találj. Ne erőltesd még azt a középpontot, vesd bele magad lelkiismeretfurdalás nélkül abba, ami belülről most jön. Tudatosan éld meg, hisz az inga csak akkor tud középen megállni a nagy-nagy elmozdulásból, ha előbb elmozdul a másik irányba is ugyanakkora mértékben. Ha azok, akik szeretnek téged, megértik, hogy mi miért van, és hogy a jelenlegi lázadásod megélése visz majd el a középpontodig, biztosan el fogják tudni fogadni a mostani Kavicsot úgy, ahogy van… ugye? 🙂
Hát ez az ! Hogy el
Hát ez az ! Hogy el tudják-e viselni a hozzám közel állók. Tudod Kedves Csaesz, már néha nagy ritkán eljutok oda, az hadd ne legyen már az én bajom, ők mit tudnak elviselni. Dolgozza fel mindenki magának, nekem van éppen elég kavicsom, amit a helyére kell illesztenem. Csak sokszor közbeszól az a fránya lelkiismeret.
Köszönöm a válaszod, nagyon tisztán érzékeled a vívódásomat.
éngyűjtögetés?
Mióta van bárkinek is ennyi? De hajrá, csak fújjuk a szelet a többénűség irányába, úgy is sok munkanélküli orvos van.
Jó Neked -S rossz mindenkinek
Jó Neked -S rossz mindenkinek
Ha ez a két alternatíva között lehet választani akkor…?
Hm? 😉
Vagy ha úgyis csak ,,baj”minden akkor inkább ne legyen
jó senkinek?
Ja!Elöbb meg kell találnod a ,,középpontod” …!?
S addig amíg a ,,középpontod”keresgéled,addig mi lesz???
Addig is szemet hunyva türöd hogy mások a saját sz@rjukat lapátoltassák veled
egyik irányból a másikba,és ha végeztél úgy sem jó,hanem vissza….
Biztos ismered a ,,ha van sapka az a baj,ha nincs rajta sapka az a baj”viccet. 😉
Erika Szeretettel!
Azért ennyire nem
Azért ennyire nem katasztrofális a dolog. Személyfüggő, hogy a mostani, inkább lázadó, bevállalós énem kinek tetszik. Akiknek én fontos vagyok, ha legalább részben megpróbálják elfogadni, hogy ez egy másik Kavics, akkor az ő szemszögükből előbb-utóbb létrejön valamiféle egyensúly a régi és a mostani énem között.
Talán rájönnek, nem is annyira rossz, mint első látásra, hogy inkább elfogadják ezt az újat, mintsem teljesen szem elől tévesszenek. Tolerancia, kompromisszum………., én bízom a működésében.
Kedves Erika ! Éppen az a baj mostanság, hogy elkezdtem „nem tűrni”, hanem a saját szám íze szerint élni, szóval részben abbahagytam a sz@r lapátolását. És hát tudod, egyenlőre nincs rá a közelemben más jelentkező…..:)
Egyébként
Nagyon jópofa vers, kár hogy sok a bajod, de nem baj :):
Drága Gabi ! A látszat
Drága Gabi ! A látszat csal, ezek olyan kreált bajok, hogy ne unatkozzak és közben még „önmegvalósítsam”is magam. 🙂
A bajok valódiak, de szépen oldódnak, köszönöm Nektek.
Egyébként
Nagyon jópofa vers, kár hogy sok a bajod, de nem baj :):
Drága Gabi ! A látszat
Drága Gabi ! A látszat csal, ezek olyan kreált bajok, hogy ne unatkozzak és közben még „önmegvalósítsam”is magam. 🙂
A bajok valódiak, de szépen oldódnak, köszönöm Nektek.
Figyelj kicsit rám, Kavics!
A sas repül, ha a kedve úgy hozza, vagy üldögél a fészkén, ha úgy. És nem érdekli, mit gondol erről a mezőn futkosó nyúlfióka, vagy a szél, amelyik röptét segíti. Mert ő úgy akarja, neki úgy jó…
Éld úgy az életed, mint a sas. Szabadon, boldogan, ahogy Neked tetszik. Légy bevállalós vagy visszafogott, nyüzsgős, vagy bamba, ha úgy kellemes.:)
Ha a környezetedet zavarja, dolgozzák fel. Ha nem tudják, lépjenek…:(
A nagyobbik baj akkor van, ha Téged zavar a dolog, mert ha végletek között mozog az ember, és sehol nem érzi jól magát, olyankor jön elkerülhetetlenül a csömör, a kiégés, az ürességérzet.
Az utolsó sorod jelzi, hogy Neked szerencsére nem jelent igazán problémát, sőt inkább élvezed a libikókát. Amíg így marad, addig engedd félelmektől, vetítésektől, lelki problémáktól mentesen, hogy úgy legyen.
Tudod, mint a SAS…:))
Én még csak fióka vagyok,
Én még csak fióka vagyok, aki próbálgatja a szárnyait. Na nem a koromra gondoltam .:)
Benne van a zuhanás lehetősége, de a boldog szárnyalásé is. Nem kétséges, melyiket szeretném.:)
És olyan szerencsés vagyok, hogy van aki teljesen mellettem áll minden őrültségem ellenére és együtt szeretne szárnyalni velem. Hát van ennél csodálatosabb ? 🙂 Kezdem nagyon is érezni, hogy nincs és hogy nem cserélném fel semmi mással. A többi pedig majd szép lassan adja magát…….., csak türelem…….
Igen!
Tiszta vagy.
Szeretlek SasFióka.
szeklice
Köszönöm Drága Szeklice
Köszönöm Drága Szeklice !
Szeretettel: Ibolya
De szép látni…
…ha tiszta a tisztával…:)
Beszállhatnék? Nem vagyok olyan jajdenagyon tiszta, de repülni szeretek…:D
Te már most is szárnyalsz
Te már most is szárnyalsz Drága Szeges………, hát nem veszed észre ? 🙂
Szerintem is:-)
Szerintem is:-)
Tényleg, mintha…
…hát már majdnem elfelejtettem.:)
Csak táncolni szerettem volna kicsit a felhők fölött… talán csak egy reményt hozó, megtisztító örömtáncot…:)
Tánc
Szeges, kedves, íme:
egy lassú….
http://www.youtube.com/watch?v=6fv9AxZAPGw
és egy gyors….
http://www.youtube.com/watch?v=JEUXPSCjBk8&feature=related
Köszönöm a táncot:-)))
szeklice
Köszönöm Szeklice!
Nagyon szép volt a tánc!
Élveztem Veled együtt…:)
Na jó, inkább csak az elsőt, ami egyébként is egyik kedvencem…:)
Figyelj kicsit rám, Kavics!
A sas repül, ha a kedve úgy hozza, vagy üldögél a fészkén, ha úgy. És nem érdekli, mit gondol erről a mezőn futkosó nyúlfióka, vagy a szél, amelyik röptét segíti. Mert ő úgy akarja, neki úgy jó…
Éld úgy az életed, mint a sas. Szabadon, boldogan, ahogy Neked tetszik. Légy bevállalós vagy visszafogott, nyüzsgős, vagy bamba, ha úgy kellemes.:)
Ha a környezetedet zavarja, dolgozzák fel. Ha nem tudják, lépjenek…:(
A nagyobbik baj akkor van, ha Téged zavar a dolog, mert ha végletek között mozog az ember, és sehol nem érzi jól magát, olyankor jön elkerülhetetlenül a csömör, a kiégés, az ürességérzet.
Az utolsó sorod jelzi, hogy Neked szerencsére nem jelent igazán problémát, sőt inkább élvezed a libikókát. Amíg így marad, addig engedd félelmektől, vetítésektől, lelki problémáktól mentesen, hogy úgy legyen.
Tudod, mint a SAS…:))
Én még csak fióka vagyok,
Én még csak fióka vagyok, aki próbálgatja a szárnyait. Na nem a koromra gondoltam .:)
Benne van a zuhanás lehetősége, de a boldog szárnyalásé is. Nem kétséges, melyiket szeretném.:)
És olyan szerencsés vagyok, hogy van aki teljesen mellettem áll minden őrültségem ellenére és együtt szeretne szárnyalni velem. Hát van ennél csodálatosabb ? 🙂 Kezdem nagyon is érezni, hogy nincs és hogy nem cserélném fel semmi mással. A többi pedig majd szép lassan adja magát…….., csak türelem…….
Igen!
Tiszta vagy.
Szeretlek SasFióka.
szeklice
Köszönöm Drága Szeklice
Köszönöm Drága Szeklice !
Szeretettel: Ibolya
De szép látni…
…ha tiszta a tisztával…:)
Beszállhatnék? Nem vagyok olyan jajdenagyon tiszta, de repülni szeretek…:D
Te már most is szárnyalsz
Te már most is szárnyalsz Drága Szeges………, hát nem veszed észre ? 🙂
Szerintem is:-)
Szerintem is:-)
Tényleg, mintha…
…hát már majdnem elfelejtettem.:)
Csak táncolni szerettem volna kicsit a felhők fölött… talán csak egy reményt hozó, megtisztító örömtáncot…:)
Tánc
Szeges, kedves, íme:
egy lassú….
http://www.youtube.com/watch?v=6fv9AxZAPGw
és egy gyors….
http://www.youtube.com/watch?v=JEUXPSCjBk8&feature=related
Köszönöm a táncot:-)))
szeklice
Köszönöm Szeklice!
Nagyon szép volt a tánc!
Élveztem Veled együtt…:)
Na jó, inkább csak az elsőt, ami egyébként is egyik kedvencem…:)
Átfordítás
Kiélem a vágyaimat, ha úgy akarom,
Elfojtom, vagy elhallgatom, ha úgy akarom.
Bevállalós ’49, ha úgy akarom,
Visszafogott 61-es, ha úgy akarom.
Csöndre vágyom, ön-magányra, ezt teszem,
Tombolok és ordibálok, ez van, kedvesem.
Mindenről van véleményem, jó nekem
Bambulok és nem figyelek, kell nekem.
Kimondom az „utálom” szót, őszinteség,
Szeretlek, de nem hirdetem, attól érzem én.
Otthon ülök, relaxálok, van ilyen,
Folyton nyüzsgök, tapasztalok, jöjj velem.
Nem értem az összefüggést, előfordul
Rákérdezek, okoskodom, nem morogj úgy.
Túlfűtött a szenvedélyem, élvezem,
Túl hideg a kezem-lábam, melegíts fel.
Szabad vagyok, öntörvényű, szárnyalok,
Megfelelek, rábólintok, jó nagyokat ásítok.
A világ forog körülöttem, jól tudom,
Élvezem és kimutatom, kacagunk.
Eltértem az átlagostól, nem nagy ügy,
Élvezd velem mindenestől, most együtt :))
Szia Karmatörlő ! 🙂
Régen „láttalak”, ezért külön örülök, hogy éppen nálam bukkantál fel. Nagyon jót nevettem a verseden, kiérezted az enyémből a komolysága mellett a játékosságot is és kapásból vetted a lapot. Élveztem Veled együtt. 🙂 Egyébként Rólad szól, vagy nekem ?
Na jó, átjött a mondanivalója is, csupa pozitív hozzáállás az élethez. Valami azért azt súgja, Te sem éled meg maradéktalanul.:)
Köszönöm, hogy adtál magadból egy kis életörömöt, lazaságot.
Ui.: azért azt megállapítottam, hogy egyikünk sem élne meg a költészetből.:)
Szia Kavics22!
Örülök, ha tetszett, valóban nem egy Petőfi, bár inkább némi Romhányira gyúrnék inkább.
Inkább neked, mint rólam. A versed az első lépés, amikor leszakadsz az elvárásokról és a különállóságod éled meg. A második, amikor elfogadod a változásod, ez lesz természetes és másokhoz is képes vagy már új módon kapcsolódni és magaddal vinni. Minden sora a tiéd, csak a másodikra próbálkoztam átfordítani.
Mivel radikális átalakításokat élek szellemi és fizikai szinten is, valóban nem a harmónia szakaszában vagyok, ezt jól érzékeled. A hullámzás az aktuális, ráadásul permanenciában. Így van ez, úszom az árral a legnagyobb alázattal, amire képes vagyok. Gyakorlom a víz természetem, bár még inkább rolling stonsnak tűnik és nagyokat koppanok.
🙂
Ez az !! Az alázat hiánya
Ez az !! Az alázat hiánya az egyik legnagyobb hibám, na és a türelmetlenség. Mindig is lázadtam, először csak belülről, csendben és halkan, most pedig túlságosan hangosan.
Az a fajta alázat hiányzik belőlem, amelyből lehajtott fejjel is sugárzik a tartás. A csendes megadás képessége úgy, hogy közben tudjam, érezzem, ha visz is az ár, azért a csónak evezője nálam van.
Fogalmam sincs, valaha el lehet-e érni a teljes harmónia szakaszába, számomra még túlságosan békés lenne minden. Napokra már olykor az enyém, ilyenkor kiélvezem, majd vágyom vissza az „anarchiába”. Hiába, mindennek folyamata, ideje van és közben hadd mossa csak az ár, vagy a lassan csordogáló patak a Kavicsot minél simábbra, fényesebbre………
Ez az !! Az alázat hiánya
Ez az !! Az alázat hiánya az egyik legnagyobb hibám, na és a türelmetlenség. Mindig is lázadtam, először csak belülről, csendben és halkan, most pedig túlságosan hangosan.
Az a fajta alázat hiányzik belőlem, amelyből lehajtott fejjel is sugárzik a tartás. A csendes megadás képessége úgy, hogy közben tudjam, érezzem, ha visz is az ár, azért a csónak evezője nálam van.
Fogalmam sincs, valaha el lehet-e érni a teljes harmónia szakaszába, számomra még túlságosan békés lenne minden. Napokra már olykor az enyém, ilyenkor kiélvezem, majd vágyom vissza az „anarchiába”. Hiába, mindennek folyamata, ideje van és közben hadd mossa csak az ár, vagy a lassan csordogáló patak a Kavicsot minél simábbra, fényesebbre………
jó
Ez egy igen jó kis versike…
Örülök, ha tetszik.:)
Örülök, ha tetszik.:)
elvárásos-cirkusz
Kedves Kavics!
Írok Neked, mert közel áll hozzám a versírás is, meg a problémakör is.
Sokáig hasonlóan éltem, mint amiről te beszélsz.
Alapvetően nagyon jól megfogalmazta Karmatörlő : „A versed az első lépés, amikor leszakadsz az elvárásokról és a különállóságod éled meg.”
Az én hosszú éves (önvizsgálós, marcangolós) kutatómunkám eredménye az lett, hogy rájöttem ez az elvárásos-cirkusz nem szól másról (nekem), mint a magánytól való félelemről. Mert mi másért akarnánk megfelelni másoknak, ha nem azért, hogy szeressenek és velünk legyenek?
De ez korlát, ez nem igazi szeretet, ez nem valódi Élet. Mert sosem tudunk így önmagunk lenni, mert millió apró szilánkra hullik az egyéniségünk az évek során, mert mindenhol, mindig más szerepben kell megjelennünk és fenn áll a veszélye annak, hogy belső lényünk sosem jön a felszínre és ez nagyjából rettentő gyorsan lelkünk fulladásos halálához vezet.
Én fulladoztam.
És úgy döntöttem, nem fulladok meg. Persze ettől egy évre pánikrohamok jöttek rám, mert hát önállóan létezni és önmagunkat kifejezve élni nem egyszerű. Attól féltem, ha önmagam vagyok, nem fogok kelleni senkinek. Világos. Ez a gondolati séma oda vezet, hogy egyedül maradok. De az egyedüllét és a nem lét közül az elsőt választottam.
Aztán amikor nagyjából már nem voltam olyan riadt az egésztől, a magányom is viszonylag kellemessé vált, azt vettem észre, hogy héééé nem is vagyok egyedül!!!
Mert nem voltam. Persze az önmagát adó ember, nem népszerű. De mindig vannak, lesznek olyan lelkek, akik együtt sétálnak velünk és olyan mámorító az olyan együttlét és barátság és bármilyen kapcsolat, amiben a másik fél a lényegünk látja, a lelkünket.
Ezek a dolgok jutottak hirtelen eszembe.
Üdv 🙂
Zsu
Kedves LeZsu !
Először a magánytól való félelem dominált nálam is, persze ehhez is idő kellett, mire rájöttem. Aztán hozzájárult még az is, hogy akkori rálátásom szerint teljesen kifordultam önmagamból, olyan dolgok estek jól, amelyekre előtte még gondolni is alig mertem. Valahol mélyen tudat alatt vágytam rájuk előtte is, de hol voltam én ahhoz, hogy ezeket a gondolatokat közel engedjem magamhoz.
Lázadás volt ez a javából a régi, berögződött, valósnak hitt énem ellen, de még a lázadás szótól is irtóztam, nemhogy a cselekedetek őszinte felvállalásától. Nálam is jöttek a pánikrohamok, hiszen úgy éltem, ahogy már nem akartam, de azt nem mertem megengedni, hogy úgy éljek, ahogy szeretnék. Még ma sem merem felvállalni teljes egészében ezt a vadóc, türelmetlen, bevállalós, kipróbálós énemet, főleg ennyi idősen. Nyilván ez a másik véglete a személyiségemnek, amit soha nem mertem kipróbálni, de ahhoz, hogy megleljem a középpontomat, mint ahogy Csaesz nagyon is jól látta, meg kell élnem mélységében a másik végletemet is, beleadva mindent, ami csak jól esik, hiszen nincs már rá 20 évem, mint az előző visszafogottra.
Ez a kettősség még jócskán bennem van, de egyre inkább győz a „megbotránkoztató” énem, ami egyébként teljesen normális – na jó, néha egy kicsit kibillen belőle – , csak nekem szokatlan és nehezen elfogadható. De nem csak nekem, hanem a környezetemnek is, teljesen megzavarodtak, nehéz egymáshoz viszonyulnunk.
Mindezek ellenére, ha el tudom felejteni a félelmeimet, ami egyre gyakrabban előfordul, sokkal jobban érzem magam önmagammal és másokkal is, akik fel tudják velem venni a ritmust és fordítva.
A belső, ismeretlen lényem mind többet mutat meg önmagából, egyszerre élvezem és olykor még megszenvedem. Az én változásom pedig kihat mindenre, amivel és akivel csak valamilyen kapcsolatban vagyok. Elvesztek és bevonzok új embereket, környezetet és még sorolhatnám. Most éppen a szerelmet élem meg a teljességében úgy, ahogy eddig még soha. 🙂
Szóval gyökeresen átalakulóban van a magánéletem. A változást másokban is nehéz megszokni, önmagunkban pedig hatalmas próbatétel, hiszen nem léphetek ki az ajtón, hogy ez az ember nem tetszik nekem, előbb-utóbb vállalni kell, méghozzá azt a formát, ami a legjobban kiteljesít.
A népszerűségi indexemet nem kutatom, egyszerűen nincs rá energiám, nem érdekel, vagy inkább úgy fogalmaznék, csak bizonyos emberek szeretete számít, abban pedig ők döntenek, felvállalnak-e a változásaimmal együtt, avagy sem.
„Ezek a dolgok jutottak hirtelen eszembe” 🙂
Üdv: Ibolya
Ez jó, Ibolya. Nagyon.
Ez jó, Ibolya. Nagyon. Szerintem. 🙂
Leírok egy verset is… belőlem is néha kijönnek dolgok.
Megmondják hova ne nézz,
megmondják hova ne állj,
tudod már hol a vége,
tudod már hol a határ.
De tiéd ez az ösztön
nem hallgathat el
a világot akarod
és embert is ölsz ha kell…
…csak saját magad…
…ura vagy,
de nem hagy
nyugodni a város
a kéj a kínnal határos,
az utca széttárja sárga combjait
te nem vagy itt
otthon
folyton
bámulnak a házak,
de nem fognak kezet veled,
mert a kék kékebb,
a sós sósabb neked.
Szép estét!
Zsu
Zsu,ezt érdemes lenne
Zsu,ezt érdemes lenne megzenésíteni.
Nagyon jó dallama,ritmusa van.
Ahogy olvastam ,hallottam is.
Verszene
Kedves Eva!
Örülök, hogy tetszik, sajnos nem ismerek senkit aki erre alkalmas lenne!
Te igen? 🙂
Zsu
Igen Zsu, van úgy sokszor,
Igen Zsu, van úgy sokszor, hogy muszáj írni, mindegy milyen formában, stílusban és még a minőség sem igen számít, a lényeg, hogy érezze az ember, kiírtam magamból a lelkem egy darabját, azt, ami feszített, kikívánkozott.
Az írást erőltetni értelmetlen, visszafogni pedig lehetetlen, jöjjön hát, ha jönni akar. Csak így tovább Kedves Zsu.
Szeretettel: Ibolya
Nem lehet!
Igen, Ibolya, se visszafogni, se erőltetni nem lehet!
Vannak olyan helyzetek, mikor annyira hatalmas egy érzés, annyira betölti lényünket a boldogság, a fájdalom vagy a Szeretet (az előjele végül is nem is lényeges), hogy túlcsordul és muszáj leírni, muszáj formába önteni, hogy megvizsgáljuk, hogy megörökítsük, hogy megmutassuk a világnak.
🙂
Zsu
Az igazi kockázat
Számomra az igazi kockázatot
mindig is a hozzám legközelebbállók reakciója jelentette az önmagam felvállalása és megélése felé vezető úton. Nem elsősorban a magánytól és más emberek lecserélődésétől féltem, hanem leginkább attól, hogy ők – a szeretteim – nem birják majd „lekövetni” a megváltozásomat.
Hogy nem fognak szeretni, eltávolodnak tőlem vagy esetleg meg is szakad velük a kapcsolatom.
Most is benne vagyok e folyamatban, de eltelt egy kis idő.
Azt tapasztaltam, hogy valóban nem birták néha a szeretteim a változást bennem. Hogy meg-megszakadt pl. a kapcsolatunk illetve hosszú szünetek iktatódtak be a kapcsolattartásba. Rengetegszer nem fogadtak el, konfliktusok adódtak, óriási megdöbbenés fogadott és sok lett a surlódás.
De mégis – sokkal jobban éreztem magam igy, mintha továbbra is megfeleltem volna.
A félelem és a bűntudat felbukkant, mint kisérő érzés, de nem baj. Nem fojtom el őket. Tudom, hogy a folyamat részei. Nem legyőzni akarom őket, hanem velük együtt is meglépni a dolgokat.
Úgy vagyok ezzel, mint Zsu: önmagamat választom.
Átfordítás
Kiélem a vágyaimat, ha úgy akarom,
Elfojtom, vagy elhallgatom, ha úgy akarom.
Bevállalós ’49, ha úgy akarom,
Visszafogott 61-es, ha úgy akarom.
Csöndre vágyom, ön-magányra, ezt teszem,
Tombolok és ordibálok, ez van, kedvesem.
Mindenről van véleményem, jó nekem
Bambulok és nem figyelek, kell nekem.
Kimondom az „utálom” szót, őszinteség,
Szeretlek, de nem hirdetem, attól érzem én.
Otthon ülök, relaxálok, van ilyen,
Folyton nyüzsgök, tapasztalok, jöjj velem.
Nem értem az összefüggést, előfordul
Rákérdezek, okoskodom, nem morogj úgy.
Túlfűtött a szenvedélyem, élvezem,
Túl hideg a kezem-lábam, melegíts fel.
Szabad vagyok, öntörvényű, szárnyalok,
Megfelelek, rábólintok, jó nagyokat ásítok.
A világ forog körülöttem, jól tudom,
Élvezem és kimutatom, kacagunk.
Eltértem az átlagostól, nem nagy ügy,
Élvezd velem mindenestől, most együtt :))
Szia Karmatörlő ! 🙂
Régen „láttalak”, ezért külön örülök, hogy éppen nálam bukkantál fel. Nagyon jót nevettem a verseden, kiérezted az enyémből a komolysága mellett a játékosságot is és kapásból vetted a lapot. Élveztem Veled együtt. 🙂 Egyébként Rólad szól, vagy nekem ?
Na jó, átjött a mondanivalója is, csupa pozitív hozzáállás az élethez. Valami azért azt súgja, Te sem éled meg maradéktalanul.:)
Köszönöm, hogy adtál magadból egy kis életörömöt, lazaságot.
Ui.: azért azt megállapítottam, hogy egyikünk sem élne meg a költészetből.:)
Szia Kavics22!
Örülök, ha tetszett, valóban nem egy Petőfi, bár inkább némi Romhányira gyúrnék inkább.
Inkább neked, mint rólam. A versed az első lépés, amikor leszakadsz az elvárásokról és a különállóságod éled meg. A második, amikor elfogadod a változásod, ez lesz természetes és másokhoz is képes vagy már új módon kapcsolódni és magaddal vinni. Minden sora a tiéd, csak a másodikra próbálkoztam átfordítani.
Mivel radikális átalakításokat élek szellemi és fizikai szinten is, valóban nem a harmónia szakaszában vagyok, ezt jól érzékeled. A hullámzás az aktuális, ráadásul permanenciában. Így van ez, úszom az árral a legnagyobb alázattal, amire képes vagyok. Gyakorlom a víz természetem, bár még inkább rolling stonsnak tűnik és nagyokat koppanok.
🙂
Ez az !! Az alázat hiánya
Ez az !! Az alázat hiánya az egyik legnagyobb hibám, na és a türelmetlenség. Mindig is lázadtam, először csak belülről, csendben és halkan, most pedig túlságosan hangosan.
Az a fajta alázat hiányzik belőlem, amelyből lehajtott fejjel is sugárzik a tartás. A csendes megadás képessége úgy, hogy közben tudjam, érezzem, ha visz is az ár, azért a csónak evezője nálam van.
Fogalmam sincs, valaha el lehet-e érni a teljes harmónia szakaszába, számomra még túlságosan békés lenne minden. Napokra már olykor az enyém, ilyenkor kiélvezem, majd vágyom vissza az „anarchiába”. Hiába, mindennek folyamata, ideje van és közben hadd mossa csak az ár, vagy a lassan csordogáló patak a Kavicsot minél simábbra, fényesebbre………
Ez az !! Az alázat hiánya
Ez az !! Az alázat hiánya az egyik legnagyobb hibám, na és a türelmetlenség. Mindig is lázadtam, először csak belülről, csendben és halkan, most pedig túlságosan hangosan.
Az a fajta alázat hiányzik belőlem, amelyből lehajtott fejjel is sugárzik a tartás. A csendes megadás képessége úgy, hogy közben tudjam, érezzem, ha visz is az ár, azért a csónak evezője nálam van.
Fogalmam sincs, valaha el lehet-e érni a teljes harmónia szakaszába, számomra még túlságosan békés lenne minden. Napokra már olykor az enyém, ilyenkor kiélvezem, majd vágyom vissza az „anarchiába”. Hiába, mindennek folyamata, ideje van és közben hadd mossa csak az ár, vagy a lassan csordogáló patak a Kavicsot minél simábbra, fényesebbre………
jó
Ez egy igen jó kis versike…
Örülök, ha tetszik.:)
Örülök, ha tetszik.:)
elvárásos-cirkusz
Kedves Kavics!
Írok Neked, mert közel áll hozzám a versírás is, meg a problémakör is.
Sokáig hasonlóan éltem, mint amiről te beszélsz.
Alapvetően nagyon jól megfogalmazta Karmatörlő : „A versed az első lépés, amikor leszakadsz az elvárásokról és a különállóságod éled meg.”
Az én hosszú éves (önvizsgálós, marcangolós) kutatómunkám eredménye az lett, hogy rájöttem ez az elvárásos-cirkusz nem szól másról (nekem), mint a magánytól való félelemről. Mert mi másért akarnánk megfelelni másoknak, ha nem azért, hogy szeressenek és velünk legyenek?
De ez korlát, ez nem igazi szeretet, ez nem valódi Élet. Mert sosem tudunk így önmagunk lenni, mert millió apró szilánkra hullik az egyéniségünk az évek során, mert mindenhol, mindig más szerepben kell megjelennünk és fenn áll a veszélye annak, hogy belső lényünk sosem jön a felszínre és ez nagyjából rettentő gyorsan lelkünk fulladásos halálához vezet.
Én fulladoztam.
És úgy döntöttem, nem fulladok meg. Persze ettől egy évre pánikrohamok jöttek rám, mert hát önállóan létezni és önmagunkat kifejezve élni nem egyszerű. Attól féltem, ha önmagam vagyok, nem fogok kelleni senkinek. Világos. Ez a gondolati séma oda vezet, hogy egyedül maradok. De az egyedüllét és a nem lét közül az elsőt választottam.
Aztán amikor nagyjából már nem voltam olyan riadt az egésztől, a magányom is viszonylag kellemessé vált, azt vettem észre, hogy héééé nem is vagyok egyedül!!!
Mert nem voltam. Persze az önmagát adó ember, nem népszerű. De mindig vannak, lesznek olyan lelkek, akik együtt sétálnak velünk és olyan mámorító az olyan együttlét és barátság és bármilyen kapcsolat, amiben a másik fél a lényegünk látja, a lelkünket.
Ezek a dolgok jutottak hirtelen eszembe.
Üdv 🙂
Zsu
Kedves LeZsu !
Először a magánytól való félelem dominált nálam is, persze ehhez is idő kellett, mire rájöttem. Aztán hozzájárult még az is, hogy akkori rálátásom szerint teljesen kifordultam önmagamból, olyan dolgok estek jól, amelyekre előtte még gondolni is alig mertem. Valahol mélyen tudat alatt vágytam rájuk előtte is, de hol voltam én ahhoz, hogy ezeket a gondolatokat közel engedjem magamhoz.
Lázadás volt ez a javából a régi, berögződött, valósnak hitt énem ellen, de még a lázadás szótól is irtóztam, nemhogy a cselekedetek őszinte felvállalásától. Nálam is jöttek a pánikrohamok, hiszen úgy éltem, ahogy már nem akartam, de azt nem mertem megengedni, hogy úgy éljek, ahogy szeretnék. Még ma sem merem felvállalni teljes egészében ezt a vadóc, türelmetlen, bevállalós, kipróbálós énemet, főleg ennyi idősen. Nyilván ez a másik véglete a személyiségemnek, amit soha nem mertem kipróbálni, de ahhoz, hogy megleljem a középpontomat, mint ahogy Csaesz nagyon is jól látta, meg kell élnem mélységében a másik végletemet is, beleadva mindent, ami csak jól esik, hiszen nincs már rá 20 évem, mint az előző visszafogottra.
Ez a kettősség még jócskán bennem van, de egyre inkább győz a „megbotránkoztató” énem, ami egyébként teljesen normális – na jó, néha egy kicsit kibillen belőle – , csak nekem szokatlan és nehezen elfogadható. De nem csak nekem, hanem a környezetemnek is, teljesen megzavarodtak, nehéz egymáshoz viszonyulnunk.
Mindezek ellenére, ha el tudom felejteni a félelmeimet, ami egyre gyakrabban előfordul, sokkal jobban érzem magam önmagammal és másokkal is, akik fel tudják velem venni a ritmust és fordítva.
A belső, ismeretlen lényem mind többet mutat meg önmagából, egyszerre élvezem és olykor még megszenvedem. Az én változásom pedig kihat mindenre, amivel és akivel csak valamilyen kapcsolatban vagyok. Elvesztek és bevonzok új embereket, környezetet és még sorolhatnám. Most éppen a szerelmet élem meg a teljességében úgy, ahogy eddig még soha. 🙂
Szóval gyökeresen átalakulóban van a magánéletem. A változást másokban is nehéz megszokni, önmagunkban pedig hatalmas próbatétel, hiszen nem léphetek ki az ajtón, hogy ez az ember nem tetszik nekem, előbb-utóbb vállalni kell, méghozzá azt a formát, ami a legjobban kiteljesít.
A népszerűségi indexemet nem kutatom, egyszerűen nincs rá energiám, nem érdekel, vagy inkább úgy fogalmaznék, csak bizonyos emberek szeretete számít, abban pedig ők döntenek, felvállalnak-e a változásaimmal együtt, avagy sem.
„Ezek a dolgok jutottak hirtelen eszembe” 🙂
Üdv: Ibolya
Ez jó, Ibolya. Nagyon.
Ez jó, Ibolya. Nagyon. Szerintem. 🙂
Leírok egy verset is… belőlem is néha kijönnek dolgok.
Megmondják hova ne nézz,
megmondják hova ne állj,
tudod már hol a vége,
tudod már hol a határ.
De tiéd ez az ösztön
nem hallgathat el
a világot akarod
és embert is ölsz ha kell…
…csak saját magad…
…ura vagy,
de nem hagy
nyugodni a város
a kéj a kínnal határos,
az utca széttárja sárga combjait
te nem vagy itt
otthon
folyton
bámulnak a házak,
de nem fognak kezet veled,
mert a kék kékebb,
a sós sósabb neked.
Szép estét!
Zsu
Zsu,ezt érdemes lenne
Zsu,ezt érdemes lenne megzenésíteni.
Nagyon jó dallama,ritmusa van.
Ahogy olvastam ,hallottam is.
Verszene
Kedves Eva!
Örülök, hogy tetszik, sajnos nem ismerek senkit aki erre alkalmas lenne!
Te igen? 🙂
Zsu
Igen Zsu, van úgy sokszor,
Igen Zsu, van úgy sokszor, hogy muszáj írni, mindegy milyen formában, stílusban és még a minőség sem igen számít, a lényeg, hogy érezze az ember, kiírtam magamból a lelkem egy darabját, azt, ami feszített, kikívánkozott.
Az írást erőltetni értelmetlen, visszafogni pedig lehetetlen, jöjjön hát, ha jönni akar. Csak így tovább Kedves Zsu.
Szeretettel: Ibolya
Nem lehet!
Igen, Ibolya, se visszafogni, se erőltetni nem lehet!
Vannak olyan helyzetek, mikor annyira hatalmas egy érzés, annyira betölti lényünket a boldogság, a fájdalom vagy a Szeretet (az előjele végül is nem is lényeges), hogy túlcsordul és muszáj leírni, muszáj formába önteni, hogy megvizsgáljuk, hogy megörökítsük, hogy megmutassuk a világnak.
🙂
Zsu
Az igazi kockázat
Számomra az igazi kockázatot
mindig is a hozzám legközelebbállók reakciója jelentette az önmagam felvállalása és megélése felé vezető úton. Nem elsősorban a magánytól és más emberek lecserélődésétől féltem, hanem leginkább attól, hogy ők – a szeretteim – nem birják majd „lekövetni” a megváltozásomat.
Hogy nem fognak szeretni, eltávolodnak tőlem vagy esetleg meg is szakad velük a kapcsolatom.
Most is benne vagyok e folyamatban, de eltelt egy kis idő.
Azt tapasztaltam, hogy valóban nem birták néha a szeretteim a változást bennem. Hogy meg-megszakadt pl. a kapcsolatunk illetve hosszú szünetek iktatódtak be a kapcsolattartásba. Rengetegszer nem fogadtak el, konfliktusok adódtak, óriási megdöbbenés fogadott és sok lett a surlódás.
De mégis – sokkal jobban éreztem magam igy, mintha továbbra is megfeleltem volna.
A félelem és a bűntudat felbukkant, mint kisérő érzés, de nem baj. Nem fojtom el őket. Tudom, hogy a folyamat részei. Nem legyőzni akarom őket, hanem velük együtt is meglépni a dolgokat.
Úgy vagyok ezzel, mint Zsu: önmagamat választom.
Legalább annyira jó, mint
Legalább annyira jó, mint az eredeti!;)
Legalább annyira jó, mint
Legalább annyira jó, mint az eredeti!;)