Árvíz – ami összekovácsol

„A hosszú távú időjárás előrejelzéseiről ismert nyíregyházi mérnökembert, Dávid Mihályt kérdeztük arról, hogy meddig tart még az esős időjárás és tartanunk kell-e további áradásoktól. Dávid úr ekkor keserűen jegyezte meg: Én a mostanit is előre megmondtam, de nem vesznek komolyan!

A nyíregyházi mérnök, időjós portálunk kérdésére elmondta – Az elmúlt napokban lehullott csapadék meghaladta az általam is jósolt értékeket, de az mindenképpen előre volt már jelezve. Utánanézve a régebbi adatokat kitűnik, hogy ez az év az 1974-eshez hasonló időjárás szempontjából, ami egy 36 éves eltolódást mutat – kezdte Dávid úr. – Nos, az időjárás ciklikusságát – ez esetben a 36 éves periódus – egy német hidrológus mérnök Brückner fedezte fel, de magyarázattal nem tudott szolgálni erre. Én ennek fejtettem meg a működését, de szakmai berkekben ezt valamilyen oknál fogva nem akaródzik elfogadni.

A jelenlegi helyzet kapcsán megtudtuk, hogy az esőzések a jövő héttől megszűnnek, huszadika környékén még felmelegedésre is számíthatunk, de ezt követően újabb esőzések lesznek, így egykönnyen megismétlődhet a jelenlegi árvizes helyzet. Dávid úr elmondta, hogy június hónap elején, 7 és 15 között is csapadékos idő várható, így nem árt végiggondolnunk és esetlegesen felkészülnünk az újabb árhullámokra.

– Ha a tudományos meteorológia ismerné és elfogadná az én több évtizedes munkásságomat, már most is fel lehetett volna készülni az árvízre. Ehhez egy nagyobb kutatócsoport lenne szükséges, hogy az én módszeremmel még pontosabban meghatározhatóvá váljanak az időjárási jelenségek. De azt határozottan állíthatom, a borsodi árvizeket előre tudhattuk volna – zárta Dávid Mihály.”

Ennyi az idézet.

A kérdés: akkor 36 évente „tisztulunk”???

20 thoughts on “Árvíz – ami összekovácsol”

  1. Most aztán mindegy, ki milyen politikai nézeteket vall, melyik
    Most aztán mindegy, ki milyen politikai nézeteket vall, melyik templomba jár, milyen a bőrszíne. Együtt dolgoznak éjjel-nappal, megállás nélkül. Mint ahogyan azok is, akik nekik gyűjtik az adományokat, és szervezik a szállítást.

    Közösség épülés/közösség építés – ahogyan Buddhanita mondta.

    Az utóbbi hónapok tele voltak mocsokkal, szennyel. Ezt mindenki láthatta, hallhatta, aki nyitott szemmel és füllel jár. Most együtt dolgoznak.

    Fentebb pedig olvasható egy tudományos magyarázat, amit – jó magyar szokás szerint – itthon nem vesznek komolyan. A NASA vizsgálja.

    Vajon miért a 36 év?

    Egy hónapja még polgárháborús veszéllyel riogattak bennünket, ehhez képest mára példaértékű az együttműködés.

    Hogyan lehet segíteni? Lehet gyűjteni élelmiszert, mert azoknak az embereknek, akik ott dolgoznak szükségük van az energiára! Fel kell hívni a katasztrófavédelmiseket, ők megmondják mire van szükség. Nem feltétlen kinőtt, használt ruhákra. Az majd esetleg később…Vízügyisekre. Mivel már több ezren dolgoznak, mielőtt valaki elindulna, tájékozódjon, hol van még szükség segítő kézre. Aki érintett területen lakik – mivel nem csak az ár- hanem a belvíz is pusztít, nézze meg, érdeklődjön, ki/k/nek mekkora, milyen a kára. Helyben is lehet adományokat gyűjteni a rászorulóknak.

    Csak halkan súgom: nem csak árvízkor vannak rászorulók, bár mindig ilyen katasztrófák kellenek ahhoz, hogy az felkorbácsolt indulatok lecsillapodjanak – legalábbis egy időre…

    1. Ignis Subdialis

      Összehangolás
      „A Miskolcon lehullott jelentős csapadék miatt ismét kilépett medréből a Szinva patak. A vészhelyzet elhárítása érdekében Káli Sándor polgármester önkéntes segítők jelentkezését kéri. Azok akik részt kívánnak venni a védekezésben, hívják a 06 80 46 00 46-os zöld számot, vagy Diósgyőrben a Köztársaság utcában Bartha György önkormányzati képviselőnél jelentkezhetnek személyesen. A segíteni szándékozók lehetőség szerint gumicsizmát és esőkabátot vigyenek magukkal.”

      Itt pl. lehetne telekocsit szervezni, meg ilyenek: http://users4.smartgb.com/g/g.php?a=s&i=g44-50171-f9

      – A tudást meg lehet tanulni, vagy fel lehet ismerni! –
      (Az egyelőre nem egyenlő egyenlőre)

    2. Ignis Subdialis

      De kényelmesebb a monitor előtt okoskodni
      Ahelyett hogy felkapnánk pár homokzsákot, ugye? 😛

      1. Én ma a társaimmal együtt konzerveket, befőttet, levesport,
        Én ma a társaimmal együtt konzerveket, befőttet, levesport, szappant, papírtörlőt, és amit csak adtak – gyűjtöttem…Egy fél tranzit összegyűlt, holnap folytatjuk a „koldulást” és három önkéntes fogja vinni vasárnap reggel Borsodba…

        Más is nekiállhat nyugodtan!!!

        Ha úgy vesszük, jó kis próbatétel…csak hogy önmegvalósítás is legyen benne. Többen hitték ugyanis, hogy nem jut célba az adomány, ezért kaptunk szénát-zabot. Csak most nincs időm feldolgozni, mert koordinálok épp, meg a holnapi csak fél nap, mivel a boltok délben bezárnak…:(

        1. Ignis Subdialis

          SiO2
          Borsod: Zsákot, homokot, kezeket kérünk 🙂 megelőzni…

          „Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság –tekintettel a kialakult árvízvédelmi- és vízkárhelyzetre- külön e-mail címen fogadja a segítséget nyújtó, önkéntes felajánlásokat.
          2010. május 17-től a felajanlas@katved.hu e-mail címen várjuk mindazok jelentkezését, akik személyi- és tárgyi – térítésmentes- felajánlások (önkéntes tevékenység a mentési munkálatokban, hasznos eszközök, berendezések, anyagok, stb.) révén segíteni tudják az árvíz által sújtott településeket.
          A megadott e-mail címre beérkező felajánlásokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság fogadja és koordinálja. A bejelentéseket, felajánlásokat folyamatosan feldolgozzuk. Kérjük, hogy amennyiben önkéntes tevékenységgel kívánnak részt venni a munkálatokban, úgy azt pontos elérhetőségeik (név, lakóhely, telefonszám) megadásával tegyék meg, hogy a megfelelő helyre tudjuk irányítani.
          Azok a segíteni kívánók, akik pénzbeli felajánlásokat tennének, kérjük forduljanak a Nemzeti Segélyvonal, vagy a területileg illetékes karitatív szervezetek elérhetőségeihez, ahol telefonhívással, vagy központi bankszámlaszámokra történő utalással tehetik ezt meg.
          Várjuk felajánlásaikat, segítsen Ön is!
          Köszönjük!”

          „Kedvező tapasztalat, hogy nagyon sokan jelzik: szeretnének segíteni a borsod-abaúj-zempléni árvízkárosultakon.
          A katasztrófavédelem munkatársai kérik, hogy csakis akkor induljanak útnak, ha velük egyeztettek. Érdemes indulás előtt tájékozódni általuk arról, hogy hol van a legnagyobb szükség bármire is. Sok helyen ugyanis csakis a vízügyis szakemberek munkájára számítanak.” Borsod Online 2010.06.04.

          Úthelyzet Borsodban

        2. Jó ötlet, a gyárban futok én is néhány kört.

          Ha valaki

          Jó ötlet, a gyárban futok én is néhány kört.

          Ha valaki pest-megyében vagy akár Budapesten adományozna, szóljon (Csévharaszton lakom), megbeszéljük, érte megyek autóval és el is viszem.

          Köszi gyerekek, öröm itt lenni 🙂

          1. Van egy rozoga skoda pick uppom (Rezsőnek hivom), a műanyag

            Van egy rozoga skoda pick uppom (Rezsőnek hivom), a műanyag dobozos.

            Nos, esküvőkre nem vállalok azért vele szállitást, de a célnak megfelel 🙂

  2. Most aztán mindegy, ki milyen politikai nézeteket vall, melyik

  3. helyből
    sziazstok Mint tudjátok én is itt lakom Miskolcon, igaz az utóbbi napokban nem itt voltam. mind1 én délután nekivágok imsét vonattal megyek Szikszóra és onna pedig majd tovább valahogyan a hernád mentén. aki tud az csatlakozhat, minden segtséget fogadunk keressetek, helyismeretem is van……
    most kicsit pihizek….. rjon aki szeretne jönni

    és kösz az eddigi mindennemű segítséget, támogatást

  4. helyből

Scroll to Top