Minden segítő foglalkozás (pszichológus, pszichiáter, tanár, pap, szociális munkás, orvos, spirituális tanácsadó, asztrológus, stb.) ugyanazzal a pszichológiai csapdával kell, hogy szembenézzen. Természetesen ebben a csapdában rendesen kiveszi a részét a kliens is, de mivel nem feltétlenül várható el tőle nehéz helyzetekben a differenciált gondolkodás a problémájáról, ezért nagy a felelősége a segítő oldalnak.

Mint a legtöbb archetípus, úgy a segítő (orvos, tanácsadó, terapeuta, stb.) archetípusa is kétpólusú. Nincs önmagában orvos, vagy terapeuta. Viszont van orvos-beteg, terapeuta-kliens, tanár-diák, pap-hívő viszony. Ám a legtöbb esetben ezek a poláris archetípusok szétszakadnak. Beleállok az (egészséges) orvos pozíciójába és lehasítom magamról a (sebezhető) beteg pozícióját. Ezzel együtt a beteg is lehasítja az archetípusról a gyógyító oldalt. Kölcsönös játszma zajlik a kivetítésben, az orvos ill. a beteg (az archetípus két polaritása) két különálló személyben jelenik meg. Ám a két fél vonzza egymást, az összetartó erő a hatalom. Az orvos elfelejti, hogy ő is lehet beteg és gyarló: megmondó emberré válik. A beteg áttolja a felelőséget az orvosra és lemond öngyógyító oldaláról.

Ergo: az a segítő ember inflálódik, aki elfeledkezik a „sebzett gyógyító” állapotáról önmagában. Nehéz a dolga, hiszen az egyszeri kliens nem a sebzett gyógyítóra kíváncsi (hiszen az közös munkát igényelne), hanem a megmondó emberre, a nagy varázslóra. Azonkívül ha mégis felvállalná a „sebzett gyógyító” (a tanácstalan tanácsadó) archetípust, akkor sérülne a brand-je, s ezt nem engedheti meg magának (ebből él). A kliens választásában 80%-ban a segítő ember brand-je számít és nem konkrét gyakorlata.