Beszéljünk a mindennapi gyakorlatról, különböző helyzetekről, megoldásokról, tettekről, mindenről, amit nem a "fejünkben" csinálunk, hanem kinn az életben. Vagyis most a tett, csinálás és "mozgás" legyen a téma.

Miért lesz valaki a barátod, valaki meg nem? Azért mert szimpatikus?
Miért az? Mert ugyanúgy gondolja, érzi, értékeli a dolgokat mint te?
És aki meg másképp látja a dolgokat, azt miért nem szereted, az miért zavar?
Nem tök mindegy ki mit gondol? Miért kell egyetérteni?

Aki másképp gondolkodik,vagy él, azt vagy lehülyézzük,vagy megpróbáljuk meggyőzni, vagy nem csípjük, vagy egyszerűen nem érdekel.
Ez miért van, mire jó ez? A tudomány szerint evolúciós oka van.
Az emberek a magukhoz hasonló embereket kedvelik. Mindenféle embernek lehet barátja?

A héten az egyik nap reggel nagyon ingerült voltam. Reggeli sétám közben éreztem magamban a feszültséget! Legszívesebben ordítottam volna egyet! Séta közben próbáltam magammal beszélgetni, mit érzek, miért vagyok ennyire feszült, mi az oka. Mire beértem dolgozni, két dolog jutott eszembe, ami a feszültségem oka!

Az egyik a tökéletlenség.

Azt nem mondanám magamról, hogy maximalista vagyok, bár lehet, azt viszont tudom, hogy szeretem azt érezni, hogy én a tőlem telhető maximumot megtettem, első nekifutásra.

Mérhetetlenül dühös vagyok a világra és önmagamra, és akik világra hoztak engem, hogy gondolhatták h embert lehet nevelni szeretet, törődés és foglalkozás nélkül valakiből? Mit hittek? Elég legyártani és ruhát adni rá? Soha nem volt megengedett/elfogadott az érzelem kinyilvánítás.
S most csodálkoznak h nem vagyok hajlandó megszólalni társaságban és az érzelmeimről talán soha senki nem hallott/nem hallhatott. Ocsmány egy érzés ez amikor szétmar a gyűlölet és a fájdalom, nincs aki szeressen, hogyisne ..ki szeretne/tisztelne egy hiteltelen embert aki képtelen véleményt nyilvánítani?